(2311) Emlékek

Tibor bá’ onlie

Riporteri trükk, hogy egy-egy szélsőséges esetnél megkérdezik a környék legöregebb emberét, akik ilyesmiket szoktak mondani: „Hát, én már 70 évet megéltem, de ilyen nagy (hideg, meleg, sovány, stb. stb.) izét még sohase láttam.

Meg is fogadtam magamban, ha egyszer hetven leszek én is ilyeneket fogok mondani. Aztán lettem hetven, de nem mondtam. A 70, 80, 90, 100 év csak annak szenzáció, aki messziről szemléli az életet, aki benne van, annak természetes. Most aztán a klíma vita közepén valaki arra kért, hogy írjam már le saját emlékeimet a magyar időjárással kapcsolatban. Elgondolkoztam rajta, nem mondom, hogy lehetetlen, de nem könnyű. Nem lesz összefüggő, mert az ember emlékezetében csak képek villannak fel, de ezeket megpróbálom jól leírni.

Ami a leginkább említésre méltó, hogy manapság állandóan azt nézem, milyen lesz holnap az idő, mert nagyon nem mindegy. Fiatal koromban ez egyáltalán nem volt érdekes. Volt az időjárás olyan, amilyen, nem számított. Meleg van? Kicsit izzadunk aztán kész. Esik a hó, átázik a cipő, majd megszárad reggelig. Anyám mindig kiabált, hogy vegyem fel ezt-azt mert megfázok. Vegyek fel sapkát, mert idő előtt megkopaszodok. Ne vegyem fel azt a pulóvert, mert bele fogok izzadni. Ő aggódott értem, engem meg nem érdekelt. Persze, mert nem számított, de azért emlékszem sok mindenre. 5-10 éves korom környékén hatalmas havak voltak a Fővárosban, amiket gondosan összetoltak, megszabadították a járdákat, és összegyűjtötték őket a járda mellett hatalmas gúlákban, de úgy, hogy hagytak egy 20 cm-es vályút közvetlenül a járda mellett, hogy az olvadék el tudjon folyni. Persze gépkocsik nem parkoltak a járda mellett, mert alig volt gépkocsi. Ezért aztán télen nem volt ritka, hogy a szülők szánkon húzták kicsinyeiket az úttest szélén, mert az emberek akkoriban inkább gyalogoltak, mintsem  igénybe vették volna a BSzKRt szolgáltatásait, drága volt. Hóban pedig a gyerek nem nagyon tud gyalogolni, húzta tehát az anyja. Engem is húzott.

12 éves koromban Félegyházán átéltem egy hatalmas felhőszakadást. Az út menti árkok megteltek vízzel. Napokig sár borította az utakat (mert az útkikövezés az ismeretlen fogalmak közé tartozott). Volt tehát szélsőség, nem kellett hozzá globális felmelegedés. 16 éves voltam, amikor húsvét vasárnap arra ébredtünk, hogy 20 centis hó van a kertben. Nem akartunk hinni a szemünknek. Ráadásul nem is olvadt el azonnal. Még hóember is készítettünk, csak úgy viccből. Húsvétkor hóember!. 1948-ben olyan meleg volt a nyár, hogy az osztálytársnőim mindent fel és begöngyöltek legnagyobb örömünkre, mert nem érdekelte őket, hogy mi látszik ki és hol. Mi meg éltünk az alkalommal. De ilyen volt az 1951-es nyár is.  Én és a „kapcsolatom” vettünk egy doboz citrompótlót, amiből cukor segítségével literszámra készítettük limonádét, hogy el tudjuk viselni a meleget. A hőmérőt természetesen nem néztük meg,  minek? Nem segített volna semmit.

Határozottan emlékszem, hogy 8 éves koromban, tehát 1941-ben Pilisszentkereszten nyaraltunk. Augusztus 30-án készültünk hazamenni az iskolakezdés miatt. Ebéd után néztük a füsti fecskéket, amint ide-oda cikáztak, gyülekeztek az afrikai útra. Ma már elég kevés fecske van, de a gyülekezés általában szeptember közepére esik.

Történelmi tény, hogy 1945 február 13-án fejeződött be Buda ostroma. Már a következő napon az emberek mentek a Duna másik partján lakó rokonaikhoz, hogy megnézzék élnek-e még, vagy éppen csak kunyerálni egy kis élelmiszert. Csakhogy nem volt egyetlen híd se. Nem is kellett, a befagyott folyó jegén bukdácsoltak az emberek a feltornyosodott jégtáblák között, innen oda, onnan ide, heteken át. Ilyesmit manapság alig ha lehet látni.

16 éves koromban volt a budapesti VIT augusztusban. Az idő ideális volt. Szeptember elsején kezdődött a tanítás nyitott ablakok mellett, mert ragyogva sütött a kora őszi nap. Két hét múlva a háziasszonyom panaszkodott, hogy olyan hideg van, kénytelen volt begyújtani, kint pedig zuhogott az eső, ami hiányos öltözékben nem volt kellemes, mert ősszel esőnek kellett lenni.

1955 karácsonyán az egész család elment az éjféli misére. Nem a vallásosság miatt, hanem a hangulat végett. Apró templom a Sváb-hegyen, botorkálás a hóban, megkapó utcai világításban a halkan hulló hó. 1956 december. 25-én éjjel mentem (frászt! kúsztam) át az osztrák határon térdig érő hóban, akkoriban a fehér-karácsony kifejezés ismeretlen volt, mert a karácsony természetszerűen fehér volt. De fehér volt 1962-ben is, egészen pontosan 1962 november 20-án esett 20 centi hó a Fővárosban és természetesen meg is maradt. Vagyis 1962-ben is határozottan fehér karácsony volt. Ezt csak akkor találták ki, amikor kezdtek a karácsonyok feketék lenni, úgy a nyolcvanas évektől. De a lényeg mégis az, hogy az évszakoknak határozott karakterük volt. Az április szeszélyes volt, a nyár forró, az ősz esős, a tél farkasordítóan hideg és havas. A tavasz lassan lopakodott, a mai hirtelen berobbanás helyett, megváratta magát. Hébe-hóba volt vénasszonyok nyara, de csak néhány napig, nem tartott el novemberig, mint mostanában.

12 évesen a cserkészekkel elmentem Tőserdőbe, ami a Tisza mellett van Alpár irányában. A holtág partján térdig álltunk a vízben. Meztelen talpunkkal tapogattuk az iszapot, csillag alakú, fekete sulymot kerestünk, ami olyan ízű volt, mint a gesztenye. Negyven évvel később visszamentem a gyerekeimmel, a part ki volt betonozva. Érdeklődésemre kiderült, hogy a „sulyom” szót nem ismeri senki, még az értelmező szótárból is hiányzik. Akkor én mit ehettem oly jóízűen?

A hetvenes évektől kezdve kijártam házat és kertet építeni Borosjenőre, de november elseje után nem betonoztam, mert egyszer megpróbáltam november 7-én tartott ünnepen, és az egész szétfagyott, munkám és az anyag odaveszett. Múlt évben decemberben is lépcsőket betonoztam egészen karácsonyig. Nem kellett félnem a szétfagyástól. 1972-ben hoztam fügebokrokat Szigligetről és elültettem őket. Minden ősszel be kellett őket takarni. Harmadik évben már akkorák voltak, hogy a betakarás szinte lehetetlen volt. Kukorica szárral csak 2 méter magasságig takartam. Ami ebből kilógott, az elfagyott. Takargattam tovább, amíg meg nem untam a 80-vanas évekig. Ekkor már nem fagytak el csak 3-4 évente egyszer-egyszer. 1990-óta egyáltalán nem fagynak el. Viszont évek óta nincsenek lepkék. Először a szitakötők tűntek el, úgy 30 éve, kábé öt év óta lepkék is alig vannak. 1972-ben gyönyörű zöld erdő volt mögöttem a  nagy Kevély lejtőjén (van róla fénykép). Manapság barna, kiszáradó félben lévő fák láthatók. Van még zöld levél, de már nem az igazi.

Ezekhez a meglehetősen drasztikus változásokhoz nem kellenek évszázadok,  mint látjátok néhány évtized alatt is bekövetkezhetnek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2311) Emlékek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyjából én is hasonlókra tudnék visszaemlékezni, de a lényeg, h a nyár meleg volt, a tél hideg, az ősz meg a tavasz szeszélyes és gyakran esős. Engem ami inkább aggaszt azok a fák állapota amit Tibor bá is emlitett. A legtöbb fővárosi parkban is így néznek ki és pár hete beszélgettem egy erdésszel a normafánál aki azt mondta h nagyon nagy a baj csak senki nem csinál semmit és h a fák 80%kát ki kéne vágni mert betegek.

  2. 2. Köszönöm Tibor bá’! Nagy értéke van az emlékeidnek. (Apai nagyapám és az öccse ugyanezeket mesélte a nyolcvanas évek közepén; dátumok stimmelnek.)

    Én csak annyival egészíteném ki, hogy gyerekkoromban nagy ritkán láttam lódarazsat, jó ha egy-kettőt évente, de ezzel is sokat mondok, pedig aztán jártuk az erdőket-hegyeket, most pedig minden tavasszal rengeteg királynő van a településen belül, nyáron pedig dolgozók. Pár éve augusztusban vagy harminc-negyven csücsült egyszerre, egyidőben (5 fészekből érkezve) az orgonán és rágcsálták annak ágait.
    Nekem markánsan megmaradt: júniusban mindig volt egy-két hétig csendes, amolyan szemerkélő esős időszak, és augusztus 19-20. után jött az eső és a hidegfront; szinte menetrend szerint.

  3. 51 nyarát is példaként hoztad fel.1951 júliusában születtem.Anyám gyakran emlegette,hogy nagyon nagyon meleg volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.