(2246) A magyar lakáshelyzet történelmi áttekintése

Tibor bá’ online

 

A háború előtt gyakorlatilag mindenki bérlakásban lakott Budapesten (a társasház, társas üdülő intézménye létezett, de egyáltalán nem volt elterjedve). Lakóház birtoklása egy életforma volt. Igen jó megélhetést biztosított. Egy házban a kiadó lakások ki voltak írva a ház kapujára. Aki ki akarta venni, az bement a megbízott házmesterhez, megnézte, kivette és fizette. Aki a fizetéssel elmaradt 3 nappal, annak bútorát lehordták a kapualjba, és annyi. A lakbér általában a kenyérkereső férfi fizetésének az egyharmadát tette ki. A nők (általában) nem voltak kenyérkeresők, hanem „háztartásbeliek”. A rendszerhez hozzátartoztak a Valéria-telep szerű nyomornegyedek, ahol az emberek bádog viskókban éltek. A főbérlőnek joga volt kiadni egy-egy szobát egy albérlőnek, de voltak „ágyrajárók” is, akik a főbérlőnek fizettek, amiért cserébe ott aludhattak. – És akkor jött az ostrom.

Budapest ostroma alatt sokkal több lakás pusztult el, mint benne élő ember, mert ez utóbbiak az ostrom alatt (durván 4 hét) a pincékben dekkoltak. Az oroszok bejövetele után, aki tudott visszament a lakásába, aki nem tudott, az megpróbált szerezni magának egy hajlékot (például vissza nem tért zsidó bérleményét) a mínusz 10 fokos hidegben. Az csak természetes, hogy aki lakás nélkül maradt, azt valaki (átgondolatlanul) befogadta egyik szobájába. Ezzel megszülettek a társbérletek, amit (és következményeit) évtizedek alatt se lehetett felszámolni. A bérházakat államosították, az állam lett a háziúr. A pengő hiperinflációja után a lakbéreket forintban állapították meg, méghozzá nyomott áron, mert a gyárakat is államosították, ahol a dolgozók nyomott fizetéseket kaptak, rá akarták kényszeríteni a társadalmat, hogy a nők is elmenjenek dolgozni. Vagyis egy keresetből szándékosan nem lehetett megélni. Voltak „elhagyott” vagyis Nyugatra menekült tulajdonossal bíró házak, nyaralók, amiket a lakás nélkül maradók jogtalanul birtokba vettek, amit a rendszer később legalizált, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. Az elfoglalt a lakhatások után a bentlakók a tulajdonosnak fizették az állam által meghatározott lakbért, ami igen kellemetlen helyzetet alakított ki. A lakót a tulajdonos nem tehette ki a bérleményből, nem mondhatott fel nekik, de mint tulajdonos köteles volt a házat/lakást karban tartani, ami több pénzt emésztett fel, mint a lakbér. – Nyilvánvaló volt, hogy az általános helyzetet fel kell számolni.

Lakásokat kellett volna építeni, de először jött az újjáépítés, aztán a jóvátétel fizetése, végül az iparosítás, illetve az ideológiai költségek (Vietnám, Kuba, stb. megsegítése. Fegyverkezés a NATO szembeállás miatt). A budapesti lakáshelyzeten az is rengeteget rontott, hogy a TSZ, és az „arccal a nehézipar felé” mozgalom százezreket irányított a fővárosba. Összegezve: az akkori aktív generáció rengeteget szenvedett, nélkülözött, hogy Magyarországon valahogy összeálljon az elfogadható szintű élet. Ezt nem elismerni aljasság.

Magán építkezés szóba se jöhetett, mert a bérkiáramlás korlátozott volt, „felesleges” tőke nem létezett a 70-es évekig. Erre jellemző példa, hogy az 50-es évek elején 6000 forintért lehetett tóra nyíló balatoni telket venni. Svábhegyi (Szabadság-hegy) családi házat venni 60.000 forintért.

Rákosi a lakáshelyzeten kitelepítésekkel próbált enyhíteni. Ennek lényege az volt, hogy a volt uralkodó osztály tagjait vidékre költöztette, a megüresedett lakást funkcionáriusok foglalták el. Kádár viszont beindította a panel programot, visszaadta az államosított ingatlanokat. Az üres telkekre elkezdtek építkezni, akinek volt rá pénze. A panelházak felépülésével elkezdték „kiutalni” a lakásokat azoknak, akik már 20 éve vártak. A protekció természetesen itt is érvényesült. A helyzet szinte áttekinthetetlenné vált. Létrehoztak ifjúsági elő takarékosságot, amihez hozzáadott az állam is, és meg lehetett venni újonnan elkészült lakásokat, természetesen költség alatti áron. Egy másik forma a „szolgálati lakás” volt. Egyes munkaadók szert tettek bizonyos lakásokra, amiket nem meghatározott időre bérbe adták kiszelektált munkavállalóiknak, természetesen ideológiai alapon. A bérlakásokat nyilvánvalóan eladni nem lehetett, de el lehetett cserélni egy másik bérlakással, illetve ”át lehetett játszani” az erre lehetőséget biztosító jogszabályok alapján (névházasság, stb. adta lehetőségek kihasználásával). Valamint a bérleti jogról le lehetett mondani egyenes ági rokon javára, pl.: nagyszülő az unokának.

A sokszor felvetett mai kilátástalan helyzetet érdemes górcső alá venni. Mind a háború előtti, mind a mai kapitalizmusra az jellemző, hogy a lakhatás rendkívül drága. A szocializmusra pedig, hogy nem volt megoldható. Megoldható lett volna, ha tőkés alapokra helyezik, de azt nem engedte meg az ideológia. Azt viszont igen, hogy őrült mértékben szubvencionált építőanyagból építkezzen, aki akar.

Közben a közgondolkodás gyökeresen megváltozott. Nemkívánatossá vált az egy életen át fizetendő magas bérleti díj, helyette inkább évtizedeken át fizetendő törlesztő részletet favorizálták, aminek egyetlen egy praktikus következménye volt, az örökölhetőség. Minden más ellene szólt, de ezen a társadalom simán átlépett [jövedelem csökkenés esetén olcsóbb lakásba költözés; a munkahely távolság megnövekedés esetén az átköltözés; családi létszám bővülésre nagyobb lakásba költözés, egészségkárosodásra elköltözés; a környék lezüllés esetén elköltözés, stb.] Ráadásul a nagyravágyás minden esetben felülírja a gazdasági megfontolást. A lakhatás megteremtésére felvett kölcsönök minden esetben meghaladják az elviselhetőséget, egy életre megnyomoríthatja az adóssá váltakat.

Ez utóbbi az oka annak, hogy a társadalom jelentős része elégedetlen. Az elégedetlen ember pedig bűnbakot keres, és persze talál, például a nyuggereket.

Én csak egyet nem értek. Ha ma valaki 30 éves, lakásra gyűjt, és úgy érzi, hogy a nyuggerek miatt lesz egy-két évvel később lakása, ha körülnéz és látja a parlamentet, a pályaudvarokat, a hidakat, az autóutakat, egy gyönyörű várost patinás házakkal, stb. nem jut eszébe, hogy ezeket mind készen, ingyen kapta, semmit se tett értük. Ezeket mind-mind örökölte a korábbi generációktól, azoktól a generációktól, amelyek utolsó, még élő tagjai a korábbi munkájuk után kapják meg az aktív éveik alatt megígért nyugdíjaikat.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2246) A magyar lakáshelyzet történelmi áttekintése” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Talán a 70-es években születettek még tudják, de azután már fingjuk sincs az embereknek, hogy mi volt, hogy volt. Persze van kivétel, de ahogy távolodunk az ország újjáépitésétől úgy hanyatlik az emlékezet. Én még rengeteg anekdótát hallottam nagyszüleimtől a háborúról vagy 56-ról. A 70-évek elején – amikor én születtem – még egy csomó minden emlékeztetett minket pl a lerombolt Budapestre. Rengeteg még olyan ház volt, aminek szétlőtték a homlokzatát, de a szocialista rendszer is folyamatosan emlékeztetett minket a nagy honvédő háborúra. A lakóhelyünk közelében is tudtuk mely családok voltak kitelepitve, akik egyszer csak eltüntek majd néhány év múlva a szerensések újra felbukkantak. Tudtuk kik voltak zsidók a társasházban és kik bújtatták őket anno. Pl mi eredendően a 4. emeleten laktunk, de aztbombatalálat érte így beköltöztünk helyette az elsőre ahonnan meg dobbantott egy család nyugatra. Ezek mind olyan emlékek voltak, amit mi még elraktároztunk. Most meg mi van ahhoz képest, ugye nem kell ecsetelnem. Nem is csodálom, hogy fingjuk sincs az egészről.

  2. “Mind a háború előtti, mind a mai kapitalizmusra az jellemző, hogy a lakhatás rendkívül drága”

    És ma talán a mai fzetésekből egy albérletet nehezebb fizetni.Bár ha valaki ma keres 150-et és 50-ért bérel akkor ugyanaza a helyzet mint régen.

    Ami különbség az az eltérő fizetési sávok.Régen nagyjából mindenkinek azonos volt a fizetése (ez kérdés is mert nem vagyok benne biztos) .Ma pedig nézzük meg pestet. Van aki 150-et keres a tesoban, van aki meg középvezető és nettó 450-et,

    az előbbinek sok a 100eft bérleti díj, az utóbbinak nem .Szóval ma a managereké a világ , aki pedig szalagon vagy tescoban dolgozik az kiszolgáltatott.

    Másik: érdekes hogy a technológia rohadt nagyot fejlődött,gondolok itt a téglagyártásra, darurendszerekre, ajtógyártásra, vakolórendszerekre-Tehát ma egy házat pikk pakk össze tudnak rakni gépekkel, különösebb erőfeszítés nélkül.

    Ami érdekes hogy ma egy ház ugyanúgy csak téglából , betonból és fából áll mint 50 éve ennek ellenére ha nézünk egy átlagmiskát átlagfizetéssel mondjuk pesten, akkor azért a kis tégláért, betonért és fáért 20 évet kell dolgoznia.(jó a teleknek is van eszmei értéke , de akkor is) .

    Tehát a világ semmit sem változott, pedig azt várnánk hogy a feljett technika az olcsó ingatlanok irányába visz, a valóság pedig az ellenkezője.

    Szomszédom mondta , régi parasztháza van nyaralóként, vert vályog, kb. 1920 körül épült. Namost akkor az apja elhatározta hogy épít házat , és kb. pár év alatt fel is építette cakk pakk minden hitel nélkül.Mégegyszer max. 3-5 év hitel nélkül több gyerek mellett.

    Ma pedig ha nincs szülő aki aládtolja és nem vagy manager akkor 20 év eladósodás.Tehát a helyezet nem kicsit rosszabbodott 1920 óta (oké ma más a komfortfokozat) .

    Amíg világ a világ az ingatlan drága is marad ,azért a kis betonért , tégláért és fáért minimum 20 év munka vár:D

  3. 2 – andrew:
    Nem ez az igazi mai probléma. A baj az, hogy a tőkésosztály érdekébe az állam halálra szabályoz mindent. Ma te magad (néhány barátoddal) nem építhetsz vályogházat, vagy földből döngölt házat. Még abba is beleszólnak, hogy milyen a hőszigetelésed. Vagyis az olcsó megoldások nem léteznek. Az építők pedig egy maffia. Amikor leégett a házam a vállalkozó ötször többet kért az újjáépítésért, mint ahogy én megoldottam Évával és két segédmunkással. Ráadásul az én házam 100 évig fog állni hozzányúlás nélkül. Amit építenek azt meg 10 éven belül fel kell újítani, vagy “karban tartani”.

  4. Az ingatlan ára már jó ideje politikai eszköz a népesség anyagi tartalékának, függetlenségénak szabályozására, a munkanélküliséghez és az inflációhoz hasonlóan.

    Csupán piaci szempontból nehéz magyarázni a “megfizethetetlen” ingatlan árakat ott, ahol a fizetések alacsonyak.

  5. 2 Andrew

    “Bár ha valaki ma keres 150-et és 50-ért bérel akkor ugyanaza a helyzet mint régen.”

    Nem ugyanaz. Egyältalän nem ugyan az.
    Mint ahogy az sem ugyanaz, hogy itt Nemetorszägban is kb. az 1/3at fizetem a fizumnak mint ahogy otthon is.
    Ellenben itt marad 300 ezer forintnyi költöpenzem, otthon meg csak 100 ezer. Es a kaja itt adott esetben olcsobb, mint Magyarorszägon.
    Szoval ez igy nem annyira informativ hogy a fizu harmada, illetve csak akkor, ha tudjuk azt is hogy mik az egyeb körülmenyek.

  6. Curix

    ez igaz.DE ha azt nézed hogy ha ott akarnál letelepedni akkor ott egy lakás 50-80millió Ft, és a német fizuból elég nehéz azt összekaparni.

    Itt pedig ha keresel havi 200-at ami ma nem lehetetlen, akkor itt vidéken most 5-6 millióért hozzádvágják a régi hagyományos vályogházat , amit van időd felújítani akár 5 év alatt is. Szóval kint pedig az ingatlanár az 5-10x-ese.

    Itt ha spórolsz és eleinte megelégszel egy régi hagyományos kockaházzal akkor hamar elérheted, míg kint lehet sosem lesz saját tulajdonú házad.Ezt kell mérlegelni kinek mi a jobb.

  7. 3 Tiborbá
    Mi is 30 éves házban lakunk, a még akkor kapható tüzépi faajtóval, kőpor vakolattal stb…de én is rájöttem arra hogy a mai cuccok hamar tönkremennek.Pl egy külső szigetelésnek a színét pár év után kisüti a nap, de ami rosszabb hogy elkezdhet leválni.

    A kőrpor 30 éve áll , ugyan a vizes helyeken már levált,de még 95%-os . A kerítések a régi xiladekorral vannak festve,20 éve nem volt festve, de isten ments hogy lefessem újra, mert a mai lazúrok nem fednek , és hamar kisüti őket a nap. Így meg még jó 20 évig.
    Szóval mi is rákölthetnénk az emeletes házra 5-10 millát, de felesleges , mert a mai anyagok nem bírják addig.

    Szóval ez is elment a fogyasztói társadalomirányába.Itt már égő ha nem cseréled le a nyílászárókat, de pl Olaszban láttam a trivágón olyan hoteleket ahol 300 éves ajtók vannak és antik bútorok, érdekes hogy ott nem égő a régi cucc itthhon pedig igen.

  8. 5 Andrew

    “z igaz.DE ha azt nézed hogy ha ott akarnál letelepedni akkor ott egy lakás 50-80millió Ft, és a német fizuból elég nehéz azt összekaparni.”

    Teljesen rosszul vagy informälva. Ahol en lakom egy dräga környek Münchentöl csak 50 km-re de lakäst itt is kapsz mär 25 millioert, a häzak indulnak 50 milliotol, de mondom ez dräga környek!!!!!!
    Van itt is olcso ingatlan a nemet Mucsajröcsögen ahol a häzak mär 30nal elkezdödnek.

    Szoval?
    Te most a legjobb fizetest összevetetted a legolcsobb häzärakkal. Ha ezt itt Nemetbe megtennem, meg jobb aränyok jönnenek ki mint otthon.

  9. Amint a bankok elkezdik kilakoltatni a még mindig fizetési elmaradással rendelkező adósokat és a lakásaik kényszerértékesítését, a mostani ár harmdáért-tizedéért lehet majd lakáshoz jutni.
    Ezért szerinetem most már nem érdemes új lakást venni.

  10. “Én csak egyet nem értek. Ha ma valaki 30 éves, lakásra gyűjt, és úgy érzi, hogy a nyuggerek miatt lesz egy-két évvel később lakása, ha körülnéz és látja a parlamentet, a pályaudvarokat, a hidakat, az autóutakat, egy gyönyörű várost patinás házakkal, stb. nem jut eszébe, hogy ezeket mind készen, ingyen kapta, semmit se tett értük. Ezeket mind-mind örökölte a korábbi generációktól, azoktól a generációktól, amelyek utolsó, még élő tagjai a korábbi munkájuk után kapják meg az aktív éveik alatt megígért nyugdíjaikat.”

    Ennyi demagógiát két mondatban.

