1945 augusztus 8-án hivatalosan beindult az atomkorszak. A háború befejezéséhez szükségesnek vélt két atombomba ledobása után az emberiségnek annyi kellem jutott, hogy a szakemberek szerint korlátlan mennyiségű, olcsó energiát ígért a jövő. Ez a csupa jóval kecsegtető jövő hamarosan megérkezett elsősorban hidegháború, nukleáris konfrontáció formájában, amit kissé megédesített a MAD (Mutual assured destruction) vagyis a Kölcsönösen Biztosított Megsemmisítés. A kifejezésből gyártott angol betűszó értelme „őrület”, ami meg is felelt a valóságnak, de arra mindenképpen jó volt, hogy a két szuperhatalom mindössze farkasszemet nézett egymással, de harapni egyik se mert. Viszont elkezdődött a nagy csindatrattával beharangozott békés felhasználása az atomnak. Megkezdődött az atomreaktorok építése mind nyugaton, mind pedig keleten. Elhitették velünk, hogy a technika és technológia százada szárnyakat ad az emberiségnek. Minden megvalósítható csak akarni kell. Az atom reaktorok ugyan a veszélyes üzem kategóriájába tartoznak, de hát nem ez az egyetlen, és ugye jó kezekben van a téma, hiszen a lelkes szakemberek képzése már folyik egy ideje. Emlékszem, hogy a hatvanas-hetvenes években micsoda presztízzsel járt a KFKI-ben dolgozni, amit a Konkoly Tege úton honvédségi őrbódékkal láttak el, és éjjel-nappal katonák vigyáztak rá. Aztán kishazánkban a paksi atomerőmű is megépült, és az álom kezdett valóssággá válni. Elhittük, hogy a XX. század legnagyobb illúzióját, hogy biztonságosan lehet olcsó és korlátlan mennyiségű energiát előállítani atomhasításból. Ezt az illúziót semmi se tudta szétrombolni. A lelkes szakemberek, elsősorban fiatal, élettapasztalattól mentes mérnökök éltek-haltak az atomért. Senki nem akadt, aki a széles társadalmat felvilágosította volna a tényleges helyzetről, arról, hogy mindig voltak és mindig lesznek ipari balesetek, amiknek ilyen vagy olyan következményei lehetnek, de az atomreaktoroknál nem engedhető meg a baleset, mert a következmények nem rektifikálhatók, és káros hatásuk az emberiséggel lesz tízezer évekre. És, ahol ember van, ott mindig volt és mindig lesz baleset. Éppen ezért az atomba vetett hit egy hatalmas illúzió.

Azt írtam mindig lesz, nem pedig azt, hogy lehet. Nem kellett sokáig várni, 1952-ben bekövetkezett az első komoly baleset Ontario, Chalk River-ben. Egy végzetes teljesítmény kilengés a reaktor magot megrongálta. Megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a reakciót gátló fékező rudak nem hatoltak a fűtőelemek közé, amit hidrogén robbanás követett, ez pedig a reaktor burkolatot bevágta az épület tetőzetébe. Sok ezer Curie radioaktív anyag került a levegőbe, és több millió liter radioaktív vizet kellett kiszivattyúzni az épület aljából, amit aztán mély árkokba engedve, tulajdonképpen rászabadítottak az emberiségre. Az eseménynek természetesen nem volt hír értéke se nyugaton, se keleten. Ebben a piszkos játékban a két szuperhatalom partnerek voltak. Bekövetkezett tehát a bekövetkezhetetlen. De van itt egy apró érdekesség. Ugyanebben q létesítményben hat évvel később, 1958-ban újra lett egy baleset. Az ember azt hinné, hogy legalább a saját hibájukból tanulnak, de nem, az ember az ember marad. A halál kivételével mindent képes megszokni, és utána úgy is viselkedik.

Tegyünk fel az ártatlan kérdés, ez az atombaleset kivétel volt, vagy inkább szabály, ami időnként bekövetkezik. Az atomőrültek természetesen esküdtek, hogy ez egy kivételes eset volt. Csakhogy 1958-ban ugyanott ugyanaz megint bekövetkezett. Hogy, hogy nem, néhány uránium  fűtőelem túlhevült és felrepesztette a reaktor tartályt. Az egyik fűtőelem begyulladt, ezt egy robottal megkísérelték kiemelni, de emelés közben kettétört, egy méteres darab visszaesett és égett tovább egy karbantartó aknában, közben szanaszét szórta a radioaktív anyagot. A helyiség ventillátorát nem tudták kikapcsolni, így a radioaktív porral teli lett az egész épület. Az égő fűtőelemet úgy oltották el, hogy az ügyeletes személyzet védőöltözetben, egy vödör vízzel elrohant karbantartó akna mellett, ahová bedobták a vízzel teli műanyag vödröket. Ezt a kurvára szakszerű elhárító megoldást a helyszínen ötlötték ki, mert ilyen eseményre nem is számítottak. Ez rosszabb, mint a Titanic, mert ott legalább volt néhány mentőcsónak mutatóban, bár a hajó elsüllyeszthetetlennek lett építve.    

Mindjárt az atomkorszak első évtizede alatt kiderült, hogy a balesetek a atom erőművek normál velejárója. 1957 Windscale: Ha az utca embere tudná, hogy a Windscale-ben dolgozóknak fogalmuk se volt, hogy  mit tegyenek, ha ég a fűtőelem. Sebtében előkapott vasrudakkal próbálták széttúrni a fűtőelemeket, amire azért volt szükség, mert csak a beüzemelés után jöttek rá, hogy a neutron lassításra használt grafit a neutron bombázásra térfogat növekedésen esik át. Magyarul úgy építettek egy atomreaktor, hogy a teljes folyamattal nem voltak tisztában. 1979 Three Miles Island: Egy apró hiba miatt a prímér hűtés nem tökéletes, erre a rendszer automatikusan leáll, de egy szelep nem zár, amit a vezérlő pulton a rendszer nem jelzett ki. A küzdelem egy teljes hónapig tart. 1986 Csernobil: Nem írok semmit, mert a téma már a könyökünkön jön ki. Hohó…. 1999 Tokaimura (japán) Ezt nem fogjátok elhinni! Három munkás manuálisan kotyvasztja az urániumot. 2,4 kg helyett tévedésből 16 kilót tesznek egy edénybe. Értitek? Atomreaktor és TÉVEDNEK. Biztos azt mesélték, hogy előző este hogyan döngették az asszonyt, és fél-seggel figyelve az előírt 2,4 kiló helyett 16 kilót raktak be egy lábosba.  

Az elmúlt néhány évtized azt mutatja, hogy szabályos időközönként nukleáris balesetek történnek. A reménykedés a biztonságos atomerőművel kapcsolatban egy teljesíthetetlen óhaj. Nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen az ipari forradalom kezdete óta az ipari balesetek az élet normális velejárói. Emberélet = pénz. Pénz = emberélet. Húsz éves koromban összefutottam egy 23 éves özvegyasszonnyal. Amilyen barom vagyok a harmadik éjszaka után, reggel megkértem a kezét, el akartam venni feleségül. Nekem volt 860, a csajnak 650 forint fizetésünk. Csakhogy a 23 éves naposcsibe férje a tatai szénbányában lelte halálát, lyukas volt a Davy lámpa 😀 . Az özvegy röhögve kikosarazott (bár volt egy 3 éves kisfia), mert élete végéig 1500 forint özvegyi nyugdíjat ítéltek meg neki, amit rögvest elvesztett volna a boldogító igen elrebegésének pillanatában. Az ipari balesetekhez a társadalom rég hozzászokott, pláne, hogy nem egyszer családi problémákat old meg. Csakhogy az atomreaktorok balesete klasszikus értelemben nem ipari baleset. Minden idők legkegyetlenebb ipari balesete az indiai Bhopalban történt 1984 december 2-ről 3-ra virradó éjszaka, amikor is egy metil izocianát gáz tároló tartály kilyukadt. A városkát elöntő mérgező gáz 3.787 embert azonnal megölt. További 8000 halál eset néhány napon belül következett be, de összességében 558.125 személy kapott kisebb nagyobb maradandó egészségkárosodást. Ennek ellenére két nappal később Phopal utcáin veszélymentesen bárki végigsétálhatott két nappal később. Na ez az, amit egy nukleáris balesetről nem lehet elmondani, mert az onnan kiszabadult radioaktív anyagok egy része 100. 000 évekre is itt maradnak. Ez az oka annak, hogy egy atombaleset totálisan elfogadhatatlan. Az, amire felhívtam a figyelmet a „Van-e jövőnk?”-ben, most bekövetkezett. A pontos végeredményt számszerűen még nem tudhatjuk, de az biztos, hogy ami bekövetkezhet, az előbb vagy utóbb be is következik.

Ifjúkori olvasmányaimra emlékezve az jött át nekem, hogy „az emberiség megszelídítette az atomot, hasznos munkára fogta be.” Ez volt az évszázad legnagyobb illúziója, amiből most már végképp itt az idő, hogy kiábránduljunk.    

____________________________________________________________

Városi tüzek oltására tervezett kocsikkal sorakoztak fel a japánok a nem várt szerencsétlenség ehárítására. Több tíz méterről próbáltak betalálni a hűtendő fűtőelemeket tartaalmazó medencékbe. Ez természetesen egy kétségbeesett kísérlet volt, mert okosabbat nem tudtak kitalálni egy olyan „eseményre” amire soha nem számítottak.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________