(3122) Miről beszélgessünk? – 2

Tibor bá’ online

 

A SARS-CoV-2 első lépésben megtámadja a tüdő aktív felületeit, ahol a hemoglobin felveszi az oxigént. Ez a tüdő kapacitásának drasztikus csökkenésével jár. Megoldás? Vastüdő + oxigén + intenzív ápolás. Ha ez van, akkor az életben maradásra jelentős esély van, ha nincs, akkor még remény se nagyon marad. Ebből az következik, ha kedved szottyan átesni a betegségen, akkor most van annak az ideje, mert a magyar egészségügy vastüdők, stb. helyett a kormány Orbán stadionokat épít.

Magyarul nem ágyhiány lesz, nem orvos hiány, és nem is ápoló hiány, mert ezek az emberek oly annyira lelkiismeretesek, hogy még az életüket is hajlandók kockáztatni, csakhogy gyógyíthassanak. Külföldre azért mentek, mert nem tudtak itthon megélni. Ha a mindenható urunk tényleg annyira értene mindenhez, mint ahogy ezt magáról hiszi, akkor már január végén rendelt volna néhány tucat vastüdőt és sok-sok oxigénpalackot. Nem tette, mert a népbutításon kívül semmihez se ért igazán, de erről nem tud. A környezete igen, de befogja a száját.

Végeredményben arról van szó, hogy a mortalitás minden országban akkora lesz, amekkora hozzáértéssel a vezetőség rendelkezik. A jelenség végén a számok jól fogják mutatni, hogy hol, mi történt.

Persze, ha az újrafertőzés divatba jön, az adott, kéthetente bekövetkező mutáció mellett, bármi előfordulhat, még akkor is, ha ezt mindenki tagadja.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

37 gondolat erről: „(3122) Miről beszélgessünk? – 2

  1. Én abban is erősen kételkedem, hogy van-e elég védőeszköz, mert elnézve a kínai eljárást, eszköz és anyagszükségletet és valamelyest ismerve a magyar eü helyzetét, nem tudom elhinni, hogy országunkban van akár pár hétre is elegendő védőfelszerelés egy járványkitörés esetére.

    Már pedig ha nincs, akkor az orvosi és ápolói személyzet akármilyen lelkiismeretes, nem fognak talpon maradni sokáig, de sokan a munkát sem fogják felvenni, mert nem akarják kinyírni magukat sem, meg a családtagjaikat sem.

  2. Újabb hajó esett csapdába, ezúttal Kalifornia partjainál.

    3500 fő van rajta és eddig 21 fertőzöttet találtak. Kíváncsi leszek, hogy most is ott tartják – e őket a hajón, vagy leszedik róla az embereket ?
    Ennyi személyt megfelelően leszállítani és karanténozni azért komoly kihívás még Amerikának is!

    https://edition.cnn.com/2020/03/06/health/california-coronavirus-friday/index.html

    Nehéz felfogni az ilyen mértékű emberi hülyeséget. Nem látták a korábbi hajók példáját?

  3. Olaszországban statisztikát készítettek a koronavírus “áldozatokról” Nos, az átlagéletkoruk 81 év. Szinte mindegyik többféle komoly krónikus betegségben szenvedett. A nyugdíjintézet vidám mosollyal szemléli. Tibor bá’ RIADÓ !!!

  4. 3 .
    Az aggastyánok mind fel vannak készülve már jó ideje lelkileg a halálra , az ö
    hirtelen elhalálozásuk se nem oszt se nem szoroz , és legfőképpen nem ők terjesztik a nyavalyát és pánikolnak . Ők meghalnak a korban,a fiatalabb izgő-mozgó generáció pedig halálfélelmében összeszarja és kicsinálja saját magát. Itália azon régiójában igencsak sok sok szép kórú éldegélt ,ezért jött ki az idősekre vonatkoztató elhalálozási ráta,ezért aztán kibaszottul megtévesztő és csalfa remény.

  5. Illetve a vese .!!!??? A debreceni fertőzött férfi veséi olyan állapotba vannak , hogy nem szállítható. (Azt nem mondták, volt gond vele alapból?)Azt hiszem 69 éves, és elég aktív lehet ha ingázik Debrecen és Milánó között a munkájából adódóan.

    Felkészültek. Müller az újságíró feltett kérdésére, hogy miért nem vizsgálják a fertőzöttek kontakt személyeit , azt tudta válaszolni, hogy “ ilyen nagy tömeget egyszerre és fokozatosa óránként mozgatni, ez nem egy egyszerű történet “
    35 személyről volt szó. Sajnos nincs mirôl beszélni

  6. Hogy fogod nyáron megmagyarazni ezt a sok vilagvege posztot. Régebben csak heti 1-2 volt mostanában meg naponta jönnek. Kajak rajta maradtál mint bolha a kutyán.

  7. 8 – Pitkin99:
    Ha a tavasz végén elpatkolok, hogy fogsz tőlem bocsánatot kérni a hülyeségedért? Hogy miért vagy hülye? Mert nem veszed észre, hogy igényt elégítek ki.

    3 – Bögözy:
    Tudok róla, és megteszem, amit meg tudok tenni. Imunerősítés.

  8. 9. Tibor bá’

    Elpatkolás ellen nem csak az immunerősítés, hanem a gondolkodás is hasznos.

    Életkorod a bizonyíték arra, hogy akinek az agya a “végjátékban” is aktív, annak még van miért és kell is még élnie. Bár nem sokszor értünk egyet, és az eszem azt súgja, a számok nem neked kedveznek, remélem sokunk nevében mondhatom: neked drukkolunk és nem a vírusnak! 😉

  9. Tiborbá,
    Sztem hétfőre kiderül mi az ábra.
    Ha nincs belső körös infójuk, meg fogják hozni az itt is javasolt intézkedések egy részét a jövő hét során. Majd egyhetes késéssel, de próbálkoznak, tesznek érdemi intézkedéseket is (ezt is lássuk és ismerjük el).
    Ha nem teszik, ha pl. lesznek megszokott márc.15. ünnepi rendezvények jövő héten, akkor sztem. kell léteznie nem publikus, belső információknak, amelyek alapján megtehetik, hogy hátra dőljenek.
    Túl nagy a tét, hiszen politikailag éppúgy bele lehet majd bukni, mint újabb erényt kovácsolni belőle. Ebben biztosak lehetünk, s abban is, hogy semmilyen körülmények között nem engedik el az aranytojást tojó tyúkjukat!

  10. 10 & 11:
    Időt tudok nyerni, életet nem. Egyszer el kell kapni a vírust, mert nem megy el, itt marad közöttünk. A többi szerencse kérdése. Persze, még sok minden kiderülhet, és különben se vagyok az a karakter, aki szó nélkűl bedobj a a törülközőt.

  11. Az osztrákok beszüntették a direkt repülőjáratokat Kínával, Iránnal, Dél-Koreával és némely északibb olasz városokkal, illetve az éjszakai vonatokat azokkal, plusz szúrópróba hőmérőznek azon a határon. Lassítják a fertőzöttek bejutását. Halasztható műtéteket halasztanak máris. A fertőzöttebb keleti országokból (tehát Irán..stb.) 5napnál nem régebbi orvosi igazolással engednek be Ausztriába. Egy bécsi általános iskolát pénteken bezártak mert két tanárnál gyanú van, az eredmény után gondolják tovább azon iskola sorsát. Konzervek több boltban megfogyatkoztak, kézfertőtlenítő sehol, sem olyan tisztítószer nincs már amin rajta áll hogy vírus ellen hatékony – 1-2hete van ez a helyzet. Amin csak az szerepel hogy klóros tisztítószer, azt még nem fedezték fel 🙂 Ambuláns virológia szakrendelésen lakat, gyanúnál egy központi számot kell hívni és háznál végeznek tesztet. Influenzagyanúnál is tesztelnek coronára is. 66-70 fertőzött van, mert Burgenlandban is lett fertőzött, egy 4tagú szlovák család – nem tudom hogy beleszámolták-e már.. Berlinben pedig 60ezres maszkszállítmányt loptak el egy teherautóból.

  12. 11. Horváth Csongor
    Szerintem is tud valamit a nagyfőnök, amit mi nem. Valahonnan kapott infót ami miatt nyugton van. Különben ő is megtenne mindent (nagyokat vetítene látszatintézkedésekkel), hogy a hatalmát megtarthassa.

    13. Tia,
    Nem engedik be a közvetlen járatokat. Na és akkor. Jön közvetettel, tranzittal.
    És mérik a lázat. A hagyományos influenzásokat is becseszik a kinyai vírusosok közé?
    Erről a következő szavak jutnak eszembe: vetítés, habosítás, pánikkeltés, stb.

    És végül, Tibor bá’ is tévedhet. A nyáron majd egyet nevetünk, hogy túléltük és beszélünk a gyorsuló melegedésről (mert az tényleg lesz).

    Kedves Python
    Bocs, de Neked nincs önálló véleményed?
    Falus Ferenc meg egy sértett fütyi (mert leváltották), aki most annak drukkol, hogy dögöljön meg mindenki, mert nem ő van a fronton.

  13. Egyre intenzívebben terjed a koronavírus – Az Egyenes Beszéd vendége Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos
    http://www.atv.hu/videok/video-20200306-egyre-intenzivebben-terjed-a-koronavirus

    A vírus saját érdekében lecsendesíti az immunrendszer egyes reakcióit, de másokra nincs hatással: ezek okozhatnak halált. A gyulladás is szervezetünk önvédelmi reakciói közé tartozik, tehát azt is mondhatjuk, a vírus hatására, de végeredményben a beteget saját immunválasza öli meg.
    Egyre nehezebb eligazodni az új koronavírust övező valós, megbízható forrásból származó és az ellenőrizetlen álhírek között. Amint pedig Magyarországon is megjelent az első – pontosabban rögtön kettő – igazolt beteg, a helyzet még rosszabb lesz. A bizonytalanság természetes emberi reakcióként vált ki pánikot, a „jobb félni, mint megijedni” igazsága itt sajnos nagyon rosszul sül el. A pánik gyógyszere az ismeret, a koronavírussal kapcsolatban érdemes szakítani a csak a címeket, bevezetőket átfutó hírhabzsoláson, és picit mélyebbre ásni. Akkor kiderül például, kizártnak tekinthető, hogy gyógyult beteget a vírus napokkal később újra ledöntsön a lábáról, miért baj, de nem világvége, ha a vírus új gócpontokat alakít ki, vagy éppen egyelőre miért önámítás a nyári melegtől várni a megoldást. Továbbra is az „ismerd meg az ellenséged, hogy legyőzhesd” szellemében a koronavírusok természetéről, terjedésükről kérdeztük Dr. Kemenesi Gábor virológust, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársát, a koronavírusok hazai szakértőjét.
    https://24.hu/tudomany/2020/03/07/koronavirus-magyarorszag-halalos-tudogyulladas-jarvany/

    A San Francisco közelében veszteglő Grand Princess üdülőhajón a tesztek elvégzése után 21 koronavírussal fertőzött embert találtak – jelentette be helyi idő szerint péntek esti washingtoni sajtóértekezletén Mike Pence amerikai alelnök, aki az Egyesült Államokban a koronavírus elleni országos intézkedések koordinátora. Közölte: a 21 fertőzött amerikai közül 19 a kiszolgálószemélyzet tagja, de egyelőre csupán 46 utason végezték el a tesztet, így elképzelhető, hogy további fertőzötteket találnak.
    https://24.hu/kulfold/2020/03/07/pence-21-koronavirusost-talaltak-egy-san-francisco-melletti-hajon/

    Ugyan az elmúlt napokban egyre inkább terjedni kezdett a kínai közbeszéden az a vélekedés, hogy az új koronavírus nem is Kínából származik, a világ járványügyi és közegészségügyi szakértő ennek ellenére meglehetősen biztosak benne, hogy a COVID-19 tényleg Vuhanból indult el világhódító útjára. És a vírus hatékony terjedését az is segíthette, hogy azok, akik korán felismerték, hogy baj lehet, vagy nem merték ezt jelezni, vagy ha jelezni próbálták, akkor felléptek ellenük. Ennek a jelenségnek lett tragikus alakja a vuhani orvos, Li Venliang, aki már decemberben megpróbálta figyelmeztetni kollégáit arra, hogy egy újfajta vírus szabadulhatott el, de a rendőrök rászóltak, hogy ne terjesszen rémhíreket. Vi végül megfertőződött a koronavírusban, és február elején meghalt. Hogy hogyan működött pontosan a megfélemlítések és félrenézések rendszere a koronavírus esetében, arról (ha valaha egyáltalán) csak a járvány vége után fogunk többet megtudni. De hogy maga a kínai rendszer hogyan működik egy ilyen vészhelyzet idején, arról sokat elárul a Reuters friss tényfeltáró anyaga, melyben egy másik betegség, az afrikai sertéspestis kínai terjedését elősegítő jelenségeket mutatták be.
    https://444.hu/2020/03/07/kina-peldaja-mutatja-meg-hogy-egy-autoriter-allam-miert-tokeletes-helyszin-egy-virus-elterjedesehez

    Már több mint 250 koronavírussal fertőzött embert regisztráltak az USA-ban, s a betegek közül eddig tizennégyen haltak meg. A szakértők szerint a fertőzöttek száma jóval magasabb lehet, a legrosszabb helyzet az északnyugaton lévő Washington államban van, ahol tíz emberéletet követelt a kór. A járvány terjedését segítheti, hogy sok amerikai nem tudja kifizetni a magas kezelési költségeket, s ezért inkább el sem megy orvoshoz. A nyerészkedők közben pofátlan magasságba emelik a védőeszközök árát.
    https://hvg.hu/vilag/20200307_Trump_koronavirus_jarvany

    „Fontos és jó hírekkel indul a szombat, hiszen mára virradóra összesen hat magyar állampolgár hagyhatta el a koronavírus miatt elrendelt karanténokat a világ különböző pontjain” – írta Facebookján a külügyminiszter. A tenerifei szállodában tartózkodó két család tesztje negatív lett, így ők a hajnali órákban már visszautaztak Magyarországra. Hasonló a helyzet a tegnapelőtt Brazíliában vizsgált magyar hölggyel kapcsolatban, akinél szintén kizárták a fertőzést, ezért távozhatott a kórházból.
    https://444.hu/2020/03/07/hat-magyart-engedtek-ki-a-karantenbol-tenerifen-es-braziliaban

  14. 14: Igen, közvetett járattal jön. Akkor jöhet akár gyalog is, ha 5napnál nem régebbi az orvosi igazolása hogy nem coronás. Kurz gyerek azt mondta hogy lassítják a bejutást. Kurz felfogta azt is hogy tünetek nélkül is lehet vki fertőzött. Németo.-ban is sok a fertőzött, de ott maradnak a repülőutak, vonatok. Túl egymás fenekében vannak az osztrákok a németekkel, olaszokkal. Miért csesznék a hagyományos influenzásokat a “kínai” vírusosok közé? Nem cseszik sehová csak haza cseszik ha lázas az olasz-osztrák határon. Maradjon a fenekén aki felfogja a helyzetet, aki pedig nem, azt igen, riogatják lázmérős rendőrrel, hátha úgy hatnak rá és nem mászkálgat.

  15. A hazai járványügy eléggé le lett gatyásítva az elmúlt években, máig nem heverte ezt ki teljesen! Ugye a nagy átalakítási hullámok, aztán jó narancs szokás szerint olyan lett amilyen, leginkább még hatékonytalanabb, stb. mint ami korábban volt. A területi infektológiák működnek, de egy nagyobb méretű járvány térdre kényszerítené ezeket, ez szinte biztos.

    Ha itt is megy a halogatás, elhallgatás, és a tipikus magyar szokás szerinti seperjük a szőnyeg alá a problémát, mert akkor az nincs is mentalitás…, akkor nagy bajok lesznek itthon is!
    Ugye a kb. 3 hete felröppent székesfehérvári SARS-CoV-2 gyanús betegről azóta nem hallottunk semmit sem, az egri 3 fős karanténról sem beszélnek nagyon. A cseheknél megfogott 2 egyetemista lány nem is olyan fontos, az elméletileg Bp -en a nővérénél megfertőződött első szerbiai esetben érintett vajdasági magyar férfi meg nem is számít, mert az inkubációs időszakon túl…, Khm…!
    Az irániakról az én szubjektív meglátásom szerint 2 hete biztosan tudhat a vízfej, mert múlt hét elején Német “Rezsibiztos” Szilárd belekezdett a migráns kampányba illeszkedő majd Iránból jönnek a fertőzöttek mantrába, amit a hét közepétől a Hollik István is elkezdett kommunikálni. Majd a héten az egyszemélyessé vált, háttér biodíszlet szerepű “Operett” Törzs előtt OV bejelentette az iráni egyetemistákat, mint első hazai COVID-19 érintetteket. Csak is belpolitikai okok miatt, meg nehogy már magyar legyen az első hazai érintett a koronavírus járványban, mert így elő lehet adni a bölcs öregapó megvéd benneteket szerepet, mint anno Kádár is tette.
    Szóval ne csak nézzünk, lássunk is, és ha már látunk, akkor vegyük észre a fától az erdőt is!
    Persze az ellenzék is sütögetné a maga pecsenyéjét a járvány alatt, szóval egykutya…!

    Viszont ha idehaza kb. az olaszokhoz mérhető járványhelyzet alakulna ki, na azt a magyar Járvány-, és Egészségügy nem lenne képes már középtávon sem kezelni, és hetek alatt összeroppanna; a térségi közigazgatással együtt! Erre sajnos elég nagy az esély, ha komolyabb GEBASZ ütné fel itthon a fejét; ismerve az ottani viszonyokat, alulfinanszírozást, a létszámleépítések után agyonterhelt, és alulfizetett, frusztrált és sajnos kiégett személyi állomány tekintetében!

  16. 15:
    Nem ismertem ezt a pécsi kutatást, de a tegnapi posztban hasonló vonalat róbáltam fejtegetni én is az eddigi megfigyelések és tünetek alapján.

  17. Itt már 6
    https://experience.arcgis.com/experience/685d0ace521648f8a5beeeee1b9125cd

    Esetleg az 5. fertőzött külföldön élő fiát számítják ide???
    Frissítve lett az oldal ma 11:00 kor. 319 minta, 48 fő karanténba.
    Tegnap talán a sajtótájékoztatón hangzott el vagy olvastam valahol már, magam se tudom , de szó volt egy fogorvosnőről és az asszisztenséről, (hogy ők is lassan szabadulnak a karanténból )fertőzöttet kezeltek. Erről sehol nem találok infót.

  18. SzJK bocs, de nem 6, hanem 4.
    Ellenben a worldometers-en 5, és azt pár perce frissítették.

    21 Elég ijesztő, kár hogy nem tudok olaszul.

  19. 15.höz

    Nem akarok ismeretlenül senkiröl sem velemenyt mondani:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Falus_Ferenc_(orvos)

    aztan egy masik link
    :https://merce.hu/2019/09/28/ha-kezdesz-megcsomorleni-a-kampanyidoszaktol-jusson-eszedbe-hogy-5-eve-falus-ferenc-51-napig-volt-fopolgarmester-jelolt/

    meg legyen egy “rezsimparti” oldale is
    :https://demokrata.hu/magyarorszag/falus-ferenc-visszatert-200324/

    De engem nyilatkozatai fennti Urnak elgondolkodtatnak

    Niederbayern : kb 3 hete mar volt szo a regionalradioban : nagyon sok “gyogyszer ” hianycikk lesz pl : RUBOPHEN – mert az “alapanyagot ” Kinabol hozzak

    Tovabbra sincs elemiszer felvasarlas — viszont a desinfektion ” Virusölö” kezmoso keszitmenyek elfogytak

    Szinten 2-3 napos hir : Israel korlatozta 5 EU tagallambol valo belepest..

    A napi hirek altalaban mar itt is CORONA- val kezdödnek—
    de pl tegnapelött a Görög -Török hatar volt a vezetö hir — es Mutti tovabbra is kikel a rasszizmus valamint az iszlamfobia ellen.

    Ket harom iskolaban es munkahelyen volt 2 napos pihenö a virus miatt— hogy ennek mi a jelentösege nem tudom—-

    Tegnap 180 rendör es zoll munkatars vegzett kihato ellenörzest a Cseh Nemet hataron

    Kesztyüt meg lehet kapni , maszkot mar nem..

  20. Gyógyszerhiány kapcsán…

    INDIA állította le az exportálást, az fájóbb lesz, mint a kínai export kiesés.

  21. Csegő
    Ja falus ferenc azt mondta, hogy el kell kérni Kínától a mintát, hogy megvizsgálhassuk. Ez szakember?
    Ad 1. Az a minta nekünk nem minta, mert mire ide ért mutálódhatott. Így a legközelebbi gócból kell a minta.
    Ad 2. Folytatva, ennek megfelelően van a közelben száz más minta, sőt most már saját minta is!
    Ad 3. Nem kell sehová menni, mert itt van a minta.

    Ennyit a nagy szakemberek által mondottakról. Ez tényleg nem tűnik fel Nektek? Mert állítólag ez gondolkodó emberek fóruma.

    Az ilyen hülyét felbasznám egy táskával és némi kémcsővel egy Wuhanba tartó gépre (TEK kísérettel – de csak az lépcső tetejéig), ha már annyira okos, hozzon egy kis mintát.
    Itt a minta a szomszédban és menne Kínába:-)! Gy. Nyerenc politikát kell tolni, hátha visszatér a bohóc. Két sértett F..sz, alig várják, hogy hátha megdöglik a jónép. Majd, megmondták, hogy így lesz, de a rezsim… Nyájas arccal pedig, hogy, bezzeg ők mi mindent tettek volna ezen drága népért.
    Nem másért, de most éppen ennek nincs helye, mármint a politikának.

  22. 24.
    Leállította a gyógyszerek, alapanyagok exportját a hatalmas India?

    Ha jól látom 34 esetük van, akkor? Vagy ki tudja ezek szerint, mi van már ott is.

  23. 25:
    Ez a cikk a HCoV-19 vírusok evolúciós kapcsolatát mutatja be a folyamatban lévő új koronavírus COVID-19 pandémiából. A szerzők, az összes származó és benyújtó laboratórium teljes listája a cikk végén. (Elnézést, ha nem szakszerűen írtam, google translate segített)

    https://nextstrain.org/ncov

  24. Olaszországban rekordszám új esetet tártak fel, egyetlen nap alatt 1271 új eset és 36 haláleset. 2651-en vannak jelenleg kórházban és 567-en intenzív ellátásban részesülnek. Összehasonlításképpen: Magyarországon az egész országban 1130 intenzív betegágy van átlagosan 65-75%-os kihasználtsággal.
    Forrás: Salute.it Forrás: Salute.it

    “Mivel a korona járvány leküzdésében fontos szerepe van, tegnap a Szent László Kórházban jártam
    A Szent László kórházban 17 intenzív ágy és további 20 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Utóbbiak mintegy tartalékként. Ehhez viszont tudni kell, hogy a koronavírusos betegek kb 15 százaléka súlyos beteg lesz, akik intenzív kezelésre, de minimum lélegeztetőgépre szorulnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az Infektológiai Központ kapacitása sajnos kb csak 250 fertőzöttig elég…Intenzív ágyak és lélegeztetőgépek természetesen máshol is vannak az országban, de azokat “használják” “rendes” betegek is. Azt, hogy mekkora a tartalék a rendszerben, beszélgetőpartnereim nem mondták meg (forduljak az Operatív Törzshöz) Azt nem kommentálták, hogy ha az állam nem dupla pénzért, hanem árában vette volna a lélegeztetőgépeket, akkor kétszer annyi állna rendelkezésre”. Forrás: Facebook, Hadházy Ákos

  25. Lélegeztető gép csak akkor jön szóba, ha az érintett légzőrendszeréért felelős idegeket vagy magát az izomzatot éri károsodás, illetve ha valakit az intenzíven mély altatásban tartanak (pl. valami coccuszos fertőzés okán).
    Ha csökken a tüdő oxigénfelvételi képessége, akkor sima oxigén palackból.

  26. 29: Ezekben a komoly coronás esetekben (vagyis a 80%-os könnyen lezajló eseteken túl, a 20% nehéz eseteken belül 5-10%) az immunrendszer túlreagál (mert ez egy új kórokozó), és a tüdő oly mértékben nem dolgozik megfelelően 2-3-4napig hogy nem tud oxigént leadni a szervezetnek. Na erre a pár napra kell az ITO gépekkel, és lélegeztetőgéppel. Nem elég az oxigén adása, be kell altatni a beteget és lélegeztetőgép kell. Az olasz videón ezek azok a hasonfekvő emberek az ITO-n (de valahol ugyanilyen kínai jelenet is jött szembe videón)

  27. Nagy valószínűséggel lemondják a március 15-re tervezet központi ünnepséget.
    /Ne hidd, hogy az odautazók egészségéért. Hanem inkább vezérünk sajátjáért. Persze ha már nem kell tapsolni a műsor alatt, és szipákolni a drága oxigént a Múzeumkertben, azzal talán a nézők is jobban járnak.
    //Bár aki odamegy statisztálni…. inkább tartanák meg, kézenfogva, összeboruva,
    Mostanában nem nagyon fog megjelenni országunk feje a nyílvánosság előtt. Majd egy üvegfal mögül integet a kamerába és nyugtatja a népet.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200307/koronavirus-lemondja-a-kormany-marcius-15-re-tervezett-kozponti-unnepseget-418497

  28. Tia.
    Mondtam én mást?
    Megjegyzem, hogy a többség nem hason feküdt, hanem háton, ami nekem is furcsa volt. Mellékesen tüdőnél, forgatnak rendesen. Lehet, hogy mind a háton fordításnál kerültek filmezésre.
    De, hogy így hülyítik az embereket a média által az már gyanús. Na de aki látni akar az lát. A többi meg retteg. Sajnos.

    Tia, nem tudom, hogy mi a végzettséged, de azt ha szaki vagy tudnod kell, hogy ha egy vírus agresszív, ott nincs 80%-os tünetmentes lefolyás, hanem 80 %-os kidőlés (ennek kb. 1/2-e kiesik) és esetleg 10% enyhe és 10% menetes. Ami nem ilyen adatokat ad az nem erős vírus.

  29. 33.
    Klassz!

    Mai hírek Olaszországból.
    – Katonai létesítményeket alakítanak szükségkórházzá (ez már lehet két-három napos hír).
    – 5 ezer lélegeztető gépet állítanak hamarosan szolgálatba
    – 20 000 ápolót vesz fel az olasz kormány soron kívűl
    – Lefoglalhatnak magántulajdonban lévő épületeket, szállodákat, hogy kórházzá alakítsák.

    Jó kis influenza, mondhatom!

  30. Azért most már kezdenek körvonalazódni a dolgok.
    Olaszoknal már kis ideje tart a buli, ehhez képest itthon nincsenek se hullahegyek se intenzivrol kifolyó tüdőgyulladásos esetek sem.

    Persze majd lesz, meg lehet.

    Azert az az ezer intenzív ágy országosan nagyon nem sok, ha sutyiban telelenne akkor arról már tudnánk.

  31. 35:
    Rájöttek, hogy mivel állnak szemben és készülnek. Inkább túlpörgessék, mintsem újabb halottak legyenek. Amikor sorban érkeznek a hírek a halálesetekről, a politikai felelősség is előkerül (plusz egy szint felett már ők is veszélyben érzik magukat). Olyankor a pánik és a biztonsági kockázat is azonnal szintet lép.

    Van kb. 2 hét előnyünk. Meglátjuk veszik -e a lapot időben az itthoniak is… Az ünnepi rendezvények lemondása már sejtet valamit, ahogy én várom, jövő hét elején lesz valami az iskolákkal kapcsolatban is talán, ugyanígy a tömegeket fogadó intézmények, szolgáltatók esetében. Csak így tudták eddig megfogni mindenhol (ahol egyáltalán részben sikerült). Alattomos, mert sokáig reményben tart, nincs semmi, aztán felbukkan és hirtelen nagyobb csoportokat érintően megállíthatatlanul terjed, közben pusztít, nem kíméli az időseket.

    Még mindig nem tudjuk, hogy hogyan, ill. “miért” csinálja.

  32. “Végeredményben arról van szó, hogy a mortalitás minden országban akkora lesz, amekkora hozzáértéssel a vezetőség rendelkezik. A jelenség végén a számok jól fogják mutatni, hogy hol, mi történt.”

    Jó példa erre ez a cikk, példák sorával.

    #444.hu/2020/03/07/kina-peldaja-mutatja-meg-hogy-egy-autoriter-allam-miert-tokeletes-helyszin-egy-virus-elterjedesehez

    #www.reuters.com/article/us-swinefever-china-epidemic-specialrepo-idUSKBN20S189

    A koronavírus mellett a afrikai sertéspestis járványra is kitér.
    Korábban jó páron titkos összeesküvést sejtettek ennek járványnak a hátterében.

    “Az afrikai sertéspestis megtévesztő magyar neve ellenére (a pestis tudnillik bakteriális eredetű) vírusos fertőzés. Közvetlenül nem veszélyes az emberre, de így is súlyos következményei vannak: sok tízmillió disznót kellett miatta levágni és nagyon komoly károkat szenvedett el miatta a világ mezőgazdasága és gazdasága. És mint a Reuters írja, nyomozásuk során arra jutottak, hogy a sertéspestis terjedését nagyban segítette, hogy rengeteg esetet egyszerűen nem jelentettek Kínában. Amiatt pedig, hogy Kínában alulkezelték a fertőzés terjedését, az könnyebben tudott eljutni más országokba is: a betegség kínai felbukkanása óta már tíz ázsiai országban mutatták ki a sertéspestist.

    Elemzők szerint amiatt, hogy Kína nem adott hiteles információkat a járványról, a húsipari szereplők és a kormányok csak sötétben tapogatózhattak, senki nem tudta megmondani, milyen gyorsan terjed a kór, emiatt pedig nehezebb volt felkészülni rá.

    A kínai mezőgazdasági minisztérium azt válaszolta a Reutersnek, hogy ők minden esetben korrekten és pontosan tájékoztattak mindenkit a betegség terjedéséről, és amúgy is zéró tolerancia van az országban a betegségeket nem bejelentő állattartókkal szemben. Gyökeresen más képet festettek viszont a helyzetről azok a gazdálkodók, iparági elemzők és beszállítók, akik a hírügynökségnek nyilatkoztak: több mint egy tucatnyi kínai gazda számolt be például arról, hogy az általuk jelentett eseteket a helyi hatóságok nem továbbították Peking felé, így azok sosem kerültek be a hivatalos állami statisztikába.

    A beszámolók szerint sokszor azért nem, mert a helyi tartományoknak kellett volna kárpótlás egy részét kifizetni a leölt állatok után, erre viszont nem volt pénzük. Emellett pedig a helyi politikusok féltek a következményektől is: senki nem akart olyan vezetőnek tűnni, akinek a régiójában tömegesen kell leölni a kínai mezőgazdaságban rendkívül fontos állatokat. ”

    El kell olvasni, és az ember rájön, hogy nem kell ide külső “segítség” (CIA stb.) ehhez az önerő is elég.

    “”Azóta is foglalkoztatja a Kínával foglalkozó elemzőket, hogy Hszi miért reagált ennyire lassan, miért csak ennyire későn kezdtek el érdemi lépéseket tenni a vírus megállításáért. Hogy egy ilyen vírus mekkora fenyegetést jelenthet, arról Hszinek alighanem pontos képe van, hiszen a 2003-as SARS-járvány idején a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja volt. Épp ezért írt az Atlantic-ben nemrég arról Zeynep Tufekci, hogy Hszi január közepéig jó eséllyel nem is értesült a vírus valódi természetéről.

    Cikke szerint nem nehéz elképzelni egy olyan helyzetet, amikor a Vuhant is magában foglaló Hupej tartomány vezetői egyszerűen nem jelentették az eseteket a központi kormány felé. Vagy félve a következményektől, vagy bízva abban, hogy képesek lesznek maguk megbirkózni a helyzettel. ”

    A disznóhús árának az elszállásához a mostani karanténok is hozzájárultak.

    “Piglet prices in China soared to record highs on Thursday (March 5) amid supply chain woes that persist from the Covid-19 breakout. Farmers have been attempting to rebuild their herds as supplies remain tight after African swine fever decimated 40% of the country’s pig supply in 2019.

    Chinese spot prices for piglets jumped to a record high of 126 yuan ($18.11) per kilogram last week, nearly a 600% increase since the start of 2019. The latest surge in prices was attributed to supply chain disruptions as transportation networks across China remained closed due to virus containment measures, which prevented farmers from shipping piglets to meat markets, said Financial Times. ”

    “The fact that a resurgence of the African swine fever could be imminent, along with continued supply chain disruptions not allowing farmers to increase herd size and or transport pigs to markets, has created a perfect storm and more upward pressure on pork prices that could be the breaking point of Chinese consumers. Surging pork prices have made many people hangry, and this could result in social destabilization. ”

    A disznóhús ára Kínában 600%-al emelkedett 2019 eleje óta.
    Ez az ár emelkedés szociális elégedetlenséghez vezethet.
    Ami már lehet, hogy a járvány kezelése miatt egyébként is megvan.

    #www.zerohedge.com/markets/chinese-piglet-prices-hit-record-high-virus-disruptions

    A kínaihoz hasonló Iráni reagálások szintén csak a helyzet súlyosbodásához vezethetnek.

    Itt is elég bőven az önerő.
    Nem zárjuk be a szent helyeket, csókolgatják a hívők a szenthely rácsait?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .