Az őket létrehozó csapat tulajdona, vagy valamilyen különleges státuszt – vagy akár jogot – érdemelnek?

Azért kell feltenni ezt a kérdést, mert a pongozás képessége annak a jele lehet, hogy ezek a laboratóriumi körülmények között növesztett agysejtek érző képességet értek el – gyakran úgy definiálják, mint az önmagadon kívül álló világ érzékelésének és reagálásának képességét. És széles körben elterjedt a konszenzus abban, hogy az érzék az erkölcsi státusz fontos küszöbe. Az etikusok úgy vélik, hogy az érző lényeknek erkölcsi joguk van ahhoz, hogy ne bánjanak velük rosszul, és az érzék következményeinek tudata egyre inkább beágyazódik az állatokkal kapcsolatos kutatási gyakorlatokba.

Ha a melbourne-i neuronok éreznek, ez azt jelentheti, hogy képesek szenvedni – talán fájdalom vagy más elkerülhető kellemetlenség miatt. Mivel széles körű erkölcsi konszenzus van abban, hogy ne okozzunk szükségtelen szenvedést, ez azt jelentheti, hogy morális korlátai vannak annak, amit ezekkel a neuron hálózatokkal tehetünk.

Érdemes elmondani, hogy a sejteket létrehozó csapat még nem hiszi, hogy ott vannak, mivel a zárt rendszer, amelyben a kísérlet zajlott, azt jelenti, hogy még ha elfogadjuk is, hogy a neuronok reagálnak egy külső ingerre, nem tudjuk, ezt tudatosan teszik, és megértik, hogy cselekedeteik miként okozhatnak bizonyos eredményeket.

De tekintettel arra, hogy hol vagyunk, nincs túl a lehetőségek határain, hogy az érzék lehet a következő mérföldkő. És ha ez igaz, akkor nem csak az etikusoknak kell odafigyelniük – a jogalkotóknak is szigorúan figyelniük kell ezt a technológiát.

A jogi probléma

Ennek az oka, hogy a római idők óta a törvény mindent személynek vagy tulajdonnak minősít. A jogi személyek jogosultak jogokat viselni. Ezzel szemben a tulajdon olyasvalami, ami nem jogosult jogokat viselni. Tehát ha azt gondoljuk, hogy neuró hálózataink hamarosan erkölcsi státusszal rendelkeznek, és ennek meg kell jelennie a jogi védelemben, akkor el kell ismernünk, hogy ezek már nem tulajdonok, hanem jogi személyek

Nemrég megkérdezték a New York-i bíróságokat, hogy Happy-nek van-e joga a szabadsághoz, és nemet mondtak – mert nem jogi személy. Az ügy  mi szempontunkból a legfontosabb, amit az ítéletből levonhatunk: a bíróságok elfogadták, hogy Happy erkölcsös lény volt, aki jogvédelmet érdemelt, de cselekvőképtelen. Ennek az oka, hogy a jogi státuszának megváltoztatása tulajdonról személyre túl nagy változás volt ahhoz, hogy végrehajtsák. Ehelyett ez a jogalkotó feladata volt – akik úgy döntenek, hogy nem tesznek semmit.

Azáltal, hogy elismernek egy erkölcsi követelést, amelyet nem tudnak érvényesíteni, a bíróságok – és általánosabban a jog – fenntartják azt, amit igazságtalanságnak tartanak. Ez különösen megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a „jogi személy” kifejezés soha nem jelentette ugyanazt, mint az „ember”. A történelem során és a világ jogrendszereiben láttunk templomokat, bálványokat, hajókat, vállalatokat és még folyókat is jogi személyeknek minősíteni. Ehelyett ez csak annak a jelzője, hogy a viselő jogosult törvényes jogokkal rendelkezni.

Ebből levonhatjuk a tanulságot, hogy a törvényt jövő-biztosan kell kialakítanunk. Jobb proaktívnak lenni egy előre látható probléma elkerülése érdekében, mint megpróbálni felzárkózni, amikor az már megtörtént.

És ahogy fentebb mondtuk – ez a probléma előre látható a melbourne-i neuronok tekintetében. Még ha, még nem is érzők, a potenciál megvan – és ezért ezt komolyan kell vennünk. Mert ha elfogadjuk, hogy ezek a hálózatok érzőek, és emiatt erkölcsi státusszal rendelkeznek, akkor kívánatos, hogy a törvény ezt tükrözze, és az érdekeiknek megfelelő védelmet biztosítson.

Ez nem forradalmi állítás, és már jártunk hasonló helyen. Amikor az 1980-as években az IVF technológia először megjelent, a törvénynek először szembe kellett néznie az in vitro embriók jogi státuszának kérdésével. A megközelítés az volt, hogy vizsgálatot hívtak össze, hogy megvizsgálják az új technológia által felvetett morális kérdéseket, amely a Warnock-jelentésben foglalt ajánlásokban csúcsosodott ki. Ezek az ajánlások képezték az Egyesült Királyság IVF-re vonatkozó jogszabályi keretének alapját, amely egyfajta „harmadik státuszt” teremt ezeknek az embrióknak – nem teljes jogú jogi személyeknek, de jelentős korlátozásokkal, hogy mit lehet tenni velük erkölcsi állapotuk miatt.

A Warnock-jelentés hatásai ma is láthatók – tehát semmi ok, amiért ne lehetne hasonló megközelítést alkalmazni a Melbourne-ben felvetett kérdések kapcsán. Igen, rengeteg megválaszolatlan kérdés van ezeknek a neurális hálózatoknak a kapacitásával kapcsolatban, és nagyon is arra következtethetünk, hogy egyelőre nem érdemelnek jogi védelmet.

De minden bizonnyal elég kérdés van ezzel a technológiával kapcsolatban ahhoz, hogy megkísérelje megtalálni a választ.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________