(358) A WTC tornyokat mini atombombával robbantották fel?

önarcképEz egy 11 éves poszt, amit most a 20. évfordulón felújítok, mert a nagy megemlékezés közepette a magyarázat elmaradt a feltett kérdésekre.

Kilenc évvel a tornyok felrobbantása után se csitulnak a hitetlenkedés hullámai. A legújabb feltételezés szerint a tornyokban miniatűr termonukleáris szerkezetek robbantak fel. A gyanú pikantériáját az adja, hogy minden adat és fénykép eredetileg valamelyik kormányszervtől származik (kivéve a látványrajzot). Az alábbi képen vörös nyíllal vannak jelölve épület darabok, amelyek nem a föld felé zuhannak, ami egy összeomlásnál várható lenne, hanem oldalirányba repülnek szét, minimum 70 méteres távolságra. Tekintve, hogy a felvétel autentikus, és a józan ész valóban azt súgja, hogy az épületdaraboknak lefelé kellene esni, és az egymásra zuhanás nem adhat ekkora oldalirányú lökést.

leonló torony

Az argumentum így szól: Titokzatos kráterek. A WTC épületek maradványainak a vizsgálata bizonyítékokat tárt fel arra nézve, hogy csak termonukleáris robbanással megmagyarázható hőmennyiség és energia szabadult fel. Ezen túlmenően a romhalmaz adatai meglepőek. A WTC-6 épület 8 emelet magas volt. A romhalmaz alatt egy 10        méter mély gödör keletkezett. A WTC-1 és a WTC-2 110 emeletes épületek. Az épület romok 6 emelet magasak, alattuk 10 méter mély gödrök keletkeztek, amiknek átmérője 100 méter. A hivatalos verzió szerint a WTC-ben lévő gerendák okozták az összeomlást. Azonban az összeomlásnak nem romhalmaz az eredménye, hanem romgödör.

A helyszín látványrajzán a tégla-piros épület alapok a 3 lerombolt épület. A narancssárgák a részben lerombolt épületek. Az egyetlen máj-színű épület felső 10 emelete megroggyant. A zöld épületekben nagyobb károsodás keletkezett.

312

Az alábbi infravörös felvételen lila színnel vannak feltüntetve a forró felületek. A felvétel 5 nappal később, 2001. 09. 16.-án készült.

313

Több, mint 5 hónappal később, 2002. 02. 12.-én a WTC-1 helye még mindig forró.
314

A WTC-6 épületről készült fényképsorozat. Mit láthatunk rajta? Miután a WTC-1 összeomlott, a belőle származó porfelhő két másodpercen belül ellepi a WTC-6 környezetét. Majd hirtelen a porfelhő több, mint 100 méterre a levegőbe lövellődik Milyen erő állhat ez mögött?

315

A következő ábrán 400 mm-es acél idomokat láthatunk, melyek úgy vannak összegöngyölve, mint játékszerek. Kerozin égésből ilyen hő nem keletkezhet. Az esemény sorozat videó felvételen a következő: Miután a WTC-2 külső építménye leomlik, a középső mag egy része körülbelül 25 másodpercig állva marad, ami után úgy tűnik, hogy megolvad és elpárolog. Erről a jelenetről két videó felvétel is készült, (de mire le akartam tölteni, már nem voltak elérhetőek.)

316

A lerombolt tornyok törmelékében a tritium (hidrogén izotóp) szennyezés harmincszorosa volt a normál értéknek. (én csak összeszedtem a fellelhető adatokat itt:  http://letsrollforums.com/update-us-government-s-t22024.html?t=22024  A poszt címének a végén egy kérdőjel vanha nem vettétek volna észre. Aki szereti az összeesküvési elméleteket, az elgondolkozhat a fentieken)

XOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXO

96 gondolat erről: „(358) A WTC tornyokat mini atombombával robbantották fel?

  1. Ezzel az (ön)merénylettel indította Bushman a “háború a nemzet ellen” színjátékot. Az amatőr felvételeken tisztán hallani, hogy a szemtanúk azt kiabálják, hogy robbantás történt. A becsapódó repülőt később montírozták rá a TV adás “helyszíni” felvételeire. Nem sikerült valami jól, mert a “becsapódó” repülő egyik szárnya téridő ugrást hajt végre. Előbb az egyik torony takarásában van majd hirtelen elé kerül és becsapódik. Rengeteg amatőr hibát vétettek, de mindezek ellenére hülyére vették a világ nagy részét. A nagyon izgága szemtanúkat pedig kivonták a forgalomból. A színjáték leadása után pedig megkezdték a maradék “független”, olajban dúskáló ország bedarálását és egyben a saját sírjuk ásását is.

  2. A hivatalos verzió még 20 év után is nagy kamu, nagy hazugság, de hivatalosan tartaniuk kell magukat a hivatalos verzióhoz, ami szerintük az „igazság” (de ami tuladonképpen hazugság 😮 )

    2001.szeptember II. rejtélyei 1.rész
    https://www.youtube.com/watch?v=w7Bo8oBpX0E

    2001. szeptember II. rejtélyei 2.rész
    https://www.youtube.com/watch?v=H01sGY5KkxM

    Porrá lett, vagy sem, a World Trade Center?
    https://www.youtube.com/watch?v=e_utgmBk9OU
    A World Trade Center megsemmisítéséről szóló hivatalos közlésekkel kapcsolatban nagyon sok minden nem stimmel. Olyan felvételek, elemzések látnak folyamatosan napvilágot, amelyek teljesen más fizikai valóságot rajzolnak ki, mint a hivatalos verzió. Az internet mellett ma már a legkisebb ügyet sem lehet befagyasztani, – nemhogy egy ekkora horderejűt -, és egy kitalált hazugsággal átverni, elhallgattatni a népet. Az emberek azonnal idegesek lesznek, ha érzik, hogy valami nem stimmel, amikor kiderül, hogy a saját kialakult és tudattalanul kőbe vésett álláspontjuk mégsem egészen úgy van, ahogy azt elhitték, ahogy azt gondolták. Amikor az ember évekig dédelget egy történetet magában, elsőre ugyan minden sejtjével ellenáll, ha valaki attól eltérőt állít, de manapság addig már senki sem nyugszik, amíg a romok alól, vagy akár a levegőben szálló porból, ki nem olvassuk a teljes igazságot!

    Megfejtettük a World Trade Center 9/11 felrobbantásának titkát
    https://www.youtube.com/watch?v=7PJSlKCJNR8

    Hová tűnt a World Trade Center?
    https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ

    Ezen kívül még korábban volt jópár videó fent a YouTube-on, de törölték őket (nálam a ‘Könyvjelzők’-ben még megvan)
    YouTube – Szeptember 11 – Összeesküvés 1/4 rész
    YouTube – Szeptember 11 – Összeesküvés 2/4 rész
    YouTube – Szeptember 11 – Összeesküvés 3/4 rész
    YouTube – Szeptember 11 – Összeesküvés 4/4 rész
    YouTube – Világ panoráma-Újabb megdöbbentő tények szeptember 11-ről 1.rész
    YouTube – Világ panoráma-Újabb megdöbbentő tények szeptember 11-ről 2.rész
    YouTube – Világ panoráma-Újabb megdöbbentő tények szeptember 11-ről 3.rész
    stb.stb.
    De: „A videó nem áll rendelkezésre” (ez van 😮 )

  3. Konteo alert:
    Nem termonukleáris, hanem kvantum fegyver volt a ludas, amit a pince szinten helyeztek el.
    Erre utal az a tény, hogy nem szilárd, hanem javarészt por állagú lett a törmelék, plusz az épületek környéki garázsokban indokolatlanul gyorsan, szabályosan elrohadtak rozsdáig az autók, amit nem indokol semmi, de ha ugyan ez a tartó acél szerkezettel történik, akkor az összeomlás, és az extrém sok por, és a hiányzó törmelék jelenség egyből értelmet nyer.
    Biztos ami biztos, extrém gyors termittel keresztben azért átvágták a fő tartó acél elemeket, erről voltak fényképek is, de mivel hihetetlen gyorsan elpucolták, és feldarabolták a romokat, ezért nem sok bizonyíték maradt. Ilyenkor nem kapkodni szoktak, hanem hosszasan kiértékelik a bizonyítékokat, lásd pl egy lezuhant repülőgép esetét, ahol az összes apró szilánkot is akkurátusan kilegózzák, de ez valahogy nem volt fontos Amerika legnagyobb terrortámadása esetén…
    Pentagon fiaskóról ne is beszéljünk, ott még jobban bűzlik a kettő rakétás, pardon repülőgép incidens…

    Re:1
    Szeptember 11 előtt pár hónappal vezették be az amerikai belföldi járatú gépeknél a pilóta nélküli leszállás lehetőségét.
    Tenorpisták csak ágyútöltelékek voltak a repülőn, szépen belevezették távvezérelve a gépeket a tornyokba.

    Azért kíváncsi leszek mikor fog erre fény derülni, mert eléggé púposodik a szőnyeg tőle, és egy régi zsidó mondással élve „A régi bűnöknek hosszú az árnyéka…”

  4. Az az igazság hogy akkor még nem volt internet és kamerás mobil is csak elvétve.Mi sem nagyon tudtunk tájékozódni anno, mert alig volt egy pár háznál net.Illetve szerintem még youtube sem volt vagy kezdetleges volt.Anno jókat olvasgattam Drábik János irásait a leleplező magazinban.Az igazságot ugysem tudjuk meg.Érdekes hogy hamar eltelt 20 év !Az az 5-10 év ami a klímából van hátra már pillanatok alatt el fog telni 😀

  5. 4.
    Én azon csodálkozom, hogy milyen sokan vannak még azok, akik szerint ez konteó téma.
    Hogy teljesen normális az, hogy rpülőgépben lévő kerozin csak úgy elpárologtat gigantikus méretű vasbeton épületeket. Hogy bár szinte minden után csak por maradt, de a gépet vezető terrorista sértetlen útlevelét azért sikerült megtalálni.
    Malcom Howard CIA-ügynök robbantási szakértő 2017-ben halálos ágyán elismerte „úgy kellett mindent csinálnunk, hogy ne tűnjön irányított bontási munkának”. Azt mondja, a robbanás előtt nem okozott neki gondot a csalás, mert – „Ha hazafi vagy, nem vonod kétségbe a CIA vagy a Fehér Ház motivációját. Feltételezed, hogy a nagyobb cél egy nagyobb jóra irányul. A műveletre pedig hozzám hasonló hűséges embereket választottak. ”
    De még ő is elismeri, hogy most, visszatekintve: „Valami nem stimmelt”. „Ebből semmi jó nem származott. Ez nem az az Amerika, amit elképzeltünk. ”
    Amerikában a 911 után bevezetett hazafias törvénnyel erősen csorbultak a szabadságjogok, és az Usa brutális rendőrállammá vált, majd terjedt el az egész világon.
    „Az igazságot ugysem tudjuk meg.” Ha az emberek orra elé teszik, akkor tényleg nem.?

  6. 4 Hogy ne lett volna internet! Legfeljebb te nem használtad.

  7. 3. dajtás

    „…Szeptember 11 előtt pár hónappal vezették be az amerikai belföldi járatú gépeknél a pilóta nélküli leszállás lehetőségét…

    Ez a vészhelyzeteket volt/van hivatott megoldani, amikor a pilóta valamilyen ok miatt nem képes kezelni a gépet. Érdekesek a műszaki megoldás részletei: a pilóta nem tudja visszavenni a gép irányítását, valamit ilyenkor blokkolva vannak a kommunikációs csatornák is. Hmm.

    Volt egy érdekes eset, amikor a pilóta zuhanórepülésben a hegybe vezette a német utasszállítót. Még szerencse, hogy ezen a gépen nem volt ilyen rendszer – ja, bocsi, volt, – és hogy a vizsgálatok kiderítették, hogy a pilótának szerelmi bánata volt. Még szerencse, hogy azért ez nem annyira jellemző dolog, mert sem előtte, sem utána nem történt ilyen.
    Vagyis hogy ha nem számolom ide az eltűnt maláj utasszállítót, amelynek a pilótájának szintén magánéleti zűrjei voltak, természetesen az utólagos vizsgálatok szerint…

  8. 5, László:
    amúgy 1-2 kritikus részlet hiányzik az állítólagos 79 éves építőmérnök vallomásából…de nem zavarja az alapvetően bizalmatlan emberek csoportját (és emiatt az összeesküvésekre igencsak fogékony) ez a tény.

    **Egyébként miért nem az energiatermelő-és elosztó hálózatot rongálja a tenorista észjárás, ezen nem gondolkozik még el az internet tájékozott népe?

    Amúgy jelzem, hogy egy csomó-csomó dezinformációs oldalt folyton vizsgálnak és ha szükséges, akkor inaktiválja a *East Strat Com* európai munkacsoport.

    //A tecsőn keressetek rá erre a kifejezésre: This Computer Simulation Explains How the Twin Towers Fell//

    3, dajtás:
    te törtél már valaha betont (járdát, födémet, szegélykövet) nagykalapáccsal vagy vésőgéppel? Pormentes munka?

  9. 8. János

    „…te törtél már valaha betont (járdát, födémet, szegélykövet) nagykalapáccsal vagy vésőgéppel? Pormentes munka?…”

    Bár nem nekem szólt a kérdés, tapasztalat okán felhatalmazva érzem magam válaszolni. Mind a két módszerrel csináltam, és viszonylag pormentesnek lehet nevezni. A vésőgép hajlamos szilánkokat lepattintani, de por viszonylag kevés képződik. Ez függ a beton minőségétől is, érdekes módon kézzel, nagykalapáccsal (mondjuk egy tízkilóssal) egy jó erőben lévő ember gyorsabban és hatékonyabban tud feldarabolni egy jókora betontömböt, mint vésőgéppel – és itt nem a legkisebb vésőgépre gondolok, hanem a kétkezesre, amivel csak lefelé tudsz dolgozni. Ráadásul ilyenkor néhány szilánk kivételével jóformán nincs is por, nagyon tiszta munka.
    Persze ezt lehet kombinálni, járdát, szegélykövet a tapasztalatlanok számára hihetetlen könnyedén lehet törni, ha sikerül alátámasztanod, Nagyságrenddel kisebb munka így. Ellenkezőleg, ha vasbetont törsz, akkor a beton összetörik ugyan, de a betonvas összefogja a darabokat, és sokkal kimerítőbb munka elérni a célt.
    A kérdésre válaszolva a beton törése kézzel vagy géppel meglehetősen pormentes és tiszta munka, inkább a repülő szilánkokra kell ügyelni. Nagyobb építmények bontásakor ami por ilyenkor keletkezik, az nagyrészt a környezetből kerül a levegőbe.
    Robbantáskor az érintett felület és terület olyan behatásnak van kitéve, hogy ott sokkal több por keletkezik, de ha valaki látott már felvételen gyárkéményt robbantani, az láthatta, hogy maga a robbanás csak az adott helyen jár porképződéssel, és ha a gyárkémény csak eldől, a helytelen robbantás miatt, a por csak kis részben keletkezik a felrobbantott részeken, nagyobb részben a becsapódás után, a környezetből. Téglaépítmények esetén még a habarcs is forrása lehet a pornak, vasbeton építmények esetén pedig gyakran látható, hogy nem jól előkészített robbantás után túl nagy darabok maradnak egyben, és néha az épület is megrogyva ugyan, de állva marad.

    De igazából ez mind nem annyira lényeges a téma szempontjából, mivel a tornyok vas és nem vasbeton szerkezetűek voltak. A térrácsos szerkezet legerősebb elemei a függőleges oszlopok voltak, amelyek megtartották az egész épület súlyát. Ha a szerkezet a tűz által érintett részen, illetve afölött meggyengült, az alsó, érintetlen rész simán meg kellett volna hogy tartsa. Ami a port illeti, az egyes emeleteken, főleg a padozatból viszonylag sok por szabadulhatott fel, de ez nem lényeges, hiszen ez csupán következmény volt, a lényeg maga a vas szerkezet.
    Talán Spanyolországban (?) volt, hogy egy hatalmas (persze nem az ikrek méretű), szintén vas szerkezetű épület napokig (!) égett, maga a szerkezet azonban állva maradt, nem roskadt össze.

  10. 8 – János:
    Véső-kalapácsa kézimunkával, ütvefúróval (véső betéttel) végzett munka közben jóformán semmi por nem keletkezik. Vasbeton esetében flex is kell a vas szétvágására, ami összeköti a beton darabokat.

  11. Nekem elég reálisnak tűnik, hogy belső munka volt, még azt is el tudom képzelni, hogy robbantottak. Na de hogy atommal? Ráadásul termonukleárissal? Az a hidrogén-bomba, nem? Amit atommal robbantanak össze! Azért ez kicsit erős!

    Ha valami robbant, hagyományos robbanóanyag lesz az!

  12. Nem tudom hogy lehet felülni egy ilyen eszement összeesküvéselméletnek. Még hogy miniatűr atombomba! Zsebatombomba, vagy mi? A kritikust tömeg az smafu?
    Bizony mondom néktek, hogy az egészet derék dzsihadista emberek bőrőbe bújt kisbolygóövi üreglakó élienek követték el, hogy a rothadó nyugatot ráuszítsák a békés afgán barlangi trollokra, hogy globalista-polgár-háborúzzanak az értelmes földlakók egymással.
    Az élienek kiszámolták, hogy ha nem lépnek, 2021 szeptemberére, a palesztín buckalakó-afgán barlangi ork haderő rendelkezni fog hattlépcsős átalakitott stinger rekétákkal, amikre fölülve elröppennek a kisbolgygóövbe ürgét ill. üreglakót önteni.
    (persze a Soros rángatja a marionettmadzagokat, mert egy meteoron lesz az új Zion.)
    Szóval, mielőtt lefikázzátok oknyomózóm írásomat, tegyéttek már mellé a mikrohidrogénbobás elméletet, amely terrorgépezetet, egy kotomba bujtatva, a végbelében csempészett be a WTC Wc-jébe egy néger takarítónő – szerintetek.
    Meg különben is, lehetetlen lenne wifivel vezérelni a bombát, mert a fekete fenékbő elnyeli a szenneljeleket.
    A soros szállal meg bajlódjatok ti…..
    🙂

  13. Re:12
    Taktikai atombomba biztos nem volt, mert direkt sugárzást nem mértek tudomásom szerint, máskülönben nem is így nézett volna ki a robbantás, ez az irány teljesen fals, azonban nem konvencionális „atom” fegyver, polgári nevén kvantum fegyver már lehetett, ami spintörést okozott a detonáció környékén az anyagban.
    Itt bizony előkerül a jó öreg Hutchison-effekt:
    https://www.researchgate.net/publication/228460063_Hutchison_effect_and_classical_Z0_force
    Vannak még a témában más rendes publikációk is, érdemes rákeresni, mert elég érdekesek.

  14. 13.Reikarnatorr: Le a kalappal, te tényleg igen rafinált vagy, hogy erre rájöttél! 🙂

  15. Re:13
    Kihagytad az űrnácikat, akik háborúban állnak az űrzsidókkal, akik a Hold sötét oldalán egymással farkas szemet néznek, hogy megkaparintsák Hélium 14-et, mert arra biza nagyon nagy szükség van, hogy eljussanak a béta Ritikülig, ahol várja őket Shambala, az arany város.

  16. 8 „Egyébként miért nem az energiatermelő-és elosztó hálózatot rongálja a tenorista észjárás, ezen nem gondolkozik még el az internet tájékozott népe?”

    Hát külsősként én biztos így tettem volna. Pont ezért gyanús az egész.
    Az állítólagos eltéritők közül egy sem volt jó pilóta, egyikük még repülős vizsgán is megbukott, mégis inkább a nehezebben kivitelezhető, szigorúan ellenőrzött , tiltott légtérbe hatoltak be tűpontosan ! a célba.
    Az arizónai oktató megdöbbent, nem hitte el, mikor értesült róla. Állította az elkövetőről, hogy egyáltalán nem tudott repülni.
    Az Ohiotól egészen a Pentagonig repülő 77. járat légiirányitói segítség nélkül ! repült szintén tűpontosan a célba.
    A légierő 100 %-os eredményességgel dolgozott 911 előtt, de ezen a napon
    négyszer is tévedtek a legmagasabb szintű készültség ellenére , sőt, az elfogó vadászgépeket inkább ellenkező irányba küldték ?

  17. Re: Tibor bá’
    Dehogy is, He-14 a warp drive üzemanyaga, ez köztudott, ahogy az is, hogy a Hold sötét oldalán űrnácik vannak, volt róla doku film is finn rendezésben. 😉

  18. Ez az egész afganisztáni és a későbbi iraki háború csak azért volt, hogy később Bush-ék megtámadhassák Irán-t. Csak hát jött Obama és nem lett belöle semmi.

  19. „…Egyébként miért nem az energiatermelő-és elosztó hálózatot rongálja a tenorista észjárás, ezen nem gondolkozik még el az internet tájékozott népe?…”

    Egy terrorista nem katona, és nem harcos. Egy katona, vagy harcos célja a győzelem. Ezért az ellenfelét támadja, és le akarja győzni , vagy megadásra kényszeríteni ( pontosabban rákényszeríteni az akaratát, de ennek sok formája van…). Ezért egy katona a stratégiailag fontos célokat előnyben fogja részesíteni, és ha lehetősége van rá, akkor megtámadja az energiatermelő és elosztó hálózatot.

    A terrorista célja a félelemkeltés. Ha egy katona felrobbantotta az energiarendszert, igyekszik visszavonulni és közben csendben maradni, főleg ellenséges területen. A terrorista számára, ha nem kap nyilvánosságot és nem ismerik meg a nevét, az a tökéletes kudarc. Nem fog katonai célpontokat sem támadni, mert a terrorizmus lényege a civilek megfélemlítése. Minél látványosabb egy akció, annál jobb. A terrorizmus lélektani hadviselés. Ideális esetben a hátországbeli civilek morálját hivatott aláásni.

  20. Dacára annak, hogy mindjárt megint jön a „ha van sapkája, ha nincs sapkája”, de belerúgunk egyet Jövőnkbe 😀 főleg, ha nem fordít le mindent magyarra…

    Igen, létezik termonukleáris, szubkilotonnás töltet. Ha és amennyiben az Armata T-14 harckocsinak kijön a 152 millis lövegű változata, akkor biztos az alábbi. (125 millire még nem tudják miniatürizálni.)
    Harckocsi termonukleáris lövedék: hatóereje csupán 0,01kt, gyakorlatilag semmi sugárszennyezés (98-99%-os fissziós arány). 4-8 méteres tűzgömb, millió fokos hőmérséklettel, 6-12 méteren 5000-1000psi, 30 méteren 50-60psi, ami 99%-os dobhártya- és tüdőszakadás, 50 méteren 20psi és 800 kilométeres szél, 100 méteren 5psi, súlyos halláskárosodással, 1%-os dobhártyaszakadással. 20 méteren harmadfokú égés. Vagyis egy Abrams harckocsi gőzzé válik és körülötte elpusztul minden és mindenki úgy 50-100 méteren belül.

    Az biztos, hogy a sűrű – tökéletlen égés miatti – fekete füsttel „langyosan” égő kerozin nem olvasztott és nem lágyított meg semmilyen acélszerkezetet.
    Egyszerűen utána lehet olvasni az acélötvözeteknek…

    Hogy konkrétan a WTC acélötvözete milyen volt, nem tudom, de azt igen, hogy a kora legnagyobb gépének a becsapdásával tervezték az épületet.

    Amúgy pedig példaként: speciális titán ötvözet, Ti-6Al-4V, azaz 6 térfogat százaléknyi alumínium és 4 térfogat százaléknyi vanádium, így a titán ötvözet rendkívül kemény és korrózióálló. 970 mega Pascal, de a sűrűsége csak 4,5 az acél – olvadás 1370-1540 C fok – 7,9 gramm per köbcentiméteréhez képest, azaz sokkal vastagabb lemezre van lehetőség. (Harckocsi páncélzat fejlesztés a példa; nyilván kerámia, inert gázas stb.) Maga az ötvözet 6-100 millis vastag lemezekre alkalmas iparilag. Volfrám és volfrám-karbid. Drága. Előbbi 1510 mega Pascal, nehéz, sűrűsége 19,25, de 3400C fokig nem ég, utóbbi 3500 mega Pascal, 15,63 a sűrűsége, 2800C fokig bírja és a Mohs keménysége a tízfokozatú skálán 9,5. DU, azaz szegényített urán, de nem az a szar ipari hulladék, amit a nyugatiak használtak régen 0,2-0,4% közötti U-235 radioaktív izotóppal, hanem a természetben 0,71%-kal szennyezett uránt 0,05%-ra szegényített. Sűrűség 19,2 gramm per köbcenti, szemben az ólom 11,34 és az acél 7,85 értékével, kemény. Titán-borid. Titán-karbid, csak 4,93 a sűrűsége, de 9,5 a keménysége és 3200 fokig nem olvad. Titán-nitrid. Mindhárom kemény és 3000-3200 fokig tűzálló. Bór-karbid, más néven fekete gyémánt, 2700 fokig tűzálló. Szilícium-karbid, 3440 mega Pascal, 2800 fok, 9,6 a keménysége. (Csak részlet!)

    A lényeg 😀 szvsz nem nukleáris robbanás volt. Nanotermit olvasztott ott, az oldalra kirepülő törmelék magyarázható az egymásra zunaó emeletek oldalirányú lökéshullámával.

    1. Hanyistók 1 (nagyon jó komment!)

    (De ilyen alapon akkor hogyan van az, hogy itt mindenki felült a kovidátverésnek?!)

  21. (A trícium kapcsán, ha az hiteles információ, az viszont picit árulkodó jel. Kérdés, hogy pontosan mennyivel magasabb értékkel és mennyi idővel az „omlás” után volt mérve.)

  22. A robbantások előtt két napig áramszünet volt karbantartás miatt,kamerák nem működtek .Akkor helyezhették el a robanó anyagot (nano-thermite-t)Építéskor 200 ezer tonna acélt használtak fel,ennyi vas nem egykönnyen rogyik össze.Az épületek viszont szabadeséssel omlottak össze.A két toronyban és a hozzá kapcsolódó épületekben mintegy 50 ezer, különböző nemzetiségű ember dolgozott. Nagy tudású szakértők, üzletemberek és pályakezdők kötöttek naponta ezerféle üzletet. Látogatóként mintegy 200 ezren fordultak meg naponta a komplexumban.A robbantás napján jóformán csak a takarító személyzet volt benn.A WCT7-et semmi nem rongálta meg mégis ugyanúgy összeomlott mint a WCT1-2.

  23. Re:25
    A termites átvágás teljesen reális, főleg úgy, hogy voltak róla képek is, de ez nem indokolja azt, hogy a törmelék java része porrá vált.
    Volt ott még más is, nem csak termit, de ezek a megoldások már elég egzotikusak ahhoz, hogy a sci-fi konteó mezsgyéjén járjunk.

    Alumínium nanopor pl annyira reagens anyag, hogy levegőn öngyulladást produkál, és bőven a vas olvadáspontja fölött ég. Itt az a kérdés, hogy hogyan tudják stabilizálni az anyagot, és legfőképp hogyan gyártják, mert az üzem önmagában extrém veszélyes terméket gyárt…

  24. 26 : Dajtás
    „A termites átvágás teljesen reális, főleg úgy, hogy voltak róla képek is, de ez nem indokolja azt, hogy a törmelék java része porrá vált.”

    Pontosabban nanotermittel, de ma már tök mindegy. Három tornyot bontottak le két géppel. Tíz éve publikálták, és még ma is olvasható – lényegtelen…
    https://gondola.hu/cikkek/66968

  25. Re:27

    Normál termit ilyet nem csinál, ebben teljesen igazad van, kissé pongyola is erre a „termit” kifejezés, itt már pontosabb terminológia kell, és ez nanotermit.

    Remek cikk, köszönöm hogy belinkelted!

  26. 23. Jövőnk : Örülök, hogy tetszett!
    “ (De ilyen alapon akkor hogyan van az, hogy itt mindenki felült a kovidátverésnek?!)”
    Időnként fel kellene venni egy árnyékoló sapkát, például egy alufólia sisakot! 🙂
    Kiszűri a káros sugárzás, hamis információ egy részét és a tisztánlátásban is segít.

  27. Pont akkoriban a Közlekedés Biztonsági Szervezetnél dolgoztam, vizi, légi, vasúti (bal)esetek vizsgáltunk.
    Ott mondta az egyik vizsgáló pilóta arc, hogy „ilyen hidegvérű ember nincs, aki nekivezet egy repcsit egy háznak, de még előtte kicsivel ráhelyesbît. Ezt távvezérelték.”
    Bizony.

  28. 30, Molnár Gergely:

    pedig a közelmúltban az Iszlám Állam még a leszerelt lövegtornyú és robbanóanyaggal telezsúfolt BMP-ket is képes volt hidegvérű öngyilkos sofőrökkel a Sivatagi Oroszlán Gárdájának nekivezetni…pedig 20 év eltelt a 9/11 óta!

    A wilayat-i alkotóműhelyben nemcsak a járműveket, hanem a sofőröket is sikeresen felkészítették a szuicid robbantásra.

  29. 31. János

    Azért van némi különbség egy gyorstalpaló vezetési tréning, ami után beugrasz egy BMP-be és mész, és egy sok hónapos, esetleg éves tanfolyam között. Az utóbbinál többet kell gondolkodni és koncentrálni, valamint elsajátítani az összpontosítást, nem is szólva a gyakorlatról. A nagyfokú koncentráció és gondolkodás pont hogy hajlamos kiölni a szuicid jelleget, mert kikényszeríti a logikus és észszerű gondolkodást. Többnyire. Akinél meg nem, az nem is igen alkalmas repülőgép vezetésre.

  30. 32, sleeper:

    Ha jól emlékszem a világméretű Covid-ról is összeesküvést feltételezel?

  31. 33. János

    Rosszul emlékszel. Semmi ilyesmit nem mondtam soha.

    Ha viszont mondjuk olyasmit írtál volna, hogy „a világméretű Covid-al kapcsolatban feltételezek összeesküvést”, akkor azt mondanám, hogy beszélhetünk róla.

    Azt leírtam már azt hiszem minimum egyszer, hogy nem félek a buta emberektől. Ismerek párat, nem egyszerű, de megoldható a kommunikáció.
    Az igazi probléma az okos emberekkel van. Az okos embereket is meg lehet vezetni, de a gond ott kezdődik, hogy amikor az okos emberek megsejtik, hogy őket esetleg megvezették, kétségbe esnek, főleg attól, hogy ezután mások szemében nem lesznek majd okos emberek. Hihetetlen, de igaz, hogy ez reális dolog.

    A másik hiba, hogy az emberek gyakran hajlamosak a saját szemüknek hinni. Hozzászólásaid alapján már korábban hangot adtam azon feltételezésemnek, hogy a Covid kapcsán te a frontvonalban, vagy ahhoz nagyon közel voltál és szedted össze a tapasztalataidat.
    Ezért ezeket elismerem, de aki közvetlen érintkezésben van, annak nemigen van lehetősége átlátni a magasabb szintű összefüggéseket. Akinek operatív feladatai vannak, az ezekre koncentrál, másra esélye sincs, maximum még majd később elmondhatja, hogy ezt és ezt láttam, így és így történt.

    Nem tudom, hogy feltételezek-e összeesküvést. Ezt a kifejezést elcsépelték, és lejáratták. Haszonlesést, gátlástalanságot, primitív hozzáállást egyértelműen látok.

    Rád visszatérve azt látom, hogy (feltételezem) első kézből való információid alapján kissé gúnyosan viszonyulsz azokhoz, akik nem az oltásban látják a megváltást. Ne feledd, hogy az információt értelmezni is kell, mégpedig helyesen. Láttál valamit, hozzátetted azt amit hallottál, és ez alapján van egy elképzelésed. Így kerek a világ.

    De nem hallottam, vagy olvastam, hogy propagáltad volna az egészséges életmódot. A vitaminok fontosságát. A védekezést és az elkerülést.

    Vagy kérdéseket. Hogy miért vásároltak egyes országuk a lakosságuk számára sokszoros mennyiségű vakcinát, pl.? Amikor még megbízható eredmények sem voltak (vannak) a hatásokról?

    De nem kérdeztél, ezért feltételezem (bizonyosan nem tudhatom) hogy nem érdekel az Európai Unió Covid utáni helyreállítási programja sem. A gazdaság helyzete a járvány után és miatt. Hogy pl. Magyarország egy pillanat alatt lenullázta minden eddigi eredményét ami a kölcsönök lecsökkentését illeti, és még mélyebbre süllyedt a gödörbe? Hogy nemcsak Magyarország, hanem az összes többi ország is így járt? És hogy ha minden ország tartozik, ki is az valójában, akinek mi mindannyian tartozunk? Kinél csapódik le a haszon? Mindenki méltatja a második világháborúban a lengyel pilóták, stb. szerepét, de arról senki nem beszél, hogy utána az angolok az utolsó cipőfűzőig mindent kiszámláztak Lengyelországnak? Mert minden pénzbe kerül, még amire nem is gondolnál, és mi mind megfizetjük még azt a tartozást.

    És hogy az EU a Covid utáni helyreállításra szánt támogatás fejében olyan szerződéseket kínál, melyek alapján közösen lennénk felelősek más országok esztelen költekezésének visszafizetéséért ( és itt igazából már nem jövőbeli, hanem már nagyon is létező tartozásokról van szó, olyan országokkal kapcsolatban, amelyekkel szemben Magyarország egy lepkefing) ? Hogy bárki, aki meghalt úgy, hogy kimutatták nála a Covid fertőzést, azt automatikusan a Covid számlájára írták nyereségvágyból? Függetlenül attól, hogy volt-e egyéb betegsége? Hogy ma az oltás következtében emberek halnak meg, de minden kiskaput kihasználnak, hogy más, úgynevezett alapbetegséget jelöljenek meg okként? Ugyanakkor a fertőzött embereket automatikusan betegként kezelik, nem téve különbséget a két állapot között? Hogy a beoltottakat viszont nem tekintik veszélyforrásnak, holott ugyanolyan módon fertőzhetik a többieket?
    Hogy mindenki oltatni akar, de senki nem foglakozik magával a gyógyítással? Egy járvány kellős közepén? Amikor a sok beteg, köztük olyanok is akik gyakorlatilag menthetetlenek, hivatalosan nem kaphat vagy nem kapnak olyan gyógyszeres kezelést, ami minimálisan reményt adhat, és ezt már konkrét esetekkel is bizonyították?

    Amikor a legtöbb ember agya annyira zokni a kivédhetetlen és mindenütt jelenlévő állami propaganda miatt, hogy mindent beszop kérdés és egészséges mérlegelés nélkül? Eszembe jut Lenin szava a hasznos idiótákról…

  32. 34. sleeper

    Bravo, minden szavával egyetértek.

  33. 34. sleeper
    +1

    sleeper – János
    1 – 0

    🙂

  34. 35. – 40.

    Mindig is sejtettem, hogy dajtáson, sleeperen, Jövőnkön, és a többi „hasonszőrű” hozzászólón kívül jónéhány „rendes ember” olvassa még mindig ezt a blogot, csak inkább csendben maradnak … már hosszú ideje.

  35. 34. sleeper
    +1

    35. – 40.
    Tibor bá’ szerint nincs igaza sleepernek (?? 😮 ), beszínezte lilára. Pedig szerintem is 10/10-es hozzászólás!

  36. 42. Elek

    Tibor’bá, a színezéssel, csak kiemeli számunkra az értékes hozzászólásokat, hogy még véletlen se kerülje el a figyelmünket. :)))

    Magadtól is gondolhatnád, hogy ha nem értene egyet vele, akkor tételesen cáfolná.

  37. 34, sleeper:

    1, több mint 10 éve szólok ehhez a bloghoz is hozzá.
    2, blogtalálkozókon vagy Tibor bá’-nál többször voltam
    3, vendégposztokat írtam
    4, arcomat, nevemet nemcsak itt, hanem külföldi fórumokon is vállalom
    5, több hozzászólásomban többévóta ecsetelem a magyar lakosság gyalázatos egészségügyi állapotát
    6, saját magam kiváló egészségügyi állapotát fenntartó eljárásokat leírtam
    7, értetlen emberek nagyon fárasztóak
    8, tényeket szoktam hozni
    9, fake news híreitek egy részét meg tudom cáfolni
    10, megvan az a képességem, hogy célirányosan tudjak válogatni a médiatartalmak között
    11, lehet nem is a covid a ti bajotok, hanem az életetekben van számos probléma
    12…az oltatlanok a gazdasági károkozásban immár szándékosan részt vesznek és az oltástagadó magatartásukkal a médiaműveletleneket veszélyeztetik. Ezt is legalábbhuszonháromszor elmondta velem együtt egy nagy rakás nálam türelmesebb ember.
    13, mit nem lehet azon érteni, hogy oltással nem kerülsz lélegeztetőre és nem szivatja le az ápoló kétóránként a véres taknyot a légutakból? Meg teszi az erőtlen tested alá a szaróládát?
    14, az előző hullámhoz képest jobban állunk, pedig nem evidens a távolságtartás és a maszkhordás a civileknek
    15, az oltástagadó emberek nemcsak a saját, hanem mások érzéseit is mellőzik! Ez óriási gáz.
    Továbbá:
    Külpolitikai kérdéseimre – felvetéseimre gyakorlatilag csak Python felkészültségű emberektől kapok választ. Lehet, hogy ő is OSINT mélyelemzést tanul?
    Hol vagytok ilyenkor ti?
    He?

    /Több tízezernyi etikus-hacker kellene az eu-ba, totál gáz amit a fake news és a trollok csinálnak…./

  38. Hogy is terjed a vírus? Egyik helyről ember elviszi egy másik helyre.
    A legfőbb és leggyorsabb terjesztők a repülőgépes turisták. Utána következnek a külföldre autóval utazó nyaralók. Aki nem hagyta el az országot az be sem tudta hozni a vírust. 2×2=4
    Külföldre látogató turisták miatt van ez a gyors terjedés. Ők a kályha a történetben. Az oltatlanok az áldozataik, ha már mindenképp felelőst keresünk.
    -Oltás tagadó- kijelentés értelmezhetetlen.

    Azt hittem, már senki sem hiszi el, hogy a 110 emeletes tornyok 47 db. acélgerenda maggal a belsejében szabadeséssel összezuhan egy a tetejébe csapódó repülőtől amiben már csak 30 m3 hajtóanyag van, aminek jelentős része a becsapódáskor elégett. Aki a hivatalos sztorit elhiszi, bármit elhihet.

  39. 14. János

    Nekem nincs bajom veled, és nagyjából mindent elfogadok amit leírtál. Kivéve a 11. és 12. pontot.
    Továbbá a 13. pontot, aminek cegyenes cáfolata egy szomszédos posztban most épp moderációra várakozik, mert tartalmaz egy linket az eredeti forrásra.

    A te legnagyobb bajod – szerintem, és itt mindig fenn áll a tévedés lehetösége, hiszen személyesen nem, csupán a hozzászólásaid alapján ismerlek, – az, hogy túl közel vagy az eseményekhez. Ez mindig leszükíti a látómezöt, bárkiröl is legyen szó, mielött még sértésnek vennéd. A másik, hogy talán túl kevés kritikával szemléled a hivatalos szervek általi tájékoztatást.

    Ha nem állítunk fel egyfajta legalábbis minimális szüröt, megsínyli a lelkiállapotunk, olyan masszív támadás éri a médián keresztül.

    De a tényeknek és a közvetlen tapasztalatnak elönyei is vannak. Ha még emlékszel, és olvastad, nemrég írtam neked, hogy a most kezdödö hullámban lesz lehetöség arra, hogy beszámolhass arról, hogy milyen arányú az oltottak száma a betegek között, és hogy csakugyan megvédi-e öket a lélegeztetögéptöl. Továbbá kiváncsian várom a beszámolót arról is, hogy milyen gyógyszeres kezelést alkalmaznak majd, kipróbálják-e majd a ma még csak közszájon forgó, de hivatalosan nem tesztelt gyógyszereket legalább a végsö stádiumban levökön, valamint hogy indul-e hivatalos propaganda és ismeretterjesztés a médiában a vitaminok és az egészséges életmódról végre. Gondolok itt föleg a D vitaminra, és természetesen a C-re is. Ezek pozitív hatását eddig még senki sem vonta kétségbe.

    Amint látod, van itt még tennivaló, és az eredményeket közösen kiértékelhetjük majd. Mondjuk október vége, november eleje tájékán. Ha megérjük. A kérdések részemröl adottak, és mindenkit arra buzdítok, hogy fogalmazza meg a sajátjait, mert akkor van esély arra, hogy két hónap múlva ne vaktában vitatkozzunk, hanem már tényekkel alátámasztott vélemények fognak jönni. Elöre meghatározott kritériumok alapján.

  40. Slepeerrel biztos egyetért:
    n/a
    Curix
    Radóván
    Avatar
    Reinkarnátor
    Gartai
    Malleusorbis
    Ir01
    dajtás
    infos
    Kis
    Paripás Kentaur
    Hanyistók
    Kékavian
    Vaszil
    Csak kérdezek
    Jövőnk
    Geregó
    mateosorbis
    +Attila
    Gerry
    Aki nem ért vele egyet (rajtam kívül) az leszarja az egészet, és ebből több száz van. Én is leszarnám, de nekem kötelességem reagálni rá. Ezért lesz magenta.

  41. Az eredti poszthoz visszakanyarodva „A történelmet mindig a győztesek írják, a tankönyvkiadók meg kiadják.”
    Összeesküvések mindig voltak, de a bizonyítékok eltűnnek, a hivatalos verzió pedig minden szinten megtámogatva válik kőbevésett igazsággá.
    Közeleg az 1526-os mohácsi csata évfordulója, és a hivatalos verzió még mindig az, hogy Lajos király a Csellye patakba fulladt. Persze, ahhoz hogy másik verziót is megismerjünk, kutatni kellene és ismerni kellene olyan emlékiratokat is, melyek nehezen fellelhetőek. Pl. Szerémy Györgynek mint szemtanúnak az emlékiratait, aki II. Lajosnak volt, majd Zápolyai Jánosnek lett az udvari káplánja. Vagy Jászay Pál 1846-ban írt könyvét. A hazaáruló Zápolyai János lepaktált Szulejmánnal, hogy megszerezze a trónt, csapataival ezért a csatától távol maradt, és testvére György volt az, aki orvul meggyilkolta a menekülő királyt – „egy háromélű cseh karddal jobb oldalán három helyen átdöfte.” Őt viszont szintén megölték a kialakuló csetepatéban. A gyilkosság palástolására a királyt a Csellye patak partján ásott sírba tették, hogy aztán másfél hónap múlva Zápolyai János küldöttei megkeressék és kiássák, nyilván azért, hogy az élettel össze nem egyeztethető sebeket akkor már fel ne ismerjék. A temetési szertartáson, Dávid János, Tatay Miklós és Szerémy György udvari káplánok felügyelése alatt drága kénetekkel és szagos szerekkel a királyt bebalzsamozták , de a káplánok a már „elsenyvedett test” ellenére is észlelték a három tőrszúrást a halotton, de a kapott parancs szerint mindent a legnagyobb titokban tartottak.

  42. Tibor bá’ elég etikátlan, hovatovább nem valami intelligens előítélettel általánosítani – ne gyere nekem tapasztalat alapján stb. magyarázkodással -, ha bejött esetleg 100%-ig, ha nem. Értem én, hogy a Te blogod, de némi tisztelet igazán mutathatnál az olvasóid felé, mert a felsoroltak felé nem mutatsz, a nem kommentelők felé szintén.
    Én most tényleg meguntam az ilyen gusztustalan megnyilvánulásaid és se nem szólok többé hozzá, se nem olvasom, mellesleg túl azon, hogy kovid-templommá silányítottad a blogodat – szíved joga, igény alapján még el is lehet fogadni – akármilyen statkókkal jössz, ez már messze nem az a blog, ami volt; főleg olvasottság terén. Utóbbi a stílusnak köszönhető, amit a trikós különösen feldob.
    Minden jót, jó egészséget, további jó munkát a bloghoz! (Se nem irónia, se nem gúny, és főleg nem durci.)

  43. A tornyok progresszív, önmagukba történő összeomlása külön rásegítés nélkül a bekövetkezett módon nem jöhetett volna létre. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen technológiával (nanotermit, stb.) oldották ezt meg, de az kizárt, hogy a felső 1/5-öd, 1/6-od épületrész leszakadásakor nullszintig lebontsa a maga alatt lévő komplett tartóvázat. Ehhez kevés a gravitációs gyorsulás és a könnyűszerkezetes felhőkarcoló leszakadó felső szintjeinek a tömege.

    Arról nem is beszélve, hogy a belső merevítő magként funkcionáló acél oszloperdő szelvényei 10 mm-es falvastagságról 100 mm-es falvastagságra növekedtek, tehát minél lejjebb voltak beépítve, a keresztmetszetük, illetve ebből eredően a keresztmetszeti tényezőjük és az inercianyomatékuk brutál módon növekedett.

    Normál esetben a leszakadó felső szint valamelyik oldalt szántotta volna végig, lebontva a külső homlokzatot maximum a feléig, de a két fél csonka toronyrésznek röhögve állva kellett volna maradnia.

    Amiket itt leírtam, azt mint gyakorló statikus tervező mérnök és gyakorlott kivitelező írom, jó néhány statikus kolléga ezzel megegyező véleményével megtámogatva. Idézném egy kedves mérnök kollégánk – aki cirka 50 évnyi szakmai gyakorlattal a háta mögött nem mellesleg a Budapesti Műszaki Egyetemen statikus mestervizsgáztatott is anno – egykori tömör és polkorrekt véleményét az ügyről: „Több, mint gyanús.”

    Abba, hogy ezt ki, miért és hogyan csinálta valójában, most nem mennék bele, maradjunk szigorúan csak a tornyok összeomlási mechanizmusának szakmai értékelésénél.

  44. 50 – Jövőnk:
    Azért ezen a mondatomon egy kicsit elgondolkodhatsz: „Slepeerrel biztos egyetért:” Ez általánosítás? Ez sértő? Ez tiszteletlen? Ez gusztustalan?
    Tudod mi gusztustalan? Amit te csinálsz időnként. Bedobod, hogy ez már nem olyan mint volt, hogy az igazán értelmes emberek elmaradtak, stb. A blog minősége sose volt poszt téma. Senki se kért rá, hogy kritizáld. Ha nem felel meg az ízlésednek csak simán maradj távol. Nem kötelezhő a részvétel.

  45. 47. Tibor Bá’
    Ne má’ Tibor Bá’!!!!
    Hogy Én egyetértek?!
    Oltásfan és összeesküvőtagadó vagyok. Fősodrú, szajhamédiából tájékozódom. Nem nézek TV1-et. Azt sem hiszem el, hogy mások hisznek.
    Na jó. Az éjjeli orálisszexkísértetnőstényekben azért hinnék. 🙂

  46. 47. Tibor bá’

    Én is egyetértek Sleeperrel! Kérlek vegyél fel a listára!

    Ui. ugyanis az utóbbi időben érdemi krtikus hozzászólásaim nem jelentek meg!

    Üdv,

    SzJ.

  47. 53,
    Reinkarnátorr:

    Nagyon erős alvásparalízis kombinálva egy heves Succubus nősténnyel az egészen valódi élmény?

  48. 53 – Reinkarnatorr
    Akkor változott a véleményed. 2020 tavasza óta jegyzem fel azokat, akiknek ellenvéleménye van. Nem véletlenül kerülhettél fel a listámra.

  49. Tibor bá, Reinkarnatorr túlnyomórészt szélsőségesen szarkasztikus trollkommentekkel kommunikál. Gondolom, komolyan vehettél egyet valamikor.

  50. Bocs fiúk, lehet, hogy eltévesztettem a házszámot, de nem az Ikertornyok leomlásáról szól ez a poszt?
    Hogy a tökömbe került ide megint a Covid?

  51. Ez itt egy tökéletes esettanulmánya a kovid pusztító hatásának. Érdemes elgondolkodni…

  52. 50. Jövőnk

    Ha még olvasod – Nagyon sajnálom hogy el akarod hagyni a blogot – remélem meggondolod magad. A blogot a hozzászólások emelték ki és hibás meglátás hogy a hozzászólókat nyirbálja a bloggazda a nézetük miatt.

    Mint kiderült a vírus nem természetes eredetű és azóta még több is:
    #https://index.hu/kulfold/2021/09/09/koronavirus-fertozes-jarvany-oltas/a-republikanusok-lemondatnak-anthony-faucit/

    Talán annyiban más a véleményünk hogy a poszt témájét illetően a bloggazda sem hezitál kimondani hogy a média narratívája nem lehet valóság. Ma már kevesen vannak akik elhiszik hogy a repülőktől ledőltek a tornyok. Ugyanakkor ha a vírusról írnál hasonlókat valószínűleg gyorsan lekapcsolnák a blogot.

    A horvát, olasz, szlovén lépések már átlépnek egy határt amit lassan furcsa helyzet fog követni. Érdekes hogy szinte semmi infó nincs a médiában a német, francia, britt, amerikai tüntetésekről.

  53. 44: János, semmi OSINT. 😛 😉
    SIGINT is csak részlegesen volt katona koromban, de ha vannak bizonyos ismerőseid akikkel érdemes komoly beszélgetéseket folytatni és megfelelően tud az ember a hírekben közétett információkban szelektálni majd következtetni, akkor azért elég közel járhat a realitásokhoz.

    A WTC tornyokhoz pedig: Valószínűleg volt némi termites rásegítés az acélszerkezet megfelelő statikus gyengítése véget a teljes szerkezeti összeomlás miatt, de ez ma már nem oszt nem szoroz.

  54. Re:MangaM
    Egy statikus szemével bővebben is ki tudnád fejteni a WTC összeomlásáról a véleményedet?

  55. Nem lehetne azt megoldani, hogy aki a Covidról akar értekezni, az marad a Covidos posztoknál?

    A Covid történet is ezer sebből vérzik, finoman szólva ez is „több, mint gyanús”, de nevetséges, hogy lassan ott tartunk, mint a viccben Móricka és a csúzligumi. Ha valaki nem ismerné a viccet, annak leírom.

