(VM-123) Apró utazás a múltba

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

 Tegnap, vagyis pénteken osztálytalálkozó volt. Kicsit vicces, hogy ezt a szót – osztálytalálkozó – leírom, amikor mi, a gyéren megjelentek, utoljára pont 60 éve voltunk „osztály”. Azóta átestünk házasságokon (igen, többön is), nagy reményekkel nemzettünk gyerekeket, örömmel fogadtuk az érkező unokákat, itt-ott déd unokákat, és most meg eltotyogunk egy kerekszámú találkozóra. A szervezők valahogy elérték, hogy fogad minket a régi épület, mert persze a belső tartalom néhányszor megváltozott, mindig a kor divatjának megfelelően. Most éppen idegenforgalmi szakközépiskola. Igen-igen, lehet érettségizni templommutogatásból is. Bezzeg nekünk jócskán kijutott a tanulásból. Az akkori diktatúra pont úgy működött, mint a mostani. Csak azokban bízott meg, akiket ő ültetett be valahova. Égetően szükség volt egy nagy rakás középkáderre, létrehozták hát a technikumokat. Nyolc év helyett 4 év alatt akartak mérnököket faragni 14-16 éves gyerekekből. Hát igen, ez egy olyan évfolyam volt, ahol bőven voltak túlkorosak, mert a háborút nem mindenki egyformán élte át, és voltak 1-2 év vesztesek is közöttünk). Ez a mérnökfaragás sikerült is, a felvettek 3 százalékánál. De azután jött Nagy Imre, és az egészet szép lassan elfelejtették. Minket meg annak idején halálra nyúztak. A nagy többséggel lehetetlenség volt akkora anyagot megtanítani 4 év alatt, de azért mindenkit átengedtek. Akik 52-ben tovább tanultak, azt mondják, hogy a négy év egyetem alatt semmit se kellett tanulniuk, nekik az egyetem ágyba szarás volt. Na, tehát, a régi épület a Markó utca 25 alatt, elég híres, mert a homlokzatára ki van téve néhány márványtábla azokról, akik szintén odajártak, mint például Karinthy Frigyes, vagy Gábor Dénes a hologram atyja. Persze ezek a táblák már akkor is ott voltak, csak mi nem vettük őket észre. Most viszont már észrevesszük. Az idős ember nem akar semmiből se kimaradni, mert nem tudja meddig lesz még idős, ami azért egy fokkal jobb, mint az alternatíva. Nem csoda, hogy többen elkezdtek velem élcelődni, hogy szerintem lesz-e nekem is márványtáblám? Lesz hát, ha az Éva csináltat a borosjenői temetőben. Morbid! Volt rá a válasz, meg hogy én nem változom, pont olyan cinikus vagyok mint régen. Fel is emlegették, hogy az agyvérzésben elhunyt Fóti Jancsi temetésére azon az alapon nem mentem el, hogy ő se fog eljönni az enyémre. Eszük ágában se volt vizsgálni a mondat igazságtartalmát, csak azt nézték, hogy ilyen nem szokás mondani. Szóval,  kapun belülre kerültünk.

Tudtam, hogy meg fogok lepődni, mert ilyenben már volt részem. Amikor több év külföld után hazatértem apámék családi házába, ami elhagyáskor 4 hatalmas fenyőfa alatt helyezkedett el. A viszontlátás pillanatában elkiáltottam magam, te jó isten, milyen kicsi ez a ház, és a fenyők is sokkal magasabbak voltak. Szóval ezt játssza az emberrel az agya. Kezdjük a folyósokkal, ahol rengeteg minden történt annak idején csak éppen nem néztünk körül. Most aztán alaposan meglepődtünk. Belül az épület egyszerűen fenséges. Mellékelek is néhány képet.

A tantermek modernek, teljesen amerikai stílusú minden. Kaptunk egy üres osztálytermet és ott megkerestük a helyeinket. Érdekes élmény volt. Aztán körbejárhattuk 17-en az épületet, ami alaposan átalakult. Ráleltünk egy dicsőség falra is, egy teljes folyosó hosszban. Ez kicsit népi demokratikusan nosztalgikus volt, áh! Nem is kicsit. „Akikre büszkék vagyunk” feliratra utalok. Manapság ilyesmivel nem találkozni. Na-de, nézzük kik azok? Hahóóóó, mindenkinek nem lehet mellszobra az utcán, így aztán ott sorakozik a falon félszáz fénykép, mind volt tanulója az épületnek. Meglepő nevek. Bánki Donát, ismeri valaki? És úgy, hogy „Déri-Bánki-Zipernovszky”? Aztán Grossman Marcell, ő volt az igazi fej Einstein mellett.  Voltak humánok is: Határ Győző, a tragikus angliai emigráns. Élt halt anyanyelvéért. Ő tudósított Angliából elsősorban irodalmi eseményeket és persze színházi szenzációkat. Fia már Angliában született, szeretett volna vele közös művet alkotni angol-magyar nyelvi relációról, de a fia kikosarazta, majd átment Amerikába biztosítási matematikusnak. Szegény Határ Győző megtört szívvel ezt is elviselte, végül is, annyi mindenen átment, ez már meg se kottyant neki. Volt, aki jobban járt mert maradt, például Ascher Oszkár, és ugye ő is oda járt. Csakúgy mint Feleki Kamill. Emlékeztek rá? Igazi pesti polgár volt bájos selypítésével, utálta örökös partnerét Honthy Hannát, amiért külön megérdemel 3 piros pontot. Következő a tragikus sorsú Radnóti Miklós, de már 30 méterről integetnek, hogy menjek már. Megyek.    

Aztán összefutottunk egy középkorú férfivel a tanári vécé előtt, aki néhányunknak elmondta, hogy itt műhelyek voltak (mintha nem tudtuk volna), de ezek át lettek alakítva, stb. stb. és micsoda pénzekbe került, de hát elnyertek egy pályázatot. Szóval kedélyesen elbeszélgettünk az illetővel, akit immár teljesen körülvettünk. Aztán a vége felé az alfa nőstényünk megkérdezte, hogy kihez volt szerencsénk. Na kihez, Kóbor András igazgatóhoz. Volt némi meglepetés, mert valahogy nem ilyen szívélyes, szolgálatkész, és mi tagadás lelkes igazgatókhoz vagyunk szokva. Ez pedig úgy eset, hogy az „ügyintézőnk” az igazgató helyettessel, pacsizta le a szemlélődést, aki történetesen egy nő volt, ezért az igazgatóval közölünk senki se találkozott.

Azért a világ nagyot változott 60 év alatt. Évával felmentünk a padlásbejáróhoz, ahová annak idején az egyik osztálytársnőmmel szöktünk fel más-más lépcsőn megközelítve (de azért mindenki tudta) egy kis smárolás végett. Azonban a járat vége el volt zárva, így nem jutottunk el az utolsó kanyarba, ahol a falba még a leendő gyermekünk nevét is bevéstük a vakolatba. A gyerek persze nem született meg, mert Erikának egyáltalán nem lett gyereke, lángoló szerelmünknek pedig végett vetett két apai pofon és az eltiltás egymástól. – Az udvaron annak idején röplabda pálya volt kiépítve, mivel a szovjetek igencsak favorizálták azt a sportot. Most viszont vörös salak és elegánsan beöltözött teniszezők. Csak nem a hatvantagú tanári kar lyukasórásainak kedvtelése? Ki tudja. Az udvar egy másik része kibitumenezve és 8 luxus kocsi parkol rajta, szép sorban. Nem hinném, hogy tanári fizetésből. Aztán kicsöngettek, és a mai tanulók kitódultak a folyosókra. A mi termünkkel szemben lévő padra lehuppant egy fiatal csaj és egy srác. Jó szoros lehetett közöttük a kapcsolat azt elárulták a mozdulataik. A kislány menő lehetett az osztályban, mert a tablók tanulsága szerint a húszas létszámú osztályokban 17 lányra 3 fiú jut. Mondtam is az igazgató úrnak, hogy szívesen járnék ide még egyszer négy évet. Pláne ilyen feltételek mellett. De azért a világ a fejetetejére állt. A csaj vad hévvel magyarázta a kalcium karbonátot. Nem tudom megállni, hogy ne szóljak közbe: „CaCO3”. A kisnő felpillant rám – a bácsi honnan tudja? – én barom, kellett nekem belepofázni. Most már mindegy – gondoltam – hát, az ilyesmik nem nagyon változnak 60 év alatt. Látom nem értik, amit mondtam. Sebaj – gondolom magamban – ők is meg fognak öregedni.     

Közben a teremben azon versenyeznek kinek hány unokája van. Persze, mert ez mérhető. De a minőség? És mintha csak megérezték volna, az egyik hölgy mobilja megszólal….. „ott van a jégszekrény alsó polcán, tedd be a mikróba 6 percre, most nem tudok hazamenni.” Ez ki volt – kérdem. Gábor az unokám, ott hagyta az anyját, most nálam él. Kapom a pontos választ, de inkább beszámolót. Van állása? – kérdem. Nincs, de állandóan keres. Ilyenből kellene tíz darab.

Valaki statisztikázásba kezdett. Hetvenen érettségiztünk, ebből ma él 28, eltávozott 42. Az utolsó 10 év alatt 19. Ha ez így megy tovább…… hagyjátok abba, sikongat egy vastagbélrákkal alig két hónapja műtött „csaj”. Ja, akit a vonat füstje megcsapott. Eljött az idő, hogy belém bújjon a kisördög – „akkor én most elkezdem szervezni a 70-es találkozót. Ki az az egy fő, aki rajtam kívül még élni fog?” – Ez hatásos volt, többen a megkövezésemre szavaztak. 😀    

Ekkoriban derült ki, hogy várnak minket a „Red Papper” vendéglátó ipari egységben, ahová szép csendben átgyalogoltunk, beültünk, rendeltünk, és visszaléptünk a mába. Ez nem ment gyorsan, csak lépésről-lépésre. A folyamat az ásványvizes palackba töltött csapvízzel kezdődött, és a fizetésnél fejeződött be. A viszonylag szerény számlám háromszorosa volt a hajdani havi fizetésemnek. Kiszállás, végállomás, megérkeztünk, 2012.  

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

16 gondolat erről: „(VM-123) Apró utazás a múltba

  1. Szia Tibor bá!

    Korrigálnom kell, amit írtál.
    Déri-Bánki-Zipernowski, így senki nem ismeri, de ha úgy írom, hogy Bánki Donát-Csonka János, úgy igen, és ők a karburátort találták fel.

    A Déri-Bláthy-Zipernowski (Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowski Károly trió a transzformátor megalkotói.

  2. Megtisztelő számomra, hogy ugyanazokat a lépcsőket koptathattam amiket te is!
    ’70-74, Bolyai Textilipari szakközép, fonó szak.

  3. 1:
    Meg kell hajolnom előtted, én hibáztam. Bánki Donát “csak” a turbinánál ügyeskedett. Ráadásul olyan pimasz volt, hogy felvette a BÁNKI nevet (Bánkban született), ami azonosan hangzik BLÁTHY-val. 😀

    2
    Az én igazgatom Boch volt, akit nagyon utáltunk, ő 78-ig maradt. Kérdés melyik tanárom húzhatta ki 1974-ig. Talán Dallos a matek tanárom, vagy Hegyiné, aki magyart tanított.

  4. 3: Hát az igazgatóra nem emlékszem, de Dalfi bácsi, az igen!! TISZTELETEM!
    Matekóra végén régi latin diáknótákat énekeltünk….”lenn a karcer fenekén…”!
    Sajnos csak elsőbe tanított, nyugdíjba ment. Jött egy ifjú titanella csaj, tudta a matekot, csak tanítani nem, és ez derékba törte matematikai pályafutásomat.

  5. 2. Gergo55

    Fonó szak ? Akkor ez érdekelhet. Van egy fasza kis rokkánk. Gyártottam hozzá egy gombolyítót meg egy motollát. Párom napi 6-8 órát “bringázik” rajtuk. Mondjuk nem egy könnyű kenyérkereset! Kijön belőle vagy 100 Ft-os órabér, de szereti csinálni. Itt megkukkolhatod a “gépeket” és amiket alkot : http://marcsusz.blogspot.com/

  6. 4:
    Nekem osztályfőnököm volt két éven át (aztán átszerveztek). Dogát nem írhattam nála, kiküldött a folyósora, mert eszeveszett tempóban írtam a puskákat, mind a 4 csoport részére. Nem tudta, hogy szeressen vagy utáljon, mert piszkosul ment a matek, de állandóan keresztbe tettem neki. Negyedikben már tartottam helyette órát, ha el kellett mennie valahová, ugyanis a párhuzamos osztály le volt maradva egy leckével (mi voltunki az a, ők a b). És persze imádott kórust vezetni: “Fiúk, ha megremeg kezemben e dús nedüvel telt pohár.” – “Nagy Majtényi síkon letörött az zászló.”

  7. 5: Én a rokka “nagytestvérével” dolgoztam, selfactornak hívták, 1938 gyártású gép volt a tanműhelyben, de nem ez volt a legrégebbi gép. Ha valamit tudok a gépészetről azt a selfactortól tudom.
    Szépeket készít a párod! Gratula!

  8. 6: Jó kis nosztalgiázás lett itt!
    Később még irogatok, megyek összeszedem a szénát.

  9. 4: Nekem a fizikatanárom jött rá egy idő után, hogy mások feladatait is én oldom meg. Figyelte, mikor vagyok kész a dolgozattal, aztán kiküldött a teremből. Az egyik legértelmesebb ember egyébként, akit ismertem.

  10. 10
    Ok.De vajon ki volt az anyja.:)
    11
    Tibor bá,A felirat igy is helyes.

  11. 12:
    Giordanónak igaza van. A hologramhoz kell lézer, de Gábor Dénes nem a lézert, hanem a hologramot találta fel.

  12. Köszönjük hogy megint van VM. Csodaszép az iskola, és milyen fittek-csinosak az osztálytársnők!
    Kemény vagy inkább intenzív – fura érzés ez a nosztalgia, nem lehet mihez hasonlítani. Nomeg hogy kisebbnek látszanak a dolgok, mint pl. Tibor bá’ fenyőfái. Nemrégiben elrángattam a családom abba a kis utcába, azaz a végén a pincesorhoz, ahol kiskoromban nyaralva Winettou-sat játszottunk. Még a fák is ugyanazok,csak az eperfa nincs meg és Bakosék házán ugyanaz az omladozó vakolat. Meg kellett fogdosnom, tapogatnom, szagolnom mindent. Annak ellenére, hogy a hatalmas “pincesor”, meg rét, amire emlékeztem, valójában két kis hupli pince beszakadt ajtókkal, de ugyanazokkal a lakatokkal-természeresen tapogatás+lakatszagolgatás), és a rét is csak egy pici, nagyszobányi füves bogáncsos terület:)

  13. 13
    Ezért volt érdemes feltalálni a lézert.Egyébként eggyel kevesebb
    Nobel-dijasunk lenne:)

  14. Manapság egy 20 éves érettségi találkozóra sem lehetne ennyi embert összeszedni. Nem igazság.A nyugdíjasnak mindenre van ideje.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük