Tibor bá’ vidám hétvégéje

Tamás, gyerekkori barátom kishúgának munkahelyén társas összejövetelt tartottak, és mert a nevezett kishúg egy kicsit már elmúlt 30 éves, Tamás megkért, hogy menjek el én is (plusz még másik őt barátja), hogy Zsuzsának – akit különben még viccből se lehetett volna benevezni a Miss Hungary vetélkedőbe – nehogy petrezselymet kelljen árulnia.

Na jó, tudom, hogy ez már kiment a divatból és a fiatalabbaknak fogalmuk sincs mit jelent, tehát megmagyarázom. Petrezselymet az a lány árul, akit a kutya sem kér fel táncolni, ezért aztán csak ül-ül és maga elé bámult. Őrült nagy blama, ráadásul öngerjesztő. Akit egy ideig nem kérnek fel táncolni, azt később az istennek se kéri fel senki. Szóval Tamás barátom ez utóbbit akarta jó előre kizárni, természetesen a mi jelenlétünkkel.

Miután beindult a tánc, mi, az orvul meghívottak, Zsuzsát egymás kezéből kezdtük kitépni, amire csakhamar a többi, nem beépített pasinak is kedve szottyant, és ezzel szolgáltatásunkra az est hátralévő részében már nemigen volt szükség. De ha már ott voltam, gondoltam körülnézek. Szóval volt ott egy csomó diplomás csaj, valamennyi 30 plusz egynéhány éves, akik egytől egyig mind férjre vadásztak. Mellesleg Zsuzsa is (aki azóta jó hatvanas vénkisasszony).

A férjre vadászó harminc feletti csajoknak van egy kellemetlen tulajdonságuk, mivel nincs vesztegetnivaló idejük azonnal a célra törnek. Vagyis mellőzve minden udvariasságot hol direkt kérdéseket tesznek fel, hol nem kért tényeket deklarálnak. Ez a – nevezzük – direkt módszer olyan, mint a manapság polgárjogot nyert „direct mail”, szépen becsomagolt ajánlat tétel a megfelelő feltételek biztosítása mellett. Tulajdonképpen a célnak roppant megfelel. Mutasd meg a lapjaidat, én is megmutatom az én lapjaimat, aztán ha kellően illeszkednek egymáshoz, akkor már írhatjuk is a meghívókat.

Na szóval, némi körülnézés után szert tettem egy Kati nevű csajra, aki egy lassú tangó mellett elmondta, hogy melyik osztályon dolgozik, mint diplomás nyelvtanárnő, mennyit keres, igaz, hogy a szüleivel él de gyakran küldik ki külföldre, stb., aztán rákérdezett az én hasonszőrű adataimra. Csak azt nem kérdezte meg, hogy nős vagyok-e, mert akkor érte volna némi meglepetés. Na ekkor egy twist jött, ami közben elég nehéz beszélgetni, duma tehát felfüggesztve. Twist után büfé, büfé után egy pici asztal, ami mögé leültünk lihegni, rágcsálni és iszogatni.

Ekkor került sor a második fordulóra. Most már olyan kérdések jöttek, hogy szeretek-e operába járni (gyűlölök), mi a véleményem a képzőművészetről (az meg micsoda?), Melyik a kedvenc zeneszerzőm (tökmindegy), de ez már alkalmat adott az első komolyabb szóváltásra. Kati ugyanis elárulta, hogy Mozartot és Csajkovszkijt élvezi a legjobban. Erre én Csajkovszkijt lebuziztam (ez igaz), amire bizonyítékként felhoztam az agyon nyaggatott B-moll zongoraversenyét, mert az szerintem akácmézbe hempergetett szultánkenyér. Mozartot pedig nem bírom elviselni (kivéve a golyóit) az abszolút pedáns harmóniái miatt, művei gyakorlatilag gépzenék a Don Giovanni és a Requiem kivételével.

Ez Katit úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. Azonnal rádöbbent, hogy velem se fog egybe kelni, inkább egy életre szóló párta, mint egy ilyen szakbarbár, aki ráadásul még fel is vág vele. De nem fordult sarkon és nem hagyott az aprócska asztal mellett. Felvette a kesztyűt, úgy gondolta, ha férj nem lehetek, akkor legalább fingat egyet rajtam, és álnok módon áttért az irodalomra. Pontosítok, a költészetre. Megkérdezte, szoktam-e verseket olvasni (nem). Ugyanis ő imádja őket (nem volt semmi kétségem efelől), és találjam ki, ki a kedvenc költője. Gondoltam, ha Baudelaire lenne, akkor nem kérdezné, tehát rávágtam, hogy Ady. Hát ezt meg hogy találtam ki? Úgy, válaszoltam, hogy koedukált osztályba jártam és minden második osztálytársnőm magyar füzetébe be volt ragasztva a bazedov szemű, kéjenc arcú Ady fényképe. Na ekkor lettem szó nélkül faképnél hagyva (életemben nem ez volt az egyetlen alkalom).

A fenti történet bontakozott ki lassú méltósággal a 30 éves múlt kegyes homályából, amikor a ‎Mensa HungarIQa Asztallapjában (zártkörű folyóirat) elolvastam Puszi Macsek: Dal és vers című művének befejező akkordjait, ahol a szerző reményeinek ad hangot, miszerint az olvasó élvezni és ihleni fog. Az élvezetről most nem kívánok beszámolni (nekem már az is élvezet, ha reggel nem foglalt a WC), ellenben ihlet az jött, ellenállhatatlanul. Íme!

A fürdőszoba, amelyben Ady elrohadt, miközben múzsájától kapott, állandóan kiújuló sebeit nyaldosta.

Fürdőkádam dadam,

Felpuffadt a hasam,

Hasam dadam

Falhoz vágtam

Fürdőkádam

Dadam

Falikutam tatam

Rohad már a hasam

Hasam tatam

Teliszartam

Falikutam

Tatam

Vécéláncom cocom

Hol a salvarzánom

Salvarzánom

Jaj de várom

Kiokádom

Cocom

Kézi bilim lilim

Kiújult a dilim

Dilim lilim

Átszakadt a

Végbél bibim

Lilim.

A megzenésítés jogát fenntartom. 😀

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________