(683-sz) Nyaralni élvezet

 Tibor bá’ szatirikus online

Szolgálati közlemény: Mától megszűnik az angolszász humor, helyetteszatirikus onlinelesz.

Éva és én (plusz még 150 másik utas) 1995 nyarán Korfura repültünk egy Tu-154-es charter géppel, ugyanis a Pálfi családdal együtt befizettünk egy apartmanra. Aki jelen volt az idei író-hozzászóló találkozón, az találkozhatott Pálfi Zsolttal, aki ezek szerint nem egy imaginárius alkat. A Pálfiékkal együtt nyaralni mindig nagy élvezetet jelentett, mert egy-két rendkívüli esemény borítékolható volt. Korfun például elmentünk egy ékszerüzlet előtt, ahová Zsolt felesége (szintén Éva) mindenképpen be akart menni „körülnézni”. Egy ilyen körülnézés természetesen minden esetben együtt járt némi rizikóval, de hát nyaralás közben egy asszonyt a szórakozástól megfosztani, nem kifejezetten praktikus, ha meggondoljuk, hogy a magyar nők 99 százaléka nyaralás közben esik teherbe [én is  csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítok meg – W. Churchill után szabadon]. Zsoltnak különben is volt egy totálisan egyéni metódusa. Nyaralás előtt berakott a zsebébe egy rakás pénzt, amiről pontosan tudta, hogy az utolsó fillérig el lesz költve, viszont ha nincs több, akkor nincs mit költeni. Ezek a boltlátogatások nekem külön élményt jelentettek, mert ugyebár én voltam a tolmács. Itt közbe kell szúrnom, hogy az alkalmi angoltolmácsokat úgy általánosságban megverte az isten. Ennek az oka, hogy édes hazánkban mindenki minimum ötször iratkozik be angol nyelvtanfolyamra, ahol ragad is rá ez-az. Ebből az következik, hogy nem adják át magukat a tolmácsnak, hanem itt-ott belekotnyeleskednek a szövegelésbe, rendszerint rosszul. Az egészből hatalmas káosz lehet. Nem részletezem tovább a dolgokat, mert nem érdemes. Bementünk tehát az üzletbe, ahol a görög kereskedő minden báját készült bedobni, de még a negyedénél se tartott, amikor Pálfi Éva már el is határozta, hogy az a bizonyos gyűrű, ha törik, ha szakad, az övé lesz. Az ár körül volt egy apró bonyodalom a magyar fél örökös belekotyogása miatt. Mindegy a gyűrű a hölggyé lett, amit az úr a kasszánál meg is próbált kifizetni, de amikor leírták neki az összeget egy darab papírra, enyhén elsápadt. „nincs is nálam ennyi pénz” – dadogta enyhén megszeppenve. „Sebaj” – így a nej – „majd Tibor kisegít”. Ennek megtörténte után a gyűrű az övé lett kábé 24 órára. Másnap délután ugyanis a fürdőzés volt a tengerparton, elvégre többnyire ezért mentünk. Aztán fürdőzés után után, amikor összeszedtük a holminkat, a gyűrű tulajdonosa nem találta a gyűrűt, amit eredetileg a Zsolt cipőjébe tett a vízbe merülés előtt. Zsolt nem tudván, hogy cipője milyen kincset rejt magában, nem bánt vele kellő tisztelettel, és így esett, hogy a gyűrűnek nyoma veszett. Éva és Zsolt egy 5×5 méteres fövénnyel benőtt, és össze-vissza ugrált, homokos területet centiről-centire átvizsgált, miközben egymást szidták, lehordták és okolták, majd egy óra ádáz kutatás után a gyűrű nélkül megindultunk az apartmanunk felé. Az minden esetre várható volt, hogy az elveszett gyűrű témának még súlyos következményei lehetnek.

Azt nyilván meg se kell említenem, hogy az apartmanos elrendezés első számú előnye az volt, hogy a nők főzhettek, vagyis nem voltunk kénytelenek naponta kétszer méregdrága vendéglőben étkezni. Nem igazán akarom szegény Pálfi Évát cikizni, de közöttünk arról híres, hogy percek alatt, és minimális fáradtsággal képes ebédet készíteni. Ez többnyire félig elkészített dolgok összecsapásából, vagy makaróni kifőzéséből állt. Ez a képesség nyaralás közben aranyat ér, úgy értem, el nem vesztett aranyat.  Korfun azonban a csapból folyó víznek más volt az illata, mint amihez Pálfi Éva odahaza hozzászokott, kvázi a korfui víz ihatatlannak lett kikiáltva. Rendben van, de akkor miben legyen kifőzve a makaróni? Éva tehát ráparancsolt Zsoltra, hogy a közeli vegyesboltból hozzon 5 üveg ásványvizet. Zsolt nem kérdezett semmit, hanem egy szatyorral elment a megadott boltba, majd 10 perc múlva visszajött a megrendelt áruval, és mint tudjuk taktikai okokból kifolyólag nem volt érzékeny az árakra, éppen ezért csak egyetlen apró, látszólag érdektelen kérdést tett fel feleségének. „Tudod-e, mennyibe került az ásványvíz?” Éva természetesen nem tudta. – csak azért kérdezem, mert itt a víz kétszer drágább, mint a bor. Éva erre megrántotta a vállát, amire Zsolt lakonikusan bejelentette, jó lassan fogom enni a makarónit, mert főtt makaróniért ennyit még életemben nem fizettem. Erre aztán elfogyott Éva türelme is – sajnálom, büdös vízben akkor se fogok kifőzni tésztát. Mi, természetesen kifőztük, és még mindig élünk. Élünk? Erről jut eszemben, hogy a TU-154-nél abbahagytam a repülést.

Szóval közeledtünk Korfu felé, és a magasból már láttuk a szigetet, amikor a gép egy éles 180 fokos kanyarral ellenkező irányba vette útját. Mi, utasok pedig egymást néztük, és hirtelen abbahagytuk a leszállásra való készülődést. Kellett néhány percet várnunk arra, hogy a gép pilótája bejelentse, leszállás helyett visszamegyünk Ferihegyre, majd néma csend, mintha nekünk nem is lenne bőrünk, ami éppen most megy a vásárra. Aztán megint eltelt néhány perc és a pilótafülke felől megjelent az első légikisasszony falfehér arccal. Na, akkor már tudtuk, hogy jó nagy baj lehet. Volt is. A hárommotoros gép egyik motorja leállt. Ugyanakkor közölték velünk azt, hogy a gép biztonságos, mert két motorral is képes repülni, köszönet a szovjet túlméretezésnek. Ez rendben is lenne, de mi van akkor, ha a másik két motor közül valamelyik gusztust kap társa követésére. Egy motorral is biztonságos? Azt már nem. Egy motorral kényszerleszállás! És motor nélkül? Ugyanaz, csak gyorsabban. Megnyugtató!

Kisidővel később a Kárpátok felett egy viharba kerültünk, amit direkt nekünk találtak ki. Ugyanis hébe-hóba zuhantunk néhányszáz métert, ami azért volt izgalmas, mert maguk a hegyek is 2000 méter felé nyúltak. Mindez a légi közlekedést nem tette túlzottan közkedveltté az utasok soraiban. A házastársak egymás kezét fogva készek voltak együtt meghalni. Néhányan hangosan imádkoztak. Mások fogadkoztak, ha ezt túlélik akkor… Éva és én megfogadtuk, hogy ez volt életünk utolsó légi útja. Minimum ennyivel tartozunk a MALÉV-nek. A végén szerencsésen megérkeztünk, nyomban átszálltunk egy másik gépbe és még az nap este leszállhattunk Korfun. Ha a vége jó, minden jó?

Nem egészen, különböző információkkal sikerült minket felbőszíteni. A társaság azért tartott 150 embert halálfélelemben tart két órán keresztül, mert a profit maximalizálás az elsődleges szempont. Mert mi történt? Egyszerűen arról volt szó, hogy a görög országi leszállást követő ottani javítás lényegesen többe került volna, mint ugyanez Magyarországon. Tehát biztonsági tartalék nélkül, önként vállalva  repültünk át, két motorral a fél Európát. Mivel minden gép be van biztosítva, ha lezuhanunk a társaságot kár nem éri.

A fentiekben leírtak jutottak eszemben, amikor elkezdtem olvasni a Too close for confort (Kényelmetlenül kis távolság) című cikket a  NewScientistben. Ugyanis a szerző summás megállapítása szerint az utasok biztonsága jóval kisebb annál, mint amit elhitetnek velük. Most pedig a tények! 2002. január 1.-től Európában bevezették az úgynevezett Reduced Vertical Separation Minima (RVSM) tehát a Csökkentett Függőleges Térköztartás Minimumát. Ez azt jelenti, hogy függőleges irányban az eddigi 2000 láb helyett mindössze 1000 láb, azaz 300 méter térköztartást alkalmaznak Európa szerte, hogy jóval több repülő legyen elhelyezhető ugyanakkora légtérben. Az első megállapításom az, hogy a magyar újságírók nem túl nagy lelkesedéssel számoltak be erről az eseményről. Minden bizonnyal a napi több tucat politikai interjú és néhányszáz oldal politikai pletykálkodás mellett a légi közlekedés biztonságával kapcsolatos újdonság ismertetésére már nem maradt kapacitás. Miért is maradna? Alig 2-300.000 magyar repül külföldre évente. Minek is rontanák az emberek nyaralási kedvét, még a végén tönkremegy a turistaipar.

A „szakemberek (lásd: ott)” azt állítják, hogy a légi közlekedés biztonságában nem történt semmi változás. Egy repülőgépen eltöltött órára mindössze 2,5 x 10^9 katasztrófa jut, ami a jelenlegi légiforgalom mellett 150 évenként egy lezuhanást jelent. Szeretem én a statisztikát mindaddig, amíg nem rólam van szó. Influenzajárvány esetén minden ezredik ember hal csak bele szövődménybe. Ez engem tökéletesen hidegen hagy, ha én vagyok a kilencszázkilencvenkilencedik. De ha eggyel előre ugrok a sorban, az már egy kicsit idegesítő.

Mielőtt leütöm az utolsó pontot hadd írjak még le egy utolsó, amerikai viccet, amit az tesz aktuálissá, hogy lassan szorul már a hurok a nyakamon. – Erősen szenior házaspár ül vasárnap reggel  az asztalnál és falatozás közben a férj megszólal. Ha előbb halnék meg mint te, azt szeretném, hogy közvetlenül a temetés után az összes személyes holmimat ajándékozd el egy szeretet szolgálatnak. Erre a feleség abbahagyta a kávé kevergetését és megkérdezte, „erre meg  mi szükség lenne?” – „Tudod” – felelt a férj – „amennyiben újra férjhez mennél, nem szeretném, ha valaki más hordaná a ruháimat.” Némi szünet után a feleség újra elkezdte nagy műgonddal kevergetni a kávéját, majd megszólalt: „Honnan a fenéből veszed, hogy hozzámennék egy másik segfejhez?”    

 ___________________________________ 

Éljetek a lehetőségekkel!

3 gondolat erről: „(683-sz) Nyaralni élvezet

  1. Szerencsémre én is részese lehettem eme eseménynek,melyet a vég nélkül kérhető szendvicsek áradatának magamba tömésével kárpótoltam a hosszabbra nyúlt repülőút alatt.Talán azért mert ha túlélem,mire megtalálnak megfelelő kondicióban legyek mert hát az több nap is lehet. Minden esetre én élveztem a nyaralást,kagylót meg hasonlókat gyűjtögettem egyedül,mert Pálfiék jól el voltak foglalva az állandó veszekedéssel,leginkább a gyűrű miatt,de amúgy bármi miatt amiért épp szemrehányást lehet tenni a másikra. Egyedül Tiborékkal tudtam értelmesen kommunikálni,ami igaz volt bármely közös nyaralásra is. Ekkor én kamasz voltam,a Pálfi család a nagymama álltal zabigyerekként nyilvántartott tagja voltam mint Pálfi Éva első házasságából származó hatalmas baklövés.

  2. Tiborbá!

    Azért a “lassan szoruló hurok” remélem még nagyon nem aktuális!!

    üdv

  3. 2:
    Éppenséggel aktuális, csak a lassant ki kellett volna emelnem. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük