Tibor bá blogja (37) A világgazdasági krízis az Euró-zóna felbomlásához vezethet

önarcképAz elmúlt hetekben kiderült, hogy a világgazdasági krízis sokkal nagyobb mértékben szakad Európára, mint azt korábban gondolták. Néhány hete Peer Steinbrück, német pénzügyminiszter a krízis központjának Amerikát nevezte meg. Azóta kiderült, hogy a krízisből egy egész világot átfogó recesszió lett, a GDP növekedés teljes leállása mellett. Egy hete jelzések érkeztek, hogy néhány európai ország a fizetésképtelenség szélén áll (Olaszország államadóssága az éves DGP 106 %-a, Görögországnak az idén 48 milliárd Euró hitelt kell visszafizetni, de rosszul áll a szénája Írországnak és Portugáliának is). Ez viszont előreveti az árnyékát a 16 tagból álló Euró-zóna felbomlásának, vagyis az Euró összeomlásának. 

A Der Spiegel szerint: „Az Euró-zóna szétesésének lehetősége a pénzügyi piac főtémájává vált.” A Die Zeit január 29-én a következő kommentárt írta: „A krízis szélesíti a hasadékot az eurós országok között. Jeles közgazdászok azon gondolkodnak, hogy mikor fog az első ország fizetésképtelenné válni? Ezt követve már csak egy rövidke lépés kell a katasztrófához – az Euró-egyezség összeomlásához.”

Az Euró összeomlása egyáltalán nem lehetetlen, mivel a krízis feltárta az Euró-egyezség alapvető problémáit. Az Euró-zónához tartozó országoknak nincs közös gazdasági politikájuk, gazdasági helyzetük pedig nagymértékben eltér egymástól. A kilencvenes évek elején, az Euró-tárgyalások kezdetekor, a németek erősködésére elfogadták az úgynevezett „stabilitási egyezséget”. Hét évvel ezelőtt, az Euró bevezetésekor komoly megkötések voltak kitűzve. A belépő országoknak szigorú követelményeknek kellett megfelelni. Az éves államháztartási hiány nem léphette át a GDP 3 százalékát és az állami bruttó adósság nem lehetett több mint a GDP 60 százaléka.

Néhány hete a német pénzügyminiszter még próbált ragaszkodni az egyezség betartásához. Azonban a költséges banki mentőövek miatt a francia és az angol kormány ellenállt. Időközben a krízis a stabilitási egyezményt teljesen elsöpörte. Az összes európai ország – beleértve a németeket is – iparkodik megóvni saját iparát és gazdaságát.

Január 27-től a német kormány 50 milliárdot meghaladó államadósságot vállalt fel 2009-re, amire még nem volt példa. De az eladósodás a többi országban ennél jóval nagyobb mértéket ölt. Brüsszel úgy gondolja, hogy a 16 országból álló Euró-zóna államháztartási hiánya ebben az évben meg fogja haladni a GDP 4 százalékát, jövő évben pedig a 4,4 százalékát. Tegyük azonban hozzá, hogy ezek az adatok hétről-hétre revízió alá, és módosításra kerülnek, természetesen felfelé. Vagyis a stabilitási egyezmény által előírt 3 %-ot mind a 16 ország át fogja lépni.

Nem nehéz elképzelni, hogy micsoda verseny indult be a kölcsönök elnyeréséért, ami szül némi antagonizmust a tagok között, elősegítve az Euró-zóna felbomlását. Az egyetlen, közös valuta ellenére a különböző országok által kibocsátott államkötvények értéke a pénzügyi piacon jelentős eltérést mutató megítélés alá esnek. Egyes országoknak – például Spanyolország, Portugália és Görögország – jóval nagyobb kamatot kell fizetniük, mert hitelképességük egyre gyengébb lábakon áll.

A hitelminősítők egyre-másra értékelik le a „problémás országokat”, aminek következtében adósságszolgáltatásuk egyre drágább lesz. A példának okáért Görögország 10 éves lejáratra kibocsátott államkötvényének éves kamata 5,75 %, míg Németországé mindössze 3,09 %. A kettő közötti különbség 2,66 %, és növekvő tendenciát mutat.

A múltban a hitelképességüket elveszítő országok a valutájukat leértékelték és csökkentették az irányadó kamatlábukat, aminek következtében gazdaságuk fellendült, mivel exporttevékenységüknek kedvezőbb körülményt teremtettek. Ez azonban az Euró-zónán belül nem lehetséges. A Der Spiegel szerint: „Úgy tűnik, egyes országoknak ki kell lépni az Euró-övezetből.”

Az igen kedvezőtlen szituáció elkerülése végett a luxemburgi miniszterelnök-pénzügyminiszter, Jean-Calude Juncker azt javasolta, hogy a 16 tagország „Euró-kötvény” néven, közösen bocsásson ki értékpapírt. A bajban lévő kisebb országok a javaslatot nagy lelkesedéssel fogadták, de Németországban heves ellenzésre talált, csakúgy, mint az osztrákoknál, ahol Josef Pröll pénzügyminiszter az Euró-kötvényt úgy jellemezte, hogy „egy olyan királyi privilégium az eladósodásra, amit majd mások fognak visszafizetni”. Ezt Steinbrück megtoldotta azzal, hogy minden országnak önmagának kell megoldani a bankjai megmentésével kapcsolatos problémáit. Na, erről jut eszembe, hogy tegnap (február 1.) Gyurcsány Ferenc a következőket mondta Balló Györgynek: 

„Két dolgot csinálunk, két dolgot, az egyik viszünk be, állami típusú pénzt 1400 milliárd Ft-ot. 1400 milliárd Ft-ot, az nem kevés pénz. Állami pénzt a magyar bankrendszerbe, hogy helyezze ki a kis- és közepes vállalkozások forgóeszközére. Vagy talán most pénteken nyílott meg az a lehetőség, vagy a következő hét első napjaiban, hogy ugyancsak 50 millió Ft-ig fejlesztési forrást lehet kapni akár a beruházás 50%-áig, ez vissza nem térítendő forrás, tehát pénzt teszünk be a bankrendszerbe.”

 

A szöveg természetesen beszélgetés, tehát nem precíz fogalmazás. Nem lehet például pontosan tudni, hogy a második mondatban szereplő 50 millió Ft. vissza nem térítendő forrást, kinek nem kell visszatéríteni, a banknak vagy a vállalkozónak. De ettől teljesen függetlenül az 1400 milliárd „állami típusú pénzt” a bankok kapják kikölcsönzés végett. Gondolom a profit a bankoké lesz. Miért az állam vesz fel kölcsönt, és miért nem a bankok, hogy normál banki tevékenységet folytassanak?

Úgy tűnik, mintha a magyar bankoknak is szükségük lehetne „segítségre”. Ez azért érdekes, mert eddig egy szó se volt arról, hogy a fedezetnélküli követelések a magyar bankokhoz is eljutottak volna. Bár a novemberi 90 napos moratórium kiírása a befektetési alapokból való kilépésre, nekem egy kicsit gyanús volt. 

Az viszont világos, hogy a gazdasági problémák növekedése előtérbe helyezi az országok önérdekkeresését, ami viszont az európai integrálódást kérdőjelezi meg. A magyar mondás szerint: Bajban ismerni meg a jó barátot, soha nem volt érvényesebb, mint most.

Az Euró-zónából való kiesés óriási problémákkal járna. Az ország hitelminősítése tovább romlana, azaz a kölcsön után fizetendő kamat nőne. Mivel a régi hiteleket euróban vették fel, abban is kellene visszafizetni, de a leértékelt helyi valuta miatt az átváltás további extra terheket jelentene. Ez természetesen elképzelhetetlen szegénységhez vezetne és az 1929-1933-as gazdasági válságnál alkalmazott extraméretű megszorító intézkedéseket tenné szükségessé. Mi magyarok viszont bent se vagyunk, úgy hogy ezek ránk már most is vonatkoznak, csak éppen nincs senki, aki a szükséges extraméretű megszorító intézkedéseket meghozná. Igaz fogalmunk sincs, hogy mivel járna, de nézzünk körül!

A krízis feloldására nem az Euró megmentése, hanem a bajbajutott tagállamok állampolgárainak a jelentős méretű nadrágszíjmeghúzására alkalmas. Ilyen lépések már történtek, aminek következménye némi utcai harc egy két európai nagyvárosban. Pedig (rajtunk kívül) Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország és Franciaország jóléti rendszerét is alaposan meg kell nyirbálni (a többi országét majd egy kicsit később). A gazdasági krízis hátrányos következményeit az uralkodó elit át fogja hárítani a lakosságra. Az Európai Közösség kb. 40.000 jólfizetett hivatalnoka ezt a megoldást látja a legkézenfekvőbbnek. Nálunk is ez fog történni. Kétlem, hogy a politikai felelősséget állandóan hangoztató honatyák közül, bármelyiknek is lesz megélhetési gondja a következő évtizedekben.  

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük