Ez egy kicsit hasonlít ahhoz, ahogyan a régészek a kihalt emberek, például a neandervölgyiek és a korai homo sapiens étrendjét tanulmányozzák. Ez többről szól, mint a kíváncsiság kielégítéséről. Őseink étrendjének megértése kritikus nyomokat tárhat fel evolúciós sikerükről vagy kudarcaikról.

Egy nemrégiben készült tanulmány, amely egy spanyolországi neandervölgyi ember fogából származó cinket elemezte, felfedi, hogy bárhol is éltek, ők főleg húsevők voltak. Ez a felfedezés segít megmagyarázni, miért haltak ki.

A jégkorszak utolsó 200 000 évében a neandervölgyiek uralták Európát és Nyugat-Ázsiát, míg Afrikában a homo sapiens fejlődött ki. Maradványaik és jellegzetes kőeszközeik Európa-szerte és a Közel-Keleten, kisebb számban pedig egészen a Kínával határos Tádzsikisztánig megtalálhatók.

A neandervölgyiek az eurázsiai sztyeppék (Magyarországtól Kínáig terjedve, a világ legnagyobb gyepterülete.) szívében éltek, ez a terület nem gazdag tápnövényekben. A kempingjeiken végzett felmérések azonban kimutatták, hogy diót, gyümölcsöt, gombát, kagylót és más könnyen összegyűjthető élelmiszert is fogyasztottak.

A neandervölgyiek folyamatosan mozgásban lévő fajok voltak, akiknek magas kalóriatartalmú étrendre volt szükségük. Ló, rénszarvas, bölény és mamut lemészárolt maradványai, amelyeket a neandervölgyiek hagytak a kempingjükön, azt mutatják, hogy a világ legveszélyesebb állataira vadásztak. Ez azonban nem árulja el, hogy étrendjük csoportról csoportra változott-e a hatalmas választékban.

Alacsony szénhidráttartalmú diéta

Az elmúlt két évtizedben a molekuláris biológia fejlődése kiszélesítette a régészek tudását a korai ember táplálkozásáról. A hűvös viszonyok Észak-Európában, például Franciaországban és Németországban, segítenek megőrizni a kollagént a fosszilis csontokban. A stabil izotóp-analízisnek nevezett technikával a korai emberi csontok kollagénjéből kis mennyiségű szenet és nitrogént nyerhetünk vissza, és megtudhatjuk, honnan származik az elfogyasztott fehérje. (Az izotópok olyan atomcsoportok, amelyek ugyanahhoz az elemhez tartoznak, de eltérő tömegűek.) A csontok izotópjainak vizsgálata kimutatta, hogy az észak-európai neandervölgyiek fehérjéinek 80-90%-át állatokból nyerték. Ez a helyzet a farkasokkal és a hiénákkal. Európa száraz déli részein nem vagyunk ilyen szerencsések. A fosszilis csontokban található kollagén melegebb éghajlaton könnyen szétesik, és magával viszi a déli neandervölgyiek étrendjére utaló nyomait.

De az elmúlt évben a régészek azt találták, hogy a cink nyomai a neandervölgyi csontokban is megőriznek információkat az ősember étrendjéről.

Az elmúlt néhány évében a cink-izotópokkal végzett tanulmányok azt mutatják, hogy óriási lehetőségünk van az élet evolúciójával kapcsolatos nyomok feltárásában, mint például az eukarióták esete, ami egy olyan szervezetcsoport, amelyhez az ember is tartozik, felemelkedése és a tengeri táplálékok összetettsége.

Szakértő vadászok

A ragadozók csontjaiban a cink szintje alacsonyabb, mint a zsákmányoké. A különbséget nem befolyásolja az életkor, a nem vagy az idő múlásával együtt járó bomlás. A cink aránya akár 1 mg csontmintából is mérhető. Még ezek az apró mennyiségek is lehetővé teszik az állatok táplálékláncban elfoglalt helyének pontos felmérését.

A közelmúltban a spanyol Pireneusokban élt és meghalt neandervölgyi ember fogzománcából származó cink elemzése új betekintést ad az ókori emberek táplálkozásába. A cink izotópjait 12 állatfaj 43 fogából elemezték, amelyek a spanyolországi Katalóniában, a Los Moros barlang körüli füves területen éltek. Ezek közé tartoztak a húsevők, például a farkas, a hiéna és a hegyi farkas, a mindenevő barlangi medvék, valamint a növényevők, köztük a kecskebak, a gímszarvas, a ló és a nyúl. Az eredmények életre keltették a pleisztocén sztyepp táplálékhálózatát, a növényektől a csúcsragadozókig összefonódó táplálékláncok rendszerét. A neandervölgyiek fogában lévő cink messze a legalacsonyabb cinkértékkel rendelkezik a táplálékhálózatban, ami azt mutatja, hogy a neandervölgyiek legmagasabb szintű ragadozók voltak.

A neandervölgyi táborokban található csonthalmok azt mutatják, hogy nagy mennyiségben vadásztak nagytestű állatokra. Ezek a halmok még a táj azon részein is megjelennek, ahol az ember hátrányos helyzetbe kerülne, például a vízfolyások szélén. Képzeld el, hogy megpróbálsz leszúrni egy felnőtt bölényt vagy lovat. Mindkettő közel egy tonnát nyom. Az új izotópos tanulmány feltárja, hogy a neandervölgyiek fő túlélési stratégiája az volt, hogy levadászszák azokat az állatokat, amelyeket a világon bárhol lehetett találni. A kis állatok és zöldségek valószínűleg alig jelentenek többet, mint köretek.

A szélesebb étrend rugalmasabbá tett minket

A pleisztocén kori Eurázsiát a neandervölgyiektől örökölt Homo sapiens csoportok maradványairól Európa-szerte vett izotópok azt mutatják, hogy vegyesebb táplálkozási szokásuk volt. A növények, a madarak és a halak főételek voltak ezeknek a korai embereknek. A pleisztocén egy füves-sztyepp ökoszisztéma volt, amely a pleisztocén idején uralta Szibériát, és 10 000 évvel ezelőtt eltűnt. Feltűnően instabil klímája volt, száraz gyepükről és nedves tundrákról tűlevelű erdőkre változott, folyamatosan megzavarta az ott legelő nagy, növényevők változatosságát és számát. Tehát egy mindenevő étrend sokkal ellenállóbbá tette volna ezeket az embereket, mint azokat, akik a nagytestű állatok vadvadászatára hagyatkoztak. Nem sokat tudunk arról, hogy mi történt a Neandervölgyiekkel, amikor a nagyvadállomány összeomlott. Ha a rénszarvasok eltűntek, mit tehettek? De a biomolekuláris tudomány gyors fejlődésével kétlem, hogy sokáig kell várnunk, hogy megtudjuk.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________