2021-12-06 nap bejegyzései

(3717) Oltás ellenesek figyelem

Tibor bá’ online

 

A COVID-19 elleni oltással szembehelyezkedők különböző indokokat neveznek meg. A legmeredekebb a mikrocsipek behelyezése az oltásokba. Most egy Angliában élő magyar „orvos” azzal a képtelenséggel állt elő, hogy az oltás után 60 éves nők úja kezdenek menstruálni, ráadásul a szokottnál nagyobb vérzéssel. Tudnám neki javasolni, kérje vissza az iskolapénzt és tanulja meg, mi okozza a menstruációs vérzést. Az okosabbak arra hivatkoznak, hogy ez egy kísérleti oltás. Mások azt állítják, hogy rengetegen  belehalnak, csak az adatok el  vannak hallgatva, ami nyilván való képtelenség. Megint  mások a rövid és hosszú távú szörnyű mellékhatással riogatnak. Nem tudom, te miben hiszel, én a MOK következő adataiból indulok ki.

Az intenzív osztályra kerültek 69 százaléka oltatlan. 29,6 százaléka kétszer oltott, és 1,6 százaléka háromszor oltott. Miközben a lakosság több mint 20 százaléka kapta már meg a harmadik oltását. A népesség oltatlanjainak száma, pedig 35 százalék körül van. én egy csökönyös, tudományban bízó vén hülye vagyok. Nálam a számok számítanak. Ha továbbra is oltás ellenes vagy, akkor magyarázd meg a fenti számokat.

Ezek a számok számomra azt jelzik, hogy nagyon megéri háromszor beoltatni magam. Ez meg is történt. A rokonság is oltatott. Sehol, senkinek semmi baja, beleértve az ismerősöket is. Személy szerint senkit nem ismerek, akinek bármilyen hátránya lett volna az oltásból.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!