Bobkó Csaba (vendég) blogja - I. Viktor magánhadseregének megalakulása mérföldkő a királysághoz vezető úton

Akik követik az eseményeket, azok tudják, hogyan értsék az alábbi hírt: Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is. A kormányfő véleménye szerint: „Néhány nap híján kilenc évvel ezelőtt a világot alapjaiban megváltoztató New York-i terrortámadás után kijelenthető, hogy a világban globális és korszakos átrendeződés zajlik hatalmi, politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Az újonnan formálódó világrendben alapvetően megváltoznak a biztonság, a nemzetbiztonság  feltételei is.“

A fenti kulcsmondat A Terror Elhárítási Központ vezetőjének kinevezésén hangzott el Orbán Viktortól és számos, korábban - általam is feltett - kérdésre egyértelmű, további kételyeket kizáró választ, valamint határozottan jelzi a hazai és globális események irányát. Geddonisták természetesen képesek lennének így értelmezni az eseményt akkor is, ha OV nem mondaná ki ennyire nyíltan, de ő végül is korrektül kimondja azok számára, akik elfogadhatóan informáltak, hogy tulajdonképpen mit, és miért tesz. Különféle, nagy történelmi, társadalmi kataklizmákról szóló filmek, könyvek motívuma, hogy a későbbi drámai eseményekhez vezető trend korai fázisában olyan jelenetek zajlanak, amit a vájtfülűek már akkor értenek, de a többség nem is sejti, mi lesz ebből. Orbán bejelentése egy ilyen esemény.

Végső választ kaptunk a kérdésre, hogy Orbán Viktor képben van-e a globális erőforrásválság, a modern társadalom, a globalizáció összeomlása és a relokalizáció elkerülhetetlensége terén. Természetesen igen. Eldőlt, hogy korábbi bejegyzésem hasonlata Odor Emíliával, aki úgy vezette a toronyba “híveit”, hogy még nem tudta, mit fog csinálni, sőt kiugrott, Orbán Viktorra téves. Ő tökéletesen tudja, mit akar csinálni és ráadásul helyes is a terve. (ha nem is minden vonatkozásában rokonszenves, illetve egyes vonatkozásaitól fel is fordul a gyomrom) Céltudatos, tehetséges, könyörtelen.

És végül számomra eldőlt régi dilemmám, hogy a modern társadalom összeomlása folyamatában vajon egy kb. “svájci mintájú” “kisgazda demokrácia” Kert-magyarország alakulhat-e ki, vagy egyfajta új “feudalizmus” (most ne firtassuk a fogalom túl általános és téves használatát a múltra) nagyurak oligarchikus uralmával, nagybirtokokkal, magánhadseregekkel, jobbágysággal. Az események az utóbbi irányába mennek, nemcsak politikai szereplők - pl. Orbán akarata következtében - hanem nyilván azért is, mert ez a legkisebb ellenállás iránya. A társadalmi folyamatok mindig arrafelé mennek…

Az új Terror Elhárítási Központ, mely ellátja a kormány- és államfő személyi védelmét is, és az ország teljes területén rendelkezik a “terrorveszélyhez” mért, az események haladt tával KORLÁTLANNAK ÍGÉRKEZŐ felhatalmazással, demokráciában (micsoda hülye tréfa a szó is…) szokatlanul, Orbán Viktor korábbi személyi testőrét kapta meg parancsnokául. Ezen túl nem a tökéletesen súlytalanná tett honvédelmi, hanem a Fideszesek jókora része számára is enyhén szólva ellenszenves, zűrös kapcsolatokkal rendelkező, de épp ezért Orbánhoz láncolt mameluk belügyminiszter, Pintér alá tartozik.

Tehát az új szervezet Orbán Viktor magánhadserege.

Most már értjük, amit eddig vagy értetlenkedve, vagy rosszat sejtve kérdeztünk, hogy a balliberális ámokfutás idején teljesen szétvert magyar honvédség felé Orbán miért nevezte ki a bohóc senki Hendét tökéletesen súlytalan miniszternek, (vadásszon csak korrupt tábornokokra a továbbra is operetthadseregben), miért fenyegette az államtitkári rangban elvileg még mindig ott levő Simicskót, hogy az önkormányzati választáson Újbuda polgármesterjelöltjeként indítják, amit nyilván elnyerve le kellett volna mondania a kormánytisztségről és amit ő is kétségbeesve panaszolt a sajtóban. Az ÁLLAMI, a köz célját szolgáló honvédség újjászervezése nem volt fontos Orbán Viktornak és továbbra sem lesz az. Simicskó egy tökös, önálló döntésekre, cselekvésre képes ember, aki maga képviselte korábban a Gárda-koncepciót és aki nem szokta a Jobbikot szidni, mert gondolkodásmódja nem áll távol e párt józan, értelmes szárnyának tagjaiétól. Egy ilyen vezető egy hivatalosan is a demokratikus kontroll alatt álló, netán lelkes, hazafiságtól fűtött önkéntesekkel, Nemzetőrséggel/Magyar/Honi Gárdával is megerősített véderő élén nemhogy nem lenne automatikus kiszolgálója, hanem a legfőbb akadálya lehetne Orbán Viktor egyeduralmi, diktátori , egyszerűen szólva királyi ambícióinak.

Tehát sem erős honvédség, se Gárda/Nemzetőrség nem lesz. Lesz viszont bőkezűen kistafírozott Terrorellenes Erő, Királyi Testőrség, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, Támad a Terror, Elvtársak…

A Hírszerző cikke nagyon találóan a Szentkorona (leendő saját koronája?) előtt ábrázolja Orbánt elit-magánhadserege megalakulásán. A sereg két legfőbb vezetője az Uralkodó hű mamelukjai, akit rossz esetben urukkal közös sírba temetnek, jobb esetben tovább szolgálhatják a Dinasztiát, az utódot. Aki ez esetben lehet akár I Ráchel is???

U.i. Egy hungarista portál szerint az új sereg vezérét Izraelben képezték ki, de nem ad meg forrást. Mindenesetre passzolna…

Tibor bá véleményezése.

Csaba politikai elemzését a jólfizetett, sztár-politológusok is megirigyelhetnék. Azonban én mégis ki szeretném egészíteni gondolataimmal. Szerintem az Odor Emília hasonlat visszavonása egy kicsit elsietett volt. Én úgy gondolom, hogy OV. hallásból játszik, vagyis nem előre megírt kottából. Ezt úgy nevezik, hogy improvizálás. Mindig a pillanatnyi szükségletnek megfelelően tesz-vesz. Csaba levezetése a racionális elme sziporkája. Azonban az én élettapasztalatom számtalan esetről tud, amikor egy adott személy, saját érdeke tekintetében, kifejezetten illogikus tettre szánta el magát, számomra megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. Életem során mindig akkor tévedtem a legnagyobbat, amikor feltételeztem, hogy a „másik oldal” a tiszta logika követelményeit követi. Más szavakkal, nem vagyok abban biztos, hogy Orbán tettei (kinevezései) azon vonal mentén történtek, amit Csaba oly szépen felfestett. Ezen túlmenően Csaba analíziséből kimaradt egy szerintem fontos momentum. Mi van akkor, ha Pintér Sándornak (is) cezaromániás hajlama van, amire mintha lettek volna jelek a múltban. Ebben az esetben OV igencsak elfelejtett körültekintő lenni. A történelem teli van király, császár és államfő gyilkosságokkal, ahol a merénylő maga a testőrparancsnok volt (tegyük félre, hogy effektív nem ő az, de I. Viktor védelmén kívül, lesz jócskán mit rendvédeni az országban, ami Pintér nélkül elképzelhetetlen).

Ezen kívül adnék arra is esélyt, hogy Viktort Angéla Merkel felvilágosította, hogy ők se szeretik Amerikát, de az erősebb kutyával okosabb dolog jóban lenni. Ha az Obama bandának a terror veszély a vesszőparipája, akkor meg kell játszani, hogy ezt Európa elhiszi. Legokosabb dolog addig lapulni, amíg a birodalom össze nem esik.

Az „I. Viktor” játékba, vagy metaforába szívesen belemegyek, de nem hinném, hogy Viktor ekkora marhaságra is képes lenne. Persze Kossuth és Szálasi is álmodtak ilyesmit, de pontosan tudták, hogy ez  csak egy délibáb, ha Orbán ezt a délibábot kézzel meg akarja fogni, akkor egészen biztos úgy végzi, ahogy Széchenyi.

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +          

Tibor bá blogja (353) Egy német katonai tanulmány figyelmeztet egy drasztikus olajkrízist bekövetkezésére

[Tibor bá megjegyzése: az eredeti cikk minden egyes mondata feltételes módban íródott, amit csak néhány esetben hagytam meg. Az angol szöveg nem tűri a nyílt és egyértelmű kijelentéseket, míg magyarban nagyfokú bizonytalanságot sugall. A feltételes mód alkalmazásának azért nincs értelme, mert ami 3 év múltán bekövetkezhet, az két évvel később be fog következni. Az egész csak idő kérdése.)

A SPIEGEL ONLINE múlt heti jelentése szerint, egy német katonai agytröszt kianalizálta, hogy a globális gazdaságban milyen változtatást hozhat a „peak oil”. A belső használatra szánt dokumentum megrendelése - amit kiszivárogtattak az Interneten - azt jelenti, hogy a Német Kormány komolyan veszi számításba a várható olajkrízist.

A „peak oil” kifejezést az energetikusok arra az időpontra értik, amikor a kitermelhető globális olajmennyiség átlendül a kinyerhetőség maximumán, ami után a termelés folyamatosan csökkenni fog. Egy ilyen csökkenés egy állandó beszerzési krízist eredményezne. Az ettől való félelem pedig a nyersanyagpiacokon és a tőzsdéken kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki. A téma politikailag annyira robbanásveszélyes, hogy még olyan elit szervezet, mint a Bundeswehr is átvette a „peak oil” kifejezés használatát.  

A szóban forgó tanulmányt a Bundeswehr Transzformációs Központjának Jövőkutató osztálya készítette. A jövőkutatók egy olyan agytröszt, amelynek feladata a német hadsereg akciótervének a kidolgozása. Az osztály parancsnoka, Thomas Will vezérezredes, drámai megfogalmazást alkalmaz, amikor a nyersanyagok visszafordíthatatlan kimerülésének következményeit ecseteli. Figyelmeztet a globális erőegyensúly kibillenésére, a kölcsönös függőségre épülő új barátságokra, a nyugati, fejlett országok fontosságának a csökkenésére, a piacok totális összeomlására, és komoly politikai és gazdasági krízisekre.

A SPIEGEL ONLINE a tanulmány autentikusságát - amely nem a széles társadalom részére készült - leellenőrizte kormányköri kapcsolatokon keresztül. Kiderült, hogy az Internetre felkerül anyag még csak „piszkozat” formában létezik és kizárólag tudományos véleményeket tartalmaz, amit a Honvédelmi Minisztérium és egyéb kormányszervek még nem szerkesztettek össze. Megkerestük Will vezérezredest, aki az osztály munkájáért felelős, de nem volt hajlandó kommentálni az esetet. Nem valószínű, hogy akár a Bundeswehr, akár a Kormány beleegyezne a dokumentum jelenlegi formájában történő publikálásába. A tanulmány megszületése azonban világosan jelzi, hogy a Német Kormány milyen fontosnak tartja a peak oil kérdést.

A cikk témáját adó kiszivárogtatáshoz hasonló eset történt az Egyesül Királyságban is. A Guardian angol napilap a múlt héten jelezte, hogy az angol Energia és Klímaváltozási Minisztérium (DECC) rendelkezik olyan titkos dokumentumokkal, amelyek bizonyítják, hogy a Kormány sokkal jobban aggódik a nyersanyag-hiány bekövetkezésétől, mint ahogy azt bevallja. A Guardian szerint a DECC, a Bank of England és a Brit Hadügyminisztérium együtt működik az Gyárosok Képviseletével egy olyan terv kidolgozásában, amely az energia-hiány bekövetkeztekor lépne érvénybe. Anglia úgynevezett „peak oil energiakérdés” szakembereinek munkacsoportja által végzett kiértékelésekbe a SPIEGEL ONLINE betekintett. A DECC szóvivője iparkodott elbagatellizálni a munkát, azt állítva a Guardian riporterének, hogy csupán rutin munkáról van szó, aminek nincs politikai jelentősége. Valóban a Bundeswehr tanulmánynak nem feltétlenül van politikai következménye, de jól jelzi, hogy a Német Kormány küszöbön álló hiánnyal számol. A német jelentés szerint a peak oil elég nagy valószínűséggel 2010 környékén következik be, míg hatása a nemzetbiztonságra körülbelül 15-30 éven belül várható (szerintem, ez az adat túlzottan optimista, sokkal elfogadhatóbb lenne a 3-5 év.) A katonai előrejelzés összhangban van a jól ismert nyersolaj szakemberek véleményével, akik szerint a globális olajkitermelés csúcsát vagy már átléptük, vagy még ebben az évben át fogjuk lépni.  

A peak oil Németországra gyakorolt gazdasági és politikai hatását, kellő mélységben most tanulmányozták először. Steffen Bukold nyersolaj szakértő kiértékelte és összefoglalta a Bundeswehr tanulmányát, ami az alábbiakban ismerhető meg:

* A nyersolaj fogja meghatározni a hatalmat: A nemzetközi kapcsolatok  meghatározásánál az egyik fontos tényező a nyersolaj lesz. A nemzetközi kapcsolatokban az olajtermelő országok relatív fontossága megnövekszik. Ezek az országok ki fogják használni előnyeiket, hogy külpolitikájukat kiszélesítsék, mint egy új regionális hatalom, egyes esetekben akár globális méretekben is.

* Az olaj exportálok növekvő fontossága: Az erőforrásokért folytatott vetélkedés fokozódása az olajexportálók részére azt jelenti, hogy egyre több ország fog versengeni kegyeikért. Az exportálok részére ez egy új lehetőséget biztosít politikai, gazdasági és ideológiai célok elérése terén. Ennek egyenes következménye lehet az olajexportáló országok saját érdekeiknek agresszívebb megvalósítása.  

* A politika hatása a piacokra: Az erőforrások beszűkülése visszájára fordíthatja az energiapiac liberalizálását. A globálisan szabadon hozzáférhető olajpiac a teljes nyersolaj forgalomnak egyre kisebb hányadát fogja kitenni, mert a kereskedés egyre több kétoldalú szerződés alapján fog bonyolódni. Hosszabb távon a globális szabad olajpiac csak szűk keretek között fog létezni.

* A Piac összeomlása: A nyersolajhiány következményei egy sötét jövőt tárnak elénk. Tekintve, hogy az áruk szállításához üzemanyag szükséges, a nemzetközi kereskedelemre hatalmas többletköltség vetíti árnyékát. Ennek következtében alapvető fontosságú termékek, például élelmiszerek hiánycikké válnak. Az ipari termelés 95 %-ához közvetlen, vagy közvetett módon szükség van nyersolajra. Éppen ezért közel minden ipari terméknél meglepően nagy áremelkedések várhatók. Középtávon a globális gazdasági rendszer, és minden piacorientált ország gazdasága össze fog omlani.

* Vissza a tervgazdálkodáshoz (most jött rám a röhögés - kár, hogy Kádár nem élte meg): Mivel gyakorlatilag az összes ipari szektor az olajtól függ, a peak oil a piac részleges, vagy totális összeomlását eredményezheti. Krízis-helyzetben elképzelhető alternatíva lehet fontosabb árucikknél a jegyrendszer bevezetése, illetve termelési kvóták kitűzése, vagy hasonló intézkedések meghozatala a szabadpiaci mechanizmusok helyett.

* Globális láncreakció: Az olajellátás struktúrájának átalakítása valamennyi régióban, nem lesz lehetséges a peak oil beköszöntése előtt. Valószínű, hogy több ország nem lesz képes időben, vagy kellő mértékben végrehajtani a szükséges beruházásokat. Amennyiben a világ bizonyos régióiban gazdasági összeomlás következne be, az Németországra is kihatna. Más országokban bekövetkező krízisek hatása alól Németország nem tudná kivonni magát, mert szorosan kapcsolódik a globális gazdasághoz.

* A politikai legitimáció krízise: A tanulmány felveti, hogy a demokrácia fenn tud-e maradni? A társadalom egy része előrelátja a peak oil által beindított felfordulásokat, amelyet a társadalmi rendszer krízise vált ki. Ez viszont teret nyit a társadalmi rendszert megváltoztatni kívánó szélsőségek számára. A legjobban érintett társadalmi osztályok szétesnek, ami szélsőséges esetben nyílt konfliktushoz fog vezetni.

A Bundeswehr Transzformációs Központja által készített tanulmány drasztikus. Ennél is drasztikusabb az energetikusok által, ezen előrejelzésekre támaszkodó javaslatok a Kormány számára. Véleményük szerint, [óriási találmány!) az olajfüggő országok külpolitikájukban kénytelenek lesznek engedékenyebbek tenni az olajtermelő országok felé. A politikai prioritásokat valamilyen mértékben ennek kell alávetni az energiaellátásuk biztosítása végett.

Kiemelendő Oroszországgal való kapcsolatunk, mert ez alapvető fontossággal bír a nyersolaj- és gázbeszerzés terén. Németország részére ez egy kiegyensúlyozott politikát követel meg a kivételezett bánásmódban részesített Oroszország és a keleti szomszédjaink között. Más szavakkal, ha Németország garanciát akar kapni energia ellátására, akkor Moszkva külpolitikai céljait jobban figyelembe kell venni, még akkor is, ha ez veszélyezteti jó viszonyát Lengyelországgal és más kelet-európai országokkal.

A peak oil-nak messze mutató következményei vannak a közel-keleti politikában elfoglalt német álláspontban is. Konkrétabban, a német közel-keleti politikát át kell alakítani az olyan olajtermelő országok szája íze szerint, mint Irán és Szád-Arábia, melyeknek hatalmas olajtartalékaik vannak a föld alatt. Ez megronthatja a Német-Izraeli viszonyt a politikai változás intenzitásának függvényében.

A SPIEGEL ONLINE megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, de a tanulmánnyal kapcsolatban nem adtak semmilyen felvilágosítást.  

Végeredményben a SPIEGEL ONLINE összefoglalásában számunkra nincs semmi új, hiszen a mi álláspontunk már évek óta nagyvonalakban ugyanez. Ennek ellenére jó ilyenről tudomást szerezni, mert a magyar társadalom hatalmas hányada vészmadaraknak tart minket. Így legalább világossá vált, hogy egyes országokban, Kormány szinten, a vélemény megegyezik a mienkével. 

____________________________________________________________    

Tibor bá blogja (352) Be kell fejezni a globalizációt

Negyven év szocializmus után csak azt tudtuk, hogy míg nálunk megállt az idő, Nyugat Európa igazi Paradicsommá változott. Elkövettük a kutatókra állandóan leselkedő hibát, nyilvánvaló tényekből rossz következtetés vontunk le. Nem igaz, hogy kapitalizmus = jólét, szocializmus = nyomor. Mindenfajta kapitalista tapasztalat nélkül rohantunk az Európai Unió irányába, és az első kérésre sarkig kitártuk feléjük kapuinkat. Ráadásul mindezt akkor, amikor maga a Nyugat is kísérletbe kezdett, amit úgy hívtak, hogy globalizáció.

A globalizáció alapító atyái az amerikai oligarchák voltak, akik az szabadpiac mindenhatóságával etették meg a világot, de valójában arra gondoltak, hogy ők fognak olyan hatalmasat kaszálni, amit ember még nem látott a Földön (ez be is következett). Az elmélet lényege, hogy a kapitalista piacnak van egy csodálatos önszabályzó képessége, ami minden problémát automatikusan megold, csak nem szabad beleszólni a folyamatokba. Magyarul szabad a gazda, mindenki azt tesz, amit akar üzleti partnerének tarkón lövésén kívül . (a megrendel áru vagy szolgáltatás ki nem fizetése, természetesen megengedett).

Ez azt jelenti, hogy mi a lehető legrosszabb időpillanatban változtattunk társadalmi rendet. A változtatás ugyan nem volt zökkenőmentes, de nagyon sokan tolták a szekeret, mert személy szerint ők voltak a rendszerváltás haszonélvezői és egyben a politikát irányító legfontosabb erő. És miközben az ország elitje saját zsebeinek megtömésével volt elfoglalva, az ország és a teljes társadalom érdekeivel egyáltalán nem foglalkoztak. Így jutottunk el 2010 őszére minden idők legválságosabb gazdasági állapotához. Nem csak rengeteggel tartozunk, de az általános világgazdasági válság miatt nincs is miből rendezni a tartozásunkat. Az horrorfilmbe illő helyzet állt elő, hogy a tartozásunk időszerű rendezésére még nagyobb kölcsönöket kell felvenni, és a hiányunk nem csak az idén, de jövőre és még utána is fenn fog állni, vagyis tovább csúszunk lefelé a lejtőn.

Időközben kiderült, hogy a globalizáció kiindulási pontja, az Amerikai Egyesült Államok, került a lehető legreménytelenebb gazdasági helyzetbe. Az USA a II. világháború után szuperhatalommá vált, de nem a hidrogénbombája miatt, hanem gigantikus gazdasági erejéből kifolyólag, amit leglátványosabban J.F. Kennedy elnök Holdra szállási ambíciójának néhány év alatt történt megvalósítása demonstrált. A globalizáció - talán előre nem látott - logikus következménye az amerikai ipar leszerelése és Távol keletre történő áttelepítése volt. A multik - kihasználva a távol keleti olcsó munkaerőt - hatalmas kaszálásához a termékek megállíthatatlan áradatának folyamatos értékesítését kellett megoldani. Tudatosan létrehozták tehát a még meg nem keresett jövedelem előrehozott elköltését a hitelintézmények megteremtésével. Legegyszerűbb módja volt a hitelkártyák elterjesztése, valamint a ház- és lakásárak mesze a reális érték fölé emelése, ami lehetővé tette a jelzáloghitelek nyakló nélküli felvételét, hiszen a fedezett értéke folyamatosan nőtt. Ahogy az várható volt ez a rendszer 2008-ban látványosan összeomlott, rántva magával az egész világot. A munkanélküliség csúcsokat döntögetett, a fogyasztás visszaesett, a raktári készletek felduzzadtak, az oligarchákon kívül mindenki vesztett. A globalizáció megbukott, csak még nem mindenki vette észre. A nagy kérdés, hogy ki lehet-e belőle szállni, vagy mindenki kénytelen elsüllyedni a vezérhajókkal együtt?     

Számunkra pedig az a kérdés, hogy azt Orbán Viktor által vezetett új kormány észrevette-e, hogy ki kellene szállni. Igen, hátat kell fordítani az Európai Uniónak, amiből az ég világon semmi hasznunk sincs, illetve, ami van, azt elveszítjük máshol. A rév és a vám közmondás tipikus esete. Igen vannak pályázati pénzek, és igen a német iparnak beszállítunk. Ezek közül az első mindig kétséges, a második pedig a kínaiakon múlik. Ugyanis a német gazdaságot a Kínából érkező szédületes mennyiségű rendelés tartja fenn. Amint Kína megtanul szerszámgépeket gyártani, Németországra nem lesz szüksége. Mi viszont elsorvasztjuk a mindig kitűnő minőségű élelmiszert előállító magyar mezőgazdaságot, mert a görögöktől, spanyoloktól, de még chileiektől is olcsón ideküldött szart árulják a hipermarketekben.

Orbánnak barter alapon szerződésileg biztosítani kellene az orosz energia importot, moratóriumot kellene kihirdeti az adósság törlesztésre, hatalmas védővámokat kellene kiírni, rendbe kellene hozni a mezőgazdaságot, és támogatni kellene a hazai ipart. Át kell alakulnunk önellátókká. Néhány éven belül úgyis ez lesz a kényszer az egész világon, legalább szerzünk egy kis előnyt a többiekkel szemben. Aztán a nyugati sajtó írhat rólunk amit akar.

Tudom, hogy most ezzel a poszttal a közgazdászok tyúkszemére léptem, akik majd megírják, hogy ez milyen szörnyű következményekkel járna. Ne tessenek fáradni, mert tudok róla. De néhány éven belül akkor se fogunk tudni fizetni, ha lenne hozzá kedvünk. Sokkal előnyösebb, ha most hagyjuk abba, nem pedig akkor, amikor már a teljes elvérzés után  kénytelenek leszünk. Ha van egy lyukas fogam, tömjék be ma, nem várok vele 2 hónapot, mert akkor vagy idegirtással egybekötött nagyobb tömés kell, vagy egyenesek ki kell húzni.

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Reba vendég blogja a desztillált vízről

Reba (Pécsi Ivett -  a  fotója itt, balra látható) honlapom olvasója, Internet barangolás közben ráakadt egy amerikai cikkre, amit (volt) hazánk fia, Róna P. Zoltán írt a desztillált vízről. Mivel emlékezett rá, hogy néhány hete a témát itt a honlapon is érintettük a túlélési szükségletekkel kapcsolatban, úgy gondolta, hogy lefordítja számunkra a többszörösen is érdekes cikket. Íme az eredmény:

A desztillált víz sietteti a halált

Irta: Róna P. Zoltán MD, MSc. - Fordította: Reba  

Közel 19 év klinikai gyakorlatom során volt alkalmam megfigyelni különböző vizek fogyasztásának az egészségre gyakorolt hatását. Abban  valószínűleg egyetérthetünk, hogy a kezeletlen csapvíz veszélyes lehet az ember egészségére a benne található paraziták, klór, fluor és dioxin miatt. Ugyanakkor a legtöbb kvázi-hipochonder meg van lepődve, amikor azt hallja tőlem, hogy a desztillált víz folyamatos fogyasztása veszélyeket rejt magában. A bio-élelmiszer őrület 1970-es elterjedésekor Paavo Airola írt először a desztillált víz veszélyeiről.

A desztillált víz tiszta H2O, nincs benne feloldva semmiféle ásványi anyag. Ennek következtében egy különleges tulajdonsággal bír, nevezetesen, hogy toxikus vegyületeket képes abszorbeálni a szervezetből. Tanulmányok bizonyították a desztillált víz előnyeit, amikor egy szervezet detoxikálására van szükség egy viszonylag rövid idő alatt (névlegesen 1-2 hétről lehet szó). Azonban a testsúly csökkentés céljából fogyasztott desztillált víz veszélyes lehet, mert elektrolitek (nátrium, kálium, klór), valamint nyomelemek, mint például magnézium, gyors kiürülését eredményezheti. Ez utóbbi pedig szívritmuszavarokat és hipertóniát okozhat. A desztillált vízben főzött élelmiszerből az ásványi sók kilúgozódnak,  csökkentve tápértéküket. A desztillált víz aktív abszorbeáló, amikor tehát levegővel érintkezik, magához veszi a széndioxidot és ezzel savas kémhatásúvá válik. Minél több desztillált vizet iszik egy ember, annál savasabbá válik a széruma.      

A leggyakrabban ivott üdítőkhöz, a cola félékhez desztillált vizet használnak. Különböző tanulmányok egymás után jelzik, hogy akik sok colát és egyéb desztillált vizet tartalmazó üdítőket fogyasztanak, azokból nagymennyiségű kalcium, magnézium és egyéb nyomelem távozik a vizelettel. Megállapított tény, hogy minél nagyobb az ásványanyag vesztesség, annál nagyobb az esély a csontritkulás, golyva, koszorúér-szűkület, magas-vérnyomás és számtalan más, általában az idő előtti öregedéssel kapcsolatos degeneráló betegségek megkapására. Egyre több jel mutat arra, hogy az emberi testben felhalmozódott savas anyagok közvetlen következménye az öregedés. Az ideális ivóvíz enyhén lúgos, amit leginkább a kalcium és a magnézium biztosít.

VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV

Tibor bá blogja (351) Az angolszász esküdtszéki- és a magyar büntetőeljárás összehasonlítása

A jelenlegi TV ajánlatból kitűnik, hogy minden második játékfilmben ölnek és lövöldöznek, minden ötödik játékfilmben kellő részletességgel láthatunk egy amerikai büntetőeljárást ügyeskedő ügyvédekkel, cirkuszi jelenetekkel és a bíró kezét alaposan  megkötő jogi rendszerrel. Aki még nem volt magyar bíróságon, az feltételezi, hogy ez nálunk is így működik. Hát nem! Mindenki tanulságára, járjuk hát körbe ezt a témát.

Nemzetközi összehasonlításoknál gyakran elkövetett hiba a nemzeti karakterek, az általános nemzeti kultúra figyelmen kívül hagyása. Ezt elkerülendő, fel hívom a figyelmed arra, hogy ha például Magyarországon hirtelen bevezetnék az esküdtszéki eljárást (mely veszély egyelőre senkit se fenyeget ), az igazságszolgáltatási eredmények és az eredményesség közel se lennének azonosak más, angolszász országokéval. Számos ok között - a teljeség igénye nélkül - például megemlíthető a magyar bírói karban bekövetkezett kontraszelekció, vagy annak a pártállami berögződött elvárásnak a továbbélése, miszerint a törvény elsősorban az államot, a közhivatalokat (Önkormányzatokat) hivatott megvédeni az állampolgár természetes jogaival szemben. Ez finoman szólva is megkérdőjelezi a magyar bírói függetlenséget. A jelenlegi átmeneti időben (hiánygazdaságból piacgazdaságba, vagy egypártrendszerből parlamentáris demokráciába) ehhez hozzájön még a hatalmasságok tisztelete. Rövidre fogva, egy ügyfélnek - függetlenül igazától - nagyon nehéz pert nyerni egy önkormányzattal, bankkal, biztosítótársasággal, vagy éppen egy multinacionális munkahellyel szemben. Büntető eljárásban pedig a bírók nem nagyon veszik komolyan a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 4. §-át: („A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.”) amennyiben személyes előítélettől hajtva bennük nem merül fel „kétség”, bár „kétséget kizáró ténnyel” a vádat beterjesztő ügyészség nem tud szolgálni. (hivatkoznék itt most a móri tömegmészárlással kapcsolatos hírhedté vált eljárásra) Külön ki kell hangsúlyozni, hogy az esküdtszéki és bírói eljárás összehasonlítása olyan, mintha egy görögdinnyét hasonlítanánk össze egy almával. Azon kívül, hogy mind a kettő gyümölcs és ehető, több más azonos vonás nemigen található. Éppen ezért pusztán az angolszász esküdtszéki- és a magyar büntetőeljárás összehasonlítása, kiragadva az egész rendszerből, gyakorlatilag lehetetlen.

Ezért aztán kénytelen vagyok előállni egy gyors történelmi áttekintéssel. Az angol történeti alkotmány elsődleges forrásai a Magna Charta (1215), Petition of Rights (1627), Habesa Corpus Act (1679), Bill of Rights (1689), Act of Settlement (1701). Továbbá fontos még a common-law-vá vált bírósági döntések (esetjog), melyek jó része az egyéni szabadság garanciáit biztosították, a Habeas Corpus Act szellemében. Az amerikai 1789-es bírósági törvény egy háromfokozatú bírósági rendszert hozott létre. A XIX. századi európai jogfejlődés hatására az angolszász jogrendszerben felmerült a kérdés, hogy kövessék-e a kodifikációs példát (napoleoni Code Civil:1804), vagy ragaszkodjanak az esetjoghoz, amit a common law jogászai jogi szokásoknak tekintettek. A racionalitás azonban a kodifikációt követelte volna meg, aminek megteremtésére voltak is kísérletek (Jeremy Bentham: 1748-1832, Edward Livingston: 1764-1836), de csak annyi történt, hogy a Római jogon alapuló kontinentális jog elősegítette a common law anyagának szisztematizálását. Végül a XIX. század végén Amerikában David Dudley Field (1805-1895) öt kódex tervezetet dolgozott ki, amelyeket a különböző államokban, különbözőképpen fogadtak el. Kaliforniában például mind az ötöt hatályba léptették. Ennek ellenére az Egyesült Államokban továbbra is domináns jellegű maradt a bíró alkotta esetjog. A jogi labirintusban való eligazodás egy magyar jogász részére rémálom lehet. Ez az oka annak, hogy egy-egy fontosabb per esetében a védelmet egy egész ügyvédcsapat látja el.

Visszatérve Magyarországra azzal kezdem, hogy a magyar jogrend első fennmaradt dokumentuma a (mindenki által jól ismert), 1222-ben kiadott Aranybulla, amely azokat a jogelveket és jogtételeket iktatta törvénybe, amelyek az ősi alkotmányokból eredve, folyamatosan éltek, a nemzet életében hatályosak voltak, és amelyek I. István király elsőként kísérelt meg írott szabályokban körülírni (amiről egyes kutatók úgy vélik, hogy az 1300-as évekből való ). Ez azonban alapvetően nemesi jog volt. Mivel a honfoglaló magyarság közvetlenül nem találkozott a Római joggal, ez utóbbi nem befolyásolhatta a szokásjogot, amit a nemesi réteg a végtelenségig védelmezett, aminek végfejlete a Tripartitum lett, a Dózsa vezette parasztfelkelés után.

Werbőczy Tripartituma (1514): II. Ulászló király megbízta Werbőczy István országbírói ítélőmestert, hogy „az ország minden jogainak, törvényeinek, bevett és jóváhagyott szokásainak és rendeleteinek egybeszedésével, címekre és fejezetekre osztásával összesítse.” Végeredményben nem volt más, mint a magyar szokásjog írásba foglalása. A munkát az 1514-es országgyűlés jogtudósai helybenhagyták, valamint maga a király is, aki azonban közbelépő elhalálozása miatt nem írta alá. Ennek ellenére a törvénykönyv kötelező ereje évszázadokon át nem képezte vita tárgyát. Ezzel szemben a szomszédos nyugati országokban a Római jog szilárdan megvetette lábát, aminek hatása, suba alatt, lassan átterjedt hazánkra is. Végeredményben Magyarországon a rendszerteremtő igény csak a XVII. században keletkezik, aminek hatására különválik a közjog a magánjogtól. Ekkor jelenik meg a modern büntető-törvénykönyv, illetve a büntetés-végrehajtás modernizálása.

A magyar polgári jogrendszer három lépésben jött létre. Az első szakasz a reformkor beköszöntésével kezdődött, végeredménye az 1848. áprilisi törvények. A második szakaszban a polgári diktatúra végrehajtotta a jog részleges modernizációját (1849-1860). A harmadik szakasz a kiegyezést (1867) követő polgári jogrendszer végleges kialakulása. Jogelvként megjelennek: a magántulajdon szentsége, szabad szerződéskötés (kötelmi jog), törvény nélkül nincs bűntény, bűntény nélkül nincs büntetés, védelemhez való jog, az ártatlanság vélelme, bírói szabad mérlegelés, a nyilvánosság. A harmadik szakaszban a kodifikáció koherenssé tette a jogot. A XX. század jogrendszerére jellemző volt az Állami beavatkozás fokozódása, aminek csúcsát a század második felében létrejött Népi Demokrácia jelentette. 

Mik a magyar jog főbb jellemzői? A magyar büntető (MB) eljárásban minden ügy az első fokon kezdődik, beleértve az élet ellen elkövetett bűntetteket is. A vádat rendőrségi nyomozásra támaszkodva, a nyomozó szerv vádemelési javaslatot tesz az ügyészség felé, ahol a vádemelésről döntenek (ejtik az ügyet, új nyomozást rendelnek el, vagy vádat emelnek (a társadalom védelmére az Állam nevében).

Ezzel szemben az angolszász esküdtszéki (AE) eljárás az elsőfokú eljárás átugrásával, mindjárt felsőfokon indul. A kisebb ügyek esetében az esküdtszék nem kap szerepet az eljárásban. Példának okáért az AE eljárásban az előző este vagy az éjszaka folyamán elkövetett kihágások letartóztatottjai, másnap reggel megjelennek a rendőrbíró előtt, aki az eset ismertetése és a bűnösség elismerése után azonnal kiszabja a büntetést. Az egész eljárás gyakorlatilag 10 percig tart (jómaga Londonban vagy két tucat esetet néztem végig). Fellebbezésnek és a bűnösség nem elismerésének természetesen van lehetősége, de ezekkel ritkán élnek, mivel az elkövető számára kedvezőbb elfogadni 2 hét elzárást, vagy 500 $ pénzbüntetést, mint költséges és kétes kimenetelő további eljárásba bocsátkozni. MB eljárásban a letartóztatott gyanúsítottat a rendőrség másnap szabadon engedi. Ezt követően az első tárgyalásra fél évnél hamarabb nemigen kerül sor, de nem ritka a 18 hónap se. Tekintettel arra, hogy az egész világon az elv, nem a bűnelkövetés megtorlása, hanem a bűnelkövetéstől való elriasztás, Az MB eljárás hatékonyságát tekintve meg se közelíti az AE eljárást.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a MB eljárás koherensebb, de kevésbé eredményes, mint a számtalan útvesztőbe torkoló AE eljárás. Az AE eljárás hagyományosan a történelmi precedens jogra épül, aminek abszurditását már több mint 200 éve felismerték és számtalan kísérletet tettek a kodifikálás bevezetésére (lásd fenn). Jelenleg a kettő átfedéséről, illetve keverékéről beszélhetünk. Arról nem is beszélve, hogy az angolszász országok [szemben az európai országok Római Jogra épülő jogrendszerével] az AE eljárást Angliától „örökölték”, de önálló fejlődésen mentek keresztül, így jelentős eltérések mutatkozhatnak az Anglia, USA, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, illetve a Brit Nemzetközösség tagállamai (volt gyarmatok) között. Mást ne említsünk, mint például azt, hogy Skóciában az esküdtszék 15 főből áll, a „szabványos” 12 helyett. Az általános elv és gyakorlat azonban megmaradt.

Míg a MB eljárásban a bíró nem csak független (és az AE bíróhoz hasonlóan tagja a harmadik hatalmi ágnak), de gyakorlatilag abszolutisztikus. Egy magyar bíró egy személyileg dönt, hogy egy tanút meghallgat-e vagy sem, hogy a tanúvallomást figyelembe veszi-e vagy sem, hogy egy bizonyítékot elfogad vagy sem, hogy egy szakértői véleményt elfogad-e vagy sem, illetve melyik szakértő véleményét fogadja el. Ez hatalmas lehetőséget biztosít számára, hogy prekoncepcióját (ha ilyen volt) érvényesíteni tudja. Ez az AE bíró esetében elképzelhetetlen. A bíróság minden törvényes bizonyíték bemutatását elfogadja, tanút és szakértőt meghallgatja, és azok értékelését nem a bíró egy személyileg végzi, hanem az esküdtszék, viszont a bíró gondoskodik arról, hogy az esküdtszék a tanú és felkért szakértő hitelességét illetve kredenciáját (szakmai hozzáértését) és a bizonyíték minőségét megismerhesse.

A MB eljárásban a lehetséges büntetések lehatároltak. Nem lehet más, mint: szabadságvesztés (különböző fokozatok: fegyház, börtön vagy fogház), közérdekű munka, vagy pénzbüntetés. A tételek kodifikáltak és adott határértékek közé vannak szorítva (pl. 5-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő és nem büntethető). Az úgynevezett főbüntetések mellet kiszabhatók még, „mellékbüntetések”: közügyektől eltiltás, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás (egy adott földrajzi helyről), kiutasítás (az országból), vagyonelkobzás (teljes vagy részleges), pénzmellékbüntetés, és ezzel az MB repertoár ki is merült. Az AE eljárásban a lehetséges büntetéseknek van jól kitaposott hagyománya, de a bíró olyan büntetés szabhat ki, aminek csak saját fantáziája szab határt. Az abszurditás határtalanságára felhozom példának Naomi Cambell-t, aki megverte bejárónőjét, ezért arra lett ítélte, hogy 2 hétig ő takarítson a bejárónőjénél.

A két eljárás közötti alapvető különbség mégis az, hogy míg a MB eljárásban a bűnelkövetést, annak hiányát vagy minden kétséget kizáró bizonyíthatatlanságát a bíró állapítja meg, addig az AE eljárásban a bűnösséget vagy ártatlanságot az esküdtszék mondja ki, mégpedig nem többségi szavazattal, hanem egyöntetűen, amibe a bírónak beleszólása nincs. A bíró szerepe mindössze az, hogy felügyelve a törvényességre, vezesse a tárgyalást, majd az esküdtszék által meghozott döntés után kiszabja a büntetést, illetve felmentse a vádlottat a vád alól.

Az esküdtszék tagjait általában 50 jelöltből választják ki, de tizenkettőnél többet, hogy megbetegedés, vagy más ok miatt kizárt tagot azonnal pótolni lehessen. Ugyanis a tárgyalássorozat ideje alatt az esküdtszék tagjai a per anyagával kapcsolatos semmilyen információhoz nem juthatnak hozzá (újság, rádió, televízió), hogy döntésüket ne lehessen befolyásolni.

Az MB eljárásban minden, amit a vádlott mond, felhasználható ellene. Az AE eljárásban a vádlott kihallgatható vádlottként és tanúként is. Tanúként, eskü alatt tett (amit nagyon szigorúan vesznek) kihallgatása során nem köteles önmagára nézve terhelő vallomást tenni. Ezzel szemben a magyar Btk. (238. §) a hamis tanúzást meglehetősen szigorúan bünteti (akár 8 év szabadságvesztés is lehet), azonban a gyakorlatban igen ritkán kerül rá sor, mondhatnám soha.

Jelentős különbség még az úgynevezett vádalku (amire az utóbbi időben Magyarországon is történnek erőtlen kísérletek). Az AE eljárásban a vádalkunak kimagasló szerepe van. Az ügyész formálisan leül tárgyalni a vádlottal és védőjével, majd szabályos alkudozásba kezdenek. A pontos igazságot többé-kevésbé mind a két oldal ismeri, de tisztában vannak a bizonyítási kényszer adta nehézségekkel is. A vádalku tárgyalás egy különösfajta hazárdjáték. A vádlott, ha nem köt vádalkut, az ítélethozatal után kisétálhat a tárgyalóteremből, mint szabad ember (bár a bűntény ténylegesen elkövette), de kaphat életfogytiglant (az USA egyes államaiban esetleg halált) is. Vádalku megkötése esetén pontosan azt kapja, amiben megegyeztek, aminek egyszerű oka van. Mindkét vizsgált eljárásban a bíró súlyosabb ítéletet nem hozhat, mint, amit az ügyész kér (enyhébbet természetes hozhat). Az MB eljárásban az ügyész automatikusan a kiszabható maximumot kéri, amit a bíró csak nagyon ritkán ítél meg. Az AE eljárásban az ügyész a kialkudott büntetést kéri (és meg is kapja).

Különbözőség van még a perorvoslatban is. A MB eljárás elsőfokú ítélete ellen majd minden esetben fellebbeznek, tehát a másodfokú eljárás az büntetőügy szinte kötelességszerű követője. Ennek kettős oka van. Az ügyész, amennyiben az általa kért büntetési mértéket nem ítélik meg, automatikusan fellebbez. Ha az ügyész nem fellebbez, a vádlottnak fellebbezése esetén nincs semmi vesztenivalója, mert rá az elsőfokú büntetésnél súlyosabb ítélet nem szabható ki. Az AE eljárás a jogerős ítélettel fejeződik be, ami ellen (hazai értelemben) fellebbezni nem lehet. Ez nem azt jelenti, hogy egy súlyos ítéletbe bele kell nyugodni, de a további jogi lehetőségek, országonként változva, bonyolult, és hosszantartóak. [Amerikában - ahol még van halálbüntetés - nem ritka a 10-12 év eltöltése a siralomházban. Angliában pedig 10-12 börtönben eltöltött év után derülhet ki az ártatlanság.]

Mik az előnyök és a hátrányok? A fentiekben vázolt különbségek miatt egyértelműen adódik, hogy a két különböző eljárás eredményességét illetően is kell lenni eltérésnek, ami vagy előnyös, vagy hátrányos. Vizsgáljuk meg, hogy miért!

Nyilvánvalóan a MB eljárásban mind a vád, mind pedig a védelem a bíróra koncentrál, őt kell meggyőzni, hiszen ő hozza meg az ítéletet. A bíró pedig „főállású szakember”, aki számtalan tárgyaláson vett részt, illetve vezetett le. Nyilvánvalóan jól ismeri a bűnözői magatartást, attitűdöt, a védőügyvédek taktikáit és az ügyészek szokásait is. Nem könnyű „megvezetni” igen nagy valószínűséggel fog érvényesülni az igazság. Ezzel szemben az esküdtszék tizenkét tagját esetenként választják ki, és - ez nagyon fontos - mind a vád, mind pedig a védelem kifogást emelhet bármelyik kijelölt személy ellen. Az ügyésznek és a védelmet ellátó ügyvédnek gyakorlatilag tizenkét laikus állampolgárt kell meggyőzni a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Az AE eljárás szinte tálcán nyújtja a zsűrivel való manipulálás kényszerét. Az itt bevethető trükköknek se vége se hossza. Tipikus „eljárás” mindkét oldal részéről a meg nem engedett eszköz váratlan bedobása, amire a bíró azt mondja a zsűrinek, hogy ezt a mondatot ne vegyék figyelembe. Azonban egy elhangzott mondat mindenképpen befolyásolja az esküdtszék tagjait a bírói intelem ellenére. Rövidre fogva, az AE és a MB eljárások előnyei és hátrányai úgy foglalhatók össze, hogy:

1) Míg az MB eljárásban a bírói szubjektivitás miatt nem ismeretlen fogalom az ártatlan ember elítélése, addig az AE eljárás elfogadhatatlan gyakorisággal enged szabadon bűnelkövetőket.

2) Az AE eljárásban a gazdagabb bűnöző viszonylag könnyen elkerülheti a büntetést, addig a MB eljárásban több szegény ártatlan ítélnek el, mint gazdagot.

Azt már a társadalomnak és a törvényhozóknak kell eldönteni, hogy mi fontosabb: a) bűnös ne ússza meg a büntetést, de időközönként ártatlanokat is elítéljenek, vagy b) az ártatlan elítélését, amennyire lehet, zárják ki, de nyugodjanak bele, hogy számtalan bűnös megússza büntetlenül.

Akkor most vonjuk le a következtetéseket! Az Angol Esküdtszéki Eljárás és a Magyar Büntetőeljárás összehasonlításának egyértelmű tanúsága, hogy az Ember az adott keretek adta lehetőségeket minden esetben iparkodik saját előnyére kihasználni. A törvényhozókat ennek ismerete kell, hogy irányítsa törvényalkotás közben. Ennek a tendenciának a Bíróság, mint független hatalmi ág, nem tud, de nem is akar gátat szabni. Jó példa erre a Magyar Alkotmánybíróság, most már hírhedtnek nevezhető, döntése a vizitdíj népszavazásra engedésével kapcsolatban, tagadva annak költségvetési hatását. Tökéletesen figyelmen kívül hagyva döntésük abszurditását. Vagy az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságának szavazat újraszámlálás ügyben történő ítélete, aminek tétje nem volt kevesebb, mint annak eldöntése, hogy az Egyesült Államok elnöke nyolc évre George Bush vagy Al Gore legyen.

Míg a magyar Alkotmánybíróság döntése „mindössze” a magyar parlamentárisrendszer működőképességét rontja, addig az Amerikai legfelsőbb Bíróság döntése egy esetleges Irán elleni támadással az egész emberiség sorsára kihathat. Ha a fentiekben említett hátrányok nem is következnek be, a Magyar Büntetőeljárásban tapasztalt következetlenség (Kunos per, Tocsik per, Kulcsár kihallgatás, stb.) súlyosan megtépázza a jogszolgáltatásban vetett társadalmi hitet, aminek negatív hatása szinte felmérhetetlen. 

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Tibor bá blogja (350) A Halál Nagykövete

Ez a neve, „a Halál Nagykövete (Irán ellenségei számára)” Irán legújabb fegyverének, ami nem más, mint egy nagy hatótávolságú, pilótanélküli repülőgép. Az első, amit Iránban gyártanak, nem kell senkitől se megrendelni, és amit Mahmound Ahmadinejad múlt vasárnap személyesen avatott fel, természetesen egy kilövéssel. 

Az avatási szertartáson az elnök katonatisztek előtt beszélt. Szerinte a Halál Nagykövete egy békét hozó üzenet. A robot gép megépítésének célja az volt, hogy Irán ellenségei maradjanak a bázisaikon és ne támadáson törjék a fejüket. Tehát a robot gép védelmi célra készült és elsődleges feladata az elrettentés. Az alábbiakban bemutatom a robot gép önarcképét:

Az iráni elnök kihangsúlyozta az ország önellátásának fontosságát,  védelmi fegyverek terén. A 4 méter hosszú gépet és felavatását az iráni TV élőben közvetítette. Azonban a gép műszaki paramétereit nem tárták fel.

Véleményem szerint, az ilyen elhárító fegyverek beszerzése és kifejlesztése az egész emberiség érdekét képviseli, mert Irán mondva csinált ürügyek alapján történő megtámadására senkinek sincs szüksége.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Tibor bá blogja (349) Antiszemita volnék?

A kérdést azért teszem fel, hogy megválaszoljam azok helyett, akiket felkértem rá, de nem vállalták. Sunyin eltűntek az Internet láthatatlan ködében. Egy „Hendrix” nick nevű azt állította, hogy zsidózom. Burger Gézáné pedig, burkolt antiszemitizmust említett. Mind a két honlap látogatótól kértem, hogy idézzen a szövegemből, ami szerinte „zsidózás”, illetve „burkolt antiszemitizmus”. Kérésem válaszolatlan maradt. Felteszem, hogy nem volt mit idézni, mert különben boldogan megtették volna. Akkor pedig, miért történt a megjegyzés?

Kezdjük azzal, hogy meghatározzuk az antiszemitizmust és a zsidózást. Az antiszemitizmust viszonylag könnyű, mert értelmező szótárhoz lehet nyúlni. 1) Bakos Ferenc, Idegen szavak szótára szerint: „A zsidókkal szemben, a fajelmélet alapján, mesterségesen szított gyűlölet.” 2) Az Akadémia kiadó által 1999-ben kiadott Magyar értelmező kéziszótár szerint: A fajelmélet alapján a zsidók ellen szított gyűlölet, zsidóellenesség. 3) A Magyar Könyvklub által 2001-ben kiadott Egyetemes Lexikon szerint: Ellenséges érzület, úgynevezett faji alapon táplált gyűlölet zsidókkal szemben. Mind a három meghatározásban egyértelműen szerepel a gyűlölet és a faj. A magam részéről soha senkit és semmit nem gyűlöltem. Egyszerűen nem tudok (és nem is akarok) gyűlölni. Az ok egyszerű, a gyűlölet elveszi az ember józan ítélő képességét, ami értelmes embernek nem lehet a célja. Ezt állítom én, de a „vádlók” nyilván másképp gondolják. Akkor vizsgáljuk a gyűlöletet! Gyűlölet = heves ellenszenv. Ezzel nekem az a problémám, hogy ellenszenves emberekkel természetesen találkozom. És belemegyek a játékba, egye-fene egyik-másik hevesen ellenszenves, akkor tehát rám lehet húzni, hogy gyűlölöm őket. Csakhogy ezeknek mindössze egy tört része zsidó. Nagy halom ellenszenves fickó, pedig nem zsidó. Felteszem a költői kérdést (ami - a tapasztalataim szerint - antiszemita), ezek szerint, ha egy gojim ellenszenves, akkor az OK., ha viszont egy zsidó ellenszenves, akkor az antiszemitizmus? Megint csak a tapasztalataim szerint, erre a feltételezésre minden zsidó tiltakozni fog, pedig ez a valóság.

Legyünk őszinték! Nincs ebben semmi különös, egyszerű emberi tulajdonság. Az érdekérvényesítésnek ezer módja van, amelyek közül csak egyik-másik törvénytelen. Egy ellenlábast leszerelni, elhallgattatni azzal, hogy „antiszemita vagy” egy ragyogó taktika, de sajnos törvénybe ütközik, mégis élnek vele. Vajon miért? De előbb lássuk a tényeket!

A Btk. 179.§ (1) bekezdése szerint a rágalmazás: „Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntethető.” Mivel leantiszemitázni valakit alkalmas a becsületének a csorbítására, aki ezt a honlapon (nagy nyilvánosság előtt) megteszi, az vétséget követ el. Tehát kedves antiszemitázó hozzászólók, tessenek finoman fogalmazni, például „nekem ez antiszemitának tűnik”. Mert azért mindenkinek tiszteletben tartjuk a véleményét. Csak rákérdezünk, hogy MIÉRT? Miért tetszenek antiszemitának tartani? Nyilván azért, mert lefordítottam és feltettem a honlapomra Noam Chomsky interjúját, amit mindjárt a második hozzászóló lecikizett, mert nem értett vele egyet. Nem kötelező, de érzéseim szerint más hangot kellett volna megütni. Mégis megkérdem, mivel nem értett egyet? Chomsky egy történelmi visszatekintést adott, vagyis tényeket sorakoztatott fel. A tényekkel nem lehet egyetérteni vagy nem érteni egyet. A tény vagy megállja a helyét vagy hamis. De a hozzászóló nem ajánlott fel alternatívát. Kijelentette, hogy Chomsky „egészen elemi dolgokat nem tud”. Valamint „Valószínűleg lemaradt azokról a hírekről, amik a meggyilkolt amerikai és zsidó áldozatokról szólnak.” Chomsky az MTI professzora és világhírű tudós. Nehéz elhinni, hogy elemi dolgokat nem tudna. De a történelmi eseménysorozatnak mi köze a legyilkolt áldozatokhoz? Hogy jön ez ide? Sehogy! A cél a hozzászóló mérgének a kieresztése. Nem tudok más következtetésre jutni, mint arra, hogy ha egy zsidónak nincs semmi ellenérve, akkor elsüti, hogy a szembenálló fél antiszemita. Általánosságban: amennyiben valaki nem fogadja el a zsidó verziót, akkor antiszemita. Mert erről van szó. A felsorakoztatott tényeket nem cáfolták. Cáfolat helyett kész volt a vád: zsidózás, antiszemitizmus.

De nézzük a másik kulcs szót: faj, fajelmélet. Nem vagyok se genetikus, se biológus, de a zsidókat nem találom egységes fajnak. A Numerus Clausus törvénybe iktatása után nagy viták voltak, hogy a magyar zsidóság vallás-e vagy népcsoport, azaz kisebbség. Arról egy szó se esett, hogy faj (rassz) lenne. Akkor pedig hogyan kerül ide? Nem tudnak szabadulni Hitler szellemétől, aki már 65 éve halott? Még a szótárakban sem? A rendszerváltás után a Parlamentben határozat született. Minden zsidónak egyéni joga, hogy meghatározza a zsidóságot önmagára nézve, vallás-e vagy etnikum. A fajról szó sem volt, nem is lehetett. Az én véleményem szerint, a zsidó lét se nem vallásosság, se nem népcsoport, hanem „elmeállapot”. Ő zsidónak tudja magát, birtokol egy zsidószubkultúrát, és kész.

Ehhez a zsidószubkultúrához sok minden hozzátartozik. 1950-ben iskola után az egyik osztálytársnőmmel, hónapokon keresztül felmentünk a lakásukba szeretkezés végett. A szülők később jöttek haza, de mindenről tudtak. A család természetesen zsidó volt, nem is lehetett más. 1950-ben polgári családok 16 éves lányával nem lehetett nyíltan szexuális életet élni, ha a család történetesen nem volt zsidó. Ez természetesen csak egy apró szegmense a zsidó szubkultúrának, de van sok más is. Például a mániákus kapcsolattartás. A zsidók a rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket okkal, ok nélkül, időközönként felhívják telefonon, pusztán a kapcsolattartás végett. Ezzel szemben számtalan keresztény család 5-10 évente jön össze egy-egy temetés vagy házasság alkalmából. Nem ragozom tovább a témát, hiszen ezek közismert tények, és természetesen az is közismert, hogy az antiszemita bélyeget fegyvernek, nagyon hatásos fegyvernek használják fel. De van ellenszere. Vissza kell kérdezni, miért? Mi utal arra, hogy antiszemita lennék? Az, hogy az izraeli propagandát nem hiszem el? Más propagandát se hiszek el, miért pont ezt hinném el?  Mert különben rám sütik, hogy antiszemita vagyok? Süssék! Ők pedig antigojimok és ez írásban is van foglalva.

Nézzük csak mit írt Noam Ben Ze’ev a “Haaretz” izraeli napilapban 2010. Augusztus 25-én! Idézi Dov Lior-t, Hebron főrabbiját: „There are some honorable people among the goyim. A few, but they exist. I think that even in Hebron there are a few who are human beings - which doesn’t mean I’m saying they shouldn’t all be sent to Saudi Arabia.” Ami magyarul így hangzik: A gojimok között van néhány tisztességes ember. Kevés, de van néhány. Úgy gondolom, hogy még Hebronban is van néhány emberi lény, ami nem jelenti azt, hogy szerintem ezeket nem kellene Szád Arábiába küldeni.

Érdekes kijelentés egy főrabbitól. Ha én azt mondanám, hogy a zsidókat Izraelbe kellene küldeni, egészen biztos megkapnám a címzetes antiszemita jelzőt.         

Tibor bá blogja (348) Sokmillió amerikai első találkozása a poloskával

Jól olvastad, a poloskával. Na várj egy kicsit, hány éves vagy? Láttál már poloskát? Csípett már meg? Hallottál már róla? Ha annyi idős vagy mint én, vagy egy kicsit fiatalabb, akkor egészen biztos, de ha nem…. Valamelyik nap írtam a Horváth Csongornak, hogy tudod milyen a biológia, ott semmi se tuti, mindig lehet meglepetés.

Néhány éve az Amerikai Egyesült Államokban megjelent a poloska. Hogy ki hozta be és mikor, hogyan, azt nem tudni, de az amerikaiaknak van már saját poloskájuk, nem is kevés, amiktől nem tudnak megszabadulni. Hatalmas a siránkozás. Ha tanácsot akarnának kérni azoktól, akik még tudták, hogyan kell elbánni velük, akkor szeánszot kellene összehozni, mert azok már rég alulról szagolják az ibolyát.

Én még emlékszem, amikor apám és anyám éjszaka szétszedték az ágyat, és sűrű káromkodás közepette öldösték a poloskákat, mert képtelenek voltak aludni. Kérdeztem, hogy mit csinálnak, azt mondták, ha nem hallgatok el engem is agyonnyomnak, mint egy poloskát. Gyertyát gyújtottak, és azzal keresték az ágy repedéseiben, de nem zseblámpa helyett, hanem mert a poloskát nem elég megölni (elmondom szeánsz nélkül is ) ott vannak az apró peték. Ezekre rácsöpögtették a megolvadt gyertyát (sztearint), hogy ne keljenek ki. Aztán amikor már nem birták tovább, akkor kiciánoztatták az egész lakást lásd:  http://www.antalffy-tibor.hu/2010/05/18/vissza-a-multba-9/ .

Újsághír szerint, egy amerikai pasin reggelre apró piros pöttyök jelentek meg nap mint nap. Elment az orvoshoz, hetekig kezelték, de a pasi nem gyógyult meg. A végén rájöttek, hogy éjszaka előjönnek a poloskái és azok szívják ki a vérét. A poloska már csak ilyen, kizárólag az ember vérét szereti és úgy telizabálja magát, hogy duplájára nő. Még szerencse, hogy semmilyen fertőzést nem közvetít, csak élősködik, és persze szaporodik. De nehogy azt hidd, hogy a lerobbant külvárosokban rajzanak csak. Nem, augusztus második hetében a manhattani Time Warner Centerben (itt székel a CNN is) a poloskáktól való megszabadulás sok ezer dollárjában került a gondnokságnak. Az épület teli volt poloskákkal, amiket az ott dolgozok szépen hazacipeltek. Az irtás részben a meglévő bútorok elszállításával, részben kifüstöléssel történt. 

Vannak, akik a legegyszerűbb megoldást választják, otthagyják a bérlakásukat bútorokkal együtt és soha nem térnek vissza. Aztán imádkoznak, hogy az új helyen ne legyen poloska.

A Nemzeti Élősködőirtó Szövetség - mert már ilyen is van - tanulmánya szerint 2000 óta a poloska invázió 81 százalékkal nőtt az egész USA-ra kivetítve. A poloskák hirtelen feltámadása meglepte nem csak az élősködőirtókat, de sokmillió egyszerű amerikait is. Nem csoda, a poloska veszedelmes ellenség. Megbújik  bármilyen repedésbe és egy évig is kibírja vérszívás nélkül.

Philip Koehler parazitológus, a Floridai Egyetem professzora szerint „Amerika poloskaproblémája járványszintre lépett. Egyre rosszabb lesz, és  nem látni az alagút végét.” A leginkább fertőzött terület északnyugaton van, ahol a poloska uralja a lakosság mindennapjait, lakásokban, üzletekben, hivatalokban, szállodásban, iskolákban, színházakban, éttermekben, de még a gépkocsikban is. „Mivel mentél haza, kocsival, busszal vagy metrón? Lehet, hogy útközben akaratodon kívül néhány poloskát etettél.” A poloska mindenhol életben marad, ahol a hőmérséklet nem emelkedik 49 °C fölé. Elég hazavinni egyetlen darabot, ami hamarosan lerakja petéit, és neked annyi. Ruhákból viszonylag könnyű kiirtani, csak alaposan át kell őket  vasalni. Drágább, ámde fertőzött berendezéseket, mint például egy számítógép, gázkamrákban lehet fertőtleníteni. Többen ráálltak a poloskairtásra. Egyik módszer a bútorok és minden más tárgy lehordása egy hermetikusan zárható kamionba, majd mérges gáz kieresztésével a kamionban lévő tárgyból kiirtják a bennük lapuló poloskákat. Egyetlen szépséghibája az eljárásnak, hogy a lakásban millió repedés marad, ahol egy-egy példány megbújhat. Ezeknek a megtalálása az igazi művészet.

Természetesen volt már poloska Amerikában, de 60 éve gyakorlatilag a kihalásig irtották őket a DDT-nek köszönhetően. De aztán a DDT-t betiltották az interkontinentális utazgatások pedig mindennapossá váltak. Már pedig olyan országokban, mint India és Pakisztán, poloska mindig is volt. Az Amerikába való áttelepülése nem számít csodának, sőt az lenne csoda, ha nem mentek volna át. De valahogy ez a megújuló poloskajárvány mintha szívósabb és agresszívebb lenne, mint a régi. Úgy tűnik a nyugati civilizáció a XX. században csak ideiglenesen tudott megszabadulni az emberiséget évezredek óta üldöző bajoktól. Most egyik a másik után visszajön és rosszabbak, mint valaha.

OK Amerika! Az ő csípésük nekem nem fáj! Szívják csak a vérüket, úgyis alaposan el vannak hízva, de mi lesz, ha itt is megjelennek, Magyarországon, mert meg fognak jelenni, az tuti. Sebaj! Amikor betiltották, anyám egy üvegdugós, literes üvegben elrakott egy kiló DDT-t, aztán megörököltem. Már van vagy 40 éves, de a DDT nem bomlik le, pont ezért tiltották be. Lehet, hogy neked lesz poloskád, lehet, hogy neki lesz poloskája, de nekem nem.

DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT-DDT

Noam Chomsky: A valódi ok, amiért Amerika lehetővé teszi az izraeli bűnök és atrocitások elkövetését (egy interjú)

Noam Chomsky nemzetközileg elismert Amerika legélesebb intellektuális kritikusa. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora. Önmagáról azt állítja, hogy egy libertarian szocialista. Noam Chomsky háttere: 1928-ban született, zsidó szülők gyermeke. Apja William Chomsky ukrajnai zsidó, aki a Grazi Kollégium Héber professzora volt. Noam édesanyja (született: Simonofsky) a mai Belorussziából származó jiddis anyanyelvű zsidó nő. Noam ifjú korában erős cionista hatásnak volt kitéve apai nagybátyja részéről. Az interjú készítője Kathleen Wells az UCLA és az UC Berkeley-en diplomázott politológiából, jelenleg politikai levelező.

Kathleen Wells: Köszönöm Chomsky professzor úr, hogy ma délután szentelt rám időt.

Noam Chomsky: Örülök, hogy önnel lehetek.

KW: Kérem beszéljen nekem az Amerikai Egyesült Államok és Izrael viszonyáról. Hogyan lehetséges az, hogy Izrael által elkövetett minden bűntény, nemzetközi jogtiprás az USA jóváhagyását élvezi?

NC: Az tény, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az USA vétójával megakadályozza az izraeli agresszió megbélyegzését. Viszont nagyon érdekes az ok, amiért az USA Izraelt támogatja. Az események világosak. 1967-ig ilyen támogatásról szó se volt. A két ország viszonyában nem volt semmi rendkívüli. Igaz, Izrael mindig is élvezte Amerika szimpátiáját. Az amerikai elnök, Harry Truman, és maga az amerikai nép mélyen vallásos volt, és számukra természetes volt, hogy a bibliai isten Palesztinát a zsidóknak adta. Ez tehát egy tényező, de voltak más tényezők is. A nagy változás a két ország kapcsolatában 1967-ben következett be, ami nyilvánvaló, ha az amerikai segélyeket figyelembe vesszük. De nagy változás állt be a médiák terén is. Mi történt tehát 1967-ben? Izrael elpusztította a szekuláris arab nacionalizmust, Nasszer Egyiptomát, amit a Nyugat komoly veszélynek és ellenségként tartott számon. Emlékeznünk kell arra, hogy abban az időben komoly konfliktus állt fenn a Szád-Arábiai központú radikális iszlám fundamentalizmus és a Nasszer Egyiptomában virágzó szekuláris arab nacionalizmus között. Olyannyira, hogy a két ország háborúban állt egymással, amit Jemenben vívtak. Az Amerikai Egyesült Államok és Nagy Britannia a radikális iszlám fundamentalistákat támogatták, mert ők ültek az olajmezők felett. Következetesen segítették Szád-Arábiát. Nasszer szekuláris nacionalizmusát igen komoly veszélyforrásnak ismerték fel, mert attól féltek, hogy ellenőrzésük alá vonhatják a térség felmérhetetlen természeti kincseit, amit aztán helyi érdekeknek megfelelően használnának ki, mintsem hagynák, hogy Amerika és szövetségeseinek központi irányítása alatt kizsákmányolják a térséget. Izrael megtette az szívességet azzal, hogy végzetes csapást mért a szekuláris nacionalizmusra. Ez jelentősen hozzájárul az USA és a szövetséges Szád-Arábia geopolitikai stratégiájához. Ez volt a fő ok, amiért Amerikában fellendül izraeli támogatása. Három évvel később, 1970-ben, volt egy másik fordulópont is. A Jordán hadsereg (Jordáni szoros szövetségese volt Amerikának) a Jordán diktátor parancsára a palesztin arabokat tömegesen legyilkolta egyetlen hónap, az úgynevezett Fekete Szeptember alatt. Ezt a tömegmészárlást az USA helyeselte. Úgy nézett ki, hogy Szíria a palesztin arabok oldalán közbelép a Hasemita diktatúra ellen, de Amerika ezt nem akarta, mert ez a közbelépés a Jordán szövetségesét, végezetül pedig Szád-Arábiát is veszélyeztette volna. Abban az időben az USA a kambodzsai invázióval foglalkozott, nem akarta erejét szétforgácsolni, ezért felkérték Izraelt, hogy igen jelentős haderejét mobilizálja Szíria ellen, akik így elálltak a támadástól. Ezt követve az Izraelnek küldött segély mértéke tovább nőtt, talán meg is négyszereződött. Ekkor látott napvilágot az úgynevezett Nixon Doktrína, ami biztosította az USA szövetségesei részére az amerikai védelmet, amennyiben arra szükség lenne. És kiknek volt rá szükségük? Iránnak - természetesen a  sah uralma alatt, Törökországnak, bizonyos értelemben Pakisztánnak, és természetesen Izraelnek. Ugyanis ezek az országok szálltak szembe a „radikális nacionalizmussal”, aminek elsődleges célja az adott ország természeti kincseiknek a megtartása volt. A módszer ragyogóan működött a 70-es évek végéig. Ekkor az iráni sah elbukott és jött helyette a Khomeini papi diktatúrája, amit Amerika megpróbált megdönteni és csak természetes, hogy Irak mögé állt az Irak-Irán háborúban. Minden esetre az USA részére Irán elveszett, aminek következtében Izrael pozíciója (Amerika szemében) megerősödött. Érdemes még megemlíteni, hogy Izrael az USA részére más „szolgáltatásokat” is nyújtott a világ más tájain, ugyanis állampolgári igényre a Kongresszus a 80-as években nem engedte, hogy Reagan elnök brutális diktatúrákat segítsen. Példának meg lehet említeni a tömeggyilkos Guatemalai diktatúrát, vagy a Dél afrikai Uniót.

KW: Már csak 30 percünk van, talán a jelennel kellene foglalkoznunk.

NC: Alapvetően semmi se  változott. Úgy értem, egyszerűen kérdezzük meg, hogy  legnagyobb segítséget Izrael kiktől kap? Vegyük például a napilapokat. Az ország legnagyobb Izrael barát napilapja a Wall Street Journal. Ugyebár ez az üzleti világ újságja. Az üzleti világ pedig elég erős. Izraelben a legmodernebb technológiát alkalmazva hatalmas beruházások történtek. Az USA hadiipara összefonódik az izraeli hadiiparral. Az Intel például a következő chip-generációt Izraelben tervezi gyártani. Így aztán nem meglepő, hogy Amerika legnépszerűbb üzleti újsága nagymértékben támogatja az izraeli terjeszkedést. Nézd meg a két politikai pártot. A zsidók pénzének legnagyobb része a demokratáknál landol és persze a zsidók nagy része a demokratákra szavaz. Ugyanakkor a republikánusok sokkal inkább támogatják az izraeli atrocitásokat. (ami elég jól tükrözi az amerikai zsidóság és a cionizmus között tátongó szakadékot, amit a magyar zsidók vagy nem értenek, vagy nem tudnak róla - Tibor bá beszúrása) Aztán ott van még a zsidó lobby - egy izraeli lobby - AIPAC, amelyiknek igen nagy befolyása van. Aztán meg kell még említeni a Katolikus Cionizmust, ami szintén hatalmas erőt képvisel. Szóval mindezek együttesen komoly mértékben támogatják az Izraelnek nyújtandó segítséget, és gyakorlatilag nincs senki vagy semmi, ami ezt ellenezné. De ki kér segítséget a palesztin araboknak?

KW: Hát igen, és amikor olyanokat hallasz, hogy Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-keleten, és látod az izraeli megszállást és a gázai blokádot, kelet Jeruzsálem és a Jordán nyugati partjának a megszállását, akkor mire kellene gondolnunk?

NC: Hogy az egyetlen demokrácia lenne a térségben? Először is ez nem igaz. 2006 januárjában szabad választások voltak Palesztinában, amit szigorúan ellenőriztek, bizonyítottan szabad volt. A választásokat a Hamasz nyerte meg. Izrael és az USA azonnal, néhány napon belül lépéseket tettek a lakósság megbüntetésére, mert a szabad választásokon nem helyesen szavaztak. Tehát…. én egyszerűen…., szóval ennél drámaiabban nem lehet bemutatni a demokrácia megvetését és gyűlöletét, ha az nem a megfelelő helyzetet produkálja. Másfél évvel később az USA és Izrael a Palesztin Vezetéssel katonai hatalomátvélt kíséreltek meg, hogy a megválasztott kormányt megdöntsék. Ez persze nem sikerült. Hamasz került ki győztesnek, és a Gázai Övezetből kiűzte a Fatah-ot. Erre azt mondták, hogy a Hamasz egy terrorszervezet, pedig nem csináltak mást, mint megakadályoztak egy USA által támogatott katonai puccsot, amelyik a demokratikusan megválasztott kormány meg akarta dönteni.

KW: Ahhoz mit szól, hogy a Hamasz felkerült az Amerikai Külügyminisztérium terrorista szervezetek listájára?

NC: Ahá, felkerült. Mert olyasmiket csinálnak, ami Amerikának nem tetszik. A terrorista lista egy vicc, egy nagyon rossz vicc. Nézzük a terrorista lista történetét. 1982-ig Irak, Szaddam Husszein Irakja a terroristák listáján volt. 1982-ben a Reagan adminisztráció Irakot levette a listáról. Miért? Mert eldöntötték, hogy támogatni fogják Irakot.  Tény az, hogy a Reagan, majd az első Bush adminisztráció végig támogatta Irakot szörnyű atrocitásainak elkövetése ellenére. Sőt megakadályozták a Halabja tömegmészárlás elítélést is. Igen Irakot levették a terroristák listájáról, mert a térség legkegyetlenebb terroristáját támogatni akarták, aki ugye nem volt más, mint Szaddam Husszein. A terroristák listáján van még a Hezbollah, akik valószínűleg tényleg követtek el terrorcselekményeket, de ezek eltörpülnek az USA és Izrael terrorcselekményei mellett. És miért van a terroristák listáján? Mert Libanon izraeli megszállását ellenzik, sőt Izraelt kiűzték dél Libanonból 22 évig tartó megszállás után. Hát ez a terrorizmus. Azóta Május 25. Libanonban ünnepnap, a Felszabadulás napja, mert a Hezbollah nyomására Izrael kivonult.

KW: Kérem válaszoljon arra, akik védelmükbe veszik az izraeli politikát és azt állítják, hogy Izraelt körülfogják az ellenségei. Az arab országok, Hezbollah, Hamasz, Iránban Ahmadinejad - ezek mind veszélyeztetik Izrael. Ezek Izrael pusztulását akarják. Mi erről a véleménye?

NC: Az igazság az, hogy Izrael és az USA veszélyeztetik a palesztinokat. Mialatt mi az Izraelt fenyegető veszélyekről beszélünk, a  valóságban Izrael folyamatosan pusztítja a palesztinokat. Ez az élő valóság! Mi van a fenyegetettséggel? Valóban van egy fenyegetettség, de ezért Izrael és az USA a felelős. Úgy értem, ha az USA és Izrael elfogadnák a nemzetközi konszenzust a politikai megoldásra, akkor a fenyegetettség azonnal megszűnne. Azonban Izrael és az USA a diplomáciai megoldással szemben az Izraeli expanziót preferálja, és ezért megakadályoznak mindenféle megállapodás létrejöttét - egyedül ők. Úgy értem, Európa, az el nem kötelezett nemzetek, az Arab Liga, az Iszlám Országok Szervezete - amihez Irán is tartozik,  valamennyien elfogadták a két-ország elnevezésű nemzetközi konszenzust. Úgy értem, hogy vannak kidolgozandó részletek, de a főkérdés egyértelmű. Harmincöt éven át Amerika és Izrael megakadályozzák. A részletekre most nincs idő, hogy kitérjek.

KW: De mi ebben a ráció?

NC: A ráció? Nagyon egyszerű.

KW: Pontosan?

NC: Mint már említettem, a biztonság helyett előnybe részesítik a terjeszkedést. Ez kifejezetten igaz 1971 óta.

A Chomsky interjú terjedelme a lefordított anyagnak a háromszorosa, de a lényeg és Noam Chomsky reputációja ennyiből is jól kivehető.

***********************************************************

***********************************************************

Tibor bá blogja (346) Gondolatok a görög válsággal kapcsolatban

A közgazdaság nem tudomány, ebben már néhányszor egyetértettünk. Így aztán egy kicsit mindenki ért hozzá, van aki nagyon. Viszont vannak egyértelmű összefüggések, amihez nem kell semmi más, csak ész.

A tőkés termel, és a terméket eladja, természetesen profittal. A termelési költségben a munkabéren kívül több tétel is van (nyersanyag, szállítás, energia) de ezek mind-mind visszavezethetők munkabérre, mert a nyersanyag kibányászását, a szállítást, az energia előállítást munkáskéz nélkül nem lehet elvégezni. A termelés alapja tehát az emberi munka, amiért munkabér jár. Viszont profit csak úgy keletkezhet, ha a munkás bére mindig kevesebb mint az általa előállított javak értéke.

Igen ám, de a munkások által megtermelt javakat, vagy nevezzük inkább termékeknek, a munkásoknak kell megvenni, de mivel nem kapnak, annyit, mint amennyit termelnek, mindig marad árufelesleg. A verkli csak akkor működik, ha ettől az árufeleslegtől meg tudnak szabadulni. Ennek a történelem folyamán sok módja volt, de most csak koncentráljunk a legújabbra. Ez pedig a hitel. Tegyük félre, hogy az adósság egy külön kizsákmányolási forma, mert nem akarok mindenre kitérni. A hitelnek most az a szerepe, hogy a már megtermelt termékeket olyan keresetből vásárolják meg, amiért még nem dolgoztak meg, de ha majd megdolgoznak érte, akkor az további termékek előállítását jelenti, amit már végképp nem lesz kinek eladni, mert ma az egész világ el van adósodva, államilag és egyénileg egyaránt.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem tartható fenn. Egy embert annál jobban nem lehet kifosztani, mint elvenni tőle a jövőben elvégzendő munkájának az ellenszolgáltatását, miután megfosztottuk minden tulajdonától. Akkor most hogyan tovább?

Ha már valakinek nincs semmije, amit el lehet venni tőle, a munkájára pedig nincs szükség, mert túltermelés van és óriásiak a raktári készletek, akkor erre az emberre nincs már szükség. Önmagát eltartani nem tudja, tehát elpusztul. Ha ezt átlátod, akkor a napnál is világosabb, hogy nincs szükség semmiféle beavatkozásra, a társadalmakba tömörödött emberiség létszámproblémája megoldódik magától, minden külső beavatkozás és „összeesküvés” nélkül. A folyamat alatt mindig a relatív legszegényebb hagyja maga mögött az árnyékvilágot. Ennek természetesen sok formája lesz. Éhenhalás, megfagyás, el nem látott betegség, börtön bűncselekvésért, bűncselekvés áldozatává válás, tűntetés-lázadás közbeni agyonlövés, menekülés közbeni katasztrófa, csoportok közötti villongás, elkerülhető természeti csapás nem elkerülése. Meg, amit még ki tudtok találni. Ha ezeket gondosan végiggondoljátok, akkor kiderül, hogy pénzzel a zsebedben ezek mind elkerülhetők, persze  csak akkor, ha felkészülsz rájuk.    

z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z-z

Tibor bá blogja (345) A görög megszorító intézkedések a visszájára sültek el

Azok a megszorító intézkedések, amelyeknek meg kellett volna oldania a görögök problémáját, megbénították az ország gazdaságát. Üzletek bezárnak, az adóbevételek csökkennek, a munkanélküliség pedig, egyes helyeken egy hihetetlen 70 százalékra ugrott fel. Az ország lakossága a végsőkig frusztrált.

Augusztus 15. A görög katolikusok Nagyboldogasszony napján hatalmas tömegek, sokan térdre borulva, imádkoznak Szűz Máriához kegyelemért esedezve. A Ta Nea elnevezésű görög újság némi iróniával ugyanezt ajánlotta a kormánynak. Az ország vezetői kénytelenek reménykedni, hogy Szűz Mária csodát tesz és kimenti Görögországot ebből a válságból. Az újság szerint, isteni közbejárás nélkül az országra kemény megpróbáltatás vár a nyár végén. A kellemetlen prognózisra annak ellenére került sor, hogy a kormány igen komoly lépéseket tett az ország financiális talpra állítása érdekében. Szigorú megszorításokkal sikerült az ország költségvetési hiányát egy elképzelhetetlenül magas, 39,7 százalékkal csökkenteni, miután az előző kormány éveken keresztül meghamisította a statisztikai adatokat. A megszorítások a kormány költségeit 10 százalékkal csökkentették, bár az IMF és az EU csak 5,5 százalékot követelt.

A probléma abból adódik, hogy a megszorító intézkedések az ország gazdaságának valamennyi aspektusára kihatottak. A vásárló erő leesett, a fogyasztás csökkent, míg a csődeljárások száma és a munkanélküliség az egekbe szállt. Az ország GDP-je második negyed éve 1,5 százalékkal csökkent. Az ország finanszírozásához elengedhetetlenül szükséges adóbevételek csökkennek. A görög társadalomra rátelepedett a félelem, a reménytelenség és a méreg gyilkos keveréke.

Az egyre nagyobb létszámú munkanélküliek tábora a tartalékaikat élik fel. A munkanélküli segély legjobb esetben is csak havi 460 Euro, amit egy évig adnak, de csak akkor, ha a dolgozó a megelőző 15 hónap alatt legalább 100 napot munkában töltött el. Legnagyobb baj a hajóépítő iparban van. A takarékosság jegyében a görög tulajdonú hajókat javítás-karbantartás céljából Törökországba viszik, ahol kisebbek a költségek. Görögországban túl nagy a bürokrácia és túl sok a sztrájk, ami miatt az ipari termelés sok esetben nem tud tartani határidőket. Az elmúlt évben az ország bruttó hazai termelése 4 százalékkal esett vissza.

A megszorító intézkedésekhez tartoztak a közalkalmazotti fizetések 20 százalékos csökkentése, valamint a nyugdíjak megnyirbálása, miközben több adónemet is felemeltek. Ennek következménye, hogy a görögöknek egyre kevesebb pénzük marad költekezésre, vagyis a fogyasztás csökken egy olyan országban, ahol a gazdaság 70 százaléka a társadalom fogyasztásából adódik. A bevásárló központok üzleteinek egynegyedében ott virít a „BÉRBEADÓ” kiírás a kirakatban. A kereskedők Szövetségének állítása szerint Athén kereskedőinek 17 százaléka csődöt jelentett be.

A depresszió rászállt az egész országra. Minden lefelé mozdul el. A kilábalás lehetősége sehol se körvonalazódik. A legnagyobb baj mégis az emberek hozzáállásából adódik, mert senki se hisz abban, hogy sikerülni fog a kilábalás. Közgazdászok szerint 2011 alatt a munkanélküliség tovább fog növekedni. A TV-ben meginterjúvolt közgazdászok arra hívják fel a figyelmet, hogy az igazi feketeleves még hátra van.

A fentiekben ismertetettek a Der Spiegelben szerdán (tegnap) megjelent cikk kivonatos fordítása. A cikk elolvasása után arra gondoltam, hogy minden  valószínűség szerint pontosan ez a sors vár ránk is.  

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tibor bá blogja (343) A melegek gyereknevelése

Ti komolyan azt gondoltátok, hogy erre a témára sose kerül sor? Teljességgel lehetetlen, mert a szélesebb családomon belül három buzi és két fél-buzi van. Tudom, hogy „homoszexuálist” és „biszexuálist” illet volna írnom, de a gyerekkoromban fejembe vésődött szótárból nem tudom se a néger, se a cigány se a buzi szavakat kiirtani. A világ egy kicsit képmutatóvá vált, de a lényeg azért maradt.

Valamelyik nap a Club-rádióban (az általam különben nagyra becsült) Csányit hallgattam, aki e témával kapcsolatban nagyokat hivatkozott Czeizelre is, miközben a PC 100 százalékos figyelembe vétele mellett szövegelt, azaz a mondanivalója nem ért egy rakás szart se. Pedig nem kellene kaparnia, mert már nyugdíjazták. Csányi, természetesen a melegek mellett tette le a voksát, bát mint etológus Darwin tanaival tökéletesen tisztában van, és természetesen vallja is. Márpedig az evolúció pontosan arról szól, hogy csak az életképes mutációk terjednek el a fajban, hiszen az életképtelen egyedek túlélési esélye kicsi, tehát nem lesz utóduk. Már pedig két meleg férfi vagy két leszbikus nő szeretkezéséből a büdös életben nem lesz utód. Akkor pedig mi van? Csányi megmagyarázta a megmagyarázhatatlant, hozzászokott, hiszen ilyen képesség nélkül Magyarországon senki se lehet professzor. Szerinte a férfi homoszexualitás azért volt szükséges a törzsfejlődés során, mert a férfiak ezzel vezették le felesleges agresszivitásukat. Ezeket hallva elröhögtem magam. Tehát, amikor a gyűjtögető törzs egyik férfi tagja a másik férfit (nem tudni milyen okból) a bunkójával fejbe akarta vágni, akkor inkább elővette tartalék szerszámát és benyomta a másik seggébe, aki meglepetésében hirtelen elélvezett. Ez az utóbbi évtized legsikeresebb Kolombusz tojása.

Az istennek el nem ismernék, hogy a homoszexualitás egy deviancia. Én is deviáns vagyok, mert szemüveget viselek és nagyfokú rövidlátásom miatt 50.000 évvel ezelőtt esélyem se lett volna, hogy utódaim  legyenek, tudniillik aligha éltem volna meg az ivarérésemet. Viszont, egy civilizált társadalomból ahogy nem lehet kirekeszteni a rövidlátókat, úgy nem lehet kirekeszteni a homoszexuálisokat se. És ennek a történetnek itt vége is lenne, de nincs, mert a melegek házasodni akarnak és gyerekeket akarnak nevelni. Hoppá!

A házasság egy papírforma, ami két ember összekapcsolódásának ad jogi keretet, amiből kölcsönösen hasznot húznak (az érzelmi alapon túl, ami a társadalmat nem érdekelheti). Ha a két házasulandó fél egynemű, az a belügyük. Ami kedvezmény (pl. közös tulajdon, örökösödés, stb.) jár egy férfinek és egy nőnek, az kijár két nőnek vagy két férfinek is. Ez nem lehet vita tárgya.

Vita tárgya lehet viszont két másik aspektus, ami közül az egyik a gyerekvállalás, jobban mondva, más által megszült gyerek nevelése. Tekintettel arra, hogy egy gyermek „minősége” a fajfenntartás szempontjából szó szerint alapvető fontosságú, és minden faj elsőszámú kötelessége a fajtájának a fenntartása (nézz körül a természetben) az általános elv szerint a „legfontosabb a gyermek érdeke” (hogy ez csak papíron van így, az nem jelent semmit, mert nagyon sok minden csak papíron létezik). Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy a gyermek érdeke egy anya és egy apa által képezett családban való felnövés.

Ahogy nekem mint rövidlátónak nincsen jogom követelni, hogy vadász pilóta lehessek az egyenjogúság eszméjére hivatkozva, ugyanúgy egy homokos se követelheti, hogy gyereket nevelhessen. Ha engem az első bevetésen röhögve lelőnek, nem csak én pusztulok el, de a 100 millióért beszerzett vadászgép is, aminek árát a társadalom keserves munka árán izzadta ki. Ugyanígy az elpuskázott gyerek felnőtt korában nagyon sokba kerülhet a társadalomnak, nem beszélve saját elcseszett életéről, amit kifejezetten homokos szüleinek köszönhet.

Az utolsó aspektus -  ha már a témánál vagyunk - a meleg-parádé. Az csak természetes, hogy két vagy több meleg saját otthonában azt tesz, amit akar. De az egészen biztos megütközést keltene, ha én fényes nappal a körút közepén letolnám a gatyámat és a járda közepére szarnék. Ez nem olyan nagyon elképzelhetetlen, mert Budapesten naponta sok ezer kutyát visznek le az utcára kizárólag ezen művelet elvégzése végett. Hát ha nekem nincs jogom megbotránkoztatni a járókelőket, akkor - szerény véleményem szerint - a melegeknek sincs joguk ízléstelen vonaglásukkal, félreérthetetlen mimikájukkal és testmozgásukkal megbotránkoztatni, például engem. Ha mégis megpróbálkoznak vele, akkor ne csodálkozzanak, hogy a társadalomban találkozni fognak olyan egyedekkel, akiknek tűrőképessége messze alulmarad az enyémmel szemben. [A posztot természetesen vitaindítónak szántam, és kifejezetten örülnék, ha melegek is leírnák a  véleményüket, akár álnév alatt is.]

**************************************************************

Tibor bá (rendkívüli) blogja (344)

“Tűzijáték” Augusztus 21.-ig?

Egy kicsit megkésve bár, de törve nem, jelentem, hogy John Bolton (a Bush adminisztráció ENSZ nagykövete) pénteken (13-án) közölte véleményét, ami szerint az oroszok Augusztus 21-én, ünnepélyes keretek között behelyezik a fűtőelemeket az Iráni (Bushehr) atomerőműbe - amit 10 éve ők építenek - és Izraelnek ezek szerint összesen 8 nap áll rendelkezésre (most már csak 4), hogy a létesítményt lebombázza. Ugyanis, ha akkor bombázzák, amikor már a reaktorban vannak a fűtőelemek, akkor a bombázással radioaktív részecskék kerülnek a levegőbe, ami a környéket megmérgezi (beleértve Izrael levegőjét is).

Különben csúnya dolog az oroszoktól, hogy bár 10 éve könyörögnek a reaktor építkezésének a leállításáért, az 1 milliárd dolláros projektumot mégis befejezik, ami különben azért veszélyes, mert a bushehri erőműben úgynevezett „szaporító reaktor” van, ami több radioaktív (plutónium) anyagot termel, mint amennyit elfogyaszt, azaz töltetet termel termonukleáris fegyverekhez. Igaz, a szerződés szerint a kimerült fűtőelemeket vissza kell szállítani az oroszoknak, de ki hiszi ezt el. Marad a nagy közel-keleti „tűzijáték” Augusztus 21.-ig. Szóval már csak négyet kell aludnunk! De jó.  

uuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu

Tibor bá blogja (340) Az atomháborúról

Napjainkban volt 65 éve, hogy az amerikaiak ledobták a 2. és a 3. atombombájukat Japánra. Az elsőt a kísérletnél használták fel, Hirosima kapta a második bombát, ami azonnal 140.000 civil életét oltotta ki, majd egy további 100.000 a radioaktív sugárzás miatt a rákövetkező időben halt meg. Azóta is sok szó hangzott el az atomfegyverek bevetésének szükségességéről. Számtalan tanácsadó Truman elnökkel közölte, hogy a japánok a megadás gondolatát latolgatják, az atombomba bevetése felesleges. Truman arra hivatkozott, hogy a japán partraszállás egymillió amerikai katona életét követelné. Ezen kívül Sztálinnak el kellett venni a kedvét, ha esetleg meggondolatlan terveket szövögetne. A kívülállók se akkor, se most, 65 évvel később nem tudnak ítélkezni, mert nincsenek a megfelelő ismeretek birtokában. Egy azonban biztos. Mind Japán térdre kényszerítéséhez, mint pedig Sztálin megijesztéséhez egyetlen atombomba elegendő lett volna. A második bomba ledobása teljességgel felesleges volt. Mindenesetre a Fehér ház mindenkori lakójának 100-200.000 civil élete tökéletesen közömbös. Ezt soha ne feledjétek el, amikor a jövőt kutatjátok, csak ezen tény szem előtt tartásával nézhetünk körül, mi ma a helyzet.

Az aprócska Izrael állam a becsült 240 nukleáris töltet birtokában uralni akarja az egész Közel Keletet. Ennek elérése és fenntartása érdekében az amerikaiakat rávette, hogy előbb Irakot, majd Afganisztánt, végül pedig Pakisztánt semmisítsék meg legalább is katonailag. Hátra van még a nagy falat, Irán. Látva a könyörtelen terjeszkedést, Irán iparkodik maga is szert tenni termonukleáris fegyverekre, amit természetesen nem vall be, de meggyőződésük, hogy Izrael hódító ambícióit másképp nem tudják megállítani. Izrael pedig hazugságokkal, óriási propaganda gépezetével megpróbálja elhitetni az amerikai vezetéssel, hogy Irán milyen hatalmas veszélyt jelent rájuk, és az egész emberiségre. Újra és újra ismételgetik, hogy Irán a zsidó állam megsemmisítésére törekszik, ami egyértelmű hazugság, de olyan hatásos hazugság, hogy a nyugati országok lakossága bevette a cocát. Az út tehát nyitva áll Irán megtámadása előtt. A kérdés, hogy a több éve tartó kardcsörtetés után lesz-e tényleges támadás?

Katonai szakértők szerint, ha a tényleges cél az iráni atomkísérletek végleges megsemmisítése, akkor ezt kizárólag az Irán katonai bázisaira, ipari létesítményeire, és nukleáris telepeire több száz termonukleáris töltet célbajuttatásával lehet elérni, ami után az iráni halottak száma 10 milliós nagyságrendet érne el. Ezen túlmenően a radioaktív por és pernye az egész világot megfertőzné olyan mértékben, ami mellett Csernobil csak gyerekjátéknak tűnne. A politikai, gazdasági és katonai következmények pedig nem kiszámíthatóak.  

Marad tehát a konvencionális lebombázás. Ezzel azonban az iráni atomfegyver fejlesztés nem állítható le, csak késleltethető. Az ország megszállása pedig egyszerűen lehetetlen. Irán lakossága 80 millió. Honvédelme 450.000 katonán nyugszik, ami valamivel kevesebb, mint az amerikai hadsereg létszáma, de az USA katonái szanaszét vannak szórva a világban. Irán 1.648.000 km²-ert kitevő területének nagy része magas hegyvidék által övezett sivatagos, sztyeppés felföld. Vagyis hasonló, mint Afganisztán, csak négyszer akkora. Afganisztánt a NATO + 150.000 örző-védőnek álcázott zsoldos képtelen ellenőrzés alatt tartani, pedig a táliboknak csak kézifegyverei vannak. Tehát a megszállás szóba se jöhet. Szóba jöhet az ország agyonbombázása, ami konvencionális fegyverekkel sehova se vezet. Illetve, dehogynem. Irán ellentámadásba lendül. Nézzük, miket tehet!  

Maga az agyonbombázás, mindenfajta iráni reakció nélkül azt jelenti, hogy a világ kőolaj kitermelésének 7 %-a kiesik a forgalomból. De Irán képes arra, hogy a globális olajexport 40 százalékát megakadályozza egyszerűen úgy, hogy néhány Iraktól, Szaúd-Arábiától, és a többi Arab emirátustól távozó tartályhajót Noor rakétákkal elsüllyeszt a Hormuzi-szorosban. A Noor rakétákat Irán gyártja, ami a kínai YJ-82 másolata. Ennek a hajókilövő rakétának 200 km a hatótávolsága (a Hormuzi-szoros legfeljebb 60 km széles), kétszeres hangsebességgel halad, néhány méterrel a tengerszín felett, és 98 %-os valószínűséggel ér célba. Irán hosszú, sziklás tengerpartja  kitűnő terep, hogy a tehergépkocsikra szerel kilövőállásokat elrejtsék. A tartályhajók kilövése garantált. Ez egymagában az egész világra kiható, megjósolhatatlan felfordulással járna, aminek legkevésbé Kína örülne.

Ezzel azonban Irán ütőkártyái nem merültek ki. Irán elláthatná az afganisztáni tálibokat föld-levegő rakétákkal, ami egy csapásra megszüntetné az amerikai légi dominanciát (így fejeződött be a Szovjet megszállás is, az afgánok kaptak légelhárító rakétákat az amerikaiaktól, és az orosz helikoptereknek egyszeriben annyi volt). Van azonban még Iránnak ballasztikus rakétája is, amivel közvetlenül meg tudná támadni az amerikai bázisokat, sőt magát Izraelt is.

Mindent összevetve, Iránt vagy megtámadják atomfegyverekkel, vagy elfogadják, hogy előbb vagy utóbb Iránnak is lesz atombombája. A konvencionális háború elképzelhetetlen. A baj csupán annyi, hogy a háborúk elindítói a racionális gondolkodástól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől, hogy stílszerű legyek .   

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx   

Tibor bá blogja (239) A globális felmelegedés 35. születésnapja

Happy birthday globális felmelegedés!

1975. Augusztus. 8-án jelent meg Wally Broecker cikke a “Science” című folyóiratban “Are we on the brink of a pronounced global warming?” cím alatt, vagyis „Megkezdődött-e egy kifejezett globális felmelegedés?” És ezzel megszületett a “globális felmelegedés” fogalma. Tanulmányában Broecker helyesen jósolta meg, hogy „ha a jelenlegi hűvösödő klíma egy évtizeden belül átengedi helyét a széndioxid által gerjesztett kifejezett melegedésnek.” Valamint „a következő évszázad elején a széndioxid a Föld átlaghőmérsékletét az elmúlt 1000 évben tapasztalt legmelegebb időszak fölé fogja emelni. Broecker megjósolta, hogy a XX. század alatt a Föld átlaghőmérséklete 0,8 °C-t fog emelkedni a CO₂ miatt, és kifejtette aggodalmát a mezőgazdaságra és a tengerszintre gyakorolt hatásával kapcsolatban.    

A fenti grafikon bemutatja a globális hőmérsékletet 2010 Júniusáig a NASA GISS adatai alapján. A szürke vonal a 12 hónapok átlagát köti össze. A piros pontok az éves átlag értékek. A vastag vörös vonal a nem lineáris trendet jelzi. Broeckernek ezek az adatok természetesen nem álltak a rendelkezésére, még 1975-ig sem, mivel a korábbi adatokat csak a 70-es évek végén állították össze (Hansen et al. 1981), számításait csak a rendelkezésére álló meteorológiai adatokra támaszkodva végezhette el.

Azok részére, akik azt állítják, hogy a globális felmelegedés nem volt megjósolható, Broecker tanulmányának az évfordulója figyelmeztetés lehet, hogy a felmelegedést ténylegesen megjósolták, még mielőtt a globális hőmérsékleti feljegyzésekből az világossá vált, egy teljes évtizeddel később, amikor 1988-ban Jim Hansen, azóta híressé vált, bejelentését megtette: „a globális felmelegedés ránk köszöntött.”

Érdemes végigkísérni, hogyan jutott Broecker 1975-ben a megállapításához, elsősorban azért mert még ma is sokan, igen helytelenül úgy gondolják, hogy a globális felmelegedés a széndioxid következménye, mivel a hőmérséklet és a CO₂ kéz a kézben együtt halad felfelé, vagyis korrelálnak egymással. Broecker akkor írta tanulmányát, amikor a hőmérséklet két évtizeden keresztül csökkent, viszont Broecker ismerte az alapvető fizikai törvényeket.

Előrejelzése alapvetően három egyszerű lépésre támaszkodott: 1) A jövőbéli CO₂ kibocsátás felbecsülése. 2) A jövőbéli CO₂ koncentráció felbecsülése. 3) A globális hőmérséklet változás kiszámítása.

1. A jövőbéli CO₂ kibocsátás felbecsülése: Broecker egyszerűen feltételezte, hogy 1975-től kezdve a CO₂ kibocsátás évente 3 százalékkal fog növekedni. Ezt alapul véve kiszámította, hogy 2010-re a kumulatív CO₂ kibocsátás 1.670 milliárd tonna lesz. A 35 évre szóló előrejelzés teljesen elfogadható, mert a tényleges érték 1.300 milliárd (Canadell et al, PNAS 2007). A mai ismereteink szerint Broecker elkövette azt a hibát, hogy az egyéb üvegházhatású gázokat nem vette figyelembe. Ezzel szemben már ő is felfigyelt a levegőben lévő szilárd szennyeződésre, amit a szakirodalom „erozól részecskéknek” nevez, ő viszont „por” elnevezéssel illetett és feltételesen számolt vele. „Amennyiben az emberi tevékenységből származó pornak nincs jelentős szerepe, úgy feltételezhető, hogy a jelenlegi csökkenő hőmérséklet trend körülbelül egy évtizeden belül igen kifejezett hőmérséklet emelkedésbe megy át a széndioxid kibocsátás következtében.” Az 1970-es évek hőmérséklet csökkenésének oka könnyen lehet az erozól kibocsátás. Broecker ezzel kapcsolatban ezt írta: „Nehéz meghatározni a második legfontosabb klímát befolyásoló, ember által létrehozott tényező fontosságát, mert a por optikai tulajdonságai és a por eloszlása nehezen meghatározható.”

2. A jövőbéli CO₂ koncentráció felbecsülése: ha ismert a széndioxid kibocsátás mennyisége a koncentráció kiszámításához tudni kell, hogy a kibocsátás hány százaléka marad a légkörben. Broecker az összegyűjtött múltbéli adatok alapján feltételezte, hogy a kibocsátott széndioxid fele a légkörben marad. Ez a feltételezés ma is megállja a helyét. Broecker számításai szerint a kibocsátott széndioxid 35 százalékát a tengerek nyelik el, míg 15 százalékát a növények dolgozzák fel. Ez megint csak közel áll a ma elfogadott értékekhez (Canadell et al.). Erre támaszkodva állította azt, hogy ha az óceánok nyelik el a legtöbb széndioxidot, akkor az atmoszférikus széndioxid növekedés állandó értéken marad a következő évtizedekben (2010-ig számolva). Ezek alapján az 1975-ös 295 ppm-ról 2010-re 403 pp-re várható a növekedés. A tényleges érték az idén 395 ppm volt, csak kevéssel a megjósolt érték alatt.

3. A globális hőmérséklet változás kiszámítása: Elérkeztünk a széndioxid koncentráció okozta hőmérséklet változáshoz. Ezzel kapcsolatban Broecker 35 évvel ezelőtt a következőket írta: „Az atmoszférikus széndioxid mennyiség növekedésére a globális hőmérséklet változás nem lineáris.  A széndioxid koncentráció növekedésével az infravörös sugárzás abszorbeálása „telítődik” a frekvencia tartomány egyre nagyobb részén. Eredményében azt jelenti, hogy az atmoszférikus széndioxid koncentráció hatására a hőmérséklet emelkedés logaritmikus.” A mindmáig érvényben lévő logaritmikus összefüggés szerint a széndioxid koncentráció 10 százalékos növekedés 0,3 °C hőmérséklet növekedést jelent. Vagyis a CO₂ koncentráció megduplázása 2,2 °C hőmérséklet emelkedéssel jár. Ez azonban a mai felfogás szerint a hőmérséklet emelkedés lehetséges alsó határa. Különböző tényezők miatt a CO₂ koncentráció megduplázása 2….4,5 °C közötti hőmérséklet emelkedéssel jár. A bizonytalanság tehát elég nagy.

Ma már világos, hogy az óceánok hatalmas víztömege termikus tehetetlensége miatt a klímaváltozás késik. Mivel Broecker ezt nem vette figyelembe, a melegedést túlbecsülte, de a klíma érzékenység ezt lenullázta, így a XX. század alatt a Broecker féle 0,8 °C melegedés előrejelzése majdnem tökéletes (a valóság 0,74 °C körül van).

Broecker azonban hibázott is. Véleménye szerint az 1940 és 1970 között jelentkezett hőmérséklet csökkenés a természetes ingadozásnak tudható be. Ezzel szemben sokkal valószínűbb, hogy az emberi tevékenységből származó „por” következménye, ami azonnal jelentkezett, míg a CO₂ hőmérséklet nővelő hatása csak később érvényesült. Harmincöt év alatt a klímakutatás sokat fejlődött, de az világos, hogy a Föld globális melegedéséről a tudósok már  múlt század hetvenes éveiben is figyelmeztették az emberiséget.  

Tibor bá blogja (238) Gyere hapsi verjük át az ősöket!

Minél idősebb valaki, annál inkább csábító azok részére, akik mások becsapására szakosodtak. Hetven-nyolcvan táján az emberi hallás, látás egyre romlik, sok esetben ezekkel együtt jár a magány és a szellemi leépülés. Még nem beszámíthatatlan, de már könnyen bármire rábeszélhető. Ezeket a tulajdonságokat a bűnözők ragyogóan ki tudnak használni. Az idősek  becsapása, megrövidítése egyre „divatosabb”, és a törvény se áll az idősek mellé. Bankszámlák kiürülnek, a szatyort-táskát-ridikült kitépik a kézből, álszerelők-óraleolvasók kifosztják, rádumálás hamis értéktárgyak-kötvények megvételére, de a becsapott egy szót sem szól. Fél, önmagát vádolja amiért hülyét csináltak belőle, az istennek se menne el a rendőrségre. A médiát nem érdekli a téma, mert nem szex, nem celeb botrány, a kutya se olvasná. Az alábbiakban összeszedtem néhány „közismert” rászedési formát. Olvasd el, egyszer te is megöregszel.

1. Nyertél! „Hivatalosnak” tűnő dokumentum, pontos névvel feltüntetve, ami az idős embert megtévesztve azt a látszatott kelti, hogy jelentős összeget nyert. A szöveg jogilag igen ügyesen van megfogalmazva és (apró, dőlt  betűkkel szedve, mert a dőlt betűket az idős szem kevésbé látja) el van benne rejtve fontos információ, például az, hogy ez tulajdonképpen nem igazán nyeremény. Minden esetre, hogy a „nyereményt” a célszemély megkapja mindenfajta adminisztrációs költségekre néhány ezer forintot be kell valahová fizetni. Ne mond, hogy párezer forintért nem érdemes ilyesmivel foglalkozni, mert ez csak a kezdet. Ha a célszemélyt sikerült behúzni a csőbe, akkor felkerül egy listára, a „pali madarak listájára”, aztán egy idő múltával nagyobb lenyúlás következik.

2. Barátkozás: A legtöbb idős ember magányos. A magányos ember örül, ha szóba állnak vele. Valamilyen ürüggyel telefonon bejelentkezik hozzá egy szimpatikus fiatal férfi vagy női hang. A hang tulajdonosa azonnal megértőnek mutatkozik és hajlandó végig hallgatni a célszemély mondókáját. A cél a bizalom elnyerése, ami alatt improvizálni kell a célszemély által mondottakból. Ezt követve jön valami üzleti ajánlat, aminek nem az a célja, hogy a célszemélyt behúzza a csőbe, hanem a személyes adatainak a megismerése. Később az adatokat fel lehet használni egy nagyobb csalásnál.  

3. lerobban gépkocsi: A tolvaj csendben ül gépkocsijában egy hipermarket parkolójában és várja az áldozatát, aki egy idős férfi, de még jobb ha nő. Miután a célszemély bement az épületbe a tolvaj a gépkocsiját mozgásképtelenné teszi, ami leggyakrabban a gyújtáskábel kihúzása. Ezt követve megvárja, amíg a célszemély vissza nem jön a kocsijához, ami természetesen nem fog beindulni. Ekkor a tolvaj - megjátszva, hogy egy arra járó vevő - felajánlja segítségét, és természetesen megtalálja a hibát. Ezt követve beül a kocsiba és kéri a munkabérét. A meglepődött idős ember nem mer ellenkezni, hanem fizet.

4. Kölcsön: Idős embereknek mindig van tartaléka, és könnyen rávehetők átlátszó mesével, hogy kölcsönt adjanak rokonnak,  szomszédoknak, és „barátoknak”, akik soha az életben nem fogják visszafizetni. Az idős emberek magányosak és úgy gondolják, hogy a kölcsönadással társaságot vehetnek meg. Kölcsön adnak, mert félnek a kölcsönt kérőtől, nem tudják milyen reakcióra számíthatnak. Kölcsön adnak, mert azt mondják magukban, hogy ez nem olyan rettentően nagy összeg, különben sincs rá szükségem, észre se veszem, hogy nincs a zsebemben. Ennek az embernek sokkal nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Adnak, mert nem akarnak önzőnek, vagy pitiánernek látszani. El se hiszitek, hogy egy idős embert milyen könnyű rávenni a „kölcsönzésre”.

5. Kifosztás a saját házban: Két-három bűnöző felöltözik gáz vagy vízszerelő egyenruhába és becsöngetnek egyedül élő idős otthonába „időszakos ellenőrzés” végett. Ketten nekilátnak az „ellenőrzésnek” miközben a harmadik baráti csevegésbe kezd az idős emberrel. A szöveget a helyszínen improvizálják a célszemélyre szabva, aki boldog, hogy valakivel elbeszélgethet kedvenc focicsapatáról, vagy ami jön. A nagy beszélgetés közben, míg az egyik „szerelő” továbbra is fontoskodik, a másik körbejárja a lakást értékes tárgyakat keresve, aminek aztán lába kel. De adott esetben merészebb tettekre is sor kerülhet. Valami kellemetlen anyagot, például olajt vagy gépzsírt „véletlenül” ráfröcskölnek a célszemély kezére, amit aztán nagy igyekezettel, sűrű bocsánatkérés közepette iparkodnak eltávolítani lehetőleg gyűrűkkel együtt. Jó alkalom még egy hátsó ablak kireteszelésére is, hogy az éjszakai visszatérésnél könnyen be lehessen jutni a házba.  

6. Kötelező szolgáltatás: Egyedül élő, magányos időseket meg lehet győzni arról, hogy a becsöngető „szerelő” kötelező ellenőrzést hajt végre kémény bekötés, bojler működés, lefolyó tisztítás stb. terén. Előre megmondja, hogy mennyibe fog kerülne a hivatalos ellenőrzés, ami egy hatalmas összeg, de a „hatósági ellenőr” tized részéért is hajlandó elvégezni a munkálatokat, ha a célszemély nem kér róla számlát. A pénz átvétele után a szélhámos minden további nélkül, gyorsan távozik.  

7. A hivatásos: Idős emberekkel össze lehet barátkozni „hivatalosan” is, imaházakban, idősek klubjában, elfekvőkben, intenzív osztályokon, szociális otthonokban, gyámhatósági felügyeletben. Az ilyen helyen dolgozóknak nem kerül túl hosszú, kedves elbeszélgetésbe, hogy az idős emberhez közel kerüljenek. Először megtalálják a célszemély gyenge pontját: Jaj, már régen özvegy tetszik lenni; természetesen az unokákat csak szeretni lehet; kár hogy a rokonai olyan messze laknak. Aztán némi panaszkodással, önsajnáltatással könnyen rá lehet őket venni arra, hogy „megajándékozzák” a nagyon kedves gondozót. Az ajándék értéke természetesen jelentősen meghaladja az elfogadható mértéket, mert az idős ember értékítélete gyenge, bizalma könnyen elnyerhető.  

8: Befektetés: Senki se tudja, hogy mikor hal meg. Éppen ezért mindenki iparkodik magát anyagilag bebiztosítani 100 éves koráig. Éppen ezért az idős ember aggódik, hogy pénzének vásárlóértéke olyan mértékben csökkenhet, hogy tartalékai nem fognak kitartani a hátralévő élete végéig. Ezért könnyen rávehető „befektetésre”. Ezen a téren a rászedések száma csillagászati. Az idős ember ítélőképessége olyan mértékben elromolhat, hogy egészen gyerekes meséket is bevesznek. Komoly összegekért lehet nekik eladni értékesnek vélt, de valójában teljesen értéktelen dolgokat „briliáns” gyűrűtől a hamis kötvényekig bár mit.  

Hivatalos álláspont? Az idős ember nem elmebeteg, természetesen beszámítható. Korlátozni őket cselekvéseikben nem lehet, mert „csak” öregek. Azt viszont tudomásul kellene venni, hogy az öregedés egy olyan folyamat, ami alatt az ember korábbi képességei - minden téren - folyamatosan elveszíti. Szellemi képességét is. A törvényalkotóknak minimum annyit kellene tenni, hogy a szélhámosok megítélésénél súlyosbító körülménynek kellene venni az idős emberek elleni elkövetést. Ha a sértett idős, akkor legyen ez egy hátrányos minősítés.    

Tibor bá blogja (237) Hogyan lettünk homo sapiens ?

Annyira nyilvánvaló, hogy nem is gondolunk rá, és ha tanultuk, akkor már rég elfeledkeztünk róla. Hogyan is lettünk homo sapiens? — A múlt év tavaszán vettem egy 6 hetes kiskutyát (Maci) a 12 éves veterán (Dezső) mellé, akinek fél lába már a sírban volt. Bár Dezső kan kutya, tehát sose nevelt kölyköket, Macit azonnal a szárnyai alá fogadta. Maci úgy aludt, hogy bebújt Dezső lábai közé, a hasa alá, amely szokását még akkor is tartotta, amikor már méretbeli különbség nemigen volt közöttük. Napközben Maci állandóan kajtatott Dezső után és minden mozdulatát, tettét leutánozta. Amikor Dezső kiült a vártára és éles, őrködő szemeivel figyelte a kaput, a fele akkora Maci melléült és ő is figyelte a kaput, de közben rá-ránézett mesterére, hogy jól csinálja-e. Egyértelmű volt, hogy Maci tanult kutya lenni. Felteszem, ez minden más emlősre is jellemző. Az utánzással azonban nem lehet túl messzire jutni. Ha jön egy kocsi, vagy nesz hallatszik a hátsó kerítés irányából, akkor ugatni kell, ezt meg lehet tanulni, de „ha a darazsat bekapod, az alaposan megszúr” tanácsot nem lehet átadni. Ehhez már kommunikálni kell, és mert a kutya nem tud kommunikálni, minden egyes kiskutyának meg kell tapasztalnia a saját kárán.

Mi akkor váltunk ősemberré, amikor megtanultunk kommunikálni, és ez a képesség tette lehetővé, hogy kiemelkedjünk az állatvilágból, mert az idősebbek át tudták adni a tapasztalataikat a fiataloknak. Nem kellett mindenkinek keservesen, saját tapasztalatra támaszkodva, a nullától kiindulva megtanulni az életben maradáshoz szükséges ismereteket. Az emberi ismeretek szép lassan gyarapodtak, miközben megszületett a szájhagyomány, aminek éppen az volt a funkciója, hogy az ősök tapasztalatai tovább szálljanak. Ennek azonban megvoltak a határai. Az emberi memória véges és megbízhatatlan. Az ember feltalálta az írást, és a leírt szöveg fennmaradásának eszközeit. Az ilyen fokú ismeretmegőrzés lehetővé tette az ókori civilizációk megszületését.     

Igazi áttörést a könyvnyomtatás felfedezése hozott, mert viszonylag olcsón lehetett egyszerre sokaknak lehetővé tenni az összegyűjtött ismeretekhez való hozzáférést. Megugrott a fejlődés. A természettudományos ismereteket publikálták, az újabb és újabb generációknak nem kellet az alfánál kezdeni, mert az elődök tudása átvehető volt a könyvekből, és azok megismerése után hozzá lehetett adni  valamit a saját munkálkodásból. Megindult tehát az emberi tudás mennyiségi és minőségi felfutása. Míg korábban egy-egy bölcs ember mindent tudott, ami megtudható volt, egy idő után az emberiség elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy az egyedeknek szakosodni kellett mind kézműileg, mind pedig tudományosan. A folyamat nem állt le. Megszülettek a könyvtárak sok tízezer, sőt százezer könyvvel. Ezek a könyvtárak nyilvánosak voltak, a társadalomból bárki hozzájuk juthatott. Aztán feltaláltak a könyv után más adathordozókat, kezdve a mikró filmmel, befejezve a legmodernebb 64 Gbites memória kártyákig (FlashCP).  

A ma élőknek ez természetes, sőt már annyira egyszerűvé vált, hogy az íróasztalánál ülve, bármilyen könyv vagy tanulmány bejön hozzá egy vezetéken vagy mikrohullámon keresztül. Nem is becsülik, mert amiért nem kell megküzdeni, azt az Ember nem értékeli. — Több évtizeddel ezelőtt olvastam, hogy még az I. világháború előtt egy amerikai hadihajó tiszteletlátogatást tett valamelyik japán kikötőben. A hajóra meghívott vendégek között volt egy egyetemi tanár is, aki a hajókönyvtárat nézegetve talált egy új kiadású fizikakönyvet, amit másnap délig kölcsönkért és kapott. Az imperialista USA természetesen nem nézte jó szemmel Japán tudományos ambícióit, de a könyv kikölcsönzését fél napra egy kíváncsi tanárnak nem hordozott magában rizikót, a kölcsönzés megtagadása pedig udvariatlanság lett volna. A dátum 1904 lehetett (amikor már a báró Eötvös féle oktatási reform éreztette hatását Magyarországon) a japán professzor éjjel felkeltette tanítványait, az egyik hozzáértő az amerikai fizikakönyvet lapokra szedte, a lapokat szétosztották. Hajnalig minden diák lemásolt 2-3 oldalt, majd az összegyűjtött lapokat visszaragasztották könyvvé, amit a prof délre visszavitt. A tudásra szomjas japánok ilyen módon gyűjtötték az ismereteiket. Hatvan évvel később beindult a japán gazdasági csoda. A világ legmegbízhatóbb gépjárműveit japánban gyártják. Mi pedig egyáltalán nem gyártunk gépkocsit, illetve a japánok gyártanak gépkocsi nálunk is.

Japánban mind a mai napig tisztelik a tudást, tapasztalatot és az idős kort. Ez náluk hagyomány. Hagyomány természetesen minden civilizált társadalomban van. Mire támaszkodik a hagyomány? A társadalom kollektív tapasztalataiból kinyert kollektív bölcsességre. Ezen át lehet lépni, de az rendszerint nem jár jó eredménnyel. A kollektív tapasztalat nem szükségszerűen merev, a megfelelő hatásokra változhat minden bizonnyal a jó irányba. A radikális szakításnak mindig lesznek és mindig is voltak tapsoló hívei, akik 10-20 évvel később visszasettenkedtek a csendes többséghez. Nem mai jelenség, hogy 30 éves koráig a gondolkodó ember radikális, 50 éves koráig progresszív, azt követve pedig konzervatív. A mai fiatalokkal nem az a probléma, hogy radikálisok, ki legyen radikális, ha nem egy fiatal. A probléma velük az, hogy nem gondolkodnak, a tudást nem szomjúhozzák, és azt hiszik magukról, hogy ők szarják a spanyolviaszt, mert egy elektromos kütyüt be tudnak állítani, miközben a nagypapa azt se tudja, hogy mire való. Csakhogy ez a nagypapa nem vesz fel visszafizethetetlen kölcsönt, nem eszik pépesített, ismeretlen szart, nem iszik agyon reklámozott csodaitalt és hajlani háromkor négy társával együtt, drogos állapotban nem megy neki egy fának 120-al. Ez utóbbiak az idősebbeket hülyének néző, roppant magabiztos fiataloknak a hobbyja. És természetesen nem veszik észre, hogy a fiatalkultuszra épített rablókapitalizmusnak az áldozatai.

Nem csodálom, hogy sok lelkiismeretes szülő kétségbe van esve. „A fiatalokkal már a görögök se voltak megelégedve” szöveg demagógia. Természetesen a történelmi múltban mindig akadtak irigy és gonosz öregek, akik támadták a fiatalokat. Most azonban, a gyermekeiket féltő szülők  próbálnak megálljt kiáltani ennek a megsemmisülésbe vezető őrületnek.      

Tibor bá (236) bolgja: A nyitott házasságról

Kezdjük a definícióval! Nyitottnak nevezik azt a házasságot, amelyben a felek egyezsége alapján a hagyományos házastársi (nemi) hűség nem kötelező. Egyszerű szavakkal szólva, minkét fél azzal szeretkezik, akivel akar. Mindjárt elöljáróban meg szeretném jegyezni, szó sincs arról, hogy propagandát kívánok kifejteni akár a nyitott házasság mellet, akár pedig ellene. Mindössze fel szeretném lebbenteni a fátylat egy Amerikában már évek óta praktizált jelenségre, ami - mint minden más „kulturális” jelenség - hozzánk is megérkezett.

Ha monogám házasságban élő vagy és fantáziádat felkeltettem volna, akkor (szokásomtól eltérően) azt tanácsom, hogy nemi életed tartsd az eddigi keretek között, vagy beszélgessél el a partnereddel, de semmi esetre se szánd el magad a megcsalásra. Ezen tanácsom (és monogám életmódom - ami az én koromban nem nagy kunszt -) ellenére én úgy gondolom, hogy a monogámia ma már egy elavult, ám kierőszakolt követelmény, ami számtalan embert tart fogva egy olyan kapcsolatban, amely nem teszi őket boldoggá, vagy pedig megsértik a játékszabályokat és állandó bűntudatban vergődnek.

Általam még nem vizsgált okokból kifolyólag barátaim és közeli ismerőseim nemritkán 20-30 évvel fiatalabbak nálam. Ennek fényében közlöm, hogy néhány hete az egyik barátom beszélgetés közben, a világ legtermészetesebb hangján közölte velem azt, hogy bár hat éve él együtt egy nővel, elég gyakran alakít ki alkalmi kapcsolatokat. Rákérdezésemre feltárta, hogy kábé havonta egy-egy új nő (is) belép az életébe. Számomra nem a puszta tény volt meglepő, hanem az a könnyedség, amivel feltárta a helyzetet, majd pedig az önértékelés. “Hát igen, notórius hűtlen vagyok” mondta némi szomorúsággal a hangjában.

Az előző bekezdésben ismertetett élmény kíváncsivá tett, és elhatároztam, hogy utánanézek a dolognak, ráadásul az érme másik oldaláról kezdem. Egy közeli ismerős házaspár évekkel ezelőtt szétvált. Első időben nehéz volt eldönteni, hogy melyikükkel tartsuk fenn a kapcsolatot, mert a mindkét féllel történő kapcsolattartás rengeteg csapdát rejt magában. Végül a helyzet úgy hozta, hogy a volt feleség akadt fenn a rostán. Kezdeményeztem tehát egy beszélgetést Viktóriával. Kiderült, hogy házassága után esze ágába se jutott rástartolni egy új tartós kapcsolatra. Némi túlzással “férfizabálóvá” vált. Bevallása szerint őt magát is meglepte, hogy a szexpartnerek váltogatása számára kielégítőbb a monogám életformánál.

Egy másik ismerős házaspárról kiderült, hogy már évek óta nincs szexuális kapcsolatuk egymással. A feleség házon kívül szerzi be szexuális szükségletét, míg a férj meglehetősen passzív. Mivel az impotencia kérdése a levegőben lógott, gyorsan hozzátették, hogy nem erről van szó.

Tudok olyan szerelmi háromszögről, ahol a két nő és egy férfi egy lakásban, boldogan élnek és nevelnek együtt gyerekeket.

A felsorolt esetek természetesen se nem tipikusnak, se nem széles körben elterjedtnek nevezhetők. Ugyanakkor számtalan házaspárt ismerek, akik küszködnek a monogámiával, ám mégis megmaradnak benne, miközben legalább az egyik fél beismeri, hogy nem a ő számára találták ki. Miért nem? Tehetjük fel a kérdést. A nekem felkínált válasz nem kellően elaborált és nem mindenki részére érthető. “Érzelmileg nem érzem szükségét annak, hogy szavakkal elkötelezzem magam egyetlen férfinek. A szexuális exkluzívitás ígérete nem kötelezheti el a másikat, mert ez egyfajta zsarolás lenne. Nekem egy kapcsolatban nem a kizárólagosság a fontos, hanem a nyitottság, bizalom, kulturális egyetértés.”

Az minden esetre megállapítható, hogy sokak részére a monogámia ragyogóan működik, de mások részére - nőknek és férfiaknak egyaránt - a monogámia nem egy kielégítő elrendezés, mert lehetetlenné teszi tökéletes önmegvalósításukat. Egy pillanatra hagyjuk el a férfiakat, mert az ő motivációjuk már évszázadok óta ismert (Mindenkit meg kell kefélni ). De hogyan is van ez pontosan? Arról lenne szó, hogy minden nő azzal bújik ágyba, akivel akar? Nem, nem ez a helyzet. A poligámiában hívő nők szerint más-más partnerek különböző aspektusokat csalnak ki belőlük. Hümm! Tehát a különböző férfiak nem egymástól eltérőt nyújtanak, hanem egyedinek mondható énjük hatására a nők belvilágából más és más jön elő.

Most kellene átváltoznom nővé, hogy érdemben beleszólhassak a tapasztaltakba. Mivel ez nem lehetséges kíváncsiskodásommal megkerestem 60 éve ismeret barátnőmet, akivel soha nem volt szexuális kapcsolatom, és aki 3 gyorsan összecsapott házasság után negyedszer nem volt hajlandó oltár elé lépni. Klári nagyon segítőkésznek mutatkozott és nézeteimet iparkodott kiegészíteni. “Gondolj bele - kezdte - különböző, közeli barátaid vannak, az általános iskolából, az egyetemről, munkahelyről, egy házban laktatok, stb. Kapcsolatok minősége minden bizonnyal különböző. Úgy értem egyikkel ilyesmikről beszélgetsz, a másikkal olyasmikről. Érted, nem? - persze, bólogattam - nahát. Vannak nők, akiknek ugyanez a tapasztalatuk a szeretőikkel. Mondjuk van egy férjük évek, sőt évtizedek óta, de van más valakijük is, akivel időnként találkoznak és ez a találkozás egészen mást nyújt, mint az otthoni. És ez - hangsúlyozta ki Klári - nem kizárólag szex, sőt néha szexről szó sincs. Egy nőnek szüksége lehet egy olyan valakire, akivel jól el tud beszélgetni, aki egészen más dolgokra alkalmas, mint a férj, ami persze legtöbbször az alapkapcsolaton kívüli szexet is jelent.

Az a férj, vagy feleség, aki most összeszűkített szemekkel nézne rám, elfelejtkezik arról az egyszerű tényről, hogy környezetünkben a házastársi hűtlenségnek jó néhány évtizedes hagyománya van, és becslésem szerint akkor indult be, amikor a kizárólag háztartást vezető feleség elment munkahelyet választani. Tehát tömegesen tesszük le voksunkat a monogámia mellett, és tömegesen csaljuk meg házastársainkat. Tiltakozol? A múlt század hatvanas éveiben egy hatalmas irodaházban dolgoztam, rengeteg kollegát és kolleginát ismertem. Gyakorlatilag majdnem mindenkinek volt munkahelyi szeretője. Nyílt titok volt. Úgy tűnik a változatosságra sokaknak van igénye, és ha nem akar nyitott házasságra váltani, akkor van alternatíva:, a sorozatos monogámia. Azaz hat-nyolc házastárs egymás után. Ehhez azonban egy gazdag országban kell élni, mert egy válás egyenlő az anyagi csőddel. Tehát mi marad? A színlelt monogámia. Kérdés, melyik kellemetlenebb a nyitott házasság, vagy a megcsalással járó fájdalom? Ez az a kérdés, amire az egyénnek kell megadni a választ, amihez adok némi segítséget.

Házassági tanácsadók szerint nem ritka az olyan házaspár, akik szexuálisan abszolút hűségesek maradnak évtizedeken keresztül, de számtalan más módon csapják be egymást. A teljesség igénye nélkül: elhanyagolás, közömbösség, lenézés, megbecsülés hiánya, nevetségessé tétel, hazudozás, becsapás, alkalmatlanság kinyilvánítása. Az emberi leleményesség szinte határtalan, amikor egy házastárs a másikat el akarja lehetetleníteni, miközben félrekefélésről szó sincs. Miért hisszük azt, hogy mindezeket együtt vagy külön-külön a hűtlenség váltja ki? Rá kell döbbenünk, hogy a szex nem az egyetlen fontos dolog egy kapcsolatban, aminek egyértelműnek kellene lenni, de nagyon sokszor nem az.

Ha most te azt hiszed, hogy én tulajdonképpen a nyitott házasság mellett lobbizok, akkor ki kell hogy ábrándítsalak. A nyitott házasság nem való mindenkinek, nem annyira könnyű és egyszerű, mint ahogy ez a leírásomból látszik. Az általam ismert poligámiát gyakorló emberek (és évtizedeken keresztül én magam is ide tartoztam) egyértelmű véleménye, hogy a gyakorlati kivitelezés igen sok energiát, odafigyelést igényel, amennyiben igazságosak akarunk lenni az összes résztvevővel szemben. Végül pedig a döntéshozás nem egy pillanat műve. Vannak, akik megpróbálkoznak a nyitott házassággal, majd visszatérnek a hagyományoshoz és nem feltétlenül a “ráfázás” miatt. Különböző életkorban más és más megoldás hozhatja a legnagyobb megelégedettséget mindkét fél részére. A poligámia nem egy csodaszer, ami minden szexuális problémára meghozza a gyógyírt. Egyetlen dolog, amit teljes magabiztossággal kijelenthetek, hogy a monogámia egyértelműen nem mindenki számára a legjobb elrendezés a teljes élete folyamán. A monogámia egy “kínlódás”, de ez a kínlódás nem mindig és nem mindenki számára értéktelen. És most, mielőtt elkezded nyílsebesen csapkodni a billentyűzetet, hogy kikerekíts egy kommentet, előbb olvasd el még egyszer a posztot és gondolkozz el rajta legalább 10 percig. 

Tibor bá blogja (234) A jó házasságról

A jó házasságnak egyetlen egy kritériuma van, a felek összeillése. Erre azonban senki se ügyel, illetve csak a második házasságnál és ott is kevesen. A fiatalok első házassága többnyire komolytalan, nem érdemes vele behatóbban foglalkozni. A második házasságot, vagy akár az elsőt is, ha azt 25-30 felettiek kötötték, már érdemes analizálni. Ezek a házasságok általában tartósabbak, de a várt kellemes évek hamarosan átváltanak kínlódásra és szenvedésre. Az ne zavarjon meg, hogy nem ezt látod. Az emberek a sikertelenséget nem teszik ki az ablakba. De mi a merész állításomnak az oka?

- A férfi kiválasztási szempontja (ha egyáltalán a férfi választ) kizárólag a külcsín megítélése. Ez az evolúció folyamán alakult ki, és nem tudunk tőle szabadulni. Hogyan volt hosszú tízezer évek alatt? Ha a férfi utódot akart nemzeni - és miért ne akart volna - akkor a szemrevételezésnek komoly szerepe volt annak megítélésében, hogy a leendő anyától várható-e a kívánt minőségű utód.

- A nő kiválasztási szempontja elsősorban a férfi anyagi helyzete (az ősidőkben a talpraesettsége), mert a nőnek elsősorban a gyermeke (és önmaga) számára, évtizedekre szóló létbiztonsága a fontos. Ezt pedig ma elsősorban a pénz tudja megteremteni, legalább is elméletileg.

Amennyiben a két fél ezeket a feltételeket biztosítottnak látja, házasságra lépnek. Ez azt is jelenti, hogy egy fiatalabb, esetleg jelentősen fiatalabb bombázót rendszerint egy menő pasi vesz el feleségül. Természetesen a „bombázó” és a „menő” relatív fogalmak, de az ez irányú törekvés fellelhető. A szépség és a jómódúság azonban nem összetartó kapocs. Mivel egyéb szempontok szerint nem illenek össze, súrlódás - súrlódást  követ, ami a kapcsolatot egyre jobban eldurvítja. Előbb vagy utóbb bekövetkezik a vagyon megosztásos válás (magyarul kopasztás), vagy egy hosszan fenntartott, totálisan értelmetlen és elcseszett élet, ami kihat a gyerekekre is (ha vannak), akik ezt - sajnálatos módon -tovább viszik, mint család modellt. Természetesen felmerül a kérdés, kik illenek össze? Hátha valakinek nem bombázó, illetve pénzeszsák kell.

Elengedhetetlen fontosságú az azonos kulturális háttér. Tehát se külföldi férfi se külföldi nő nem jöhet számításba. Erre manapság a magyar nők nem csak nem ügyelnek, de kifejezetten külföldire hajtanak, mert kevés magyar „menő pasi” van, nem jut minden nőnek. Ezen (általam kitűzött) szabály megszegése mind anyagi, mind társadalmi státusz szempontjából kedvező, ami egy jó ideig háttérbe szorítja a nézeteltéréseket, kellemetlenségeket. Természetesen maga a magyar kultúra biztosítása még csak a kezdet. A teljesség igénye nélkül vegyük sorra a tényezőket!

1) Fontos, hogy a két házasságra lépőnek a családi háttere is legalább hasonló legyen. Egy értelmiségi család sarja állandó konfliktusban lesz egy feltörekvő munkás vagy paraszt szülők gyermekével. Ami az egyiknek természetes, arról a másik hallani se akar és fordítva. A folyamatos viták, a zöldágra nem jutás szép lassan erodálja a kapcsolatot.

2) Fontos a szülők anyagi helyzete is. A jómódú háttér árnyékában felnőtt gyerek általános attitűdje nem lesz kompatibilis a szegénységben felnőttével. Életvitelüket nem azonos módon kívánják folytatni - mindegyik úgy, ahogy azt a nevelésből kifolyólag helyesnek ítél. Mivel mind a két fél pénzt hoz a házhoz - nagyjából azonos mértékben - az csak természetes, hogy annak elköltési módját alapvető fontosságúnak tartják. Ha ez nem szül állandó konfliktust, akkor kismacska a nevem.

3) Ha egy lánygyerek az édesanyjától azt látta, hogy nem tiszteli az apját - függetlenül a megalapozott indoktól (részeges disznó), vagy a háta mögött kijátssza, ha feleslegesen költekező, folytonosan követelődző, akkor a lányának ez a magatartás természetes lesz. Ugyanez fordítva is igaz. Amennyiben egy férfi gyermekkorában az apjától azt látta, hogy csapodár (amit az anya kénytelen volt elnézni), akkor ő maga se fog a dologból nagy ügyet csinálni. Csak hát, a mai fiatal nők anyagilag kevésbé függenek a férjtől, vagyis megszűnt az „eltűrési kényszer”. A folytatást már nem nehéz kitalálni.

4) Egészen biztos konfliktushoz vezet, ha az egyik fél zsidó, a másik mondjuk evangélikus. A két szubkultúra élesen elválik egymástól, csak úgy, mint a cigány és magyar házassága esetén. Amit egy zsidó nő természetesnek tart (például menstruálás alatt három napig az ágyban marad) az egy árja férfit teljesen kiakaszt. Ugyanez van a cigány-magyar vegyes házassággal is. Egy ideig - óráig lehet foltozgatni a dolgot, de egy idő után már nem megy.

5) Az összeférhetetlenség sajnálatos módon alacsonyabb szintre is lemegy. Az a férfi, aki kertes családi házban nőtt fel, távol a város zajától, az a házasság után is ilyen környezetre törekszik. Amennyiben a feleség gyermekkorát panelházban töltötte, az a kertben csak a felesleges munkát és kényelmetlenséget látja, és el se tud képzelni mást, mint egy lakótelepi lakást a második emeleten, a sarkon pedig egy ABC üzletet. Ha egy férfi azt látta, hogy édesanyja süt-főz, akkor ezt el fogja várni a feleségétől is. Ha egy nő ahhoz van szokva, hogy a lakáson belüli kisebb bütyköléseket az édesapja elvégzett, akkor ki fog borulni, ha egy villanykapcsoló cseréhez ki kell hívni egy szerelőt. Ha egy nő édesapja (kis túlzással) éjjel-nappal virágot cipelt haza a feleségének, ha volt évforduló, ha nem, az ragaszkodni fog ezen indokolatlan kényeztetéshez maga is, pedig nem várhatná el, hogy férje kövessen egy szélsőséges szokást. Aztán jönnek az állandó megjegyzések: az én apám így csinálta, az én anyám úgy tett.  Ebből láthatjátok, hogy a listának egészen biztos nincs se vége, se hossza. A kérdés az, hogy a lista hosszabb-e mint a türelem és a megértés vagy rövidebb. Ugyanis az emberi alkalmazkodásnak meg vannak a határai. A társat nem úgy kell megválasztani, hogy kemények-e a mellei és mekkorák, hanem, hogy összeillünk-e mint cilinderzár és a kulcsa. Az egészben az a legtragikusabb, hogy a viták folyamán mind a két fél meg van róla győződve, hogy igaza van. És természetesen igaza is van, de csak abban a környezetben, ahol felnőtt. Az csak természetes, ha valaki biztos az igazában, akkor nemigen enged. Eredmény? Állandó szóváltás, amiért mind a két fél a másikat okolja. És még nem értünk a végére.

6) Vannak ám szellemi, higiéniai, szexuális követelmények is. Egy szellemi táplálékra éhes nő képtelen együtt élni egy bunkóval, még akkor is, ha az lehozza neki a csillagot is az égről. Magyar viszonyok között az átlag magyar nő műveltebb, mint az átlag magyar férfi. A nők többet olvasnak, gyakrabban járnának kulturális eseményekre. Igaz, némi jóindulattal ez áthidalható, csak arra kell vigyázni, hogy a férj ne aludjon el a második felvonás közben. Már nehezebb a helyzet, ha a nő egy könyv elolvasása után beszélgetni szeretne a könyvben felvetett témáról, ami a férjét egyáltalán nem érdekli. Na és a higiénia! Általánosságban megállapítható, hogy a nők többet szépítkeznek a szükségesnél, és lényegesen többet költenek rá, mint érdemes, ami a férfiakat frusztrálja. Viszont a férfiak jelentős hányada átesik a ló másik oldalára és még egy dezodort se hajlandó használni, pedig nem is neki kellett megvennie. Nehéz egy olyan férfivel együtt élni, aki állandóan izzadságszagú, amit ráadásul mások is éreznek rajta. —– Végül a szex. A minőségi és mennyiségi igény erősen eltérhet a két fél között. Ráadásul ezek az igények az idő múltával változnak. Szerencsére ma már a szex-szel nem kötelező várni a házasságkötésig, tehát kipróbálható, de sajnos ez is egy csapda, amire mindjárt sor kerül.

6) Gyakori csapdák. Maradjunk mindjárt a szex-nél. A szexuális inkompatibilitás a legfontosabb válási okok egyike. A házasság kötés előtt erre rendszerint a nők álnoksága miatt nem derül fény. Ugyanis a férfi elvesztésétől való rettegés miatt nem nyilatkoznak időben (apukám miért nem elég neked az, hogy lefekvés után szeretkezünk, miért ébresztesz fel hajnali kettőkor is?) Így aztán előfordul, hogy az inkompatibilitás csak a gyerek megszületése után derül ki. Addig a feleség szenvedett, onnantól kezdve pedig a férj. Hogy lehet egy olyan házasság tartós, ahol hol az egyik félnek, hol a másik félnek nem felel meg a bevezetett gyakorlat? A legnagyobb hiba mégis akkor épül be a házasságba, amikor a nő tudva tudja, hogy a férfinek ez vagy az a tulajdonsága számára elfogadhatatlan, de azzal nyugtatja meg magát, hogy majd az esküvő után a férjét leneveli róla. Ez az, ami nem megy. Az emberek ugyan a korral és különböző hatások révén változnak, de erőszakkal nem megváltoztathatók. Ha neked valaki nem felel meg úgy, ahogy megismerted, akkor húzd ki a listádról, bármekkora balfácánnak is tűnik a pasi, az egyénisége megváltoztathatatlan. Csapda még a kikupálódott férj vagy feleség jelölt. A gyermekkor meghatározó. A származási helyzetből ki lehet kupálódni, de a múlt kitörülhetetlen. Aztán egyszer csak, évekkel később, kibújhat a szög a zsákból.

Mindent összevetve, házastárs megválasztásánál konzultáljunk a neokortex-szel, és ignoráljuk, amit a hűlő-agyunk diktál.       

Tibor bá (szatirikus) blogja (233-sz) Do you speak SzTK?

Beszélsz SzTK-úl? Ahá, azt se tudod, mit kérdezek. Állítom, hogy tudsz SzTK-úl, csak nem tudod, hogy tudsz. Próbáljuk ki! Szerinted mit jelent a következő mondat? „Ketteske, bevette a lázcsillapítót?” Na, látod, ez azt jelenti, hogy te Kovács Mihály, akinek a postás azt mondja, hogy „Kovács úr ajánlott levele van.” Szóval te Kovács Mihály korházban fekszel, egy nyolc ágyas korteremben és ágyad az ajtótól a második. Ezzel a geometriai elrendezéssel sikerült kivívnod, hogy ötven éve cipelt családi neved egy ültő helyben elveszítsd és felvedd a Ketteske ragadvány nevet, ilyen szép, becézgető formában. Elvégre egy beteg bármikor kilehelheti a lelkét, és leendő halottakról jót vagy semmit.

Úgy is mondhatnánk, hogy a kórház kapu átlépésével megszűnsz személy lenni, legjobb esetben is csak egy munkadarab vagy és buzgón fohászkodhatsz a jóistenhez, hogy ne váljék belőled elfuserált selejt, mert ez is benne van a kalapban. Viszont be kell látnunk, hogy ennek a komoly hagyományokkal rendelkező jelenségnek kimagasló előnyei vannak. Például a nővérnek nem kell emlékezni, hogy te tulajdonképpen Kovács Mihály vagy, mert amíg a fejfádra rá nem írják ezt a nevet, te bizony Ketteske maradsz, amiről az ágyad elhelyezése a napnál is világosabban árulkodik. Ez ugyan Nyugaton nincs így, de hát ebben-abban ők is tanulhatnak tőlünk. Az igaz, hogy Herr Schmidt a müncheni korházban is Herr Schmidt marad, ez ugyanígy elmondható Mr. Smithről is az East Londoni korházban, de hát ezekben az országokban még nem hallottak az orvosi tekintély mindent elsöprő fontosságáról, aminek a tűzön-vízen való magas szintű fenntartása elsőszámú egzisztenciális érdek.

Most vizsgáljuk meg azt, hogy a társadalombiztosításban kialakult dialektus milyen mértékben befolyásolja a mondatszerkezet! Példa: „Ketteske leveszi az ingét.” Első hallásra talán figyeljük meg a mondat praktikus tömörségét miután megszabadult olyan felesleges tölteték szavaktól mint: legyen szíves, kérem szépen, szíveskedjék. Az is figyelemreméltó, hogy kérésből állítás lett. A nővér ezzel a tőmondattal tulajdonképpen azt állítja, hogy Kovács Mihály leveszi az ingét. Valójában erről szó sincs. Kovács Mihály haptákban ül az ágyában és súlyos lélektani dilemmától szenved, amit esetünkben úgy hívnak, hogy kognitív disszonancia. Ő ugyanis arról tud, hogy ül, ám a nagytekintélyű nővér azt állítja, hogy leveszi az ingét. Mivel ezt a súlyos ellentmondást nem képes feldolgozni, ezért gyors ütemben kezdi magáról ledobálni az inget, hogy ezzel a kognitív disszonanciát feloldja.   

Egészen más az eset, ha történetesen nem vagy kiszolgáltatott helyzetben. Ilyenkor az SzTK szublinguában kapsz egy jelzőt: „kebelbeli”, és mint ilyen nem lehetsz Ketteske, nem kell sorba állnod, kijön eléd a nővér és karon fog, valamint tízóraira a kockasajt mellé kapsz egy második kockasajtot is.

Az is megfigyelhető, hogy az SzTK szublingua egyes magyar kifejezéseket nagyon rosszul tűr. Különösen érzékeny a „hálapénz”, „csúszópénz”, „baksis”, stb. kifejezésekre, amik helyett a „paraszolvenciát” kedveli.

Külön ki kell emelni a nyelvhez szorosan hozzásimuló sajátos metakommunikációt. Legeklatánsabb megnyilvánulása a „szigorú arckifejezés”, „a fej feletti átnézés”, „a megszólaláskor felvett zord, esetleg csak tudálékos arc”, illetve a „rendkívüli elfoglaltság” látszatának fenntartása, valamint a pácienssel történő szóba állás, illetve beszélgetés céljából történő leereszkedés merev elkerülése.

Olyan esetben, amikor a fentiekben említett „elkerülés” technikai okokból kifolyólag nem megvalósítható. Az SzTK szublingua kiemelkedő szerephez jut. A kialakult eljárás figyelemreméltó. A magyar nyelvtani szabályok általában érvényben maradnak, csak úgy, mint a magyar ragok. Ezzel szemben a főnevek és az igék súlyos változáson esnek át, még abban az esetben is, amikor a magyar megfelelő rövidebb, könnyebben kiejthető és helyesírásához nem fér kétség. Lássunk néhány példát! Az „altatóorvos” prosztó kifejezés, és ezen az sem változtat, hogy közérthető, vagy talán éppen ezért a megbélyegzés. Az SzTK megfelelője, a magánhangzó torlódás miatt nehezen kiejthető „aneszteziológus” viszont roppant tetszetős, és egészen másként cseng, ha például műtét után a beteg elfelejt felébredni, mert ezt a nem elhanyagolható kellemetlenséget a család könnyebben nézni el egy aneszteziológusnak, mint egy altatóorvosnak, mert az „altatásban” valahol mélyen benne van, hogy esetleg „örök álomba merülésről” is szó lehet.

Amikor a nagymamát sok tízezer forintos, több lépcsőben átnyújtott hálapénz után átsegítik a másvilágra, a családdal lényegesen könnyebb közölni a tényt az „exitált” kifejezés segítségével, mint beismerni a brutális „halált”. Hasonló megfontolásokból lesz a közönségesnek hangzó “terhes” nőből „gravid”, főleg, ha nem várt elvetélésről van szó, amit a „gaviditás megszakadása” SzTK kifejezés jelez.

Amióta a zárójelentés átadása kötelezővé vált, a korábbi borítékba történő leragasztás helyett, a lingua SzTK újabb trükköket épített be sorai közé. A három betűs „máj” ötbetűs „hepar” lett, a négy betűs „tüdő” ugyancsak ötbetűs „pulmo”-vá változott. Nincs orvos széles e hazában, aki hajlandó lenne olyan egyértelmű szavak használatára, mint például „oldalsó”, „helyi” „elégtelen”, „kóros”, „sorvadás” ezek helyett sokkal jobban csengőnek találják a „laterális”, „lokális”, „insufficientia”, „pathologiás”, „atrophia” szavakat.

Az SzTK nyelv nem törekszik precizitásra, rendezettségre, célja az egészségügyi kaszt fennkölt fenntartása, és ezen törekvésének közepette a helyesírás másodlagos szempont. Így esik meg, hogy a „c” és „k” betűk csereszabatosak, csakúgy, mint az „y” és „i”. A „th”, „ph”, stb. betűpárosok helyett olykor a „t”, „p”, stb. betűket használják. Szóval össze-vissza, ráadásul a billentyűzethez nem szokott ujjaik sorozatosan követik el a melléütést.  

Sajnos a lingua SzTK itt nem áll meg, azaz pusztán más szavak és kifejezések használata még nem jelenti az egészségügyi kaszt abszolút győzelmét. A végső cél az egyes fogalmak megváltozása, amint átlépünk az egészségügyi intézmény kapuján.

Vegyük például a „felelősség” fogalmát. Nos, egy autóbuszvezető beül a volán mögé és végzi napi tevékenységét. Mindenki úgy gondolja, beleértve a büntetőjogot is, hogy munkájáért felelőséggel tartozik. Ha elüt egy gyalogost, nem mentheti ki magát azzal, hogy egész héten túlórázott. Ha egy felszállni készülő utas kezét becsípi a záródó ajtó és az utas testét néhány méteren át vonszolja magával a busz, nem mondhatja azt, hogy amikor az utas fel akar szállni egy autóbuszra, tudomásul kell vennie, hogy az néha kezének becsípésével jár. Ezt a rizikót fel kell vállalnia. Hasonló a helyzet minden más szakmában. Egy híd nem szakadhat le, mert a tervező nem mondhatja, hogy aki rálép egy hídra, annak számolni kell a híd esetleges, időnkénti leszakadásával. A tervező mérnők se bújhat ki a felelősség alól, és nem állíthatja, hogy aki kilép egy erkélyre annak számolnia kell az erkélyek időnkénti leszakadásával, és persze sorolhatnánk, de hiszen a magyar nyelv művelői valamennyien tisztában vagyunk a felelősség fogalmával. Van azonban egy ága a magyar nyelvnek, az SzTK szublingua. SzTK-ul a felelősség azt jelenti, hogy az operáló sebész minden következmény nélkül a felnyitott hasfal alá bevarrhat ollót, törlőkendőt, csipeszt, vagy akár a nagymama nachtkasztliját is (ha befér), mert minden betegnek (természetesen magyar betegről van szó), tehát minden egyes magyar betegnek tudomásul kell venni, hogy időnként a sebészek ezt-azt bent hagynak a felnyitott testébe, és ezt a kockázatot a betegnek vállalnia kell.      

Aggodalomra azonban semmi ok, addig kell az orvosok fizetését a létminimumon tartani, amíg mind el nem megy Angliába. Nekünk majd jók lesznek a helyükre betelepülő ukrán orvosok. Arra felé az olló, meg a csipesz nagy érték, eszük ágában sincs bent felejteni a betegekben.

Tibor bá blogja (232) Proszektúra idill

Az egyik meg nem nevezett angol kórházban végzett felmérés szerint az intenzív osztályon fekvő betegek nagy részének diagnózisa egyszerűen helytelen. Némelyek azért halnak meg, mert az orvosok nem vesznek észre olyan jól elhatárolható betegségeket, mint például szívinfarktus, rákos daganat vagy tüdőembólia. Szakértők szerint az ok nem annyira a hozzá-nem-értésben keresendő, mint inkább abban, hogy nincs „visszajelzés”, amiből tanulni lehetne. Ugyanis időhiány miatt alig végeznek boncolást.

A papírok visszakeresése érdekes eredményt hozott. Ezek szerint egy másik angol kórházban a halált okozó betegséget az esetek 39 százalékában nem ismerték fel. Ráadásul, az állapot nem korlátozódik egy-két kórházra, inkább lehetne mondani, hogy széleskörű. Az egyik kritikus szerint az orvosok túlzó mértékben bíznak az új diagnosztikai eszközökben, és nem tanulnak hibáikból, mert világszerte egyre kevesebb boncolást végeznek.

Természetesen egy-kettőre kezdtek megjelenni az orvosvédő nyilatkozatok: „Nem arról van szó, hogy hanyag munkát végeznének, de az esetek nagy részében lehetetlenség pontos diagnózist készíteni.” Mások úgy gondolják, hogy a kb. 30 százalékos tévedési arányt eddig is sejtették, de nem tudták melyik az a harminc százalék.

Megint mások azt feszegetik, hogy ha ez a helyzet az intenzív osztályokon, mi lehet a valóság más osztályokon. Ezeket gyorsan próbálják megnyugtatni, hogy az intenzív osztály egy különleges eset, mert az ott fekvő páciensek többségével állapotuk miatt nem lehet kommunikálni, és ez nehezíti az orvos helyzetét. El tudom képzelni, amikor az egyik lázas, de úgy különben kommunikatív betegnek azt mondja az orvos, „Mondja szépen ááááá, köszönöm, egyébként mit gondol a néni, mi lehet a baja? Igazán nagy segítség lenne, ha tippelne valamire.”

És akkor most nézzünk szemben egy konkrét esettel. A Birmingham Heartlands Hospital vizsgálata fényt derített a következőkre: Három év alatt az intenzív osztályon  2213 beteg fordult meg. Összesen 636 hagyta ott a fogát, akik közül mindössze 49-et daraboltak fel, de csak 38 boncolási eredményt lehetett értékelni (a homály fedett 11 esetről egy szót se!). A boncolási jegyzőkönyvek szerint 17 diagnózis helyes volt, 21 pedig hibás. A 21 hibása diagnosztizált beteg közül 10 életben maradhatott volna, ha az orvos rájön mi a baja, de hát kérem 3 esetben a szívinfarktusnak is sikerült elbújni az orvos elől.

Most jön a hab a tortára! A boncolások felszaporításának legnagyobb ellenzői, maguk a kezelőorvosok, mert félnek, hogy hibájukra fény derül és a rokonság perelni fog.

Engem mindig bámulatba ejtett az a szemlélet, ami szerint, ha egy híd leszakad, a tervezőt börtönbe csukják, ha egy gépkocsi vezető munkája közben elüt egy járókelőt, biztos elzárás vár rá, ha egy vegyész felrobbantja a laboratóriumot, minimum meg kell neki fizetni a kárt, persze csak akkor ha életben marad. Ezzel szemben, a beteg embernek tudomásul kell venni, hogy gyógyítása bizonyos kockázattal jár, amibe még az is belefér, hogy műtét közben a hasában felejtenek egy ollót. Ő tehet róla, ha nem kell felnyitni a hasát, nem lehet bent felejteni egy ollót. Legközelebb majd kétszer is meggondolja, mielőtt kiveteti az epekövét.   

Tibor bá blogja (231) Nem ismerjük a saját agyunkat

Sokszor, sok helyen utaltam az emberi agy sajátosságaira, amik minden alkalommal „süket fülekre találtak.” Értem én, agy tekintetében mindenki szakértő, egyszerűen azért, mert mindenkinek van agya és úgy gondolja, neki senki ne mondja meg, hogy milyen az ő agya. Persze, ha rákérdeznék, hogy mégis, amivel gondolkodik, az hogyan működik? Vállvonogatás lenne a válasz, hiszen olyan egyszerű jelenséget se tudunk megmagyarázni, mint az álom, amiben mindenkinek, kivétel nélkül, elég gyakran van tapasztalata. És azt mindenki tudja, hogy tudatunktól teljesen független. Vagyis, nem igaz a feltételezés, hogy saját agyunkat csak ismerjük. Nem ismerjük. Jobban tesszük, ha odafigyelünk a szakértőkre, elég sok munkát fektettek már eddig bele, hogy megismerhessük saját agyunkat.

A Psychotherapy Networkerben (már megint ) megjelent egy cikk Louis Conzolino tollából, aki a Pepperdine Egyetem pszichológia professzora, ezen kívül Los Angdelesben klinikai konzultáns,  valamint több szakkönyv szerzője (The Neuroscience of Psychotherapy; The Making of a Therapist; The Neuroscience of Human Relationships)  Az alábbiakban összefoglalom a cikk egy részét, majd ellátom saját megállapításaimmal. Azért csak egy részét a cikknek, mert elsősorban pszichoterapeutáknak írta, és főleg a pszichoterapeuták szempontjai vannak kidomborítva. Hogy, milyen nehéz a munkájuk, de nem csoda mert…. Bla-bla-bla. Ez viszont minket nem érdekel, csak az, hogy milyen is az agyunk és mik történnek anélkül, hogy tudnánk róla.

Szigorúan anatómiai szempontból az ember a csimpánzszerű ősünkből fejlődött ki, kábé 100.000 éve, bár egy további 50.000, nyelvhasználathoz, tervezéshez és alkotáshoz. Ennek azonban megvan a hátulütője: agyunk legújabb fejlődése - ami lehetővé tette a logikus gondolkodást, kifejlesztette az elképzelés, az együttérzés készségét, és az erkölcsi érzéket - kénytelen megosztani a koponyaüreget az ősaggyal, amit az elmúlt évmilliókban az emlős és hüllő ősöktől örököltünk. Így aztán az egyik legnehezebb mentális feladatunk a bonyolult és erősen specializált rendszerek összehangolása az agyunkban.

Példának okáért a neokortex - az agynak azon része, amely a tudat fészke - kénytelen együttműködni a sok százezer generáción keresztül, a természetes kiválasztódás útján konzerválódott primitív, túlélést biztosító elrendezéssel. Ez azt jelenti, hogy a szonett írásra, számítógép tervezésre alkalmas „új keletű” agyunk alatt ott lapul egy irányítani igyekvő, primitív ösztön, tudatalatti késztetés, és ősi félelem. A koponyánkon belül egy őshüllő, primitív emlős és a modern ember agya megpróbál együtt létezni, legalább olyan mértékben, hogy különösebb baj nélkül megérjük a nap végét.

Paul MacLean, aki először vetette fel a témát, megalkotta a „agyi háromság” kifejezést. Elméletének lényege, hogy a mai ember agya hasonlít az egymásra építkező civilizációk elhagyott városaira, és magába foglalja az evolúciós történelmünk élő feljegyzéseit. Középen helyezkedik el a hüllő-agy, amelynek feladata a szexuális vágykeltés, öngyógyítás és szaporodás. Ezen helyezkedik el az ősemlős-agy, amelynek feladata a tanulás, az emlékezés, és az érzelmek irányítása. Az újkori emlős-agy a tudatos gondolkodás feladatával és az öntudatra ébredéssel ránőtt az előző kettőre. Ezek a tevékenységi szintek durván megfelelnek az általánosan elfogadott agyfelosztásnak: limbikus rendszer és kortex. Bár MacLean elmélete sok mindenre nem ad választ, mégis segít megérteni az emberi tapasztalat szélsőséges tulajdonságait és egy teljesen újszerű betekintést nyújt arra, miként hat a pszichoterápia az agy működésére.

MacLean szerint az agyi háromságunk nem szükségszerűen működik együtt kielégítő szinten, mert a beérkező információt mind a három részagy másképpen dolgozza fel, és mindegyiknek megvan a saját szempontja. Az ösztöneiket és viselkedésünket (félelem, bedühödés, étkezés, szeretkezés) irányító hüllő-agyunk erősen szabályozza tevékenységünket, miközben a kortexnek csak egy kicsiny része figyeli a másik két részagyat, és kardoskodik a kigondolt stratégiája végrehajtása mellett. Ebből következik, hogy a részagyak állandóan viaskodnak a dominancia megkaparintásáért, tehát egymással konfliktusba kerülnek anélkül, hogy erről tudnánk. Ez részben hasonlít Sigmund Freud elképzeléséhez a tudat és a tudatalatti között húzódó ellentétekkel kapcsolatban. A tudatunkon kívül is jelentős neuron tevékenység folyik, a különböző részagyak döntései pedig egymásnak ellentmondóak, amiből jelentős belső konfliktus adódik. A részagyak közti konfliktushoz hozzáadódik még néhány hátrányos tényező, úgymint a két agyfélteke bonyolultsága; számtalan vertikális hálózat betagolódása az agyrétegekbe; az agyszerveződés változó mivolta, ami az ember kétneműségéből fakad; a felnőtté érés kiszámíthatatlansága; és a kulturális környezet hatásai. Charles Hampden-Turner, brit kultúrafilozófus közzétett egy hasonlatot: az emberi agy egy anakronisztikus állatsereg, ami igazi kihívás a pszichoterapeuták részére. A feladat nem kisebb, mint hogy vegyen rá egy embert, egy lovat és egy krokodilt éljenek békésen együtt, egyetlen testben. Csoda-e ha a pszichoterápiák többsége sikertelen?

A részagyak között fellépő kommunikációs hiányosságnak nem lenne túl káros következménye, amennyiben magányos farkasként élnénk, de az agyunk egy társas-szerv, aminek szüksége van más agyakkal való kapcsolatfelvételre. Születéskor a túlélésünk kizárólag a gondozónktól függ. Amikor egy hüllő kikel a tojásból, azonnal képes a túléléshez szükséges alapfeladatok ellátására: élelmet keres, harcol, majd párzik. Ezzel szemben az emberi újszülött totálisan tehetetlen. Túlélésünk záloga az anyához való ragaszkodás, és az anyára hatás készsége, hogy törődjön velünk. Az újszülött túlélése a legkisebb mértékben se függ attól, milyen gyorsan tud futni, felmászni egy fára, és érzékelni a különbséget egy ehető és egy mérgező gomba között. Viszont, nagyon is függ attól, hogy a környezete érzékelje szükségleteit és ellássák azokat. A hosszú évekre megnyúlt függőségünk lehetővé tette az agyunk hosszantartó fejlődését, amihez szüleink adják az első környezetet, és amihez a csecsemő agyunknak adaptálódni kell, miközben a szülők ösztönös viselkedése az elsőnek megismert valóság a gyerek számára. A szülők ráutaló magatartása és a szükségleteink kielégítésének módja nem csak a magunkról és a világról alkotott véleményünket alakítja ki, de egyben agyunk megformálója is. Tekintve, hogy életünk első évei alatt agyunk hatalmasat fejlődik, a korai tapasztalatoknak aránytalanul nagy hatása van a központi idegrendszer kialakulására, ami aztán az egész életünkre kihat. Agyunk elkerülhetetlenül társkeresővé válik, felépítése és működése mélyen beül más agyak egy csoportjába - a család, a nemzet, a társadalom. A felsorolt tényezők sokszínűségéből kifolyólag individuumok vagyunk (azaz agyilag nincs két egyforma ember), ezért más agyakkal való kapcsolat felvételünk, összehangolódásunk, érzelmeink kölcsönös szabályozása, egymás segítése a központi idegrendszereink fejlődésében is egyedi.  

Felmerül a kérdés, vajon a részagyak és a kölcsönös emberi függőség kombinációja okoz-e problémát? Születésünktől kezdve az agyunk primitív részére a társadalmi és érzelmi tapasztalataink erőteljesen hatnak, miközben a legfejlettebb agyunk még nem érett meg. Ennek az a következménye, hogy számos, nagyon fontos dolgot tanulunk meg agyunk primitív részének dominanciája alatt. Ezekhez a megtanult érzésekhez a tudatunk soha nem jut el, így módosításra nem kerülhet sor. Csak hosszú évekkel később ébredünk öntudatra, amikor a korai élmények már rég beprogramoztak minket, amik ellen később a tudatunk nem tiltakozik.

A korai tapasztalatok rendkívül erős befolyása, lehet előnyös, de előnytelen is. Előnyös olyan szempontból, hogy az egyedi agy képes biztosítani a túlélést akármilyen társadalmi körülményekbe születik is bele. Agyunkat a szülők, a család és a környező kultúra formálja a szociális helyzetünkhöz történő maximális adaptációra. A megfelelő időben, kellően előnyös szülőkkel ez a korai agyfejlődés következményei felnőtt korunkban kedvezőek lesznek. Ha viszont a környezeti tényezők nem kedvezőek, tegyük fel például, hogy a gyermek (testi vagy lelki) anyai abúzust szenved el, akkor az agyát a legprimitívebb túlélési mechanizmusok formálják - konkretizálva: a tudatalatti krokodil- és ló-mechanizmusok az abúzusra disszociációval és egyéb védekezési formákkal reagálnak, amit a még teljesen ki nem alakult cortex nem tud moderálni.

Ez világosan kitűnik az elhanyagolt, abúzuson átesett gyermekeknél, akik különböző szimptómákkal nőnek be a felnőttkorba, például a fél világ felé irányuló haraggal, drog és alkohol problémákkal. Felnőtt korban önismereti problémáik vannak, amiket felerősít a dühös alaptermészetük és negatív viselkedésük. Ezeknek gyermekkorban az agyuk úgy formálódott ki, hogy túléljék a harcot, és ne legyenek képesek békét kötni, vagyis kompromisszum készség nélkül legyőzzék az ellenfelet.

A túlélés egyik záloga a gyorsaság. Primitív részagyunk veszély esetén ösztönszerűen azonnal reagál, tipikusan 0,1 másodperc alatt. A cortex a veszélyt felméri és arra racionális választ talál, de ehhez 0,6 másodpercre van szükségünk. Ez azt jelenti, hogy amikor a vészhelyzet tudatára ébredünk, a primitívebb részagyunk már fel is dolgozta, azaz átkutatta a memóriánkat és tapasztalati tényeket figyelembe véve meghozta a döntést. Amikor, tudatosul bennünk a lépéskényszer, maga a lépés már meg is formálódott bennünk, és abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy megfontoltan cselekszünk. Azonban a mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatok azt mutatják, hogy ez nincs így. Amikor azt hisszük, hogy ami körülöttünk történik, azt közvetlenül érzékeljük, a tudatos észlelésünk elsődleges eredménye annak, ami az agyunkban már lezajlott. A cortexbe érkező jelek 90 százaléka az agy belső kiértékelésétől származik. A tudatalattiban feldolgozott gyors reakció előnyös egy élet-halál szituációban. Azonban a XXI. században élő ember számára ez társadalmi hatása miatt nem minden esetben elfogadható, hiszen ez a tudattól független, automatikus reakció megzavarhatja a gondolkodásunkat, amitől megijedhetünk, visszahúzódóvá és zavarodottá válhatunk, anélkül, hogy tudnánk az okát. Példa erre az a veterán katona, aki évekkel a harci bevetése után az utcán hasra vágja magát, fedezéket keres, amikor egy gépkocsi kipufogója berobban. Mire rádöbben, hogy mi történt, már rég a földön hasal. Ez egyfelől bizonyítja a krokodil agy gyorsaságát, másfelől bemutat egy társadalmilag megdöbbentő viselkedést.

Milyen hasznos dolgot lehet mindebből leszűrni? 1) Az anyához való ragaszkodás egy sok millió éves, mélyen ülő ösztön, aminek semmi köze ahhoz, hogy az anya kiérdemli-e ezt a ragaszkodást vagy sem. Az anya, mint intézmény tehát megdönthetetlen „nagyhatalom”. Ha elválsz a feleségedtől, a gyermek az anyára fog „szavazni”, teljesen függetlenül attól, hogy te mennyire voltál gondoskodó, és az anya pedig gondatlan, hanyag, és nemtörődöm. 2) A korai-gyermekkorban az emberi agy tökéletesen adaptálódik mindenfajta környezethez, abban jól érzi magát, függetlenül annak negatív megítélésétől, amit a tudatos agy végez. Ez a korai adaptáció az alapja a hazaszeretetnek, a honvágynak és a nosztalgiának is. 3) A kora-gyermekkori abúzusnak jóvátehetetlen, pszichéromboló hatása van. Az ilyen negatív tapasztalatokkal felnőtt ember nem megreformálható. 4) Amikor abban a tudatban ringatjuk magunkat, hogy megfontoltan (szabad akaratból) döntöttünk, nem vagyuk tisztában azzal, hogy primitív “krokodil” agyunk döntött helyettünk és ezért ezt a “megfontolást” nem gondoljuk alaposan át. Ezzel a jelenséggel igen gyakran lehet találkozni (szőke?) nőknél, akik nyiltan bevallják, hogy a problémát nem látják át és “ráérzés” alapján döntenek. Szerintük a “női ráérzés” mindig bejön. Az évtizedek folyamán rengeteg elcseszett élettel találkoztam, amik majd kivétel nélkül mind rossz döntések miatt következtek be. —– Ez az agy feltárás nagyon hasznos lehet, éljetek vele.  

Tibor bá blogja (230) A vágólap

Aki ma fiatal, mondjuk 30 év körüli, az minimum 10 éve számítógépezik, amihez szorosan hozzátartozik a vágólap, és bizony a vágólap tudatmódosító. Ne röhögj! Mert bizonyítok. Ha kapsz egy levelet és van benne egy jó vicc, amit el akarsz küldeni egy másik barátodnak, hadd röhögjön ő is, akkor rárakod a vágólapra és átmásolod a másik levébe. Ha bármit, bárhonnan le akarsz menteni, nem körmölsz mint régen az őseid, hanem rárakod a vágólapra, ahonnan oda rakod, ahová akarod. Fel se merül benned, hogy a művelet közben akár egyetlen betű is tévesen kerülhetne a másolatba. Csakhogy ez nem volt mindig így. Valamikor az „írnokok” majd később a „gépíró kisasszonyok” dolga az volt, hogy egy-egy dokumentumot, levelet, vagy bármi mást átmásoljanak egy tiszta lapra, előbb kézírással, később pedig írógéppel. Természetesen az ilyen másolásnál mindig becsúszhatott hiba, és be is  csúszott. Az írott szövegnél is rosszabb volt a helyzet a hallott szövegnél. Az emberi memória messze nem tökéletes, amit hall, azt általában csak tartalmilag jegyzi meg (néha még úgy se) és amikor továbbadja bizony jelentkezik némi eltérés. Ezzel kapcsolatban írtam a „Tibor bá blogja (229) Dávid és Góliát” 94. hozzászólásában, ami így szólt:

Gyerekkoromban volt egy olyan téli társasjáték, hogy körbeültük az asztalt vagy tízen. Az első kitalált egy összetett mondatot és azt odasúgta a másodiknak, aki tovább súgta a harmadiknak és így tovább. A tízedik pedig hangosan kimondta, amit a kilencediktől hallott. Erre az első elmondta, hogy mi volt az eredeti mondat. Hatalmasat röhögtünk az eltérésen.

Vagyis abban az időben elfogadott dolog volt, hogy a „másolás” minden csak nem pontos, amiről tegnap is meggyőződhettem. Kaptam ugyanis egy 50 éves viccet. Az eredeti verzió (amit emlékezetből írok) így szólt: „Kohn a lépcsőházban megállítja Grünt és megkérdezi, mondja Grün magát nem idegesíti, hogy a Weiss rájár a csinos, fiatal feleségére? Amire Grün ezt válaszolja: Nézze Kohnkám én inkább vagyok csendestárs egy jól menő üzletben, mint kizárólagos tulajdonosa egy csődtömegnek.” Tegnap viszont a következő  viccet kaptam: „Izmail házasodna, felkeresi a bölcs rabbit: - Rabbi! Házasodni akarok, de nagyon tanácstalan vagyok. Mondd, mit tegyek: vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életemben meg fog csalni fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát. Ez esetben tudom, hogy csak az enyém lesz örökre. Mire a rabbi: - Nem jól teszed fel a kérdést, fiam. Mondd, mi a jobb: megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül?” —  Ez a vicc 50 év alatt alaposan meg változott, de nem az előnyére. És akkor most beugrik Karinthy Frigyes műfordítása is:

Egy költői antológiában megjelent a következő szép versszak Ady Endrétől:

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Egy széplelkű műfordító olvasta az antológiát és kiváltképp megtetszett neki ez a vers. Elhatározta, hogy lefordítja és a “Dichterstimmen” című folyóiratnak beküldi. Le is fordította a következőképpen:

Ich kam von Ufer der Ganges
Dort traumt ich von südischen Schlager,
Main Herz, du Blume, du banges
Du bist so zitternd, so mager.

Hát, istenem a rím kedvéért az ember változtat egyet-mást egy ilyen műfordításban. Eddig minden rendben volt, de egy másik műfordító elolvasta a verset a „Dichterstimmen”-ben, nagyon megtetszett neki és elragadtatásában nem vette észre, hogy magyarról fordították németre: eredetinek nézte és lefordítván magyarra, ilyen formában küldte be egy magyar szépirodalmi lapnak:

Ufer, a zsidó kupléíró
Aludt a folyosón mélyen
Barátja, Herz, biztatta
Hogy ne remegjen, ne féljen.

Egy kis félreértés tagadhatatlanul van a dologban: de ezekben a fene gót betűkben az ördög ismeri ki magát - érthető, hogy a különben kitűnő műfordító a “südischen” szót “jüdischen”-nek olvasta. Azonkívül, hogy a Ganges szót folyosónak fordította. Istenem, nem szabad elfelejteni, hogy a gang nálunk ilyesvalamit jelent. Más baj nem is lett volna, ha történetesen nem olvassa a verset egy harmadik műfordító, aki magyar versnek nézte, lefordította és beküldte a “Gedicht-Magazin”-nak, az alább olvasható tökéletes átköltésben:

O, Dichter der alten Juden
Was schlafst du im Flußsalz so tief?
Hörst du nicht den stolzen Herzog
Der dir in Ohren rief?

No, igen ami a folyosót illeti, hát az igaz, hogy ha az ember német fordító, nem lehet tekintettel ilyen hajszálfinom árnyalatnyi különbségekre, hogy a minálunk „folyó só” és „folyosó” mást jelent. Azt pedig igazán meg lehet érteni, hogy egy ok nélkül előforduló „Herz” tulajdonnévről inkább azt teszi fel a fordító, hogy a „Herceg” rövidítése. A „Gedicht-Magazin” nem is nyomozott a kérdésben tanáros nagyképűséggel, hanem elismerve a poetica licentia jogosultságát, leadta a verset, és úgy került a negyedik műfordító kezébe, aki aztán végérvényes magyar fordításban közölte a közben világhírűvé vált költeményt, mégpedig a következő formában:

A Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!

Tekintve, hogy a „Dichter” szót „sűrűbb”-nek fordítani valóban éppen úgy lehet, mint „költő”-nek:

Most tegyétek fel nekem a kérdést, amin magam is néha elmélázok, mindezt minek írtam le? Az jutott eszembe, hogy ahányszor az emberiség nyer valami nagyszerűt, valamit mindig elveszít. Néha olyan érzésem támad, hogy összességében nem gazdagabbak leszünk, hanem szegényebbek - természetesen szellemileg értettem. 

Tibor bá blogja (229) Dávid és Góliát

A történelem egyetlen egy esetet ismer, amikor egy apróka Dávid legyőzte a hatalmas Góliátot, és az is a Bibliában van leírva, aminek a hitelessége meglehetősen kétséges, mert a mindenkori zsidó főrabbik elsősorban saját népük manipulálására írták. Dávid és Góliát tehát írva vagyon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez egy követendő példa lenne, mert a magyar közmondás szerint mindig az erősebb kutya baszik.

Éppen ezért kapta fel mindenki a fejét, amikor Matolcsyt faképnél hagyták az IMF és az EU megbízottjai a „tárgyalások” folyamán. A tárgyalásokat természetesen azért tettem idézőjelbe, mert a tárgyalás kifejezés azt sugallja, hogy egyezkedés folyik. Az IMF nem egyezkedik, pillanatnyilag (a rendkívül drága görög krízis után), az EU sem. Közlik, hogy mit akarnak. Az adósok pedig rendszerint nem szoktak ugrálni, mert nincsenek abban a helyzetben, hogy ugráljanak, pláne, hogy ők szabják meg a körülményeket. Mi pedig piszkosul el vagyunk adósodva, államilag és egyedileg is. Kuruckodni persze lehet, oda lehet csapi ököllel a kocsma asztalra, még a poharak is lerepülhetnek róla, de a végén egészen biztos nem az IMF vagy az EU látja kárát az eseményeknek.

Na, igen, események. Nem kell arra gondolni, hogy az IMF bárminemű szankcióval sújtana minket. Frászt, ha legközelebb kalappal a kezünkben bekopogtatunk hozzájuk, majd ajtót mutatnak. Ennyi, de a befektetők, magyarul a spekulánsok egymással is versenyeznek, hiszen az egyik nyeresége a másik vesztessége lehet. Mindegyik előbb akar lépni a profitáló irányba, mint a másik. Éppen ezért egész nap a számítógépük előtt ülnek és figyelik az eseményeket. Nekik már annyi is elég, hogy „megszakadtak a tárgyalások”. A tárgyalások ugyanis mindig akkor szakadnak meg, amikor egy-egy ország nem hajlik meg az IMF akarata előtt. Ezen persze nem lehet csodálkozni, mert az IMF dolga az oligarchák kiszolgálása, de sajnos ők az erősebb kutyák. Ugyanis a spekulánsok azonnal lépnek. Nem parancsszóra, központi utasításra, hanem önös érdekből. Aminek hatására a forint hirtelen veszít az értékéből. A gazdi utasítása szerint tárgyaló Matolcsynak sikerült a CHF árát felnyomni 215 forintra, ami sok-sok magyar háztartásnak súlyos ezreket jelent egy hónapban. Aztán, a lejáró kötvények helyett kibocsátott új kötvényekre csak akkor lesz vevő, ha magasabb kamatokat ígérünk. Tehát, nem csak a háztartások lesznek vesztesek, hanem az állam is, ami persze végső soron mi vagyunk (legalább is fizetés szempontjából). Felmerül tehát a kérdés:

Miért kellett ezt csinálni? Mi az az ezt? 1) A Magyarországon működő bankok fizessenek 200 milliárd forint adót. 2) A MNB elnökének 8 milliós fizetését lecsökkentjük 2 millióra.  3) IMF ajánlás ellenére se hajlandók megszorító intézkedéseket hozni. Felületes rátekintésre, ezzel a három kormány állásponttal minden magyar egyetért. Vagyis népszerűsíti a kormányt. Akkor vegyük őket sorra:

200 milliárdos bankadó. Ennek lehet következménye, hogy adó fizetés helyett a bankok kivonulnak az országból. Ez gazdasági szempontból előnytelen lenne. Az IMF (úgy tesz) mintha aggódna a hitele miatt, és ezért ellenzi a bankadót. Kérdés, hogy a bank kivonulásból származó hátrány kisebb-e vagy nagyobb, mint 200 milliárd? De nem ez a lényeg. Az IMF nem akarja.

8 milliós MNB elnöki fizetés lecsökkentése. Összegszerűségében a haszon gyakorlatilag nulla. A tömegeknek viszont tetszik, mert 8 millió tényleg arcátlanság. Kormány népszerűsítésére kitűnő, de semmi másra nem jó. Az IMF elsősorban szolidaritásból ragaszkodik a 8 millióhoz, hiszen ők ennél jóval nagyobb fizetést kapnak, másodsoron jogilag aggályos utólag megváltoztatni egy korábbi megállapodást. Taktikailag a kormány álláspontja rossz, nagyon rossz. Ez a 8 milliós ügy csak arra jó, hogy az IMF tárgyaló partnereket felbőszítse.

Megszorító intézkedések. Természetesen kell, és természetesen lesznek. Viszont az IMF nem megy bele abba a játékba, hogy várjunk az őszi, önkormányzati választásokig. Belemehetne, de nem megy. Miért, mert neki ez a kormány nem szimpatikus. Ez egy csúnya dolog, mert végül is felfogható, mint egy beavatkozást egy ország belügyeibe. Másfelől viszont úgy is felfoghatjuk, hogy az IMF gondolkodik az ország szavazóinak a 2/3-a helyett.

Összefoglalva: Végül is nincs nagyon nagy baj. Gyenge a forint, majd erős lesz novemberben megint. Az IMF megállapodás szeptember végéig van érvényben. Szeptember 4-én lesznek a választások, ami után a kormány elfogadja az IMF ajánlásait, széttárja a kezét és azt mondja majd, amit én most írok. Sajnos az erősebb kutya baszik, és mi mindig a gyengébbek vagyunk. A kormány nem akar hozni megszorító intézkedéseket, de sajnos muszáj. Na, igen, de ez az aprócska játék, ezért az extra 10 hétért, az országnak jó sok pénzébe kerül, és ezért a rengeteg pénzért mindössze azt tudtuk meg, hogy jelentkezett egy újabb Dávid, de sajnos, a szokás szerint, megint a Góliát győzött.

Tibor bá blogja (228) Plasztik az óceánokban

A Csendes-óceánban összegyűlt plasztik hulladék kiterjedése nagyobb, mint az USA területe, csak mivel senki se látja, senki se tud róla. Miről van pontosan szó? Egyszerű szavakkal leírva, a Csendes-óceán közepén, hatalmas kiterjedésben a víznél könnyebb plasztik hulladék hányódik a víz felszínén. Az áramlatok által összeterelt szemét nagyvonalakban a nyugati hosszúság 135° és 155° között, illetve az északi szélesség 35° és 42° között terült el.

Felmerül a kérdés, ez a rengeteg hulladék hogyan került oda, és miért? A kissé cinikus, de egyszerű válasz ez: Emberiség + tengeráramlatok = szeméttenger. Az Ember előállította a plasztikot, a plasztik terméket megvette, használat után eldobta, aminek egy része utat talál a folyókba, onnan pedig a tengerekbe. A tengerbe került plasztik, a felszínen úszva, a tengeráramlatoktól hajtva, összegyűlik a csendes-óceán közepén. A plasztiknak ugyanis meg van az a kellemetlen tulajdonsága, hogy nem bomlik le.

Sajnálatos módon az óceánban hányódó plasztik szemét nem csupán egy esztétikai szörnyűség, hanem komoly élettani veszély még ránk, emberekre is. A madarak a plasztik darabkákat összetévesztik az ehető zsákmánnyal és lenyelik őket. A plasztikot azonban nem lehet megemészteni, tehát a lenyelt plasztik darab a madár begyében marad. Egy idő után a madár begye teljesen megtelik plasztik darabkákkal, nem maradva hely az élelem számára. A madár éhezik, bár a begye tele van, így a végén elpusztul. Az alábbi képen egy tengeri madár többhetes teteme látható. A madár szerves maradványai már elrohadtak, csak a szarú (csőr, tollazat), csont és a begyében összegyűlt plasztik látható.

A kisebb halak apró plasztik darabkákat esznek meg. Ezeket a plasztikkal „töltött” halakat nagyobb halak esznek meg. Az étellánc végén, a halak „segítségével” mi, emberek megesszük azt a plasztikot, amit mi magunk gyártottunk és dobtunk el. Mondhatom ragyogó kilátás. De mennyi plasztik lebeghet a világtengereken? Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UN Environment Program) 2006-ban úgy becsülte, hogy minden négyzetkilométerre kb. 12.000 lebegő plasztik tárgy jut. Van olyan földrajzi hely, ahol hatszor több a plasztik van, min plankton. Évente megközelítőleg 100 millió tonna plasztikot gyárt az emberiség, aminek kb. 10 százaléka az óceánokba jut, a Greenpeace becslése szerint. Ebből 70 százalék lesüllyed a tenger fenekére, ahol szintén kifejti „áldásos tevékenységét”. A többi lebeg a felszínen. A Discovery Hírek szerint (According to Discovery News) feltétlenül kattintsatok rá és nézzétek meg a videót! ebben a pillanatban 150 millió tonna plasztik lebeg az óceánokban. Amit természetesen soha senki nem fog eltávolítani. Nem csak a költségek miatt, de egyszerűen lehetetlen, mert az eltávolítással még elméletben se foglalkoztak. Először is a terület elképesztően nagy, a lebegő plasztik egy része egészen picike, és a plasztik nagyobbik része a felszín alatt lebeg különböző mélységekben. Tudomásul kell vennünk, hogy eggyel több terület létezik, ahol a Föld végessége látványosan elénk tárul. Nyilvánvaló, hogy a plasztik gyártásnak is meg vannak a határai. Észre kellene már venni, hogy (elsősorban a fejlett ipari országokban) túltermeltünk, túlfogyasztottunk, és túlszennyeztük a környezetünket. Az a Föld, ami volt, már nincsen és nem is lesz. Újat helyette nem kapunk. Persze tehetnénk  valamit, hogy legalább rosszabb ne legyen a helyzet, de nem teszünk. Itt a falúban, ahol élek, naponta tapasztalom, saját házára, kertjére mindenki nagyon ügyel. Karácsony előtt szinte nincs ház, amelyik ne lenne kivilágítva, viszont a közterületre mindenki tojik, a kocsikból simán kihajítják a szemetet az úttestre. Az Ember született individualista, most fogja megfizetni az árát.    

Bobkó Csaba (vendég) blogja - Szeressétek Orbán Emíliát

A Fidesz mesebeli kétharmados győzelméről és a hozzá kapcsolódó csodavárásról, meg a még rémisztőbb lehetőségről, hogy ők maguk is komolyan elhitték, hogy kétharmad birtokában csodákra lesznek képesek, nekem már egy idő óta Sándor Pál filmje, a “Szeressétek Odor Emíliát!” ugrik be.

A filmbeli főhős lány, mint vezéregyéniség, a film zárójelenetében a tőle iránymutatást váró társai tömegét magabiztos vagánysággal az intézet tornyába vezeti fel a csigalépcsőn. A “tömeg” lelkesen követi. A tömeget alkotó leányoknak nem kell saját fejüket törnie, hogy mit tegyenek, mert nekik Vezérük van. A csigalépcsőn felfelé haladva Odor Emília megjátszott magabiztosságának máza alatt kétségbeesetten mondogatja magában: “Na most kéne gyorsan valamit kitalálni…” Mert persze fogalma sincs, hová vezeti a “népét” és minek. De a hangulat, az események így hozták, meg persze akart is vezér lenni. A helyzet megoldása: a csúcsra érve Odor Emília a mélybe veti magát a nyitott toronyablakból.

Nem vallhatta be az általa fellelkesített hívek tömegének, hogy semmi ötlete nincs, az ablak meg nyitva volt, frappáns megoldásnak csak ez maradt. Félek, nehogy Csodatevő Orbán Emília az egész országot vezesse ki a nyitott toronyablakon…

Tibor bá méltatása: Csabának ragyogó humorérzéke van, és kitűnőek a meglátásai. Ez a néhány mondatból álló politikai kroki egy remekmű, azon kívül, hogy mély filozófiai gondolatok húzódnak meg a háttérben. Aki nem tudná, annak elárulom, hogy a hozzászólásoknál ő Arma Gedeon. Független gondolkodó, befolyásolni szinte lehetetlen.

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Tibor bá blogja (227) Egyes hozzászólások értékelése

Ezen a honlapon több mint 600 cikk van, és van olyan cikk, amihez jóval több, mint 100 hozzászólás tartozik. Komoly mennyiségű olvasnivaló! Napjainkban átlagosan 400 különböző látogató van, átlagosan 1200 találattal. A 400 látogató közül 100 úgy téved ide, 50 ténylegesen engem keres, 250 pedig vissza-visszatérő. Ez utóbbiakból el-elkopik néhány, de az előző 150-ből állandó látogató lesz kb. ugyanannyi. A hétvégeken ez a szám a kétharmadára csökken, ami azt jelenti, hogy a munkahelyi szigor még 20 év kapitalizmus után se túl szoros. Érdekes módon a hozzászólók aránya igen alacsony. Nagyon sok a passzív olvasó, akiknek egy része simán nem mer fejest ugrani a jelentkezésbe, mert a pörgés nem mindennapi és a színvonal, azaz a hozzászólók ismeretanyaga viszonylag magas. Mivel én vagyok a legkitartóbb hozzászóló, többnyire a válaszaimmal, természetszerűen kialakult egy bizonyos életszemlélet, racionalitás, tényszerűség, aki ebből ki akar lógni, arra odakoppintok, de nem csak én, mások is. Néha ez nem intézhető el két-három mondattal, ezért egy-egy  válaszom - amit szeretek megfűszerezni analógiákkal - hosszúra sikerül, és teli lesz elütéssel . Ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje néhány irányzatot a helyére rakni egy különálló cikkben. Erre kerül most sor úgy, hogy idézetekkel kezdek.

16: „Létezett egy rendszer, ami hosszú távon fenntartható volt, a növekedésére senki nem mondta, hogy káros.” Ezt a kifakadást Hetesi Zsolt vágta a fejemhez. Csak nem tudom, hogy miért? És főleg, mit akart vele bizonyítani? Van az udvaron egy klozet, oda járunk szarni. Az évek folyamán születnek a gyerekek és egyre többen járunk ki a klozetre. A gödör hosszú távon nyeli a szart és senki nem mondta, hogy a család szaporulata káros. Valóban nem gondoltunk rá, de ha  valaki felvetette volna a témát, beláttuk volna, hogy a gödör egyszer megtelik. Különben 1970-ben a Romai Klub közzé tette, hogy a „gödör hamarosan megtelik”. Nem igaz tehát, hogy „a növekedésre senki nem mondta, hogy káros” - mert mondták. Az egy másik dolog, hogy a kutya se figyelt rá, sőt - jó emberi tulajdonság szerint - voltak akik kiröhögték.

26. „Ha olvastátok, láttátok “Az út” című filmet,akkor azt is lehet tudni, hogy egy katasztrofálisnak ítélt világban sokan önként vállalnák a halált, sőt ahogy a filmben az életben maradottak mondják a halál egy luxus lenne.” - Gyakori eset, hogy egy valahol látott film, vagy olvasott könyv meséjét elfogadtok valóságnak. Ez lenne a kisebbik baj, ennél nagyobb, elvárjátok, hogy elfogadjuk bizonyítéknak. Ez nyilvánvalóan abszurd. Egy kellő fantáziával megáldott író miért írná le a valóságot?

30. „Az univerzum végtelen, vagyis végtelen lehetőség van előttünk. Ha ezt felismerjük, akkor ez az út lehet a megoldás.” Hol itt a logikai kapcsolat? „Az univerzum végtelen.” Ez az állítás valószínűleg megállja a helyét. Nincs bizonyítva, nem is lehet bizonyítani, de ez a legelfogadhatóbb , mert ha nem végtelen (időben és térben) akkor meg kell indokolni a kezdetet, ami nyilván semmiből keletkezhetett és ez abszurd. De miért következik ebből, hogy végtelen lehetőségünk lenne? Vagy bármi más végtelen lenne? A kettőnek semmi köze egymáshoz.

33. „a teremtő erőre gondolok, amikor mi magunk teremtjük a világunkat. Most az anyaghoz vagyunk ragadva és az ego rabságában vergődünk, de amint felismerjük ezt a tényt, máris megnyílhat a lehetőség kilépni e mókuskerékből, ezáltal leomlanak a korlátok és a lehetőségek végtelen tengerében eszmélünk fel.”  Ilyen értelmetlen szóözönt az ember Németh Sándortól, a Hit Gyülekezetében hallhat. Mi nem teremtünk semmit, mert teremteni azt jelenti, hogy semmiből létrehozni valamit. Mi gyártunk termékeket, elméleteket,  vallásokat, vagy amit akarsz, de nem teremtünk. Az anyaghoz lennénk ragadva? Való igaz, de van alternatíva? Van más is mint anyag? Nincs! Ami van, az anyag, ami nem anyag, az nincs, csak egyesek fantáziájában. Az ego rabságában vergődnénk? Mi magunk vagyunk az ego! Nem lehetek önmagam rabja, én vagyok önmagam. Milyen korlát omlik le? És hol? És ez a költői mondat „a lehetőségek végtelen tengerében eszmélünk fel.” Mi a fenét jelent. Én állandóan eszméletnél vagyok (kivéve, amikor alszom), nincs szükségem feleszmélésre. Végtelen lehetőség pedig nincs, sőt, sokszor nagyon kevés lehetőségünk van.

34. „Ha az ember eltűnése biztos, akkor biztos az egysejtűeké is. Ugyanis az ember is egysejtűekből stb. fejlődött ki,” Ez egy logikai bukfenc. Ha az ember eltűnik, miért kell eltűnni az egysejtűeknek is? Mert abból fejlődtünk ki? Ez igaz, de egy fejlemény halálából nem következik, hogy el kell pusztulnia annak is, amiből kifejlődött. Esetünkben az evolúcióról van szó. Eltűnt a fejlemény, kezdődhet a játék elölről, lehet, hogy legközelebb jobban sikerül. A vérbajt gyógyító Salvarsant 605 sikertelen kísérlet előzte meg. Ehrlich és Hata mind a 606-szor ugyanabból (atoxyl)indultak ki.

„De minek produkál az evolúció ilyen reménytelen dolgot?” Az evolúció nem valami vagy valaki, ami-aki produkál valamit. Az evolúció egy folyamat, tulajdonképpen „próbálkozások” sorozata. Ami életképtelen, az eltűnik, ami életképes az (egyenlőre) életben marad.

38. „Hatvan éven belül talán már termelni fogjuk a holdi nyersanyagot vagy a marsit a különböző bolygok adott körülményeihez kifejlesztett emberi klónokkal és gépekkel.” Így jár, aki megnézi az Avatart. Miért pont hatvan év? Mekkorát kell klónozni ahhoz, hogy a lény kibírja oxigén nélkül a -270 °C hőmérsékletet? És mi az a nyersanyag, ami mindezt megéri? Maradjunk abban, hogy a honlapom nem sci-fi magazin.

55: „Ha Te vagy Euler, akkor be tudod bizonyítani, hogy a hidakon nem lehet átmenni. Erre jön egy vicces kedvű gyerkőc, aki egy helyen átúszik a folyón, ezzel a rendszeren kívüli lépésével megoldja a feladatot.” A helyzet az, hogy nem a folyón való átkelést kellett megoldani, hanem  valamennyi hídon történő végigsétálást. „A rendszeren kívül” a „vicces kedvű gyerkőc” mindössze vizes lett, de a feladatot nem oldotta meg, meg se kísérelte. Egészen mást csinált. Tudomásul kellene venni, hogy „ez meg ez van.” De ez ütközik az emberi természettel. Ha valami kellemetlen, akkor nem fogadja el. Erre számtalan példa van. Valakivel közlik, hogy gyógyíthatatlan rákja van és még számíthat 6 hónapra. Először nem hiszi el. Aztán pedig keres a „rendszeren kívüli” megoldásokat (amiből sokan hatalmasat kaszálnak). Csodagyógyszer, csodadoktor, csodakórház, a pénz nem számít. Jó példa erre a különben igen felkészült, intelligens és széles látószögű Déri János, aki a rákjával kiutazott Mexikóba, egy csodakórház csodaterápiájára és természetesen hamarosan meghalt. Minden épeszű ember felfogja, hogy az egész emberiség hatalmas szarban van, de nem fogadja el. Ebben az esetben a rendszer az, amiben élünk plusz mi magunk. Hetesi Zsolt és csapatának a tevékenysége („Maximum Power Principle”, ami nem más mint „csiribi-csiribú-csiribá”) „rendszeren kívüli”. Aztán Horváth Csongor visszarángatja őket a rendszerbe az idézett mondatával, mert csak ez van: „Azonban biztos vagyok benne, ha akár csak néhány honfitársunkat felkérnénk, hagyjon fel a jövőbeli katasztrófák elkerülése érdekében 1 hétig az autózással vagy mondjon le a TV-ről, számítógépről, nyaralásról vagy mit tudom én, már a holnapi meccs idején azt mondaná: hagyjatok a picsába ezzel a hülyeséggel.” Ugyanis a rendszer szerves része maga az ember és viselkedése. És ha mégis lenne egy „rendszeren kívüli megoldás” az embert oda is be kellene helyezni és ezzel a „rendszeren kívüliség” megszűnne. Az ember (ahogy Csongor rámutatott) elméletileg mindenre hajlandó, csak hagyják őt úgy élni, ahogy eddig tette. Az ezoterika pótcselekvés! Az ezoterika papjai csalók, akik kihasználják az emberi természetet. Aki hisz benne, az nem meri, nem akarja elfogadni a valóságot. Mivel a valóság szörnyű, az ember fűhöz-fához kapkod, amiben valami reménysugarat vél felfedezni. Ez a rendszeren kívüliség. Jó példa erre a válasz a 80. emeleten kiütött tűzre. Szerintem a pontosan körülírt helyzetben 3 lehetőség között lehet választani. 1) öngyilkosság, 2) bevárni a véget, 3) próbálkozni a lehetetlennel. Mi erre a válasz? Mi van ha van egy negyedik lehetőség? Hülye kérdés. Ne kérdezz, állj elő a negyedik lehetőséggel, ami természetesen a megmenekülést jelentené. De ilyen nincs! Hinni persze lehet benne. Az emberek olyan sok mindenben hisznek, ami nincs: isten, lélek, sőt - lélekvándorlás, túlvilág, telepátia, jövőbelátás, az ESP millió változata. Van, aki leírta, hogy túl sok véletlen egybeesése (nem lehet véletlen. - csak nem fejezte be). Mi az a túl sok  véletlen? Ki ne ismerné? Amikor kihúzták a 2.160.000.000 forintot, az országban majdnem mindenki vett előtte lottó szelvényt és sokan álmodtak a több, mint két milliárdról. Az is álmodott, aki ténylegesen megnyerte. Ez a telepátia! És az a százezer ember, aki csak álmodta, de másnap nem nyert? Az mi? Ez az igazi „túl sok véletlen” pont annak van telepatikus készsége, aki aztán megnyeri a két milliárdot.

„Te olyan kemény fejű tudós vagy, hogy nem vagy hajlandó elfogadni egyetlen ilyen rendszeren kívüli megoldást sem.” Nem tudom mennyire kemény a fejem, de mindent elfogadok, ami bizonyított, és semmi olyat nem fogadok el, ami nincs bizonyítva. Itt vannak például a Lourdes-szel kapcsolatos csodák. Körülbelül 12 millió beteg ember látogatta meg Szűz Máriát meggyógyítás végett. Másfélszáz év alatt 68 ember gyógyult meg orvosilag nem megmagyarázható módon. Tehát kábé két évente egy. Ugyanakkor a gyógyászat ennél sokkal több esetről tud, amikor például egy előrehaladott rákos állapotból a beteg egyszerűen kigyógyult mindenfajta kezelés nélkül. Magam részéről elfogadnám Lourdes csodatételét, ha valakinek kinőtt volna a levágott lába, vagy valami hasonló.

„Több ismerősöm is beszámol róla, hogy érzi ennek a minket körülvevő erőtérnek a gyorsuló rezgését.” Remek. Én akkor most  beszámolok arról, hogy ennek a minket körülvevő erőtérnek (különben elektromágneses erőterek valóban léteznek) én is érzem a rezgését, de én úgy érzem, hogy lassul. Akkor most melyikünk érzi jól? Nemzetközi felmérések szerint az emberek állításainak 30 százaléka sima hazugság, illetve nem felel meg a valóságnak. Néhány labilis lelkiállapotú ember beszámolójának az értéke nulla. Az emberi hallucináció nagyon gyakori jelenség. - Az anyósom él-hal egy természetgyógyászért. Elvitte hozzá a sógornőmet is. A sógornőm, alig lépett be az ajtón, a természetgyógyász transzba esett és rákiáltott: „ne jöjjön közelebb, magának volt egy méhen kívüli terhessége és hónapok óta fejgörcsei vannak.” - Ez után az anyósom diadalmasan rám néz, „mond meg, honnan tudhatta, ha nincs neki hatodik érzékszerve?” - Mondjuk onnan, hogy mondta neki: „jövő héten elhozom a menyemet, a méhen kívüli terhessége óta állandóan fáj a feje.”   

„Én magam nem érzem, de igyekszem.” Ez egy kedves kis árulkodó mondat. Szóval nem érzed az erőtér rezgésének a gyorsulását, de igyekszel? Ez így szokott lenni. Addig-addig igyekszik valaki, amíg sikerül bebeszélni magának, hogy már érzi, és ettől kezdve fűnek fának ő lesz az az ismerőse, aki beszámol róla. Aminek hatására egyre többen fognak igyekezni, hogy érezzék az erőteret, aurát, erővonalakat,  meg az istennyilát. Nekem meg kemény a fejem!  

57: „A rezgésszám növekedést én is érzékelem, (pólusváltás?, dimenzióváltás? világvége?)” Itt van ni! Máris akad valaki, aki szintén érzi a rezgésszám növekedést, és mindjárt fel is sorol három lehetséges okot. OKÉ, „lehetséges” bár nem túl valószínű. De mi az a dimenzióváltás? Gondolom ez egy sci-fi kifejezés. Sok mindent le lehet váltani: barátnőt, főkapitányt, őrségben álló katonát, stb. De dimenziót? Hosszúságból magasság lesz? Szélességből hosszúság? Hogyan? Kutyából lesz szalonna, vagy szalonnából kutya? Egyen meg a fene, ha értem. - A legszebbet utoljára hagytam!

„A dohányzás nincs egyenes arányban a rövidebb élettel. Ez a szenvedély nem feltétlen vált ki érszűkületet, rákos megbetegedést. Nagyjából annyira káros mint a gépkocsivezetői engedély megszerzése. Szerintem az utakon többen halnak meg évente, mint dohányosként rákba.” Ez az önámítás teteje, csúcsteljesítménye. A mondat szerzője mindent tud, amit a dohányzásról tudni lehet. Pontosan tájékozott, de egyetlen betűt se hisz el belőle, legalább is nem tudatában. De azzal nem elégszik meg, hogy becsapja önmagát, ami végül is lehetne magánügy. Nem, ő kiáll a placcra és kihív mindenkit maga ellen. Nyilvánvaló hülyeségeket állít, amivel természetesen elsősorban önmagát nyugtatja. Főleg azért, mert senki nem veszi a fáradtságot, hogy figyelmeztesse gigantikus „tévedésére”. És a módszer nem is olyan elvetendő. Nézzük hogyan szól az egyetlen egy válasz: „szerintem is lehetsz te még 100 éves, még akkor is ha napi 100 cigit szívsz el.” Valóban nem lehetetlen. Nekem is van rá egy aprócska esélyem, hogy köztársasági elnök legyek, de ha megemlíteném, egészen biztos harsány röhögés lenne rá a válasz.     

Tibor bá blogja (226) Akarsz-e 100 éves lenni?

Nem hülyéskedem, akarsz-e 100 éves lenni? Ilyenkor szokták azt válaszolni, hogy 80, 70, 60, stb. után már kínlódás az élet, ki a fene akar annyi ideig élni? Szóval, ha hiszed, ha nem, leginkább a 99 éves ember akar 100 éves lenni. Könnyű 30 környékén nagyképűsködni, majd ha 69 leszel, akkor mond, hogy nem érdemes 70   évesnek lenni. Szóval meggyőztelek? — tehát akarsz! A helyzet az, hogy most már legalább tudják hogyan élhet valaki 100 évet. Legalább is a BBC szerint (The BBC has more).

Jelenleg az a helyzet, hogy az iparilag fejlett országokban (szóval, ahol fehér ember él, csak ez így sértő) minden hatezredik ember éri meg a 100. születésnapját. Több, mint gondoltad volna? De ez semmi ezeknek 90 százaléka még 93 évesen is teljesen fitt, egyáltalán nem nyomorék. Na de térjünk a lényegre.

Egy nagyrakás amerikai tudós (persze jó öregek ) nekiesett a témának és most úgy gondolják, hogy megoldották a talányt. Ehhez azonban rengeteg kutatómunka kellett. Az eredmény? A hosszú élet titka az életstílusban, szokásokban és a genetikában van elrejtve. Illetve csak volt elrejtve, mert most feltárták. 1) vegetáriánus étrend, 2) egy életen át tartó kellő fizikai igénybevétel, 3) alkoholmentes életforma, 4) dohányzásmentesség, 5) stressz mentes életvitel, 6) kielégítő családi élet, 7) genetikai adottság. Mit ad isten, ez az utolsó a legfontosabb. Az első hat betartásával legfeljebb 88-ig lehet élni genetikai segítség nélkül. Az extra 12-15 évhez a genetikai alkalmasságra is szükség  van.

Csalódott vagy? Mert én igen. Azt hittem, van valami  csodás formula, mert amit kiderítettek az többé-kevésbé sejthető volt. Ha jól emlékszem Karinthy Frigyes volt az első, aki leírta: „ki a fene akar úgy sokáig élni, hogy nem ihat, nem dohányozhat és nem is nőzhet?” A fenén kívül talán azért akad.

Tibor bá blogja (225) Hím prostitúció - (igéret betartva!)

Ha ifjúkori emlékeim nem csalnak, akkor G.B. Shaw-hoz (már megint) fűződik a következő mondás: egy nő részére a házasság ára a szex, egy férfi részére a szex ára a házasság. Tekintve, hogy Shaw éppen 60 éve halt meg (bár színdarabjai örökéletűek), elképzelhető, hogy közben a világ megváltozott. Minden esetre az viszont egészen biztos tény maradt, hogy a két nem fizikális és mentális biológiája meglehetősen különböző. Ebből a tényből például az következik, hogy egy nő szexuális kapacitása gyakorlatilag végtelen, míg egy férfié nagyon is véges. {Hadd szúrjam közbe, hogy minden férfi titkos vágya a két nővel egyszerre, ami egy hipotetikus fantázia, míg a két férfi és egy nő, elméletileg az élő realitás, csak nem egy konkrét női igény.} Ez önmagában még nem lenne áthághatatlan akadály a hím prostitúció megvalósításához, de az már igen, hogy az indiszponált nővel közösülni nem lehetetlen, míg fordítva ez nem jelenthető ki. Ennek ellenére hím prostituált, igenis létezik. Akkor hogyan lehetséges? Nos, 20 éves kor környékén a merevedés egy spontán adottság, amit bármi kiválthat, akár egy megvetett ágy látványa is. Kicsit később pedig, vannak művi beavatkozások, például a pénisz beinjekciózása, ami 2-3 órás merevedést is produkál. Felteszem, ez tényleg minden igényt kielégít.

Ugyancsak az említett biológiai különbségből adódóan, van némi eltérés a technikalitásban is. Ejakuláció után a férfi vendég (aki előre fizetett) begombolja a sliccét, és minden teketória nélkül távozik. A szolgáltatást igénybevevő nő viszont vágyik némi intimitásra, mind az aktus előtt, mind pedig utána. Olyan tehát nem létezik, hogy az útszélén ácsorgó férfi leint egy női gépjárművezetőt, aki félreáll, és a hátsó ülésen (Marcsi kutatásai szerint 11 perc alatt) lebonyolítják a lebonyolítandót.

Igen, vannak magányos, vagy elhanyagolt, jómódú, középkorú nők, akik ilyen szolgáltatásokat igénybe vesznek, és vannak, akik ezeket az igényeket ki is elégítik. Legismertebbek a szex-turizmusok. Szegényebb országok, például Laosz. Thaiföld, Karib szigetek, Dél Amerika, Kelet Európa (bizony-bizony) kitűnően megfelelnek a célnak. Ilyen esetben a hímringyót (ami kb. a „kurva” megfelelője) néhány napra (tehát nem percekre) kibérli egy nő, akit nem csak kielégít szexuálisan, de egyben ellátja a szórakoztató partner szerepét is. Lakhelyétől távol, a hím prostituált szolgáltatásait igénybevevőnek nem kell attól tartania, hogy összefut egy ismerőssel. És az miatt se kell szégyenkeznie, hogy 20-30 évvel láthatóan fiatalabb a pasija. Ez az elrendezés néha olyan jól sikerül, hogy odahaza is be lehet vezetni huzamosabb időre. Ezek a kitartott pasik.

Az elmúlt néhány évtizedben történtek kísérletek különböző amerikai és angol nagyvárosokban, olyan bordélyházak létrehozására, ahol a bentlakók férfiak, míg a látogatók nők, de a legalitáson túl (amit röhögve ki lehet játszani), gyakorlati akadályok nem tették a vállalkozást rentábilisé. Még nem igazán érett meg rá a társadalom, vagy talán sose fog. A kurva és a hímringyó között túl nagy a különbség, mindenféle vonatkozásban. Egy kurvát nem kell „nőnek” tekinteni, nem kell tapintatosnak lenni vele. Szóval, élő tárgynak számít, és ez a legnagyobb előnye. Egy gigoló viszont önérzetes férfi, aki elvárja a „megbecsülését”, mert ő „nyújt” valamit, ezzel szemben, a kurva csak „eltűr” valamit. A kettő nem ugyanaz. Ez azt is jelenti, hogy egy kurva a szerepét kirázza a kisujjából, egy hímringyónak teljesíteni kell. Egy kurvának csak a testét kell kikölcsönözni, egy hímringyónak nyújtani kell (megjátszott) érzelmeket is, nem sokat, de valamit. Ez kifejezett női igény. Ebből aztán az is következik, hogy kurvába ritkán lesz „szerelmes” a kuncsaftja, legfeljebb ragaszkodik a személyéhez. A hím prostituált nem ilyen szerencsés, számíthat időnként némi féltékenykedésre is. Ezekkel azonban még koránt se ért végett a szembehelyezés. A fiatal férfiak elég jelentős részét vezeti be a szexuális örömökbe egy prostituált, de legalább is egy tapasztalt, idősebb nő. Ezzel szemben nincs olyan szűzlány, aki fizetne a szüzességének az elvesztéséért. Férfitársaságban, a kurvákhoz járás lehet téma, sőt hencegés tárgya is. Míg a nők körében, ezen szolgáltatás igénybevétele szigorúan tabu. Az olcsón megkapható 50-60 éves kurva nem ritka, míg egy 50-es férfinek - kereslet hiányában - eszébe se jutna, áruba bocsátani magát. Míg egy kurva általában tartozik valakihez, akinek strici a neve, és egyszerre akár több kurvának is lehet a „gondnoka”, addig egy gigoló magányos farkas, és bár lehet saját nője (élettársa), az természetesen nem a  „gondnoka”.   

Mindent összevetve, a két különböző nem szexuális igényének a kiszolgálása, olyan mértékben tér el egymástól, hogy relevenciára gondolni se érdemes.      

Tibor bá blogja (224) A kapitalizmus bukása

Nem kell ahhoz kommunista aktivistának lenni, hogy a kicsit is gondolkodó, és a világban körülnéző ember ráébredjen, a XXI. század kapitalizmusa, a „globális szabadpiac kapitalizmusa” nem tartható fenn, össze kell omlania. Mint minden más társadalmi forma a kapitalizmus is saját sírját ásta szép lassan, de annál biztosabban, mígnem a legutolsó időkben egyre gyorsabban. A kapitalizmus (egyik) lényege a tőke koncentrációja, ami lényegét tekintve nem tartható fenn a végtelenségig. Ma már nem arról van szó, hogy a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti szakadék egyre tágul, hanem arról, hogy a legszegényebbeknek még a minimális életfeltételük se biztosított, a munkásosztály lesüllyedt a szegénységbe és a középosztály pedig, mint olyan, gyorsuló tempóban tűnik el. A társadalmi osztályok süllyedése természetesen az életszínvonaluk rohamos csökkenésében jelentkezett és mivel az ember már csak olyan, hogy az életszínvonal süllyedését nehezen viseli, hatalmas tömegek fordultak a hitelek felvételéhez, hogy a megszokott életvitelüket valahogy fenntartsák. Ez természetesen rohamos eladósodáshoz vezetett, ami tovább táplálta a tőke koncentrálódását. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a fejlett és fejlettebb kapitalista országoknak nem csak az állampolgárai vannak reménytelenül eladósodva, de maguk az országok is. Ez az eladósodás olyan méreteket ölt, ami már felveti a visszafizethetetlenség gondolatát is. Az teljesen nyilvánvaló, hogy az egyre fokozódó eladósodás nem tartható fenn. Ebben a fenntarthatatlanságban maguk az oligarchákat kiszolgálók is egyetértenek (elméletileg), és tesznek erőtlen kísérletet a bankok megadóztatására, de - ahogy az várható volt - teljes sikertelenség mellett. A G-20-ak abban egyeznek meg, hogy nem egyeznek meg semmiben, mindenki azt csinál otthon, amit akar. A rablókapitalizmus globális, az elhárítás lokális, azaz semmilyen. {Viszont az érdekes fordulat, hogy egyszeriben mindenki helyesli az állami megszorító intézkedéseket. Nem engedik Görögországot bedölni, mert még többen követnék a példájukat. Húzzák csak a nadrágszíjat, addig is fizetik a kölcsönt és kamatait.} Van azonban valami, amit nemigen lehet érteni, és cikkemnek ez a lényege: 

A művelt európai ember tudatában az él, hogy Amerika a szabadság hazája, sőt a szabadság bajnoka, és még olyan elképzelések is voltak a nem túl távoli múltban, hogy az egész világra vigyázó, az emberi szabadságjogokra felügyelő szerep birtokosa. Aztán rémülten kezdtünk értesülni róla, hogy az egymást követő amerikai elnökök egyre nagyobb mértékben sértik meg saját állampolgáraiknak a szabadságjogait, és olyan hangok is kezdtek hallatszani, hogy Amerika fasizálódik. Gyakorlatilag a szemünk láttára alakul át rendőrállammá, ahol - példának okáért - a rendőrség által elkövetett atrocitások európai szemmel nézve egyenesen megdöbbentőek, még kelet európai szemmel is, ahol nem oly nagyon régen a rendőrségről sok mindent el lehetett mondani csak a ma büszkén hirdetett „szolgálunk és védünk” jelmondatot nem.  Az emberben akaratlanul is felmerül  a kérdés, a szabadságát annyira szerető, és a szabadságára annyira büszke amerikai nép ezt miért tűri, ezt a folyamatot miért nézi tétlenül, amikor a  mai világpolitikai erőviszonyokra való tekintettel teljesen egyértelmű, hogy a kapitalizmus mai formáját és az abból kinövő zsarnokságot kizárólag Amerikából és belülről lehet csak megdönteni. Mindenféle külső kísérlet egyenlő az öngyilkossággal.

Felteszem, az ok pszichológiai. Minden amerikai úgy tudja, abban a tudatban nő fel, és azt szívja magába az anyatejjel is, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, amit egyébként számtalan példával alá is lehet támasztani. Nem egy milliomos, ha nem is cipőpucolással, de kishivatali beosztásban kezdte életét, vagy éppenséggel egy aprócska kis mérnök volt, egy a sok millióból. Az átlag amerikai nem tartja igazságtalannak, hogy vannak milliárdosok, mert meg van győződve arról, hogy józan ésszel megáldva és kemény munka árán belőle is lehet milliomos. Nem fog tehát egy olyan rendszer ellen fellépni, amelyben - téves felfogás szerint - benne van saját milliomossá válásának a lehetősége is. Inkább keményebben dolgozik és azon töri a fejét, hogyan tudna kitörni a kisemberek millióinak a sorából, mert szent meggyőződése, hogy a hiba benne van, ha a kirakatba kirakott amerikai életformát önmaga számára nem tudja megvalósítani. A világnak rá kell döbbenni arra, hogy az amerikai kisember nem fog a kapitalizmus ellen fellépni, nem csak azért, mert arra felé a „szocialista” jelző szitokszónak számit, de azért se, mert a kapitalizmus az egyre nagyobb torzulása ellenére, számára egy „nagyszerű országban” (a great country) az egyetlen lehetőséget jelenti az egyre nyomorúságosabb életének a jobbra fordítására. Rá kell döbbennünk, hogy az amerikai tömegek kiábrándulása lassú lesz, és nagyon fájdalmas.

Tibor bá blogja (222) Rémhír-e a rémes hír?

Állítólag (moszkvai források szerint), Medvegyevet Obama elnök figyelmeztette, hogy a Mexikói-öböl megállíthatatlan olaj áradata néhány éven belül több millió, esetleg több tízmillió emberi életet követelheti. Az angol eredeti a „most likely” kifejezést használta, ami magyarul a „legvalószínűbb”-nek felel meg.  

Kénhidrogén: Széles spektrumú méreg. Megtámadja az idegrendszert, megakadályozza az oxigén kötődését a hemoglobinhoz. Leállítja a sejtek anyagcseréjét. Benzol: Bizonyítottan rákkeltő. Diklór-metán: Kihat a központi idegrendszerre, májra, szívérrendszerre, vérre. Irritálja a bőrt, szemet, légutakat. Rákkeltő.  

Obama ijesztő figyelmeztetését alátámasztja egy korábbi jelentés, ami szerint a mexikói-öböl partvidékén már jeleztek mérgező anyaggal együtt érkező esőt. Az olajos esőről itt látható videó kép:

http://www.youtube.com/watch?v=YIIfuxnEcQ0 .

Az öböl közvetlen partvidékén 20 millió ember él. Ezeket a közeljövőben evakuálni kellene, de nem ideiglenesen, hanem állandóan. Hova lehet 20 millió ember elhelyezni? Mi lesz a házaikkal, az értékeikkel, a megélhetésükkel? Mindeközben sokmillió köbméter metán szabadul fel megállíthatatlanul. Aki a helyzetet saját szemével akarja látni, annak ajánlom a NASA műholdképeit: www.nasa.gov/topics/earth/features/oilspill . Némi angol tudással mélyebb ismeretekre lehet szert tenni itt: http://rapidfire.sci.gsfc.nasa.gov  

Tibor bá blogja (221) Hátraarc

A régi szép időkben elírogattunk a közelgő pík olajról, a világvégéről és a társadalmi összeomlásról. Élelmiszer hiányról, klímaváltozásról, aztán áttévedtünk egy kicsit a belpolitikába is, és most meg a  Mexikói-öböl lett a témánk, ami szerencsére jó messze van, és ha hatása a Golf-áramlatnak köszönhetően 1-2 éven belül Európába is eljut, akkor se Magyarországra, legfeljebb az angol-francia partokra. Szóval a Kárpát-medence egész jó kis helynek bizonyulna, de a néhány éve még a sivatagosodás jeleit mutató közép Európát folyamatos vízözön tiszteli meg. Bennem felmerül a kérdés, nem kellene-e érdeklődési körünket egy kicsit átcsoportosítani?

Mi lesz az országgal? Nem 5 vagy 10 év múlva, most. Azt tudjuk, hogy Orbán Viktor a régi (és nem bevált) recepthez kívánt folyamodni és Bajnai féle 3,8 %-os államháztartási hiányt meg akarta duplázni, hivatkozva különböző csontvázakra, amik nagy hirtelen előbukkantak a kredencből. Ekkor kiderült, hogy ő csak az ország határain belül kakas a szemétdomb tetején, Brüsszel környékén csak naposcsibe. A 0,9 százalékos gazdasági növekedés (ha igaz és nem PR) akkor tulajdonképpen egyhelyben topogás, mert a statisztikai határon belül van, de nem is vártunk mást. A július elsejei hirtelen adócsökkentés már a múlté, viszont a minimál bér is meg lesz adóztatva. Összességében ez adókiesést fog jelenteni, mert a nagyjövedelműek is csak 16 százalékot fognak fizetni, de ez csak maszatolás és arra jó, hogy a társadalmi rétegeket egymás ellen hangolja. Viszont néhány napja kiderült, hogy a benzin fogyasztás az előző évhez képest 15 százalékkal  visszaesett, ami jelentős állami bevétel kiesést jelent, mert a benzint aztán jól megcsapolják. A bankoktól, pénzintézetektől, biztosítóktól beszedendő 200 milliárd veszélyben van. A Tőke nem adja meg ilyen könnyen magát. Diktatórikus intézkedéseket be lehet vezetni (lásd média törvény) de a Tőkét még a diktátorok is tisztelik.  Mindent összegezve az állami bevétel szűkül, ígérgetés pedig volt bőven.

Olyan érzéseim vannak, hogy az én szcenárióm kezd bejönni. Több hónapos ígérgetés és biztosítgató szövegelés után a múlt hét végén az is kiderült, hogy az idén télen a távfűtési számlák a duplájára is nőhetnek, és a lakossági gázszámla júliustól 20 százalékkal növekedni fog. Igaz, gyorsan hozzátették, hogy ezt még a Bajnai kormány rendelte el. Azt viszont kihagyták, hogy ők meg az eltörlést beígérték. — Szóval nem szeretném, ha félreértenétek ez most nem MSZP kontra Fidesz szöveg akar lenni. A Fidesz nem tud csodát tenni, aki ebben hitt a balfácán. Az van, ami van. Az energiaár elég szép tempóban mászik felfelé, és az élelmiszer ár se állt le. A jövedelmek ezzel nem tartanak lépést, sőt csökkennek (vagy elbocsátás), a nyugdíjak reálértéke látványosan romlik. És a 3,8 %-os hiány tartásához még további pénzeket kell előteremteni. Mindezek tetejére az észak-déli levegőáramlás iránya megváltozni látszik, ami soha nem látott csapadékmennyiségeket jelent hazánkban. Erre az ország nincs felkészülve, ami további erőforrások után kiált. Vagy gátakat, tározókat kell építeni (kellett volna évekkel ezelőtt), vagy évente néhányezer házat kell felépíteni az összeomlottak helyett és a gondatlanul megépített utakat, vasúti pályákat meg kell erősíteni, át kell szabni. És akkor még hátra van a rendőrség megerősítése, ami a tervek szerint 3500 főt jelent (szerintem ennek a többszörösére van szükség, csak még nem tudják), ami kiképzéssel, szolgálati lakásokkal, szálláshelyekkel, és persze a folyamatos fizetésekkel együtt elég szép summa.

Mindent összevetve a helyzet az, hogy az országnak, tegyük hozzá, a nyakig eladósodott országnak pénzre van szüksége. A helyhatósági  választások után fog eldőlni, hogy a hatalom birtokosai honnan kívánják ezt elvonni, mert csak elvonni lehet. Ennek ismeretében fogjuk tudni megsaccolni, hogy hányan fagynak majd meg az utcán, a fűtetlen lakásukban, kik fognak sztrájkolni (tök hiába), mennek ki az utcára üvöltözni. Milyen mértékben növekszenek meg a kisebb bűncselekmények száma. Mennyire lesz biztonságban az állampolgár élete és vagyona. Minden pénzben lefogadom, hogy az öböl olaj ömlik még néhány évig, de ez Magyarországon egyáltalán nem lesz téma. Kivéve, de csak kivéve, ha az emberek a pálinkafőzési joggal élve állandó delíriumba lesznek képesek tartani magukat.

Tibor bá blogja (220) A pénz (eszmefuttatás)

Vegyünk a kezünkbe egy 20.000 forintos bankjegyet és nézzük meg jól. Ez semmi más, mint egy szépen kinyomtatott kis darab papír, aminek a nagytömegű előállítási költsége nem lehet több mint néhány forint. Ennek ellenére bármelyik pékségben kapunk érte 1 mázsa frissen sült kenyeret. Vajon miért? Azért mert a pék biztos benne, hogy ezért a húszezresért a hentestől fog kapni 20 kg sertéscombot. A hetes pedig azért ad érte 20 kg sertéscombot, mert tudja, hogy a szemben lévő a hipermarketben a 20.000 forintos bankjegyért fog kapni egy íróasztalt a gyerekének. És így tovább. Ugyanis a pénzjegyre rá van írva (helyesebben, csak rá volt írva, de idehaza ma már rá se írják) hogy „törvényes fizetőeszköz”. Magyarországon csak azt írják rá, hogy „A BANKJEGYHAMISÍTÁST A TÖRVÉNY BÜNTETI!” Végül is az Állam nem akarja, hogy egy darab papírért rajta kívül bárki más is vehessen 20 kg sertéshúst. Különben az elfogadása nem csak törvényileg kötelező, de egyben kényelmes is.

Ennek azonban van egy kis előzménye. Régebben az államot megtestesítő uralkodók arany és ezüstérméket verettek, amikor is minden egyes pénzdarab önmagában hordozta a neki tulajdonított értéket. Ezzel viszont több baj is volt. Nagyobb összegek kifizetésekor ládaszámra kellett cipelni a pénzt. A használat közben a fémpénz lassan bár, de kopott, azaz eltűnt az értékének egyre nagyobb része. Végül pedig egészségesen pezsgő gazdasági élethez képtelenség volt megfelelő mennyiségű fémpénzt előállítani (likviditási hiány). Ekkor jelentek meg, például Amerikában, a papírra nyomtatott dollárok, de a pénzre rá volt írva, hogy kérésre a kibocsátó bank a megfelelő mennyiségű ezüstre vagy aranyra beváltja. Aztán 1935 után a bankjegyről eltűnt a beválthatóság lehetőségének feltüntetése, helyette azt írták rá, hogy „törvényes fizetési eszköz”, természetesen csak Amerikában. Hogy a gazdasági kérdésekben tisztábban lássunk, elő kell állnom egy tanmesével.

A pénz születése (tanmese)

Képzeljük el, hogy az isten háta mögött, egy lakatlan szigeten él 50 ember, akikhez se hajón, se repülőgépen soha, senki nem tud eljutni. Természetesen az 50 ember mindegyikének szüksége van élelmiszerre, ruhára, lakhatási lehetőségre, és így tovább. Ahhoz, hogy életképesek legyenek, mindenkinek meg kellene tanulni valamennyi szakmát, ami szükséges lenne az életben maradáshoz. Ez azonban nyilvánvalóan lehetetlen. Mi fog tehát történni? Minden egyes ember meg fog tanulni egy adott mesterséget, aminek művelése segíteni fogja abban, hogy életben maradjon, de hogyan? Például az egyik megtanulja a mezőgazdálkodást, és gabonát fog termelni, a másik haszonállatokat fog tartani, a harmadik a kútásást tanulja meg, míg a negyedik egyszerű bútorok előállítását sajátítja el, és így tovább.

Ezeknek az embereknek természetesen kapcsolatba kell lépni egymással, hogy munkájuk eredményét kicseréljék. Például a mezőgazdálkodó 10 csirkét fog vinni a kőművesnek, hogy a ledőlt kéményét helyreállítsa. Vagy az asztalosnak két széket kell adni, hogy a kézi kötő kössön neki egy pulóvert. A szigeten élő 50 ember által előállított javak egyenértékének emlékezetben tartása és a megfelelő árucsere tényleges lebonyolítása a mindennapi élet folyamán roppant időrabló és kényelmetlen lenne.

Az élet megkönnyítése érdekébe bevezetik a papírpénz (ami nem más, mint egy hitellevél, azt tanúsítva, hogy a kibocsátó tartozik a feltüntetett értékkel). Nevezzük el ezt az ígérvényt, vagy pénzt Maninak, aminek a bevezetése egy csapásra megszünteti a nehézségeket. Ugyanis pillanatok alatt meghatározható lesz, hogy egy csirke, egy pulóver, egy óra téglarakás, stb. stb. hány Maniba kerül. Következésképpen a mezőgazdásznak nem kell magával cipelnie 20 csirkét és megpróbálni kapni érte egy pulóvert, hanem elvisz a bukszájában megfelelő mennyiségű Manit, és megveszi magának a pulcsit. Ebből az következik, hogy a szigeten 50 ember fog éjt nappallá téve dolgozni, hogy mindene meglegyen, egyetlen egy kivételével. Nevezzük el ezt az egy embert „bankárnak”, aki nem tanul ki egyetlen szakmát se, nem dolgozik éjjel nappal, valójában nem csinál semmi mást, mint Manit nyomtat és ügyel arra, hogy a Manit a szigeten megfelelő módon használják (miközben megígéri, hogy a Manit ő, a kibocsátó, valós értéken visszavált - amire még rátérünk).

Első megközelítésre ez az elrendezés teljesen ártatlannak, és hasznosnak tűnik, de nézzük, milyen következményekkel járhat a bankárra és a 49 másik emberre! A 49 ember ha Manihoz akar jutni, hogy vehessen magának ezt vagy azt, keményen dolgoznia kell, ami többé-kevésbé természetes, de mit kell tennie a bankárnak ahhoz, hogy vegyen magának valamit? Kell neki órákon keresztül lázasan dolgozni, hogy Manihoz jusson? Nem kell! Neki csak nyomtatnia kell Manit, amiért mindent megkap a szigeten, amire csak szüksége van. Végeredményben a szigeten élő 49 embernek dolgoznia kell, hogy Manihoz jusson, de a bankárnak nem kell tényleges munkát végeznie. A bankárnak csak azt kell megszervezni, hogy Manit tudjon nyomtatni, és biztosítania kell (ígérgetéssel, de ha szükséges erőszak alkalmazásával), hogy a szigeten lakó emberek minden üzleti tranzakcióhoz a Manit használják. A visszaváltási ígéret nem ér egy kalap sz@rt se, mert soha, senki nem akarja visszaváltani, hiszen a pénz nagyon hasznos szerepet tölt be. Minek váltanák vissza bármire, amikor akármit megkapnak érte, amit csak akarnak.

Ebből az elrendezésből napnál is világosabban kitűnik, hogy a bankár javakhoz, és szolgáltatásokhoz jut anélkül, hogy bármi más adna értük, mint a számára rendkívül könnyen és olcsón előállítható papír Manit. Ezen kiváltságos helyzet fenntartása végett a bankárnak kényszert kell alkalmaznia annak bebiztosítására, hogy a szigetlakók egymás között kizárólag az általa előállított Manit használják. Ilyen értelemben úgy viselkedik, mint egy bűnöző, erőszakos úton jut javakhoz. A kényszer alkalmazását pedig könnyen meg tudja szervezni, hiszen a nyomtatott Maniért annyi zsoldost fogadhat fel, amennyit csak akar.

Ez az elrendezés addig marad érvényben, amíg a szigetlakók kereskednek egymással, miközben a bankár minden kikötés nélkül nyomtathatja a Maniját. És itt most „kikötés” alatt azt értjük, hogy az általa kinyomtatott Mani mögött nincs semmi fedezet (például arany, ezüst vagy valami értékes áru, mint például tűzifa), csak ígérgetés.

Ennél a pontnál minden gondolkodó ember felteszi a kérdést, ha a bankár által kibocsátott Mani mögött nincs semmi fedezet, akkor mi a Mani tényleges értéke, hiszen valójában semmi más, mint szép színesre kinyomtatott papír cetli? Nos, a fentiekből kiderül, hogy mi a Mani tényleges értéke, az hogy a szigetlakók elfogadják egymástól úgy, mintha lenne neki értéke. Vagyis a Mani értéke virtuális, arra a feltételezésre támaszkodik, hogy ha tegnap, tegnap előtt 20.000 forintért kaptam 20 kg sertéshúst, akkor holnap is fogok kapni.

Gondolom már rég észrevetted az analógiát a szigetlakók Manija és az egész világon elfogadott dollár között, de mielőtt ezt a vonalat fejtegetnénk, előbb még folytatnám a szigetlakókkal, mert néhány dolgot még meg kell értenünk. A szigeten ugyanis az előállított javak (és szolgáltatások) kialakult árára hatást gyakorol a kinyomtatott Mani mennyisége. Ez azt jelenti, hogy egy gyapjúpulóver ára nem fog 12 Mani maradni az idők végezetéig. Miért? Tételezzük fel, hogy a sziget 50 lakójának a birtokában összesen 50.000 Mani van és egy felnőtt tehén ára 400 Mani, mivel ezért az összegért válna meg tőle a gazdája, de azt is ki kell jelentenünk, hogy a tehenet egyetlen ember, a mészáros akarta csak megvenni ezen az áron.

Most tételezzük fel, hogy a bankár nyomtat még 10.000 Manit, és ebből 400-400 Manit kikölcsönöz két embernek, akik ezek után szintén meg akarják venni a tehenet. Igen ám, de ebben az esetben az eredetileg egy potenciális vevő helyett egyszeriben három lesz, amit a tehén tulajdonosa észlelvén, azonnal felemeli a tehén árát 500 Manira, amit már csak egy ember hajlandó megfizetni, aki valószínűleg a mészáros lesz. Végeredményben a szigeten egy kis infláció keletkezett, aminek az oka az, hogy a meglévő és vételre felkínált árura több kinyomtatott Mani jut, mint ami kívánatos.

Mindez ideig egyetlen egy távoli szigetet vizsgáltunk fizetőeszköz szempontjából. Most tételezzük fel, hogy ilyen szigetből egymáshoz viszonylag nem túl messze tíz darab is van, amelyek mindegyikén ugyanez játszódott le, csak más szigeteken a pénzt nem Maninak hívják, hanem Kaninak, Laninak, Paninak, Raninak és így tovább.

Ekkor az első sziget bankárának az jut az eszébe, ha a másik 9 sziget lakóit is rá tudná venni, hogy az ő Maniját használják, akkor az, neki gazdaságilag igen hasznos lenne. Például tételezzük fel, hogy az egyik szigeten hatalmas mennyiségű tűzifa található, amire nagy szükség lenne az első szigeten is. Ha a bankár ehhez a tűzifához hozzá akar jutni, akkor cserébe valami értékes árut kellene adnia, például teheneket vagy gyapjúpulóvereket. Ha azonban rá tudja venni a másik sziget lakóit, hogy ők is fogadják el a Manit, mint fizetőeszközt, akkor értékes áruk helyett mindössze nyomtatni kellene még több Manit. A kérdés az, hogy tudja őket erre rávenni?

A megoldás a következő. A sok tűzifával rendelkező szigeten kiválaszt magának egy családot, akit kinevez a sziget királyának. Hogyan? Hát, ahogy a mi Mátyás királyunkat. Ha jól emlékszem Szilágyi Mihály a Duna jegére felsorakoztatta a hadseregét, amit a királyválasztó urak meglátva, azonnal megszavazták Mátyást.

Az első sziget Mani kibocsátójának is van zsoldos serege, végtére is Mani van bőven, tudja őket fizetni.ogyan?Ho Ezt követve ezzel, az általa megválasztott királlyal köt egy szerződést, aminek értelmében a király a tűzifát Maniért fogja árulni, cserébe a bankár fizikai erővel (zsoldos katonák) biztosítja, hogy a király megtarthassa a hatalmát és törvénybe iktatják, hogy a szigeten fellelhető minden tűzifa a király tulajdonát képezi, jóllehet ő is csak egy lakója az adott szigetnek.

Ennek egyenes következménye az lesz, hogy a Mani már nem csak az első szigeten, hanem a tűzifás szigeten is elfogadott fizetőeszközzé válik. Mi lesz ennek a pénzügyi hatása az első szigeten? A sziget lakói jobban fognak élni, mert ettől kezdve az első sziget lakói saját pénzükkel hozzá fognak tudni jutni az értékes tűzifához, ugyanis a bankár gondoskodni fog arról, hogy a Mani nyomtatásból származó előnyből egy bizonyos rész átszálljon az első sziget lakóira is. 

De ez nem minden, az „ügyletnek” érzékelhető hatása lesz az összes többi szigeten is. Ugyanis az összes szigeten szükség van tűzifára, de a megvételhez szükségük lesz Manira, mert a tűzifát kizárólag Maniért adják, semmi más pénzt nem fogadnak el. Manira viszont csak úgy tudnak a többi sziget lakói szert tenni, ha olyasmiket gyártanak, amit el tudnak adni az első szigeten, mert csak ott kapnak érte Manit, ráadásul az első sziget lakói, kihasználva monopol helyzetüket, sokkal kevesebb Manit fognak adni a többi sziget lakóinak az általuk előállított javakért, mint amennyit azok érnek.

Közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a bankár és szigetlakó társai a többi szigeten végzett munka gyümölcsét fedezetnélküli papírpénz fizetése ellenében kapják, gyakorlatilag ingyen. Az első sziget lakói egyre jobban fognak élni (hiszen a többi szigeten értük is dolgoznak), a bankár pedig egyre gazdagabb lesz, amit részben arra használ fel, hogy hadsereget tart és hadászati eszközök gyártására ösztönzi saját szigetének a lakóit (honfitársait).

Az csak természetes, hogy ilyen elrendezés mellett a bankár által kibocsátott Mani uralni fogja az ismert világot (esetünkben tíz szigetet) és amennyiben a többi sziget, de különösen az, ahol a tűzifát előállítják, nem fogadná el többé a Manit, mint fizetőeszközt, a bankár befolyása és vagyona drasztikusan lecsökkenne. Természetesen ez a bankár anyagi érdekét rendkívüli módon sértené, ezért mindent megtesz, hogy ez ne következzen be. Először diplomáciai illetve gazdasági eszközöket alkalmazna, de amennyiben ezek nem vezetnek a kellő eredményhez a bankár (mint egy bűnöző) erőszakhoz folyamodna, vagyis hadseregével megszállná a tűzifát előállító szigetet, és nem engedné meg, hogy tűzifájukat más pénzért is eladják. 

Ez a rendkívül aljas eljárás itt folyik az orrunk előtt. A bankárt úgy hívják, hogy FED (Federal Reserve Bank = Szövetségi tartalékbank), a Mani nem más, mint a dollár, és a tűzifát előállító sziget például Szád Arábia vagy éppen Irak. A tűzifa pedig természetesen a nyersolaj. Jó-jó, vethetjük fel, de az olajsejkeken kívül ott vannak még a franciák, angolok, oroszok, meg a kínaiak is. Hogy juthattak el idáig? A II. világháború vége felé, amikor a szövetségesek győzelméhez már nem férhetett semmi kétség (és az USA kivételével gazdaságilag valamennyien a padlón voltak), amerikai kezdeményezésre megszületett a Bretton Woods nevéhez fűződő megállapodás, aminek értelmében 35 amerikai dollár 1 uncia (kb. 31 g) színarannyal egyenértékű, és az USA vállalta, hogy kérésre 35 dollárért ad is 1 oz aranyat. Ez ugye azt jelentette, ha valamelyik ország jegybankjának a pincéjében 35 millió dollár lapult, az olyan volt, mintha 1 millió oz, vagyis 31 tonna arany lenne elraktározva. A különböző országok által kibocsátott helyi valuták fedezete arany helyett, az arannyal egyenértékű dollár lett. Ezen kívül a világkereskedelem is dollárban bonyolítódott [ennek ellensúlyozására jött létre a KGST, ha még emlékszünk erre a rövidítésre].

A Bretton Woods megállapodás mögött (amerikai sugallatra) az a logika állt, hogy ha minden valuta mögött dollár fedezet van, akkor a különböző országok csak annyit nyomhatnak a pénzükből, amennyire dollár (arany) fedezet van, tehát sehol se lesz infláció. Vegyük azonban észre, hogy Bretton Woods után a Föld országai hatalmas mennyiségű dollárt szippantottak fel, hogy jegybankjaik pincéjét megtöltsék, amiért cserébe nagymennyiségű árut adtak. A rendszer beindításakor az USA zöldre nyomtatott papír darabkákért cserébe valódi értéket kapott. Amerika könnyen megengedhette magának, hogy a világpiacon bármit megvegyen, mert papírdollárral egyenlített. A világban nem csak a jegybankok széfjeiben halmozódott fel dollár, de a kisemberek millióinak szalmazsákjaiban is.

1968-ban az USA a Brettom Woods megállapodást egyoldalúan módosította úgy, hogy ettől kezdve a dollárt kizárólag jegybankok válthatták át aranyra. A szabad piacon viszont az arany ára emelkedni kezdett. 1972 végére elérte a 44,20 $/1 oz. arany. Tekintettel arra, hogy az USA kereskedelmi mérlege 1970-ig soha nem mutatott hiányt, a dollár „hígulását” kizárólag a túlköltekezés okozta, aminek fedezete a dollár bankjegyek nyomtatása volt. A kibocsátott dollár mögött az aranytartalék az eredeti 60 % helyett 1970-re 22 %-ra esett. Egyszerű szavakkal élve az amerikai infláció jóval meghaladta a nyugat európai államok inflációját. Ezt egyetlen adattal kívánom alátámasztani. 1949-ben 1 $ = 4,2 DM, míg 40 évvel később, 1998 decemberében 1 $ már csak 1,67 DM-et ért. 

1971-re már veszedelmesen sok dollár volt kint a világban, aminek már tört részére se volt elég az Amerikában őrzött (Fort Knox) arany. Amerika egy ideig az IMF (Nemzetközi Pénzügyi Alap) segítségével próbált ügyeskedni egy úgynevezett SDR (Special Drawing Rights = Különleges Lehívási Jog) közbeiktatásával, ami lényegét tekintve „papírarany” volt. Ekkor a francia köztársasági elnök, a nem kifejezetten Amerika barát Charles de Gaulle a birtokukban lévő dollárt át akarta váltani aranyra. Nixon amerikai elnök ekkor arra hivatkozva, hogy a 35 dollárért cserébe kapott aranyat a szabad piacon közel 10 dollár profittal lehet értékesíteni, egy csapásra kinyírta a Bretton Woodsi megállapodást, és megszüntette a dollár aranyhoz való kapcsolását. 1973-tól kezdve az arany szárnyalni kezdett és soha többé nem lehetett 1 uncia aranyat 35 dollárért vásárolni. Pillanatnyilag 1 oz. arany 1.260 $. Az aranyár lekérdezése: http://aranypiac.hu).] 

De 1971-ben más is történt. Amerika megállapodott az OPEC-cel (Nyersolajat exportáló országok szervezete), hogy a nyersolajat kizárólag dollárért adják el a piacon. Csakhogy a nyersolaj iránti kereslet évről évre egyre nagyobb mértékben nőtt, hiszen ez lett a modern gazdaság motorja, így logikusnak tűnt, hogy minden más árut is dollárban jegyezzenek az árutőzsdéken.

Nem csoda, hogy Amerika egyre többet és többet importált a gazdaságilag feltörekvő országokból, hiszen közönséges papírpénzzel fizetett érte, aminek értéke mindössze az volt, hogy a világon bárki elfogadta és hajlandó volt érte adni igazi értéket képviselő árut vagy szolgáltatást. A nagy dáridóból az állam is kivette a részét, az USA kormánya megállás nélkül bocsátotta ki az államkötvényeket, amiket Kína, Japán, India, Dél Korea és mindenki más gondosan begyűjtött, és tartotta markát a kamatokért. Kamatok? Hát persze, hiszen az is csak nyomtatott papír volt.

Ez a mértéktelen eladósodás oda vezetett, hogy 2008. végére a világon szabadon lézengő amerikai állampapír értéke a 8.500.000.000.000 (amerikai kifejezéssel élve nyolc és féltrillió) dollárt átlépte

De nem csodálkoznék, ha az USA által a Világra rásózott dollár tényleges mennyisége ennek az összegnek a többszöröse lenne. Amerikának minden oka megvan, hogy a valóságot elkendőzze és ehhez ragyogó apparátussal rendelkezik, például a CIA, akinek emberei ott vannak minden egyes bársonyos, narancssárga, egy egyéb színű forradalom, hatalomváltás, stb. mögött.

Az pedig csak természetes, hogy Amerika ragaszkodik ahhoz, hogy a dollár „tartalék valuta” maradjon. Az egész világ elfogadja, hogy az USA tovább költekezve, valós árukért papírpénzzel fizessen. Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy belássuk Amerika egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy Irak Euróért adjon nyersolajat.

Most viszont a geopolitikailag fojtogatott Irán akar áttérni a dollármentes elszámolásra, amit Amerika megint nagyon nem akar. Megoldás? Kijelentik, hogy Irán veszélyt jelent az egész emberiségre, mert urándúsításba kezdett (ami a korábban megkötött szerződések szerint számára tökéletesen legális) és nukleáris fegyvereket akar előállítani. Meg kell tehát támadni, az elnyomó rendszert meg kell szüntetni, demokratikus választásokat kell tartani. A többiről majd a CIA gondoskodni fog. Egy bábkormány felállítása, amelynek jól megfizetett tagjai minden olyan szerződést alá fognak írni az USA-val, ami garantálja a dollár hegemóniájának a további fenntartását.

Adollár „szituáció” és hatásai

A körülbelül 40 éven át tartó féktelen, amerikai kölcsönpolitika, és a hagyományos banki normák semmibevétele vezetett oda, hogy hatalmas vesztességek keletkeztek és a rendszer az összeomlás szélén áll, amit majd részletesen kifejtek. Ami némileg meglepő, hogy ez a fentebb már érintett „kapitalista filozófia” ellenére következett be. Mit értek ez alatt? A globalizáció (tőke, munkaerő, áru szabad vándorlása) ráerőszakolása az egész Harmadik Világra, azaz kikényszerítették tőlük a védővámok eltörlését, az állami tulajdon - nagymértékben valós érték alatti - privatizálását. Amikor viszont Amerikára kerülhetett volna a sor, akkor hipokrita módon demonstrálták azt, hogy nem engedik a pénzintézeteik összeomlását az agyonajánlott szabadpiaci erők hatására. A Nyugat a szabadpiac törvényeit simán felrúgta a várható, hátrányos következmény bekövetkezése előtt. A bankok elzarándokoltak saját kormányaikhoz és kérték a megmentésüket. Az uralkodó elittel összejátszó Kormányok pedig dollár és euró milliárdokat lapátoltak be a bankokba.

Amerikában olyan hatalmas hiányokra derül fény, hogy a kormány semmi mást nem tud tenni, mint újabb és újabb dollár milliárdokat nyomtat és önti a rendszerbe. 2008. Novemberében az USA kongresszusa 700 milliárd dollár „segítségről” vitázott, majd döntött, de a valóságban - bizonyos financiális szakember szerint - hetente 1000 milliárdot juttat a rendszerbe, az állampolgárok tudta nélkül.

Ez az újonnan kinyomott pénz pillanatnyilag megvédheti a bankokat az összeomlástól, de valójában nem történik több mint az adósságprobléma egyik helyről a másik helyre való átcsoportosítása. A kinyomtatott pénz a bankokon keresztül bejut a gazdaságba, ahol egyre több papírpénzért kérnek cserébe változatlan mennyiségű árut, vagy szolgáltatást. Ahogy ezt a korábban ismertetett szigetvilág mészárosának esetében láthattuk, ez inflációt eredményez. Az előttünk álló hónapok és évek alatt tanúi lehetünk a dollár hiperinflációjának. Az egyetlen kérdés az, hogy ez milyen mértékben húzza magával a többi valutát: eurót, rubelt, jent, jüant, stb.? Végül is kimondhatjuk a verdiktet, a bankok deficit problémáját bűnös módon áthárítják a tömegekre. Ne beszéljünk félre, ez egy kolosszális, és univerzális tudatos lopás, egy olyan lopás, ami a szabadpiac rendszerén kívül semmi körülmények között nem lenne lehetséges. [2008 végén a dollár viszonylagos szilárdságát az adta, hogy a megijedt és bizonytalan befektetők pénzüket amerikai államkötvényekbe fektetik, amit ugyan veszteségesnek tekintenek, de ezt a veszteséget kisebbnek gondolják, mint amit egyéb más befektetési lehetőségek esetében feltételeznek.]

Nincs rá szükség, hogy az emberektől ténylegesen ellopják a nehezen megkeresett pénzüket. Lehet az a pénz páncélszekrényben, vagy a matracban, a megtakarított pénz vásárlóértékét folyamatosan elszívják azok, akik megkapják az újonnan kinyomtatott pénzt, vagyis a bankok. Minél több dollárt nyomtatnak és helyeznek forgalomba, a kint lévő dollár (és a dollárhoz kapcsolt más valuták) annál nagyobb részét lopják el.  

Nem hiszem, hogy nekem kellene tanácsot adnom bizonyos pénzügyminisztereknek, de dollár tartalékokat felhalmozott központi bankoknak (szerencsére a MNB nem ilyen) meg kellene szabadulniuk dollárjaiktól, és kereskedelmi forgalmukat saját valutájukban kellene bonyolítani. De mi történjen azután? Úgy néz ki, az se lenne megoldás, ha egy új Bretton Woods megállapodás létrejönne és visszatérnének az aranyalaphoz, mert nem lenne rá semmi garancia, hogy amint valamelyik világhatalom túlsúlyba kerül, nem húzná ki magát az egyezmény alól.

A probléma igazi megoldása a jelenlegi kapitalista modell megváltoztatása lenne, amely ilyen visszaéléseket lehetővé tesz. Tudom, hogy néhány évtizedes létező szocializmus után a következő mondat nehezen emészthető, de tudomásul kell vennünk, ahogy a szocialista tervgazdaságról kiderült, hogy működésképtelen, ugyanúgy látnunk kell, hogy a kapitalista szabadpiac is csődöt mondott. A világnak keresni kell és meg kell találni egy olyan modellt, amelyik a financiális rendszert megbízhatóbban kezeli. Akinek kétségei lennének az előző állításommal kapcsolatban, az olvassa el figyelmesen a következő statisztikát. 

A kilencvenes években a világ 358 leggazdagabb emberének vagyona egyenlő volt a világ legszegényebb 2,3 milliárd emberének éves jövedelmével. A világ 200 leggazdagabb embere 1994 és 1998 között vagyonát megduplázta, túllépve az 1.000.000.000.000 $-t. A világ 3 leggazdagabb emberének vagyona a 600 millió lakóssal rendelkező, legelmaradottabb ország éves GDP-jével volt egyenlő. 1980 és 2000 között az amerikai társadalom leggazdagabb 1 százalékának jövedelme több mint megduplázódott, a leggazdagabb 1 ezreléknek pedig több mint megháromszorozódott. 1985-ben a 400 leggazdagabb amerikai összvagyona 238 milliárd $ volt, ami átlagosan fejenként 600 millió $ jelentett. Az inflációval kiegyenlítve 20 évvel később ez a fejenkénti átlag 2800 millióra nőtt. 2005-ben a 400 leggazdagabb amerikai összvagyona 1.130.000.000.000 dollár volt, ami több mint Kanada GDP-je. (adatforrás: Introduction to ‘The Limits of Capitl, David Harvey, Verso kiadás, 2006)

Egy olyan gazdasági rendszer, amely ilyen eredményeket produkál, nem tartható fenn. Az egyre növekvő egyenlőtlenség törvényszerűen el fog érkezni egy robbanóponthoz. Tudom, ez is szeminárium ízű, de ennek ellenére igaz. „Forradalom akkor tör ki, amikor az uralkodó osztály már nem képes fenntartani, az elnyomott proletáriátus pedig már nem hajlandó eltűrni a kizsákmányolást.” Ez nem csupán az én lázálmom. Olvassuk el a következőket: www.newsmax.com/headlines/military_domestic_use/2008/12/23/164765.htm

US Military Preparing for Domestic Disturbances: Az amerikai hadsereg felkészült a hazai lázadásokra. Vagy pedig http://tinyurl.com/85qd48 US Army Ready if the Downturn Gets out of Hand: Az amerikai hadsereg készen áll arra az esetre, amennyiben a megpróbáltatások kezelhetetlenné válnának.

Úgy tűnik az amerikai elit felkészült a lázongásokra, de a felkészülés helyett talán okosabb lenne megvizsgálni az okokat, miért lehetséges egy lázongás? Milyen oka lehet rá az embereknek? Biztos, hogy a FED intézményét fenn kell tartani? Egyáltalán, hogyan működött a FED? Állítólag minden jegybank elsőszámú kötelessége az infláció elkerülése. Járai Zsigmondtól ezt éveken át hallottuk, amikor a MNB irányadó kamatlábát magasan tartotta, egyesek szerint lehetetlen helyzetbe hozva a magyar gazdaságot.  

Minden esetre 1913-óta, vagyis a FED megalakulását követően a mai napig a dollár elveszítette értékének 95 százalékát. Az 1913-as dollár ma 20 dollárt ért. Összegezve 95 év alatt 95 % értékcsökkenés. Ez nem nevezhető sikeres infláció ellenes harcnak. A FED másik szerepe a recessziók elkerülése lenne. Ami azt illeti ebben se jeleskedett. Az alábbiakban táblázatba szedtem az elmúlt évszázad gazdasági visszaeséseit és a visszaesés vagyonjogra vonatkoztatott (equity) százalékos mértékét.

1916-1917: 40 %

1919-1921: 47 %

1929-1932: 89 % [az úgynevezett nagy gazdasági világválság]

1937-1938: 49 %

1939-1942: 40 %

1946-1947: 25 %

1957         : 20 %

1961-1962: 27 %

1966         : 19 %

1968-1970 : 33 %

1973-1974: 45 %

1980-1982: 20 %

1987          : 33 %

1990          : 19 %

1998          : 19 %

2000-2002: 49 %

2007.X.-től 50 % [a lefelé csúszás folytatódik]

Ez összesen 17 gazdasági visszaesés megközelítőleg 90 év alatt. 1989-ben kár volt Marx Tőkéjét bedobni a kukába. Minden esetre a táblázat áttekintése után nyilvánvaló, hogy a 29/33-as 89 %-os visszaesés után második helyen a mostani áll a maga 50 százalékával, de ugye nem állunk még meg. Jobb összehasonlítást ad a következő adat. 29/33-as válság első évében a részvénypiac (Dow indikátor) 38 %-os csökkenést mutatott. Most egy év alatt a visszaesés 40 % volt. Nem vetem el messzire a sulykot, ha azt állítom, hogy idővel a jelenleg kibontakozóban lévő világválság equity visszaesése a 95 százalékot is elérheti.

Tibor bá blogja (219) Öntsünk tiszta kamatot a pohárba (eszmefuttatás)

Azt szokás mondani, hogy a prostitúció olyan régi, mint maga az emberiség. Ez a megállapítás azonban nem a prostitúció kiváltsága, többek között érvényes még a kamatra is, aminek egyik bizonyítéka, hogy már a Biblia is foglakozik vele. A társadalmakban élő emberiségben mindig voltak olyan egyedek, akik ilyen vagy olyan okból kifolyólag, „pillanatnyi” pénzzavarban, megélhetési problémába estek, amin a társaitól való kölcsönkérés segíthetett. A dolog érthető addig a pontig, hogy ha valaki hiányt szenved, akkor kölcsönkér. De mi motiválja a kölcsönadót a javak ideiglenes átengedésére? Természetesen a kamat. Vagyis a kölcsönadó valamivel többet kap vissza, mint amennyit kölcsönbeadott. Mi van akkor, ha a kölcsönadó nem kér kamatot? Elvégre a közvetlen megélhetéséhez nem szükséges pénzét, ha kölcsönadja, majd visszakapja, semmi vesztesség nem éri. Nem, kivéve azt az esetet, ha a pénzének bottal ütheti a nyomát. Vagyis, a kölcsönadó legjobb esetben is „pénzénél” marad, de mindenféle ellenszolgáltatás nélkül felvállal egy felesleges rizikót. Ezt a rizikót kompenzálja a kamat. Leszögezhetjük, ha nincs kamat, akkor nincs kölcsön se, mert a potenciális kölcsönzőt semmi se motiválja a rizikó felvállalására. Az viszont belátható, hogy többet visszafizetni, mint amennyit az ember kap, egyáltalán nem kellemes. Ebből következik, hogy a pénzkölcsönzés, mindenképpen egy potenciális konfliktus forrása.

Ehhez hasonló a főbérlő-albérlő kapcsolat. A főbérlő bérleti díjat kér az albérlőtől, aki, amennyiben lakni akar valahol, kénytelen megfizetni a bérleti díjat. (Zárójelben megjegyzem, hogy ezt is fel lehet fogni kamatnak. A főbérlő, tőkéjéből vesz egy házat, aminek egy részét kiadja bérbe.) A bérlemény mögött „holt tőke” lapul, ami különben a tulajdonosának nem hozna semmi hasznot. Viszont a gyakorlatban az tapasztalható, hogy a bérleti viszony létrejöttével egy különleges pszichés helyzet áll elő. Az albérlő megfeledkezik arról, hogy a tulajdonos a bérleményhez nem ingyen jutott. Az ősi vadászó-gyűjtögető szellem felülkerekedik, és azt az érzést erősíti, hogy itt van „valami”, amire láthatóan nincs senkinek szüksége, tehát „találtam”, kvázi az enyém lett, szabadon felhasználhatom. Természetesen a társadalomban kialakult szabályok ez ellen szólnak, de az albérlő mégis úgy érzi, hogy ki van használva. Ezzel szemben, a főbérlő a tőkéje után járó kamat (lakbér) mellett, azt is elvárná, hogy az albérlő a bérleménnyel úgy bánjon, mintha a sajátja lenne. Nem akarja tudomásul venni, hogy a bérleti díj azért magasabb, mint a bérlemény értéke után járó elérhető, kereskedelmi kamat, mert a bérlemény - ellentétben a nyers tőkével - állaga használat közben romlik. Mivel ez megfogalmazhatatlan, ezért az állagromlás mértékével a tulajdonos sosincs megelégedve, azt mindig többnek találja, mint az optimum (ami természetesen nulla lenne), az albérlő pedig frusztráltságából adódóan, mindig többet ront az állagon, mint amennyi indokolt lenne.

Hasonló pszichés ellenérzet alakul ki egyszerű, kamatmentes, baráti pénzkölcsönzés esetén is. Az adós a kölcsönnek hamar a seggére ver, mintha a sajátja lenne, és a visszafizetéshez nemigen fűlik a foga. Tendál afelé, hogy elfelejtkezzen róla, annál is inkább, mert a kölcsönnek semmi kézenfekvő nyoma nincs, „felélte”.  Ez rendszerint a barátág rovására megy, mert az adós kerülni kezdi a hitelezőt, bízva az „elévülésben” azaz a szép csendes elfelejtésben. Aki már néhány évtizede kint van az Életben, az egészen biztos találkozott már a jelenséggel. A kölcsönt folyósító még akkor sincs biztonságban, ha a kölcsönügyletről írásos szerződést kötnek, mert nemfizetés esetén nincs más mód, mint a polgári peres eljárás, aminek a beindítása eleve újabb költség felvállalását jelenti. A tartozás megítélése pedig semmiképpen nem jelenti a kölcsön visszaszerzését, mert maga a behajtás intézménye se tökéletes. A hitelt folyósító kockázata tehát tetemes, nem csoda, ha a kölcsön után kamatot kér.

A hitel tehát egy szükséges rossz, mert egyik oldal sincs megelégedve a lehetőségekkel. Az adósnak nem tetszik, hogy többet kell visszafizetni, mint amennyit kapott. A hitelezőnek pedig az a baja, hogy néhány százalék nyereségért túl nagy kockázatot vállal. A dilemma feloldására találták ki a jelzáloghitelt, amikor is a kölcsön visszafizetésének biztosítására, az adós a hitel összegénél nagyobb értéket ajánl fel fedezetként nemfizetés esetére. Ebben az esetben a hitelezőnek nem kell idegeskedni, az adósnak viszont igen, mert fizetésképtelenné válás esetén jelentős veszteség éri. Legokosabb lenne tehát, ha hitelügyletre sose kerülne sor. De bizony kerül.

A kölcsön felvételének célja három csoportba sorolható: 1) spekulációs célra. 2) beruházásra. 3) személyes felhasználásra. A spekulációval ne foglalkozzunk, mert annak erkölcstelenségéhez nem fér kétség. A beruházásnál azt kell megvizsgálni, hogy a beruházás által lehetővé tett termelésből kigazdálkodható-e a kamatteher és a tőke folyamatos visszafizetése. Ha ez a gazdaságossági számítás alapos, és mindenre kiterjedő, akkor ésszerű élni vele. A személyes felhasználású hitelfelvétel célja minden esetben az a törekvés, hogy az adós előbb jusson javakhoz, mint ahogy annak ellenértékét megkereste. Tulajdonképpen ez nem más, mint a „jövő előzetes felélése”. Erre a legtipikusabb példa a gépkocsi és a lakás (de természetesen sok más dolog is van külföldi utazástól kezdve a plazma TV-ig bármi). Arról van szó, hogy egy állampolgár nem hajlandó várni 5 évet, hogy összejöjjön neki 3 millió forint, amin megveheti azt a gépkocsit, amire vágyik. Felvesz tehát 3 millió forint hitelt, azonnal megkapja a gépkocsit, amire 5 év alatt havi részletekben kifizet 4 millió forintot. Neki tehát, 1 millió forintjába került az, hogy nem várt néhány évet. A másik - emberileg nagyon is érthető - eset a lakásvásárlásra felvett hitel. Tekintve, hogy senkit se szülnek meg az utcán, minden gyerek egy lakásban nő fel, a helyzet rendszerint az, hogy a fiatal felnőtt egy idő után nem hajlandó se a szüleinek, se az anyósának a lakásában lakni, hanem önálló lakást akar önmagának és családjának. Egy önálló lakás megvásárlása azonban súlyos milliókat jelent, amivel természetesen nem mindenki rendelkezik. Milliók összespórolása viszont hosszú évekig tart, marad tehát a kölcsön felvétele 15-20-25 évre. Az csak természetes, hogy ilyen módon a lakás árát a vevő kétszer-háromszor fizeti ki. Ennyibe kerül a várakozás, a kényelmetlenség elkerülése. Hogy megéri-e, azt mindenkinek magának kell eldönteni, és itt kezdődik a baj.  

Az Emberiségnek van néhány kollektív „gyengesége” (tisztelet a kivételnek). Ezek közül kettőre szeretném hívni a figyelmet: nincs önmagával tisztában, hibás az időérzéke. Bizonyos körülmények között, az előző generációval egy fedél alatt élni, kifejezetten kellemetlen. Érthető, ha ennek elkerülése végett valaki hajlandó felvállalni extra költséget. Vagyis, bár a lakásvásárlásra felvett hitel kamatai sose térülnek meg - ellentétben a beruházásokra - emberi szempontokból ítélve indokolt. Azonban el kellene kerülni az átesést a ló másik oldalára. A szülői ház 3*4 méteres kisszobájából nem feltétlenül kell beleugrani egy 84 nm-es lakóparki luxuslakásba, hanem a lehető legolcsóbban kellene megúszni a kényszerügyletet. És most jön a svédcsavar. Tőkével rendelkező emberek a tőkéjük hozadékából akarnak megélni, ami teljesen természetes. Csakhogy egyesek nem akarnak bajlódni a beruházással és a vállalkozással, sokkal egyszerűbbnek vélik tőkéjük kamatra történő kikölcsönzését, amiből ragyogóan meg lehet élni. Ezeknek az embereknek közvetlen érdeke, hogy mások, minél többen, kölcsönt akarjanak felvenni. Következésképpen, „megkörnyékezik” a potenciális adósokat, és minden lehetséges trükköt bedobnak, hogy tőkéjüket kölcsön adhassák. Így válik a társadalom hatalmas hányada adóssá. Ez azonban szigorúan magánügy, végül is mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Azt viszont nem tartom etikusnak, hogy amikor egy-egy ilyen eladósodott polgártárs rossz döntése miatt bajba kerül, akkor a hátrányos anyagi következményeket a társadalom nyakába akarja sózni. Döntéséhez nem kért tanácsot, amit főzött egye meg.   

Van viszont olyan helyzet, amikor az állampolgár nem vesz fel kölcsönt, nem tartozik senkinek és okos beosztással él, ellenben, felveszi helyette és nevében az állam. Ez az a helyzet, aminek kitárgyalására az egész posztot felépítettem.

Sokat volt szó róla, és sokszorosan bebizonyosodott, hogy az állam rossz gazda. Rosszul bánik a vagyonnal, ráfizetéses ott, ahol könnyen lehetne nyereséges. Ennek oka az, hogy az állam egy elvont fogalom, ami fizikai megjelenés hiányában nem tud vezetni. Az államot tehát egy élő személy helyettesíti, aki mint igazgató igazgatja az állami tulajdonban lévő gyárat, de szem előtt nem a tulajdonos - vagyis az állam - hanem saját érdekeit tartja. Már pedig a kettő nem ugyanaz. Ezért történtek és történnek a magánosítások. Van azonban egy terület, amit nem lehet magánosítani, ez pedig az államháztartás. Az állam működése, és kötelezettségeinek az ellátása ugyanis pénzbe kerül, és ezt a pénzt kizárólag adókból, illetékekből, jövedékekből, megvámolásból, pénzbüntetésből tudja beszerezni. Ezek közül természetesen főtétel az adó. Ez eddig rendben is lenne, de gyakran előfordul, hogy maga az állam szorul kölcsön felvételére, mert a rendelkezésére álló bevételből nem tudja fedezni a kiadásait. Az állam tehát kölcsönt vesz fel, amit kamatokkal növelve az állampolgároknak kell visszafizetni, természetesen adók formájában. A korábbiakban a személyi kölcsönök felvételénél finoman bár, de éreztettem, hogy a kölcsön felvétele gazdaságilag nem indokolt, kizárólag az egyén pillanatnyi kellemét fokozza a jövője rovására. Kevésbé finoman emlékeztetnék Simicskó Lajos híressé vált mondására. „Hülyének lenni mindenkinek állampolgári joga”. A kérdés az, hogy van-e az államnak joga hülyének lenne helyettem a nevemben? Természetesen nincs. Álláspontom szerint, az államkölcsön felvétele csak kifejezett vészhelyzetben, például háború, lehet indokolt, amikor egzisztenciális veszély fenyegeti az országot. Az semmi esetre se ok a költségvetési hiányra, hogy egy adott párt meg akarja nyerni a választásokat és ennek érdekében olyan pénzeket osztogat, amivel nem rendelkezik. Illetve az államkasszából egyszerűen kilop pénzt a kampányköltségek fedezésére.

Az államháztartási hiány (amit kizárólag kölcsönből lehet fedezni) mindenáron való elkerülésének oka roppant egyszerű. Ha bárki vagy bármi a folyamatos bevételéből (nyugdíj, fizetés, adó, stb.) nem képes kijönni, akkor semmi említésre méltó okot nem látok arra, hogy a következő évben ez megváltozna. Vagyis megint több lesz a kiadása, mint a bevétele azzal a különbséggel, hogy az előző évben felvett kölcsönnel tartozik, plusz annak kamatait is meg kell fizetnie. Szinte törvényszerű, hogy a következő évben a hiányt megint kölcsönből kell fedeznie, ami így egy úgynevezett adósságspirált hoz létre. A folyamatot nem csak erősíti, hanem fokozza is az a tény, hogy minél jobban el van valaki, vagy valami adósodva annál magasabb kamatra kap csak újabb kölcsönöket, aminek következtében egy idő után a hullámok átcsapnak a feje felett. A krónikus államháztartási hiányt produkáló országok először elveszítik az állami vagyont, majd az állampolgárok vagyonára és jövedelmük egyre nagyobb hányadára kerül sor. Egy ilyen nyomorúságos helyzetben a lakosság körében nő az elégedetlenség, és érzelmileg a financiális rendszer ellen hangolódnak. Így születik meg a predator-capitalism, aminek fordítása a „ragadozó-kapitalizmus”. Távol álljon tőlem, hogy a kapitalizmust megvédjem, de rá kell mutatnom, hogy az elsőszámú „bűnös” nem a hitelt kínáló, hanem a hitelt felvevő. Soha, senkit nem köteleztek arra, hogy ne várjon 3 évet, amíg egy gépkocsi árát össze tudja gyűjteni. Ne keressünk kibúvót. Az emberi viselkedéshez szervesen hozzátartozik a másik embertárs rábeszélése valamire. Ha azt nem fogadjuk el, hogy a szüzességét elvesztett és teherbe esett lány azzal védekezik, hogy „de hát olyan szépeket mondott” akkor azt se fogadhatjuk el, hogy előleg lefizetése nélkül elvihettem az autót és még a Cascot is átvállalta 6 hónapig. De mi a helyzet állami szinten?

Egy ország miniszterelnöke, pénzügyminisztere nem 16 éves szűzlány, és nem is 23 éves, száguldásra vágyó fiatalember. Hanem egy ország sorsáért felelős, a közgazdasággal tökéletesen tisztában lévő, az átlagnál jóval tehetségesebb érett férfi (nagyritkán nő), aki tettének súlyával tökéletese tisztában van. Hogyan lehetséges akkor, hogy a világ országainak tucatjai vannak eladósodva nyakig, néha még azon is túl? Úgy, hogy a karvaly tőke megvásárolja a politikusokat és ráveszi őket arra, hogy az ország érdekének ellenébe kölcsönt vegyenek fel. Ha ez egyszer megtörténik, az ország soha a büdös életben nem tud kikeveredni az adósságból, és a véres verejtékkel megkeresett javak hatalmas hányadát elviszi a kamat.

Ok-e ez arra, hogy minden dühünkkel a karvalytőke ellen forduljunk? Álláspontom szerint nem. Ha egy keskeny folyóban egy krokodil garázdálkodik, és te ennek ellenére úgy döntesz, hogy átúszol a folyón, aminek következtében a krokodil kettéharap, nem a krokodilt kell hibáztatni a halálodért, hanem téged, mert senki nem kötelezett ara, hogy átúszd a folyót.

A magyar állam súlyosan el van adósodva (és a magyar háztartások hatalmas hányada is). Azonban ezeket a kölcsönöket mind a különböző kormányok, mind pedig a magánemberek saját elhatározásukból, önálló döntésük után vették fel. A játékszabályok előre ismertek voltak. A karvalytőkét lehet utálni, de a magánemberek esetében semmit nem lehet felróni nekik. Egészen más a helyzet állami szinten. A korrupció, a megvesztegetés büntető kategória. Az igazi bűnösök a politikusok. De őket a nép, a buta tömegek választják a hatalomba. És bármennyire is sajnálatos, ez nem fog megváltozni. Jó szándékú, zseniális közgazdászok ragyogó sémákat dolgozhatnak ki, még a megvalósításuk se lehetetlen, de hogy működni nem fog, arra mérget veszek. Minden megváltoztatható, minden lecserélhető, de a nép az marad, olyan, amilyen. 

P.S. Sokfelől hallottam, hogy Magyarországon néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy egy bank kizárólag svájci frankban volt hajlandó kölcsönt adni. Kvázi, nem ő tehet az eladósodásról, hanem a bank. Nos, bemegyek egy fagylaltozóba és vaníliát kérek. Azt mondják, nincs vanília csak eper. Köszönöm, azt nem kérek, és kimegyek az üzletből. Állítólag az embernek szabad akarata van!                   

Tibor bá blogja (218) Kapitalizmus és a zsidók

(Könyvismertető - Jerry Z. Müller ‘Capitalism and the Jews’) Az ismertető után narancssárgával szedve Tibor bá elemzése olvasható.

Egy Amerikában megjelenő könyvnek ennél jobban provokáló címe nem lehet. A Kapitalizmus és a zsidók még magyarul se semmi, ahogy mondani szokás, na de Amerikban, ahol a rossznyelvek szerint a zsidó lobby vezeti az országot karöltve a fundametalista evangélistákkal. Viszont Jerry Z. Müller könyve nem polemizál, nem viccelődik, hanem elgondolkodtató, tényszerű esszé egy olyan elefántról, amely az elmúlt 200 évben a nyugati történelem közepében csücsült. A zsidók a kapitalizmus történelmébe és kifejlődésbe kibogozhatatlanul beleszövődtek. Igaz, a cím ötlete eredetileg Milton Friedmantól származik, aki mint a szabad piac apostola, a Chicagoi Egyetem professzoraként évtizedeken keresztül uralta a közgazdaságtant. Ezzel szemben Müllernek a Washingtoni Katolikus Egyetem történelem professzorának sokkal szélesebb a rálátása a dolgokra.  Míg Friedmant elsősorban az a talány érdekelte, hogy a szabadpiaci kapitalizmusból oly nagymértékben profitáló zsidók miért voltak a kapitalizmus legnagyobb kritikusai, addig Müllert a kapitalizmussal szemben tanúsított zsidó magatartás, és a kapitalizmus fejlődésére gyakorolt hatásuk érdekelte. A XIX. század előtt a zsidók a kapitalizmus kialakításának a középpontjában voltak, de középpontjában voltak a kapitalizmus védelmének is, ugyanakkor a kapitalizmus ellen küzdő erők, elsősorban a kommunizmus középpontjában is ők voltak. A zsidók fel is karolták a kapitalizmust, és el is utasították azt. Dédelgették, és menekültek előle. A zsidók és a kapitalizmus kapcsolata mindennek nevezhető, csak átláthatónak nem.

Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy az elmúlt kétszáz év alatt a szabadpiaci kapitalizmusban a zsidók igen sikeresek voltak. A nyugati világban elfoglalt helyük, és sikereik láttán, egyesek előtt igazoltnak tűnhetnek azok a megfogalmazások, amik megtalálhatók az antiszemiták által kitalált összeesküvés elméletekben. Lássuk csak! Az első világháború hajnalán az ipari elit 40 százalékát a zsidók tették ki. Az 1920-as években Magyarországon a kereskedelmi szektor 54 százaléka a zsidók kezében volt, miközben a bankok igazgatói tanácsnak 85 százaléka zsidó volt. A teljes XX. Század alatt a zsidók jelentősen túlreprezentáltak voltak számarányukhoz képest az akadémiai életben, az orvosi karban, az ügyvédek, építészek, mérnökök soraiban. 1980-ban a Forbes’ éves jelentése szerint a leggazdagabb amerikaiak 25 százaléka zsidó volt, jóllehet a népességi arányuk nem érte el a 3 százalékot. Az amerikai elitegyetemek professzorainak 20 százaléka volt zsidó. 1970 és 2008 között a 38 gazdasági Nobel-díjas közül 22 zsidó volt.

De Müller feltételezése szerint ezt a teljesen egyértelmű sikert nem a győzni akarás, hanem az ambivalencia okozta. A nyugati társadalmakban ez a siker nem kívánt figyelemfelkeltéssel járt, amire számtalan zsidó a kapitalizmus vagy a judaizmus tagadásával válaszolt, és próbált asszimilálódni.

Még a kapitalizmus beköszöntése előtt Európában a pénzváltók, és a pénzkölcsönzők zsidók voltak, aminek oka az uzsora tiltása volt a katolikusoknál. Ezen kívül kitűnő kereskedők voltak, elsősorban mert szoros családi kapcsolatrendszerük volt, ami a modern bankrendszer előtti időkben fontos szereppel bírt a kereskedésben. Ezen kívül, az arisztokrácia számra a seftelésből származó pénzkeresés (ma úgy mondanák) nem volt trendi. Amikor a XIX. századtól kezdve a nyugati világ szekularizálódott, miközben kapitalizálódott, a zsidóknak már jelentős fórjuk volt, amit gyakran ellenük fordítottak.          

A XVIII. és a XIX. század több gondolkodója Voltaire-től kezdve Marx-on át Max Weber-ig - nem éppen dicsérő módon - rámutatott, hogy a zsidók a kapitalizmus kulcsfigurái. Marx azzal vádolta a zsidókat, hogy csak egy istent ismernek, a „pénzt”. Mások egy fokkal hízelgőbben fogalmaztak, különösen Friedrich Hayek, aki mind a kapitalizmus, mind pedig a zsidók dinamizmusát dicsőítette, viszont elutasította a zsidókkal szemben hagyományosan táplált gyűlöletet, aminek alapja az uralkodó elit társadalmi pozíciójának a modernizálódás okozta elvesztése volt. Ez utóbbiból származott az ipari forradalmat kihasználó zsidó siker. Azonban Hayek nézete aligha volt széleskörű és a náci Németországban kicsúcsosodott XX. századi antiszemitizmusa maga alá gyűrte.

Müller kitér arra is, hogy az európai zsidók egy része felkarolta a kommunizmust, ami szerinte felért egy katasztrófával. Egyfelől ez az összefonódás táptalajt adott a zsidó összeesküvésre támaszkodó antiszemitizmusnak, másfelől visszafelé sült el, mert a kelet európai kommunista rendszerek és a Szovjetunió a zsidók ellen fordult. Magyarországon a kommunista mozgalom élharcosai a zsidók voltak, Rákosi Mátyás vezetésével, mind az I., mind pedig a II. világháború utáni években. Bár a zsidók nagy része fanyalgott a kommunizmustól, és inkább a cionizmus felé fordult volna, helyeselve egy zsidó állam létrehozását (ami 1948-ban meg is történt), azért elég sok, a kommunizmusban lubickoló zsidó maradt ahhoz, hogy kialakulhasson a nemzetközi kommunizmus, és a zsidóság közötti szoros összefüggés érzete. Mivel a kapitalizmusba elért zsidó sikeresség reakciója kellemetlen hátrányokkal járt, számtalan közülük olyan alternatívát keresett, ami biztonságosabb életet jelentett volna asszimiláció útján abban az országba, ahol születtek, vagy a kapitalizmust felváltó rendszerben, mivel elméletileg a kommunizmus egyenlőséget hirdetett. Azonban Kelet Európában az antiszemitizmus gyökerei mélyek voltak, és amit végül a kommunizmus elfogadása a zsidóság részre hozott, a többségi lakosságnak egy újabb érve, annak bizonyítására, hogy a zsidók okozzák a társadalmi bajokat és ennek megfelelően meg kell őket büntetni. Ebből következett a tény, hogy az 1950-es évek elején a zsidó kommunista vezetőket mindenütt kizárták a pártból.

Azonban Müller nem adott kielégítő magyarázatot a diaszpórában élő zsidók dilemmájára, akik a nagyfokú sikerességükért nagyárat fizettek. A zsidók sikere nemigen tért el más diaszpórában élőkétől, mit például a kínaiak sikerétől, azzal a különbséggel, hogy ellentétben a kínaiakkal, a zsidóknak nem volt saját hazájuk. Ez a tény hátrányosnak látszott és ez adott okot Izrael állam létrehozására, és lázas megvédésére. Izrael léte világítótoronyként hat a nemzetközi zsidóság számára, és egyben a diaszpórában élő zsidókat ért kritika nagy részét magához vonzza. Müller megjegyezi azt is, hogy a Holokauszt az európai zsidókat megtizedelte, és ezért jelentőségük az európai társadalmakban már nem olya jelentős, mint a múltba volt.

Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban a zsidó kérdés - ámbár egészen más kontextusban - továbbra is létezik. Izrael támogatása az amerikai zsidók részről a múlt század 60-as és 70-es éveiben alakult ki az amerikai stratégia magjaként, összefogva az amerikai keresztény evangélistákkal. Az természetesen nem valószínű, hogy ezen összefogásra felépített közel keleti amerikai stratégia a zsidóság számára olyan hátrányos következményekkel járna, mint ami korábban a kapitalizmusból és a kommunizmusból adódott.   

A hátborzongatóan merész cím ellenére, vagy talán éppen azért, a könyv tartalma semmi más, mint a zsidó “megmagyarázom a bizonyítványomat”, vagy, ha úgy tetszik, akkor szerecsenmosdatás. Először is lássuk a zsidókat sújtó kényszerhelyzeteket: A kamatot totálisan tiltja a muszlim és a keresztény vallás. A zsidó Ó-szövetség is tiltja, de csak zsidónak-zsidóval szemben. Ez a megkülönböztetés csak a zsidóknál létezik, ami aligha teszi őket - enyhén szólva - szimpatikussá. Müller professzor minden bizonnyal vagy német születésű, vagy német származású, mert a Kelet-európai helyzetet kitűnően ismer. Csodálkozom is, hogy nem hozta fel a magyar példát a zsidók védelmében, vagyis, hogy Magyarországon beszivárgásuk idején nem vehettek termőföldet, kvázi földműveléssel nem foglakozhattak, a kereskedés mintegy rájuk volt erőszakolva. Az a megállapítás, hogy a bankrendszer előtti kereskedéshez a széles körű családi kapcsolatrendszer rendkívül kedvező volt, természetese igaz. Azt viszont Müller nem tette hozzá, hogy ha valamelyik nemesember úgy döntött, hogy birtokai eladása után áttér a kereskedésre, akkor ez a “családi kapcsolatrendszer” kitűnő eszköznek bizonyult a nemkívánatos konkurencia kirekesztéséhez (amire példát, azóta is, minden területen, bőségesen láthatunk). Müller arra se mutatott rá, hogy mivel a zsidóknak - a kínaiakkal ellentétben - nem volt hazájuk, ez óriási, és igen előnyös mozgásteret biztosított számukra. Akinek nincs hazája, abból hiányzik a honszeretet. Akiben nincs honszerete, az sokkal könnyebben szolgál ki bármilyen izmust. Müller rámutatott a zsidó ambivalenciára, de itt megállt. Mitől ambivalens egy zsidó, attól, hogy nem képes dönteni? Semmihez, semmilyen kötelék nem fűzi, egyetlen célja, a minél kényelmesebb érvényesülés. Nincsenek (helyes vagy téves) elvei, azt nézi, hogy kinek, minek fog állni a zászló. Volt, aki az eső világégés után a kommunizmusra fogadott (volt rá esély, hogy bejön), volt, aki csak a második után. Ma viszont egyetlen egy zsidó se kommunista, hanem liberális. Természetesen, nem kell őket megkövezni (amit ugyan ők vezettek be, de időközben kiment a divatból ), de ha már írunk róluk, akkor írjunk meg mindent. Álláspontom szerint a statisztikával óvatosan kell bánni még ebben az esetbe is. A 38 Nobel-díj között található 22 zsidó közgazdász nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy a zsidók különleges közgazdasági érzékkel lennének megáldva. Nem állítom, de elméletileg nem kizárt, hogy a Nobel-díjat odaítélő bizottság nem teljesen pártatlan. Ez már csak azért is lehetséges, mert az elmúlt időkben láttunk néhány meglehetősen furcsa döntést béke és irodalmi Nobel-díj odaítélésénél. Ami pedig az asszimilációt illeti (aminek erőltetése igencsak távol áll tőlem), az esetek hatalmas többségében - az én megítélésem szerint - egy tragikus történelmi pillanat szülte kényszerből, nem pedig szabad elhatározásból született. Magyarországon a 30-as években “kikeresztelkedett” zsidók és leszármazottjaik a vészkorszakot követő, a létező szocializmus éveinek az elmúlása után, 70 évvel később is, sikeresen felejtették el az asszimilációs kísérletüket. Végezetül Izrael állam létrehozásának oka és célja jelentősen bonyolultabb, mint ahogy azt Müller jelzi, de ebbe nem mennék bele, mert ez ebben a pillanatban aktuális külpolitika, civilizációs ütközési pont, ami a kapitalizmus-zsidó témától már nagyon távol esik.                  

Tibor bá blogja (215) A Fidesz első (nagy) hülyesége

Mivel nem mindenki ért a közgazdasághoz (én se), ezért az írást egy kis tanmesével kezdem. Tegyük fel, hogy nekem 200.000 forint a havi jövedelmem. Júliusban tervezgetem a nyári szabadságomat, de sehogy se akarok kijönni a pénzemből. Ekkor a főnököm bejelenti, hogy január elsejétől fel fogják emelni a fizetésemet 220.000 forintra. Ez egyből megoldja a problémámat, mert a fizetésemelés reményében nyomban felveszek 100.000 forint kölcsönt, amire fedezetnek a jövő évi fizetésemelést tervezem be én is, meg az is, aki a kölcsönt adja. Nem is lenne nekem semmi bajom, ha január elsejétől megint úgy gazdálkodnék, mint a múlt évben, vagyis kijönnék a havi 200-ból és az extra 20 ezrekkel nullára törleszteném a júliusban felvett kölcsönt. De, amilyen marha vagyok, nem ezt csinálom. Élek mint Marci Hevesen, hiszen több a jövedelmem mint a múlt évben volt, nem törlesztek, csak a tarozásom kamatait fizetem ki, ami havonta jóval kevesebb, mint 20.000 forint. Aztán az egész játék megismétlődik a nyár folyamán. Megint akkor dilemmázok a nyaraláson, amikor a főnököm bejelenti, hogy január elsejével megint lesz 20.000 forintos fizetésemelésem.—- Látjátok, az országok vezető ugyanezt a marhaságot követik el, és ez olyan széleskörű, hogy szakmai körökben is el van fogadva. „Nyugodtan lehet egy országnak 3 %-os költségvetési hiánya, hiszen a GDP növekedés (mondjuk) 3 %. Tehát a hiányát ki tudja nőni, hiszen jövőre asz adóbevételei is 3 százalékkal fognak növekedni.” Ez a vélekedés olyan mélyen ülő, hogy a maastrichti szerződés kritériumai közé is bevették, mint megengedhető maximális hiányt.

Amikor úgy két éve a nyilvánosság számra is kiderült, hogy szarban van az ország és jött Bajnai, akkor betervezték a 2010-es költségvetésbe a 3,8 %-os költségvetési hiányt, ami egy nagy eredménynek számított a lehetséges 10 százalékhoz képest, de abszolút értelemben gólyafing volt. Ennek ellenére sikerült a 3,8 %-ot fetisizálni, mindenki úgy tett, mintha ez egy kimagasló eredmény lett volna. Jóllehet a 3 % se megfelelő, mert az alaplogika, vagyis a gazdasági növekedés a 2008-as válságot követően eltűnt. Vagyis a főnökömnek esze ágában se volt beígérni a 20.000 forintos fizetésemelést, sokkal inkább kilátásba helyezte, hogy esetleg elbocsát vagy 150.000 forintért megtart. Mindegy a befektetőknek nevezett spekulánsok megnyugodtak, mert Bajnai neki kezdett az államháztartási hiány megszüntetésének, de egy átfogó reformnak ott kellett lenni a horizont mögött, hiszen, ha az átlag ember nem is, de az ország (és annak nem átlag emberei) évtizedeken keresztül többet költött, mint amennyit megtermelt. Mindeközben a Fidesz hangoztatta, hogy a regnáló kormány minimum alkalmatlan, maximum hazaáruló és majd ők. Csak a mondat nem volt folytatva. Majd ők, mit? Mert nem közölték senkivel, hogy miként kívánnak Kánai Menyegzőt csapni, eladható jó minőségű borrá változtatni a vizet.

A sok szövegnek meg lett az eredménye Orbán Viktornak ölébe hullott a kétharmados többség. És akkor kiderült, hogy beszart a halott. A sok meg nem fogalmazott, de erősen sejtetett ígéretből valamicskét adni kell, de miből? A nagyharanggal bejelentett adócsökkentés, mint mindenre jó elixír, természetesen nem működik hiszem bevételcsökkentést jelent. Marad a további eladósodás. Ekkor Varga Mihály agy hirtelen csontvázakat talált a szekrénybe és pofátlanul kijelentette, hogy akár csak a görögök, a magyar kormán is csalt. Többel tartozunk, mint amiről tudunk. Következésképpen a költségvetést újra kell tárgyalni és a hiány lehet akár 7 % is. És az előző kormány tovább cikizésére bedobták az ország csőd közeli helyzetét is.

Több se kellett az Európai Uniónak, akik küszködnek a görög adósságheggyel, az olasz, spanyol, ír és portugál viharfelhőkkel, amire most hab a tortán a magyarok is be akarnak állni a sorba, és belpolitikai érdektől hajtva olyan kijelentéseket tesznek, amit akkor se szokás, ha törtnetesen igaz. Nálunk (egyenlőre) nem igaz, de némi ügyeskedéssel oda lehet kormányozni a hajót, ha a sasszemekkel figyelő IMF és EU hagyná. Hát nem hagyták. Varga Mihály a hétvégén rájött, hogy a 3,8 százalék mégis csak tartható. Ez pedig rossz hír, de kiknek? Na majd felsorolom.

1) Lehet csökkenteni a nyugdíjakat, bár a 13. havi nyugdíj elvétele után ezzel ugrani fog 2 millió szavazó.

2) Lehet csökkenteni a köztisztviselők hadának létszámát és fizetését, ami nem csak szavazat vesztést jelent 4 év múlva, de már most megbéníthatja az állam működését.

3) Lehet csökkenteni az önkormányzatok létszámát, de csak papíron, mert a helyszíneken egészen biztos fognak találni megoldásokat a rendelkezés kijátszására, ami azt jelenti, hogy közösségi célokra még kevesebb pénz fog jutni. A lerohadó infrastruktúra rohadása felgyorsul (ha ez egyáltalán lehetséges).

Aztán van még egy „aprócska” probléma: közoktatás, egészségügyi ellátás. Mondjuk a közoktatás úgy szar, ahogy van, de lehet még szarabb, legfeljebb egyre hülyébb nemzedékek lepik el az országot, ez nem egy körmünkre égő probléma, oldják meg az utódok. Az egészségügy azonban egészen más tészta. Bárki, bármelyik nap megbetegedhet és sorba kell állni, mint háborús időkben a kenyérért. Csakhogy az egészségügyi ellátásnál a sorbanállás gyakran felesleges halállal jár. Ezt a problémát nem lehet átpasszolni az utódokra. A probléma megoldásához pedig pénz kell, sok pénz. Tudom én, lehet gyógyítani a legmodernebb eszközök nélkül is. Magyarországon volt orvosi ellátás 100 évvel ezelőtt is. Az egészségügyi ellátáshoz két dolog nélkülözhetetlen. Az egyik az orvos, a másik az ápolónő. Minden más valahogy megoldható. A beteg a korházba beviszi magával a vécé papírt, meg a gyógyszert, a feleség naponta behordja az ebédet, de az orvostudományi egyetemet nem tudja kijárni, már csak azért sem mert 6 év, és addigra a férj már közel 6 éve halott. Márpedig, ha az orvosoknak és a nővéreknek a fizetését nem emelik, akkor tömegesen nyugatra fognak vándorolni. Nem az idősek, de a fiatalok feltétlen, és akkor egy idő után elfogynak az idős orvosok és nővérek, a nyugdíjas lakosság pedig majd egymást gyógyítja. Miközben az uralkodó elit külföldre fog járni az egészségének leápolása végett.

Most persze egy kicsit elkalandoztam, de kaján pofával veszem tudomásul, hogy ezek a nagyeszű politikusoknak fogalmuk se volt, hogy a hatalomváltás nem lesz fenékig tejfel. Sajnos nekünk se.

Tibor bá blogja (214) Izrael állam egyre inkább paranoiás tüneteket mutat, miközben 200 nukleáris robbanófej birtokában fundamentalisták irányítják

Miután a segélyszállítmányokkal megrakott civil hajókat az izraeli kommandó a nyílt, nemzetközi vizeken brutálisan megtámadta, és fegyvertelen embereket mészárolt le, majd a szemtanúk beszámolója szerint, nem engedte a sebesültek ellátását (az orvosokat megbilincselték), minden gondolkodó emberben felmerül a kérdés: az óriási nukleáris arzenállal rendelkező izraeli vezetőség kiszámíthatatlan és irracionális viselkedése jelent-e veszélyt az egész emberiségre?

Ezt a kérdést hivatalos körökben vagy a nagy nyilvánosság előtt természetesen nem lehet feltenni, a maga nemében a világon a legerősebb, washingtoni zsidó-lobby miatt, de minden pénzben le merem fogadni, hogy a diplomáciai hátterekben, magánbeszélgetésekben, felelős emberek egyre-másra elsuttogják, mert a bekövetkezhető következmények miatt a helyzet sokkal borúsabb, mint ahogy az első rátekintésre látszik. Ugyanis, az most már teljesen nyilvánvaló, hogy Izraelen belül politikai realitás a zsidó fundamentalisták folyamatos térnyerése, akik propaganda gépezetükkel elsősorban saját lakosságukat, majd a világban szétszórt zsidóságot iparkodnak agymosásban részesíteni, nem kis sikerrel. Ha a zsidó fundamentalistáknak sikerül politikai erejüket tovább fokozni, akkor az egész világnak szembe kell nézni, egy elszigetelt, paranoiás, vallási fanatikusok által vezetett országgal, ahol 200-400 nukleáris robbanófejet tárolnak bevethető állapotban.

Nem hiszem, hogy szélsőséges gondolkodásomra utal az, ha megállapítom, hogy Izrael semmiben se különbözik Észak Koreától, azzal a kivétellel, hogy ez utóbbinak mindössze 2-3 atombomba áll a rendelkezésére. Benjamin Netanyahu miniszterelnök jelenlegi kormánya tökéletesen meg van arról győződve, hogy a rendkívül felkészült, és igen hatásos zsidó propaganda gépezet, és az amerikai neokonzervatív szövetségese Washingtonban, meg tudja magyarázni Izrael legújabb mészárlását, és bebiztosítja, hogy a végén Amerika jóváhagyja az Irán ellen tervezett katonai csapást, aminek következményei egyszerűen beláthatatlanok. De számomra úgy tűnik, hogy a 2000 éves zsidó önpusztító hajlam, a maszada szindróma egyre inkább teret nyer az újidők zélotáinak a feltámadásával.

Tibor bá blogja (213 ) A nyílt tengeren

Az idősebbek emlékezhetnek rá, mert elég nagy port vert fel, 1985 októberében egy négytagú, palesztin terrorcsoport a nyílt tengeren megszállta az Achille Lauro nevű olasz kirándulóhajót nem messze Egyiptom partjaitól. Nem tudni mi volt a terroristák pontos célja, de a videóra vett jelenet, amikor egy tolókocsihoz kötött, nyomorék, amerikai, zsidó turistát (Leon Klinghoffer) megölték, és tolókocsival együtt belökték a tengerbe, elképesztő felháborodást váltott ki az egész világon. A felháborodás mértékére utal, hogy három éven belül megszületett egy új nemzetközi törvény. A „Safety of Maritime Navigation of 1988, 3.§” (A tengeri utazás biztonságáról szóló törvény 3. Paragrafusa) Ezek szerint nemzetközi bűnt követ el az, aki erőszakkal megszáll, önkényesen ellenőrzése alá von egy hajót, és nemzetközi bűnt követ el az is, aki, ezen folyamat közben bárkit megsebesít vagy meggyilkol. - A törvény külön kitér annak rögzítésére, hogy aki megtámad egy hajót, nem hivatkozhat önvédelemre, amennyiben a hajón tartózkodok bármely eszközzel ellenállnak a törvénytelen erőszaknak.

Ennek fényében, az izraeli kommandó által hétfőn hajnalban elkövetett támadás semmivel se ítélhető meg kedvezőbben, mint a szomáliai kalózok támadása, akiknek szokásává vált kereskedelmi hajók megszállása. Ilyen drámai helyzetben kizárólag a hajó utasai hivatkozhatnak az „önvédelemre”, mert a nemzetközi tengerhajózási törvények értelmében, mindenkinek jogában áll a törvénytelen foglyul ejtés, elrablás és fogva tartás ellen védekezni. Következésképpen a Mavi Marmara nevű segélyszállító hajón utazók cselekedete tökéletesen jogos volt (nem beszélve a tiszteletreméltó bátorságról), míg az izraeli kommandó egyértelműen nemzetközi bűntényt követett el.

Ez alkalommal, a hatalmas erővel beinduló izraeli propaganda gépezet tehetetlen az egész világ felzúdulása ellen. Bár, már magyar nyelvű blogokon is megjelentek a terroristáknak kikiáltott békeaktivisták „bűnös támadása” a csupán „önvédelmet” gyakorló izraeli katonák ellen. Valójában arról van szó, hogy a fasiszta-cionista Izraelnek sikerült újfent bizonyítani, hogy ma már senki előtt sem világos céljainak elérése érdekében, az emberi életet semmibe veszi. Izrael 62 éve áll háborúban, elsősorban saját magával szemben. Nem hajlandó és nem képes békét kötni azokkal a palesztinokkal, akiket végül is saját országukból túr ki méterről-méterre, évtizedeken keresztül, szisztematikus kegyetlenséggel. Szó sincs arról, hogy május 31-én hajnalban Izrael saját biztonsága érdekében járt volna el. Izrael az önmaga által létrehozott Gázai embargó fenntartása miatt követte el ezt a nemzetközi bűntényt, ami Talleyrand-ot idézve - több mint bűn, hiba - halálos hiba volt.       

Az izraeli propaganda nem csak a teljesen hamis „önvédelem” szöveggel lepte meg a világot, hanem 24 órával később azzal a képtelenséggel is előállt, hogy a katonák csak „paintballs”-al voltak felszerelve. Feltételezem, hogy igazi szándékuk a korahajnali órákban a békeaktivisták barátságos meccsre való kihívása volt. Nem csak hazudnak, de hülyének is nézik a világot. Aztán kiderült, hogy volt ott igazi fegyver is, amit a békeaktivisták kicsavartak a kommandósok kezeiből és elkezdtek vele lövöldözni. Eredmény? A kommandó minden egyes tagja életben maradt, kilenc lövöldöző békeaktivista halott, a világ ez alkalommal nem hagy magából hülyét csinálni. Én meg arra gondolok, hogy a gyilkosság előre megfontolt szándékkal történt, hogy a további segélyhajók küldésétől elvegyék a békeaktivisták kedvét.

Ez utóbbi azonban nem sikerült, mert a legújabb hírek szerint a flottáról lemaradó Rachel Corrie nevű hajó műszaki hibáját kijavítva, most egyedül kísérli meg szállítmányának a leszállítását. Akinek nem ugrana be, annak elárulom, hogy Rachel Corrie volt az a fiatal, amerikai, zsidó leány, akit egy izraeli bulldózer szándékosan a földbetaposott, mert egy palesztin ház lerombolását meg akarta akadályozni.

Gondolom, cikkem zsidó olvasói most már meg vannak győződve arról, hogy személyemben egy véresszájú antiszemitát ismerhettek meg. Hogy a dolgokat a helyére tegyem, megjegyzem, ma már szerte a világban a zsidó értelmiség hatalmas hányada igen kritikus szemmel nézi Izraelt. Ennek bizonyítására, most idézek néhány mondatot a “Haaretz” Izraelben megjelenő napilag 2010. Június 1-i, Gideon Levy tollából származó írásból: „Izrael olyan súlyos diplomáciai árat fog fizetni újfent, amit előre nem gondoltak át. Az izraeli propaganda gépezett újfent csak az agymosott izraelieket tudja meggyőzni. És megint nem fogja senki feltenni a kérdést, mi volt ezzel a célunk?” — „A tegnapi fiaskó megelőzhető lett volna. Ezt a flottát tovább kellett volna engedni, és a blokádot meg kellett volna szüntetni.” —- „Mi hasznunk az egészből? Itt élünk egy országban, ahonnan az értelmiség riadtan távozik, ahol olyan döntéseket hoznak, hogy békeaktivistákat le kell lőni. Nem az első alkalom, hogy Izrael elveszíti kapcsolatát a világgal, azzal a világgal, amelyik nem fogadja el tetteit, és nem érti motivációit.” — „Tegnap nem volt egy lélek se a Földön, az összekovácsolódott kóruson kívül, akinek egyetlen megértő szava lett volna a fegyveres támadásunkkal kapcsolatban.” —- “Az IDF [izraeli véderő] megint rosszul jött ki a dologból. A világ legerkölcsösebb és legjobban kiképzett katonaságának varázsa már rég elpárolgott. Egyre inkább előtérbe kerül az  impresszió, amihez az IDF hozzányúl, az Izraelnek kárára van.”  

Néhány embernek Magyarországon is rá kellene döbbenni, hogy az igazi antiszemiták a cionisták körében található. Az, aki gondolkodás nélkül, reflexből Izrael mellé áll, egyértelműen zsidó érdekeket sért. 

Tibor bá blogja (212) Az álom

Unalmas és hosszú - ha nem érdekel a téma, akkor ne olvasd el

Abban az évben, amikor elsőször lett meghódítva az Everest, és amikor a DNS struktúráját felfedezték, egy frissen végzős PhD hallgató, Eugene Aserinsky olyan megfigyelésbe kezdett, ami előtte senkinek se jutott eszébe. Órákat töltött el alvó emberek mellett figyelve lehunyt szemüket. Meglepő volt amit tapasztalt. A várt lassú periodikus szemgolyómozgás helyett, gyors és szabálytalan „csapkodást” tapasztalt. Korábban az alvást meglehetősen passzív és érdektelen agyi állapotnak hitték. De Aserinsky és oktatója a Chicagói Egyetem pszichológusa Nathaniel Kleitman kimutatták, hogy ez a gyors szemmozgás (rapid eye movement = REM) szoros korrelációt mutatott a felfokozott agyi tevékenységgel és az álmodással.

Most, tíz évvel később, az alvás majd minden aspektusa még mindig titokzatos terra incognita. Ma se tudjuk mire jó az alvás, hogyan alakult ki, és egyáltalán miért álmodunk, annak ellenére, hogy az átlagos emberi élethosszon belül 25 év alvással telik el. Minden esetre a REM felfedezésének ötvenedik évfordulóján Chicagóban összegyűltek a világ alváskutatói, hogy egymástól kérdezzék, miért alszunk, mi az egésznek az értelme?

Az emberek nagy része úgy érzi, nem aludhat eleget. Néhányan kitűnően érzik magukkal fele annyi alvással, mint amennyi az átlag. Egyszerre a delfinek agyának csak a fele alszik. A kísérleti patkányok három hét alvástalanság után kimúlnak. Evvel szemben bizonyos pingvin fajták költés közben három hónapig is kibírják alvás nélkül. Az alvás minden fajnál előfordul, még a bogarak is alszanak. Az ember élete egy harmadát alvással tölti. Ennek ellenére senkinek sincs semmi ötlete, miért alszunk vagy egyáltalán miért alakult ki az alvás. Az alvással kapcsolatos ismeret hiányunk lassan már szégyellnivaló. Próbáljunk csak találni egy másik olyan alapvető biológiai jelenséget, aminek nem ismerjük az okát. Nem megy, mert ilyen nincs. A Kaliforniai Egyetem alváskutatója, Craig Heller szerint: „Az agykutatás terén ez a legnagyobb eddig meg nem válaszolt kérdés.” Tudatlanságunk nem próbálkozás hiányából fakad. Legalább egy tucat elmélet létezik az alvás funkciójára, melyek négy csoportba oszthatók:

• 1) Rekuperáció (helyreállítás és felépülés),
• 2) Ragadozók elkerülése,
• 3) Energia takarékoskodás, és
• 4) Információ feldolgozása.

Az alváskutatók nagyobbik része örömmel fogadja el, hogy az alvásnak több funkciója is van, és az elméletek nagy része, talán valamennyi, párhuzamosan alkalmazva helytálló. Ennek ellenére egyik elképzelés se bizonyított. Vegyük például a Rekuperációt. Valószínűleg ez lenne a legkézenfekvőbb ok az alvásra, és egészen biztos ez lenne a legkönnyebben igazolható. Csakhogy fogalmunk sincs mi az, amit helyre állit az agy és hogyan. Miért lehet ilyen kemény dió az alvás?

Egyik legnagyobb akadály az alvás kettős természete. Alvás közben két, egymástól nagyon eltérő állapot között ingadozunk. Az első a lassú hullámú alvás, mert erre a hosszú, lusta, hullámzó elektromos aktivitás (delta hullámok) jellemzőek, ami látszólag az egész agyra rászinkronizálódik. A második a gyors szemmozgással (REM) jellemezhető alvás. A REM alvásra jellemző a viharos agyi aktivitás, ami az EEG vizsgálat szerint nagyon hasonlít az ébrenlétre. Ezen kívül egyértelmű fizikai jelei vannak:

• 1) A szemgolyók gyors vibráló mozgása,
• 2) A közel totális izomgörcs, ami megakadályozza az álom alatti mozgást,
• 3) Pénisz erekciója (nőknél a clitoris megtelik vérrel és a vagina nedvessé válik).

A REM alvás az evolúció korai szakaszában jelent meg. Az emlősökön kívül madarak és hüllők is alszanak. Aztán meg a REM alvás aktív volta azt sugallja, hogy funkciója valószínűleg igen hasznos. Ezeket mind figyelembe kell venni minden valamire való elméletnek. Az igazság az, hogy ez ideig az alváskutatás főleg a REM kutatásából állt (olyan mértékben, hogy bár a lassú alvásnak több fázisa is van, ezeket egyszerűen nem-REM alvásnak titulálják). Ennek ellenére a REM titok megfejtése annyira nehéznek tűnik, hogy egyes kutatók kétlik, meg lesz-e valaha is oldva a talány. A Lyoni Egyetem veterán alváskutatója, Michel Jopuvet szerint, aki eddig 48 évet töltött alváskutatással: „A REM alvásnak biológiai funkciója van, de eddig nem voltunk képesek megtalálni azt, és nem is hiszem, hogy megtaláljuk a következő ötven év alatt.” 

Bár a különböző kutatócsoportok folyamatosan vizsgálják a REM alvást, az elmúlt néhány évben olyan új alváselméletek látottak napvilágot, melyeket a REM alvást a háttérbe helyezték, és azt állítják, hogy vizsgálódás szempontjából a nem-REM alvás a fontosabb. Ezen elméletek szerint a REM alvás mindössze kiszolgálója a nem-REM alvásoknak azzal az egyetlen funkcióval, hogy időnként mentesítse az agyat a nem-REM alvás tevékenységének terhelése alól, esetleg ellenőrizze, és az igénynek megfelelően módosítsa annak menetét. A kérdés persze az, hogy ez az új ötletsorozat meghozza-e a sikert?

Ezen elméletek egyikét Heller dolgozta ki, aki vagy hat évvel korábban furcsa agyi elektromos tevékenységet vett észre nem-REM alvás alatt. Az EEG jelek alapos elemzése azt mutatta, hogy rövid ideig tartó, apró, olyan tevékenységi mintázatok jelennek meg, amelyek a REM alvásba történő, félbehagyott, átmenetre hasonlítottak. Ezek a jelenségek egyre gyakrabban jelentek meg, mígnem az agy a végén REM alvásba süllyedt. Másképp fogalmazva a REM alvásba süllyedést erőltető nyomás fokozatosan növekedett a nem-REM alvás alatt, míg végül az agy nem tudott tovább ellenállni. Heller szerint ez egy forradalmian új megfigyelés. Az alvás szabályozására vonatkozó elméletek szerint egy külső főkapcsoló szabályos menetrend szerint (a klasszikus 90 perces ciklusnak megfelelően) végzi az agy egyik alvásból a másikba kapcsolását. Így aztán mind a két alvásformának meg van a kellő ideje, hogy ellássa feladatát. Csakhogy a félbehagyott átmenetek felgyülemlése azt sugallja, hogy az átkapcsolást valami más végzi. Úgy tűnik, mintha a nem-REM alvás okozná a REM alvás szükségességét. Ezt az elképzelést tovább erősíti a tény, miszerint a REM alvás hossza arányos az azt megelőző nem-REM alvás hosszával. Talán kijelenthető, hogy minél több időt töltünk a nem-REM alvás állapotában, annál több REM alvásra van szükség a nem-REM alvás kiheverése végett. Heller szerint a REM alvásnak másodlagos, agyat pihentető szerepe lehet olyan kifáradás közömbösítés, amit a nem-REM alvás alatt végzett -bármi legyen is az - kemény munka okoz. A feltételezés szerint a nem-REM alvás alatt történik valami (bizonyos kiegyensúlyozatlanság), amit a REM alvás alatt kijavításra szorul. De mi történik a nem-REM alvás alatt, amit utána ki kell javítani? Heller szerint energia feltöltésről lehet só. Maximális kapacitással működő neuronok glikogén készlete hamar kimerül, amit rövid időn belül fel kell tölteni. Ehhez a feltöltéshez az agynak nyugalmi állapotba kell kerülni, amikor is a neuron membránok csillapított, hiperpolarizált-nak nevezett elektromos állapotba kerülnek, inaktívvá válnak, és mint ilyen, nem reagálnak a külső ingerekre. Ez az állapot az öntudatlan, lassú hullámú alvásban mutatkozik meg. Hiperpolarizációnak viszont ára van. Csak úgy érhető el, ha a működésben fontos szereppel rendelkező nátrium ionok kiszivárognak a neuronból. Ez a kiszivárgás azonban sokáig nem tartható fenn, visszafordíthatatlan folyamat bekövetkezése nélkül. Éppen ezért az agynak időnkint nátrium ionokat kell bepumpálni a rendszerbe, újrapolarizálva a membránokat, és ezzel működési állapotba kapcsolja a kortext, miközben az agy viszonylag nyugodt állapotban marad. Ez az, amit REM alvás alatt átélünk, amikor is az összes felfokozott jelenség csak mellékterméknek számít. Az álom mindössze másodlagos, vagy harmadlagos jelenség, és semmiképpen nem funkciója a REM alvásnak. Csak hát ez egy kissé kiábrándító. A REM alvás alatt tapasztalt varázslatos élmény és komplexitás valóban nem lenne más, mint nátrium ionok bepumpálása a membránokba? E kérdésre Heller hamiskás mosoly kíséretében rámutatott arra, hogy feltételezése többnyire bizonyítatlan, és jócskán van még hely meglepetéseknek, majd így folytatta: „Abban viszont biztos vagyok, hogy a dolog ennél jóval bonyolultabb lesz.”

Időközben olyan újabb ötletekkel állnak elő, amelyek a nem-REM alvást helyezik az előtérbe anélkül, hogy a REM alvást teljes mértékben mellékszerepbe száműznék. Az egyik hipotézissel a Kaliforniai Salk Intézet laborjának munkatársa, Terrence Sejnowski állt elő. A hipotézis szerint a nem-REM alvást az agy rekuperálásra használja fel, ami alatt olyan regenerálódást kell érteni, mint például: fehérjefeltöltés, szinapszisok megerősítése, receptorok membránba helyezése, és így tovább. A rekuperációs agytevékenység alatt az embernek öntudatlan állapotban kell lennie, hogy a neuronok tevékenysége ne akadályozza a folyamatot. Ez hasonlít ahhoz, amikor lakás átalakítás közben a bentlakók ideiglenesen elköltöznek. Aztán, amikor az agy elvégezte a „felújítást” átkapcsol REM alvásra, ami alatt az agy leellenőrzi az elvégzett munkát és megvizsgálja kell-e még tenni valamit. Ez után újfent visszakapcsol nem-REM állapotba és folytatja a rekuperációt. „Napközben tapasztalatokat gyűjtesz, információkat szedsz össze, apró kis, adagokban.” Állítja Sejnowski. „Azután ezeket az információkat át kell szervezni, és fontossági sorrendbe kell rendezni, amire a lassú-hullámú alvás közben kerül sor.” Ezekhez az elképzelésekhez a bizonyíték az a „spindling”-nek (tüskekitörés) elkeresztelt elektromos jelenség, ami a számítógépes modellből származik. Az elektromos tevékenység tüskekitörést kizárólag az ébrenlétből nem-REM alvásba és REM alvásból nem-REM alvásba történő átmeneti állapot alatt tapasztalják. Tüskekitörés alatt azokba a neuronokba történik felfokozott kalcium beáramlás, amelyek a nap folyamán kismértékben módosultak. Az pedig tudott, hogy a kalcium enzimtevékenység aktiválására és génutasításokra használatos. Követ­kezés­képpen feltételezhető, hogy az ébrenlét alatt bekövetkező apró változásokat a kalcium állandósítja. „Okos dolog-e az összes változtatást egyszerre elvégezni?” Teszi fel a kérdést Sejnowski. „Először néhányat végrehajtasz, aztán leteszteled milyen hatást értél el vele, és ha megfelelő, akkor folytatod. Lehet, hogy a REM alvás jelenti a tesztelést.” Van más bizonyíték is arra, hogy az agy leterhelése szabja meg, mennyi mélyalvásra van szüksége. Lehet, hogy a keményen dolgozó területek alvás állapota eltér azoktól a területektől, amelyek napközben kevésbé voltak szorgalmasak. Ennek az elképzelésnek az a legszebb része, hogy meg tudja magyarázni, miért van az éjszaka folyamán több átkapcsolás nem-REM és REM alvás között, és miért kezdődik az alvás mindig nem-REM állapottal. Ha a két eltérő alvásmódnak egymástól független funkciója lenne, akkor nem egészen világos miért van ez az elrendeződés. Ha azonban a nem-REM alváshoz a REM állapot alapvetően fontos szereppel bír, akkor a tapasztaltak tökéletesen logikussá válnak.

Egy másik vezető kutató, Derk-Jan Dijk, aki a Guildfordi (Surry, Anglia) Egyetem nem rég megnyílt Alváskutató Központjának igazgatója, a REM alvást másodla­gos­nak, de nem jelentéktelennek tekinti. Dijk biztos abban, hogy az alvás főfunkciója az agy rekuperációja, aminek - bármi is legyen az - nem sok köze van a REM alváshoz. Kérdésünkre rámutatott, hogy a REM alvások hossza az éjszaka folyamán folyamatosan növekszik és közvetlenül a felébredés előtt a leghosszabb. „Ez a tény mond valamit a REM alvás funkciójáról” tette hozzá „nem lehet olyan nagyon fontos szerepe a rekuperációban.” Hát akkor mi a szerepe? Lehet, hogy az alvás és ébrenlét állapot közötti átmenetben van szerepe. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a REM alvás az ébrenlét kapuja. Állatok gyakran minden egyes REM állapot után felébrednek, leellenőrizve, hogy körülöttük minden rendben van-e, majd visszasüllyednek az alvásba. Erre az ember is képes, amikor valamit - például alvó csecsemőt - rendszeresen ellenőriznie kell.

Egy másik új elképzelés a REM alvást még jelentéktelenebb szerepben tűnteti fel, legalább is felnőttek esetében. Ezek szerint a REM alvásnak van funkciója, de csak a méhen belül és közvetlenül a születés után. Felnőttek esetében a REM alvás mindössze a megfelelő fejlődési szakasz visszamaradt csökevénye. Nem más, mint az agy köldöke. Ez az (meglehetősen „meredek”) ötlet a Missouri Egyetem Gyógy-alvás Központjának munkatársától, Stephen Duntley-től szármaszik. Aki abból a jól ismert tényből indult ki, hogy a gyermeki agy kifejlődése folyamán a kortexben lévő felesleges neuronok „lemetsződnek”,  valószínűleg a megfelelő formátum kialakítása végett. Az lemetsződés egy beprogramozott sejthalál, vagy apoptosis, aminek beindulása neuron tevékenység jelzésére történik. Duntley csoportjának elképzelése szerint az agynak rekuperáció végett szüksége van eseménytelen időszakokra, ami azonban csecsemőknél problémát okoz. Nem előnyös túl sok neuront veszíteni alvásba merülés közben. Ezen kívül a csoport egy másik jól ismert tényre hívja fel a figyelmet, vagyis arra, hogy az anyaméhtől kezdve egészen a gyermekkor végéig az alvás igen nagy része REM állapotban történik. REM alvás alatt a neuronok valóban nagyon-nagyon aktívak. EEC jelek alapján a REM alvás az ébrenléttől alig különböztethető meg. Lehet, hogy a két állapot kapcsolódik egymáshoz? Lehet, hogy a REM alvás alatti felfokozott aktivitásnak köze van az agy kiépítéséhez? Ennek felfedéséhez a csoport egyik tagja Michael Morrissey a Clonidine nevű drogot használta fel arra, hogy egészen fiatal patkányokat megfosszon normál RAM alvásuk 60 százalékától. Amikor a patkányok agyát megvizsgálták felfokozott méretű apoptosist, sokkal több elhalt sejtet találtak, mint az indokolt lett volna. A csoport úgy gondolta, hogy a REM alvás a kifejlődés folyamán fokozatosan felvette a neuronok aktív állapotban tartásának szerepét az apoptosis megakadályozása végett. „Ez egy roppant izgalmas elmélet”, állapítja meg Duntley.

Kritikusok beismerik, hogy az ötlet rendkívül érdekes, de a feltárt adatokat nem tartják egyértelműen meggyőzőnek. A Kentucky Egyetem gyermek-alvás szakértője, David Gozal rámutatott arra, hogy a csoport által alkalmazott apoptosis mintavétel nem túl érzékeny. Mivel a fejlődés ezen szakaszában jelentős apoptosisra kerül sor, nehéz biztosan megmondani, hogy ez a REM alvástól megfosztott patkányoknál nagyobb-e a normálisnál vagy sem. Erre a kritikára Duntley azt válaszolta, hogy kutatásaik még igencsak korai állapotban vannak, és hipotézisüket könnyen ellenőrizni lehet pontosabban kidolgozott technikával.

Van azonban egy másik prominens csoport is, akik nem hajlandók elfogadni, hogy az alvás mindössze pihenés és rekuperáció. Véleményük szerint az alvásnak, különösen a REM alvásnak, az információ feldolgozásban, kategorizálásban és memória elraktározásában, talán még az alkotó gondolkodásban is fontos szerepe van.

Az elképzelés, miszerint az alvásnak fontos szerepe van a tanulásban és a visszaemlékezésben, még 1983-ban született, amikor a kettős-spirállal hírnevet szerzett James Watson azon sejtésének adott hangot, miszerint a szükségtelen adatok és események kiirtásáért a REM tehető felelőssé. Azóta ez a terület jelentősen felfutott, ami számtalan bizonyítékot szült arra, hogy a REM alvás szoros összefüggésbe hozható az úgynevezett „feldolgozó memóriával”, ami bonyolult feladatok, mint például lovaglás, kerékpározás, zongorán játszás megtanulásához szükséges. (Tegyük hozzá, hogy más memóriára, számok, adatok tárolására az alvás vélhetően nem hat ki). Az egyik, ma már klasszikusnak mondható, kísérletben önként jelentkezőkkel négy órán keresztül játszattak egy viszonylag egyszerű videojátékot. A játék szabálya roppant egyszerű volt, a TV ernyőn látható volt hat darab lámpa, melyek rövid időre, össze-vissza felvillantak. Mindegyik lámpához tartozott egy-egy nyomógomb. A feladat szerint a lámpa felvillanásának pillanatában a hozzá tartozó gombot minél gyorsabban meg kellett nyomni. A kísérlet lényege szerint a  játékosok nem tudták, hogy a lámpák nem randomizáltan villantak fel, hanem precíz, de bonyolult sorrendben. A kísérlet második szakaszában a játékosok egy teljes éjszakát átaludtak, ami alatt egy részük nyugodtan aludhatott, másik részüket azonban gyakran felkeltették, lehetetlenné téve a REM alvás létrejöttét. Másnap a jelentkezők újból nekiálltak a játéknak. Most jön a meglepetés. Azok, akik előző éjszaka nyugodtan aludhattak a következő napon sokkal hatékonyabban játszottak (mert éjszaka megtanulták az el nem árult felvillanási szekvenciát), míg, akiket megfosztottak a REM alvástól, semmit nem javultak. A kísérlet ki volt még bővítve egy harmadik csoporttal is, akiknél a lámpák találomra gyulladtak ki és így nem volt mit megtanulni. Ezeknek az eredménye másnapra semmit se javult. A kísérletsorozatból egyértelműen következett, hogy a REM alvás alatt a feldolgozó memória „konszolidálódik”. Ezen kívül azonban, a feldolgozó memóriával kapcsolatos REM alvást szerepét illetően, számtalan hasonló kísérlet vezetett egyazon következtetésre. Megállapítható még, hogy mástípusú kísérleti eredmények is támogatják a fenti megállapítást.

Ezzel ellentétben, vagy éppen ezzel párhuzamosan, az agy a lassú-hullámú alvás alatt dolgozza fel a térbeli adatokat, például egy új városrészben való eligazodás megtanulását. Az egyik kísérletben önként jelentkezők egy joystick segítségével navigáltak egy virtuális városban, miközben agyukat PET (pozitron emissziós tomográfia) segítségével leképezték. Az eligazodás tanulása közben a PET a hippokampuszban felfokozott tevékenységről árulkodott pontosan úgy, ahogy azt a korábbi kísérleti eredményeiből következtetve elvárták. Ezt követve a kísérleti alanyok aludni tértek miközben még mindig rá voltak kapcsolva a PET-re. Ekkor a lassú-hullámú alvásuk alatt a hippokampusz pontosan olyan tevékenységről árulkodott, mint amilyen a tanulás alatt volt tapasztalható. Ezeket a kísérleteket a Liégei Egyetem (Belgium) munkatársa Philippe Peigneux végezte, aki így kommentálta az eredményeket: „a lassú-hullámú alvásnak tényleg komoly köze van a memóriához”.

Az ötlet, vagyis hogy az ember alvás közben tanul, sokak szemében igen vonzó, de nem mindenki hiszi, hogy a valóságot takarja. Létezik egy igen hangosan kritizáló kisebbség, akik állítják, hogy az alvásnak az égvilágon semmi köze a tanuláshoz. Úgy tűnik tehát, hogy az alvás funkciók közül a legtetszetősebbet fel kell helyezni a polcra, és rá kell ragasztani egy címkét: további bizonyításra vár.

Az leghangosabb kritikus Vértes Róbert a Floridai Atlantic Egyetem Komplex Rendszerek és Agytudományi Központ munkatársai. Vértes azt állítja, hogy memóriával kapcsolat REM alvási szerep nagyon is ellentmondásos, hiszen a témát publikálók fele azt állítja, hogy az alvásnak nincs hatása a tanulásra. Azok, akik valamifajta hatásról számolnak be, azt állítják, hogy ez a hatás a REM alvás elvonásával nem szabályozható. Előfordulhat, hogy az alvástól megfosztott kísérleti alanyok egyszerűen azért szerepelnek gyengébben, mert ki vannak fáradva. Vértes legfrappánsabb bizonyítéka agysérüléses betegektől származik, akiknél egyáltalán nincs REM alvás. Az egyik nevezetesen esetben egy férfit 20 éves korában fejlövés ért, aminek következtében elveszítette a REM-alvásba süllyedés képességét. A férfi legjobb esetben is az alvásidő 1-2 százalékában tudott csak REM állapotba kerülni. Ennek ellenére folytatta tanulmányait és végén gyakorló jogász lett belőle. Vértes szerint nehéz elhinni, hogy ilyen eredményt el lehet érni a feldolgozó memória nagyfokú működésképtelensége mellett.

Egy másik csokorra való ellenbizonyíték állatkísérletekből származik. Ha a REM alvásnak intellektuális funkciója van, akkor a kevésbé intelligens állatoknál miért vannak oly hosszú REM periódusok? Egy tehénnek lehet annyi problémája, mint nekünk? Az UCLA (University of California, Los Angeles) egyetem munkatársa, Jeremos Siegal a következőkre mutat rá: „Nem tapasztalható korreláció az intelligencia és a REM alvás időtartama között”. Példának okáért a platipusz napi 14 órát alszik, amiből 8 óra REM állapot. Siegal szerint a kacsacsőrű emlős egy szeretni való állat, de rendkívül stupid.

Az elmélet hirdetőit ez azonban nem ingatja meg. A Harvard Orvosi Fakultásának munkatársa Robert Stickgold szerint az információ feldolgozás mellett szóló bizonyítékok minősége annyira jó, hogy nem képezheti vita tárgyát. Az eredmények konfidencia intervalluma 0,999 (Megjegyzem: Ez függ a megválasztott szignifikancia szinttől - ami lehet 1% vagy 5%, és ezt az értéket nem közölték - valamint a kiválasztott szabadságfoktól is - amit szintén nem közöltek). Az állatokkal való összehasonlítás pedig értelmetlen, és minden csak nem tudományos. Ez olyan mintha azt mondanák, a százlábúnak több tucat lába van mégis lassabban halad, mint a négylábú gepárd, következésképpen a lábak nem lehetnek a mozgás szervei.

Az alvástudomány beindulása után ötven évvel közelebb állunk-e az alvás megismeréséhez, mint a kezdet kezdetén? A válasz nem könnyű, de legalább túl vagyunk már azon, amikor az alvást csak aktivitás hiányának tekintették és az álom nem tűnt másnak, mint vágyaink kifejezése, ami akár a veséből is származhatott, már amennyit a biológiáról tudtunk. Minden esetre, ha rájövünk mi az álom funkciója, elképzeléseink gyökeresen meg fognak változni. Az állom fejtőknek pedig felkopik majd az álla.

Tibor bá blogja (211) Mennyi olaj ömlött ki a Mexikói öbőlben?

Miután sikerült nem véglegesen megszüntetni a katasztrófát, felmerül a kérdés, hogy mennyi olaj ömlött ki 1500 méter mélyen, azt megmérni természetesen nem lehet, de ez nem jelenti azt, hogy a megbecsülés lehetetlen lenne. A mérési probléma nem ütközik műholdfellövéssel azonos nehézségekbe. Egyszerű, általános iskolás matekpéldák szintjén áll. Nem kell mást tenni, mint a henger űrtartalmát kiszámítani, aminek képlete r*r*π*h. Ahol az r = az eltört cső keresztmetszetének a sugarával, vagyis 26 cm-el. A h pedig a henger magasságával egyenlő, ebben az esetben az áramlási sebességgel. Ugyanis a henger magassága egyenlő a kiáramló folyadék esetében a folyadék oszlop egy pontja melletti elhaladásával az egységnyi idő alatt. A h tehát konkrétam = áramlási sebesség x idő. Ebben a képletben egyetlen egy ismeretlen van az áramlási sebesség, amit meg kellett mérni. A videó felvételek (lásd a felvételt a cikk alatt) kockáról-kockára történő analízise szerint a folyadékban található részecskék másodpercenként 0,6 métert tettek meg. Ezt tehát fel lehet fogni áramlási sebességnek. Akkor most számoljunk. 0,25 * 0,25 * π * 0,6 * 60 * 60 * 24 ≃ 10.200 m^3 azaz durván 64.000 hordó. Ez pedig körülbelül tizenháromszor több, mint amennyit a BP bevall.

Hozzá kell tenni, hogy az áramlási sebesség a teljes cső keresztmetszetben valószínűleg nem azonos és a videó felvétel elemzése se túl pontos, de ez csak néhány százalékos eltérést mutathat, semmi esetre se nagyságrendit. Amennyiben az olajömlés 40 napra vesszük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy megközelítőleg 400.000 m^3 olaj került a tengerbe.

Most már csak azt kellene megtudni, hogy miért tagadják el a valóságot? Mit fogunk enni tonhal és szardínia helyett? Miután a horvát tengerparton nincs nyaralom, se jachtom az Adrián, más már nem is érdekel.

Tibor bá blogja (210) Görög gondolatok utazás közben

Adrian Anthony Gill (1954) a Sunday Times szatírát kedvelő kolumnistája szerint az ókori Athén kultúrájának mai folytatása inkább található Londonban, Párizsban vagy Berlinben, mint a mai Görögország bármely részében. Különben is - így A.A. Gill - az Athén fénynapjai óta eltelt 3000 év alatt mit adtak a görögök a világnak? Mondhatom jókor teszi fel a kérdést. Például pénzügyi válságot, na persze csak az az Euró-zónának, de ez a lehatároltság nem rajtuk múlik. Leonidász utódai most az utcán borogatják a kukákat és szállnak szembe a rendőrökkel, mert a langyos, mediterrán - mondhatnám - gondtalan életmódnak vége. De ne legyünk hálátlanok, megleptek minket még Demis Roussosszal és a kebabbal is, bár ez utóbbit ők maguk is a törököktől csenték el. Bizonyításként arra biztat Gill, hogy nézzük meg a lassan teljesen helyreállított Akropoliszt, majd a bazársort, amit a mai görögök köré építettek. Hát, látványnak ez is megteszi.    

Magyar létemre csak részben tudok egyetérteni Gillel. Az igaz, hogy a görögök pont olyan keveset törődnek a múltjukkal, mint a jelenükkel. A hegyi falvak - az Európai Unió nagy bosszúságára - a kommunális szemetet egyszerűen kihordják a legközelebbi völgybe, és arra gondolnak, szemét problémájuk több ezer évre meg van oldva. De nem minden ilyen egyszerű. Bizánc elég korán ráült a nyakukra (Kr. u. 395), és ott is maradt úgy ezer évig. Bizáncot szorosan követte az Ottomán Birodalom. Ami nálunk 1686-ban véget ért, az a görögöknél 1821-ig tartott, és azért ez nem mindegy.

A néhány száz Magyarországon működő utazási iroda, ha éppen nem megy tönkre, akkor különböző görög utakat (is) hirdet, vagyis soha ennyi lehetőség nem állt előttünk a görög kultúra helyszíni megtekintésére, mint napjainkban, de útvesztő is akad bőven - természetesen nem az izlandi hamura gondolok. Ha tanácsot adhatok ne menjetek charterjárattal a görög tengerpartra. A viszonylag olcsó (de egyre dráguló) apartmanok lényegében sebtében, olcsón összeeszkábált olyan alkalmatosságok, ahol aludni, főzni és tisztálkodni - minimális kényelem kíséretében - valóban lehet, de ez csak egy nyúlfarknyival jobb, mint a sátoros kemping. De nem ez a lényeg. A tengerpart nemcsak meleg, sós, drága és dögunalmas, de többnyire jellegtelen is (igaz, lehet, hogy csak nekem, mivel köztudottan tengerundorban szenvedek). Ráadásul az egyik pont olyan, mint a másik. És, ha már Görögországban vagy, ugyanazon a pénzért miért ne szerezhetnél magadnak maradandó élményt. Nézd meg, amit Görögország a tengerparton kívül nyújt az idegennek - persze nem rohamrendőr attakra gondoltam.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az Akropolisszal kezdem, mert részemre azt Delphi százszor felülmúlja. Delphi tényleg csodás (és egyre csodásabb lesz a tucatnyi kőfaragó alkalmazásától).

Az ókori jósda meglepően beillik a környezetébe. Hatalmas feltárt parkszerű terület, amiben egy életre szóló élmény barangolni egy fél napot. Az ősi kövek félreérthetetlen zamatot adnak a látogatók lelki ízelgetéséhez. Ha, nem csíped túlzottan a romokat, akkor nézd meg Meteorát.

Ha az nem vesz le a lábadról, akkor semmi széles e világban. A ma is „üzemelő” kolostorok (összesen öt) megközelíthetetlen, obeliszkszerű, száz méter magas sziklaujjak csúcsán hirdetik az ember túlélés vágyának méreteit - úgy bizony, ez nem kizárólag mai probléma. Hogy a fenébe másztak oda fel az első helyfoglalók? Hogy vitték fel az építőanyagot? Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni. Oda fel csak az juthat, akit a fentiek szívesen látnak. Amerikai fiatalok tanyáznak a szomszédságban és szuper felszerelésükkel felmásznak egy-egy csúcsra. Talán csak azért, mert ott van. Aztán ott fenn meggyújtanak egy magukkal vitt gyertyát, arra az esetre, ha visszafelé lezuhannának .

Különben az egész ország állandóan gyertyákat gyújtogat. Persze főleg templomokban, ami sajátos megnyilvánulása az ortodox egyház szellemiségnek. A Templom-völgyben elhelyezkedő, volt Apolló-templom jelenleg mint ortodox kápolna funkcionál. Ott jártunkkor egy görög középiskola diákjai is arra kirándultak. Meghökkentő volt az az áhítat, ahogy az egyik görög diáklány megcsókolta a feszületet, amihez az osztályfőnöke, nyilvánvalóan művészeti értékek megtekintése végett vezette. Ilyen jelenetet nehéz elképzelni Magyarországon.

Az ókori Korinthosz is megérdemel egy félnapos bámészkodást. Nem kapkodva, szép nyugodtan, sok-sok elüldögéléssel az ősi kövek között, valamelyik kihelyezett, természetesen újkori fapadon. Ne mondjátok, hogy megint csak kövek, kövek, mert a patinás kövek között nyilvánvalóan rendezetlenül, de látszólag rendezetten, csodás virágerdők bújnak meg, amihez hasonló Magyarországon nem létezik. Vagy ha igen, mint például a közönséges mezei pipacs (nem tudom, lehet még látni itt-ott egyet-egyet?), nos annak színe se a jól ismert téglavöröset hozza, hanem valami sokkal mélyebb, bíbor pirosat. Aztán meg úgy érzem, a legblazírtabb ateistát is valahol megfogja, ha felfigyel, hogy János apostol ezeknél a köveknél írta az Apokalipszist, ami egy kicsit kezd aktuálissá válni.  

Vannak meglepő dolgok is. A Thermopülai szorost ne is keresd. Hogy hol volt, azt megtudhatod. Ott, ahol Leonidász szobrát az amerikás görögök felállították a II. világháború után néhány évvel. Szoros az nincs, de volt, állítja a görög nemzetiségű idegenvezető (öt évig a Közgázon, bocsánat a Corvinuson tanult, többek között magyarul is, aztán elvett egy magyar csajt feleségül, aki kiforgatta vagyonából, egy közgazdászt! És ilyenek vigyáznak az állam pénzére!). Hogy a szoros mikor tűnt el, és miért? Nos, ez nagy talány. Az is, miért Leonidász, spártai király védte a szorost és hol voltak az athéniak. Csak azért, mert Spárta legalább 200 kilométerrel van messzebb a Thermopülai szorostól, mint Athén. Az is talány, az 50.000 perzsa miért lacafacázott a szorossal és benne 300 katonával. Állítólag, amit tettek, az egy stratégiai bárgyúság. Szóval errefelé túl sok a legenda. Nagy Sándorra természetesen igényt tartanak, Macedóniával együtt, mint az oláhok Hunyadi Jánosra és Erdélyre. A görög Nagy Sándor nem csak a gordiuszi csomót bogozta ki, de apját is megölte, mert hódítási vágyát nem volt képes még néhány évig magába fojtani, de erről a görögök hallani se akarnak.

Akad azért jelen idő is Görögországban, A Korinthoszi-csatorna kifejezetten érdekes. Végighajózni egy 6 kilométer hosszú, és mindössze 26 méter széles csatornán meglepő érzés, ha ezekhez a méretekhez hozzáadjuk a helyenként 80 méter magas partot, akkor kiderül, a hajó ténylegesen egy vízzel telt szurdokon halad előre. Az egyik híd felettünk 80 méter magasban, meglepő látvány. Rajta az emberek, mint apró bolhák, hevesen integetnek. Nyilván ők is turisták. Két kilométerrel arrébb a másik híd már emberléptékű. Hogy egy hajó áthaladhasson „alatta”, 20 métert meghaladó magasságig kellene emelni, mivel itt a part alig néhány méterrel magasabb a vízszintnél. Emelés helyett a hidat leeresztik a vízbe, gondolom a merülési mélység alá, ami nyolc méter körül lehet. Aztán meg magyar mérnök, Türr István vezette a munkálatokat. Ezt mi már elfelejtettük, a görögök nem.

Görögország egyik legnagyobb vonzereje, hogy a valóság és a mitológia úgy keveredik össze, ember a talpán, aki kiigazodik benne. A görög idegenvezető úgy beszél a mitológiai istenekről - természetesen magyarul - mintha valahol ott lennének az Olimposz környékén, csak hát éppenséggel momentán kimentek a divatból. Jóllehet, másfél ezer éve hivatalosan nem is léteznek. Hogy isteneiket komolyan vették, az biztos. Mi mással lehet megmagyarázni egy hatalmas templomot Szunióban, amit egyedül Posszeidonnak építettek. Vagy egy külön szentélyt, ami csak Héráé volt Lutrakitól pár kilométerre,benne több több tucat papnővel. Gondoljatok bele, ez olyan mintha mondjuk Gyöngyösön lenne egy templom Loyolai Szent Ignác részére, kizárólag az ő részére, ahol csak hozzá lehetne imádkozni.

Azért a számtalan isten és félisten mellett megtalálható az örök ember is. Mikénében, Agamemnón sírjánál elkerülhetetlenül eszünkbe jut, hogy a felesége gyilkolta meg. Vajon mivégből? Miért nem elég egy nőnek, ha az ismert világ urának a felesége? Mi ez, ókori önmegvalósítás?

Különben a görög hitvilágnak különleges íze van testközelben. Mint tudjátok, az ember öntudatra ébredésének nagy ára (ismert vesszőparipám), a halandóság közvetlen érzékelése, ősidők óta dacot vált ki belőle. Ki ne ismerné az öregasszony és a halál meséjét. E szerint az öregasszony kikönyörgött a haláltól egy nap haladékot, és azt fel is íratta vele az ajtóra „Holnap jövök, Halál”. A másnap jövő halált az öregasszony emlékezteti ígéretére ami ugye előrevetíti az örök holnapok végtelen sorát. Nos Göröghonban ez egy kicsit másképp van. Büszkék is rá, mert a furfang arrafelé nagy becsnek örvend. Így aztán minden görög főeszményképe Sziszifusz, akit két évezred távlatából még ma is csodálnak. Mi is történt? Ugye Zeusz parancsára Hádésznek le kell vinni Sziszifuszt az Alvilágba. Közben Sziszifusz ráveszi Hádeszt, mutassa be saját csuklóján, hogyan kell használni a bilincset. A gyanútlan Hádész eleget tesz a kérésnek, amire Sziszifusz rákattintja azt. Képtelen helyzet. Hádész ki lett vonva a forgalomból, a halottak napokig nem juthattak be az Alvilágba. Perszefoné, Hádész felesége megy el Sziszifuszért, aki szó nélkül követi. Előtte viszont Sziszifusz megtiltja a feleségének, hogy eltemesse. Az Alvilágban pedig avval érvelt „micsoda egy csapnivaló feleség, még csak el se temetett. Engedj vissza három napra, hogy elrendezzem a temetésemet, feleségemet pedig megleckéztessem.” Sziszifusz persze nem tarja be a szavát, az Alvilág hiába várja. Hádész kénytelen Zeuszhoz fordulni Sziszifusz megbüntetése végett, aki azóta görgeti a sziklákat hegynek fel, természetesen megállás nélkül, de - kacsint ránk a görög mesemondó - még mindig jobb a szakadatlan sziklagörgetés, mint a végérvényes elporladás. Főleg ha meggondoljuk, hogy mese közben az autóbusz sziklás szerpentinen halad hegynek fel és hegynek le a 4 méter széles úton, balra pedig 300 méteres szakadék. Anyám! Ha élve érkezünk Argosra

                             Argos - Héraion 

még egyszer befizetem az útiköltséget. Látva az elsápadt arcokat, az élő görög bedekker elmesél egy viccet. „Meghal a szentéletű pap, ami után Szent Péter színe lé kerül. A Mennyország kiérdemlése nem kérdés, de a pap sopánkodik - nagy az én bánatom Péter atyám, a nyájamat nem tudtam megtanítani imádkozni. Sebaj fiam - válaszol Szent Péter - visszamész a Földre még tíz évre és buszvezető leszel a hegyi ösvényeken.”   

A cikk elején említett A.A.Gill túl szigorú volt a görögökhöz. A nép egy dologban biztos hasonlít az ókori elődökhöz. Pont olyan jókedvűen rendezetlenek, mint a hajdan volt ősök. Amerre csak nézünk, nem látunk mást, mint a latin és görög betűk fergeteges keverékét. De, ha csak ez lenne! A görög nagy és kisbetűket felváltva használják, megízesítve néhány stilizált alakkal is. A helyesírást nem ismerik, mint fogalmat. Mindent úgy írnak le, ahogy kiejtik, mármint ki-ki hogyan ejti ki. Talán ezért, vagy egyébként is, például az i-ket, ü-ket és az y-t tökéletesen csereszabatosan alkalmazzák. Szavakba, főleg tulajdonnevekbe, itt-ott töltelékbetűket csempésznek be. A szövegekben különböző ragokat láthatunk vagy elhagyják őket. Ki tudja, hogyan kell? Tán Zeusz a megmondhatója.

Epilógus: zsidany néven bejelentkező olvasótársunkban (nagyon helyesen) megszólalt a magyar önérzet és küldött nekünk egy képet a magyar pipacsmezőkről. Köszönet érte!

Tibor bá blogja (209) Orbán Viktor beszélt - fog-e cselekedni is?

Orbán Viktor kvázi miniszterelnök pénteken délután olyan beszédez tartott, amivel lelke mélyén pontosan 10 + 5 millió magyar értett egyet. A magyarok nagy horderejű és mélyreható változásokat akarnak, amit ő kész végrehajtani, méghozzá haladéktalanul. Elegünk van munkanélküliségből, a bűnözésből, az idősek kiszolgáltatásából, a fiatalok kilátástalanságából, az ingatlan panamákból, a felelőtlenségből, az érdemtelen állami fizetésekből, a korrupcióból, a pazarlásból. Ezeket az elvárásokat a leendő miniszterelnök ígérete szerint még a tegnapi nap folyamán elkezdte megvalósítani. — Erre mondja az angol, hogy „wishful thinking”. Nem szokásom dobálózni az angol kifejezésekkel, de most ezt nem tudtam elhessegetni magamtól. Mindegy talán a legközelebbi magyar fordítás az „ábrándozás” lehetne, amiről Vörösmarty óta tudunk, hogy „az élet megrontója”. Merem remélni, hogy Orbánnak nem ez a szándéka.

Mielőtt tovább mennék meg kell még említene az alakuló ülés „záró akkordját”.  A zeneileg rendkívül nehéz szózat eléneklése után a jobbik „műsoron kívül” elénekelte a székely himnuszt, ami alatt az MSZP képviselői tódúltak a kijárat felé, míg a Fideszesek állva végighallgatták, sőt, volt aki együtt énekelt a jobbikkal. Ha a székely himnusz nem tartalmazná azt a sor, hogy „Ne hagyd el veszni Erdélyt Istenünk”, akkor most visszavonhatatlanul kikiáltanám az MSZP-t a zsidók lakájának, amiről különben 8 év alatt tettek némi bizonyságot, de e sor miatt, higgadt fővel lehet hivatkozni a reváns politika nemzetközi elfogadhatatlanságára. Ha jelen lettem volna, csatlakoztam volna az éneklőkhöz nem politikai, hanem érzelmi alapon, amit a Jobbiknak most ki kellene hangsúlyozni. A 10 milliós, legatyásodott Magyarország nem nézhet szembe a kis Antanttal, miközben Nyugat Európa - szokásához híven - a füle botját se mozdítaná.

Ez apró epizód után - ami felett hamar eljár a feledés homálya - nézzük az ígérgetéseket! 1) Nincs az a kormányhatalom a világon (még az USA se) amelyik a munkanélküliséget meg tudja szüntetni. Kizárólag a termelésen múlik, amihez pedig piac kell. A világ éppen emiatt döglődik. Ha Orbánnak sikerül kihúzni a nyulat a kalapból, megzabálom a nemi szervemet. 2) A bűnözés megszüntetése nem lehetetlen, szükség is van rá, Orbán őszintén akarja is (erre való Pintér Sándor) kérdés, hogy ha az LMP bemegy az USA nagykövetségre, mit tud elintézni. A washingtoni zsidó lobby tevékenységét és hatalmát interpolálva, nem túl sok jót várok. 3) Az idősek mindig ki vannak és voltak szolgáltatva legalább 3 és fél évig egy választás után. A sok millió nyugdíjas miatt ott aztán tényleg lehet spórolni. Ha a nyugdíjakat Orbán nem fagyasztja be, minimum „ideiglenesen”, akkor érvénybe lép az egy alatti ígéretem. 4) A fiatalok kilátástalansága összefügg a munkanélküliséggel és az alacsony életszínvonallal, ez tehát egy jó ideig marad még akkor is, ha Orbán az erőlködéstől bekékül. 5) Az ingatlan panamák á la MSZP & SZDSZ biztos meg fognak szűnni. Ebben nagy segítségre lesz az ingatlanok elfogyása. Sebaj szőlészetek és kőbányák még vannak az országban. 6) A felelőtlenség egy érdekes dolog, ha te basztál el valamit, akkor felelőtlen vagy, ha én, akkor hibáztam. A dolog kizárólag retorikai kérdés. 7) Érdemtelen állami fizetések természetesen bőven vannak, megszüntetésük sokat hozna a konyhára. Az MSZP-SZDSZ hívek kiszórása nem okoz gondot, de a Fideszre szavazó középréteggel csínján kell bánni. Kíváncsin várom a fejleményeket. Na itt jönnek be a főorvos urak, akik elképesztő módon tudják formálni az idősek és betegek gondolatvilágát. Ha párhuzamot húzok a vizitdíj kudarc és Orbán pazarlás csökkentési vágya között, akkor a zászló nem Orbánnak áll. Persze a feladat nem megoldhatatlan, de akkor egy darabig jobb ha magánklinikákra járunk, beleértve az Orbán családot is. Egy-egy műtét alkalmából nem ollót, egy fél pár kalucsnit fognak bevarrni a hasfalba.       

Tibor bá blogja (208) Ez itt a reklám helye.

Néha én is bolyongok a hálón és érdekes felfedezéseket teszek. Tegnap például rábukkantam önmagamra, pedig nem is kerestem. Az összes online könyvesbolt az én könyveimet akarja berakatni a kosaramba. Ezek nem normálisak, ha tudnák, hogy hány eladtalan példány van a szobámban. Lehet, hogy télen ezekkel fogunk fűteni, főleg, ha nem lesz gáz (ami persze nincs hozzánk bevezetve, mert már akkor is több eszem volt). Aztán képzeljétek ráakadtam az egyik “földimre”, akinek (becs-szóra) egy büdös fillért se fizettem, és mégis halálra dicsérte az……na szóval mindent. De inkább átadom neki a szövegszerkesztőt. És ne felejts el rákattintani a vörösen kiszedett “Irány Ausztráliára”! De annak a másik pasinak a véleményét ne olvassátok el. Az egy közönséges pernahajder.

Irány Ausztrália: Egy sydney-i magyar írása - Megpróbálom nem elragadtatni magam, amikor Antalffy Tibor „Ausztráliába disszidáltam” című könyvét méltatom. E kötet sokat ígérő címéből egy földrész és egy életforma bemutatására következtethetünk. A címlapon egy koala macit láthatunk, de ez csak afféle humoros kedvcsináló, mert az író őszintén bevallja, hogy ő személy szerint egyet sem látott ezekből a kedves, de alamuszi állatokból. Ez a könyv nem az útikalauzok népes családját bővíti. Több annál, jóval több, mert nem azt tudhatjuk meg belőle, hogy melyik múzeumba érdemes ellátogatni, hanem azt, hogy ha nekivágunk a nagyvilágnak, mire is számíthatunk. Magyarán a kitelepülni szándékozóknak ad hasznos és megszívlelendő tanácsokat. De azoknak sem árt kézbe venni ezt a kiadványt, akik már túl vannak a nagy ugráson. Tibor szakavatott ismerője a disszidens életformának és mindazoknak a gondoknak, amelyek ezt a sajátságos utat kísérik. A saját tapasztalatait gyűjti csokorba, irigylésre méltóan közvetlen hangnemben, sok humorral, könnyed meseszövéssel. Örökérvényű és minden közegben helytálló igazságokat mond ki játszi könnyedséggel, de gondolkodásra késztetően. Míg egyfelől például a honvágy fogalmát képes tudományos pontossággal meghatározni, addig a felhozott példákon lehet derülni és álmélkodni, hiszen mi is ugyanebben a csónakban evezünk. Akad a könyvben egy jó adag fontos és hasznos információ is, de a szerző van annyira rafinált, hogy ezeket az oldalakat sem kell unatkozva átlapozni. A tájékoztatás mellett bőven jut hely a remek vicceknek és a jópofa anekdotáknak is. Több mint ötven évet ugrunk vissza az időben, hiszen hősünk 56-ban hagyta el az országot. Kor-dokumentum értékű az akkori állapotok ismertetése, de persze nemcsak ennyiről van szó. Mivel a könyv már a hazai rendszerváltás után íródott, így olyan részekkel is kiegészült a mű, amelyek aktualitása vitathatatlan. Jut hely az angol nyelv bemutatására is és itt most ne a segédigék helyes használatára gondoljunk. Sokkal többet érünk azzal, hogy megismerjük a káromkodásban oly népszerű „bloody” szó igazi jelentését, vagy az angolszász kultúra számunkra vadhajtásnak tűnő sajátosságait. Néhány olyan gondolattal is találkozunk, amely akár egyetemi disszertáció témája lehetne. Például, a szerző megfigyelése szerint az idegen nyelvet beszélőknél jelentkezik az a szindróma, aminek lényege, a megfogalmazott gondolatok anyanyelvtől eltérő átérzése. Ez a faramuci állapot magyarázza meg azt a tényt, hogy szemrebbenés nélkül fogadunk el olyan angol szavakat, melyeknek magyar megfelelője hallatán a hajunk tövéig elpirulunk. Ezt a sokoldalú kiadványt néhány fényképes oldal zárja, hogy kétségeink se lehessenek a leírtak hitelességét illetően. Nem tudom, hány honfitársam osztózott eddig abban a kellemes érzésben, hogy olvashatta ezt a könyvet. De ha ez a kiadvány már nem elérhető, azért még tudok vígasszal szolgálni. A szerző újabb könyvvel jelentkezett, „Irány Ausztrália” címmel, ami tulajdonképpen az „Ausztráliába disszidáltam” második kiadása kibővítve 2006-ban aktuális információkkal. E kötetek alapján állíthatjuk, hogy a szerző aztán igazán „ismeri a dörgést”. Talán nem meglepő ezek után, hogy már jó ideje Magyarországon él.

Különben alapos konkurenciája vagyok a Librinek, én 50 % ledvezményt adok. És még dedikálom is

Bobkó Csaba (Arma Gedeon) vendég blogja: Minden recseg-ropog

Akik kicsit is odafigyelnek a világ pénzügyi rendszerére, azoknak olyan vérfagyasztó élményben van részük, mint a tengerészeknek, akik látják, hogy a hajópatkányok menekülnek. A mi hajónk még nem süllyedt el, de a sűllyedés jelei már felettünk lebegnek.

Angela Merkel német kancellár koalíciós kormánya az EU-nál előterjeszti a eurozóna-országokban várható további államcsődök rendezett lebonyolításának kidolgozott szabályait! Merkel szerint “egy rendezett fizetésképtelenségi eljárás biztosítaná, hogy a jövőbeli mentőakciókban a hitelezők is részt vegyenek”.

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a hitelezők nem jutnának hozzá minden pénzükhöz, mint ahogy egyelőre elvileg ez a helyzet áll fenn a görög válság “megoldása” során (de nem vennék rá mérget, hogy ez a végső állapot), katonatiszt módjára nem fizetnének “szolidárisan” az eurozóna adófizetői, hogy az uzsorások és spekulánsok tovább élvezhessék a Nagy Szivattyú áldásait, hanem le kellene mondaniuk követeléseik egy részéről, ahogy az a magán csődeljárások során bevett gyakorlat.

Tehát, a német adófizetők-választók dühétől, szavazófülkében gyakorolt büntetésétől rettegő Merkel, és politikustársai maguk vágják le, a Magyarországon eddig csak a Jobbik által nem tisztelt, szent tehenet, a dogmát, hogy a hitelezőknek, spekulánsoknak az államadósságot bármi áron fizetni kell, ha beledöglenek is.

Természetesen, egyúttal világosan jelzi, hogy Merkel kormánya további európai, sőt euróövezeti államcsődökre számít. Épp ezért kritizálják a gazdasági sajtóban azzal, hogy a javaslat ugyan helyes, de időzítése a lehető legrosszabb, hiszen szétoszlatja a befektetők körében a görög mentőcsomag révén úgy-ahogy helyreállt bizalmat az eurozóna iránt.

Én nem feltételezem, hogy Merkelék ezt ne vették volna számításba, inkább arra következtetek, hogy számításaik szerint az a bizalom, amúgy is hamar elillanna, ezért semmit nem kockáztattak, viszont jelezték, hogy őket többé ne nézzék fejőstehénnek.

Még a minapi választási kampányban, és a választás után is visszatérő motívum volt a ballib és fideszes sajtóban és blogszférában is a Jobbik “felelőtlenségének”, “dilettantizmusának” emlegetése, a párt e programpontja által is jelzett kormányzásra éretlensége, hiszen a Szent Befektetőket (Hozsánna néked, Uzsorakamat!) életünk és vérünk árán is táplálni kell.

Az eszkalálódó válság gyorsan keresztülhúzhatja az amúgy is csetlés-botlásokkal induló kétharmados Fidesz-kormányzat terveit, és hamar kiábrándíthatja csodaváró szavazóit.

Egy súlyos európai, majd nyilván hamar globális pénzügyi válságból leszűrhető, nemhogy a megigért fejlesztésekre (pl. 3000 új rendőrre, vagy új Széchenyi Tervre, és főleg a “növekedés beindítására”) nem lesz pénz, hanem még a meglevő intézményhálózat és szociális ellátási szint fenntartására sem. Az ebből kialakulható elképesztő felfordulásban, hirtelen a társadalmi elvárások és a reális lehetőségek fősodrába kerülhetnek több ponton is a Jobbik, máig szélsőségesnek bélyegzett, elképzelései.

Az államadósság átütemezése és részleges, (majd a válság súlyosbodásával nyilván teljes) elengedése, a multikra alapozott gazdaság helyett, az önellátó nemzetgazdaság modellje, és számos mai állami feladat fokozottan az önkéntes helyi lakosok kezébe helyezése, közte a rendfenntartás egy jó része is, megkerülhetetlen kényszerűségből, rövidesen, világszerte alternatíva nélküli megoldások lehetnek.

Természetesen ez a mai világberendezkedésre már egy kicsit sem emlékeztető, új világ lenne, egy elképesztő fájdalmakkal, borzalmakkal járó kataklizma, a jóléti álom vége, amire az USÁ-ban is vannak ijesztő jelek, hogy a Globális Elit is ilyesmire készül!

Amikor a helyzet kiéleződik a Felvilágosodás háttérerői, miközben oligarchák szövevényeként kizsákmányolják a világot -  ami a darvinista eszmét valló rablócsorda körében teljesen megszokott dolog -   egymást is gátlástalanul pusztítják. Ezt tanúsítja a francia forradalom, a bolsevik forradalmárok, vagy a szovjet és a náci rendszer egymás elleni gigászi háborújának története is. Természetesen e két utóbbi rezsim ugyanazoknak a globális háttérerőknek volt a terméke, de nem voltak szívbajosak darvini élet- halálharcban tesztelni, hogy melyik válik be jobban. (erre talán még kitérek később, de megjegyzem, elképesztő a kurucinfó vaksága, ahogy Hitler születésnapját ünneplik…)

Az USÁ-ban az uzsoraelit a pénzügyi rendszer megkezdődött összedőlését látva, saját soraiból az egyik legkipróbáltabb, legtűzközelibb csapat, a Goldman Sachs vezetőit veti az éhes farkasok elé, hogy egy időre lefoglalja őket. A Goldman Sachs nem csupán egy a Wall Street tolvajai közül, a cég vezérkara az előző, és a mai kormányzat számos pénzügyi-gazdasági csúcskáderét szolgáltatta. A cég, a vezetői és részvényesei odavetése a közvéleménynek, a pénzügyi felügyelet általi perindítás és köztörvényes bűncselekmények, csalások vádjával ijesztgetés útján, azért szemforgatóan álszent dolog, mert a direkt bukásra tervezett, és naív befektetőknek eladott szar “érték”(telen)papírol, és a bukásukra kötött jólfizető biztosítások módszere a GS részéről nem a kivétel, hanem a szabály az uzsoracivilizáció pénzügyi rendszerében. Az egész világgazdaság, és annak pénzügyi rendszere, egy bukásra ítélt pilótajáték, egy nagy csalás. Ha már a GS-t kell a kocsiról a farkasok elé vetni, akkor a globális összeomlás nem lehet messze, tehát a Europe 2020 már idézett előrejelzése a nyárra várható brit csődhelyzetrők, és a FED esetleges téli csődjéről, talán most nincs tévesen időzítve.

Tibor bá blogja (207) Igazságszolgáltatás

A magyar igazságszolgáltatással elfoglalt emberek (bírók, ügyészek, ügyvédek) egyetértenek abban, hogy a bíróságok nem igazságot szolgáltatnak, hanem jogot érvényesítenek. Akkor pedig tisztelettel hadd javasoljam a kifejezés megváltoztatását „jogérvényesítésre”. Köszönöm! Akkor kezdjük elölről!

Jogérvényesítés Magyarországon gyenge lábakon áll. Igen, tudom! A bíróságokat nem illik kritizálni. Nem tilos, de nincs is igazán megengedve. Egy jogerős ítélet viszont szentírás. Én meg most szentségtörő leszek. Legrosszabb esetben elkárhozok. Tudniillik én, személy szerint nem vagyok megelégedve se a büntetőeljárással, se pedig a polgári-eljárással. Melyikkel kezdjem? Legyen a bűntető.

A bírói függetlenség egy mítosz. (végig a teljesség igénye nélkül) A bíró ítéletének meghozatalakor érdekes szempontokat tart szem előtt. Például, hogy a „piti” bűnözőnek ne kelljen kártérítést fizetni, pont annyi letöltendő szabadságvesztésre ítéli, amennyi időt az előzetesben eltöltött. A bűnelkövető ahhoz a párthoz tartozik-e amelyikre ő szavaz, vagy sem. „Fent” mi az elvárás. A bűnelkövető melyik társadalmi csoporthoz tartozik. A bűnelkövetőt melyik ügyvéd védi. Blamálja-e a rendőrséget vagy sem. Stb.

A bírónak meg van engedve a túlzott mértékű öntörvényűség. Például, azt fogad el bizonyítéknak, amit akar. Megteheti, hogy egyértelmű bizonyítékot egyszerűen átlép. Megteheti, hogy szakvéleményt nem fogad el. Újabb és újabb szakértőt rendel ki, amíg olyan szakvéleményt nem kap, ami elnyeri tetszését.

Amikor a bűnös végül is elnyeri büntetését a kiszabott büntetés igen sok esetben nincs összhangban az általános gyakorlattal. Pár millió ellopásáért ugyanannyit lehet kapni mint száz milliárd ellopásáért.

A legfelháborítóbb törvényi rendelkezés (amin a bírónak joga lenne módosítani, de nem teszik), hogy egy bűntény tervezésének a büntető tétele pontosan megegyezik az elkövetéssel. A törvényi rendelkezés abszurditása akkor válik világossá, ha egy gyilkosságra gondolunk. A leendő áldozat (és hozzátartozók) szempontjából nagyon nem mindegy, hogy valakinek a meggyilkolását csak tervezik, vagy a tervet végre is hajtották.

A polgári perekben a túlzott bírói öntörvényűség szintén érvényesül, de itt a fő probléma az eljárásban van. Például minden tárgyaláson elhangzik, hogy a hamis tanúzást 5 évig terjedő büntetéssel lehet sújtani, de nem tudni olyan esetről, amikor valaki ezért elítéltek volna, ami nem azt jelenti, hogy a hamistanúzás nem létezik. A polgári törvénykönyv (Ptk.) 4.§-a előírja, hogy a feleknek jóhiszeműen kell eljárni. Nos, ezt a paragrafust gyakorlatilag minden peres eljárásban megszegik, rendszerint mind a két oldalon, minden következmény nélkül. Bár az egymásra következő tárgyalások között, nem egyszer 5-6 hónap is eltelik. A vesztésre álló fél a beadványát rendszerint az utolsó napon, vagy a tárgyalás alatt adja át a másik félnek. Így aztán felkészületlenség miatt a tárgyalás elnapolják. Az se megoldás, ha a bíró elrendeli valaminek a 15 napon belüli beadását, mert a Ptk. egyik paragrafusa szerint „Legkésőbb a tárgyaláson jegyzőkönyvbe lehet mondani az ellenvéleményt”.   

Elképesztő módon hátráltatja az ítélethozatalt például az, hogy vagyonjogi perek esetében mindenkit perbe kell fogni, akinek egy adott vagyontárgyhoz (pl. telekingatlan) valamikor valamilyen köze volt. Még abban az esetben is a per lényegi része, azaz a kereset elutasítása éppen úgy nem hat ki még a legkisebb mértékben se az alperesre, mint a kereset teljes mértékű elfogadása. Magyarul az ilyen kvázi alperes részére tökéletesen mindegy, hogy a pert megnyerik vagy elvesztik. Viszont szerepe rengeteg bonyodalmat okoz, ha címet változtat, meghal, ismeretlen helyen tartózkodik. Az se segíti a gyors előrejutást, hogy az időhúzásnak számtalan módja van, amivel a vesztésre álló fél rendszerint élni is szokott. Ezért húzódhat el egy eljárás akár 10-15 évig is. Mivel a bírók ideje alaposan be van táblázva, egy - bármilyen okból kifolyólag bekövetkező - halasztást nem lehet 1-2 napon belül pótolni, hanem csak 4-6 hónap múlva. Ilyen ok lehet például, ha a fél napokkal korábban kimenti magát bármivel. Vagy a fél ügyvédje menti ki magát éves szabadságával, konferencián való részvétellel, külföldi utazással, stb.

Az se ritka eset, amikor a bíró a bizonyítási kényszert a feje tetejére állítja. Nem az alperesnek kell bizonyítani, hogy az aláírt elismervény ellenére nem vette fel a pénzt. Hanem a felperesnek kell bizonyítani, hogy a pénzt átadta. Ez még akkor is lehetséges, ha az elismervény aláírása két tanú által le van tanúzva, mert a felperesnek bizonyítani kell, hogy effektív rendelkezett pénzel, amit kölcsön adott.

Személy szerint engem az „életszerű” kifejezés intézménye bosszant a legjobban. Bármilyen állításra a másik oldal azt válaszolhatja, hogy „nem életszerű”. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek a szokásai eltérnek a nagy átlagtól, akkor nincs esélye arra, hogy nyerjen, mert tényleges tette „nem életszerű”. Végül, minden poént nem lövök le, mert akkor nem marad nektek semmi, pedig egész biztos vagyok abban, hogy „tudnátok mesélni”.  

Tibor bá blogja (206) Filmismertető: Orgasm, Inc.

Talán a film címének fordításával kezdem: Orgazmus vállalkozás. De azért hozzáteszem, hogy ez alkalommal a fordítás nem adja vissza az eredetit, ugyanis ez a fordítási feladat megoldhatatlan. A lényeg az, hogy a Big Pharma (a gigantikus gyógyszer gyártók) üzletet lát, tehát hatalmas profitot a női orgazmusban. És akkor a dokumentum filmről, mert, hogy dokumentum filmről van szó, aminek alcíme: The Strange Science of Female Pleasure [a nők (el)élvezésének furcsa tudománya] Így együtt már sejtetni engedi, hogy mi a téma. Bizony-bizony a hiszékeny nőket nem csak a csodálatos kozmetikumok vásárlására, plasztikai műtétekbe ugrásra lehet rábeszélni, de minden másra is.

A túlzás nélkül fantasztikus ORGASM INC. film alkotója, Liz Canner (aki egy hölgy, ami magyarok részére a nevéből nem derül ki) felvállalt egy erotikus film szerkesztését egy gyógyszergyár felkérésére. Az erotikus filmet egy új gyógyszer kipróbálásához kellett legyártani. A megbízást adó gyárban kikísérleteztek egy új pirulát, amiről azt várták, hogy a „női Viagra” legyen, aminek aztán a forgalmazását az FDA (Food and Drug Administration), vagyis a gyógyszerek forgalmazását engedélyező szövetségi hatóság, jóváhagy. Jóváhagy, de mire? Egy új női betegség gyógyítására. És mi lenne ez az új női betegség? Ez kérem a rettegett FSD, azaz Female Sexual Dysfunction, magyarul: „női szexuális diszfunkció”, megmagyarázva: egy olyan „betegség” aminek következménye, hogy a benne szenvedő nő szexuális élvezete vagy elmarad (a jó régi frigiditás) vagy nem éri el a kívánatos szintet. Végeredményben bebeszélik a nőknek, hogy az orgazmusuk „nem az igazi” lehetne sokkal jobb, sőt sokkal több, mert az „igazi” nő egy dugás alatt minimum háromszor elélvez.

Liz szabad bejárást kapott a gyárba, hogy felvételeket készítsen. Eredeti terveiben egy olyan film forgatása szerepelt, aminek témája a tudomány és az élvezet lett volna. Azonban hamarosan ráébred, hogy megbízói és más gyógyászati körök valójában ki akarják használni a nőket (miközben egészségüket sodorhatják veszélybe) sok milliárdos haszon reményében. Így aztán az ORGASM INC. Egy feltáró betekintés lett a gyógyászati iparba és a marketingbe, amik ténylegesen, és átvitt értelemben is, megváltoztatják az emberiség mindennapjait az egészségük, betegségeik, vágyaik, legvégül pedig az orgazmusuk tekintetében.    

Hogy a film eljut-e Magyarországra, azt nem tudom. Hogy a női Viagra ideér, abban viszont egészen biztos vagyok. Leányaim! Ne dűljetek be. Ne vásároljátok meg pénzért az egészségügyi problémákat, belétek beszélt „betegség” meggyógyítása ürügyén. Remélem, időben szóltam.

Tibor bá blogja (205) Most jó lenni katonának, legalább is veteránnak! :-)

Ami a magyar médiából kimarad: - Tegnap arról írtam, hogy az Amerikaiak elvárják, hogy NATO szövetségeseik katonákat küldjenek Irakba és Afganisztánba. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy az égvilágon semmi értelme és célja nincs ennek a 10 éve folyó háborúnak, amiben megközelítőleg másfél millió arab hagyta ott a fogát. Míg az amerikaiak részéről a mai napig összesen 6450 és ebben nincsenek benne a NATO szövetségesek halottai, beleértve a mi két halottunkat is. Ami ennél sokkal megdöbbentőbb, hogy az Amerikai Veterán Ügyek Osztálya által nyilvánosságra hozott adatok arról árulkodnak, hogy a közel-keleti háború veteránjai közül naponta, ismétlem naponta átlagosan 32 volt katona kísérel meg öngyilkosságot, akik közül 18-nak sikerül is. Természetesen kénytelenek voltak felállítani egy „öngyilkosság megelőző” programot, ami a becslésük szerint évente 250 veterán életét menti meg. Ennyi volt katona az amputált végtagokkal biceghet tovább állás, és remény nélkül a nagy kilátástalan semmibe. Az „öngyilkos forróvonalat” havonta tízezer veterán hívja fel lelki vigasz elnyerése érdekében. Ez annyira sikeres, hogy az első meghiúsult öngyilkossági kísérletet 9 hónapon belül „mindössze” 11 százalék ismétli meg.

Már csak egyetlen egy adattal untatlak benneteket. 2009-ben 1868 amerikai veterán ontotta ki saját életét, akik közül 247 nő volt. Általánosságban a nők gyakrabban kísérlik meg az öngyilkosságot, de a férfiak nagyon arányban járnak „sikerrel” elsősorban azért, mert lőfegyverüket használják, míg a nők ennél szelídebb formát választanak.

Még meditálhatnék a felett, hogy mi ennek a 10 éves háborúnak az értelme, de nem teszem. Minden esetre a temetkezési vállalkozásoknál Amerikában nincsenek elbocsátások. Lehet ez is egy szempont.

Tibor bá blogja (204) NATO a feleslegessé vált szervezet?

Feleslegessé? Aligha. Különben is a nagyméretű, jól beágyazott bürokratikus szervezeteket szinte lehetetlen kinyírni, még akkor is, amikor már az égvilágon semmi szükség nincsen rájuk. Bürokrácia további bürokráciát szül. A NATO eredeti feladata megszűnt, léte feleslegessé vált. Már nem létezik a Szovjet Unió, Varsói Szerződés, nincs többé kommunizmus. De a behemót nem végezhető ki, mert számtalan, magas beosztású ember karrierje függ tőle. Na meg különben is! Ki kell tehát találni számára valami új feladatokat, ami elkerülhetetlenül azzal jár, hogy Washington el fog követni néhány hülyeséget, ahogy ez már itt-ott meg is történt. Elsőnek elhatározták, hogy a feleslegessé vált NATO-t kibővítik, annak ellenére, hogy Bush I. a nagy átalakulás estéjén megígérte Moszkvának, hogy ilyet nem követ el. Ez a döntés egyértelművé tette a szervezet részére, hogy mostantól kezdve Oroszország a hunyó. Mentségükre legyen mondva, a balti országok és a kelet-európai volt csatlós országok tapsoltak hozzá, hiszen a II. világháborút követően, évtizedeket töltöttek el a szovjet elnyomás alatt, és a népnek nem sok kedve akadt a gyors megbocsátásra. Ebben első helyen a lengyelek álltak, akik a Katyni mészárlást nagyon is a szívükön viselték. Minden esetre az oroszok visszatérésétől tartó kelet-európai országok számára a NATO tagság egy sokat jelentő biztosíték volt, nem tudván arról, hogy a számlát egyszer be fogják nyújtani.  

Csakhogy míg a kelet-európai országok NATO tagsága Moszkva részére elfogadható volt, addig a cári Oroszországhoz tartozó Ukrajna és Grúzia megkörnyékezése már nagyon nem. Nem is történt meg. Erre fel találták ki a rakétarendszer felállítását Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban, ami nyilvánvaló provokálás volt az oroszok felé, olyan elfogadhatatlan ürügy alatt, mint „Meg kell védeni Amerikát és Nyugat Európát az Iráni nagyhatalommal  szemben.” Az oroszok viszont úgy gondolták, hogy ez felfogható egy első csapásra kialakított rendszernek is.

Mint már írtam, a NATO egy szovjet ellenes szövetség volt, azonban egyik napról a másikra a felhalmozott fegyver és személyzet „munka” nélkül maradt. Hogy úgy mondjam, ki dobott pénzt jelentett mindenki számára. Az USA részére viszont kínálkozott a lehetőség, hogy saját, egyéb céljaira felhasználja. És mit ad isten, lettek saját célok. Hülyére bombázták az oroszok előretolt hadállásának felfogható Szerbiát, majd Irak után Afganisztánt is megtámadták - és akkor most jön a számla benyújtás - Amerika a barátság fenntartásának feltételéül elvárta a kelet-európai országoktól, hogy küldjenek katonákat a semmilyen európai célt nem szolgáló, iraki és afganisztáni hülyéskedéshez.

Brüsszelben viszont kezdenek új gondolatok születni. A NATO főtitkára Anders Rasmussen a múlt héten egy NATO vacsora alakalmából, nem hivatalosan felvetette, hogy a rakétaelhárító programot el lehetne vetni ha az oroszok bevonásával egy Irán ellenes koalíciót alakítanának ki helyette. Európai szemszögből nézve ezzel nagy rakás pénz lenne megspórolható, és egyben talán el lehetne távolítani a Nyugat-európában szanaszét felhalmozott amerikai atomtölteteket, miután egy meglepetésszerű orosz támadástól nem kell tartani. Erre az Obama adminisztráció külügyminisztere, az elnökségért riválisként harcoló Hillary Clinton perceken belül válaszolt. Ezek szerint az amerikai nukleáris fegyverek mind addig Európában maradnak, amíg az oroszoknak nukleáris fegyvereik lesznek Európában. Ez utóbb megnevezett kontinens - ha jól tudom - az Ural hegységig tart. Egyszerűen kifejezve, az idők végezetéig, amit az európai szövetségeseknek le kell nyelni.  Na, ez az a nyelés, ami a számomra azt jelenti, hogy Németország, Norvégia, Hollandia, Belgium aligha nevezhető független, szuverén országnak. Magyarországról meg már nem is érdemes beszélni.   

Tibor bá blogja (203) Az első muszlim miniszter Németországban

Hogy is van, más kárán tanul az okos, a hülye pedig a sajátján se. Erre a mondásra nem lehet jobb példát találni, mint amit a németek tettek. Egészen pontosan a CDU egy török bevándorló munkás Németországban született, de a muszlim vallást gyakorló leányát, miután ügyvédi diplomát szerzett, a Szociális Minisztérium élére jelölték ki. Az első leendő, muszlim államminiszter-asszony, Aygül Özkan még le se tette az esküt, amikor egy interjúban kijelentette, hogy a német állami iskolák tanterméből el kell távolítani a keresztre feszített megváltót. A csinos törökszármazású hölgy, akinek fényképe itt látható, elképesztő negatív bizonyítványt állított ki politizálási készségéről, de egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen sors vár Európára a nem is olyan távoli jövőben. 

Tibor bá blogja (202) Oligarchák

Tetszik nekem ez a kifejezés, amit Orbán Viktor a vasárnapi beszédében kétszer is említett. Én magam is gyakran használom. Csakhát, én nem vagyok Orbán Viktor, az én szavamra senki se figyel, de legalább is nem egész Nyugat Európa. Mindegy, a nép lelkes, szarunk az oligarchák pofájába. Bár csendben megjegyzem, hogy az adós részéről meglehetősen hülye ötlet a hitelező pofájába szarni, de ez most nem fontos. Az a fontos, hogy az oligarchák mennyire sértődékenyek és miként válaszolnak erre a megkülönböztetésre. Lehet, hogy sehogy. A forintból holnap után is csak 263 darabot kell adni egy Euróért, és akkor nem történt semmi. Orbán Viktor 8 évi várakozása után megkapott hatalomhoz kapcsolódó eufória bocsánatos bűn. A szavazók megkapták a koncot a szavazataikért. Engem csak az idegesít egy kicsit, hogy esetleg az eufória multával se fog Orbán Viktor ügyelni arra,hogy mit mond, pláne mit cselekszik és nemzeti érdekeinket illetően, ez nem biztos, hogy jó. Úgy különben gratulálok neki. Nem, nem a győzelemhez, a felfedezéséhez: ez a nép olyan hülye, hogy két-harmados többséggel szavaz be a hatalomba egy olyan pártot, amely programját illetően egyetlen egy dolgot se árult el. Ennek a népnek elég, ha azt mondják: Hajrá magyarok, hajrá Magyarország! Nem tehetek róla, de engem ez réges-régi híradókra emlékeztet, amikben látható volt a frontra lelkesen induló katonák vigyorgó integetése. Aztán láttam néhány évvel később a rongyos, koszos, kiéhezett, vánszorgó hadifoglyok menetét. Ugyanazok a férfiak voltak, de csak negyed annyian, a többi nem is vánszorgott, ottmaradt a csatamezőn.