    1., Az esetek zömében nem irigykedik senki a nyuggerekre, azon általános emberi tulajdonságból fakadóan hogy senki nem akar megöregedni.
    2., Mi is kapott a ma nyuggere az őseitől? Egy sor technológiát amivel élni képes a földön és valamennyire meg tudja könnyíteni a létezést. Felsorolás szerűen: tűzgyújtás, anyagmegmunkálások, mezőgazdaság, főzés, közlekedés, stb.
    Mondhatni természetes, mert amíg az emberiség fejlődött addig az újabb generációk mindig többet kaptak “készen”, erre irigykedni kár. Állandóan felemlegetni meg gusztustalan.
    2a., A parlament 1896-ban épült és tudtommal le sem bombázták; pályaudvarokból pl a nyugati nem lett lebombázva a déli pl igen; hidak valóban lebombázottak voltak, az utak viszont teljes egészében nem voltak szétlőve sőt az autópályákhoz 1990 után kezdtek nagy lopások közepette bővíteni; a gyönyörű város patinás házakkal nagyobb részt az 1920-as években beépült és ezek a házak ma is állnak.
    2b., Akik a fentieket létrehozták azok nagyobb részt nem kaptak nyugdíjat, legtöbbjük nem is élt 60 éves koráig, ez csak az 1900-as évektől divat.

    Az egész poszt érdekes összeszedése egyébként az 1900-tól 1990-ig történt lakáshelyzetnek, csak kissé egyoldalú. 1990 után mi történt?

  11. 11. Komolyan mondom, felnyomod az ember agyát a zöldségeiddel. Te tényleg kisfiú vagy. Budapestet szétbombázták, teljesen újjá kellett építeni. A Parlament is komoly károkat szenvedett, a hidakat felrobbantották. A II. világháború alatt, a VIII. kerület, avagy Józsefváros épületeinek mintegy a 90%-a elpusztult. Bálint és Tibor bá elmondása alapján éppen azért építették újjá, mert reményteljes jövő elé néztek. Látták értelmét a munkájuknak. Még ingyen is. Hallottál már Recskről? Egy mai fiatal azért nem akar abban a korban élni, mert borzasztóan nehéz körülmények voltak. Ma igen nagy kényelemben élünk, de a jövő reménytelen. Ez a fő különbség a két kor között. Ma egy lakáshirdetés fürdőszoba és wc nélkül elképzelhetetlen. Akkor pedig emeletenként jó, ha volt egy wc. Persze mindig vissza lehet menni a történelemben és a keréktörésekhez képest még az ’50-es évek is paradicsom volt.
    Ma nem lehet tervezni. Ha valaki jobbító szándékú változást akar elérni, akkor nemcsak a törvények tesznek keresztbe, hanem a közvetlen közösség is. Egy egyszerű lomtalanítást nem lehet rendesen megszervezni, nem beszélve a társasház napi életviteléről. Mindenki jutalmakat akar el nem végzett munkáért. Még a lépcsőház takarító is gyakran saját fogyasztásra viszi el a vegyszereket a társasház pénzén, ráadásul a felelőtlen palotapincsi kutyatartók után ritkán tisztogatják a járdákat. Akkor mit akarunk a társasházkezelőktől? A civil szervezetek nagyon nehéz helyzetben vannak, de többségében azok is csak a befizetett pénzt szivattyúzzák el.
    Budapest ostroma:

  12. 12 – Gloucester:
    Nagyon jól mutattál rá. Az igazi különbség a ma és az 1940-es 50-es évek között a reményteljes kontra reménytelen jövő.

    11 – Aranyfiú:
    Ha úgy gondolod, hogy amit írok az demagógia, akkor legokosabb, ha nem kattintasz a honlapra. Különben se lesz sok értelme, mert moderálás alá kerülsz. Nem büntetésből, vagy megsértődésből, hanem mert írásodban semmi olyan nincs, ami számunkra akár minimális információs értéket jelentene. Hülyeséggel meg minek foglaljuk helyet, pazaroljuk mások idejét.

  13. Egy ideig felháborodtam az árakon. Ma már csak röhögök a tizen huszon milliós másfélszobás lakáson mert fővárosi.
    (Én is az voltam 30pár évig. )
    Vidéken hozzádvágják az ingatlanokat a töredékéért kertestül.
    Tudom a sablon szöveg a munkahely hiány. Ezzel nem vitatkozom de nagyon másképp látom….

  14. Az előző generációknak volt jövőképe, a mostaninak nem igazán, amit éreznek is. Azt is érzik, hogy már feleslegesek a rendszerben, – sokan úgy gondolják ugyanis, ahogy nő a száma az emberiségnek, úgy csökken az egy főre vetített értéke. Nem kell azonban túl sokat aludni ahhoz, hogy ez a trend megforduljon, korrigálódjon, a sokak által tartott helyes limitre.
    Az előző, összes generációnak, pedig végtelen tisztelet.
    Tették azt, amit jónak láttak és utólag nem lehet hibáztatni senkit sem.
    Ha ők nincsenek, mi sem vagyunk.

  15. D7
    “Az előző generációknak volt jövőképe, a mostaninak nem igazán, amit éreznek is.”

    Én úgy gondolom hogy a mai magyar 150 ezres fizetés az nagyjából azt az értéket takarja amiért megdolgozol.A német és angol fizetés sem normális, mert ők is abból élnek hogy a perifériát egészen Kínáig ,Indiáig kizsákmányolják.

    Egy pár ma 2 fizetésből vidéken meg tud venni egy ingatlant pár év alatt hitel nélkül úgy hogy közben olyan dolgokat megvehet amit régen nem tehettek meg.JA csak most már mindent alapnak vesznek ,mert azt látják hogy az angol így meg úgy él.

    Munkatársaim közül páran külföldön voltak nyaralni van aki kétszer is.Mi a hétvégi program kérdezem? Hát motorversenyre megyek, házibuli stb…

    JA de az hogy ma valaki a huszonévesek közül bentont keverjen az már nem megy vagy hogy apránként újítson a házon valamit.Nekem szinte egyik munkatársam (30 körül vannak) kb. a 10 közül sem festett le szerintem életében egy ablakot vagy nem betonozott. Csak a facebokon megy a chatelés meg a hétvégi szórakozás. Ja hogy nincs jövőkép – hát persze igények lennének , de a betont keverni már nem megy.
    Egyik ismerősöm is a szüleitől kapott egy kockaházat igaz nem a legjobb környéken(picit alvég de nem vészes) és nem kellett egyik testvérnek sem mert hogy az már nem jó az ő igényeinek.Hát oda nem szarjak.Majd ha nem lenne mit enni jó lenne az a ház is. Nagyanáink még bezzeg ellaktak egy olyanban, mert nem voltak extra igényeik, és nem volt felpörögve a világ!
    Szóval sok fiatalnál megy a lúzerkedés, igények lennének ingatlanra is, de csak pénzért fizetnék ki sokan .Egyik ismerősöm is mondja hogy nem építkezik saját kezűleg mert az milyen idegölő.Hát bazdmeg akkor mondom neki .Lehet 2 év felépíteni de akkor is.Vagy lehet 3 év saját kezűleg felújítani egy régi kockaházat , de hát akkor is, meg lehet csinálni apránként csak ma sokan nem nyúlnak ilyenhez, mert égő,nem trendi, meg a facebokot kell nyomogatni.

    Ha lapátot vagy ásót kell otthon fogni ,vagy betonozni én örömmel teszem , hogy dolgozhatok magamnak miniprojecteken.
    Régen még napapáink is újítgattak a házon saját kezűleg vagy gyűjtögettek téglára.
    Szerintem ne papoljon senki arról hogy nincs jövőkép, próbáljon ki mindenki 5 évig gyűjtögetni, utána meg megfogni a téglát és hozzáfalazni a házhoz pl egy nagyobb konyhát vagy szobát a bulizás , facebokozás és külföldi kiruccanások helyett.A 7. évbenmeg pl bevakolni.Tudom a mai embereknek az az igénye hogy egy csettintésre legyen meg a ház, de ha már megvan a ház akkor egy csettintésre legyen meg a belső berendezés, nem pedig fokozatosan építkezünk, de hát akkor basszák meg hogy 20 évig eladósodnak.Egy picit már itt is el van szállva az értékrend sok helyen.
    Egyik helyen egy kis házban laknak, de vadiúj Fordra meg wolswagenre meg telik, mert valószínű autómániás a srác.Ja meg kezdésnek egy fiatal párnak szintén nem felel meg egy 300eft-os használt autó, hanem minimum 2-3éves újszerű kell.Hát akkor szopjanak is az ilyen emberek anyagilag:D

    Otthon a parkettánk 30 éves, néhol recseg ,már úgy volt hogy kicserélem(van pénzem rá), de elgondolkodtam és baszok én kicserélni ócska laminált szarra ami ha kap egy kis vizet felválik,meg szétkopik.Majd ki lesz cserélve 10-20 év múlva.

  16. 16. Andrew

    Teljesen egyetértek. Jól látod.

    Mai fiatalok mindent készen és tökéletes minőségben akarnak, azonnal.
    Nincs olyan, hogy meghúzom magam egy szerényebb lakásban, összerakok egy kis pénzt, elkezdem a fészekrakást.
    Mamahotelek (népszerű neve a szülőkkel együtt lakásnak) is úgy működik, hogy szállás, teljes ellátás, és még havi zsebpénz a szülőktől, mert a saját kereset nem elég a szórakozásra. Cigi, pia, bulizás, legújabb okostelefon, wellness hétvége stb.

    Lakáspiac nem a valóságos értékeket jeleníti meg. Egy-egy lakás vagy ház értékének meghatározásánál a valóságos építési költséget kellene figyelembe venni, megszorozva a telepítés helyének vonzóságát, és az ingatlan valóságos műszaki állapotát meghatározó jelzőszámmal.

  17. Most rázom gatyába a műhelyemet, ami kb 40 éve egy rossz elrendezésű romos pinceként tengette az idejét. Nincs kőműves, és aki “elvállalta” volna, az a biztos fizetés/munka ellenére sem jött el. Mondtam is hogy elmehetnek a náthásba, levertem az 50 éves vakolatot, lebontottam több falat, megtanultam falazni, vakolni, betonozni eddig is tudtam, most gipszkartonozok, festek, villanyt szerelek, kijavítom a balfék vízvezeték szerelő munkáját, és lecsempézem a budit, mert az sose volt a helység falán, mióta áll a ház(80 éve)…
    Mindezt diplomás “agyonképzett” mérnökként csinálom, mert nincs/nem akarnak dolgozni a “mesterek”. Azt meg sem említem, hogy töredék áron hozom rendbe a pincéjét a társasháznak, kb félárból jön ki minden, mint az eddig adott ajánlatok.

  18. 18 – dajtás:
    Pontosan ez a helyzet, és akkor sírnak, hogy itt neme lehet megélni.

  19. 17:

    Az a helyzet hogy itt Németországban egy fürdöfelujitás kerül 5000-10000 euroba. Akkor minek kinlodjon a te mühelyeddel 100 ezer Forintért…..? És itt most nem a te kömüvesedröl beszélek hanem ugy nagy általánoságban.
    Dajtás ezt én sem helyeslem de ez van! És valahol érthetö is.

    Már rég mondom, hogy otthon nagyon elbaszodott valami…..nagyon!

  20. 15: Andrew

    “Én úgy gondolom hogy a mai magyar 150 ezres fizetés az nagyjából azt az értéket takarja amiért megdolgozol.A német és angol fizetés sem normális, mert ők is abból élnek hogy a perifériát egészen Kínáig ,Indiáig kizsákmányolják.”

    Akkor itt most álljunk meg egy szora és magyarázd el pontosan mit értesz az alatt, hogy Németország vagy Anglia kizsákmányolja a perifériákat és az egész bolygot!!!
    Ezt már annyiszor láttam itt leirva és most telt be a pohár. Légyszives ird le mit értesz kizsákmányolás alatt? Esetleg a györi Audit? Vagy az Opelt? Esetleg a többi multit, akik fél Magyarországot foglalkoztatják mert a mindenkori kormányok ugy látták jonak inkább a külföldi multikat tolják elöre a hazai helyett?
    Szoval mesélj már nekem légyszives!

  21. Curix
    igen arra gondolok, hogy pl a deichmann indiában cserzteti a bőrt az ottani parasztokkal akiknek a króm felszívódik a lábába,mert mutatta hogy egy munkavédelmi cipőt nem tud venni a manusz már évek óta.Ennek nagy része megy a németekhez.
    De így van a sok autóalkatrész is megy oda,itt nálunk olcsóbban rakják össze.Vagy a ritkaföldfém bányák….Vagy y a televíziógyártás..
    Ezek pénzügyi trükkök amivel egy gazdagabb ország le tudja csapolni a szegényebb országot.De így van ez a kávéval,teával sok apró dologgal amiről nem is gondolnád.
    Vagy pl. afrikából vett zöldáruval.
    Amúgy meg az angolokon és németeken kívül nem áll olyan jól senki sem.
    Nehogy azt mond Curix hogy napi 8 óra munkával az egész világ olyan életszínvonalon élhet mint a németek,mert te is tudod hogy ilyen nem lesz soha(ha lenne akkor meg a környezetszennyezés..)Talán most elértük a csúcsot az egész világon életszínvonalban ,és innen már csak lejtmenet jön.
    Azt te sem gondolod komolyan hogy 20 év múlva a maradék 6 milliárd ember is majd német életszínvonalon fog élni napi 8 óra munából…..

  22. 21: Andrew

    Én sem értettem sokáig miért keres egy német munkás 400 ezret mikor a magyar kollégája Magyarországon csak 100 ezret.
    Tény hogy nem dolgoznak 4szer többet mint mi. Akkor miért?
    Valami oka van. És leegysezrüsitve tudod mi? 4szer jobban szervezik meg a munkát. 4szer jobb a jogi környezet a munka mögött. 4szer kevesebbet lopnak. 4szer hatékonyabb a munkavégzésük. Ennyi. Aztán lehet itt jönni a perifériák lerablásával ami egyszerüen nem igaz.
    Senki nem mondja a magyaroknak, hogy csak Lidl-be mehetnek vásárolni. Menjenek a CBA-ba. Az Audiba se kell menni dolgozni. Csak éppen 30-50%-al többet fizet mint a magyar vállalkozo. Söt fizet, mert a magyarnak ez nem mindig jön össze…..
    Lehet gonoszozni a németeket, biztos van alapja, de hogy valamit jobban tudnak mint mi az biztos. És ez nem a perifériák lerablásárol szol.

    A német fizetéseket meg a piac árazta be igy. Te ezt nem döntheted el, hogy megérdemlik e vagy sem.
    Azt azért nem akarod mondani ugye, hogy Kongo vagy Etiopia annyival járul hozzá a világpiachoz, mint a Németek. Persze hogy jobban élnek…. Ez nagyon buta összehasonlitás. Majd ha ök is leteszik az asztalra amit a németek akkor élhetnek ugy.
    Hogy a bolygo azt elbirja e az egy egész más kérdés, és most nem ide tartozik.

  23. 23 Curix
    Azért te is tudod, hogy nem pusztán ennyiről van szó.
    A jelen világgazdasági rendszer egy nagy rablójáték, ahol a fő tét a világpiacon elfoglalt pozíció, ahol kemény kiszorítósdi, érvényesülési harc folyik.
    És ebben a játékban döntő elem a korábbról megörökölt gazdasági pozíció, tőkeerősség.
    Ezek alapján felépül egy piramis jellegű hierarchia, amely igaz, nincs kőbe vésve, a részvevők keményen harcolnak, hogy előbbre léphessenek benne, a vetélytársakat meg akadályozzák ebben.
    Na, itt van szerepe a németek teljesítményének, fegyelmezettségének, racionalitásának, de a jó munkán túl arra is odafigyelnek, hogy fehérkesztyűs módszerekkel ne engedjék a befolyási övezetükbe eső országok vetélytárssá növekedését.
    Többek között elszipkázzák a képzett munkaerőt a perifériáról, ezzel lefölözve az érintett országok szellemi potenciáljának, befektetésének lehetőleg minél nagyobb részét.
    Persze tudom, ezt nem gonoszságból teszik, hanem mert a világ gazdasági folyamatainak így felel meg a maga számára leghatékonyabban, de a végeredmény szempontjából mégiscsak ide vezetnek a dolgok.
    És a dolgok természetéből fakadóan soha nem jön el az a kegyelmi pillanat, mikor a pozícióban lévő ország azt mondja, hogy a perifériától már olyan sok erőforrást elvontam, illetve a saját szolgálatomba állítottam, hogy a továbbiakban ezt nem fokozom, megelégszem jelenlegi gazdagságommal, a perifériának meg meghagyom a maradékot, hogy ő ne sorvadjon tovább.
    Nincs kegyelem, és ez előbb utóbb olyan aránytalanságokat szül, ami már elviselhetetlen, szóval itt is haladunk a fenntarthatatlanság felé, mint minden másban is…

  24. 23: Hubab

    igazad van de az a szint amiröl te beszélsz az már nem országspecifikus. A világgazdasági szereplök szinte mindegy melyik országban vannak már ugyan azon játékszabályok mentén játszanak, hiszen adott esetben erösebbek mint a kormányok.
    De Németországban sem minden cég világpiaci és mégis tudják azt a fizetést fizetni.

    De hagyjuk is Németországot, menjünk Ausztriába. Magasabb fizetések vannak, mint a németeknél.
    Most akkor mondjátok el a labanc kit rabolt le ezért? Esetleg Magyarország tele van osztrák multival? Az osztrák gazdaság a lehetö legjobb példa lenne Magyarországnak. Nincsenek nagy multi cégei de a kis és közepes vállalkozokat remekül segiti a hazai gazdaság és erre épitenek, ezért erösek.

    Hubab a munkaeröt nem kell lerabolni. Én is önszántambol jöttem ide. Ez inkább az EU hozadéka mintsem lerablás. Annak idején elfogadtuk az EU játékszabályokat most kihasználom az elönyeit.
    Mindenkinek jo hogy én eljöttem otthonrol. Nekem azért jo, mert jobban élek. Németországnak azért mert itt adozok. Magyarországnak pedig azért, mert végre elgondolkodnak otthon még a politika szintjén is, hogy sürgösen emelni kell a fizetéseket, mert oriási a baj.
    Magyarán a külföldre ment munkavállalok akarva de inkább akaratlanul az otthon maradt munkavállalok fizetésemelkedésének kikényszeritesehez járulnak hozzá.

  25. Re:20
    Nem 100eFt lett volna a munkadíj, hanem közel 500eFt, és a kőművesnek max 2 hét meló. Ne mond hogy 1 hónapra vetített 1 milla olyan csapnivalóan rossz fizetés…
    Egyszerűen azért nem vállalta el, mert voltak jobb munkái, válogathatott, mert idehaza kőművesből munkaerőhiány van, mert mind külföldön van.

    Curix, de azt bekajálod, hogy a német cég 3-4× annyit kaphat fizuként, mert annyira jól dolgozik? Tisztán arról van szó, hogy masszívan kihasználják a gazdasági helyzetüket, és elkérhetnek érte ennyit, mert ők németek. Elárulom, ha van egy megrendelés, akkor a melót lepasszolják k-európai leánycégnek, és itt megcsinálják töredék áron(ezt hívják burkolt gyarmattartásnak).
    Mondok egy példát milyen fifikásak a németek. Mondjuk hazai EU-s támogatásként lehet gépparkot fejleszteni(pl CNC gépek), támogatás intenzitás 50%, felfújt büdzsével kb egynegyed áron jutsz géphez. Természetesen a támogatási forrás német befizetésből van, és a vett gép is német, plusz megy egy kis magyar pénz is a történetbe, közben a német GDP szárnyal… Mit csinál az EU-s pénzből vett CNC gép? Bérgyárt egy másik német cégnek, és megy a masina éjjel-nappal. Ugyan az a gép német országban drágábban termelne, mert a melós nem 1500EUR kap(idehaza is ennyit keres egy jobb CNC szaki), hanem 3000EUR-t, mert német. Ennyi pénzért már előjön a sváb fillérbaszás a németekből, ne áltasd magad…Másik történet, van egy magyar cég, aki az ESA-nak(Európai Űrügynökség) szállított be alkatrészt, amiért kapott X eurót, tudta hogy más ny-európai cégek többszörösét kapják ugyan ezért, és alapított egy svájci céget, majd ezután a magyar, alvállalkozóként eladta a saját svájci cégnek, majd ez az ESA-nak. Mit történt szerinted ezután? Kapott érte ny-európai árat, mert svájci a beszállító.
    Erre mondom azt, hogy apjuk f.szát, még hogy nem vagyunk gyarmat.

  26. Re:25
    Azért ízlelgesd azt a fogalmakat hogy erőfölénnyel való visszaélés, és tisztességes EU-s csatlakozási szerződési feltételek…

  27. 23. Curix

    Csak a formabontás kedvéért idézek egy 15 évvel ezelőtti storyt.
    Egyik barátom fia építőmérnökként Párizsban dolgozott egy tervező irodában, jó helyen és jó munkát végzett.
    De rossz szokása volt, hogy az ebédjén gyorsan túljutott és munkamániásként végezte tovább szeretett szakmáját.
    A helybeli munkatársai pedig csak késő délután, rosszallóan kerültek vissza az ebédjükből.

    Egyszer a főnöke magához hívatta és közölte vele, hogy ki kell rúgja.
    Hogy miért?

    A munkáját tökéletesen végzi.
    Amennyiben nem tartja be az általános ebédszünetet és nem dolgozik lassabban, mert a többieknek már lassan nem tud munkát adni, és egyébként is miatta nagy a zúgolódás a tervező kollégák körében.
    Na ennyit a munkamorálról és szervezettségről. Ez persze egy kiugró példa és nem általános.

    Még annyit saját példából hozzátennék, hogy Magyarországra azokat a szerszámgyártási feladatokat hozta az osztrák partner, amivel otthon egyáltalán nem boldogultak és töredék áron fizette ki.
    Persze a magyar melós a kisujjából rázta ki, még akkoriban…….

  28. Tibor bá’,

    ez egy nagyon jó írás ismét, és a 3-as hozzászólásod a cseresznye a tortán!

  29. Dajtäs, Elofordulo

    Nem volt szandekomban vitat nyitni a nemet gazdasagi helyzetröl. Ti most kicsit ugy viselkedtek, mint nehanyan a klimas posztoknal. Belinkelnek valami extrem peldat hogy itt meg ott nyaron esik a ho aztän akkor nincs globälis felmelegedes.
    Ti is jöttök pär extrem peldaval, de tulajdonkeppen nem velem vitatkoztok, hanem a tenyekkel.
    Lehet ezt csürni csavarni a fel viläg megis nemet autokkal jär es nem magyarral….
    Szeretjük azt gondolni magunkrol hogy különlegesek vagyunk. Pedig nem. Jol dolgozik a magyar itt Nemetorszagban is, de nem ätlag felett, mint ahogy otthon sem.

    “Mondok egy példát milyen fifikásak a németek. ”

    Nem kell pelda tudom en is. Es tudod mi a legnagyobb különbseg a nemet es magyar közt? A nemet fifikäs de megprobalja betartani a szabalyokat.
    A magyar mär a färadtsagot sem veszi hogy fifikäs legyen. Pofätlanul ellopja azt a remelt hasznot ami ugy veli jär neki…..

  30. 31 – Curix:
    Saját tapasztalatból tudom, hogy nem jársz járható úton. Olyan magyar, aki még soha nem járt Nyugaton, nem fogja elhinni, amit írsz. Aki már járt, az meg befogja a száját és vigyorog, amikor elvérzel.

  31. 30
    Igen Tibor ba ez vszeg igy van.

    Meg annyit hozzatennek hogy a nemet gazdasagi szereplök is kezdenek elkurvulni. Ezt mär a csucsra järatott kapitalizmus hozta, de az autogyärtok botränya ellenere is a gazdasagi moral meg mindig fenyevekkel jobb mint a magyar…..
    Magyarorszagon tulajdonkeppen ki sem alakult…

  32. 32. Curix

    Pont erről írtunk jó egypár hozzászólásban.
    “A fejétől bűzlik a hal ” tartja a szólás.

    Hova vezet szerinted ez az erkölcsi züllés, amit nap mint nap megélünk, már 1990-től kezdődően, de egyre rohamosabban gyorsuló tempóban.
    Ahol ma már indok se kell; csak -Attila szerint – az eredeti tőkefelhalmozás szükségszerű ténye, mert az gyógyír mindenféle aljasságra…

    Azért hivatkozok egyik német állampolgárságú volt iskolatársamra.
    Jól kell észen lenni a németekkel, mert az igaz igyekeznek betartani a törvényeiket, de alapjában arra mennek rá, hogy tudnak átverni.
    Ezt nem én, hanem olyan német állampolgárságú magyar mondja, aki 25 éve aktívan részese a német üzleti életnek……..

    És jól gondolkozz el azon, hogy ha egy csóringer néger menekült a betevő falatjáért vállalja, hogy fillérekért felássa a kertet, akkor a Mari néne megadja-e a pénzt neki a jól elvégzett munka után; és mit csinálna pl. egy német……

  33. 32: elöfordulo

    Nem tudom honnan jön ez a rossz tapasztalatod a németekkel kapcsolatban… Én lassan 3 éve élek köztük és semmi ilyet nem tapasztalok. Egy magyar vagy török elöbb átverne mint az itteni öshonosok. Persze ez a bajorokra igaz én a többi népséget nem annyira ismerem.
    Nem mozgok ugyan üzleti körökben de az átlag német nem akar átverni. Söt….

  34. 34.

    Szerencsés lehetsz.
    Nekem itthon nem sok közöm volt hozzájuk, de azokból is jó pár bepróbálkozott.
    Akkor inkább maradjanak az ilyenek maguknak, minthogy valami buktába vigyenek.
    De még egyszer nem a saját tapasztalatom a mérvadó számomra, hanem akik évtizedeke közöttük él.
    És még csak talán nem is velük, a nyugattal van a baj, hanem azzal az erkölcsösséggel, amit az a sokat szidott 50 év hozott el nekünk.
    Sajnos azt itthon is éreztették régen, hogy mi rosszabbak vagyunk az ostiknál.

    Nem mérvadó amit gondolok róluk, de üzleti életben legyen megfontolt az ember, alaposan ismerje a törvényeiket, mert nem úgy gondolkodnak, mint mi.
    Nálunk szintén bőven akadnak, akik túl sokszor mondják, hogy nem ér a nevem, sokan még a római katolikusok között is………

  35. 34: elofordulo

    “mert nem úgy gondolkodnak, mint mi.”

    Ez valo igaz. Azert vittek többre.
    A nemet egyältalän nem okosabb, mint a magyar. A különbseg a hozzäallasban van.
    Nem hiäba forrt össze a nemet es a preciz szo.
    A magyar meg inkäbb a “jol van az ugy, szarok bele” kifejezessel.
    Ezek a kis nüanszok teszik a különbseget ami a vegere olyan jelentös lesz, amit magad is läthatsz.
    A nemet nem gonosz csak mäs mint mi.

  36. 36.
    Senki sem azt mondta, hogy gonoszak, hanem részben más a kultúrájuk.
    És ebbe beletartozik, elvárás a törvények szerint a falig elmenni a haszonért.

    Megjegyzem, hogy nálunk a falon túl is elmennek egyesek, főleg az építőiparban, de ők nem is magyarok, csak állampolgárok……….
    Azért a magyar volt “szakik” precízségét ne becsüld le, mert a II. világháború előtt világhírük volt.

    Az I. világháborúban a magyar ezredek jelentették a Monarchia legmegbízhatóbb és legkitartóbb egységeit.

    A magyar mindig tudta a kötelességét és “poroszos” precízséggel hajtotta végre; a kimondott szónak ereje és becsülete volt . Egykor.

    “inkäbb a jól van az ugy, szarok bele” kifejezes” lehet a köreidben, de nem mindenkiében.
    Egyébként minden a vezetésen és azok elvárásán, irányításán múlik.
    Azt meg jól tudjuk, hogy már jó ideje kik ennek az országnak a “vezetői”.

    Egyébként csak megjegyzésként; állítólag végeznek olyan statisztikát, hogy a futószalagról lekerült autón mennyi utólagos beállítást kell végezni.
    A kecskemétiek között nyílt titok , hogy az itt összerakott autók jobbra sikeredettek és egykoron a szentgotthárdi astrák is jobb minőségűekre sikeredettek, mint……a precízség világhazájában.

    Csak eszembe jutott, hogy egyik volt barátom észak Németországban egy galvanizáló műhelyben dolgozott.
    Akkor, amikor Magyarországon már évek óta tiltva volt e a környezetszennyező eljárás és csak gőzöléses technikát lehetett alkalmazni.
    De hát vannak egyenlők és egyenlőbbek, mint tudjuk….

    Mára talán bátran kijelenthető, hogy ezt az országot már kisebbrészt lakják magyar kultúrgyökerű és gondolkodású emberek.
    És ők sem a mai közélet meghatározó szereplői.

  37. 36: elofordulo

    Van a magyar nyelvben egy ilyen vicc is vagy egy ilyen humoros kijelentes, amit minden magyar ert es remelem Tibor ba megbocsajt a karomkodasert de ezt maskepp nem lehet bemasolni hiszen elveszti a humoros jelleget.

    “-A “na menjünk ebédelni”, “jóvanazúgy” és az “ott bassza meg a kurva anyja” kifejezéssel minden munka befejezettnek tekintendő!”

    Ezen minden magyar mosolyog egy jot. Es pontosan tudjuk, hogy miert.
    A nemet nem ertene ezt a szofordulatot…..

    Es hidd el ezt nem en talälom ki……

  38. Curix

    Magyrországon a vezetéshez nem értő vezetők rohasztották le a munkások erkölcsiségét.
    Én és a barátaim, a szüleinktől még a kapitalizmusra jellemző munkakultúrát örököltük.
    Barátom Németországban egy chip készítő üzemben volt finom mechanikai gép beállító. Mikor ő volt műszakban minimális volt a selejt. Mikor a német a többszöröse.
    Az üzemvezető ajánlotta neki, maradjon, hozza a családját, mindent intéz neki. Honvágya hazaűzte. Most biztonsági őr.
    Másik barátom Berlin melletti Mercedes szervizben a haszongépjármű részlegben dolgozott. A tudása és szakértelme megkerülhetetlen volt. Minden bonyolultabb munkát rálőcsölt a német főnök, amivel a precíz német szakmunkások becsődöltek.
    Két hét betegállományát is kivárták inkább a határidős munkával, minthogy a németre bízzák.

    Németországban a nagy liberalizmusban a kétkezi munkákban hatalmas színvonal esés történt. Minden német főnök akar lenni, tele vannak vendégmunkásokkal, akik a kétkezi munkát végzik.

  39. 38.

    Igen, a nyelvi sokszínűség.
    Hát ezt még a magyar közmondások és szólások közt azért nem olvastam.
    De gondolom is, hogy valami újkeletű hozomány, olyan pont, amiről beszéltem.

    Nem ku.vának születnek, csak a környezetük és elvárás csinál belőlük…

  40. 39.

    Mindent a maga helyén és helyesen….
    ez az, ami mára nálunk süket fülekre talál, “becstelen” vezetőink kongó fejében…

    A németeknél a humánerőforrás és munkaerő gazdálkodás nem azt jelenti, hogy mindenkit falevelet nézegetni közmunkára küldenek, hanem pl. egyik barátomat a német munkanélküli központ csak a szakképesítésének megfelelő munkaterületre volt hajlandó kiközvetíteni, mert egy , mérnök – teljesen jogosan- ne az “utcát söprögesse”, hanem a társadalom számára képessége és tudása szerint a leghasznosabbat művelje, a köz javára is.

  41. 39-40 elofordulo

    Minden magyart kihoznék ide legalább fél evre…. Lenne mit tanulniuk. Aztán hazamehetnek. Jobb országot épithetnének az itt tanultakbol….

    Ezek még a környezetüket is tisztán tartják. Az erdök nincsenek tele szeméttel mint otthon….. fene a preciz magyar kezét….. csak elszorja

  42. 42, Curix

    Hova “ide”?
    És kik azok , akik tartják a környezetüket tisztán?

    Mert itthon is van ilyen.
    Kedvenc idézetem:
    fejétől bűzlik a hal.

    Ameddig a parlamenti ülésteremből tonnányi szemetet takarítanak el naponta, mert a képviselő “urak” többségében épp csak maguk alá nem sz@rnak, de már az is előfordult; addig nehéz a pór körében ideológiát és elvárást támasztani.

    Egyébként sem tartom ebben az országban élők nagy részét magyarnak, csak állampolgárnak.

    Meg aztán van egy mára több milliónyira rúgó “rejtett erőforrás ” népesség az országban, akik egészségügyileg bele is pusztulnának, ha nem venné őket körbe fél méternyi ganéj.
    És sajnos a jelenlegi politikai elvárás és liberális értékrend, hogy ők az “érinthetetlenek” azaz sérthetetlenek.

    Hamarabb lesújt manapság a törvény szigora arra, aki a normális emberi értékrendre szólít fel..

    Másrészt elgondolkodik az ember, hogy az éppen újabb törvénytelenséggel vejkó, vagy mindent visz gázszerelő által lenyúlt erdőre, mezőre, földre, tóra, folyóra, hegyre, mezőre, dombságra, útra, településre, épületekre miért is nekem kell vigyáznom?
    Amíg deresre nem húzatnak…
    Ez kb. majdnem olyan lelkiállapot, mint mikor a kiköltöztetés előtt álló átvert és meglopott lakás devizahiteles inkább felgyújtotta a saját két kezével épített otthonát……..

    Hát itt tartunk.

  43. 42. Elofordulo.

    Nem akarlak bantani erte mert jo magam is pont ilyen voltam mint te. Mindig kerestem valakit, akit hibaztatni lehet, de en veletlen se legyek hibas. Nagyon jellemzö a magyarokra.
    Nezd attol mert a kepviselöm a parlamentbe a szekebe szarik attol en meg maradhatok ember es megtehetem azt hogy nem hordom kocsival az erdo szelere a szemetet. Ezert nem Orban a hibas, hanem mi. Erröl mar irtam ez a dögöljön meg a szomszed tehene is mentalitas.
    Sajnos sok tekintetben tenyleg Balkän vagyunk.
    Pedig 5 evvel ezelött en mennyire verig voltam sertve ha ezt valaki kimondta….

  44. 44. Curix
    Még egyszer, mert elmentünk egymás mellet.

    A fejétől bűzlik a hal.
    Ókori bölcsesség: “minden népnek olyan vezetője van, amilyet megérdemel”
    sajnos nekünk mostanában ez jutott. Úgy látszik csak erre vagyunk predesztinálva.

    És egy nép sorsát, nagyrészt a választott, vagy akármilyen módon vindikált vezetők határozzák meg.

    A magyar hazájához hű és ragaszkodó volt.
    Egykor.
    Kifejező a nyelvünk, hol a haza- ott a háza., avagy fordítva.
    Ott a nemzetem, hol nemzettem…
    Kis Dénes és mások is boncolgatják nyelvünk logikáját……..

    De ahol már elveszik a házam, ott már nincs hazám, ott a más hazája , a háza tája.
    Védje hát meg a lőrinc koma maga a sajátját és ne mástól várja…… persze tudjuk, ő csak a pénztárnok……

    Tudod fiatalon tudtam mi a hazaszeretet, most azt mondom dögöljön meg a házáért az aki összelopdossa a másét.
    Mostanra látom, magyarnak hazája csak a szívében van…., mert onnan talán nem tudják elrabolni…

    Mindenki a saját portáján sepreget, de ha a portája mellé lepakolnak egy kupaccal, azzal már nem tud mit kezdeni.
    Nekem is mezőgazdasági területem mellé, a szomszédos önkormányzati tulajdonú területre hordják a sáskák (helyi romák) a szaros pelenkától a pet palackon át az építési törmeléken keresztül a tv dobozig, elhullott állatig , égetett kábelig mindent.
    Tudod, az állam engem büntet, de saját magán a jogi kötelezettséget nem kellően gyakorolja.
    Egy konténernyit még a saját kezemmel egyszer összeszedtem.
    Most 10 konténer se lenne elég.

    Az önkormányzatnak hetente jeleztem a “feladatukat”.
    Le se tojnak.
    Ebből nincs biznice a fidesznyik polgármesternek.
    Itt dolgozni kellene a közért.
    A rendőrségen környezetszennyezés és illetéktelen hulladéklerakás miatt háromszor még vettek fel jegyzőkönyvet, utána már azt sem akarták. Csak egyszerűen azt kérdezték, hogy történt-e valami.
    Mondom semmi.
    Akkor meg ne fárasszam őket, mert minek vegyenek fel újabb feljelentést.

    Kit kellene feljelenteni?
    A Magyar Államot?
    A Magyar Állam vezetőit?
    És hol?
    Kinél?
    És ez csak egy pitiáner életkép, ettől még boldogan lehet itt élni….

    A tehetetlenségbe, a kiszolgáltatottság érzésébe, a történelmi és általános igazságtalanságba, az aljasságba fáradtak bele a magyarok, nem a más tehenének irigylésébe.

    Igen Balkán vagyunk, mert vezetőink és bizonyos érdekek balkánná tettek.

    Mondd, Te mit tennél?

  45. 44: Elofordulo

    “Mondd, Te mit tennél?”

    Mär megtettem, elhagytam a hazämat. Ez persze nem lehet a megoldäs tärsadalmi szinten, de egyenileg igen.
    Egyaltalän nem ugy fogom fel, hogy elüldöztek, vagy menekültem. Tanulni es tapasztalni vagyok itt Nemetorszagban.
    Es azt veszem eszre magamon, hogy nagyon jot tett nekem kiszakadni a magyar valosagbol. Azt hittem honvagy fog majd gyötörni, de nem.
    Mindenesetre nem valo mindenkinek.
    Amugy egyetertünk.

  46. 46.

    A “honvágyról” volt Makovecz Imrének egy szép példázata;
    lehet még egy interjúban fenn van a neten:

    Kb. : arról beszélt, hogy kérdezte a volt kitelepített svábokat, hogy minek látogatnak vissza Magyarországra?
    Itt őket megalázták, kifosztották, kitelepítették.
    NSZK-ban jól élnek, mindenük megvan……, akkor mégis miért……

    És akkor azzal folytatta M.Imre, hogy könnyező szemmel a svábok azt felelték neki:
    “igen, ez mind igaz.
    …. érezni jönnek ide haza…..” mert az nincs ott meg nekik……

  47. Curix – előforduló:
    A jelenség oka az emberi agyban keresendő. Születés után néhány évig a fiatal agy egészen másképp működik, mint az érett agy. Ráadásul ez megszűnik és nem emlékszünk rá. Ezért az ismeretlenség. Először is játszi könnyűséggel tanul meg egy nyelvet, de adott körülmények között akár hármat is. Másodszor pedig “elfogadja” azt a miliőt, amibe beleszületett, mint a neki kiosztott jusst, és kritika nélkül, körme szakadtáig ragaszkodik hozzá. Ha innen kiragadják, megszűnik egy “érzés” ami élete végéig hiányozni fog.

  48. 45: Elofordulo

    Nagyon elvittük a témát Tibor bá a körmünkre ver.

    Ahány ember annyi féle képpen áll a honvágyhoz. Nincsen egyetemes igazság itt.
    Nagyon közel vagyok Magyarországhoz, és ha én ugy döntök akkor 6 orán belül ott vagyok.
    Másrészt érdekel az itteni vidék, nagyon megszerettem a hegyeket. Lettek barátaim.
    Nincs már honvágyam. Azokat kinozza itt a honvágy többnyire, akik nem találják a helyüket, akik nem tudnak beilleszkedni.
    Mikor legelöször mentem haza Németországbol, és áthaladva Soproni határon belehajtottam az elsö kátyuba és majdnem elbögtem magam annyira örültem a kátyunak.
    Ez ma már nincs igy. Életforma lett, hogy évente párszor ingázok és ez teljesen normális. Söt néha már várom, hogy visszajöhessek ide.
    Az idöskor megint más….

  49. 47 Előforduló
    Hasonló dologról mesélt valamikor főnököm, aki szintén sváb származású volt, kisgyerekként őt is ki akarták telepíteni, de a család Ausztriában megszökött, és visszajöttek a falujukba.
    Nagybátyja viszont kikerült, és szép egzisztenciát épített Németországban, míg nyugdíjba nem ment.
    Aztán a rokonság meglátogatta Németországban, mikor ez már lehetséges volt, és többek között diavetítéssel mutatták meg a szülőfalu mai állapotát.
    Mikor az öreg meglátta a falu templomát a dián, olyan sírógörcs fogta el, hogy alig tudták megnyugtatni. Hiába volt a gazdag élet nyugaton, a szülőföld az szülőföld…

  50. . Curix
    ,, De Németországban sem minden cég világpiaci és mégis tudják azt a fizetést fizetni.”

    Tisztelt Curix!

    Meddig fogják tudni a fizetést fizetni?

    B. Obáma az amerikai katonák előtt /Ramstein katonai bázisán Németországban/ 2009 június 5-én azt mondta:
    “Germany is an occupied country and it will stay that way…”
    “Németország egy megszállt ország és igy is marad…”

    Én a helyedben nem lennék annyira magabiztos.Szerényebb lennék a kijelentéseimmel az uj Hazámról. Ígéred, hogy vele leszel jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, és ha ugy adódik akkor az életed árán is megvéded az uj Hazádat?
    Senki sem tudja közöttünk,hogy mikor húzzák el a Német nép alol a szőnyeget.
    Biztosan nem olvastad azt amit mellékeltem 2017-07-18 – án
    “Görögországot és Ciprust, irányított gazdasági válság fogja sújtani.”
    “Az egyetlen vigasz a Görögöknek lehetne a második világháborús Német kártéritések.
    Ebben az igazságügyi követelésben támogatnunk kell őket a gazdasági fellendülés és a mindig veszélyes Németországi presztízs megszüntetése érdekében ”
    Gondolom, hogy nem tudod milyen ősszegről van szó mert nem csak kártéritésekről van szó, hanem kötelező háborus kölcsönökről és kamatos kamatokról .
    Görögország minimum 270 milliárd euróra perelheti Németországot a 2. Világháborús tartozása miatt.
    Természetesen amikor elhatározzák hogy itt az idő Németország ellen Görögország csak egy kártyalap lesz a többi között a bankszterek kezében.
    Egy veszélyben lévő hajót először a patkányok haggyák el a hajót majd a potyautasok követik utánuk szervezetten az utasok majd a személyzet a tisztek és utolsónak a hajó kapitánya.
    Minden esetre tanulnék még egy pár nyelvet.

    U.i.:15Oezer eu-ért a legjobb luxus lakókocsit lehetne venni és csak számtáblákat kellene cseréli.

  51. 51: Lampros Spanopoulos

    Bär en vagyok a cimzett megsem erzem magam megszolitittnak. Söt fogalmam nincs mire akarsz kilyukadni ezzel, amit leirtäl….

    Mellesleg Nemetorszäg nem az uj hazam. Hazam csak egy van es mär azert se halnek meg nemhogy Nemetorszagert……

  52. 51 Lampros

    “Biztosan nem olvastad azt amit mellékeltem 2017-07-18 – án
    “Görögországot és Ciprust, irányított gazdasági válság fogja sújtani.””

    Az ilyen jóslatoknak már nehezen lehet hinni.Ezt előre senki sem tudja.Már évek óta mondják hogy majd a Görögök,olaszok,spanyolok bedőlnek ,de ebből még semmi sem valósult meg.

  53. 54. Andrew

    “Már évek óta mondják hogy majd a Görögök,olaszok,spanyolok bedőlnek ,de ebből még semmi sem valósult meg.”

    Lehet, hogy már megvalósult.
    És a háttérhatalom addig tartja őket lélegeztet gépen, amíg neki dolgoznak, például a menekült taxizással.
    Ha megnézzük, minden józan észt felülír hogy pont a görögök meg az olaszok szállítják állami meg katonai hajóikon a menekülteket Európába.
    Ezért ők nyilván pénzt kapnak, amit nem utasíthatnak el. Másként elképzelhetetlen, hogy önként felvállalják ezt a mocskos melót.

  54. 54.

    A bedőlés még nem valósult meg. Az igazi bedőlés az lenne amikor 2 számjeggyel megnyirbálják a nyugdíjakat. Az olasz ,görög, spanyol állam csődöt jelent ,tömegek kerülnek utcára stb…Azért még nem élnek rosszul.

  55. 56. andrew

    A nyugdíj megnyírbálás a görög mellett csak nálunk volt divat.
    Sokkal észrevehetetlenebb és divatosabb az elinflálása.
    És azt még a nyomottal még agipropba meg is lehet etetni (tisztelet a kivételnek) hogy milyen jól jár, mert kap1,6% bónuszt, erzsébetutalványban..

    És az inflációt a nyugati nyugdíjas is szépen nyögi. Ki ennyire, ki annyira.

    Államcsőd valószínűleg nem lesz, mert akkor a finanszírozási keresztkötések, gazdasági-politikai hatások miatt borulna a teljes európai unjó.
    Az pedig felérne egy totális háborúval, aminek még csak nem érkezett el az ideje.
    Vagy igen?

  56. 56: elofordulo

    “Az pedig felérne egy totális háborúval, aminek még csak nem érkezett el az ideje.
    Vagy igen?”

    Nem. Abszolut nem. A nemet tankokon elöbb software updatet kell csinälni, mert a magas NO kibocsajtas miatt nem mehetnek harcba. Szoval biztonsaqgban vagyunk.

    54: Attila bammeg te meg a hätterhatalmad :))))) ezt most komolyan el is hiszed amit leirsz?

  57. 56.
    totális háború most nemigen lesz pár évig.A hagyományos tankos háborúk ideje lejárt.
    Amúgy USA most helyezett üzembe egy új hadihajót azthiszem 3000 milliárd dollár volt (bocs ha tévedek) és 2020-ig még lesz neki egy pár…

  58. 58 – Curix:
    Dehogy, ezeket ő találja ki azon “tények” alapján, amit elfogadott még serdülőkorában. Amíg otthon volt antikommunista elveket vallott, amióta kint van, antikapitalista. Viszont hisz isteneben és Orbánban. Nem tudom eldönteni,melyikben jobban. 😀 Az emigráció sokféleképpen szedi az áldozatait, nála így.

  59. 24. Curix
    ,, De Németországban sem minden cég világpiaci és mégis tudják azt a fizetést fizetni.”

    Tisztelt Curix!

    Meddig fogják tudni a fizetést fizetni?

    B. Obáma az amerikai katonák előtt /Ramstein katonai bázisán Németországban/ 2009 június 5-én azt mondta:
    “Germany is an occupied country and it will stay that way…”
    “Németország egy megszállt ország és igy is marad…”

    Én a helyedben nem lennék annyira magabiztos.Szerényebb lennék a kijelentéseimmel az uj Hazámról. Ígéred, hogy vele leszel jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, és ha ugy adódik akkor az életed árán is megvéded az uj Hazádat?
    Senki sem tudja közöttünk,hogy mikor húzzák el a Német nép alol a szőnyeget.
    Biztosan nem olvastad azt amit mellékeltem 2017-07-18 – án
    “Görögországot és Ciprust, irányított gazdasági válság fogja sújtani.”
    “Az egyetlen vigasz a Görögöknek lehetne a második világháborús Német kártéritések.
    Ebben az igazságügyi követelésben támogatnunk kell őket a gazdasági fellendülés és a mindig veszélyes Németországi presztízs megszüntetése érdekében ”
    Gondolom, hogy nem tudod milyen ősszegről van szó mert nem csak kártéritésekről van szó, hanem kötelező háborus kölcsönökről és kamatos kamatokról .
    Görögország minimum 270 milliárd euróra perelheti Németországot a 2. Világháborús tartozása miatt.
    Természetesen amikor elhatározzák hogy itt az idő Németország ellen Görögország csak egy kártyalap lesz a többi között a bankszterek kezében.
    Egy veszélyben lévő hajót először a patkányok haggyák el a hajót majd a potyautasok követik utánuk szervezetten az utasok majd a személyzet a tisztek és utolsónak a hajó kapitánya.
    Minden esetre tanulnék még egy pár nyelvet.

    U.i.:15Oezer eu-ért a legjobb luxus lakókocsit lehetne venni és szükég esetén csak számtáblákat kellene cseréli.

  60. 61. Lambros S.

    “Ebben az igazságügyi követelésben támogatnunk kell őket a gazdasági fellendülés és a mindig veszélyes Németországi presztízs megszüntetése érdekében ”

    Valahogy ezt jócskán át kellene gondolni még egyszer.
    Akkor a lengyeleket is azonos jog illeti meg és minden , a későbbiekben hasonló igénnyel fellépőt is.

    Még talán Magyarország is beállhatna a sorba, csakhogy a korabeli ország a németek “vesztes” szövetségese volt és emiatt is jóvátétel megfizetésére volt kötelezett.
    Ha most újratárgyalnák a jóvátételi kötelezettséget, akkor abból mi sem maradhatunk ki.

    Úgyhogy érdek ide, érdek ott is; a történelem mocskát nem biztosan lenne jó dolog ismét kiásni….

  61. tibor”bá

    Hülyét csinált belőlem a rendszer, nem lehetne a 63. hozzászólásomat levenni?

  62. 62. előforduló
    Ez nem az én nyilatkozatom hanem a jól ismert Henry Kissingeré az ö magánbeszélgetéséből a Német zsinagóga képviselőivel hivatalos látogatása során: Németországban (1983-ban)!!!

  63. 63.

    Láttam, hogy idézőjelezted, csak nem véleményezted az idézettet.
    Mikor írta a vén méregkeverő?

    És bármennyire sajnálom is a görögöket, tudva, hogy ők már régebben megkapták “nemzeti vezetőiket”, akik jól bevetették őket az erdőbe…..
    A kompromisszumot szerintem valahol máshol kellene megtalálni…….. és nem a kissingeri úton….

  64. 66. előforduló
    “a világnak szüksége van egy minimális közös szabályrendszerre, hogy a nemzetközi bűnözők, mint a kazár maffia, már ne vehessenek részt illegális háborúkban, fosztogatásokban és egyéb társadalmi tevékenységekben.”

    A nyugati rendszerek kudarca és hogyan lehet megoldást találni rá.
    Benjamin Fulford

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.