    Ezen az oldalon egy csomó emberrel egyetértek bizonyos témákban és közben egyéb témákban meg nem. Na és akkor mi van?

    Jövőnk meg nem megy innen sehova és punktum!

  56. 60 – Jacksoon:
    Nyugodj meg, Jövőnk 100 éve olvassa a blogot és még 100 évig fogja. Ezen az se változtat, hogy félévente „fenyeget” az elhagyással.
    Különben én nem nyirbálóm a hozzászólásokat, azokat, amikkel nagyon nem értek egyet, belilázom. Ez az állandó panaszkodás kifejezetten destruktív azok számára, akik nem tudják ellenőrizni, hogy mi megy át én mi nem. Ha valakit kitiltok, azt bejelentem.

  57. 62 Dajtás

    Ezt már több ezer amerikai mérnök (többek között a WTC tervezői is) többször és igen részletesen megtették, igaz, tojnak rájuk magasról. De legyen, csak néhány dolog gondolat ébresztőnek…

    1. A közbenső merevítő oszlopsor fentről lefelé egyre szélesebb szelvényekből készült – na most tessenek már belegondolni abba, hogyan lehet összenyomni egy olyan „teleszkópot”, aminek az átmérője abba az irányba csökken, amilyen irányba összetolni akarjuk?
    Következtetés: ha ez így lenne igaz, akkor hatalmas erőnek kellett hatnia függőlegesen lefelé, akkorának, amely az összes függőleges tartószerkezetet nullára letolta.
    Mivel szintenként acél rácsos tartókra ültetett vékony vasbeton födémlemez volt beépítve, emiatt a torony függőleges tartóvázának a kihajlási hossza ezekkel a vízszintes tárcsákkal 3,60 m-ként keményen le volt redukálva, ami pont egy ilyen szituban számít csak igazán, ahol emelet köszön be emeltre!
    A WTC tervei ismertek, ki lehet számolni, hogy a 47 belső acéloszlop és a közel 160 külső acélpillér ilyen szintű egyidejű összenyomásához nagyságrendileg mekkora vertikális erőkre lenne szükség. Csak szólok, kár is nekiállni, ehhez az épület teljes tömege szorozva a gravitációs gyorsulással is bőven kevés!

    2. Egy másik érv, hogy a leszakadó emeletek maguk alatt mindent leromboltak azzal, ahogy rázuhantak az alsóbb emeletekre. Ja, ez részben igaz lenne, csak nem így.
    Ott kezdődik a dolog, hogy egy kvázi csőben cső merevítéssel rendelkező álló torony szinte tökéletes függőleges önmagába roskadásához az kell, hogy a tartóvázat előre kiszámított távolságonként (szintenként) egyidejűleg nyírjuk el! Tehát nem összenyomni kell, hanem elnyírni!!!!! A nyírás a nyomás irányára általában merőleges, de legalábbis jelentős szöget zár be.
    Az összeomlás közben egyidejűleg(!!!) minden tartópillérnél(!!!) közel egyforma nagyságú(!!!), de minimum a keresztmetszetek nyírási ellenállását meghaladó és a gravitáció irányára közel merőleges erőknek kellett volna fellépni – de ezeknek a feltételek az együtt állása még akkor sem következtek volna be, ha a torony magától dől össze és közben brutál módon kihajlik ami jelentős másodrendű hatások fellépését idézi elő.
    Márpedig, ha nincs egyidejű vízszintes nyírás, akkor a leszakadó emeletek egészen egyszerűen nem tudnak függőlegesen egymásba zuhanni!

    Tehát nem az „összenyomódást” elősegítő erő nőtt gigászira, hanem a szerkezet és anyag ellenállása csökkent a béka segge alá, méghozzá úgy, hogy szinte minden tartó pillér együtt adta meg magát. Ez kellett is, mert a WTC valójában acél pillérvázas és szintenként rácsos tartós épületszerkezet volt, magyarul könnyű szerkezet, nem pedig egy behemót monolit tömb!

    3. Az égő kerozintól kilágyult az acél – szokták volt erre mondani néhányan. Persze, meg az agyuk is. Mennyi kerozinnak kellene közel egyenletesen elosztva elégnie ahhoz, hogy egy ekkora épület komplett acél tartóváza úgy kilágyuljon, hogy az 1.-es és 2.-es pont feltételei egy összeomlás során szintről szintre megvalósuljanak? 50 Boeing-nyi kerozin? 100 Boeing-nyi kerozin? Esetleg 500? Ébresztő!

    4. Normál esetben a leszakadó emeletek alatti többi emelet és épülettömeg a szerkezeti váz és az anyag rugalmas ellenállása miatt minden emeletnél visszadolgozik (Newton III. törvénye!), ez pedig, ha tetszik, ha nem, de egy rövid idejű csillapítással (lassulással) is jár, azaz nincs ellenállás nélküli folyamatos, a gravitációs gyorsulással szinte megegyező sebességű zuhanás.
    Ehhez képest a leomlás gyakorlatilag a gravitációs gyorsulással megegyező volt, ez szinte az összes filmfelvételen lekövethető.

    Végkövetkeztetés: Tehát a tornyok teljes összeomlásához (a szinte hibátlan, nullszintig terjedő önmagába roskadásához) jól kiszámított és pontosan időzített „rásegítések” kellettek több szinten, egymás után, nem hagyva lehetőséget a leszakadó omladéknak a függőleges iránytól való eltérésre.
    A másik lehetőség, hogy csoda történt és a fizika ott és akkor kávészünetet tartott.

    Ettől függetlenül, aki hinni akar továbbra is az amerikai kormányzat hivatalos verziójában, az tegye nyugodtan, nagyjából mostanra már lényegtelenné vált, hogy ki mit hisz 9/11-ről.

  58. Ezen a WTC-s eseményen én is sokat filozofáltam…
    Most azt gondolom, sajnos ez is egy olyan esemény az emberiség történelmében, mint pl. a Kennedy gyilkosság. Eléggé nyilvánvaló, hogy több felől is sántít a dolog, de ugyanennyi erővel akár véletlenek, s néhány, józan ésszel szinte kizárandó banális dolog is elég lehet a magyarázatukhoz. Ami abszolút közös, hogy a tényleges igazságot egyik esetben sem tudjuk már meg, ill. nem lehetséges minden kétséget kizáróan bizonyítani a legvalószínűbb konteót sem.

    Az egészben az a legszörnyűbb, hogy amennyiben el is fogadjuk a történeteket a rendelkezésre álló forgatókönyvek szerint, ill. a becsapódás miatt történt összeomlást, akkor is millió ordító seb marad, amelyek az USA aktuálisan regnáló szerveinek és személyeinek felelősségéért kiáltanak!

    64: Tiborbá:
    Így van ez jól…
    Így, aki csak évente olvas bele a blogba, az sem marad le semmiről, mert Jövőnk minden évben -legalább egyszer- teátrálisan elköszön. 🙂

  59. 34: sleeper:
    „Amikor a legtöbb ember agya annyira zokni a kivédhetetlen és mindenütt jelenlévő állami propaganda miatt”
    – Akkor legalább ebben intézkedjetek, értelmes emberek megállíthatnák ezt a folyamatot! S hamar itt az idő az utolsó lehetőségre, már amennyiben tényleg fontos…

    A covid meg vigye el az összes hülyét! A többit az immunrendszere úgyis megvédi, vagy mi fene. 🙂
    Egyébként az alábbi sokak szerint „csacska”, de amúgy ellenőrzött és hitelesített internetes tartalomforrás szerint:”A vírusok ellen az élőlények immunrendszere védekezik, amelyet oltással fel lehet készíteni a fertőzés elleni még hatékonyabb válaszra. Vannak olyan vírusok is, amelyek képesek kikerülni az immunrendszert. Az antibiotikumok nem hatékonyak a vírusok ellen.”
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Vírus
    Tehát sok egyéni megoldás lehetséges (ha van idő és kedv kísérletezni), de általánosan és igen ritka kivételtől eltekintve, alapvetően beváló módja csak egy ismert a vírussal szembeni immunerősítésnek. Ez van.

    Azoknak, akik ezt nem fogadják el, küldeném az alábbi számot: „Álmodj királylány!” (amíg gondtalanul, s egyáltalán megtehetitek :-))

  60. Mielőtt az ember legyint a kerozinra és a hőre, az alábbi videót is érdemes megtekinteni, a 2. kísérletet nézzétek meg (termit reakció 10:36-tól):

    S van arra is példa, hogy híd omlott össze a rajta kigyulladó járművek miatt, pedig ott a termithatással nem kell számolni…

    A konteók ellenoldala:
    https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/09/11/az-internet-mindent-elbir-az-acel-nem-hazugsagok-szeptember-11-rol

    Egyetlen dologra nem ad választ, ez pedig a visszamaradt sugárzás magas szintje. Emiatt nem lehet megnyugtatóan lezárni ezt az aktát, tisztán tudományos megközelítéssel. Megjegyzem azonban, hogy a sugárzó anyag máshogyan is oda kerülhetett, aminek felfedése nem igazán érdeke az illetékeseknek…

    Egy sztem. értelmes cikk a témában:
    https://telex.hu/kulfold/2021/09/11/szeptember-11-terrortamadas-osszeeskuves-elmelet-konteo-9-11

  61. 66. Horváth Csongor

    Elolvastam a Telex.hu cikkét, azon kívül, hogy az épület összeomlását irányított robbantásokra fogni – szerinte – konteó gyanús, Tóth Gergely itt be is fejezi a téma vesézését és gyorsan továbblép más témakörre. Nyilván, mert lövése sincs hozzá, de megjegyzi, hogy az acél már az olvadáspont előtt kilágyul és összedőlhet.
    Erre mondanám, hogy köszönjük Emese, ezt eddig is tudtuk, egyetlen statikus mérnök sem cáfolta soha ezt a tételt, amit viszont „több, mint gyanús”, az maga az összeomlás mechanizmusa/lefolyása ilyen struktúra esetén.

    A híd a lehető legrosszabb példa egy felhőkarcolóval szembe állítva. A hidak alapvetően vízszintes gerenda szerkezetek általában függesztő vagy feszítőművel kiegészítve, a statikai modelljük elsődlegesen hajlított/nyírt szerkezet. Ezzel szemben egy toronyépület alapvetően nyomott oszlopként működik, a WTC tornyok pedig vízszintes rácsos tartókkal összekötött acél oszlopok seregéből állt, amelyek a külső perem mentén körben, belül pedig egy erősített belső magot alkotva volt megépítve, a vázszerkezetét ezért nevezik csőben cső kialakításnak.

    Egy hajlított gerendában (hídszerkezet) a hajlítónyomaték miatt a keresztmetszetben húzott és ezzel szemben nyomott zónák alakulnak ki, míg egy nyomott oszlopsereg esetében zömmel csak nyomás. Ráadásul egy nyomott oszlop/fal kihajlással (azaz a függőleges síkban történő hajlítással) szembeni ellenállása sokkal jobb, mint egy szimpla oszlopé (az előre bevitt normálerő miatt), pl. ugyanilyen elven működik az előfeszített vasbeton tartó is. Az acél esetében ráadásul tök mindegy, hogy húzott vagy nyomott a szerkezet, az acél húzó és nyomószilárdsága ugyanis pont megegyezik.

    Hibás példaként még egy dolog: egy másik fórumon anno egy mérnök kolléga (igaz, nem építész/építő) vasbeton panelépület részleges összeomlását hozta fel példaként a WTC-re. Megint ugyanez a baj: lemezvázas épületszerkezet (lemezek és tárcsák vonalmenti kapcsolatokkal) részleges leszakadását egyszerűen nem lehet összehasonlítani a csomóponti kapcsolatokkal összekötött acél rúdszerkezetek tönkremenetelével. Illetve lehet, de minek…

    Na mindegy, nem akarok tovább untatni senkit, csak jelzem, eltérő anyagú, eltérő szerkezeti kialakítású építményeknek eltérő a statika vázuk, ebből eredően eltérő az alakváltozásuk és eltérő lesz a tönkremeneteli mechanizmusuk is.

  62. Re:MangaM
    Köszönöm az összefoglalót, korrekt és kellően alapos volt.

  63. 70 Dajtás

    Nagyon szívesen, de ennél kár jobban belemenni, mert rengeteg részletet nem ismerünk. A különböző „nem közismert” technológiák esetleges alkalmazása – még akkor is, ha egyszer majd igaznak bizonyul – jelen idő szerint csak spekuláció.

    Ami vélelmezhető, az két dolog:
    1. Ezek a tornyok nem maguktól omlottak össze azon a módon, ahogy ez történt, tehát volt valamilyen „rásegítés” a dologra.
    2. Ebből következően ez nem a véletlen műve, ergo ennek célja és oka volt.

    Láthatjuk napi szinten az orrunk előtt zajló világtörténelmet azóta is, tehát le tud vonni következtetéseket az, aki akar.

    Nagyon fontos megjegyezni azt, hogy egy toronyépületnek igenis joga van akár összedőlni is, ha belerepül egy Boeing utasszállító, ez nem kérdés.
    Az összeomlás módja és lezajlása viszont komoly felkiáltójel.

  64. 71: MangaM:
    Tökéletesen egyetértek!
    Nekem pedig rásegítésre épp elegendő az is, hogy egyértelműen és bizonyítottan tudtak róla, mégsem tettek semmit sem a megelőzése érdekében.
    Amíg a visszamaradt sugárzás eredetét nem tisztázzák, magam is hajlok a konteók elfogadására…

  65. 72. Horváth Csongor

    Nemcsak sugárzás maradt vissza, hanem napokkal később még mindig nagyon magas hőmérsékleti gócokat mértek a WTC tornyok helyén, erről műholdas képek is készültek. A pontos adatokra nem emlékszem, de arra igen, hogy megállapították, kizárt, hogy a kerozin okozza. Szóval rengeteg kérdőjel van még és nem csak konkrét fizikai kérdésekben, de ebbe talán jobb nem is belemenni…
    Az mindenesetre beszédes dolog, hogy több ezer amerikai mérnök emelte fel a szavát az amerikai kormány hivatalos meséi ellen, de valamilyen „rejtélyes” oknál fogva agyon van hallgatva a szakemberek véleménye.
    Jelen idő szerint 9/11 története már nem a legnagyobb problémája a világnak, bár kétségtelen, hogy része annak a bolondokházának, amibe jelenleg kerültünk.

  66. 73: Monte, a vészhelyzeti áramfejlesztők üzemanyag tartályai pár héttel 9/11 előtt lettek feltöltve gázolajjal, magyarán csurig voltak naftával. Szóval volt minek égnie ott hetekig, mert a törmelék is tele volt műanyaggal, alumíniummal, stb.!

  67. 74. Python

    Lehet, hogy így van, nem tudom. Rengeteg infó volt/van, mindegyikre volt/van megerősítés és cáfolat is, eszemben sincs gibogozni a szálakat, ugyanígy nem tudom megítélni azt sem, hogy mini atombombát, kvantumfegyvert vagy valami egyéb ismeretlen cuccot használtak.
    Amit viszont látok, az annyi, hogy a két toronynak (most a 7-es épületet hagyjuk) nullszintig önmagába omlani így…, hát…, „több, mint gyanús”, hogy éljek valaki más meglátásával.

  68. 71.MangaM
    …”Ami vélelmezhető, az két dolog:
    1. Ezek a tornyok nem maguktól omlottak össze azon a módon, ahogy ez történt, tehát volt valamilyen “rásegítés” a dologra.
    2. Ebből következően ez nem a véletlen műve, ergo ennek célja és oka volt…”
    Igy van, pillantsuk be egy pillanatra a kulisszák mögé, és minden a helyére kerül okozati szempontból.Az események nem a véletlen müvei voltak, megvan az oka.
    Többször rátértem volt, hogy az a bizonyos hárombetüs , Amerikát a háttérből tetszés szerint vezérlő cég már a 70-es évakben önjáróvá vált a vietnámi kábitószerkereskedelem révén.A cég , rászokva a legaljasabb, elvetemöltebb módszerekkel megszerzett, könnyü és nagymennyiségü pénzekre, egyre veszdelmesebb és gátlástalanabb módón kezdi igazgatni Amerikát.
    Nos, befejezödik a vietnámi háború, ez nagyon rosszul jött nekik.A DEA szervezet Dél-Amerikában fölöttébb megerösödik, egyik sikerét a másik után aratja ugy Columbiában, mint Mexikóban, a cég rémülten bámulja az égő kokainraktárakat, önállóságának, gátlástalan hatalmanának biztositékát, az csak világos, hogy valahogy és valahonnan új beszezőforrásokat kell találni.Afganisztán , mint kábitószer-termelő azonnal ki lett szemelve, de egyelöre nem volt , és nem lehetett a képben, annyira primitiv ország volt annakidején, hogy nem lehetett volna elhitetni a jónéppel, hogy ők ilyen akcióra képesek lettek volna, és ezt a szervezök is megértették. Kellett egy másik,ismertebb , , hogy azt ne mondjam, patinás bünbak, aki elviszi a balhét, legyen az szerencsétlen Bin-Laden, és amúgy akkor mintegy mellesleg odatévedve, Afganisztán.
    Jaj, nem mint terrorista állam, dehogy, hanem Mint az új kokain- lelőhely.
    Tény és való, nemrég lehullt , hanyagságból, tévedésből, vagy „már titkolni sem kell” alapon a lepel a cég tulajdonképpeni üzelmeiröl, a vezér nyiltan, fényes nappal tárgyalni ment a talibán-fönökkel Afganisztánban, mikor a hülye is tudja jól, miröl is tárgyalt ez a két ember: A drogtermelés hogyan és miképpenjéröl , a nyereség felosztásának új alapokra helyezéséről, mindez a szervezet felügyelete alatt a továbbiakban!
    Eszembe jutnak a történelmet végigkisérő összeesküvők, ármánykodók. Hogy nekik mennyit kellett titkolózniuk, szegényeknek.

  69. 76. Hülyeségeket írkálsz, Afganisztánba sosem foglalkoztak kokainnal (mivel a kokacserjének nem megfelelő az ottani éghajlat). Heroinnal annál inkább (ópiummák).

  70. 77. Hülyeségeket írkálsz, ‘balint’ NEM írta, hogy Afganisztánban kokainnal foglalkoztak volna => „Afganisztán , mint kábitószer-termelő azonnal ki lett szemelve”
    Értő olvasás for prezident 😉

  71. Elnézést kell kérnem nekem is, a 65. hsz-ben az 1. pont végén félig butaságot írtam, ugyanis a hivatkozásom az „épület teljes tömege szorozva a gravitációs gyorsulással” fogalma volt, ami nem más, mint szimplán a súlyerő – naná, hogy a tartóváz a saját súlyát képes volt tartani.
    Valójában a leszakadó felső emeletek esetén a tömeget a gravitációs gyorsulásból eredő és az alsóbb fix szintekkel történő ütközéskor elért pillanatnyi sebesség négyzetének a felével kellene szorozni, ugyanis ez adja meg a zuhanó épülettömeg mozgási energiáját, ami az alsóbb épületrészre „ráengedve”, pontosabban ütköztetve fog fizikai értelemben is munkát végezni, ami a részben rugalmas, részben képlékeny ütközésből ered. Ennek a pontatlanabb kiszámítására sem mernék így csípőből vállalkozni, emlékeim szerint talán (de ez sem biztos 100%) a külső-belső virtuális erők tételével kellene dolgozni, ami azért nem túl egyszerű, de ha valakit érdekel, utánajárok a nálam okosabbaknál.

    Más: Bálint lényegében nem írt olyan nagy butaságokat, elég sok helyen felbukkant már az amerikai szolgálatok és a nemzetközi kábítószer kereskedelem összefonódása (ez akár még igaz is lehet), az viszont tény, hogy Afganisztán inkább a mákültetvényeiről híres, ami nem kimondottan a kokacserje egy alfaja. De lényegében ez is tök mindegy.
    Ami viszont fontosabb dolog – még akkor is, ha Bálintnak igaza van – inkább az egyéb geopolitikai megfontolások, amelyek Afganisztán megtámadásához és a 20 éven át tartó furcsa háborúhoz vezettek, én kicsit többet gyanítok mögötte, mint egy szimpla drogügylet. De ismétlem, ez nem zárja ki, hogy Bálintnak is van igazsága a dologban.

    Végezetül a témával kapcsolatban egy rövid lábjegyzet:

    Pár éve felröppent egy hír az amerikai-kínai viták kapcsán, hogy ha durvul a helyzet, akkor Kína nyilvánosságra fog hozni bizonyos információkat 9/11-ről, aminek nem fognak örülni Washingtonban. Azóta néma csend, pedig Peking és Washington nem lettek jobb viszonyban. Ugyanígy gyanítom, hogy van még pár állam és szolgálat, akik valszeg sokat tudnak az igazságról, de ők is némák – gondolok itt például az oroszokra, franciákra, japánokra, stb.

    Miért?

  72. 79 – MangaM:
    Miért? Mert mindenki tud valamit a másikról, amit a tömegek nem tudnak. Holló holónak…

  73. 47. Tibor bá’

    sleeperrel én is egyetértek.

    A 41. -ben a rendes ember nem irónia miatt kapott idézőjelet, hanem azért, mert a többi hozzászólót is általában véve rendes embernek tartom, de mifelénk ezt a kifejezést használjuk arra, akivel egy húron pendülünk, és sleeper, dajtás, Jövőnk, stb. ilyenek.

  74. 78. vasgyuszi…Értő olvasás gyuszikám,ugye? „Kellett egy másik,ismertebb , , hogy azt ne mondjam, patinás bünbak, aki elviszi a balhét, legyen az szerencsétlen Bin-Laden, és amúgy akkor mintegy mellesleg odatévedve, Afganisztán.
    Jaj, nem mint terrorista állam, dehogy, hanem Mint az új kokain- lelőhely.”

  75. 82,rollox
    Már ne haragudj, de ezt nevezik szörszálhasogatásnak.Akkor na bumm, azt irtam, hogy kokain, de a téma szempontjából , ama tényből kiindulva, hogy nyakig benne vannak a kábitószer-kereskedelemben, ez egyáltalán nem fontos.
    Legyen mák, legyen kender, legyen bármi, amiből a végén drog lesz, ez vala a lényeg.

  76. Re:83
    Az tény, hogy elírtad, mert Afganisztán a legnagyobb ópiát alapú máktermelő, de én ezen nem akadok fenn, mert a lényeg átjött.
    Máskülönben ebből is látszik, hogy nem vagy gyakorlott szerhasználó, de ez pont nem baj… 😉

  77. 83. balint

    Már ne haragudj, de ez helyesbítés, nem pedig szőrszálhasogatás. Egyáltalán nem mindegy, hogy kokain vagy heroin. Mivel az utóbbiból sokkal kevesebbet lehet eladni és profit sincs rajta annyi. Ennyit erről.

  78. 82. rollox: LOL, ezt benéztem rolikám, bocs 🙂 Mentségemre szóljon, hogy mélyen bent volt a szövegben. Mire odaértem, elfáradtam.

  79. 85, rolloxx:

    Dehogynem. Nagy haszon van a heroinon, ha Teherán nyomornegyedeiben az átlagos napi ötszöri lövés csak 3-4 eurónak megfelelő összeg.
    De ott is inkább az afgány metamfetamin az olcsóbb.

    //Csak nem a kokain és heroin kulcsszavak keresésével akadtál a blogra?//

  80. 97, János:

    Olvasd el még egyszer amit írtam. Nem azt, hogy nincs nagy haszon rajta, hanem azt hogy nincs annyira nagy profit rajta, mint a kokainon. És akkor emellé a másik állításom az előző hozzászólásomból: Világviszonylatban sokkal többen használnak kokaint, mint heroint. Tehát akkor lehet számolgatni…Nagyobb profit és több fogyasztó vs. kisebb profit és kevesebb fogyasztó.

    Évek óta olvasom a blog-ot, igaz ritkán szoktam hozzászólni. Szóval nem kell itt a rosszindulatú rejtett gyanúsítgatás…

  81. 88, rolloxx.
    „nem kell itt a rosszindulatú rejtett gyanúsítgatás…” semmi ilyesmire nem gondoltam. Egyébként ehhez kapcsolódik a következő megjegyzésem:

    Háát, a földi pokol fészke pár napja úgy begyulladt, hogy az isis meg a talibán egymást darabolják a gyerekekre (is) kötözött házi bombával. Az a gáz, hogy a közel-keleti tenoristák, most igazolva látják, hogy a fejlett Európát csak ki lehet űzni és jól megbüntetni a folytonos harccal (afgán kivonúlás), így aztán a heszbóla most már a földi kommunikációt megfigyelő madárkákat is le tudja verni – újabban – kisrakétával az égből. Ezek a nagyon sérült emberek totális háborút kezdeményeznek, de hogy a lakosság mekkora árat fizet érte, az nem számít nekik. Amúgy észak-Koreából meddig tudnak fegyvereket szállítani Libanonba? Észak-korea után ki lesz a következő beszállítójuk, pláne ha fejlettebb (föld-levegő) rakétákat indít?
    Az is gáz, hogy az európai lakosság szerhasználó része .tudtán kívűl. finanszírozza valójában a terroristákat a kábítószereladásból származó jövedelemmel, de úgy tudom, hogy ez is a dzsihád sarokköve.

  82. Fura, soha nem tapasztalt áruhiányt látok az utóbbi napokban a szuperekben.A hirekben megszólaltatták az egyik nagy láncolat logisztikai igazgatóját, aki rámutatott a hiány okára zavar a beszállitások akadozása miatt, szállitási kiesések tapasztalhatók, azaz magyarul valami baj van a teherautókkal.Ez a kis, látszólag szürke adat valahogy belesimul az iráni elnök nemrégi beszédében emlitett , a Hormuz-szoros esetleges, tervbevett, vagy akár már végre is hajtott lezárása a tankerhajók elöl, ami lépésnek eszméletlen, leirhatatlan kihatása lesz az egész nyugati világra nézve, ez mindenki számára világos.
    Tagadhatatlan, hogy Amerika geopolitikai súlya, tekintélye a szerencsétlen afgán kivonulás okán rendkivül meggyengült, hogy azt ne mondanám, teljesen szétfoszlott, Amerika ezek után soha és semmiképpen nem léphet fel katonailag a körzet legnagyobb és legerösebb országa ellen -tegyük hozzá, hogy még a kivonulás előtt sem lett volna Amerikánek sem mersze, sem ereje egy ilyen szörnyü háborúhoz – úgyhogy Irán jelenlegi helyzetben tényleg azt csinálhat az öbölben, amit éppen akar és amihez kedve van.
    Hogy mi lesz akár a közeli jövöben a szoros elzárásának kihatásai mindennapi életünkre, abba még belegondolni is rossz.Néhány hetet adok, míg érezhetővé válik mindeütt az üzemanyaghiány.Első körben világos, hogy a polgári fogyasztás lesz lenyirbálva, vagy akár teljesen beszüntetve, a kutak zárva lesznek. Mit csinál az autójától függö jónép munkahelyi bejutás, napi ingázás tekintetében, azt a magasságos tudja csak.Mi lesz a létfontosságú ellátási láncolatokkal,az élelmiszerellátó teherautóállománnyal, a tömegközlekedéssel, az erőmüvek, kórházak energiaellátásával, ez óriási kérdés.A kormányok természetesen bedobják a z állami vésztartalékolt üzemanyagot, kérdés mennyi van és meddig elég.
    Egy dolog világos: Irán fantasztikus ütökártyát lobogtat, megfelelő kitartással követelheti a szankciók feloldását, amihbe a nyugati országok most, ha nem lesz üzemanyag, azonnal beleegyeznek majd, és le lesz szarva Amerika, Oroszország, mint üzemanyagtermelő, egyelöre hálát ad Iránnak, és a fennvalónak, a többi majd kiderül.
    Valahogy csak lesz, mondja a magyar és igaza van.Valahogy majd lesz.

  83. 90 – bálint:
    Hogy mikor, azt nem tudom, de így fog beindulni a civilizációnk bukása.

  84. 91,Tibor bá
    Ez csak természetes. Ennyire energiafüggő a társadalmak soha nem voltak, logikus , hogy mesterségese felfújt buborék az egész mai jólét.
    A hirtelen zuhanástól félek, amit ez a nyim-nyám, elpuhult társadalom nem fog kibirni.

  85. 90. Bálint
    Mai friss a felvetett témával kapcsolatban:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/kamimonsofor-guardian-teherauto-uk-egyesult-kiralysag-tesco-brexit-benzinkut.737109.html

    Bár közvetlenül nem kapcsolódik 9/11-hez, de valahol mégis, ugyanakkor kicsit elsikkadt a téma, ami azért egyáltalán nem egy mellékes szál:
    AUKUS életrehívása (ausztrál-brit-amerikai katonai kezdeményezés Kína ellen, francia diplomáciai botrány), QUAD-találkozó (USA-Japán-India-Ausztrália „mini csúcstalálkozó), Irán felvétele az SCO-ba (Sanghaji Együttműködés Szervezete) és „szinte titkos” orosz-amerikai vezérkari főnökök tárgyalása Finnországban.
    Mindez egy hét leforgása alatt, azaz nagyobb sebességbe kapcsoltak Geopolitika Úrék.

    1 ráadás:
    https://hirklikk.hu/kozelet/amerikaval-szembeni-fuggetlenseguk-megerositeserol-allapodott-meg-13-europai-orszag/387385/

  86. 93,MangaM
    Ezek szerint valami történik a világban, egyelöre titkolva, feltünést kerülve.A szajhanédia mélyen hallgat az öbölbeli esetleges lezárásról, már amennyiben Irán tényleg meglépte, titkolják a Nyugat iszonyatos gyengeségét, ami nem teszi lehetővé a reagálást.A régi szép idökben Amerika már rég ugrott volna rendet vágni, hajszálra, mint anno Vietnámban.
    Ha a szorosban Irán tényleg cseszegeti a tankerhajókat, annak elképzelhetetlen következményei lesznek a nyugati polgár mindennapi életére, az életmód változását a mai generáció még elképzelni sem tudja, nemhogy megélni.
    Ez ami engem nagyon aggaszt, a modern nyugati társadalmak az elmúlt évtizedekben megszokott szánalmas elpuhultsága, a soha semmiben hiányt nem ismerő, soha sem nélkülözö, a jólétbe belehülyült nyugati ember sérülékenysége..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük