(426) Tibor bá blogja – Azok a híres lakáshitelek

önarcképMost már egy ideje a körül forog a vita, hogy a lakáshitelek törlesztő részlete egyes esetekben közel duplájára nőtt, ami sok százezer családot sodort végveszélybe. A hitelek hatalmas hányadát CHF-be vették fel, amikor egy svájci frank 140 forintot ért, és ez a fránya CHF most 220 forint környékén ingadozik, ami több mint 50 százalékos emelkedés. Így fordulhat elő olyan konkrét eset, hogy az eredetileg havi 37.000 forintos havi törlesztő részlet mára 78.000 forintra nőtt, ami 110 %-os emelkedést jelent, tehát több mint megduplázódott.

Most végezzünk egy gondolatkísérletet, és játsszuk végig az egészet. 2008 április 1-én (már csak a vicc kedvéért is) bemegyek az ERSTE Bank valamelyik fiókjába és előállok azzal, hogy lakásvásárláshoz 6.000.000 forint kölcsönt szeretnék felvenni. Itt közlik velem, hogy őket nem érdekli, hogy mire akarom felhasználni a pénzt, tehát egy 6 millió forintos, szabadon felhasználható hitelről lehet szó, amennyiben jelzálog céljából fel tudok mutatni valami ingatlant, ami természetesen lehet az a lakás is, amit meg kívánok  venni, de a jelzáloghitel összege nem haladhatja meg a felajánlott ingatlan értékének a 75 %-át. Ez ugye azt jelenti, hogy a megvásárlandó lakásom értékének legalább 8 milliósnak kell lenni, aminél természetesen lehet több. Jelzem, hogy ez OK, kérem tehát a hitelt. Ekkor felhívják a figyelmemet (vagy szóban, vagy egy nyomtatvány át nyújtásával) a következőkre – de persze a figyelmem, illetve a gondolataim már rég nem ott járnak, hanem a leendő lakásom nappali szobájának a berendezése körül. Pedig jobb lenne, ha figyelnék, mert a banknak vannak további feltételei is:  

1) Nekem kell fizetni az értékbecslési díjat, hiszen a bank meg akar győződni arról, hogy a jelzálogjog alá vont ingatlan értéke valóban eléri a 8 millió forintot. Egy ilyen értékbecslés, mondjuk 30.000 forint (de mi ez a 6 millióhoz képest).

2) Bizonyítanom kell, hogy a felajánlott ingatlan  valóban az enyém, és tehermentes és nincs rá senkinek haszonélvezeti joga. Ezért a földhivatalból ki kell kérnem egy „tulajdon lap” másolatot, ami 6000 forint és egy fél  nap.

3) A bankkal kell kötnöm egy szerződést, amit ellen kell jegyeztetni vagy egy ügyvéddel,  vagy egy közjegyzővel.  Van olyan ügyvéd, aki ezt elvégzi 15.000 forintért, de a bank ragaszkodik a közjegyzőhöz, akik viszont ennek a többszörösét kérik, de azért 100.000 forintnál nem lehet több. 😀

4) Természetesen feltétel, hogy a banknál vezessek folyószámlát és oda folyjon be a jövedelmem, és ugye akkor lesz számlavezetési díj, de ez mazsola a többihez képest.

5) A bank nem hajlandó semmi rizikót vállalni, és mivel egy földrengés vagy tűzvész megsemmisítheti a lakásomat, azaz a jelzálogjog egy pillanat alatt semmit se érhet, tehát az ingatlant be kell biztosítatnom, ami éves szinten 10.000 forintos nagyságrendű költség és bár engem terhel, a kedvezményezett a bank lesz (ez azt jelenti, hogy káreset után nekik fizetnek, nem nekem).

6) De mi van akkor, ha időközben meghalok? Ezt a rizikót a bank nem vállalja fel, tehát kötelez arra, hogy biztosítsam be az életemet is, ha kölcsönt akarok kapni. Az élet biztosítás is 10.000 forint nagyságrendű, éves szinten.

Mivel – mint írtam – én már a lakás berendezésén gondolkodom, ezek az apró részletek nem érdekelnek, csak folyósítsák már azt a hitelt. Ekkor azonban a bank alkalmazottja kicsit megráz, hogy figyeljek rá, majd rátér a kamatra és a futamidőre, aztán érdeklődik, hogy mennyit tudnék havonta törleszteni? Én mondom, hogy úgy kb. 40.000  forintot. Ekkor ajánlják nekem, hogy ha CHF-ben veszem fel a hitelt, akkor havi 311,53 svájci frank részletfizetés mellett, ami pillanatnyilag 43.614 forint, össze-vissza 19 évig kell törlesztenem. Hát ez még belefér, és boldogan egyezek bele. Istenem, mi az a 19 év nekem, úgy el fog röppenni, mint egy pillanat.

Lehet, hogy mondták, csak nem emlékszem. Lehet, hogy nem is mondták, de én nem kérdeztem rá. Minden esetre a helyzet az, hogy a forintban adott hitel esetén a kamat 21 % lett volna, míg CHF-ben „csak” 9,55 %-ot számítottak fel. Ezen kívül a tájékoztatóban világosan szerepel a következő mondat: “Az érvényben lévő kamatok, díjak és jutalékok mértékét a mindenkori hatályos Hirdetmény tartalmazza.”

Persze, ezt én majd csak akkor fogom elolvasni, amikor a törlesztő részletet felemelik 78.000 forintra és ki fogok akadni, hogy nem csak az árfolyam változott, de még a kamatokat is megemelték, méghozzá egyoldalúan. Ráadásul az is kiderül, hogy a számlámra érkező forintból havonta leemelik a törlesztő részlet megvételéhez szükséges forintot, a mindenkori „vételi árfolyamon”. Ez azonban jó néhány forinttal több, mint amennyiért a pénzváltóknál lehet kapni. Tehát a bank itt is kaszál. Nem szép dolog, de legyünk őszinték, én voltam a hülye, illetve a figyelmetlen,  nemtörődöm, vagy mit-tudom-én-mi.  Mindenesetre a nagy H-betűvel írt „hirdetmény” meg előtte a „hatályos” jelző az egésznek olyan hatósági ízt ad, és egyáltalán nem tükrözi, hogy itt tulajdonképpen két egyenrangú fél szerződik egymással. Arról nem is beszélve, hogy a Ptk. Kötelmi joggal foglalkozó része világosan kimondja, hogy egy szerződést az egyik fél a másik beleegyezése nélkül nem  változtathatja meg. Igen-igen, állítja a bank, de én a szerződésben ebbe beleegyeztem. Csakhogy a Ptk. 8.§ (3) bekezdése kimondja: „A jogképességet korlátozó szerződés, vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.” Amit én úgy ételmezek, hogy jogairól senki nem mondhat le szerződésileg, ha lemond, akkor az a szerződés semmis. Vagyis az önkényes kamatláb emelés törvényellenes. Hogy ez még senkinek nem jutott eszébe, azt én nem értem. De akkor ezt a vonalat hagyjuk!  

Persze, ha egy kicsit is elgondolkoztam volna, akkor a következőket állapíthattam volna meg: 19×12=228 hónapon át kell törlesztenem 43.614 forintot, akkor az összesen 9.944.000 forint, amennyiben semmi se változik. Hogy 19 év alatt semmi se változzon, az akkora csoda, ami még Jézus Krisztusnak se jutott eszébe, tehát teljesen kizárt. Mint ahogy jött is a változás, mert alig telt el két év és a részlet máris 78 ezer lett. Vagyis a végén úgy tűnik, hogy 20 milliót fogok visszafizetni, tehát a 6 milliós kölcsön ára 14 millió forint. Hát normális vagyok én? Naná, hogy normális vagyok (kognitív disszonancia), azok a szemét bankárok, meg a rohadt kamatos kamatjuk, fel kell őket akasztani! Na jó, csillapodjunk le!

A bankszakmában dolgozó kedves hölgy, aki az egészet intézte, az természetesen pontosan tudta, hogy a kölcsön felvételekor én tulajdonképpen egy gazdasági öngyilkosságot követtem el, csak az eszközt nem kellő óvatossággal választottam meg, és így a halál beállásáig néhány évet várni kell. Figyelmeztetni azért nem figyelmeztetett, mert egyfelől ez nem munkaköri kötelessége, másfelől egy alkalmazott nem ronthatja cége gazdasági érdekeit, végül pedig prémiumot és mamutfizetést kap, pontosan azért, hogy minél több ügyfelet rábeszéljen a CHF hitel felvételére. Nem szép tőle, de végül is mindenkinek élni kell valamiből.

Ez természetesen a múlt, viszont fennmarad a kérdés, most mi legyen? Először is mérjük fel, mi a helyzet (belső információ szerint):

1) Vannak, akik a kilakoltatási moratórium hatására beszüntették a törlesztést. Máshol nyitottak egy új bankszámlát és a fizetésüket oda irányítják. Aztán vidáman élnek tovább abban a lakásban, ami nem az övék és csak isten tudja, hogy miben reménykednek.

2) Van, aki úgy gondolja, hogy a kocsi és a lakás részletei közül csak a kocsit fizeti, ugyanis a kocsi  birtoklása munkahelyi követelmény, ha nincs kocsi, nincs állás se. És ugye kocsira nincs moratórium. Érdekes lesz nézni, hogy kilakoltatás után majd a kocsijában fog aludni és a hűtővízből fog mosakodni. A szilárd és cseppfolyós ürítésre még nem talált  megoldást, de majd valamit kitalál.   

3) Tudnak olyan hölgyről, aki más banknál vezetett számlájára nem utaltat át pénzt, mert onnan vonnák le a lakáshitel részleteit, de ennél a banknál vezetett számlájáról egy drogéria lekért 30.000 forintot egy üveg kölni vásárlásáért (vagyis a bankok informálják egymást – persze törvénysértő módon). Ez nekem különösen szimpatikus 😀 , mert bizonyára arra gondol, hogy majd az állam megmenti a kilakoltatástól és az én adómból is ki fogja segíteni a 30 ezres parfümvásárlás terén.

Természetesen vannak olyanok, akik tök normálisan állnak hozzá a tartozásukhoz és fizetnek, amíg tudnak, aminek érdekében sok mindenről lemondanak, amit nem terveztek be. Viszont a férj-feleség közül bármelyik, bármikor elveszítheti az állását és akkor összeomlik az egész. Lépjen tehát az állam. Az állam már lépett a moratóriummal, de ez egy ideiglenes intézkedés, ami lélegzetvételi időt ad csak (és mint látható egyesek hülyén használják ki). Végül a tartozást ki kell pengetni. Léteznek megoldások, például az állam megveszi a lakást és bérbe adja az eredeti és benne lakó vevőnek. Ez egy humánus és tetszetős megoldás lenne, de az államnak nincs pénze. Így aztán, hogy mi fog történni, tényleg a jövő zenéje.

