Tibor bá’ vissza a múltba online

Meteorológiai feljegyzések szerint, Magyarországon az 1939/40-es tél volt a leghidegebb. Ezt a száraz adatot meg tudom toldani egy kis visszaemlékezéssel.

1939 tavaszán apámat kirúgták a munkahelyéről, ezt követve nem tudta fizetni a lakbért, ezért kitettek minket a lakásból. Apámék lemenekültek Félegyházára, ahol sokkal olcsóbb volt az élet, engem pedig leadtak az anyai nagyanyámhoz Angyalföldre, hogy ne zavarjam őket a hányatott útkeresésben. Számomra ez minimális megrázkódtatást se jelentett, mert nagyanyámmal korábban már éltünk egy háztartásban, tehát mindennapi kapcsolatom volt vele.

Nagyanyám a kor ízlése szerint szép asszony volt, aki házasságon kívül szülte anyámat, de utána az egyik férjet a másik után fogyasztotta. Akkor éppen egy asztalos iparos volt a férje, akivel az angyalföldi házában lakott. A pasinak nem volt saját gyereke, így nyomban felvállalta a nagyapaságot, esténként az ágyba még mesélt is nekem.

Szüleim távolléte ideiglenesnek indult, de közben szeptember lett, nekem tehát el kellett kezdenem az iskolát, ami a mai Reitter Ferenc úton, egy nagy kőépület volt. A Jász utca és a Reitter Ferenc utca egymással párhuzamosan futnak. A kettő között, abban az időben, egyetlen épület se állt, egy hatalmas grund volt bozótokkal és gyomokkal, amik között az emberek kikoptatták az átjárást. Itt mentem én is minden nap az iskolába és onnan vissza. November végén nem csak az üzletek kirakataiban jelentek meg csoki mikulások, de az első hó is lehullott. Ezért aztán iskola után bőszen taposva a bokáig érő havat, negyedórákon át bámultam a mikulásokat, és azon gondolkodtam, ha ezeket a Mikulás hozza, akkor miért lehet pénzért megvenni?

Mikulás után az időjárás nagyon hidegre fordult. Iskolából hazafelé a lábam a cipőben teljesen átfázott, valószínűleg egy vékony nyári cipő lehetett. Nagyanyám férje egész nap fűtött egy nagy méretű vaskályhát, aminek állandóan nyitva volt az ajtaja, így a rács mögött látszott az izzó szén. Hazaérkezés után nagyanyám mondta, hogy üljek a kályha elé, vegyem le a cipőmet, és melegítsem fel a lábam. Én a teljesen jeges lábam egészen közel vittem a rácshoz, de nem éreztem semmit. Ezért hozzányomtam a nagy ujjamat. Ezt se éreztem, de a nagy ujjam füstölt és nagyon büdös volt. Közben állandóan azt hallottam, hogy nagyanyám ilyen hideg télre nem emlékszik, pedig Félegyházán is voltak kemény telek.

Másnap vasárnap volt, otthon maradtam és szörnyülködve hallottam, hogy az éjszaka valaki megfagyott az utcánkban. Állítólag hazafelé menet jött egy erős széllökés, ami elől beállt az egyik kapuba, ahol meg is fagyott, mert túl sokáig várt a szél csillapodására. Ezek utána lelkemre kötötték, hogy iskola után azonnal jöjjek haza szapora lépésekkel, mert látom, mi történhet. Ne is mondjam, úgy megrémültem, hogy szaladtam hazáig. Illetve szaladtam volna, de nagyon magas volt a hó. Inkább csak haza vánszorogtam.

Apámék január elsejétől béreltek egy 3 szobás lakást a VIII. kerületbe, vagyis nagyanyámékat január elején elhagytam. Az a szörnyű Angyalföldi hideg tehát decemberben volt. Vagyis akkoriban a tél november végén érkezett, és mindjárt az első hónapban kegyetlen tudott lenni.

Az új iskola csak három házzal volt messzebb, és kikövezett járdán kellett menni, ahonnan akkoriban hajnalban lesöpörték a havat. Ezzel nem volt probléma, de mással volt. Az iskolaudvart fellocsolták, ami egy szabványos eljárás volt, mert így lett belőle jégpálya. Tanítás után lehetett korcsolyázni, le is mentünk, de nagyon hamar be kellett menni az épületbe az iszonyatos hideg miatt. És itt álljunk meg egy pillanatra. A mai hideg és az akkor hideg nem ugyanaz. A mai emberek el vannak kényeztetve, mínusz 3-4 foknál már szörnyűködnek. Akkoriban a mínusz 20 fok nem volt ritkaság. A folyamatos 8-10 mínusz természetes megértésre talált, de nem csak 1939/40 telén.

Nagyon jól emlékszem, hogy 1949 januárjában – még a karácsonyi szünet alatt – Félegyházán reggel – 28°C volt. Apám azt mondta, hogy ha köpök, mire leér a földre már kemény lesz. Ezt viccnek szánta, de kipróbáltam. Reptében nem lett kemény, de ahogy földet ért, azonnal megfagyott. Arra is tisztán emlékszem, hogy 1953/54 telén mint katona, téli gyakorlatra voltunk kivezényelve. Akkor is – 28 °C volt. Ezt onnan tudom, hogy a fülünk majd lefagyott, illetve az egyik fiúnak ténylegesen lefagyott. Le akartuk hajtani az usanka fülvédőjét, de a tisztek nem engedték azon az alapon, hogy a szolgálati szabályzat szerint csak – 30 °C alatt van megengedve. Nem haltunk bele, viszont a TV nem mondta be a hírek alatt legalább háromszor, hogy megrázó képek következnek, miközben nem mutatnak semmit.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________

Bemutatjuk, ki jelenleg Európa legfontosabb embere

Szerző: Sergio Di Cori Modigliani – fordította Olajos Tibor

Mi a véleményetek az itt látható, Yani Varoufakis névre hallgató úriemberről? Bizalomgerjesztő-e az arca? Lehet neki hinni? Megtartja a szavát? Nem lehet, hogy ez az örök képmutatás álarca, melyben a végén mindenki csalódik? A Wall Street Journal szerint „ő a héja az európai baloldal radikalizmusában.” Nem újságíró, és nem keresi a televízió nyilvánosságát. 2015. január 26.-óta ő az új görög pénzügyminiszter.

Bemutatásnak annyi, hogy a 9 éve meghalt James Kenneth Galbraith, minden idők leghíresebb közgazdászának és gondolkodójának, a tomboló liberalizmus kibékíthetetlen ellenfelének Varoufakis volt a felfedezettje, akit meghívott az University of Texas-ra, ahol ő maga volt az elnök. A felfedezett mind addig a Camberrai Közgazdasági Egyetemen volt makroökonómiai tanársegéd, a közgazdasági és matematikai diplomáival. Ezeken felül a „játék elméletekre” szakosodott és szakértője lett „a virtuális valóságok felépítésének és szimulációjának, melyek alapján pénzügyi forgatókönyveket építenek fel és bontanak le”. (egy adott pénzügyi helyzet kialakulása, illetve összeomlása)

Ő a nemzetközi spekulatív finánctőke rémálma, nem pénzügyi hatalma lenne, hanem mert őt tartják pénzügyi manőverek kifinomult spekulatív játékainak a legnagyobb szakértőjének. Tegnapig csak kevesen ismerték, mert a befolyása, hatalma nullával volt egyenlő, de ez a múlté. A választások után ő lett Görögország pénzügyminisztere. 26-a óta a trojka, vagyis az ECB, Merkel, és Juncker szemében ő a legfélelmetesebb személy.

Azt beszélik, hogy Sky és Fox News milliárdos tulajdonosa, Rupert Murdoch, négy hónappal ezelőtt egy belső tájékoztatóban megtiltotta, hogy bármilyen indokkal interjút készíthetnek vele. Még csak nem is idézheti, aki ezt megszegi, vagy bármilyen teret biztosít számára azt azonnal kirúgják.

Három héttel ezelőtt a BBC-nek nyilatkozott, és kijelentette, hogy „Európa nem létezik, mert bűnözők szűk köre sajátította ki magának. Olyan bűnözök, akik az állampolgárok vérére szomjaznak, akik úgy hoznak törvényeket, hogy meghamísítják a számokat, megváltoztatják a mérlegeket, lerombolják a polgári jogokat, visszaélve azzal, hogy a köreikben valóban rátermett személyek vannak. Ezek szakértői a pénzügyi csúcstechnológiának, képesek egy perverz és ördögi játékséma alapján dolgozni, amely a végén mindnyájunkat tönkretesz és a középkor sötétségébe visz vissza. Adjatok nekem lehetősége, hogy leüljek az asztalukhoz és eltöröm a hátgerincüket”.

Szóval, ez az ember találkozik athéni irodájában holnap, január 30-án déli 12-kor az ECB, az IMF, és az Európai Bizottság küldötteivel, valamint még a német gazdasági miniszter jobb kezének számító biztossal.

Azzal, hogy a győztes Sziríza párt vezetője, Alexis Ciprasz belőle csinált pénzügyminisztert, egy nagy hazárdjátékba kezdett, amit mindenki épp oly zseniálisnak tart, mint amennyire veszélyesnek.

A miniszterelnök, szélsőbal háttérrel, a nemzeti jobboldallal kötött szövetséget, akiknek odaadta a belügyi és a hadügyi tárcát, rájuk bízva a társadalmi elégedetlenség kezelését, cserébe kérve és megkapva a szabad kezet Varoufakis pénzügyminiszteri kinevezéséhez.

Végül Varoufakis a következőkkel fejezte be a BBC interjút: „Le fogjuk rombolni azokat az alapokat, melyre támaszkodva lerombolták Európát. Évtizedeken át, egy olyan rendszert építettek ki, amely energiát és javakat szív el a társadalom minden más tagjától. A markukban tartott Európában egy új viktoriánus korszak alakult ki, mert az ő céljuk tönkretenni a népeket, és létrehozni egy új birodalom diktatórikus arisztokráciáját, egy igazi és valódi abszolút monarchiát”.

Varoufakisnak egyáltalán nem áll szándékában kilépni az euró zónából. Két nappal ezelőtt kijelentette, hogy Mario Draghi nyugodtan aludhat, és szépeket álmodhat, ha hajlandó felébredni mielőtt túl késő lenne. „Én rendelkezésre állok, és mint egy olyan pénzügyminiszter, akit teljes mértékben támogat a kormánya, elmondhatom, hogy olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami jó Görögországnak, de ugyanakkor nem hátrányos szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért”.

A legfontosabb olasz gazdasági lapban il Sole24ore, két napja megjelent egy cikk Varoufakisről, ki az, aki tárgyalni fog Európával

http://www.ilsole24ore.com/art/notizie/2015-01-27/alle-finanze-falco-varoufakis-economista-accidentale-103043.shtml?uuid=ABFDzdkC

A sorok között én tiszteletteljes félelmet olvasok ki, egy olyan személy iránt, akivel nem lesz könnyű tárgyalni, még kevésbé lesz lehetséges megvezetni. Az Európai piacon a létező legkeményebb tárgyalófél. Meglátjuk, mire jut, mit ér el. Még korai bármit mondani. Azonban számomra valóban a legjobb hírt jelenti, mindnyájunknak európaiaknak, hogy olyan valaki száll szembe a háborúra készülőkkel és a pénzügyi potentátokkal aki a legjobban ért hozzá és a tapasztalatát élesben szerezte.

________________________________________________________

Tibor bá’ utóirata: Varoufakis véleménye, vagy elemzése az európai elitről kísértetiesen cseng, ha Orbán Viktor tevékenységére gondolunk. Ugyanis ő pontosan ezt csinálja. Kialakít egy oligarcha réteget, rabszolgasorsba száműzi az értelmiségi középosztályt, és mindenki mástól meg akar szabadulni a lehető legkegyetlenebb, legbrutálisabb módon. Ez egyezményezett. Ez az oka annak, hogy az EU immel-ámmal kezeli a szembehelyezkedését, és tovább folyósítja a pénzt, ami majdnem egy az egyben vándorol az új oligarchák zsebébe.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ online

A Reuters szerint, alig egy hete jelentette be Putyin, hogy Oroszországnak erősíteni kell a haderejét, hogy megőrizhesse szuverenitását, a Moszkvát veszélyeztető országok kihívásaival szemben. Ez azt jelenti, hogy Putyin elkötelezte magát egy igen drága program megvalósítása mellett, amit megerősített az orosz pénzügyminiszter: a gazdasági krízist követő költségvetési visszanyirbálások a fegyverkezésre nem fognak kihatni.

Más fórumokon hangzottak el olyan kijelentések, hogy az orosz nép nem csak képes elszenvedni komoly megszorításokat, de hazafias érzelmektől hajtva, hajlandóak is rá.

Putyin az orosz iparmágnások előtt kijelentette, hogy a hadsereg megerősítése modern, könnyen mobilizálható, jól felszerelt egységeket jelent, amelyek képesek hazánk biztonságát veszélyeztető erőket „neutralizálni”, ami – gondolom – a megsemmisítés szalonképes megfelelője.

Putyin a biztonságukat veszélyeztető erőket nem specifikálta, de az új katonai doktrína egyértelműen kijelenti, hogy a NATO előrenyomulás veszélyt jelent.

Putyin vádolta az Amerikai Egyesült Államokat azzal, hogy célba vették Oroszország legyűrését. Megnevezte a Nyugatot, hogy a Moszkva barát ukrán elnököt a múlt évben megdöntötte.

Putyin arra is kitért, hogy hozzájuk képest „ők” többszörösét költik fegyverkezésre. Majd hozzátette, nekünk módunk van, és kötelességünk erre a kihívásra megfelelően válaszolni.

Vagyis visszalépet a Világ az 1990 előtti állapotba, a féktelen fegyverkezési versenybe. Az igazi kérdés, hogy ezt a rengeteg új és modern fegyvert fel fogják-e használni, vagy hagyják, hogy elévüljenek?

________________________________________________________
________________________________________________________
___________________________________

Tibor bá’ online

Hitviták végén a mérsékelten tagadók rendszerint megállapítják, hogy isten ugyan nincs, de azért a vallás hasznos, mert erkölcsre tanítja a társadalmat, és ezt meg is követeli tőlük. Ilyenkor szoktak felmerülni a technológiai fejlődés által nyakunkra hozott átkok, mint például az atombomba, és megannyi szennyező anyag. Ezzel szemben az agyon dicsért istenhit ilyesmiket nem hoz ránk, de kaptunk bőven egészen más jellegű „áldásokat”. Nézzük!

1.

A „választott nép” koncepció, amit megismerhetünk az Ó-szövetségből. A választott népnek természetesen joga volt birtokba venni az „ígéret földjét”, annak ellenére, hogy ott laktak mások. Most, aki azt hiszi, hogy ez a zsidók privilégiuma, amit mind a mai napig fenntartanak, akkor az téved. A keresztényeknek szóló Új-szövetségben – Pál levele a Kolossébeliekhez 3:12, így szól: „Öltözzetek fel azért, mint az Istenek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszú tűrést.” Elég értelmetlen fogalmazás, de egyértelmű, hogy ti, mint az istenek kiválasztottai legyetek könyörületesek, jók, alázatosak, stb. Miközben a Jehova tanúi szerint 144.000 lélek különleges elbánásban fog részesülni a másvilágon.

Az egymás mellett létező vallások, és szekták mindig is konkuráltak egymással, hirdettek egymást kölcsönösen kizáró „igazságokat”, és ígértek jutalmat a másvilágon. Felvettek különböző, megkülönböztető szimbóliumokat, mint például a körül metélés, vagy hajvágás, öltözék, hogy megkülönböztetők lehessenek a követők és a nem követők, ahol is a követők magukat felsőbbrendűeknek érezhették.

Kérdezheted, olyan rossz ez? Nos, Izrael évtizedek óta népirtást végez ezen az alapon még ma is. Hogy a múltban hány emberéletet követeltek a hitviták, a hitterjesztések, azt csak az a magasságos isten tudná megmondani, akinek a nevében gyilkoltak.

2.

Eretnek-hitetlen-pogány: Ezek nem csak kívülállók, de egyenesen lealjasítottak, akik nem is igazán számítanak embereknek. Ezeket mind a három egyistenhívő vallás szerint semlegesíteni kell térítéssel, legyőzéssel, elszigeteléssel, ha másképp nem megy, akkor legyilkolással.

3.

Szent háború: Ha egy gyilkos háború lehet szent, akkor bármi. Középkorban a római katolikus egyház dél Franciaországban földbirtokot és egyéb tulajdonokat ígért az „igaz keresztényeknek”, akik csatlakoztak a keresztes hadakhoz. Szunnita és síita muszlimok évszázadok óta gyilkolják egymást. Napjainkban pedig különös kegyetlenséggel. Az Ó-szövetség szerint Jehova segíti őket nem csak az ígéret földjén élő pásztorok legyőzésében, de kiirtásukban is. ISIS isteni sugallatra legyilkol gyermekeket és időseket, felgyújt épületeket és szex rabszolgáknak fog be szűz lányokat, miközben erkölcsileg felsőbbrendűnek érzik magukat.

4.

Szentségtörés (blaszfémia): Bizonyos dolgok nem megkérdőjelezhetőek, nem kritizálhatóak, nem lehetnek tárgya szatírának. Aki ezt megszegi, az szentségtörést követ el. Ezért pedig a Biblia szerint halál jár (Mózes 3. könyve 24:16). A Muszlim Saria szintén halált oszt a szentségtörőkre.

A szentségtörés megelőzése végett az évszázadok alatt milliókat gyilkoltak le. Ebben a pillanatban Raif Badawi blogger 1000 korbácsütésre vár Szád Arábiában, amit 20 alkalommal kell rámérni 50 ütésenként. Erre azért van szükség, hogy az előző 50 ütésből felgyógyulhasson. Az évszázados tapasztalatok szerint 60 ütésbe rendszerint belehalnak.

6.

A szenvedés glorifikálása: Bizonyára tudsz róla, hogy titkos szekták, szerzetesek saját hátukat korbácsolják. A cél a sátán hatására elkövetett bűnökért történő vezeklés. Különben is a hívők zöme úgy gondolja, hogy a szenvedés árán közelebb kerülhet istenhez. Erre lehet mondani, hogy aki korbácsolja önmagát, az megérdemli, de a dolog nem ilyen egyszerű. Az ilyen emberek vezető pozícióban sokkal könnyebben kínoznak meg másokat (börtön, kihallgatások, hadifoglyok, stb.) sok esetben nyilvánvaló szabályok ellenére, mert ez nem csak elfogadhatónak, de eredményesnek is tartják.

7.

Csonkítás: Vallásos indítékból, tiltakozásra képtelen újszülötteket visszafordíthatatlanul metélnek. Kislányoknak kivágják a csiklóját. Mindezt istenhit által hajtott szent meggyőződésből. Létezik láthatatlan lelki csonkítás is. Mi másnak lehet nevezni, ha családon belül szigorú vallásos élet van ráerőszakolva a gyermekekre a szülők vallásos hite alapján, mivel a hívők meg vannak győződve róla, hogy hitük az egyedüli út az üdvözöléshez.

8.

Feláldozás: Áldozat bemutatás, vagyis egy erre a célra kialakított oltáron ember vagy (áldozati) állat rituális legyilkolása, vérének kicsurgatása, ami az elképzelések szerint istennek tetsző cselekedet. Már önmaga ez utóbbi is beteg elmére vall. A jóságos, gondoskodó istennek tetszik, ha nevében életeket oltanak ki. Az Ó-szövetség rendelkezik erről. Igen, a sokak által szent könyvnek tartott, csodálatos Biblia. Mózes II. Könyve 22:29-30 – Gabonáddal és boroddal ne késlekedj; fiaid első szülöttét nékem add. Hasonlóképpen cselekedj ökröddel, juhoddal: hét napig legyen az ő anyjával, a nyolcadik napon nékem add azt. Hogy ezt a szószékekről nem prédikálják, az érthető, de hogy ezeket még nem irtották ki a Bibliából, az nem. Illetve, nyilván nem tartják olyan szörnyűségesnek, még a XXI. században sem.

9.

Pokol: Kereszténység, Iszlám, vagy Buddhizmus, e témában nem sokban különbözik. Mindegyik megteremtette a túlvilág egy különlegesen elzárt részét, ahol démonok, szörnyek, és az örök szenvedés található. Minden rossz, amit a vaskorszak emberének eszébe juthatott, és amit a középkor embere elfogadott. A Pokolba jutás lehetősége ragyogó eszköz volt a hívők frászban tartására, ezen keresztül az irányításukra. Gyenge vigasz, hogy ezeknek egy része a társadalomban élés rendszabályozására irányult.

10.

Mennyország: Az örökké fáradt, mosdatlan őseink részére a tiszta ház, arannyal kikövezett utak, az ifjúság kútja, az angyalok örökké zengő kórusa (vagy szüzek rendelkezésre állása) valóban igen vonzó lehetett, de nem kell hozzá sok fantázia ráébredni arra, hogy az örök élet a paradicsomba milyen hamar válna elviselhetetlenül unalmassá. Elvégre a tökéletes felállás nem változhat kevésbé tökéletesre.

De nem ez az igazi probléma a mennyországgal. Azok a hívők, akik ide akarnak kerülni, folyamatosan a kívánalmaknak megfelelően élnek, és közben nem veszik észre a földi élet nyújtotta lehetőségeket, és így nem is élnek azokkal. Az egész életük elmegy úgy, hogy felkészülnek egy nem létező másvilág, nem létező mennyek országára.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________

Tibor bá’ online

Néhány napja körbejárt egy videó, amely célozta bemutatni, hogy a szakadárok népirtást végeznek (bejelentett offenzíva). Egyszer csak egy állig felfegyverzett katona elment a kamera előtt, aki angolul tiltakozott, hogy felveszik az arcát (“Get out of my face, please!”) Vagyis az amerikaiak már ott vannak, de úgy tűnik hiába.

Dmitry Orlov (orosz származású amerikai mérnők, aki figyeli az ukrán eseményeket és folyamatosan kommentárja azokat) szerint egy ukrán hírportálon rövid ideig olvasható volt, de aztán nyomtalanul eltűnt a következő:

„Nemzetközi megfigyelők szerint Kijevben egyre nagyobb a pánik a szakadárok donbassi ellenoffenzívája miatt. Egy hetes támadásban hatalmas csapást mértek az ukránokra, akiknek jelentős vesztességeik voltak. Az ukrán katonák demoralizáltak, a tisztek össze vannak zavarva, és képtelenek a helyzeten uralkodni. A legfelső katonai vezetőség félnek a további bekerítésektől Debaltsevo, és más területek körül. Eközben a nemzeti gárda tartalékai kimerültek, a kisebb egységek pedig képtelenek stabilizálni a frontokat. Az ukrán hadseregnek alig van lőszere, élelmiszere és sebesült ellátási kapacitása. – A szakadárok szerint 752 ukrán katona az életét vesztette, 59 tankot megsemmisítettek, és jelentős létszámú foglyot ejtettek. Ezek után a szakadárok nem hajlandók a minszki tárgyalások folytatására, valamint bejelentették a támadások folytatását.

A frontvonal mögötti területek hatóságai jelentik, hogy az ukrán katonák tömegesen dezertálnak fegyvereikkel együtt és egyre nagyobb számban fosztogatják a vidéket.

A katonai vezetés nem meri jelenteni a valós helyzetet, így Poroshenkó meg van róla győződve, hogy minden rendben van, és ha szükség lenne rá, a Nyugat kellő segítséget fog nyújtani.”

Orlov ehhez még hozzáteszi, hogy szerinte a jelenlévő amerikai katonák nagyon el vannak foglalva azzal, hogy lövik a civil lakosságot, majd a másik oldalt hibáztatják vele, így nem tudnak arra figyelni, hogy feleslegesen ne nyissák ki a szájukat, utalva ezzel a fenti elszólásra.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba

Pont 30 éves koromra jöttem vissza hazámba, és némi ismeretség segítségével az Egyesült Izzóban kezdtem dolgozni, ahol legnagyobb meglepetésemre, nem annyira műszaki, mint inkább nyelvi ismereteimre voltak kíváncsiak. Fiatal mérnökökből Dunát lehetett volna rekeszteni, míg angolul tudókból igen rosszul álltak. Mivel odakint légkondicionálókat terveztem (adott épületekbe egyedi darabokat) a világítástechnikai szakszavak, kifejezések egy részét nem ismertem. Mindjárt első nap hozzám vágott az osztályvezetőm egy rakás angol nyelvű prospektust, szakirodalmat, hogy „tanuljak”. Így aztán néhány napig csendben elvoltam. Nem „termeltem”, de azért hasznosan elfoglaltam magam. Nem így a többiek.

Mindjárt a második nap meglepődve tapasztaltam, hogy ugyan fél nyolcra mindenki benn volt, de többen leterítettek az asztalukra egy szalvétát, ráraktak 2-3 zsömlét, néhány mackó sajtot, vagy 10 deka parizert, és szép komótosan elkezdtek falatozni. Nyolc előtt néhány perccel kivágódott az osztályvezető ajtaja, belépett a mi szobánkba és megkérdezte a még falatozgató gépírónőt, hogy ráér-e egy levelet legépelni. Erre „mindjárt” volt a válasz, majd a szóban forgó kartársnő szép komótosan összecsomagolta a maradékot és az egészet betette egy fiókba. Nyolc óra után azért szép lassan más dolgok is rákerültek az asztalokra, és mintha beindult volna valamiféle munka, de nem tartott sokáig, mert fél kilenckor bejött egy fiatal kartársnő és azt kérdezte ki akarja megnézni a Csárdás Királynőt, mert van neki még hat jegye. Mennyibe kerül, stb. Távozása után érdeklődtem, hogy vaj ő ki volt. Mondták, hogy a „közönségszervező”, de ez nekem kevés volt, így hosszas magyarázatba kezdtek, ami csak a műszaki rajzoló érdeklődése zavarta meg, aki azt szerette volna tudni, ki kér feketét. Ugyanis délelőtt 10 körül feketekávét főzött a rajztáblája mögött, és 1 forintért bárkinek adott egy kis csészébe, amit utána ő mosogatott el, mert ez hozzátartozott az üzlethez.

Még déli tizenkettő előtt befutott egy másik fiatal kartársnő az ebédjegyekkel, amit kiosztott. Kiderült, hogy ezeket előző nap rendelték meg nála, a la kart alapon. Kiosztás után közölte a következő napi választékot, amiből mindenki rendelt magának, amit a fiatal kartársnő felírt, majd távozott. Ekkor már szedelőzködni kezdtek azok, akiknek volt jegye, vagyis mindenki, csak én nem, és elindultak az ebédlő felé. A Tungsram művek elég nagy területen vannak, hozzánk az ebédlő egy hatalmas udvar másik oldalán volt, szóval kb. 10 percnyi sétára (csak oda). Első napra nekem valahonnan szereztek egy jegyet, így én is tudtam ebédelni. Az ebédlőből kijövet volt ott egy cukrász pult, ahol kápéért lehetett kapni különböző krémeseket, minyonokat, tortákat, stb. Itt elidőztünk egy kicsit, mert a bő választék lehetetlenné tette a gyors választást. Az irodába való visszatérés után mindenki elkezdte falatozni a saját süteményét. Alig rakták el a csomagoló anyagokat, megint jött egy fiatal kartársnő, aki cipelt magával vagy 20 könyvet. Egyszóval ő volt a könyvterjesztő. A könyvek átlagára 20 forint körül volt, de részletre is meg lehetett őket kapni, fizetésenként 5 forint leperkálása mellett.

A könyvterjesztő után a gépírónő látványosan befejezte a levél gépelését, amit bevitt a főnöknek aláírás végett, majd betette egy fonott tepsibe. Egy órával később betoppant egy idős kartársnő, aki ezt a levelet áttette a magával hozott mappába és azt kérdezte, „ez minden?” A kérdés jogos volt, mert 10 ember, egy nap, egy levél, nem tűnt soknak.

A következő nap ugyanígy kezdődött, de a folytatás nyújtott némi változatosságot. Könyvterjesztő helyett, bélyegterjesztő látogatott meg minket. Kiderült, hogy a posta által folyamatosan kibocsátott újabb és újabb sorozatokat hordta ki az előfizetőknek. Az anyag leszállítása után hozzáfogott azok beszervezésébe, akik még nem voltak a bélyeggyűjtő klub tagjai.

Harmadnap a reggelizés kiegészült sportújság böngészésével, mert előző délután volt valami nemzetközi focitalálkozó, majd félórára nyúló vitatás, gólhelyzetek elpasszolásáról, a bíró vakságáról, stb. Aztán délután általános munkabeszüntetés lett deklarálva, mert az egyik kartárs Sándor volt, a dátum pedig március 18, és az köztudott, hogy a magyar kultúrához a névnapok megülése nagyon hozzátartozik (ami például angolszász területeken ismeretlen).

A következő napokon is elég sűrűn történtek érdekes dolgok. Például bejött az osztály egyik külső munkatársa, egy menő fotós, aki elmesélte legújabb kalandját valamelyik színésznővel, akiről készített portré képeket. Viszont nem ő volt az egyetlen, mert volt egy-két grafikus külsős is, akik a kiadványok grafikáit készítették, és ezeknek is voltak sztorijaik. Ezek a szabadúszó külsősök elképesztő pénzeket kerestek, mondjuk minimum tízszeresét egy átlagos fizetésnek, ami kizárólag abból adódott, hogy megbízást kaptak tőlünk. Ezért úgy érezték, hogy időnként ki kell hozzánk jönni és el kell minket szórakoztatni fél délelőtt.

Néhány munkanap után az is kiderült, hogy az osztálynak van egy olyan dolgozója is, aki csak a fizetéséért jön be, különben sose látjuk. Ő a Tungsram focicsapatnak volt a tagja. Hogy nem dolgozik, de azért kap fizetést, egy kicsit őt is zavarta, ezért aztán amikor bejött fél napon át foci pletykákat mesélt az egész osztálynak, ami alatt természetesen állt a különben is igen lanyha munka.

A lista természetesen nem teljes, mert volt az Izzóban fotókör is, ami szintén főleg délelőtt ülésezett. Aztán létezett egy kultúros is, aki az igényelhető üdülőhelyeket kínálgatta, jegyezte fel, és hozta vissza a beutalót. Egy időben divattá vált a gyertyakészítés, amihez padlóviaszt kellett venni, beszínezni valamivel, majd beönteni a gyártásból származó valamilyen burába, ami megszilárdulás után letörhető volt a bura alakját felvevő gyertyáról.

Hogy munkaidőben szexelni is lehet, azt csak egy kicsit később tudtam meg. Még egy kicsit később pedig ki is próbáltam. Szóval, nem egy gépsoron dolgozni kifejezetten kellemes volt, bár a fizetés messze elmaradt a NSzK fizetéseitől, de visszaemlékezéseim szerint, ez senkit se idegesített.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

A szerdai hozzászólók közül néhánynak fogalma sincs a tudományokról, azok működéséről, viszont van róluk egészen nevetséges véleményük. Ennek a hiányosságnak a felszámolására született ez a poszt.

Prológus: Ha nem lenne a sokak által lenézett tudomány, akkor nem lenne gépkocsi, rádió, televízió, okos telefon, de ami ezen nyilvánvaló tárgyaknál sokkal fontosabb, nem lenne elektromosság, nem lennének a keserves emberi munkát átvállaló mezőgazdasági és egyéb gépek. Tudomány nélkül ma is a feudális középkorban élne az emberiség. A tudomány tehát csodákra képes, amivel persze vissza lehet élni, de az nem a tudomány bűne, hanem az Emberé.

________________________________________________________

Miért született meg, és mi a célja a mindössze néhány száz éves múltra visszatekintő tudománynak? A bennünket körülvevő világ megismerésére. Ennek érdekében megfigyeléseket, kísérleteket végeznek, amelyeknek során a megszerzett ismeretek összességét tudományos eredményeknek nevezzük. Azonban ezeknek az megfigyeléseknek, kísérleteknek bárki által megismételhetőnek kell lennie, és azonos eredményre kell jutni ahhoz, hogy az eredményt tudományos eredménynek nevezhessük, azzal, hogy a tudomány mai álláspontja szerint ez tény, ez megfelel a valóságnak.

Sok esetben egy tudományos eredmény körül vita alakul ki annak érvényességét illetően. Erre született meg a falszifikáció fogalma (Karl R. Popper), ami azt jelenti, ha egy tudományos tétel nem cáfolható, akkor az nem érvényes. Tehát előre meg kell tudni mondani, mivel lehetne cáfolni az érvényességét.

Tudománnyal tudósok, kutatók, tudományos munkatársak foglalkoznak, akikre jellemző az eredményeik publikálása, mert az egész tudományos rendszernek ez az alapja. A rendszer úgy működik, hogy a publikált eredményeket mások megismétlik és ők is publikálnak. Ez az elrendezés kiszűri a hibás eredményeket, legyenek azok véletlenszerűek vagy szándékos csalások. Bizonyos eredményeket lehet többféleképpen interpretálni, amelyek aztán komoly vita tárgyát képezhetik, aminek a végén a nagy többség által elfogadott eredmény tekinthető „a tudomány mai álláspontjának”, vagy a tételt ad akta teszik és megvárják, amíg további eredmények születnek a témában, amik alapján reális álláspontot lehet elfoglalni.

A tudományos tevékenység természetesen pénzbe kerül, azt valakinek finanszírozni kell. Itt megkülönböztetünk alapkutatást és alkalmazott kutatást. Az alkalmazott kutatás (például egy új és hatékony fájdalomcsillapító létrehozása) költségei rendszerint megtérülnek az eredmény gazdasági hasznosításával. Az alapkutatásnál ez nem áll fenn, de alapkutatás nélkül az alkalmazott kutatás nem tud előrelépni. Ezt gazdasági előnyök végett mind az állam, mind pedig vállalkozások finanszírozzák. — A finanszírozók érdekei esetenként „befolyásolják” az eredményeket, de a rendszer ezt általában feltárja.

A tudományos eredmények garmada egymásba kapcsolódó egységet alkotnak, ami ma már elég pontosan adja vissza a valóságot. Ezek ismerete nélkül az egyén csak sötétben tapogatózik, nem lehet világos képe az őt körülvevő világról. Amint kinyitja a száját, ez azonnal egyértelművé válik.

_________________________________________________________

Epilógus: nem lenne teljes a beszámoló, ha nem tennék említést hatalmas melléfogásokról. Az amerikai Margaret Mead antropológus az I. világháború után ellátogatott Samoára, ahol a helyi lányokat interjúvolta szexuális szokásokról, majd ennek alapján megírta a „Coming of Age in Samoa”. A könyv lényege, hogy a Dél Tengereken dúl a szabad szerelem. A nők fűvel-fával dugnak, ha úri kedvük úgy kívánja. A könyv természetesen bestseller lett, és egyesek szerint komoly szerepe volt az 1960-as években szárnyra kapott szexuális forradalom beindulásánál. És mi történt valójában? A Samoai lányok a furcsa idegen feltett kérdéseire (mit csináltok éjszaka?) vicces válaszokat adtak (fiúkkal töltjük), mert nem tudták azokat hová tenni. A háta mögött kinevették. A világ férfijai pedig Samoát a lehető legjobb helynek tartották vakációzás céljából. Aztán jött egy másik antropológus, az új-zélandi Derek Freeman, aki maga is elment a szigetre, megtalált két nőt a hetvenes években (még éltek), akiket Mead interjúvolt, és mindenre fény derült. Ez esetben fatális tévedés történt, mert a fiatal Mead rossz módszert alkalmazott.

Más a helyzet az osztrák Paul Kammerer esetével. Tudni kell, hogy biológusok körében vita volt arról, hogy vajon a szerzett tulajdonságok örökölhetők-e. Kammerer meg volt róla győződve, hogy igen, ezért elhatározta, hogy bizonyítékot állít elő. Bizonyítási eszköze egy bizonyos nem vízben közösülő béka faj volt, amelynek egyedeit több generáción át nevelte, majd injekciós tűvel tintát fecskendezett a combjukba, amit szerinte „örököltek”. Ezt azonban G.K. Noble kiszúrta, és a csalást leleplezte. A szörnyű vád alól Kammerer úgy próbált kibújni, hogy az injekciózást valószínűleg az egyik asszisztense követte el.

Ezek azonban igen ritka esetek, amikre előbb vagy utóbb fény derül. Manapság a csalásokat sokkal finomabban követik el. Például, ha azt akarják bizonyítani, hogy egy bizonyos adalék (a konkurencia állítja elő) rákkeltő, akkor a laborban a patkányoknak hihetetlen nagy dózist adnak be belőle. A patkányok természetesen elpusztulnak. Az eredményt egy az egyben nyilvánosságra hozzák, és pontosan közlik a dózist is, amit a nagy többség nem ért. A konkurencia hiába közli, hogy ekkora dózisban a C-vitamin is ártalmas, a nagyközönség azt észleli, hogy a nagyok vitatkoznak, valami kell lenni a dologban, és nem fogy a termék.

Nektek pedig az legyen a tanulság, hogy az információs forrást nagyon meg kell válogatni, mert nem a tudománnyal van a baj, hanem a hihetetlen nagyravágyó emberekkel.

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________________

Tibor bá’ online

Ez aztán a meglepetés. Ki hitte volna, hogy a semmire se figyelő férfiak hamarabb észreveszik, ha megcsalják őket, mint a nők. Lehet, hogy a férfiak jobban tudják leplezni a dolgot? Szó sincs róla. A kutatások szerint a nők tudják jobban leplezni. Akkor pedig mi van?

A Richmondi Virginia Commonwealth Egyetemen Paul Andrews figyelmét felkeltette a téma, ezért 203 házaspár bevonásával kutatásokat végzett. A kutatás természetesen mindenre kiterjedt, és iparkodtak kizárni a hamis eredményt adó válaszokat. Minden esetre a 203 házaspárból a férfiak 29 százaléka megcsalta a feleségét, míg a nőknek csak 18,5 százaléka. [csak tudnám, ha kevesebb nő követ el hűtlenséget, akkor a férfiak kikkel csalják a feleségeiket] Viszont a férfiak messze hamarabb veszik észre a megcsalást, mint a nők. Egészen pontosan a nőknek 94 % az esélyük arra, hogy el lesznek csípve és csak 6 % ússza meg a kalandot. Sőt a férfiak az esetek 75 százalékában arra is rájönnek, ha a barátjukat csalja a felesége (természetesen nem vele). Ezzel szemben a nők csak 49 százalékban jönnek rá, ha megcsalják őket.

Van azonban az egésznek egy apró szépséghibája. Nem ritkán a férfiak akkor is megcsalásra gyanakodnak, amikor szó sincs róla. Andrews azt állítja, hogy evolúciós oldalról nézve a dolgot, ez a statisztika tökéletesen hihető. Ugyanis a férfiaknál a tét sokkal nagyobb. Egy hűtlen feleség esetében a férfi elveszítheti az utódnemzés lehetőségét és ráadásul egy másik férfi utódjára kell dolgoznia. Következésképpen a férfiakban kialakult egy védekező készség a megcsalással szemben. Ez azonban magával hoz egy kognitív előítéletet (amit elnevezhetnénk Otelló szindrómának). Ezek szerint a férfiak túlzott óvatosságból többre gondolnak, mint a valóság. Ezt tízezer éveken át észlelvén a nők megtanulták jobban titkolni a „botlást”. Na, ez a legédesebb a dologban!

A végén bonyolult statisztikai számítások és ügyes keresztkérdések tűzében kiderült, hogy a 18,5 százalék mellett a nők egy további 10,5 százaléka csalta a férjét, de erre a tényre a felmérés első fázisában nem derült fény, mert a nők a felmérés alatt is lapultak. A valós adat tehát a férfiak 29 %-a csalja a feleségét, a nőknek pedig 18,5 + 10,5 = 29 %-a csalja a férjét. Na, így már stimmel a dolog. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________

Tibor bá’ online

A mai poszt egyértelművé teszi, hogy az istenben (és túlvilágban) hívőkkel teljesen felesleges felvenni a vitát, mert reménytelen.

John G. Messerly: „Religion’s Smart People Problem: The Shaky Intellectual Foundation for Belief” című, értelmes hívőkkel foglalkozó esszéje adta az inspirációt, hogy összefoglaljam korábbi írásaim lényegét.

_____________________

Van-e ok arra, hogy higgyünk isten létezésében? Az élvonalbeli tudósok többsége szerint NEM. Egy minden részletre kiterjedő felmérés szerint az angolul beszélő tudósoknak kábé 14 százaléka istenhívő. A többség úgy tekint rájuk, mint a különben intelligens egyedeknél előforduló furcsa abbérációra. Az akadémikusok körében az istenhit mindössze 7 százalék.

Ezek a statisztikai adatok a hívőket kényelmetlen helyzetbe hozzák, mert az elmúlt századok alatt Európában vallásos ügyekben igen jelentős változás állt be. A Középkorban, az istenben való hit általánosnak volt mondható, míg napjainkban az értelmiségiek körében ritkaság számban megy. Ennek a változásnak elsődleges oka a modern tudomány megjelenése. Ennek ellenére a vallásos hitnek mind a mai napig van létjogosultsága. Mi ennek az oka?

Legkézenfekvőbb annak feltételezése, hogy a hitnek van egy biológiai komponense, amit a kutatások egyre inkább megerősítenek. Ahhoz nem fér kétség, hogy az emberi agy is evolvált a darwini törvényeknek megfelelően. Akkor pedig azt kell megvizsgálni, hogy a vallásos hit miként befolyásolta az emberi evolúciót! Milyen mechanizmus hatot oda, hogy az emberi agy hajlamos legyen a vallásos hitre és gyakorlására?

Úgy tűnik, hogy a vallásosságnak van evolúciós előnye. Például a vallás elősegíti a társadalmi kohéziót és együttműködést, ami közvetlenül segítette az embercsoport túlélését. A másik magyarázat, hogy a vallásos hit és annak gyakorlásának mellékterméke az értelem fejlődése volt, ami szintén segít a túlélésben. Ezen kívül rá lehet mutatni arra, hogy a vallásosság bizonyos területeken koncentrálódik, vagyis a születés helye komoly mértékben meghatározó. A vallásosság legbiztosabb alapja a család, vagyis a szülők hite, ami természetesen igen komoly mértékben befolyásolja a gyermekeket. Az is tény, hogy általánosságban elmondható, minél szegényebb egy ország (ebből következően alul oktatottak) annál vallásosabbak az ott élő emberek. Ezzel szemben a gazdag országokban a vallás erősen visszaszorult, ami alól az Amerikai Egyesül Államok kivételt képeznek (valószínűleg a köznép oktatásának alacsony szintje miatt).

Ez mellett arra is fel kell figyelni, hogy az emberek nagy része furcsa dolgokban is hisz, amelyek tökéletesen irracionálisak: asztrológia, számmisztika, jóslás, földönkívüliek megjelenése, távolba látás, gondolatolvasás, miközben kerek-perec elutasítanak olyan tételeket, amelyekre komoly bizonyítékok állnak rendelkezésre, például az evolúció. Érdekes adalék, hogy háromszor több amerikai hisz a szeplőtelen fogantatásban, mint az evolúcióban, miközben a teológusok egy része is kételkedik benne. Ezzel szemben a biológusok tökéletesen biztosak a dolgukban.

A relativitáselmélet, vagy az evolúció valódiságát a bizonyítékok igazolják, valamint a rájuk épített technológiák, például, hogy az influenza vakcina megvéd a betegségtől. Akkor pedig miért van az, hogy sokan az ezoterika felé fordulnak? Erre a legegyszerűbb válasz, hogy az emberek abban hisznek, amiben hinni akarnak, ami számukra kellemes, nem pedig abban, amire bizonyítékok vannak. Általánosságban, az emberek nem akarnak megismerni dolgokat, az emberek hinni akarnak.

Érdemes megvizsgálni, hogy magas szinten tanult emberek mikért hisznek vallási tételekben? Először is, az okos emberek igen jól tudják megvédeni azokat az elképzeléseket, amelyekben eredetileg hittek, mindenfajta reális indok nélkül. Ezek érzelmi okokból kifolyólag mindenképpen hinni akarnak valamiben, majd megtanulják megvédeni a hitüket. Nincs olyan gondolkodó ember, aki azt állítaná, hogy több bizonyíték van a teremtés elméletre, mint a biológiai evolúcióra, de az előző kielégít bizonyos pszichés igényeket, míg az utóbbi nem. Mi mással lehetne megmagyarázni a teológusok halandzsáját, akiknek tudása biológia vagy fizika terén gyakorlatilag nulla, miközben tagadják ezen tudományágak tételeit. Tudományos ismeretek, és laboratóriumi gyakorlatok nélkül, a tudományos munkálkodásról halvány fogalommal se bírók részéről nagyfokú arrogancia elutasítani a szívós munkával megszerzett tudományos eredményeket. Ennek ellenére zokszó nélkül megteszik. Sőt vitákba bocsátkoznak, miközben a tudományos érveket meg se értik. [ismerek valakit, aki – bár nem ismeri – tagadja az evolúciót – viszont elfogadja a szentháromságot. Nyilvánvaló, hogy a racionális gondolkodása e témában megfeneklett.]

Az értelmiségiek körében gyakori jelenség a gyermekkori hit folyamatos elveszítése, amint természettudományos tanulmányaiban egyre előbbre jut. Viszont ennek a fordítottjával nehezen lehet találkozni, vagyis, amikor ateista környezetben felnőtt gyerek a természettudományos ismereteinek gyarapodása közben egyszeriben istenhívővé válik. Ez önmagában bizonyíték arra, hogy a hit egyik alapja a természettudományos analfabetizmus.

Vitába bocsátkozva a hívők kedvenc védekezése a hittel kapcsolatban (vagyis, hogy bizonyíték nélkül tényként elfogadnak valamit), hogy „te is hiszel, te abban hiszel, hogy nincs isten,” és képtelenek belátni, hogy a bizonyítási kényszer náluk van. Az ateista nem istentagadó, az ateista isten létét nem látja bizonyítottnak. A teisták pedig képtelenek bizonyítani. Ha valaki kijelent egy „tényt” de ezt nem bizonyítja, akkor nyilvánvaló, hogy a valóság egyáltalán nem érdekli, ami különben nyilvánvaló.

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________________

Tibor bá’ online + egy hozzászóló beszámolója

Nincs olyan ember, aki ne hallott volna a pszichoanalízisről, és annak atyjáról Sigmund Freudról, de viszonylag kevesen vannak, akik ismerik a jelentőségét. A pszichoanalízis alapjait Freud egy életen át tartó megfigyelése rakta le. Természetesen – ahogy lenni szokott – voltak továbbfejlesztői, és voltak kritikusai is, mert így szép az élet, de miről van szó pontosan. Freud úgy gondolta, hogy pszichés nyavalyáink (már, akinek van) nagy része korai gyermekkorunkban elszenvedett abjuzusoknak „köszönhető”, ami alatt 0-5 életévet értett. A felnőtt emberi agy viszont olyan, hogy élete első 5 évéről csak igen kevés emlékképe marad. Ezt tudományosan valahogy úgy fogalmazta meg, hogy a viselkedést meghatározó érzelmek, lélektani tényezők a tudat számára (normál körülmények között) nem hozzáférhetőek.  Freud kidolgozott egy módszert (pszichoanalízis) aminek segítségével ezek a mélyen szunnyadó emlékek felszínre hozható, és ha már a páciensben tudatosodik, akkor az egyenlő a gyógyulással. Megfigyelései szerint az emberi tudatnak 3 szintje van: az id, az ego és a szuper ego. Az id az ösztöntudat, amely rafinált módon aknamunkát folytat, szinte viaskodik az egoval, az Emberbe plántált ösztönöket mindenképpen ki akarja élni. Az ego ennek elfogadható kereteket akar adni, míg a szuper ego figyelembe veszi a társadalmi elvárásokat is. Ez az a terület, ahol a szakemberek között a legtöbb ellentét van, ezért nem kívánok foglalkozni vele, mert semmi kedvem csatlakozni valamelyik irányzathoz. Azt azért még hozzátenném, hogy a legforróbb kritika szerint Freud túlzottan szex centrikusan gondolkodott, ami önmagáról is ad egy nem túl szimpatikus képet.  Viszont az alábbiakban megismerkedhettek „Seneca” élménybeszámolójáról, ami igen tanulságos, és még az is előfordulhat, hogy egy idetévedt lelkes pszichológus is beleszól a témába.

Innen már a hozzászóló szavai: Dr. Sigmund Freud dolgozta ki, ezt a gyógyító technikát, eljárást akit, sokan, nem teljesen megalapozatlanul, minden idők legjelentősebb pszichológusának tartanak. Természetesen, mint minden jelentősebb, tömegből kiemelkedő személynek, neki is vannak ellenségei, detronizálói, kritizálói.

Az analízis során a kliens fekszik a díványon, a terapeuta a fejénél ül és hallgatja. Az analitikus azt az utasítást adja a kliensének, hogy minden eszébe jutó gondolatát hangosan mondja ki, még akkor is, ha azt értelmetlennek, nevetségesnek, vagy szalonképtelennek, illetlennek, agresszívnek, furcsának, értelmetlennek, obszcénnek, szégyellni valónak tartja.

A pszichoanalitikus  gyakran az álmairól faggatja a kliensét, az álmok ugyanis valóban „királyi utat” nyitnak a tudattalan felé. Az álmok képi és gondolati tartalmainak további közös kibontogatása, szabad asszociációval, jól megmutatják a hozzáértőnek az álmodó sokszor önmaga előtt is leplezett aktuális vágyait és félelmeit.

A terapeuta ritkán szólal meg, előfordulhat, hogy egy vagy több találkozás során is teljesen néma marad. A sikeresnek  nevezhető analitikus terápia eredményei időben nem lineárisan, nem az idő múlásával arányos számban és minőségben jelentkeznek, előfordulhat, hogy évekkel a kezelés után is bekövetkeznek, de az biztos, hogy a kliens életében jelentős és előnyös változásokhoz vezet:  kapcsolatai számára kezelhetőbbek, kielégítőbbek, munkaképessége teljesítményei  jobbak, nagyobbak jelentősebbek, a  közérzetére  pedig több boldogságérzés, öröm lesz jellemző.

Összefoglalva  mentális, lelki értelemben sokkal egészségesebb lesz. A személyiség mindenkori pszichés  állapotát leginkább a munka – illetve teljesítmény – és szeretet képesség meglétének mértéke jellemzi a legjobban. Ezeket a  köznyelv által meghatározott módon értelmezzük, nem kell itt holmi különleges szaktudományos dolgokra gondolnunk.

Egy- egy foglalkozás általában egy teljes óra, tehát 60 perc, amiért a kliens elég jelentős összeget fizet. Ennek is van terápiás jelentősége, ettől veszi kellően komolyan a kliens a beszélgetést. 1984-1987 között  általában hetente kétszer, összesen úgy kettőszáz foglalkozáson vettem részt. Az utolsó félévben már 400 Forintokat fizettem, ami mai pénzben cirka 8.000 forint lenne, de ezt nem lehetséges egészen  pontosan kiszámítani. Nálam tényleg szép sikereket mutatott fel a kezelés. Céltudatosabb, összeszedettebb, kitartóbb, fokozottan kongruens, kevésbé ambivalens, boldogabb ember lettem, és végre adottságaimmal, képességeimmel arányosabb munkateljesítményeket, eredményeket tudtam felmutatni. Már a terápia harmadik hónapjában, talán 9-13 foglalkozás után – nem kis eredmény – megismerkedtem a feleségemmel, akivel ma is együtt élek. A pszichoanalízis előtt a szüleimmel éltem és nyugodtan mondhatom, hogy szakmai karrier helyett kallódtam, új és új dolgokba kezdtem és hamar kiábrándultam mindenből. Utólag most már tudom, hogy szerelmes se tudtam lenni, így   párkapcsolataim suták, részlegesen kielégítőek, rövid életűek voltak afféle ‘torzók’ maradtak. A sikeres terápia után néhány évvel, lett stabil, jól fizető foglalkozásom, amit ma is szeretek, családom, lakásom gyermekeim, akik ma már mindhárman felnőttek.
Tudni kell, azonban, hogy nem mindenki alkalmas e terápiára, nem vállal el bárkit a terapeuta, és a terápia nem is teljesen kockázatmentes. A gyógyításnak ezen a területén is találkozhatunk kudarcokkal. Saját terápiás fejlődésemet úgy jellemezhetem, hogy visszanyertem az intimitásra való képességemet és mélyebben megértettem, hogy vannak dolgok, amiket csak akkor kapunk meg, ha megfizetjük érte az árat. Némely fájdalmakat, kellemetlenségeket, kínokat, fáradalmakat, tetszik vagy sem, ki kell állnunk, ha előre kívánunk jutni. Ha ezek elől kitérünk, elmenekülünk, akkor az élet még nagyobb büntetéseket ró majd ki ránk.

Az analízis elméletének további mélyreható taglalására, itt most inkább nem vállalkoznék. Akit érdekel, az utánanézhet, cikkek és könyvek arzenálját írtak már e témáról. Legyen itt, most elég annyi, hogy fájdalmas, kínos, kellemetlen mivoltuk miatt, elfojtásban lévő, elfelejtett, traumatizáló, gyermekkori emlékek tudatba emelésével, újra átélésével szabadít meg, azok patológizáló, megbetegítő, neurotizáló hatásától. Ezáltal hárítja el az akadályokat, a személyiség további fejlődése elől. Itt sem nélkülözhető azonban némi szerencse, illetve a terapeuta és a kliens nehezen megragadható, nehezen leírható, különleges egymásra találása, összeillése. Nekem felért egy sikeres, egy testi épséget helyreállító nagy műtéttel. Életem legjobb befektetésének tartom a mai napig.

Freudot manapság azzal divatos vádolni, hogy eltúlozta volna  a szexualitásnak az emberi életben, érzelmekben betöltött szerepét, jelentőségét. Erről műveit olvasva mindenki saját álláspontot alakíthat ki. Én nem értek egyet e divatos véleménnyel. Az a gyanúm, hogy itt inkább az emberek, a pszichológusok és pszichiáterek lázadásáról van szó, egy már nyomasztóan nagy tekintély szellemi egyeduralma alól. Ezen lehet vitatkozgatni, annál is inkább, mivel ez esetben egy megfoghatatlan, pro és kontra bebizonyíthatatlan  nem egzakt megállapításról vitatkozunk majd.

Eddig a hozzászóló szavai, aki a “gyógyulásáért” mai pénzben kb. 1,5 milliót perkált le. Nem csoda, hogy a beteget (pácienst) “kliensnek” nevezi. Meg kell jegyeznem, hogy a poszt megjelenéséért ez a hozzászóló lobbizott. Nem jelentettem komoly ellenállást, mert a poszt igen tanulságos. Elsősorban azért, mert a beteg nem gyógyult meg, legfeljebb agresszívebbé vált, irigyel mindenkit, aki sikeresebb nála. Beteges törekvéseiben elképesztően amorális, miközben ő magát erkölcsösnek tartja. Mindenbe beleköt, semmilyen eszköztől nem riad vissza.   

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Karácsonyra Évától kaptam egy könyvet (is), hátha érdekel a téma. A könyvet egy 39 éves holland neuropszichológus, egy bizonyos André Aleman írtra még 2012-ben, „Az idősödő agy” címen. Azt, hogy idősödök, eddig is tudtam, most kiderült, hogy Éva szerint az agyam is idősödik, mert különben minek vette volna meg a könyvet? Hát, ha már megvette, akkor elolvasom, bár pár héten át halogattam a belekezdést, de mivel hamarosan jönnek a tavaszi munkák, a további halogatás nem lett volna praktikus.

Tehát öregszik az agyam. Szerencsére nem csak az enyém – tudtam meg Andrétől, akivel néhány nap alatt egészen összebarátkoztam. Szimpatikus nekem ez a fazon, ugyanis azt állítja, hogy az emberi agy 20 éves korban kezd öregedni. Hahó, halljátok, a ti agyatok is öregszik.

Különben amennyi mondanivalója van a pasinak, nem kellett volna egy 240 oldalas könyvet írni. Én össze tudtam volna foglalni 3 oldalon, de ezt a képességemet már ismeritek. Az ember idővel egyre feledékenyebb. Emlékszem rá, vagy 40 évvel ezelőtt (TV kitiltva a lakásból) gyakran játszott a család „memory”-t. Biztos ismeritek néhány tucat „kő” egyik oldaluk azonos mintázatú, a másik oldalon mindenféle képek, és minden képből kettő-kettő van a pakliban. Ki kell őket teríteni az asztalra, de az értelmes képekkel lefelé. Mindenki kettőt felfordíthat egy pillanatra, és ha megegyeznek, akkor elteheti őket. Na, kinek lesz a legtöbb a végén. Rendszerint a 9 éves Zoltán nyert, mert minden egyes felfordítás eredményét tökéletesen megjegyezte. Aratott, mert ő volt a legfiatalabb. Egy idő után nem is ültünk le vele játszani. Tehát a feledékenység életkorfüggő. Egy bizonyos feledékenység, mondjuk az istennek nem jut eszedbe egy szó, pedig ott van a nyelved végén. Na ez OK. A következő fázis, amikor ennél azért feledékenyebb vagy, amit MCI (mild cognitive impairment) elnevezéssel illetnek. Ez különben tipikus a szakmában, adnak egy semmitmondó nevet, bár van némi magyarázat is. Ha lemegyek a pincébe valamiért és nem jut eszembe, hogy miért mentem le, csak amikor üres kézzel visszamegyek a konyhába, na ez még NEM MCI, vagy már majdnem az. Viszont a vége a rettegett Alzheimer kór. De ezekkel a pasi nem mondott semmi újat.

Ami újat mondott, hogy bizonyos esetekben az idős agy (ez tipikusan 80 év) a fiatal agyhoz képest (ez tipikusan 40) mutat előnyt. Ezt kétszer is elolvastam. 😀 Tehát, igaz, hogy idős korban a gondolkodás sebessége lelassul, de a nagyobb tapasztalatokra támaszkodva, jobb megoldásokra képes. Hoz fel példákat is. Teszt kérdés. Férj-feleség két gyerek egy kisvárosban él. A férj munkahelye megszűnik, a szakmájában más munkalehetőség a városban nincs. A feleség viszont jól kereső műtőasszisztens. Két megoldás lehetséges. 1) Átmennek egy másik városba, ahol mindkettőjüknek munkát kell keresni. 2) A férj otthon marad gyereknevelésre és házimunkavégzésre. És akkor a 39 éves szerző felvázolja a részleteket, aminek lényege néhány tíz euró ide-oda. Én a 82 éves üvőltözök, mert a legfontosabb (tiltó) szempont szóba se kerül. A feleség agya néhány hónap alatt tökéletesen meg fog változni, és nem az előnyére, mert Ő tartja el a családot, ami egy 39 évesnek eszébe se jut, még akkor se ha neuropszichológus.

A múltkoriban az egyik hozzászóló legszívesebben eltemette volna az idősebb korosztályt. Ő jutott eszembe, amikor az alábbi részhez jutottam: A fiataloknak irányításra van szükségük, mert csak így lesznek képesek maguk és mások számára is előnyös döntéseket hozni. Ezzel szöges ellentétben van az a szlogen, amit az 1980-as években egyes amerikai egyetemeken a természettudományi tanszék falára aggatott poszterek hirdettek: „Már nem érvényes az előző nemzedék tudása!” – Kétségtelen tény, hogy számos tudományos megállapítás az évek múltával módosul, mert újabb ismeretekre teszünk szert. De vajon a bölcsesség és a tudás mindig azonos-e egymással? A fiatalok gyakran tesznek szert elődeiknél magasabb képesítésre, és kiválóan eligazodnak a modern média világában. Pillanatok alatt kikeresnek bármit az interneten. De a bölcsesség valóban arról szól, hogy jobban el tudunk igazodni az élet bonyolult kérdéseiben, illetve jobban tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket, akkor az éveknek igenis megvan a maguk súlya és jelentősége.

Nem kell tehát a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is. Nem olyan nagy baj az, ha idősödik az agy, csak ne lágyuljon meg. 😀 Ennek pedig a kulcsa, tessék megállás nélkül használni. Mondom, használni, akinek van. 😀 Különben – félre téve a hülyéskedést – a könyv a legújabb tudományos ismeretek alapján az alábbi kérdésekre keresi, és találja meg a választ.

Az öregedés folyamán agyunk változásokon megy keresztül. A változások egyike, hogy korlátozottabb tevékenységre lesz csak képes. Az új információk befogadásához nélkülözhetetlen emlékező- és koncentrálóképesség, valamint a szellemi rugalmasság veszít az erejéből, és számottevően csökken a gondolkodás sebessége is.

Tévedés volna ugyanakkor azt hinni, hogy az öregedés kizárólag hanyatlást jelent. Az idős ember agya tapasztalt agy (amit már említettem), amely új megoldásokat keres. Ha valamelyik öregedő agyi féltekének már gondot okoz az új információk feldolgozása, a másik félteke a segítségére siet.

A nehéz problémákkal kapcsolatos döntéshozatalt vagy az érzelmeken való uralkodni tudást az idősebb agy jobban menedzseli a fiatalabbaknál. Ebből következik, hogy az idősödő agy a stresszel is könnyebben megbirkózik.

A nyugati kultúrában túlzott hangsúlyt kap a fiatalosság, így a bölcsesség kevesebb figyelemben részesül – miközben az idősödő agynak ez a legfőbb erénye.

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

Aki nem tudta, hogy lesz utóélet, az vagy hülye, vagy amerikai. — Ma már a világon kevés olyan gondolkodó ember van, aki a Charlie Hebdo esetet ne CIA-Moszad melónak gondolná. Ugyanis mindössze 17 ember élete árán bebiztosították, hogy Franciaország egy ideig nem fog a palesztin arabok ügyében Washington-Izrael ellen szavazni. Azzal is számolni lehet, hogy Európában a palesztin arabokkal kapcsolatos növekvő szimpátia visszaesik. Újabb közel keleti háború indítását se nagyon fogják az európaiak ellenezni, és feltételezhetően a francia köztársasági elnök nem fog ugrálni az orosz embargó ellen. Szóval egy csapásra nem is két légy, hanem legalább négy.

A kérdés az, hogy vajon számoltak-e azzal, hogy Európában nem csak a muszlim ellenes hangulat fog fellángolni, de a jobboldal is meg fog erősödni, márpedig Marine Le Pen a zsidókat se nagyon szereti. És ami azt illeti Nigel Farage is kapott újabb üzemanyagot. A tortára a hab pedig a PEGIDA (Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes) megerősödése.

Foglalkozzunk most a hamis zászlós eseménnyel. A testvérpár, akik előzékenyen visszahagyták a személyi igazolványaikat, hogy a francia rendőrség gyors munkát tudjon végezni, a végén ott hagyták fogukat, így megkérdezhetetlenek. Nagy kár, mert Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvere, Asszad bevetett vegyi fegyverei, és az iráni atombomba, valamint Putyin több száz bevetett tankja után, most el kell hinnem ezt is. Nem egy könnyű feladat.

Hamis zászló vagy sem, a következmények kiszámíthatatlanok. Charlie Hebdo-tól nem volt elvárható, hogy becsukja a boltot, pláne a sok millió példányos igény jelentkezése után. A muszlimok-tól nem várható, hogy befogják a szájukat, tehát megindult a keresztény templomok felgyújtása. Olyan érzésem támadt, mintha a világ visszasüllyedt volna a XVI. századba. Öljük egymást, hogy biztosan mi kerüljünk be a nem létező túlvilági paradicsomba. És a java még hátra van.

Ha itt befejezném a gondolataim átadását, akkor elemi hibát követnék el az igazságkeresés oltárán. Olyat, mint a türelmetlen tanár, aki két diákjának civakodásánál nem vizsgálódik, hanem kollektív büntet, azt is, aki elkezdte és azt is, aki csupán védekezett.

A helyzet elemzői szerint a Charlie Hebdo (most már) 5 milliós példányában szereplő karikatúrák sértőek és gyerekesek, és egyáltalán nem viccesek. A megjelentetésük ékes bizonyítéka a kettős mércének. Franciaországban a Holokauszt tagadásért lehet kapni egy év elzárást, és 50.000 € pénzbüntetést. Olyan szintű viccelődés a Holokauszttal kapcsolatban, mint amit a Charlie Hebdo megenged magának, Franciaországban bűnténynek számít. A francia középiskolák tananyagában benne van a nácik zsidóüldözése, de nincs benne a francia vérengzés Algériában, amikor az Algírok fellázadtak a francia gyarmati sors ellen, ami becslések szerint egy millió algériai életét oltotta ki. Franciaországban törvényileg tiltva van közterületen a burqa viselése (a női test teljes lefedése). A törvény megszegőit letartóztatják, és 200 € pénzbüntetéssel sújtják. A múlt nyáron Gaza ellen végrehajtott, sok ezer áldozattal járó izraeli támadások elleni tiltakozás Franciaországban be volt tiltva.

Én magam se szeretem a muszlimokat, nem szeretném, ha ellepnék Magyarországot. Utálom Orbánt, de egyetértek azzal, hogy Magyarország maradjon meg Magyarországnak, és nem kérünk a muzulmán bevándorlókból. Viszont Anglia, Németország, Franciaország hatalmas muszlim tömegeket engedett be a piszkos munkák olcsó elvégeztetése végett. Azok a muszlim tömegek nem fognak felszívódni, (ahogy a mi cigányaink se) megoldást kell keresni rájuk.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________

Tibor bá online

A rendkívüli eseményekre való tekintettel a vissza a múltba e héten elmarad, helyet adva ennek a posztnak.

Nem olyan nagyon régen a CHF meglehetősen stabilan a 140 Ft környékén trónolt és nincs az az ember széles e világon, aki előre látta volna, hogy néhány év alatt a 140-ből 310 lesz. Ilyen ember nincs, de olyan bőven akad, aki úgy gondolta, hogy a svájci gazdaság valamicskével stabilabb a magyarnál. Éppen ezért, ha valakinek volt egy kis felesleges pénze, akkor azt CHF-ben tartotta (volna) de praktikusabb volt az € mert azt mégiscsak többen használják. Egy biztos, nagy rizikót vállalt az, aki forintot helyezett el nyomorúságos kamatra. Viszont azt is ki lehetett találni, hogy a 2008-as válság beindulása után a beszaribb befektetők a CHF-be fognak menekülni. Az ilyen menekülés azzal jár, hogy mindenki CHF-et akar venni a zsebében lévő Euróval vagy Dollárral, azaz nagy lesz a kereslet a CHF iránt. A kereslet viszont érték emelő, vagyis a CHF elkezdett erősödni.

És akkor most oszlassunk el egy tévhitet, az erős nemzeti valuta inkább átok, mint áldás. Áldás, ha külföldre megyünk vele, mert olcsón tudunk nyaralni, de átok az ország iparának és külkereskedelmének, mert versenyképtelenné válnak a vállalatok, túl drágák lesznek a termékeik. Amikor aztán már túl sokan menekültek a CHF számlákra, a svájci jegybank rögzítette az árfolyamot 1,20 CHF = 1 € szinten. A „rögzítés” úgy történik, hogy amikor növekszik a kereslet, ami felhajtaná a CHF árfolyamát, a jegybank $-t vagy €-t vásárol. Ezt emberi számítás szerint határidő nélkül megteheti a végtelenségig, elvégre ők nyomják a CHF-et.

És akkor most a svájci jegybank hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, bejelentette, hogy nincs tovább. Oda erősödik a CHF, ahová akar, ők többé nem avatkoznak be. Erre aztán természetesen a CHF percek alatt átment a tetőn. Most már csak abban kell megállapodnunk, hogy ez mit jelent?

Elsősorban azt, hogy aki CHF-ben tartozik, de nem Svájcban kapja a fizetését, az jó nagyot ráfázott. Köztudott, hogy  negyed millió honfitársunk olyan nyugati kocsiban feszít, amit még nem fizetett ki, amire havonta jelentős részletet kell kinyögnie, ami most (megint) emelkedett néhány tízezer forinttal. Ez azonban a svájci jegybankot egyáltalán nem érdekli.

Van azonban olyan következmény is, ami nagyon is húsba vágó ott a Genfi-tó környékén. Nézzük csak! A svájci export 30 százalékkal drágább lett (kb. ennyit emelkedett a CHF értéke), ami lehetetlen állapotokat hoz létre. Ne felejtsük el, hogy 2008 után már volt egy jelentős emelkedés. Ez nyomban jelentkezett a részvényárak csökkenésében. Összességében a börze értéke 8,67 %-ot esett, ami nem történik meg minden másnap. De kihat a svájci dolgozókra is, akik így nagyon drágán termelnek, a megszorongatott gyártók olcsóbb munkaerő után fognak nézni. Aztán ott van még a megfoghatatlan „goodwill”. A hagyományosan sziklaszilárd svájci bankrendszerbe vetett hitet súlyos csapás érte, aminek a veszteséget okozó hatása egyenlőre fel se mérhető. És mindez miért?

És itt van most a nagy kérdőjel. A svájci bankárok világhírűek. Nem túl becsületesek, de kitűnő szakemberek. Ezektől nem várható el, hogy hülyeséget csináljanak, miközben több hírportál is ezt feltételezi (Valakinek Zürichben elgurult a gyógyszere). Akkor pedig csak egy dologra lehet gondolni. Zürichben nem a gyógyszer gurult el, hanem kiszimatolták, hogy hamarosan hatalmas negatív világgazdasági esemény fog bekövetkezni, aminek a begyűrűzését leginkább ezzel a húzással lehet elkerülni, vagy minimalizálni.

Tanulság? Ők már tudnak valamit, amit mi még nem tudunk, de egy biztos, a gazdasági nagyhatalmak egyre jobban feszülnek egymásnak. Se Washingtonban, se Moszkvában, se Pekingben nem hülyék ülnek a kormánykerék mellett. Legyetek ugrásra kész!

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ online

Egyszer már megírtam felületesen, hogy vagy összeomlik a dollár gazdaság, vagy nem. Vagy jön az Ebola, vagy nem. Vagy lesz termonukleáris háború, vagy nem. De a globális felmelegedés már itt van, itt marad és fokozódik. Ezt a témát kellene körbenyalogatni. Nézzük, mivel állunk szemben! Időjárási szélsőségek fokozódnak és egyre gyakoribbak lesznek.

1. Időjárási szélsőségek fokozódnak és egyre gyakoribbak lesznek.
   • áradás
   • földcsuszamlás
   • szélviharok
   • jegesedés
   • állami feladatok elhanyagolása
2. Az átlaghőmérséklet szép lassan felfelé csúszik.
   • Melegedés egészségügyi hatásai
     • paraziták megjelenése
     • „trópusi” betegségek megjelenése
     • hőhullámok a szervezetre gyakorolt negatív hatása
   • melegedés élelmiszer előállításra negatívan kiható következményei
     • állattartás
     • növénytermelés
     • gyümölcstermelés
     • takarmány ellátás

3. Biztonságra való kihatás
   • Közbiztonság romlása
   • Klíma menekültek beözönlése
   • Egészségügyi ellátás hiánya

A kérdés, ezeket hogyan lehet kivédeni, és hogyan lehet a kivédésre felkészülni? — Én most összeszedem a gondolataimat, de ezzel a posztnak nem lesz vége, megkívántatik, hogy mindenki tegye hozzá saját ötleteit.

Az áradás, földcsuszamlás helyi jellegű esemény. Ezt mindenkinek egyénileg kell felmérni, hogy lakóhelyén létezhet-e ilyen veszély, és azt ő személy szerint hogyan tudja elhárítani.

A szélvihar reális veszély az ország bármely vidékén. Amíg a gazdaság kellően funkcionál a biztosítás megkötése elegendő védelem. Ezt követve át kell vizsgálni a lakóépület és környékének a hatékonyságát. Elég stabil-e a kémény, a tetőzet. Mibe tud belekapni egy erős szél. Áramvonalasítani, amit lehet.

Az ólmos eső, a lefagyott útszakaszok elleni védekezés viszonylag könnyű. Lefagyások esetén minimumra csökkenteni a kimozdulást. A házkörül hamuval, fűrészporral lehet csökkenteni a síkosságot. Ezeket az anyagokat lehet tartalékolni. Profi megoldás egy nagyméretű „zokni” ráhúzása a cipőre, amit előre le lehet gyártani régi ruhadarabokból.

Az állami feladatok elhanyagolást csak visszahúzódással lehet kivédeni.

A paraziták elleni védelem sokrétű. Kullancsok ellen van védőoltás, és el lehet kerülni a veszélyes helyeket. A szúnyogok (malária) már nehezebb eset. Különösen, hogy már vannak rezisztens paraziták. A szúnyogok riasztása és távol tartása csak beruházás kérdése (szúnyogháló). Más paraziták feltűnése valószínű, de ezekről (pl. skorpiók) még nem lehet semmit se tudni.

Trópusi betegségek (például Ebola) elleni felkészülés jelenleg állami szinten történik. Később, ha van ellene vakcina, élni kell vele. Ha nincs vakcina, akkor fel kell készülni a tökéletes elzárkózásra, ahogy azt a Középkorban tették Pestis esetén.

A hőhullámok ellen véd a klíma berendezés, amíg van áramellátás. Ezt követve egyéni védekezésre van szükség, amihez alapvető fontosságú a saját ház. Legjobb megoldás egy északi fekvésű verem megépítése, ahová be lehet bújni 30 °C feletti külső hőmérséklet esetén. Aki ebbe belekezd, jól teszi, ha előtte átnézi a szakirodalmat.

Állattartás: fel kell térképezni a különböző háziállatok hő bírását és védelmüket. Ugyanez vonatkozik a növény- és gyümölcstermesztésre is. A takarmányellátás szükségessége attól függ, milyen állatot tudunk tartani. Őszintén bevallom ez a kérdés a legproblematikusabb, és nagy valószínűséggel rengeteg ember halálát fogja okozni.

A biztonság kérdése szintén helyfüggő. Egyáltalán nem mindegy, hol laksz. Az egészségügyi ellátás hiányára bizonyos fokig fellehet készülni úgy, hogy fontos gyógyszerekből bespájzolsz, de aztán semmi. Még egy utolsó mondat a vita beindulása előtt: Panellakásban a túlélési esély NULLA. Bérházban a túlélési esély KÖZEL NULLA. Esélyt kizárólag saját (családi) házban lakóknál látok, megfelelő felkészülés esetén.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ online

Anyámék az 1930-as években izéltek, mi már keféltünk, ma meg mindenki dug. Az izé, mint bármit helyettesítő szócska, kellemes találmány volt, kellő homályosítással mindent megoldott. Izé volt a közösülés, izé volt a férfi nemi szerv, izé volt a női nemi szerv, és mert bármi más is lehetett, szalonképes maradt még azokban az időkben is. És még viccelődni is lehetett vele. A szerelem három állomása (ma a szex 3 állomása lenne): Kéz az izében, izé a kézben, izé az izében.

A kefélés ennél már konkrétabb volt, és valahogy szemléletes. Végül is, ha szőrt dörzsöltek szőrrel, az lehetett egy fajta kefélés. Mára ezt felváltotta a dugás, mert hol van már a tavalyi szőr? Nem a cica vitte el, hanem a szokások átalakulása. Amit régen így kérdeztek: nyaltál már pinát? Az átalakult a diszkrét orális szexre, persze amerikai inditatásra. Kétségtelen, hogy a durva leszopás helyett az orális sokkal finomabb, csak éppen nem lehet tudni, kié az orál, és ki a fogadó. Mára ez is finomodott, amerikai mintára a legújabb ismerős férfi készségesen megkérdezi: orális vagy penetrális? Aki nem tudja, azzal közlöm, hogy ne asszociáljon a penetránsra, bár bizonyos esetekben szag van bőven elég, mert itt most penetrálásról, vagyis a behatolásról van szó. De hogyan lehet elvárni az orálisat, ha odalent van egy kisebbfajta őserdő? Ebből lett a tükörsima szeméremdob, ami sok idősebb férfinél kiverte a biztosítékot, mondván, nem vagyok én pedofil. Talán ezért, talán másért, néhány éve felütötte a fejét a „Full Bush Brazilian” ami lefordíthatatlan, de annyi világos, hogy a brazil őserdőkről lehet szó. Állítólag nem csupasz, de a szőrt se kell utána köpködni. Minden esetre ahhoz képest, hogy ez nem egy széles körben csámcsogható topik, a nyugati nők körében igen gyorsan elterjedt. Pedig a nők egy része esküszik, hogy a szőrtelenség „ott lenn” mind az orális, mind pedig a penetrális szexen sokat javít. Eva Longoria állítólag azt mondta, hogy a brazil bulit minden nőnek ki kellene próbálni.

A sok próbálkozáshoz pasi is kell(ene), akik maguk is evolváltak. Hatvan évvel ez előtt én egy vén szivar lettem volna, esetleg krapek, vagy hapsi. Ezek már kihaltak, maradtak a pasik, akikkel már nem lehet ”járni”, viszont be lehet pasizni, de az nem könnyű. Erre találták újabban ki a „cici villantást”, ami egy halálosra finomított kifejezés. Tulajdonképpen arról van szó, hogy különböző trükkökkel elérjék a ruha precízen behatárolt takarását. A lényeg a mellbimbóig érő takarás, ja és persze az emlők szilikonnal való feltöltése. Lásd az alábbi képet.

Ha meggondoljuk ez a „villantás” egy tökéletes vicc. Döntse el a celeb, hogy meg akarja mutatni vagy sem. De mi a fene értelme van a csöcsök félig takarásának, illetve, félig megmutatásának. És egyik nő megy a másik után. ma már mindenki villant.

De ne higgyétek, hogy fejlődés csak a szex területén van. Óh nem. A nyelv is „fejlődik”. Egy-két hete az egyik hozzászóló ézte a nemet: nem-e. Frászt kaptam tőle, de ki lettem oktatva, hogy ez ma már elfogadott, és vegyem tudomásul, hogy a nyelv fejlődik, változik, és nem lehet mereven ragaszkodni a megszokottakhoz. Hát persze.

Kamasz koromban minden „állati jó” volt, amitől az anyám kiborult. Ma ezt a kutya se mondja, ma a „király” járja. Különben is lesznek divatszavak. Most éppen a ”brutális” jelzőt koptatjuk el, és szép lassan tűnik el az eredeti jelentése. De van egyéb tendencia is, ami engem a csehekre emlékeztet, ahol minden második szó á-ra végződik, és jól meg is nyújtják. Vicces! Ezt viszont megirigyelhettük, mert mi bevetettük az i-végződést, a szavak lerövidítése mellett, olyan csecsemő nyelvezetszerűen. A cseresznye már hosszú és unalmas, lett helyette cseri, meg ubi, meg pari, hogy a zöldségeknél maradjunk. Van viszont más csoportosítás is. A vacsora = vacsi, az unalmas = uncsi, az undok = undi, a büntetés = bünti, a pogácsa = pogi, a zacskó = zacsi, a figyelj = figyi, az izgalmas = izgi, a cigaretta = cigi. Csak az isten tudja, ebben a gagyogási versenybe hová jutunk, ha időben nem állunk le, mert piszkosul össze is lehet keveredni. Teszem azt mit jelent például a „dugi pénz”? Ha abból indulunk ki, hogy a dugás = dugi, akkor egyértelmű. Kérdés, hogy a kicsit is idősebbek fogják-e érteni. De engem nem érdekel. Valaki kitalálta azt a marhaságot, hogy nála házias ételek kaphatók, házi étel helyett. Aztán mindenki átvette, mert ma már nincsenek házias háziasszonyok, akkor pedig minek a jelző?

A magyar nyelv „fejlesztésében” a botcsinálta fordítok működnek közre a leglelkesebben. Megtanulják az angol szavakat, aztán fordítanak, ami belefér, és ilyeneket mondanak szinkronban: „boldog vagyok vele”. Tudom én, hogy ez pontosan megfelel az eredeti vallomásnak: I am quite happy with her (with may car, etc.), de ilyet magyarul nem mondunk. Vagy nagyon meg vagyok vele elégedve, vagy boldog vagyok mellette. De sebaj, fő az állandó fejlődés.

________________________________________________________
________________________________________________________
__________________________________

Tibor bá’: János különös módon fejti ki igen egyéni gondolatait, adja tovább mondanivalóját. Éppen ezért nem szerkesztetem a munkáját, úgy adom tovább, ahogy meg lett írva.

Végigmegy a fűnyíró?

Az elmúlt hónapokban egy különös weboldalra regisztráltam, ahol különféle eszmefuttatásokat lehet olvasni arról a teljesen bizonytalan jövőbeli „Shit hits the fan” eseménysorozatról.

Miért biztosak sokan abban, hogy végigmegy a fűnyíró? És abban, hogy ember ember ellen támad? Így mutatják a képeket Holywood-ban? Ha esetleg a „nemzetközi helyzet fokozódik” és meg-megzakkan az energiaszállítás és az árucsere valami oknál fogva, attól még az ember Ember marad, de csak az Ember!

Egészen elképesztő, hogy polgártársaink miféle jövőt vizionálnak maguknak és az internet segítségével másoknak is (ez kimeríti a gondolatbűnözés fogalmát). Tálcán kínálják a társadalomnak az önnön sötét jövőképüket: mi lesz ha…de akkor én, elővesszük, elvisszük, elvesszük, elássuk, kirabolnak, elbújunk, megesszük, elrejtjük, elmenekülünk (közben pedig félünk). Félünk attól, hogy mi sem kerülhetjük el a halált, mert a test elöregszik, visszamegy a porba. Ha az ember egy bizonyos gondolatvilággal foglalkozik, akkor annak a képnek, képsorozatnak lényegében a betege lesz és titkon várja, hogy átélhesse ezeket a képeket. Óvatosan kell ezekkel a gondolatokkal bánni, mert végül is a cselekedet először a fejben születik meg!

Hisz oly szép a racionalitás, és most elrontják önnön maguk jövőjét ezzel a nem létező polgárháborús állapotokat idéző álmodozással! Persze jó dolog ez a prepperkedés…de ez is az unióból, meg Amerikából jött, mint mesterségem címere.

Már hatvan év is eltelt azóta, hogy az első a fiatalok beköltöztek az új lakótelepekre. A KGST nyomta az árucikkeket, az öregek ottmaradtak a szülőföldjükön. Ők élték a maguk szabad életét tovább, ki falun, ki kisvárosban, ki tanyán… Akik nem mentek el otthonról, azok igyekeztek a családi birtokokat – immár hétvégi telkek, kisebb-nagyobb földdarabkák formájában – fenntartani. Továbbra is akkor érezték jól magukat a városban, ha a kert ontotta magából a terményt, csirkehúst, bort, befőttet, zöldséget, krumplit zsákszámra…olyan kis igazi hazává lett az a kis darabka föld.
Aztán jött a górennye, meg a videó, meg a hálózati tv…és vágytuk mi is a nyugatot…sőt majmoltuk…. Lassacskán elfogytak a szorgos emberek tartalékai (az idő tájt a Ladák, a Skodák, a kétüteműek kicserélődtek lepusztult Opel kadettekre, rönókra és a többi nyugati agyonhajtott szemétre) már nem volt menő ez a kis egyszerű mondat: öreg autó, de ki van fizetve…Felhagytak a kisemberek a kerttel, a háztájival, könnyedén megszabadultak a kárpótlási jegyeiktől, közelebb húzódtak az uniós szalagmunkához ill. négy műszakba jártak és már mindenki a „madaras teszkóba” ment, nem a spájzba, üvegházba és a verembe….közben meg tízezrével felhagytak a tanyák, kertek művelésével…
Aztán berobbant a köztudatba, hogy nem biztos, hogy mindig lesz munkahely és Kánaán, helyette lesz hurrikán, meg tenorizmus, meg munkahely….és jött erre ez a túlélősdi.
És akkor kérdezem én, mi ebben most az új? Semmi, csak annyi, hogy most már a teli kamrában horror jelenetek is vannak, szépen felcicomázott befőttesüvegekben. A kamrát fel lehet tölteni tömeg gyártott élelmiszerrel és fel lehet tölteni így is: „no anyjuk, ma reggel ne adj a csirkéknek enni, mert azt a két kendermagost kapom el, a veremből meg hozok fel hagymát, krumplit, délután meg átballagok Jóskához talicskával, azért a fél zsák kukoricáért, cserébe meg újrabőrözöm a Nortonját neki …” Ezért nem értem, hogy miről is van szó sok topikban, miről folynak a az eszmefuttatások a 6. emeleti vasbeton helyiségekben… Kollégák, aki tud, az keresse fel a szülei birtokát (vagy szerezzen magának, a jövendő gyermekeinek és úgy általában egy erős alapra épített jelen időnek!) és kezdje azt helyrepofozni. Mert nagy öröme telik majd benne és elfelejti ezt a sok titkos gondolatot!

Antalffy Tibor blogjára úgy találtam rá, mint a többire: vetőmagok címszóra keresgélek immár ötödik éve… Aztán felismertem, hogy az emberek egy része csak beszél-beszél és szövi tovább a saját kis világának sűrű szőttesét. Amikor vetőmagcserére buzdítanék fórumtársakat többféle weblapon, akkor süket csönd vagy link-küldés van. Tehát nekem ez jön le: fantáziálunk mindenféléről (és szaporán mentegetjük a merevlemezre az okosságokat) és mindent a boltból szerzünk be. Röhej. Főleg ez az ipari élelmiszerre alapozott túlélősdi – mint a filmeken, mert a munka az nehéz, meg messze van, meg a közösségre várunk….hát nem egyszerűbb felhalmozni egy csomó bolti cuccot ? És erre a túlélősdire egész iparág épül…

A különféle uniós pályázatok, beruházások, felújítások, ilyen-olyan mezőgazdasági, munkahelyteremtő támogatások…mind – mind azt a célt szolgálják, hogy ennek a kis szolgalelkű országnak a gazdagságát ill. gazdaságát a nyomorba taszítsák.
Valójában „a teljes szétverés a cél, hogy a saját országunkban földönfutó semmirekellők legyünk”. Mert mégis milyen ember az, akinek nincs földje (szülőföldje), nincs háza, az olyannak lehet hazája? (De, Magyarország a mi hazánk, akkor kitől kell venni földet…hogy is van ez ? Valakik elfoglalták a mi Hazánkat és a minket megillető földért pénzt kérnek…?) És ehhez nem kell semmilyen összeesküvés, így működik a szabad rablás, uniósan mondva: szabadpiac, magyarul mondva: harácsolás. A gond ott kezdődik, hogy sokan egy talpalatnyi föld nélkül vegetálnak lakásaikban (!), közben másnak dolgoznak és még jól el is fáradnak…

Az utolsó hét éves uniós felzárkóztatási ciklus után csökkennek azon nagyberuházások – amelyeknek egy része magánzsebekbe vándorol, na akkor majd elég sok cég és azok munkavállalói nézegethetnek másféle jövedelem után. A szabad rablás ill. a harácsolás folytatódni fog a többség kárára. Ezen időszakban a forintot átváltjuk euróra. Aztán az euró mibenlétével ismerkedünk. Talán sikerül addigra – az önmagukat könnyelműen eladósító polgártársainknak – az utolsó részlet befizetése is. (Nem tagadom, hogy a kapitalizmust a hitelek működtetik, no de ilyen áron?!)

Látni látom, csak nem értem a túlélősdit. Mi a helyzet például a cukorbetegséggel, erre fel vannak a prepperek készülve ? A mai magyar fiatalok fele – harmada esélyes erre a betegségre. Tehát akkor majd egy több évig zajló „madmax” helyzetben, hova fognak menni inzulinért a túlélők…egyáltalán felismerik majd, hogy valami baj van ? Az életet akarják túlélni!? De tényleg komolyan kérdezem! Ilyen fantáziaképek be-beúsznak a képbe ? Szülési komplikációk, vakbélgyulladás, Lime-kór, gyerekek-nők bajai, kötelező védőoltások, mit tudom én …ezekkel itt be is fejeződött a túlélő kis családok gyermekeinek élete, és befejeződött a túlélni vágyott Jövő. Biztos, hogy töviről – hegyire jól kigondolták, apró részletességgel ezeket a képeket ? Ha aprólékosan kigondolták, majd összefűzték ezeket a fantáziaképeket, akkor belátható, hogy ez a képregény tarthatatlan – sőt, értelmetlen! Az nem élet, hogy a „kis család” reszketve eszi a konzerveket az odújában…és az a gyerek mire elérné a 14-16 éves kort, hát abból egy idegroncs lesz…ez is ki van gondolva?

Lehet arról olvasni, hogy alapítsunk ökofalvat, de valahogy a közösség nem akar sehogy sem működni, sem összejönni, mert a gondolkodásban egyet nem értés van. Még a társkapcsolatokban érintett nők-és férfiak sem hisznek abban, hogy Noé apánk hajójában evez(ne) a modern emberiség. Az egyik, új elfoglaltságot talál magának egy kertben, a másik meg nem érti, hogy tud a vasárnapi ebéd után lelkendezve beszélni a komposztálásról…miért hajol oda az a Másik alázattal újból-és újból ahhoz sovány földhöz ? Mit és miért csinálja azokat a dolgokat ott a kertben? Miért is? Egy közös jövőért, egy tervezett és vágyott kisgyermekért, egy aprócska növényi magbankért, egy fenntartható földművességért. Vannak, akik nem várnak közösségekre, hanem belevágtak abba, hogy zöldség-és gyümölcs szükségletük egy részét megteremtsék maguknak – munkahelyi melózás után. Nem kímélik a munkát, az időt a pénzt, hisz saját magukért és önnön sarjadékaikért teszik. Mi hajthatja vajon az ilyen „önálló önellátókat”? Azt látom, hogy az ilyenek úgy látják, hogy majd egyszer az a kert odacsalogatja az arra Érdemest, aki lehet, hogy „belebetegedett a plázák hamis csillogásába” vagy „valami másba”…és majd felfogja az eszével és a szívével, hogy eme kis édenkert neki lett készítve, anno a múltban…hogy őt szolgálja-gyógyítsa.

Én úgy vélem, hogy most van még hét bő esztendőnk ahhoz, hogy részlegesen fél önellátóvá tudjon a társadalom egy szűk rétege alakulni (önálló termékeny gondolatok, egészséges levegőn végzett fáradságos munka, zöldség-gyümölcs, apró haszonállatok), ezért lenne különösen fontos a kiskertes mozgalom felélesztése. Az élet élni fog tovább, mert tényleg kevés dolog szükséges hozzá: tiszta élelem, friss hajnali levegő, víz, és még pár egyszerű dolog. Fontos lenne megérteni azt is, hogy amíg a lakosság be nem látja önszántából, a „háztáji mozgalom” értékét és nem költöznek a kihaló falvakba a fiatalok csapatai, akik felfogják, hogy szolgák vagyunk a saját házunkban, addig csak ez a világvége – és Jézusváró állapotok fognak működni.

Persze-persze, ahhoz, hogy a fiatalság egy része visszaköltözhessen vidékre, ahhoz vissza kell térni egy igen régi – máig érvényben lévő jogszabályhoz: „Szent Korona tana” azaz Magyarország földje a lakosoké ! A „kis fiatalok” birtokolhatnák halálukig a nekik adományozott – vagy kedvezményes áron biztosított földecskét, átörökíthetnék. Ha nem művelik a rájuk bízott életteret (akár munkahely mellett), akkor „takarodj vissza a városba”. Ahhoz, hogy megélhessenek a két kezük munkájából, ahhoz adó-és járulékmentesen kellene ezeket a pár ezer négyzetméteres területeket bejegyezni, valamint az itt képződött terményt a legközelebbi településen adómentesen el tudják adni (néhány százalékot pedig önkéntesen átadni a települések szociális ellátó hálózatának). Amint odaköltöznek a jó vők (=Jövő) a földek közelébe, hamarosan rendeződne a munkaerő piaci kereslet-kínálat ollója is. (A városokban kevesebb lenne az aktív munkaképes szakember). És ez nem fikció, vannak példák borsodi, szabolcsi, hevesi településeken, ahol már elkezdték és folytatni fogják, azon előrelátó vezetőink, akik felelősséget éreznek a rájuk bízott közösségért és át fogják vezetni az embereket egy másik korszakba. Egy olyan korszakba, ahol mindenkinek dolgoznia kell !

Azt vallom, hogy ez lesz az új „New Deal”, mindamellett, hogy benne maradunk az EU-ban, hisz a nyomelemekben gazdag bioélelemre és valódi gumicsizmás faluturizmusra igen nagy szüksége volna nemcsak a „friss házasoknak”, hanem a társadalomnak, a mifajtánknak, akik csak simán kékgallérosok, akik az ország egyenes gerincét adják, ez lesz mentőkötele. Egy tisztán, fényesen ragyogó mentőkötél…

Ez az én gondolatvilágom, én ezeken agyalok, már vagy 2 évtizede… Ezen fórumon 2010-ben azt találtam mondani, hogy még legalább 3-4 választási ciklus múlva, jön el az a világ, amikor az aktív lakosság mintegy felének már nem lesz semmilyen munkája. Sem a saját tanyáján, kertjén, műhelyében, földjén, nemhogy munkahelyén nem fog tudni dolgozni, mert nem lesz rá lehetősége, bár vágyódik rá erősen… Kaptam is letolást érte rendesen, ebből az időszakból pont ebben az évben múlt el egy ciklus. A „végigmegy a fűnyíró” folyamat soha nem fog eljönni, talán azokban az országokban minden bizonnyal, amelyek gyéren lakottak és szeretik a lőfegyvereket.

Hiszem és látom, hogy a lassú elmúlás folyójában evezünk. Hogy mi is lesz 3-4 választási ciklus múlva? Egyéni közlekedés motoros járművekkel elvétve, tömegközlekedés meghatározott napokon, a tudományra, a kutatásra, gyógyszergyártásra, a decentralizált egészségügybe fogják költeni a nemzeti erőforrásokat. Központi alapélelmiszer ellátás dízelvonatokkal, kerékpár, lovas kocsi, kézikocsi, lakóházak oldalán kidugott kályhacsövek, játszóterek beszántva-beültetve, haszonállatok százezrei szabad tartásban, kétkezi munka becsülete, falusi tudásközpontok, városi napszámosok a földeken, gépkocsiktól járhatatlan városi utak, sok kisgyerek, lenyugtatott cigány lakosság, zöldellő kertek. Kispiacok. Önfenntartó börtönök. Tájfajták felszaporítása. Egymással szóba elegyedő idegen emberek. Kommunikációs hálózat. Vízellátás (tartályokból és közkutakból).

Szarbegyűjtés. Városi komposzt – és metángáz tornyok. Tiszai vízi erőművek és kis teljesítményű szénerőművek. Szénbányászat folytatása. Lakosság részére meghatározott idejű elektromos energia szolgáltatás. Multik elmentek már rég. Hazai kis-és nagyipar. Táj-és talajregenerálás. Cigányság kubikos munkára visszaszoktatása. Erdősítés, azokon a területeken, ahol a jelenben, erőnek erejével erőltetik támogatásokkal és műtrágyázással a nagyipari mezőgazdálkodást. Termelőszövetkezetek részben gépi, részben állati erővel, sekély mélységű műveléssel. Tavaszi árvizek nagy részének a Kárpátok-karéján belüli megtartása (több ország összefogásával). Vallási és ezoterikus baromságok ritkulása. Kihalófélben lévő falvakban, ismét gyerek zsivaj! Felsőfokú oktatás kis létszámban és rendkívül magas minőségben, rengeteg gyakorlati oktatással. Külkereskedelem és külpolitika.

Laktanyák. Csendőrség (előbb odarántanak, majd kérdeznek). A jelenlegi túlélésre berendezkedett polgártársaink „szolga mentalitásának” megfogyatkozása. Jóval kevesebb mentálhigiénés – és katasztrofális párkapcsolatoktól sérült ember.

Rövidtávon: A jelenlegi alacsony olajár, majd a több évtizedig tartó szakadozott ellátási hiány elősegíti az össznépi gondolkodás elfordulását a „tv-műsoroktól és a mókuskeréktől”…és felhívja a figyelmét a folyamatokat értő személyeknek, hogy igenis kezdjék el a mában – a jelenben, felépíteni a tiszta gondolatokat egy gyönyörű jelen és jövő érdekében! Így megyünk majd hazafelé – lassan, nagyon lassan egy új Házba, egy új Hazába…csigalassúsággal változó életformával. Kezdetben csak a lakosság szűk része fog hajlani a Jó szóra, az új Szóra. Minden fejben dől el, ott kezdődik… Az a legnagyobb baj a felvilágosító fórumokkal, hogy a sok tagadó és félelemben élő polgártárs semmiféle jövőt nem lát, ezért aztán dögöljön meg a szomszéd tehene is. Pedig, ha tudnák, hogy 10-15 darab okos telefon árából milyen nagyszerű kikapcsolódásra és hasznos munkára lehet szert tenni egy hétvégi kert formájában, ahol ezt a sok fórumos baromságot el lehet felejteni…azt látom, hogy túl sok a boldogtalan ember az országban és ennek – főleg, nem anyagi okai vannak! Az a véleményem, hogy a magyar ember bele van csömölve a napi robotba, változtatni nem mer, ezért aztán a feszültséget a túlélősdi fantáziálgatásokban éli ki… Ma olyan lehetőségek vannak, hogy kettős életet lehetne az embereknek élniük: munkahely, kert, föld, tanya és háziállatok…de nem lesz ez mindig így! Ezzel a „vissza a vidékre-legalább hétvégére” mozgalommal, nem mondok semmi újat, hisz aki csak egy kicsit is kutakodik nagyszülei révén a szülővárosa történetében vagy a könyvtárban, mindjárt kiderül számára, hogy bizony a városokat és a falvakat is minden időben kertek övezték, melyeket a lakosság szaporodásával felszámoltak és egyre kintebb kerültek a kertek, viszont a nevük mind a mai napig fennmaradt. A keresztény kultúrkörökben oly gyakran forgatott legismertebb szöveggyűjtemény a Biblia is, gyakran beszél akár történetekben, akár metaforákban is különféle kertekről…Ádámról-Éváról…végül is a legősibb vágy, hogy két fiatal egy kis saját hazában kezdje el az önálló életét. Ugye? Nem? De. Napjainkban virágzanak a mindenféle kis-és nagy egyházak, angyallátó tanfolyamok, reiki, agykontroll. Valamit kínálnak a keresőknek, valamit adnak is, de biztosak benne, hogy mit-kit keresnek? Önmagukat talán…? Itt van az első Édenkert története, a ”jó fa, jó gyümölcsöt terem” metafora. Az emberek, ha kimennének a tájba, hallanák a levelek susogását, a vesszők rezdülését, a kis kecske mekegését, a széltől ide-oda kergetett felhők suhanását, mindjárt egy másik világba – egy valóságos világba kerülnének. Talán – az arra érzékenyebbek – még az istenüket is megtalálnák…és felfognák az eszükkel az élet körforgását, az örök életet…mert a következő nemzedéktől, maguk a nemzők születnek majd újjá. A bibliai kert metafora, magáról az élet körforgásáról szól: tavasztól-őszig mi történik, az ember eközben alkot és teremt és munkálja az anyaföldet. A birtokos nemcsak a szülőföldjén dolgozik, hanem a társas kapcsolatain is. Mindennap! Az internet pöcegödre által lehetővé vált, hogy mindenféle hír, újdonság, tudományosan nem megalapozott írások futótűzként lázba hozza a rendszeres elfoglaltság nélküli – képernyős munkahelyeken dolgozó embereket. Most a világvége és a második eljövetel van napirenden. Várják Jézust, aki majd megmenti az emberiséget – tulajdonképpen – ingyen, az önmaguk által teremtett pokolból. Munka nélkül, „leányom neked csak imádkozni kell”! Szomorú dolog az, hogy vélhetően korának egyik – szélesebb ismertséget kapott – személyisége, aki az utókor által csodálatosan feltupírozott élettörténettel rendelkezik és Őt, mint külső segítséget várják szüntelen. Majd le fogja sokkolni az embereket, hogy semmiféle segítség nem akaródzik jönni Jézustól és a többi nagy küldöttnek kinevezett – időközben már elporladt embertől…mert valahogy a megváltást az emberek egy másik személytől és nem az önnön két karjuktól – és eszüktől várják, hanem mindig kívülről.

Ui: egy tisztán ragyogó, megvalósítható célokkal teli jövőről szerettem volna írni, mert ez a világvége – várás egészen elképesztő, ami itt, ebben a szétcincált országban folyik.

Felhasznált források:

http://360fokbringa.hu („rájöttünk, hogy nem vagyunk normálisak. Idejöttünk bringával, belebotlottunk Bobékba, és most itt örvendünk egy nagy kupac szarnak, és nem is akárhogy, hanem nagyon.”)

Molnár Géza: Ember és Természet

Keith Farnish: Underminers

Antalffy Tibor: Extinctio ante portas

Jacques-Yves Cousteau filmjei

http://magyarprepperforum.org

Végh László DE-TTK, Környezetfizikai Tanszék, Előadás jegyzetek

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ online

Néhány napja egy fiatal pszichológusnő cikke jelent meg az egyik napilap online kiadásában. A fejtegetés lényeg az volt, hogy vegyük tudomásul, a gyerekvállalás egyéni döntésen alapuló passzió, nem pedig befektetés. Következésképpen irreális hálát várni az utódtól. Nekem pedig felállt a hátamon a szőr.

Nem azért, mert az én gyermekeim nagy ívben szarnak rám, elsősorban azért, mert megítélésem szerint ők (és gyermekeik) nagyobb vesztesek, mint én. Viszont a témát nem szeretném önmagam részére kisajátítani, tehát vonatkozzunk el ettől.

Elsősorban fel kellene hívni a pszichológusnő figyelmét arra, hogy mint közszereplő, nem léphet át a törvényen. Márpedig az alaptörvény XVI. cikke kimondja: (3) A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.

Másodsorban a pszichológusnőnek el kellene olvasni a bibliai Ó-szövetséget, pontosabban a Mózesnek átadott, kőtáblába vésett Tízparancsolatot. [Mielőtt tovább mennék, néhány szót a Tízparancsolatról, ami a Wikipédia szerint: A tízparancsolat a judaizmus és a kereszténység alapját képező legfontosabb vallási és erkölcsi parancsolatokat tartalmazza. Az első 3 parancsolat istennel foglalkozik. Közvetlenül ezt követő 4. parancsolat: „Atyádat és anyádat tiszteld.” ami megelőzi az 5. Ne ölj! parancsolatot is. Vagyis a gyermeki tiszteletet az élet megóvásánál is fontosabbnak tartja.]

De nem azért mert vallásosak vagyunk, hanem azért mert több ezer év óta ez az elv kitörölhetetlenül benn ül a társadalom kollektív lelkében, a legalsóbb rétegtől egészen a legfelsőig. Emlékeztetőül: amikor elvetemült személyek kikezdenek valakivel, „hagyományosan” a következő szöveggel nyitnak: „Te szidtad az anyámat?” és már ütnek is. Nem nehéz ebből leszűrni, hogy az egészen kérges lelkűeknél is az „anya” fogalom kimagasló szerepet élvez. És akkor jön egy pszichológusnő, aki mindezt egyetlen tollvonással felül kívánja írni.

Végzetül fordítsunk hátat az érzelmeknek. Vizsgáljuk a témát szigorú racionalitással! A klasszikus elrendezés szerint az egészséges, munkaképes középgeneráció egyfelől gyermeket nevel, másfelől képességei szerint gondoskodik a szüleiről (és ne menjünk bele a „gondoskodás” elemzésébe). Mit kap az egyén ebben a rendszerben? Sérülékeny gyermekkorában gondoskodnak róla, kevésbé életképes idős korában gondoskodnak róla. És mit kell érte adni? Gondoskodást nyújtani akkor, amikor a biológia törvényei szerint erre a legalkalmasabb. Nagyfokú bárgyúság lenne ezt felrúgni.

És akkor pontosan hol tartunk? Jó húsz évvel ezelőtt az egyik barátom az erejét messze meghaladva segítette fiát, hogy az majd az életben könnyen boldoguljon. Ez be is jött. Az ifjú titán hamarosan apja fizetésének a többszörösére tett szert. Természetesen továbbra is a szüleinél lakott, de esze ágában se volt hozzájárulni a háztartási költségekhez. Sőt félórás telefonálásokkal emelte jó magasra a telefonszámlát. Egy idő után az apja elé állt és szokatlan téma által kiváltott zavarában valami olyasmit rebegett el, hogy hát fiacskám elég sokat költöttünk rád, valamit talán visszaadhatnál, legalább a rád eső költséghányad mértékében. Némi gondolkodás után az ifjú azt válaszolta, hogy amit tőletek kaptam azt majd a saját gyerekeimnek adom vissza. Az apa nem tehetett mást, mint lenyelte ezt a választ. — Az apa már rég nem él, a fia már túl a negyvenen nem csak gyermektelen, de még felesége sincs, és a jelek szerint nem is lesz. Az apjának pedig már nem tud hálás lenni, még akkor se, ha akarna.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Nem tudod mi az a szeminárium? Örülj neki. Eredetileg a papneveldében tartottak szemináriumokat. Definíció szerint a szeminárium egy olyan oktatási forma, ahol az előadót az előadása közben meg lehet zavarni kérdésekkel, és akkor kialakult egy kisebb fajta vita. A puszta előadás mellett ez egy közvetlenebb, és hatékonyabb ismeretátadási forma, de nem erről akarok írni, hanem a Rákosiék által kisajátított agymosásról.

1949 tavaszán megkérdezték tőlem, nem szeretnék-e részt venni egy kéthetes táborozáson, olyan cserkésztábor stílusban, amit különben épp egy éve tiltottak be, mármint nem a táborozást, hanem a cserkész egyesületet. Néhány cucc összecsomagolása után az utasításnak megfelelően megérkeztem egy Duna parti táborba, valahol a Csepel sziget alján. A táborban apró házacskák voltak, és egy hatalmas, nyitott falú előadó terem, ahol ettünk, és ahová össze voltunk terelve közvetlenül a reggeli után.

Itt egymás után jöttek elvtársak, akik olyan emészthetetlen politikai dolgokat mondtak, amiről – legalább is én – pontosan tudtam, hogy nem igaz. Csak hát visszakérdezték és arra kényszerítettek minket, hogy az egészet megemésszük. Aztán ebéd, délután szabad foglalkozás, este tábortűz, éjszaka őrség. Szóval, tip-top táborozás volt, csak ezt az átkozott szemináriumnak nevezett szellemi kínzást tudnám feledni, és az éjszakai szúnyogokat az őrségben. – A tábori szeminárium célja az volt, hogy felkészítsenek minket a nyár közepén megtartásra kerülő VIT-re, vagyis Világ Ifjúsági Találkozóra, amiről most nem fogok írni, mert nem volt olyan nagy durranás. Mindenfajta szónoklatok voltak, meg előadások, olyan esztrád szinten.

Aztán jött ősszel az iskola, ahol volt egy olyan tantárgy, hogy „politikai gazdaságtan”. Ennek keretein belül újra előadták azt, amit a nyár elején már hallottam: békeharc, Tito a láncos kutya, munkaverseny, a ronda imperialisták, stb. Csakhogy engem akkor a matematika meg a fizika érdekelt, nagy ívben tojtam a társadalmi egyenlőtlenségekre (azt se tudtam, hogy az mi) meg a forradalom szükségszerűségére, ha az uralkodó osztály már nem képes fenntartani az elnyomást, mert ugye a proletáriátus csak a láncait veszítheti el. Blab-blab-blab.

Aztán apámból újra géplakatos lett, és három műszakban dolgozott. Egy szép napon délután három óra helyett ötre ért haza. Anyám rögvest „nőügyet” vélt felfedezni a háttérben, de kiderült, hogy munka után apámnak szemináriumra kell menni, hogy politikailag fejlett legyen, különben nem lehet belőle művezető helyettes. Addigra már mindenki tudta az országban, apraja és nagyja, hogy ha az embert besorolják egy szemináriumra, okosabb, ha nem ellenkezik. Ugyanis, mindenfajta előrejutás előfeltétele volt egy arra alkalmas szeminárium elvégzése, ja és az összefoglaló vizsgán való megfelelés. Hahó, ez nem volt ám semmi. De idővel megtanultuk milyen szöveget kell nyomni, mert nem a tudás volt a lényeg, hanem az, hogy el lehessen hinni rólunk a sikeres átnevelést.

1953 őszén bevonultam egy elit alakulathoz, ahol NATO rádió forgalom lefigyelését végezték halálos titokban. Minket tehát elsősorban nem meneteltettek, riadóztattak és hasonlók, hanem szabályos tantermekben tanultuk a rádiótechnikát, a morze jelek fogását és adását, és – nem fogjátok elhinni – szeminárium formájában próbálták belénk önteni a rendszer Moszkvában kiötlött hazugságait.

Leszerelés után külföldre távoztam, és amikor visszatértem némi meglepetéssel vettem tudomásul, hogy nincs több szeminárium. Helyette kitalálták a foxi-maxit, de gondolom erről azért már hallottatok. És milyen elegáns volt. Akkoriban, ha valaki befutott egy bizonyos politikai karriert, akkor elvégzett egy foxi-maxit és egyből diplomássá vált. Napjainkban ez nincs, mert a befutott politikusok odahazudják a diplomát, aztán lebuknak vele. Még nem jöttek rá, hogy estin elvégezhetnének valami teológiai valamit, aztán megkapják a Dr-t.

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

Tibor bá’ online

A nyugati világ fősodrú médiája egy emberként kiáltja be a tömegek fejébe, hogy Je Suis Charlie. A tömegek pedig büszkén teszik ki a legújabb hitvallást, na meg az elmaradhatatlan mécseseket, szolidárisak vagyunk a franciákkal. Én viszont nem. Nem azért mert muzulmán lennék, vagy, mert kedvelem őket, éppen ellenkezőleg. Ha rajtam múlna, visszakergetném őket oda, ahonnan jöttek. Hanem?

A Földön közel 2 milliárd muszlim él, akiknek Allah az istene, és Mohamed a prófétája. Ráadásul ellentétben a katolikusokkal, ezek nem csak meg vannak keresztelve, de lelkesen hívő lelkek. Komolyan hisznek abban, amiben felnőttek. Ami pedig hab a tortájukon, hogy náluk a blaszfémiáért (istenkáromlás) halálbüntetés jár. Ezt a tényt a Charlie Hebdo szerkesztőségében mindenki tudta. Ennek ellenére sportot űztek abból, hogy kigúnyolják a muszlimokat, miközben Franciaországnak már elég tisztességes muszlim közössége is van. Klasszikus eset, amikor valaki játszik a tűzzel. Ezért legyek velük szolidáris?

A muszlim terroristákat Washington keltette életre angol és francia segítséggel, akiket saját céljaikra használtak fel. Franciaország igen komoly segítséget nyújtott az „arab tavasz szabadságharcosai” részére. Ezek az eszement fanatikus gyilkoló gépek a francia kormány szüleményei (a többiek mellett). Ők (is) engedték ki a szellemet a palackból. Ki mint vet, úgy arat. Ha jók voltak nekik, hogy elvégezzék helyettük a piszkos munkát (nem kíván rezsimek megdöntése), akkor fizessék meg ők ennek az árát.

Végül, kezdenek olyan hangok felcsendülni, hogy a francia belügy megakadályozhatta volna, de politikai cél érdekében nem tette. Most aztán neki lehet menni a belföldi araboknak, a francia (angol, amerikai, német, holland, stb.) nép szinte követeli. Ügyes húzás, de miért kell nekem ezzel szolidaritást vállalni? A sok millió mécses értékesítésén is ők nyernek.

Egy szellemes karikatúra:

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________________

Tibor bá’ online

Simcha Jacobovici és Barrie Wilson dekódolták a megtalált ősi szöveget, ami feltárja, hogy Jézusnak volt felesége, Mária Magdaléna. Előbb a Holt-tengeri tekercsek, most pedig az Elkallódott Evangélium friss dekódolása Názáreti Jézus életével és életkörülményeivel kapcsolatban teljesen új revelációval szolgálnak. A korai egyház ősi kéziratát egy ismeretlen szerzetes lemásolta, ami megtalálható a British Library-ban. A kézirat legalább 1450 éves, valószínűleg i.u. első évszázadból való. Most az Elkallódott Evangélium fordítása szír nyelvről angolra, feltárja Jézus családját és politikai tevékenységét.

Az Elkallódott Evangélium bevezeti az olvasót egy maga nemében páratlan történelmi sétába, egy paradigma változást okozó kézirat segítségével. A szerzők felfedezése nem csak meglepő, de egyenesen elképesztő:

• Jézusnak felesége volt, Mária Magdaléna.
• Két gyermekük neve is ismertté vált.
• Mária Magdaléna mindenütt jelen volt.
• Jézus elleni sikertelen merénylet elkövetése, 13 évvel a keresztre feszítést megelőzően.
• Merénylet megkísérlése Mária Magdaléna és gyermekei ellen.
• Jézus kapcsolata magas rangú római hivatalnokokkal.
• Időben Pál előtti vallásos mozgalom Mária Magdaléna Temploma elnevezés alatt.

Megállapítható, hogy az Elkallódott Evangélium olyan titkokat tár fel, amelyeket kétezer éven át sikerült eltitkolni. – nekem pedig az jut eszembe, hogy Jézus, valójában Németh Sándor féle, megélhetési isten fia volt.

_________________________________________________________

Akinek kedve támadt nyomozni utánam:

Simcha Jacobovici, co-author of The Jesus Family Tomb, is a three time Emmy-winning Israeli-Canadian documentary film-maker and a widely published writer and lecturer. His articles have appeared in publications such as the New York Times and the Los Angeles Times. Jacobovici is the host of “The Naked Archaeologist” on the History Channel. He resides in Israel with his wife and five children.

Barrie Wilson is a professor of religious studies at York University in Toronto, where he specializes in early Christianity. His book How Jesus Became Christian was longlisted for the Cundill International Prize in History and won the Joseph and Faye Tanenbaum Award. Wilson lives in Toronto.

Aki ennél többet akar olvasni a témáról:

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2827310/Jesus-married-prostitute-Mary-Magdalene-two-children-lost-gospel-reveals.html

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

Tibor bá’ online

A Johns Hopkins Kórház Kimmel Rákközpontjában végzett kutatások szerint az összes diagnosztizált rákos megbetegedés kétharmadát az őssejtek normál osztódása közben bekövetkező spontán mutáció okozza, míg az egyharmad oka öröklött tulajdonság, vagy helytelen életvitel (pl. dohányzás) – jelenti The Guardian.

A matematikai modell szerint hibás az a feltételezés, hogy létezik „jó gén”, ami megakadályozza a rákbetegség bekövetkezést annak ellenére, hogy dohányzunk, alkoholizálunk és 20-30 kiló felesleges súlyt cipelünk.

Bert Vogelstein professzor szerint: „Az összes rákbetegség okozója a balszerencse, öröklés, és a környezet kombinációja. – Készítettünk egy olyan modellt, ami segíti annak kiszámítását, hogy e három tényező milyen mértékben felelős a betegség kialakulásáért.”

„A rákmentes hosszú életet olyan embereknél, akik ki voltak téve rákkeltő ágenseknek, mint például a dohányzás, gyakran az úgynevezett jó géneknek tudják be, miközben egyszerűen csak szerencsések.” –Tehát senki se álljon elő olyan szöveggel, hogy a nagyapán napi 40 cigarettát szívott, és 92 évet élt, mert ez minden, csak nem jellemző.

31 különböző sejttípusnál vizsgálták a tudósok, hogy az őssejt osztódáskor – ami elhalt sejtek megújításánál normális folyamat – az osztódások száma okozhat-e több hibát. Az eredményekre támaszkodva Dr Cristian Tomasetti a következő példával állt elő: „Tételezzük fel, hogy a szüleim egész életük folyamán dohányoztak, de náluk nem fejlődött ki rák. Ha azt hiszem, hogy ezért az örökölhető gének a felelősek, akkor feltételezhetem, hogy nekem jó génjeim vannak. Tehát arra fogok gondolni, hogy nyugodtan dohányozhatok. A kísérleti eredmények viszont azt mondják, hogy egy nagyon veszélyes játék közben a szüleim rendkívül szerencsések voltak.”

Ha Nyugat Ausztráliában élő barátunk ellenőrizni kívánja a fordítást: http://www.truthdig.com/eartotheground/item/bad_luck_–_not_bad_genes_–_the_cause_of_most_cancer_20150102/

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________________

Tibor bá’ online

Nincs olyan nyelv a Földön, mely valamilyen formában ne fejezné ki a “Money can’t buy happiness.” bölcsességet. Nem hát, de jön a folytatás, pénz nélkül lehetetlenség a boldogság. Viszont több, új keletű tanulmány is kihozta, hogy a túlzott gazdagság nem biztosít kielégülést, mert eltorzítja az ember lelkét (hitetlenek részére: az agyát.) Ez lenne Michael Lewis esszéjének a tézise, ami szerint a gazdagsággal együtt jár az önzés és a tisztességtelenség. Lewis több tanulmányt is felsorakoztat, melyek bizonyítják a túlzott gazdagság káros hatásait. Megfigyelései szerint nem arról van szó, hogy genetikailag be lenne kódolva a nagy pénzek utáni rohanás. A problémát maga az egyenlőtlenség okozza, mert az beindít egy vegyi reakciót a privilegizált szerencsésekben, eltorzítja az agyukat. Így aztán önmagukon kívül nemigen törődnek másokkal. Hiányzik belőlük az erkölcsi tartás, amire szükség van ahhoz, hogy tisztességes állampolgárok legyenek. Ez természetesen nem egyetlen ember agymenése, itt van 5 különböző tanulmány, amelyek rámutatnak a gazdagok morális és pszichológiai hiányosságaira.

A túl sok pénz kapzsivá tesz: A New York State Psychiatric Institute Kutatói 30.000 embert kérdeztek meg, amiből kiderült, hogy a gazdagabbak nagyobb valószínűséggel lopnak az üzletekben, mint a szegények. Egy másik tanulmány a Berkeley Egyetemen kiderítette, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel vesznek ki cukorkát a gyerekeknek kihelyezett tálkából.

A túl sok pénz csalóvá tesz: Paul Piff a Berkeley Egyetemen különböző fizetéseket kapó emberekkel játszatott társasjátékot, ahol a nyeremény 50 $ (12.500 Ft. innentől automatikusan forintban közlöm az adatokat). Az derült ki, hogy akiknek a havi jövedelme meghaladta a 3 millió forintot, négyszer gyakrabban csaltak (a nyeremény reményében), mint azok, akiknek jövedelme nem érte el a havi 300.000 forintot, pedig a havi 3 millióhoz képest a 12.500 forintos nyeremény elhanyagolható volt.

A túl sok pénz fukarrá tesz: Különböző jótékonysági intézmények véleménye szerint havi 500.000 forint jövedelemmel rendelkezők, jövedelmük 4,2 százalékát adakozzák átlagosan, míg a 3 millió felettiek mindössze 2,7 százalékát.

A túl sok pénz csökkenti az együttérzést: Keely Muscatell az UCLA(egyetem) úgy találta, hogy a nagyobb jövedelemmel rendelkezőknél az empátiáért felelős agyterületen kisebb aktivitás volt érzékelhető, amikor rákban szenvedő gyermekek fényképeit vetítették nekik. Dacher Keltner kutató azt találta 12 különböző kísérletnél, hogy a szegényebb emberek sokkal több együttérzést, szánalmat és felelősséget tanúsítanak mások iránt, függetlenül attól, hogyan vizsgáljuk a dolgokat.

Akinek túl sok pénze van, az nehezebben kielégíthető: Michael Norton a Harvardon embereket kérdezett arról, hogy elégedettek-e. A válaszokból azt szűrte le, hogy a gazdagoknak következetesen kétszer-háromszor többre lenne szükségük ahhoz, hogy meg legyenek elégedve.

Ahhoz persze semmi kétség nem fér, hogy a rászorulók részére a pénz szó szerint az életben maradás feltétele, de egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a nagyon nagy gazdagságtól senki se lesz boldog, ellenben, nagy valószínűséggel boldogtalanabbá válik.

Nem kellene a felső 1 százalékot megszabadítani a szenvedéseiktől? 😀

_________________________________________________________
_________________________________________________________
______________________________

Tibor bá’ online 

A keresztény fundamentalisták gyűlölik Darwint, de hamarosan gyűlöletükkel átállhatnak egy fiatal, 31 éves MIT tudósra, Jeremy Englandra. De csak sorjában! Darwinnal az a bajuk, hogy az élet fejlődésének magyarázatához nincs szükség istenre. Darwin ugyan nem állította, hogy nincs isten, de azt se állította, hogy istenre szükség lenne. Ebből a kreacionisták képtelenek bármit is megérteni, kivéve isten szükségtelenségét. Az igazság kedvéért arra is ki kell térni, hogy Darwinnak esze ágában se volt bármit is mondani az élet keletkezéséről, ami lehetőséget biztosított a teistáknak, hogy kiéljék szenvedélyüket. És akkor ezt most függesszük fel néhány percre.

A Mi volt előbb isten vagy Ősrobbanás című könyvemben egyértelműen leszögeztem, majd itt a blogon többször is megjegyeztem, hogy álláspontom szerint az anyag úgy lett megteremtve, vagy úgy létezik az idők végtelenje óta, hogy predesztinált az élet megjelenésére és fenntartására. Ezzel lehet megmagyarázni azt, hogy a hihetetlen nagyméretű valószínűtlenség ellenére atomok összeállnak nukleinsavakká.

És akkor most vissza Jeremy Englandra! A fiatal tudós előállt egy termodinamikára épített elmélettel, ami kimutatja, hogy az élet megjelenése nem véletlenszerű, hanem kifejezetten szükségszerűség. Megfogalmazása szerint „Bizonyos körülmények között az anyag elkerülhetetlenül tesz szert az élettel kapcsolatos fizikai tulajdonságokra (attributiumokra).” Állítása szerint nem élő rendszerekből fejlődik ki az élet.

Fizikai oldalról nézve az élő anyag és egy rakás élettelen atom között egyetlen alapvető fontosságú különbség áll fenn. Az élő anyag a környezetéből sokkal jobb hatásfokkal vesz fel energiát, mint az élettelen, és mint hőt disszipálja azt vissza a környezetébe. Ezen tény bizonyítására derivált egy képletet, ami – álláspontja szerint – megmagyarázza az idézett tételét.

A képlet a bizonyított fizikai tételeken nyugszik, és arra mutat rá, hogy amikor egy atomcsoport külső forrásból energiához jut (például a Naptól) és amikor kellő közeg veszi körül (például óceán) fokozatosan átrendezi magát annak érdekében, hogy egyre több energiát disszipálhasson. Ez azt jelentheti, hogy bizonyos körülmények között az anyag elkerülhetetlenül tesz szert az élettel kapcsolatos fizikai tulajdonságokra, ahogy ezt fentebb már írtam.

Ha England elmélete bizonyítást nyer, akkor a kiértékelés szerint várható, hogy az élet a megfelelő körülmények között a Világmindenségben bárhol, vagyis meglehetősen gyakran megjelenhessen. Az előzetes vizsgálatok szerint a képlettel kapcsolatban semmi ellenvélemény nem alakult eddig ki. Ennél azonban jóval több kell a bizonyításhoz.

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Édesanyám 1945 januárjában halt meg, vagyis apám ekkor özvegyült meg, amit éhes nőstények hada konstatált. Végül is egy elvesztett háború végén tartottunk, aminek egyik hozadéka a férfihiány volt. A környéken több fiatal nőnek a férje vagy „hősi halált halt”, magyarul elesett a fronton, vagy eltűnt, illetve hadifogságba került. Ezek azonnal bejelentkeztek nevelő anyának, amit első nekifutásra apám inkább leendő feleségnek fogott fel és mint ilyen tartott néhány gyakorlati próbát. Szóval sürögtek-forogtak nálunk a fiatal nők (harminc alatt), amit egyes szomszédok orgiának tituláltak, és persze nem lehetett a végtelenségig fenntartani. Így esett, hogy az év decemberében beköltözött hozzánk az egyik pótmama önjelölt, amiről az egész ház menten értesült, mert az ajtóra apám neve mellé felkerült a „Berdó Béláné” név is, hadd tudja meg apraja nagyja, hogy a verseny immáron eldőlt, a célba érő kanca már be is tette a lábát.

Apám a háború végére tisztességesen megszedte magát, de a vagyona napok alatt közel nullára redukálódott. A Rimaszombat, és hasonló részvények mögötti vagyon többnyire háborús megsemmisülésen esett át. Árukészletének hatalmas hányadát elrabolták. Pengő készpénzének értéke rohamosan csökkent. 1945 karácsonyán a heti zsebpénzem 10.000 Pengő volt, amiért 2 évvel korábban még egy házat lehetett kapni valahol a Főváros területén. Ez a tény és a hatalmas választék arra ösztönözte apámat, hogy bölcsen döntsön, ne menjen a nemi szerve után. Nem is ment.

Berdó Béláné, alias Manyi néni és eltűnt férjének 50 százalék részesedése volt egy finomacélárú nagykereskedésben, és ami a legfontosabb, hogy az árukészletét (minőségi német áru) sikerült átmenteni, magyarul nem zabrálták el. Így esett, hogy a két háztartás egybeforrt. Manyi néni, a kitűnő háziasszony, végezte az egyesítést. Lett két porszívónk, két kávéfőzőnk, két pirítós sütőnk, szóval mindenből legalább kettő, vagy két tucat, de lettek új dolgok is.

A háború kezdeti szakaszában sorra tűntek el, de nyomtalanul, azok az áruk, amiket többnyire Európán kívülről importáltak. Így aztán évekig nem volt citrom, narancs és egyéb trópusi gyümölcs és persze mindenféle fűszer, csokoládé, kávé, tea. Szóval a jegyzék meglehetősen hosszú, de megvoltunk nélküle. Viszont az okosak még az elején bespájzoltak, és persze Manyi néni az okosak közé tartozott, amit lehetett bespájzolt.  Így például rengeteg konzervje is volt, amiknek nagy része átvészelte a háborút és 45 végén átvándorolt a mi, most már közös, kamránk polcaira. Mint szemfüles kamasz a jövevény konzerveket amint alkalom adódott rá, számba vettem. Ezek szerint kiderült, hogy két dolgot nem ismerek. Egyik a spárga konzerv volt, amit roppant furcsának tartottam, mert spárga addig részemre egyet jelentett a kender zsineggel. Itt viszont egészen másról lehetett szó. A másik egy lapos konzerv volt, amire apró halak voltak felfestve, és a szardínia szó. na ez utóbbi különösen izgalmas volt számomra. Halat ugyanis soha nem evett a családom, aminek oka a Nagy Alföld kellős közepén felnőtt édesanyám lehetett. akkoriban ugyanis nemigen voltak halastavak.

Az csak természetes, hogy szerettem volna a dolog végére járni, vagyis megenni a szardíniát, amit szintén nem lehetett üzletben kapni, elvégre egyetlen egy tenger se mosta hazánk határait, nem úgy mint régen, de akkor meg szardínia halászat nem volt. Manyi néni azonban a kérésemet elutasította azzal, hogy majd egyszer megesszük vacsorára. Csakhogy ez az egyszer sehogyan se akart eljönni.

Teltek az évek, közben már 1949 lett, a spájzból az összes régi konzerv kiürült, és már csak a szardínia árválkodott magában, amikor is apának lett egy indokolatlan ötlete, vagyis Manyi nénit elvette feleségül. Ebben nem a házasság volt az indokolatlan, hanem, hogy azt az én születésnapomon (02.11.) tartották. Azóta se tudom, miért. Minden esetre én megragadtam a lehetőséget és javasoltam a szardínia ünnepélyes felbontását az esti vacsorához, és mit ad isten, Manyi néni rábólintott.

Eljött az este, az asztal meg lett terítve, amit négyen ültünk körül, és bámultuk a kibontott szardíniát, ami az asztal közepén helyezkedett el, és iszonyatosan erős illatot terjesztett maga körül. A húgom és én kaptunk fejenként 2-2 halat, amit én nem tartottam méltányosnak, mert kétszer voltam akkora, mint a húgom, de érvemet Manyi néni nem fogadta el, pedig kérésére a Manyi nénizéssel is felhagytam, húgommal együtt áttértünk a „Kisanyi” megszólításra, amit apám talált ki, bár később ezt letagadta és azt állította, hogy mi ötletünk volt ez a megszólítást.

A lakmározás elkezdése előtt Kisanyi figyelmeztetett, hogy együnk hozzá sok kenyeret, különben nem lakunk jól. Igaza lett. A két-két hal után kenyérbéllel nekiestünk a szardíniás doboznak, hogy kitunkoljuk belőle az olajt, aminek szintén szardínia illata volt. Persze még így se laktunk jól, bár a doboz egy idő után ragyogott, mint Salamon töke (ami apám szavajárása volt).

Ezzel tulajdonképpen a történetnek vége is lett volna, de volt némi „utóélet”. A szülinap/házasságkötés keltezésétől számítva néhány napon belül megjött Berdó, a hősi halott, illetve eltűnt katona. Na most kié legyen a nő? Bigámiáról szó se lehetett, mert Berdó holttá lett nyilvánítva, hogy mégis él, hát istenem, nem volt egyedi esett. Nevelőanyánk maradt, de a volt férjet ki kellett anyagilag elégíteni. Pontosítok, nem kellett, mert mindenkinek többnyire mindene elveszett, akinek nem, az nyugodtan letagadhatta, de Kisanyi ilyet nem tett, az ő polgárik nevelése ezt nem tűrte volna. Mindössze annyi történt, hogy ellentétben apám számításaival, utólag csupán fele olyan jó partinak bizonyult Berdóné, mint az előzetes számítások szerint várható lett volna.

De még mindig nincs vége az utóéletnek, csak várni kell még 6-8 évet. Ausztráliában, amikor összeköltöztem a leendő első feleségemmel, és vacsorára szardíniát terveztem felszolgálni, akkor tudtam meg tőle, hogy a háború alatt nagyon szegény volt a család (a papa az európai fronton harcolt, természetesen a németek ellen). Olyannyira szegények, hogy ő az iskolában mindennap az otthon becsomagolt, szardíniás kenyeret volt kénytelen enni. Magyarul, rá se tud már nézni a szardíniára. Különben való igaz, egy doboz szardínia 5 ½ penny-be került, ami tényleg roppant olcsónak számított, olyannyira, hogy az árban következő konzervért 1 shillinget kértek, azaz 12 penny-t.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________________

Tibor bá’ szatirikus online

Meglepetés-meglepetés! A női orgazmus az elmúlt 100 év alatt jelentős tudományos vita tárgyát képezte. Egyes kutatók szerint a nőknek kétféle orgazmusa van. Egyik a kívül elhelyezkedő klitóriszon át, a másik a vaginába hatoláskor. Mások viszont azt állítják, hogy ez a látszólag két fajta orgazmus, valójában egy. Hogy a vita egyszer és mindenkorra eldőljön a Journal of Sexual Medicine leközölt egy újkeletű tanulmányt . Ebben azt állítják, hogy megoldást találtak egy ősidők óta fennálló tudományos talányra, ami szerint valóban kétfajta női orgazmus létezik…. többnyire.

Szóval két (mi más) francia nőgyógyász ultrahangos vizsgálatnak vetett alá három „egészséges önként jelentkezőt” annak megállapítására, hogy a különböző szex aktusok alatt milyen mozgásokat végeznek a nemi szervek a véráramlásnak megfelelően. Tulajdonképpen önkielégítésre kérték fel őket, amit kritoriálisan és vaginálisan végeztek. (ez eléggé tudományos, nemde?) És mi lett az eredmény?

Kiderült, hogy az orgazmusban funkcionális különbség van attól függően, hogy milyen volt a szexuális aktus. (ez azt írta körül, hogy csaj az ujját kívül használta vagy belül). Folytatom. A kutatók arra jöttek rá, hogy csak a klitórisz csúcsa érzékeny, miközben vaginális izgatás alatt a klitórisz teljes egészben részt vett a műveletben. Ez aztán a véráramlást megváltoztatta, ami egymástól eltérő érzést produkált. Ezeket a komplikált beavatkozásokat és méréseket persze meg lehetett volna spórolni, ha korábban a nők egyértelműen nyilatkoztak volna, amire volt vagy 60 évük, de nem tették, mert nagy ívben tettek a férfiak kíváncsiságára.

A végén megszületett az eredmény: Az általános feltételezéssel szemben, miszerint csak egyfajta női orgazmus létezik, mi arra a következtetésre jutottunk, hogy két fajta stimulussal állunk szembe, amit megmagyaráz a klitorisz különböző részeinek (belső és külső) aktivizálása.

És akkor a magyarázat: Mind a két orgazmus kritoriális, de a stimulustól függően a klitoris más és más része vesz részt a műveletben.

Az egészre nem lett volna semmi szükség, ha Sigmund Freud, a hírhedt szexmániákus 😀 , 1905-ben született két-orgazmusos koncepcióját elfogadták volna, ami szerint mind klitoriális mind pedig vaginális orgazmus létezik, de…. a klitoriális orgazmus gyerekes, míg a vaginális „érett” nőkre jellemző.

Ezt aztán Dr. Alfred Kinsey megtámadta a múlt század ötvenes éveiben, mert az ő felmérései szerint a nők hatalmas többségének egyáltalán nincs vaginális orgazmusa. Ezt a nézetét megtoldotta azzal, hogy azok a nők, akik az ellenkezőjét állítják, ezt tulajdonképpen a férfi dominancia oltárárára helyezik virágukat. Miért is? Mert a férfiakat bosszantja, hogy a nők behatolás nélkül is elélvezhetnek.

Az 1956-ban elhunyt szexpionír, Dr. Kinsey lavinát indított el, mert sorba jöttek a jobbnál jobb szexológusok. Masters and Johnson (az egyik nő, a másik férfi, de nem házasok) is bevetették magukat a küzdelembe, aztán jött a mindent elsöprő Hite Jelentés (1976), majd Dr. Oakley, ami totális ellentmondásokat produkált, olyan szinten, hogy egyesek a G-spot létezését is tagadták. Míg mások állították, hogy a nőknek nem kevesebb, mint  négyféle orgazmus létezik, és hogy a tortán legyen hab is, ezek össze-vissza 11 különböző formát vehetnek fel. Csakhogy pukkadjanak a férfiak, amíg meg nem tudják, hogy a nők 30 százalékának egész élete folyamán egyetlen egy orgazmusa sincs. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
______________________________

Tibor bá’ online

Minden kornak megvan a maga kórja. A középkorban volt a himlő, meg a szifilisz, az újkorban a TBC, a legújabb korban az infarktus, most pedig egyre jobban előtérbe kerül az Alzheimer kór. Ne kutassuk, hogy miért, a lényeg, hogy egyre többen szenvednek benne. De tulajdonképpen miről van szó?

Az közismert, hogy idősebb korban az ember egyre inkább feledékeny. Egy 70 éves tökéletesen emlékszik rá miért és hogyan kapta az első pofont 7 éves korában, de fogalma sincs hová tette le a szemüvegét ebéd előtt. Ennél is bosszantóbb, elbeszélése közben nem jut eszébe Aladin neve, csak a 40 rabló. Viszont sohase mond 39-et vagy 41-et. Ez tökéletesen természetes, nem patológiás. A baj akkor kezdődik, amikor ez a feledékenység túllép az elfogadható mértéken, és rohamosan romlik. Ezt nevezik Alzheimer kórnak, de tulajdonképpen mivel állunk szembe?

Az egészséges agy olyan elektromos jeleket hoz létre, aminek pontos funkciója a sejtkapcsolatok javítása és a memória tárolása. Más jelek viszont megszakítják a sejtkapcsolatokat, ami memória vesztéshez vezet. (Ez hasznos lehet, mert csökkenti a felesleges információk által elfoglalt helyek számát, csak hát, a megszakítók nem válogatnak, eltávolítják a hasznos adatokat a haszontalanokkal együtt.) Az egészséges agyban a sejtkapcsolat tartó és megszakító jelek között egyensúly van. Az Alzheimer kórban szenvedőknél a megszakítók száma egyre inkább meghaladja a kapcsolattartókét. A folyamat egészen a legutóbbi időkig leállíthatatlan volt. Általánosságban úgy tudják (amit a boncolások igazolnak), hogy tömeges sejt és sejtkapcsolatok (szinapszisz) pusztulásával jár.

Feltételezem, hogy senki nem akar Alzheimer kórban eltávozni közülünk, ezért nem árt tudni róla néhány dolgot.

Elkerülhetetlen rizikótényezők:

Életkor: Az életkor előrehaladásával az esély növekszik. 85 felet szinte kötelező. 😀

A hajlam öröklése: Egyes családoknál (APOE gén) örökletes.

Nem: A nők sokkal hajlamosabbak a kórra.

Elkerülhető rizikótényezők:

Magas vérnyomás, inzulin rezisztencia, alacsony iskolázottság, fejsérülés, alvási rendellenességek (apnoé, vagyis légzés kihagyás), ösztrogén hormon terápia.

Mivel az USA-ban 5 millió ember szenved benne, jelentős kutató munkát fektettek bele. Dale Bredesen tanulmánya feltárta, hogy mivel állítható le a folyamat, sőt fordítható vissza. Ezek:

• Szénhidrát szegény étrend.
• D3 vitamin étrend kiegészítő.
• B6 és B12, valamint Q10 étrend kiegészítők.
• Omega-3 zsírsav (hal olaj) étrend kiegészítő.
• Napi minimum 30 perc fizikai igénybevétel.
• Éjszaka 8 óra alvás.
• Minimum 3 óra étlenség lefekvés előtt és étkezések között.
• Napi kurkuma szedés bevezetése.
• Marha és sertéshússal szemben szárnyasok fogyasztása.

______________________________________________________
______________________________________________________
_________________________