(3474) Kétségbe vagyok esve

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A honlap felmérése szerint a szavazni hajlandók 51 százaléka oltásellenes, és csak 49 százaléka szavazott az oltás mellett. Miért írom azt, hogy csak? Azért, mert ha ez reprezentatív, és nem lesz kötelező az oltás, akkor a 49 %-ot kitevő, beoltott ember édes kevés ahhoz, hogy megvédjen minket a fertőzéstől.

Az első kérdés az, hogy vajon ez csak az „értelmes emberekre” vonatkozik, vagy ez az ábra a kevésbé értelmes nagy tömegek esetében is?

A második kérdés, hogy így fog-e maradni, vagy egy sokkal nagyobb elhalálozás esetén megváltozik a helyzet?

A harmadik kérdés, hogy az ördögben lehet ennyi buta ember egy rakáson? Hogy lehet az, hogy a tudást kerülik, de a hülyeséget szívósan, és maradandóan magukévá teszik?

Számomra már csak egy talány létezik: hogy tudott az emberiség idáig fejlődni ilyen primitív alapképességgel?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

135 gondolat erről: „(3474) Kétségbe vagyok esve

  1. Reméljük azt,hogy a szavazás eredménye valamiért nem reprezentatív.
    Egyébként is túl kevés a szavazat ahhoz ,hogy reprezentativnek lehessen tekinteni.
    Lovésem nincs miért ne lehetne kötelező.
    Mi ez a finomkodás, amikor borítékolható ,hogy meg ebben a hónapban meglesz a 20 000 halottunk.
    Mi a fontosabb az állampolgáraink élete vagy a személyiségi joga az oltástól való tartózkodásra?
    Az állam eroszakszervezet.
    Mikor van helye az eroszaknak ha nem most ?

  2. Mik vagytok ti, oltásnácik? 🙂

    Akit beoltottak, annak ugye már nincs félnivalója, hisz védett. Akkor miért nem fogadható el, hogy más meg nem szeretné oltatni magát?

    Saját felelősségem, hogy hogy “várom” a vírust. Ti oltva vagytok, az a ti dolgotok. Aki nem szeretné oltatni magát, az meg legyen az ő dolga.

  3. A környezetemben sokan azért nem kérik az oltást, mert nem bíznak Orbánban, a hiteltelen operatív törzsben és a fürkészek által összevásárolt akármilyen vakcinákban. Elterjedt az a hír is, hogy a kínai és orosz vakcinákkal a nyugdíjas létszámot csökkentené Orbán.

  4. Nem reprezentatív, mert egyelőre csak elméletben szavazunk. Az igazi szavazás akkor fog minden embernél bekövetkezni, amikor értesítik, hogy két nap múlva befáradhat az oltásért. Majd akkor mérlegeli mindenki az aktuális helyzet alapján.

    Szerintem a döntő többségnek folyamatosan változik a véleménye az oltással kapcsolatban, a környezetemben szinte mindenki egyre inkább oltás párti, velem egyetemben. 1-2 hónapja még én sem voltam az.

  5. 3. néni
    A nyugdíjas létszámot azzal tudná hatékonyan csökkenteni, hogy nem adna nekik vakcinát…
    Állítólag a kínaiak nem az itteni modell szerint sorolnak be oltásra, hanem először az aktívak kapnak, mert a gazdaságot fontosabbnak tartják, mint az öregek életben tartását.

  6. Jövő héten indítok én is egy felmérést, hogy a megkérdezettek hány koronavírusban meghaltról tudnak…
    Ha megvan a felmérés elmegyek a háziorvosokhoz és őket is kifaggatom(?)…
    Pusztavacs,Dánszentmiklós, Hernád, Örkény, Táborfalva, Dabas
    Egy nap szabi, meg pár liter benzin

  7. Szerintem sem jelent semmit, hogy most hogy nyilatkoznak az emberek.
    Főleg a terjedő rémhírek miatt sokan a kivárás taktikáját alkalmazzák, és várják, mi lesz az elsőnek beoltott emberekkel.
    Majd ha néhány hónap múlva látja, hogy az oltottaknak kutya baja, míg a nem oltottakból kerül ki a betegek és halottak túlnyomó része, akkor majd megbékél a vakcinával.
    Az esetleges kötelezővé tétel meg az oltásellenesek malmára hajtaná a vizet, megnövelné táborukat, és hisztériává fokozná ellenállásukat, olyanokat is melléjük állítana, akik nem is oltásszkeptikusok, csak a személyi szabadságjogok sérelme miatt állnának melléjük.
    A fiatalok közt meg nagyon sok van, aki már átesett a betegségen tünetmentesen, vagy jelentéktelen tünetekkel, az meg nem is hiszi el, hogy ez veszélyes lehet ránézve.
    Ha az új mutánsok egyre több fiatalt is súlyosan megbetegítenek, ahogy ezt hallani lehet, akkor ők is átértékelik…

  8. Én nem csodálkozom, a blogban van egy rakás mainstreammel szemben megfogalmazott teória, a klímaváltozástól a felkészülni a kihalásráigon át az atomháború lesz-ig. Ezt nem rosszból írom, de ezek egyértelmű hívószak a paranoiás “igazságkeresőknek” akiknek a zöme egyszerűen idióta.

  9. Ugyan, szoban mindenkinek nagy az arca. Ha meg felhivja az orvos, akkor csak annyit kerdez hogy mikor menjek? Egyebkent meg minel tobb embert beoltanak annal tobben fogjak akarni, ha latjak bogy nincs semmilyen mellekhatasa.

  10. Persze, hogy nem reprezentatív, szerintem csak kb. 30% az oltakozni vágyók aránya.
    Én nem zárkózok el az oltástól, de előtte azért megnézetném az antitesteket, mert egyszer nagyon megszenvedtem vele, utána pedig sok alkalmam volt update fertőzésekre.

  11. #https://telex.hu/koronavirus/2021/03/04/ksh-november-vege-ota-haromszorosara-nott-az-oltasi-hajlandosag

    * Nem tudom mennyire megbízható a fent említett KSH-felmérés, de 1-2 hónap alatt megháromszorozódott az oltási hajlandóság, úgy, hogy a sokak által utált Orbán különutas vakcinapolitikát folytatott. Lásd ehhez még az Orbán által elérhető 2.5 milla Fidesz-szavazót vs 7 milla oltandó embert (nyájimmunitás). Azaz az itteni felmérés tükrözheti a valóságot (kicsiben).
    * Meg kell próbálni megérteni az oltás-ellenállókat. Egy ok lehet, hogy jobban szeretnék megvárni amikor az olcsó 14 dolláros Pfizer bejön az országba tömegesen és akkor dönteni. Lehet, hogy sokakban inkább az a döntés, bogy Pfizer vagy nem Pfizer és nem pedig oltás vagy nem oltás.
    * A 7 milla gyors (!!!! lásd mutációk) beoltása nyájimmunitás végett, elég rosszul áll vakcinahiánytól kezdve a bizalmatlanságig. Sajnos nem sajnos, de ez ténynek látszik és sokaknak. Azaz a halogatás igénye ebben is lecsapódik.

  12. Amíg nem volt lehetőség rá, engem sem érdekelt az oltás, utálom a tűt, bízom az immunrendszeremben.
    Viszont ahogy lehetőség nyílt rá, rögtön jelentkeztem a háziorvos értesítésére. Köszönhetően az ellenpropagandának, egy hete meg is kaptam az oltást. A másnapra ígért enyhe láz sem volt, valószínűleg a vírussal is megbirkóztam volna, de miért kockáztatnék, ha van lehetőség a csökkentésére (az, hogy a gyógyszerlobbi sóhivatala nem vizsgálgatta hónapokig a papírokat, cseppet sem érdekel). Ha lehetne, a következő oltási ciklusra is ezt kérném, de akkora már valószínűleg csak az olcsóbbak lesznek.
    Ha megkapta mindenki oltást, aki akarja, utána már nem érdekelnek azok, akik különböző megfontolásból nem kérik. Az ő döntésük, az felelősségük, viseljék a következményeit. Addig húzogatják majd a gyufát, amíg megkapják a a nem vártat.
    Nyájimmunitás úgysem lesz, ahhoz teljesen be kellene zárkózni, az ma már nem lehetséges a világban. Én valamennyire védett leszek a legsúlyosabbtól, a többiek fertőzzék csak egymást. Ők nem képesek felmérni, hogy a régi életük már nem jön vissza, nem képesek alkalmazkodni. A természetben pedig aki nem tud alkalmazkodni, nem ismeri fel időben a rá leselkedő veszélyt, az ….

  13. Egyszerű mint a faék!
    Több oltas ellenes = kevesebb oltás !
    Kevesebb oltás = több beteg !
    Több beteg = több halott !
    Ez az Élet védelméről szól,nem a személyes szabadságról !
    Egy ember élete többet ér, mint egy másik ember szabadsága!
    A nyajimminitas fogalmat sokan nem értik.
    Segítek.
    Minnel több rezisztens van egy közösségben aki nem kaphatja el a vírust annál lassabban képes terjedni a járvány.
    A nyajimminitas nem egy bűvös szám amit vágy elert közösség vágy nem a nyajimminitas a tisztasághoz hasonlít ami sohasem abszolút ,de minnel nagyobb annál jobb !
    Tényleg annyira nehéz ezt megérteni?

  14. 14 Mosógépszerelő
    Amit leírsz, az logikus, de ennek erőszakos végrehajtatása igen komoly társadalmi feszültségeket gerjesztene, amit nem biztos, hogy bevállal egy kormány, főleg ha ez utcai zavargásokhoz, rendőrakciókhoz vezetne.
    Én most azon az állásponton vagyok, hogy igyekszem minél hamarabb hozzájutni az oltáshoz, bizonytalan ismerőseimet is próbálom erre terelni, de harcos oltásellenesekkel nem vagyok hajlandó meddő csatákba keveredni.
    Végülis bizonyos kétségeket valóban nem lehet teljesen eloszlatni a mellékhatások tekintetében, 100%-os személyes garancia nincs, legfeljebb statisztikai, de van akinél már ez is kiveri a biztosítékot.
    Mert ő úgy értékeli, hogy az esetleges problémáit éppen az oltás okozta, és nem biztos, hogy a betegséggel ne tudott volna megbirkózni, az meg nem vigasztalja, hogy 100 másikat meg megmentett az oltás.
    Ez egy önző álláspont, de nem áll messze az emberi természettől…

  15. Ha valakinek nem hisznek, akkor NEM HISZNEK el neki semmit!!!!
    Olyan nehéz ezt megérteni?

    Hát, hogy a hit mire képes azt meg tudjuk.
    Én oltáspárti lettem, de nem buzdítok erre senkit!
    A gyíkemberek ennél ravaszabbak.😋

    Mi most estünk át ezen, igazolt teszttel. Anyám odavolt kicsit, én személy szerint leszartam, furcsán sokáig voltam influenzás kb. 2 -3 hétig, a szokásos tünetekkel, ennyi!

    Kár ezen ennyit pörögni!
    Vigyázó szemünkkel máshova kéne fókuszálni!

  16. A sokkal durvább (25-50milla halottat követelő) spanyolnátha, sokkal mostohább körülmények között, jóval gyengébben álló tudomány mellett, háborús nehezítéssel megspékelve stb., igaz kisebb globalizáltság mellett két évet futott.
    Most azt nem is nézve, hogy örökre megváltozott az életünk, csak azt, hogy a legeslegoptimistább forgatókönyv szerint is legkorábban idén őszre tudjuk le a járványt, viszont jóval többen jelzik előre, hogy lesz 2022-es folyomány is, ami alapból meghaladja két év küszöbértéket (ki fogadna arra, hogy legalább ilyen durva mutáció, mint most a brit – annak összes problémájával – nem lesz több?)
    Én azt mondom legyen minél kisebb feszkó, kevesebb fake news + információs zaj meg pánikkeltés meg “oltás-nácizás”. Legyen minél több hihető hír, minél több védhető magyarázat a felmerülő problémákra és máris jobb lesz az oltási hajlandóság alapból is. Én pont azt nem értem, hogy miért nem ez volt eddig is az alapértelmezés.

  17. 18. marci

    A Nagy Újraindítás háttérhatalmi TERVE a járvány leple alatt érkezik – THE GREAT RESET – Kötelező tudásanyag!

    https://www.alternativhirek.com/2020/12/a-nagy-ujrainditas-hatterhatalmi-terve.html

    “Nem lehet letagadni, hogy a COVID-19 vírus a legtöbb ember számára nem jelentett nagy veszélyt. A Korona-krízis globálisan a legkevésbé veszélyes járvány volt, amit az emberiség az elmúlt 2000 évben megélt. … 2020 június végéig a világ lakosságának a 0,006 százaléka esett a COVID-19 áldozatául.
    Ezt az alacsony számot össze kell hasonlítani a spanyol influenzával, ami a világlakosság 2,7% ölte meg, vagy a HIV / AIDS-el, aminek következtében 0.6 % halt meg.”

    “Most van a történelmi pillanat, hogy ne csupán a vírus ellen harcoljunk, hanem átformáljuk a rendszert (…) előkészítővé a poszt COVID korszakot. Ehhez szükségünk van a Great Resetre!” – mondta Schwab Davosban.

    Drábik János a Nagy Reset tervéről:
    FIX TV | Elhallgatott történelem – A nagy újrakezdés terve | 2020.11.26.

  18. Ir01
    Tanyasi? Örkény város, Dabas város, a többi meg falu…te miről beszélsz?!
    Egyébként ez csak a magam “szórakoztatására” teszem meg, de ide is be fogom írni az eredményt…persze kiszámítható a reakció…☺
    Még semmi konkrétum, de te már rögtön elutasítod….☺ mi ez, ha nem kognitív disszonancia?

  19. Egyébként Kínával mizu? Az élég nagy tanya, nem? 0eset, 0 halál…
    várom válaszod, kedves Ir01

  20. Első emlékeim szerint 7 éves koromban oltottak be a bentlakós iskolában bárány himlő ellen. (nyilván korábban is kaptam, de arra nem emlékeszem) ettől kezdve egészen 2019 őszig kaptam védőoltásokat. Ez nekem olyan természetes volt, mint hogy felkel a Nap. Mind eközben semmi zaj nem hallatszott a társadalom részéről. Mi a franc történt most, hogy ekkora cirkusz van a védőoltás környékén? A védőoltásnak több mint 200 éves múltja van. Száz milliók köszönhetik az életüket a védőoltásoknak. Most az emberiség fele meghülyült. De miért?

  21. 22: Tibor bá’
    – Sinopharm, Sputnik: Phase 3 probléma, EU-engedély hiánya
    – Pfizer/Modena, vadiúj, hosszútávú mellékhatásoktól félelem, kapkodás, stressz, időnyomás

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210225/gulyas-gergely-dramai-romlas-is-johet-maradnak-a-korlatozasok-471410
    “- 2 millió 460 ezren regisztráltak az oltásra, 425 ezren töltötték ki a konzultációs kérdőívet.”

    https://nepszava.hu/3112002_a-falvak-lakoinak-tobbsege-meg-nem-oltasparti
    “A Publicus felmérése szerint február 25-ig a regisztráltak mindössze 11 százaléka kapott időpontot az oltásra, és lassan halad a sor. ”

    https://444.hu/covid-4
    “1.147milla oltóanyag (2 dózis/fő), 0.862milla 1.oltás, 0.280milla 2.oltás.”

    Adottságokhoz képest (NER-elqrás, bizalomhiány, félelem, vakcinahiány), jelenleg annyira nem is rossz a helyzet, főleg javuló tendenciák mellett.

  22. Mindent elhisznek az emberek, csak legyen minél nagyobb marhaság, akkor szenzáció. Már jól megnevelte őket a kereskedelmi tv, annál nagyobb a nézettség, minél komolyabban tudják előadni a hülyeséget.
    Az egyik hölgy ismerősöm sem fogja megszúratni magát, mert nem akar “meghalni”. Már több ilyen videót is látott. 🙂 Tájékozódási forrás: facebook, Tik-tok.

    https://www.facebook.com/Legyen-v%C3%A9ge-a-t%C5%B1sz%C3%BAr%C3%A1soknak-104443607730747/videos/844736346073661/

    Az ilyenekre tényleg kár lenne pocsékolni a vakcinát.

  23. 22. TiboBá
    Az emberiség kétharmada eddig is hülye volt, csak könnyebb volt elkerülni őket, most meg a pofánkba tolakodnak a neten. 🙂
    Éppen most ment el a haverom. Tegnap kovidtesztet kellet csinálnia neki és a munkásainak, mert csak akkor mehet dolgozni. Ezt kéri az ügyfél. Érdekesebb lesz a Világ!
    Misén meg amúgy sem terjed a vírus.
    Majd csak elkopik ez a sok sültbolod.

  24. A legegyszerűbb mondatot sem tudják értelmezni.
    “Nekem vérvételem lenne, de akkor most a magánrendelőbe kellene mennem, hiszen az lesz nyitva.”
    “Akkor nem lesz lesz villany, gáz, víz, mert azt mondták, hogy a szolgáltatások leállnak.”
    A következő az lesz, hogy a nap sem fog kisütni, mert a zorbán ellopja?
    Érdekes módon a netre irkálni tudnak. Persze, a hülyítésükre rájátszanak, egy csomóan pártfeladatból teszik alájuk a lovat.
    Az ilyen embereket milyen munkára lehetne használni? Igényeik az egekben, tudásuk nulla.

  25. Tibor bá, Csongorral már akkor panaszkodtatok, amikor még a szavazottak 2/3-a az oltás mellett szavazott.
    Ez az eredmény engem is meglepett.

    Azt gondolom egyébként, hogy nem reprezentatív. A blog olvasói tábora erősen szűrve van Tibor bá szemlélete és stílusa által. A valóság még sokkal rosszabb.

    A reprezentatív az, hogy hányan regisztráltak az oltásra. Most nem találtam erről adatot, de nemrég valami két és félmilliós számot hallottam. Az a lakosság negyede.

    Tényleg csak abban lehet bízni, hogy aki be van oltva, az legalábbis túléli.

    Szerintem nem is baj, ha hullanak a hülyék.

  26. 22. Tiborbá
    Lehet az is benne van a dologban hogy a többség ma facebook idővonalról tájékozódik ahol feldob magától ilyen olyan összeesküvés elmélet posztokat ahol pl. írják hogy meghalt 1 ember a védőoltás maitt.Ennek tudatában már arra asszociálnak hogy a háttérhatalom ellenünk van és ki akar minket nyírni.Meg kinek mi jön fel az agyába .Szerintem ezért oltatnak kevesen még.Meg hogy pl 1-2 embernél előfordult súlyosabb mellékhatás azt egyből felhozza a média.Pedig lehet hogy matemetikai statisztika alapon védőoltás nélkül is pl. agyvérzést kapott volna az illető vagy akármi.

  27. Kétségbe vagyok esve mert

    Pfizer törölte a kérelmét indiai engedélyeztetését…mert India illetékes egészségügyi bizottsága a vakcina legmagasabb szintű megbízhatóságát, biztonságosságát és hatékonyságát követelte.
    Azt, amelyet sem az E u r ó p a i G y ó g y s z e r ü g y n ö k s é g, sem a kormányunk nem kért…

    Igazatok van. Dögöljön meg, aki hülye.

  28. 30. L.S.
    A kiválasztott nép meg oltatja magát vele ezerrel… Biztos a túlvilágra vágyakoznak.

  29. 30: Mégis, mi az a “legmagasabb szintű megbízhatóság, biztonságosság és hatékonyság”? Talán a tíz év múlva fellépő mellékhatások gyakoriságáról és súlyosságáról szóló jegyzőkönyv? Ha az, akkor nem csodálom, hogy azt nem akarták kiadni. Vagy nincs időgépük, vagy ha van, akkor nem akarják leleplezni, hogy van nekik.

    Utánaolvastam. Az egyik kifogásuk az, hogy az indiai genetikára még nincs elég adat. Az a 95%-os hatékonyság gondolom főleg nem-indiai páciensekkel jött ki.

    A másik bajuk az, hogy nagyon kell hűteni, amire nincs infrastruktúrájuk.

    A Pfizer meg gondolom, úgy van vele, hogy így is tizedét se tudja gyártani annak, amire igény van, nem fog még köröket futni, hogy hadd adhasson el annak is, aki nem kéri. Mire végigoltják Európát és Amerikát, addigra talán lesz elég adat indiai származásúakkal is, és akkor tán beengedik. Ha nem, akkor is betegre keresik magukat a világ többi részén.

  30. “Számomra már csak egy talány létezik: hogy tudott az emberiség idáig fejlődni ilyen primitív alapképességgel?”

    A bloghoz méltó kérdés, de tetszik! 🙂

    A helyzet lehet, hogy ennél is rosszabb?
    Leteszteltem, lehet többször is szavazni (kétszer is az oltásra szavaztam). Minusz egy szavazat az oltás mellett.

    Vajon a nem oltásra szavazók közül ezt hányszor tették meg?

  31. 32. Ábel

    Botrányos záradék:

    1. A görög kormány és a többi EU – uniós – állam megállapodott:

    (a) AstraZeneca kártérítési záradékot minden olyan harmadik félnek, aki az oltás mellékhatásai miatt egészségkárosodást vagy anyagi kárt követel, valamint

    (b) kizáró záradékot a társaság esetleges f e l e l ő s s é g é r ő l ugyanazon okokból.

    (2) A Bizottság, a görög kormány és a többi EU-állam l e m o n d az AstraZeneca ellen benyújtott minden követelésről, amely az alábbiakból ered vagy azok kapcsán merül fel:
    a) a vakcina biztonságosságának vagy hatékonyságának h i á n y a

    b) a vakcina használata vagy beadása járványos körülmények között

    3. A Bizottság, a görög kormány és az EU többi országa l e m o n d o t t a Nyugat-európai oltásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatán és más területeken a v é d e k e z é s ü k r e b i z t o s í t o t t g a r a n c i á k r ó l – amit az NYEU esetjog biztosit.

    4. A Bizottság, Görögország és az EU többi tagállama között az AstraZenecával kapcsolatos összes lehetséges eljárást a belga bíróságok előtt és a belga törvényekkel összhangban folytatják le.

    Σκανδαλώδης ρήτρα: Η Ελληνική κυβέρνηση θα αποζημιώνει την AstraZeneca για θανάτους από το εμβόλιο!

  32. 33 – Idegen:
    Egy gépről 24 órán belül, csak egy szavazat adható le. Nekünk két gépünk van, két igent adtunk le.

  33. 34. Ez az információ elérhető valami magyar vagy angol nyelvű megbízható forrásból is?

  34. 36 – malleusorbis:
    Már több hónapja megírtam, hogy Orbán ebbe be fog bukni, mert neki nem lehet ellentmondani, ezért a környezete csak bólogat. Ő meg nem mindenható, de erről nem tud.

  35. 1 órája voltam teszten pozitív lett. Én ennek örülök, mert ezek szerint elég jól megúszom. jött egy felülfertőződés, a szám belül csupa lepedék volt, most meg olyan, mintha kiperzselték volna. csak ilyen fogatlan dolgokat tudok benyomni, de étvágyam nem sok van. De még nincs lefutva…
    Szóval aki hülye, az hülye, oltás kell!

  36. 37.Tibor bá’:

    Én PC-ről és mobilról adtam le, a mobil a házi WiFi-n keresztül ugyanazon IP címre csatlakozik.

    Mindkét helyen adblock analógok+firefox “varázslatok” vannak használatban.

    Lehet hogy a két szavazás között volt 24 óra.

  37. 39.Tibor bá:

    Igazán egy ellenzéki kétharmadnak tudnék örülni kőkemény számonkéréssel.

    A jelenlegi Fideszre szabott választási törvénnyel még össze is jöhet.

    41.Titok:
    Mielõbbi javulást.

  38. Szép álmok ,hogy be lesz oltva mindenki , mert ehhez túl sziszifuszi a mai ember és a társadalma ,amit működtet , a rendszer és az életmód ,amit éltet,ami öt élteti.
    Ezért lett ez a világjárvány, mi álltalunk született ,terjedt és terjed a mai napig.
    Nincs rá megoldás.
    Az oltás életet ment ,valóban ,de nem fogja tudni megmenteni a társadalmat a széthullástól és a gazdasági összeomlástól,a káosztól ,a pusztulástól,mert nincs rá sem akarata ,sem kapacitása a rendszernek ,társadalomnak ,mert profitorientált és egocentrikus.
    Ha oltasz csak abban van nagyobb esélyed ,hogy nem kovidban dobod fel a talpad ,de a rendszer menthetetlenül szétesik ,nem nagyon van tovább,ahogy te szeretnéd.
    Mert jőn hábórú ,erőszak,háború,vér ,szenvedés.

  39. 38. Ábel
    “34. Ez az információ elérhető valami magyar vagy angol nyelvű megbízható forrásból is?”

    Notis Marias görög EP-képviselő szerint a Bizottság CUREVAC AG-vel és az AstraZenecával kötött szerződéseit bár cenzúrázva de végülis közzétették, mindkét szerződést cenzúrázták, mivel számos kritikus pontjukat feketével törölték, hogy ne legyen olvashasható.

    https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/eu_apa_-_executed_-_az_redactions.pdf

    Különösen a következő pontokat érdemes átnézni és ha teheted a többi
    bogtársaknak is légy szives magyarra leforditani:
    14.1.
    14.2.
    14.3.
    15.1.
    15.2.
    15.3.

  40. 4O. Tibor bá’
    “L.S.-el nem érdemes foglalkozni.”

    Tibor bá’
    Miért kell nekem ugyanazt kétszer ismételnem?

    “Ha csőlátásunk van, sohasem fogjuk megismerni a valódi lehetőségeinket a világban. Szemellenzővel könnyű az úton maradni, viszont más irányítja azt, hogy merre mész.

    Szemellenző nélkül könnyű eltérni más utakra, viszont ha megtanulsz koncentrálni, akkor a sok dolog, amit látsz nem elterelés lesz, hanem lehetőség arra, hogy támogasson az utadon. Így nehezebb, de legalább arra mehetsz, amerre csak akarsz.”

  41. #https://444.hu/2021/03/05/dramai-szamok-es-a-teljes-szeteses
    “Olaszországban a második világháború óta nem volt annyira sok haláleset, mint tavaly.”
    “A pénteken közzé tett adatok szerint 2020-ban 746146 ember halt meg az országban.”
    “Ez 15 százalékkal, több mint 100 ezer fővel több, mint a 2015 és 2019 közötti időszak évenkénti halálozási átlaga.”
    Megjegyzés: az első hullám legeleje az olaszokat találta el legjobban, miközben a magyarokat megkímélte a lockdown.

    Olasz:
    60.36milla lakosság
    2015-2019: 648.823 halott éves átlagosan
    2020: 746.146 halott (+15% és +100.000 halottnövekmény)
    A lakosság 1.236% halt meg 2020-ban.
    2020.12.31 összes covid-halott (worldometers szerint): 74.159

    Magyar:
    9.773milla lakosság
    2015-2019: 131459+125915+131293+130624+129275=648566/5=129713.2 halott éves átlagosan
    2020: 139.448 (+7.5% és +10.000 halottnövekmény)
    A lakosság 1.43% halt meg 2020-ban.
    2020.12.31 összes covid-halott (worldometers szerint): 9.537

  42. 48.: Én is most néztem rá az adatokra, és a 11-ik legrosszabb helyen állunk a világon, de amilyen ütemben jövünk fel, jövő hét közepére már a nyolcadikak leszünk, lenyomva az olaszokat is. És mindezt úgy hoztuk össze, hogy az első hullám gyakorlatilag elkerült minket. Nincs mentsége a kormánynak, röhej, hogy tévében még ma is látom a reklámjukat a konzultációról az újranyitáshoz. Fordítva ültek a lovon még két hete is, pedig a számok már akkor is egyértelműek voltak.

  43. 46 – L.S.
    Én híve vagyok az eltérő vélemények szabad nyilvánításának, hiszen másképp nincs vita. De az eltérő vélemény nem lehet elfogadhatatlan propaganda. Mert propaganda csak a valótlanságnak kell. A valóságot elég megvilágítani.

  44. Eddigi csúcs: egy zsemle egy joghurt. este 6 kor
    Mai új csúcs: 3 virsli 2 kifli!!!!
    Lassan kilábalok.
    Barátom tüdőgyulladást kapott befektették kórházba, ő is pozitív.
    Mondta, hogy nagyon meglepődött, hogy milyen jelmezbál van bent. Mindenki űrhajósnak öltözött be. Kérdeztem is tőle, hogy téged miért pont Húgyos Józsi Bának öltöztettek be? 🙂

  45. 3O. L. S.
    “Pfizer törölte a kérelmét indiai engedélyeztetését…mert India illetékes egészségügyi bizottsága a vakcina legmagasabb szintű megbízhatóságát, biztonságosságát és hatékonyságát követelte.
    Azt, amelyet sem az E u r ó p a i G y ó g y s z e r ü g y n ö k s é g, sem a kormányunk nem kért…”

    34. L. S.
    “Botrányos záradék:..”

    38. Ábel
    “34. Ez az információ elérhető valami magyar vagy angol nyelvű megbízható forrásból is?”

    4O. Tibor bá’
    “38 – Ábel:
    L.S.-el nem érdemes foglalkozni.’

    45. L. S.
    “https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/eu_apa_-_executed_-_az_redactions.pdf”

    5O. Tibor bá’
    “A valóságot elég megvilágítani.”

    Tisztelt Tibor bá’?!?

    Nem ezt tettem?
    Nem a valóságot világítottam, tényekkel?
    Szerinted ki védi legjobban a hazáját az Indiaiak vagy az EU vezetősége?
    Szerinted véletlenek az egészségügyi eredmények India és az EU államok között?

    Hol itt a propaganda?

  46. Szia Baltazár,

    szerintem te rossz csatornára kapcsoltál.

    Üdv.

    (U.i.: Ez nem akart egy haiku lenni.)

  47. Ti betegek vagytok! 1 év alatt meghalt 9.7 millióból 15000, az is úgy, hogy Cilike néni szerint is ezek 3% volt csak aki nem volt súlyos beteg és ti arról beszéltek, hogy aki nem oltatja magát az meg fog halni? Hahaha, ezen már igazából röhögni sem érdemes. Az emberek 80%-a észre sem veszi, ha igazatok lenne, már a fél ország kihalt volna (Merkely szerint már 4 millióan átestek rajta). Aki autóba ül nap, mint nap, az jóval nagyobb eséllyel fog meghalni, mégsem dobja el a jogsiját és adja ez az autóját, pedig ez alapján a logika alapján azt kellene, ha nem lenne “hülye” ugye….
    Ennyi szánalmas rettegő nyomorultat…

  48. 55: csibész

    * A halálozás tavaly szeptember-októberben pörgött fel, mert lockdown miatt első hullám észrevétlenül átsuhant rajtunk. Éves szinten ha csak 3-mal szorzunk 3×10.000=30.000 halott. Akkor is ilyen könnyedén beszélnél?

    * Idén első két hónapban, lockdown elött már van hivatalosan 5.000 halott, ksh-s többlethalál nélkül is. De a korlátozásokat nem véletlenül vezette be Orbán, aki nagyon el akarta kerülni, még a Nemzeti Konzultációval is próbált “ráolvasással” varázsolni.

    * Csehek épp most készülnek feltenni a kezüket (á lá Bergamo tavaly). Szerinted ez mit jelent? Szerintem azt, hogy lélegeztető gépet igénylő marad az intenzív ágyon, az intenzív ágyat igénylő marad a síma kórházi ágyon, a kórházi ágyat igénylő meg otthon haldoklik, pláne ha nem ér ki időben a mentő. A covidosok megtöltik a kórházi kapacitásokat és nem jut kapacitás azokra, akiknek jutna békeidőben. Vajon Orbán miért akarja bevonni a magánegészségügyet is a járványba? Hiába “kevesled” a halottakat, ha 800 lélegeztetőgépes ágy, 1.600 intenzív ágy, 14.500 kórházi ágy van összesen egyidejűleg, miközben két hét alatt duplázódik rekordot döntve a lélegeztetőgép igény (lezárás elött ugye).

  49. 54. Tibor bá’
    “A véleményem nem változott.”

    Nincs mit csodálkozni, a csőlátás szemellenzővel nem változik.

  50. 58 . L.S.

    Szerencsere te nyitva tartod a szemed mint ez a checkpoint guard

  51. 55 csibész
    Marcinak teljesen igaza van.
    Senki nem állította, hogy mindenki rakásra döglik, a félelem tárgya az, hogy a veszélyeztetett csoportokban (kor, krónikus betegség) olyan drasztikusan felmegy az intenzív ellátásra szoruló betegek száma, hogy azt nem győzi kapacitással az egészségügyi hálózat, és onnan már téged is érinthet.
    Nem kevesen vannak akik ezekbe a veszélyeztetett csoportokba tartoznak, és bármikor kórházba kerülhetnek, úgy hogy bőven kimeríthető ez a kapacitás.
    Exponenciális növekedés esetén ez hamarabb elérhető, mint gondolnád.
    Az oltásoktól és korlátozásoktól egyenlőre az várható, hogy csökkenti a napi fertőzések számát, illetve meggátolja annak ilyen mértékű növekedését, így lehetővé téve, hogy az egészségügy túléljen…
    És akkor most ne is beszéljünk a visszamaradó károsodásokról, csak az egészségügy leterheltségéről…
    És az a sok elhunyt krónikus beteg jó része eddig élt mint Marci Hevesen, és a vírus tette be nekik a kaput. De szerinted hagyni kellene őket, hadd hulljanak…

  52. 61 Valaki
    Ez sajnos az emberre igaz… a vírusra már nem.
    A vírusok szerves részei a bioszférának tán az élet megjelenése óta, mi ilyen sikerre nem számíthatunk. 🙁

  53. 55 – csibész:
    A rend kedvéért! Hazánkban naponta kb. 3 ember hal meg közlekedési balesetben. Jelenleg a COVID-19 naponta több mint 100 embert öl meg, és ez a szám emelkedik. És ne érezd magad biztonságban az életkorod miatt, mert a mai poszt szerint most jönnek a “fiatalok”. Fogtok még ti is rettegni.

  54. 4. Tóbiás.
    Hagsúlyozottan oltáspárti vagyok ! — ( 2 X regisztráltam,
    levélben és a neten, ) — mégis eddig 2 X a háziorvosomnál,
    2 X oltóponton utasítottam el a SHYNOFARM oltást. Azt
    rádbízom, hogy miért ? — Pedig 82 éves vagyok 1 – 2
    krónikussal, amivel elvileg vígan élhetek még vagy 10 et.
    IGAZ, ezekben közrejátszott, hogy 40 – 60 Km taxizás már
    sok a pénztárcámnak, ugyanis mozgáskorlátozott vagyok.
    16. Hubab.
    Emlékezetem szerint a korábbi védőoltásoknál nem kellett
    semmilyen beleegyező nyilatlkozatot aláírni. Ez is kelthet
    némi vonakodást, ami gyanakvóvá teszi az embereket.
    22. Tibor bá’
    Amit Hubabnak írtam, azt válaszolom neked is.
    ( IDŐHIÁNY MIATT CSAK 40.-Iig OLVASTAM.

  55. 65 – Barna Mihály:
    Orbán kijelentette, hogy az oltás önkéntes. Azért kell aláírnod, hogy jelezd, önként veted magad alá. Szamár vagy, ha nem fogadodel a kínai vakcinát, ami mutánsok ellen is véd, mert nem specifikus.

  56. 59. Buvó
    “Szerencsere te nyitva tartod a szemed mint ez a checkpoint guard”

    “Hidegvérű” angol humor.
    Ezt a filmet is vetitették akkor, Ausztráliában?
    Ha már angol humort kell néznem, inkább Benny Hill Show -t választanám.

  57. 6O. hubab
    “Marcinak teljesen igaza van.
    Senki nem állította, hogy mindenki rakásra döglik, a félelem tárgya az, hogy a veszélyeztetett csoportokban (kor, krónikus betegség) olyan drasztikusan felmegy az intenzív ellátásra szoruló betegek száma, hogy azt nem győzi kapacitással az egészségügyi hálózat, és onnan már téged is érinthet.”

    A kórházi orvosok gyötrelmes vészkiáltása: “A műtétek 80% -át megszüntették – a betegeknél súlyos komplikációk születnek.”
    “Az orvosok szerint “a műtétek leállításával, a pandémia kezdete óta hatalmas probléma merült fel a v e s z é l y e z t e t e t t csoportokban.”
    “Hatalmas késések vannak a műtétekben, és a helyzet egyre rosszabbodik.”

    Κραυγή αγωνίας νοσοκομειακών γιατρών: «Το 80% των χειρουργείων έχει καταργηθεί – Ασθενείς έχουν σοβαρές επιπλοκές»

  58. 66: Tibor bátyám, ez így nem teljesen igaz. Az eredeti wuhani SARS-CoV-2 alapján lett kifejlesztve, az angol mutáció ellen még véd. Viszont a másik kínai vakcináról ami szintúgy ugyan ilyen mintán és elölt vírus alapon lett kifejlesztve a brazil mutáció esetében egy kész katasztrófának tűnik. Hatékonyabban kerüli ki az új mutáció, mint az mRNS alapú vakcinákat. Nagyjából ugyan az a helyzet mint a dél-afrikai mutáció esetében a vektor vakcináknál kimutatott, csak itt kb. hatványozottan rosszabban szerepelt az elsőgenerációs védőoltás. Ez valószínűleg az összes elölt vírusra alapuló oltásra igaz, legyen az kínai, francia, stb.! Új változatot kell belőle gyártani, és mivel a brazil mutáció ugyan azt a tüskefehérje szekvencia változást hordozza, mint a dél-afrikai is, így az elsőgenerációs oltások, és a vektor vakcinák is az új módosított változatok megjelenéséig kb. nem sokat érnek a brazil, dél-afrikai, new yorki mutációk, és a kaliforniai rekombináció esetében sem! (Ezeknél mind ott van az a tüskefehérje szekvencia módosulat, és már egyes angol mutációs mintákban is vannak az errefelé történő továbbmutálódásra utaló jelek egyenlőre az angoloknál.) Persze ezek esetében az mRNS alapú vakcinák is 60% hatékonyság alá esnek, nem véletlenül vizsgálják a 3. oltás és az új módosított változat hatásosságát egyszerre ezek esetében is.
    Ugye mRNS védőoltásból 6-8 hét alatt lehet módosított új változat, a vektor vakcinából 6 de reálisabban inkább 9 hónap múlva, az elölt vírusra építő oltások esetében a gyártótól függően ez 3-12 hónap között mozoghat ez az átállási időszak reálisan.
    A szerbeknél pedig Belgrádban azért jó pár tucatnyian vannak már korházban (nem, nem az idősebb férfiról beszélek aki a Pfiezer/BioNTech után tévedésből a 2. oltásnál Sinopharm oltást kapott aztán olyan beteg lett, hogy komoly korházi kezelésre szorult…) a 2 db megkapott Sinopharm oltás ellenére, mert ott os elkezdett terjedni az angol mutáció, és hát az ellen úgy néz ki, hogy szintúgy csökken az elölt vírus alapú vakcina hatásossága! Persze ez egyenlőre még nem nyilvános, belső körös pletyka. De ha tippelnem kell, akkor Vuicsics ezt nyilvánosan csak akkor fogja beismerni, ha tömegessé válik esetleg a dolog a szerbeknél. Meg ezt még vizsgálni kell, mert ugye a szokásos délszláv lazaság: Már az első oltás után is úgy kezdenek élni a szerbek, mintha védettek lennének, és nagy ívben les…ják a korlátozásokat, főleg az 50 év alattiak. Szóval az is benne lehet, hogy a 2 oltás között, vagy a 2. oltás után közvetlenül fertőződnek meg a még nem kialakult teljes immunitás miatt. De az tény, hogy Szerbiában is megjelent az angol mutáció, és mivel ott alig vannak korlátozó intézkedések, igen szépen terjedésnek indult újból a COVID járvány.

  59. Minden embert át lehet verni, be lehet csapni.

    Érdekes módon a saját magukat butának, kevésbé intelligens embernek tartók ezt könnyebben átvészelik, hamarabb belátják ha megtörténik, és igyekeznek a következő alkalommal jobban odafigyelni. Nincsenek eltelve annyira magukkal.
    A magukat okosnak, intelligensnek tartó embereknél ez másképp működik. Aki magát intelligensnek tartja, az először is nehezebben ismeri el, ha átverik. Utána pedig kifogásokat kezd keresni, okokat, amik számára lehetővé teszik, hogy kibúvót találjon. És gyakran talál, hiszen ahol akarat van, ott eredmény is születik, ugyebár.

    Amit érdekesnek találok, hogy az itteni oltáspártiak nagy része ( nem mindenki ), ostobának tartja azokat, akik nincsenek elragadtatva az oltástól.

    Pedig ha figyelembe vesszük:

    1) egyetlen vakcina sincs rendesen letesztelve, amelyek megkapták a jóváhagyást, azokat csupán “gyorsított” eljárás keretében ( értsd: elhisszük bemondásra )

    2) senki nem vállalja a felelősséget. Ez sokaknak természetesnek tűnhet, de igazából nem az.

    3) a 2. pont ellentetje: Tőled elvárják, hogy aláírásoddal tanúsítsd, hogy tisztában vagy a veszélyekkel, és ennek tudatában hozol felelősségteljes döntést. Te, aki nem vagy szakember, ismered és felvállalod azokat a veszélyeket, amelyeket az azokat szakemberként jobban ismerők nem mernek felvállalni.

    4) az oltást természetesen önkéntes. Természetesen, és mindaddig, amíg tudomásodra nem hozzá, hogy nélküle majd nem utazhatsz, nem intézheted személyesen hivatalos dolgaid, stb. Ezt természetesen hivatalos szinten cáfolják, de ha nekem valamit hivatalos szinten cáfolnak, akkor azonnal azt vizsgálom, milyen hatással lesz rám ha mégis bekövetkezik (nevezhetjük ezt kke-i káros szokásnak is 🙂 )

    5) nem látom jelét az alternatív megoldásoknak. Alternatív ( de számomra inkább elsődleges ) megoldás lenne, ha a megelőzést és védekezést helyeznénk előtérbe. Ha valaki hivatalos oldalról összeállítana egy csomagot, amiben ilyenek lennének, hogy miként lehet csökkenteni a rizikófaktorokat ( elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, stb. ), milyen módon tudjuk erősíteni az immunrendszerünket ( milyen vitaminok, milyen adagolásban, milyen étrend, mozgáskultúra, stb. ), valamint hogy a világ más tájain milyen gyógyszerek ill. gyógymódok bizonyultak hatásosnak, és milyen lépések történtek, hogy ezeket hozzáférhetővé tegyék mindenki számára. Ismétlem, hivatalos verziókra gondolok. Általában azzal érvelnek, hogy nincs elég adat, hosszútávú tapasztalat. Mert az oltásra ugyebár van?

    6) szeretnék egy kimutatást látni, hogy milyen vizsgálatok, műtétek maradtak el a Covid-ra hivatkozva, és emiatt hány ember kerülhet nehéz helyzetbe, mert pl. nem lehetett felismerni időben a rákot, nem kezdődhetett meg időben a kezelés, stb. És hogy mennyi ember halt meg emiatt, vagy amiatt, hogy ezen nem kezelt elsődleges problémái miatt annyira leromlott az állapota, hogy emiatt áldozatul esett akár a vírusnak is.

    Semmi ilyesmit nem látok. Személyesen pedig van egy kis rálátásom az egyik kórház viszonyaira ismerős által, és egyértelmű, hogy a katasztrofális helyzetet a menedzselés, ill. annak hiánya okozza.

    Felelősségünk teljes tudatában cselekedni, tisztában lenni tetteink következményeivel, nem egyszerű. Sokkal egyszerűbb ezzel szemben elfogadni azt, amit mások mondanak. Ezzel látszólagos feloldozást lehet elérni. Látszólagost, mivel a lelkiismerete az ilyen embernek megkönnyebbül, hiszen ” az a másik mondta, az tehet róla” elv érvényesül, ám a gyakorlatban más a helyzet, lásd a fentebbi pontokat.

    Aki oltáspárti, szíve joga. De lehülyézni másokat csak azért, mert választ szeretnének előbb kapni pár kérdésre, tragikus. Én emiatt vagyok kétségbe esve.

  60. 70 – sleeper:
    Lehülyéznél-e valakit, aki nem csak öszintén hisz a lapos Föld elméletben, de teljes erőbedobással hirdeti is azt?

  61. 7O. sleeper
    Mindehhez amit felsoroltál mit lehetne még hozzáfűzni?
    Nem sokat.
    Teljes összefoglaló a vakcinákkal kapcsolatos problémákon.
    Fogad az őszinte elismerésemet!

  62. 70

    sleeper

    Tényleg komoly gond van a logikai képességeddel!
    A vírus ellen a maszk a lezárások és az oltás a védekezés.
    Mivel naponta 10 000 ember hal meg és az oltások a járvány lelassulásával kecsegtetnek ez a helyes irány.
    Te meg elemezgessed a bolha fasz@n pattanást!
    Több kevesebb kockázat mindenben van.
    Kockázatok nélkül élni veszelyes !
    Vannak esetek amikor az alternatív az idióta szinonimája!

  63. 71. Tibor bá’

    analógiát felállítani egy tudományos tény, és néhány egyenlőre még nem megnyugtatóan megválaszolt kérdés között … hmmm..??

    Annyira hiszel az igazadban, hogy az már kétségeket ébreszt. Főleg ha már kérdéseket is elutasítasz.

  64. 73.Mosógépszerelő

    Nem vagyok benne biztos hogy nincs igazad. Illetve bizonyos részletekben biztos vagyok, hogy igazad van. De ha az érvelésed egészét nézem, emlékeztet a hozzászólásom 2.bekezdésére…

  65. A globális és a magyar helyzet is tragikus.
    Miután embereletekrol van szó a határozottság itt indokoltabb mint általában!
    Sok esetben lehet vegetnemeroen akadémikusi vitákat folytatni eredmenyhirdetes nélkül, hajánál fogva előrángatni “érveket”de ez most nem az a helyzet !

    OLTANI KELL !
    MINNEL TOBB EMBERT, MINNEL GYORSABBAN !
    AZ OLTASELLENESSEG PROPAGALASA PEDIG GYILKOSSAG !

  66. 74 – sleeper:
    A védőoltás a gyógyítás 200 éves, igen hatásos fegyvere. Vészhelyzet esetén ezt megpróbálni (bármilyen okoskodással) megfúrni bizony-bizony egyenlő a lapos Föld hirdetésével.

    Figyelj! Ne oltasd be magad (és majd csendben dögölj meg) de most fogd be a szád, ne hirdesd a biztos halált.

  67. 76.
    A globális felmelegedést is megakadályozhattuk volna, még sem tettünk ellene semmit ,ami 100% -an a ma ismert világ végét jelenti. Miért lenne ez másképp a mostani helyzetnél ,amely drámailag meg sem közelíti az előbbit ?
    Mert vissza akarod kapni még pár évre a megszokott életedet?! Na,téged sem az utótaid élete foglalkoztat. 🙂
    Még kategorizálni sem fogják tudni ,amennyi járvány fog az elkövetkező időkben zúdulni az emberiségre,nemhogy tenni ellene.
    Ez már egy új világ,ahol szokni kell a hirtelen halált, a kiszámithatatlanságot ,a káoszt mint fiatalnak ,idősnek egyaránt..
    Isten hozott a digitalizált középkorban.

  68. 68 L.S.
    És mit gondolsz, miért állították le, halasztották el a műtéteket?
    Éppen azért, mert minden forrást lekötnek a súlyos koronavírusos esetek, és már bajban van az egészségügyi rendszer.
    Nálunk most döntötték el, hogy már a magán egészségügyi intézmények dolgozói is behívhatók legyenek vészhelyzet esetén, már nem bíznak, hogy az állami egészségügy meg tud birkózni a várható felfutással.
    Összekevered az okot a következménnyel…

  69. No de Tibor’bá! Az állatok dögölnek meg…az ember meghal, elhuny, jobb létre szenderül, elmegy…stb…stb. Csigalom nyugavér!☺

  70. 80
    Téged is megetetett a keresztény kultúra. A halál egyet jelent minden élőlény számára -részére, mindegy az alkalmazott jelző egy értelmes létforma fogalmazástárházában.

  71. Nincs is egyéb dolgunk ,mint Greta Thunberg kabalababát akasztani a kocsi műszerfalára és máris megoldódik a klimaváltozás problémája, a pandémia miatt is csak éppen be kell oltatnunk magunkat és máris mehet minden előre tovább ,a megszokott kerékvágásban.
    Rossz hír – egyik sem járható út, az életmódunkat kell megváltoztatni .
    Na, ezért kell nekünk Gréta és a vakcinák. A lázálmos délibábok.
    Amíg nincs életmódváltás ,nincs megoldás.Semmire. Álá szolgája,felség.

  72. 82 – Baltazár:
    Csak hát, kevesen látják ezt ilyen tisztán, mint te, és nagyokat okoskodnak.

    80 – Valaki:
    Hogy a megdöglés vagy az elhunyik szót használom, az nem attól függ, hogy kiről van szó, hanem arról, hogyan. Saját szarodban fetrendve, levegő után kapkodva két hét után vergődve végre a megváltó halál az bizony megdöglés.

  73. 69.Python:
    Köszönet a részletes, lényegre törő kommentért!
    Teljesen egyetértek.

    Tibor bá’-nak már írtam a brazil mutánssal szembeni kínai vakcina hatástalanságáról már legalább kétszer (az elsőben hivatkozás is volt), de úgy látszik szelektíven olvas.

    Nem baj, nem az én bajom…

    Ez szépen magyarázhatja az UAE felfutást…
    https://www.worldometers.info/coronavirus/country/united-arab-emirates/

  74. 76. Mosogépszerelő

    “OLTANI KELL !
    MINNEL TOBB EMBERT, MINNEL GYORSABBAN !
    AZ OLTASELLENESSEG PROPAGALASA PEDIG GYILKOSSAG !”

    Írta: Dimitrios Nick. Daskalaki, athéni ügyvéd

    Nyilatkozat az oltás megtagadásáról

    Kis hozzájárulás a görög nép felébresztésére és tájékoztatására irányuló közös erőfeszítésben

    Részlet irásának második feléböl

    -Mivel ez az első alkalom, hogy olyan vakcinát állítanak elő mRNS technológiával, amelyet emberen még soha nem teszteltek.
    -Mivel a világ kormányai most először beszélnek egységesen a “láthatatlan ellenségről”, és egységesen hajtják végre az elzárási politikát és az állampolgárok társadalmi elhatárolódásának intézkedéseit, egyidejűleg zsugorítva vagy megszüntetve az egyéni szabadságjogokat.
    -Mert az emberiség történetében először, a koronavírus megjelenése óta ilyen rövid idő alatt a gyógyszergyárak szervezik és hajtják végre a vakcinák tömegtermelését, a kormányok gazdag finanszírozása után, még mielőtt jóváhagyást is kapnának az illetékes ellenőrző szervektől.
    -Mert az emberiség történetében először az államok kormányai hirdetési kampányokat szerveznek, több millió eurót pazarolva, hogy „meggyőzzék” az állampolgárokat oltásuk szükségességéről.
    -Mert tagadhatatlanul ellentmondó és ellentmondásos orvosi jelentések vannak az oltások biztonságosságáról és hatékonyságáról.
    -Mert nem tudjuk biztosan, hogy az oltások megakadályozzák-e a betegség terjedését.
    -Mivel az oltott emberek öntudatlanul továbbíthatják és terjeszthetik a kórokozókat.
    -Mivel az oltási immunitás időtartama ismeretlen.
    -Mert nagyon valószínű, hogy évente legalább kétszer tömegesen, ismételt oltást fogunk végezni, hogy “oltási kultúrát” nyerjünk.
    -Mivel az oltás emberi pszichoszomatikus egészségre gyakorolt ​​mellékhatásait hosszú távon nem vizsgálták és elemezték.
    -Mert nagyon valószínű, hogy a koronavírus elleni vakcina megváltoztatja vagy zavarja az emberi DNS-t.
    -Mivel a meglévő vakcinák nem nyújtanak teljes és megfelelő védelmet a koronavírus mutációival szemben.
    -Mivel az mRNS vakcinák a jövőben más súlyos betegségeket is okozhatnak.
    -Mivel a komoly tudósok komoly gyanút (vagy akár bizonyosságot) fejeznek ki azzal kapcsolatban, hogy az oltások elkészítéséhez abortált embrionális sejteket használtak fel, ami hatalmas és leküzdhetetlen erkölcsi dilemmákat vet fel.
    -Mivel még az oltás után sem lehet visszatérni a normális állapotba, ezért az előny-veszteség egyensúly negatív, és egyértelműen a vakcina következetes elutasítását diktálja, mivel amit a vakcina emberi egészségre gyakorolt ​​hatásáról tudunk, minimálisnak tekinthető. figyelmen kívül hagyjuk.
    -Mivel a koronavírus-járvány kezelése nem értelmezhető a közegészség védelme szempontjából, de a világméretű politikai és gazdasági elit a világjárványt a társadalom szélsőséges, erőszakos és igazságtalan digitális átalakulásának szükséges és hasznos eszközeként használja.
    -Mert manapság a dystopiás társadalom születését kelteti, amelyben az állampolgárokat a totalitárius hatalom ellenőrzi és figyeli a magas digitális technológiai rendszerek alkalmazásával.
    -Mivel az emberiség egyidejű tömeges oltása globális szintű társadalmi kísérlet, amelynek végső célja a teljes alávetés és az állampolgárok folyamatos és állandó felügyelete.
    -Ezért a fenti okok miatt, és az összes többi ok miatt amelyre fenntartom a jogot a jövőben, kifejezetten kijelente, hogy nem egyezek bele, nem vagyok hajlandók alávetni magam a SARS koronavírus-2 koronavírus oltási eljárásnak”.

    Δήλωση Άρνησης Εμβολιασμού

  75. 76. Mosógépszerelő
    77. Tibor bá’

    Félek a vírustól, pontosabban ‘félem’ a vírust, nem szeretném elkapni, és mindent meg is teszek ennek érdekében.
    Félek az oltástól, az információ ami eddig elért róla hozzám, nem teljes, és végképp nem megnyugtató. Az is óvatosságra int, hogy eddigi életemben bármit szerettem volna, és ha végül elértem/megkaptam, sosem egyedül, hanem mindig “csomagban” jött, olyasmivel, amit eredetileg nem kértem hozzá.

    Amitől azonban igazán tartok, azok az emberek akik tökéletesen biztosak abban, hogy mi a helyes, szemernyi kétségük sincs, és fel sem merül bennük, hogy esetleg nem mindenben van igazuk. Utólag általában kiderül, hogy ezek hozzák a legnagyobb szerencsétlenséget az emberiségre. Pusztán jóakaratból.

    Személyes véleményem (most, ebben a pillanatban rendelkezésemre álló információk és tapasztalatok alapján) az, hogy nem értem miért nem foglalkozik senki a megelőzéssel és védekezéssel. Ebben az esetben a bizonyíték hiánya a bizonyíték számomra. Mondom ezt úgy, hogy közvetlen környezetemben volt beteg, tágabb környezetben olyan aki sajnos nem élte túl, de azt látom, hogy az elsődleges és legsúlyosabb probléma a nem helyes intézkedések meghozása és betartatása, valamint a mannavárás, az “isteni csoda” várása, amit az oltás hoz el. Mindegy, hogy milyen áron. És ez nem tetszik nekem.
    Ugyanis már vannak klinikai eredmények bizonyos gyógyszerekről, amik hatásosak is lehetnek akár. Persze ez nem száz százalékig bizonyított, kevés az adat. De az oltás esetében sincs semmi bizonyíték. Hosszútávú hatásokról meg főleg. De a felelősséget is hárítják a gyártók, már előre.
    Tehát van három téma: megelőzés és védekezés, gyógyszeres kezelés, vakcina. Az első egyértelműen szükséges, mégis mintha mindenhol balfékek ülnének a döntéshozói székben. A második esetben néhány számításba jöhető gyógyszer állítólag hatásos lehet, miközben semmilyen, vagy csekély mellékhatásról beszélhetünk (ezek már ismert, nem új gyógyszerek), ráadásul olcsók. De nem történik semmi. Sőt, mindezek ellenére mindenki az oltást favorizálja, ami drága, bizonytalan, és még a hatása is kétséges.

    Mire gondoljon ilyenkor egy értelmes ember? Hát természetesen arra, hogy aki nem oltatja be magát, az dögöljön meg csendben! Hmmm….

    Több hozzáfűznivalóm nincs, részemről ennyi. 🙂 (nem kell mindent komolyan venni ,hisze csupán az életünkről van szó)

  76. L.S. – el nem kell foglalkozni.
    Idézet Tibor ba’ – tol.

    Az az eset amikor mindenki szembejön az autópályán de mégis én vagyok a menő.
    Egy barátomat beoltottak influenza ellen és egy hétig fájt a karja.
    Van akinnek a gyűrűt amivel játszott sebésznek kell leoperálnia f@szarol.
    Árra nem is merek gondolni hogy a szakértők! A tömeges oltást tartják kisebb kockázatnak.

  77. 85.Probálj tömörebben és önmagad véleményét megfogalmazni , egyenesen ,egyszerűen ,ne a görög mitologiát bemásolni,mert az elavult .
    Esik a z életszinvonal???
    Igen.
    Miért ?
    Mert nincs turizmus .
    Mit tegyünk?
    Harsogjuk , hogy nincs pandémia és ezt hireszteljük mindenhol.hogy visszakapjuk azt ,ami nekünk keresztényi alanyi alapjogon jár ,mert minket illet a természet minden gyümölcse,amiért tulajdonképpen meg sem dolgoztunk.
    Ahol nincs ipar vagy mezőgazdaság , vagy fosszilis energiaforrás,ahol nincs min 5o évre saját belső felhasználásra és fogyasztásra felhasználható energiagóc – az szopni fog rendesen a következő időkben rendesen.

  78. Tibor bá, a blog motor bővítmény spamnak jelölte a sleepernek 70-re válaszoló RÉSZLETES előző hozzászólásomat, megtennéd, hogy kiszabadítod?

    Egy bold zárást akartam javítani, de azt már nem engedte, bár az eredeti hozzászólás megjelent.

    Ez a spam szűrő nagyon szar…

  79. 86.sleeper
    Szólj ha készen vagy bezárkozni egy hónapra !
    Addig nincs miről beszélni !
    Szólj ha felkészitetted az egész társadalmat,világot egy hónap teljes karanténra!
    Fogalmad sincs az elvárásaiddal kapcsolatban.
    Amiről ragyogsz ,az már világháborús téma,ahol a kovid enyhe tüsszentés az összes bevetésre alkalmas fegyvernem mellett .
    Téveszmék vettek hatalmukba.

  80. 86. sleeper

    Szívemből szóltál! Hozzászólásod minden szavával egyetértek, azonosulok.

  81. 92
    Seggből szólt vala ,nem értek egyet ,de baszki,Gyurma ez nem a Facebook’

  82. 70.sleeper:

    Nagyon nincs kedvem reagálni Neked, mert teljesen improduktív ennyi idő után megint körüljárni a témát.

    E miatt néznek Téged és a hozzád hasonló elveket vallókat hülyének!
    Mert a logikus érvelés lepereg Rólatok, és n 1 szer is előjöttök ugyanazzal.

    DE ÉRDEMI CÁFOLATOT A NEKTEK ADOTT ÉRVEKRE NEM TUDTOK ADNI, CSAK A HALLGATÁS EGY KIS IDEIG, AZTÁN ISMÉTLÉS MEGINT VÉGTELEN CIKLUSBA.

    Ami miatt válaszolok, hogy legalább vetted a fáradtságot, és pontokba szedve próbáltad rendszerezni a kifogásaidat.

    “1) egyetlen vakcina sincs rendesen letesztelve, amelyek megkapták a jóváhagyást, azokat csupán “gyorsított” eljárás keretében ( értsd: elhisszük bemondásra )”

    Ha visszanézel a múltba, akkor amikor szorított az idő, akkor a megmentendő emberéletek miatt ezt elő szokott fordulni.
    A legtöbb vakcinánál meg volt a 3-fázisú teszt ( az oroszok, bár megkésve de pótolták ezt a Szputnyik V-nél), a kínainál azóta sincs.

    “2) senki nem vállalja a felelősséget. Ez sokaknak természetesnek tűnhet, de igazából nem az.”

    Így van, de azért a 3 fázisú teszt mutat valamit a hatásosságról meg a mellékhatásokról.

    Mivel az oltás (MÉG) önkéntes, mindenki eldönti, hogy a vakcina kockázatát vagy a vírus fertőződés kockázatát tartja nagyobbnak.

    “3) a 2. pont ellentetje: Tőled elvárják, hogy aláírásoddal tanúsítsd, hogy tisztában vagy a veszélyekkel, és ennek tudatában hozol felelősségteljes döntést. Te, aki nem vagy szakember, ismered és felvállalod azokat a veszélyeket, amelyeket az azokat szakemberként jobban ismerők nem mernek felvállalni. ”

    Aha, egyes szakemberek nem vállalják, kettes szakemberek felvállalják.
    Miért hitelesek számodra az egyes szakemberek?
    Mert általában az “alternatív” médiába jelennek meg?

    A világ szakirányú kutatóinak nagy része kutatja a vírust, és fejleszti a vakcinákat.
    Szerinted az egyes vagy a kettes csoport szakemberei vannak többen vagy képviselnek nagyobb tudást?

    Dettó mint a klímaváltozás melletti-elleni vita.

    “4) az oltást természetesen önkéntes. Természetesen, és mindaddig, amíg tudomásodra nem hozzá, hogy nélküle majd nem utazhatsz, nem intézheted személyesen hivatalos dolgaid, stb. Ezt természetesen hivatalos szinten cáfolják, de ha nekem valamit hivatalos szinten cáfolnak, akkor azonnal azt vizsgálom, milyen hatással lesz rám ha mégis bekövetkezik (nevezhetjük ezt kke-i káros szokásnak is 🙂 )”

    Tudod van egy régi liberális elv, “Hogy minden szabad, ami másnak nem árt”
    Tudom, ez szemét ballipsi propaganda, de nagyon igaz.

    Ennek a mondásnak megvan a vallásos megfelelője is, ha az jobban fekszik.

    Tehát, ha Te , mint be nem oltott, potenciális fertőzési gócot jelentesz a társadalomra, akkor Téged korlátozhatnak bizonyos jogaidban, hogy más emberek egészségét.
    Lásd pl. leprások, fertőző betegek elkülönítése korábban ( lásd karantén), hogy másokat megvédjenek.

    “5) nem látom jelét az alternatív megoldásoknak. Alternatív ( de számomra inkább elsődleges ) megoldás lenne, ha a megelőzést és védekezést helyeznénk előtérbe. Ha valaki hivatalos oldalról összeállítana egy csomagot, amiben ilyenek lennének, hogy miként lehet csökkenteni a rizikófaktorokat ( elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, stb. ), milyen módon tudjuk erősíteni az immunrendszerünket ( milyen vitaminok, milyen adagolásban, milyen étrend, mozgáskultúra, stb. ), valamint hogy a világ más tájain milyen gyógyszerek ill. gyógymódok bizonyultak hatásosnak, és milyen lépések történtek, hogy ezeket hozzáférhetővé tegyék mindenki számára. Ismétlem, hivatalos verziókra gondolok. Általában azzal érvelnek, hogy nincs elég adat, hosszútávú tapasztalat. Mert az oltásra ugyebár van?”

    Teljesen igazad van, hogy hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre.
    De az adott esetben Te nem vagy tisztában az időfaktorral.
    Szerinted pl. egy tisztességes fogyókúra lefolytatását a vírus szépen megvárja, hogy befejezd?
    Vagy örül, hogy egy gyenge ellenállást talál és ezerrel megfertőz?

    Nem a járvány közepén kell elkezdeni a prevenciót az eltérő időbeli lefolyások miatt!!!
    Lehet ez csinálni egyénileg, de nem ez lesz a fő járvány leküzdési mód.

    “6) szeretnék egy kimutatást látni, hogy milyen vizsgálatok, műtétek maradtak el a Covid-ra hivatkozva, és emiatt hány ember kerülhet nehéz helyzetbe, mert pl. nem lehetett felismerni időben a rákot, nem kezdődhetett meg időben a kezelés, stb. És hogy mennyi ember halt meg emiatt, vagy amiatt, hogy ezen nem kezelt elsődleges problémái miatt annyira leromlott az állapota, hogy emiatt áldozatul esett akár a vírusnak is.”

    Könyörgöm, ha a járvány 100%-ban leterheli az egészségügyi ellátó rendszert, akkor mit vársz?
    Köszönthetően többek közt azoknak, akik hasonló gondolkodásúak, mint Te.

    Tudod van olyan, hogy sürgősségi ellátás meg durvább esetben triage?
    Amikor el kell dönteni, hogy ki van életveszélyben és azzal kell kezdeni, mert egy másik beteg aki nem annyira akut, az várhat, mert későbbi beavatkozással is nagyobb az esélye a túlélésre, mint a másiknak.

    Nagyon szomorú, hogy ezt X 1-szer is le kell írni, mert egyesek NEM TUDJÁK MEGÉRTENI!!!!!

    A következő hasonló hozzászólást meg nagy ívben le fogom sz@arni.
    Mert minek.
    Az oltás még önkéntes, szíved joga, hogy mit választasz…

    JÖJJÖN A DARWINI SZELEKCIÓ EZERREL.

    Az alacsony IQ-nagyobb reprodukció ráta ellen ez egy jó ellenszer lesz.

  83. 70, 86 Sleeper ,
    Nagyon jól összefoglaltad a lényeget!
    A Bábmester jól kifundálta ezt az “előadást”. A nézőteret pedig nehéz elhagyni, mivel kívülről bezárták az ajtókat! Egy valamiben bízhatunk : a rendező hibát vétett a forgatókönyvben. Egyenlőre még azt sem tudni, hogy hány felvonásos a “darab” és mi lesz a “happy” end!

  84. Baltazár!?!

    Vajon, hogy fér el ennyi rossz benned?
    Nem véletlen a neved eredete sem:

    “A Máté 12:27-ben Jézus Sátánt Belzebúbnak nevezi, ami által az ördögöt Baál-Zebubhoz, egy filiszteus istenséghez (2Királyok 1:2) köti. Az Ószövetség baáljai nem voltak több isteneknek álcázott ördögöknél, és végső soron minden bálványimádás ördögimádás (1Korinthus 10:20).”

  85. 95. Hanyistók

    Egy biztos, mégpediglen, hogy az előadás véget fog érni.
    A darab interaktív, a színészek eltérnek a forgatókönyvtől.
    Folyamatos korrekciók vannak a “plot”-ban.

    Az end biztos, a happy szó pedig az értelmezésétől függ.
    Gyaníthatóan 7 és fél milliárd nem a happy -re fog asszociálni mindeközben.
    Az ajtókat nem lehet bezárni, de nem is kell. Kint is csak önmagukat találnánk, épp elég baj az nekünk.

    Baltazárnak abban igaza van, hogy amitől bármi eredményt is várnak, az csak fugázi.
    A nekünk kell megvátozni szöveg jó. Csak éppen ez az amiről lövésünk sincs. Egyáltalán hogyan is álljunk neki?!
    Nyugodjon meg mindenki! Jön az oltás és minden rendeződni fog. Az a 160 egyéb katasztrófa-lehetőség ami épp a sarkon fordul be az smafu.

    Hogy mondta MangaM? Valamiféle elterelés van itten kéremszépen!
    De Rodolfot is lehetne idézni!

  86. 95
    Nagyon hülye vagy ,ha azt hiszed azt észt itt kg ban mérik ,ha pedig prédikátor vagy ott a vidám vasárnap,holnap..
    Mi AZ A DARVINI SZELEKCIÓ ezerrel __,oh fucking yeah ,amikor hidrogén bombákkal vagyunk képesek megsemmisiteni minden élő mozgó gondolkodó és nem gondolkodó tetvet 36oo ms alatt,de úgy hogy spermium sem marad senki fattyból?!

  87. Ahogy a komfortzónájába lyuk keletkezik máris vitézzé alakul minden tetű online ,de a valóságban csak sunyi hű konzumidióta ,aki hitelből él és ezért félti a rendszert.
    Jőn,jőn barátaim az igazság órája és hiába a tudás ,ha nincs semmi mögötte!

  88. 95 Idegen:
    A be nem oltottakat a leprásokhoz hasonlítani? Hát ez igazán nem volt szép.
    Egyelőre sokan még ha szeretnék, sem kaphatják meg az oltást (pl. életkor, kisgyerek, fiatal, egészségi állapot, oltáshoz való hozzáférés sorrendje miatt)

  89. 97.L.s
    Hát úgy ,hogy én vagyok az ördög! Akarsz velem cseverészni ?

  90. Baltazár = k@l&taszegi ?
    Már csak a stílusából tippelve

    101.Delphi:

    “Egyelőre sokan még ha szeretnék, sem kaphatják meg az oltást (pl. életkor, kisgyerek, fiatal, egészségi állapot, oltáshoz való hozzáférés sorrendje miatt)”

    Szerinted a beidézett 4.pont kapcsán a sleeper és a hasonló gondolkodók esetében esetében erről van szó?

  91. huh, szépen beindult mindenki 🙂

    bár azt hittem nincs több mondanivalóm, és teljesen világos amiről írtam, némely reakciót kiemelnék:

    92. Baltazar
    “…Szólj ha készen vagy bezárkozni egy hónapra !
    Addig nincs miről beszélni !…”

    én már gyakorlatilag egy éve be vagyok zárkózva. Nem szó szerint, de a lényeg ugyanaz. Nem tudom hol éltél idáig, de nálunk Európában pontosan egy éve tört ki a járvány, Olaszországban és Ausztriában talán egy hónappal előbb. Azóta olyan intézkedések vannak érvényben, amelyeket egyes csoportok nagyon, mások kevésbé szívták meg. Megnyugtatlak, hogy én az egyes csoportba tartozom. És nagyon nem csípem ezt.

    95. Idegen

    számomra megtiszteltetés, hogy szavaim válaszra késztettek, de attól tartok a mondandód nem teljesen világos.

    Az oltás önkéntes (még), igen. Mindenki oltassa be magát, ha akarja – én csupán felhoztam néhány érvet annak megvilágítására, hogy milyen okok vezethetnek odáig, hogy valaki mégse rajong érte feltétel nélkül. Másrészt kérdezd meg Infost, ha jól tudom náluk a tesztelés önkéntes, és senkit nem köteleznek rá. Csak éppenséggel a rendőrség megállít, és ha nincs érvényes teszted akkor megnézheted magad. Vagy ősszel kijelentették, hogy a nyugdíjasokat nem kell tesztelni. Aztán kiderült, hogy oké, de azt nem mondták, hogy nem mehetnek bevásárolni, vagy orvoshoz sem. Ez már azé szopás, nem? A jövőt el tudod magad is képzelni.

    A szakemberekkel kapcsolatban nem világos mire is gondoltál, mert ez így zavaros. A legegyszerűbb ha zanzásítva megismétlem: a szakemberek nem merik vállalni a felelősséget a munkájukért, holott annak tárgyát és minden aspektusát úgy ismerik, mint senki más. Kezeléskor, oltáskor viszont Tőled, a laikustól azt várják el, hogy nyilatkozz, és írd alá, Te tisztában vagy a kezelésed minden veszélyével, és ezeket elfogadod, átvállalva az ő vállukról a sajátodra a felelősséget.

    “….Teljesen igazad van, hogy hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre.
    De az adott esetben Te nem vagy tisztában az időfaktorral.
    Szerinted pl. egy tisztességes fogyókúra lefolytatását a vírus szépen megvárja, hogy befejezd? Vagy örül, hogy egy gyenge ellenállást talál és ezerrel megfertőz?
    Nem a járvány közepén kell elkezdeni a prevenciót az eltérő időbeli lefolyások miatt!!!….”

    Teljesen egyetértek Veled. Csakhogy én nem mondtam, hogy most kellene ezt elkezdeni. Ellenkezőleg, pontosan az a bajom, hogy ezt már a járvány elején, esetleg kitörése után 3-4 hónappal (igazából már korábban) tudni lehetett. Ez alapján legkésőbb 2020. júniusától már konkrét ajánlásokat kellett volna meghozni, konkrét intézkedéseket kellett volna hozni. És nekem ne mondd, hogy ha van rá 4-5-6 hónapod – visszatekintve pontosan ennyi idő telt el késő őszig, – akkor az emberek egy része nem tudott volna felkészülni. A máról nem is beszélve. Nem tudom mekkora lett volna ez a rész, de abban biztos vagyok, hogy ez a rész egészségesebben, jobb esélyekkel nézett volna fertőzés veszélye elé. Ha belegondolsz, hogy mennyibe került volna egy darab személyi csomagocska amiben vitaminok vannak mondjuk egy havi adagra való, mellette támogatták volna a testmozgást – az államnak lettek volna erre lehetőségei, – sokkal olcsóbban, fillérekből jobb helyzetet teremthettünk volna. És ez meg lett csinálva? Nem. De sehol sem Európában. Mibe került volna? Semmibe. Még annál is kevesebbe, főleg ha figyelembe vesszük a negatív hatások enyhítését a gazdaságra.
    Ivermektin? Most minden sarokból ezt hallod milyen jó. Holott már nyár elején voltak ilyen hírek, pont ezen a fórumon is. Tesztelte valamelyik ország? Nem tudok róla. És ha már akkor elkezdik tesztelni, ma már tudnánk egyértelműen hogy hatásos, vagy sem. De még ma is csak a szóbeszédre hagyatkozva kell azt gondolnunk, hogy minimum érdemes próbálkoznia vele annak, aki nagy bajban van.

    “…Könyörgöm, ha a járvány 100%-ban leterheli az egészségügyi ellátó rendszert, akkor mit vársz?
    Köszönthetően többek közt azoknak, akik hasonló gondolkodásúak, mint Te….”

    Hát ez vicces (lenne, ha nem lenne komoly a helyzet). Megismétlem: pont az a bajom, hogy senki, ismétlem Európában SENKI nem készült fel ! Holott mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy miután az, amit mi első hullámnak nevezünk, március-áprílis-május folyamán lecsengett, jön még kutyára dér. Az első hullám sikeres leküzdésse annak volt köszönhető, hogy láttunk példákat, és a legtöbb ország ( na pont a büszke nyugat-európai országok nem! ) többé-kevésbé jól reagált. De mivel a politikusok hozzászoktak a záros határidőkhöz, azt hitték, ez most lecsengett, és hű de jó minden. Senki nem használta fel a nyári hónapokat az igazi felkészülésre.

    Pedig pont az idejáró emberek a jó példa – aki itt tájékozódott, viszonlag gyorsan, viszonylag megbízható információkat szerezhetett a helyzetről , de arról is, hogy mi várható a közeljövőben. Ha egy egyszerű ember ennyit tudhatott, a kormányoknak kutya kötelessége lett volna a felkészülés.

    Ha a szomszéd faluban veszett kutyák kóborolnak, igyekszem majd oltást beszerezni, de az csak a végső segítség. Azonnal megbízom a vadászokat hogy lőjék ki őket, tájékoztatom az embereket, ügyelek a játszó gyerekekre, és mindent megteszek, hogy senkit ne harapjanak meg, és a veszettség se terjedjen el a többi állat között.

    De azt is megtehetem, hogy siránkozok egy sort, beszerzek minden embernek oltást, amin még jó pénzt is keresek. Utána pedig leülök a seggemre, és várom mikor adhatom be az oltást az embereknek. Ha pedig mindenkit beoltottam, én leszek a nap hőse. ( aztán jövőre, ugyanitt, ugyanígy …)

  92. 46. L.S.
    Elkéne végre döntened = a 2 közül melyik vonatkozik Tibi bá’ra?
    1./ “”szemellenzővel könnyű az úton maradni “” . . . . stb, vagy
    2./”” Szemellenző nélkül könnyű eltévedni más utakra”” . . .stb.
    55. Csibész.
    Figyelj pityu, te itt ne nyomorultazz le senkit ! — Kívül tágasabb !!!
    66. Tibor bá’
    Vállalom a szamárságot. — ( Egész életemet a = “”pillanatnyilag
    jó döntésnek látszott”” mottó szellemében éltem le, ) — EDDIG !!!
    Tudom, nem nyerhetek mindig, DE nem bújhatok ki a bőrömből.
    70.Sleeper.
    A 3. pontban tökéletes az észrevételed, nekem is itt a bökkenő !!!
    NEM OLVASOM TOVÁBB . konklúzió = AZ emberi test kiszáradása
    ellen folyadékra van szükség , DE NEM MINDEGY MIT “”ISZOL”” !!!
    Csökönyös vagyok mint a SZAMÁR. ( Idézem Tibor bá’t. )

  93. 96. Hanyistók

    Hát igen, szeretném azt mondani, hogy remény mindig van, de visszatekintve a történelemben egy csomó helyzet volt, amikor sok generációig tartott, míg megtörtént az áttörés.

    Számomra a legrosszabb, amikor nem látható mi a helyes út. A bábmester sok lépéssel előre tervez, és néha ha olyat teszünk, amit helyesnek vélünk, amit a saját érdekünkben teszünk, akkor is az ő kezére játszunk, mert mondjuk ezzel legitimálunk egy olyan ellenlépést, amit pont el akartunk kerülni.

    Nagyon sok olyan stratégia létezik ,amivel igaz dolgokat diszkreditálhatnak. Akár az oltás kapcsán, ha olyan könnyedén megcáfolható híreket terjesztenek, hogy fake oltások történnek – ezt finoman megkavarva, egy kalap alá véve, lejárathatnak olyanokat is, akik csupán legitim kérdésekre szeretnének választ kapni.

    Nem igazán tudom mi lenne a helyes, pontosabban a célravezető. Vizet, futóhomokot erővel megállítani nem tudod, csupán felismerni tulajdonságait, ezzel irányítani, eltéríteni…

  94. Bábelőadás, Belzebúb és Máté evangéliuma, meg néhány józan szó, s Tiborbá keserűsége is. Itt aztán van minden, mint a maszk nélküi fideszes búcsúban!

    Kedveseim!
    Tessék barátkozni a gondolattal, hogy hála az idiótáknak és hatalmas arányuknak meg kell barátkoznunk hosszabb időszakra is a maszkkal, a kézfertőtlenítőkkel és a részleges bezártsággal. Majd készítenek nektek kevert valóságon alapuló AR szemüvegeket és applikációkat, s azokkal el lesz a boldogságos új generáció, amit még a kebleteken melengettek. Nem is tudom, szociológiai értelemben hogyan kéne majd elnevezni őket? Volt már X,Y,Z, meg indigó gyerekek, most kik jönnek majd, mi legyen az elnevezése a covidbezárásokon felnőtt generációnak?

    Aki még mindig szeretné -lehetőleg egy éven belül többször is- elkapni ezt a kis náthát, tolja csak a magasröptű dumát! Az én olvasatomban ezek nem egyszerűen hülyék, hanem az oligofrénia minősített esetei. Van köztük imbecillis és kifejezetten idióta is. Az információs sztráda bűvöletében kifejlődött tudatlanság és a szabadság rabszolgasága. Kibaszott XXI.század! Á, fenét! Ez csak az állati csökevényeitől évtízezred alatt szabadulni nem tudó emberi fajzat… A csordaszellem digitális megnyilatkozása. 🙂

    Aki nem érintett, ne vegye magára!

  95. Na, már csak én hiányzom innen… 😀 Rövid magyarázattal mégis leírom azt a pár pontot, amit szerintem érdemes (bár “bonyolult”, szürke, unalmas, Arany János). Akit fáraszt, ne olvassa.

    -1: A címet nem értem.
    Tibor bá, te ötven éve “kétségbe vagy esve”, erre építed a világodat. Ezen a blogon folyamatosan járod körbe-körbe az új ismeretek általad gondosan válogatott, világvégét jövendölő elemeit, minden eszközzel irtod ha valaki a személyes felelősség és mozgástér kérdéseit feszegeti. Az eredmény épp a blogon közölt cikkek fényében nem meglepő. Mert mi is olvasható itt?
    “TIT-virológus” fordítások. Ettől még egyetlen olvasód sem lesz szakértő a témában, viszont a kommentek között minden vélemény-buborék hordaléka felmerül. Eredmény: “az oltás lutri”, van aki ennek, van aki annak hisz.
    Tematikus vagdalkozás. Az oltás hirtelen készült, nem 100%, kockázatok és mellékhatások folyamatosan merülnek fel, “Fauci hazudik”, cégek nyerészkednek, politikusok ködösítenek, világszervezetek megbízhatatlanok, stb. Eredmény: az oltás ismeretlen személyes kockázatot hordoz. És egyébként is, melyik a “jó”???
    ÚGYIS MIND MEGHALUNK!!! Olvad a jég, atomháború lesz, társadalmi összeomlás, háttérhatalom, migránsok, “aberrációk”. Eredmény: minek vállaljak most akármekkora személyes kockázatot, ha úgyis minden mindegy?
    Régen úgy mondták, aki szelet vet, vihart arat.

    0: Helló, még mindig nem omlottunk össze!
    Sokkal többet tudunk a vírusról, mint egy éve, és a segítségével magunkról is. Csak akkor olyan, mint a moziban, ha hülyék vagyunk (USA, Brazília). Fegyelmezett viselkedéssel kordában tartható, ami épülhet a technológiára mint Szingapúrban (amit pont a “nyugati civilizáció” működését biztosító társadalmi egyenlőtlenség tud megborítani), vagy a teljes társadalom felnőtthöz méltó hozzáállására, lásd Bhután. https://index.hu/kulfold/2021/02/14/bhutan-koronavirus-vedekezes-egyetlen-halott/ Persze a tanulság a “fejlett nyugati ember” számára nehezen kezelhető, de számunkra közben lett oltás is. Innentől a koronavírus nem “végítélet”, hanem civilizációs szintű IQ teszt, amin jó okkal állunk elég rosszul.
    A követendő pálya fel van festve és nem sokat változott az elmúlt egy évben.

    1: Nyugi.
    Ezzel a fertőzéssel jelen állás szerint előbb-utóbb mindenki találkozni fog, akár megfertőződés, akár oltás útján. Ha észnél vagyunk, lényegében azonos formában, de napról napra több ismerettel – ha a szokott módon először távolról okoskodunk aztán pánikban szerencsétlenkedünk, ezer mutációval. Az Apollo 13 is visszajött olyan helyzetből, amire előre keresztet vetettek, de ahhoz kellett Gene Kranz:
    “Let’s work the problem people. Let’s not make things worse by guessing.”

    2: Messze a vége.
    Fogalmunk sincs, hol tartunk, ahhoz a védettséget igazoló ellenanyag felmérések kellenének, illetve folyamatosan frissülő adatok az új változatok fertőzőképességéről a védtelen és védett népességben (akár oltás/fertőzés típus bontásban). Ilyen nincs és főként nálunk nem is várható, lásd tájékoztatás vs. propaganda.
    Viszont a meredek felfutások bizonyítják: még igen fogékonyak vagyunk.

    3: Egyéni, szigorú távolságtartás.
    A szabadon engedett fertőzés követhetetlenül gyorsan rohan végig, meg tudja borítani első körben az egészségügyi ellátórendszert (-> “indokolatlan” áldozatok tömege mutációk), második körben a hosszú távú ellátórendszert (társadalmi együttműködés, termelés, oktatás -> hosszú szükségállapot), harmadik körben a létfenntartó infrastruktúrát (kommunikáció, alapszolgáltatások -> teljes káosz). A kordában tartás úgy történik, hogy én minimalizálom a saját átadás esélyét: maszk viselése, lockdown betartása.
    A maszk nem téged véd, hanem a mindnyájunkat életben tartó infrastruktúrát.

    4: Ha nincs védettséged, oltás. Bármelyik.
    Az álmodozóknak: az oltás NEM jelent száz százalékos védelmet, és akár lehetnek későbbiekben kiderülő következményei is. Az hogy mi mindenhonnan kavarjuk az oltásokat és “elfelejtjük” hogy ki mit kapott, szintén rejt kockázatokat. Ez van: szintén nem garantált személyes biztonságról, hanem statisztikai mutatókról szól. Viszont az esetleges problémák hosszabb időtávon jelentkeznek, ami kezelhető ha közben sikerül fenntartani a globális (ja, és létező, nem valami “jövőből kölcsönzött” technológiákra csettintésre felépülő) infrastruktúrát. Az igazi veszély ennek megborulása, amihez hozzáadódnak a most felhalmozódó elmaradó szűrések, kezelések következményei. Akkor is, ha te pont a rövidebbet húztad és három év múlva mégis belehalsz egy 0.02%-os esélyű szövődménybe.
    Egy kivétel van: antitest teszten igazolt védettség, ha ez neked van akkor engedd előre azokat, akiknek nincs ilyen.

    Ennyi.

  96. 106. sleeper :
    Én sem látom tisztán a helyes utat de érzem és látom, hogy itt egy nagyon rossz előadásra terelték be az egész emberiséget. A rendező(k) sokat gondolkodott a darabon és az ő szempontjából elég jó lett a forgatókönyv. A szinpadon a kormányok váltják egymást különböző beszédekkel és koreográfiával. Mögöttük táncol a kaszás és időnként lerohan a nézőtérre és szétcsap a nézők között. A megriadt tömeg pedig nyomja az ajtót, de zárva. Kisebb csoportok a szellőző járatokon ki tudnak menekülni a fényre, de a nézők nagy része a székéhez szegeződve, megbabonázva tovább nézi a darabot. Itt tartunk most.
    A félő az, hogy a bevezetett szurinak nem csak üzleti hasznot szánt a rendező!

  97. 110: Kedves Loránd

    Nagyon jó írás, magam részéről köszönöm.

    Egyetlen kiegészítés a (-1)-hez. A türelmetlen, kegyetlen, sokszor személyeskedésbe csapó kommentelői stílus saját vélt igazság mellett, a hittérítés agresszívitásának megjelenése (szerintem járványkezdettől). Ami nem szép, de “legalább” fájó és kontraproduktív.

  98. Tegnapi történet. Az egyik közeli ismerősöm hívott, hogy segítsek felprogramozni az új kameráját. Rendben. Egyszerű, de nem rosszindulatú emberek.
    Közben szó került az oltásról.
    Megkaptad az oltást? Nincs semmi bajod?
    -Mi a fene bajom lenne egy egyszerű influenza oltástól?
    Hát igen, az tulajdonképpen egy sóoldat …Mi a véleményed, a munkahelyen is megbeszéltük, egy svájci tanulmányban volt, aki nullás és RH negatív , az hogyan …?
    -Honnan tudnám, nem vagyok orvos.
    Később: lehet, hogy mégis kellene regisztrálnom. De az oltás eléggé veszélyes (közben az egyik cigarettáról a másikra gyújtott).
    -Én mezei vérnyomás csökkentőt szedek (Portiron), a dobozában van egy papír, arra azt írták, hogy szedése esetén jelentkezhet többek között rendellenes szívritmus, agyi érrendszeri katasztrófa, szívroham, hasnyálmirigy-gyulladás … Akkor ne szedjem?
    Már kezdtek megnyugodni, amikor a háttérben elkezdődött az RTL Híradó a szenzációkkal.
    Felidegesítették magukat, akkor inkább haljanak meg, de nekik ez nem hiányzik.

  99. 110: KL.: Szuper!
    Ja, ja, megmaradunk valahogy, a hogyan teljesen mellékes. Elvégre a középkort is túléltük, mit számít, ha párezer évre megint kis hullámvölgybe kerülünk eme nagyszerű gondolkodásmód miatt…

  100. 110 kedves Loránd
    Na ugye, hogy tudsz te, ha akarsz!
    Nekem tetszik az áttekintésed, és a konklúziók, logikus, áttekinthető, csupán az első ponttal kár hangulatilag elrontani az összhatást.
    Mitől lenne Tibor bá’-nak mindenben következetesnek lenni ott, ahol senki nem tudja a tutit?
    Azért ő is azt szokta írni, hogy nem szabad feladni, mindig úgy kell küzdeni minden eszközzel, hogy minél tovább fennmaradhassunk.
    A helyzet bizonytalan, és ettől mi is azok vagyunk, hiszen senki nem lehet biztos abban, hogy a választott út lesz a megoldás, lehet, menetközben módosítani kell.
    És a általad említett “úgyis mindegy” attitűdből nem feltétlenül következne, hogy minek oltsak, az is lehet, hogy miért ne oltsak?
    A többit szépen összefoglaltad, legalábbis az én véleményemmel megegyezik.
    Tán azon akadtam fel, hogy miért találkozna a fertőzéssel az, aki oltat? Az oltás reakciója nem azonos a fertőzéssel…

  101. Ég a H á z !
    A 10. emeleti lapostetőn rettegnek az oda menekült a lakok.
    Megérkezik végre a segítség, helikopterről köteleket dobnak le.
    A egyik meg biztonságos fal mentén le lehet ereszkedni.
    A tűzvész tombol és közeledik.
    Az alternatívok a kötelek írásos biztonsági garanciáját hiányolják.
    Nem ereszkednek le ,mert azt érzik nagyobb veszélynek.
    Különben is hisznek a gonosz hattérhatalomban ,ami azért küldte a köteléket, hogy végezzen velük.
    Hülyének lenni alapvető állampolgári jog !
    És milyen sokan élnek vele!

  102. 110 – Kedves Loránd:
    ““TIT-virológus” fordítások. Ettől még egyetlen olvasód sem lesz szakértő a témában,”
    Ellentétben veled, én nem oktatok, hanem tájékoztatok. Nem szakértőket akarok előállítani, hanem tálcán kínálom azt, amihez nehéz hozzájutni. Szerintem ez jó minőségű szolgáltatás, amit felesleges megfúrnod. Hogy ötven éve csinálom, várd ki a végét, már nem tart sokáig. 🙁

  103. 116 Mosógépszerelő
    Nagyon jó kis hasonlat!
    Pontosan ez a helyzet.
    Még akkor is, ha a kötél gyártója és forgalmazója örül, ha újabb rendelést kap… 🙂

  104. Novemberben kaptam meg a fertőzést, és ismét felütötte a fejét a környezetemben, sorban hullanak ki mellőlem az emberek a munkából. Még nem kaptam el, biztosan védettég alalkult ki nálam az előző hullámban. Tehát négy és fél hónap. Védekezést nem használok semmilyen formában, mert szeretem kihivni magam ellen a sorsot minden formában.
    Azonban maradandó károsodást okozott ,amire kb egy hónapja lettem figyelmes.
    Ötven lépés után már annyira kifárad a bal csipő forgom, hogy üvölteni tudnék. Csak félperces pihentetés segít, vagy fájdalomcsillapitó gyógyszerek, de inkább iszom. 🙂
    Ahá. Akasztják a hóhért.

  105. 1O9. Horváth Csongor
    “Bábelőadás, Belzebúb és Máté evangéliuma, …”

    Αρχή σοφίας ονομάτων επίσκεψις, λέει ο Αντισθένης.

    A nevek látogatása, elemzése a bölcsesség kezdete – mondja Antisthenes.
    A szavak az etimológián és a helyesíráson kívül a történelmüket is hordozzák.

    “És ha az emberek elfelejtik a történelmüket, a nevek időben mindig visszaemlékeztetnek magukra”.

    11O.Kedves Loránd

    Irásod még egy egyszerű laikusnak is megérthető.
    Teljesen egyetértek minden szavaddal.

  106. 89. Baltazár
    “Esik a z életszinvonal???
    Igen.
    Miért ?
    Mert nincs turizmus .
    Mit tegyünk?”

    Baltazár Te is egy teljesen agymosott vagy?
    Vagy pedig megint leittad magad?
    Nem veszed észre, hogy ha nem birod nem szabad folytatnod?

    Miért ?
    A kérdésedre válaszolva:
    Talán azért, mert a 8O-as évek előtt Görögország gazdaságilag teljesen önálló ország volt, szinte mindent termelt amire szüksége volt és még exportált is ipari, mezőgazdasági árucikkeket. Balkán szomszédos népei hétvégére Thesszalonikibe jöttek bevásárolni tömegesen. Az arab országokba tömegesen szállitották a hütőket, ellektromos, gáz konyhákat stb. Görög cementet, pamutot, szöveteket, divatos ruhákat, mezőgazdasági termékeket a saját hajógyárainkban épitett hajóinkkal és görög fedélzeti személyzettel az egész világba expotálták. Nemhogy nem volt munkanélküliség, hanem a magánszektorban a túlórázás egy megszokott fogalom volt. Szinte minden családnak már saját öröklakásra tellett sőt sokan már a wikend házra gyüjtöttek.
    A 8O-as évek kezdetétől a kormány élére a szocialisták kerültek. Az állami apparátus, az állami alkalmazottak létszáma megduplázódott, fizetésük szintén. Szép lassan fölszámolták az ipart – EU megegyezések és utasitások alapján – amibe besegitettek a SAJÁT szocialista és kommunista szakszervezeti vezetőik az állandó sztrájkokkal.
    Szép lassan a mezőgazdasági és álattenyésztést is szabotálni kezdték.
    A legvadabb példák erre:
    Pénztámogatást kaptak:
    A szölösök, olajfák, gyümölcsösfák kiirtására.
    A halászhajok bontására.
    Még most is a görög citrom és narancs a fán marad amig az izraelit meg törököt nem szüretelik ell, ugye EU gazdasági politikárol beszélünk?!
    Az EU előtt még saját banán termelésünk is volt, mert védtük a saját termelőinket.
    Most meg a nagykereskedőket csak a saját nyereségük érdekli nem törődve az őshonos benszülöttekkel.

    Ez lett csupán 4O év alatt Görögországgal.
    Szinte mindent szétromboltak, alig maradt valami éppen mindabbol ami a teljesen önálló országot föntartotta.
    Semmilyen iparunk nem maradt, mindent importálunk és a tetején egy Baltazár nevü tipus okoskodik.
    Amikor a liter tejedért az ásványviz értékének csupán a fele értékét adják majd Neked is, akkor meglátjuk milyen okos leszel Te is.

    Miért ?
    Mert nincs turizmus .

    A szemellenződre vigyázz Baltazár, mint a szemed fényére!

  107. 1O5. Barna Mihály
    “46. L.S.
    Elkéne végre döntened = a 2 közül melyik vonatkozik Tibi bá’ra?
    1./ “”szemellenzővel könnyű az úton maradni “” . . . . stb, vagy
    2./”” Szemellenző nélkül könnyű eltévedni más utakra”” . . .stb.

    Miért kell nekem ugyanazt annyiszor ismételnem?

    “Ha csőlátásunk van, sohasem fogjuk megismerni a valódi lehetőségeinket a világban. SZEMELLENZŐVEL könnyű az úton maradni, AZT VISZONT MÁS IRÁNYITJA, HOGY MERRE MÉSZ.
    Magyarul: TERELNEK.

    SZEMELLENZŐ NÉLKÜL könnyű eltérni más utakra, viszont ha megtanulsz koncentrálni, akkor a sok dolog, amit látsz nem elterelés lesz, hanem lehetőség arra, hogy támogasson az utadon. Így nehezebb, de legalább ARRA MEHETSZ, AMERRE CSAK AKARSZ”.
    Magyarul: NEM VAGY TERELVE.

    “Elkéne végre döntened = a 2 közül melyik vonatkozik Tibi bá’ra?”

    Amikor Tibor bá’ szinte minden irásával a háttérhatalommal szinte párhuzamosan minden témában ugyanazt vallja, de létezésüket letagadja, egyben az aki ellenük szembeszáll az hülye, idióta akkor szerinted Barna Mihály ” a 2 közül melyik vonatkozik Tibi bá’ra?”

  108. 123 – L.S.:
    Engem nem érdekel a “háttér hatalom”. Engem a hiteles források érdekelnek. Onnan is a valóságot iparkodom kiszűrni. Megjegyzem, aki hisz egy háttér hatalomban, az nagyon könnyen kiönti a gyereket a fürdővízzel együtt, mert állandóan a háttér hatalom ellen harcol, és minden eseményben a háttér hatalom kezét látja. Magyarul kedves L.S. barátom neked van csőlátásod, mert kizárólag a háttér hatalom árnyékából értékelsz minden lehető témát, eseményt

  109. 125: A hazai modellek szerint március végén, április elején lesz a csúcs, de ez mindig változik az aktuális adatok alapján. Ezt az eltérést leszámítva nagyjából dettó ugyanaz, mint amit az IHME modellje mutat.

  110. 122: L.S.:
    Miért nem álltál Görögországban politikusnak?!
    Mindenki jobban járt volna. De komolyan!

  111. 128. Horváth Csongor
    Miért nem álltál Görögországban politikusnak?!

    Horváth Csongor? Politikusnak? Komolyan?

    Velejéig romlott, erkölcsileg züllött, aljas, gátlástalan korrupt rablóbanda, kivétel alig van köztük.

  112. 129: L.S.:
    Amíg csak ide firkálgatsz, ez így is marad…

  113. 129: L. S.
    “Velejéig romlott, erkölcsileg züllött, aljas, gátlástalan korrupt rablóbanda, kivétel alig van köztük.”

    Ez ma már általános jelenség, és amíg a covid körül kialakult tudományos- és vallásháború zajlik (ami csak egy tünete a totális bizalmi válságnak), ezen nem is lehet változtatni.
    Kit érdekel ma már az erkölcs? Nagy igazsága van Facsar Imrének abban, hogy három hatalmi piramis épült ki az évszázadok során az összeomlott Róma körül: a vallási, a pénzügyi és az akadémiai. Ezekből annyian élnek jól máig (köztük a politikusok is), hogy reménytelen szájkaratéval ellenük hadakozni. Meg kell várni, amíg az egyik összedől magától, mert csak akkor derül majd ki, hogy ez a három = egy. (Én erre a legnagyobb esélyt a pénzügyi lufinál látom)
    Akkor majd újra láthatóvá válik, hogy emberi társadalmat nem lehet erkölcs nélkül fenntartani.

    Szóval teljesen jogos Tibor bá’ részéről, hogy 50 éve várja ennek a rendszernek a végét.

    Holmi covid most erre rendesen rásegít 🙂

  114. Az eredeti kérdéshez visszatérve, én igennel szavaztam, és regisztráltam is oltásra. A kínait is hajlandó vagyok felvenni. A Szputnyiknak vagy az Astra-nak annyira nem örülnék,de bevállalnám. (egyébként szakirányú MSc végzettségem van, ha ez számít valamit 🙂 )
    Az “aki akarja, oltassa be magát, aki nem, az nem” hozzászólóknak jelezném, hogy az oltás nem 100%-os, és bizonyos átoltottság alatt nem állítja meg a járványt ( ami szerintük nincs)
    Azt is jelezném, hogy közérdekből a személyes szabadság korlátozható, ami ellen hőzöngenek, annál sokkal szigorúbb korlátozások is bevezethetők, és ha szükség lesz rá, be is fogják vezetni.

  115. 109, Horváth Csongor:
    nevezzük a szorongós kategóriába tartozóknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük