(760-sz) Vissza magyarhonba

Tibor bá’ szemelvénye a

Légy az én palimadaram-ból

 

 A taxis, aki márkában utazott – 1988 őszén felpezsdült az ország. Valami elindult és mindenki érezte, itt a nagy alkalom, most vagy megcsinálja a szerencséjét, vagy egyszer és mindenkorra lecsúszik. Hollósy Karcsi gyerekkori barátomnak volt egy Buda környéki telke, amit passzra dobott, fene tudja miért. Az volt az elképzelése… mit tudom én, talán nem is volt elképzelése. Egyik este jött egy pasi, és leszámolt kétmillió forintot az asztalra. Ugye, kétmillió forint az húsz köteg ezres, el lehet számolgatni egy fél éjszaka.

Másnap beállít hozzám Karcsi, hogy most mit csináljon a pénzzel. Nem akartam komolytalan lenni, különben azt mondtam volna neki, „add nekem”, így ki kellett találnom, vajh mi a frászt szeretne tőlem hallani. Mert az ám a jó tanács, amit hallani szeretnének. Mondtam, hogy forint formában nem maradhat. Pontosan ezt akarta hallani. Másnap elkezdte felvásárolni a környéken kapható összes NSZK márkát, (ugye, akkor még két Németország volt). Még az árfolyamokra is emlékszem, 42 forintot adott egy márkáért. Csak úgy mellesleg, azóta a forint inflált vagy 50-60 százalékot, a német márka mégis 45-46 ebben a pillanatban. Az ötlet tehát nem volt oltári, de most nem ez a lényeg.

Egyik ismerőse ajánlott neki egy taxis havert, akinek rengeteg reptéri fuvarja van, meg ismeri a bandát. Szóval, hoz márkát, amennyi kell. Karcsi rászállt a fazonra, aki ugye egy közös ismerős, még ha csak futólagos is. A fazon mondta, hogy telefonál, ha aktuális a buli. Másnap telefonált is: „van 500 márka”. Jött, felmarta a 21 rongyot, és diszkréten távozott. Húsz perc múlva nyomja a gombot, liheg, itt az ötszáz márka. Nem nagyon éri meg neki, mert csak egy rongyot keres rajta, de hát a haverságért, stb. Eltelik három nap. A fazon újra telefonál: „van 300 márka”. OK. Jön, felmarja a 13 rongyot, gondosan visszaad belőle négy kilót, szóvak precíz. Elrohan, félóra se telik el, nyomja a gombot és leteszi a 300 márkát.

 Közben Karesznak gondolatai támadtak és elfilózik egy kicsit az ügyleten. Ilyen tempóban húsvétig se váltja át a két milliót, addigra pedig szart se ér a forint. Kérdezi a fazont, nem lehetne-e egyszerre többet. Dehogy nem, csak akkor ki kell ugrani a Keletihez, mármint az ott lévő benzinkúthoz. Ott van a gyűjtőhely, de lehet, hogy 43-ba fog kerülni (csak úgy közbeszúrom: ezzel a megjegyzéssel frankósította a dolgot). Nem számít, vágta rá Karesz. Inkább legyen most 43 – gondolta – mint tavaszra 555 és még mindig egy csomó forint a szekrényben. A fazon el, negyven perc múlva vissza.

– Mi tartott ilyen soká? – kérdezi Karesz.

– Volt közben egy fuvarom – válaszolt a fazon, majd folytatja – valamiből élni is kell.

(most megint csak közbeszúrva: ezzel a kis viccel tovább frankosított – a türelem fontos tényező)

– különben minden rendben: Van tízezer márka, de sajnos csak 43-ért, ahogy mondtam. Szóval, itt most 42-ért kapom, és ugye nekem is kell keresni valamit, (közbeszúrva: ez a harmadik frankosítás). Karcsi leszámol 430.000 forintot (már nem merem azt írni, hogy 430 rongyot. Azt hiszem, amikor már együtt van száz darab, az rég nem rongy), és persze várja a 10 ezer márkát. Még most is várja. Ki a franc hitte volna, hogy a Keleti pályaudvar ilyen messze van?

 

A borbély kétszer vág meg – Jó ideig úgy hittem, csak a postás csenget kétszer. Azt hittem a borbély legfeljebb egyszer vág meg, de inkább egyszer se. Tévedtem. Nem akarok pontos címeket mondani, mert újabban divat hitelrontás címén mindenkit beperelni, , akinek van némi kápéja otthon. Adva van tehát egy újlipótvárosi borbély és környéke. A környéke azt jelenti, hogy mindenfajta pénzes hapsik, akik hétköznap mondjuk, bedolgoznak a Művészeti Alapba, vasárnap pedig munkásőrként hülyéskednek Hűvösvölgyben. A borbélynál természetesen van egy jópofa borbély is, aranyból a keze, és persze odajárnak a környék pénzeszsákjai, ráadásul minden reggel, mert utálnak bíbelődni a saját pofájukkal, borotválkozás ürügyén. Zoli, a jópofa borbélyfiú hatalmas keresletnek örvend, mindenki az ő beretvája alá akar leülni. Ügyes és udvarias, de mindenekelőtt szimpatikus. Nem turkál kuncsaftjai magánéltében, inkább sajátjáról beszél. Feleség, két kicsi gyerek. Szóval van gond. Meg ez a bejárás. Csepel rohadt messze van, hiába jó a közlekedés. Közben megy az élet, borotválás, szöveg. Milyen szimpatikus ez a gyerek. Egy szép nap nagy híre van. Három házzal ide eladó egy öröklakás. A környékbeli kuncsaftoktól tanácsot kér. Megéri-e a másfél milliót? A kuncsaftok felmennek a megadott címre, már csak úgy udvariasságból is, hiszen olyan rendes fiú ez a Zoli, és biztatják, vegye meg. Bizony megéri. Milyen jó lenne – válaszol Zoli – itt lakhatna a környéken, nem kellene annyit utaznia.

Aztán, egy hétfő reggel bizalmasan megsúgja, döntöttek, mármint ő és a felesége. Csak egy baj van, hiányzik 100.000 forint. megpróbálták lealkudni 1 millió négyszázezerre, de nem ment. Szerda délig huszonhárman ajánlották fel a százezer forintot. Zoli szép csendben és szigorú egymás után mind a huszonhárom kuncsaftnak felment a lakásába, és begyűjtötte a pénzt. Ha jól számolok, 2 millió és háromszázezer forintot. Tény az, Zoli egy kicsit izgatott volt. Aznap mindenkit megvágott a beretvával, igaz csak egyszer. A másodikra délután került sor. A kölcsönadók arra gondoltak, feleség, két gyerek, itt fog lakni háromháznyira, ebben a műhelyben dolgozik már mióta…. Tehát, tutira mentek. Zoli is ment, de világútlevéllel Bécsbe. Kettőmillió háromszázezer volt a zsebében, akarom mondani a motorházban felfüggesztve egy madzagon. Később kiderült, se feleség, se két gyerek, de ez már nem volt lényeges. Állítólag a huszonháromból öten az óta is igen jó barátok. Még mindig járnak Hűvösvölgybe, igaz nem munkásőr egyenruhába, és a pénzről nem beszélnek. Úriember pénzről sosem beszél!

Ugye az előzőekben szereplő „főhősök” kifejezetten csaltak. Erről még azt kell tudni, hogy a „csalás” az büntetőjogi kategória. A Büntető törvénykönyv, a közkedvelt Btk. a 318 paragrafusában így fogalmazza meg: 318 § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el. Az egyszerű, parasztos csalás azonban nem tartozik a conman kategóriába, és így ezekről egy másik részben lesz csak szó. Amit a conman esetében levonhatunk, az a következő: Csak addig legyünk jóhiszeműek, amíg a pénztárcákat nem kell megnyitni. Amikor pénztárcanyitásra kerülne a sor, akkor követni kell a nemzetközileg elfogadott bank szabályokat. Csak a rideg tények számítanak!   

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

3 gondolat erről: „(760-sz) Vissza magyarhonba

  1. üdv Tibor Bá és Mindenki!
    Mondják: “Amíg lószar van, veréb is van”.
    Szinte mindenkit le lehet “húzni”, csak meg kell találni a “gombját”.
    Mert itt vannak – példának okáért – a geddonisták. Mindenféle szart rájuk lehet sózni, amivel “túlélhetnek”.
    Bocsi…az írás így annyira idő-, és helyszerű!…. 🙂

  2. A mai társadalom nagy lehúzói az alapítványok. (Előre is elnézést a kivételekért, de az nagyon ritka.)
    Mindenkitől csak pár ezer Ft-ot kérnek. Az alapítványi elnök meg mercivel jár, de még a szimpla tagoknak is ingyen van a telefonálás. A rászorulóknak meg csak csurran-cseppen.
    Nem rég olvastam, hogy már vannak kimondottan alapítványokra szakosodott marketing cégek. Leveszik a bevételek jelentős hányadát, cserébe a reklámokért.
    Szóval, hogy aktualitása is legyen a dolognak, csak olyannak adjátok az 1%-otokat, akire így-úgy, de rálátással vagytok.

  3. “Csak addig legyünk jóhiszeműek, amíg a pénztárcákat nem kell megnyitni. Amikor pénztárcanyitásra kerülne a sor, akkor követni kell a nemzetközileg elfogadott bank szabályokat. Csak a rideg tények számítanak! ”

    De bizonyám.. És olyan sokan bedőlnek ma is.. Csomó fake gyűjtés beteg gyerekeknek, aztán a végén az ember már akkor is gyanakszik, amikor tényleg nem kéne. De azoknak pl. akik úgy csalnak, hogy az utolsó szalmaszálba is kapaszkodó rákos betegeknek kínálnak csodagyógyszereket..szétlőném a térdét. És volt aki az ilyen csalók miatt abbahagyta a rendes orvosi kezelést. Meg is halt, persze miután utolsó pénzén elkezdte a csodakúrát..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük