2021-04-07 nap bejegyzései

(3507) Kína kontra NATO

MangaMonguz fordítása online (köszönet érte)

 

Stoltenberg kimondta az igazságot: Kína egy lehetőség a NATO számára

 Szerző: Finian Cunningham

Felejtsd el, hogy Kína vagy Oroszország állítólagos fenyegetés. Ez a két állam valójában az USA és a NATO imperialista fellépésének csak a legitimálását jelentik.

Egy óvatlan pillanatban a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg kirántotta a nyulat a kalapból, amikor Kína felemelkedését egyszerre nevezte kihívásként és lehetőségként is. Akaratlanul is azt az álláspontot képviselte, hogy a Kínával szembeni konfrontáció a katonai szövetségnek fontos új célt ad.

Stoltenberg exkluzív interjút adott a Deutsche Welle-nek az első miniszteri szintű NATO-csúcstalálkozó alkalmából, amelyen a Biden adminisztráció is képviseltette magát. A március 23–24-én a NATO brüsszeli központjában tartott kétnapos csúcstalálkozó Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint a 30 országból álló katonai szövetség más külügyminiszterének személyes részvételével zajlott.

A NATO-csúcstalálkozót akkorra időzítették, amikor az Egyesült Államok és európai szövetségesei összehangolt szankciópolitikát folytatnak Kína és Oroszország ellen állítólagos emberi jogi kérdések miatt. Ezen a héten az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és az Európai Unió soha nem látott koordinációja volt Peking és Moszkva elleni új szankciók végrehajtása terén. Nem véletlen, hogy ez a provokatív fejlemény a magas szintű nemzetközi találkozó után következik be, a Biden-adminisztráció személyes és videokonferencia útján is felszólította a szövetségeseket, hogy alakítsanak ki ellenségesebb és egységesebb álláspontot Kínával és Oroszországgal szemben.

A Biden-adminisztráció módosította az előd Trump adminisztráció „America First” politikáját, hogy életet leheljen a „revitalizált” transzatlanti kapcsolatokba. Washington Kína és Oroszország kihívásának hatékonyabb stratégiai megoldását az Egyesült Államok és Európa egységesebb tengelyeként képzeli el, a NATO pedig biztosítja ehhez a megújított koordinációs platformot.

Az egység megteremtése érdekében a Biden-adminisztrációnak szükségszerűen sokkal agresszívabb politikát kell folytatnia Kína és Oroszország ellen, nagyobb fenyegetésként ábrázolva őket. Ez azt jelenti, hogy az amerikai katonai szövetségben nagyobb vezető felelősséget vállal a washingtoni politika.

A NATO ezen a héten kiadott közös nyilatkozata megerősítette a szövetség egységét az orosz „agresszióval” szemben. Moszkva reagált a nyilatkozatra és jelezte, hogy Oroszország egyetlen nemzetet sem fenyegetett, és hogy a NATO csak megpróbálja igazolni létezését.

Egy idősebb orosz honatya, Leonyid Szlutszkij szerint a NATO védelmi szövetség jellegének hangsúlyozása „kirívó hazugság”, rámutatva a volt Jugoszláviában, Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában indított háborúkra és beavatkozásokra.

Antony Blinken a héten kijelentette, hogy Kína felemelkedése és Oroszország a Nyugat destabilizálására tett kísérletei olyan “fenyegetéseket” jelentenek, ami miatt a NATO-nak össze kellett ülnie. Blinken hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem kényszeríti a szövetségeseit Kínával kapcsolatban arra, hogy „a minket vagy őket válasszák”, ezzel ellentétben a gyakorlatban pontosan ezt teszi.  Jens Stoltenberg és más európai vezetők üdvözölték a Biden-adminsztráció által meghirdetett „új fejezetet” a transzatlanti kapcsolatokban.

A négy évig tartó és szókimondó Trump-adminisztráció,valamint a katonai költségvetésekkel kapcsolatos kérlelhetetlen álláspontja után néhány európai vezető megkönnyebbült Biden ígérete alapján, miszerint „Amerika visszatért”.

Természetesen olyan emberek, mint Stoltenberg vagy a volt norvég miniszterelnök, aki 2014. óta a NATO polgári vezetője támogatják, hogy erősödjön a szövetség a kényelmes megélhetésük és a vállalatok által finanszírozott agytrösztök jövőbeni biztonságáért.

Stoltenberg folyamatosan arra törekszik, hogy új jövőképet és küldetést találjon a NATO-nak, amely szervezet több mint 70 évvel ezelőtt, a hidegháború kezdetén alakult, és amely azóta is folyamatosan bővül a hidegháború három évtizeddel ezelőtti hivatalos vége ellenére.

Az általa használt „buzz” kifejezés azt jelenti, hogy a szövetséget „jövőbiztossá” tegye – vagyis állandó ürügyet kell találni arra, hogy az Egyesült Államok vezette katonai szervezet folyamatosan fennmaradjon, függetlenül a valós biztonsági igényektől.

Stoltenberg a Deutsche Welle-nek adott heti interjújában Kína felemelkedését fenyegetésként kommentálta: “Kína közelebb került hozzánk, befektet a kritikus infrastruktúránkba.” Nos, talán azért, mert Kína a világ legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Uniónak és jelentős külföldi közvetlen befektető az európai nemzetekben, amelyek évtizedek óta a neoliberális kapitalizmus és a megszorítások miatt csődbe mentek.

Stoltenberg így folytatta: “Semmiképpen sem kerülheti el a regionális szövetségünk Kína felemelkedéséből eredő globális erőviszonyok változásának a kezelését.”

Az általában óvatos Stoltenberg száján kicsúszott: Kína szerinte „egyedülálló lehetőséget ad egy új fejezet megnyitására Észak-Amerika – az Egyesült Államok – és Európa kapcsolatában”. Tehát Kína „fenyegetésként” vagy „ellenfélként” való bemutatásának valódi stratégiai értéke az, hogy új célt adjon az Egyesült Államok vezette NATO-tömbnek, amely Európát Washington hegemón geopolitikai céljának rendeli alá.(1)

A hangsúly itt Kína „fenyegetésként való bemutatásán” van, és nem azon, hogy valójában mi a valódi kapcsolat, vagyis egy létfontosságú gazdasági partner. (Ugyanez vonatkozik Oroszországra és az Európával folytatott hatalmas energetikai partnerségre.)

Az Egyesült Államoknak, hogy vállalatai és tőkés rendje részére a globális erőfölényt megtartsa, definiáltan meg kell akadályoznia egy többpólusú, globális politikai-gazdasági világ létrejöttét, amelyet Kína és Oroszország felemelkedése testesít meg.(2)

A probléma azonban az, hogy Washington és európai szövetségesei nem igazolhatják az ilyen álláspontot a fennálló normális és természetes kapcsolatok alapján, ugyanis ennek során ellenszenves, indokolatlan agresszoroknak tekintenék őket. Ezért feltétlenül össze kell kapcsolni Kínát és Oroszországot, mint „biztonsági fenyegetést” a Nyugat játékszabályain alapuló világrend ellen.(3)

Az nem számít, hogy a Nyugat játékszabályai szerint működő világegyébként látta, ahogy a NATO-hatalmak a világ minden táján beavatkoznak, háborúkat kezdeményeznek, felforgatásokat folytatnak, emberek millióinak halálát okozzák és rászabadítják az összeomlásból eredő terrorizmust és egyéb biztonsági fenyegetéseket,a migrációt a világra.

Felejtsd el, hogy Kína vagy Oroszország az állítólagos fenyegetés. Valójában lehetőséget kínálnak a NATO és az amerikai imperializmus számára, hogy további ok legyen a létükre és a tapasztalt magatartásukra.

FinianCunningham díjnyertes újságíró. Eredetileg az észak-írországi Belfastból származik, és agrárkémiai diplomát szerzett, tudományos szerkesztőként dolgozott az angliai Cambridge-i Royal Society of Chemistry-ben, mielőtt újságírói pályára lépett volna. Több, mint 25 évig helyettes szerkesztőként és íróként dolgozott többek között a The Mirror, az Irish Times, az Irish Independent és a Britain’s Independent médiumoknak. Most szabadúszó író és elemző, írásai megjelennek az RT, Sputnik&Strategic Culture Foundation oldalán. Másodszor kapta meg a Serena Shim-díjat a kompromisszumok nélküli integritásért az újságírásban (2020 december).

 

Megjegyzések a fordítótól:

Az író/elemző írása természetesen elfogultnak is nevezhető, de ez semmit nem von le abból, hogy az általa leírtak valósak. Érheti őt az a vád, hogy a Kelet hatalmai biztosan jó pénzt fizetnek azért, mert „átállt” és írásaiban ostorozza az Egyesült Államokat és a NATO-t. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ha az USA politikáját vagy a NATO-t dicsőítené, azért is ugyanúgy megkapná a fizetségét, csak a másik oldaltól. Ezek a gondolkodók általában nem az aprópénzért, hanem meggyőződésből választanak oldalt és a meggyőződésük szerinti igazságra hívják fel a figyelmet.

(1) Bár a Trump-adminisztráció alapjaiban véve idejétmúltnak tekintette a NATO szervezetét és Macron francia elnök is agyhalottnak titulálta a szövetséget, ettől függetlenül a NATO szervezet minden szempontból továbbra is biztosítja a katonai felügyeletet Európa országai felett. A NATO jelentős átalakítása vagy felbomlása kirúgná az amerikai katonai-ipari komplexumot is magában foglaló „birodalom” alatti szék egyik lábát, így ez nem elfogadható Washingtonban. Bár nem létezik már 30 éve sem a Varsói Szerződés, sem a Szovjetunió, a NATO nemhogy megszűnt volna, hanem épp ellenkezőleg, a lehető legnagyobb méretűre növelték, kiváló felvonulási területet biztosítva Oroszország kapujánál.

Ugyanakkor – hogy objektívek is maradjunk valamennyire – Európa az elmúlt harminc évben nem sokat tett azért, hogy a NATO szervezete helyett a jelenkor realitásainak és érdekközösségeinek megfelelően átalakítsa a kontinenst is érintő biztonsági struktúrákat, leszámítva néhány, a médiában hangzatos, de valós tartalmat nélkülöző projekt meghirdetését. Ugyanez a probléma a NATO-t és az USA-t kritizáló oldalakkal is. Abban igazuk van, hogy ez ebben a formában nem kimondottan a békét és a prosperálást segíti elő, de attól mindenki tartózkodik, hogy egy reális alternatívát kínáljon fel, lehetőleg olyat, amelyet mindegyik oldal képes elfogadni, beleértve Európát, az Egyesült Államokat és Oroszországot.

(2) A többpólusú világ létrejöttét megakadályozni már nem lehet katonai erővel sem. A katonai erők bevetése ebben az esetben háborút jelentene Kína és Oroszország ellen, amelyek drámai következményekkel járnának a jelenlegi civilizációnkra nézve. Igaz, hogy ebben az esetben valóban nem egy több pólusú világ lenne a következmény, hanem egy pólusok nélküli világmaradvány.

(3) Kellemetlen paradox az ügy, mert amíg a Nyugat és az Egyesült Államok egyik oldalról rá van utalva a kínai gyártási kapacitásokra és termékekre, illetve Európa az orosz földgázra, addig a másik oldalról nem tudják elfogadni azt, hogy a két rivális (valójában partner) ezeken a közös érdekeken alapuló kereskedelmi akciókon szintén jól jár és prosperál. Ebből eredően a Nyugat rövid távú célokért és érdekekért szinte egy oldalra kényszeríti a két legnagyobb riválisát, nem hagyva igazi választást sem Moszkvának, sem Pekingnek, csak az összefogást és a Nyugat által irányított világrend kikezdését minden téren.

Az imperializmus, azaz a birodalmiság vagy birodalom szervező képesség márpedig csak akkor működőképes hosszabb távon, ha a birodalom befolyása alá tartozó kisebb hatalmakkal is ki tud építeni olyan kapcsolatrendszert, amely mindkét felet érdekeltté teszi a hosszú távú együttműködésben, illetve az alárendelt szerepben lévő hatalom számára is elfogadhatóvá teszi a birodalom felügyeletét és nem kérdőjelezi meg annak hatalmát. Ezzel kapcsolatban tervben van egy másik cikk fordítása is, amely hasonló problémát boncolgat majd.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!