Amikor kiléptem a megszokást folytattuk. Marika a fordítani valót délelőtt kihozta a lakásomra, és ha már ott volt, akkor dugtunk is. Az elrendezés mindkettőnknek megfelelt. Nekem helybe hozták a munkát, ő pedig meg tudta valakinek mutatni a legújabb, csoda szép bugyiját, kombinéját.

Aztán egy napon Marika főnöke feljebb bukott, a helyetteséből lett az új osztályvezető. Az új osztályvezető pedig kötelességének érezte, hogy dugja a titkárnőjét, aki természetesen Marika volt.

Így aztán egy nap az osztály titkárnője közölte velem, hogy ma jött utoljára, ami azt jelentette, hogy aznap dugtunk utoljára és onnantól kezdve nem hozott több fordítást, nekem kellett érte menni.

A harmadik vagy a negyedik látogatásom alkalmával az új osztályvezető megkérdezte tőlem, hogy dugtam-e Marikát? Mondtam neki, hogy ez egy rossz kérdés. Miért? Azért, mert erre csak egy válasz lehetséges, éspedig a NEM.

Ugyanis – folytattam – ha nem dugtam meg, természetesen nemmel kell válaszolnom (hacsak nem akarok hencegni). Ha megdugtam, akkor pedig diszkrétnek kell lennem és le kell tagadnom, tehát megint csak nemmel kell válaszolnom. Ha kíváncsi vagy, miért nem kérdezed meg Marikát?

Már megkérdeztem.

És?

Azt mondta, nem.

Na látod. Erre a kérdésre csak egy válasz van, NEM. De, tegyük fel, hogy a feleséged megkérdezi tőled otthon, hogy dugod-e a titkárnődet. Mit válaszolnál nekik?

Természetesen azt, hogy nem.

Bizony, ez egy ilyen kérdés. Ezért nem kérdezi meg, és mivel azt gondolja, hogy te se fogsz nála érdeklődni, ezért jóban van a főnökével. De ezen nem kell csodálkozni, te a titkárnőddel napi 8 órát töltesz el egy légtérben, a feleségeddel pedig mindössze másfelet, este, vacsora közben,  lefekvés előtt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

1943 nyár végén, egy vasárnapi ebéd után, Apuval és Mamival kirándulni mentünk, ha ezt kirándulásnak lehet nevezni. A Rákóczi úton felszálltunk egy 76-os villamosra, ami átment az Erzsébet-hídon, végig a Krisztina körúton, majd a Déli vasútnál éles kanyart vett és rátért az Alkotás útra, felkanyarodott a Nagyenyed utcára és kiment a Farkasréti temetőig, a mai 59-es, illetve már az 56-os útvonalán. Mi leszálltunk az Istenhegyi út lábánál és felkaptattunk a Kis sváb-hegy felé. Az Orbán térnél megfordultunk és lenéztünk Pestre. Valahol ott állhattunk, ahol ma azok az irgalmatlan magas és nem kevésbé ronda házak állnak. Körülöttünk pusztaság, amiből egy U-alakú, vörös téglás épület emelkedett ki az istenhegyi út 32-es szám alatt (jelenleg világos vakolat takarja, és egy német nyelvű iskola van a helyén).

Látod Tibikém azt a nagy épületet? – kérdezte Mami. Nem válaszoltam, hatodik érzékszervével valahogy minden gyerek megérzi, ha a felnőttek valami kellemetlen dologban sántikálnak, legyen az egy beadandó injekció, vagy valami egyéb kellemetlenség. Én is azért maradtam néma, mert valamit ott vibrált a levegőben. Amikor a család ment valahova, a bevett szokás szerint nemigen törődtek velünk. Ildit, a húgomat rám bízták, hogy vigyázzak rá, ami alatt azt kellett érteni, hogy ne legyen az útjukban, semmi más nem volt érdekes. Most viszont megkülönböztetett figyelemmel kísérték, vajon látok-e egy ismeretlen épületet, mit szólok a kilátáshoz, és végül a csattanó. „Mit szólnál, ha ebben a szép nagy házban lakhatnál?”

Laknék? Futott át agyamon a gondolat. Én egyedül? Miért? Minek? Egy szót sem válaszoltam. Mami faggatni kezdett, – na, mit szólsz hozzá? – Nem szóltam egy szót sem. Ösztönösen éreztem, hogy valami nagyon nincs rendjén. Elképesztően jó gyerek voltam, nem azért, mert úgy születtem, nem azért mert úgy neveltek, hanem azért, mert állandó jelleggel meg voltam szeppenve a sok-sok kórházban, szanatóriumban eltöltött hónapok alatt átélt egyedüllét miatt. Mindegy – jelentette ki Apu – szeptembertől úgyis beadunk, – amihez Mami bólogatott, és ezzel a kirándulásnak vége szakadt, mert lassan elindultunk hazafelé.

Életem első három osztályát pontosan négy különböző iskolába jártam, így aztán nem alakulhatott ki különös kötődés egyikhez sem, és barátaim se nagyon voltak. Szüleimnek különleges érzékük volt ahhoz, hogy én legyek az ország legmagányosabb kisdiákja. Ezért aztán egy ötödik iskola lehetősége különösképpen nem hozott lázba, de furcsállottam, hogy ilyen messzire kelljen járnom.

Egészen a haláláig édesanyám nem ismerte a gondolatvilágomat, ezért aztán félig gügyögő hangon próbált rábeszélni, hogy milyen jól fogom magam itt érezni. Ekkor már tudtam, hogy baj van, nagyon nagy baj, és szipogni kezdtem. Hazasétálás közben vigasztalásul kaptam egy fagylaltot, de visszafelé menet előbb még elmentünk a vaskerítéssel körbefont épület előtt, aminek homlokzatán egy hatalmas fehér tábla hirdette fekete betűkkel, hogy SZENT JÓZSEF FIÚNEVELŐ INTÉZET. Szent Józsefről hamar kiderült, hogy Krisztus apja volt, mesterségét tekintve ács, de semmi több. Hogy fiúnevelés alatt mit kell érteni, azt szép lassan, saját magunk tapasztalhattuk meg.

Az internátus környékének meglátogatását követő napokban anyám azzal kötötte le magát, hogy az előírt mennyiségű zokni, alsónadrág, ing, zsebkendő, stb. vagyis személyes ruhaneműimre rávarrt egy-egy apró textil címkét, ami a 35-ős szám virított. Én lettem tehát a 35-ös számú növendék jelölt. Aztán persze eljött a szeptember elseje, amikor én és a kofferom szülői kísérettel megérkeztünk az internátusba, ahol kijelölték az ágyamat, a rajta virító 35-ös számmal. A raktárszobában kaptam egy polcot a fehérneműim részére, egy gyors búcsú a szülőktől és már mehettem is az osztályterembe, ahol ösztönösen az első sorba ültem, mert korábbi tapasztalataim szerint hátrábbról nem láttam. Hogy rövidlátó vagyok szüleimnek nemigen volt alkalma észrevenni, egymás megcsalásával voltak elfoglalva.

A katolikus fiúnevelésnek sok százéves hagyományai voltak. Vasszigor, vallásos agymosás, ami főleg a pokollal való fenyegetésben merül ki, rengeteg ájtatoskodás, az önmegtartóztatás kihangsúlyozása, testi fenyítés következetes alkalmazása, abszolút hűség az egyház és elöljárók irányába. Gondolom a testi fenyítést időközben abbahagyták, ma már politikailag nem lenne korrekt, és mint az egyház többi, korábban elkövetett bűnét, ezt is hamar elfelejtették. A vasszigor természetesen maradt, alkalmazható testi fenyítés nélkül is, elég a hatásos, sokszorosan bevált lelki terror.

A napirend monoton és lelketlen volt. Reggel hatkor ébresztő, mosakodás, öltözés, sorban állás és átvonulás az intézet kápolnájába, ahol szentmise. A kápolnában mindenkinek ki volt jelölve a helye a belső közlekedő folyosó jobb és baloldalán, sorban elhelyezkedő térdeplők mögött. Mise alatt tehát vagy térdeltünk, vagy álltunk. Személyes imakönyvünk be volt téve a térdeplő alatt kialakított mélyedésbe. Misénként három szenténeket énekeltünk el, ez volt a norma. Mise végén korgó gyomorral, sorban állás után, átvonultunk az ebédlőbe reggelizés végett, ami híg kávé és egy szelet csupasz kenyér volt.

Az ebédlőt egy belső oszlopokkal ellátott hatalmas terem jelentette, benne tizenkét-személyes asztalokkal. Az asztalok két oldalán egy-egy öt méter hosszú pad helyezkedett el 6-6 fiókkal, amikben a személyes szalvéta lehetett, esetleg egy megmaradt fél szelet kenyér. Étkezés előtt természetesen elrebegtünk egy fohászt: „Aki ételt­-italt adott, annak neve legyen áldott”. Aztán a már jól ismert sorban állás és felvonulás a tantermekbe.

Reggel nyolckor elkezdődött a tanítás, aminek az első és legfontosabb kelléke a Szentléleknek címzett fohász volt, hogy világosítsa meg elménket, ami alatt azt kellett érteni, hogy örömmel, kételkedés nélkül, lelkesen fogadja be a vallásos tanokat. A számtan, magyar, történelem, stb. tantárgyak természetszerűen nem különböztek a világi iskolákban tanítottaktól. A negyedik óra után, déli tizenkettőkor elimádkoztuk a Hiszekegyet, ami tulajdonképpen a romai katolikus anyaszentegyházra naponta megismételt felesküdéssel ért fel. Jó hosszú volt, és konkrétan így kezdődött: „Hiszek egy Istenben, a mindenható atyában, Mennynek és Földnek teremtőjében, Jézus Krisztusban, a mi urunkban, az ő feltámadásában…..” végeredményben a drasztikusan lerövidített, de tételesen felsorakoztatott Ó és Újszövetségben.

A déli harangszó után volt még egy óra, aztán sorakozó és levonulás az ebédlőbe. Az ebéd előtt, és az ebéd után, a fohász annyira hozzátartozott a táplálkozáshoz, hogy többé már meg se említem. Maga az ebéd természetesen egy tál étel volt, minden második nap savanyú babfőzelék fehér babból. Nem zabáltuk magunkat halálra, mindenki annyit evett, hogy a gyomorkorgása megszűnjön. Nem tudtuk mi az a szörpi, kancsóból ittunk vizet. Nem volt büfé, se pénzbedobós automata, nem lehetett csipszféléket venni, a szülők nem nyomtak minden reggel 2-300 forintot a zsebünkbe, már csak azért se, mert sok kilométer távolságban voltak, és természetesen a 200 gyerek közül senki se volt kövér. A katolikus fiúnevelés jelszava: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy életben maradjunk” a gyakorlatban tökéletesen be volt tartva.

Ebéd után sorakozó, majd kimentünk az udvarra, ahol szabadon futkoshattunk egy órát. Ezt követve „stúdium” azaz vissza az osztálytermekbe és egyéni tanulás. Egy-egy folyosó szakaszon 4-4 tanterem helyezkedett el szorosan egymás mellett. Ezek a tantermek összenyithatók voltak. Stúdium alatt össze is nyitották őket, és így egyetlen „kedvestestvér” fel-le mászkálva felügyelt négy osztályt. Egy pisszenés se volt, mert a kedvestestvér nem volt egészen magányos, kezében ott volt egy 80 centis nádpálca, amivel ma már csak az irodalomban lehet találkozni, és elnevezésükkel ellentétben, a felügyelő kedvestestvérek nemigen voltak kedvesek. Az viszont biztos, hogy a nádpálcával igen tekintélyeset lehetett odasózni fenékre, tenyérre egyaránt. Igaz, ami igaz, voltak kevésbé emberséges megoldások is. Például két újjal elkapni a gyerek „pajeszát” azaz a fül melletti hajat, és azt felfelé húzni. Ez természetesen a gyereknek fáj és a fájdalom enyhítése végett pipiskedve lábujjhegyre áll, valamint fél oldalra fordítja az arcát. Ekkor kell elengedni a hajat és ugyanazzal a tenyérrel egy hatalmas frászt lekeverni a gyerek arcára, ami szinte kínálkozik a pofonra. Ez a bánásmód biztosítja, hogy a 200 gyerek néhány nap alatt kisbárányként viselkedik és egyetlen csettintésre pontosan tudja, mit kell tennie.

Stúdium után az ebédlőben uzsonnaosztás volt, ami szertartásosan a következők szerint bonyolódott. A kétkilós kenyerek hosszban ketté lettek vágva, a fél kenyerek pedig fel lettek szeletelve. A szeletek bekerültek egy ruháskosárba, amiből egy kedvestestvér egyet-egyet kivet és egy bödönből kanállal rácsurgatott vízzel felfőzött „gyümölcsízt”, majd az ily módon preparált kenyeret belerakta a felé nyújtózó néhány tucat kéz egyikébe, és ezt addig ismételte, amíg a szeletek vagy a nyújtózkodó kezek el nem fogytak. A kenyér barna volt és savanyú, legfeljebb a sercli volt ehető, mert az főleg kenyérhéjból állt.

Sebaj, uzsonna után még futkoshattunk az udvaron egy órácskát, majd megint stúdium és végül vacsora. Vacsora végén mindenki kapott egy almát, amit valószínűleg az Egészségügyi Minisztérium írt elő. Elvégre a Nagy Magyarország visszafoglalásához katonákra volt szükség, és mi valamennyien fiúk voltunk. Vacsora után felmentünk a hálókba, ahol cipőpucolás, mosakodás, lefekvés, ima (Én istenem, jó istenem, becsukódik már a szemem, de a tied nyitva atyám, amíg alszom vigyázz reám, vigyázz az én szüleimre…..stb. elvégre a tartásunkért a szülők fizettek), lámpaoltás (csak egy glimmlámpa maradt égve az ajtó felett). Lámpaoltás után valamelyik kedves testvér a sötétben elmesélt egy tanulságos történetet, amiből kitűnt, hogy aki hisz, aki jót tesz felebarátjával, azt az isten megjutalmazza, ellenben a gonoszokat megbünteti. Az pedig mindenki előtt világossá vált, hogy az a gonosz, aki nem hisz a papoknak és az a jó, aki hisz nekik. Az a világ sokkal egyszerűbb és világosabb volt, mint a mai, mert manapság szociológizálnak, politológiáznak, pszichológizálnak, meg a fene tudja még mit nem, ja, igen: fogyasztanak-fogyasztanak és fogyasztanak. Akkor persze nem volt mit.

A hét természetesen 6 munkanapból állt, ahol a szombat nem olyan volt, mint a vasárnap. Elvégre az úr a teremtés könyvében azt mondta, hogy a hetedik napon kell pihenni, és a 40 órás munkahétről egyetlen hangot se hallatott (igaz, a többit is csak sugallta). Vasárnap egy órával később keltünk, de azért misével kezdtük a napot, majd reggeli. Délelőtt játék, de délután szigorúan stúdium (amiről már tudjuk, hogy tanulást jelent), aztán megint egy kis játék és a végén lefekvés.

Látogatásra, vagyis a mi meglátogatásunkra minden második vasárnap került sor. A szülök délután 2 és 4 között jöhettek meglátogatni gyermekeiket, mint kórházakban a betegeket. Ilyenkor be voltunk terelve az osztálytermeinkbe és mindig azokat szólították, akinek megérkeztek a szülei. Nekem nem jöttek a szüleim, legalább is együtt nem. Beosztották egymás között, hol az egyik jött, hol a másik, hol egyik sem. Viszonylag hamar megszoktam, hogy ha jött is hozzám valaki, az fél 4 körül érkezett és ezért hamar távozott. Talán természetesnek fogtam volna fel a dolgot, ha 2 előtt nem várakozott volna az internátus kapuja előtt több tucat túl korán érkező szülő. Így azonban nem volt nehéz észrevenni, hogy a szüleimnek én valamivel kevesebbet jelentek, mint a többiek a saját szüleinek.

Negyedikben Róbert testvér volt a tanító. Ekkorra már természetesen fújtuk az egyszeregyet, amit újabban szorzótáblának becéznek. Róbert testvérnek a nagy egyszeregyet kellett belénk verni a szó legszorosabb értelmében. Mivel már jó ideje az emberek kalkulátorral számolnak, elárulom mi az a nagy egyszeregy. Ez nem más, mint a 10-től 20-ig terjedő számok 1-től 10-ig terjedő szorzata. Például 7 x 17, ami egyenlő 119. A tanítás úgy folyt, hogy az osztály felállt és mindenki kilépett a padból. Ekkor Róbert testvér egy 80 centis nádpálcával fel-alá mászkált közöttünk és elkiáltotta magát „6 x 13” és pálcájával rábökött valamelyikünkre. Ekkor a potenciális áldozat vagy rávágta, hogy 78, vagy kitartotta egyik kezét, tenyerével felfelé, amibe Róbert testvér a nádpálcájával belecsapott egy hatalmasat, miközben ő adta meg a helyes választ. Az is előfordult, hogy a válasz hibás volt. Ilyen esetben Róbert testvér pálcájával intett, hogy elő az egyik kézzel és a folytatás az előbb leírt nádpálcás művelet volt. Nem tudom meg kell-e jegyeznem, hogy soha senki nem állt bukásra, és mindenki megtanult számolni.

Az internátusban pénzünk természetesen nem lehetett, ha lett, akkor azt le kellett adni. Mi lett a leadott pénzzel? Nos, Paszkál testvér egy kockás füzetben „folyószámlákat” vezetett, és a kulcsra zárható szekrénye be volt rendezve szatócsboltnak. Ha valakinek betelt a füzete, elhegyezte a ceruzáját, vagy bármi más okból kifolyólag legitim szüksége támadt, akkor azt kontója terhére Paszkál testvér pótolta. Ha a folyószámlán nem volt pénz, akkor Paszkál testvér hitelt folyósított és az szintén bekerült a kockás füzetbe. A következő látogatás alkalmából a tartozás be lett hajtva a szülőkön. A rendszer olajozottan működött. Paszkál testvér haszonkulcsa természetesen üzleti titok tárgyát képezte, és mint ilyen, sose derült rá fény. Minden esetre év vége előtt néhány nappal fogrém, fogkefe, cipőpaszta, stb. ellenőrzés volt, és aki nem tudta bemutatni a felsorolt tárgyak egyikét azt bevásárlásra kötelezték. Elvégre nagy méretű raktári készlettel belépni a nyári pangásba kifejezetten rossz üzletpolitika.

A bentlakók a szülőkkel levelezhettek, de csak levelezőlapokon, amit természetesen cenzúráztak, hiszen mi nem tudtuk postára vinni. Panaszkodásról szó sem lehetett, mert nem szabad a szülőket felidegesíteni. Ez az indok már egy tíz éves gyereknek is átlátszó, éppen ezért megpróbáltuk kijátszani a cenzúrát. Az Istenhegyi úton volt egy postaláda körülbelül 100 méterre a hegy felé. Néha egy-egy gyerek kiszökött és vitt magával néhány levelezőlapot, amiket bedobott. Ezek biztos célba értek, de semmi változást nem produkáltak. Én magam is azt hittem, hogy „ez” csak azért történhet meg velem, mert gondoskodó szüleim nem tudnak róla, nem tudhatnak, hiszen nem írhatom meg. Aztán rá kellett döbbenni a valóságra, hogy ha tudnak is a valóságról, megváltoztatásról szó se lehet. Egy-kettőre megszületett a keserű diákhumorral telt strófa, ami éppen ráfért egy levelezőlapra.

Drága szüleim!
Fáznak a füleim
Küldjetek egy sapkát
Csókolom a macskát.

Érdekes módon 10 évesen ezt az állapotot természetesnek, szükségszerűen bekövetkezőnek fogtam fel. Nagyon szerettem volna otthon lenni, az internátusi életet egy hatalmas, ki nem érdemelt büntetésnek fogtam fel, de nem kerestem felelősöket. A gyerek szereti a szüleit, és fel se merül benne, hogy ez a szeretet talán csak egyoldalú. Végül is, amikor odabújok az anyámhoz, átölelem és megcsókolom az apámat, nem löknek el maguktól, hagyják a szeretet megnyilvánulását, talán még élvezik is az egyoldalú rajongást, és arra gondolnak, ha minden kötél szakad, öreg korukban lesz kire támaszkodniuk.

A folyosó végén volt a WC, amit a 10 perces szünetekben látogathattunk. A WC bejárattal szemközt álló falán volt egy hatalmas, rácsos ablak, ami higiéniai okokból december-január kivételével mindig nyitott volt. Szünetről-szünetre percekig álltam az ablak előtt és bámultam az egyébként csodálatos pesti látképet. A Keleti pályaudvar hatalmas kupolája jól kivehető volt. Ez, mint kiindulási pont, meghatározta hol is lakunk, merre van a Bezerédi utca 8, amit addig-addig bámultam, míg könnyeim el nem homályosították látásomat.

Szerencsére karácsonykor és húsvétkor néhány napra hazavittek. Micsoda öröm volt, mekkora boldogság! Igaz, volt néhány gyerek, akik ilyenkor is bent maradtak, de az én szüleimnek a bent hagyásomra már nem volt mersze. Elvégre a szöveg az volt, hogy ők nekem a „legjobb nevelést” akarják biztosítani. A barátok és a rokonok előtt a karácsonyi távolmaradásomat nehéz lett volna megmagyarázni.

Szóval kiskamaszos öntudatara ébredésem ilyen körülmények között zajlott, és mert nem volt összehasonlítási alap, ezt tartottam normális gyereksorsnak. Ehhez hozzájárult még a katolikus nevelés, ami mindenre meg tudta adni a választ. Nem baj, ha szenvedsz itt a földön, a Mennyországban majd elnyered érte a jutalmadat. Ha nélkülözöl, elnyered Isten kegyét, aki egyébként mindent tud, és mindent lát. Ha pedig bűnözöl, akkor az örökké tartó pokol tüze vár rád.

Ha különösképpen áldozatkésznek mutatkoztunk (bármiben), akkor jutalmunk egy szentkép volt, amit betehetünk az imakönyvünkbe. De isten mellett állandóan jelen volt a sátán is, akinek egyetlen vágya a mi elkárhoztatásunk volt, aminek érdekében állandóan kísértésnek tett ki bennünket. A sátán minden iparkodása az volt, hogy minél több lelket lerántson magához a pokolba.

Szó, ami szó, mindent megtettek annak érdekében, hogy hívő katolikusakká indokrináljanak minket.

Aztán jött az ostrom, átment rajtunk a Vörös hadsereg és az internátust romokká lőtték. A hatodik osztályt már a Nagyatádi Szabó István utcában lévő iskolában folytattam (amit persze ma már Kertész utcának hívnak), ahol a teljes tanári kar havonta változott. A káosz leírhatatlan volt, de a hitoktatás úgy működött, mint egy jól olajozott gépezet. Hitoktatás? Tulajdonképpen arra ügyeltek, hogy ne felejtsük el mindazt, amit eddig sikerült bevésni a fejünkbe. Meg aztán „oktatni” kell a hitet? Mit kell azon oktatni? Aki kitalálta a „hitoktatás” szót, mint tantárgyat, nem vette észre, hogy elárulta magát. Kilóg a lóláb, senki se hinné azokat a tanokat, ha nem oktatnák őket rá.

Minden esetre a hatnapos tanítási hét után vasárnap reggel is kötelező gyülekező volt az iskolában és testületileg mentünk át a terézvárosi templomba, ahol végig imádkoztuk a 8 órai istentiszteletet. Jaj, volt annak, aki hiányzott. Abban az időben minden második vasárnap az egész család kiment Sashalomra, nevelőanyám szüleihez, amolyan rokoni látogatásra. Anyámnak esze ágában se volt megvárni, amíg a miséről hazaérek, tehát nem mehettem el. Az Egyház viszont mindenre gondol! Ezekben az esetekben a szabvány megoldás az volt, hogy Sashalmon kellett elmennem a misére, majd a mise után a sekrestyében[2] igazolást adtak az ottani szentmisén való részvételemről, amit hétfőn bemutattam a tisztelendő úrnak.

13 éves korban estem át a bérmáláson, ami tulajdonképpen egy püspök által tartott szertartás annak bebiztosítására, hogy ne rendüljön meg a serdülő hite, mert ugye közbeszól az ébredező nemi ösztön, ami méltó versenytársa a vallásos indokrínálásnak. A bérmálást egy 3-4 napig tartó lelkigyakorlat előz meg, ami rettenetesen hasonlít egy kommunista szeminárium sorozatra (már akinek ilyenben volt része). Reggeltől estig be van osztva az idő. Papok, jezsuita szerzetesek adják egymásnak a kilincset és a lehető legmeggyőzőbb érvekkel adják elő a katolikus hit tanait, alásegítve olyan hókuszpókuszokkal, mint amilyeneket jól láthattunk és hallhatunk egy-egy kereszténydemokrata nagygyűlésen. Ötkilós cipó az asztalon, átkötve nemzeti színű szalaggal, mellette a feszület, stb.

Ez különben nem egy új keletű dolog. Úgy értem a serdülő emberi agy öncélú befolyásolása. A török hadsereg által elrabolt gyerekekből nevelték a legjobb janicsárokat[3]. Sztálin tanaival indokrinálta a Komszomolba[4] tömörített ifjakat, és lényegében így fanatizáltak a Hitler Jugendben[5] is, a kamikaze[6] pilótákról nem is beszélve, és akkor ne feledkezzünk meg az új keletű, fundamentalista-iszlám öngyilkos merénylőkről se.

A különbség mindössze annyi, hogy a Romai Katolikus Anyaszentegyház az agymosást kétezer éve gyakorolja, alapos gyakorlata van benne! Nem csoda, hogy 14 évesen, tökéletesen elfogadtam a tanokat. Részemre nem volt abszurd, hogy Jézus a vízen járt (én meg úszni se tudtam), feltámasztotta a halott Lázárt, sőt önmaga is feltámadt és persze felment a Mennybe, az atyja mellé. Nem tartottam paradoxonnak az egy isten-három személyt, azaz a trinitást (bár elképzelni se tudom, mind a mai napig). Az egyház teljes gyermekded meséjét elfogadtam valóságnak. Tudomásul vettem, hogy a Vatikán egyes könyveket indexre tesz, azaz minket, az egyszerű hívőket meg akar óvni a sátán kísértésétől, amiről eszembe se jutott a cenzúra. Nem figyeltem fel arra a jogi nonszenszre, hogy 6000 évvel ezelőtti ősanyám almába harapása miatt én eleve bűnösnek születtem. Nem ötlött fel bennem, mekkora baromság, hogy isten saját (és egyetlen) fiának a halála kiengeszteli ő magát, és megbocsátja azt a bűnt, amit el se követtem, de ami különben is triviális (egy alma leszakítása) saját fia halálához képest. Nem vettem észre a rejtett következtetést, hogy akkor ez nem egy végtelenül jó Isten, hanem egy vérengző fenevad, aki saját maga által alkotott 5. parancsolatot (Ne ölj!) önnön fia vonatkozásában áthágja. Ábrahámnak meg egyenesen megparancsolja, hogy gyilkolja le Izsákot, saját fiát.

Csak hát a gyerek nem marad mindig 14 éves, egy-két év és szép lassan kezd kinyílni a szeme. Persze, már akinek. Nekem kinyílott és csodálkozással vettem tudomásul, hogy értelmes, művelt, felnőtt embereknek nem nyílik ki. Napjainkban, a XXI. század kezdetén csodálkozással nézem és látom a TV képernyőjén, hogy vallásos gyülekezetekben átszellemült emberek szinte megbabonázottan csüngenek a gyülekezett vezetője ajakán.

Mindennek az elképesztően sok érthetetlenségnek egyetlen egy közös oka van, ez pedig a HIT. Az emberek hisznek. Az emberek szeretnek hinni. Az emberek akarnak hinni, de miért?

A Romai Katolikus Anyaszentegyház „katekizmusát” kb. 80 évvel ezelőtt verték belém nádpálcával. Nem csoda, ha életem végéig emlékezni fogok rá. A Katekizmus különben kérdések és feleletek formájában összeállított vallási irányelv. Íme:

1. ”Mi végből vagyunk a világon? Avégből vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, és csak neki szolgáljunk.” Eltekintve a kissé ódon nyelvezettől, a szánkba adott válasz kifejezetten feudális. Végül is 1940-et írtunk, és akkor Magyarországon feudálkapitalizmus dúlt (szó szoros értelemben) megspékelve egy parlamentáris diktatúrával, amire az államvallásnak jelentős rálátása volt. Aztán változtak az idők, és 1995-ben a hamvaiból feltámadt Anyaszentegyház eljönni látta az időt, hogy a katekizmust egy kicsit modernizálja. Íme:
2. ”Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, azt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre.” És még mondja azt valaki, hogy Róma visszahúzza a fejlődést. Már nem kell istent feltétel nélkül szeretnünk, mindössze viszonyoznunk kell az ő szeretetét. Ez már sokkal demokratikusabb. A cél viszont egy kicsit ellentmondásos. Azért élünk a világon, hogy eljussunk az örök életre? Az örökkévalósághoz képest, ez a néhány évtized, amit eltöltünk itt a Földön, igazán semmiség. Miért van rá szükség? Nem lett volna egyszerűbb beleteremteni minket közvetlenül az örök életbe? De erre is kapunk választ, legfeljebb nem egyértelműt. Íme:

Mi Isten terve az emberrel? Az önmagában végtelenül tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratából megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye. „A végtelenül boldog isten….” Egy kicsit nehéz elképzelni a végtelen boldogságot, de filozófiailag nem lehetetlen. Meg merem kockáztatni a felvetést, ha valaki „végtelenül boldog” akkor aligha van bármire is szüksége. Madách Imre írhatta, hogy „teremteni kényszerültél általa”, mert Madách istene nem volt „végtelenül boldog” hiszen kialakult némi összetűzése Luciferrel. Na, de bukott angyalok az egyház szerint is voltak. Ezek szerint isten felett nem volt teljesen felhőtlen az ég. Szóval nekem gyanús ez a „végtelen boldogság.” De nem veszem el tőle, csak úgy kikívánkozott belőlem. Sokkal inkább témánkba vág a következő kérdés. Íme:

Az emberben miért él az Isten utáni vágy? Ezt kérdezem én is „Mi végből hiszünk?”   Lássuk a hivatalos választ! Mert Isten azzal, hogy a maga képmására teremtette az embert, a szívébe írta a vágyat, hogy az ember látni akarja Istent. Jóllehet e vágyat sokszor nem ismeri föl az ember, Isten mégis szüntelenül magához vonzza őt, hogy Őbenne éljen és találja meg az igazságnak és a boldogságnak azt a teljességét, amit állandóan keres. Éppen ezért az ember természete és hivatása szerint vallásos lény, aki képes közösségbe kerülni Istennel. Ez az Istenhez kapcsoló, bensőséges és eleven kötelék ajándékozza az embernek alapvető méltóságát.

Hát igen. A papság már évezredek óta felismerte a tényt, hogy az „ember szívében van a vágy, természete szerint vallásos lény”. Ezt kellene megvizsgálni, miért? Miért akar az ember hinni?

[1] Az „indokrinálás” az idegen szavak szótárából hiányzik. Legfőbb ideje lenne, hogy bekerüljön. Jelentése: egy tanra vagy nézetre való ránevelés vagy annak besulykolása, amit újabban „agymosásnak” is emlegetnek.

[2] Egy katolikus templom külön-bejáratú mellékhelyisége, ahol a pap átöltözik, és ahol a szertartáshoz szükséges kellékeket tárolják. Olyasmi, mint egy színház színészbejárója.

[3] Elrabolt idegen gyerekből kiképezett katona a középkori Török birodalomban.

[4] A szovjet kommunista ifjúsági szövetség rövidített neve (Vszeszojuznij Lenyinszkij Kommunyiszticseszkij Szojuz Mologyozsi)

[5] A német fasizmus ifjúsági szervezete

[6] Japán harci pilóta, aki bombákkal megrakott gépével belerepült egy ellenséges hadihajóba és azzal együtt elpusztult.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy hirtelen jött 740 milliárdos bevétel vitán felül megváltoztatja az életet. De mit tudunk arról, hogy a lottó nyeremény miként hat az életünkre? A nyerő boldog lesz?

A vizsgálódások arra derítettek fényt, hogy 200.000 Ft feletti nyeremények a nyerőt jobboldalivá tesz, aki nem hisz az egyenlőségben. Hogy boldogabbak-e, arra nem könnyű válaszolni, mert az eredmény vegyes. 6.000.000 Ft feletti nyeremény két évvel később egészséges pszichéről árulkodik.

Ugyanakkor egy 223 főből álló mintánál kiderült, hogy 6 millió körüli nyereménynél kimutatható boldogság nem jelentkezett.

De mi a helyzet a hatalmas összegeknél?

30.000.000 feletti nyeremény elég ritka, Így statisztikát vezetni róla nem könnyű. Annyit azért sikerült megállapítani, hogy megelégedettségük az élettel jelentősen magasabb, mint az átlagemberé. Ez az állapot legalább 5 évig tart. Ami fontos, hogy a nyerő mentális egészsége semmivel se jobb, mint az átlag.

Ezen kívül a 30 millió feletti nyereménynél nincs bizonyíték arra, hogy a saját egészséggel, kapcsolataival, lakhatóságával, szomszédjaival és a társadalommal meg van elégedve.

Bizonyíték van arra, hogy nagyobb nyeremény után nagyobb anyagi biztonságban érezzük magunkat, de a mindennapjaink nem lesznek élvezhetőbbek.

Legtöbbünk álma, hogy nagyobb nyereményben lesz része, sose következik be. De egy szelvény megvásárlása a számok kihúzásáig kellemesen telnek napjaink. Már csak ezért is érdemes venni egy szelvényt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

TV hírek szerint Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint az utakon. Hogyan is? Kórházba azért megyünk, hogy meggyógyuljunk, nem azért, hogy felcsípjünk egy olyan fertőzést, amibe belehalunk, de miért?

A penicillin (véletlenszerű) felfedezése forradalmasította a gyógyászatot. A korábbi halálos fertőző betegségeket a penicillin segítségével napok alatt sikerült legyőzni. Ez azonban a múlté, a szuper baktériumok megjelenése óta a helyzet drámaian megváltozott.

Mi az igazság az MRSA szuper baktériumokkal kapcsolatban?

Szerző: Rory Clements – Daily Mail

Becslések szerint évente mintegy 5000 ember hal meg olyan fertőzés következtében, amit egy kórházban kapott. Ezen fertőzések nagy részét MRSA baktérium okozza (Meticillin-re Rezisztens Sztafilókokkusz Aureusz). Ez a kórházakban található leggyakoribb baktérium. Erre a baktériumra az jellemző, hogy a szintetikus penicillinre, a meticillinre nem érzékeny.

Az 1940-es években a sztafilókokkusz aureusz baktériumok 95 százalékát meg lehetett állítani, ami mára 10 százalékra csökkent, aminek két fő oka van.

Az egyik ok az, hogy a baktérium mutáción esik át. A másik ok szerint a sztafilókokkusz aureusz bizonyos törzsei mindig is rezisztensek voltak antibiotikumokkal szemben, amelyek az evolúció szerint mostanra túlszaporodtak a többi törzsön.

De függetlenül attól, hogy mitől lettek ellenállók, a baktérium vidáman tenyészik piszkos környezetben. Nem csoda, hogy a kórházak higiéniájának csökkenése miatt a baktérium egyre inkább felüti a fejét. Az elmúlt évtized alatt a baktérium okozta halálesetek száma megháromszorozódott.

A baktérium miért tenyészik újabban a kórházakban?

Általánosságban minden harmadik ember nedves testrészén megtalálható a sztafilokokkusz aureusz (ami antibiotikmra vagy rezisztens vagy nem), mint ártatlan mikroba – ilyen lehet a kéz, orr, hónalj.

Az esetek nagy részében ez semmi problémát nem okoz, mert nem jut be a véráramba, ráadásul az immunrendszer vissza tudja verni a támadást.

Ennek ellenére a baktérium bárkire veszélyes, aki történetesen beteg, vagy operáción esett át, amiből következik, hogy a kórházi gondozottak különösen sebezhetőek.

Kórházakban a fertőzés terjedésének leggyakoribb módja, amikor az egészségügyi dolgozó kezén baktérium van, amivel aztán megérinti a beteget anélkül, hogy meggyőződne kezeinek abszolút tisztaságáról, amivel is megfertőzi a nyílt sebet.

A baktérium az emberi testen kívül is életben marad porban, ki nem mosott ágyneműben, és gyógyászati eszközökön.

Páciensek részére a legveszélyesebb a műtét, amikor felnyitott testrészekbe bekerül a baktérium, onnan pedig a véráramba.

Ha a baktériumtámadást az immunrendszer nem tudja elhárítani, megtörténik a fertőzés. Ez lehet kelés, ízületi gyulladás vagy szepszis.

Kik vannak veszélyeztetve?

A legyengültek, a betegek, operáción átesettek, és azok, akiknek az immunrendszere kemoterápia után legyengül, vagy szerv átültetés utáni, idegen szerv kilökését meggátoló gyógyszeres kezelés alatt áll.

Az MRSA-val kapcsolatos adatok nehezen hozzáférhetőek, mert igen sok egészséges embernél is megtalálható. Ezen kívül azok, akik meghalnak, általában gyógyíthatatlan betegek valami más okból kifolyólag, ezért nehéz megállapítani, hogy halálukat az MRSA okozta-e.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a probléma egyre nagyobb. A statisztikák szerint 2001-ben Angliában 4767 ember vérárama fertőződött meg MRSA-ban. Ez mára több mint 7000-re emelkedhet (pontos adatok még nincsenek).

Ennél sokkal jobb statisztikai adatokkal rendelkezik Hollandia, Dánia, Svédország, és Izland.

Az angol statisztikai hivatal szerint 2000-ben mintegy 100.000 fertőzés történt az angol kórházakban, ami a páciensek 9 százalékát érintette. Ebből kábé 5000 haláleset származott.

Hogy lehet megelőzni?

A legjobb megelőzés az általános higiénia. A kezek alapos megtisztítása. Orvosoknak, nővéreknek az alkoholos tisztító zselét 15 másodpercen keresztül kell bedörzsölni a kezeikbe.

A kórház tisztasága alapvetően fontos. A padlózatot fel kell porszívózni, vagy port felszívó ronggyal kell feltörölni. Az ágyneműket ki kell forrázni, és ki kell vasalni.

Kórházi felmérések azt mutatták, hogy az eszközöket rutinszerűen nem tisztítják meg, és az orvosok nem mossák meg a kezeiket.

Miből áll a gyógykezelés?

MRSA ellen a legjobb antibiotikum a vankomicin, ami kizárólag intravénásan adható be, de már erre is vannak immunis törzsek.

Új antibiotikumokat fejlesztenek ki, rezisztens baktériumok ellen. Ilyen például a nemrég engedélyezett Zyviox (linezolid), ami szájon át is adható.

Zyviox alkalmazása esetén a páciens hamarabb hagyhatja el a kórházat a kezelés otthoni folytatása mellett. A kórházi fertőzés veszélye ezzel is csökkenthető. Sajnos már voltak visszajelzések, hogy ezzel a gyógyszerrel szemben is mutatkoztak rezisztens baktérium törzsek.

Egy másik új antibiotikum a Synercid, ami vészesetben 71 százalékos hatékonysággal adható, de sajnos szájon át nem alkalmazható.

Klinikai kísérletek már elkezdődtek a StaphVAX elnevezésű vakcinával 1900 vesebetegnél, akiknek gyenge volt az immunrendszere. A jelentések szerint 57 százalékos volt a hatékonyság.

A kutatók egy hatékonyabb verzión dolgoznak, ahol a védelem akár 90 százalékos is lehet.

Hogy védekezhetek?

Ha operáció előtt állsz, kérdezd meg a sebészt, mi a kórház MRSA rátája, és hogyan védekeznek a baktérium ellen?

Személyesen nézz körül, tiszta-e a vécé? Milyen a padlózat, függönyök, ágyneműk?

Légy edzett, ez nem csak a műtét kimenetelére hat előnyösen, de éberen tartja az immunrendszeredet is.

Egyes kórházak arra biztatják a betegeket, hogy kérdezzenek rá az orvosokra, az ápolókra, hogy megmosták-e a kezeiket? Nem árt, ha felpiszkáljuk az emlékezetüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Bizonyos értelemben az immunválasz a COVIDra és az influenzára ugyanaz. Egy nemrég lezajlott fertőzés, vagy oltás megfelelő védelmet ad egy következő fertőzéssel szemben, de a védelem hamarosan csökkenni kezd. A korai újrafertőződés általában tünetmentes, vagy viszonylag enyhe lefolyású. De minél több idő telik el az immunitás kiváltás után, újrafertőzés esetén a betegség elfolyása egyre súlyosabb.

Ez egyértelműen meglátszik elzártan élők esetén (mondjuk egy távoli szigeten), ahol az influenza évekig nem jelenik meg, amikor aztán megjelenik, az fertőzöttek mortalitása magasabb a megszokottnál.

A félelem alapja tehát a következő: a COVID fertőzéssel szemben elrendelt védelem az embereket majd teljes mértékben megvédte az influenzával szemben. Ezért a természetes immunitás jelentős mértékben lecsökkent. Ezért, amikor az influenza visszajön, többen megfertőződhetnek és súlyosabb lefolyású betegséget okozhat a megszokottnál.

Szerencsére biztonságos és hatékony influenza oltásokkal rendelkezünk. Azonban hatékonyságuk évről évre változik, mert az influenza vírus könnyen mutál, nem könnyű kitalálni melyik lesz a domináns törzs. Ha ez nem sikerül, a vakcina hatékonysága komoly mértékben csökkenhet.

COVID fertőzés mellet nem lehetetlen más, vírusos, baktériumos vagy gombás fertőzést kapni. A megfigyelések szerint a COVID páciensek 19 %-ának más fertőzése is van. Tény, hogy ezek mortalitása magasabb. Statisztikailag, a kettős fertőzöttek kétszer nagyobb valószínűséggel kerültek lélegeztetőre és kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg.

Az nem meghatározható, hogy 2021/2022 telén lesz-e elsöprő influenza járvány, de ha nem lesz, akkor egészen biztos hamarosan lesz. Ha, pedig visszatér, nagy valószínűséggel több ember fogja elkapni, mint a COVID előtti években.

Érdemes tehát influenza ellen is beoltatni magunkat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Mindeközben a Világ dolgozóinak órabére durván 2 százalékkal csökkent. A bérek csökkenése, az infláció növekedése miatt a bérből-fizetésből élők nem képesek megfelelő élelmiszerhez jutni. A Világ alultápláltsága növekszik.

A FAO (Élelmiszer és Földművelési Szervezet) igazgatója, Qu Dongyu szerint: „Ma, soha nem látott élelmiszer krízisnek lehetünk több fronton is a tanúi. Az éhezés okozta halálok ma már valóság, és ahogy 2021 vége felé közeledünk, a helyzet tovább romlik.” A FAO által kiadott jelentés szerint: „A riasztó, vagy rendkívülien riasztó éhezés majd 50 országban fellelhető. Több évtizedes csökkenés után az alultápláltság újra növekvőben van. A helyzet rosszabbodásának három oka van: katonai konfliktusok, klímaváltozás, és COVID-19 okozta gazdasági rombolás.

A Világ élelmiszer árainak emelkedését az infláció és a gazdasági megbicsaklás, valamint a pandémia okozza. A FAO árindexe (FFPI) méri az élelmiszer kosár nemzetköz változását. 2021 szeptemberében az árak 32,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A legfontosabb tétel, a gabona ára kimagaslóan nőtt 41%-al.

A Világ lakosságának 43 százaléka nem engedhetett meg magának tisztességes étkezést a COVID-19 előtt. Ez mára 50 %-ra növekedett.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

– Mond Tiborkám, mi a francért hagyott itt? Nem volt neki elég jó?

Ami azt illeti ez egy kényes kérdés. Hogy Mancikának mi volt jó és mi nem, és hogy ami jó volt ahhoz Ferinek mennyi köze volt, azt még egy dús fantáziájú szomszéd se tudhatja. De hát Feri ki van borulva, kell valamit mondani neki.

– Figyelj Feri! Nem akarok én turkálni a nemi életedben, de…

Feri szeme villan. Még jó, hogy nem a közeli talponállóban vagyunk.

– Tiborkám, te azt hiszed, hogy én Mancit nem…

– Hiszi a fene, én csak arra akartam utalni, hogy….

Már megint belevág a mondanivalómba.

– Tibor, istenuccse, hát még azért se szóltam, hogy más is ….

Na nem, ebbe én nem fogok belefolyni.

– Feri ne haragudj, de meg kell etetnem a kutyákat, és máris késésben vagyok.

Dehogy fogom én ezt hallgatni. A végén még kiderül, hogy a hentesen kívül még engem is fogadott a Manci. Slussz! Nem érdekel tovább a dolog.

Másnap az ABC-ben Feri utolért

– Tiborkám, olyan voltam hozzá, mint egy falat kenyér.

– Jó, hogy mondod, kenyeret is kell vennem.

– Az anyja hasában nem volt neki ilyen jó dolga.

– Jó, hogy mondod, kell vennem egy kis hasaalja szalonnát is.

– Tiborkám, azt mondta, kell neki egy L’Oreál mit tudom én micsoda, merthogy ő megérdemli. Meg hát anyukám, persze hogy megérdemled, – vedd meg magadnak – mondtam, itt van rá a pénz. Szóval érted, mindent.

Speciel engem ez egy árnyalattal jobban érdekelt, mint a Feri-Manci viszony, mivel nekem is van feleségem, és igaz ő még nem jelentette ki, hogy megérdemel valamit, de mit lehet tudni, előbb vagy utóbb ki fogja érdemelni az tuti. Így aztán én a L’Oreálról faggattam, ő meg Manciról beszélt.

Azért az kiderült, hogy hajfestés ide, hajfestés oda Manci minősége még nem éri el a B-52 bombázó szintjét, de a hentesek körében népszerűsége jelentősen javult. Otthon minden esetre megkérdeztem nőm, mi a véleménye a L’Oreálról. Ő meg visszakérdezett. Miért? Annyira tetszik neked ez a Claudia Schiffer? Na, mondom, ez mély víz, kifejezetten úszóknak. Egyfelől fogalmam sincs ki az a Claudia Schiffer. Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk kurva közel a kilencvenhez. Másfelől pedig nem akartam eltérni a lényegtől. Á nem, csak Feri mondta, hogy Manci L’Oreállal mossa a haját. Nem mossa, igazít ki nőm, festi. Jó, hát én nem tudom csak úgy gondoltam.

Ferivel legközelebb a postán akadtunk össze.

– Képzeld mit üzent a szemét.

Gondoltam Mancit kellett szemét alatt érteni.

– Mit üzent?

– Azt mondta az anyósomnak, hogy lagymatag, kivénhedt kecske vagyok, meg se próbáltam megakadályozni, hogy elmenjen a hentessel.

– Na hát! Tényleg nem akadályoztad meg?

– Ugyan! Jövök haza és üres a ház. Manci meg sehol. Úgy ért, mint derült égből a villámcsapás.

– Biztos elfogyott a hajfestéke.

Próbálok hülyéskedni, mert lila gőzöm sincs mit vár tőlem. Na de, ez a barom nem veszi a lapot.

– Persze, elfogyott, lement az illatszerbe venni egy másikat, összefutott a hentessel aztán együtt futottak tovább.

– Na figyelj ide Feri, ha ilyet üzent az anyósodon keresztül, akkor Manci vissza akar jönni hozzád és arra kíváncsi visszafogadod-e.

– Gondolod ?

– Határozottan. Most azt döntsd el visszafogadod-e vagy sem.

– Hát…. tőlem jöhet.

– Na akkor hívd fel az anyós pajtást és kérdezd meg tőle be kell-e rántani a töltött paprikát, mert most te főzöl magadnak. Aztán említsd meg, hogy Manci itt hagyta a L’Oreál-ját, és mit csinálj vele, küld utána, vagy mi. Aztán felületesen jegyezd meg könnyebb lenne, ha ő jönne vissza érte és esetleg maradhatna is. Természetesen csak akkor, ha nem hozza magával a hentest.

Feltételeztem, hogy ezzel az első osztályú tanáccsal a Manci ügy részemről befejezéshez ért, de nem. Három nappal később Feri üvölt a kerítésnél, tudod annál a kerítésnél, amit én csináltam, de úgy üvölt, mint a fába szorult féreg (ezt a népi mondást a múltkor hallottam, de egész jó). Rohanok ki az udvarra, mi a fene? Ferinek lila a feje. Úr isten, csak nem a L’Oreál-tól ilyen lila? Frászt a méregtől.

– Mi van Ferikém? Jön haza a Manci? És te ebbe belelilultál?

– Képzeld, Manci elmondta az anyósomnak miért hagyott ott és kérte, ne mondja nekem vissza. Persze ennek a vén, totyogó libának első dolga volt, hogy visszamondja.

– Na jó, ki vele! Hátha tanulok én is valamit belőle.

– Te, a Manci azt mondta azért hagyott el, mert nem voltam elég ápolt. Szerinte Magyarországon a férfiak nem olyan ápoltak, mint nyugaton.

– Feri te hülyéskedsz velem. Ilyet egy feleség nem mond a férjének húsz év után.

– Dehogy hülyéskedek. Istenuccse ezt mondta.

– Hát akkor apukám kocogj le szépen az illatszerbe, és kérdezd meg mit gyárt a L’Oreál férfiak részére.

– Jó, de miért pont a L’Oreált kérjem?

– Na hallod, azok után, hogy elment egy hentessel, te is megérdemled.

Volt tehát egy házunk, de szüleim és húgom Félegyházán voltak, a ház pedig üresen állt, ami akkoriban jelentős rizikót hordozott magában, csak egészen másfajtát, mint manapság. Ugyanis ki lehetett volna igényelni, sőt igénylés nélkül csak úgy beköltözni. Az igénylés úgy nézett ki, hogy lakásra jogosult, de lakással nem rendelkező elvtárs bejelenthette rá az igényét a Tanácsnál, ahol a megnevezett lakhatóságot kiutalták volna a részére, és akkor annyi, mert az elvtárs azonnali beköltözése megakadályozhatatlan és onnan atombombával se lehetett volna kirobbantani. Ennek elkerülése végett nekem Sashalomról azonnal be kellett jönnöm, és iskola után fel kellett mennem a hegyre, és a betonpadlós alsó „szobában” kellett néhány napig aludnom valami sebtében összeeszkábált alkalmatosságon, ügyelve arra, hogy jó sokáig égjen este a villany.

Aztán pár nappal később kora délután érkezett egy teherautó teli pakolva bútorokkal, azok legtetején egy kutyaházzal, amiben egy korcs német juhász szuka lapult. Szüleim és Ildi a sofőr fülkében összezsúfolva. Lepakoltunk, behordtunk mindent, estére benépesedett a ház és persze hulla éhesek voltunk.

A kutyáról kiderült, hogy Mackó a neve, és mivel a kerítés teli volt lyukakkal a következő év tavaszán vemhes is lett. Az alomból egyetlen egy kiskutyát hagytunk meg, egy tiszta vörös, dús szőrű kant, akit én neveztem el Csülöknek. A többi ment a pöcegödörbe (lásd ott), aminek láttán a mai állatvédők gutaütést kaptak volna. Csülök érdekessége az, hogy 12 évvel később, hét év távolmaradásom után, bár már alig látott, vén fejjel a hangomról azonnal megismert, és persze nagyon örült nekem. Nem sokkal később kimúlt.

Abban az időben a hegyen még nem volt vezetékes gáz, és a gázpalackos gázforgalom is ismeretlen fogalom volt. Viszont jött Félegyházáról egy sparhelt is, ami rendkívül praktikus eszköznek bizonyult. Egyfelől fűtötte a konyhát, másfelől lehetett rajta főzni. Ezen kívül külső zsebeiben, amik körülölelték a tűzteret, víz melegedett a mosogatáshoz, valamint tömegével az egész sparheltet melegen tartotta jóval a tüzelés után is. Ennek előnye akkor mutatkozott, amikor kiderült, hogy a megfőtt ételt Ildi 13 órakor ette, én a technikumból hazaérve 17 órakor, apu pedig este 19-20 között, amikor munka és az elmaradhatatlan presszólátogatás után hazaért. Ugyanis a sparhelten hagyott lábosban az étel este nyolcig meleg maradt.

Igaz, Apu nem ragaszkodott az esti nyolc órás érkezéshez, volt, amikor az utolsó fogassal jött meg, azaz fél egykor. Ilyenkor a nevelő anyám másnap bejelentette, „apád megint az utolsó fogassal jött haza”, mintha ehhez nekem lett volna bármi közöm.

Különben mai szemmel nézve az élet a hegyen kellemes, sőt izgalmas volt. Úgy értem csupa olyan dolgokat tettünk, amik manapság már ismeretlenek. Tartottunk tyúkokat egy elkerített részen, mert az üzletekben tojást nem lehetett kapni. Márpedig a tésztába, úgy értem a gyúrt tésztába tojás is kell. Hahó, gyúrt tészta! Szóval nem úgy volt ám, hogy vettünk a közértben, akarom mondani az Auchanban kockatésztát vagy metélttésztát. Minden egyes alkalommal, vagyis hetente legalább háromszor, amikor főtt tészta volt az estebéd, nevelő anyámnak lisztből tésztát kellett gyúrni, kifőzni és rátenni azt, ami kell. Ez legtöbbször vagy párolt káposzta vagy paprikás főtt krumpli volt, nagy ritkán túró, de tényleg csak nagy ritkán.

Apu nyulakat tartott, jobban mondva szaporított ketrecekben. Amit anyám egy kurta „apád már megint baszatja a nyulakat” mondattal intézett el.  Ezek közül néha levágott egyet, ami úgy történt, hogy hátsó lábainál fogva, bal kezével fejjel lefelé lógatta a nyulat, a jobb kezében lévő furkósbottal pedig úgy tarkón vágta, hogy a nyúl egyből kimúlt. Ezt követve jött a megnyúzás. A többi a nevelő anyám dolga volt.

A konyhaajtóval szemben volt egy kis darab veteményes kert, ahol petrezselyem, hónapos retek, zöldborsó, meg ilyesmi termet, mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, tehát semmi műtrágya vagy vegyszer. A kertben pedig volt vagy 6 sárgabarackfa, amiket természetesen nem permeteztünk, és mégis hatalmas termésük volt évről-évre. Bár ne lett volna. Mert ahol sok a barack, ott lekvár főzés is van, és ahol sok a lekvár ott a gyerek az iskolába lekváros kenyeret visz tízóraira. Persze csak minden másnap, vagyis hetente háromszor. A közbeeső napokon zsíros kenyér dukál. A fő baj talán mégis inkább a kenyér állandó szikkadtsága volt. A legközelebbi közért elég messze helyezkedett el, így a bevásárlás külön hadműveletnek számított. Kenyérből nem fogyhattunk ki, és a friss kenyeret addig nem lehetett felvágni, amíg volt a régiből. Következésképpen, mindig szikkadt kenyeret ettünk. Na, ez legyen a legnagyobb baj!

A kertben állt egy eléggé terebélyes diófa is. Őszi hétvégeken kedvenc szórakozásunk volt a dióevés. A fáról leszedett diótól az ember keze napokra barna lesz, de megéri, mert a frissen feltört dióbélről a hártyát lehúzva egészen másfajta ízt kapunk, mint a megszokott. Néha órákat is ellegelgettünk a diófa alatt, nem egyszer a vendégekkel együtt. Olyan ez, mint a szotyola, nem lehet megunni, evését abbahagyni.

A ház körül elterülő kertben hatalmas fenyőfák álltak, és úgy általában minden eléggé elhanyagolt volt, a kertgondozásnak nyomát se lehetett felfedni. Ezen az állapoton jelenlétünk se változtatott. A gyakori vendégek nálunk a vadonban érezhették magukat, például egy leterített pokrócon.

A városba természetesen Fogassal jártunk le és fel. Én reggel rendszerint akkor vágtattam ki az ajtón, amikor a fogas a végállomásról elindult, aminek meg volt a jellegzetes hangja, aztán valahol menet közben felugranom rá. Volt arra példa, hogy csak az Erdei Iskolánál értem utol, de a Városkút nem volt ritka. Tulajdonképpen ezzel az erővel futhattam volna egészen a Moszkva térig, csak akkoriban ez valahogy nem jutott az eszembe. Hazafelé jövet csak akkor ugrottam le két megálló között, körülbelül a házunk magasságában, ha siettem. Máskülönben a végállomásról legyalogoltam azt a 150 métert.

Vasárnap hús volt a menü, pörkölt vagy rántott hús jó sok krumplival, mert az adag fejenként egy szelet, semmi több. „Ha éhes vagy Tibike, egyél hozzá kenyeret” volt az unalomig hallott mottó, mivel a „jó sok krumpli” se tartott ki a végtelenségig. Igaz a vasárnapi ebédhez szódavíz is járt, de a szódavízről nekem kellett gondoskodnom. Ez azt jelentette, hogy két üres szódás üveggel elmentem a Vörös Csillag nevű szálló söntésébe, és kicseréltem őket teli üvegre darabonként 1 forint 10 fillérért.

Apu természetesen ihatott szódavizet hétköznap is, fröccs formájában. Időnkénti erőtlen próbálkozásomat, hogy nekem is jusson egy kis szódavíz Apu, számomra teljesen közömbös, figyelmeztetésével járt, miszerint a szódavíztől impotens leszek. Nem sajnáltam tőle, legyen ő impotens, ellentétben a paprikás krumpliba főtt virslivel, amit csak ő kapott. Ugyanez volt a helyzet a bablevessel is. Abban is volt virsli, de az Apunak járt. Ildi meg én csak néztük. Igaz, ő is csak egy párt ehetett meg, mert nem volt több. Az egészben az a legérdekesebb, hogy eszembe se jutott, hogy ez igazságtalan lenne. Ez volt bevezetve és kész.

Amikor nevelő anyám már nagyon lázadozott, hogy ő csak otthon ül és végzi a házimunkát, akkor apu elvitte „megpisiltetni”. A kifejezést maga a megpisiltetett találta ki, amiből látszik, hogy nevelőanyám nem volt egy buta nő. Pontosan tudta mit várhat, és nem kívánt lázadni ellene, viszont volt öniróniája. A pisiltetés abból állt, hogy vacsora után felkerekedtek és átmentek az Úttörő vasút végállomásánál lévő presszóba, és némi pletykacsere után a környék szomszédjaival, megittak egy-egy szimplát. Na ja, szimpla.

Szóval akkoriban egy presszóban lehetett kapni szimpla feketét 1 forintért, és duplát 2 forintért. A szimpla kábé egy korty volt, a dupla két korty. Később a szimpla valahogy kiment a forgalomból, maradt a dupla, de szép lassan kezdték elhagyni a „dupla” jelzőt. A „kérek egy feketét” automatikusan duplát jelentett. Ha ma kérnél egy szimpla feketét a huszonéves csaj a pult mögött nem tudná miről beszélsz.

Mindegy, pisiltetés után nevelő anyám egy darabig csendben maradt, és úgy ahogy eltűrte apám éjféli hazamászkálásait. Ennek fő oka az lehetett, hogy nő nemigen volt a dologban. Apu két-három hülye haverral beült egy pesti presszóba, nagy néha egy-két kolleganő is jelen volt, de a tökfelesleges hetyegésen kívül más nemigen történt. Apám egészen egyszerűen nem volt családszerető. Ha időben hazajött volna, nem tudta volna mivel tölteni az idejét. Neki úgy kellett az önmutogatás, mint másnak a levegő.

Az én helyzetem egy kicsit kényelmetlen volt olyan szempontból, hogy bár ragyogó helyen laktunk, a közlekedés nehézkesnek bizonyult. Akkoriban a Fogaskerekű óránként 12 km-el haladt (volt idő gyönyörködni a tájban). Vagyis fél óra volt a menetideje. Ráadásul félóránként indult. A Nyugatitól 1 óra volt az út hazáig és 2 és fél óra oda-vissza, ha csak mondjuk a fürdőnadrágomért ugrottam volna haza. Hiszen azzal a szerelvénnyel vissza nem tudtam menni, amivel feljutottam, mert a végállomáson mindössze 5 percet tanyázott. Ez azt jelentette, hogy jól meg kellett fontolnom iskola után hazamegyek-e vagy sem. Ha egyszer felmente, nem volt értelme visszamenni a városba. Én tehát senkivel se beszélhettem meg egy délutáni mozit, csak ha el tudtam valahol helyezni a táskámat, és hajlandó voltam éhezni este tízig. Igaz Maca néném (szülőanyám testvére) kifőzdéje a Dob utcában, ezen sokat lazított, éltem is a lehetőséggel bőségesen.

Az esti főszórakozás rádióhallgatás volt, ami elsősorban RIAZ Berlint, vagy Rádió Luxemburgot jelentette, bár a vétel sose volt tökéletes. Mondanom se kell, hogy a magyar rádió, ami Kossuth és Petőfi névre hallgattak, a szocialista erkölcsnek megfelelően amerikai zenét nem sugárzott. A RIAZ különben azt jelentette, hogy Radio In the American Zone. Vagyis a Berlinben állomásozó amerikai csapatoknak adott zenét. Később tűrhető zene jött Novi Szádból is, ami a jugoszláviai Újvidéket jelentette. Ha apu otthon volt, akkor a rádiózás fel lett függesztve, mert ő kizárólag a Szabad Európa Rádiót hallgatta.

Az egészben a legjobb talán az volt, hogy akár télen a síelés miatt, akár nyáron a kirándulás végett, rengeteg barát jött fel hozzánk, apuhoz is meg hozzám is. Akkoriban senkinek sem lehetett gépkocsija, egyszerűen nem kapott gépkocsira tartási engedélyt, még akkor se, ha valamilyen csoda folytán lett volna pénze egy gépkocsira. Csak néhány személygépkocsi futott az országban, például volt egy Kodály Zoltán segge alá, aki kocsival együtt gyakran kirándul” a Szabadság-hegyre. Az emberek tömegközlekedéssel jártak, és szabadidejükben sokat kirándultak. Ez nem volt véletlen. A kirándulás egészséges volt, olcsó, szórakoztató, és komoly hagyományokkal rendelkezett. Ráadásul a Budai hegyek gyönyörűek mind a négy évszakban. Ezt azonban ma kevesen tudják, mert egész nap képernyők előtt ülnek.

A házunk a Rege út és a Svájci út sarkán állt, így csak két szomszéd telek csatlakozott hozzánk. Egyiknek se volt Magyarországon tartózkodó tulajdonosa, ezért szabad vadászterületnek tekintettük őket. A felettünk lévő telken volt egy apró faház közvetlenül a kerítésünk mellett, valamint néhány gyümölcsfa. Ősszel átjártam naspolyát szedni.

Apunak egyszer az a hülye ötlete támadt, hogy felvigyen egy nőt a szomszéd telken lévő faházba. Az ötlet zseniális is lehetett volna, de becsúszott egy gikszer. A kertben szabadon mászkáló kutyáink kiszúrták, hogy valaki van a közeli faházban. Ezért aztán leálltak a kerítés mellé és eszeveszett csaholásba kezdtek a faház felé. Neve anyám egy idő után megunta és kiment megnézni mi történik. Erre a kutyák még hevesebben kezdtek ugatni. Mit részletezzem, apu lebukott. Aztán hetekig mást se hallottam mint, hogy „hagyd már abba ezt a cirkuszt, meg se basztam azt a nőt”. „Akkor meg mi a francnak hoztad nekem ide?”

Vasárnap délelőtt rendszerint a legszükségesebb ház körüli teendőket láttuk el. Például amikor egy hatalmas nyári zivatar az egyik mamutfenyőt kidöntötte, a gyökereit ki kellett ásni, a fát pedig darabokra kellett fűrészelni. A munka rendszerint úgy zajlott, hogy apu elkezdte, majd öt perccel később nekem azt mondta „folytasd”, ő meg bement a házba, és csak egy óra múlva jött vissza megnézni, hogyan haladok a munkával. Engem ez nemigen zavart, de voltak nevetséges estetek is, mint például az említett kidőlt fa. A felvágás ugyanis olyan fűrésszel történt, amit két ember húz az ellentétes végeket megragadva. Alig jutottunk a fa átmérőjének egy negyedéhez, amikor apu leállt és azt mondta „folytasd”. Oltári jó, de kivel? Egyedül csak húzni tudom, tolni nem. De apám nem hatódott meg, ha nem megy egyedül, akkor nem lesz felvágva a fa, mert neki sürgős dolga akadt a rózsáival. Igen a  rózsák. Apámnak volt egy rózsabokra, ami örökké tetves lett. A tetveket nikotinnal permetezte, de nikotin sose vett. Volt viszont egy Nikopál szipkája, ami szétcsavarozható volt abból a célból, hogy ki-be lehessen helyezni egy szűrőbetétet. Természetesen a betét is pénzbe került, ezért apám  újított egyet, betét helyet tett bele némi vattát. Ezt a vatta darabot 2-3 naponta kicserélte. A sötétbarna használt vatta vattacsomó teli volt nikotinnal. Ezeket a vatta darabokat egy vízzel teli konzerves dobozban gyűjtötte, illetve ezzel a vízzel permetezte a rózsákat. Milyen célból? Hogy legyen nőknek elajándékozható rózsája.

Nyáron, ha korán hazaértem, a kertben isteni volt olvasni valami kellemes könyvet. Erre a célra volt egy pad, két fenyőfa között. Természetesen a házhoz kaptuk, mert apám semmit se barkácsolt. Egyszer egy jégeső több cserepet is eltört a tetőn, ezt követve a ház beázott. Hetekkel később Manyi-papa (nevelő anyám apja) kijött Sashalomról, hogy az eltört cserepeket kicserélje. Munka közben hangosan véleményezte apámat, lányával pedig nem felejtette el közölni, hogy nagy marha, amiért kitart mellette. Erre nevelő anyám mindig azt válaszolta, hogy most már késő, de ezt 40 éven át hallottam tőle. Igaz, az utolsó 10 évben hozzátette „ami még hátra van, arra az időre tisztességgel ellátom az apádat”.

Emlékeim szerint elég gyakoriak voltak a nyári zivatarok. Egy alkalommal a villám belevágott a villámhárítónkba (még jó, hogy volt), amikor valamennyien a konyhában voltunk, ahová percekkel korábban rohantunk be a közelgő zuhé elől. Az elektromágneses térerőtől a kapucsengő reduktora lerepült a falról és darabokra tört. Persze mindenki beszart, de senkinek semmi baja nem történt. A villámlással járó fény és a hang szinte elviselhetetlen volt.

Ősszel már korán délután ködbe került a környék. Ilyenkor hazafelé jövet az utcalámpák fényétől a sűrű ködbe gyönyörű árnyékokat vetettek a fák ágai. Bent a házban pedig kellemes meleget árasztott a cserépkályha. Hát igen a cserépkályha. Erről csak két dolgot érdemes tudni. Felállításához nevelő anyám ragaszkodott, nem is bántuk meg. A begyújtást Apu végezte, sőt az isten tudja miért, de ragaszkodott hozzá, igaz, ez volt az egyetlen ház körüli munka, amit elvégzett. Gyanítom, valami gyerekkori emlék késztethette erre a ceremóniára. A segédeszköz egy régen kimustrált alumínium lavór volt, ebben hozta be az alágyújtóst, majd a fadarabokat.

Télen nyikorgott a hó a lábunk alatt, miközben nevelő anyám káromkodott, hogy apád semmit nem segít a hó eltakarításban. Minket meg szidott, mert „behordjuk a havat a konyhába”. El nem árult feltételezése szerint nekünk lebegve kellett volna közlekedni a lakásban, hogy sehol, semmilyen nyom ne maradjon utánunk.

A házon belüli élet gyakorlatilag nyomorúságos volt, csak akkor én ezt nem vettem észre. A ház ugyanis egy konyhából egy szobából és egy fürdőszoba-vécéből állt. Ezen belül a szoba nem haladta meg a 4×4 métert. Volt ugyan egy nagyszoba, amihez 3 lépcső vezetett a kisszobából, de ez eredetileg garázs lett volna. Betonozott volt a padlója és középen volt egy szerelőakna, ami természetesen le volt fedve. Elejében az összes szőnyeg, ami csak megmaradt két polgári háztartásból ide volt leterítve és ez is szobának volt használva, de az első télen kiderült, hogy egyfelől kifűthetetlen, másfelől a víz a sarkokban kicsapódik. Lényeg az, hogy használaton kívülre került, pláne, amikor megérkeztek a különböző kimustrált textilipari gépek is.

Azt tudom, hogy én a konyhában aludtam egy kinyitható fotelágyon, de hogy apámék Ildivel együtt hárman mit csináltak a 4×4 méteres szobában, arról fogalmam sincs. Ennek ellenére a szoba igazi polgári ízlés szerint volt berendezve. Gobelinek a falon, súlyos hímzett terítő az asztalon, vitrinben ólomkristály vázák, az asztal közepén porcelán bonbontartó. Ez utóbbiban édesség, amiből lehetett venni, mondjuk vacsora után, de nevelő anyám legfeljebb két szem kivételét tartotta helyesnek. Amennyiben valamelyikünk egy harmadik szem kiszedéséhez készülődött, mondjuk a fedél leemelésével, akkor jött a megjegyzés. Így aztán mindenki, értsd Ildi és én, tudomásul vette, hogy kettő darab az illendőség határa.

Telefonunk is lett, mindjárt az első évben, ami abban az időben csodaszámba ment. A telefonszerzés mechanizmusa megérdemel néhány szót. Apámnak volt egy régi ismerőse, egy bizonyos Kovács Tibor, aki éppen mellette állt, amikor a becsapódó akna megölte az édesanyámat. A halál közös megúszása egy életre összekovácsolta őket. Szóval ez a Kovács Tibor ávós besúgó volt, és az első nyáron nálunk nyaralt 3 hónapig, persze ingyen. Ezen „igenfontos” ember elérhetőségéért lett bekötve a telefon, de utána 20 éven keresztül a számunk Kovács Tibor név alatt futott. Csak az tudott minket hívni, akinek megadtuk a telefonszámunkat, mert különben nem voltunk bent a telefonkönyvbe.

A leíráshoz hozzátartozik a kerti bungaló esete is. Még a háború alatt, amikor Tímár Pista bácsi megvette az Eötvös úti telkét, apám a telek egyik sarkában felhúzott rá egy faházat. Amikor 49-ben leköltöztek Félegyházára ezt a házat szétszedték, és újra felhúzták Félegyházán, csak vagy két méterrel kisebb lett, mert a szétszedés-összerakás nem volt túl szakszerű. Pár évvel később, miután felköltöztek a rege útra, a faház megint szétszedésre került és újra lett építve a Rege úti kertben, de most már csak egy apró bungaló jött ki a faanyagból meg egy nagy rakás alágyújtós. Tehát a kertben volt egy bungaló, ahol nyáron én tanyáztam, illetve az, akinek bérbe ki lett adva, például Kovács Tibinek telefonbekötésért.

A faháznak szigeteletlen fapadlója volt, ami alatt 20 centire a puszta, és jó nedves föld. Az egész ház nyirkos volt és hideg, kivéve az év július és augusztus hónapjait. Én már tavasszal kicipeltem ide a fotelágyat, csakhogy ne kelljen a konyhában aludnom. És ősszel addig húztam a visszaköltözést, ameddig tudtam. Mindjárt az első évben valami fűtésen törtem a fejem. Úgy gondoltam, hogy téglából építek egy „cserépkályhát” és azt fogom fűteni magamnak. Csakhogy ehhez téglára lett volna szükség. Az „Orgonás” megállónál láttam egy nagy rakás téglát, ami igen jó beszerzési forrásnak mutatkozott. Lementem hát egy bőrönddel és beleraktam 10 téglát. A következő fogassal felvittem a bőröndöt a végállomásig, onnan pedig legyalogoltam a házhoz. Hogy a cipekedésbe majd bele szakadtam, és hogy végeredményben loptam, az még csak elment volna, de kiderült, hogy a kész építményhez az isten tudja hányszor kellett volna fordulnom, és nekem egy is elég volt.

Aztán fordult a kocka, mert Manyi-papa bekerült egy gyárba raktárosnak és hülyére lopta magát. Egy-egy alkalommal 10-15 méter polírozó korongnak használt flanelt tekert a derekára és úgy ment haza. Ezen kívül a gyár némely termékéből, például fröccsöntött fésűkből több százat sikerült kicsempésznie. Szóval nevelő anyám ezeket a Széna téri piacon árultra, a bevételt pedig felezte Manyi-papával. Önálló jövedelem egyenlő önálló szórakozás. Elkezdtünk átjárni a Vörös Csillag szálló éttermébe néha vacsorázni, néha csak egy-egy feketére, ami mellett órákat ücsörögtünk és beszélgettünk az ismerősökkel. Ezt a szállodát ma újra Golfszállónak hívják és erősen kétlem, hogy órákig bent lehet lebzselni egy feketekávé mellett, aminek az ára 2 forint és húsz fillér. Nagy valószínűséggel az egyik asztalnál egy-két celeb csücsül és ha betévednék, a pincér megkérdezné, kit keresek? Rossz a kérdés, válaszolnám, mit keresek? Hát, a múltamat!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

“More than 100 Florida educators and two dozen students have died of COVID-19 since reopening of schools in August.”

Floridában ez év augusztusában nyitottak az iskolák. Nyitás óta 24 diák halt meg, és 102 pedagógus és iskolai alkalmazott. Ez a szám főleg azért elfogadhatatlan, mert 2020 azonos időszakában  csak 10 diák és 46 pedagógus vesztette életét. Vagyis, a hőn várt nyáj immunitásért egyre nagyobb árat kell fizetni, a cél elérése nélkül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A helyzet az, hogy mint bármi más a vírussal kapcsolatos dolog, úgy ez is bonyolult. A lényeg, akik kigyógyultak egy COVID fertőzésből, bizonyos védelemmel rendelkeznek a vírussal szemben. Azonban, az  immunitásuk erőssége és tartóssága nagyban függ a páciens életkorától, egészségi állapotától, és az eredeti fertőzöttség fokától. Ha a fertőzés után beoltatja magát, az felerősíti az immunitását, és hosszan tartó védelmet biztosít az összes variánssal szemben.

Ellentétben a vakcinával, ami meglehetősen erős immunitást vált ki majdnem mindenkiknél, a természetes immunitás ennél eltérőbb. Hogy, az immunitás milyen erős, és mennyire tartós az attól függ, hogy a fertőzés mennyire volt erős. Minél erősebb volt a fertőzés, annál erősebb a kialakult védelem.

Van, azonban a természetes immunitásnak néhány előnye. Korábbi fertőzésből adódó antitestek több rétűek, ezért képesek különböző variánsok ellen is hatni, ami a vakcináknál nem jelentkezik. Ezen kívül a természetes immunitás védelmet biztosít az orrban és a torokban, pontosan ott, ahol arra szükség van egy második fertőzés megakadályozására. Miközben, a vakcina által kiváltott antitestek főleg a vérben találhatók. Végül pedig, a vírus részei a fertőzés után még heteken át jelen lehet a szervezetben, ami lehetővé teszik, hogy az immunrendszer megtanulja az ellene kialakított védelmet. Ezzel szemben, a vakcinában lévő fehérje a szervezetből gyorsan kiürül.

A természetes immunitás úgy tűnik legalább néhány hónapra, talán egy egész évre, ad immunitást, szimptómát produkáló újrafertőzés ellen.

Az is ismeretlen, hogy a természetes immunitás milyen mértékben nyújt védelmet újabb variánsokkal szemben. A természetes immunitással végzett kísérleteket befejezték még mielőtt a delta variáns megjelent volna.

Hónapokkal ezelőtt, még a delta megjelenése előtt, a fertőzésen átesettek nem kívántak védőoltásban részesülni, amit az egészségügy helyben hagyott. Most már, azonban tudjuk, hogy a fertőzöttek nem mindegyike produkál egy valóban erős választ az újrafertőzéssel szemben. Úgy tűnik variánsokkal szemben kevésbé hatásosak, mint az eredeti vírussal szemben.

Fertőzésen átesettek egy bizonyosa idő után újra fertőződhetnek, bár nem lesznek túlzottan betegek, viszont sok embert megfertőzhetnek. Éppen ezért fontos, hogy mindenki be legyen oltva saját és mások védelme érdekében.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Csak a legfontosabb és leghíresebb görög-római kultúrkörben tartozó pogány alkotókat, szerzőket szeretném itt megemlíteni akik az első évszázadban írtak, tanítottak: Appian, Petronius, Szeneka, Dion Proseus, Plinius az idősebb, Juvenal, Appian, szmirnai Teon, Martialis, Plutarkhosz, Apollonius, Pausainas, Valerius Flakkusz, Florus Lucius, Lukanus, Damas, Szilius Italicus, Aulus Gelius, Columella, Liziasz, Valerius Maximus, Dio Kriszosztom, Hermogenesz. Megdöbbentő az a mély csend, üres hallgatás, római-görög intelligencia teljes tudatlansága, mely a történelmi Jézus eljövetelét, szerepét, csodálatos feltámadását nem ismeri, elhanyagolja.

Az első történelmi feljegyzések melyek Jézust megemlítik, időszámításunk utáni második évszázad elején íródtak, és mindössze csak három van belőlük.
Suetonius Caius Trancillus [kb. 75-150] Hadrianus császár levéltárosa írja, hogy i.u. 41-54 között Claudius császár uralkodása alatt Rómából kiüldözték a zsidókat „mert egy idő után állandóan háborogtak, zavarogtak Kresztosz uszítását követve”. Az itt említett ‘Kresztosz’ Jézussal történő azonosítása minden alapot hiányol és nemcsak azért, mert Kresztosz általánosan elterjedt név volt hanem, mert a keresztény irodalomban semmi utalás nem található arra, hogy Jézus valaha is Rómába látogatott volna. Ha elfogadjuk és hitelesnek tekintjük Suetonius (Claudius Élete, XXV.-4) bejegyzését, akkor ‘Kresztosz’, azaz Jézus i. u. 50 körül Rómában volt, tehát akkor nem végezhették ki kb. 20 évvel korábban, és ha nem volt kivégzés, kereszthalál, akkor feltámadás sem volt. A szerző egy másik rövidke feljegyzésében már pontosan nevén nevezi a keresztényeket, hogy “i.u. 64-ben büntetést róttak ki a keresztényekre, kik egy új romlott társadalmi osztályt képviseltek, és babonás hiedelmet követtek”. Evvel a második, rövid bejegyzéssel (XVI.-2) is inkább annak lehetősége áll fenn, hogy ezt is, mint Suetonius másik passzusát (XXV.-4) Sulpicius Severus hamisította, ugyanaz a V. századi ortodox atya, aki felelős lehet a Tacitus hamisításokért is.
Plinius a ‘ fiatalabb’ i.u. 61-114 Bithunia kormányzója, kilenc kötetes levélgyűjteményt hagyott az utókorra, köztük Trajanus császárhoz írott híres ‘Keresztényvédő’ levelét, melyben utasítást kér a bajkeverő keresztények megfékezésére. Miképp azt írja, „soha részt nem vettem keresztények kivizsgálásában, azt sem tudom, hogy mit kell büntetni vagy megvizsgálni, és hol kell enyhítő körülményeket figyelembe venni”. Sok szakember vitatja a levél teljes eredetiségét, pontosabban az abban lévő ‘keresztény’ szót. A szó eredetileg ‘esszénus’ volt, és csak később lett kicserélve, átírva keresztényre.
Plinius barátja, Tacitus i.u. 55-117 már több adatot közöl Annales [évkönyvek] című történelmi munkájában, és milyen sajnálatos valóság az, hogy ebből a nagylélegzetű műből pont az i.u. 29 évtől, 32-ik évig terjedő időszakról szóló feljegyzései hiányoznak. Történelmi munkájának hiányzó kötetei pont azért hiányoznak, mert ezekben semmi említés nem volt a csodálatos üdvtörténet eseményeiről. Munkájában így ír: „Néró koholt vádak alapján elkezdte üldözni a züllöttségükről hírhedt keresztényeket. Eredeti vezetőjük Krisztus, Tiberius császár uralkodása alatt Poncius Pilátus, Judea helytartója [Prokurátor] által kivégeztetett.” (Tacitus, Annales, XV.-44) Tacitus ezen sorokat az események után kb. 70-80 évvel később vethette papírra – és a részletekre mindig kényesen ügyelő történész -, ebben az esetben nem levéltári adatokat használt forrásként, hanem szóbeszéd, vagy talán valamilyen, általunk nem ismert keresztény vallásirodalomi feljegyzés lehetett közlésének eredete. Jézus nevét nem ismeri csak Krisztust használta, ami ‘messiást’, [megváltó] jelent. A hivatalos okmányok, iratok, a római pedánsságra jellemzően mindig pontosan betartották hivatalok neveit, címeit, és így tudjuk hogy Pilátus prefektus és nem prokurátor volt. Tacitus idejében már csak a prokurátor kifejezést használták, igaz ismerték a prefektus szót is, de használata már kiment a divatból. Nyelvünkben mindkét szó helytartót jelent, úgy nincs semmi nagyobb jelentősége, mondhatnánk, ám mégis jelzi, hogy a szerző nem nézett gondosabban az események után. Tacitus nem írhatott ‘krszisztoszról’, mint egy történelmi figuráról, mert az ő idejében még csak a kozmikus megváltó Józsua misztériuma létezett, mely nem volt földrajzi területhez vagy behatárolható időkerethez kötve. A nagyvárosok zsidónegyedein kívül a zsidó megváltó kultusza szinte teljesen ismeretlen volt.

