(129) Motorizálok

Tibor bá’ szatirikus online

 

~p001Írói tevékenységem tiszteletdíjából vettem magamnak egy gépkocsit. Attól azonban óvok mindenkit, hogy arra a messzemenő következtetésre jusson… szóval nem kaszáltam, na! Gépkocsim márkáját nem árulom el, mert unom, hogy mindenki rajtam röhög. Annyit azért megtudhattok, lehet, hogy én, meg te, meg ő, szóval lehet, hogy mi már majdnem nyugatiak vagyunk, de a gépkocsim egyelőre még keleti és éves revízió helyett hetente viszem gerontológiai vizsgálatra, ami rendszerint majdnem annyiba kerül, mint a beszerzési ára.

Cikizem ezt a járgányt, cikizem, de titokban azért büszke vagyok rá. Először is nincs szükségem 98-as benzinre, jó nekem bármi. Igaz, a bármiből elég sok kell. Nem bajlódom a katalizátorral, ami vagy kilyukad, vagy már eleve lyukas és száz rongyért cserélik ki. Röhögnöm kell. Ennyi zsozsóért két másik kocsit veszek magamnak, mármint olyat, mint a sajátom. Attól se kell tartanom, hogy kirobban a légzsák, csak mert egy szőke szuka a palijától kapott 16-szelepes, full extrás izével nem veszi figyelembe az útviszonyokat és egy picit belém csúszik. Kérem, egy ilyen légzsák visszaszerelése kétszáz rugó, vagyis négy gépkocsi ára. Mondtam már, olyan, mint a sajátom. Ki bírja ezt pénzzel? Ja, a 16-szelepes csaj pasija.

Bánatom csak egy van, nincs a közelben kedvemre való benzinkút. Az első tankolásomnál egy olyan kúthoz tértem be, akik azt állították magukról, hogy ők „barátságosak”. Mondjuk a kutas nem mosolygott, de ezt azért kibírtam, mert negyven éven át senki se mosolygott, bár ha már barátságosak… Oké. Azt kérdezte tőlem a pasi „menyi lesz”. Mondom neki „kétezerért”. Mit válaszol a nyomorult? „Csak?” – és vág hozzá egy képet. Ott süllyedek el a helyszínen. Oda se mentem többé. Nálunk 2000 forint négynapi konyhapénz és akkor még nem fizettük ki a gázt, meg a villanyt. A következő kútnál nagyon rendesek voltak és képzeljétek, literenként két forinttal olcsóbb volt a kakaó. Még azt is megkérdezték, megnézzék-e az olajnívómat. Ha tudnák, hogy nekem nincs is olajam, nekem a karterben is víz van, egy kicsit rozsdás, de víz. Szóval nagyon meg voltam velük elégedve körülbelül 2000 méteren keresztül. Ekkor ért némi meglepetés. Először a kipufogógáz lett irgalmatlan büdös, de olyan ám, mintha döglött tigrisek lettek volna a benzintankban. A következő meglepetés az első emelkedőn ért utol. A motor kopogni kezdett, majdnem mondtam neki, hogy lépj be. Aztán elkezdtem filózni, mi a fenét adhattak ezek el nekem benzin helyett? Petróleummal feljavított terpentint? Persze oda se mentem többét. A következő kút már elég messze volt a lakásomtól, de azért megérte. Képzeljétek, fotocellás ajtó, kettőt lépek és kinyílik. Isteni önkiszolgáló pult, gyönyörűen csomagolt csokoládék, meg ilyesmi, csak ránézek egy százas, meg is veszem, négyszáz. Szóval így amortizálódik a fotocella. Már másodszor tankoltam ott, amikor fizetés alatt valaki kiemelte a táskámat az anyósülésről. Közben persze pásztáznak az ipari kamerák meg három-négy kopasz pasi, tudod darabonkint 150 kiló, mászkál fel és alá stukkernek látszó tárggyal az oldalán. Nekem meg az anyósülésről elillan a táskám! Mondom a menedzsernek (az a pasi, aki régebben üzletvezető volt, csak közben egy aprócskát nyugatabbra csúszott a geográfiánk), szóval mondom a menedzsernek, eltűnt a táskám. OKÉ, nem volt benne tízmillió (így szokták csinálni, aztán másnap osztoznak), szóval nem volt benne tízmillió, mert amikor van pénzem, akkor sem a táskában tartom, hanem az asszony kötényzsebében és persze nem egészen tízmillió, de azért rohadt ciki volt. Találjátok ki, mit válaszolt a menedzser! Neki is, mármint neki is kilopták már a táskáját. Mondjuk, ez engem tényleg nem érdekel, mert nem az ő táskájában volt a gyerek anyakönyvi kivonata meg a többi cucc, de azért érdekes, nem? Mondom a menedzsernek, nézzük meg a cég videó klipjeit, hátha látunk valami érdekeset. Azt nem. Hogyhogy nem? Azok a pásztázó izék nem igazi kamerák, csak makettok. Ijesztgetésnek szánják őket. Szóval ennyi. Azaz, frászkarikát, van még a tarsolyomban elég! Szóval ki akarok menni Bécsbe, az utolsó percben veszek egy matricát. Húszezressel fizetek, a pénztáros csaj egy bűbáj, nyomja a szöveget, riszálja magát, és gondoskodik róla, hogy köldökig belássak a trikója alá, mintha nem venné észre az 50 év korkülönbséget, és közben visszaad. Visszaad tízezerig, de akkor megáll a keze, mert most jön szövegének a csattanója, „és a csaj szó nélkül lehúzta a tangáját”. Piszok jó érzés, 30 év után megint férfinek érezhetem magam. Elrakom a visszajáró pénzt, és megfordulok, „anyám, de megdugnálak” – gondolom, de akkor belém vág a felismerés. Mintha húsz ezrest adtam volna, és csak tízig kaptam vissza. A félfordulatból egész lesz, és szólásra nyitom a szám, de felesleges, a csaj – megvető undorral a szája szélén – már nyújtja is a tízest. Dögöljek meg, ha nem gondolatolvasó. Legközelebb meg hogy jártam! Itt is ment a mosoly ezerrel. Azt mondja a kutas, ő megnézi az olaj nívómat. Nézze, ha éppen ez a perverzitása! Jelenti alássan 3 centivel van a minimum alatt. Mivel töltse fel? Van fáradt olajuk? Kezdek el hülyéskedni, mert nem díjazom, ha át akarnak vágni. De a srác nem veszi a lapot. – Mire hazaér kifolyik a főtengely csapágya, Tata. – Fenyeget meg a legény. Na, ezt nem kellett volna. A „tata” megszólítást nem csípem. Különben kurva érdekes a dolog. A piacon, ha enyhén rohadt TV paprikát akarnak rám sózni primőr áron, akkor „fiatalember” vagyok. Ez meg itt letatáz. OKÉ, nézzük azt a nívópálcát! De ekkor a srác már húzza a csíkot, mintha ott se lett volna. Még hogy elfogyott az olajam, egy Ládánál? Kiröhögöm a vakbelem!  

Nem cikizem tovább, mert holtakról jót vagy semmit. A jó öreg járgány kilehelte a lelkét. Mit lehet tenni, vettem egy vadiúj kocsit O Ft. befizetéssel, 72 hónap részletre, egy évig ingyen benzin. Az asszony aggódik a részletek miatt, pedig megmondtam neki: anyukám ne idegeskedj mindent kiszámoltam, a paraszolvenciára félretett pénzt átcsoportosítjuk a részletfizetéshez. Életem alkonyán végre van egy igazi japán kocsim. Igaz, hogy ifjúkorom 3 forintos benzinje most már 300, de végre mehetek 160-al, hegynek fel. Bárom is én, hogy a bal szemem most műtötték, a jobbra meg nem látok. Elegem van abból, hogy a zebrán állandóan megfuttatnak, most én fogom ugráltatni a gyalogosokat. Motorizálok, értitek? Mo-to-ri-zá-lok…. amíg lehet kapni benzint.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(129) Motorizálok

  1. Úgy tudtam eddig is volt autód. Ahhoz képest azért nem motorizálás egy új autó.
    Részletre és hitelre vevés pedig ma elég kellemetlen eredménnyel járhat (érték a bátorságod), hogy adósságba mered verni magad.
    Persze ha van rendszeres bevételed ez se lesz gond.

  2. 1:
    Bazs! Ez egy paródia, igen messze a valóságtól. 😀

  3. Példamutatásból egyes. Hogyan lesz így megmentve a Földbolygó a környezetszennyezéstől, globális felmelegedéstől, ha öregkorod bölcsességét prédikálod, közben meg a ma divatjának, hóbortjának eleget teszel? Szentélyed (blogod) nem a „bort iszok és vizet prédikálok” által válik hiteltelenné? Bocsánat a gúnyolódásért.

  4. 3: A Földbolygó nem lesz megmentve. A kollektív végzet nem rajtam múlik. És mellesleg, mikor prédikáltam én vizet? Én csak felhívom a figyelmet a borivás következményeire, de nem mondom, hogy ne igyál bort.

  5. Jó lett volna tudni, hogy Tibor bá’ egy új Ladát vett (ami nem japán autó, de Lada).

    Először komolyan is vettem, hogy képes vagy adósságba verni magadat egy ilyen gazdasági válság kellős közepén (de arra is eljutottam, hogy jobb helyen lehet a pénzed egy autóban, mint egy nyugdíjpénztárban vagy bankban).

  6. 5:
    Részletre utoljára 1958-ban vettem egy írógépet. Az összes gépkocsimat akkor vettem meg, amikor kitudtam pengetni a vételárat, és mindig vadiúj kocsit vettem, sose használtat.

  7. 6: Nem írtál pár éve egy olyan posztot amiben elmeséled, hogy Angliából egy ott vásárolt használt kisbusszal vagy mivel jöttetek haza?

  8. Gyerekek, paródia, wazze, paródia…
    Mintha úgy rémlene, hogy Tibor bá’ egyszer egy Honda Jazz-t említett volna sajátjának

  9. Nagyon jó kis esszé, aki meg nem látja benne a tükröt, gyorsan jelentkezzen be hozzám egy humor fejlesztő tanfolyamra potom 40 000 +Áfa, 2 hétvége, hogy ne essen ki a munka világából se. Mihelyt meg tud nevettetni,(ha ügyes, már az első nap letudhatja az egészet s mehet haza) papírt kap róla.

    Édes istenem, hogy miért kell állandóan azzal foglalkozni, hogy kinek mije van. Nem tök mindegy, hogy Tibor’bá milyen autóval furikázik? Piros oszt kész. Mindig felismerem a buszmegállóban. 🙂 Csak úgy ne járjak, mint egyszer. Álltam a buszmegállóban, jött egy zöld autó, pont olyan mint a férjemé, leintettem, gyorsan hopp be, s mikor ránéztem a sofőrre,döbbenten mondtam neki, hisz maga nem a férjem, minek állt meg? Mert leintett mondta nevetve a férfi.

  10. 7:
    Úgy igaz, egy ezer éves Ford Delivery-t vettem 40 Ł-ért vonatjegy helyett nem “tartásra”. Nem is bírta ki hazáig. Útközben szétment a sebváltója, amit egy kölni-Ford telepen egy óra alatt kicseréltek bagóért (azok a háború utáni évek!) Pesten pedig azonnal eladta a vám (8600 Ft) kifizetése után 20.000 forintért.-

    9:
    Nagyon jól emlékszel, Honda Jazz-szel furikázunk. Sose volt Ladám.

  11. ezek a kutak ilyenek:) sokáig tankoltam a megszokott helyemen, míg egyszer szórakozott az ac-pumpa, és nem akart beindulni tankolás után. félre toltam egy kicsit, helyre pofoztam, indultam haza… azóta ott többet nem tankolok, mert míg én toltam, a kutas támasztotta a falat és telefonált. holott évekig kapta a jattot a szélvédőmosásért, keréknyomásért! azóta kerülök kicsit, máshol tankolok, de itt korrekt a hozzáállás 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük