Tibor bá’ fordítása online
A COP27 csúcstalálkozó semmit sem tett az éghajlatváltozás kezelésére
Írta: Bryan Dyne
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének idei Éghajlat-változási Keretegyezménye (COP27) véget ért, és a világ legnagyobb kapitalista hatalmai, bankjai és vállalatai, amelyek az egyiptomi Sharm el-Sheikhben összegyűltek, ismét ígéretet tettek arra, hogy lényegében semmit sem tesznek a folyamatban lévő klímaválság megállítása és visszafordítása érdekében.
A küldöttek által megfogalmazott megállapodás sok hasonlóságot mutat a skóciai Glasgow-ban tavaly kötött megállapodással. A legsürgetőbb szükség – a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetése és az üvegházhatást okozó gázok szén-dioxid-kibocsátásának a Föld légkörébe való megállítása – a szénerőművek korlátozott kapacitás csökkentésére és a nem hatékony fosszilis tüzelőanyag-támogatások „fokozatos megszüntetésére” korlátozódott. Ez egy olyan kifejezés, amely sokféleképpen értelmezhető, így gyakorlatilag értelmetlen.
Még azok is, akik korábban jelentős szerepet játszottak a nem kötelező érvényű megállapodások megalkotásában, kénytelenek voltak negatívan kommentálni a COP27-en készülteket. Laurence Tubiana, aki a 2015-ös párizsi egyezmény által méltányolt 2015-ös Párizsi Egyezmény egyik fő építésze volt, megjegyezte: „A fosszilis tüzelőanyag-ipar hatása mindenütt megtalálható volt.” Így folytatta: „Az egyiptomi elnökség olyan szöveget készített, amely egyértelműen védi az olaj- és gázipari kőolaj-államokat és a fosszilis tüzelőanyag-ipart.”
El lehet képzelni, mit hoz a jövő évi COP28, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben rendeznek meg, ahol a becslések szerint a világ olajtartalékának 10 százaléka, a világ földgázkészletének 20 százaléka van.
Még azt a felhívást is elvetették, hogy a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fok alá korlátozzák. A határértéket a klímatudósok széles körben a klímaváltozás hatásait tekintve a „visszaút nélküli pontnak” tekintik, amelyen túl a szélsőséges időjárás, az emelkedő óceánok, az élőhelyek pusztulása és a számtalan egyéb veszély által okozott károk megfordíthatatlanok.
A felhívást csak azért tartották meg, mert a CNN kénytelen volt beismerni, hogy az Európai Unió tisztviselői „gondosan megkoreografált sajtótájékoztatót” tartottak. A sajtótájékoztatót Frans Timmermans, az EU éghajlat-politikai főkapitánya vezette, aki azt állította: „Nem akarjuk, hogy itt és ma meghaljon 1,5 Celsius. Számunkra ez teljesen elfogadhatatlan.
Valójában az európai hatalmaknak nincs mit kínálniuk a munkásosztálynak. A konferenciát teljes mértékben beárnyékolta az ukrajnai háború az Egyesült Államok és a NATO, és Oroszország között. Az Egyesült Államok az elmúlt években sürgette Európát, különösen Németországot, hogy hagyjon el az orosz földgáztól való függőségét, legnyilvánvalóbban 2018-ban, amikor Donald Trump akkori elnök szankcionálta Németországot, amiért nem zárta le az orosz-németországi Északi földgázvezetéket. 2-t.
Ezt a nyomást felerősítette az Északi Áramlat 1-es és 2-es vezetékeinek szeptemberi bombázása. A több tízmilliárd dolláros infrastruktúra bűnös megsemmisítése arra kényszerítette Európát, hogy jobban függjön az Egyesült Államok földgázimportjától. Az Energiaügyi Minisztériumtól és az amerikai földgázlobbistáktól származó dokumentumok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok kormánya és vállalatai már felgyorsították a cseppfolyósított földgáz EU-ba irányuló exportjának növeléséhez szükséges infrastruktúrát az ukrajnai háború februári kezdete óta.
Németország a maga részéről széniparának újjáélesztése felé fordult. Áprilisban például a zöld-párti Robert Habeck alkancellár engedélyezte Lützerath városának elpusztítását és lakóinak áthelyezését, hogy az RWE cég 280 millió tonna szenet bányászhasson. Habeck ezt azzal indokolta, hogy „Putyin támadóháborúja arra kényszerít bennünket, hogy átmenetileg nagyobb arányban használjuk ki a lignitet, hogy gázt takarítsunk meg az áramtermelésben. Ez fájdalmas, de szükséges.”
A COP27 állítólagos fénypontja az volt, hogy egy „veszteség és kár” alapot hoztak létre, amely elsősorban az Egyesült Államokból és az Európai Unióból azon szegényebb országokba irányítson forrásokat, amelyeket már eddig is leginkább érintett az éghajlatváltozás. Molwyn Joseph, a Kis Szigetállamok Szövetségének elnöke úgy üdvözölte, mint „egész világunk győzelmét”, és a kis nemzetek iránti „tisztelet” kifejezését.
Az új alap a legjobb esetben is jelképes gesztus. Csak a katasztrófák utáni újjáépítésre korlátozódik, és gondosan úgy alakították ki, hogy ne jelentsen hibát azon nemzetekkel szemben, amelyek a legtöbb üvegházhatást okozó gázt bocsátják ki, mivel az Egyesült Államok az egyik legnagyobb kibocsátó ország. Arról sincs világos elképzelés, hogyan oszlik majd el a pénz, vagy egyáltalán eljut-e a rászorulókhoz.
Más szóval, a konferencia 35.000 résztvevője között állítólag több mint 600 lobbista volt jelen a fosszilis tüzelőanyag-iparból, ami 25 százalékkal több, mint tavaly, és több, mint a csendes-óceáni szigetországok összes delegáltja együttvéve. Bármilyen intézkedést is hoztak, kétségtelenül a kapitalista érdekeket alaposan figyelembe vették, és megtettek mindent annak biztosítására, hogy a Föld felgyújtásából és mérgezéséből származó haszon tovább emelkedjen.
Sőt, még ha a „veszteség és kár” alap megfelelő forrásokat és megfelelő kezelést is kapott az éghajlatváltozás által érintettek ellátására, valójában nem kezeli magát a válságot. Támogatja azt a tévképzetet, amelyet kétségtelenül a COP27 világ vezetői közül sokan vallottak, miszerint az éghajlatváltozást egyszerűen úgy lehet megoldani, ha valami változást hozunk azokra, akik elvesztették megélhetésüket és szeretteiket az éghajlat által kiváltott pusztítások következtében.
Ugyanakkor úgy tesz, mintha az egyre katasztrofálisabb eseményeket is ugyanúgy lehetne kezelni. A logika az, hogy még akkor is, ha a globális felmelegedés legrosszabb hatásai megjelennek, és elsüllyesztik a világ partvonalait, elpusztítják az élőhelyeket, és végül emberek milliárdjai ölnek meg, több pénz jelentheti a megoldást.
Az éghajlatváltozás átfogó veszélye az, hogy egy bizonyos ponton, talán amikor a globális hőmérséklet 1,5 Celsius-fok fölé emelkedik, esetleg azután vagy talán azelőtt, a Föld éghajlata elválik az emberi ipari tevékenységtől, és olyan elszabadult folyamattá fejlődik, amelyet nem fékez meg a jelenlegi technológia, és esetleg véget vethet az emberi civilizációnak. De mit számít ez, ha pénzt, olajt és földgázt kell keresni?
A COP27 igazi tanulsága az, hogy a rivális nemzetállamokra szakadt kapitalista osztálynak nincs megoldása a globális felmelegedésre. A klímatudósok évtizedek óta figyelmeztették a kormányokat és a vállalatokat, hogy a légkörbe történő folyamatos szén-dioxid-kibocsátás végül, és valószínűleg a vártnál gyorsabban, kataklizmikus görcsöket fog kiváltani, amelyek egzisztenciális veszélyt jelentenek az emberekre.
Ez idő alatt ezeket a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyták, és a munkásosztály minden országban szenvedett, mivel az éghajlatváltozás súlyosabb hurrikánokat, monszunokat, erdőtüzeket, sarki örvényeket, terméspusztítást és számos más katasztrófát okoz világszerte minden évben. Az egyetlen megoldás a munkásosztály harca a kapitalizmus felszámolásáért és a termelés tudományos, globális és szocialista alapokon történő létrehozásáért.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________