Tacitus a munkáiban máshol, soha nem említ keresztényeket, Krisztust, és így ezen passzus ‘kresztosza’ magában álldogál. Néró híres minisztere, Seneca rengeteg írott anyagot hagyott az utókorra, ám semmiféle ‘keresztény’ szektáról (gyülekezetről) nem tud, ha Néró üldözte volna őket, akkor arról Seneca tudott volna. De evvel a tacitusi történelmi feljegyzéssel is van egy kis baj. Mégpedig az, hogy a XV. évszázadig senki sem említi, senki sem tud róla. Euszébiosz atya, aki olvasta, jól ismerte Tacitust, történelmi munkájában (Egyháztörténet), ezt a részt nem említi. Tertullianusz atya [i. u. 160-220] szintén jól ismerte, többször idéz Tacitustól, és mégis ez a bekezdés elkerülte az ő figyelmét is. De, hogy továbbá elkerülte az összes többi korai, és középkori atyák figyelmét is, az már tényleg több mint furcsa, és ami jelenség arra utal, hogy egy közönséges kései hamisítványról szó!

Mind a három közlés felületes, szegényesen sovány, és túl későn lett ahhoz írva, hogy bármi kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatna Jézus történelmi valóságáról. Még az is nehezíti a dolgot, hogy a háromból kettőt kései hozzátoldásnak tart sok vallástörténelemmel foglalkozó szakember. Továbbá szem előtt kell tartani még, hogy ezek a szerzők egyáltalán nem használhatták a ‘keresztény’ kifejezést, mert annak első dokumentált használata az Apostolok Cselekedeteiben lelhető fel (11:26), és mivel a Cselekedetek később lettek megírva – kb. a II. sz. közepén –, így a korábban alkotó pogány szerzők ezt a kifejezést nem ismerhették, nem használhatták.

Kiművelt, sokat olvasott korai egyházatyák mint pl. Jusztinosz, a ‘vértanú’ (kb. 100-165) áttanulmányozták, átkutatták a levéltárakat, könyvtárakat abban a reményben, hogy korábban élt szerzők munkáiban határozott történelmi bizonyságot találjanak Jézusra vonatkozóan és boldogan megragadtak volna bármilyen adatot – ha ilyen lett volna.

THALLUS

Úgy érzem, Thallus (vagy Thallosz) személyére avagy a munkájára történő folyamatos hivatkozás az apologéta szerzők által megigényli, hogy a témával kissé részletesebben foglalkozzunk. Konzervatív biblia magyarázok Thalloszt mind a mai napig úgy mutatják be, mint a legkorábbi, nem keresztény történetírót, aki már az első évszázad közepén írásában tanúbizonyságot tett, és ezzel alátámasztotta az evangéliumok történelmi igazságát. Tehetik a tudós urak, mert Thallosz nevét még a keresztény hívők nagy többsége sem hallotta soha, iskolakönyvekben, római-görög kultúrával, történelemmel foglalkozó népszerű kiadványokban nevét hiába keressük. Valójában, Thalloszról semmi kézzelfoghatót nem tudunk felmutatni; nem tudjuk mikor is élt, hol élt, munkái még másolatokban vagy töredékekben sem maradtak ránk. Hogy mégis tudunk róla, köszönhetjük korai és későbbi keresztény, ill. pogány szerzőknek, akik a III. évszázad elejétől említik nevét, hivatkoznak munkáira, melyek az ő korukban még fellelhetők voltak.
Euszébiosz, Julius Africanusra hivatkozva említi nevét, míg máshol csak megjegyzi, hogy Thallosz – Castorral együtt – megbízható történelmi kútfő az ősi Szíriával kapcsolatos dolgokban.
Több ókori szerző hivatkozik rá, mint Asszíria történelmének ismerőjére, (Theophilius, Lactantius, Szünkhellosz) de például Tertullianus és Minucius Félix a görög-római történetírók közé sorolják Thalloszt. Egy kései örmény nyelvű feljegyzésből tudjuk, hogy Thallosz egyik munkája a troyai háború és a 167-ik Olimpiád [ i.e. 112] közötti időszakot öleli fel, de nem ez ami a nevét híressé teszi. Szünkhellosz (Syncellius) György IX. századi egyházatya összeállított egy történelmi munkát, amiben sokszor szó szerint idéz különböző korai szerzőktől, köztük a keresztény történész Julius Africanusztól. Africanus a munkájában, (ami már rég elveszett) állítólag mindent beborító sötétségről, és földrengésről írt, mely akkor következett be, mikor Jézus a kereszten haldoklott. Ha a IX. századi atya hűen és igazan másolt, akkor Africanus többek között azt írta; „és utána a legszörnyűbb sötétség borította be a földet, sziklák szakadtak széjjel a földrengés erejétől, Júdea nagy része és a maradék területek mind elpusztultak”. Thallosz ezt a mindent beborító sötétséget napfogyatkozásnak írja le a ‘História’ című műve harmadik könyvében: Tehát volt egy történelmi munka, ami teljesen elveszett, és amit Africanuszon kivül senki más nem említ.
Ezen belül említve van ‘földrengés’, ‘pusztulás’, ‘napfogyatkozás’, de a rövidke idézetnek nincsen tiszta világosan érthető folytatása, ami a természeti jelenségeket összekapcsolná Jézus halálával. A folytatásban valójában Africanus az, aki biztosra veszi, hogy itt másról nem lehet szó, Thallosz csak is erről írhatott, mert ez a szentírásokban is említve van ilyen csoda. Más így, nem is lehet, meg aztán jól jön a hitbizonysági törekvésekhez is. Ez a rövidke nem éppen világos feljegyzés tehát, amire az apologéták alapozzák állításukat, hogy egy feltételezetten Jézus idejében élt kortárs történész valamiféle tanúbizonyságot tett.

Az evangéliumokban is olvasható sötétség (Márk 15 v. 33, Luk. 23 v. 44), ami azonban nem lehetett napfogyatkozás, mert mint az Újtestamentumban olvassuk Jézus utolsó éjszakáján, – húsvétkor – telihold volt, és így a hold nem lehetett a nap és a föld között. Mint említettem korábban nem tudjuk, hogy Thallosz melyik évszázadban élt, de ha feltételezzük, hogy az első vagy második évszázadban élt és alkotott, akkor elképzelhető, hogy említhetett egy ‘híres’ napfogyatkozást, amely Tiberius császár uralkodása alatt i.u. 29 év November 24-én történt. Közel sem biztos, hogy ezt a napfogyatkozást vagy bármilyen más természeti jelenséget Thallosz összekapcsolt Jézus történetével, mert arra sincs bizonyíték, hogy a szerző valaha is hallott Jézusról, bármily formájú kereszténységről. Korai keresztény atyák azonnal boldogan felhasználtak volna ilyen ismeretséget, és rögtön nyilvánosságra hoztak volna bármilyen Jézus történelmi létét bizonyító független történész általi feljegyzést. Ám, annak ellenére, hogy Thallosz nevét több korai atya is említette, műveit ismerték, mégis csupán egyedül Africanus hozza összefüggésben az antik történetírót Jézussal. Inkább itt arról van szó, hogy Africanus önkényesen egybehozta Thalloszt a bibliai Jézus hagyományokkal, úgy beállítva mint aki tudja, hogy az evangéliumokban említett sötétség pontosan megtörtént az első évszázad első felében. Erre a néhány sorra alapozva néha, bizony nagyon beindult az ‘átszellemült’ képzeleterő és bizonytalan feltételezések lettek elfogadva konzervatív körökben, mint hiteles történelmi adatok.

Ragadjuk ki pl. F. F. Bruce vallásvédelmező ‘Jézus és a Kereszténység Eredete Újtestamentumon Kívüli Tanulmányozása’ című könyvét. Művében a szerző merészen Thallosz alkotó időszakát i. u. 50 körül határozza meg: Flavius Josephusra hivatkozva. Valóban, Josephus ‘Zsidók Története’ című műve egyes fordításaiban, [ nem a magyar, 80-ban Európa által kiadott fordításban] a XVIII. 6- 4 fejezetben szerepel egy ‘Allos’ nevű egyén, aki nagy összegű kölcsönt adott Agrippának. A nagy tudású Bruce úr tisztában lehetne avval a ténnyel, hogy az összes ókori, középkori Josephus fordításokban, másolatokban nincs a görög ‘théta’ betű az Allos név előtt!

Azért, hogy az Allosból Thallos lett, egy másodosztályú – de egyébként lelkes – angol valláskutató, bizonyos Hudson úr a felelős. Hudson úr 1720-ban, Josephus könyvét latinból angolra való fordítás közben egyszerűen odaszerkesztett egy ‘théta’ betűt az Allos név elé, pontosan azért, mert Szünkhellosz György atya [vagy ha úgy tetszik Africanus] Thalloszát nem tudta hova tenni. Az ő idejében sem tudtak többet Thalloszról mint ma, de ha Josephus említi, akkor mindjárt belehet őt a helyes történelmi időszakban illeszteni, még akkor is ha Thallosz száz évvel élt korábban.
Igazából Josephus nem ismert, és sehol nem említ egy Thallus-Thallosz nevű történész szerzőt, a két dolgot így összemosni, nagyfokú felelőtlenség, mely csak rongálja, és hátraveti a vallástudomány pártatlan tanulmányozását.

ZSIDÓ KÚTFŐK

Jézus állítólag zsidó származású volt, családja tanítványai, ismerősei sőt még ellenségei is mind zsidók voltak, tehát a logika azt diktálja, hogy akkor talán a zsidó iratokat, feljegyzéseket kellene megvizsgálni, ott megpróbálni valami határozott adatot fellelni.

A misztikus zsidó bölcs, filozófus alexandriai Philón [i. e. 25 – i.u.50] pont abban az időben élt, alkotott, tanított mint amikor Jézus élt, és termékeny munkásságát több mint ötven fennmaradt, sok eltérő témát átfogó, szerzeménye bizonyítja. Több adatot közöl Pilátusról és más jelentős, fontos római és zsidó vezetőkről, hivatalnokokról, akik abban az időben fontos szerepet játszottak Júdea politikai, közéleti és vallási eseményeiben, ám Jézust soha sehol nem említi. Igaz, Philón Alexandriában lakott és nem Jeruzsálemben, némasága Jézust illetően azonban mégis furcsa, mert nagyon is figyelemmel kísérte a jeruzsálemi eseményeket. Tanítok, diákok jöttek-mentek a két város között, vitték a híreket, – mindenről beszámolva – de Jézus csodatételeiről, a nagypénteki bevonulásáról, főpapi bíróságról, vagy Jézus feltámadásáról semmit sem tud. Vajon hogyan kerülte el a nagy tudású bölcs gondos figyelmét mindazon sok kiemelkedő esemény, mely az Evangéliumokban le van írva, mikor tudott szinte minden vallási vitáról, főpapi nézeteltérésekről, melyek változtatták, alakították a jeruzsálemi vallásos világot? Philon hallgatására nincs magyarázat.

Philón kortársa, Tibériás Justus történész, szintén zsidó volt, és Capernaum városa mellett lakott. Történelemkönyvét Mózessel kezdi és saját idejében, ami kb. i. u. 40 körül fejezi be, munkájában Jézust nem említi, létezéséről semmit sem tud. Justus könyve sajnos elveszett, hogy mégis tudunk róla, azt Phótiosz konstantinápolyi pátriárkának köszönhetjük, aki a IX. évszázadban élt, mikor is a könyv még fellelhető volt, amit Phótiosz ismert, olvasott, és amihez megjegyzést írt.

FLAVIUS JOSEPHUS

Flavius Josephust nem kell külön bemutatni, nevét mindenki jól ismeri, ‘Zsidó Háború’ című könyve széles körben elterjedt olvasmány, és a ‘Zsidók Története’ című munkája is népszerű jól ismert könyv. Évszázadokon keresztül, keresztény-hitvédelmezők több ezerszer idézték a Jézussal kortárs Josephust, kinek írása megdöntethetetlen bizonyíték volt a történelmi Jézus valóságára. A ‘Zsidók Története’ című könyvben található az a híres bekezdés, az ún. ‘Testimonium Flavium’ (Flavius-tanúságtétel) melyre mindig, mindenki szívesen hivatkozott. Magyar fordítása, XVIII. fejezet 3. bekezdés:
„Ebben az időben élt Jézus ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket akik szívesen hallgatták az igazságot és sok zsidót és görögöt megnyert, Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink feljelentésére Pilátus keresztre feszítette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik eddig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és más sok csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete amely róla vette a nevét”.

Ma már senki sem veszi komolyan, hogy ezt a bekezdést Josephus írta volna, későbbi betoldása már nem vitatott. Igaz, Josephus stílusában íródott, szépen megfogalmazott nyelvezetét utánozva, de szerkezetileg nem kapcsolódik az előtte és az utána következő bekezdésekkel, azok sorrendjéből ‘kilóg’. De akad olyan kutató is, mint Neville Birdsall (“The Continuing Enigma of Josephus’ Testimony about Jesus), aki szóstatisztikai alapon kimutatta, hogy a tanúság szövege stílusában teljesen eltér Josephus egyéb szövegeitől, ezért az feltehetően egészében hamisítvány. Az idézet mondanivalója különben is ellentmond Josephus filozófiájának, hitrendszerének, és határozott politikai pragmatizmusának. Az ő idejében a zsidóság Messiás-üdvösségközvetítő–megváltó eljövetelének fontossága mindennapos váradalom volt, szükséges elvitathatatlan tény, amely bekövetkezik előbb vagy utóbb.
Csakhogy a Messiás eljövetelének lényegét, szerepét, vagy az eljövetel idejét sokféleképpen értelmezték, tanították. Josephus is egyénileg értelmezte, fordította le saját (politikai) felfogásának megfelelően az üdvösségközvetítő eljövetelét: amit ‘ősi jóslat’ elnevezés alatt magyarázott. Az ‘ősi jóslat’ lényege, hogy a próféciák Vespasianus császár személyében teljesednek be, akit Júdeában kiáltottak ki császárrá. Tehát, ha Josephus azt hirdette, hogy Vespasianus a ‘megváltó’, akkor nem nevezhette Jézust ‘Krisztusnak’.

Természetesen nincs birtokunkban korai I. vagy II. évszázadból fennmaradt Josephus könyvmásolat, – a legkorábbi másolat a XI. évszázadból maradt ránk – de azt tudjuk, hogy korai egyházatyák egészen Euszébioszig nem hivatkoznak a fentebb idézett bekezdésre, sem más Jézussal kapcsolatos Josephus írásra.

L. Feldman a korai keresztény egyház irodalmának kitűnő ismerője “Josephus, Judaism and History” című könyvében a II. évszázadból két egyházatyát, a III. évszázadból hét atyát, a IV. évszázadból két atyát említ, akik mind ismerték és idézték Josephust, ám az úgynevezett ‘Testamonium’ részről nem tudnak semmit. Mint hitvédelmező keresztényvezetők boldogan megragadtak volna bármiféle írott történelmi adatot, – kiváltképp, ha olyan szerzőtől származik, mint Josephus – mégsem tették, mert egész egyszerűen az ő könyvmásolataikban Jézussal kapcsolatos említés nem volt.
Különösen vonatkozik ez Jusztinoszra, akinek egy ilyen Josephus idézet nagyon is hasznára lehetett volna a híres ‘Dialógusában’ melyet a zsidó Trifonnal folytatott. A vitában az ilyesmi adat hatásos válasz lehetett volna Trifon azon kihívására, hogy a „kereszténység alapja csak szóbeszéd, és ha Jézus élt is valaha, valahol, akkor arról senki, semmit sem tud“. Feldman felsorolását folytatva, Euszébiosz után élt egyházatyák közül még hármat
említ a IV. évszázadból, ötöt az V. évszázadból, akik sokszor idéztek Josephustól, de a ‘Testamonium’ fejezetéről nem tudnak. A III. századi alexandriai bölcs, Órigenész idézi Josephus ‘Zsidók Története’ (XX.-9) fejezetében tett Jézus említést, de határozottan állítja, hogy Josephus nem hitt Jézus Krisztusban. A Jézusról szóló elhíresedett bekezdést nem idézi, nem ismeri. Evvel szemben, Arthur Drews, ‘The Witneses to the Historicity of Jesus’ c. könyvében egy Benedekrendi, korai Josephus fordításra hivatkozva rámutat, hogy abban egyáltalán semmiféle Jézusra utaló feljegyzés nincs, eszerint Órigenész semmi tanúságtételt nem talált az általa olvasott Josephus munkákban.

Dr. R Eisler 1920-ban megjelent ‘Jézus a Megváltó’ című könyvében végig vizsgálja a korai középkor összes fellelhető Flavius Josephus fordításait, másolatait, és csalódottan summázza, hogy nincs egyetlen iratmásolat, mely ne ment volna át keresztény atyák gondosan hamisított hozzáadásain. Gondos tanulmányozása után arra az eredményre jutott, hogy a keresztény másolók Flavius eredeti szövegét több helyen törölték, és általuk fabrikált szöveget iktattak bele. Hogy mennyire igaza van tudós Eisler úrnak arra csak bele kell olvasnunk a Zsidó Háborúban található, ‘szláv toldalék’ néven ismert fejezetben, hol azt olvassuk; „Jézust a ‘csodatevőt’ Pilátus elé állították, aki megállapította, hogy Jézus nem bűnöző vagy lázító, hanem igazságos jótevő“. Jézus csodálatos hatalmával meggyógyítja Pilátus feleségét, amiért Pilátus Jézust szabadon engedi. Azonban a gonosz zsidó főpap ezek után megvesztegette Pilátust, hogy mégis végezze ki Jézust “mert a zsidó törvényeket megtagadta”. Később azt olvassuk, hogy Jézus testét tanítványai nem voltak képesek elcsenni, mert harminc római, és ezer zsidó katona őrizte a sírját.

Glouchester tudós püspöke, William Warburton [1698-1779] az, aki először lemerte írni, hogy Josephus műveiben található Jézusra vonatkozó bekezdések későbbi hamisítványok. Nem sokkal később, Richard Montague, Norwich püspöke megírja, hogy az “Ő volt a Messiás” kijelentés Flaviusnál későbbi keresztény betoldás. Majd ötven évvel később a lendületet kapó vallásvédelem jeles képviselője, William Whitson, 1737-ben kiadja az első teljes angol Flavius-fordítást, amelyben amellett érvel, hogy a Jézus-tanúság teljes szövege hiteles. Szerinte a szövegrészt Josephus korának szemüvegén keresztül kell olvasni, s így a “megvallás” keresztény elemei elfogadhatóak. Csalfa félremagyarázásában további spekulációkba bocsátkozik, miszerint Josephus nyugodtan lehetett zsidó-keresztény hívő, mégpedig ebionita. Későbbi tudósok zöme (Schürer, Norde, Niese, Zeitlin, Juster) kimondja, hogy a ‘testimonium’ passzusa vagy teljesen, vagy részben hamisítvány. Mint fentebb említettem, évszázadokon keresztül hivatkoztak a keresztényhitvallás tudós védelmezői Flavius Josephusra, mint bizonyítékra, de ez ma már a múlté. Ma már minden vallástörténelemmel foglalkozó szakember tudja, hogy az előbb idézett bekezdés, és más egyéb Jézussal kapcsolatos betoldás későbbi – főleg Euszébiosz által gyártott – ügyetlen  hamisítások. Josephus soha egyetlen sort sem írt az Evangélium Jézusáról, reá történő hivatkozás, mint történelmi bizonyosság, pontosan a vallástörténelem kigúnyolása.

Zsidó filozófusok, írók, közéleti személyiségek az i. u. első évszázadokból ha nem hagytak ránk semmi pozitívan felhasználható adatot a történelmi Jézus személyét illetően, akkor talán a zsidó vallási iratokat, az azokat magyarázó, értelmező hozzáadások gyűjteményét kellene megvizsgálni.

VALLÁSIRODALMI ZSIDÓ FELJEGYZÉSEK

A Talmud, nagy terjedelmű mintegy 700-800 rabbitól származó héber, illetve arám nyelvű gyűjteményes munka, amely az Ótestamentum egyes könyveihez fűzött magyarázatokat, zsidó vallási törvényeket tartalmaz. Ősibb része a Misna [ismétlés] amelyet i.u. 200. körül állítottak össze, és aminek második része a Gemara [befejezés] amit a IV.-VI. évszázadban szerkesztettek meg.
Misna nem tesz egyenes említést Jézusról, de annak mellékletei, – melyek ugyanabban az időben íródtak – Baraitha és Tosefta, már több helyen is említik ‘Jeshut’ azaz Jézust. Nézzük mit írnak: „ Húsvét előestéjén Jeshut felakasztották. Negyven nappal a kivégzése előtt közhírré tették, hogy ‘megkövezésre ítélték, mert boszorkányságot gyakorolt és Izraelt hitehagyásra biztatta. Aki azonban védelmében szólni akar, jelentkezzen, hogy védelmében eljárjon.’ De mivel senki nem jelentkezett a határidő lejártáig, Jeshut, húsvét (peszách) előestéjén felakasztották! (Szanhedrin, 43/a) Ulla visszaválaszolta, ‘Azt feltételezed, hogy a védelmére bármit is fellehetett volna hozni? Hát nem egy Meshit [lázító] volt ő, kiről az Írás mondja, Kímélned sem szabad és titkot sem csinálhatsz belőle’. Jeshuval azonban más volt a helyzet, mert kapcsolatai voltak királyi emberekkel”. … „ Rabbiaink tanították: Jeshunak öt tanítványa volt, Matthaj, Nakaj, Nezer, Buni, és Todah“.
Tárgyilagos vallástörténészek ezt az egy bekezdést tartják elég idősnek, és függetlennek a későbbi keresztény tanítások visszahatásától nem befolyásoltnak. Ugyanis, más Baraitha és Tosefta feljegyzések Jézusról, már keresztény tanításokra való reagálás, vagy azok hatására írt megjegyzések. Ha ezek a passzusok a történelmi Jézusról szólnak, akkor nehéz velük mit kezdeni, mert az Evangéliumok Jézusát nem akasztották fel, boszorkányságról, negyven napos határidőről, befolyásos emberekkel való kapcsolatokról szó sincs a Szentírásokban. De még a Nag-Hammadi iratok sem említenek semmi hasonlót. Egzotikus neveket viselő tanítványok csak itt említtetnek, ezeket a neveket sehol máshol nem említik a zsidó-keresztény iratok.

Más egyéb utalás Jézussal kapcsolatban, a Sabbat: 116b. és Szanhedrin: 107b. bekezdései alatt található: „Jézus a Názáreni boszorkányságot gyakorolt, és Izraelt megtévesztette.” … „Az történt pedig Elazár ben Damah rabbival, hogy egy kígyó megmarta és Jákob, a Kefár Soma embere eljött, hogy meggyógyítsa őt Jeshu ben Pantera nevében”.[Tosefta, hullin, 11,- 22,23.] … „ Sepphorisz város utcáján sétáltam amikor a Názáreni Jeshu egyik tanítványával találkoztam, aki Kefár Sekanjá követője volt, és Jákobnak hívták”. [Tosefta, hullin, 11- 24.] Ez a három itt említett idézet túl kései és nem lehet rájönni belőlük, hogy vajon az Újtestamentum Jézusáról van-e szó ezekben a feljegyzésekben, valamint az itt említett nevekkel sem lehet mit kezdeni. A Pantera névről tudjuk hogy visszahatás a keresztény tanításokra, de a Kefár Soma, Kefár Sekanjá, Jákob nevek Jézussal kapcsolatban máshol nem szerepelnek.

NÁZÁRET

Régi zsidó feljegyzések ‘Jeshut’ mindig Názáren-inek mondják és sohasem Názáretinek. Mi a különbség, hát számít ilyen kicsi eltérés? Kérdezhetné az olvasó. A Nazarénus elnevezés az első évszázad eleje körül zsidó származású hívekből alakult korai keresztény szekta elnevezése, míg Názáret egy város a mai Észak-Izraelben ahol az Evangéliumok szerint Jézus gyermekéveit töltötte.
Sajnos semmi bizonyíték nincs arra, hogy ilyen nevű város vagy falu egyáltalán létezett volna időszámításunk kezdete körül. Flavius Josephus a zsidó háború folyamán parancsnok volt Galileában, és művében felsorol minden falut, jelentősebb helységet, de Názáretet nem említ sehol. Korai római-görög forrásokból szintén hiányzik a Názáret helységnév említése, és az első zsidó feljegyzés amiben Názáret, mint helységnév szerepel: a VII. évszázadból származik.

Az Evangéliumok szerzői többször önkényesen írták át a Messiás alakjára értelmezett törvény, próféta, zsoltárszövegeket, megváltoztatva azok eredeti értelmét, mondanivalóját. ‘Názárettel’ kapcsolatosan olvashatjuk az Újtestamentumban: … „lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék amit a próféták mondottak, hogy Názáretinek fog neveztetni”. [ Mt. 2: 23] Az utalás itt Izajás, 2. v. 1. sorokra történik: ”És származik vesszőszál Isaia törzsökéből, és gyökereiből egy virágszál nevelkedik”, – valamint egy másik próféta soraira Zakariás, 6. v. 12, … „Íme egy férfiú a neve Csemete mert csemete támad belőle és megépíti az Úrnak templomát”. Amit a próféták mondottak, mint látjuk, eltér tartalmilag és értelmileg Máté ide vonatkozó soraitól és, hogy mégis van kapcsolódás azt abban találjuk, hogy az eredeti héber kánonban található ‘vesszőszál’ és ‘csemete’ szavak hangalakban és írásmódban nagyon hasonlóak a ‘názáreti’ szóhoz. Ezt a hasonlóságot Máté öncélúan kis változtatással hozzákapcsolta Jézus történetéhez. Ily módon tehát, született egy helységnév, amely sehol máshol nem szerepelt csak a Bibliában. Jézusra vonatkozó régebbi írott héber forrásokkal nem rendelkező rabbik szájhagyomány útján jutottak adataikhoz, és így természetesen a ‘názereni’ jelzőt használták, mint olyan zsidóra aki hitét elhagyta és keresztény lett.

Mikor azt írom, hogy a Nazarénusok korai keresztények voltak, akkor igazat is mondok meg nem is. Mai formában, értelemben elterjedt kereszténység abban az időben még nem létezett, de voltak zsidó felekezetek, kiknek a hitvilágközpontját egy misztikus ‘megváltó’ ‘Isten-fiú’ képezte, s akinek a neve Józsua volt. Ha a Nazarénusok szektái nem is élték túl az első évszázad tomboló forgószeleit, a későbbi atyák tudatában – azonban – nagyon is élesen még sokáig megvolt azok történelmi fontossága. Időben Máté kora után íródott
Apostolok Cselekedeteiben a szerző egy zsidóval mondatja Pálról:„… és a nazarénusok felekezetének feje”. [Csel. 24: 5]

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Jó, de mi a tényleges helyzet, amit a Kormány titkol. Régi barátom dolgozik egy budapesti kórházban. Ő a következő tapasztalatról számolt be:

1, A kórházban csak azok fekszenek mesterséges kómában, intravénás gyógyszert pumpálva a perfuzor a karjukba, lélegeztető gépre kötve, akik nincsenek átoltva.

2, Akik csak oxigén kapnak (ők maguknál vannak bár gyengék az oxigénhiánytól) azok közt arányában többen vannak oltatlanok, mint oltottak.

3, A deltától 2-3 óra hossza alatt összeomlanak az életfunkciók, sok esetben a gyulladás és a súlyos oxigénhiány végez velük. Reggel még a mentő hozza be, estére már viszik a hűtőszekrénybe.

4, A legszomorúbb, hogy a családok egészségesnek látszó tagjai tagadják, hogy a kórházba került személy covidos lenne vagy a covid szövődményeitől halt meg. Ezzel az a gáz, hogy felelőtlen magatartásukkal fertőzéseket produkálnak.

5, Egy ápoló legfeljebb 3 mesterségesen lélegeztetett szerencsétlent tud gondozni, ápolni, mert az élettani folyamataikat 24 órában folyton nyomon követi. Ezért a gondozásba részesített betegek száma nem végtelen.

6, Előre elmondta a magyar kormányzat is, hogy aki oltva van, az a súlyos életveszélyes állapotot elkerüli. Óriási a különbség, hogy az oxigénmaszkért a beteg önként nyúl az ágyban feküdve, bánatosan nézegetve kifelé az ablakon vagy öntudatlan állapotban küzd a kórház az életéért.

Egyáltalán nem vicces ez az egész. A környező országokban borzasztó állapotok vannak. Jó lenne tudni, mit szólnak az oltástagadó, stupid állampolgárok ilyenkor?

Ezt csak neked írom meg, mert meg van tiltva, hogy erről beszéljünk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az első magyar előválasztásnál mindjárt újítottunk egy nagyot, három jelölt jutott tovább a második fordulóba. Nem tudom kinek volt az ötlete. de az biztos, hogy az illőtőnek sziniszter gondolatai lehettek. Különben nincs logikus oka annak, hogy a második fordulóba hárman legyenek.

Mint tudjuk a harmadik helyen Márky Zay futott be (de inkább csak bevánszorgott), és amikor kiderült, hogy annak a Dobrev Klárának áll a zászló, ami a többség szerint Orbánnal szemben nem tud győzni, egyszerűen csak azért, mert Gyurcsány Ferenc a férje. Az a Gyurcsány Ferenc, akinek a karakter gyilkosságára a FIDESZ több milliárd forintot áldozott. Nem érdemelte ki, de az életben vannak szerencsés és szerencsétlen epizódok. A szerencsétlenekkel mást nem lehet tenni, mint elfogadni. Erre Gyurcsány képtelen .

Szóval, amikor kiderült, hogy Dobrev Klárának áll a zászló a második fordulóban is, Márky Zay-nak saját erkölcsi törvéyei szerint  azonnal le kellett volna mondania Karácsony Gergely javára. Ehelyett esküdözött, hogy hazafiságból ő el fogja rántani a kormányt. Magyarul, ha Karácsony nem hajlandó lemondani az ő javára, ő majd lemond Karácsony javára (ami különben esze ágában se volt). Ezzel a hazafias áldozattal rendkívül szimpatikussá vált (ami egyébként a szándéka volt). Nem csoda, hogy a naponta végzett felmérések szerint hamarosan túllépett Karácsonyon.

Abban a pillanatban, amikor lett olyan felmérés (mert nem az összes), ami őt Karácsony elé tette, követelte, hogy a pillanatnyi népszerűség jogán Karácsony mondjon le. A végén Karácsony lemondott, annak ellenére, hogy mindenki tudja (és a felmérések is ezt jelzik), hogy Márky Zay éppen úgy nem tudja megverni Orbánt, ahogy Doblev Klára se.

Közben, a választó polgárok teljesen össze lettek keverve. Több Karácsony mögött álló politikus átlépett Dobrev Klára mögé. Mások esküsznek, hogy nem mennek el szavazni (mi se). Mindenki úgy érzi, hogy Karácsonyt tőrbe csalták.

Mindegy, a lényeg, hogy Orbán elégedetten vigyoroghat. A politikus egy olyan állat, aki nevetséges eséllyel is kockáztat, természetesen az ország kárára.

2018-ban Vona Gábornak az volt a fixideája, hogy ha nem áll szóba az ellenzék többi pártjával, akkor ő lesz a miniszterelnök. Nem lett, de sikerült biztosítania Orbán kétharmadát. 2014-ben Mesterházi volt a szuper optimista. Természetesen ő akart miniszterelnök lenni. Nem lett, de biztosította Orbán kétharmadát.

Most kétharmadról szó se lehet, de Orbán bukhat. Ez alkalommal viszont Márky Zay fogja ettől megmenteni, aki be is vallotta „meg kell próbálni”. Be kellene azt vezetni, ami a népmesékben van. Ha a király feltételeinek megfelel a vállalkozó, akkor övé leánya keze, ha nem akkor a feje vétetik. Állítólag Karácsony milliókat veszít. Márky Zay még ezt se.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az iskola egy jó ötletnek bizonyult, mert menzája is volt, azaz egy hatalmas konyha, amit – lévén nyári szünet – birtokba vehettünk. Ezen kívül kiderült, hogy az igazgatónak, aki családjával az iskola területén lakott, volt egy 20 éves lánya, Lenke.

Lenkét politikai okok miatt (járatta nagy száját, a szemináriumokon „kényes”, vagyis provokatív kérdéseket tett fel) kicsapták az egyetemről, és mintha ez nem lenne elég, meg nem határozott időre kitiltották Budapestről is. Ez azt jelentette, hogy ha felment Budapestre és történetesen valahol igazoltatták, akkor már a kitiltás megszegése miatt börtönbüntetést kellett kapnia. Ez a politikai háttér azonban Lenkét nem tette kevésbé kívánatossá, főleg nőhiányban szenvedő katonák számára. Talán felesleges megemlítenem, hogy minimum harminc éhes hím vetette volna magát Lenkére – ha csak rajtuk múlott volna. Ennek ellenére én lettem a befutó. Hogyan?

Első nap a csaj mindannyiunk feje felett látványosan átnézett, miközben ott mászkált közöttünk fel és alá mindenfajta álcázott céllal. Viszont én kiszúrtam, hogy egy Ady-kötet van a hona alatt.

• Mi van, te egész nap Ady-t olvasol? – szólítottam meg, de Lenke csak foghegyről böffentett oda.
• Miért, te már hallottál Adyról?
• Hogy hallottam-e, jobb verseket írok én, mint ő.
• Hülye! – intézett el Lenke egyetlen szóval.
• Na jó, próbáljuk ki.
• Ne nevettesd ki magad.
• Ha nem hiszed, – érveltem – az rendben van, de a bizonyítás jogát nem tagadhatod meg tőlem.
• És mégis, hogy akarod bizonyítani?
• Egyszerű. Egy éjszakára kölcsönadod az Ady-kötetet, én kimásolok belőle egy Ady-verset. Egy másik lapra költök egy saját verset. Ha meg tudod mondani, melyik a hamisítvány, te nyertél. Ha nem, akkor én.

A csajnak felcsillant a szeme, végre valami unaloműző ebben a porfészekben, és ráadásul valami olyan, amiben otthon van. Arról nem is beszélve, hogy merészségem sejtetett számára valami szokatlant. Szóval belement a dologba.

Aznap éjjel szolgálatban voltam (rádió-forgalom, adás-vétel, írógép, stb.), jutott idő kimásolni egy viszonylag ismeretlen verset az 500 oldalas kötetből és adtam neki hasból egy új címet. Majd írtam egy Ady-utánzatot és fölé másoltam egy Ady-verscímet. Természetesen a cím és a szöveg tematikailag összhangban volt.

Lenke másnap délelőtt jött számon kérni. Első olvasás után láttam az arcán a megütközést, hogy bizony nem talál közöttük különbséget. Aztán némi gondolkodás után előállt a megfejtéssel. „Szerintem egyiket se te írtad, mind a kettő Ady-vers, át akarsz verni.” Kinevettem, és ragaszkodtam hozzá, hogy válasszon, mert az egyik verset én írtam. Nem tudott, nem mert választani, de hajlott arra, amelyik eredeti Ady-címet viselt. Valahol a tudat alatt emlékezett a címre, pontosan úgy, ahogy előre sejtettem. Na, most a versek:

A fiatalság nevében

És mindennek mindörökre vége,
de vágyam hadd szálljon fel az Égbe,
és legyen erős újra két karom.

Csak még egyszer fogjalak karomba.
Meglásd, vágyam nem fojtom magamba.
Érezd meg azt, ki én vagyok.

Repülök veled a vörös sötétbe.
Fejemet hajtom remegő kebledre.
Most már csak én meg te vagyunk.

A sötét eloszlik ködös szürkeségbe.
Réveteg szemem lát a messziségbe’
és mindennek mindörökre vége.

Öreglegény szerelme

Megláttalak ma te lyány
felkínált minden titkaiddal,
Kérést intézve fogékony szívedhez,
ifjú hévvel ragadj magaddal.

Miért ez olcsó csábmosoly
Szép ívű szájad szegletén?
Miért a kínzó fájdalom,
vén testem tiltott rejtekén?

Gondolatban friss testedet látom,
S a tudat úgy megrészegít.
Gyűrködném tiszta nyoszolyádat
Bár tudnám, örök álomba szenderít.

Lám, áldozom vágyba mindenem,
és irgalmatlanul imádlak.
Öreg szívem egyre csak lüktet.
Szép női test, holtamig kívánlak.

A verses hülyéskedés után jól összebarátkoztunk. Este már meztelenül fürödtünk a Velencei tóban (nálam nem volt fürdőnadrág, Lenkének meg tetszett az ötlet). Az apró hullámok ezerszámra verték vissza a telihold fényét. Lenke sziluettje leírhatatlan erotikus élményt nyújtott, nem lehetett vele betelni. Alig jártunk combmagasságú vízben, amikor Lenke incselkedve fröcskölni kezdte rám a vizet. Persze visszafröcsköltem, és a nagy igyekezetben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mígnem összetalálkozva, merev péniszem a combjai közé szorujlva, forró ölelkezésbe kezdtünk. Később kimentünk a partra, és mivel Lenkének nem volt külön szobája, az akkorra már üresen hagyott konyhában állva szeretkeztünk, és ha van isten, akkor Ady szelleme ott lebegett felettünk, és csóválta a fejét. Ugyanis mind a két verset én költöttem.

A költészethez azóta se értek, fogalmam sincs, mennyire vacakok, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Lenkének se volt fogalma.

Mi lett Lenkével?  Nem tudom. A kitiltás ellenére októberig háromszor feljött hozzám Budapestre, egyszer én mentem le Velencére, aztán jött a forradalom. Lenke természetesen kiment Nyugatra, és nem csodálkoznék, ha később magyar irodalmat tanított volna a Harvardon.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

Hétvégi pince: A szabadon álló pincém építését a hétvégi kertemben, kétezertizenhat márciusának tavaszán kezdtem el – de csak hétvégenként tudtam csinálni. Ugyanis hétköznap Pesten dolgoztam ill. nagy tudású világlátó szakemberektől tanulgattam ezt-azt.

A kertem talajviszonyait figyelembe véve, kissé nagyobb munkagödör ásásába kezdtem, mint ami a falazott pince bruttó mérete igényelte.

Ásóval, lapáttal, talicskával – utólagos számításaim szerint legalább 110 m3 homokot mozgattam meg illetve talicskáztam ki több lépcsőben a munkaterületről legalább 30 méterre lévő dűlőút túloldalára. Ebbe a mennyiségbe nincs beleszámítva a lépcsőlejárat megépítéséhez szükséges földmennyiség kitermelése.

A pincéhez szükséges főbb építőanyagokat már előre beszereztem: több ezer nagyméretű bontott tégla, betonacél, sóder, „E” jelű vasbeton (továbbiakban: vb) födémgerendák és a hozzávaló béléstestek. A vb gerenda illetve béléstest valamint a tégla kivételével az építőanyagot a könnyű, fék nélküli utánfutómmal hordtam ki apránként.

Az építmény tervezett küszöbszintje mínusz 3 méter volt, amit sikerült is tartani. Eddig a mélységig lapáttal is lehetett mélyíteni az árkot és csak a végső mélységnél ütköztem kemény, már szinte agyagos rétegbe. A gödör ásása közben többször beomlott, ezért dúcolni kellett bontott fagerendákkal illetve sorba szegezett collos deszkákkal, ócska bádoglemezekkel. Ez a munkálat illetve a dúcolás jelentősen hátráltatta a kivitelezés ütemét. Az alapgödör folytonos omlása miatt a tervezett kb. 40 m3 -es gödör  majdnem a háromszorosára bővült, mind a négy oldalára rézsűsen!

Még abban az évben egy ragyogó áprilisi hétvégén megtisztelt személyes aktív jelenlétével az egykor dicsőséges napokat megélt huszárcimborám. Ezáltal ő is részesült a segédmunka szentségéből és még az unokáinak is el tudja mondani, hogy a kisflex is épp olyan biztosan állt a kezében, mint a paplanernyő rántókája!

Kétezertizenhat május végére a 40 cm széles, 30 cm mély sávalap öntése elkészült apám segítségével – a kemény szinte agyagos talajba, a kengyeleket ill. a 10 mm átmérőjű betonacélokat egy rögtönzött „lidis” ponyva árnyékában a kerti satupadon egy kéziszerszámmal ügyesen meghajtogattam. A helyszínen betonkeverővel megkevert betont surrantón keresztül juttattuk le a kettes számú talicskába, ahonnan tovább lapátoltam a zsaluba. Június közepén elkezdtem a falazást, alkalmanként 40 cm falaztam fel, természetesen kötésben. Minden sort zsinór mellett raktam fel. A pincét szándékosan ún. nedvesre akartam csinálni, azaz a tégla és az alap közötti bitumenlemezt nem hajtottam fel még melegen a külső oldalra.

A pince szélességét, a tüzép telepen kapható legrövidebb vb gerenda méretéhez igazítottam, hosszúságát pedig úgy számoltam ki, hogy a fal szélétől gerendával induljon a béléstest berakás és azzal is végződjön. A pontos belméret ezek szerint 240×300 cm, magasság 240 cm. Ajtónyílás magassága 220 cm.

Az építéssel összefüggő minden anyagszámlát és járulékos költséget összegyűjtöttem, ez súrolta az egymillió-hétszázezer forintot, munkadíj ebbe persze nincs beleszámolva. A falazás elkészülte után augusztus első hetében kétszálas vb koszorúcskát kapott a falazat (kiegyenlítő réteg a gerendák alá), ami egyúttal a pincelejárat ajtónyílásának is az áthidalója lett. A beton kötése után negyedmagammal a 260 cm hosszú E-24 jelű vb gerendát cizellált mozdulatokkal felbalettoztuk a koszorúcskára, aztán a födém béléstestet is bepakoltuk. A pince hossztengelyének nyugati falához legközelebb eső mennyezeti részébe – tokkal lefelé, egy Ø20 cm átmérőjű, 200 cm hosszú KG csatornacsövet raktam be, szellőzés céljából, hogy az esetlegesen felszálló és összetorlódott meleg levegő majd eltávozhasson. A gerendákat, alul középen gyámolítottam a gerendák, béléstestek és a gerendavégek összebetonozása miatt, ennek ideje szeptember 10. A mennyezetbe egy – két helyen hosszú szemű lánc darabokat rögzítettem a későbbi esetleges kútfúrás megkönnyítése miatt. Amúgy a talajvíz nyugalmi szintje ezen kertségi részben általánosan mínusz 5 méteren van. Továbbá megjegyezném, hogy ez év nyara annyira száraz volt, hogy a szolnoki vasúti hídnál a folyó közepe csak mellmagasságig ért, az ott fürdőzők látványa szerint. A jelenlegi Norton-kútban a szívócső most még mínusz 7 méterre lóg le.

Ősszel pedig a fancsikai kovácsmesterhez mentem egy jó csetkelő kisbaltáért, mivel pár köbméter gallyfához jutottam olcsón hozzá, téli tüzelő céljára. Jó szerszám, használom erősen, bár azóta már a második nyelet ütöttem ám a köpűs vasába.

Időközben a pesti munkám mellett az úszótechnikámat tökéletesítettem egy edző segítségével és újból foglalkozni kezdtem szövegmintákkal, írói stílusokkal, hírekkel, pszichodráma – csoportba és egyéni pszichoterápiába is jártam, sőt újra nekikezdtem oroszul tanulni.

A következő évben – kétezertizenhét márciusában a pincébe vezető lejáratot kezdtem el rézsűsen ásni és úgy okoskodtam, hogy az onnan kitermelt földet csak alig pár méterre lévő depóniába tolom át, hogy a pince külső falára felhelyezett polietilén drénlemez mellé majd oda lehessen tölteni. (Ezt nem jól számítottam ki, mert a talajlazulást nem vettem figyelembe és ezért még onnan – jó messziről vissza kellett tolni a szlovák 80 literes kőműves talicskával pár köbméter sárga homokot.) Áprilisban vízbázisú kellősítővel lekentem a födém tetejét és utána nehéz lemezt sütöttem rá disznóperzselővel.

Júliusban három köbméter  szalmás vályogot kaptam az egyik unokatestvéremtől, amit a pince külső oldalának a feltöltésére – takarására akartam használni. Októberben elkészült a pincelejárat falának teherhordó vb alapteste is. Ez alaptest óriási lépcsőfokokhoz hasonlítható legjobban. Erre is bitumenlemez került, majd a falazás is elkezdődött. A lejárat teljes hosszúságú falát csak a felső talajszintig csináltam meg első ütemben, mert a kényelmi lépcsőfokok zsaluzásához megszilárdult oldalfalra is szükség volt, valamint a lépcső ill. a fal alapteste nem lehet egy szerkezet. A pincelejárat vízszintes vetülete pár centiméter híján 600 cm, míg legelső lépcsőfok a talajszint felett 12-15 cm-rel van. A falnyílást 110 cm szélesre készítettem. A falszakaszoknak a közepét üresen hagytam, hogy oda az alaptesttel összekötött vb oszlopot készítsek, valamint ugyan ehhez a két egymással szemben lévő oszlopokat a monolit födémmel majd összedolgozzam. A legfelső lépcső plusz 12-15 cm-ről indul és a legalsó mínusz 300 cm-en végződik, majdnem hat méter hosszan. A lépcsőszerkesztésre külön képletek vannak, a lépcsőzsalu beállítása nagyon macerás volt. Egyszerre csak 3 lépcsőfokot öntöttem ki, két hetes türelmi idő után a zsalut kibontottam, átraktam a következő pozíciókba és így alulról haladtam felfelé. Persze a fenti munkafolyamatokat úgy kell elképzelni, hogy szerszámokat minden egyes nap az erdőlakó cigánykák számára feltörhetetlen szerszámos fészerből előszedtem, a munka végeztével megtisztítottam és újból elzártam.

Aztán 2019. márciusától folytattam a tavaly félbehagyott munkát. Ismét szükségem lett bontott téglára, amit kétszázassával hordtam el Debrecen másik végéből. Áprilisban felfalaztam, az oszlopok helyét beöntöttem, majd a fűrésztelepre vitt az utam, ahol a pincelejárat födémjének aládúcolásához szükséges faanyagot vásároltam meg, amit aztán ismét negyedmagammal állítottam be. Vasszerelés, majd betonozás következett. A lejárati födém acélhálója be van kötve a pincefödém ki-és körbebetonozásba – azaz a koszorúba fixen. Így a pince fala és a lejárat fala/teteje egy szerkezet lett, míg a lépcsőnek van lehetősége mozdulni. A pince vízszintes teteje és az oldalfala fagyhatárig xps hőszigetelést kapott ill. egy réteg járóbetont is. A pinceajtó északra nyílik.

A pince most augusztusban – három hete lett kifugázva (úgy – ahogy durván bevakolva, majd üres és összegyűrt cementes zsákkal megdörzsölve) és egy hete kimeszelve.

Időközben került rá egy ideiglenes hullámpala héjazat és egy alul-felül jól szellőző, könnyű ajtó is. A teljes alkotmányra a végleges trapézlemez héjat valószínűleg 2022. tavaszára-nyarára szerelem össze. Még az első covid hullám előtt alaposan bevásároltam 20-as, 40-es, 60-as zártszelvényből, vastag falú szögvasakból, csomóponti lemeznek valóból, rutilos kettőfeles hegesztőelektródából és önvédő porbeles huzalból is. A tető-és tartószerkezetet természetesen egymásra merőleges szélrácsok beépítésével alakítom majd ki.

A pincébe elektromos védőcső és kpe vízcső is előre be van szerelve. A napokban a maradék téglából padlót raktam le az immár 75 éves apám közreműködésével, amit száraz homokkal kifugáztam.

Befőtt, érett sajtok, zacskózott gabona, aszalványok, füstölt húsáruk tárolására, no meg a nagy becsben tartott barátaim hűsölésére szántam.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ez a vicc egy fontos, ám figyelembe csak ritkán vett tényen alapszik. Az élet korai szakaszában végbemenő szocializáció az egész életünkre kiható, és ami még fontosabb, alig ellensúlyozható hatással van ránk. Senki se születik péknek vagy asztrofizikusnak. Az ember általában a húszas éveiben választ hivatást, szakmát. Ezzel szemben a szülők már hatéves koruk környékén kezdik templomba cipelni, hittanórákra kergetni csemetéiket. Mire valakiből tudós lesz, addigra vagy vallásos, vagy nem, vagy hisz Istenben, vagy nem.

Szociológusok sokat tudnának mesélni arról, hogy a társadalomban milyen fontos szerepet töltenek be a véleményformálók. Az emberi társadalom már csak így működik. Magam is sokszor hallottam azt a véleményt, ha egy akkora tudós, mint Einstein (1879–1955)[1], egy olyan lángelme, mint ő, hisz Istenben, akkor bizonyára meg van rá az oka. Pedig nincs! Ugyanis szigorúan tudományos és kozmológiai szempontból az összefüggések megértéséhez és bizonyításához Isten teljesen felesleges.

Ugyanakkor biológusok, orvosok jelentős része, akik úgy vélik, hogy az átlagembernél mélyebben látnak bele az élet rejtelmeibe, azt állítják, teremtő Isten nélkül elképzelhetetlen az élet. Ezt a feltételezést a legmeggyőzőbben talán William Paley, a XIX. század elején élt angol tiszteletes és természettudós fejtette ki, aki így érvelt. Ha a tengerparton sétálva a kavicsok között találunk egy zsebórát, és felemelve azt tapasztaljuk, hogy a kezünkben egy jól kigondolt és precízen kivitelezett eszköz van, melynek funkciója az idő mérése, el se tudjuk képzelni, hogy ez a szerkezet alkotó nélkül, önmagától jött volna létre, hiszen a gondos alkotó összes kézjegye megtalálható rajta. Ugyanígy, érvel tovább Paley, a Földet benépesítő élőlények se jöhettek létre maguktól. Kellett lenni egy alkotó Istennek. Had mutassak rá arra, hogy ez az argumentum tipikus „demagógia”, ugyanis hamis társításra támaszkodik.

Nem így van! Harsogja Darwin elmélete. Az evolúció kitűnően működik Isten nélkül. Richard Dawkins oxfordi professzor azt állítja, a genetikai kód minden Földön fellelhető állatban, növényben és baktériumban pontról-pontra megegyezik. Világos, hogy minden földi élőlény egyetlen közös őstől származik. Ha igaz (és vajon miért állítanának mást), hogy minden élőlény egyetlen őstől származik, akkor az éles ellentétben áll a teremtés tanával, és fényes bizonyítéka a darwini elveknek, hiszen a Genezis szerint Isten az állatokat nem egymásból, hanem egymástól függetlenül, külön-külön teremtette. Következésképpen vagy Dawkins hazudik, vagy a Biblia.

Ezek szerint egyetlen nukleinsav elég volt az élet beindításához. A többi már csak idő és a kedvező környezet kérdése volt. Na igen, de honnan az első nukleinsav? Jóval a mikrobiológia megteremtése előtt a mi Madách Imrénk pusztán gondolkodás útján jutott el meggyőződéséhez, aminek az Ember tragédiája Falanszter jelenetében ad hangot.

Tudós:  Nézd, nézd hogyan forr, nézd, miként ragyog
Itt-ott tünékeny alakok mozognak,
Ezen meleg, e jól elzárt üvegben
Vegyrokonság és ellenhatás
Mind összevág, és kényszerülve lesz
Engedni az anyag kívánatomnak…
Lucifer: Nem látok eddig még életjelet…
Tudós:  Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é
Egy szikra kell csak, és életre jő? –
Ádám: De azt a szikrát, azt honnan veszed?
Tudós:  Csak egy lépés az, ami még hátra van.
Ádám: De ezt az egy lépést ki nem tevé:
Az nem tett semmit, nem tud semmit is.

Az első nukleinsav? Ott volt a nagy őstenger, amiben megtalálható volt az összes szükséges alkotó: szén, oxigén, hidrogén, kén, foszfor és minden, ami kell. Megfelelő hőfok, elektromos kisülés (villám) meg egymilliárd év. Csak összejön! Akik erre a szcenárióra voksolnak, előszeretettel hozzák elő a hatmilliárd majom példáját. Ezek szerint, ha a földön hatmilliárd ember helyett hatmilliárd majom élne, mindegyik egy-egy szövegszerkesztő előtt ülne, és valamennyi egész nap találomra csapkodná a billentyűzetet, akkor előbb vagy utóbb valamelyiknek a betűkotyvalékából, teljesen véletlenül kijönne egy Shakespeare szonett. Heuréka! Ugyanis a megfelelő atomokból pusztán véletlenül összeállhat a szükséges nukleinsav.

Elméletileg ez igaz, mondják mások, de számoljunk csak egy kicsit. Egy szonett 14 sorból áll, soronként átlagosan 50 leütéssel. Ez összesen 700 karakter. Lévén, hogy az angol ábécé huszonöt betűből áll plusz egy szóköz, így annak az esélye, hogy egymás után hétszázszor a megfelelő betűt üti le valaki a majomhadseregből 1:26^700. Huszonhat a hétszázadikon! Aki nem szokott a nagy számokhoz, az nem tud ezzel a borzalmas nagy értékkel mit kezdeni. Legyen annyi elég, ha a lét kezdetén, vagyis körülbelül 15 milliárd évvel ezelőtt lezajlott Ősrobbanáskor kezdte volna szorgos munkáját ez a hatmilliárdnyi (6×10^9) majom, és valamennyi napi 24 órán keresztül püfölte volna a billentyűzetét, mondjuk másodpercenként egy leütéssel, nos a munkának a mai napig oly annyira az elején tartanának, hogy még csak nem is látnánk a végét.

Ezt állítják a biológusok is. Egy használható nukleinsav „összeállásának” matematikai esélye oly piciny, hogy annak valószínűségét elhanyagolhatjuk. Fred Hoyle szerint az élet születése a molekulák véletlenszerű keveredésének eredményeként éppen olyan valószínűtlen, mint az, hogy egy forgószél a hangárban a szétszedett repülőgép alkatrészeit úgy repítené a pontos helyére, hogy egy működőképes Boeing–747 alakuljon ki belőle. Tegyük azért hozzá, hogy Fred Hoyle a rohamosan távolodó galaxisok felfedezése után harminc évvel még mindig az állandó (stady state) világegyetem híve volt, és szerinte az élet csirája az űrből érkezett a Földre.

Bár az űrből érkező életcsirának viszonylag kevesen adnak hitelt, maga az elképzelés nem old meg semmit, hiszen az élet beindulására semmiféle támpontot nem ad. Az űrből jött az élet? Rendben! Tessék mondani, ott hogy keletkezett? Marad mégis az Isten?

Igen ám, de Darwin követői ma már nemcsak azt állítják, hogy az evolúciónak nincs szüksége Istenre. Megtoldják azzal, hogy az evolúció nyilvánvalóan a vak véletlen keze nyomát viseli magán, nem pedig az Istenét.

George C. Williams a „Pónihal lámpása” (The Pony Fish’s Glow) című könyvében rávilágít az emberi herével kapcsolatos anomáliákra. Ezek szerint az ondóvezeték értelmetlenül megkerüli a húgyvezetéket. Ez az oktalan komplikáció kizárja a teremtés tényét, hiszen ennek a felesleges „kerülgetésnek” nincs funkciója, és persze nem is volt. Viszont a fejlődés közben fokozatosan alácsúszva megkerülhette a húgyvezetéket.

Minden bizonyíték ellenére Darwin (1809–1882) nem volt istentagadó. Newton pedig, minden idők legnagyobb zsenije, kifejezetten vallásos volt. Ugyanez mondható el Einsteinről is. Van azonban a két tudós között egy jelentős különbség. Newton mechanikája gyönyörűen passzol az isteni teremtés és gondviselés gondolatához. Az Einstein relativitáselméletére támaszkodó modern kozmológiáról ezt nehezen lehet elmondani.

Könnyű volt tehát Newtonnak kijelenteni a mechanikáját leíró Principia (teljes címén: Philosophiae Naturalis Principia Matematica) második kiadásának előszavában: „Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy a formák és mozgások széles skáláját nyújtó Világ kizárólag a mindenható Isten szabad akaratából jöhetett létre.”

Érdekes módon Newton a fizikai és matematikai munkásságán kívül jelentős figyelmet fordított a vallásra is. Bibliai kutatásokat végzett, hitt abban, hogy a Bibliát a kereszténység korai századaiban „átírták”. Éppen ezért feleslegesnek tartotta a Szentháromságot. Az ő mechanikájához tökéletesen elég volt egyetlen, mindenható Isten. A három személyre (Atya, fiú és szentlélek) nem volt szüksége. Newton csak istenfélő volt, semmi esetre se hülye. Éppen ezért rettenetesen zavarta az, amire a XX. század tudósai közül sokan hivatkoznak, vagyis, hogy a természeti törvények feleslegessé teszik Isten létét. Az argumentum valahogy így szól:

Az Ősrobbanással létrejött Világmindenségben található anyag inherens (belső) tulajdonsága az ismert erők léte (négy ilyen erő van: elektromágneses erő, gravitáció, gyenge magerő és erős magerő), melyeket a természet törvényeinek nevezhetünk. Ezen törvények, illetve erők precíz egyensúlyának következménye mindaz, ami kialakult, beleértve az életet is. Magát a teremtést ezek a törvények hozták létre. Teljesen felesleges tehát kitalálni egy olyan Istent, aki kitalálta és megalkotta a természet törvényeit. Nyugodtan tekinthetjük a természet törvényeit valamifajta istennek, és akkor nem kell Isten, aki megalkotta azokat. Ennél a pontnál szoktak hivatkozni Ockham pengéjére,[2] ami szerint „mindig az egyszerűbb az igaz”. Ezt én nem teszem. Egyfelől az Ockham nevű pasi a XIV. században élt, másfelől a tételt nem látom bizonyítottnak. Kétségtelen, hogy a komplikáció mint olyan, rendszerint eltávolít a valóságtól, de ha még oly sokszor fordul is ez elő, nincs kizárva olyan eset, amikor az ellenkezője az igaz. A tétel alkalmazása csak a valószínűséget növeli, de nem ad bizonyosságot.

Newton pontosan ettől félt, amikor így nyilatkozott: A természeti törvények isteni akaratból történő kialakulása logikus következtetés (személy szerint én nem látom ezt a logikát), ám ezek a törvények könnyen Isten helyébe léphetnek. Newton, mint már említettem, behatóan foglalkozott hitbéli tételekkel is. Magánszorgalomból kiszámította, hogy Isten a világot i. e. 3988-ban teremtette. Igaz, a pontosságot illetően kortársa, John Lightfoot túltett rajta, aki szerint a teremtés i. e. 4004-ben történt, egészen pontosan október 26-án délelőtt 9 órakor (és ezt a viccet nem én találtam ki).

Newton szerint tehát a Föld mindössze hatezer éves lehet. Ezzel szemben a Principiában közzé teszi, hogy egy Föld méretű izzó test kihűléséhez 50 000 évre van szükség. A nyilvánvaló ellentmondás Newtont nem zavarja. (Ámbár az is lehet, hogy angol lévén, ilyen finoman akarta felhívni embertársai figyelmét a hatezer éves teremtés tarthatatlanságára.) Newton kortársai pedig úgy gondolták, a mester megtalálta a teremtő Isten végső törvényeit.

Ezzel szemben Newton újabb meglepetéssel áll elő, amikor kijelenti, a gravitáció nem lehet az anyag inherens tulajdonsága. Kijelentését nem indokolja meg. Minek? Mi viszont feltételezhetjük, Newton könnyen átlátta, ha az anyagnak inherens tulajdonságai lennének, akkor az könnyen Isten létének tagadásához vezetne, amit el akart kerülni.

Azért az megnyugtató, hogy Newton mint tudós és Newton mint hívő lélek, láthatóan nem keveredett konfliktusba önmagával. Persze az is lehet, hogy mint lángész belátta, korának társadalmában nem lenne tanácsos megingatni az istenhitet. Sose tudhatjuk meg, hogy mint felelős állami hivatalnok, pontosan mit gondolt. Azt mindenesetre nehéz elhinni, hogy ne látta volna tételeinek ellentmondásosságát. Számára a legnagyobb problémát az okozta, hogyha minden anyag vonz minden anyagot, akkor a világmindenség miért nem roppan össze egyetlen pontba, illetve mi tartja ettől vissza?

A huszadik század elején az egyház már elmagyarázta, hogy a teremtés bibliai hat napját nem kell szó szerint érteni, mert az a valóságban hat korszakot jelent. Erre mondják Pesten, ügyes, nagyon ügyes. Amire egyértelművé vált, hogy a Föld legalább 4 milliárd éves, már senki se bohóckodott az i.e. 4000 körüli teremtés gondolatával. Az Univerzum kezdett megnyílni az ember előtt. Ebből az következik, hogy egy vallásos tudós nem tud mást elképzelni, minthogy Isten öröktől való, és örökké lesz. Ez aztán a világmindenség dimenzióit is kiterjeszti minimum a végtelenig. Így gondolkodott Einstein is.

Einstein a vallásos lángész, mint tudjuk, kidolgozta relativitáselméletét, amit akkor (így szól a fáma) rajta kívül csak tizenketten értettek (az egyik Alekszandr Fridman, egy fiatal, orosz matematikus volt). Einstein egyenletei azt implikálták, hogy a világmindenségnek esze ágában se volt statikusnak lenni. A világmindenség vagy tágul, vagy zsugorodik. Bosszantó mellékkörülmény! Vajon Einsteinben melyik győzött, a hit vagy a tudás? Gondoljunk a poszt elején lévő Kohn bácsi viccre! Bizony, bizony, a hívő léleké volt az utolsó szó. Einstein egy huszárvágással bevezette hírhedtté vált kozmológiai állandóját (l), aminek egyetlen szerepe az volt, hogy a világmindenségnek ne legyen se eleje, se vége. Mindig volt, mindig lesz, Isten pedig ott ül középen, és örök életet osztogat az arra érdemes tudósoknak, akik addigra érteni is fogják, mi az örök élet.

Itt jön be a képbe a fiatal Fridman, aki Einstein számításait alaposan áttanulmányozta, és azt vette észre, hogy a lehetséges több megoldás közül a kozmológiai állandó csupán egy esetben eredményezte a statikus világmindenséget. Az összes többi megoldás kifejezetten táguló világegyetemet írt le. Vagyis Einstein a kozmológiai állandó segítségével a tágulást csak egy esetben tudta megakadályozni. Évekkel később Einstein a kozmológiai állandót élete legnagyobb tévedésének kiáltotta ki. (Azóta számtalanszor kitalálták, hogy Einsteinnek mégis igaza volt, legutoljára azt követően, hogy egyes hírek szerint a világmindenség tágulása gyorsul, de ezek csak szenzációhajhászá­sok. Már egy jó ideje tapasztalható, hogy a tudósok egy része először publikál, és csak utána kezd el gondolkozni.)

Einstein bármily közel is került a lét lényegéhez, Isten mindig ott motoszkált a fejében. A kvantummechanikát nehezen emésztette. Igaz, míg a relativitás elméletének levezetését, mint már említettem, tizenketten értették, addig a kvantummechanikát senki se. [Niels Bohr (1885–1962) állítólag azt mondta: aki érti a kvantummechanikát, az nem tudja, hogy miről szól.] Einstein híres mondását, miszerint Isten nem szerencsejátékos (egészen pontosan azt mondta angolul, hogy „God doesn’t play dice” azaz „Isten nem kockázik”), a kvantummechanikán belül Heisenberg (1901–1976) határozatlansági elve váltotta ki. Némi rosszindulattal ezt úgy is fel lehet fogni, Einstein egy fizikai tétel érvényességét azzal kívánta megfúrni, hogy az nincs összhangban Istenről alkotott elképzelésünkkel. Hogy ez mennyire „tudományos”, azt eldöntheti mindenki önmaga.

A mai tudós tipikus attitűdje a következő: Isten léte nincs bizonyítva, viszont Isten léte ki se zárható. Erre a legszebb példát Leon Lederman szolgálja „Az isteni a-tom” című könyvének záróakkordjaként, ami egy forgatókönyv az általa elképzelt mű hollywoodi filmváltozatának befejezéséhez. Íme, némi rövidítéssel.

A film főhőse az Asztrofizikai Társaság elnöke, az egyetlen személy, aki valaha is három Nobel-díjat kapott. Éjszaka van, tengerpart, a magasban a párán átpislákolnak a csillagok. A tudós egyenesen áll, olyan határozott tartásban, hogy senkinek eszébe ne jusson megkérdezni, hogyan került ide. Felemelt ököllel fordul az ég felé, hangja túlharsogja a hullámok csobogását. „Hé te, odafönt! Én teremtettelek téged, nem te engem, hallod? Nem vagy más, mint emberi elme szüleménye, a képzelet alkotása. Én ruháztalak fel minden értelemmel, céllal, jósággal és szépséggel. Mi egyébre való volnál, mint hogy tárgya légy az én gondolatvilágomnak?” Fönt az égen lassú, homályosan örvénylő mozgás indul el, a fények fokozatosan átrendeződnek, egy éles csóva megvilágítja a parton ágaskodó alakot. Megszólal néhány ünnepélyes akkord Bach h-moll miséjéből, és mint az egész égboltot lefedő csillagkép, kialakul egy mosolygó arc. Vonásai titokzatos örömet és végtelenül édes bánatot sugároznak. Hang nélkül, pusztán tekintetével sugallja: „Légy boldog! Enyéssz a semmibe!”

Stephen Hawking, korunk legnagyobb fizikusa, aki nemrég még Isaac Newton (volt) tanszékének vezetője, mondhatnánk úgy, tudományos utóda, tökéletes ellenpólus, abszolút ateista. Ennek elismerését újra meg újra ki akarják húzni belőle. Jóllehet a végén csak annyit mond, Isten léte nem tartozik kutatása tárgyához, foglalkozzanak vele a teológusok.

Végül megérkeztünk oda, hogy Isten léte még közvetve se bizonyítható ismert és híres tudósok ateizmusával, illetve istenhitével. Az én szilárd meggyőződésem pedig az, hogy Istenre egyáltalán nincs szükség. A Világmindenség csak van, mindig is volt. nem kell megteremteni. Van, mert nem lehet másképp. Lehetne, hogy nincs semmi, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. És, hogy olyan tökéletes! Hát, ha már van, miért lenne más? Hogy nem elképzelhető! Miért, a teremtő Isten elképzelhető?

___________________________________________________________________________

[1] A történelmi hűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Einstein nem egy bizonyos vallás istenében hitt, hanem csak úgy, általánosságban hitt Isten létezésében, hiszen beszélgetéseiben, leveleiben gyakran hivatkozott rá.

[2] A tudományos világban elfogadott vezérelv Ockham (Occam) pengéje (néha „borotvája”). Első megközelítésre tetszetős, hogy az egyszerűbb megoldás, eredmény, feltételezés, stb. az igazi. Ez azonban az én álláspontom szerint egy vezérelv, nem pedig bizonyíték, legfeljebb arra jó, hogy a tudós nagy valószínűséggel a helyes irányba tapogatózzon.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Személy szerint világ életemben utáltam a nyelvtant, mégis érintenem kell a filológia területét. Ugyanis a magyar szóhasználat szerint a hinni igének az értelmezése messze nem egyértelmű.

1) Amikor azt mondom, hogy „azt hiszem, estére kész leszek a motor beállításával” tulajdonképpen nem hitet vallok, hanem feltételezésemnek adok hangot.

2) Van, amikor a „hinni” igét kibúvásnak használjuk fel, azaz a nyílt színvallás elkerülésére. Nézzünk egy példát! „Azt hiszem, szombaton nem tudok elmenni az osztály bulira.” Szó sincs arról, hogy hinnék, vagy nem hinnék valamit, egyszerűen csak „homályosítok”, nem mondom ki a határozott nemet, hanem csak célzok rá. Természetesen, akinek a mondat szól, pontosan érti, amit mondok.

3) További lehetőség valaminek tényként való elfogadása. „Elhittem a feleségemnek, hogy nem volt közöttük semmi”. Vagyis elhittem egy mesét, mert nem nagyon tehettem mást, de persze a tűzbe nem tenném érte a kezem.

4) Megint másik fordulat, amikor bizakodást fejezünk ki a „hinni” igével. „Azt hiszem, át fogok menni a vizsgán.” Tulajdonképpen mindössze bátorítom magam, azaz csak bizakodok benne, de arról szó sincs, hogy biztos lennék a dologban.

5) De kifejezünk vele véleménynyilvánítást is. „Azt hiszem ez a Zoli egy okos fiú.” Ezzel a mondattal nyilvánvalóan a véleményemnek adok hangot egy Zoli nevű egyénnel kapcsolatban.

6) Sok esetben a „hinni” ige alkalmazója befolyást akar gyakorolni „Azt hiszem, a fiam szereti a menyem”. Ebben az esetben arról van szó, hogy az illető másokat, esetleg a nászát meg akar győzni arról, hogy a fia szereti a feleségét.

7) Sőt a „hinni” igével visszaélést is el lehet követni például éles vita közben. Ateista kontra hívő vitákban gyakran állnak elő azzal a váddal, hogy „ha te nem hiszel semmiben, akkor te tulajdonképpen abba hiszel, hogy ne hiszel semmiben”. Bár ebben a mondatban a „hinni” ige valódi értelemben szerepel, a mondat mégis hamis. Aki nem hisz semmiben, annál a „hinni” ige alkalmazása helytelen. Ugyanis az illető álláspontja az, hogy csak tényeket fogad el. Egy ilyen személy egyszerűen nem követi el a „hinni” ige mögött meghúzódó cselekményt.

A lényeg az, hogy a „hinni” igét gyakorta használjuk az élő nyelvben, nem egészen rendeltetésszerűen. Ezzel nem lenne semmi baj, de a viták folyamán ebbe bele szoktak kapaszkodni. Más szavakkal a filológiai „hinni” szót finoman átcsúsztatják a filozófiai „hinni” fogalomra és viszont.

A fentiek fényében kijelentem tehát, hogy a „hinni” igét én a magyar értelmező szótár definícióján, („A valósággal egyezőnek, igaznak tekinteni”)  a következők szerint értelmezem: Bárminek, tényként történő elfogadása bizonyíték nélkül. Ezen definíció alapján könnyen észrevehető, hogy a köznapi értelemben a „hinni” igét leggyakrabban a „feltételezés” igével cserélik fel, illetve helyette használja a köznyelv.

Ilyen brutális megfogalmazáson elgondolkozva a legtöbb önmagát logikusnak feltételező elme – vagyis kivétel nélkül mindenki 😀 – automatikusan kibúvókat keres, mert vagy elfogadja, hogy irracionálisan gondolkodik, vagy gondolatvilágának mozgásterét leszűkítettnek érzi. Jó kitörési pontnak mutatkozik a „mindenki hisz valamiben” (amiről a fentiekben már volt szó). Ugyanis nehéz annak elfogadása, hogy az ember ne higgyen semmiben. Ez azonban csak egy ősi belső késztetés, ami minden körülmények között felül akarja írni tudatunkat. Aztán van, aki hagyja, és van, aki nem hagyja.

Érzékeltetés végett csússzunk át egy másik területre, éspedig a jogrendre. Bírósági eljárások során ítéletet hozni csakis bizonyítékok előterjesztése alapján lehet. A bizonyítékokat két csoportba osztják: közvetlenre és közvetettre. A közvetlen bizonyíték szikla szilárd és megdönthetetlen. Ha valakinek az ingujján talált vérfolt DNS vizsgálat alapján megegyezik egy meggyilkolt ember vérével, akkor az közvetlen bizonyíték arra, hogy ha nem is ő maga a gyilkos, de a hullával valamilyen módon érintkezésben volt (az inge). Viszont közvetett bizonyíték arra, hogy ő lehetett (feltételes mód) a gyilkos, hiszen egy inget általában a tulajdonosa hord. Azt írtam „általában” de nem mindig. Éppen ezért a bizonyíték közvetett.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a közvetett bizonyítékok sok esetben nem fedik a valóságot. Éppen ezért halálra ítélni közvetett bizonyítékok alapján nem lehet(ne). Nem is teszik, bár előfordul, mert a bírói „szabadság” meglehetősen nagy.

A közember azonban felületes és sok esetben a közvetett bizonyítékot abszolút igazságnak tekinti. Fejébe veszi, hogy a közvetett bizonyíték a valóságra utal, és még mérget is venne rá. Éppen ezért meg kell még egy dologban egyeznünk, amikor „bizonyítékról” írok, akkor egyértelműen az úgynevezett közvetlen bizonyítékra gondolok.

Példának okáért, ha egy 150-nel száguldó gépkocsiról egy olyan fénykép készül, amin egyértelműen látszik, hogy a gépkocsit a tulajdonosa vezet, az közvetlen bizonyítéknak számít, de ha a gépkocsiban ülő személy azonosítása nem lehetséges, a bizonyíték mindössze egy gyenge közvetett, mert a gépkocsit más is vezetheti.

Ezen kívül van más buktató is, amikor a közvetlen bizonyítékot hamisan alkalmazzák. Nézzünk rá egy példát, amit Paley tiszteletes talált ki már vagy kétszáz éve. Ezek szerint a tengerparton sétálgatva talál egy zsebórát, amit felvesz és vizsgálgat, majd arra a következtetésre jut, hogy azt egy intelligens „órásmester” készíthette, ugyanis készítő nélkül nem létezhetne. Paley tiszteletes tehát a szerkezet működésében közvetlen bizonyítékot lát arra, hogy a zsebóra nem lett magától, hanem egy intelligens órásmester készítette. [Ez a feltételezés különben tökéletesen logikus.] Állítását el is fogadjuk. Való igaz, egy ilyen óra nem jön létre egy alkotó mester nélkül. Csakhogy Paley itt nem állt meg, hanem azzal folytatta: tehát a zsebóránál sokkal bonyolultabb földi élet sem jöhetett létre alkotó nélkül, akit természetesen istennek nevezünk. Itt azonban már egy hatalmas csúsztatás lép be a képbe. Ugyanis emberi tapasztalat szerint egy zsebóra valóban nem fán terem, nem a hullám mossa ki a tenger fenekéről és nem kardhal petéjéből fejlődik ki. Egy zsebórát ember hoz létre, ember gyárt le. Na de hogy lehet ebből arra következtetni, hogy minden mást is egy „külső erőnek” kell létrehozni. Ezt legfeljebb feltételezni lehet addig, amíg nem találunk valami bizonyítékot az ellenkezőjére. Ami azt illeti az emberré válás után jó néhány tízezer évet kellett várni, amíg valaki előállt egy ellenkező bizonyítékkal. Ezt a valakit úgy hívják, hogy Charles Darwin.

Tudom, nem nagyon látsz különbséget a közvetlen és a közvetett bizonyíték között, sőt fejtegetésemet szőrszálhasogatásnak foghatod fel, de tudományos értelemben a dolog nagyon fontos. A gyakorlat azt mutatja, hogy az életben nagyon sok közvetett bizonyítékról derül ki, néha csak évtizedekkel később, hogy nem fedték a valóságot. Legyünk tehát tisztességesek, ha közvetett bizonyítékkal áll valaki elő, függesszük fel a döntésünket addig, amíg sikerül megtalálni a közvetlen bizonyítékot is.

Magyarul, amíg nincs közvetlen bizonyíték, tartsuk fenn magunknak a jogot a „nem tudom” kijelentésére. Aki nem így jár el, az egyszerűen csak hisz abban, hogy a feltételezés bizonyíték nélkül is igaz.

Természetesen vannak a közvetett bizonyítékokon túlmenően még gyengébb „jogalapok” valami elfogadására. Ilyen például a nagy számokra való hivatkozás. „Kétmilliárd keresztény van a világon, lehetetlen, hogy ennyi ember tévedjen”. Erre szokás azt válaszolni, hogy akkor egyél szart, 100 trillió légy nem tévedhet. De félretéve a tréfát, ha én éjszaka kimegyek az országútra, egy irányjelző táblán meglazítok egy csavart és a táblát elforgatom, másnap minden autós rossz irányba fog menni. Hivatkozhatok én arra este, hogy egészen biztos arra felé van Budapest, mert egész nap mindenki arra ment? Természetesen nem. Megtörtént tragikus jelenség, hogy egy kigyulladt irodaház füsttel teli folyosójára kimenekülő emberek közül az első rossz irányba próbált menekülni. Az összes többi rohant utána feltételezve azt, hogy van helyi ismerete és kijutnak az épületből. Valamennyien bennégtek.

Bosszantó tünet, de érdemes rá felfigyelni, amikor a 8 éves gyerek helyreigazítására azt válaszolja, hogy a „tanító néni mondta” és nekünk egy teljes esténk rámegy arra, hogy a gyerekkel megértessük a vélemény helytelenségéről. Egyértelműen levonható a tanulság, hogy sok embernek elég, ha valamit egy úgynevezett véleményformálótól hall. A kivívott tekintély nagymértékben kiváltja a tárgyi tudást. Ugyan hogyan lehet eltérő véleménye egy analfabéta, egyszerű parasztembernek az írástudó főtisztelendő úrétól?

Az meg éppenséggel természetes, hogy egy családban felnövő gyermeknek a világról kialakuló véleménye megegyezik a szülőkével. Arra még nem volt példa, hogy két katolikus szülő gyermeke evangélikus lett volna, vagy fordítva. Nem csoda, hogy a terjeszkedési politikát követő vallások ellenzik a fogamzásgátlást.

Vannak jelenségek, amelyek kifejezetten arra mutatnak, hogy az Ember döntéseinél a hitet teljesen reálisnak, talán még racionálisnak is fogja fel. Ez legszembetűnőbben a vásárlásoknál jön elő. Ha látszólag azonos minőségű termékek közül választani kell, legyen az, mondjuk papír zsebkendő, és a polcon hat különböző, ám a vásárló részére tökéletesen ismeretlen márkájú zsebkendő található, akkor az Ember elhiszi a tézist, miszerint az ár a minőség pontos függvénye. Következésképpen, ennek megfelelően dönt. Nem a legolcsóbbat választja, mert azt hiszi, hogy annak a minősége nem elfogadható.

Hinni tehát hiszünk bőségesen, ha kell, ha nem. A nagy kérdés az: mi végből? Remélem megtalálható rá a válasz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A fáma szerint a nők nagy része „apukám nagyon fáj ma a fejem.”

Vicc: Lefekvéshez készülődik a házaspár. A férfi fog egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapító kíséretében behozza a feleségének: Itt van, anyukám vedd be. – Mi ez? – Fájdalomcsillapító. – Minek vegyem be, nem fáj nekem a fejem. – (férj dörzsölve a kezét) Jaj de jó, jaj de jó, akkor ma este dugunk anyukám.

A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Akad olyan nő, aki azzal keresi fel a szexológust, hogy az ő férje ágyba bújás után azonnal elalszik, illetve úgy tesz, mintha aludna, amit hangos horkolással jelez. Ha pedig egyértelműen a tudtára adja, hogy szeretkezni lenne kedve, akkor a férj azt a kérdést vágja a fejéhez, hogy „miért akarsz te állandóan szeretkezni?”

A kérdés tanulmányozása végett az egyik nők által olvasott magazinba feltettek egy felhívást több szexet akarok nők jelentkezésére. A jelentkezők egyszerűen ellepték a hirdetést feladót. Hogy a visszajelző nők szerint mi a minimális elvárás, abban fantasztikus eltérés mutatkozott. Volt olyan, aki valódi felháborodással közölte, hogy az utolsó barátja éjszakánként nem akart négynél többször szeretkezni. Míg a legtöbb a heti két alkalmat keveselte. Viszont a legtöbb megértés az a hölgy kapta, akit 3 éve tartó házassága alatt a férje mindössze 5 alkalommal látogatta meg az ágyában.

Szögezzük le, ez nem egy férfiakhoz köthető probléma, még csak nem is nőkhöz. Ez egy emberi probléma. A szexológusok megegyeznek abban, hogy egyik nemnek a vágya se erősebb, mint a másiké, de erősen eltérő. A nők vágyát úgy lehetne jellemezni, hogy „készséges vagy válaszoló”, vagyis akkor jelentkezik, amikor elérkezik a szexelés ideje. Ezzel szemben a férfiaké „spontán” vágy, ami csak úgy előugrik a semmiből, minden különösebb ok nélkül. Ebből a különbségből tűnhet úgy, hogy a férfiak vágya erősebb, pedig gyakran pont fordítva van.

Más kutatók magyarázata a hormonokra épül. Ezek szerint a férfiak szexszelést kívánó hormonszintje állandó, míg a nőké ciklikus. Ráadásul a nők egyszerre vannak kitéve két hormon hatásának (estradiol és progresteron) az első kelti, a második oltja a vágyat.

Nem ritka az olyan házaspár, akik „fantasztikus” sexszeléssel kezdték, ami néhány év alatt rutinná, majd tök unalommá vált. A „régi szép idők” visszahozásához partner cserében látják a megoldást, de lépni rendszerint nem lépnek. Nálunk pedig még nem terjedt el széleskörűen a terapeutához való elvándorlás. Marad a csendes unalom.

A kutatók egyértelműen kijelentik, hogy számos nő, és számtalan férfi nincs megelégedve a gyakorisággal. Ez szinte járványként áll elő. Sajnos a „modern élet” velejárói nem kedveznek a zavartalan szexualitásnak.

Mindenesetre, ha a férfi vágya múlja felül a nőét, legalább az adhat neki komfortérzést, hogy „ez a dolgok rendje.” Nők esetében van gyógyír „szexi viselkedéssel” fel kell hívni a figyelmét az elfásult férjnek. Olyan megjegyzéseket kiáltani bele a levegőbe, hogy „pénisz? Már arra se emlékszem, hogy néz ki” általában kontra produktív. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

In my 20s, I had a friend who was brilliant, charming, Ivy-educated and rich, heir to a family fortune. I’ll call him Gallagher. He could do anything he wanted. He experimented, dabbling in neuroscience, law, philosophy and other fields. But he was so critical, so picky, that he never settled on a career. Nothing was good enough for him. He never found love for the same reason. He also disparaged his friends’ choices, so much so that he alienated us. He ended up bitter and alone. At least that’s my guess. I haven’t spoken to Gallagher in decades.

There is such a thing as being too picky, especially when it comes to things like work, love and nourishment (even the pickiest eater has to eat something). That’s the lesson I gleaned from Gallagher. But when it comes to answers to big mysteries, most of us aren’t picky enough. We settle on answers for bad reasons, for example, because our parents, priests or professors believe it. We think we need to believe something, but actually we don’t. We can, and should, decide that no answers are good enough. We should be agnostics.

Some people confuse agnosticism (not knowing) with apathy (not caring). Take Francis Collins, a geneticist who directs the National Institutes of Health. He is a devout Christian, who believes that Jesus performed miracles, died for our sins and rose from the dead. In his 2006 bestseller The Language of God, Collins calls agnosticism a “cop-out.” When I interviewed him, I told him I am an agnostic and objected to “

Collins apologized. “That was a put-down that should not apply to earnest agnostics who have considered the evidence and still don’t find an answer,” he said. “I was reacting to the agnosticism I see in the scientific community, which has not been arrived at by a careful examination of the evidence.” I have examined the evidence for Christianity, and I find it unconvincing. I’m not convinced by any scientific creation stories, either, such as those that depict our cosmos as a bubble in an oceanic “multiverse.”

People I admire fault me for being too skeptical. One is the late religious philosopher Huston Smith, who called me “convictionally impaired.” Another is megapundit Robert Wright, an old friend, with whom I’ve often argued about evolutionary psychology and Buddhism. Wright once asked me in exasperation, “Don’t you believe anything?” Actually, I believe lots of things, for example, that war is bad and should be abolished.

But when it comes to theories about ultimate reality, I’m with Voltaire. “Doubt is not a pleasant condition,” Voltaire said, “but certainty is an absurd one.” Doubt protects us from dogmatism, which can easily morph into fanaticism and what William James calls a “premature closing of our accounts with reality.” Below I defend agnosticism as a stance toward the existence of God, interpretations of quantum mechanics and theories of consciousness. When considering alleged answers to these three riddles, we should be as picky as my old friend Gallagher.

THE PROBLEM OF EVIL

Why do we exist? The answer, according to the major monotheistic religions, including the Catholic faith in which I was raised, is that an all-powerful, supernatural entity created us. This deity loves us, as a human father loves his children, and wants us to behave in a certain way. If we’re good, He’ll reward us. If we’re bad, He’ll punish us. (I use the pronoun “He” because most scriptures describe God as male.)

My main objection to this explanation of reality is the problem of evil. A casual glance at human history, and at the world today, reveals enormous suffering and injustice. If God loves us and is omnipotent, why is life so horrific for so many people? A standard response to this question is that God gave us free will; we can choose to be bad as well as good.

The late, great physicist Steven Weinberg, an atheist, who died in July, slaps down the free will argument in his book Dreams of a Final Theory. Noting that Nazis killed many of his relatives in the Holocaust, Weinberg asks: Did millions of Jews have to die so the Nazis could exercise their free will? That doesn’t seem fair. And what about kids who get cancer? Are we supposed to think that cancer cells have free will?

On the other hand, life isn’t always hellish. We experience love, friendship, adventure and heartbreaking beauty. Could all this really come from random collisions of particles? Even Weinberg concedes that life sometimes seems “more beautiful than strictly necessary.” If the problem of evil prevents me from believing in a loving God, then the problem of beauty keeps me from being an atheist like Weinberg. Hence, agnosticism.

THE PROBLEM OF INFORMATION

Quantum mechanics is science’s most precise, powerful theory of reality. It has predicted countless experiments, spawned countless applications. The trouble is, physicists and philosophers disagree over what it means, that is, what it says about how the world works. Many physicists—most, probably—adhere to the Copenhagen interpretation, advanced by Danish physicist Niels Bohr. But that is a kind of anti-interpretation, which says physicists should not try to make sense of quantum mechanics; they should “shut up and calculate,” as physicist David Mermin once put it.

Philosopher Tim Maudlin deplores this situation. In his 2019 book Philosophy of Physics: Quantum Theory, he points out that several interpretations of quantum mechanics describe in detail how the world works. These include the GRW model proposed by Ghirardi, Rimini and Weber; the pilot-wave theory of David Bohm; and the many-worlds hypothesis of Hugh Everett. But here’s the irony: Maudlin is so scrupulous in pointing out the flaws of these interpretations that he reinforces my skepticism. They all seem hopelessly kludgy and preposterous.

Maudlin does not examine interpretations that recast quantum mechanics as a theory about information. For positive perspectives on information-based interpretations, check out Beyond Weird by journalist Philip Ball and The Ascent of Information by astrobiologist Caleb Scharf. But to my mind, information-based takes on quantum mechanics are even less plausible than the interpretations that Maudlin scrutinizes. The concept of information makes no sense without conscious beings to send, receive and act upon the information.

Introducing consciousness into physics undermines its claim to objectivity. Moreover, as far as we know, consciousness arises only in certain organisms that have existed for a brief period here on Earth. So how can quantum mechanics, if it’s a theory of information rather than matter and energy, apply to the entire cosmos since the big bang? Information-based theories of physics seem like a throwback to geocentrism, which assumed the universe revolves around us. Given the problems with all interpretations of quantum mechanics, agnosticism, again, strikes me as a sensible stance.

MIND-BODY PROBLEMS

The debate over consciousness is even more fractious than the debate over quantum mechanics. How does matter make a mind? A few decades ago, a consensus seemed to be emerging. Philosopher Daniel Dennett, in his cockily titled Consciousness Explained, asserted that consciousness clearly emerges from neural processes, such as electrochemical pulses in the brain. Francis Crick and Christof Koch proposed that consciousness is generated by networks of neurons oscillating in synchrony.

Gradually, this consensus collapsed, as empirical evidence for neural theories of consciousness failed to materialize. As I point out in my recent book Mind-Body Problems, there are now a dizzying variety of theories of consciousness. Christof Koch has thrown his weight behind integrated information theory, which holds that consciousness might be a property of all matter, not just brains. This theory suffers from the same problems as information-based theories of quantum mechanics. Theorists such as Roger Penrose, who won last year’s Nobel Prize in Physics, have conjectured that quantum effects underpin consciousness, but this theory is even more lacking in evidence than integrated information theory.

Researchers cannot even agree on what form a theory of consciousness should take. Should it be a philosophical treatise? A purely mathematical model? A gigantic algorithm, perhaps based on Bayesian computation? Should it borrow concepts from Buddhism, such as anatta, the doctrine of no self? All of the above? None of the above? Consensus seems farther away than ever. And that’s a good thing. We should be open-minded about our minds.

So, what’s the difference, if any, between me and Gallagher, my former friend? I like to think it’s a matter of style. Gallagher scorned the choices of others. He resembled one of those mean-spirited atheists who revile the faithful for their beliefs. I try not to be dogmatic in my disbelief, and to be sympathetic toward those who, like Francis Collins, have found answers that work for them. Also, I get a kick out of inventive theories of everything, such as John Wheeler’s “it from bit” and Freeman Dyson’s principle of maximum diversity, even if I can’t embrace them.

I’m definitely a skeptic. I doubt we’ll ever know whether God exists, what quantum mechanics means, how matter makes mind. These three puzzles, I suspect, are different aspects of a single, impenetrable mystery at the heart of things. But one of the pleasures of agnosticism—perhaps the greatest pleasure—is that I can keep looking for answers and hoping that a revelation awaits just over the horizon.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Már írtam, hogy amikor már komoly bajok lesznek a rendőrök is haza fognak menni a családjaik mellé, sőt, a kulcsfontosságú helyen dolgozók is. Én legalább is ezt tenném. Most ez történt kicsiben. Mindenki érzi a fújdogáló szelet, nem mennek vissza, ha baj van otthon a helyük. És baj az van.Néhány hónap alatt a gázár megháromszorozódott, az olaj ára is 80 $ fölé szökött, általános energiaár jelentkezik, felfelé araszolnak az élelmiszer árak is. Az időjárás hektikus, mezőgazdasági hozamcsökkenés várható, és akkor itt van a delta variáns is. Az életkilátások sötétek.

Angliában, már (kvázi) élelmiszerhiány van. Kiszállítási problémákkal kezdődött, majd az itt-ott üres polcokat látván, az emberek elkezdtek felhalmozni. Pozitív visszacsatolás a társadalomban. De, valójában mik történt?

A globalizáció gyönyörűen felépült, úgy működött mint egy svájci óra. A fogaskerekek precízen forgatták egymást, de egyben függtek is egymástól. A pandémia, ebbe a csodás szerkezetbe kiütött egy fogaskereket, csak egy kicsit, de az elég volt. A járvány néhány dolgozót elkapott, ezek nem mentek munkába. Kevesebb kamion volt az utakon, a kikötőkben kevesebb kipakolás történt. Az elektronikus alkatrészekből kevesebbet szállítottak, ami lelassítja gépkocsigyártást, stb.

Ezek a „kevesebbek” szép lassan felhalmozódtak, kapcsolódtak egymáshoz, hiányokat okozva. Ez utóbbi pedig az árak emelkedéséhez vezet.

Már régen írtam (többször is), a szelekció anyagi alapon fog történni. Legelőször a szegények fognak elhullani, akik nem képesek három-négyszeres, de akár ennél többszőrösebb árat is fizetni. Az emberiség beleesett saját csapdájába.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Felmerült a kérdés, hogyan lehetne megváltoztatni az oltásellenesek álláspontját. Amerikában összegyűjtöttek néhány esetet, amikből lehet tanulni. Íme:

1)

A nővérem azt mondta, ő beoltatná magát, de nincs ideje az ügyintézésre. Jelentkeztem helyette, közöltem vele a megjelenés helyét és időpontját, ami előtt egy órával felhívtam telefonon, hogy ne feledkezzen meg róla. Nem tudott kifogást találni, azt hogy fél a szúrástól nem vallhatta be.

2)

Legidősebb lányom nem akarta beoltatni magát. Jidise-mama stílusban felajánlottam neki 100 dollárt a beoltatásért. Hónap végén, amikor kifutott a pénzből, jelentkezett az oltásért és persze a 100 dollárért is.

3)

A barátom nem akarta beoltatni magát. Közöltem vele, hogy addig nem megyek fel a lakására, amíg nincs beoltva. Másnap hozta az igazolást.

4)

A barátnőmet megállás nélkül „nyúztam”. Folyamatosan küldtem nekik az SMS-eket, E-maileket, amiben kifejtettem: mennyire biztonságos a vakcina, milyen szörnyű a COVID-19, mennyire önző a magatartása, milyen sokan halnak bele a fertőzésbe. Végül kötélnek állt, mert „nem volt képes elviselni a nyaggatásomat.”

5)

21 éve élünk együtt. Egy nap közöltem a pasimmal, hogy nem engedem be az ajtón, ha nem lesz beoltva. Sőt megszakítom vele a kapcsolatot. Szerelemből beoltatta magát. Most, hogy át van oltva, mindenkinek dicsekszik vele, és másokat is rábeszél az oltakozásra.

6)

A férjemnek esze ágában se volt beoltatni magát. Én átoltattam magam. Egy szép napon Bob elkapta a vírust és nekem is átadta. Szörnyű beteg lett. Ezzel szemben nekem olyan volt, mint egy megfázás. Bob a végén kigyógyult belőle, és észlelve a két lefolyás közötti különbséget, oltáshívővé vált.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Általános vélekedés, ha csökkentjük az üvegház hatású gázok kibocsátását az önmagában elég, hogy megakadályozzuk a további felmelegedést. Ez azonban nincs így mivel a pozitíve visszacsatolások tovább növelik az üvegház hatású gázok koncentrációját, valamint a hőmérsékletet.

Néhány visszacsatolás:

1. A melegebb tengerek többet párolognak. A vízpára pedig üvegházhatású gáz.
2. A jégolvadás miatt a Föld albedója csökken, mivel jég helyett a sötét sziklák, illetve a víz több fényt nyel el.
3. A kiégett, és kiszáradt vegetáció csökkenti az elbedót.
4. A melegebb óceánok kevesebb CO²-t képesek elnyelni.
5. Az elhaló vegetáció, olvadó permafroszt, és mocsarak egyre több széndioxidot és metánt bocsátanak ki.

De mielőtt magasabb átlaghőmérséklet beköszöntene a meggyengült futó áramlat a klímazóna határán lehetővé teszi a hideg és meleg frontok beözönlését, ami viharokat okozva zavarja a mezőgazdaságot, és az emberi életteret, aminek jeleit már láthatjuk Észak Európában és a  Sarkkörön belül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A kutatások folyamán összehasonlítottak COVID-19 betegségen átesettek és egészségesek agyait, és úgy találták, hogy a szürke állomány volumenében jelentés eltérések vannak.

Normál körülmények között az öregedéssel bizonyos agyi elváltozás együtt jár, de a koronavírus okozta változás ennél jóval nagyobb. Érdekesség, hogy az elváltozás, vagyis a volumen csökkenés, a gyenge és erős kimenetel esetében megegyezik.

Végül, a kutatók azt vizsgálták, hogyan hat ki a betegség a kognitív készségre. Az eredmény szerint a COVID-19 fertőzésen átesettek az információkat lassabban dolgozták fel.

A pandémia korai szakaszában az elsők között azt tapasztalták, hogy fertőzött ízlelése és szaglása megszűnt. Most kiderült, hogy ennek oka a megfelelő agyterület megtámadása. A hiba tehát, nem az orr nyálkahártyájában következik be. A szaglás csökkenésének szerepe van az Alzheimer kórnál is. Adatok bizonyítják, hogy akiknek hajlama van a betegségre, csökkent szaglásuk van.

A COVID-19 betegséggel kapcsolatos hosszú távú változások területe még nincs felmérve, de valószínű a kihatás az agyi állapot változására, memóriára.

Ezek a tények fontos kérdéseket vetnek fel. A COVID-19 után fellépő agyi elváltozások  mit jelentenek az öregedéssel kapcsolatban. És az idő múlásával az agy bizonyos méretékben visszaáll-e korábbi állapotába a vírusos fertőzés után.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy az agy az öregedés folyamán másképp gondolkodik, és másképp dolgoz fel információt. Azonban, ismereteit és szókincsét megtartja. 65 év felett, az agy mérete csökken.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Megáll az eszem! A nejem nem érti meg, hogy ma mindenki kommunikál (ha kell, ha nem). Bunkófón nélkül hogyan érték volna utol például Lázárt Jánost, hogy most kösse fel a gatyáját, mert lehet ő a következő Orbán. Hagyja fenébe azt a 22 milliót. Aztán meg Viktor bunkófon nélkül hogy tudna kapcsolatban maradni Spanyol honba menekült lányával? Hogy az embernek mi minden eszébe jut a retyón, amikor nincs papír.

Anyukám! Igen, megint én vagyok. Most már kösz a papír, megoldottam. Töröltem a szart…. Nem, nem a vécé falára, a memóriából töröltem. Várj egy kicsit, van egy bejövőm, majd visszahívlak. Halló, szia Feri, hol vagy?…. A hatoson? Te, figyelj, sok az utas?… Most jön a Rákóczi út? Az jó…. Mit kérdeztél? Hogy mi lesz nálunk ebédre? Mit tudom én. Miért kérdezed?…. Ja, hogy van még a kártyádon 136 forint, és le akarod beszélni. Lehet, hogy ma nem eszünk, mert a nejem ma reggel két feltöltő kártyát vett 10.000-ért, most egy pár napig nem eszünk…. Halló Feri, ott vagy még…. Bameg! ez süket.

Anyukám! Megint én vagyok. Hívott a Feri, a hatoson utazik és volt még 136 forintja…. Hogy miért hívlak? Azt kérdezte a Feri, hogy mit fogunk ebédelni…. Hogy-hogy milyen Feri? Nem tudom, mert nem mondta. Neked nem elég, hogy a Feri? Figyelj, te egy bunkó vagy, téged nem érdemes felhívni…. Hogy-hogy nem érted?… Mi az, hogy hova akarlak felhívni?… Mi? Hogy megbántad, amikor először felhívtalak a kéglimre? Anyukám, hol van az már….. A franc akar kéglire hívni. Telefonhívásról volt szó….. Figyelj! Most nem érek rá, megint van egy hívásom, majd hívlak….. Nem, nem a kéglire.

Halló, ki vagy? Józsi? Mond!…. Simkártya nélkül? Az király!…. Az is van benne? Le én, lecserélem. Mit kostol?….. Húsz rongy? Király! Lehetne kettő?…. Hogy minek nekem kettő?….. Egy nekem, a másik a Bözsinek. Persze majd küldjük egymásnak a képet. Csúcs! Érted, csúcs!…. Hogy milyen képet? Full extrát apukám, full extrát, rólam, amint szarok, és nincs papír. Hadd lássa! Állandóan kifogy a papír….. nem erről beszélek, a retyóról beszélek, onnan fogy ki a papír…. Várj, majd visszahívlak, pityeg ez a franc…. …. Józsi? Én vagyok Feri…..Figyelj bameg, csak egy SMS…. Hogy mit ír? Névnapom alkalmából…. Milyen névnap? Bameg én nem vagyok Béla….Hogy mi vagyok? Bameg, Zoli vagyok.  Hogy-hogy milyen Zoli? …. Te milyen Józsi vagy?….Bameg én nem ismerek Toth Józsit! …Bameg, te hívtál engem.

A szerző utóirata: A fenti poszt sztornó (csak már nem tudtam visszahívni a felrakását, mert lemerült az aksim a mobilban. Szóval sztornó). A Google felhő lett a menő. Hétfőtől a Feri a hatoson laptopról a Google felhő fogja közölni 10-12 haverral, hogy a vécéjükben kifogyott a papír, mellékel hozzá családi képet, amit a feleségével együtt, egyszerre kenik a szart a vécé falára és külön kép fog készülni az odakozmált ebédről is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Egyesült Királyságban 2021 első 6 hónapjában COVID-19 fertőzésben belehalt 51.281 beteg. Ebből 640 beteg volt beoltva. A különbség, vagyis 50.641 beteg oltatlan volt, illetve nem átoltott beteg. (átoltott beteg az, aki megkapta mind a két oltás és eltelt három hét). Vagyis a halottak mindössze 1,25% volt kellően beoltva. Feltételezhető, hogy ez a 640 beteg olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy COVID nélkül is elhunyt volna. Ebből leszűrhetjük azt az egyszerű tényt, hogy egészséges, beoltott ember nem hal meg.

Ez egy olyan kőbevésett eredmény, amit az oltásellenesek egyszerűen nem vesznek figyelembe. Sőt, volt olyan oltásellenes népszónok, aki a lélegeztető gépről üzent híveinek halála előtt két nappal, hogy tartsanak ki. Lám, ő kitartott, és ezért, nem az oltás hosszú távú mellékhatásába halt bele. A negyedik hullám derekén az oltás ellenesek hullani fognak, mint ősszel a legyek. Akkor, talán meg fog változni a véleményük.

Az amerikai média jelentése szerint az USA-ban minden 500. embert a COVIDF-19 megölt 2020 januárja óta. Pillanatnyilag 42,5 millió beteget tartanak nyilván, és 685.000 halottat. Amerika népessége 328 millió. Tehát, kb. 2088 ember halt meg egy millióra vetítve. Magyarországon 9,5 millió emberből 30.000 hal meg. Vagyis, millióként 3158. Ezek szerint, jó 50 százalékkal verjük Amerikát. Ami azt illeti lakosság arányosan az egész világot legyőztük. Erről, nem igen olvashatunk/hallhatunk jelentéseket, se arról ki az a mindenhez értő vezér, akinek ezt köszönhetjük.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Jelen pillanatban a napi átlagos új fertőzés szám a világon durván 515.000, ami mellett az átlagosan elhunytak száma, a COVID-19 miatt, naponta a világon 8.336. Ezek a számok az utóbbi heteken kismértékben csökkentek. Azonban, majd minden országban, ha megfelelő teszteléseket végeznének, a tényleges számok jelentősen megnőnének. A The Economist felhívta a figyelmet, míg a hivatalos elhunytak száma a világon 4.7 millió, a valóságban ennek háromszorosa a tény, vagyis 15,6 millió.

Alább  a napi COVID-19 új beteg száma/egy millió főre vonatkoztatva.

Az egész világra vonatkoztatva a népesség csak 31,4 százaléka van átoltva COVID-19 ellen, elsősorban a gazdag országokban. Ott, ahol a vírus szabadon terjedhet, lehetőség nyílik fertőzőbb és a vakcinára rezisztens variánsok kialakulására. Néhány napja jelentették, hogy az Egyesült Királyságban a könnyebben terjedő delta mutánsnak megjelent az E484 variánsa, ami nagyobb ellenállást jelent a vakcinákkal szemben.

A pandémia kezdetén durván másfél milliárd gyerek állt át távoktatásra. Ezek, most mind visszatérnek a jelenléti oktatásra a kapitalista kormányok döntése nyomán. Ezeknek a gyerekeknek hatalmas hányada nincs beoltva és így körükben jelennek meg az új fertőzöttek. Ők lesznek a pandémi új terjesztői az előttünk álló hónapokban.

A népesség átoltottak hányada a CIVID-19 ellen

A gyerekek visszavezénylése az iskolákban azért történik, hogy a szülők visszamehessenek a munkahelyeikre, vagyis a gazdaság további fenntartása végett. Más szavakkal, a profit biztosítása céljából. Erről állítják, hogy a nyáj immunitás elérése okán kell áldozatokat hozni. A „mozgalomhoz” a jelek szerint Orbán Viktor is csatlakozott. Megjegyzendő, hogy a betegségen áteső gyerekek 11 százalékánál hosszan tartó utóhatás várható.

A WHO szerint az európai iskolák megnyitásának következménye, hogy december 1.-ig 236.000 további elhunyt várható. Kérdés, ez kinek éri meg?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy évvel ezelőtt a világnak majdnem optimista véleménye az volt, hogy létezhet lehetőség a koronavírus legyőzésére.

Az amerikai immunológus, Anthony Fauci 2020 augusztusában így nyilatkozott:  „Ha lesz 70 %-os hatékonysággal működő vakcinánk, és ehhez hozzáadunk megfelelő védekezést, akkor szerintem egy éven belül a pandémiát ellenőrzésünk alatt tarthatjuk.

Ma már van több igen hatékony vakcinánk, és ennek ellenére a SARS-CoV-2 vírus túlzottan optimista elvárásainkat áthúzta. A vírus sokkal hatásosabban mutált, mint azt elvárták tőle. Ezáltal fertőzőbb lett, és a jelenleg kapható vakcinák hatékonyságát megtámadta.

A jelenleg domináló delta variáns esetében, védekezés nélkül, egy megfertőzött egyed 6-7 másikat fertőz. Ami több mint kétszerese annak, amire az eredeti vírus 2020-ban képes volt. A jelenleg rendelkezésünkre álló vakcina még mindig megfelelő védelmet nyújt a betegség komoly lefolyásával szemben, de kevésbé hatékony a megfertőződéssel szemben. Emiatt a nyáj immunitást elfelejthetjük.

Úgy tűnik a második pandémiás telünk nem lesz könnyű, és el se merjük képzelni, mi jön azt követve, mert a jövő nem csak a vakcinákon múlik, hanem azon is milyen variánsokkal fogunk találkozni.

A vírus folyamatosan okoz meglepetéseket

A vírus meglepte a kutatókat, senki se számított ekkora fertőzés fokozódásra, aminek oka, hogy a delta variáns a sikeres fertőzés után eszeveszett szaporodásba fog.

Sokkal fertőzőbb variánsokkal fogunk találkozni

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a delta variáns most már örökké domináns marad. Valószínűleg a deltánál sokkal veszélyesebb variáns fog megjelenni, mert rengeteg oltatlan ember él a Földön.

A Harvardon futtattak ez modellt, hogy legalább némi elképzelés lehessen milyen új variánsra lehet számítani, és milyen intézkedéseket kellene tenni. Ezek szerint, olyan variánsok, amelyek még fertőzőbbek, győzni fognak a delta felett. Az úgynevezett mérsékelt variánsok, melyek legalább részben legyűrik a vakcinák hatékonyságát általában nem érvényesülnek, feltéve, ha nem fertőzőbbek, mint a delta variáns.

Azonban, ha olyan variáns lép fel, amely átlép az oltáson és fertőzőbb, mint a korábbiak, akkor az egy lidércnyomás. A deltánál fertőzőbb variáns megjelenésének döbbenetes következményei lehetnek. Egy ilyen variáns visszaszorításához gyors és széles körű oltással, valamint szigorú megszorításokkal lehetne harcolni. Ez utóbbi problémát jelent, mert a társadalmak jelentős része megszorítás ellenes.

Annak is negatív következményei vannak, ha olyan óvintézkedéseket, mint a maszkviselés, túl gyorsan szüntetnek meg. Csak az oltások nem képesek az új fertőzések számát alacsonyan tartani, különösen akkor, ha az oltási program döcögve halad. A jelenleg érvényben lévő intézkedéseket még jó ideig fenn kell tartani a pandémia ellenőrzés alatt tartásához. “A vírus még hosszú évekig velünk marad.”

A kutatók részére a SARS-CoV-2 mutációs képessége, és fejlődése továbbra is nyitott kérdés. Valószínűleg létezik egy felső határ amennyire képes fokozódni a fertőző képessége, de ezt valószínűleg még nem érte el. További fertőzési képesség fokozás még várható.

Még nehezebb azt megjósolni, a vírus változását az immunitás megkerülésére. Ez egy állandó harc. Bizonyos szintű immunitást sikerül elérnünk, amire a vírus válasza az immunitás megkerülése. Ezt követve egy ilyen variáns el kezd terjedni. Az egészet kezdhetjük elölről egy veszélyesebb vírussal.

Van egy széles körű elképzelés, hogy a vírus egyre veszélytelenebbé válik, elkerülve a gazdatest károsítását, ami a létét biztosítja. Ez azonban nincs így. A valóságban a vírus lehet veszélyesebb és kevésbé veszélyes, a szituációtól függően.

És, az is lehetséges, hogy olyan variáns fejlődik, amire többé-kevésbé érzéketlen a jelenlegi vakcinára. Példának okáért, az is előfordulhat, hogy a tüske fehérje „láthatatlanná” válik, de ez csak spekuláció. Nagyobb baj az, hogy még mindig lehetséges komoly betegség, mert nincs olyan vakcina, amely 100 százalékos védelmet nyújtana. „Ez a vírus még évekig velünk marad.”

Évekig? Örökre!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A Nemzeti Meteorológia Szolgáltatás több államban is wet bulb (nedves hőmérő higanygömb) riadót rendelt el Amerika déli és középnyugati részén. A wet bulb vészhelyzet akkor következik be, amikor a levegő hőmérséklet és a légnevesség olyan magas, hogy az emberek teste nem tud kellően lehűlni az izzadság segítségével. Ezt egy olyan hőmérővel mérik, amit nedves ruhába tekernek. Ilyen körülmények között a halál néhány óra alatt beáll. Három napon keresztül az emberek légkondicionált házakban, közösségi helyekben húzták meg magukat, várva, hogy a halálos hőhullám elmúljon. Kijöttek a légkondicionált védelem alól és szembesültek az új valósággal. A földön döglött madarakat, és lehervadt leveleket találtak. Tovább már nem lehet tagadni, a klíma gyors ütemben változott, aminek halálos következményei voltak mind az emberek, mind pedig más lények részére. Amikor még volt jég az Északi sarkon akkor még létezett hőmérséklet különbség a sarki levegő a középső földrajzi magasság levegője között, ami létrehozott egy erős futóáramlatot, de amikor a sarki jég elolvadt az alatta lévő kék óceán több hőt abszorbeált, melegebb lett a víz. A futóáramlat energiát veszítve gyengébbé vált, és rendezetlenebb lett. A légáramlat melegebbé vált, tovább tartott [mint nálunk az idei nyár] nagyobb lett a szárazság, tönkrement a termés. Eljött az éhezés. Egyre erősebb trópusi viharok, hurrikánok katasztrofális áradásokat okoztak. Még ennél is rosszabb, hogy az egyre melegedő sarki óceán felszabadított egy alvó óriást, a korszakokon át lappangó metánhidrátot, ami bejutva az atmoszférába felgyorsította a globális felmelegedést, meghaladva azt az értéket, amit az emberi test még el tud viselni, hozzá tud szokni ilyen rövid idő alatt. Hirtelen rádöbbentünk, hogy az emberiség a kihalás szélére került. A bonyolult rendszer, amit mi civilizációnak nevezünk, gyors ütemben visszafordíthatatlanul felbomlott. Jövő nélkül a pénz, arany, részvények, kötvények értéke eltűnt. A munkások nem kaptak fizetést, otthagyták munkahelyüket és hazamentek. Munkások és nyersanyag hiányában a termelő gyárak leálltak. Olaj, gáz, elektromosság, víz, szennyvízelvezetés, szemét összegyűjtés, internet, telekommunikáció és a média egyik napról a másikra eltűnt. A kormány, a rendőrség, tűzoltóság egyszerűen leállt. A hipermarketeket, raktárakat napok alatt kifosztották. Az élelmiszer és ivóvíz vadászat mindenki életében a központi témává vált. Az ipar összeomlásával azok a szennyező anyagok (szulfátok, aeroszolok) amik visszaverték a napsugarakat, elkezdtek lehullani a földre. Ennek az eredménye egy azonnali, és jelentős hőmérséklet emelkedéssel járt. Modern gyógyszerek és gyógyászati eszközök nélkül először a krónikus betegeknek kellett távozni. A járványok és az éhezés miatt milliók haltak meg minden egyes nap. Sok ember végzett magával elkerülve a kegyetlen halált, hogy tovább élhessen egy halálra ítélt Földön. Közben a globális hőmérséklet tovább nőtt, aminek következtében még több üvegházhatású gáz és vízpára jutott az atmoszférába. Egy potenciális visszacsatolásban mindenfelé, erdőkben, városokban tüzek keletkeztek. Oxigén elnyelésre alkalmatlan mértékben felmelegedett óceánok élettelenné váltak, az algák kivételével, amelyek aztán tömegesen elhaltak és hatalmas mennyiségű kéndioxidot hagytak maguk után. Megfelelő felügyelet nélkül az atom reaktorok elkezdtek leolvadni, őrületes mennyiségű radioaktív anyagot hagyva maguk után a földön és a tengerekben. A viharok által tönkretett fúrótornyok hozzájárultak az óceánok szennyezéséhez. Néhány kis létszámú embercsoport itt-ott néhány évre valahogy túlélte a katasztrófát, de ahogy a környezett túl mérgezővé vált ez a gyenge embermaradvány is feladta a küzdelmet és csatlakozott a kihalt fajok csoportjához. A kihalás éveken át folytatódott, csupán a legkisebb lények maradtak életben egy lakhatatlan Földön. A valamikor kék és zöld virágzó Föld sose éledt fel.

A ki nem hangsúlyozott lényeg: A relatív stabilitás addig marad fenn, amíg  az északi-sarkon jég van. Jég hiányába (ami nagyon rövid időn belül bekövetkezihet) a melegedés hatalmas lendületet fog venni. Egyfelől a metán felszabadulásból, másfelől az ipari termelés megszűnésével az aeroszolok és szulfátok (rossz minőségű szenek elégetéséből)  kibocsátása is megszűnik, amik jelenleg csökkentik a Nap besugárzását. Ez a leállás után 6 héttel következik be, és a becslések szerint egyszeribe +2°C melegedést okoz. Ehhez tegyük hozzá, hogy az ipari forradalom kezdete óta a Föld 1,75 °C-t melegedett. Ehhez viszonyítva a +2°C egy hatalmas érték.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az élet, ellátás (és a levegő) ragyogó volt. Szó szerint az erdő fái között volt az épület (ami a fogasról nem látszik. Ami látszik az a tantermek épülete, a hálók az erdőben vannak.). Az üdülői tanulás közben valamelyik gyerek megkapta a bárányhimlőt. Erre elhatározták, hogy mindenkit beoltanak. Egy osztályt bevittek az orvosi szobába és közölték velünk, hogy mindenki be lesz oltva. Megszeppentünk. Kérdezték ki akar első lenni. Jelentkeztem, mert a kórházban össze-vissza szurkáltak. Tudtam, hogy nem fáj. Megdicsértek. A következő látogatáskor eldicsekedtem a szüleimnek, akik nem voltak meglepve. Nem jutott eszükbe, hogy tőlük nem kértek engedélyt. Mindenki mindent helyén valónak talált. Senkinek nem jutott eszébe, hogy belehalhatunk hosszú távú mellékhatásként. Hogy kísérleteznek velünk, stb.

Aztán eltelt sok év és a középiskolában találtam magam. Az udvaron röplabda pálya volt, játszottunk, elestem. A salakon felhorzsolódott a térdem. A tornatanár szólt, hogy menjek át a szomszédban lévő mentő állomásra és kérjek egy tetanusz injekciót.

A tetanusz kórokozó a lótrágyában szunnyad. Akkoriban még létezett ló a fővárosban a tetanuszoltás mindennapi esemény volt. Mindenki tudott róla, senki se kérdőjelezte meg, én se. Átmentem és beoltottak. Mellékhatásra nem gondoltunk. Életben akartunk maradni. Ez sikerült.

Mosat a társadalom fele meghülyült. Akkor senki se kételkedett abban, hogy az állam egészségügyileg jót akar, az állampolgár rábízhatja magát. Most senki se bízik az államba (én se). De az állam nem akarhat mindig rosszat. Az államnak se érdeke a tömeges elhalálozás. A szakemberek zöme nem állíthat hülyeséget. Nekünk meg szelektálni kell a valóság és a rémhírek között. Akinek ez nem megy, az fogja be a száját.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Amerikai Vezérkari Főnökség helyettes elnöke, John E. Hyten figyelmeztetett a Washingtoni agytröszt, The Brookings Institution hétfői ülésén, hogy a konfliktusok kicsúszhatnak az ellenőrzés alól, és kifejezte reményét, hogy hűvösebb fejek kerülnek előtérbe. Állítja, hogy „a Szovjet Unióval sose háborúztunk. Célunk az lehet, hogy Kínával és Oroszországgal sose kelljen háborúznunk.”

Hyten szerint egy ilyen háború „elpusztítaná a Földet és a globális gazdaságot. Ez mindenkinek rossz lenne, és be kell biztosítani magunkat, hogy erre az útra soha nem tévedünk.” Azonban, folytatta a tábornok „az USSR összeomlása után Moszkva és a NATO egyezségbe benne volt „Oroszország már nem jelent veszélyt” Ezzel egy időben kiderült, hogy az oroszok „teljes nukleáris arzenáljukat modernizálják. Ez azért volt, mert a tábornok szerint tartottak az USA-tól.

Voltak előrelépések a két ország közötti viszony stabilitására, de Hyten szerint ez még igen messze volt a teljes stabilitástól.

Azonban, szerinte Washington egyre inkább aggódik Kínával történő hasonló eredmény hiánya miatt. Azzal a Kínával ami „soha nem látott nukleáris modernizálásba kezdett. Ez egyre világosabbá válik… sok száz, meg száz kilövősilót építenek. „Különben pedig nincs felső határ Kína mit tehet ezekbe a silókba” figyelmeztetett a Pentagon felső vezetője. „Oroszországgal szemben 1550 telepített nukleáris töltet a felső határ. Ezért el kell döntenünk, hol helyezzük el a tengeralattjáróinkat, ICBM rakétáinkat, de ilyen lehatároltság Kína esetében nem létezik. Fel kell magunknak tenni a kérdést, ezek miért építenek ki egy ekkora nukleáris ütőerőt?

Decemberben az orosz helyettes külügyminiszter, Rjabkov figyelmeztetett, Washington, nem pedig Moszkva fokozza az eszkalációt azzal, hogy atomfegyvereket állomásozik Európában.

Rjabkov állítja, „hogy a Kremlin reméli az Egyesült Államok felhagy nukleáris fegyvereinek, szövetségeseinek a kezébe adásával és felhagy ilyen fegyverek telepítésével olyan országokban, ahol önmaguk ilyenekkel nem rendelkeznek, mert nyilvánvalóan ez destabillizálásához vezet a további kockázatok megjelenésével.

Ezzel egy időben Rjabkov egyetértett Hyten szövegével: „Egy nukleáris háború nem nyerhető meg. Oroszország kész együttműködni a jelenlegi állapot visszafordításának érdekében.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tény: A Földön sok millió, százmillió élőlény található.

Tény: Egy élőlény fő funkciója a fajának fenntartása, azaz utód létrehozása.

Tény: Az utód az elődjének genetikai másolata.

Tény: A másolás folyamán sok esetben hiba keletkezik, amit mutációnak nevezünk.

Következtetés: A mutánst két csoportba oszthatjuk: 1) Az egyed szempontjából a mutáció előnyös. 2) Az egyed szempontjából a mutáció hátrányos.

Tapasztalat: A hátrányos mutációval rendelkező variáns kihal. Az előnyös mutációval rendelkező variáns átveszi a szerepet a mutáció előtti faj képviselőitől. Ez utóbbi rendszerint eltűnik. Ha nem, akkor a faj kettéválik, és további mutációk után két faj fog egymástól függetlenül fejlődni.

Következtetés: Ha megfelelő élettér és kellő idő áll rendelkezésre, akkor sok-sok apró lépés után az egy sejtből 100 millió évek alatt ember is kifejlődhet.

Az evolúció tehát nem egy entitás, nem isten teremtése, nem az anyag belső tulajdonsága. Az evolúció nem akar semmit, nincs célja, nem törekszik semmire. Az evolúció mindössze egy logikus folyamat neve.

A folyamat egyetlen kulcsfontosságú lépése a spontán mutáció. Amin el lehet gondolkodni, mi/mik okozzák a mutációt? De ez egy másik téma.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A COVID szimptóma tanulmány szerint az áttörő fertőzés öt leggyakoribb szimptómája a következő: fejfájás, orrfolyás, tüsszentés, torokfájás, és szaglásvesztés. Ezzel szemben a nem oltottak fertőzésének leggyakoribb szimptómája: fejfájás, torokfájás és orrfolyás. Ezen kívül a láz és a gyakori köhögés. Áttörő fertőzést kapók 58 százalékkal kisebb eséllyel lázasodnak be. Beoltottak kisebb eséllyel kerülnek kórházba, és náluk ritkábban fordul elő utólagos káros hatás. Ennek oka az lehet, hogy ha a vakcina nem akadályozza meg a fertőzést, akkor is kevesebb vírust enged be a szervezetbe. Igaz, ezt a tényt még bizonyítani kell.

Mitől nő a kockázat?

Az Egyesült Királyságban a népesség 0,2 százaléka, vagyis 500 emberenként egy kap a teljes oltás után áttörő fertőzést, de ezek közül nem egyforma a kockázat. Négy tényező is megszabja, milyen mértékben véd az oltás.

1. Vakcina típus

A kockázat csökkenés azt mutatja, hogy mekkora eséllyel csökkenéssel fertőzhet meg a pandémia teljes beoltás után az oltatlanokhoz képest.

Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Moderna vakcinája az oltott kockázatát, hogy fertőzést kap 94 %-al csökken. Pfizer esetében ez 95%. Már nem ilyen jó a Johnos & Johnson (66%) és az AstraZeneca (70%) Edz utóbbi esetgében az adat 81 %-ra módosuk, ha a két dózis beadás között több idő telik el.

2. Az beoltás óta eltelt idő

Egyre világosabbá válik, hogy a beoltás óta eltelt idő fontos tényező, ami miatt előtérbe kerül a harmadik oltás szükségessége.

Korábbi kutatások azt mutatták (amit még szakmailag bírálni kell) hogy a Pfizer vakcina 6 hónap után lecsökken. Izraeli jelentés ezt a tényt megerősíti.

3. Variánsok

Másik fontos tényező a vírus azon variánsa, amivel találkozol. A fenti megállapítások a koronavírus eredeti formájára ércvényesek.

Az alfa variáns esetében a Pfizer két dózisának védelme 93 százalékra csökken. Delta variáns esetében ez 88 %. Ez a megállapítás az AstraZeneca esetében is érvényes.

Ezeket a COVID szimptóma vizsgálat megerősíti. Ezek szerint a második Pfizer vakcina után 2-4 héttel, 87 százalékkal, kisebb eséllyel kapod el a fertőzést delta variáns esetében. Négy-őt hónappal később ez 77 %-ra csökken.

4. Immunrendszered

Ne felejtsük el, hogy a fentiekben felsoroltak a társadalmak átlagára vonatkoznak. A személyes kockázatod függ az immunitásodtól és más személyes tényezőktől (pl. munkahelyeden milyen mértékben vagy kitéve a fertőzésnek).

Az személyes immunitás tipikusan csökken az életkor emelkedésével. Az egészségi állapot szintén kihathat a vakcinára adott válaszra. Idősebb embereknél, vagy csökkent immunitásnál a vakcina által kiváltott COVID-19 ellen védelem csökkenhet, vagy az idő múlásával hamarabb szűnhet meg.

Kell-e aggódnod?

A vakcinák nagy mértékbe csökkentik az esélyt arra, hogy elkapd a COVID-19 fertőzést. Ez mellett még nagyobb eséllyel kerülöd el a körházba kerülés és a halált.

Azonban a védelem idő múlásával történő csökkenés szükségessé teszi a harmadik oltás bevezetését. Ez nálunk már megtörtént.

A harmadik oltás szükségessége nem jelenti azt, hogy a vakcina nem működik. Közben fontos lenne, ha mindenki beoltatná magát.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A mi Viktorunk Brüsszelben keményen dolgozik amíg végre eljön az ebéd idő. Természetesen elit helyre viszik ebédelni, ahol jól körülnéz, majd megszólal – Ez a porcelántál gyönyörű, magyar ugye, gondolom Herendi? – Nem, ez stájer porcelán. – És a csipke…? Pazar. Ez ugye magyar? Halasi? – Nem  uram, ez brüsszeli csipke. – Viktorka tovább szemlélődik, majd hirtelen felcsillan a szeme – De az ott szemben, az a cigány portré a falon, az magyar, ugye? – Nem uram, az se magyar, az velencei, és egy tükör.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Általános vélekedés, ha csökkentjük az üvegház hatású gázok kibocsátását az önmagában elég, hogy megakadályozzuk a további felmelegedést. Ez azonban nincs így mivel a pozitíve visszacsatolások tovább növelik az üvegház hatású gázok koncentrációját, valamint a hőmérsékletet.

Néhány visszacsatolás:

1. A melegebb tengerek többet párolognak. A vízpára pedig üvegházhatású gáz.
2. A jégolvadás miatt a Föld albedója csökken, mivel jég helyett a sötét sziklák, illetve a víz több fényt nyel el.
3. A kiégett, és kiszáradt vegetáció csökkenti az albedót.
4. A melegebb óceánok kevesebb CO²-t képesek elnyelni.
5. Az elhaló vegetáció, olvadó permafroszt, és mocsarak egyre több széndioxidot és metánt bocsátanak ki.

De mielőtt magasabb átlaghőmérséklet beköszöntene a meggyengült futó áramlat a klímazóna határán lehetővé teszi a hideg és meleg frontok beözönlését, ami viharokat okozva zavarja a mezőgazdaságot, és az emberi életteret, aminek jeleit már láthatjuk Észak Európában és a  Sarkkörön belül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az agy azon képességét, hogy betegség szimptómákat produkáljon, nocébo hatásnak hívjuk. A nocébo hatás a placébo hatás népszerűtlen iker testvére. Amíg a placébo hatás csillapítja a fájdalmat és a betegség szimptómáit, addig a nocébo hatás az ellenkezőjét okozza, fájdalmat és szimptómákat gerjeszt.

Egy 2018-as tanulmány szerint egy placébo vizsgálatnál a résztvevők felénél kialakult mellékhatás annak ellenére, hogy semleges anyagot kaptak. Hasonló eredményt kaptak 2020-ban a Pfizer COVID vakcina széles körű vizsgálatánál. A vakcinát nem kapó, placébo csoport harmadánál szédülés, fejfájás alakult ki, 10 százalék pedig izom fájdalomról számolt be.

Egyértelmű, hogy néhány beoltottnál az oltás ténye elégséges a mellékhatás érzékeléséhez.

Az agy és a placébo

Ellentétben népszerűtlen testvérével, a placébohatás oly jól ismert, hogy bemutatására nincs szükség. Sok esetben a placébohatással annyira tisztában vagyunk, hogy elfelejtjük mennyire furcsa, hogy fájdalomcsillapítás és gyógyulás bekövetkezhet tényleges gyógyítás nélkül.

A kutatások azt bizonyítják, hogy különböző állapotokban segíthet a placébohatás, beleértve aknet, Crohn betegséget, epilepsziát, fekélyt, szklerózis multiplexet, reumát, Parkinson betegséget, és vastagbélgyulladást. Újabban az is kiderült, hogy a placébo hat az impotenciára is.

Agykorlátozás és öntudat

Placébokutatók azt találták, hogy néhány tényező, mint a várható gyógyítás, különböző személyiség típus, és a páciens viszonya az orvosával kihathat az összhatásra.

Az is ismert, hogy a placébok az agyban aktiválhatják a jutalom útszakaszt és emelhetik a dopamin aktivitást. Viszont a háttérben lévő placébohatás még mindig titokzatos.

Az is lehet, hogy a nocebó és placébóhatások azért tűnnek titokzatosak, mert nem a megfelelő perspektíváról szemléljük őket. Ezt alatt azt kell érteni, ha egy alternatív szemléletet veszünk fel az öntudat értékelésére, akkor a nocébó és placébóhatások értelmezhetőbbé válnak.

Az agy és az elme

A mai nyugati kultúra szerint az elme az agy terméke, egy fajta neurológiai folyamatoknak megjelenítése. Olyan jelenségek, mint a gondolat, emlékezés, és érzések az agy tevékenység eredményei.

Ha pszichológiai problémáink vannak, akkor feltételezések szerint ezek neurológiai egyensúlyvesztésből fakadnak, amik gyógyszerrel kezelhetők. De ha ez megfelel a valóságnak, akkor hogyan lehetséges, hogy a mentális folyamatokat a test és az agy ily erősen befolyásolják?

Az öntudat meghatározása kizárólag agyi tevékenységgel annyira bonyolult, hogy egyes filozófusok és tudósok alternatív magyarázatot fogadtak el, ami szerint az öntudat nem az agy közvetlen terméke, hanem egy alapvető univerzális kvalitás, mint a tömeg vagy gravitáció.

Olyan javaslat született, ami szerint az öntudat nem következtethető fizikai törvényekből, felfogható bázis tényezőnek, ami nem származtatható alapvető dolgokból. Az értelem nem gondolatból fakad, hanem a természet alapvető aspektusa.

Vagyis az értelem, vagy öntudat az anyagi részecskék alapvető tulajdonsága.

Ez azonban széleskörűen még nincs elfogadva, ahhoz további bizonyítékokra lenne szükség. És van néhány bonyolult téma, amit tisztázni kellene. Példának okáért, ha az öntudat egy alapvető kvalitás, miként tud ez egyedivé válni bennünk? Vagy, ha az öntudat anyagi részecskeként létezik, akkor ezek az öntudatrészecskék hogyan állnak össze nagyobb öntudat entitássá, mint amivel egy ember rendelkezik?

Fősod0ású tudósok reménykednek, hogy találni fognak neurológiai magyarázatot az öntudatra, ami segíteni fog megvilágítani olyan „zűrös” jelenségeket, mint a nocebo és placébohatások. De ha olyan filozófiai ötletet vizsgálunk, ami szerint az öntudat alap kvalitás, akkor abból az következik, hogy az eleme erősebb, mint az agy ezért befolyásolhatja a testet. Ez magyarázatot adna arra, hogy a placébo pirula miért képes fiziológiai és neurológiai változásokat produkálni számtalan embernél.

Mi ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy azok, akik a mellékhatásoktól félnek, tulajdonképpen saját elméjük tevékenységétől félnek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Lehetséges, hogy a Mű genetikai változása fertőzöttebb lehet, ami súlyosabb betegséget okozhat és könnyebben megkerülheti az immunrendszert. Ezért megnehezítheti a gyógyítást.

Figyeljünk fel a feltételes módra. A VOI nem VOC (variant of concern = aggasztó variáns), ami azt jelenti, hogy a variáns bizonyítottan rendelkezik az ismertetett tulajdonságokkal, tehát veszélyesebb.  A Mű-t szorosan megfigyeljük, nem kell-e átsorolni VOC kategóriába.

Van még négy másik VOI, amit a WHO figyel, ezek: éta, jotta, kapa és lambda, amelyek közül egyik se lett átsorolva VOC-re. Lehet, hogy a Mű-nek is ez lesz a sorsa, de erre még várni kell.

Ami miatt érdemes a Mű-vel foglalkozni az a mutációja, ami immunrendszer megkerülési képességet takarhat. Vagyis a meglévő vakcinákat hatástalanná teheti.

Hol terjed?

Először 2021 januárjában találkoztak vele Kolumbiában, ahol a B1621 elnevezést kapta. Január óta már 40 országban észlelték, de globálisan a fertőzések mindössze 0,1 százalékáért felelős.

Mennyire veszélyes?

A főkérdés, hogy a Mű fertőzőbb-e, súlyosabb betegséget okozhat-e, mint a jelenleg domináló delta variáns.

Mű-nek van egy P681H elnevezésű mutánsa, ami az Alfa variáns egy mutánsával megegyezik abban, hogy felelős a gyorsabb terjedésért. A vizsgálódás még folyik.

Vannak még E484K és K417N elnevezésű mutánsok is, amelyek megkerülik az antitesteket. Ezek a mutációk a Béta variánsnál is megtalálhatók, ezért lehetséges, hogy a vakcinák nem kellően hatékonyak a Mű-nél.

Mű-nek vannak még R346K és Y144T mutánsai is, amelyekkel kapcsolatban még semmit se tudunk, tehát szükség van további vizsgálódásra.

Variánsok születésének a leállítása csak a globális oltással lehetséges. Ezért lenne fontos a fejlődő országok oltása, mert ellenkező esetben a pandémia hosszú ideig nem állítható le.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Bocsánatot kérnek azért, mert a BLM nem létezett, a „fekete élet NEM számított”? Mi közünk hozzá? Nálunk nincsenek feketék, sose voltak. Nálunk nem garázdálkodott a KKK (Ku Klux Klan). Mi nem zsákmányoltuk ki az elmaradott harmadik világot. Nekünk nincs  bűntudatunk. Mi elszenvedtük a világ legigazságtalanabb „békeszerződését”.

De ha már a fekete életről van szó, akkor megkérdezném, miért csak a fekete élet, mi van az iraki élettel? Az amerikai (egy részük fekete) katonák 20 év alatt 1.455.590 irakit öltek meg. Ezért nem kellene térdelni. Nem nekünk, nekik.

Az amerikai rendőr, ha négerrel van dolga, előbb lő, aztán kérdez. Ezt a négerek megunták és beindult a Black Lifes Matter mozgalom, amiknek kinövése a térdelgetés. De nekünk ehhez semmi közünk. Ezt fejezték ki fütyüléssel a dühös magyar szurkolók.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A fertőzés gyorsuló terjedése mellett a koalíciós kormány egyre nagyobb vehemenciával ragaszkodik ahhoz, hogy „nincs alternatíva”, a lockdownt be kell fejezni, függetlenül attól mik lesznek a következmények fertőzés és kórházi kezelés terén.

Becslések szerint Ausztráliában napi 50 haláleset várható 6 hónappal a nyitás után, 70 százalékos átoltottság mellett. Amire NSW miniszterelnöke, Berejkiklian azt válaszolta: az embereknek szembe kell nézni a valósággal. Mondott mást is: „A halál elkerülhetetlen, naponta 50 ember hal meg infarktusban. A halál szörnyű, de szükséges, hogy legyen jövőnk.” Más szavakkal normálisnak kell tekinteni a tömeges halált a meghatározatlan jövőben. Miközben a napi fertőzés 1500 körül van, és 11 naponként duplázódik.

A NSW miniszterelnökének egyetlen erénye, hogy őszinte.

Erről eszembe jut, hasonlók járhatnak Orbán fejében is (csak ő nem őszinte). A népnek, az isten adta népnek el kell fogadni, hogy naponta, ma még ismeretlen számú fertőzöttnek, meg kell halni. És a nép boldogan tüntet a maszkviselés, és oltás ellen. De legyünk őszinték! Van ebből haszon is. Átlagosan 1-2 évtizeddel kevesebbet kell várni az örökségre, és naponta egy rakás lakás felszabadulva, beköltözhetővé válik.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az internet az emberiség modern történetének egyik legnagyobb csalódása. Amikor elindult, sokan azt gondolták, hogy ez majd valamiféle demokratikus online utópiát hoz el. Ehelyett mit adott nekünk az internet? Pornót, fake newst és trollokat. Mindegyikből nagyon sokat.

A dániai Aarhus egyetem kutatóinak most megjelent tanulmánya szerint viszont azért ennyire nem tragikus a helyzet, ugyanis, mondhatni aki online seggfej, az valószínűleg offline is az, csak ott nem ér el annyi embert. Vagyis az internet nem trollokká teszi az embereket, csak láthatóbbá teszi a trollokat.

Mit tesz velünk az internet? A politikatudomány és a politikai pszichológia területén eléggé elterjedt nézet, hogy az emberek máshogy viselkednek online terekben, mint a hús-vér életükben, vagyis hogy a közösségi médiában és internetes fórumokon zajló vitákban jóval agresszívebbek lesznek még azok is, akik amúgy viszonylag békés természetűek. Erre a viselkedésbeli eltérésre több magyarázat is létezik tudományos körökben.

Az első magyarázat szerint, az online kommunikációval az emberi agy nem igazán tud mit kezdeni, hiszen évezredek alatt úgy fejlődtünk, hogy szavak mellett hangsúlyokból, arckifejezésekből, testtartásból és hasonló jelekből értjük meg embertársaink szándékait, amikor kommunikálunk egymással. A kommentszekciókban viszont nonverbális jelek nélkül, sokszor még a másik személyazonosságát sem ismerve kommunikálunk emberekkel. Ennek hatására pedig könnyebben válunk ordenáré trollokká.

Egy másik elmélet szerint nem lehet bárkiből troll az interneten, de a kommentszekciók különösen vonzzák azokat, akiknek hajlamuk van a trollkodásra, hiszen határtalan teret biztosítanak számukra, hogy kiéljék agresszív impulzusaikat, különösebb reputációs vagy más költségek nélkül.

A harmadik megfejtés szerint a hiba a befogadók készülékében van, vagyis az online vitákat nehezebben tudjuk elviselni, ezért rosszabbnak éljük meg őket.

Az én honlapomon viszonylag ritkán jelenik meg troll, és azt se látjátok, mert fennakad, de létezik. A szövegéből következtetni lehet a lelkületéről, ami az ő baja, nem az enyém. Viszont, nálam a folyamatosan visszatérő személyeskedés a zavaró. Ezen kívül akadályozza a téma megfelelő kivesézését. Azt hiszem, szigorúbban kell fellépnem ellene.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________