Én meg úgy döntöttem (a gondolatkisérletben), hogy “jobb késő, moint soha” alapon, a tartozásomat átteszem forint alapura. A bank volt olyan kedves és elfogadta. Így a havi törlesztő részletem 95.000 forint lesz, az eredeti 37.000 helyett. Lehet, hogy nem szép dolog tőlem, meg nem hazafias, de én Kádárt visszasírom (igaz, akkor még fiatalabb is voltam) 😀

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

55 gondolat erről: „(426) Tibor bá blogja – Azok a híres lakáshitelek

  1. Nem értem a nosztalgiát a Kádár-rendszer után. Az nem azért bukott meg, mert gazdaságilag nem volt finanszírozható?

    Köpködjük a médiatörvényt, és közben Kádár után sírunk? LOL

    Különösen idétlen az “akkor még volt családi összetartás”, meg “megadták a tiszteletet” megjegyzések. Ma is van, ma is megadjuk.

    Nem. Az egy hazug rendszer volt.

    Egy szóval sem akarom védeni a felelőtlen hiteleseket. Én is nyögöm a megemelkedett kamatterheket, de még a kereteim között tudom kezelni.

  2. 127: Pedig érthető, de nem vezethető vissza egyetlen okra. Van, aki azért nosztalgiázik, mert akkor volt fiatal és szerelmes. Van, aki ért, mert lángost sütött és nem csődölt be (2010-ben 17.000 vállalkozás ment csődbe), van, aki azért mert párt vonalon jól feküdt és nem jutott Zuschlag sorsára, van, aki azért, mert nem lehetett kmk (közveszélyes munka kerülő) és nem kellett az aluljáróban aludnia, 256 ember azért, mert nem húlt ki télen az otthonában.
    Nem, nem, nem azért bukott meg, mert nem volt finanszírozható. Ilyen alapon az elmúlt 20 évben ötször kellett volna megbukni a rendszernek. Végül is 1989-ben 20 milliárd dollár alatt volt a tartozásunk, most pedig több, mint 100 milliárd.
    Kádár alatt nem volt médiatörvény, öncenzúra volt. Van, akinek ez tetszik jobban, van, akinek az. Ízlés dolga.
    A család, mint intézmény, az egész nyugati világban folymatosan romlik. Tehát 20 éve jobb volt, mint ma, 40 éve jobb volt, mint 20 éve, és így tovább.
    A Kádár rendszer valóban egy hazug rendszer volt, ezt utáltam benne a legjobban. Ezzel szemben az Orbán rendszerből ömlik az igaz szó, de csak addig, amíg nem figyelsz oda. Nekem meg az a hülye szokásom, hogy mindenre odafigyelek. Bizony 😀

  3. Ok, máshogy látjuk. Milyen jó lenne Észak-Koreában élni!

    Én egy értelmiségi családban nőttem fel. Most vagyok 36, van egy kisiskolás lányom. Ha a mai életkörülményeimet és kilátásaimat a szüleim 26 évvel ezelőtti életkörülményeihez és kilátásaihoz hasonlítom, akkor azt mondom: nincs nagy baj.

    És nem keresek túl jól, semmi extra, közalkalmazott vagyok.

  4. 129: Dehogy látjuk máshogy. A különbség mindössze annyi, hogy te csak magadat látod, én meg 10 milliót. Ha majd elbocsátanak, végkielégítés nélkül, akkor majd látod te is azt is, amit én.

  5. Bizonyos szempontból meg én sokkal inkább felelősen nézem a 10 (9.9) millió, meg a következő generációk érdekét. A lehetőség mindenkinek adott. Sokkal inkább, mint bármikor korábban. Ezt írogatjuk most itt egymásnak, és teszünk rá, hogy mennyi fölös energiát használunk el mindennek a fenntartásához. És ez szerintem jó.

    Be fog állni a rendszer Magyarországon is, csak le kell dolgoznunk a 40…150 év hátrányt. Az előző rendszerben eltunyultunk. Most kepeszteni kellene, csak ez nem megy mindenkinek így hirtelen.

  6. A Kádár rendszer egy pusztulási folyamat korábbi szakasza volt, azóta sokkal lejjebb jutottunk a szakadékban. A töréspont a TSZ-esítés volt, azóta nincs mit leseperni a falusi padlásokról se, egy nagy válságot a társadalom már nem élhet túl rakásradöglés nélkül.

  7. Lehangoló az optimizmusod 🙂

    Akkor tényleg Észak-Korea a jó példa.

  8. 133: ha követed ezt a blogot, az erőforrsáválság kérdésének alapjaival tisztában lehetsz. Nekünk Tibor bával csak abban van apró vitánk, hogy az idevezető folyamatok mennyire voltak spontánok és mennyire tervezettek. De hogy a jóléti társadalom nem maradhat fenn, abban nincs vita.

  9. 135: Nem akarok személyeskedni – tényleg nem akarok. De, ha 36 éves vagy és közalkalmazott, és ételmiségi családban nöttél fel és ennyit tudsz, akkor a 150 év nem csak marad, de 300 lesz belőle.

  10. ételmiségi, nöttél, lakósság

    tényleg nem akarok személyeskedni

  11. 137: Itt a blogon nem szokás elütésekbe, helyesírási hibákba belekötni, mert gondolatokat cserélünk és nem kötekedünk. Azonban, kérésre, kizárólag a te kedvedért, módosíthatjuk ezt. Tehát szabad a cseszegetés. — Kedves gmarko! A mondatokat nagy betűvel kezdjük és pontot teszünk a végére. Valamint, ha idézünk, akkor kitesszük ezt: ” — És akkor ezzel a pengeváltással elbasztunk 20 percet, ahelyett, hogy építettük volna az Orbán féle “Szép új világot”.

