Tibor bá’ online

Akár érdekel, akár nem, egy dologban biztos lehetsz, nem azt eszel, amit szeretnél. Egyáltalán, tudod-e mit szeretnél? Na erre majd még visszatérünk.

Visszaemlékezéseim szerint 1939-től jártam iskolába 1952-ig, ami ugye – ha jól számolom 13 év. Családi és egyéb okokból kifolyólag ezt a tizenhárom évet nyolc különböző iskolában töltöttem el, következésképpen a mindenkori kb. 30 osztálytársam mellett, volt vagy 200-250 iskolatársam is. Mi nem ültünk egész nap a monitorok előtt egy-egy play stationnal az ölünkben, hanem futottunk-másztunk, mint az őrültek. Nem emlékszem rá, hogy egyetlen egy iskolatársam is kövér lett volna, de nem ez az igazán kirívó. Nem emlékszem, hogy bármelyikünknek  egyetlen egy csontja eltört volna, természetesen 13 év alatt.

Aztán, amikor eljött az ideje, úgy 30-35 év múlva, saját gyerekeim lettek és ha hiszitek, ha nem, mire elérték a 18. életévüket összesen három csonttörésen estek át, nem fejenként, összességében. Az én gyerekkoromban ez statisztikailag elképzelhetetlen volt, pedig a tejbegrízünk nem volt kalciummal dúsítva. Mi történt ezekkel a gyerekekkel? Miért szenvednek el ilyen gyakran csonttöréseket, amikor jóval kisebb rizikóval járó játékok kötik le őket? Bevallom őszintén, máig nem tudom a választ.

Tudod-e, hogy Magyarországon hány fajta szőlőt termelnek? A pontos választ én se tudom, de minden pénzben lemerem fogadni, hogy jóval többet mint száz. Ennek ellenére még mielőtt a hipermarketek elkezdték volna áldásos tevékenységüket a zöldségesnél, vagy akár a pesti piacokon, kizárólag saszlát lehetett kapni. Emlékszel rá? A rekeszekben egy sor fehér, egy sor piros, és így tovább. Az érett saszla szőlő nem túl édes, nincs aromája, de ez volt ezt kellett szeretni. Közben a saját kertemben hat különböző fajta csemegeszőlő terem, édesek, illatosak, és mindegyiknek más az aromája. Na, ennek utánanéztem, miért lehet csak saszlát kapni a „Zöldért”-nél. Az ok roppant logikus. Mert ez a fajta a legjobban szállítható, legkésőbb rohad meg, tehát sokáig tárolható. A fogyasztó, a pártállam alatt is, azt kapta, ami a termelőknek és a kereskedelemnek volt jó. És hol vannak már ezek a régi szép idők!

Fordulj be egy hipermarketbe (akkor is megteszed, ha nem szólítalak fel rá) és vásárolj almát. Észre fogod venni, hogy télen-nyáron, esőben-fagyban, mindig ugyanazt 3-4 fajta almát lehet kapni. Pedig az almafajtáknak se vége, se hossza. Még a valaha igen népszerű jonatánt se lelheted fel a pulton. Vajon miért? Mert csak azokat a fajtákat termelik, szállítják és árulják, amelyek bőséges termést hoznak, jól tűrik a permetezést, a szállítást, és a tárolást.

Maradjunk annyiban, hogy te, mint vásárló egyáltalán nem számítasz, és nem azt veszed, amit akarsz, hanem, ami ki van rakva eléd. Parasztosan szólva, manipulálnak veled. Pláne, ha a TV-ben az adott termék reklámját benyomják a film közé. A reklámszöveg pedig változatos. Kitalálnak egy tudományosan hangzó nevet, amit a termék bőségesen tartalmaz és baromian jó az egészségnek. A legújabb sláger az omega-3. „A szervezet számára nélkülözhetetlen omega-3 zsírsavat is tartalmaz.”

Emlékszel-e még a régi kiflikre? Tudod, kisebbek voltak, mint a mai kiflik, a végük csúcsos volt, jól átsült és az első harapástól az utolsóig ropogtak. A mai kiflik nem ropognak, olyanok mint a tapló, összeragadnak a szádban és nincs nekik ízük. Pedig a pék a masszába még ízfokozót is kever, na meg állagjavítót és fél tucat egyéb vegyi anyagot. Olvasd el a kenyér címkéjén mi mindent. Hol vannak már azok a kenyerek, amiben a liszten kívül semmi más nem volt csak kovász (élesztő) és víz meg só?

„Hivatalos” helyekről azt akarják bedumálni nekünk, hogy piacgazdaság van. A piac pedig önszabályzó. Ez a világ legnagyobb csalása. Hol itt a piac, és hol itt a verseny. Én, mint piaci szereplő, keresem a ropogós kiflit, de nem találom, mert az összes kínáló ugyanazt az ócska kifli utánzatot forgalmazza, Ha tetszik, ha nem, ezt kell elfogadnom kiflinek. Nem tudok a konkurenciához menni, mert nincs konkurencia.

Hagyjuk el a nosztalgiát, menjünk át tudományosba. Napjaink táplálkozásának a sok hiányosság mellett van két rákfenéje: a zsír és a cukor. Ez persze így egy kicsit pontatlan. Cukor esetében a fehér, finomított cukorra gondolok, amit az emberiség csak néhány generáció óta ismer, fejlődéstanilag nem szokott hozzá, és hát piszkosul megemeli a szérum triglicerid szintjét (ami egyik oka az infarktusnak). De van ennél nagyobb bűne is. A cukor, és a finom liszt, valamint annak termékeinek túlzott fogyasztása cukorbetegséghez vezethet (kettes típusú diabétesz), ami aztán, ha nem kezelik, teljesen szétszarhatja a szervezetet (vakság, amputálás, és ehhez hasonló csemegék).

A zsírról egy kicsit bővebben kell értekeznünk. Azt nem mondhatom, hogy csak néhány generáció óta fogyasztjuk, mert nem lenne igaz. Azt ember, mint mindenevő, már százezer évekkel ezelőtt is ejtett el állatokat, amiket aztán megevett, és ahol hús van, ott zsírnak is kell lenni. Csakhogy zsírból (precízebben zsírsavakból) nagyon sokfajta van. Azok a zsírsavak, amik halakban és emlős állatokban van, mérsékelt fogyasztás mellett ártalmatlanok. A zsírsav akkor válik veszélyessé, ha az élelmiszeripar „kezelésbe”  veszi őket, és transzzsírsav keletkezik, amire példa a margarin (igen, még az úgynevezett „szívbarát” margarin is), valamint a gyorséttermek termékei, és a sok tucat, nem kifejezetten „vizes” péksütemény.

Szóval, szembe kell nézni két élelmiszer ellenséggel, de nem látjuk őket. Tudod-e, hogy miért? Mert be vannak dolgozva az élelmiszer ipari termékekbe. Mi meg zabáljuk a cocát: „selymesen finom”, „krémszerűen omlik a szánkban”. Menj végig a tejipari termékek hűtőpultjainak során. Minden termékből több tucatot találsz, egyik szebb dobozba van bújtatva, mint a másik, és valamennyi „kitűnő az egészségnek”. Rendbe hozza a bélflórádat, karban tartja az emésztésed. Nem tűnik neked fel, hogy ezekben a flakonokba lezárt, színes készítményekből kapásból össze lehet számolni száz különféle fajtát, de almából csak 3 fajta között válogathatsz? Ez utóbbit termelik, az előzőeket előállítják élelmiszer ipari szakmérnökök, és állítólag van valami közük a tehéntejhez is.

Apropó, tehéntej. Fehér és folyékony, papír a csomagolása, és különböző mennyiségű zsírtartalommal kerül forgalomba. Csak az a szépséghibája, hogy nincs neki tej íze. De ezt csak az veszi észre, aki már ivott igazi tehéntejet. Néhány éve lehetett kapni „reggeli ital” elnevezésű műtejet is, de az már sok volt a hatóságoknak is, amikor kiderült, hogy lejárt tejpórból kutyulták össze.

Maradjunk annyiban, hogy azt eszünk, amit etetnek velünk. A gyártó (nem termelő) és forgalmazó közös érdeke, hogy a termék olcsón legyen előállítható, minél tovább bírja ki rohadás nélkül, külleme csábítóvá legyen tehető. Ezek tehát a szempontok. A fogyasztó ízlése nem mérvadó. A fogyasztó megdumálható. A fogyasztó egészsége se mérvadó, csak a termékben lévő toxikus anyagok ne lépjék túl a megengedett mértéket. Más szavakkal ne kapjunk tőle azonnal vesezsugorodást, máj elégtelenséget, csak rákot 30 év múlva, amikor már nem kimutatható az ok és okozat közötti összefüggés.

Ma már semmi más nem számít csak a profit. Nekünk fogyasztóknak pedig szemünk-szánk tátva marad, MICSODA VÁLASZTÉK! Csak azt nem vesszük észre, hogy a választék mindössze látszólagos. Búzapehely, kukoricapehely, ízesítve ezzel azzal, golyókba gyúrva, bevonva, keverve, ásványi anyagok és vitaminok hozzáadásával, csonterősítő kalciummal dúsítva. Szóval bármi, de mindegyikben ott lapul a teljesen felesleges cukor. Hadd hízzon a gyerek, különben is édesszájú, naná, hogy ez kell neki, aztán majd felírják neki a méregdrága inzulint.

Szóval tudod, hogy mit szeretnél? Megmondom neked, azt, amit nap mint nap hirdetnek a TV-ben, és a hipermarketekben a 120 centi magas polcokon vannak elhelyezve, hogy észrevedd.  

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________