Az igazság keresése (17.) Az elit menti az irháját

önarcképMa este (csütörtök) maga a belügyminiszter jelentette be a TV2 híradójában, hogy ezentúl, ha valakinek van fegyvertartási engedélye, akkor az otthonában használhatja egy betörővel szemben. Ha a betolakodót megöli, akkor feltételezik, hogy zavart izgalmában nem tudta helyesen felmérni a helyzetet, ezért oltotta ki a betolakodó életét. Tévedés ne essék, én mindig is híve voltam annak, hogy ha valaki bármilyen szándékkal, erőszakosan behatol egy ismeretlen család lakásába, házába, akkor a védekezés következményeit vállalnia kell. Csakhogy ez eddig nem így volt. Ha valaki meg akarta óvni vagyonát és ez a tolvaj életébe került, akkor szándékos emberölésért kellett felelnie. Konkrét példa szerint. Ha a termést lopó cigányt agyoncsapta az áram, akkor a gazdát felelősségre vonták annak ellenére, hogy figyelmeztető táblát tett ki, miszerint a kerítésbe áram van vezetve. Eddig tehát az elitnek az volt a fontos, hogy védjék a cigányokat, mert amíg a cigányokhoz nem lehet nyúlni, addig az elit biztonságban érezte magát. A kérdés az, hogy akkor most mi változott?

Az elit rádöbbent arra, hogy a globális felmelegedés és a mélyülő gazdasági válság miatt összeomolhat a társadalom és hordákba verődő éhező, kisemmizettek fosztogatásba kezdhetnek, amit a rendőrség nem biztos, hogy meg tud akadályozni. Következésképpen, aki átlépi a kerítésüket, azt egyszerűen lepuffantják. Tehetik, mert nekik van vagy hamarosan lesz fegyvertartási engedélyük. Mi pedig tanuljuk meg, hogy azoktól, akik 20 éven keresztül hivatalosan raboltak, nem éri meg rabolni. Aki éhes és lopni megy, az lopjon a tisztességes emberektől, azoknak ugyanis egészen biztos nem lesz lőfegyverük.

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük