2021-09-09 nap bejegyzései

(2138) Néhány keresetlen szó Albert Einsteinről

Tibor bá’ megpróbál felbosszantani online

2021 a 89. év

Ellentétben a széles körben elterjedtekkel, Einstein nem volt egy matematikai zseni. Nemcsak arról van szó, hogy a kvantummechanikát nem értette – amit különben büszkén vallott, hiszen Lánczos Kornélhoz írt levelében a kvantummechanikát telepatikus kockajátékhoz hasonlította, és a maga részéről elfogadhatatlannak ítélte – hanem vannak bizonyos sötét ügyek is. Nem közismert, hogy egyetemi évei alatt Einstein a matematikai előadásokra nem járt el, és így nem is vált gyakorlott matematikussá. Hogy le tudjon vizsgázni, a budapesti születésű Grossmann Marcell jegyzeteit használta fel. Einsteinnek jók voltak a ráérzései, de a ráérzések matematikai kidolgozását rendszerint mások végezték el helyette. Az első időkben Grossmann, később pedig szerb nemzetiségű felesége, Maric Mileva. A speciális relativitás elméletét megalapozó tanulmány kéziratán, amit az „Annalen der Physik” folyóiratnak küldtek be, szerzőként még Albert Einstein és Mileva Einstein szerepelt. Mire a cikk nyomtatásban megjelent, a szerző már egyedül Albert Einstein lett. Nem nagyon kell ezen elcsodálkozni, mert tudománytörténeti tény, hogy a házaspár 1916-ban bekövetkező válása után, Einsteinnek nem volt több jelentősebb publikációja. Az is tudománytörténeti tény, hogy Einstein a téridő világhírű „felfedezője”, nem volt képes a téridő négy dimenzióját elhelyezni a Bolyai-féle nem euklideszi geometriában. Erre munkatársa, Grossmann vezette rá. Tudományos pályafutását később asszisztensei, a magyar Lánczos Kornél és Kemény János egyengették. A relativitás elméletét pedig egészen egyszerűen Lorentztől lopta el. Ugyanezt tette a fényelektromos hatással, amit viszont Plancktól lopott el, és kapott érte egy Nobel-díjat.

Felmerül a kérdés, hogy volt ez lehetséges? Az én válaszom életszerű. Egy vérbeli tudós nem foglalkozik a PR-ral, hanem kutat. Einstein viszont karrierista volt, nem tudós. Főfegyvere a PR volt, amit egyesek szinte a génjeikben hordoznak magukkal. Einstein pont egy ilyen „egyesek” volt, és mivel valamit konyított a fizikához és a matematikához – kábé annyit, mint egy korabeli középiskolás tanár – ez arra jó volt, hogy hülyeséget ne kövessen el, de ahhoz nagyon kevés, hogy kutatómunkát végezzen. Einstein messze megelőzve a későbbi kor szellemét, mindent fordítva csinált. Kitöltötte a végeredményt, és mindent úgy intézet, hogy az jöjjön ki. Ez napjainkban éli fénykorát. A gyógyszergyárak megrendelnek egy kutatást és a tudósok tálcán nyújtják át az elvárt eredményt. Mire kiderül a turpisság, a gyógyszergyár már dollár milliárdokat sepert be. De nézzük a híres Einstein egyenletet, amit még az is kívülről tud, aki még a szorzótáblát se ismeri. A képleteiből több dolog is adódik, de ezek a földi ember felfogása szerint eléggé képtelenek. Az E = mc2 képlet azt állítja, hogy nagyon pici anyag nagyon sok energiává alakulhat át. Ezt a „nagyon sokat” a különben is hatalmas értéket adó fénysebesség négyzete biztosítja, hiszen a tömeget ezzel kell megszorozni. A képlettel mindössze az a baj, hogy nem lehet tudni hogyan került bele a fény sebessége, hiszen a fénynek semmi köze a dologhoz. Ha pedig egy kicsit gondolkodunk, akkor mi magunk is megcáfolhatjuk a képlet helyességét. Nagyon kérlek, most ne rezelj be, mert egészen biztos meg fogod érteni, ha figyelmesen, türelmesen, lassan, elgondolkodva olvasol. Akkor most kezdem!

Jól ismert tény, hogy a fény (foton) energiája frekvencia függő (minél magasabb a frekvenciája, annál több az energiája), vagyis nem a sebességétől, hanem a rezgésszámától függ. Következésképpen a tömeg energiába történő átalakításánál, ha a képletben van a fénynek szerepe (ismétlem, ha van), akkor nem a sebességével, inkább rezgésszámával kellene beleszólnia a végeredménybe. Persze a tömeget egy hatalmas számmal kell megszorozni, hogy megkapjuk az energia egyenértékét, de az a hatalmas szám nem a fény sebessége, legfeljebb közel áll a fénysebességhez, méghozzá oly közel, hogy nyugodtan össze is cserélhetjük a kettőt.

Különben Einstein (szokása szerint) visszafelé gondolkodott, észszerű sejtése szerint az Energia egyenlő a tömeggel. Ez a matematika nyelvén így néz ki: E = m. (Figyelem, ez az m nem méter, hanem tömeg) Ki kell még hozzá találni egy arányossági tényezőt, egy jó nagy számot, de ez nem igazán lényeges. Fontos viszont, hogy egyeznek-e a dimenziók, ami alatt itt most nem térbeli kiterjedést, hanem mértékegységeket kell érteni. Hát lássuk! Az energia = erő * út. Ebből az erő dimenziója m * kg * s^-2,  az úté pedig m (méter). Így az energia (emlékszel! Erő * út): m * kg * s^-2 * m (az utolsó m = út), ami egyenlő a tömeggel, ami viszont mindössze kg. Na most ezt arányosítsuk!

                                     m * kg * s^-2 * m  =  kg * ?

Mi hiányzik a jobb oldalról? Az m * s^-2 * m (hiszen a kg már ott van), vagyis m^2/s^2 azaz (m/sec)^2. A m/s nem más, mint sebesség. Ami tehát hiányzik, az egy sebesség négyzete. Mivel pedig a tapasztalati mérések azt mutatták, hogy az anyag és energia közti arányossági tényező kb. 17-18 nagyságrendű, úgy tűnt, hogy a fény sebessége nagyságrendileg megfelelő, ugyanis 300 000 000^2 = 90 000 000 000 000 000 vagyis a fény sebességének a négyzete méterben megadva durván 17 nagyságrend, azaz tapasztalati érték.

Na most a másik nagy Einstein találmány a tér görbülete. Einstein azt állítja, hogy nem a tömeg vonzza magához az anyagot, hanem a tömeg jelenlétében a tér behorpad (görbül), és az anyag egészen egyszerűen csak követi a tér görbületét. Mindennapi nyelvre fordítva a következőkről van szó. Egy 10%-os lejtőn a teherautó motor nélkül lefelé gurul, de nem azért, mert a Föld tömegvonzása lehúzza, hanem mert egyszerűen csak követi az utat. Hogy az út lefelé megy? Hát Istenem, ez van.

Most térjünk vissza a fényhez. Szóval volt egy-két furcsa eredmény, és az egész „speciális relativitást” úgy, ahogy volt, kevesen értették, de voltak olyan fizikusok, akik kifejezetten ellenezték. Azután 1919-ben volt egy napfogyatkozás, ami jó alkalmat adott arra, hogy Einstein elméletét próbának vessék alá. Mi is történt? Azt természetesen nem tudták kísérleti úton bizonyítani, hogy fénysebességnél a tömeg végtelen naggyá nő (ami szintén adódik az elméletből, csak úgy mint a fény abszolút sebessége), maradt tehát az, hogy a tömeg jelenlétére a tér begörbül, amit már lehet bizonyítani. Hogyan történt ez a bizonyítás? A Nap elég nagy tömeg ahhoz, hogy a teret érezhetően begörbítse, ha a tömegnek valóban van ilyen képessége. Az 1919-es napfogyatkozáskor, amikor a Hold pontosan takarta a Napot, egy olyan csillagot figyeltek meg (erre lehetőséget csakis a napfogyatkozás adott), ami akkor éppen a nap mögött volt, és mint ilyen, a Nap takarása miatt nem lett volna látható. Ennek ellenére úgy tűnt, mintha látszólag a Nap közvetlen szomszédságában lenne. Tény az, hogy az 1919-es mérési eredmények szerint a fénysugár útja valóban megtört, a Nap mellett nem haladt el egyenesen, hanem „becsúszott” a görbült tér „lyukába”. Az egész világ Einsteint ünnepelte. Véleményem szerint egy kicsit korán. A „bizonyításnak” van ugyanis más magyarázata is. Álláspontom szerint az 1919-es napfogyatkozás eredménye mindössze azt mutatja, hogy az egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző fény a Nap hatására egyenes pályáját megváltoztatta, amit már Newton is megjósolt volna, ha történetesen valaki megkérdezte volna erről. Einstein szerint a fény követte a tér görbületét. Szerintem egyszerűen csak engedelmeskedett a gravitációs vonzásnak, magyarul a Nap egy kicsit maga felé húzta. (Ne feledjük, az elmélet szerint a fotonnak csak nyugalmi tömege nincs.)

Az természetes, hogy egy tudósnak van sejtése (amit be kell bizonyítania), tehát Einsteinnek is lehetett és persze volt, nagyon is sok. Ami viszont szokatlan, hogy Einstein egy kicsit Istent játszott, fejében eldöntötte, mi a valóság, vagyis felállított egy hipotézist, és utána mindent megtett, hogy ezt matematikai formába öntse, ami rendszerint az élő valóság megerőszakolása volt. Az ördög pedig, mint mindig, a részletekben van elbújtatva. A „mindent megtett” alatt elfogadhatatlan dolgokat kell érteni. Erre a legjobb példa a „kozmológiai állandó”. Huble felismerése (1926) előtt, abban az időben magától értetődő, meg nem kérdőjelezett tény volt a világmindenség statikus volta. Isten megteremtette, aztán kész. Csakhogy Huble kimutatta, hogy a Világmindenség tágul. Ja úgy, akkor mivel ez nem volt összhangban korábbi elképzelésével, Einstein egyszerűen megváltoztatta a képletet, behelyezte a kozmológiai állandót. Ebből a magatartásból világosan lehet következtetni. Einstein mindig a végeredményből indult ki és onnan ment hátrafelé, ügyelve arra, hogy az alkalmazott matematika formálisan ne legyen hibás.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!