Emlékek

Manipulált emlékek

Emlékeinkkel nagyon felemás a viszonyunk. Egy részüket szeretnénk elfelejteni, míg másik részüket mindörökre élesen bevésni. Felejtünk, és újra eszünkbe jutnak dolgok. Ez csak véletlenszerű, de akár kívülről is lehet manipulálni.memória emlék manipulálás

 

Kevés dolog okoz az életünkben annyi konfliktust, mint a memóriánk. Mit felejtettünk el, mi nem jutott eszünkbe, amire pedig emlékeznünk kellett volna, és miért nem jut eszünkbe az, amiről tudjuk, hogy tudjuk. Bezzeg, amit el szeretnénk felejteni, azt nem tudjuk kitörölni az emlékeink közül. És miért felejtünk el annyi szép emléket?

Mindenki számára nagyon fontosak az emlékei, a memóriája. Nem véletlenül, hiszen jelentős mértékben meghatároz bennünket, azt, hogy kik vagyunk, milyen emberek vagyunk, mit tudunk. Az emlékeink befolyásolják azt is, hogy jó emberek leszünk vagy rosszak, hogy Teréz anya lesz belőlünk vagy Hannibal Lecter.

Amikor azt mondjuk, Én Én vagyok, akkor nagymértékben memóriánkra támaszkodunk. Mert az emlékeink adják a tudásunkat saját magunkról és minden másról. Életünk első pillanatától kezdve információkat fogadunk be. Tudást gyűjtünk azzal, hogy emlékszünk arra, amit megtanultunk. Tapasztalatokat gyűjtünk azzal, hogy emlékszünk a velünk történt eseményekre. És a mindennapi emlékek is meghatározóak, amelyek csak egyszerűen vannak. Vagy nincsenek.

Mégis mindezek ellenére szeretnénk manipulálni a saját emlékeinket és másokét is. Szeretnénk elfelejteni a rossz dolgokat, kitörölni másokból a hozzánk fűződő, kellemetlen pillanatokat. Szeretnénk tudatosan kis emléktörléseket végrehajtani. De ennek ellenére kevés dologtól félünk annyira, mint hogy elveszítsük a memóriánkat. Egész életünkben aggódunk, hogy öregkorunkra feledékenyek leszünk, és rettegünk attól, hogy elér minket az Alzheimer-kór.

Mert tudjuk, hogy elveszíthetjük emlékeinket. Van olyan ember, akiben egy súlyos baleset után, az agykárosodás következményeképpen nem rögződik több emlék. Minden reggel úgy ébred fel, hogy a baleset napja van. Addig a napig épek az emlékei, attól a pillanattól nem rögzül több. Erről szól viccesen például az 50 első randi című film is. De egy ilyen betegnek köszönhetjük a modern agy- és memóriakutatást is. 1953-ban egy vasrúd hatolt át egy férfi agyán. Túlélte, felépült, de többé nem tudott új emlékeket tárolni. Így személyisége is megrekedt abban a pillanatban. Gondoljuk bele: harminc évvel később felébred, és az elméjében ő még mindig az a 24 éves fiatalember. De amikor belenéz a tükörbe, egy 54 éves ember néz vissza rá, akit nem is ismer. És ezt minden reggel újra átéli a halála napjáig.

Fura dolog a memória, működése az egyik legbonyolultabb folyamat, ami testünkben végbemegy. Neuronok milliárdjai, vegyületek százai vesznek részt benne. Egy elképesztően bonyolult, komplex rendszer. Mindezért az agy, egy másfél kilós, kocsonyás szerv felel, amit 70 %-ban víz és 25 %-ban zsír alkot. 100 milliárd sejtből áll, és mindegyike akár 10 ezer másikhoz is kapcsolódhat. A beszívott oxigén harmadát és a felvett energia 20 %-át az agy használja fel. Ha tíz másodpercig nem jut oxigénhez, elájulunk, ha öt percig, akkor az agy elpusztul.

Memóriánk, az emlékeink ezektől az idegi kapcsolatoktól függenek. Ha kialakulnak új kapcsolatok, tudás tárolódik, ha felbomlik, elvész a tudás. És ami a legfontosabb, ebből alakul ki az éntudat.

Ezek után tényleg a legfontosabb kérdés, hagy manipulálhatóak-e az emlékek. Lehet azokat törölni vagy megváltoztatni? Esetleg újakat elültetni?

A válasz: igen. És ezt sokkal könnyebb elérni, mint legtöbben gondolnánk, mert ez sokszor előfordulhat velünk. Kísérletekkel sikerült is bizonyítani.

Hogy mennyire egyszerű egy nem létező emléket létrehozni, azt a következő kísérlet bizonyította be. Az Egyesült Államokban kevés olyan ember van, aki életében legalább egyszer, de inkább többször ne jutott volna el valamelyik Disney Worldbe, a legendás vidámparkok egyikébe. Ott az egyik legismertebb szolgáltatás, hogy az utakon sétáló mesefigurákkal lehet közös fotót készíteni. A kísérlet első részében a résztvevőknek ilyen fényképeket mutattak. Ismeretlen személyek lefényképezve Miki egérrel, Plútó kutyával, Hófehérkével, a gonosz mostohával, Tapsi Hapsival vagy éppen Donald kacsával. Valamivel később egy tesztet töltettek ki velük. A teszt egyik kérdése az volt, hogy amikor a Disney-vidámparkban jártak, találkoztak-e vagy készült-e közös fénykép Tapsi Hapsival. A résztvevők döntő többsége igennel válaszolt. Nos, Tapsi Hapsi a konkurens Warner stúdió karaktere, épp ezért soha nem volt Disney Worldben. Pusztán a hamis fotók nézegetése elég volt ahhoz, hogy hamis emlékeket ültessen el.

Lehet az emlékeket módosítani is? Igen, ezt egy másik kísérlet bizonyította be. A kísérlet során a résztvevők közösen megnéztek egy filmet. Ezek után számítógép előtt olyan kérdésekre kellett felelni, amelyek a filmre vonatkoztak. Például: volt-e a pozitív főhősnek kalapja, a gonosznak zakója, milyen színű volt a jelenetben látható autó, volt-e a hölgyön kalap, stb. Az egésznek az volt a lényege, hogy a teszt kitöltése során láthatták a többiek válaszait.

Néhány kérdés után a válaszokat manipulálni kezdték. Az alanyok azt látták, hogy a feltett kérdésre a többiek helytelen választ adtak. Ami ekkor történt, alaposan meglepte a kutatókat. A válaszadók hetven százaléka saját emlékei ellenére a rosszat jelölte meg.

Ez a jelenség egy nagyon ősi magatartásformához, a csoporthoz tartozás kényszeréhez és a megfelelési kényszerhez vezethető vissza. A túlélési esélyek sokkal magasabbak egy csoportban, mint egyedül. Ezért törekszünk arra, hogy egy csoporthoz tartozzunk, és igyekszünk megfelelni a csoport elvárásainak.

Ez idáig rendben is van. De mi köze van mindennek az emlékekhez? A kísérlet résztvevőivel két héttel később megismételtették a tesztet. A különbség most csak annyi volt, hogy az alanyok nem látták a többiek válaszait. Minden rendben is ment, remekül emlékeztek a filmre, egészen addig, amíg el nem jutottak a manipulált kérdésekhez. Most nem érezték azt a megfelelési kényszert, amit korábban. Mégis a válaszadók 70 %-a továbbra is a rossz választ jelölte meg. A valós választ felülírta a hamis válasz. A valós emlékeket módosította a hamis információ. Pusztán ennyi elég ahhoz, hogy valamire rosszul emlékezzünk.

Ezek után már csak arra kell választ kapnunk, hogy lehet-e egy emléket törölni. A tudósok ma úgy gondolják, hogy igen is, meg nem is. Pontosabban egy emléket nem lehet kitörölni, de az emlékhez vezető utat igen. Ha emlékeink véglegesen rögzülnek, akkor ez az emlék ott marad. Azonban a hozzá vezető út, amelyen keresztül megtalálható, az megsérülhet, elveszhet. De ez az út karbantartható.

Erre kitűnő példa volt a zseniális Antal Imre. Amellett, hogy fotografikus memóriával rendelkezett, igazi nyelvzseni is volt. Hét nyelven beszélt tökéletesen, és még további 6-8 nyelven jól. Úgy tartotta karban nyelvtudását, hogy minden este kitalált tíz-tizenkét mondatot, és azt lefordította az összes nyelvre. Ez volt az a karbantartó technika, amellyel a nyelvtanulás során született emlékeit, a tudáshoz vezető utat karbantartotta.

És így kapunk magyarázatot a rossz emlékeinkre. Pont emiatt élnek bennünk olyan élénken. Újra és újra eszünkbe jutnak, ezzel akaratlanul újra és újra karbantartjuk az emlékhez vezető utat. Ezért nem felejtjük el soha.

Azt már látjuk, hogy mi, saját magunk hogyan tudunk akarva-akaratlanul az emlékeinkbe belenyúlni. De más, egy idegen, egy rosszindulatú vagy éppen jóindulatú hatalom manipulálhatja az emlékeinket? Ez is egy nagyon jó kérdés .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük