Tibor bá’ online
2011, augusztus 21. Vasárnap – Allan Hall jelenti Berlinből
Hitler Adolf Mein Kampf–ját újra kiadják Németországban
Hitler Adolf önéletrajzát, a Mein Kampf-ot 2015-ben újra ki fogják adni Németországban. Ez lesz az első alkalom a II. Világháború végét követő új német alkotmány tiltása óta.
Az 1945 utáni német alkotmány szerint a náci filozófia terjesztése elzárással büntethető bűntény. Azonban a Bajorország (ahonnan a náci mozgalom elindult az 1920-as években) tulajdonát képező szerzői jog 2015-ben, a szerző berlini bunkerban bekövetkező halála után 70 évvel lejár. A müncheni székhelyű Kortárs Történelem (IfZ) egy jegyzetekkel ellátott kiadás mellett döntött. A magyarázó szöveggel bővített kiadás segítségével a diákok jobban meg fogják érteni a történelmi kort.
A bajor pénzügyminiszter szerint még nem döntötték el, hogy hozzájárulnak-e a könyv kiadásához, de a szerzői jog lejárta után az IfZ-nek nem lesz szüksége az engedélykérésre. Különben – állítja a miniszter – véleményünk szerint a mű lábjegyzetes kiadása helyére teszi a szerző hamis állításait és téves nézeteit, ami sokkal jobb, mint az új nácik által kinyomtatott verzió. A németországi zsidó vezetők máris jelezték, hogy támogatják a kiadást, mert szerintük ezzel az új nácik elesnek a Mein Kampf hasznosításától. Azonkívül a magyarázatokkal ellátott könyv, minden kétséget kizárva, tisztázhatja a könyvben szereplő mítoszokat.
Az IfZ 2015 előtt szeretne düllőre jutni a bajor pénzügyminiszterrel, hogy a munkálatokat már most elkezdhessék. Az ok elég nyilvánvaló, ha megfontoljuk, hogy a Harmadik Birodalomban a Mein Kampf-ból több példányt adtak el, mint a Bibliából. Hitler multimilliomos lett könyvének tiszteletdíjából. A könyvén kívül újságok folytatólagosan leközölték a művet, beleértve angol napilapokat is.
A könyvet Hitler a börtönben írta, amikor 1924-ben elítélték a törvényes kormány megdöntésének vádja miatt. A mű maga teli van egy tanulatlan ember gyűlöleteivel és előítéleteivel. A könyv oldalairól számtalan esetben tárul az olvasó elé zsidóellenes zavaros fecsegés, aminek lényege a beígért kiirtásuk. Más helyeken arról ír, hogy Oroszországot meg kell hódítani, és területeit elvenni, mert a német népnek aránytalanul kevés művelhető föld jut. A náci Németországban több, mint 12 millió példányt adtak el. Jelenleg a könyv Törökországban best seller.
Nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá, jellemző az emberiségre, hogy egy primitív könyv lázba tud hozni egy műveltnek hitt nemzetet.
Üdv Tiborbá és Mindenki!
„Nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá, jellemző az emberiségre, hogy egy primitív könyv lázba tud hozni egy műveltnek hitt nemzetet. ” – írtad.
A nemzetek – minden nemzet – polgárainak nagy része:
– Hülye mint a segg.
– Ha vezetőik – legyenek azok bármilyen oldalról jövők – tudnak hatni alantas ösztöneikre: irigység, kapzsiság, uralkodni vágyás, FELSŐBBRENDŰSÉG -, akkor BÁRMIRE felhasználhatják őket.
Jelenleg „magyarkodás” gyűjtőszó alatt folyik az agy-átállítás, a magyar népesség arra alkalmas egyedeiben.
Egyszer egy akkori kolléganőmnek /pszichológus/, akivel a nevelési tanácsadóban dolgoztam, kifejtettem máig is vallott nézetemet, hogy a 100-as IQ alatti emberektől elvenném a szavazati jogot, mire ő le-fasisztázott.
Sarkított hasonlatom szerint: a buta ember úgy verethető, mint a birka, az okos ember meg legalább, mint bika: kényszerrel, karikával az orrában, vezetőszáron és terelőkutyák által sakkban tartva.
Na, ennyit az „Én Népemr”- ről, /”Mein Kampf”/.
Na én egy nagyon nagyon csúnya hasonlatot tudnék mondani, amiért valószínűleg sokan meg fognak kövezni:
Megírták a Bibliát, amiben rengeteg nagyon jó gondolat volt, erkölcsi irányadó gondolatai túlmutatnak minden azóta következett koron. De mivel az emberiség azóta sem volt soha elég érett ahhoz, hogy megértse és tömegesen magáévá tegye a könyvben leírt tanokat, így több halált okozott az inteligens és manipulatív emberek kezében, mint azelőtt és után bármi.
Ezt csak azért írom, mert ha a Mein Kampf-ot sem ott kezelik ahol annak helye van (Egy börtönben megkeseredett végletekig hataloméhes katonai zseni kísérlete az emberek saját maga mellé hangolása az emberek alapvető vadállati ösztöneinek felébresztésével), akkor az halált és háborút hoz.
Szerintem.
Én azt vallom, épp ideje sem szabad tabusítani, tiltani, suttogva beszélni róla, mert az csak misztifikál..Tőlem kötelező olvasmánnyá is lehetne tenni, a diákok egy része halálra unná, másik része kiröhögné, harmadik része meg már amúgy is olvasta lábjegyzetek nélkül, csak több pénzt fizetett érte.esetleg vett mellé Tomcattől egy „főnököm egy osztrák festő” feliratos divatpólót two in one.
3. Na most egy az egyben egyetértek…
Ja,…és az nem megy a fejembe, hogy egy Magyar Ember /így nagybetűvel/, hogy a fenébe éltetheti Hitlert, mikor az megmondta, hogy a magyaroknak szolga szerepet szán.
Anyám sváb volt, apám magyar. Ha Hitler győz, és a szüleim mégis „összehoznak” Engem, akkor apámat fejbe lövik, anyámat bebörtönzik, Velem meg Mengele kísérletezett volna, mert KORCS vagyok.
2: „katonai zseni” , nem volt az, a tábornokai nem ok nélkül akarták kinyirni.
Hitlert egyébként nem lehet kiragadni az akkori német környezetből. A vesztes Német Birodalmat(!) a végletekig megalázták, sárba tiporták /minket is/. A weimari köztársaság csak rontott a helyzeten. Hitlernek a németek elhitték, hogy ezen változtatni tud. Akár azzal is kampányolhatott volna, hogy: „We need change” 🙂 (És egy darabig működött is a dolog.)
Azt persze tudnotok kell, hogy nem véletlenül fordítottam le ezt a vasárnapi cikket. A népbutítás témája most nagyon aktuális nálunk is.
7: Remélve, hogy a végkifejlet nem lesz hasonló, mindenesetre némi párhuzam felfedezhető Hitler hatalomra jutása és az itteni 2/3 között. A „nép” itt is változást akart a korábbihoz képest. Meg is kapja 😉 , ezt hívják majd „reálhozam” -nak 😀
.
Két harmaddal megváltoztatható az is hogy 4 évente legyen választás? Mondhatják hogy kérem még nem fejeztük be, és a nemzet érdekében mi maradunk míg meg nem csináljuk amit akarunk, hisz a nép ezt várja tőlünk és imád minket? A volt főnököm fideszes párttag. Volt tavasszal valami kongresszuson vagy tanácskozáson, ahonnan visszajőve azt mondta, hogy a fidesz előrehozott választásokat fog tartani, amíg esély van rá hogy győzzön, már nem kell a két harmad, mert meghozták már a kétharmados törvényeket..6 év alatt meg meg tudnának mindent valósítani amit akarnak, mert azok után többé nem lesz esélyül kormányra kerülni, ezt gondolják.. elég ijesztő.
De előrehozott választásokról ennek ellenére szó se esik. lehet hogy egyszerűbb a negyedik év második felében azt mondani, hogy akkora összeomlás előtti válsághelyzet van, hogy maradnunk kell ha nem akarjuk hogy pusztuljon a hon…
10:
Ha egyáltalán „gazdaságilag” megéljük az általad említett negyedik év második felét. Ha a fidesz gazdaságpolitikája így folytatódik, 2012-ben már borulhat a bili.
9. Én ahogy egyszer már írtam, el tudom képzelni, hogy itt valamilyen okból (Például egy szép nagy márciusi autóborogatás Pesten) szükségállapotot hirdetnek, és befagyasztják a szavazásokat meghatározatlan ideig (Például, amíg „Magyarország gazdaságilag és társadalmilag nem stabilizálódik”, tehát örökre). Szerintem.
11: Elsősorban az állami költségvetés borulhat(na). Ott viszont lehet(ne) spórolni.
A gazdaság többi része ettől még prosperálhat. Közhely, de minden attól függ, mi lesz Németországban.
5: Mikor mondta, hogy a magyaroknak szolgaszerepet szán?
6:”Hitlernek a németek elhitték, hogy ezen változtatni tud.”
Miért, nem tudott?
1 Mein Kampf – Az én harcom
Aztán elmondanád hogyan kell magyarkodni ?
13: „A gazdaság többi része ettől még prosperálhat.”
Szerintem a gazdaság nemhogy növekedni nem fog, hanem inkább vissza fog esni, gazdasági prosperitásról jövőre szó se lesz. Inkább elbocsátások, bérbefagyasztások, stb.
A 168 órából: „Orbánék legtöbbet hangoztatott célja a gazdasági növekedés gyorsítása – emlékezzünk, 5-6 százalékos évi emelkedésről beszéltek -, főleg a belső fogyasztás növelése révén, valamint a foglalkoztatás jelentős bővítése. Amit eddig tettek és amit a jövő évi tervekről tudunk, mindennek gyökeresen ellene hat. A különadók bevezetése és fenntartása, a központilag meghatározott béremelés és az adórendszer hibáiból adódó jövedelmi korrekciónak a vállalati szférára való hárítása, a közszféra létszámcsökkentése és bérbefagyasztása, a többi, a reáljövedelmet erodáló és megszorító lépés visszafogja a fogyasztást, fékezi a növekedést és korlátozza a foglalkoztatás emelkedését is. Ezzel kirántja a szőnyeget a Fidesz-kormány gazdasági koncepciójának leglényegesebb elemei és így a középtávú konvergenciaprogram számai alól, mert azok éppen a gyorsan növekvő gazdaságra és foglalkoztatottságra épülnek.”
14: Tudott változtatni, de a végeredmény megint egy tönkrevert Németország lett.
16: A fidesz azt a gazdaságpolitikát erőltetné, ami az első kormányzása idején működött. Csak akkor az előzmény a Bokros féle megszorítás volt (aminek az eredményeként jobb helyzetben volt a büdzsé, mint a mostani kormányváltáskor).
Ez előre látható volt, láttuk is, az „adjunk nekik időt” fideszesek mostantól kezdve kussolni fognak. Anyósom 84, bottal, betegen elvánszorgott, hogy leadhassa szavazatát a Fideszre. Már szidja őket. a 2/3 után már szidhatja. Nyakunkra hozták Orbánt, aztán most majd elmennek meghalni, nekünk meg itthagyják a szart.
17: Orbán azt csinálja, amit Bushtól tanult, csak azt felejtette el, hogy a forint nem tartaklék valuta.
Hogy nektek mindenről „azorbán” jut eszetekbe …
ez mán a fóbia ! 🙂
Persze tudom én ő diktálta Hitlernek a Mein Kampf-ot is 🙂
18: Sosem gondoltam, hogy Orbánt fogom védeni, de tényleg nem volt alternatívája a választáskor. A 2/3-dal valóban túlgyőzték magukat, ez viszont a fidesz legnagyobb csapdája is egyben. Ha nem produkálnak valamit a „zemberek” jóléte érdekében, akkor úgy járnak, mint az mszp, lassan eltűnnek a történelem sülyesztőjében – vagy tényleg jön a „viktatúra”.
Esetleg tényleg olyan hülye a választók egy része, hogy az sem érdekli, ha üres a zsebe, csak OV legyen a góré. Ez viszont már vallási (vagy orvosi) kérdés 🙂
16 Aki 168 órát olvas úgy is marad ! 🙂
21 Miért, tele van a „Hócipő”-d a „168 órával”? 😀
21: HVG-t is szoktam. 😛
Egyszerűen tematizálják a közéletet.A pásztor,miközben szalonnázott,azért a bőrt odavetette a kutyájának,amire az hálásan rá is vetette magát.
Azt hiszem van élet a Mein Kampffal vagy nélküle is.
A szalonnáról meg mélyen hallgatunk.
20: Mi nem volt neki? Az egykulcsos adórendszer rá volt erőltetve? Na ne már!
Részlet a Mein Kampf-ból (gyenge idegzetüek ne olvassák !!! ) :
„Minthogy én majdnem minden reggel öt óra elõtt felébredtem, rászoktam arra, hogy a kis szobámban lakozó egérkéknek néhány száraz kenyérmaradékot vagy kenyérhéjat vessek a padlóra, és figyeljem ezeknek a bohókás állatoknak a harcát néhány jó falatért. Annyi nélkülözésen mentem át életemben, hogy ezeknek a kis állatoknak az éhségét és gyönyörûségét nagyon jól el tudtam képzelni.
E gyûlés utáni reggelen is öt óra felé ébren hevertem fekvõhelyemen, és figyeltem a kis állatok hancúrozását. ”
🙂 🙂 🙂
22 Nem értem mit írsz mert üvölt a fülembe a klubrádió.
🙂
5 re Egy részlet a Mein Kampf-ból :
„Harmadik Birodalom Adolf Hitler felfogását követve a 2. értelmezésben fogalmazta meg az „árjaparagrafust”. Eszerint árjának számít minden olyan európai ember, akiben legalább dédszülõkig bezáróan nincsen zsidó vér. Az árjaparagrafus feltételeinek tehát megfelel a magyar is, ha családjába nem került be zsidó vér. „
26-28: Légyszi fogd magad vissza!
25: Orbán Viktornak, mint miniszterelnök-jelöltnek nem volt a választás megnyerésére esélyes alternatívája más pártból. Hogy gazdaságpolitika címén mit csinál, az más kérdés. Egyébként az új adórendszerrel – családi okokból (3) én jobban jártam 😀
Bocs Tibor Bá !
(azt hittem a post témája a Mein Kampf nem pedig „azorbán” )
30:
Az lényegtelen, hogy az egyén jobban vagy rosszabbul járt. A lényeg, hogy a belső fogyasztást nem javította, és a beigért munkahelyek nem jöttek létre.
31:
Állandóan offol a téma, nem csak most. Orbánon nincs mit védeni, de teheted, csak a nivóra ügyelj.
26:
Még szerencse, hogy majd felvilágosult, haladó szellemiségű européerek „ellátják magyarázatokkal” ezt a szennyet. 😀
Így emlegette a magyarokat Hitler a Mein Kampf-ban:
„Végül kevés magyartól eltekintve a németek adták a közös külpolitika képviselõinek nagy részét is.”
„Itt, az egyes országokban, Magyarország kivételével, a politikai nagyság emléke vagy teljesen hiányzott, vagy pedig a feledés homályába merült.”
„Az idõközben világvárossá fejlõdött Budapest elõször lett a riválisa, (mármint Bécsnek – Mikka) márpedig ennek a városnak nem az egységes Monarchia összetartása, hanem sokkal inkább egy részének az erõsítése volt a feladata.
De mik számítanak benne mítosznak? A zsidó nagytőkések befolyása, vagy a keresztény vallás által kiépített rend felborulása más vallások követőinek beáramlásával?
Hitler nem utálta a magyarokat, de még undorítónak se tartotta őket, aki ilyen következtetéseket vont le a könyvből az hibázott. A különbőző fajta népek elegyét tartotta undorítónak és a nem Európában ‘őshonos’ népeket tartotta alsóbbrendűeknek.
Amúgy van egy gót betős, vagy 50 éves Mein Kampfom, sokra nem is tartom ezektől függetlenül.
Megvallom őszintén eddig nem olvastam a Mein Kampf-ot .
Most e poszt kapcsán néztem utána annak a legendának ,hogy a náci fajelmélet szerint mi magyarok alacsonyabb rendü faj lennénk .
Minden történelem tanárom ezt tanította a „szocializmus” -ban. Hazudtak .
33-35:
Teljesen mindegy, hogy mi van rólunk a mein Kampfban. A németek pontosan úgy néznek le minden népet, ahogy az angolok is. A háború alatt se szövetségesek voltunk nekik, hanem ágyútöltelék. Ezt elhihetitek nekem, mert élénk emlékeim vannak. A néhány dícsérő szó az Osztrák-magyar Monarchia miatt van. Elvégre Hitler tizedes ebben a hadseregeben szolgált. Budapest szépsége a II. világháborúig világhírű volt. A megkopás annak küöszönhető, hogy Budapest maradt ott, ahol volt 1946-ban, míg mások hatalmasat fejlődtek.
35.No.tehat kedvelt teged,nyugodtan aludhatsz hitleres pizsiben is csak vvigyázz lehet h. csak azt hiszed hogy magyar vagy ugyanis azt nem tet
Szerintem meg csakis csak katonai ‘szemszögből’ tervezett a magyarokat érintve, ha inkább egy magyar ezredet áldozott fel a német helyett, akkor az azért volt mert azok kevésbé voltak képzettek/felszereltek illetve loyálisak (igen ez a veszélyes faktor). Úgyanúgy áldozta fel ettől függetlenül legkiválóbb németekből álló seregeit a keleti fronton a totális győzelem érdekében.
Persze egy bizonyos menyiségű ellenszenv mindig van a kultúrák között.
36
Budapest nem versenyezhet anyagi szempontból a tőlünk nyugatabra található városokkal, mert nincs annyi pénzünk! Viszont azt meg lehetett volna tenni, hogy azért valamennyire igyekeznek megőrizni egy egységes városképet! Vagy hamár fejlesztünk nyugati módra pl. üvegpalota, akkor azokat csak egy bizonyos városrészben engedélyezni!
Hitlerről meg annyit, hogy őrült! Egy darabig bejött neki, utána nem, de mivel őrült nem tudott leállni! Ha szu megtámadása előtt kipurcan ma a 3. birodalom lenne az északi szomszédunk!
37 Dorka ! A magyar nem faj hanem identitás vagy ha úgy tetszik kultúra. Így nem hiszem magam magyarnak hanem az vagyok .
37:
Dorka, szörnyen slampos vagy. Mielőtt mentesz, olvasd el, amit írtál.
38:
Szerinted? jegyeznek téged valahol? 🙂
ezmost
csesszemeg a billenttyűzet azz irodaban nem slampossaag mostt képernyőbillentyűvel szenvedek de minjárt agyfaszt kapok tőle,azt akartam irni
42: Azt mond ha nem így van.
34. Marv! Ha nem tartod sokra, miért idézed ezeket az ostoba dolgokat? Nincsenek fajták, rasszok vannak, egyetlen faj különböző éghajlatokra alkalmazkodó (!)formákkal.
„Nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá, jellemző az emberiségre, hogy egy primitív könyv lázba tud hozni egy műveltnek hitt nemzetet.”
Erre a megjegyzésedre meg én sem tudom megállni, hogy ne idézzek egy nemrég olvasott könyvből. Egy szenzációs, szórakoztató bohózat, az amerikai főhős, aki a Koránból akar egy filmsikert forgatni, a Jézus Krisztus a szupersztár mohamedán párját, de ezért a helyszíni forgatások során összeütközésbe kerül az arabokkal, elfogják és egy földalatti titkos börtönben sokmindenen megy keresztül. Pl. ideológiai átnevelési kísérleten…
„Books. I devoured books. Avant-garde socialist stuff, they brought me: Che Guevara’s journals, The Protocols of the Elders of Zion, which I’d been hearing about all my life but had never read, printed right in Cairo. The Protocols are one hell of a book, let me tell you, hard to read really, very deep, but when it got a grip on you, you couldn’t put it down. There is this secret world goverment of Jews, are you with me? And these Jews are causing depressions and inflations, and assassinations, and national debt. They are behind every political party without exception (in the west, I guess) using liberalism as a blind just to bamboozle people. And they are undermining morality too, and promoting atheism. In fact just about everything bad you’ve ever heard of is caused by Jews: monopolies, the armament race, wars, alcoholism, prostitution, secret police, blackmailing… Jews invented plutokracy, the rule of gold. They invented the visual media to turn Gentiles into unthinking submissive beasts. They are placing their agents as governesses and tutors in Gentile homes to corrupt the joung. They had subway systems dug so if anybody gives them any trouble they can blow up all the big cities , after which they can inoculate remaining resisters with frightful diseases. I’m telling you the Protocols really turned my head around about Jews. I knew it was taught in Egyptian schools and had been strongly recommended by Adolf Hitler and Nasser, not to mention Idi Amin, but when I read it, wow, it was dinamite. Int he last sections it’s real scarry, fortelling the future, which is kind of like Orwell’s 1984, but with Jews out int he open now, and everybody Jewish. It really sent chills up and down your spine.
My captors were just the tiniest bit embarrassed about it, I had the feeling. It would serve as an antidote to what we got in America, they told me.
These guys were a little batty ont he subject of Jews. They were internationalist and socialist and humane, and then they came to Jews and to Israel and they changed from the new Arab into old Arab. But the Protocols were really something, and since they didn’t give me anything for a while I reread it. God, int he west we couldn’t get away with stuff like that any more. Maybe I was pitching this Mohhammed movie too high for Arab taste. Maybe they’d think it was highbrow. Deep down in my heart of hearts I secretly envied the wacky Russian who’s concokted the Protocols. Here I wrote nourishing stories about peace and friendship and how you should fear no evil even though you walk through the valley of the shadow of the death.
And this crazed Russian probably on starvation wages puts together this French satire on Napoleon III, dressing it up with slaviphile ravings, and it circles the world a hundred times, the most influential book since Origin of Species, and now even when it had past out of stile int he West, it still held a large part of the world in thrall: just because the Czarina happened to have it on her when the Bolsheviks gunned her down int he basement in Ekaterinenberg. Such shabby stuff, no uplift in it at all.
Say what you will, confinement gets man down. Here I was in this Arab underground prison, destined perhaps to pass away without ever having won any hearts or any minds at all for all I knew, with church attendance dropping, and this semi-literate Russian had earned inmortality. I wasn’t paranoid enough, that was the trouble with me. I should learn from the Protocols, drink deep…”
Szóval a Mein kampf is megfelel a szükséges feltételeknek, komoly jövő állhat még előtte…
HUNcenek,hogy a hitleri fajelmelet szerint meeg veletlenul sem ő mondja meg hogy magyar e.identitaasra nem kivancsi a fajelmelet.pontosan ez a lenyeg.bocsa
46: Ezek nem ostobaságok, hanem történelem, és egy közismert történelmi személy HELYES megítélései. (a sok rossz mellet)
A rassz meg a faj ugyan az…
49. NO COMMENT…
37 Kedves Dorka ! Nincsen hitleres pizsim , mi több szánalmasnak és nevetségesnek tartom a „hobbynácikat” mint ahogy a sarlókalapácsos 5ágú csillagos pólóban rohangáló hülyegyerekeket is .
Hitler egy őrült volt és a legnagyobb kárt a német népnek okozta. De sohasem került volna hatalomra ha elötte meg nem alázzák a német népet. Aminthogy mi sem léptünk volna be a háborúba ha nincs Trianon .
50, Egy fajba tartoznak azon egyedek, melyek egymással képesek párosodni és életképes utódokat létrehozni.
Kaukázusi, mongoloid stb: a homo sapiens mint faj nagyrasszjai
Akkor ki beszél itt ostobaságokat?
51: Mit ‘NO COMMENT’??? Szerinted Hitler midnen szava badarság volt?
53: A race szó -ebben az értelemben vett- magyar fordítása faj.
Én definíciókról beszélek. A fajelmélet mint olyan marhaság, egyetlen faj van, meg annak rasszjai, ld. előbb. Hiheti magát felsőbbrendűnek egy náció a többinél, törzsközösségekben az volt az ember, aki a törzshöz tartozott. Biológiailag ez természetesen nincs így. Valójában – és erre pont a melldöngető Felsőbbrendűk és követőik a legjobb példa – az ember egy két lábon járó állat, általában rosszabb és kegyetlenebb a legvérmesebbjénél. Skizofrén faj vagyunk, elképesztő brutalitás az egyik oldalon, a művészetek és irodalom „emberfeletti” magaslatai a másikon.
53 pl. Ló és szamár 😀
56 Ha ló nincs a szamár is ló !
(bocs Tibor Bá !) 🙂
55: Tudom mire gondolsz, Révai lexikon is alátámasztja, de a fajelmélet már fajelmélet marad.
Kedves Dorka !
Nem vagyok rasszista sem náci nem akarom bizonygatni de megmagyarázom miért :
Mert éppen olyan gondolkodási tévútnak vagy inkább zsákutcának tartom mint a szovjet kommunizmust a bigott vallásosságot a hitet a piac mindenhatóságába a gyerekes technika imádatot vagy a tudomány vallásos tiszteletét .
36:
Tiszta sor, a faji gőg a vesztüket is okozta. A Szovjetúnióban sok helyen felszabadítóként ünnepelték őket, de ők úgy bántak velük mint az állatokkal. Itt jönne a „ha”, de ugye a történelemben…
Hitler a Monarchiában született, de nem szolgált annak hadseregében. A 16. bajor „List” gyalogezredben teljesített szolgálatot. Mert nem szerette a Monarchiát. Rozoga tákolmánynak nevezte, amit az „erőszak tart össze”.
A magyar vonatkozású sorokat (amik szinte közömbösek) csak azért másoltam be, hogy megmutassam; kb. ennyi van a magyarokról a Mein Kampf-ban, szó nincs alsóbbrendű magyarokról, pláne nem kiirtandókról.
60:
1946-ot követően a művelt, nem zsidó, polgári körökben (budai uricsaéládok) közszájon forgott, hogy ha Hitler megnyerte volna a háborút, nem lett volna jobb sorsunk, mint Rákosi uralma alatt.
58:
Igazad van. A fajelmélet kifejezés bevonult a köztudatba függetlenül attól, hogy mi a „faj” definíciója. Igen egy éjfekete néger férfinek és egy északi fehérbörű nőnek lehet közös gyereke, tehát biológiailag egy fajnak számít, de a közvélemény nem így gondolja. Aztán majd, ha a nőt meg akarják lincselni, be fogok állni a sorba. 🙂
Nagyon kiváncsi vagyok,hogy egy pigmeus képes lenne-e életképes,normális utótod létrehózni egy eszkimóval?
Véleményem rövid a témához:
Az én értékszemléletem szerint egy olyan „műnek” amely alapját adta egy ilyen világégéshez,egy elmebeteg vágyálmaira építve 72 millió áldozatot okozva az egész világon,na szóval egy ilyen műnek a történészek polcain van meg max a helye.(Elrettentésnek)
De nem kiadva,sokszorosítva,terjesztve.
Lehet bármilyen feloldás 70 év stb…stb..meglehet oldani..a jelen kor politikusainak hozzáállásán múlik.
Még csak nem is tiltani kell,hanem elég a józan társadalmi többség megvetése és a „mű” helyén kezelődik.
De ha terjeszteni,újraideologizálni kezdik,a csírából növény lesz.A táptalaj így is megvan hozzá…..
És állítólag XXI.század van…jó volna előre tekinteni…
63,
Sajnos a demokrácia nem fogja megoldani a cigány túlszaporulatot.
Minden ország őshonpolgára mára már farkasszemet néz a globalizáció etnikai mumusaival.
Egyedűl csak a Mein Kampf segit.Ezt nagyon jól tudják már a németek.
62. Mért ne tudna összehozni életképes gyereket? Csak az egyik szülője ott fázna, itt melege lenne, nem lenne jó seholse.:-) ilyen feltevést:D
61: Tiborbá, miket ír már? Komolyan beállna lincselni??Közvélemény ide vagy oda,pl a miskolci egyetemen a szőke csajok csak úgy másszak befele a négerek ágyaiba. Volt aki direkt mert négerbabát akart kiskora óta. Lett is neki egy gyönyörű, csak apuci olajmérnök és túl sokat volt külföldön.Lassan el is felejtette, hogy van neki itthon egy kis ovis krampuszkája, meg egy bánatos felesége.. szóval azért ez manapság már nem olyan közvélemény-dolog.. De a filozófiatanárom lánya is egy afrikai pasihoz ment hozzá Franciaországban, már két pici van, és ők jól meg is vannak.Lincselni még nem akarta őket azért senki..
Mellesleg az én első szerelmem egy délkelet ázsiai fiú volt,csak nem mondom az országot,mert egy nagyon ismert ember nevelt fia ..nem mondom hogy apám nem volt kiakadva:-) de nem azért szakítottunk végül. Még meg is szöktünk a híresember nyaralójába az ország másik végébe.. utólag nem bánom hogy nem mentem hozzá, túl nagyok voltak a kulturális különbségek, amik a szerelem elmúltával nem múlnak el..
64 Kalotaszegi, a 64-esed után már nem csodálkozom a 62-es kérdéseden. Ezt értheted úgy ahogy gondolom.
63. Szinte az összes vallási főkönyvet betilthatnád ilyen alapon. Mindegyik okozta legalább 2x, van amelyik 10x ennyi embernek a halálát…
Mondjuk az is tény, hogy legalább nem volt bennük leírva, hogy írtani kell (Még a Koránban sem), míg a Mein Kampfban le van írva. Tény az is, hogy egyes neonáci, divatpánk hülyegyerekek szinte már vallási könyvként tekintenek rá.
66,
Ezt úgy értem,hogy egy zsidó szemszögéből nézve egy erdélyi romániai magyar csakis fanatikus palesztinként képződhetik le a tudatában.Ezt úgy értelmezheted,ahogy akarod , de nem erről szól a fáma,hanem arról,hogy sok százezer nyugati család mára igencsak megelégelte a beáramló tarkabarka multikulti térhoditását az életterébe és ennyi már elegendő az ultranacionalista máglya lángra lobbantásához.
Az igazi nacionalismus nem bűn.
Hanem kiváltság.
60:
Ezt nem csak a Rákosi megváltozhatatlannak hitt rendszere, az abba való kilátástalan beletörődés mondatta velük?
Vagy a népbírósági perek után még volt aki másként merte gondolni? Legalábbis hangosan?
Sosem fogjuk megtudni, hogy igazuk lett-e volna, de azért megkockáztatom, hogy ha nem voltak zsidók, azért csak-csak jobban jártak volna Szálasival, mint Rákosival. Főleg, ha úri családok voltak.
68. és erre javaslod megoldásként a „mein kampfot”..mint igazi nacionalizmust/64. no comment
3!
Egy 17 éves ezt még nem értheti.És még sok felnőtt sem érti..
És ki is vitte be a börtönbe az írógépet amin írta Hitler ez az izét?Naaa?..(Arma hol vagy?)
65!
A szomszédomba (a harmadik házba)is van egy néger kisfiú gyerek.Az anyja fehér ,az apja meg a legfeketébb,szén néger,akit még az országból is ki utasítottak.Aztán az a kislány(az anyja) ugy nézett ki mint aki kettőig sem tud számolni.Csak a néger farokra ugrani.Ezekből a gyerekekből lesz a legnagyobb tróger.Már 10 éves a gyerek,de már párszor adtam, neki mert egy rámenős szemtelen.Pedig a másik szomszédban lopóséknál,aki egyedül neveli a fiát ,és lopni tanítja,annak nem olyan szemtelen a gyereke (pedig az is megéri a pénzét)mint ez a néger kölyök.Ezeknek milyen identitásuk lesz?Milyen hazájuk?Se ide,se oda nem tartoznak ,majd.Én személy szerint nem szeretem az ilyet..Osztom is őket rendesen..
70. Németeknek? Miért ne? Ha ők igazi német árják, akik szemellenzősen úgy hiszik, hogy németország még mindig a világ közepe, akkor lehet mondani, hogy ők a sok hülye „Isten, Haza, Család” hívők, és ehhez nekik eszköz lehet a mein kampf. Igaz, hogy realitás nincs benne, és nem illeszkedik sem a kor szükségleteihez, sem a valós lehetőségekhez, az igazsághoz meg főleg nem, az ilyen esetben nem számít.
Ahogy azoknak sem számít, akik monarchiás címerrel ellátott nagymagyarország zászlóval nagymagyarkodnak és minden nagymagyarkodásuk abban merül ki, hogy megvernek három cigánygyereket, arra meg nem gondolnak, hogy ez nem rajtuk csattan, hanem ezért megtorlásról a „100 tagú cigányzenekar” a helyiek nótáját húzza el… (Megtörtént eset keszthelyi környezetben nagy arcuk volt, félholtra vertek két feleakkora cigánygyereket a Nagykanizsai neonáciknak, és a cigányok megtorlásul megvertek két középiskolás helyi srácot Keszthelyen, akiknek annyi bűnük volt, hogy adtak cigit a neonáci hülyegyerekeknek… Hmmm…)
hmm… ja… bammeg
71.én sem vagyok feltétlen híve Melike a nagy kultúrkeverésnek, de azért nem mert a gyerek tökre megissza a levét.. egy azaz egy félvér kisfiút ismersz, ez meg nem nevezhető túl reprezentatív merítésnek tapasztalat céljából. de készséggel elhiszem hogy seggbuta fehér mama seggbuta fekete négerre ugrott rá, és ebből segghülye gyerekük született, akit még nem is nevvelnek együtt, vagy sehogysem..
Hitler zs volt, Hitler zs volt, Hitler zs volt…
63, Drusza:
A szerzői jog jár le 70 év után tehát nincs szó semmiféle „feloldásról”. Egyszerűen csak a kiadónak nem kell jogdíjat fizetnie az örökösöknek.
76. Ki vállalta fel, hogy ő Hitler jogutódja Mein Kamp szerzői részéről?
72
„akik monarchiás címerrel ellátott nagymagyarország zászlóval nagymagyarkodnak”
Ezt hogy a fenébe hoztad össze?
Ha lehet nagymagyarkodni, akkor lehet nagynémetkedni, nagyszlovákkodni, nagyizraelkedni is?
Vagy ez a „magyarkodás”, mint elítélendő dolog, csak nekünk van fenntartva, a többi nemzetnél pedig érdem, és egészséges nemzettudatnak nevezik?
78. Én magamba pont keszthelyi éveimben fogalmaztam meg egy alaptételt…
Lehet nagy neonáciskodni, és lehet egészséges nemzettudata valakinek.
Egyetlen dolgot teszek én fel alaptételként:
Ha az ember jobban gyűlöl bárkit, mint amennyire szereti a hazáját, akkor az nagymagyarkodik és neonáci hülyegyerek.
Ez minden országban így van szerintem.
Ha az embernek egészséges nemzettudata van, nem fog ok nélkül elmenni verekedni valakivel csak azért mert más színe van. Legfeljebb, ha az a más színű illető valamilyen atrocitást tesz a tieid ellen már lehet fellépni. (És itt NEM a végletekig elliberializálódott „törvényes” eljárásra gondolok, mert lassan a bírót is be lehet perelni, ha elítél egy cigányt…) És itt kéne meghúzni a határt. Szerintem.
Fuhh, miből maradtam ki. Én itt ügyelek, egy beteg meg is halt a kezeim közt ma, ti meg itt lassan ölre mentek a nacionalista hülyeségeken. No, csak finoman.
A hatás-ellenhatás a politikában is ugyanúgy érvényesül, mint a fizikában.
Nem tudom, az új kiadás lábjegyzeteiben meg lesz-e emlive, hogy a Mein Kampf irásának idején százezrével haltak éhen a németek, a győztes hatalmak nyilt politikájának köszönhetően, ami gyakorlatilag Németország kivéreztetését célozta a kifizethetetlen jóvátételek által.
Nem kellett ahhoz feltétlenül hülyének és bunkónak lenni, hogy milliók válasszák az egyetlen felkinált kiutat az éhhalál elől.
Ha a németek számára elég bizonyiték adódott a mindennapi életben hogy őket le akarják törölni a térképről, akkor lehet, hogy szinten minden eszköz megengedett volt az ellenfél „dehumanizálására”.
Az, hogy bonyolult „fajelméleteket” vagy inkubátorokból kiszórt csecsemőket találnak ki vélt vagy valós sérelmek megbosszulására a politikusok, az gyakorlatilag mindegy.
Ezek a meglevő feszültségek aggresszív feloldását célozzák a célközönség intelligenciája szintjén.
Persze be szokott jönni ilyenkor a „valódi háttér” is, mint ahogy Szaddam főbűne az volt, hogy euróért akarta az olajat adni, Kadhafi is az ezüstdénáron törte a fejét és ettől lett rosz fiú, úgy valaki majd csak kikeresi az eredeti Curchil idézetet, miszerint a francot se érdekelte Hitler terjeszkedő politikája, inkább az, hogy nem volt hajlandó beolvadni a győztesek által kialakított pénzügyi rendszerbe.
A németek ügyesek….
Bedobták a csalit…
És most blogok, fórumok ezrein fogják vitatni a világháború eddig kevésbé is mert részleteit, ami a győzteseket egyre kevésbé dicsőségesebb fényben fogja feltüntetni.
Hitler és társai bűneire nincs mentség, és hiteltelen az aki mentséget keres.
De magyarázat van, ami embereket, népeket olyan helyzetbe taszít ami állat ösztönöket ébreszt.
És amíg ezeket a körülményeket nem tisztázzuk a politikai korrektség béklyói nélkül, addig ki vagyunk téve annk, hogy ez bárhol, bármikor megismétlődhet.
Az Orbán-Hitler hasonlatot meg mégegyszer át kéne gondolni…
Az igaz, hogy Orbánt az előző rendszer ámokfutása látta el a 2/3-al, és az is igaz, hogy a tömegek nagyrészét a „bosszú” lehetősége csalogatta a Fidesz karjaiba…
Sőt, még a fennálló világrendszerrel való szembehelyezkedés is felróható a párhuzam listájára… de akkor el kellene már dönteni, hogy akkor kiket szolgál Orbán? Ugyanir itt szokott jönni a negyvenszáz redurchmarsch hogy Orbán csak látszólag … meg izé…
Mert észre kellene venni… A 20. század fasizmusa az előző század végének túlhajtott liberalizmusára volt válasz az USA-tól a briteken keresztül az olaszokig…
A jelen jobboldali radikalizálódás pedig az elmúlt 20 év hiperliberális elosztási rendszer jutalma.
Lehet hogy pár év múlva egy új Hitler nevét fogjuk rettegve emlegetni…
De ma nem kellene tenyerünkből etetni azokat, akik „kitenyésztik”, és a táptalajt is előkészítik neki.
Elmondhatom nektek, hogy én azon kevés európai, vagy úgymond fehér ember közé tartozok aki a saját „bőrén” tapasztalta mit jelent a diszkrimináció. Az igaz, hogy engem nem pakoltak vonatra, nem fosztottak meg a munkától való jogaimtól, nem gázosítottak el és zártak koncentrációs táborba. Ugyanakkor egy magyarországon élő emigráns család rekesztett ki, mert ez a család a kultúrája részének tekintette, hogy a vegyes házasság nem elfogadható és ártalmas. Mindamellett nem álltak velem szóba, barátnőmet állandó lelki terror és nyomás alatt tartották. Senkinek nem kívánom ezt az érzést, és higgyétek el, az ilyenfajta kirekesztő, ignorens, rasszista magatartásnak már előtte is ellene voltam. De nem ugyanaz mindezt tudattal felfogni, hogy ez rossz. Amikor a saját bőrödön érzed, amikor a szíved görcsberándul, a torkod összeszorul mert tehetetlen vagy, amikor megtapasztalod ezt a kegyetlen érzést az teljesen más. Lelkileg megsimmisít, szinte lenullázódsz és úgy érzed magad mint egy darad szar. Ez kihat a mindennapjaidra, a lényedre. Beleég az emberbe és nagyon nehezen gyógyul… Mindezt megéltem a huszonegyedik században, Magyarországon, Európában, európaiként.
77: Drakonisz:
„Ki vállalta fel, hogy ő Hitler jogutódja Mein Kamp szerzői részéről?”
Jó kérdés, de bizonyára van valami unokatestvér vagy ilyesmi.
Ez a „nagymagyarkodás” kifejezés pedig arra jó, hogy a nacionalizmust (vagy patriotizmust, ha így jobban fekszik) a lehető legkisebb méretűre zsugorítsuk. Gondolkodjunk úgy, hogy inkább éljünk külföldön, mert itt minden rossz, továbbá az állam rossz gazda és a külföldi tulajdon üdvözlendő.
Lehet, hogy vannak olyanok, akik ebből hasznot húznak?
A II. VH-ban, voltak hatalmas csaták, voltak okos hadvezérek és votl sok halott. Pontosan úgy, mint más csatákban. Természetesen mindig a győztes írja a történelmet, így Drezda bombázásáról vagy az urkán éhínségről a legtöbbe nalig tudnak valamit, pedig ugyancsak emberiség ellen elkövetett bűnök.
Még egy dolog, ami gondolkodásra ad okot: hány olyan történelmi esemény van, amelynek történészek (vagy sem) általi kutatása, a kutatás eredményeinek napvilágra hozatala tiltott, sőt, több országban börtönbüntetéssel sújtandó?
(Gondolok itt arra, hogy nem az az eredmény jön ki, mint ami a „hivatalos” álláspont.)
80: ne dicsekedj! Honnan tudod, hogy én tegnap hányat öltem meg? :-;
84: Nem olyan nagy boldogság ám az orvosnak, ha elveszít egy pácienst. Édesapám napokig próbálta emészteni, persze örökre sosem tudja feledni. Talán a megmentett életek jelentenek némi gyógyírt.
Szóval csak finomam, kérlek.
81. Attila 🙂
„Az Orbán-Hitler hasonlatot meg mégegyszer át kéne gondolni…”
Az Orbán-Rákosi hasonlat engedélyezett?
85: finom vagyok és brutális! 🙂
Jancsika tálalási módjára nem tudtam más kifejezést találni, mint hogy „dicsekszik”… Régi vád az orvosokkal szemben, hogy munkadarabként tekintenek a betegre. Gizike, ma mennyi volt a selejtszázalék? 2? Az jobb, mint a múlt hét átlaga…
Bocs, nem bírtam megállni…
86: MIért, Hitler megsértődött??? 🙂
HUN-CE
Rosszul fogalmaztam a 1:-emben. A „Népem”-et, a mai magyar, kb. „Orbán Népére” értettem. Tudom hogy a Mein Kmapf az: Harcom.
„Magyarkodáson” Én a következőt érte: Szófosó, szájtépő, nem realista nemzetieskedés. Van még: „elmúlnyolcév”, és „fogjunkössze”.
No..Hajrá Magyarország! 🙂
89: az nem magyarkodás, hanem nacionalista demagógia és minden országban előfordul.
87: Nem igazán értem, mi baj azzal a „tálalási móddal”, hogy a kezeim közt halt meg. Mi lett volna jobb? A karjaim közt halt meg?
Egyébként abszolút nem dicsekedtem, csak jelezni próbáltam, hogy nem volt túl jó napom.
A beteg már haldoklott, amikor a mentő behozta, de 30 percen át próbáltuk újraéleszteni. Előre tudható volt, hogy nem fog sikerülni.
91: Azt minden értelmes ember tudja, hogy amennyiben az emberi agy 5 percig nem kap vérellátást, beáll az agyhalál. Az agysejtek egyszerűen felbomlanak. Ennek ellenére fél órákon át szokás az újraélesztés. Ez engem fel szokott háborítani. A vízből kihúznak egy hullát, kihívják a mentőket, akik fél órán át újraélesztik. Aztán közlik, hogy mindent megtettek, de már nem tduták visszahozni az életbe. Felteszem, ez társadalmi nyomásra történik. Vgyis az orvosok fél órán át püfölik az elhunytat, hogy az istenadta, hülye nép meg legyen nyugodva. Tibor bá, elnézést az off-ért. 😀
79
„Ha az ember jobban gyűlöl bárkit, mint amennyire szereti a hazáját, akkor az nagymagyarkodik és neonáci hülyegyerek.”
Biztos, hogy jól átgondoltad ezt a mondatot?
93:
Az idézett mondat értelmetlen. A szeretet fokát és a gyűlölet fokát nem lehet összemérni. Ugyanis nincs elfogadható skála. Gyűlöletet gyűlölettel igen, mert nincs szükség skálársa, csak összemérésre. Példával. Két görögdinnye közül meg tudod állapítani, melyik a nagyobb, de mérleg nélkül nem tudod megmondani, pontossan hány kiló a súlyuk.
94
A fehéret a feketével valóban nehéz összehasonlítani, de én inkább azt kifogásolom, hogy Drakonisz elég szerencsétlenül, sőt félreérthetően fogalmazott.
Ha jól sejtem, a mondanivalója jószándékú volt, csak kicsit „elcsúszott”.
Azt meg, hogy negatív megnyilvánulásokra bárki is a „magyarkodás” kifejezést használja, nem csak sértőnek, de károsnak is tartom, mert ez az egyik eszköze a nemzeti öntudatunk letörésének, aminek többek közt következménye a mai téma, azaz, hogy az „elit” bármit kénye-kedve szerint megtehet velünk.
92: Én úgy tudtam, hogy szívmasszázskor levegő is kerül a tüdőbe egyrészt a pumpálástól, másrészt a szájon át lélegeztetéstől. A sejtek még dolgoznak, vérkeringés is van, persze nagyon szar, de van. Bár túl sok újraélesztős tapasztalatom nincs.
96: Szívverés nélkül nincs vérketingés. A szívmasszás, tulajdonképpen ritmikus nyomkodás, hogy a szív magághoz térjen és kedjen el dobogni. Nyomkodástól nem megy vér az agyhoz. 5 perc után nincs semminek se értelme.
86 Gloucester
„Az Orbán-Rákosi hasonlat engedélyezett?”
Persze.
Igaz, Rákosit szovjet tankok garantálták az országban, Orbán ellen meg a NATO-t akarta behívni a demokráciáért aggódó liberalista hazafiak csoportja…
De mindenesetre jók ezek a párhuzamok…
Olyan jókat lehet röhögni azokon, akik a jelen világ végét hidetik, de pont azért törnék kerékbe a Patást, mert nem tarja fenn az önmegsemmisítő nyugdíjrendszert, nem nyalja a multik seggét és elzavarja az IMF-et.
98. Attila 🙂
Örülök, ha jól mulatsz és mindenért más a hibás, kivéve Orbán.
Korábbi posztból hadd szabadjon idéznem egy gondolatot: „Magyarország mindenképpen vesztes lesz. Nincs meg az országos önellátáshoz szükséges apparátus, mert leépítették, és jelenlegi pártunk és kormányunk sem kívánja visszaépíteni, max. a felelősöket börtönbe zárni (de sztem. azt is csak mondja, mert mondani könnyű).”
Amíg a nyugdíjpénzek államosításából nem az önellátást finanszírozzák, de az IMF-nek beszólnak (színjáték, cirkuszt a népnek), amíg janus-arcú politikával csak a saját hatalmukat betonozzák be, addig nem tudom őket dícsérni.
Arma válasza ez volt korábban (nem szó szerint, bocsánat), de nagyon egyetértek és fontosnak tartom:
Ezzel a politikával 1% lesz a túlélési arány, nem 50%.
92: „91: Azt minden értelmes ember tudja, hogy amennyiben az emberi agy 5 percig nem kap vérellátást, beáll az agyhalál. Az agysejtek egyszerűen felbomlanak. Ennek ellenére fél órákon át szokás az újraélesztés. Ez engem fel szokott háborítani. A vízből kihúznak egy hullát, kihívják a mentőket, akik fél órán át újraélesztik. Aztán közlik, hogy mindent megtettek, de már nem tduták visszahozni az életbe. Felteszem, ez társadalmi nyomásra történik. Vgyis az orvosok fél órán át püfölik az elhunytat, hogy az istenadta, hülye nép meg legyen nyugodva.”
96: „92: Én úgy tudtam, hogy szívmasszázskor levegő is kerül a tüdőbe egyrészt a pumpálástól, másrészt a szájon át lélegeztetéstől. A sejtek még dolgoznak, vérkeringés is van, persze nagyon szar, de van. Bár túl sok újraélesztős tapasztalatom nincs.”
97: „96: Szívverés nélkül nincs vérketingés. A szívmasszás, tulajdonképpen ritmikus nyomkodás, hogy a szív magághoz térjen és kedjen el dobogni. Nyomkodástól nem megy vér az agyhoz. 5 perc után nincs semminek se értelme.”
Mindenkinek igaza van. Egy PICIKE pontosítás.
Való igaz, úgy van, ahogy Tibor bá mondja, ha az agy 5 percen át nem kap vért, akkor megindul az agysejtek bomlása – KIVÉVE, ha a test lehűl, akkor ez még 10-15 perc is lehet. Tehát valóban, ha a jéghideg tóból húzták ki az újraélesztendő beteget, akkor érdemes megpróbálkozni az újraélesztéssel, még akkor is, ha több, mint 5 percen át víz alatt volt az illető.
Ami a 30 perces újraélesztés témakörét illeti, itt egy kicsit magyaráznom kell még a bizonyítványt.
Ugyanis az újraélesztés esetében a hatásfokot egy hármas skálával szokás mérni.
Az újraélesztés HATÁSOS, ha a mellkas kompressziójakor (összenyomásakor) a perifériás artériákban (pl. csuklón az Arteria radialis, vagy lágyéktájékon az Arteria femoralis) pulzusnyomás van, és ezt tapintani lehet, illetve ha a légbefúvások alkalmával a mellkas emelkedik és süllyed.
Az újraélesztés EREDMÉNYES, ha hatásos, és ezen felül azt lehet látni, hogy a keringés hatására az életjelenségek kezdenek visszatérni: pl. fényre szűkülnek a pupillák, a bőr elkezd pirulni, vagyis visszatér belé a vérkeringés, akár a beteg spontán mozgatja a végtagjait, szemhéját, fejét. Mindez úgy, hogy közben NINCS szív- és tüdőfunkció!
Ez nagyon valószínűtlenül hangzik, de VAN ilyen (magam is átéltem ezt már többször is). Ilyenkor az agy vérkeringése is helyreáll (annak ellenére, hogy nincs szívverés), ennek köszönhető, hogy a pupillák újra szűkülnek és a beteg elkezd spontán mozogni.
Az újraélesztés SIKERES, ha hatására visszaáll a spontán légzés és keringés, a szív újra verni kezd, és a beteg újra lélegzik. Ez ugye a „best case scenario”, vagyis a lehető legjobb forgatókönyv.
A tegnapelőtti esetben viszont Tibor bának volt 100%-ig igaza. A következő volt a helyzet: bejött a beteg, szívinfarktus gyanúval. MIKOR MÁR BEJÖTT, láttam rajta, hogy nem fog sokáig élni (ha az ember sok halálesetet lát, megérzi az ilyesmit). Rettentően rosszul nézett ki. Elkezdtük ellátni, de az ellátás közben 5 perccel a beérkezés után leállt a légzése és a keringése. És ekkor elindult az újraélesztés. Valóban, nem volt kihűlve, tehát 5 perc a limit. Ha tehát 5 percen át újraélesztjük, és az újraélesztés közben BÁRMIKOR van egy 5 perces időtartam, amikor az újraélesztés nem eredményes vagy sikeres, akkor vége. Ha az agy 5 percen át nem kap vért, akkor az az ember gyakorlatilag agyhalottá vált. Az újraélesztés kb. 32 percen át tartott esetünkben, és az első pillanattól kezdve az utolsóig egyetlen másodpercre se volt eredményes vagy sikeres, csak hatásos. Tehát, ahogy Tibor bá mondta, 5 perc után abba kellett volna hagyni, és kész. Természetesen, ha az újraélesztés minimum eredményes, akkor érdemes lett volna folytatni akár 30 percen túl is, hiszen akkor az agynak van keringése, vagyis nem halnak el az agysejtek, csak a szív továbbra sem működik.
Nem így tettünk, mert ma már nem ezek a szakma szabályai, pedig nyilvánvaló, hogy 5 percen túl ellentmondott a józan észnek, amit csináltunk. És hogy mért mondanak ellent a szakma szabályai a józan észnek? Nos, megint minden SZÁZ SZÁZALÉKIG logikussá válik, ha behozzuk a pénzt is a képletbe.
Ugyanis a kórházi költségvetések 80%-át az élet utolsó 6 hónapjában költjük el. A gyógyszeriparnak MINDEN NAP, amivel a betegek életét meg tudjuk hosszabbítani „ajándék” – a betegeknek már kevésbé. Az újraélesztés közben a hipoxia (oxigénhiány) miatt visszafordíthatatlanul agykárosult betegek egyenesen az aranybánya kategóriába tartoznak, mivel éveken át lehet őket valamilyen szociális intézményben ápolgatni, maximális, 24 órás gondozást kívánnak, sokszor légzéstámogatást (lélegeztetőgépet), intravénás táplálást, stb. stb. Ez mind-mind eszköz, gyógyszer, pénz, pénz és pénz.
Na, EZÉRT élesztünk 30 percig újra.
Én a magam részéről már akkor tudtam, hogy ez a beteg nem fogja megérni a reggelt, amikor betolták a mentők a bejárati ajtón.