(1933) Élhetünk-e 500 évig

Könyvismertető – Jonathan Weiner: Long for This World (Vágyakozás a földi élet után)

~k001Jonathan Weiner Nagy Britannia legismertebb tudományos ismeretterjesztő írója, aki könyveivel számtalan brit és amerikai díjat nyert. Jelen könyve Cambridge egyik leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb mikrobiológusával, Aubrey David Nicholas Jasper de Grey-jel folytatott, több részes interjújára épül. Az alábbiakban összefoglalom az író által interpretáltakat.

A kőkorszakban az emberi csecsemők legnagyobb része meghalt még mielőtt egy éves lehetett volna. Az emberek átlagos életkora minden valószínűség szerint alig lépte túl a 20 évet. Az értékelhető leletek ritkák, az archeológusok ma is vitáznak a témán. Általában az emberi élettartammal kapcsolatban kevés dologban egyeznek meg. A Római Birodalom fénykorában az i.u. első évszázad folyamán a birodalmon belül az átlagos élettartam 25-30 év között lehetett. A második évezred első századában, amikor a világ első egyetemeit létrehozták Bolognában, Oxfordban, Cambridge-ben, a várható élettartam 30 év körül volt. A Reneszánsz alatt ez felment 33 évre. A rákövetkező évszázadok alatt az átlagos életkor apró léptekkel feljebb és feljebb  csúszott. Mire elérkeztünk 1900-hoz a világ legfejlettebb országaiban: Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban az átlagos életkor 47 év lett. A XX. század végén született gyermekek átlagosan 76 évet fognak élni. A XX. század alatt a várható élettartam olyan gyors léptékben nőtt, hogy azt a statisztikusokon kívül az emberek is érzékelték, hiszen az emberiség majdnem 30 évet kapott ajándékban. És a növekedés nem állt le. Miközben a testünk nem változott, nem is  változhatott, mert az evolúció 1-2 generáció alatt nem érzékelhető. Arról van csupán szó, hogy életkörülményeink kedvezőbbek lettek. A mezei egér a vadonban körülbelül egy évet él. Laboratóriumban elél 3 évet is. Mi is megháromszoroztuk az élettartamunkat a vadonban élő őseinkhez  viszonyítva, pusztán életkörülményeink megjavításával.

Tisztázzuk a fogalmakat, a várható élettartam egy adott évben született csecsemők átlagosan várható élethossza. A maximális élettartam alatt azt értjük, amit egy adott fajhoz tartozó bármely egyed elérhet. A nagy fejlődés a „várható élettartamban” történt, mivel a korai gyermekkor tömeges elhalálozását sikerült megakadályozni, de az élet későbbi szakaszában is történtek drámai változások az egészségügy jelentős javulása folytán. A múltban – persze – mindig voltak egyedek, akik kedvező körülményeik folytán (vagyon, hatalom, szerencse és kitűnő gének) megélték a boldog öregkort. Például az archeológusok szerint II. Ramszesz jóval 90 felett halt meg. Most viszont az életünk olyan kényelmessé  vált, hogy legtöbbünk megéli a 80 évet, sőt annál is többet. Jelenleg a világcsúcsot a 122 év és 4 hónappal a francia Jeanne Calment tartja.

Húsz évvel ezelőtt a biológusok még parlagon hagyták a témát. Időközben viszont jelentős „kereslet” mutatkozott, nem csoda tehát, hogy a hosszú élet titkát egyre többen kutatják, bár az emberi élet meghosszabbításával kapcsolatos erőfeszítések a görögök, babilóniaiak, az egyiptomi piramisépítők és piramisrablók, a kínai Taoisták óta nem vezetett semmihez. Napjainkban viszont a hosszú élettel foglalkozó tudomány – főnix madárként – újraéledt halottaiból. Egyre több biológus vitatkozik nemzetközi értekezleteken. A szakterület specialistái gerontológusnak nevezik magukat.

A helyzet az, hogy az életünk végével kapcsolatos problémák leginkább akkor jönnek elő és akkor válnak láthatókká, amikor megöregszünk, viszont a gerontológusok a teljes életciklust akarják megismerni. Tudni szeretnék, hogy testünk miért változik fiatalból öreggé, egyáltalában miért öregszünk meg, miért vagyunk mulandók? A hosszú élet titka egy mélyről jövő probléma, mert a használható ismeretekhez először meg kell válaszolni kérdéseket: Mitől vagyunk halandók? Miért halunk meg? Évről évre miért vagyunk egyre „törékenyebbek”? Mikor kezdődik a hanyatlás – negyvennél? Harmincnál? A megtermékenyítésnél? És hol kezdődik el – a szöveteket alkotó sejteknél? A belsőszervek egymásközti kapcsolatának romlásakor? Mi az ami öregszik? Ezek a biológia legkeményebb diói. Még az öntudat megfejtésénél is keményebbek. Ahogy a gerontológusok kezdik megközelíteni a halandóság okait, egyre izgatottabbak lesznek. Az igaz, hogy végül mindenki eltávozik az élők sorából, ami legfeljebb 120 évet jelent, amiben a gerontológusok többsége egyetért. Azonban abban reménykednek, hogy segítségükkel ténylegesen egyre többen érjük el ezt a kort. Viszont úgy gondolják, hogy akár az átlagos élettartam, akár a maximális élettartam jelenlegi határain túllépni csak valamifajta tudományos „áttörés” segítségével lehetne. Az emberi maximális élettartam jelentős megnöveléséhez meg kellene tudni tulajdonképpen mi is az öregedés? Erre azonban úgy vélik, hamarosan nem fogják megtalálni a választ. Ezzel szemben Aubrey de Grey úgy gondolja, hogy határ a csillagos ég. Szerinte a maximális élettartamot meg lehet duplázni, triplázni, újra és újra. A gerontológusok természetesen erre csak a fejüket csóválják. Viszont a gerontológia pillanatnyilag annyira szerteágazó, hogy alig találni két gerontológust, akik egyetértenének egymással. Általánosan elfogadott nézet pedig nincs. Még abban se tudnak megegyezni, hogyan mérjék az öregedést, vagy egyáltalán mit értsenek öregedés alatt. Vitatkoznak a hosszú élet, egészség, várható élettartam, maximális élettartam definícióval kapcsolatban. Mindeközben pedig Aubrey a legbuzgóbb vitatkozó.

Aubrey David Nicholas Jasper de Grey Londonban született. Édesanyja egy cseh artista volt, aki rendszerint Chelsee-ben lépett fel. Aubrey apját sose látta, Cambidge-ben tanult, 6 láb magas, vékony testalkatú bár nem veti meg a sört. Amikor feláll, szakállának vége az asztalt söpri, ha leül, szakálla beborítja az ölét. Bevallja, hogy különleges megjelenéséből sok haszna van, Matuzsálemnek nézik. Téziseit vehemensen védi, vitája közben szakálla az egyik fegyvere. Minden erejével harcol a halandóság misztériuma ellen, állítva, hamarosan 500 évig is élhetünk. Szerinte az öregedés egyszerű egészségügyi probléma. Meg  van róla győződve, hogy az öregedés elleni harc csupán egy technikai probléma, ami könnyen legyőzhető, legalább is elméletileg. De Grey úgy gondolja, hogy testünk egy molekuláris gépezet, ami működés közben hibázhat, vagy mérgező anyagokat bocsáthat ki magába, amitől nem tud megszabadulni. Az esetenkénti hiba apró. A mérgező anyag mennyisége kicsiny. Szerencsés esetben kiderülhet, hogy az öregedés legyőzése semmi más, mint megtalálni a tisztogatás módját. A testünk olyan, mint egy ház vagy egy gépkocsi. Mi a teendőnk? Javítgatás és tisztán tartás. Ha vigyázunk a testünkre, akkor egészségesek maradunk évről-évre a beláthatatlan jövőig, mindaddig, amíg el nem vétjük lépésünket és egy teherautó alá nem futunk. Pusztán az éveink múltával nem fogunk meghalni. Vagyis egyforma eséllyel halhatunk meg 20, 120 vagy 220 éves korunkban. Megalkothatjuk azt a fajta emberi testet, amelyik alig fog öregedni.

Első nekifutásra ez eléggé hihetetlenül hangzik, de ha jól meggondoljuk Aubrey javaslata, hogy  mit tegyünk a testünkkel, végeredményben nem más, mint amit a civilizáció tett a közegészséggel. A történelem folyamán az ember várható élettartama rendkívül alacsony volt, mert közvetlenül a születés után nagyon sok csecsemő vesztette életét édesanyjával együtt. A lakhatás, fűtés, mezőgazdálkodás, közegészség, csatornázás, tisztaság terén elért javulások, majd a XX. század folyamán az antibiotikumok felfedezése a várható élettartamot közel megháromszorozta. Félezer évvel ezelőtt köztisztaságról beszélni se lehetett. Aubrey azt javasolja, hogy tanuljuk meg testünk tisztán tartását úgy, ahogy azt ma a közterületekkel tesszük [ahá, csak a magyar viszonyokat nem ismeri. 😀 ] Különben briliáns ötletekkel állt elő az általa „az elhanyagolható öregedés megvalósításának stratégiájának” (angol rövidítésben: SENS) elnevezett elmélettel kapcsolatban. Manifesztumát publikálta. A New-Yorki Tudományos akadémián 2002-ben előadást tartott róla. Kiadványainak vannak társszerzői, akik az akadémiai életben kiváló helyeket foglalnak el. Aubrey elképesztően termékeny. Olyan gyorsan ír, amilyen gyorsan beszél. Éjjel-nappal publikál és a tanulmányainak a diszciplína leghíresebb kutatói a társszerzői. Semmi kétség, Aubrey egy tehetséges amatőr és provokatör egy személyben. Számtalan argumentumot gyűjtött össze arra vonatkozólag, hogy Watson és Crick felfedezése után egy fél évszázaddal az öregedés legyőzése minimum egy jó célkitűzés. Viszont a gerontológiában majdnem mindenkivel kikezdett, mégis a gerontológusok nagy része foglalkozik vele, majdnem teológusi vitát folytatva tudományos alapon. Tény az, hogy a diszciplína 28 élenjáró kutatója aláírt egy nyilatkozatot, ami hatásában Aubrey de Grey kiközösítésével ér fel. A nyilatkozatban világosan utalnak rá, hogy „az öregedéssel kapcsolatos kutatás egy tudományos ág, amelynek éppen hogy sikerült kimászni a sarlatánság megbélyegzéséből”. Szégyenletes dolog, hogy szak folyóiratok és tudományos szimpóziumok helyet adnak az „örökkévalóság üres fantáziájának”.

Az élet meghosszabbítása néhány évvel, esetleg egy-két évtizeddel, elfogadható vélemény, de Aubrey de Grey a SENS-ről firkál, és 500 évről, az öregedés kigyógyításáról beszél. Jan Vijg gerontológus szerint csak néhányan nem írták alá a nyilatkozatot. Az egyik ilyen távol maradó Judith Campisi volt. Vijg és Campisi neves gerontológusok, akik elsősorban a rákkal foglalkoznak. Ők úgy gondolják, hogy az öregedés megállítása éppen annyira valószínű, mint a rák, a cukorbetegség, az érelmeszesedés, az Alzheimer kór végleges meggyógyítása, amelyek általában idős korban támadnak. Ha lehetséges hadat üzenni a ráknak, akkor hadat lehet üzenni az öregedésnek is.

Amikor Campisivel beszélgettem a gerontológia ellentmondásosságáról, meg kellett adnom magam. Lehet, hogy egyáltalán nem kellene gerontológiáról írnom? A téma zavartba ejtő. Erre azt válaszolta, hogy „a problémát még nem oldották meg, tehát olyan problémáról írsz, ami megoldatlan. Ha olyasmiről akarsz írni, amit már megoldottak, akkor írj a himlőről. Ha viszont arról akarsz értekezni, hogy egy szakterületet hogyan zavartak össze az emberi vágyak és a sok ezer éves melléfogások, ami aztán a végén kinőtte magát, akkor erről kell írnod, mert az kétségtelen, hogy a hosszú élet a tudomány legősibb problémája, ami mostanra beérett. Ha pedig a gerontológia elérkezik ahhoz a fejlettségi fokra, ahol ma a rákkutatás tart, akkor meg fogja változtatni az emberi történelmet.”

Végül Aubrey de Grey meg akarta értetni velem, milyen nehéz helyzetben van. Kollégái félnek tőle, a társadalmat felidegesítette. A politikusok pedig rettegnek attól, hogy az állampolgárok, úgy ahogy vannak, évtizedekkel tovább élhetnek. Való igaz az átlagos élettartam 500 évre szóló meghosszabbítása csak első olvasatra tűnik kívánatosnak.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(1933) Élhetünk-e 500 évig

  1. A pasasnak igaza van, csak még nem áll ott a tudomány, hogy ezt elérje.
    És akkor az 500 évnél is hosszabb lenne egy élet (elég ha az ember beleolvas pár sci-fi-be, eszméletlen sok foglalkozik a témával).
    Már most is elég sok szervet-szövetet újra tudnak gyártani, valószínűleg pár éven belül majd nagyobb áttörés is lesz, de a legnagyobb kérdés az agy lesz, illetve az egyén személyisége.
    Mert ha a testet nem tudják sejtenként regenerálni, csak nagyobb darabokban, a testen kívül megoldani a szervcserét (akár gépesített verzióval), akkor a tudattal bajban lesznek. Bár lehet, hogy azt is le tudják majd “menteni” valahogy, információként.

  2. Emlékezzünk, négy évtizeddel ezelőtt az olvasós könyvekben a nagypapa, nagymama görnyedve támaszkodik botjára.
    Aki egy kicsit is oda figyel magára, pláne az, aki a múltkori, ezzel a témával foglalkozó posztban felsorolt tanácsokat betartja, ő nagy valószinűséggel jó kondiban lesz dédnagyszülőként is.
    Ha nem járunk úgy, mint a cigány lova. Mikorra extra hosszú életűek lehetnénk, kinyírjuk magunkat.

  3. 2:
    Az arthritist nem tudod elkerülni akármit csinálsz. Marad a bot.

  4. Tibor bá szivesen hallanám töled, mint aki már ilyen sok évet megélt, hogy bizonyos korokban hogyan változik az ember halálhoz füzödö viszonya? Nyilván másképp gondolsz rá, mint 20 vagy 40 éves korodban. Szeretnél e 100 évig élni, vagy eljön egy olyan pont mikor elfárad az ember és szeretne már inkább “menni”? Te éltél már át ilyet?

  5. Az emberiség jelenlegi problémáinak jelentős része az életkor emelkedéséből származik. Kár volna ezt tovább tetézni.
    Az is bőven sok, ha egy Rothschild 100 évig ül a nyakunkon, mi lenne, ha 500 évig tehetné? 🙂

  6. Egyik ismerősöm a csípőjével kinlódott, már menni alig tudott a fájdalomtól, a másiknak a térde mondta fel a szolgálatot.
    Mindketten protézist kaptak és a gondjuk megoldódott.
    Ha az orvoslási technikák tovább fejlődhetnek, akkor a ma még halálos betegségek gyógyítása rutinorvoslássá válik. Még csak most jönnek a célzott gyógyszerek a csoda kütyük az otthoni laborok.

  7. 4 – Curix:
    20 vagy 40 éves korban az ember nem gondol a halálra. Én először az apám halálakor gondoltam rá, hogy most már én következek, de van 23 évem, mert ennyi volt közöttünk a korkülönbség. A célérték 96 év. Ha “végelgyengűlsz” akkor az apró nyavalyák szép sorban lopják be magukat az életedbe, és eljön az a nap, amikor már meglehetősen terhes az élet. Persze az emberi élni akarás beleszól a dologba. Azaz hatalmas kényelmetlenséget is felvállal. Az anyám akkor hagyta abba a szívgyógyszerek szedését, amikor már gerinc bántalmai miatt 45 fokos szögben állt, vagyis a felső teste merőleges helyzetben volt a lábaira. Állandóan a földet nézte és már semmit se tudott csinálni, illetve alig. A gyógyszer szedés beszüntetése után kb. 10 napra, ebédelés közben egyszerre megállt a szíve. Kellemes halál. A haláltól mindenki fél, de a nyavalyák folyamatos érkezése tudatosítja az emberrel, hogy közeleg a vég, amit mindenki elfogad, hiszen gyerekkortól kezdve tudjuk, hogy aki megszületik, az egyszer meg kell, hogy haljon. Nem a halál kellemetlen, hanem a halál előtti élet. Persze hatalmas különbségek lehetnek. Ha például valaki úgy érzi, hogy rá MÉG szükség van, akkor az erőt ad (és szedi tovább a gyógyszert 😀 ).

  8. Szerintem az ember önmagában gyenge, könnyen megtévedhet és nagyban befolyásolhatják az érzékei, a csábítás tévútra viheti akár milyen körültekintően megtervezett étrenden is van és életmódot folytat. Könnyebb lenne a dolga ha az egész társadalom vagy legalább nagyobb közösségek, államok, népcsoportok élnének egy séma szerint és ez a séma mondjuk a minél hosszabb életet célozná.
    Ebben az esetben a közösség egésze vagy döntő hányada diktálna egy alapállást amit könnyebb lenne tartani mint elszigetelt módon felvenni egy hosszú életet célzó életformát és fenntartani 100x életéven keresztül.
    A társadalom szerkezete ma viszont éppen az ellenkezőjére sarkall, árral szemben tehát még az egyedüllétnél is kisebb eséjét látom a lelkes gerontológus elvi állásfoglalása feltételeinek teljesülésére.
    A világ mai állapota tehát az, hogy nem az extrém hosszú élet a kifejezetten gyakori még ha az elvi feltétele meg is lenne, minden segítség (orvostudomány, tisztálkodási kultúra, mentális technikák stb.) dacára.
    Más korokban talán lehetett, lehet, lehetne efféle célokért felvállalni egy feltételrendszert de jelen pillanatban az átlagember vagy ha úgy tetszik a tömegek számára ez nem elérhető. Az is kérdés hogy kívánatos-e 10-20-milliárd ember a földön…ezt sem lehet tudni és még egy sor kérdőjel felmerül az egész elmélettel kapcsolatban.
    Igaza is lehet tehát Aubrey de Grey-úrnak meg nem is, de inkább azt mondanám hogy nem valószínű. Annyira nem valószínű hogy ki lehet jelenteni hogy téved.
    A szakáll az jópofa lehet :))

  9. Huszon- éves koromban ha pl.valaki azt mondta ne dohányozz, mert nem éred meg a hatvanat sem, nem jöttem lázba, mert a hatvan éves kor nem tűnt valami kívánatos állapotnak…
    Hát mostanra jócskán elmúltam hatvan, és nem tartom valami tragédiának az életem. Persze el kell fogadni hogy nem minden olyan rózsás mint szeretnénk. Természetesen gyakran gondolok a “még meddig”-re, és valahogy mindég úgy vagyok vele hogy még két-három, max.öt év, csak legyen különösebb testi szenvedésektől mentes.
    A lelki gondokkal valahogy ellennék:)

  10. 7. Eutanázia egyik formája. A környezeten sok múlik, hogy elfogadja-e. Nem volt veszekedés a gyógyszerszedésből?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük