Tibor bá’ online
Ez esetben a jó pap én voltam, aki a házvezető nőjével elment a Lurdi házba, ahol (többek között) Szendi Gábor tartott (volna) előadást a táplálkozással kapcsolatban. Persze voltak más előadók is reggel 9-től délután 5-ig. A belépő fejenként 5000 forint (Jézus koporsóját se őrizték ingyen). Mi úgy döntöttünk, hogy csak a Szendit hallgatjuk meg 13:40-től 20 percen át. Aztán hazamegyünk, megvitatjuk és még kirándultunk is egyet. Nincsenek számozott székek. Amikor megérkeztünk éppen ebédszünet volt, nehezen találtunk olyan széket, ahol nem ült senki, de a végén sikerült a bent ülők segítségével. Aztán elkezdődött az előadás, amit nem Szendi tartott, hanem egy 77 éves francia pasi, aki természetesen nem tudott magyarul, ezért angolul beszélt és volt egy magyar tolmács is. Még mielőtt a pasi belekezdett volna, a tolmácsnő bemutatta: professzor itt, meg ott, ilyen díjak, olyan díjak, Nobel jelölés, apám fasza, és tiszteljük meg azzal, hogy nem mászkálunk (i.e. nem hagyjuk el a termet az előadás alatt). Ez utóbbi érthetővé vált egy óra és 40 perc után, amikor is nem bírtam tovább és kimentünk.
Szóval bejött a professzor, mindenkik felállt, mint mise alatt az Úrfelmutatáskor. Mi nem álltunk fel. Éva mutogatta a szomszédnak, hogy a férje térde nem bírja a felesleges állást. Én meg akartam kérdezni, hogy mi van Szendivel, de Éva nem hagyta. Szerint, én túlzottan agilis vagyok. Próbáltam érvelni a 10.000 forinttal, de nem hagyta. Na jó, abbahagyom a családi témát.
Első dobára a pasi a kivetítőn bemutatott egy 122 éves francia nőt, ami arra akart példa lenni, hogy nem feltétlenül szükséges 70 környékén meghalni, ami nagyjából az átlagéletkor. Ebben a törekvésben a pasi cége különböző tápanyag kiegészítőket forgalmaz. Részemre ekkor vált világossá, hogy itt most egy termék promócióról van szó. Ehhez Évának kellett még 5 perc, a többieknek másfél óra se volt elég. Közben ment a rábeszélés ezerrel, de a zavar elég nagy volt. A pasi nem várta br, amíg a tolmács mindent lefordít, ezért mondatonként volt kb 10 másodperc, amikor mind a ketten beszéltek, azaz egyiket se lehetett érteni. Számomra többnyire azt jelentette, hogy minden egyes mondat első felét angolul, a második felét magyarul hallottam. Érdekes volt. 😀 Ha sikerült elkapni a teljes angol mondatot, akkor kiderült, hogy a tolmácsnő mit nem tud. Például fogalma se volt, mi az a constipation (székrekedés), tehát átugrotta, de így a magyar mondata érthetetlenné vált. Ez elég érdekes, de nem 100 percen keresztül.
Becslésem szerint a hallgatóság nagy része ügynök lehetett, vagyis az egész roppant mértékben hasonlított a néhai „Amway” toborzáshoz. Az angol + tolmács előadás egy Déjα vu élmény volt, mert 10-15 évvel ezelőtt be akartak fűzni egy üdülési jogra csekély 2 millióért, ahol szintén angol + tolmács volt a felállás. Amikor szakmabélieknél érdeklődtem, kiderült, hogy ez háromszor hatékonyabb, mint a magyar nyelvű előadás.
Annyi változás azért van, hogy 15 éve lasszóval fogták az embereket az előadásra, most pedig tolongtunk az 5 ezer forintos jegyekért. Tanulság? Nem csak nem tanulunk, de gyors ütemben butulunk is.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________