2018-04-27 nap bejegyzései

(2512) Fél milliárd

Tibor bá’ online

 

Az Európai Unió lakossága durván 500 millió, vagyis fél milliárd. Azért kezdem ezzel a posztot, mert hamarosan szó lesz erről a számról. Előbb azonban idézek az INDEX-ből: „Az Iszlám Állam afrikai szélsőséges csoportokkal karöltve azon mesterkedik, hogy egy új migrációs hullámot indítson el Európa felé. Ezt David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője mondta a Guardiannak a Szíria megsegítésére szervezett brüsszeli donor konferencián, nem pedig Orbán Viktor a magyar rádióban.

Ugyanis a Szaharától délre, a roppant száraz és forró Száhel-övezetben kábé ennyi ember éhezik, és szívesen tenné át életterét Európába. Beasley úr szerint: „Ha Európa azt gondolja, hogy a szíriai háborús övezetben élő 20 millió ember a probléma, akkor nézzen szét a destabilizált afrikai Száhel-övezetben, ahol körülbelül félmilliárd ember él.”

Vészjósló szavak, amelyek néhány éven belül valósággá válhatnak. És mit tehetünk? Ahogy én ismerem a brüsszeli bürokratákat, gyakorlatilag semmit. Nekik ahhoz is 3 napra van szükségük, hogy a vécé deszkát felemeljék. Egy kicsit is komolyabb dolgokat majd megvitatnak az őszi (vagy tavaszi) első ülésen, és egy évvel később szavaznak róla.

Először el fognak vérezni a görögök és a Balkán népei, valamint az olaszok. Ezt követve, a maradék 499 millió megérkezik a mi határainkhoz. A néhány száz határőr részére a TEK kioszt pár golyószórót, majd a miniszterelnök (felvételről) lelkesítő üzenetet fog nekik küldeni, hogy a haza szeme rajtuk van. Ennek ellenére a migránsok előbb fogják elfoglalni a várban kialakított VIP rezidenciákat, mint a gázszerelő magángépének a kanadai landolása. Mi meg megyünk a lecsóba. Nem ágálok ellene, mert a sorssal vitatkozni nem lehet, de mielőtt levágják a fejem, szeretnék néhányat kinyírni közülük. Mit csináljak, az én őseim valószínűleg nyereg alatt puhították a hús, és nem füstös putriban nevelkedtek. Ha harc, akkor legyen harc, de ez az istenverte Orbán úgy be van szarva saját kétharmados népétől, hogy nekem legfeljebb egy csúzlim lehet otthon, amit az utcára se vihetek ki. Ha valahonnan szereznék egy pisztolyt, akkor „visszaélnék lőfegyverrel”, mert a puszta birtoklás egyenlő visszaéléssel. Ő meg lopott hatalmával él vissza, de ez Polt Péter szerint nem bűntény.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________