A háború több mint nyolc hónapja után ez a forgatókönyv nem valósult meg. Sőt, egyes adatok arra utalnak, hogy az ellenkezője igaz, és az orosz gazdaság jól áll. A rubel erősödött a dollárral szemben, és bár az orosz GDP zsugorodott, a zsugorodás 2022-ben három százalék alá korlátozódhat.

Ha azonban a mérsékelt GDP-zsugorodás és az inflációs adatok mögé nézünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a károk valójában súlyosak: az orosz gazdaság hosszú stagnálásra van ítélve. Az állam már a háború előtt beavatkozott a magánszektorba. Ez a tendencia csak még hangsúlyosabbá vált, és azzal fenyeget, hogy tovább fojtja az innovációt és a piaci hatékonyságot. Az orosz gazdaság életképességének megőrzésének egyetlen módja, vagy jelentős reformok – amelyek nincsenek napirenden – vagy a Szovjetunió bukásakor bekövetkezetthez hasonló intézményi zavar.

A szankciók NEM RAKÉTÁK

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos félreértés részben azzal magyarázható, hogy a gazdasági intézkedések mit tehetnek az irreális várakozásokkal. Egyszerűen fogalmazva, ezek nem egyenértékűek egy rakétacsapással. Igen, hosszú távon a szankciók gyengíthetik a gazdaságot és csökkenthetik a GDP-t. De rövid távon a legtöbb, amiben észszerűen reménykedhet, az orosz import jelentős visszaesése. Teljesen természetes, hogy a dollár és euró iránti kereslet csökkenésével a rubel inkább erősödik, mint gyengül. És mivel a korábbi importra költött pénzt a hazai termelésre irányítják át, a GDP-nek valójában inkább emelkednie kell, mint csökkennie. A szankcióknak a fogyasztásra és az életminőségre gyakorolt ​​hatása hosszabb ideig tart, hogy átjárja a gazdaságot.

A háború elején, februárban és márciusban az oroszok dollárt és eurót vásároltak, hogy megvédjék magukat a rubel esetleges zuhanása ellen. A következő nyolc hónapban az orosz veszteségek növekedésével Ukrajnában még többet vásároltak. Normális esetben ez a rubel jelentős leértékelődését okozta volna, mert amikor az emberek devizát vásárolnak, a rubel zuhan. A szankciók miatt azonban azok a vállalatok, amelyek a háború előtt árukat importáltak, leállították a valuta vásárlását az import korlátozása miatt. Ezért tavasszal 40 százalékkal esett vissza az import. Ennek egyik következménye az volt, hogy a rubel erősödött a dollárral szemben. Röviden: nem arról volt szó, hogy a szankciók nem működtek. Éppen ellenkezőleg, rövid távú hatásuk az importra igen erős volt. Ekkora importcsökkenésre nem számítottak. Ha az orosz jegybank ilyen hatalmas esésre számított volna, akkor márciusban nem vezetett volna be szigorú korlátozásokat a dollárbetétek tekintetében, hogy megakadályozza a rubel értékének összeomlását.

A gazdasági szankcióknak természetesen, más azonnali hatásai is voltak. Oroszország mikroelektronikához, chipekhez és félvezetőkhöz való hozzáférésének korlátozása szinte lehetetlenné tette az autók és repülőgépek gyártását. Márciusról augusztusra elképesztően 90 százalékkal esett vissza az orosz autógyártás, és hasonló volt a repülőgépgyártás visszaesése is. Ugyanez igaz a fegyvergyártásra is, amely érthető módon a kormány első számú prioritása. Tévesnek bizonyultak azok a várakozások, amelyek szerint a Kínán, Törökországon és más, a szankciók alatt nem álló országokon át vezető új kereskedelmi útvonalak kompenzálják a nyugati import elvesztését. Az abnormálisan erős rubel azt jelzi, hogy a hátsó ajtós import csatornák nem működnek. Ha az import rejtett csatornákon keresztül áramlott volna Oroszországba, az importőrök dollárt vásároltak volna, amivel lefelé küldték volna a rubelt. E nélkülözhetetlen import nélkül Oroszország csúcstechnológiás iparának hosszú távú egészsége nem fenntartható.

Még a nyugati technológiai szankcióknál is lényegesebb az a tény, hogy Oroszország félreérthetetlenül egy olyan időszakba lép, amelyben a politikai cimborák megszilárdítják uralmukat a magánszektor felett. Ez már régóta készül. Miután a 2008-as globális pénzügyi válság minden más G20-as országnál erősebben érintette Oroszországot, Vlagyimir Putyin orosz elnök lényegében államosította a nagyvállalatokat. Egyes esetekben közvetlen kormányzati irányítás alá helyezte őket; más esetekben az állami bankok hatáskörébe helyezte őket. A kormány jó kegyeiben maradás érdekében ezektől a vállalatoktól elvárták, hogy többletmunkásokat alkalmazzanak. Még a magántulajdonban lévő vállalkozásoknak is megtiltották az alkalmazottak elbocsátását. Ez gazdasági biztonságot nyújtott az orosz népnek – legalábbis egyelőre –, és ez a stabilitás kritikus része Putyin választóival kötött megállapodásának. Az a gazdaság azonban, amelyben a profit növelése érdekében a vállalatok nem tudnak modernizálni, átstrukturálni és elbocsátani alkalmazottakat, stagnálni fog. Nem meglepő, hogy Oroszország GDP-növekedése 2009 és 2021 között átlagosan évi 0,8 százalék volt, ami alacsonyabb érték, mint a Szovjetunió összeomlását megelőző 1970-es és 1980-as években tapasztalt.

Az orosz vállalkozások már a háború előtt olyan szabályozásokkal szembesültek, amelyek megfosztották őket a befektetésektől. Az olyan fejlett iparágak, mint az energia, a közlekedés és a kommunikáció – vagyis azok, amelyek a legtöbbet profitáltak volna a külföldi technológiából és a külföldi befektetésekből – a legnagyobb korlátozásokkal szembesültek. A túlélés érdekében ezen a területen működő vállalatok kénytelenek voltak szoros kapcsolatot fenntartani a kormányzati tisztviselőkkel és a bürokratákkal. Cserébe ezek a kormányvédők gondoskodtak arról, hogy ezeknek a vállalkozásoknak ne kelljen versenyezniük. Törvényen kívül helyezték a külföldi befektetéseket, olyan törvényeket fogadtak el, amelyek súlyos terheket rónak az Oroszországban üzletelő külföldiekre, és vizsgálatot indítottak a kormány védelme nélkül működő cégek ellen. Ennek eredményeként a kormánytisztviselők, katonai tábornokok és magas rangú bürokraták – sokuk Putyin barátai – multimilliomosokká váltak. Ezzel szemben a hétköznapi oroszok életszínvonala nem javult az elmúlt évtizedben.

A háború kezdete óta a kormány még jobban megszorította a magánszektort. Márciustól kezdve a Kreml törvényeket és rendeleteket hozott létre, amelyek feljogosítják a kormányt a vállalkozások bezárására, a termelési döntések diktálására és az iparcikkek árának meghatározására. Az újoncok szeptemberben megkezdett tömeges mozgósítása Putyinnak újabb bújócskát ad az orosz vállalkozásokat illetően, mert a munkaerő megőrzése érdekében a cégvezetőknek meg kell alkudniuk a kormány tisztviselőivel, hogy alkalmazottaik mentesüljenek a sorkatonaság alól.

Az biztos, hogy az orosz gazdaság régóta a kormány fojtogatása alatt működik. De Putyin legutóbbi lépései ezt az irányítást új szintre emelik. Ahogy Andrei Shleifer és Robert Vishny közgazdászok érveltek, a korrupciónál rosszabb a decentralizált korrupció. Elég rossz, ha egy korrupt központi kormány kenőpénzt követel; még rosszabb, ha több különböző kormányhivatal verseng a lehetőségért. Valójában Putyin hivatalának első évtizedének magas növekedési üteme részben annak tudható be, ahogyan központosította a hatalmat a Kremlben, kioltva a versengő ragadozókat, például a kormányon kívül tevékenykedő oligarchákat. A magánhadseregek és regionális önkéntes zászlóaljak létrehozására fektetett hangsúly azonban az Ukrajna elleni háborúban új erőközpontokat hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a decentralizált korrupció szinte biztosan újra felbukkan Oroszországban. Ez az 1990-es évekre emlékeztető dinamikát teremthet, amikor az orosz cégtulajdonosok magánbiztonságra, maffiakapcsolatokra és korrupt tisztviselőkre támaszkodtak az újonnan privatizált vállalatok feletti ellenőrzés megőrzésében. Az afganisztáni orosz háború veteránjait foglalkoztató bűnbandák „védelmet” ajánlottak a legtöbbet kínálónak, vagy egyszerűen kifosztották a nyereséges vállalkozásokat. A Putyin által az ukrajnai harcra létrehozott zsoldos csoportok ugyanezt a szerepet töltik be a jövőben.

HOSSZÚ ÚT ELŐTT

Oroszország továbbra is győzelmet arathat Ukrajnában. Nem világos, hogyan nézne ki a győzelem; talán néhány romos ukrán város végleges elfoglalása diadalként csomagolna. Alternatív megoldásként Oroszország elveszítheti a háborút, aminek következtében valószínűbb lenne Putyin hatalomvesztése. Egy új reformer kormány kivonhatja a csapatokat, mérlegelheti a jóvátételt, és tárgyalhat a kereskedelmi szankciók feloldásáról.

Mindegy, mi lesz az eredmény, Oroszország úgy fog kijutni a háborúból, hogy kormánya olyan mértékben gyakorol hatalmat a magánszektor felett, amelyre Kubán és Észak-Koreán kívül a világon nincs példa. Az orosz kormány mindenütt jelen lesz, ugyanakkor nem elég erős ahhoz, hogy megvédje a vállalkozásokat a háború alatt szerzett fegyverekkel felfegyverzett leszerelt katonákból álló maffiacsoportoktól. Elsősorban a legjövedelmezőbb vállalkozásokat célozzák meg országos és helyi szinten egyaránt.

Az orosz gazdaság növekedéséhez nemcsak jelentős intézményi reformokra lesz szüksége, hanem olyan tiszta lapokra is, mint amilyen 1991-ben volt. A szovjet állam összeomlása az akkori intézményeket irrelevánssá tette. Az új intézmények felépítésének, az állami kapacitás növelésének és a korrupció visszaszorításának hosszú és fájdalmas folyamata következett – mígnem Putyin hatalomra került, és végül felszámolta a piaci intézményeket, és kiépítette saját mecénási rendszerét. A tanulság komor: ha Putyin elveszíti is a hatalmát, és az utód jelentős reformokat vezet be, Oroszországnak legalább egy évtizedre lesz szüksége ahhoz, hogy a magánszektor termelése és életminősége visszatérjen az ország egy éve tapasztalt szintjére. Ilyenek a következményei egy katasztrofális háborúnak.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________