  12. 137: személyeskedésed helyből arra utal, hogy frusztrált vagy, dühít, hogy érveid nincsenek. Tehát te is felfogod, hogy álláspontunk igaz, de a pszichéd még ellenkezik.
    A helyzet elviselését megkönnyíti majd, ha hajlandó leszel megfordulni a nyeregben, előrefele, amerre a ló mindenképpen megy. A lónak mindegy, neked nem.

  13. Hát, én nem vagyok nagy Orbán-hívő, de hogy az elmúlt évek CHF/HUF alakulását is az ő nyakába kell varrni…

    btw, én közben a háttérben teszek-veszek azért.

  14. 140: Ha ezt olvastad ki a posztomból, akkor nem voltál elég figyelmes. Lehet, hogy olvasás közben is tettél-vettél? 😀

  15. 139: nem én kezdtem, most meg te személyeskedsz 🙂

    Ezt ismeritek? http://www.gapminder.org/world/

    A Tibi bá által említett TSZ-esítéskor, ’50 körül a várható élettartam Magyarországon 56 év volt, Kínában 41.

    Ma ugyanez nálunk 74, Kínában 73. Az első űrszondánk lassan elhagyja a Naprendszer határát, és még mindig küld vissza jeleket. Azért szerintem vannak itt eredmények is.

    Az erőforráshiány, eltartóképesség stb. technikai kérdés.

  16. Jogászok, közgazdászok…
    Semmit nem képesek előállítani, a meglévőt osztogatják-fosztogatják.

    Egyébként már mindegy, a holtponton túlestünk, akinek van egy kis esze, célbalövést gyakorol bármivel, aminek akkora kezdeti energiája van, hogy át tudja ütni az emberi bőrt. Ezenkívül edzi a testét, és készül…

    Rá fogunk még fanyalodni a bankárokra, a kövér seggükből készült “Lacipecsenyére”

  17. 144: Sajnálom, otthon felejtettem a szemüvegemet. 😀 — Ja, hol?
    Vegyél szépen elő egy papír zsepit és töröld le monitorodat. A múlt nyári légyszar még rajta van.

    142: “Az erőforráshiány, eltartóképesség stb. technikai kérdés.” — Jézusom, te még csak itt tartasz? Nincs kedved felébredni? Lapozz már vissza, fogsz itt találni néhány tucat posztot erről. Figyelj! Nem az Indexen vagy. Vedd már észre. — jaj, ehhez véletlenül értek. Hol van a Naprendszer határa?

  18. 143: téged fel fognak venni kormány PR-osnak.
    Tömeg: Adjanak kenyeret, éhesek vagyunk!
    Szóvivő: Emberek, az első űrszondánk lassan elhagyja a Naprendszer határát, és még mindig küld vissza jeleket!!! Ez csodálatos nem???
    (mit akarnak tőlem? Ne bántsanak, áááááááááááááááááá…)

  19. Már úgy értettem hogy nálad!
    Megvizsgáltam a monitort,-nincs légyszar….

  20. 145: Tudom, hogy ez nem az index, ez sokkal szórakoztatóbb.

    Hol a Naprendszer határa? Én nem értek hozzá annyira, de most megnéztem a Wikipédián, ami szintén egyike a globalizált világ csodálatos alkotásainak.

    Miért nem bíztok az emberi elme újabb és újabb alkotásaiban, amik majd legyőzik/csökkentik a problémákat? Miközben persze újabb kihívásokat generálnak.

    Én nem mondom, hogy biztos, hogy nem lesz itt a jövőben könny meg veríték, meg esetleg háború, de majd abból is felállunk valahogy.

    A II. vh. után hirtelen több tojás és csirke kellett, hát csináltunk tojóketreceket, tápot meg csirkegyógyszert. Ha ez már nem elég, akkor majd tenyésztünk fincsi algát, akik majd jól fotoszintetizálnak, és közben megkötik a gonosz CO2-t is.

    A világ nem ilyen statikus valami. Nem volt még olyan tökéletes állapot, amire azt mondhatnánk: “Akkor kellett volna behúzni a kéziféket!”

  21. Tibor bá: Ha a szocializmus nem volt finanszírozhatatlan, akkor tisztán politikai okokból bukott meg?

  22. 152: Minden társadalmi rendszer finanszírozható olyan értelemben, hogy az emberek dolgoztak benne, éltek, szaporodtak. Az Ember mindig meg tudta termelni azokat a javakat, amik az élete fenntartásához szükséges volt. A probléma mindig az uralkodó osztály önzésém, hülyeségén múlik. A Kádár rendszer addig rentábilis volt, amíg nem vett fel nyugati kölcsönt. A Szovjet Unió prosperálhatott volna, ha nem akarja egyesíteni a világ proletárjait és költ irgalmatlan összegeket a harmadik világ ideológizálására, és fegyverkezésre. A megbukások tehát “politikaiak”. Pusztán gazdasági alapon nézve a jelenlegi rendszer sokkal inkább finanszírozhatatlan, hiszen minden és mindenki el van adósodva. A teljes állami vagyon eltünt és 100 milliárd dollár állami tartozás van. A Széchenyi terv is csak arra jó, hogy a klientura megszedje magát állami pénzen, vagyis a többiek adójából. Az egész világ pénzügyi rendszere meg fog bukni, mert a globalizáció lehetővé tett egy olyan fokú kizsákmányolást, amire korábban nem volt lehetőség. Ha nem lett volna 1989-ben “rendszerváltás” a helyzet gazdaságilag nem lenne rosszabb, ügyesebb vezetéssel még talán jobb is lenne ma, mert bár a termelés kevésbé volt hatékony, de ilyen fokú lopási lehetőség, és korrupció nem volt beépítve a rendszerbe.

  23. 152.-re ! Kedves Ivett! A szocializmus csak úgy volt tovább finanszírozható, hogy újabb és újabb megszorításokat, kellett volna bevezetni, ami persze a már meglévő életszínvonal romlásával járt volna. Egyre nőtt az életszínvonal különbsége a nyugat és a kelet között. A
    És persze nyugat fegyverkezési versenyre kényszerítette a keletet. Ezzel a keleti alacsony hatékonyságú termelésből származó jövedelmet is a fegyverkezésre kellett fordítani. Ráadásul még a nyugat hitelt folyósított a keletnek, amit a kelet aztán nem tudott visszafizetni. Ez egy adósságcsapda volt.

  24. 154:

    A Kádár-korban két irányba “adósodtunk el”. A kettő együtt pusztjtó hatású mára. A nyugati eladósodás látszik most tragikusabbnak, de egy felfordulás esetén elvileg az adósságok egy szóval elengedhetők, megtagadhatók.
    A keleti irányú függőség kiépülése, az ország orosz kőolaj és földgázkészletektől való kiszolgáltatottá tevése viszont ettől alapvetőbb tragédia. Persze nyugati demokráciákban is megtörtént, csak néhol nem orosz, hanem más fosszilis forrásoktól váltak függővé.
    Ezt nem lehet egy “elengedéssel” semmivé tenni, emiatt veszett oda a korábbi önellátás képessége, világszerte.
    Fenntartható gazdaágunk a vasúthálózat kiépüléséig, az iparosításig volt. Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy 1848 március 15-ig…

  25. 152: Látod kedves Ivett, a férfiakat nem érdemes megkérdezni, mert akkor is nyilatkoznak, ha fogalmuk sincs a dologról (és hgy hisznek benne!). Csak a spermáikat akarják szétszórni, a többi nem érdekes. 😀

  26. Tibor bá, Sorge, köszönöm!
    Sem a mostani, sem a régi Széchenyi-tervvel kapcsolatban nincsenek illúzióim! 🙂 Sajnos a húsosfazék elv működik, tisztelet a kivételnek, ha van egyáltalán.

  27. ” A hitelt legalább magamnak fizetem ….”
    ” Az legalább az enyém lessz….”
    című indokokat nem hallottátok még?
    Tudom és sokan tudják,hogy a hitel gazdasági öngyilkosság.
    Teljesen igazatok van.
    DE kidobni albérletre ugyanolyan baromságnak érzik sokan.
    Ezért is sokat találkoztam a fent említet érvelésekkel.
    (Ezzel nem kívánok egyik oldalra sem állni véleményemmel.)

  28. 159. Amikor albérletben laktam 10 évvel ezelőtt, akkor 15000 forintért béreltem egy szobát a külvárosban, mert a főbb útvonalakon, a forgalmas körutak mentén, ugyan olyan felszereltséggel 40-50 ezerért kínálták. Valóban fel kellett fél órával korábban kelnem, hogy a belvárosba érjek tömegközlekedéssel, de ez nekem megérte.

  29. 159 & 160 Életemben voltám már albérlő (elég sokat) és voltam már főbérlő is (hálisten csak rövid ideig). Most nem vayok egyik se. Ismerem az érem mind a két oldalát. Amikor albérelő voltam, úgy érezhtem, hogy valaki lenyúzza a bőröm és rajtam gazdagodik meg. Amikor főbérlő voltam a lelakás nagyobb összeget tett ki, mint a lakbér és a lakóm szart mindenre. Ezek ujtán kijelentem, ha nem lenne házam és persze mondjuk 40 lennék, inkább fizetnék lakbért, mint törlesztő részletet. A lakbér kiszámítható, ha nem felel meg másik albérletbe költözhöm. Nincs gond és felelősség. Az amortizáció nem engeme terhel. Ha 20 millióért veszek egy lakást, esetleg találok albérlőt 80.000-ért (esetleg nem, és néha hetekig nincs bérlőm). Ha 20 milliót befektetek, az hoz évi 7-10 % reálkamatot, az pedig 1,4….2 millió, vagyis havaonta 116…166 ezer forint. vagyis az jár jól, aki bérel, nem pedig tulajdonol lakást házat. Igaz, a tulajdont majd valaki örökli utánad. Na, ez egy külön téme….. Én utánam nem fog senki, az hétszentség

  30. 161. -re ! “Igaz, a tulajdont majd valaki örökli utánad. Na, ez egy külön téme….. Én utánam nem fog senki, az hétszentség ”
    Tibor bá, ezt hogy csinálod? 🙂

  31. Mióta a dollárral elszámítottad magadat, azóta nem hiszek el neked mindent. 🙂

  32. Nyilván arról van szó, hogy még életedben ” megszabadulsz” minden vagyonodtól.

  33. 161: Gyanús, hogy bort iszol és vizet prédikálsz.
    Egy saját ingatlan jókora biztonságérzetet ad, ezért törekszik rá minden egészséges gondolkodású ember. Az az emberi egzisztencia legalja, mikor már egy hajlék sincs, ahol a fejedet lehajtod. Természetesen a mai világban könnyen el lehet játszani egy saját lakást, de egy albérletből sokkal könnyebben az utcán találhatod magad.

  34. 171: Közben volt egy rendszer váltás, ami a dolgokat egy kicsit a feje tetejére állította. Amikor én a házamat építettem, akkor 1) hugyért-szarért adták a “háztáji telkeket”, ahová ugyan nem lehetett építeni, de lebontatás helyett meg lehetett úszni egy kisebb (bekalkulálható) büntetéssel. 2) Én végeztem a fizikai munkát, nem pedig a megbízott cég melósai. 3) Az állam nevetséges mértékben szubvencionált. Egy kis-tégla 1,10 forint volt, egy zsák cement 36 forint, 1 köbméter teméskő 30 forint. 1 liter benzin 3,60 forint. 1980 előtt (vissza egészen Árpádig) a magyar városi lakosság 99 százaléka bérlakásban élt. — Az emberi egzisztenciát nem a lakás “birtoklása”, hanem a bankbetéted szabja meg. Ha ez eddig nem lett volna volágos, akkor 2011-ben világossá fog válni.

    170: Azt hiszem igen. Végül is nem volt bűnszövetkezet. 😀

  35. Ügyeletes okostojásként én is hozzáteszek.

    Kádár-korszak. Gyerekeskedtem benne. Jobb volt, nosztalgikusan emlékszem rá. Biztosabb jövőkép volt az ember előtt, tudott tervezni. Bármibe foghattál, biztos hogy jövedelmező volt, de legalábbis megéltél belőle. Bár kizsigelelt a kormány valamilyen szinten, de cserébe kaptál is valamit. Iskoláztatást, étkeztetést, lakhatást, munkát.
    Ma, hogy ezek meglegyenek, meg kell gebedned. Mindezt teljes létbizonytalanság mellett, egyik napról a másikra élve, mert nincs előtted fix jövőkép, nincs előtted tervezhető út. Csak pár napra előre lát az ember.
    Én is értelmiségi családból származom én is közalkalmazott vagyok és én is 37 év körül, szintén gyerekkel, mint gmarko. Viszont én vele ellentétben qrvára be vagyok szarva, mert egyik napról közalkalmazottként simán kirakhatnak minden különösebb indok nélkül. Értelmiségiként főiskolával, diplomákkal a zsebben viszont érdekes módon nem találnék a környéken munkát, ha belegebednék sem. Mégha minden csókomat felhasználnám sem. az új rendeletek értelmében amit kapnék elbocsájtáskor, max egy búszjegyre lenne elég, utána pedig szerencsés esetben pár hónapig tengődhetek munkanélkülin és aztán kalap. Vagy bebűnözök, vagy nyerek a lottón. Mindkettőre orbitális esélyem van. tehát simán éhen halnék, vagy addig lennék HB amíg az asszony megtűr.
    gmarko, te még nem ébredtél fel. Nem látod még, hogy a kötélbe dugott nyakad fölött ott lebeg a hóhérbárd. Én már sajnos látom. Sajnos már arról a mondásomról is kezdek leszokni, hogy aki dolgozni akar, az talál munkát. Azért, mert NINCS munka. Az emberi erő ki van váltva az ipar által, az élelmiszer, pontosabban a mezőgazdasági rész le van fedve a nagyok által, kisboltot szintén nincs értelme nyitni. Szakboltot szintén. Cipész, ács ésatöbbi mind mehet a sunyiba, mert ha valami elromlik olcsóbb újat venni, mint megjavíttatni. NINCS mit termelni, mi már csak egy FOGYASZTÓ társadalom vagyunk épp ezért halálra vagyunk ítélve. ha nincs munka, nincs kereset. ha nincs kereset, akkor csökken a kereslet. Ha nincs kereslet, akkor csökken a termelés. Viszont az olcsóságok brutálisan meg fognak drágulni. Lesz itt még olyan, hogy 10 laptopért sem fogsz kapni egy kiló krumplit.
    Ki nem sz*rja le a naprendszert, ha itt döglünk éhen Mucsajröcsögén?!
    Valaki irta, hogy lőni mindennel, míg lehet. Osztom 100 %-ban. Mert itt az lesz rövid úton belül. Ölni fogunk, hogy ehessünk.
    De belőlem senki nem fog vacsorázni az biztos.

    Az ország lassan annyira a padlóra fog kerülni – hozzáteszem elég rendesen küldik szántszándékkal már lassan 20 éve – hogy nem lesz más lehetőség az indulatok levezetésére, mint egy belvillongás. Hozzáteszem ez csak értelmetlen dühlevezetés lesz, mert értelme nem sok lesz, minden marad majd a régiben, csak a győzteseknek lesz egy amolyan “nomostjólmegmutattuk” feelingje. De ettől továbbra sem lesz semmi.

    Mocskos szar a helyzet és sajnos ezt kevesen látják meg. Sajna én – legalábbis úgy érzem most – kicsit későn eszméltem, de még látok arra esélyt, hogy némi zökkenőkkel, de át tudok állni az önfenntartásra. Rövid időn belül úgyis csak ez lesz a fő cél mindenkinek.

    És mint gyermekes családfő, előre félek attól a kortól, mikor a gyerekemnek nem fogom tudni megmagyarázni azt, hogy miért nincs este vacsora, vagy hogy miért kell éjszaka váltva aludni, mert valakinek figyelni kell majd hogy nehogy lenyúljanak valamit a kertből, lábasjószágból, vagy pedig esetleg, hogy miért nincs soha többet minimax, mert elment az áram.

