Tibor bá” vissza a múltba online
Harminc éves voltam, amikor kaptunk egy 18 éves új munkatársnőt, de csak egy napra, mert munkába állás előtt mézes hetekre utazott. Amikor visszajött munka után kiderült, hogy egyfelé lakunk, így együtt villamosoztunk egy órát. Megtudtam, hogy szülei a háború előtt kimentek Izraelbe, ott született, ezért hívják Ráhelnek. A háború után visszajöttek. Azért ment férjhez, mert a szülei ragaszkodtak hozzá, de ő a férfit nem szereti. Oh, hát ez világos. Alig kellett rátépnem, napokon belül a szeretőm lett, heteken belül külön váltak és hónapokon belül el is váltak hivatalosan.
Amikor kapcsolatunk eléggé nyilvánvalóvá vált, néhányan bizalmasan közölték velem, hogy Ráhel zsidó, ami kellően meglepett. Biztosítottam őket, most már kijelenthetem, hogy Ráhel összes testrésze pontosan megegyezik a keresztény nők testrészeivel. Ezt megsértődéssel fogadták, elvégre ők csak udvariasan figyelmeztettek.
Ráhel kellő időben eldöntötte, hogy bemutat a szüleinek. Felmentünk hozzájuk. Bemutatkozás után a mama megkérdezte, kérek-e kávét. Amikor a csészéket lerakta elém az asztalra, megkérdezte, hogy „az úr zsidó?” Kurtán válaszoltam, hogy nem. Meglepődtem, mert nem ehhez voltam szokva. A középoskola első osztályában az ismerkedés nem így folyt. Az egyik lány a másiknak elmesélte, hogy szüli napjára a Tel-avivi nagynénjétől mit kapott ajándékba. Erre két választ lehetett adni: 1) Hol van Tel-Aviv. 2) Az én apám húga Jeruzsálemben él.
Alig ittuk meg a kávénkat, a papa bejött a lányszobába és letett elém az asztalra egy vaskos könyvet, majd szó nélkül távozott. 15 perccel később a papa megint bejött és a könyvet felütötte, és megint szó nélkül távozott. A könyvben héber szöveg volt. Kicsit nézegettem, de nem tudtam mit csinálni vele. Ráhelnek se volt semmi ötlete. Na, ekkor a papa visszaviharzott és közölte „mi zsidók vagyunk”. Tudom – válaszoltam – és? De, erre már nem kaptam választ. Ráhel szólt, hogy menjünk. Többet a szülőkkel nem találkoztam.
Nem sokkal ezt követve. Ráhelt meghívták egy házibulira, ahová elvitt magával. Egy terézvárosi három szobás lakásban találtam magam 5-6 fiú és ugyanennyi lány társaságában. Egyértelműen én voltam a legidősebb. Táncoltunk, piáltunk, aztán valaki kitalálta, hogy barkochbázzunk. Na, kit más küldtek ki elsőnek, mint engem. Meg akarták fingatni a „vén” faszit. Néhány kérdés után kiderült, hogy híres emberre kell rájönnöm, aki már nem él, köze van a Szent Földhöz, de nem Ábrahám, nem Mózes. Aztán megtudtam, hogy a XX. század elején halt meg. Lövésem se volt. Ekkor az egyik lány türelmetlenségében bekiabálta a keresztnevét, Tivadar. Hát bassza meg, végem van. Na, ekkor elszabadult a pokol, zsidó létemre nem ismerem Herzl Tivadart. Szégyelljem magam. Végre Ráhel megszólalt, Tibor nem zsidó. Hirtelen hatalmas néma csend. Valaki halkan, de jól halhatóan megkérdezte Ráhelt, minek hozott el? Ráhel megfogta a kezem és szólt, na, gyere.
Engem nem zavart, hogy ő zsidó, őt nem zavarta, hogy én goj vagyok. Mindenki mást zavart, hogy együtt vagyunk.
Akit érdekel, a kapcsolatunk 5 évig tartott és úgy lett vége, hogy Ráhel kiment Bécsbe egy focimeccsre, ahol az izraeli követség segítségével nem Budapestre, hanem Izraelbe ment vissza. Én természetesen előre tudtam róla. Legközelebb 24 év múlva láttam egy rövid beszélgetésre, gondolom utoljára.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________