(483-sz) Tibor bá blogja – A kicsiny világunk hatalmas lyukai

 

önarcképNem tudom észrevettétek-e már, hogy a lyukakkal kapcsolatban ellentmondó igényeink vannak. Van, amit kicsinek szeretünk, Van, amit nagynak. Van, amit kellemetlennek találunk. Van, amit feleslegesnek. De a legmeglepőbb, hogy a lyuk tulajdonképpen körülhatárolt semmi, folytonossági hiány, mégis úgy beszélünk róla, mintha valami lenne. De azért kiigazodunk közöttük. Az alább látható lyukak nem csak meglepőek, de egyben félelmetesek is. A lyukak mérete arra figyelmeztet minket, hogy milyen iszonyatosan kicsik vagyunk hozzájuk képest. Minden esetre az elsőnek bemutatott lyuk a legnagyobb emberi kézzel vájt lyuk a dél-afrikai Kimberlyben található, mélysége 1097 méter és az évek alatt több, mint 3 tonna gyémántnak volt a lelőhelye.

x1

A kaliforniai Glory Hole (dicsőséges lyuk – a fene tudja mire gondoltak) a Monticello Gáthoz tartozó víztározóban van. Akkor nyitják meg, amikor a tározó túl töltődik. A leeresztés folyamán másodpercenként 280 m3 víz tűnik el benne.

x2

Ez a fantasztikus fölrajzi jelenség a Great Blue Hole (vagyis a hatalmas kék lyuk) Belizetől 100 kilométerre található. A Földön számtalan kék lyuk van, még ha nem is láttál egyet se, de egyik se ilyen csodálatosan kék.

x3

Viszont a Guatemalában található városi lyuk az összes közül a legfélelmetesebb. Hirtelen megjelenésekor hatalmas riadalmat váltott ki, amikor 12 lakás egyszerűen eltűnt benne és 3 ember lelte halálát.

x4 

Viszont a világ legnagyobb segglyuka Budapesten van, amit úgy is nevezhetnénk, hogy nagy nemzeti összefogási (szó)fosoda, ahol nyom nélkül iszonyatos pénzek tűnnek el. A hírek szerint ebbe a segg-lyukba minimum 386 fasz jár be, nem elhanyagolható fizetésért. 

~  

    ~

        ~

            ~

                ~

                   ~

x5

                                           .  😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

76 gondolat erről: „(483-sz) Tibor bá blogja – A kicsiny világunk hatalmas lyukai

  1. Tiborbá, az utóbbi posztokból az derül ki, hogy mostanában nem kicsit bosszant a napi politika. Ezzel így vagyok én is, de a tehetetlenségem ez irányban talán még jobban idegesít!

    Szerintem az összes népnyomorító tolvajt fel kéne akasztani, és teljes vagyonelkobzást a teljes családjuktól, üzleti partnerüktől, vagy akivel kapcsolatba kerültek!

    Az államadósság visszafizetését fel kéne függeszteni, úgyis visszafizettük már a többszörösét kamat címén. A magyarság teljesen önellátó tudna lenni sok téren, a mezőgazdaság és vízkészleteink, valamint szellemi tőkénk révén, pedig jelentős bevételre tehetnénk szert.

    Amíg eltűrjük az ilyen élősködőket magunk felett nem számíthatunk semmi jóra! Az a probléma, hogy egyénenként semmit sem tehetünk, nálunk pedig nem tudok elképzelni olyan összefogást, mint a keleti népek között.

    Ha valakinek erre is van kivitelezhető javaslata, szívesen venném!

  2. Tiborbá,
    Szeretnék rávilágítani, hogy a végkövetkeztetés óriási tévedés! Van ott néhány pina is 🙂

    Amúgy ezért a tizteletdíjért én szívesen beneveznék a szájmenős versenybe, mondhatni szívesen tátonganék a segglyukban…
    Cs.

  3. 1-re:
    Felháboodásod alapján arra következtetek, hogy Te már lassan eljutsz oda, hogy nincs vesztenivalód. Vagy „vesztedre”, egyszerűen van agyad…

    Társadalmilag a forrongások akkor indulnak el, amikor egy nagyobb csoportnak a „nincs vesztenivalóm” szint bekövetkezik. Ha ez csak kisebb csoportoknál, elszórtan – inhomogén módon, vagy lassú lemorzsolódással jelentkezik, az elnyomó hatalom a végtelenségig fenntarthatja akaratát, kivéve, ha külső nyomásra ezt valaki -egy felülíró érdek- megpiszkálja. Kurva messze vagyunk még attól, hogy a többséget ne lehessen a jelenlegi kényelmi szint elvesztésével riogatni, de nem is sejtjük, mennyire közel vagyunk ahhoz, hogy erről a szintről egy pillanat alatt magunktól lezuhanjunk. Utóbbit a többség nem képes felfogni, így marad a ragaszkodás és a látens félelem.
    Cs.

  4. 1: Amikor a honlapot indítottam és kezdtek jönni a kommentek, úgy gondoltam, hogy politikailag semlegesnek kell lennem és persze a honlapnak is. Sajnos az „események” olyan színten váltak ÉLET-HALÁL kérdésévé, hogy nem maradhattam tovább néma. Az én fegyverem a toll. Egyik párthoz se húz a szívem. PÁRTATLANUL valamennyit útálom. A mai kurzust nem azért ostorozom, mert a másiknak vagyok a híve, hanem pusztán csak azért, mert ők vannak hatalmon, és ezért nekik van lehetőségük elbaszni a jelent és a jövőt a beláthatatlan végtelenségig.

  5. Líbiában sem állt a felkelők mellé mindenki, pedig innen nézve azt hihetnénk, hogy egy Kadhafinál minden más jobb. Úgy tűnik, az ottaniak nagyobb része nem így látja. Orbánnal is ez a helyzet, amig nincs rá bizonyíték, hogy van nála jobb alternatíva, addig marad a támogatottsága. Vesztenivalója meg mindenkinek van, és nem csak a láncok…

  6. 5: Természetesen van egy önző, lelkiismeretlen nagyon vékony réteg, akik jól járt Orbánnal, ők ki fognak tartani mellette, mert a kiszolgálók kapnak a koncból, az ország pedig le van szarva.

  7. Tibor bá !
    Az utolsó kép tetszik, de az országház maradjon, akik benne vannak/tartózkodnak azok menjenek a büdös p……ba! 😀
    Nem képesek a feladatukat ellátni, akkor miért ülnek ott a seggükön ? 😀
    A pénzükért? Menjenek júliusban kaszálni a búzát I. Viktor vezetésével. Ő legyen az élharcos, mutasson példát 😀 ennek a csürhe bandának, akik ücsörögnek a légkondis országnak a házában.

    Utálom őket, meg a döntéseiket…..

  8. Az én utálatom is egységes minden politikus, bankár, ügyvéd irányában, mert mindet csak a saját zsebe megtömése érdekli, a tömegeken való élősködéssel. Jelenleg ők irányítják a világot. De mi -a tömegek- tehetünk róla, hogy eltűrjük! Ha mi nem teszünk ellenük, más nem fogja megtenni helyettünk! Ha csak szidjuk őket azzal nem oldódik meg semmi! Egyértelmű, hogy első lépésként fel kell nyitni az emberek szemét és ez a honlap erre kiváló. Aztán hogyan tovább? A magyar ember annyira fásult és/vagy kényelem szerető, hogy nem hajlandó tenni azért, hogy jobb legyen. Szóban mindenki egyetért, de ha arra kerül a sor, hogy tenni kéne valamit, az már sok! Ezt a környezetemben tapasztaltam. Nem találtam olyan embert, az ismeretségemben, aki hajlandó lenne cselekedni. Ez a legszomorúbb, ezért fogunk tovább fogcsikorgatva szenvedni!

  9. 7: Amióta világ a világ mindíg a fiatalok mentek fel a barikádra. Ha 1849-ben Petőfi nem 26 éves, hanem 36, még ma is élne. 1956-ban a molotov koktélokat 14-16 éves srácok dobták. Akinek van vesztenivalója, családja, az nem kockáztat. Én úgy látom, hogy „demokratikus” keretek között maradva az optimum az, ha van 6-8 parlamenti párt, de egyiknek sincs 15-20 százaléknál nagyobb támogatottsága. Persze, ha valahol elkezdődik a tényleges ellenállás, nem fogom azt hirdetni, hogy „fegyvert lábhoz”.

  10. Tibor bá !
    A mai nemzedék sajna nem az, aki 1956-ban volt. Mára sajnos elpuhult a társadalom, (kóla, hamburger chips, pláza, stb.), hogy mennének ezek az elpuhult lányok/srácok ki az utcára?
    Én kimennék a Viktor király ellen tüntetni, de ki lenne velem/mellettem ?
    És mi értelme lenne a 2/3-ad ellen? Ezek bebetonozták magukat, új alkotmány meg az a….juk p…..ja 😀
    Naplopó banda az egész, megélhetési politikusok, és semmi értelmeset nem csinálnak. Szél Kálmán terv ???????? Szél hozta, szél viszi. 😀
    Szóval amit ezek csinálnak, az nagy f@szság, a viktor szégyenkezhetett Brüsszelben, de sz@rik rá, ő majd rendbe teszi az országot. Még nagyobb sz@rba, amiben vagyunk, és azt képzeli magáról, hogy ő és a pártja a megoldás. 😀 😀
    Menjen a búsba.

    Ez az én véleményem a mostani kormányzásról !!! 🙂

  11. 12: Azért Rákosi idején ezéret kaptál volna 5 évet. 😀
    Persze lehet, hogy juliusban már 6 évet fogsz érte kapni. 😀
    Javaslom a következő 3 hónapban éld ki magad 20 évre. 🙁

  12. Tibor bá !
    Lesz@rom ezt a bandát 😀
    Nem hiszem, hogy velem lennének elfoglalva ezek a majmok.
    A Rákosi időkben meg nem volt Internet. 😀
    És különben meg szabad infonyivánítás van (vagy tévedek? 😀 )
    A Te oldaladon (remélem) elmondhatom a véleményemet ezzel a koszos bandával szemben. 🙂

    Tibor bá, kívánom, hogy még sokáig üzemeltessed ezt a website-ot.
    Nagyon kívánom Neked 🙂

  13. 8: Azért azt ne felejtsd el, hogy a bankárok, politikusok, ügyvédek egy olyan rendszer termékei, aminek valamennyien a részesei vagyunk, és nem csupán annyiban, hogy eltűrjük a visszásságokat. Bankárok nélkül nincs hitel, márpedig Magyarországon a „zemberek” ész nélkül adósodtak el az elmúlt húsz évben. Politikusok nélkül nincs adó, adó nélkül nincs szociális segély, márpedig kis hazánkban elég sokan élnek így vagy úgy de az állam tőgyén.

    Úgy van, ahogy Horváth Csongor mondja: a jelenlegi rendszer láthatóan diszfunkcionális és egyértelműen az összeomlás felé tart – DE MÉG nem omlott össze, a nincs vesztenivalónk érzés még nem következett be.

    Az emberi társadalom mindig így működött, a nagy társadalmi paradigmaváltások mindig összeomlásokat követtek.

    Az egyetlen probléma az, hogy a soron következő összeomlást nem biztos, hogy túl fogjuk élni. Bár lehetséges, hogy minden összeomlásnál volt egy réteg, aki így gondolkodott – aztán mégiscsak lett valahogy. Én a magam részéről töretlenül bízom az 5%-omban.

    Ahogy a régi vicc mondja: a kapitalizmus a szakadék szélén áll, de a szocializmus egy lépéssel MINDIG megelőzi. 🙂

  14. Jancsika !
    Az embereket a bankok beetették a deviza (euro, chf, jpy) hitelekkel, hogy az mennyire jó, kevés a kamat. Ez egy nagy átb@szás volt a bankok részéről, linkelhetnék jópár oldalt erről. A lényeg az, hogy a bankok anno jól kitalálták ezt, és tudták, hogy mit nyernek ezen, az árfolyam változások által, előre ki volt számítva a részüktől.
    De ha nem lett volna árfolyam emelkedés, akkor is nagyot kaszálhattak volna az eladási-vételi árkülönbözeten.
    Nagy francok ezek a bankok, nem kell sajnálni őket, sőt……
    Akkora nyereségük van évente, hogy „nem aggódok értük”.

  15. 12-re:
    „hogy mennének ezek az elpuhult lányok/srácok ki az utcára?”
    Nana! Sokról biztosan tudom, hogy abból él… 🙂
    Komolyra fordítva, tényleg, ezek előbb bocsátják áruba a testüket, mintsem kiálljanak önmagukért!
    Cs.

  16. Ami a konkrét lyukakat illeti, mostanában megnyílt egy a németeknél is, meg Magyarországon is vagy kettő, az egyik Somogyban, bár az szakadék.
    Az Orbán mellett kitartók közül engem nem azok idegesítenek, akik a rezsim haszonélvezői, ez teljesen racionális jelenség. Az idegesítő azok rajongása Szeretett Vezérükért, akik rosszul járnak szociopata uralkodásával. Nincs új a nap alatt, a Szocialista Pártra is nagyrészt olyanok szavaztak, akiket a szoci kormányok seggtörlőpapírnak használtak…

  17. Na most végig olvastam mindent.Világosítsatok fel akkor most már ez ügyben.
    Mert akárhogy olvasom ,sehogy sem jó.Mármint akármelyik kormány csinálja sehogy sem jó.És valóban nem..De Akkor hogy lenne jó?
    Szóval,nem akarok kotnyeleskedni,meg természetesen bizonyítékom sincs,mint sok másnak se,szóval,a pénz legnagyobb java nem ott tűnik el ahol Tibor bá írja.Ott is eltűnik,de ez szerintem csak egy kis részecskéje.Hatalmas mennyiségű pénzeket talicskáznak ki az országból.Mint a víz ami elfolyik.Természetesen a bankok által,és most gondolok a közművekre is,mert nem magyar kézbe vannak,élelmiszerek,és gyárak,és sorolhatnám,ami nem magyar kézben van.Azt a kis adócskát elcsalva, néha befizetik,aztán a többi megy innen kifelé.Azt a kis bért amit megkap itt az ember,azt is elviszik,mert eleve nem magyar banknak fizetem a részletet,nem magyar közműnek fizetek,és a többi és a többi.Az árfolyamon megint csak kifelé talicskáznak.Így nem is marad meg itt semmi.Akárhogy gondolkodom.Viszont Tibor bá azt irta valamelyik nap,hogy Orbánnak lassan be kellene vezetni az élelmiszer jegyet,mert lassan éhen halunk.Nem ezért vezette be a 30 ezres fizetésért a 4 órás munkát?hm..

    Jó,nem kell nekem esni,nem Orbán a Teréz anya.Ezt csak ugy gondolkodtam magamnak..

    Egyébként most olvastam Szeszák blogját,és azt irja Kínában megállapodtak hogy marad a dollár.Kínai kapituláció címmel.

    http://szeszkgyulablogja.blogspot.com/

    Ha ez igaz amit ír ,megint vakarhatjuk a fejünket,hogy hogyan tovább..

  18. 18!
    Örülök hogy legalább neked jó kedved van.. 🙂

  19. 19: Valóban, Kína úgy döntött, hogy egyenlőre nem buktatja a dollárt. Ez egyfelől várható,hiszen még túl sok a dollárja. Másfelől, amikor ilyet bejelentenek, akkor az nekem büdös.

  20. 19. Az idő Kínának dolgozik, max. 1-1,5 évvel kitolják a dollár összeomlását. Jelenleg ez a leghatalmasabb virtuális lyuk a földön.Kína kivár, helyesen teszi, megvárja, míg a saját lyukába dől az USA. Nem kell sajnálni, még akkor sem, ha viszi az eurot magával.Abban bízom, hogy nem lesznek képesek majd a lyukból kimászni, és ráerőltetni egy új virtuális fizetőeszközt, vagy chipet, vagy más szart a világra.

  21. Egy lyukból csak segítséggel lehet kijönni, ha ezek a szemetek eltűnnek a lyukban, akkor nem szabad segíteni, nem szabad félni, hogy mi lesz a bankbetétemmel, befektetésemmel stb. Kell egy új világ, egy új alapokra helyezett civilizáció, és akkor a Föld is a mi oldalunkra áll.

  22. 17: Csongor
    Én nem a kurvákra gondoltam, hanem a tüntető tömegre I. Viktor és bandája ellen. Talán be fog ez is következni. 🙂
    20: Kalotaszegi
    Remélem, csak poén volt, amit írtál és nem komoly. 🙂
    19-21:
    Melike drágám az ország igen nagy sz@rban van, ami csak fokozódni fog ! (1 kollégád 🙂 )

  23. 26!
    Melike drága tudja hogy sz@rban a haza.Kicsit bővebben ha lehetne.. 🙂

  24. 23!
    Akkor ezek egymás háta mögött is kavarnak… 😮
    Fene ebbe a politikába..

    24!
    Majd jőőő a nagy zsidókirály.. 🙂

  25. Garantálom nektek, hogy a dollár nem fog összeomlani. Úgy igen, hogy a mi betéteink -már ha vannak- erre hivatkozva lenulláztatnak, bármilyen pénznemben is takarékoskodtunk. Aztán szépen bejelentik, hogy a nagyok megegyeztek egy új közös fizetőeszköz bevezetésén, amely gyakorlatilag így fog kinézni és működni, s mindnkinek jó lesz. Másként még szarabb lenne, hát legyetek hálásak a nagyoknak, hogy így védik a népeket, s lám ők a legnagyobb vesztesek, stb. Lefogadok, hogy a jelenlegi bejelentés is egy háttér-alku sorozat egyik állomása csak.

    26-ra:
    Nem mondod! 🙂
    Cs.

  26. Kedves Melike!
    Az infókat (jókat/rosszakat) én is a NETről olvasom, most nem szeretnék 10-20 oldalt ide belinkelni. Tibor bá se szeretné. 😀
    Előtted a kompjuter, értesz hozzá, te is „tramvaj inzsenyer” vagy ahogy én is, és ott van a google, ahogy nálam is. De ha segíthetek, nagyon szívesen teszem érted. Email: csabi680323(kukac)yahoo.com, de az IWIWen is vagyok. Pussssz. 🙂

  27. Gratulálok Csabi!
    Ezt az e-mail címet akár meg is szüntetheted, garantáltan spamek áradatát fogod kapni rá a közeljövőben. Persze, ha csak a privát címedre irányítás kedvéért adtad meg, akkor izgibb a dolog. S még Tiborbát, a közvetítőt is kihagytad, hát tudod… Már megint bejött, hogy a nők kedéért…, nos mit szólnátok egy Viktoriátorhoz? 🙂

  28. Csabi,
    Ha már poltikai féltékenység kerűlt a teritékre, – én még Ceusescut is éljeneztem, nehogy már Orbán ne kapna tőlem egy vastapsot. 🙂 Ne ijedj meg ,az RMDSZ nem került Budapest befolyása alá,és addig nem is fog,amig Erdély népe egydöntetüen nem formál rá igényt.
    De ne feledd ,vannak dolgok,melyek sokkal feljebb állnak mindenféle materialista nyomorúságnál ,-puszta érzelmi alapon-és ez nem vesz figyelembe semmit ,ami nem önmagát igazolja.

  29. 29: A hatalmas mennyiségű dollár tartozás már is beindított egy dollár inflációt, ami exponenciálisan fel fog gyorsulni. Ezt a folyamatos Kína fel tudná gyorsítani, de nem teszi. Erről van szó.

    30: Ha a fasznak csak halvány lehetősége van arra, hogy felálljon, már akkor is megáll az ész. Jól mondom? Csongor?

    32: Semmi gond, Csaba nem vette észre a szmájlit. Különben engem meglep, hogy a székelyek milyen egyértelműen átláttak a szitán. Itt még mindig van Orbánnak minimum 50 százaléka.

    Aki nem hallotta volna az esti híreket az RTL-en: Az utóbbi évben 40 százalékkal nőt az olya gyerekek és tinédzserek száma, akik „meg szeretnék halni” mondattal keresik fel a lelki segély szolgálatot. Ez egyértelműen a rohamos elszegényedés, a csládok kilátástalansága miatt van. És akkor egy msik jelenség. Bármiről szóljon is a posztom, a végén addig off topikoztok, hogy Orbán és a politikusok szidásáb torkolnak a kommentek.

  30. A Melike is megadta az emailt és az iwiwet is anno.

    Keresetetek vissza (március 😀 )

  31. 30!
    Csabi pusszantalak.Van akinek van internetje,és olyan is van aki tudja is használni.Így igaz..Aki tőlem többet olvasott a témákban az hazudik.Azért kikérhetem a Ti véleményeteket is nem?.. 😉

    Na látod Tibor bá a 30-as versenyzőt?És még ki sem kellett mozdulnom a szobából.. 😉

    31!
    Csongor!
    Aki spamet fog küldeni az legfeljebb én leszek,vagy zombi gépet csinálok a gépéből..Most még gondolkodom rajta.. 🙂

  32. 35!
    Hát ez milyen fekete lyuk?.. 😮
    Ebből csak kifelé jön minden!.. 🙂

  33. 33-hoz:
    A lelkisegély szolgálat hívásai a lökött emo-s gyerekek miatt nőtt meg, nem a rossz családi körülmények miatt.

    A természetes lyukak földünkön nagyon érdekesek voltak és a mesterséges is.
    Az uccsóról nem nyilvánítokvéleményt, mert eléggé lesújtó.
    Viszont Tibor Bá nagyon jól meglátta a lényeget, ott bizony irgalmatlan sok minden tűnik el. Beleértve az én személyes egzisztenciámat is. Ezt még az asszony sem tudja profin kivitelezni, ezeknek meg sikerült. Szóval legalább ebben mesterei a szakmájuknak dicső politikusaink…

  34. Kimberlyt láttam a salyát szememmel. és csodálatos /
    Spider, nem tudom ki Vagy, de igazad van:)

    Tibor-bá nak gratulálok a bloggért !
    Azért, hogy összefogja a szabadon gondolkozók őszességét !
    Legyünk minnél többen, akik az Ő szabadság , és független életérzésén tanulunk !( mert, fiatalabbak vagyunk Nála )
    Hirdessétek Tibor bá oldalát, olvassák, minél többen, mert baromi fontos amit hírdet !!!

  35. 33: „Bármiről szóljon is a posztom, a végén addig off topikoztok, hogy Orbán és a politikusok szidásába torkolnak a kommentek.”

    Bagoly mondja verebeknek! 😀
    Mostanában minden bejegyzés végén ott a narancsszín farok: OV nénikéjét!!!
    (megértem, magam is így látom a dolgokat)

  36. Abban a világban ahol a népesség 90% önellátó, az egyénnek(családnak) egyszerűen nincs lehetősége feljebb jutni! Ez a lehetőség a kapitalista-fogyasztói társadalomban megvan, elvégzünk egy jó sulit, aztán hawaii állás, és dől a lé! Az már más kérdés, hogy ez csak nagyon keveseknek adatik meg, de a lehetőség elvileg mindenkinek meglenne! Az emberek erről a lehetőségről nem fognak lemondani! Tehát sosem szavaznának meg egy kormányt aminek az lenne a programja, hogy az országot önellátóvá tegye! Ehhez hozzájön még, hogy magyarország önellátó módban, az egyes embereknek sokkal kevesebbet tudna jutattni mint most! Tehát nemcsak a felemelkedés lehetősége veszne el, hanem a „jómódé” is!
    A demokratikus rendszer tehát sosem fog, sőt nem is tud ebben az irányba elmozdulni! Tehát igazából viktorka kormányának olyan sok választása nincs! Az hogy hogyan műveli amit művel az már egy más kérdés! De a kenyér ára, vagy munkalehetőségek terén, stb. fogalmunk sincs, hogy mennyi az ő hatása!
    Szóval akkor kérdés, mit kellett volna/kéne tenni viktorkának?
    Mit tehet a kormány a kenyér és egyéb élelmiszer árak növekedésének megakadályozására? Tegyük fel, hogy elűzi a multit! Ésakkor? jön az önellátás, amiben mint már írtam bizony mindenkinek rosszabbul fog menni mint most! Nemkicsivel! A munkahely teremtéssel hasonló a helyzet! Amíg összeomlóban van a fogyasztói társadalom, de még nem omlott össze egyre kevesebb munkahely lesz! De ha rendszertváltunk önellátásra akkor lesz kb mindenkinek munkája csaképpen a többség, és főleg azok akinek volt munkájuk előtte, sokkal rosszabbul fognak járni?
    Ennek a rendszernek a fenntartása világszinten, minden a rendszerből élőnek érdeke! Nagyrészt tehát mindenkinek! Mert hiába zsigereljük ki a fejlödő világot, kapitalizmus nélkül kínaiak is túl sokan vannak!

  37. 41!
    Tudtam hogy igaza van Lázárnak.Mondtam én.. 🙂

  38. Nagyon alacsony hatékonyságú rendszert épített ki az elmebajával még az adott lehetőségek között is. Marhaság az erőltetett adósságvisszafizetés, amikor az uzsoraalapú pénzügyi rendszer összeomlóban van.
    Maffiózó a belügyminisztere és nem csinált rendet egy év alatt se. A cigányokat védik a rasszista magyaroktól, felháborítja őket az antiszemitizmus, stb.

  39. 43!
    Csak azt csinálja amit a zsidók engednek neki.Állandóan velük bájolog.Most is volt a kongresszuson..Hát fülig ért a szája..
    A fenti zsidók csinálják a cirkuszt meg az uszítást..
    Nem hiszem hogy olyan nagyon ellent mondhatna neki.Ezt a forint árfolyamon is érzékelem néha.ha nem akar engedelmeskedni,akkor odavernek egy kicsit az árfolyamnak.Most hogy megegyezkedik,rögtön 205.ön van a frank-forint..
    Ez is érdekes ..

  40. 33 Szerintem az öngyilkossági vágy gyakoriságának növekedése a fiatalok között inkább az elcseszett értékrend térhódításának köszönhető. Szegény gyerekek is lehetnek boldogok, ha összetartanak, és amíg nincs erőszak a családban, addig nehéz okot találni az öngyilkosságra. Ha azonban a közösség valamilyen kreált oknál fogva nem fogadja be, nem ismeri el, az elég elég elkeserítő tud lenni, még egy felnőtt számára is.

  41. 41: Szép volt Arwin, csak olya messze van a magyar (és lassan az amerikai) valósságtól, mint Makkó Jeruzsálemtől. Nem tudom észrevetted-e magadon, hogy az amerikai propagandát nyomod. Hogy megérts. Orbán Bush módra könnyitette az adózást a gazdagok számára, és még jobban leterheli a szegényebbeket, munkanélkülieket, nyugdíjasokat, szóval a kiszolgáltatottakat. Erre te, aki a „gazdagokhoz” tartozol kijelented, hogy ez így helyes és megideológizálod. Csak van benne egy apró szépséghiba, amit melike00 nem vesz észre, mert éjjel nappal az Ohm törvény jár a fejében. A fent nevezettek már az éhenhalás küszöbén állnak, tőlük többet elvenni nem lehet. Mivel az államháztartás szénáját nem tették rendbe, és most már nem is lehet. A következő lépés a gazdagabbakat megkopasztása. Ami a magánynyugdíjak elkobozásával tulajdonképpen meg is kezdődött. Gedeonnal értek egyet. Ennél rosszabb hatásfokkal nem lehetne diktátorkodni, pedig a 2/3 birtokában olyan csodákat tudott volna tenni, amilyet egyeten előző kormány se.

  42. 48:
    A viktorka csodájából, hogy mi lesz nemtudom, de én nem hiszek ezekben! Ugyanis igen nagy csodát csal valaki kárára lehetett volna tenni! pl. mezőgazdaság felfuttatása az más uniós országoknak kárt okozna! Tehát senkinek nem célja a mi sikerünk és valszeg meg is gátolnák!

    Az egykulcsos adózás egy ötlet, az lenen a célja, hogy a gazdag egyrészt több adót valjon be másrészt ennek és pl. a családi adókedvezménynek következtében növekedik a bevétele, amiből elvileg tudna visszaforgatni a rendszerbe, pl. munkahelyteremtéssel!
    Ez jelenleg nálunk szerintem nem fog működni, mint ahogy a Széchenyi kártya sem fogja elérni a célját! ÉS azért nem mert a magyar vállalkozók (akiket én ismerek) az így szerzett bevétel jórészben arra fogják fordítani, hogy egymástól szedjék el a jelenlegi piacot! Tehát semmi újnak a teremtése nem zajlik!

    Igazából eszem ágában sincs semmilyen propagandát nyomatni, sajnálom ha ez ment át, de szerintem ez a rendszer ilyen! Meg fog próbálni mindenáron fennmaradni!Világszinten ebbe szépen beleillik a kínai jen ügyködés amiről előbb szó volt!
    És szerintem az egyes emberek is szépen beleillenek, mert ők jól akarnak élni lehetőleg munka nélkül, és otthon a fotelből este a szupernagy tv a vv-t nézni! ja meg nyaralni meg ilyenek! Ezekről az álmokról a többség sosem fog lemondani, még akkor sem ha épp éhhalál küszöbén állnak! De én sem jószántamból ásom fel a sok-sok éve parlagon heverő földet, sajna beláttam, hogy nem megy, más utat kell járni!

  43. 31:,36:
    Jöhetnek a spamek 😀 van szűrő. És olvasás nélkül törlöm őket. 🙂
    különben nem ez az „éles” email címem, azt nem adom meg, benne van a vezetéknevem is. És legtöbbet azt használom, amit megadtam, arra néha rátekintek, hetente kb. 1-szer 😀

  44. 33:
    Kedves Tibor bá, írod, hogy „Bármiről szóljon is a posztom, a végén addig off topikoztok, hogy Orbán és a politikusok szidásáb torkolnak a kommentek.”
    Igazad van, eltérünk a poszt témájától, de sztem a nagy többség itt nem viktorbarát/fidesz-fan 😀
    És jól esik nekünk ezeket kiírni magunkból, de tényleg bocsánat, hogy nem szorosan a topik témájához szólunk hozzá. Különben ez az egyik kedvenc website-om, csak gratulálni tudok hozzá ! 🙂

  45. 46: Ez már korábban is felmerült, de senki nem produkált bizonyítékot. Ha az lenne, nem kellene annyira pedáloznia náluk. (Csak „szeretne” az lenni 🙂 ) Én inkább a „C” verzióban hiszek, ámbár az sincs bizonyítva -tudomásom szerint.

  46. 46:
    Ha zsidó, ha nem, akkor is a zsidók irányítják, és ez az országnak elég nagy baj. Az mindegy, h Izraelből, vagy a Wall Streetről, de ezek a zsidók erőszakos egy népség és az USA által jó nagy hatalmuk van.

  47. 54: Mi lenne velünk, ha még nem is irányítanák! 😀

  48. 55:
    OK vettem 😀
    De jobb lenne, ha leszállnának rólunk. Mi lesz, ha lejár a földeladási moratórium? Na akkor jön a zsidó megszállás (gazdaságilag), megveszik a se..ünk alól a földet, erdőt, házakat, meg mit tudom én hogy még mit. Nekik van pénzük, nekünk nincs és a földjeinken ők fognak gazdálkodni.
    Mit csináltak a cukorgyárainkkal, meg sok-sok mással? Menjenek a rákba! 😀

  49. 51!
    Beeeeeee…. 🙂

    54!
    Egyetértek.. 🙂

    Tibor bá!
    Te gondolat olvasó vagy.Vasárnap annyi ohm törvényt számoltam,a gyerekemnek,hogy életemben nem láttam annyit.. 🙂

    Na de félre a tréfával.Tibor bá,Te azt hiszed én nem tudom mi van itthon?Mondtam,2008-2009-ben itthon kellett maradnunk másfél évet,és ha csak egy hónapot marad itthon a férjem tovább,el is temetem,mert ennünk sem volt mit.Anyósom,meg nagyanyám miatt én nem tudok most sokat tenni a családi kassza megsegítésére.Mivel most őket kell instápolnom.És bizony őket már csak a jó isten tarja itt,és még ők segítettek nekünk.Mikor a férjem 3 műszakba megkapta a 64 ezer forintját cnc esztergálásért,fel is mondott rögtön.És van Isten,pont aznap szóltak hogy lehet visszamenni olaszba..
    (Nekem csak ritkán vannak most műszaki rajzok amiket kell készíteni.)
    Azért a két fizetés(itthoni,és olasz) között bizony nagyságrendi különbségek vannak.Mondjuk egy 13-as szorzóval.Mondjuk dolgozni sem úgy kell mint Magyarországon,mert ami itt az országban munka nevén folyik az vicc..Nem a termelésre értettem ,hanem közszféra,és ilyen nyalánkságok.(ott 12 óra munka van 35 napig egyfolytában 7-8 gépen,forgás pörgés,mérés,és enni sem lehet megállni mert lemaradsz)
    Azelőtt sem volt nekünk itthon könnyebb.Mert mindig a munkás bérére nem marad pénz.

    Visszatérve erre a nagy Amerikanizálódásra,vagyis Arwindra,és innen Lázárra,én igazat adok neki.Jött egy ember és kimondta az igazat.Jó ,most ettől eltekintek hogy ő is zsidó.(Lázár)
    De elég sokan várják itt hogy az ölükbe pottyanjon a sült galamb.Valljuk be.Arról nem beszélve Tibor bá,amit meg Te nem veszel észre hogy ha a fizetése az embernek 60-meg 70 ezer forint,akkor hogy nem haltak még éhen az emberek?(A számok beszélnek,legalábbis nekem..)
    Azért mert mindenki lop.Ki honnan tud.És ha jön egy Lázár,és kimond valamit,rögtön neki esnek..Pedig akik neki estek ugyanúgy lopnak a saját szintjükön.Megint mondjam az ájtatos nünükét?
    Mi megpróbáltunk megélni 70 ezer forintból.Majdnem temető lett a vége..
    Aki meg nem lop,na van olyan is.Kivételek mindig vannak.Na azok akikről beszélsz,akik az éhhalál küszöbén állnak.De akkor könyörgöm.Fel kell állni ,és elmenni arrafelé,ahol meg tud élni.Mindenki kaparkodjon a saját szintjén ahol áll,ahol tud.Ezt mondta Lázár nem?Hát tessék.Menni kell,meg le kell seperni mindenkit.Persze ehhez némi tudás ,akarat,ambició rafinéria is kell.Ha ez nincs,akkor ennyi volt.Ha egy helybe toporgunk,és szidjuk a zsidókat,azzal nem leszünk elölrébb..
    Ezt magyarázom a gyerekemnek is..

  50. 56!
    Ezt talán mond meg nekik.Majd kapsz egy dísztemetést.Koszorút viszek.. 🙂

  51. 58:
    Kedves Melike?

    Mi ez beeeeeee….? 😀 😀
    Te is tudod, h védekezni kell, főleg a mai világban. 🙂
    De legalább az 54-ben egyetértünk. 🙂
    Különben nagyon csípem a stílusodat, ahogy írsz, nagyon belevaló csajszi vagy 🙂
    Az Ohm törvény nem hiszem, h gondot okozna Neked, az a középiskolában is tanítják, és a villamosmérnököknek kapásból lökniük kell. 😀

    Sajnálom, amit az anyagi helyzetetekről leírtál, de ezt a ’90 utáni kormányok sorra elb@szták és most Magyarország inkább 1 gyarmat, amit qrvára kizsákmányolnak a tőlünk nyugatabbra élők, mint önálló „szabad” ország. Nem tudom, hogy lesz-e valaha az?

    Szép napot Neked, bármennyire is LIFE IS HARD, BE POSITIVE ! 🙂

  52. 60: Csabi! Egy picit fogd magad vissza légyszíves.

  53. Jelentem a mai naptól letettem a margarint! Már ma is csak vajat ettem! 🙂

  54. 58:
    „Menni kell,meg le kell seperni mindenkit.”
    En maradok, ha beledoglok is, de a sepregetesben egyetertek.
    🙂
    60:
    Az Ohm torvenyt mar az altalanos iskolaban tanitjak, csak sokan (ha meg is tanultak) elfelejtik hamar. 🙂

  55. 63-62-60!
    Namossmánaztán tuggyátok mit..
    @&°°!%§+**@
    Pasik.. 😀

  56. Ezt érdemes elolvasni:

    http://hirszerzo.hu/belfold/20110405_orban_viktor_tek

    „Orbánnak írt levelet a kiakadt rendőr őrnagy: „jó lenne, ha felébredne” ”

    „Bajusz Ferenc rendőr őrnagy szerint mindenkitől csak elvonják a pénzeket, csak a miniszterelnök terror elhárítási legényeinek jut minden, ami szemnek szájnak ingere. A felháborodott egyenruhás hangsúlyozza: a Rendőrség éppen a bányászbéka segge alól tekint fel a valóságra. Mint írja, semmire sincs pénz, de még papírra, WC-papírral, tolmácsra, szakértőre se, ezzel szemben a TEK (Terrorelhárítási Központ) nevű „semmirekellő társaság” Q7-esek Audikkal furikázik. Az őrnagy szerint vérlázító, amit művelnek.

    Bajusz Ferenc levelében említést tesz arról is, hogy a helyi szerveknél az őrmesterek 80-100 ezer forintot keresnek, amiért elvárják, hogy friss, fitt, művelt, pihent és mindig hadrafogható legyen. Kitér arra is, hogy A TEK-nél ugyanez az őrmester annyit keres, mint a helyi szervnél egy alezredes alosztályvezető, közben pedig semmit sem csinálnak. Ezzel együtt felhívja a miniszterelnök figyelmét arra, ne feledje, ezek az emberek közülük mentek oda és elmesélik, hogy egész nap sportolnak, uszodába járnak és lézengenek. Mint írja: hiába akarják befogni a szájukat, hogy mennyire titkos a tevékenységük. „

  57. 19:Szeszák Gyula honlapján érdemes időzni,a Tákolmány és a Szentkorona tan cimű irása aktuális,minden hazáját féltő embernek ajánlatos nem csak elolvasni,de megérteni is.Célszerű a mai helyzet kialakulásának megértése végett a régi irásait is taanulmányozni.

  58. 65: Ezt előre tudtuk, hogy Orbán megszervezi saját védelmét, amihez semmi se túl drága. A nép pedig bajlódjon maga a cigánybűnözéssel. A gárdát pedig a liberális zsidók támadják és mennek a cigányokkal szolidaritást vállalni.

  59. Ez a Bajusz őrnagy legalább elbúcsúzott a családjától, mielőtt postára adta a levelét?

    Nem azért, de én előre szóltam:
    http://olajcsucs.blogspot.com/2010/09/i-viktor-maganhadseregenek-megalakulasa.html

    „Tehát se erős honvédség, se Gárda/Nemzetőrség nem lesz. Lesz viszont bőkezűen kistafírozott Terrorellenes Erő, Királyi Testőrség, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, Támad a Terror, Elvtársak…

    A Hírszerző cikke nagyon találóan a Szentkorona (leendő saját koronája?) előtt ábrázolja Orbánt elit-magánhadserege megalakulásán.
    A sereg két legfőbb vezetője az Uralkodó hű mamelukjai, akiket rossz esetben urukkal közös sírba temetnek, jobb esetben tovább szolgálhatják a Dinasztiát, az utódot. Aki ez esetben lehet akár I Ráchel is??? „

  60. Beletrafáltam, már statáriálisan kinyírják a rémhírterjesztőket:

    http://hirszerzo.hu/belfold/20110406_tavozhat_pest_megye_rendorfokapitanya

    „”Pánikot keltett” – távozhat Pest megye rendőr-főkapitánya

    Hamarosan távozhat posztjáról Ármós Sándor, Pest megye rendőr-főkapitánya, aki öt nappal ezelőtt körlevélben tudatta, hogy komoly megszorítások várnak a megyei rendőrségre, ám felettesei szerint hibás adatokra támaszkodott – írja a Népszabadság. ”

    Archaizálódik társadalmunk, már kivégzik a rossz hír hozóját…

  61. 4: Tibor bá! Irhatnál a magyar ősvallásról,mert az amit ma hirdetnek,egyszerűen nem igaz.És sajnos Élet-Halál kérdésévé vált ez a téma.Leránthatnád a leplet a sok fizetett,királyságot,szentkoronát hirdető szánalmas emberről.Amikor arról irnak „Turbó Magyarok”,hogy mi vagyunk a tudás népe és a világ ősnyelve a magyar,meghogy az ősvallás az ugynevezett szkiteo-krisztianizmus volt a magyar népek körében,elfelejtik megmondani,hogy vigyázzatok,mert csalunk.Rodolfó legalább megmondta.Nemrég újból kezembe került Baráth Tibor „A magyar népek őstörténete” cimű munkája,és leesett a tantusz.Az ebben és a Máté Imre „Yotengrit” könyveiben tárgyalt hitformákat összehasonlitva megállapitható,hogy Koppány lázadása egy vallási háború kezdete volt.A két iró által bemutatott hit filozófiája megegyezik,mindketten az úgynevezett termékenységi vallást(fertility cult)tárja szemünk elé,többezeréves időkülönbséggel.Bizonyitó erejű ebben a kérdésben a magyar és az indoeurópai nyelvek közti különbség,továbbá az európai népek genetikai összetételének mai megközelitése.Azért vetettem fel neked ezt a témát,mert én nem vagyok a szavak embere,és nem kivánok szerepelni,legalábbis egyenlőre.

  62. 70: válságkorszakokban mindig aratnak a szélhámos álpróféták, igehirdetők. Ma ilyen korszak van.
    A magyar kiválasztottság hirdetői egyszerűen importálták a zsidó Választott Nép ideológiáját. Megvan ez sok országban.

  63. 71:Ezen túlmenően,én azt állitom,hogy az összes vallás egy materialista világnézetből alakult ki,a tudomány a mainál is sokkal fejlettebb szinten muzsikált.Tibor bá kifejti egyik posztjában,hogy van az agynak egy területe,ami befolyásolható különböző eszközökkel,pl.dobbal,énekléssel,és ezáltal befolyásolhatóvá válik az egész emberke.Én azt mondom,a honfoglaláskori magyar társadalom egyfajta szocializmusban élt,nemzeti köritéssel,amit a vérszerződés is kimond,a közösen megszerzett földet akár vérükkel is megvédik.Én nem a magyar kiválasztottságról beszélek,sem a zsidóról.A termékenységi vallásban férfi és nő egyenjogú,a nyelvünk sajátosságai ezt hűen megőrizték.A nem magyar tudósok körében zavar támadt,mert az irások megfejtése során az UR szó jelentése hol nőre hol meg férfira utalt,mivel-te ezt nagyon jól tudod-más nyelvekben külön szó jezi a nemeket.Ezért arra következtettek,hogy az UR szoval jelölt istenek kétneműek voltak.Az okori társadalmakban a pártok helyett a különféle vallásokat használták fel az embertömegek manipulálására,akárcsak ma.Mivel a politikusok a válság folyamán elveszitik a tömegek bizalmát,újból a különböző vallások karámaiba terelgetik a birkákat.És ők meg hinni fognak.Nekem úgy tűnik,szándékosan terelik a népet a királyság,vagyis a feudalizmus felé.Egyébként a „jegyzőkönyvek”megirják,ha eljön az ő királyságuk,törölni fogják az összes vallást.És ezért mondják mindenhol:csak a szentkorona tan menthet meg minket.Az echo tv-ben volt egy alkotmánnyal kapcsolatos műsor,melyben a romai jogra hivatkozva akarják visszaállitani az 1944-es alkotmányt.Ez a jog úgy szól,hogy törvénysértés jogot nem alapithat,meghogy a hitleri német megszállás óta nem érvényesült a népakarat.Ja,és még hivatkoznak a nemzetközi törvényre,mely szerint a háborús büncselekmények sohasem érvényülnek el.A jogfolytonosság helyreállitása okán érdemes megvizsgálni a Magyar Királyság alapitásakor fennálló viszonyokat a törvénysértés szempontjából.Én azt állitom,”szent”István állama sem volt jogállam a római jog alapján,amit a műsorvezető olyan nagyon jól kihangsúlyoz.Ugyanis a s”szentkirály”idegen segitséggel katonai puccsot és egyben alkotmánysértést követett el,ráadásul egy idegen vallást(Istent)ültetett a nyakunkra,elpusztitva minden kulturális nyomot maga után.A történelmi egyházak ezek szerint nem magyar történelmi egyházak,az alkotmány pedig nem épülhet a szentkorona tanra,mert a vérszerződés ma is érvényes.A mai nemzetközileg elismert Magyarország mindannyiunk közös tulajdona,nem magántulajdon,és főleg nem egy tárgy tulajdona(korona).A közös tulajdonból az egyének birtokjoghoz juthatnának,nem pediglen magántulajdonhoz.A termőföld magyar kézben tartásához nemcsak igéretek kellenek,a föld és a nép védelmét minden tisztességes alkotmánynak tartalmaznia kell.Erre a vérszerződés a garancia.

  64. 72: Szép levezetés és ha abszolút szigorúan vesszük, akkor valóban I. István hazaáruló, hitszegő, és tömeggyilkos volt. DEeeeee ő volt az erősebb (lásd Gedeon 73.) Különben a belpoloitikai események sűrűsödése miatt gondolkodom, hogy nem kellene-e „profilváltást” csinálni, vagy legalább is többet foglalkozni belpolitikával. Ez azonbana nagyon veszélyes, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy Orbán tábora szűkűl, az elégedetlenség nő, de a bebetonozás miatt békés váltás nehezen képzelhető el. Ilyen szituációban minden kritikus kinyírandó ellenség lesz. Szeretném természetes halállal halni. Olyan nagy kívánság ez? 😀

  65. Tiborbá! A te korodban már bármilyen halálnem természetes,
    a hősi halál meg egyenesen tiszteletre méltó, pennával a kezedben 🙂
    Egy percel a világvége előtt gyorsan hősi halál, meg egyszerűen zseniális húzás :-))

  66. 74: Tibor! A Hazával szemben Kötelességeid vannak!
    Menj előre! Majd én meggyászollak… 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük