Tibor bá blogja (74) Irán meg a többiek

önarcképHol vannak már azok a szép, hidegháborús napok, amikor minden olyan egyszerű volt, és főleg egyszerűnek látszott. Szar ez a rendszer, de kibírjuk, pláne, ha tudjuk, ez a legboldogabb barakk. Benn vannak az oroszok (már a spájzban is), igaz ideiglenesen, de a tisztek öröklakásokat vesznek maguknak. Bezzeg Amerika a szabadság és jólét hazája, na, jó Nyugat Európa is, de azért Amerika mégiscsak Amerika. Ezeket szeretjük, azokat utáljuk, ezek a jó fiúk, azok meg rohadt gecik. És maszekolok még egy kicsit, szombaton pedig megyek ki kapálni a kertbe.

Aztán Reagan elnök kitalálta a Csillagháborús blöfföt, amit az USSR beszopott, mert az ötcsillagos tábornokok elhitték, hogy a hangsebességnél több mint tízszer gyorsabban repülő ballisztikus rakétát (4 km/sec) le lehet lőni. Ők is megpróbálták a kifejlesztést és egy kicsit belerokkantak gazdaságilag. Aztán meg a testvéri népek megsegítése, miközben az USA leszívta a vérét a fejlődő „demokráciáknak”. Ezzel a Hidegháború véget ért, és vele a Szovjetunió is. Bush I. ugyan megígérte Gorbinak, hogy a csendes elhalásért cserébe nem fognak vele visszaélni, de tessék megkérdezni Tocqueville-t (A világ könnyebben elfogad egy kézenfekvő hazugságot, mint a bonyolult és nehezen megismerhető igazságot.) mennyit ér egy ilyen ígéret. Nem cifrázom tovább. Amerika ráébredt, hogy ölébe pottyant az egyeduralom. Megszületett az Amerikai Impérium, „fiúk miénk a világ, végre elértük, amit mindig is akartunk”.

Viszont előbb vagy utóbb minden birodalomban eluralkodik a túlzott önbizalom, az arrogancia, és belülről kezd bomlani. Az amerikai oligarchák azt hitték nekik mindent lehet, most aztán nyakig ülnek a szarban, de azért soroljuk csak fel módszereiket. Évi egyezer milliárd dollár értékben „vettek” árut és szolgáltatást, úgy hogy értéktelen papírpénzzel fizettek érte (ez a „fiat money”), ugyanis a pénznek tűnő, zöld színű papír tulajdonosa a fizetséget összegyűjtötte és bedugta egy páncélszekrénybe, nem vett rajta semmit, takarékoskodtak vele. A birodalomnak csak arra volt gondja, hogy a világ legmodernebb és legütőképesebb hadseregét tartsa fenn, mint a diplomácia végső aduját. Ha a világban valamelyik ország nem úgy ugrált, ahogy ők akarták akkor azt az országot megszállták (Honduras,). Vagy hülyére bombázták (Szerbia). Vagy megsemmisítették (Irak) vagy a CIA segítségével rendeztek egy demokratikus forradalmat (Ukrajna, Grúzia), ahová az ő emberük került a hatalomba. Vagy ügyes választásokat rendeztek (Libanon) ahol az ő emberük győzött, ha nem akkor agyonbombázták (Gáza). Miközben a propaganda az egész világon gőzerővel folyt az oligarchák kezén lévő tömegtájékoztatásból, akik állandóan a „nemzetközi közösség” nevében beszéltek és nyilatkoztak, ami alatt az USA-t és szövetségeseit kellett érteni, akik közül (Izrael kivételével) mindegyik saját érdekét féltve, de nem meggyőződésből játssza el szerepét. Szóval ezt hívják geopolitikai játéknak, aminek két célja van. Megszerezni és megtartani az energia és nyersanyagforrásokat, valamint gazdaságilag kizsigerelni, akit lehet. A módszer egyszerű, vagy a már említett katonai úton történő letarolás. Vagy hatalmas, visszafizethetetlen kölcsönök folyósítása. Komikusan egyszerű. Bankópréssel nyomják a dollárt, amit „kikölcsönöznek”, és ezt követve az adós élete végéig nyögi a terheket. De miért ülnek nyakig a szarban? Mert nekik nem volt elég a világ kizsákmányolása, saját 300 milliós népét is kizsákmányolta. Ebbe törött bele a bicskája, meg még néhány apróságba.

A kínaiak szorgalmasan güzültek [A hatvanas években járta a vicc: Hallottad? A kínaiak fellőtték az első rakétájukat. Ne mond! De, igen, 2 millió kínai húzta a csúzlit.], és szépen megtanulták a legfejlettebb nyugati technológiát, majd gyűjteni kezdték a munkájuk gyümölcsét, nem élték fel. Most aztán jogosan tesznek szemrehányást Amerikának, hogyan is képzelik a kinnlevőségük honorálását. Az oroszok pedig beleuntak a legyőzöttek szerepbe, végtére is rengeteg földgázuk van és a 10.000 hidrogén töltet se kutya a hozzátartozó hordozórakétákkal. Irán nem kér a nyugati demokráciából és igen zokon veszi, hogy Amerika 400 millió dollárt költött a választások utáni zavargások szítására. India, Indonézia se vak és látják, hogy a szövetséges Pakisztánt is lebombázzák az amik, ha a vélt vagy valós érdekük úgy kívánja (ez esetben vélt, de ész nem mindig társul a hatalommal). Dél Amerika se ugrál már úgy, ahogy az USA szeretné és ezek az országok rájöttek arra, hogy itt az ideje véget vetni az amerikai dominanciának. Ezt diktálja saját érdekük. Hol van már, amikor Szibériában az orosz és kínai határőrök egymást lövöldözték egy medrét állandóan változgató folyócska két oldalán! Most a tét sokkal nagyobb. Ahogy a világveszedelmet jelentő Németország ellen összefogtak az egymással messze nem baráti kapcsolatot tartó országok a II. világháború hajnalán, ugyanúgy ma is szövögetik a szövetségeket. Csakhogy a világ változik, sok víz folyt le a Dunán 1940 és 2010 között, azaz 70 év alatt. Globális felmelegedés, globális túlnépesedés, globális energia válság, globális gazdasági válság, globális kizsákmányolás, és el ne felejtsem, globális erkölcsi válság. Ma már minden ország, valamennyi politikusa, nyíltan korrupt. Az USA politikusai pillanatnyilag azzal vannak elfoglalva, hogy a középosztályukat kiforgassák vagyonából.

A legújabb kérdés pedig az, hogy a már kilenc éve ígérgetett Irán ellen irányuló megtámadással mi a fene lesz? Mintha félőrültek irányítanák a világot, de egy atomháború elindításához egészen őrültnek kell lenni. Oroszország és az USA konfrontálódik Grúzia miatt, de aztán újra közelegnek egymáshoz. Az USA és Kína kerülgetik egymást, ahogy a bokszolók az első menet kezdetén, de egyik se meri megreszkírozni az első ütést. Mindenki csak blöfföl. Hatalmas beruházást írnak alá egy több ezer kilométeres csővezeték lefektetésére, csak éppen nem tudni ki fog bele gázt tölteni. Az Izraeli harci gépek soha nem látott méretű légi hadgyakorlatot tartanak, de eszükbe se jut egy igazi támadás, mert az irániak úgy viselkednek, mintha már is lenne atomtöltetük és bármit elhárító rakétavédelmük. Ki tudja mi igaz belőle. Megegyeznek abban, hogy a CO2 kibocsátást le kell csökkenteni, mert túlmelegszik a Föld, de közben azon mesterkednek, hogyan lehetne a gazdaságot fellendíteni, ami persze CO2 kibocsátás fokozásával jár. Olyan emberrel már szép számmal találkoztam, aki egy kellemetlen helyzetben nem tudott dönteni és addig húzta az időt, amíg valaki vagy valami más döntött helyette. Most úgy tűnik, ugyanez játszódik le csak világméretben. Szerintem nem fog itt semmi jelentős dolog történni, majd a természet dönt az Ember helyett. Nem kell rá sokáig várni!           

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük