(1962) Nyugaton Oroszországnak nincs partnere

VIP.138.

 

[Tibor bá’: Szívesebben adnám azt a címet: „Lehet, hogy Putyin hazaáruló?”]

Szerző Paul Craig Roberts

Az orosz kormány újra és újra ugyanúgy cselekszik, miközben eltérő eredményt vár. Az orosz kormány egymás után köt egyezséget Washingtonnal, Washington pedig folyamatosan megszegi azokat.

A legfrissebb eset, ami Einstein megfogalmazása szerint esztelenség, a legutolsó szíriai tűzszünet. Washington megszegte a megállapodást azzal, hogy elküldte vadászbombázóit, hogy letarolva a szír hadsereg állásait, aminek során megölt 62 szír katonát, megsebesített 100-at, lehetővé téve, hogy az ISIS újabb támadásra induljon.

2015 szeptemberében Oroszország jókora meglepetést okozott Washingtonnak, amikor az orosz légierő ISIS pozíciókat bombázott Szíriában, ami lehetővé tette, hogy a szír hadsereg visszaszerezze a kezdeményezést. Oroszország az ISIS elleni háború megnyerésének a kapujában állt, de váratlanul kivonta vadászbombázóit még mielőtt befejezték volna a vállalkozást. Ez lehetővé tette, hogy Amerika, vagy ügynökei felújítsák fegyverszállításukat az ISIS számára, akik így újra támadó készekké váltak……..

_________________________________________________________

A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu

________________________________________________________________

Russia Has No Partners In The West

By Paul Craig Roberts

The Russian government is doing the same thing over and over again and expecting different results. The Russian government keeps making agreements with Washington, and Washington keeps breaking them.

This latest exercise in what Einstein defined as insanity is the latest Syrian cease fire agreement. Washington broke the agreement by sending the US Air Force to bomb Syrian troop positions, killing 62 Syrian soldiers and wounding 100, thus clearing the way for ISIS to renew the attack.

Russia caught Washington off guard in September 2015 when the Russian Air Force was sent to bomb ISIS positions in Syria, thus enabling the Syrian Army to regain the initiative. Russia had the war against ISIS won, but pulled out unexpectedly before the job was done. This allowed the US or its agents to resupply ISIS, which renewed the attack.

So Russia had to return to Syria. In the interval Washington had inserted itself. Now the Russian air attacks on ISIS are more complicated, as is the sky over Syria. Russia notifies Washington of its planned attacks on ISIS, and Washington warns ISIS and perhaps Turkey which shot down a Russian plane. Nevertheless, the Syrian Army gained ground.

But each time victory was stymied by “peace talks” or a “cease fire,” during which the US supported forces would regroup. Consequently, a war that Russia and Syria could have already won continues, and with a new element. Now Washington has directly attacked the Syrian army.

The US military claims it thought it was striking ISIS. Think about that a minute. The US claims to be a military superpower. It spies on the entire world, even on the personal emails and cell phone calls of its European vassals. Yet, somehow all this spy power failed to differentiate a known Syrian Army position from ISIS. If we believe that, we must conclude that the US is militarily incompetent.

This is what has happened: Prior to the current “cease fire,” the Russians could attack the US-supported jihadists, but the US could not attack Syrian forces directly, only through its jihadist proxies. The US has used the “cease fire” to create a precedent for US direct attacks on the Syrian Army.

The Russians, who almost had the war won, have shifted their focus to “peace talks” and “cease fires” that the US has used to introduce Washington’s direct participation into the conflict.

It is a mystery that the Russian government believes Washington and Moscow have any common interest in the outcome in Syria. Washington’s interest is to remove Assad and put Syria into the chaos that rules in Libya and Iraq. Russia’s interest is to stabilize Syria as a bulwark against the spread of jihadism. It is extraordinary that the Russian government is so misinformed that it thinks Moscow and Washington have a common interest in fighting terrorism, when terrorism is Washington’s weapon for destabilizing the Middle East.

How can the Russian memory be so short. Washington promised Gorbachev that if he permitted the reunification of Germany, NATO would not move one inch to the East. But the Clinton regime placed NATO on Russia’s border.

The George W. Bush regime violated the ABM Treaty by pulling out of it, and the Obama regime is putting missile bases on Russia’s border.

The neoconservatives deep-sixed no first use of nuclear weapons and elevated them to pre-emptive first strike in US war doctrine.

The Obama regime overthrew the Ukrainian government and installed a US puppet government in a former constituent part of Russia. The puppet government launched a war against the Russian populations in Ukraine, causing secession movements that Washington has mischaracterized as “Russian invasion and annexation.”

Yet, the Russian government thinks Washington is a “partner” with whom it has common interests.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

56 gondolat erről: „(1962) Nyugaton Oroszországnak nincs partnere

  1. Szerintem az Oroszok nagyon is jólm mérik fel a helyzetet, de az is tény, hogy egy nyersanyagokkal rendelkező hatalomnak nem érdeke a háború. Ha ugyanazon hangnemben politizálna, mint az amerikaiak, akkor már rég nem lennénk itt a Földön. Amerika hanyatlik, és ezt szerintem minden ép eszű ember érzékeli. Ma már nem csak az ipara van kiszervezve, hanem a világ politikai közvéleménye is egyértelműen agresszornak tartja. Szerintem a V4 kezdeményezés egy EU hadseregre is ezt a burkolt közlést takarja: “Az USA NATO álcázású hadereje vonuljon ki az EU területéről, ne provokálja tovább Oroszországot”. Az Oroszok még valamit jól csinálnak: a bukdácsoló birodalmat lassú elgyengülésében hagyja, kerüli a közvetlen konfrontálódást.Szerintem a háttérben eleve a BRICKS formájában szerveződik egy új, több pólusú világrend.Ami aggasztó, az az EU töketlensége, és számunkra és főleg gyermekeinkre nézve ez a legveszélyesebb…

  2. A szerző véleménye szerint a Közel-Keleti káosz nem a rosszul felmért beavatkozás kontraproduktív eredménye, ahogy ezt sokan értelmezték eddig, hanem tudatos, szándékos manőver, amit Szíria esetében is el akar érni. Illetve nem akarja hagyni, hogy itt újra stabilizálódjon a helyzet.
    Ez nagyon szomorú ránk nézve, mert egyre több bizonyíték van arra, hogy az USA Európát kilátástalan helyzetbe hozza, miközben Európa elvileg szövetségese.
    Egy széles látókörű politikusnak ezt egyre tisztábban kell látnia, ennek ellenére olyanok a politikai függőségi viszonyok, hogy ezt hivatalosan kimondani, felismerni nem lehet.
    Viszont egyre nyilvánvalóbbá válik a dolog, és egyre több lesz, aki pontosan látja, és csak alkalomra vár, hogy ki tudjon bújni ebből a függőségi rendszerből, amely hosszabb távon halálra ítéli.
    Az amerikaiak meg úgy sakkoznak, hogy ne legyen mód és alkalom ez alól az ördögi kényszer alól kibújni.
    Ezért van az, hogy habár a nyugatnak nem szimpatikus az orosz rendszer, mégis egyfajta vonzerővel is bír, mert szembe megy az Európára életveszélyes amerikai politikával.
    Na, ezért is kell az USA-nak démonizálni Oroszországot, hogy abszolút szalonképtelenné tegyen minden közeledést az oroszokhoz.

  3. 2: “A szerző véleménye szerint a Közel-Keleti káosz nem a rosszul felmért beavatkozás kontraproduktív eredménye, ahogy ezt sokan értelmezték eddig, hanem tudatos, szándékos manőver, amit az USA Szíria esetében is el akar érni.” el akar érni az USA ? Én ezt gondolom, de az alanyt kihagytad…

  4. Azt mondjuk én sem értettem, hogy miért vonták ki az erők nagyrészét Szíriából mielőtt az ISIS-t és a többi terroristacsoportot felszámolták volna.

  5. Oroszország témakörben érdemes olvasni Saker cikkeit, (aki tud angolul, ill, más nyugati nyelveken is elérhető http://thesaker.is/
    amikor a kivonás történt, ő indokolta egy logikus magyarázattal, hogy az oroszok a győzelem kapujában azért léptek vissza, hogy Asszad arathassa le a babért, ő legyen aki végül legyőzi a zsoldosokat, így nem lehet megkérdőjelezni majd pozícióját.
    illetve akkor még Törökország provokálta az oroszokat, és csökkenteni akarták a nyomást, a feszültséget, hogy időt nyerjenek.
    csak úgy látszik, tovább húzódik Asszad győzelme, azért halad szépen, és közben a törökök is besegítenek

  6. 6:
    The Saker erősen orosz barát. Sose fogja azt mondani, hogy Putyin hülyeséget csinált, mindent meg fog magyarázni. Ez minimum akkora hiba volt mint Dunkirk.

  7. Szóval az angol szöveget nem értitek, a fordításra sajnáljátok a pénzt. Így inkább lemaradtok igen-igen fontos megállapításokról. Magyarul viszont mindenki tud, így aztán marad a harmadosztályú téma (Bayer Zsolt) kitárgyalása több mint 400 hozzászólással. Valamit elárulok. Bayer Zsoltba senki se fog belehalni. A fejünk felett tornyosuló világégést senki se fogja túlélni, még a Jövőnk se. Szomorú!

  8. Szép ez a cikk, de még mindig nincs teljes rálátásunk arra, hogy mi is folyik tényleges Szíriában.
    Gondolom más forrásai vannak a harcoló feleknek és más a cikk szerzőjének, aki főleg utólag mondja meg a véleményét, hogy mit ronottak el az oroszok amerika ellen.

    Nekem inkább úgy tűnik, hogy oroszország próbálja elódázni a szemtől szembeni harcot az USA-val, és a kivárásra játszik. Talán abban reménykednek, hogy az új elnök, majd másképp fog állni a dolgokhoz. Vagy csak egyszerűen szeretnék elkerülni az utolsó világháborút, amíg lehet.

  9. 9: “a harmadosztályú téma (Bayer Zsolt) kitárgyalása”

    BZs témája ‘érzelmi húrokat’ penget, és véleménye is van mindenkinek, ezért nagyobb az érdeklődés.

    A ‘világ helyzete’ sokkal kevesebb embernél vált ki reakciót. Persze az is igaz, hogy a téma elérhetősége ‘korlátozott’, ez visszavág(hat)ja a hozzászólók számát. Bár érzésem szerint az aktív kommentelők nagy része tud angolul.

  10. 10:
    Lári-fári. Nekem eddig még senki se adott elfogadható magyarázatot arra, hogy közel a győzelemhez az orosz gépeket miért rendelték vissza.

    Legyünk őszinték, ez azért egy eléggé agyament mondat: “aki főleg utólag mondja meg a véleményét.” Az előre megmondott véleményt úgy nevezik, hogy JÓSLAT. meg aztán, amíg nem követnek el valamit, nehezen lehet véleményezni.

    11:
    Semmi kedvem cikizni, de angolul “tudni” és megérteni egy ilyen cikket nem feltétlenül ugyanaz.

  11. 9: Eddig azt hittem, nem gond, hogy nem pofázok bele abba, amiről nincs mit mondanom. 🙂

    Nem mindig a fontos téma az, amihez van az embernek hozzáfűznivalója.

  12. „Lehet, hogy Putyin hazaáruló?”
    Lehet. Az utóbbi időben egyre inkább azt gyanítom, hogy az egyes országok politikájához hasonlóan a világpolitika is csak egy színjáték, az előadás után pedig az “ádáz ellenfelek” jókat röhögnek rajtunk a színfalak mögött.

  13. 10. Chani

    Az is lehet, hogy Putyin látja, hogy a szíriai konfliktus egyre erősebben veri a léket az USA és az EU közé, és hagyni akarja, hogy ez folytatódjon, lásd .

    Továbbá az is lehet, ha Oroszország megnyeri Asszadnak a háborút, legyengíti az ISIS-t, akkor megkönnyítené az USA-nak, hogy végezzen Asszad rendszerével. De amíg káosz van, addig az USA se azt csinál egészen amit akar.

  14. Itt a válasz arra hogy usa szír kormánycsapatokat bombázott “tévedésből”
    https://aurorasito.wordpress.com/2016/09/21/30-ufficiali-dei-servizi-segreti-israeliani-eliminati-da-un-attacco-missilistico-russo-su-aleppo/
    Orosz hadihajókról kilőttek 3 Kalibr rakétát Aleppo közelében egy vezetési pontra, ahol 30 izraeli, usa, szaúdi, angol tisztet, “tanácsadót” öltek meg, akik a terroristák támadásait koordinálták éppen….

    nyilvánvalóan az oroszok eddig is ismerték a tisztek pozícióját, de hagyták őket ahol vannak,
    most csaptak le rájuk
    miután usa bombázta a szír csapatokat, és obama az enszben fenyegette putyint.
    mit jelent ez?
    hogy Putyin nem ijedt meg a fenyegetéstől,
    inkább azt hogy végleg letett arról a gondolatról hogy érdemes még az amerikaiakkal tárgyalni, ezzel a vezetéssel legalábbis

  15. “Megtévesztéseken át vezet az út az igazságig” – Munenori Yagyu: Heiho Kadensho ((Japán).

    Putyin visszalépése lehet hazaárulás, de lehet valami nagyobb dobásnak az előkészítése is – teszem azt feladták a reményt abban, hogy elkerülhető egy világháború. Innentől kezdve az oroszoknak vagy egy mindent elsöprő megelőző csapást kell indítaniuk az USA ellen, vagy kirakni a fehér zászlót és kapitulálni.

    A harcművészetekből jól ismert az, hogy a hátrálás nem feltétlenül hátrálást jelent, adott esetben csak a megfelelő távolság kialakítását egy tervezett kontraakcióra/közbetámadásra – Putyin pozíció változtatása változtatásra készteti az ellenfelet is.
    A “kukan” (üresség, űr) megteremtése is így működik, szándékos rés nyílik azért, hogy az ellenfél oda akarjon támadni – ezt a judo/jiu-jutsu is ismeri egy adott szinten.

    A visszalépés ideig-óráig még Szíriában tartja a forró háborút, addig pedig időt nyernek a fő frontvonalra koncentrálni: Európa.
    A NATO-t az oroszok Kelet-Európa régiójában tudják megverni, ehhez viszont komoly haderőt kell a nyugat orosz területekre összevonni – az USA ellen pedig zömmel csak ICBM/SLBM és űrfegyverek kellenek.

    Feltéve persze, ha Putyin nem éppen kapitulálni készül. Ebben az esetben elmarad a balhé és Oroszország gyakorlatilag az önkezével vet véget életének.

    Nos, tippeljünk?

    Csendben jegyzem meg, hogy megkezdődött a nagyarányú átszervezés (és tisztogatás) az orosz belügyi erőknél (is) – az orosz társadalmat lassan felkészítik a háborúra.
    http://oroszhirek.hu/2016/09/20/putyin-csokkentette-az-orosz-belugyi-tarca-allomanyat-a-leepitett-rendorok-nemzeti-gardahoz-kerulnek/

  16. 18:
    Semmi komoly haderő. Putyin akkor rohanja le Európát konvencionális fegyverekkel, amikor akarja, de nem állna ott meg a háború. A kérdés szerintem az, ki nyúl először az atomhoz. Még fontosabb kérdés, kinek lesz először elfogadható rakéta elhárítása, mert az fogja mérni az első csapást.

  17. Miért várná be bármelyik fél azt, hogy a másik működő rakétavédelmet építsen ki.

    A kiépítés alatt lévő rakétavédelmi bázisokra lehet megelőző atomcsapást mérni úgy, hogy közben az összes többi atomtöltet kilövésre készen van tartva, azaz a legelső ellen oldali “katonai (válasz)tüsszentésre” (reagan-i kifejezés az 1980-as évekből) totális atomtámadás indul.

    Ha a lengyel és román bázis kap két “pici” nukleáris csomagot, akkor a Nagy Tabu megdőlt – azaz az oroszok készek és képesek is használni a brutális atomarzenáljukat. Ez egészen új helyzetet jelent, hiszen aki élesben bevet két atombombát NATO tagállamok ellen, az kész bevetni akár kétezret is.

    Az USA-nak szerintem nagyobb a PR-ja és a szája, mint a valós ereje és bátorsága.

    A putyini Oroszország évek óta rácáfol minden nyugati számításra, sosem úgy lép, ahogy – logikusan próbálva számolni – kalkulálnak.

    A győzelem kapujában történt visszalépés továbbra is adott lokalitásban tartja a háborút, miközben háttér alkuk során egyéb gesztusok is lehettek a dologban, amivel az USA szövetségesi rendszert lazítja fel belülről.

    Azt azért ne feledjük, hogy Oroszország valójában nincs egyedül az USA-val szemben – Kína hadereje és atomkapacitása is élesítve van.

  18. 20:
    A román és lengyel rakétabázis csak névleg védelmi, de OK. megsemmisítik őket. Mi arra a garancia, hogy az USA válaszlépésként nem indít el néhány EZER rakétát? Semmi! Tehát előbb Putyinnak fel kell építeni az elhárítást. Talán már meg is van, de nem elég mennyiségben. Ha valóban ez a helyzet, akkor megértem a taktikáját, különben nem.

  19. Elnézve az elmúlt 16 évet, Putyinra és a mögötte álló erőkre sok mindent lehet mondani, de azt, hogy ne tudnák, hogy mit és miért csinálnak, kötve hiszem.

    Kanada korábbi szaúdi nagykövetének a fia (Benjamin Fulford) igen érdekes dolgokat szokott írni arról a harcról, ami a színfalak mögött zajlik. Ha igaz, amit ír (eddig nagyon sok dolog bejött), akkor a valódi törésvonalak nem ott vannak, ahol nekünk a mainstream mutatja, kicsit más a képlet.

    Fulfordnak David Rockefeller is adott interjút, ahol az öreg kifejtette, az illuminátusokat tönkretette a beszivárgó kínai maffia (Triád).

    A keleti titkos társaságok pár száz évvel megelőzték a nyugati szabadkőművességet, így nem nehéz kitalálni, kinek van nagyobb rutinja a dologban.

    Egyébként hol gond az Kínának, ha az USA és Oroszország kivégzi egymást?

    Rockefeller vagy elfelejtette bevenni a gyógyszereit vagy szimplán meglágyult az agya, hogy olyan dolgokról beszélt, ami – elvileg – nem is létezik.

  20. A.) Hogyan is működik az orosz (RVSN) és amerikai hadászati nukleáris erők

    HIGH ALERT – LAUNCH READY status

    A hidegháború vége (1991) ellenére máig bezárólag csak az amerikai és az orosz stratégiai nukleáris erők tartják állandóan bevetésre készen, magas készültségben a támadó és előrejelző-felderítő rendszereiket. High-alert – Launch ready.

    Ez azt jelenti, hogy ha az egyik fél korai előrejelző rendszere (műholdas és/vagy felszíni telepítésű radar) ICBM/SLBM indítást észlel, azonnal tüzelési előkészület lép érvénybe, a parancsláncon végig fut az info, az elnöknek 2-12 perce van döntenie, s ha úgy dönt, tüzelnek.

    Kína – egyre kevésbé már! – és a többi atomhatalom külön tárolja a hordozó eszközöket és a tölteteket. (Nem feltétlenül az összeset, de nincsenek azonnali tüzelésre kész üzemmódban.

    SSBN tengeralattjárókat kizárólag az USA (4 állandó tűzkész bevetésen, alámerülve, 2-2 kihajózó-behajózó állapotban, többi a bázison), Oroszország (hasonló mennyiségben, mint az USA), Egyesült Királyság (1), Franciaország (1) és Kína (1, hamarosan 2) küld járőrözésre, de ezek közül egyedül az amerikai és az orosz van valódi bevetésen, azaz véresen komoly a helyzet 91 óta máig bezárólag. (Ezekhez használták korábban a 76 és 82Hz ELF rádiózást, ma már műholdas a kommunikáció, de az oroszok újra használják az alacsony frekvenciás rádiózást, mert egyedül ez képes nagy mélységbe, igaz kevés infót küldeni.)

    Fentiekből következően nem igazán van olyan, hogy kicsit lövünk és megnézzük, hogyan reagál a másik. Egyszerűen a rendszer a LoW – Launch on Warning – protokoll miatt tüzelne, ami a csövön kifér. Abban anno Tibor bá’-nak igaza volt a SU-24-es esetében, hogy taktikai atomcsapást Ankarának. Mert ez az opció amolyan “hézag” a nukleáris hadviselésben, azaz az amerikaiak nem tudtak volna reagálni és deeszkalálhatta volna a helyzetet, átmenetileg és brutális image veszteséggel Oroszországra nézve.

    B.) Rakéta-védelmi rendszer.
    Az amerikai most épül Európában, USA-ban kész, Guam elvileg épül. Alapvetően egy rakás szar, mert kinetikus energiával (ütközés) akar célt elfogni, ami felszálló üzemmódban lévő ICBM esetében talán hatásos, de egy WU-14 (kínai) vagy YU-71 (orosz) visszatérő egység esetében NULLA a találati esélye, mert még követni sem tudja a lokátor (tracking). De még az R-36M2 Mod.5 (Sátán) ICBM-ek ellen se ér semmit, mert azok ugyan (egyezmény miatt) csak 10 töltetet hordoznak, de mellette 40 csalit. ÉS (!) ahogy Tibor bá’ és én is korábban írtam, az amerikai rak.véd. rendszer álványa (SM-2) támadó nukleáris Tomahawk rakéták kilövésére is alkalmas. Igen, ezeket kivonták a hadrendből, ami annyit jelent, hogy szem elől tévesztődtek nemzetközi megfigyelők számára.

    A rakétavédelmet amúgy egy 1972-es ABM egyezmény szabályozta, 100-100 elfogó rakétát engedélyezve a két félnek. Ezt rúgta fel az USA 2002-ben. Az amerikai rég leszerelve, amely amúgy is csak a Minuteman silókat védte. Az orosz ellenben él, 68 darab 10kt töltetű, most modernizálják, s amúgy Moszkvát és környékét védte.
    Az orosz S-500 és S-400 légvédelmi rakéták alkalmasak ICBM, SLBM töltetek elfogására, hadrendben vannak és ráadásul már az ALAP S-300 rendszerek is megkapták a növelt hatótávú és hatómagasságú elfogó rakétákat. Finoman fogalmazva, az oroszoknak igen csak kész a rak.véd. rendszere és folyamatosan javul, bővül.

    Ezért hansúlyozom folyamatosan, hogy az amerikai agresszív expanziós politika látványosan öngyilkosságra hajaz.
    1. Összes ICBM-ük (400-450) silóba telepített, míg az oroszok és kínaiak esetében bő fele mobil, azaz nem kilőhető.
    2. SSBN tengeralattjárók esetében az előnyük éppen mostanság egyenlítődik ki. És ez is relatív.
    3. Stratégiai bombázók ALCM-jei terén egyensúly, illetve enyhe orosz fölény van.
    4. EMP-re kevésbé alkalmasak, mint az oroszok vagy kínaiak.
    5. India lassan célba veszi őket (Surya-II ICBM 10db 250kt töltet, tehergépjármű).
    +6. A repülőgéphordozók (CSG kötelékek) terén ugyan abszolút túlsúlyban vannak, de ezek ellen hatásos támadási eljárások vannak:
    a.) nukleáris csapás
    b.) rakéta túlterheléses támadás
    c.) egyszerű konténer szállító hajó, amin vagy 50 szabvány konténeres Klub-K hajóromboló rakéta van, akár nukleáris töltettel.

    Mindezek tükrében az USA úgy viselkedik, mintha egy Átlag Béla bemenne a kocsmába és az idegenlégiót megjárt szociopata kancigánnyal kötözködne. EZÉRT figyelmeztetek folyamatosan, hogy vagy totál segghülyék (25%) vagy valami miatt teszik ezt (75%). Utóbbi – természetesen a % csak képletes – esetében jön a nagy kérdés: miért. (Mert a háborút el fogja veszíteni.)

    Ez meg a ti területetek: klíma, olaj, gazdasági összeomlás stb. (Az enyém meg a fenti és a gyakorlati készség, azaz 🙂 Tibor bá’ nem, én nem fogok elpusztulni, meghalni… legalábbis nem úgy, ahogy a nagytöbbség).

  21. 23 Jövőnk
    “…mert még követni sem tudja a lokátor…”
    Nagy magasságban, gyors mozgó és kicsi (dió nagyságú) űrszemetet követnek folyamatosan milliószámra, sikeresen.
    Ennek fényében hihető-e az, hogy közelebbi, kisebb létszámú, nagyobb méretű és lassabban mozgó célt nem tudnak követni?

    Részletesen írtál katonai titoknak is beillő dolgokról.
    Mi a valódi neved? Edward Snowden?

  22. 24: Azért az űrszemetet ne hasonlítsuk össze egy manőverező (MaRV) hiperszonikus (még nem hadrendben lévő: WU-14, YU-71, nyugi az USA is fejleszti a sajátját…) robbanófejjel. Jövőnk erre célzott a “mert még követni sem tudja a lokátor” szóhasználatával.

    Végfázisban nehezen követhető, és a tűzvezető lokátornak minimális az esélye a pontos célkövetésre, és ezáltal az ellenrakétának a találatra. Ez igaz a mai MIRV, MaRV + csaliözön kombinációs “szeretetcsomagnál”, de ebben az esetben azért jóval nagyobb a találat esélye, mint hiperszonikus tölteteknél. Hozzáteszem, hogy végig a végfázisról, azaz a becsapódó töltetekről beszélünk, és a kinetikus energiára alapozó amerikai ellenrakétákról. Az ICBM-ek indítási szakasza az már megint egy más “tészta”, nem véletlenül ott épülnek az amerikai ABM bázisok, ahol.

  23. 25 Piton
    Tibor bá’ nem engedi, hogy válaszoljak neked.
    Ennyi volt…

  24. 26. n/a
    Úgy érted, hogy moderációra vár egy hozzászólásod? Az mindannyiunkkal megesik időnként.

  25. 25 Piton
    “…tűzvezető lokátornak minimális az esélye a pontos célkövetésre…”
    Én ennek az ellenkezőjét állítom, de kifejteni nem akarom.
    Egyezzünk ki döntetlenben!
    Tibor bá’: A hozzászólásod a spam csapdában volt. Legközelebb írj E-mailt, ne a hozzászólásoknál panaszkodj.

  26. 28 “Egyezzünk ki döntetlenben!” 😀 mi ez a regressziós dedó?!

    Ellenkezőjét állítod?! Szóval vitatod a NORAD és az amerikai tábornok nyilatkozatát?! Mókás figura vagy ám.

  27. 29 Jövőnk
    ” mi ez a regressziós dedó?!”
    Elmagyarázom:
    Piton állított valamit, és ezzel ellentétesen én is.
    Egyikünk sem enged a másiknak, így ez kettőnk között eldönthetetlen, csak egy harmadik személy dönthetne.
    Erre viszont nagy szükség nincs, a tét nem akkora.

    “…NORAD és az amerikai tábornok nyilatkozatát?! ”
    Nem beszéltem velük semmiről, még a nevüket sem tudom, így ez a kérdésed megválaszolhatatlan.

  28. 30: Felesleges huzakodnod, ebben a témában itt senki nem tud többet, mint ‘Jövőnk’.

    Ami a tűzvezető lokátort (lokátor csoportot) illeti, azt nem viszonylag kisméretű, manőverező és csali töltetekkel “körbevett” robbanófejekre találták ki, hanem szép nagy repülőgépekre. És ha be is fognák a célt, még mindig kérdéses, hogy jó célt fogtak-e be és nem csalit, illetve, hogy egyáltalán képesek-e eltalálni. Én anno légvédelmis voltam, és egy repülőt sem olyan könnyű lelőni…

    Az USA azért próbálja az oroszok seggébe dugni a rakétaelhárító rendszerét, mert a felfelé emelkedő rakétát lehet jó eséllyel lelőni. A visszatérő pályán piszok gyorsan “zuhanó” tölteteket elég esélytelen.

  29. 31 Observer
    “Felesleges huzakodnod, ebben a témában…”
    Vitafórumon vagyunk? Akkor vitatkozzunk. Itt ezt kell csinálni.
    Vitának vannak szabályai. “Én anno légvédelmis voltam…” Ez nem vita érv!
    “…itt senki nem tud többet, mint ‘Jövőnk’.”
    Senki sem tud erről sokat.
    Ha légvédelmis voltál, tehát katona, tudod mi az a titoktartás.
    A rendszer működése szerint mindenki csak annyit tud a dolgokról, amennyi feltétlenül kell a feladata ellátásához.
    Légvédelmis voltál? Mi volt a feladatod? Adagolni a lőszert a lövegbe? Ha ez volt, akkor csak ennyit tudhatsz, vagy amit ellestél még hozzá.
    Ehhez minimum a katonai esküt kellett letenned, de valszeg aláírattak veled valami papírt is, amelyben a büntetésről is beszéltek fecsegés esetére.
    Így van ez ma is, máshol is. Aki tud valamit annak hallgatnia kell. Az utolsó tíz évben gyártott radarokról a mezei állampolgárnak nincs ismerete.
    Picit eltértél a lelövés irányába. Nem erről beszéltem, hanem a célkövetésről.
    Valamit én is tudok erről, és ennek alapján mondtam hogy lehetséges a cél követése. 40-50 évvel ezelőtt biztosan!
    Eltérek egy kicsit én is: Tiszta röhely, hogy az anyahajó a Fekete tengeren lebénul egy kis zavarástól.
    Valamikor még áram nélkül is ment a célkövetés és lőelemképzés.

  30. 32 “Eltérek egy kicsit én is: Tiszta röhely, hogy az anyahajó a Fekete tengeren lebénul egy kis zavarástól.”

    Romboló, Arleigh Burke osztályú rakétás romboló, még pontosabban átalakított ABM elfogó romboló (Aegis-rendszer), NEM anyahajó. Inkább ne térj el.

  31. 32: “Akkor vitatkozzunk.” Vitatkozzál… 😀 De ne velem, mert az én katonai ismereteim még az ókorból (rendszerváltás előttről) származnak.

  32. 33:
    Szerintem ez nem hiba, sima figyelmetlenség n/a részéről.

  33. Még egy dolog eszembe jutott Szíriával kapcsolatban – ha ott akaszkodnak össze az orosz és amerikai harci gépek, az sehol sem jelenti automatikusan az V. cikkely életbe lépését, azaz kibúvót jelenthet egy csomó európai NATO tagállamnak arra, hogy háborúba induljon Oroszország ellen.
    Az USA nem véletlenül erőlteti “a Baltikum halálos orosz fenyegetés alatt” című hőseposzt, hiszen a balti légtérben történő orosz-amerikai csörte úgy kellene az USA neokon vezetésének, mint egy falat kenyér.
    Orosz szempontból a Közel-keletre “helyezett” és “ott is tartott” háború késleltetheti egy kicsit a dolgokat Európa szempontjából – az idő pedig nem biztos, hogy a nagy háború párti vonalnak kedvez az USA-ban.

    “Joe Biden amerikai (al)elnök megfeddte ukrán kollégáját, mondván az országban alig haladnak a politikai és gazdasági reformok, így pedig az Európai Unió fel fog hagyni az orosz szankciókkal, ami amúgy is púp a hátán.”
    http://privatbankar.hu/makro/amerika-kiosztotta-ukrajnat-kozben-kihatral-az-orosz-szankciok-mogul-298466
    Egyébként a cikkben szereplő freudi elszólás lehet, nincs is messze a valóságtól (a cikkben Biden amerikai elnök). Papíron a bohóc feka pozőrködik, mint elnök, de igaziból a Biden-vonal keveri a lapokat – Ukrajnában is köze van Biden csemetéjének a palagáz kitermelési tervekhez, ha jól tudom.

  34. 37:
    Már volt róla szó. Egyetlen szépséghibája, hogy unconfirmed!

  35. Putyin azertvonult ki, mert meg akarta tudni mit csinal Obamaki, meddig mereszkedik?!!
    Mehtudta ! Hihi
    Egyebkent tisztelt III. Vh rol csevegoim
    ” hova tettetek sutnivalotokat? 😛 😕
    Ja porsze a sutobe. ! :))))))

    Amig van atomfegyver nem tortenhet ilyen..meg,..nincs ra esely…
    Meg veletlen kiloves talan elkepzelheto, de azt menet,repules kozben ignoraljak…..!!!!!..
    Ekezet sorry.##

  36. 39.
    Nem írnád le ezt még egyszer? Milyen nyelvjárást használsz?

  37. 39:
    Az, hogy elképesztő slampos vagy, valahogy el lehet viselni, de ez az “ignorálás”. Üsd már fel az idegen szavak szótárát, ha már nincs ékezeted.

  38. 39. jarisz
    Szerintem változtasd meg a neved Fülig Jimmyre, akkor bármilyen írásmódot elnéznek neked! 😀

  39. SUPERSTATION95

    Az NTV orosz közszolgálati tévécsatorna bemondta, bármely pillanatban atomháború törhet ki és arra buzdította nézőit, hogy keressék meg, hol van a lakóhelyükhöz legközelebb eső óvóhely és többször megkérdezte őket, felkészültek-e egy atomháborúra, jelenti az angol nyelvű portál. Az agresszív amerikai fenyegetések hatására eddig már 40 millió orosz ember vett részt polgári védelmi gyakorlatokban, hogy felkészüljenek egy „nukleáris holokausztra”.

  40. 44: Háppersze, meg egy aszteroida is bármikor beletrafálhat a sárgolyóba, úgyhogy aggódjunk még ezerrel, ha lehet 😉

  41. 45:
    Ha nem figyelsz oda, ne szólj bele. Washington és Moszkva elég durva fenyegetés hadjáratot folytat egymás ellen. Ebből mindenki azt vonja le, amit akar. Te mindössze aszteroidára tudsz gondolni. Jó neked.

  42. 45. Egy aszteroida röppályája kiszámítható, az emberi viselkedés már kevésbé. Egyébként meg ez a hobbink, ahogy egy régi kedves hozzászóló fogalmazott. Felkészülni a lehetetlenre és megjósolni a következő lépést.

  43. 47 Gloucester
    Szabad a gazda
    “Felkészülni a lehetetlenre és megjósolni a következő lépést.”
    Ki mondta ezt? Nem találom.

  44. 47. Gloucester
    „Egy aszteroida röppályája kiszámítható”
    Miután észrevette valaki. Azonban ez esetleg csak azután történik, hogy a Napot megkerülve a Föld felé veszi az irányt.

    48. n/a
    Szerintem, ha nem is szó szerint így, de már többen is megfogalmaztuk ezt, amit Gloucester összefoglalt. Őt is lehet viszont forrásnak tekinteni, mert ő egy régi kedves hozzászóló. 🙂

  45. 48. n/a: Nem az a rész az idézet, hanem hogy ez a hobbink. A nick névre már nem emlékszem, bocsi. De Jani kisegített, amiért hálás köszönet neki.
    Egyébként ha szabad a gazda, akkor mire fel ez a cinizmus néhány hozzászólótól? Csak tippelünk, de folyton az jön vissza, hogy ez sem jött be, meg az sem jött be. Ha majd bejön, akkor meg nem fogod tudni bekapcsolni a számítógépedet és nem fogjuk tudni megmondani, hogy na ugye megmondtuk. 🙂

  46. Úgy kezd kinézni a dolog, hogy 12 nick kitiltásánál nem lehet leállni 😀

  47. 49. Jani: Kis szabadidőmben gondolkodtam az aszteroida érzékelhetőségének azon feltételén, hogy a Napot meg kell kerülnie. Ott elakadtam igen erősen laikus gondolkodásommal, hogyha több fényév távolságra ellátunk, akkor miért kell fontos feltételként megszabni azt a 365 napot, amíg a Föld megkerüli a Napot?

  48. 52. Gloucester
    Több fényévre ellátunk, de nem tudunk minden irányban folyamatosan olyan intenzitással figyelni. A világűrben nehéz kiszúrni egy sötét kődarabot. Amikor a Napot kis ívben megkerüli (az aszteroida, nem a Föld), akkor több fény vetül rá, és esetleg a meleg miatt csóvája is kialakul, így nagyobb eséllyel veszik észre a csillagászok. Így rémlik, de nem értek hozzá.

  49. 53. Jani: A nehezen észrevehető kis méretű kődarab nem is okoz gondot nekünk. A nagyobbakat meg csak kiszúrják igen szép távolságokban, szerintem.

  50. 54.
    Egy aszteroida pályáját csak reletíve nem nagy távolságból lehet pontosan kiszámítani. A világűrben minden mozog, és a kiszámíthatatlanul változó gravitációs hatás az aszteroida pályáját is folyamatosan módosítja; ha nem is nagy mértékű ez a hatás, de hosszú távon nagy eltéréseket okozhat.

  51. 54.Tök igazad van.
    Kiszúrják, de sokat nem tudnának kezdeni vele, bár igen könnyű 1-2000 km-t tévedni, már ami az útját illeti.
    Maximum megpróbálhatják kisebb darabokra szétlőni melyek a légkörbe érve elégnének. Egy komoly aszteroida rendet vágna – azt hiszem.

    Nem egy-kettő beleszaladt már a földbe.
    Vannak olyan forgatókönyvek, melyek szerint az végez velünk. Na akkor a sok prepper fejét a saját konzervjei vernék be ahogy a hangsebességgel érkező cunami víze odab@szkodná.
    Valószínű engem meg a Gyurka kecském szarva nyársalna fel mely mintegy 50-60 kilós dárdaként fúródna a lágy részeimbe.

    Az ilyen ne készüljünk fel mert akármi lehet hozzászólások kicsit banálisan fatalisták. Mint az arab harcosok kiknek úgyis Allah kezében van az előre megírt sorsuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük