Tibor bá’ online

Az migrációs invázió olyan, amilyen, és úgy fog lecsengeni, ahogy azt a balfácán politikusok kezelni tudják, de ha sikerrel is járnak (nem fognak), még mindig ott lesz előttünk a gazdasági összeomlás. Foglalkozunk most ezzel.

Az alábbi posztot eredetileg közel hat évvel ezelőtt tettem fel. Érdemes átnézni, hogy tanultak-e a múltból, történt-e valami előrelépés?

Nem felvágásnak szánom, de nem vagyok közgazdász, még egy kicsit se. Illetve, csak annyira, hogy nekem is vannak bevételeim, kiadásaim és elképzeléseim, hogy ezeket mi módon tudom egyensúlyban tartani. Na, igen! Mivel úton-útfélen adóznom is kell, egy kicsit szemmel tartom annak az államnak a háztartását, amelyikben élek. Ez utóbbi pedig már politizálásnak számít, ha tetszik, ha nem. Ezért aztán megjegyzem, hogy az elmúlt években egy rakás liberális közgazdász véleményéhez volt szerencsém hozzájutni a TV és különböző újságok jóvoltából. Ha jól emlékszem egyik-másik különböző nemzetközi bankoknak volt ilyen-olyan igazgatója, illetve professzor volt itt meg ott. Kis nép vagyunk, de teli vagyunk talentumokkal, akiket beültetnek a Magyar Tudományos Akadémiába (ha jól tudom havi 500.000 Ft. pusztán ezért mert ott ül) és onnan osztják az észt, főleg, amikor kapnak egy pénzügyminiszteri vagy államtitkári kinevezést. Aztán volt szerencsém megismerni kevésbé liberális közgazdászok véleményét is. A lényeg végül is az, hogy elég sok bába rohangált a parlament körül, amíg az ország ebbe a szarba került, és a bábák közül (hivatalban vagy hivatal nélkül) senki se emelte fel szavát a szabadpiac ellen.

Akkor most térjünk át erre. Mi is az a szabad piac? Mert ugye addig, amíg a tervgazdálkodás alatt nyögtünk (nem is olyan sokat, vagy nagyokat) addig ez nem volt érdekes, de most hirtelen érdekessé vált. Tehát: A szabadpiac egy olyan piac (market) ahol nincs gazdasági intervenció (economic intervention), illetve állami szabályozás (regulation). Kivételt képezve a csalás elleni eljárás, amiről a Btk. rendelkezik. A szabadpiachoz hozzátartozik a magántulajdon védelme, de nincsenek megkötések, szubvenciók, állami monopóliumok és pénzügyi előírások. A szabadpiac ellentéte a szabályozott piac, ahol az állam szabja meg az árakat és a magántulajdon használatát. A szabadpiac elmélete szerint a tulajdonos a tulajdonával korlátlanul rendelkezik, azaz elhasználhatja, eladhatja, bérbe adhatja, hitelt vehet fel rá, átruházhatja, elcserélheti és megsemmisítheti. A korlátlan rendelkezésen belül az értékesítés lebonyolítása kizárólag a tulajdonos és a vevő magánügye, de a szabad akarat határain belül. Tehát fizikai erőszak, trükk, vesztegetés, csalás, stb. alkalmazása nélkül, ami egy harmadik személyre (például az állam) is vonatkozik. Vagyis a tranzakció úgy jöhet létre, hogy a kereslet és kínálat törvényeinek az érvényesítése mellett, mindkét fél megelégedettsége biztosított, azaz a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egymással arányban van.  

A szabadpiac hívei szilárdan hisznek (illetve hittek) abban, hogy a piacnak van önszabályozó képessége, ezért kívülről nem szabad belenyúlni, mert önmagától mindig, minden a helyére kerül. A szabályos időközönként bekövetkező recessziók egyetlen közgazdásznak se nyitotta fel a szemét, ellenkezőleg a szabadpiac önszabályozó mechanizmusának a szerves részének tekintették. Pedig Oscar Wilde (ki az ördög ez a pasi? 😀 ) több mint 100 éve megírta: „Manapság az emberek mindennek ismerik az árát, de semminek se ismerik az értékét.” Az idézeten nem szabad átsiklani, mert naponta lehetünk szemtanúi annak, hogy 32.000 forintért van kitéve a kirakatba egy olyan pár cipő, aminek az előállítási költsége nem haladja meg az 500 forintot. Szó sincs arról, hogy elvetném a sulykot, mert például Délkelet-Ázsiában egy varrónő egyetlen blúz összeállításáért 1 dollár-centet kap, ami pillanatnyilag 2,50 forintnak felel meg. Vagyis az árakat nem vehetjük összehasonlítási alapnak a tényleges érték megállapításánál. Ez az oka annak, hogy 2008-ban oly kevesen látták a gazdasági válság bekövetkezését, mert például az energia és élelmiszer krízist a piac viselkedésén keresztül értékelték. Minden esetre egy dologban határozottan biztos vagyok. Az a fajta közgazdász gondolkodás, ami az országot (és az egész világot) ide juttatta, egészen biztos nem fog kihúzni minket a gödörből. Márpedig éppen ennek a gondolkodásnak vagyunk most is a tanúi. Aki nem hiszi, az lapozza vissza az újságokat!

2008 október 23. Az Amerikai Kongresszusi Vizsgáló Bizottság meg szerette volna tudni, hogy mi a fene történik. Ennek érdekében, meghallgatták azt az Alan Greenspant, aki 19 éven keresztül volt a FED (az amerikai jegybank) elnöke, és ebben a minőségben (Leibniz-től lopva) szikla szilárdan hitt abban, hogy az adott világ a lehetséges világok legjobbikát az emberi önzésnek köszönhetjük. Következésképpen a piacot szabadjára kell engedni, mert annak bárminemű szabályozása katasztrófához vezetne, és mert nem volt egy Voltaire a közelben, akinek ellenvéleménye lett volna, így is történt. Mr. Greenspan felolvasta állásfoglalását a Bizottság előtt, de hajdan volt magabiztosságának a legkisebb jelen nélkül. Első mondataiban azokat az információkat sorolta fel, amik rendelkezésére álltak, és amiknek alapján döntenie kellett. Ha ezek az információk jók lettek volna, akkor a gazdasági modellek ésszerű előrejelzéseket eredményeztek volna. Ennek kapcsán Mr. Greenspan rámutatott, hogy az árazási modell felfedezéséért Nobel díjat adtak. Az ebből származtatott modern kockázatviselési paradigma éveken keresztül megkérdőjelezhetetlen volt, de 2008-ban összeomlott, mert csak a megelőző két évtized eufórikus sikereire támaszkodott. Ha figyelembe vette volna a korábbi idők szűk esztendeit is, a kockázatviselésre egészen más adatok jöttek volna ki. Tudományos körökben jól ismert a jelenség „garbage-in-garbage-out”, vagyis szemétből kiindulva, csak szemét eredményt lehet kapni. Greenspan állította, hogy az alkalmazott modellje jó működött, de a kedvező gazdasági körülmények között mért kockázati adatok betáplálása rossz koncepció volt, ennek megfelelően az eredmények nem lehettek megbízhatóak. Ez volt az a pont, amikor a Bizottság türelme elfogyott, ezért Henry Waxman szenátor konkrét kérdések feltevése mellett döntött. Íme:

Waxman: Hadd tegyek fel egy szimpla kérdést! Önnek volt egy ideológiája, Ön hitt a szabad versenyben —- most idézem az Ön saját szavait: „Nekem van egy ideológiám, ami szerint a szabad versenyre épített piac a lehető legjobban segíti elő a gazdaság megszervezését. Próbálkoztunk szabályozásokkal, de nem váltak be.” Eddig az idézet. Önnek megvolt a lehetősége, hogy megakadályozza a felelőtlen kölcsönkihelyezési gyakorlatot, ami aztán a fedezet nélküli kölcsönök bedűléséhez vezetett. Többen felhívták az Ön figyelmét a veszélyre, de hiába. Most az egész gazdaság fizeti az árát. Nem gondolja, hogy az Ön ideológiájára épített döntéseket jobb lett volna nem meghozni?

Greenspan: Akkor talán tisztázzuk, mi is egy ideológia. Az ideológia egy olyan elmélet, aminek segítségével az emberek a valósághoz közelítenek. Mindenkinek van egy elmélete. Az életben maradáshoz kell egy elmélet. A kérdés mindössze az, hogy ez az elmélet jó-e? Amit én most elmondtam Önöknek, hát igen, megtaláltam az elméletem hibáját. Nem tudom mi lesz a végkifejlet, de engem a helyzet nagyon nyugtalanít.

Waxman: Ön megtalálta az elméletének a hibáját?

Greenspan: Hogy úgy mondjam, találtam egy hibát abban a modellben, amiről egy kritikus pillanatban úgy gondoltam, meghatározza világunk működését.

Waxman: Egyszerűbben kifejezve, rájött, hogy az Ön világnézete, az Ön elmélete nem felel meg a valóságnak, vagyis egyszerűen nem működik.

Greenspan: Pontosan. Pontosan ez az oka annak, hogy megrendültem, mert 40 éven át, vagy még tovább, jelentős bizonyítékok alapján úgy gondoltam, hogy az elméletem elképesztően jól működik.

Tételezzük fel, hogy a FED volt elnöke, Greenspan őszinte volt és közölte, hogy a szabadpiac elméletében csalódott. [sokan egy összeesküvést látnak a középosztály kisemmizésére, de ez messzire vezetne] Ebben az esetben ez a „hiba” nem egy aprócska adat félreírása volt. Greenspan hibája alapvető volt. Nem volt világos fogalma arról hogyan működik a világ, nem volt tisztában a piac szociológiájával. De Greenspan hibás nézetével nem volt egyedül. Az egész pénzügyminisztérium, az összes elnöki tanácsadó, mind-mind hittek a szabadpiacban. Egyetlen egy elméleti szakembernek volt igaza, akit úgy hívnak, hogy Marx Károly. De ezt senki nem vallja be. Ha belenézzünk a szakmai folyóiratokba, akkor az analízisek tucatjaival találkozhatunk, amelyek nem akarnak tudomást szerezni Greenspan „hibájáról”. Közlik az olvasókkal: A kockázatok helytelenül voltak felmérve (valóban). A szabályozások hiánya tette lehetővé, hogy a pánik visszahatott a financiális rendszerre (ami igaz). Az ügynökök jutalék rendszere túl nagy financiális kockázatvállalást eredményezett (ami megfelel a valóságnak). A szabadpiac ideológiája megbénította a közbelépési mechanizmusokat (így igaz). De ez mind azt sugallja, hogy „megakadályozhattuk volna a szabadpiac válságát, ha jobban reagáltunk volna az eseményekre.” Vagyis a világ közgazdászai nem tanultak. Egyszerűen nem értik, vagy nem akarják érteni azt, amit Greenspan mondott. Nem veszik tudomásul, hogy a szabadpiac nem működik.

Merrill Lynch szerint Magyarország 2010-ben fiskális világbajnok lesz. [közbeszúrva megjegyzem, hogy a jelenlegi válságért ezt a Merrill Lynch financiális behemótot jelentős felelősség terheli, és notóriusan ad hamis pénzügyi tanácsokat]. Mind ezen előrejelzések miként lehetségesek, amikor Greenspan beismerése azt jelenti, hogy az egész gazdaságot, a társadalmat, az életünket át kell szervezni. Tudomásul kell venni az emberi természetet, és egy új ideológiára van szükség, ami szabályozza az áruk és szolgáltatások forgalmát. Egy tökéletesen ironikus helyzet állt elő. Amerikában ki kell találni egy Új Marxizmust, mert a Kapitalizmus nem működik, tovább már nem. Csakhogy nem látom tesznek-e valahol is lépéseket ebbe az irányba. Miért tennének? Minden megy tovább a megszokott mederben. Újra emelkednek a részvényárak (persze a hatalmas dollár likviditás miatt, de ezt már nem teszik hozzá) Ma hallottam, hogy az idei karácsonyra az áruhitel felvétele nem marad el a tavalyitól. „Felújítás alatt az árusítás zavartalanul folyik” lóg a tábla a fejünk felett. Az emberek imádják felzabálni a jövőjüket, mert ki tudja van-e jövő?  

Apró, rész-hőbörgések természetesen vannak, de a nagy összefüggéseket nem akarják észrevenni. Veszek egy 100 grammos csomag fűszerpaprikát. Szép piros zacskó, rajta apró betűkkel néhány sor. Kiderül, hogy a csomagolást Budapest valamelyik külső kerületében végezték, a tartalma pedig Argentínából származik (és teli van aflatoxinnal). De azért ne térjünk nagyon el az eredeti témától, a szabadpiactól. Tényleg szabad? Mert ugye ez azt jelentené, hogy az állam nem nyúl bele a gazdaság irányításába. Azonban, ez egyáltalán nem igaz. Az USA hatalmas pénzeket költ egy-egy iparág támogatására. Az Egyesült Államok vizet prédikál és bort iszik. Az USA esetében egy központilag támogatott gazdaságról beszélhetünk (csakúgy mint Magyarországon). Az adókból befolyó pénzt az állam osztja szét a fontosnak tartott iparágak között. Viszont a befolyt nyereség magánkézben marad. Corporate State Capitalism, a pontos meghatározás. A szabadpiac esetenkénti meghatározása USA monopólium. Ez azonban egy cseppet se javít a helyzeten, mert az emberi kapzsiság átüt az államkapitalizmuson is. Ami valójában történik, a vagyon egyre inkább kicsúszik az emberek alól és egyre inkább átáramlik (állami segítséggel) az oligarchák felé. És ezt úgy hívják, hogy szabadpiac. Én inkább a szabad rablás kifejezést használnám.

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________