(2871) Taktikázás

Tibor bá’ online

 

Egy éve még a MSM (plusz a magyar szajha média) egy büdös szót se szólt a klíma változásról. Ha igen, akkor lefizetett klímakutató álláspontjára hivatkozva kiderült, hogy a tudósok nem értenek egyet, vagyis nem kell oda figyelni. És a nyugati tömegek nem figyeltek oda. Hadd vitatkozzanak egymással a fafejűek. Csend, mint a sírban, annak ellenére, hogy a különböző kutatók egymás után adták közzé eredményeiket.

Most nagy hirtelen egy csoport a sok közül, egy melbournei csoportosulás, akik igen tetszetősen 2050-e tették a civilizáció összeomlásának esetleges beindulását, na ez egyszeriben világhírű lett, és persze a magyar internetes hírportálok és rácuppantak. Ahogy ez várható volt az egész világ (értsd az USA/Kanada + Európa) felfigyelt a témára és mindenki erről beszél. Úgy tűnik az uralkodó elit döntött, készüljenek fel az emberek, szokjanak hozzá a gondolathoz. Kíváncsian vártom, mit hoz a mozgalom. Mondjuk az előrejelzések szerint Észak Amerikában a mezőgazdasági termés katasztrofális lesz, ugyanez áll Oroszországra és kisebb mértékben Európára is. Afrika katasztrofális. Ha ez bejön, akkor ősszel az emberiség éhezni fog.

Már jelennek meg írások, ahol az taglalják, hogy 7 milliárd odavész a klíma változás okozta élelmiszer hiány matt, de nem kell izgulni, mert ez ugyan szörnyű, de fél milliárd életben marad, és persze a 340 millió amerikai ebben benne lesz. Na majd meglátjuk, de lapozzunk egyet.

Orbán legyőzhetetlen, mert ha kell bedobja a migráns témát, és a beszart tömegek lelkesen szavaznak rá. Az ellenzék tehetetlen, mert nem rendelkezik hasonló, tőmegmozgató témával. Itt a ragyogó alkalom. Ragadják meg a klíma katasztrófát, amire az ország felkészülhet, de ezt csak az ellenzék vezényelheti le, például azzal, hogy a magyar termékeket nem engedi exportálni, bevezetik a vízgazdálkodást, stb . Nehogy már én adjak ennél több ötletet. Ha nem ragadják meg a lehetőséget Orbán rá fogja magát vetni, és az  ő oligarchái exportálni fognak gabonát/kukoricát, ahogy az angol urak tették az írországi krumplivész idején.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

39 thoughts on “(2871) Taktikázás

  1. Elképzelem a spontán privatizálókat, amint hirtelen felelősségteljesen aggódnak majd az országért, meggyőző lesz XD

  2. Nagyon hamar lámpaoszlopon találná magát ma egy ilyen oligarcha, ha olyasmit merne tenni mint a krumplivész idején az urak, de az ilyesmit támogató kormány is hamar ugyanarra sorsra jutna. A tömeg ha meg akar mozdulni, akkor nincs ami megállítsa, és más világ van, jóval nagyobb az információs szabadság és az egyéni lehetőségek.

  3. Az oligarhák szerintem pontosan hogy el tudják adni észrevétlenül a megtermelt élelem egy részét.Nézzük: a 80-as években mindenkinek volt otthon sertés, tyúk. Ma: szinte sehol sincs mert mindenki dolgozik nincs idő állatot nevelni.
    Mészáros és hasonlóknak van giga nagy sertéstelep.Nem hinném hogy meg van kötve a kezük hogy kinen adnak el.Ha pl. Kína dupla annyit fizet majd a sertéshúsért akkor szerintem gondolkodás nélkül eladják az állomány felét Kínának.
    A másik fele itt marad de azt majd nem 1500ft/kg áron adják hanem 3000ft-on ha nagy hiány lesz arra hivatkozva hogy baj van.Búzát is el fog adni Mo- szerintem.Nem tudom van e megkötés hogy mennyit adhat el,
    de az is van az oligarcháknak, és ha nem is mindet de a felét elpasszolhatják külföldre úgy hogy észre sem vesszük. Kinek kellene lejelenteni hogy x,y cég elad x millió tonnát. Szerintem senkinek.

    Az is érdekes hogy miért kell regisztrálni az értékpapírokat és bankkártyákat, lehet más van a háttérben.

  4. Azt írod hogy Európa termése gyengébb lesz.Nem tudom ránézésre a Magyarországi termés nem néz ki rosszul főleg hogy most jól beázott a föld.
    Mindenesetre kíváncsi vagyok lesz e élelmiszerhiány.Ha lesz majd az amcsik nem az állatokkal etetik meg a takarmányt hanem csinálnak búza,kukoricapelyhet ,annyi majdcsak lesz:D
    A krumpli, hagyma drága lehet Mo-on, mert a sok eső bebaszhat neki. A meggy ,cseresznye már drága a sok eső elvitte sok helyen.

    Az is kérdés számomra hogy miért épül a vasút Kínába? Vajon nem a kaját akarják majd kivinni EU-ból ha náluk nem lesz?

  5. Egy két infó, hogy hol tartunk és az erőviszonyok hogyan alakulnak. Termés átlag jelentések valóság tartalma, egyéb kötöttségek.
    John Deere, talán ismerős a márka. A cég által gyártott mezőgazdasági gépek, műholdon keresztül minden infót a használó tudta nélkül küldenek a gyárba. pl. betakarításkor melyik tábla melyik részéről, milyen mennyiségű terményt takarítottak be. Amikor jön a műtrágyázás négyzetméterenként ennek a függvényében adagolják.
    Frissítések, javítások, már a tulajdonos tudta nélkül. Megjelenik a szerviz és kicserélik, megjavítják, mert a “gyár” értesítette őket.
    Cargirll amerikai mezőgazdasági óriás, jelen van Mo.-n. A termelőket úgy finanszírozzák, hogy kapnak vetőmagot, műtrágyát, permetszert, technológiát, szerződés kötéskor átvételi árat. Majd a végén kompenzálnak. Meglepődnétek hányan termelnek így.
    A fent nevezett mezőgazdasági erőgépeket, a “valódi tulajdonos” számára kedvezőtlen döntés esetén műholdról használaton kívül lehet helyezni…
    pl. vezérlő egység letiltás, …….. na innen lehet tovább gondolni.
    Amúgy meg hol mennyi termett az érdekek befolyásolják. Annyit jelentenek le amennyit az ár befolyásolási érdekük megkövetel.

  6. “Ragadják meg a klíma katasztrófát, amire az ország felkészülhet, de ezt csak az ellenzék vezényelheti le, például azzal, hogy a magyar termékeket nem engedi exportálni, bevezetik a vízgazdálkodást, stb . ”

    Nemtom miben reménykedtek?

    A magyar földek jó része külföldi tulajdonban van,
    Az EU támadja a kormányt a földek eladhatósága kapcsán, így az is a külföldieké lesz, ami most nem,
    a nagygazdák nem szociális érzékenységűek, eladják akárkinek a termést,
    a többiek (mivel a közraktárak megszűntek, és nekik nincs hol tárolni) eladják a földről, kombályn alól annak aki azonnal megveszi színes papírért/pénzért.
    (Beszéltünk itt erről korábban, de nem linkelek. Az a fránya bloggép megfogná.)

    Más országokban sem jobb a helyzet:
    https://delhir.info/2018/06/18/miert-tettek-lehetove-kulfoldiek-szamara-hogy-ilyen-konnyen-hozzajuthassanak-termofoldjeinkhez

    Szokjátok a gondolatot: Éhezés.

  7. 4O év múltán országos milliárdos kár keletkezett abból,
    hogy a hátulkötős Orbánka annak idején a karácsonyfája alá
    nem kishajót, vagy dömpert
    hanem egy rohadt futball labdát kapott.
    Lassanként ez a csökkent gondolkozású teliszórja az országot
    az átadástól veszteséges beton stadionokkal
    amit később adópénzekből az államnak kell őrizni,
    és fenntartani.
    Az ország területén hatalmas folyók futnak, hordják a vizüket a tengerbe.
    Ennek a vízmennyiségnek csak töredékét tudja a mezőgazdaság használni.
    A stadinokra potyára elszórt pénzekből
    hatalmas víztározókat, víztartalékot lehetne, lehetett volna kialakítani
    az Alföld és D-T közén.
    Nagy hiba, hogy a közbeszerzéseken való nyerészkedés nem ilyen projektekre irányult. Ha a ner lovagok lopnak legalább hasznos dolgok maradnának utánuk.
    100 valahány futball stadionnal mi a francot kezd ez a jobb sorsra érdemes kis ország.
    Egy idő után élelemhiány lesz az biztos.
    A gabonanövényeket az egész világban veszélyesen felszaporodott (elterjesztett)
    invazív kártevők még növés közbe felzabálják.
    Az időjárás melegedésével a mediterrán a trópusokra jellemző éghajlatot mutatja.
    A viselhetetlen nyári 40-50 fok leértékeli az egész mediterráneum turizmusát.

  8. Mégiscsak igaz lesz a georgia-i iránykövek félmilliós “jóslata”?

  9. Mai hír:

    “Szétesett a V4 közös ellenállása klímaügyben, Magyarország és Szlovákia is átállt a zöld oldalra”

    Naiv dolog volt azt hinni, hogy egy populista diktátor nem veszi észre ha széllel szemben pisál. Kettőt se pislantunk, és Orbán lesz a legaktívabb zöld, ráadásul ügyesen össze lehet passzintani a migránskérdéssel, hiszen alapvetően egy a téma.

  10. Idén még nem kell annyira aggódni, búzából az oroszoknál és az EU-ban is rekord közeli mennyiséget fognak betakarítani várhatóan.

  11. Re:9
    Próbálkoznak, próbálkoznak.
    Valakivel csak el kell már végeztetni a melót, mert az mégsem lehet, hogy ők piszkolják be a kezüket…
    Még a végén érdeklődés hiányában elmarad az armageddon… 🙂
    A kívánt céljuk egyébként 500millió.

    Re:10
    Még 5 éve kvázi szitokszó volt a környezet védelem az elit számára, és mai napig sincs külön tárcája a környezetvédelemnek. De úgy látszik ha nem lehet ellene tenni, majd az élére állnak… Zárójelben jegyzem meg, cirka 2-3000MW! kapacitásnyi naperőművet akarnak a magyar villamos hálózatba integrálni.

  12. 12 dajtás

    “Zárójelben jegyzem meg, cirka 2-3000MW! kapacitásnyi naperőművet akarnak a magyar villamos hálózatba integrálni.”
    Ki? Mikor? Hol hallottad?
    Ettől fejreáll a magyar elektromos hálózat.

  13. 8. Xander

    “100 valahány futball stadionnal mi a francot kezd ez a jobb sorsra érdemes kis ország.”
    Nem i gaz, hogy nem tudod! Oda fogják zárni a hozzád hasonló “Másokat”.

  14. Re:13
    https://www.portfolio.hu/vallalatok/zoldvilag/orias-naperomuvet-epitenek-a-kinaiak-magyarorszagon.327825.html
    Atom-naperőmű energia mixben gondolkodnak szerintem, amiben csak menetrend tartó/tartalék szerepet fog játszani Visonta, az összes többi gázerőmű, és az import.
    Paks 1-2 szumma 4400MW, ha egyszerre mennének, erre jönne rá a bő 2000MW naperőmű, ami a mi éghajlati övünkben évi 2200GWh biztosan megtermelne.

    Ne gondold azt, hogy lehetetlen vállalkozás, ma is 2GW kapacitás importból van fedezve, amit később szabályzásra is fel lehet használni. Hírük ellenére jól prognosztizálható egy naperőmű termelése. Műholdak alapján pár %-os pontossággal megmondható, hogy az adott régió milyen termeléssel fog bírni…

  15. 14.
    Focin és rock koncerten kívül másra nem lehet ilyen építményt használni.
    Az hogy egyeseket oda begyűjtenek
    és nincs retúr jegy elég hamar híre megy.
    Egy idő után nem lesz néző a meccsre.
    Görögországba a hazafiak a komunistákat kezdték összeszedegetni. Nem lehet csendbe végezni azt.
    A mobiltelefon korban kizárt.
    Rögtön szanaszét futottak amerre láttak
    ide is betértek, így lett Beloyannis falu.
    A magyar nem az a fajta h ilyet megtűrne.
    Amiről írsz, az ország megszállását feltételezi.
    Futball stadionokat délamerikában használták temetőnek.

  16. Fent a cikkben az van hogy terméshiány lesz.Alul valaki pedig azt írta hogy pl. rekordtermés lesz oroszországban. Nem kötekedni akarok csupán a valóságot megtudni.
    A két állítás szöges ellentétben van egymással.Az internet korát éljük.Akkor most melyik az igaz?

  17. Program javaslat zöld pártok (EU/HU) számára, pl.:
    – tengerjáró személyszállító hajókra büntetőadó kivetése
    – légi közlekedésre kilométer arányos büntetőadó kivetése
    – szénerőművekre kötelező legyen szűrőrendszert felszerelni, ami a CO2-t is megköti (ha nem tudja megoldani, bezáratni)
    – a dízel botrány folyományaként az összes érintett típusú járművet a gyártója költségén államilag felülvizsgáltatni, nem megfelelőség esetén a gyártó költségén ügyfelet kártalanítani vagy a járművet kijavítani, hogy a kibocsátásra vonatkozó katalógusértékeket hozni tudja.

    Na ebből kb. semmi nem fog megvalósulni (üdvözlöm innen az EU zöld frakcióját 🙂 még csak javaslat szintjén sem fog megjelenni semmi hasonló.
    Amíg mindent a pénz/profit mozgat addig semmi javulást ne várjatok.

  18. Lehet, hogy költözni kéne valamelyik északi országba, ahol még élhetőbb lesz a klíma, mert ahogy elnézem itt sivatag lesz, és még a bevándorlók (az igaziak, akik a vízre és élelelmre fognak vadászni) is rajtunk keresztül akarnak majd északra jutni, ahol hűvösebb van.
    Tippek esetleg, hogy hol, mi várható majd? 🙂

  19. Most olvastam, szénerőművek megszüntetése már azért tervben van több országban, meg is lepődtem:
    “Szlovákia új elnöke az ország miniszterelnökével együtt kedden azt is megígérte, hogy 2023-ig leállítják a széntüzelésű erőműveket. Erről júliusban születhet végleges döntés. A szlovák kormány arról már tavaly határozott, hogy 2023-ra leállítják a szénbányászat évi 100 millió eurós állami támogatását.

    Teljes szénmentességet ígért 2022-re Franciaország, 2025-re Írország és Olaszország, és 2030-ra Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyolország és Svédország, és 2038-ra Németország is. Már nem használ szenet energiatermelésre Belgium, Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg és Málta. Mivel a szén elégetése a leginkább környezetszennyező energiatermelési mód Európában, ezért ezek a döntések szorosan összefüggenek a zéró kibocsájtásra törekvő ambíciókkal.”

  20. 21 – Anonymous:
    Ezen országok vezetőinek el kellene olvasni McPherson paradoxonját. A szénerőművek leállítása felgyorsítja a melegedést. Rajta hát!

  21. 2 és 17

    Szerintem ti nagyon optimisták vagytok, mondhatnám azt is, hogy naivak. Ez egy rendkívűl sok buta ember országa, amire bizonyíték az utóbb 9 év is. Mindent meg lehet a magyar népességgel csinálni.
    Azonkívűl senki sem fogja tudni, hogy a nagytermelők és kereskedők a termést eladták külföldre, de ha ki is derül, már késő lesz. Most is kevés az infó erről, hát akkor még kevesebb lesz.
    Csak azt fogjuk észrevenni, hogy a búza, kukorica, meg úgy minden először 3x annyiba, majd 10 vagy 20 x annyiba kerül.

    Náluk van a termelőkapacitás nagy része és a hatalom, hogy elszedjék másoktól is pl. beszolgáltatást írva elő. Náluk a média, amivel lehet hülyíteni és egymás ellen fordítani a társadalmi csoportokat. Az internetet pedig lehet cenzúrázni vagy akár ki is kapcsolni. Ezenkívűl náluk a fegyver. Alaposan felfegyverkeztek az utóbbi 1-2 évben, amit az éhező, elégedetlenkedő, lázadó nép ellen fognak fordítani, ha más nem használ.
    Olyan dolgok fognak történni, ami ma még szinte elképzelhetetlen sokak számára.

  22. 18.
    A világban élelem hiány lesz.
    Az ok szélsőséges időjárás, és ez a valami okból több helyen elterjesztett kártevő.
    https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-06-02/the-pocket-sized-monster-that-s-ravaging-crops-quicktake
    Kínától afrikáig mindenhol nagy pusztítás.
    ro, lengyel az amerikai rundoup technológia miatt gmos magokból rekordokat takarít be.
    Az oroszokhoz is eljutott a fejlett mezőgazdasági technika.
    Puty nem engedi be a gmokat.
    Orosz gmo mentes gabonából nagy exportőr.
    Sokat fejlődtek a raktározás terén.
    Régen pont ez volt a gond, hogy a megtermelt gabonát megették az egerek.
    Ukrajnának semmije sincs, azon kívül a világ legjobb termőföldje.
    JoBiden bácsi rá akart nyúlni, de nem jött össze.

  23. 22. Tibor bá’
    McPherson Paradox:
    “Continued industrial activity, further heating the planet
    Decreased industrial activity, heating the planet even faster”

    Szóval ha leállítgatják a szénerőműveket sorban egymás után, akkor elég hamar (néhány hét – 2-3 hónap) lehullanak a levegőben lévő aeroszol részecskék a földre, amelyek egy védőernyőt alkotnak, visszaverve a Napsugárzás egy részét. Ha nem lesz ez a védőernyő, a felmelegedés jóval gyorsabbá válik, mintha égetnénk a szenet, ezzel finom részecskéket juttatva a légkörbe.
    Több videójában beszél róla, köztük ebben is:

  24. Jelenleg a társadalom gazdasági szervezése teljes mértékben a haszonelvűség mentén valósul meg.
    A valódi környezetvédelem alapvetően szembemegy a haszonelvűséggel.
    Annak ellenére, hogy hosszú időtartamra számítva, a harmonikus együttélés a természettel hozná a legnagyobb hasznot, de a haszonelvűségben nincs előrelátás 50 évekre.
    Tisza szabályozásnál már a következő évben indult a szántás vetés a Tiszától “elhódított” földeken.
    Erdőírtásoknál úgyszintén.
    Viszont egy erdőtelepítés majd húsz év múlva hoz hasznot.
    Egy vizes élőhely költséges visszaépítése is legalább 5 év mire valami csekély haszon mutatkozik.

    Előrelépés csak akkor lehetséges, ha a haszonelvűség helyett, a teljesítmény elismerése (amit nem haszonkulccsal mérnek) és a hosszútávú jövőbe tekintő tervezés lesz a vezéreszme.

  25. gmarko,

    Látható, hogy alapos és tárgyilagos a tanulmány. Egy amatőrnek legalábbis így tetszik.
    Viszont van egy nagy, de.

    Ha iszonyat sok mérést és elemzést végzünk, akkor kapunk egy olyan eredményt, nincs is miről beszélni, mert a 0.01 fok emelkedés molyfing. Erre jutottak a szerzők.

    Ha kiment volna a szabadba műszerei nélkül, akkor készülhetett volna róla egy olyan fotográfia 30-40 évvel ezelőtt, hogy egy 60 méter vastag gleccseren álldogál.
    2018-ban pedig ugyan azon a helyszínen lefotózva, már gleccser nélkül a talajon állna.
    A gleccser ugyanis elolvadt a lába alól. Ami a tanulmány szerint képtelenség, mert 0.01 fok hőmérséklet emelkedés nem okozhatta.
    Tisztára, mint a két rés kísérlet. Ha műszerekkel megfigyeljük, keresztül kasul méregetjük, akkor lényegében azt kapjuk, hogy nincs hőmérséklet emelkedés, 0.01 fok, viszont műszerek nélkül jól érzékelhető jelei vannak.

    Tisztelve a szerzők erőfeszítését, magam részéről inkább a megélt valóságot fogadom el.

  26. 33: Károly
    Metrológiában (is) utazom pár évtizede, a látszólag precízen műszerekkel gyűjtött adatok kiértékelése néha abszurd eredményeket adhat (mindenféle hátsó szándék nélkül is)…
    Mire akarok kilyukadni? Apáméknak köszönhetően van szerencsém 60 éve ugyanabban a lakásban megfigyelést végezni, hogy egy kánikula során mennyire melegszik fel a szoba. Ez egy 65-ös falu régi épület, egészen a 90-es évekig egy hetes 30 fok feletti melegben is csak kb. 25 fokra melegedett fel belül! Azóta ez az idő szépen lecsökkent 2-3 napra… Úgy tapasztaljuk mintha egy mikróban lennénk, a falak nem csak konvekcióval, és kondukcióval melegednének, hanem szinte belülről is. Pedig azóta hatalmasra nőttek a fák is kőrbe. Valami változik a Nap mikróhullámú tartományában is, nem csak a földi klímában: https://wattsupwiththat.com/2009/05/14/the-solar-radio-microwave-flux/

    (pontosabban ez a kettő Egy rendszer… )

  27. Szerintem az előadásban az az érdekes, hogy egy viszonylag hosszú adatsoron lefuttatva 100 klímamodellt, a modellek átlaga a mért melegedés 3-szorosát hozza ki.

    És ez a régivágású, korrekt kutató egyszerűen nem érti, hogy miért működik máshogy a klímatudomány, mint a többi tudományterület. Normál esetben, ha egy elméletről bebizonyosodik, hogy nem felel meg a méréseknek, akkor változtatnak rajta.

  28. 33 Károly

    Itt földi átlaghőmérsékletről van szó.
    A klímamodellek is ezt modellezik, nem tudják egy adott gleccser területére leszűkíteni.
    Ha az átlaghőmérsékletre 3-szoros eltérést jósolnak, akkor valószínűleg ilyen lokális vizsgálatokra még kevésbé alkalmasak.

  29. “Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). ”

    “Tucatjával olvadnak ki a holttestek a Csomolungmán, stb. ez a melegedés globális jelenség.”
    Értem az átlagszámítást. De, ha szinte mindenhol melegedés következményei láthatóak, akkor hol van az ezt kompenzáló hideg szintén globális jelenléte, hogy megkapjuk a 0.01 fok átlagot.
    Azt írja a tanulmány, -a tenger hőmérséklete nem változott.
    Erről az északra vándorló, hidegebb vizeket kereső halaknak nem szóltak. Azok azért keresik a hidegebb vizeket, mert ott több az oxigén.
    Ha nem emelkedett a tengerek hőmérséklete, akkor hova lett az oxigén egy része, ami eddig ott volt?
    Dél felől északra húzódik rengeteg élőlény, mégpedig globálisan, a gombáktól az emlősökig. Fordítva vándorló fajokról elvétve hallani.
    Tisztelem az erőfeszítést ami arra irányult a tudósok részéről, hogy világosan láthatóvá tegyék, mit mond a tudományos vizsgálódások összegzése a felmelegedésről.
    Ezért mondtam, a tapasztalat és a műszerek mutatói valamiért nincsenek összhangban. Mintha kétféle valóság lenne.
    Vaszil említ egy okozati lehetőséget.

  30. A 0.01 fok melegedés az per év, átlagosan. Vagyis 100 év alatt 1 C fok. A műholdas mérések szerint. Ha átlagosan ilyen tempóval melegszik a légkör, akkor természetesen sok gleccser olvadása felgyorsul. Mint ahogy teszik ezt a mostani interglaciális időszak kezdete óta folyamatosan.

    Nem ezért érdekes a belinkelt tanulmány szerintem. Hanem azért, mert vannak ezek a klímamodellek, amik durván túlbecsülik a felmelegedést. Ennek ellenére elfogadja őket a tudományos közösség, mint mértékadó eszközt. És ezekben a klímamodellekben a CO2 a “felelős” a melegedésért. És erre hivatkozva megy a CO2 kibocsátás csökkentésének követelése.

  31. 38 – gmarko:
    Ez egy nagy humbug! Valójában a tudósok nagy része Hansen szerint RETICENCE jelenségben szenved (magyarul szűkszavúság). Vagyis nem túlbecsülés folyik, hanem alulbecsülés.

    A CO2 mentegetése olaj és szén lobbik pénzelésével folyik. Ez a “tanulmány” is az .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..