    A saját lakás, versus albérlet témára reflektálva, a saját kecó tényleg biztonságérzetet ad, de csak akkor, ha ténylegesen az enyém. Ha még valakinek benne van a keze, akkor gebasz van, mert bármikor azt mondhatja, hogy no akkor kérem a részem, benyújthatja a kérvényt a tartozásért és előbb utóbb a nehezen megszerzett talmi vagyontól csúnya búcsút kell venni ami mocskosul tud fájni. Albérletből tényleg simán kirakhatnak ott viszont nincs az a gebasz, hogy az a tied volt. Könnyebb feldolgozni belül. Hajlékot bárhol lehet csinálni, ahol le tudod hajtani a fejed. Csak sajna ma már minden kis négyzetméter valakié, aki simán kicsinál, ha odatévedsz. Talán ezért is lesznek csúnya dolgok, mikor itt beindul a banzáj és mindenki életben akar majd maradni. Köt a ház, köt a család, köt egy élet munkája, kötnek az emlékek, az ismeretségek és mire szabadulni tudnál tőlük, addigra késő lesz, halott leszel. Az albérlet azért előnyös ilyen téren, mert ott felszínen van a “hamennikellhátmegyek” dolog és nem hezitál, hanem lép amikor ott az idő. Akinek saját kecója van, elsődlegesen annak védelmére kezd berendezkedni, erődöt épít és hasonlók, a mobilitást másodlagossá priorálja. Ezért hátrányban lesz egy olyan szituban, mikor gondolkodás nélkül lépni kell majd. Mert hezitálni fog. És ez az életébe kerül majd. Bár rég írtam a túlélőposztba, de itt azért megjegyzem, hogy azonos szinten fejlesztem a stabil és a mobil körülményeimet gebasz esetére, és elég jól haladok, köszönhetően az itteni “indítórúgásnak” 🙂
    gmarko, kezdd el nézni azt is, ami a hírek MÖGÖTT van és ne vedd be azt a maszlagot, amit a képedbe tol a média.
    Mocskos szar világ jön, amire rengetegen nincsenek felkészülve és irgalmatlan lesz, mikor meg fog történni, ami elkerülhetetlen. Értelmiségi ide vagy oda, a következő éra az atavista dolgokról, ösztönről, erőszakról fog szölni, nem pedig arról, hogy ki honnan jött. Inkább arról, hogy ki mennyit bír elviselni…

  36. Tényleg kezdem úgy érezni, hogy ti itt szinte drukkoltok a világvégéért.
    Kérek dátumokat!
    – Mikorra várjátok, hogy nem lesz 230 a lakásokban.
    – Mikor kapcsolják ki a központi fűtést.
    – Mikor fogy ki a kenyér a boltokból.

    Csak hogy tudjam, hogy már a tavasszal vessek-e krumplit, vagy ráérek jövőre. 🙂

  37. 174:
    Drukkol a fene.
    230 V még nagyon sokáig lesz, ha meg tudod fizetni.
    Van ahol mér kikapcsolták annak is, aki fizetett.
    Nagyon sokáig lesz még kenyér.
    Tavasszal ne vess krumplit, de most vegyél fölet, mert ennél már csak drágább lesz.

  38. 177: 1848.03.15. — 1944.10.15. — 1956.10.23. — 2011.01.17. 😀

  39. 179: Van egy olyan angol közmondás: Ha nem teszel fel hülye kérdéseket, akkor nem kapsz hülye válaszokat. 🙁

  40. elnézést a rég lerágott topik visszaböfögéséért.
    de.
    olvasok egy ideje egy blogot. nagy vonalakban egy olyan srác írja, aki tizen-x évig élt az államokban, ott tőzsdén spekulált, ment neki, hazajött és itt is ezt teszi és itt is megy neki. a napi kereskedéseit írja le benne, mit miért vesz, ad el, mikor mire számít.
    viszont minap volt egy érdekes bejegyzése, amiben leírja, ő hogy járt az usában lévő ingatlanjaival “anno”.

    “Én 2003-ban vettem az első ingatlanomat egy nagy város külkerületében. Sima, ha már tőzsdés blogba írom buy and hold stratégiám voltJ 29 millió Ft (200-as dollár árfolyamot használok az egyszerűség kedvéért). 2007-ben 35 milliót ért. Másodikat 2004-ben vettem közelebb az óceánhoz 26 millióért és 36-ot ért 3 évvel később. És a harmadik 2006-ban 34 millióért ami ma talán ér még 20-at is, ha van egyáltalán tulajdonosa.

    Voltak barátaim akik már 2003-ban 3-4 ház tulajdonosai voltak. Volt egy olyan is aki 40!!! házat tulajdonolt. Miért is érte ez meg? Amerikában havi 240 ezer forintos albérleti díj teljesen normális volt és még mindig az egy 30 milliós ingatlannál. Ami évi 10%-os éves hozam, sőt fizette a kb 200 ezer Ft-os hitelt és még maradt is havi 40 ezer Ft. Ahogy kint mondanák az érték növekedés már csak hab volt a tortán. Itthon Bp-en mennyiért lehetett kiadni egy 30 milliós lakást mondjuk a felkapott Marina parton? 100 ezer? 120 ezer? Mindezt jóval magasabb forint kamatok vagy svájci frank kockázata mellett és 20-30% önrész után. Ergo, itthon ez veszteséges befektetés lett volna és max a futamidő lejártával érte volna meg, hogy az albérlő fizette ki az ingatlan nagy részét.

    A későbbi góc pontokon mint Las Vegas, Florida, Kalifornia húzták fel a kártya faházakat tömegesen 2007-ben. Az árak hihetetlen szinten emelkedtek és mindenki tulajdonos akart lenni és nem bérlő. Tudnék írni még sztorikat, hogy milyen bicska nyitogató eladásokat csináltak, de felesleges. A lényeg, hogy látszott, hogy semmi se nő az égig. Én ezért 2007 tavaszán újra finanszíroztam az első két házat ami abból állt, hogy a bank átulta nekem az akkori felbecsült ár és az én vételi áram különbözetét. Szép profit pár év alatt.
    Sokan a 2008-as Lehman bedőlésére teszik a válság kezdetét. 2007 márciusában amikor én ezt megtettem, egyike voltam az utolsó embereknek akinek erre lehetősége volt. Sorra kezdtek bedőlni a sub-prime hiteleket kiadó cégek (sub-prime=BÁR listások többé-kevésbé) A nagyobb bankok hetente kezdtek szigorítani a feltételeken, de már túl későn.
    Szerintem Alan Greenspan az egyik legnagyobb oka a válságnak.Idézet tőle: „ I was aware that the loosening of mortgage credit terms for subprime borrowers increased financial risk. But I believed then, as now, that the benefits of broadened home ownership are worth the risk.”
    Ő buzdította a bankokat az új fajta hitelkonstrukciók kialakítására és sokáig alacsonyan tartotta a kamatokat, ezzel is kreálva az ingatlanok árának emelkedését. Big Ben azaz Ben Bernanke, akit viszont kedvelek szerintem jobb Fed elnök, de emlékszek az Ő szavaira is amikor már átvette a stafétát miszerint a sub-prime hitelek válsága nem fog általános hitel és banki válságot okozni. Kiben bízzon az ember, ha Federal Reserve elnökei is ilyen szinten nem voltak képben mi történik az országban??
    Én 2008 nyaráig bírtam amikor már a bérlők piaca is meggyengült, emberek nem fizették a bérleti díjakat, az árak estek és havonta nagy kiadást okozott a havi 600 ezer Ft-os hitel amikor üresen áltak a házak. Ekkor én is átadtam a kulcsokat a bankoknak jobb lehetőség hiányában. Nem örültem neki, de az anyagi érdekeimmel ellentétes volt továbbra is finanszírozni a Titanicot. Így is 2007-2008 között legalább 2 millió Ft volt a veszteségem a házakon.
    Ha ez válsághoz vezetett az USA-ban akkor miért nem az északi szomszédban? A két legfőbb ok szerintem: Kanadában 20% saját önrészük van az embereknek az ingatlanokban és, ha csődöt is jelentenek a bankoknak joguk van az életük végéig a fizetésükből vonni a tartozásukat. Kétszer is meggondoltam volna, ha tudom, hogy megtartom és talán X év múlva profitálok amikor ki lesznek fizetve vagy becsődöljek-e, de a bank a fizetésem 20%-át viszi életem végéig.
    Az USA-ban, ha valakinek volt 40 háza és abból 39 csődbe ment, a bank a tulajdonos saját házához, kocsijához és fizetéséhez akkor sem nyúlhatott hozzá. Ha nulla befektetése volt a maradék 39 házban akkor azokat feladhatta minden féle felelőségtől mentesen.
    Szerintem, ha az USA-ban is lett volna első házra 10%, majd 20-30-40% kötelező önrész a további ingatlanokra és szigorúbb csőd törvény az segített volna, hogy ne tudja magát senki se túl befektetni és egyszerűen elsétálni a veszteséges vételétől. Ez a két kis szabály személyes véleményem szerint egy lufi helyett egy növekvő stabil gazdasághoz vezetett volna, mint Kanadában vagy Ausztráliában. Ha valaki belegondol akkor nekem pl a 600 ezres nettó fizetésemre volt kb 76 milliós hitelem azaz havi 100%-a fizetésemnek a házak hitelére ment, ha nem voltak kiadva. Másképp tekintve rá 1:100-os tőkével voltam befektetve. Sose jó ötlet.De most már itthon élve látom ez se jó ami Magyarországon folyik. Ha valaki lerak 50%-ot, de nincs „rendes” munkája akkor hitelt nem kaphat. Mi a kockázata ezen a banknak? Sok ember újítana fel lakásokat, de még 50%-os letéttel se találnak partnert a bankokban. Vagy pl. két barátom nagyon jó stabil 400-400 ezres fizetéssel nem jutnak hitelhez mert nincs 20-30% önrészük. Az USA-ban most lehet munka igazolással 5-10% önrész után vásárolni.
    A banki kamat a fél világban alacsonyabb sokkal mint itthon. Egy 20 milliós hitel most az USA-ban kb havi 60-80 ezer ft-al olcsóbb, mint itthon, csak a nemzeti kamatláb miatt. Ezzel most biztos sokan nem értenek egyet, de szerintem nincs jobb dolog egy jó hitelnél. Itthon haldoklik az építő ipar mert magas a kamat, ergo nehéz hitelt kapni ami miatt stagnál a fél gazdaság és se a bankok, se az ingatlanosok, építkezők, telek tulajdonosok, befektetők nem keresnek annyi pénzt, mint amennyit lehetne,a gyenge kereslet és feltétételek miatt. Ez igaz a gazdaság minden más ágazatára is.
    Most 2011-ben az amerikai ingatlanok sok helyen 50%-ot estek vissza. Sarasota gyönyörű partjainál lehet vásárolni 4 éves 140nm2-es házat 16 millió Ft-ért. Ahol én laktam a nagyváros közepén egy 40 emeletes luxus épületben egy 50nm2-es lakást 10 millióért és még sorolhatnám. Itthon az árak nem mentek fel ilyen szinten, de nem is estek közel sem ennyit. A jelenlegi helyzet az, hogy olcsóbb egy amerikai ingatlan mint egy magyar. Szerintem újból remek befektetés lehet, mert még magasabb a havi bérleti díjból bejött összeg a befektetett tőkére viszonyítva és benne van, hogy 10 év alatt vissza mennek az árak oda ahol voltak mert Amerikában még ma se fog egy házépítő olcsóbban dolgozni”

    http://tombolatom.blogspot.com/2011/02/ingatlan-valsag-maskepp.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük