Tibor bá’ online
Kiss Lászlónak (akaratán kívül) sikerült heteken át a közérdeklődés középpontjában maradni, aminek utolsó fejezete az 55 évvel ezelőtti erőszakos nemi közösülés. Mondjuk elsősorban az volt aljas, aki előbányászta az anyagot. Valamennyien voltunk fiatalok, valamennyien tudjuk, hogy amit 20 évesen elkövetünk azt eszünk ágában sincs 75 évesen megismételni. Se Egerszegi, se Hosszú nem volt egy másodpercig se veszélybe, és az „apukáknak” se kell izgulniuk, akiknek leányai lejárnak edzésre. Vihar egy lavórban. De legyünk őszinték, adott esetben, ismétlem, adott esetben melyik férfinek nem suhan át az agyán „egy kis erőszak”. Ugyanis ez az ősi ösztön ott lappang minden férfi hüllő-agyában. Át suhan, aztán lecsillapodik, elvégre társadalomban élünk, ahol írott és íratlan szabályok irányítják a viselkedést. A saját testével mindenki rendelkezik, ha egy nőnek nincs kedve a közösüléshez, akkor ezzel a történetnek vége. ELMÉLETILEG. Azonban az elmélet és a valóság nem ugyanaz.
Ha a nő valóban rendelkezik a testével, akkor az állam miért szól bele, hogy szüljön-e és hányszor, megtartsa-e a terhességét, vagy megszakítsa azt? Szóval a kép nem olyan nagyon tiszta.
Most azon rágcsálódik a média, hogy az áldozat hibáztatásáról még mindig nem tudtunk leszokni, ami igencsak régi történet. A régi világban a cselédlány elment a szolgabíróhoz, hogy a gazdája megerőszakolta. A szolgabíró kihúzta kardját a hüvelyéből és a lány kezébe nyomta, majd azt mondta neki, hogy tegye a kardot vissza a helyére. A lány megpróbálta visszadugni a kardot, de a szolgabíró elhúzta oldalra, ahányszor a lány próbálkozott. De tekintetes uram – szólt a lány – nem tudom bedugni, ha mindig elhúzza a hüvelyt az útból. Na, látod lányom – és ezzel elbocsátotta a lányt.
Aztán ott a régi vicc, Ha az úrinő azt mondja, hogy nem, akkor talán, ha azt mondja, hogy talán, akkor igen, ha azt mondja, hogy igen, akkor nem úrinő. Vagyis a társadalom belül évszázadok óta jól tudott, hogy egy női nem-et nem kell túl komolyan venni. Ez tehát valóság és ebben a játékban nem nehéz hibázni.
És természetesen azt is tudomásul kell venni, hogy a női pszichében benne van a tetszeni akarás. Már hogy a fenébe ne lenne benne, amikor egy egész ipart építettek rá, ami elképesztően prosperál. És kinek akar tetszeni a nő? A férfiaknak, jobban mondva egy adott férfinek, de ez nem szelektálható. A nő iparkodik kívánatos lenni – pont. Ez néha túl jól sikerül, óvatosnak kell tehát lenni. És itt az ütköző pont.
Egy fiatal lány ne menjen egyedül haza a sötétben. – Mire fel korlátozzák egy nő szabadságát? Senki se korlátozza, de ajánlatos betartani néhány jóindulatú tanácsot. És hohó!
A társadalmon belül vannak szub-társadalmak: vendéglátó ipar, szórakoztató ipar, színészek világa, ahol a közmorál nem esik egybe a társadalmával. Ilyen szub-társadalom az úszó/vízi sportok világa. A „meztelenkedések” világa erősen különbözik az általános társadalomtól. A 48-as londoni olimpia után a budapesti városi legenda szerint több aranyunk is lehetett volna, ha az egyik atlétanő szokásból nem feküdt volna alá több, másnap döntőben versengő férfi atlétának. Nem lehet tehát egy úszólány + 3 úszófiú afférját polgári mércével mérni.
Mindent összevetve, ha az eset tényleg megtörtént abban a történelmi időben szokásos koncepció nélküli eljárást követő büntetőtétel kitalálása ma is elfogadható. Ami nem fogadható el az 55 évvel későbbi „kipakolás”. Egy 75 éves férfit (ha még él) nem lehet megítélni 20 éves korában elkövetett akármiért.
Végül pedig hadd tegyem hozzá: a fentiekben felsorakoztatottakat mint enyhítő körülményeket figyelembe kellene venni, de azért a nemi erőszak, nemi erőszak marad, ha az aktus után a nő megítélése szerint erőszak történt.
__________________________________________________________
u.i. 1952-ben a Fedett uszoda jobboldali lelátójának legfelső padsora alatt én magam is megkeféltem egy ÉDOSZ-os úszónőt, egy gyér látogatottságú hétköznap délután. Nem erőszakkal, de ráfoghatta volna, ha akarja. Ez akkoriban nem volt egy nagy durranás. Különben, már nem él.
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________
Nagyon jól felépített írás Tibor bá’, minden szavával egyetértek. Azért a hölgyek véleményére is kíváncsi lennék, elvégre mégis csak az ő (eléggé bonyolult) lelkiviláguk egy kis darabkája került terítékre a mai posztban.
Nem ismerem a konkrét eset hátterét, de csoportos nemi erőszak az elég csúnyán hangzik.
Szóval a szolgabírós esetet akár úgy is lehet tekinteni, hogy még 3-4 cselédlány bemegy, lefogják a szolgabírót, esetleg egy-két pofon is elcsattan, és végül is a kard is a hüvelybe kerül. Utána-közben egy kis fenyegetés is elképzelhetó (kirúgatlak, nem kapsz ajánló levelet stb.).
Persze sok nő visszaél ezzel a nemi erőszakolós szöveggel, de még több ki se derül, mert az illető szégyenli, hogy megtörtént, és magát is hibáztatja, az a kevés aki jogosan áll ki, azt meg nagy valószínűséggel meghurcolják.
És igen, van az a mondás, hogy ha szemmel mindent el lehetne intézni, akkor az utcán csak terhes nők és hullák lennének. De mindkét fajta erőszak tilos…
….A sértett karjait Várszegi a hátán összefogta, majd a száját befogta, őt ledöntve tartotta, Lantos pedig a sértettre nehezedve, annak lábait szétfeszítve, közösült vele. Ezután Kiss László fogta le a sértett kezét, illetve befogta a száját, Várszegi Lajos pedig fokról-fokra átvette Lantos helyét, majd ő is közösült a sértettel. Eközben … Zsuzsanna rosszul lett, így ellenállásától nem kellett tovább tartani, s ezért Kiss László fokozatosan elengedte őt, majd sorra kerülve közösült az elernyedt sértettel. Amikor a sértett feleszmélt és megmosdott, újból rájött a rosszullét, úgy, hogy Várszegi Lajos és Kiss László idegcsillapítót is adtak neki. (…)”
Felmerült egy másik nemi erőszak is
Az első fokon eljáró bíróság – folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt – Kiss Lászlót 5 év, Lantos Lászlót és Várszegi Lajost 4-4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Az ügyészség mindhárom férfit további, egyrendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettével vádolta, de abban az ügyben a bíróság, „bebizonyítottság hiánya” miatt, ejtette a vádat Kissékkel szemben.”
vs.: http://comment.blog.hu/2016/04/10/csapo_gabor_egy_poharral_mutatta_be_hogyan_mukodik_a_nemi_eroszak?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2016_04_10&utm_campaign=index
Tibor bá, azzal együtt, hogy részben igazad van, ez a történet nem erről szól. Kiss Lászlót elítélték és letöltötte a büntetését – pont. Azóta nem követett el semmit. Mit akarnak még egyesek (liberálisok), akik előkaparták az ügyet? Valószínűleg túl jól prosperált az úszósport, vissza kell zülleszteni a foci szintjére.
Amúgy meg a politikusok múltja körül kellene inkább túrkálni, akiknek az ügyei, szüleik múltja nem évült el, senki nem kapott érte büntetést, és mindenki a helyén van. Vagy talán a Fidesz nem ezzel nyert választást6 éve??
Tibor bá gratula, szerintem zseniálisan összefoglaltad!
Egyetértek nagyrészt.
Nemi erőszak és nemi erőszak között is óriási különbség van.
Ha ‘kultúrember’ / dolgozó tagja a társadalomnak ‘követi el’ eléggé ösztönző helyzetben, (uszoda v hasonló) az nem is bűn feltétlenül. Valószínű régóta ismerték egymást a lánnyal.
Messze nem ugyanaz, mint amikor cigányállatok zaklatnak nőket – és azokat bezzeg alig- vagy nem büntetik…
Ez a történet nem Kiss Lászlorol, hanem Gyárfás Tamásrol szol. A hatalom szeretné eltávolitani és helyette a saját emberét beültetni. 2017 vizes vébé a költségvetese csillagászati számokban mérhető és mondjuk ki Gyárfás nem az ö emberük. De mivel szembbe nem merik megtámadni (pl Fenyő ügyben sem mertek vádat emelni ellene felbujtásért miközben a szomszédja bérgyilkosát eliteltek erte eletfogytiglanra) kerestek egy feláldozható már számukra szükségtelen embert aki segitsegevel Gyarfas is bukhat. Bedobtak egy varázsszot ‘Csoportos nemi eröszak’ és a fél ország Kiss tökein szeretne ugrálni és a nők és az igazság védelmébe felépni. Kiss már megbukott most jön majd Gyárfás. Sajnálom Kisst és azt is hogy egy ilyen sikeres emberrel megtették es megtehetik barmikkor ezt a szemétséget.
6:
Persze, én is írtam, hogy 55 év, és leült büntetés után az egész egy vicc, de jó alkalom arra, hogy a nemi erőszakot körbejárjuk. Ugyanis a nemi erőszak igen széles skálát ölel fel. Ha ketten lefognak egy nőt, miközben a harmadik behatol, és az se állítja le az erőszakot, hogy a nő közben elájul, az a skála egyik széle. A másik széle, amikor a nőnek nem igen van hozzá kedve, de egy kis erőszakoskodásnak azért enged.
A nemi erőszak, az nemi erőszak marad. Az erőszaktevőket azért ne mentsük föl, de tény, hogy azért a nőknek is van ebben felelőssége. Igaz itt csoportos erőszak történt, ami azért eléggé más kategória. Leülték a penzumot…, volt egy zsarolható Kiss Lászlónk, akit úgy lehetett évtizedeken keresztül zsarolni, mozgatni, stb., a priuszával, ahogy csak kellett. Ez jól szemlélteti a hazai közviszonyokat, nem csak a sport területén…!
Viszont ez a történet nem erről szól, szerintem is köze van Gyárfáshoz, meg nem független a tavalyi Hosszú Katinkás botránytól sem. Az úszószövetségnél eleve nincs valami nagyon rendben, és ha a politika belép a „játszótérre”, mert valami célja van, jelen esetben nagy eséllyel Gyárfás kicsinálása…, akkor ezek a vezéráldozatok nem számítanak. Eddig is tudtunk róla szűk körben, zsaroltuk vele, azt tette amit kell, használtuk az érdekeinknek megfelelően, most pedig beáldozzuk, lejáratjuk, mert ez szolgálja az érdekeinket…, mondhatják azok, akik az egész mögött állnak. Ilyen egy elkurvult, velejéig rothadó elitünk, és világunk van idehaza.
Ez egy hatalmi, üzleti, stb. harc színjátéka a nagyközönség számára.
5: „Nemi erőszak és nemi erőszak között is óriási különbség van.”
Nem raktál szmájlit, sokan nem fogják észrevenni az iróniát… Legalábbis nagyon remélem, hogy iróniának szántad.
———-
„Egy 75 éves férfit (ha még él) nem lehet megítélni 20 éves korában elkövetett akármiért.”
Jogilag nem ítélték el, hanem erkölcsileg. Az valószínű, hogy ennek a régi történetnek az előásása nem cél nélkül történt, nekem olyan „amerikai” stílusú a lejáratás módja… 😉
Különben Kiss Lászlóból azért nem csinálnék istent. Kicsi rálátásom már van a versenysportra, biztos, hogy fontos az edző személye, de a döntő a versenyző tehetsége. Kiss László helyett ‘Nagy József’ is elérhette volna a szép eredményeket. Vagyis lófaszt ő, hanem a versenyzői. Kiss Lászlónak tudtommal saját jogán egy olimpiai aranya sincs…
Aki azt mondja, hogy az eredményei miatt szemétség, hogy most meghurcolják, gondoljon bele abba, hogy ő megtudna-e bocsátani annak, aki (akár 50 évvel ezelőtt) csoportosan megerőszakolta őt magát, vagy a gyerekét. Aki nemi erőszakot követ el, ne dolgozhasson utána fiatal – ráadásul fürdőruhás lányokkal. Vagy ha ezt teszi, ne lepődjön meg azon, ha akár 50 évvel később nyilvánosságra kerül a nemi erőszak ténye, akkor hurcolják meg érte.
Van ami jogilag elévül, de erkölcsileg sosem.
Ha az ‘eset’ után elmegy mondjuk mozdonyvezetőnek, mára ez a sztori a kutyát sem érdekelné.
„Komolyan összefonódik az egyén felelőssége, és azoknak a döntéshozóknak a felelőssége, akik évtizedekkel korábban meghozták azt a döntést, hogy Kiss László mindenféle korlátozás nélkül dolgozhat gyerekekkel. Egy ilyen bűncselekményt elhallgatni az egyén felelőssége. Azonban lehetőséget biztosítani valakinek, hogy ilyen munkát ellásson, azok felelőssége, akik erről döntenek.”
http://wmn.hu/2016/04/06/okkal-vagy-ok-nelkul-miert-baj-hogy-elhallgattak-kiss-laszlo-szovetsegi-kapitany-nemi-eroszak-ugyet/
9:
„Erkölcsileg sose” Ez egy oltári nagy hülyeség. Gondold át Saul/Pál meséjét. Vagy ülj le 20 hónapot és vizsgáld meg magad, megváltoztál-e? Különben az európai kultúra alapja a kereszténység. A kereszténység alapja pedig a bűnök bocsánata. — És még valamit, az apa, aki kérlelhetetlenül védi leánya „tisztaságát” nekem egy kicsit gyanús.
5. pilotkex
Szerencsésnek mondhatom magam, nem ismerem a szexuális erőszak testi és pszichés fájdalmát. Úgy gondolom azonban, hogy teljesen független az elkövető „kultúremberi” és „cigányállati” mivolta. Színtiszta hatalom és erő kérdése.
Én ismerem magam, s tudom, nem tudnám megbocsátani, a bosszú lehetősége sem kizárt esetemben röviddel az eset után, ha alkalmam adódna, az utána következő jogos büntetés tudatában sem. Évtizedek után már nem tudom, hogy reagálnék.
Azon pedig igen elgondolkodok most, hogy annak igen is lehet nagyobb traumatikus hatása, ha olyanok követik el az emberrel szemben, akikben addig megbízott. Nem tudták egymást befolyásolni, még az ájulás után sem…..
Observerrel egyet értek. A hatalom és a társadalom erkölcsét mutatja, hogy a bűncselekményt elkövető embert milyen mértékben rehabilitálja, vagy nem, s milyen helyre állítja a társadalomban vissza. Ha „megbocsátott” megvédi-e utána, vagy ez a „megbocsátás” hazug, s felhasználja más hazug játékaira. Szerintem ezek szerint nem bocsátott meg. Zuhanunk, egyre mélyebbre.
Hogy hogyan éli ezt meg Kiss László, arról nem szólnak a hírek. Igen 55 év nagyon hosszú. A „lány” megbocsátásáról, vagy nem megbocsátásáról sem tudunk semmit, hisz mégis csak négyük között történt. Most jól el lehet vitatkozni elméletben a történteken, de rajtuk kívül igazán senki más nem tudhatja mi történt akkor, s mi van ma bennük. Mennyire van ehhez köze nekünk mindannyiunknak? Most? Mit ér akkor a büntetés? Le lehet zárni valamit azzal, hogy megbüntetek valakit? Van akkor megbocsátás? Vagy csak sebek tépkedése, élvezkedés folyik már megint? Furcsa állat az ember.
Ez a Katinka-ügy folytatása A magyar úszósport irányításáért való harc-ról szól. Tartok tőle, hogy kufár tusupék – és hazai havejaik – dolgoznak rajta erősen …
11: „megváltoztál-e?”
Nem tudom, más hogy van vele, de nekem sok-sok évvel ezelőtt elkövetett hibák (semmi jogsértő) miatt máig van lelkiismeret- furdalásom, és ha tehetném, megváltoztatnám az akkori viselkedésemet, vagy szavaimat. A saját hibáim ‘bennem’ nem évülnek el…
„És még valamit, az apa, aki kérlelhetetlenül védi leánya “tisztaságát” nekem egy kicsit gyanús.”
Erről gőzöm sincs, hogy miért írtad… nekem.
14:
Egy választ sohase csak annak írom, akinek szól.
12:
Buza! Nem kell fetisizálni a nemi erőszakot. Történnek ennél szörnyűbb dolgok is a társadalmon belül, és túléljük.
16. Tibor’bá
Lehet, tőlem szokatlan hevességgel reagáltam.
Az első részben írtam, színtiszta hatalom és erő kérdése szerintem a nemi erőszak is. A lap le van osztva. Az egyén szintjén dől el,hogyan használja a saját hatalmát, erejét. (Ha nincs erőd, dúlhat benned a hormon, attól még nem tudsz megdugni egyetlen nőt sem egyedül.)Férfiak férfiakkal szemben is számtalan erőszakot követnek el, plusz gyerekekkel szemben. Nők nőkkel szemben és náluk gyengébb férfiakkal szemben, valamint gyerekekkel szemben.
Nincs itt fétis részemről 1 erőszak fajta kiemelésére,inkább az foglalkoztat, hogy maga az erőszak, mint alap emberi tulajdonság hogyan változik emberenként, s koronként.
ja, a gyerekek erőszak megnyilvánulásait el is felejtettem.
Egyszer használtam az erőmet, verekedtem szó szerint. Erőszakot alkalmaztam, hogy megvédjem magam és a barátaimat. Ma sem bánom. Ezen kívül egy pofont se adtam óvodás korom óta senkinek. Mindenkinek vannak erőszakos cselekedetei élete során. A nem fizikai erőszakról meg nem is beszéltünk még. 🙂
Hát Tibor’bá, most ezen a ne fetisizáljuk a nemi erőszakot-on rágódok. Eddig igazán nem jártam úgy magamban körbe ezt a témát, mit is gondolok róla. De most felmerült bennem valami. Az egyik legerősebb megaláztatás szerintem, a másikon való uralkodás egy az egyben nyersen megmutatható azonnali volta. Nemhiába alkalmazzák a börtönben a férfiak egymás ellen is. Egy verekedésből legyőzötten kerülsz ki, „kigyúrod” magad, visszavágó,te vered ripityára, egod helyre van téve, falkavezér. Van olyan, hogy vissza nemi erőszakolod ? Az helyre tudja tenni a te sérülésedet? Elfelejtődik valaha is, ha többen látták? Mit jelent egy nőnek, mit jelent egy férfinek a nemi erőszak?
No dolgom van, majd olvaslak benneteket tovább.
Annyira immúnisak vagyunk már a közpénzlopásokra, sikkasztásokra, mutyikra,doktori címekre, hogy színesíteni kellett a palettát az elterelő hadműveletben? Kíváncsian várom, mi lesz a következő rágcsálni való. Mindnyájan bent vagyunk a cirkuszban, ki néző, ki szereplő, csak a porond mester változik időnként.
Legyünk végre következetesek és pont. Ha valaki tök mindegy hogy hány évtizede egy szövetségen belül törvénytelent követett el. az ne legyen már ugyanazon szövetség elnöke évtizedek múlva. És pont. Hánynom kell.
17:
Ha két dolog között kellene kötelezően választani, melyiket választanád?
1) Egy alkalommal megerőszakolnak, majd normálisan élhetsz még 30 évet.
2) (rövid) hátralevő életed végéig hajlék nélkül az utcán, bokrokban, kapualjban, épület beugrókban kell élned.
–
20:
Ne legyen! De lehet, mert a közügyektől eltiltás is egy lehetséges büntetés, megszabott időre. És ha már lett, 55 évvel később kizárt, hogy titkos ok nélkül vegyék elő.
Nekem az jön le az egészből, hogy van egy ember, aki elkövetett egy elég nagy bűncselekményt, és utána méltatlanul magasra tudott emelkedni, hisz ilyen háttérrel én biztos nem engedtem volna gyerekek és fiatalok közé dolgozni az fix.
Most kiderült róla az igazság (gondolom eddig is tudták és manipuláltak vele rendesen), és az egyik oldal, aki menteni akarja, az bizonyítani akarja, hogy akiket megerőszakolnak, azok igazából ezt akarták, és hazudnak, ha nekik nem volt jó, a másik oldal meg azt akarja beállítani, hogy ezért a bűnért életfogytiglan járna minimum. Nem lehetne egy középutat választani?
Azt aki nem tud az indulatain uralkodni, az nem vállaljon olyan munkát, ahol emberekkel vagy állatokkal kell dolgozni. Nem hiszem, hogy az országban csak ő lett volna alkalmas a munkakörére, sőt lehet, hogy más jobb eredményeket is elért volna.
Egyébként meg nem kell sajnálni, ha 55 év alatt nem tudta megszedni magát, és most emiatt lesz rossz neki, akkor így járt. Én elhiszem, hogy a havi 1 millió Ft veszteség elég komolyan fogja érinteni, de valahogy nem tudok érte könnycseppeket hullatni.
18. buza: Filmajánló: A tetovált lány
21.
Ajánljuk fel a Kissnek, hogy megtarthatja az állását, a juttatásaival, ha őt most csoportosan megerőszakolja pár életerős férfi. Vajon kéne neki így is?
24: Ez jó! Támogatom. 😀
Bár szerintem benne lenne. 😉
21. Tibor’bá
Nekem nagyon nagy az egom sajna. Nem lehet megvásárolni egy megerőszakolással. Még ha a rövid kapualjas életemben százszor is megbánnám, s lehülyézném magam, amikor ezt felajánlanák, bekövetkezne, büszkeségből a másikat választanám, tudom. Csináltam már sok hülyeséget a csak azért is majd én megmutatom, én kibírok mindent természetem miatt. Végül is eddig kibírtam mindent.
23. Gloucester.
Kössz az ajánlást, megnézem. Pont estére filmet kerestem.
24: +1
Én egy-két idősebb nő véleményére lennék kíváncsi, akit durván, csoportosan meggyaláztak fiatalkorukban, milyen hatással volt ez az életükre és mit gondolnak most, pl. megbocsátottak-e. Tudom kevés az esélye, hogy ilyen személy megszólaljon itt, pedig érdekes lenne. Egy idős embernek(aki soha nem élt át ilyen traumát), meg fiatalabbnak is lehet véleménye a dologról, csak nem lesz túl hiteles.
22:
Nem kell érte könnyeket ejteni, de a társadalom 10-20 év után gyilkosokat is visszaenged önmagába (van, amelyik visszaesővé válik) diszkriminálás nélkül. Akkor ez esetben a „különleges” eljárás mögött nyilván valami hatalmi harc húzódik meg, mi pedig bedűlünk neki.
–
26:
Ha neked nincs életösztönöd, az egy dolog, de nem lehet feltételezni, hogy ez egy általános magatartás.
–
28:
Nem a saját véleményemet írom, hanem olyan személyekét, akiket felszólítottál. – Tudomásul veszi, hogy ilyenek a férfiak, hogy adott esetben bármelyik ilyenné válhat (a sok-sok nyájas szövegelés ellenére). Rendkívül óvatos lesz, és hiába lenne hozzá joga, elkerüli a „veszélyes” helyzeteket, öltözködést, kihívó magatartást, és beiratkozik egy önvédelmi tanfolyamra.
29.
Azért gyilkosság és gyilkosság között is van különbség, és van akit szívesen fogadnék a kiengedése után a szomszédomnak, de lenne olyan, akinek a kivégzéséről akár személyesen is gondoskodnék.
Pl. nem mindegy, hogy valaki mondjuk leszúrja az agresszív, alkoholista apját, aki rendszeresen bántalmazta őket, vagy pedig a nagy port kavart Szita Bence ügy, ahol egy gyereket veretett, késeltetett meg a leendő mostohaanya, majd élve eltemették. Mindkettő gyilkosság, de nagyon nem egy súlycsoport.
Egyébként nem azt mondtam, hogy a Kiss Lászlónak élete végéig börtönbe kéne rohadni, hanem azt, hogy ott követték el a hibát, hogy gyerekkel, fiatalokkal dolgozhatott együtt, ahol a bizalom nagyon fontos.
Elmehetett volna aktakukacnak, vagy katonának, stb. De nem, őt visszahelyezték a korábbi életterébe, ahol már egyszer elbukott.
És igen, valószínűleg abban van igazad, hogy ez egy aktuális politikai csatározás miatt került elő, de a lényegen ez nem változtat, még pedig azon, hogy rossz ember dolgozott, rossz helyen.
Komoly ember látja, hogy itt hatalmi harc játszódik és még csak nem is a háttérben – a komolytalan ember meg rágódik a bedobott gumicsonton: nemi erőszak.
Amúgy ha már az elmúlt rendszer bűnei, akkor a nemrég elhúnyt Biszkun sem háborodtak fel ennyien, pedig neki ehhez képest össze sem hasonlítható vér tapad a kezéhez.
Aztán ha nemi erőszak témaköre, akkor hurcolják meg az itteni hőbörgők inkább a 2. vh. orosz betörés hős katonáit, akik a magyar nők java részét végiggyalázták. És az a gaztett össze sem hasonlítható a Kiss félével.
Véleményem szerint amúgy ez a nemi erőszak állandóan végighánydogált témaköre a férfiak nőiesítését, vagy semlegesítését célozza meg liberális módra, mint sok más egyéb dolog.
30:
Egyszerűen csak arról van szó, hogy 55 évvel később nem állok be a „kövezzük meg” táborba. Nézd, tinédzser koromban napi vendég (nem sportoló) voltam a Fedettben, tudom milyen volt a közhangulat. A partiba dobás nagyon is ismert fogalom volt. Körünkben nem tűnt hatalmas bűnnek. Egy 20 éves fiúnak a jogérzéke nagyon hiányos, és…. az áldozatot behívták a fürdő területén lévő szolgálati lakásba, és bement, nem bevonszolták. Mit gondolt, miért hívták be? Hogy onnan ugorjon fejest a brügölőbe? Ugyan már!
–
31:
Így van, nem helyes, de a férfi pszichében az erőszakos közösülés ott szunnyad. Persze „illik” legyűrni. De szerintem azok a férfiak, akik itt most ezerrel nyomják a szörnyülködést messze nem őszinték.
Tibor bá’,
az a baj, hogy beálltál viszont abba a táborba, akik primitív véleményt fogalmaztak meg az esettel kapcsolatban.
Hárman lefogtak egy nőt és végigmentek rajta úgy, hogy az áldozat a végére elájult. Teljesen mellékes, hogy huszonévesek voltak. Ez aberrált dolog. Ne akard megmagyarázni, hogy nem az. Te, aki ezen a blogon már többször kikeltél a szerinted nem helyénvaló szexuális megoldások ellen.
Kiss kapott egy nagyon enyhe büntetést, aminek jó, ha a felét leülte. Majd elkezdett kislányokat és fiatal nőket edzeni. És ezt a mindenkori úszó szövetség teljes mellszélességgel támogatta, 55 éven át.
De ez mind rendjén való, mert az áldozat „szeretett kefélni”, és te is keféltél már uszodában.
Szerintem nagyon is helyénvaló, hogy ez az ügy kipattant, és társadalmi vitát generált.
Miből gondolod, hogy Egerszegit nem érte inzultus versenyző korában? Ő például nem írta alá a Laci bácsi melletti kiállást. Bevett gyakorlat a gyerekeknél a folyamatos testi és lelki terror alatt tartás, hogy nagyobb teljesítményt passzírozzanak ki belőlük. Ez a faszi egy aberrált szadista állat, ezért tudott sikeres edző lenni.
Egy nemrég lezárult felmérés azt mutatta ki, hogy az élsportoló gyerekek 30 %-a élt át szexuális zaklatást, és több, mint 60 %-uk fizikai bántalmazást.
31 nippur,
ki nem szarja le az orosz katonákat, és a Biszkut, ember?
Miért kell mások bűneivel mentegetni ezt a faszit?
Mellesleg a Biszku ügyének szándékos elbalfaszkodása nagyon hasonló logikát mutat, mint a Kiss-féle ügy fél évszázados elhallgatása.
A nők számára a nemi erőszak egy nagyon sarkalatos kérdés, mert rávilágít arra, hogy a férfiak feletti hatalmuk, a szexuális vonzerő felett nincs 100%-os kontrolljuk, vagyis nem tudják szabadon be, illetve kikapcsolni.
Még régebben kerültem komoly vitába egy ebéd során a feleségemmel és az anyámmal, amikor a nemeket érintő kettős mérce kapcsán szóba hoztam azt a régebbi esetet, amikor a boko haram elrabolt egy csomó diáklányt szexrabszolgának. Akkor ugye az egész világ felháborodott. Annak viszont nem volt semmi visszhangja, hogy ugyanakkor az iskola fiú tanulóit, sokkal többet, mint ahány lányt elvittek, a helyszínen kivégezték.
Erre feleségeméknek az volt a reakciója, hogy a fiúk sokkal jobban jártak, mert az ha csoportosan és rendszeresen megerőszakolnak, az sokkalta rosszabb a halálnál, még akkor is, ha amúgy nem esik bajod, és egy idő után kiszabadulhatsz, és hosszú életet élhetsz.
Erre azt mondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy az érintett lányok választhattak volna az azonnali agyonlövetés és az elhurcolás között, 99 százalékuk az utóbbit választotta volna. Erre az volt a válasz, hogy csak azért, mert nem tudták, hogy mi várna rájuk. Ha tudnák, biztos inkább a halált választanák.
Az akkoriban hatályos BHÖ („hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása”) alapján az erőszakos nemi közösülés büntetése 5 és 12 év közötti börtönben letöltendő szabadságvesztés volt, melyet a minősítés mellett egyéb körülmények (büntetlen/büntetett előélet, vallomások, orvosi szakvélemények stb.) is befolyásoltak. Ez alapján véli azt Merényi, hogy a csoportosan, azonos időben elkövetett erőszakos nemi közösülés miatt kiszabott büntetés túlzottan enyhére sikerült.
A hvg.hu kikérte a peranyagot a Budapesti Levéltárból. Ebből az derül ki a lap szerint, hogy „egyik vádlottnak sem ez volt az első ügye, még ha bírósági szakaszba korábban egyik sem jutott el”. Azt írják, hogy Kiss esetében kétrendbeli nemi erőszak, valamint egy rendbeli bűnsegédlet szerepelt az eredeti vádiratban, egyik társa pedig további három rendbeli nemi erőszak kísérlete miatt felelt – a bíróság „bebizonyítottság hiányában” az egyrendbeli nemi erőszakon kívül valamennyi további vádpontot ejtett.
33:
Nem álltam én be semmilyen táborban, indulat mentesen leírom a véleményemet. Kis Lászlót nem ismerem, nem áll módomban jellemezni, vagy jelzőkkel illetni. Személye számomra közömbös, de az eset alkalmas arra, hogy a témát megvitassuk. Ami némileg bosszant az a farizeus magatartás, amit egyes férfiak tanúsítanak, és ami meghiúsítja az értelmes megvitatást. A férfi erőszak velünk van a barlanglakás óta, amit a társadalomban történő együttélés amennyire lehet visszatart, de amint felborul a társadalom, elemi erővel tör elő még ma is. — Ami pedig kirohanásodat illeti „Laci bácsival” kapcsolatban, illene bizonyítani, különben mindössze rágalmazás, ami szintén Btk. kategória.
–
35:
Egyértelmű, hogy a két hölgynek esze ágában se volt egy tisztességes vitát folytatni veled, hanem felhasználták az alkalmat arra, hogy élesítsék férfi ellenes fegyverüket. Az engedélyük nélküli (sok esetben manipulálásra használt) közösülés olyan szörnyű, hogy inkább a halál. Amivel persze éles körülmények között eszük ágában sincs élni.
Mennyivel szebb lenne a tortenet, ha KL botrany kirobbanasakor azzonnal elmondhatta volna, hogy „kerem igen ez igy tortent, de a buntetesem letoltese utan ( x evvel )felkerestem az aldozatot es bunomet megbanva bocsanotot kertem tole a tortentekert (ad abszurdum ot, gyereket, csaladjat ott segitettem, ahol tudtam mivel megtehettem es a tobbi es a tobbi). Hovatovabb azota rendszeres tamogatoja vagyok tobb alapitvanynak melyek az eroszak aldozatait segitik…” De nem, ilyen nyilatkozat nem hangzott el, mert ez a verzio (valoszinu nem veletlenul) nem letezik.
Aztan persze nem tudok attol a gondolattol sem szabadulni, hogy hanyszor elhetett vissza kesobb a hatalmaval annak erdekeben hogy az ilyen es ehhez hasonlo ugyeit eltusolja (hiszen ez is vastagon belefert az akkori felfogasba).
A helyzet az, hogy ahhoz kepest amit tett, eddig eleg jol elt (plane ha osszehasnonlitjuk mas hasonlo bunt elkovetok eletpalyajava) Talan tul jol.
KL piszkos multjaval egyutt (is) magasra jutott es most ez a temetetlen mult ujbol kisert. Amit kap, csak es kizarolag sajat maganak koszonheti, igy mindenfele szerecsenmosdatas csak meg kinosabba es megalazobba teszi helyzetet. Ha ugy tetszik, akkor ot most 50 evvel kesobb „eroszakoljak” meg. Visszaeroszakoljak? Tehetetlen es vedtelen pedig a keze es lab is szabad, a szaja sincs befogva, sot ha akarna, meg el is menekulhetene. Akkor most hol is itt ezzel a gond?
Hogy is van, nem az a legeny aki adja, hanem aki allja. Ennek szellemeben sok erot es kitartast kivanok az aktus minden resztvevojenek.
38:
Én is csináltam sok hülyeséget fiatalabb koromban (nem ilyen szintűt), amire nem vagyok büszke, és ma eszem ágában sem lenne. Szóval KL-t megilleti az azóta eltelt időre az ártatlanság vélelme, ez esetben pedig elgondolkodtató, hogy van-e értelme a megbélyegzésnek? Mondom ezt úgy, hogy ha ma történne hasonló, én is azt pártolnám, hogy ne engedjék vissza ilyen munkakörbe.
Tibor bá’, rágalmazásról szó sincs, van egy jogerős ítélet.
Egyébként az újabb sajtóértesülések szerint, amik a kokrabeli vádiraton és az eljárás jegyzőkönyvein alapulnak, nem ez volt az első esete.
Ebből pedig én arra következtetek, hogy valószínű, hogy nem is az utolsó. Pláne egy ilyen tapasztalattal a háta mögött, hogy ha gáz van, a megfelelő elvtársak majd jól kimentenek.
És ne haragudj, de milyen logika már azzal mentegetni, hogy álszentek akik támadják, mert igazából mindenkiben egy közveszélyes erőszaktevő lappang? Ezért vannak a törvények és az erőszakszervezetek, hogy elfojtsuk magunkban az állatot. És ez így van rendjén. És amikor egy állat kiszabadul, akkor azt nem mentegetni, hanem elítélni kell.
39. Vasgerinc:
„van-e értelme a megbélyegzésnek?” De meg mennyire, hogy van! Ebben az esetben csak annak van ertelme.
Tettevel es annak sulyaval lepten-nyomon szembesiteni, minden tarsadalmi szinten megvetni es vallalhatatlansaga miatt minden hazai es nemzetkozi (ha van ilyen) tisztsegetol megfosztani. Az ilyen es a vele osszekacsintok masbol nem ertenek.
Ha ez mind megtortenne, – tudom hogy nehezen elkepzelheto – ezzel tenne neki az (uszo)tarsadalom a legenagyobb szivesseget. Innentol nyugodtan aludhat, ezen folt miatt mar legalabb nem kell forgolodjon ejszakankent.
Na jó, akkor fordítsunk egyet a történeten. Mindenki tudja, hogy a „művészvilágban” a fiatal nők érvényesülésének első és legfontosabb záloga, hogy kinek fekszik le. Kérdem én, az nem nemi erőszak, ha egy szerepért, egy fellépésért, stb. le kell feküdni a 40 évvel idősebb rendezőnek, igazgatónak, szerzőnek….. stb. Azok nem élnek vissza a hatalmukkal, csak egy úszóedző?
40:
Nincs nekem időm ahhoz, hogy egymás mellett elbeszélő vitát folytassak. Ezt írtad: „Ez a faszi egy aberrált szadista állat, ezért tudott sikeres edző lenni.” ez szerintem rágalom, de szerinted erről jogerős ítélet született. – Na, ezért nem vitatkozom veled. Mindenkinek meg kell tanulni, hogy félrecsúsztatott mondatokkal nem állok szóba. Tessék a mondataimat úgy értelmezni, ahogy írom.
41: Magyarázod a magyarázhatatlant. Inkább állj le, ezen a témán nincs mit megvitatni.
Az erőszak az erőszak. Ha csoportosan követik el, az pedig a létező legocsmányabb dolog.
(Nem csak a nők elleni, hanem bármilyen, csoportosan elkövetett erőszakos tett. Pl. az is, ha valakinek a kopasz fejére köpköd néhány kigyúrt cigány. 😉 A megaláztatás is fáj, nem csak a fizikai inzultus.)
42. Tibor ba’:
Ebbol a hszbol is latszik, hogy maga a szo „eroszak” sokak szamara nem igazan vilagos.
Eroszaknak nevezunk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy nyílt vagy szimbolikus formában valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon.
az erőszak akkor mondható ki:
– ha van igazolható szándék,
– van látható cselekmény,
– és a cselekmény normasértő.
Amirol te irsz az egy teljesen mas kategoria.
Szerintem el kellene választani az erőszakkal kapcsolatos jogi-általános megitéléseket és ebben az esetben a politikai vonatkozásokat.
Hogy mi minősül nemi erőszaknak, arról mindig folytak a citák, mert a nők is és a férfiak is gakran visszaétek azzal, hogy a bizonyítás elég macerás.
De hogy 55 év után az olimpiai felkészülés stádiumában miért let az ügy előásva, tisztán politikai hátteret sejtet…
Az úszósport, úgy tűnik, tele van ellentmondásokkal, eut mutatja Hosszú Kantinka ügye is…
Azt kellene megnézni, hogy mennyi pénz van ebben a sportban, és kinek mik az érdekei…
Azt hiszem, az jobban rávilágítana a dolgokra.
46. Attila:
Lehet hogy igy van, de az is lehet, hogy csak szimplan valakinel most telt be a pohar. A lenyegen ez semmit nem valtoztat.
Tobb mint 20 eve (1993ota) ott van a vezetesben. Milyen erzes lehetett a beosztottjainak (plane ha no is volt kozottuk) annak tudataban, hogy a fonok egy eroszaktevo bunozo.
Paszirozhatjuk ezt meg, de a lenyeg, hogy idovel szepen minden a helyere kerul. Az emeberi elet ma mar eleg hosszu ahhoz hogy az ilyen abberalt dolgokat a vegeig ne lehessen rejtve tartani. Ilyen szempontbol KL a rendszervaltas egyik nagy vesztese.
47. Hochstein
„Milyen erzes lehetett a beosztottjainak (plane ha no is volt kozottuk) annak tudataban, hogy a fonok egy eroszaktevo bunozo.”
Nem bánom, menjünk be ebbe az utcába is…
Szerinted hogy értezék magukat azok, akikre ugyanazok a kommunisták vigyorogtak a rendszerváltás után is, akik megverték, feljelentették, megalázták stb… őket?
Mert ugye meg lett igérve, hogy nem lesz boszorkányüldözés, békésen próbáljuk meg az átmenetet…
Vagy most akkor valóban a „hetedíziglen” törvényei leszniek érvényesek ? szelektíve, avagy sem ?
48: „Bezzeg a Vasipariban…” volt a szavajárása egy kolléganőmnek. (Remélem, nem olvassa… 🙂 ) Bármi is került szóba, a ‘Vasipariban’ ugyan az nagyobb volt, rettenetesebb volt, vagy legalábbis hosszabb ideig tartott, esetleg pont ellenkezőleg.
Neked is mindenről a komcsik jutnak az eszedbe. 🙂
– Miközben itt arról van a diskurzus, hogy Kiss László (súlyosbító körülményként csoportosan) megerőszakolt egy nőt (de több ilyen ügye is volt), és vajon ezt elnézzük neki, mert sok aranyunk van úszásból; különben is a nők provokálják ki, hogy megerőszakolják őket (mert pinát hordanak a lábuk között); amúgy pedig egy uszodában eleve minden nő – kihívóan – fürdőruhát visel, ezért meg szokták dugni őket (néha azért közös megegyezéssel); és amúgy is, az egész sztori az őskorban történt, minek felhánytorgatni, csak a mocsok szemét libsi-komcsik akarják lejáratni a nemzethy úszósportot.
29.
„Nem a saját véleményemet írom, hanem olyan személyekét, akiket felszólítottál”
Tényleg? Ha lehet én mégis tőlük szeretném hallani vagy olvasni. Ja, hogy szégyellik még évtizedek után is a legtöbben és ezért nem szólalnak meg? Ja, hogy sokan közülük egy életre megnyomorodtak?
Abban igazad van, hogy egy nő ne viselkedjen kihívóan és legyen óvatos, ne kószáljon éjjel egyedül az utcán stb.. de nem lehet minden helyzetre gondolni és ha három abberált állat elkapja és erejüket kihasználva végigmennek rajta, akkor nehogy az áldozatot hibáztassuk már.
MInden férfiben benne lenne az erőszakoló? Szerintem meg nem, még akkor sem, ha azt látjuk, hogy ott, ahol megborul a rend, 10-20 %-ból kijön az állat.
Számomra azonban ez a történet nem is a nemi erőszakról szól, hanem arról a rendszerről, amelyben a Kiss félék egy ilyen cselekmény után erkölcsi bizonyítványt kaptak és 20 hónap leülése után ott folytathatták a karrierjüket, ahol abbahagyták.
Egyébként nem kell ezt túlmisztifikálni. Kiss Lászlót utolérte tettének erkölcsi következménye. Igaz jó sok idő elteltével, de utolérte. Utolérte az, ami egy normális társadalomban az ilyet tett elkövetőjét utoléri azonnal, a börtönből való szabadulása után.
38. 40. 41. 44. ++1
49. Observer
„Neked is mindenről a komcsik jutnak az eszedbe. 🙂 ”
Hát mindenütt ott vannak…
Cak azt próbáltam körbejárni, hogy egy lezárt ügyből és egy leült büntetésből kifejezetten politikai előnyszerzésből lett megfújva a trombita, és a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudok arra gondolni, hogy azok akik a trombitát fújják, valóban a nők-lányok szenvedéseit/érzékenységét tartják szem előtt…
Sőt… pont ezek mögött bújva próbálják politikai pecsenyéjüket sütögetni.
És feltehetőleg azok, vagy azok idológiai utódai, akik „megúszták” az elszámoltatást, mert az átlag emberben nincs meg „az” a beépített bosszúvágy, mint egy adott rétegben, aki évtizedek últán is felhánytorgat.
49. +1
48.
Attila, ha van lánygyermeked, te a kezére bíznád egy Kiss félének? Tegye fel a kezét az, aki a cseperedő gyermekét egy csoportos erőszakoló edzőre bízná.
Attila, örülnél, ha feleséged, barátnőd, felnőtt lányod, hugod stb. egy nemi erőszakoló beosztottja lenne?
Nem mondod, hogy nem? Egyáltalán hány évnek kellene eltelnie, hogy rá merd bízni női hozzátartozódat egy ilyen emberre?
Egy megerőszakolt nőnek általában örökre bélyeg marad a lelkében, az erőszakolón meg rajta marad a bélyeg. Ez a következménye az ilyen cselekménynek. Olyan, mint a tetoválás, talán halványodik valamit az idő múlásával, de el nem tűnik. Kiss László fél évszázadon keresztül a nagy nyilvánosság előtt tudta takargatni, de most láthatóvá vált. Ennyi a történet.
A tanulság:
Ha nő vagy, legyél nagyon óvatos. Lehet jogod van kihívóan öltözködni, meg egyedül járkálni éjjel az utcán stb.., de ettől még a sorsot kihívod magad ellen és ezerszer meg fogod bánni, hogy nem hallgattál a jó tanácsra.
Ha férfi vagy? Ne erőszakolj, sőt menekülj az olyan helyzetekből, ahol ilyesmibe vagy a gyanújába is keverednél. Mert ha belekeveredsz, a bélyeget talán takargatni lehet egy ideig, de lemosni soha!
51: „azok akik a trombitát fújják”
Attila, semmi kétségem afelől, hogy akik kiásták ezt a „történetet” egy 55 éves szemétkupac aljáról, azok ebből valamilyen előnyt akarnak kovácsolni maguknak.
De ez a történet két szálon fut. Az, hogy kinek érdeke lejáratni KL-t, az úszószövetséget stb. ‘pont az olimpia előtt’, igazából engem nem érdekel. HA NEM LETT VOLNA TÁMADÁSI PONT, nem lehetett volna lejáratni…
A másik szál az erkölcsi oldal. Mondhatják, hogy az erkölcscsőszök túlreagálják a dolgot, hisz ez már egy 55 éve történt esemény.
De ha nem reagálunk rá, akkor az egésznek az az üzenete, hogy nyugodtan tessék összeállni bandába, és lehet lányokat erőszakolni, mert ha elég ‘ügyes’ vagy, akkor megúszod egy enyhe büntetéssel és még fényes karriered is lehet.
Megfordítva a mondást: Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni!
Tessék tudomásul venni, hogy vannak olyan cselekmények, amikért bizony bűnhődni kell. És nem mentesít, hogy fiatal voltam, részeg voltam stb.
Van egy erős tippem, hogy itt azok védik leginkább KL-t, akik a kölni eseményeken (gyk. nőket molesztáltak/erőszakoltak muzulmán ‘fiatalok’) meg a leginkább felháborodtak .
49.
Mega Like! 🙂
32.
A nem, akkor is nemet jelent. És a leírásból az derül ki, hogy egy sráccal ment szobára, és nem hárommal, azok csak később segítettek be az erőszakba. Lehet, hogy ha csak egy támadó van akkor megússza.
Ez nem egy fiatalkori botlás, hogy kicsit berúgtam és lefeküdtem valakivel, akivel nem kellett volna, de jól esett. Itt fizikai és lelki erőszak volt. Ettől később az áldozat impotens is lehet, nem biztos, hogy fel tud belőle épülni.
Állandóan a szex a téma, meg csak tippelgetitek, hogy vajh, miért olyan kevés nőnek van orgazmusa, meg egészséges párkapcsolata, miért hibás az önértékelése. Talán másképp kéne érzelmileg viszonyúlni a lányokhoz/nőkhöz, és az elején nem elkefélni sok lány életét, mert egy darab pinának nézitek, amihez valahogy hozzánőtt egy emberi lény.
Én elhiszem, hogy az olvasók nagy része törődik a gyengébbik nemmel, de miért mentegetitek azt aki ilyet tesz? És miért engednétek újra fiatal lányokhoz?
A férjem anno hobbi szinten vízilabdázott, és elég érdekes sztorikat mesélt nekik az edzőjük, aki anno Pesten tanult, és nekik nem az jött le, hogy a lányok olyan hű de nagyon akarták volna a dolgot, de ha élsportolók akartak lenni, akkor csak ez volt a módja.
52:
A te begőzölt, szubjektív véleményeddel az a baj, hogy könnyen ragályos lehet, és akkor Damu Rolandoknak éveket kell ülni el nem követett erőszakoskodásért. Ja igen, és mi van azokkal a nőkkel, akik visszaélnek a nemi erőszak vád lehetőségével? Szerinted, mi a rosszabb egy megerőszakolás, vagy 4 év börtön ártatlanul?
–
53:
Szerintem senki se védi K.L.-t, én se, de a szubjektív kirohanást nagyon nem szeretem. —– természetesen nem mentesít, de a jog ismeri az enyhítő körülményeket.
54, Tibor bá,
Annak idején egy csomó enyhítő körülményt figyelembe vettek.
Ezért kapott KL nagyon enyhe ítéletet, és dugták egy viccbörtönbe. Azután megint figyelembe vettek egy csomó enyhítő körülményt, 20 hónap után kiengedték egy enyhe ejnye-bejnyével, és AZONNAL törölték a priuszát.
Ezt tudomásul vette mindenki. Nem olvastam olyat, hogy valaki utólag szigoríttatni szeretné a büntetését.
Amin én kiakadok, az az, hogy
– Engedték (sőt felkérték), hogy fiatal lányok edzője legyen.
– Ő maga miért vállalt el ilyen feladatokat, mikor tudta, hogy egész szakmai karrierét a zsarolhatóság tudatában kell végigvinnie.
– Beállítanak egy ilyen múltú embert nemzeti példaképnek, neveznek el róla uszodát stb.
– És főleg: a sok primitív, szexista, áldozathibáztató elemzés.
42 Tibor bá,
nagyon gyenge a párhuzamod az interjúztató kanapéval.
Mondhatni tudatosan mosol össze dolgokat azért, hogy egy bűn mértékét csökkentsd.
54: „a jog ismeri az enyhítő körülményeket”
Aha. Te elolvastad, hogy mi áll az akkori vádiratban? Lefogták a nőt, végigmentek rajta. Klasszikus nemi erőszak.
„a szubjektív kirohanást nagyon nem szeretem”
Nem nagyon volt itt semmiféle szubjektív kirohanás. Sőt. Pedig a téma miatt lehetett volna, ez tipikusan olyan cselekmény, amit az emberek egy része érzelmi alapon ítél meg.
Különben nem féltem KL-t. 2018-ig még ugyan úgy fénylő csillagunk lesz, mint ama SP ‘álamelnök’. „Ezek” a fajta sportolók akárhogy is döngölik őket a földbe, újra fölállnak, sőt, felrepülnek. 😀
54: Szerintem az 52-es vélemény egyáltalán nem ‘begőzölt’, csak esetleg nem egyezik a tieddel. 😉
„mi van azokkal a nőkkel, akik visszaélnek a nemi erőszak vád lehetőségével?” Itt egy konkrét esetet tárgyalunk ki – minden felelősség-szétterítés terelés.
Különben a az 1960-as években nem volt „divat” a nemi erőszak. Nem azért mert nem volt, hanem mert általában senkit sem érdekelt, se a rendőrséget, se a bíróságot, a megerőszakolt nő meg legtöbbször hallgatott. Ha volt egy olyan, aki végigvitte az ügyet a bíróságon (ló.asz volt még akkor nálunk, nem feminizmus), akkor 100%-os bizonyíthatóságnak kellett lenni. Akkoriban nem „bemondásra” ítélkeztek.
53, 56, 57. ++1
54.
És mi van a te begőzölt szubjektív véleményeddel? A „szubjektív kirohanás” az milyen kategória? Vagy ha valakinek nem az a véleménye, mint a tiéd, akkor az „szubjektív kirohanás”? Vagy inkább ha nincs érved, akkor marad a minősítgetés és személyeskedés? Gyengus. :).
Kiss Lászlót ki akadályozza meg, hogy kiálljon és elmondja a saját verzióját? Ha nem követte el, ami az iratokban van, akkor miért nem kért rehabilitációt 25 évvel ezelőtt( a Kádár rendszer bukása után), amikor még nagy valószínűséggel éltek azok, akik tisztázhatták volna?
Az az érzésem, hogy Kiss László nem a tettét bánja, hanem azt, hogy ez most kiderült mindenki számára. Erre utal, ahogy elküldte a picsába a riportert, ahogy sumákol, de persze ez egy szubjektív vélemény.
Tibor bá, a tisztánlátásodat az erkölcsi érzéketlenséged akadályozza, ez is egy szubjektív vélemény! 🙂
54. Tibor bá’
„és akkor Damu Rolandoknak éveket kell ülni el nem követett erőszakoskodásért.”
Csak a rend kedvéért, biztos ugyan arról a Damu Rolandról beszelünk? Arról aki kamerák előtt szétrúgja a díszletet, és beleköt még az élő fába is?
(https://www.youtube.com/watch?v=bEtPQWZM-fc)
Hát nem is tudom…biztos a Timivel zárt ajtók mögött sokkal szebben beszélt és bánt.
60:
Ez azért elég övön aluli.
–
59:
Ez talán az objektív megvitatás iskolapéldája lenne? „Tegye fel a kezét az, aki a cseperedő gyermekét egy csoportos erőszakoló edzőre bízná. Attila, örülnél, ha feleséged, barátnőd, felnőtt lányod, hugod stb. egy nemi erőszakoló beosztottja lenne?” Ez szerintem indulatokkal dúsított szubjektív tálalás. Arra szólítasz fel, hogy erre reagáljak érveléssel? Ez egy klisé, amit folyamatosan vágtok a fejemhez, amikor nem értitek, amit írok éppen a „begőzölés” miatt. Eszem ágában se volt védeni Kiss Lászlót Ragyogóan manipulált veletek a média, és ezen szándékoztam lazítani, de tudod mit, kár értetek egy szalmaszált keresztbe tenni. Részemről a téma befejezve.
„…Ja igen, és mi van azokkal a nőkkel, akik visszaélnek a nemi erőszak vád lehetőségével?”
Csak hogy ebben az esetben – csupán a felreértések elkerülése végett – ezt az apró mozaikot is tegyük a helyere:
„…Nem is ez az egy bűne van neki, ez csak a felszín, ezt is eltitkolták volna, ha nem rendőr a lány apja. Kiss László kortársai mesélték, csak három hét után jelentették fel őket hivatalból, mert szegény lány nem merte elmondani a szüleinek. Ez érthető, a statisztika szerint a szexuális bántalmazások tíz százaléka derül ki. De megijedt, hogy terhes, ezért megpróbálta elvetetni a magzatot valamilyen házi módszerrel, de nagyon rosszul lett és be kellett szállítani a kórházba. Ott derült ki minden.
Úgy tudni, volt ott egy negyedik ember is. Ő már meghalt. Híres műugró volt, már akkor beszervezett III/III-as, ezért tusolták el az ő nevét…”
62:
Feri te aranyat érsz. 😀 Ezek szerint vannak Mossad ismerőseid. 😀
63. Ugyan kérlek tisztelettel, ne hozz zavarba 😉
Tegnapi cikkben menekültválság+norvég őslakos megerőszakolása.
5 év börtönt kapott a megerőszakolt.
Most szabadult a megerőszakoló és kitoloncolták Norvégiából.
A megerőszakoltnak emiatt – hogy feljelentette anno – lelkiismeret-furdalása lett mára.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-3528236/Male-Norwegian-politician-raped-asylum-seeker-says-feels-GUILTY-attacker-deported-man-suffer-Somalia.html
Ezt a begőzöltséget nem tudom megérteni, se elképzelni.
Bocs, ha ez OFF ennél a topicnál szerintem tanulságos (annak apropóján, hogy 50 év után is begőzölhet a megerőszakolt és felmelgíti a történetet vagy ő vagy valakije)
65.
Na, ez azért már több a soknál!
Ha Tibor bá’ még egy nő esetében is kizártnak tartja, hogy egy nő ne tudná megakadályozni egy férfi általi erőszakot, mit mondjunk egy férfiról?
A történet nagyon valószerűtlen, a tag azt állítja, hogy heteroszexuális, de nekem gyanús az ügy. Az áldozat nagyon feminin vonásokat mutat fel, ilyen érzelmi reakció nem jellemző férfiaknál.
Egyébként nem a megerőszakolt kapott 5 év börtönt, hanem az erőszakoló. Már egész meglepődtem, hogy az áldozatot is büntetik. 🙂
Hochstein:
A börtönből való szabadulás óta mit követett el Kiss László?
Egyetértek, azt gondolom, hogy ez egy tudatos kinyírás, egy nagyobb, több etapból álló terv része. Biztosan első állomás a Katinka ügy, ez a folytatás. Érdekes lenne tudni, ki vagy kik állnak a háttérben.
Kisst mégse sajnálom, egy kicsit se. A börtönnel nem váltotta meg a bűnét, de most igen. Most érezheti át ő is a szégyent, a megalázottságot, a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, mint amit az a lány érezhetett akkor. És ez az igazságérzetem szerint megjárt Kissnek.
Érdekes, hogy Roman Polanski meg szabadon dolgozhat fiatal lányokkal, az ő karrierjét abszolút nem akadályozta/akadályozza, hogy megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd elegánsan lelépett a felelősségre vonás elől. Sőt, ki se adták Amerikának, mikor kérték…
69: „Roman Polanski meg szabadon dolgozhat fiatal lányokkal”
Miért, Kiss nem dolgozhatott – 55 éven keresztül???
Különben egy vérből valók ezek, legalábbis egyformán kedvelik a pipihúst. 😉
Polanskiról mindenki tudta, hogy mit csinált, mégse zavart/zavar senkit. Kissről meg most derült ki
71: „mégse zavart/zavar senkit” Ha senkit nem zavart, akkor az USA-ban miért akarták bíróság elé állítani? Kicsi ellentmondást érzek itt. 😉
A helyzet az, hogy akik Kissről tudták az igazat, azok szépen eltussolták, és hagyták, hogy újra olyan közegbe kerüljön, ahol a bűncselekményét korábban elkövette. Akik Polanskyról tudták az ügyét, azok meg bíróság elé akarták állítani, hogy ne ismétlődhessen meg a dolog – egy más kérdés, hogy ez elől viszont lelépett.
Különben nem egyszerűbb lenne leírnod, hogy Polanskyt azért nem bántották, mert zsidó, bezzeg szegény Kiss-t meghurcolták, mert nem az. /Bár erre nem vennék mérget./
Mindegy, milyen a származása, híres ember mind a kettő, aki nemi erőszakot követett el, ennek ellenére hagyják fiatalkorúakkal dolgozni
68. wiselady +1
72:
Tudod nagyon jól, hogy a „nem zavart senkit” miként kell érteni, de ügyesen belekötsz. Éveken át volt bulvár téma és az egész világ tudott róla. Amit nem vagytok hajlandók észrevenni, hogy különböző körökben más és más a mérce. Ti csak nyomjátok a nagy erkölcsi szöveget, ami mögött nulla információ van.
75: „Ti csak nyomjátok a nagy erkölcsi szöveget”
Szó se róla, elég elavult dolog ez az „erkölcs”, miközben a világ már rég az „erősebb kutya baszik” elvén működik. 🙂
Szerintem ‘hargi’ egyértelműen azért hozta fel Polanskit példának, mert zsidó /nem hargi 🙂 / Csak konkrétan nem merte leírni, hogy bezzeg a zsidónak szabad azt, amit a magyarnak nem. Én meg próbáltam kiugrasztani a nyulat… 😀
76
Azért hoztam fel, mert híres ember, és az egész világ tudja, mit tett (gyakorlatilag egy igazságszolgáltatás elől szökésben levő bűnöző), mégis zavartalanul éli az életét. Kiss ellenben leülte a büntetését, jogilag megbűnhődött (erkölcsileg nem, ezért folyik a hercehurca)
OFF
Egyébként honnan tudod, hogy nem vagyok zsidó? 🙂 Engem is, és a rokonságom egyik ágának tagjait rendszeresen annak nézik…
75: Meg csak nem is erkölcsileg „felháborodottak”, hanem a mai kifacsart nyugati liberális értékrendet mantrázzák. Azt hiszik ez az örökkévaló igazság, pedig a legtávolabb áll tőle. Át kellene gondolni néhány alapvető biológiai, és a hagyományos társadalmakra vonatkozó dolgot: szép fiatal kívánatos lányok közszemlére bocsátják magukat, sőt erősen kihangsúlyozzák bájaikat, akár kihívóan viselkednek. Ezt tehetik persze tudatlanul úgy, hogy csak simán követik a divatot. Fel sem mérik, hogy a férfiakra ezzel milyen hatást gyakorolnak. Mint természeti lények ezzel azt jelzik, hogy egészségesek érettek és kész vannak a fogamzásra. Ugyanúgy ahogy a növényvilágban és az állatvilágban. Hagyományos társadalmakban egész más ruházatot hordtak a lányok és asszonyok, máshova jártak szórakozni mindezzel jelezve, hogy szabadok vagy foglaltak. A női bájokat pedig célszerű a férjek felé sugározni, nem minden egyes kant bombázni vele, mert sokan ösztönszerűen (egyébként normálisan) értelmezik, és az ösztön azt üzeni, hogy felhívás keringőre. Stb. stb. Ezzel csak jelzem, hogy tudatlanul áldozatok a nők és a férfiak is akik belesétálnak ebbe az erőszakolós csapdába.
Vitatkozni nem fogok, aki nem érti, annak úgyis mindegy.
77: „Egyébként honnan tudod, hogy nem vagyok zsidó?”
Gőzöm sincs, hogy ki fia-borja vagy. Tőlem lehetsz zsidó, vagy „nem zsidó” is. 😀 Csak a statisztikai valószínűsége annak nagyobb, hogy nem vagy az.
http://index.hu/sport/uszas/2016/05/07/takats_zsuzsanna_kiss_laszloek_aldozata/
80. Avatar
Hát igen, kiderült, hogy milyen jellemtelen féreg Kiss László, és még pereskedéssel fenyegetőzött.
Az áldozat befolyásos (nevelő) apjáról kiderült, hogy egyszerű cipész. Az eljárás megállítása érdekében vesztegetni próbálták, majd megverték.
Kiderült, hogy nem is ez volt az egyetlen eset, más nőket is meg erőszakoltak, amiket okosban eltussoltak.
A féregnek még van pofája azt állítani, hogy koncepciós per áldozata volt.
Ami a legszomorúbb, neves sportolók és sportvezetők álltak mellé, amnesztiát jártak ki, az erőszakos elkövetőnek.
Ma is neves sportvezetők, újságírók, közéleti emberek állnak mögötte. Ráadásul még most is az áldozatot pocskolják.
Nemrégen Stohl András többszörös közveszélyes drogos, ittas autós ámokfutó bírósági tárgyalásán jelentek meg a legnevesebb színészek, szimpátia tüntetésen, a jellemtelen bűnöző mellett, nem a szerencsétlen áldozatért. Sajtó lesifotósok fotózták az áldozat minden lépését, hogy ráverhessék, kártérítés érdekében szimulál.
Különben a Kiss féle erőszakoskodások és más népszerű celebek hasonló cselekedetei jól rávilágítanak a hímsovinizmus eszmevilágára. Jóképű, fiatal, népszerű srácok, annyi nőt dughattak volna szimpátia alapon, ingyenesen, amennyit csak a farkuk bírt volna. De a hímsovénnek ez nem elég, megköveteli, hogy bárki lefeküdjön neki, ha tetszik ha nem. Ha nem akar, hát erőszakkal megdugja, nem is a dugásért hanem a felsőbbrendűségének bizonyítására.