(2245) Radioaktivitás

Tibor bá’ online

 

Most, hogy Paks II. megépül, hogy Fukushimáról kiderült, hogy 100 év kell az elpucolásához, és mostantól kezdve a radioaktív szemetet beengedik a Csendes-óceánba, hogy Észak Korea rendelkezik célba juttatható atom bombával, Washington pedig megelőző csapáson töri a fejét, itt az ideje, hogy radioaktivitás terén tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy biztonságos radioaktív sugárzási dózis nem létezik. Megengedett dózis van, de mindjárt fel kell tenni a kérdést, hogy ki engedte meg kinek és milyen célból? Általános irányelv lelhetne az, hogy megengedett dózis az a sugár mennyiség, ami az ember várható élettartama alatt nem okoz megbetegedést vagy egyéb károsodást az emberi szervezetben. De ez se tökéletes, ugyanis statisztikailag a legkisebb dózis is okoz károsodást bizonyos, ámde nagyon csekély, eséllyel. Vegyünk egy analógiát az érthetőség kedvéért. Kínában 1 millió szénbányász van, akik közül évente 220 veszíti életét bányarobbanás következtében. Aki nem megy el bányásznak, az 100 % bizonyossággal nem fogja egy szénbányában hagyni a fogát (nulla sugár dózis). Aki elmegy bányásznak, az statisztikailag az első évben „mindössze” 99,99978 % bizonyossággal kerüli el a halált, illetve 0,00022 % esélye van végigélvezni egy sújtólég robbanást (megkapta a biztonságos sugárdózist). Nyilvánvalóan az ember bizonyos előnyökért (fizetés) hajlandó felvállalni egy adott rizikót. Erről szól a történet. Viszont, ha a japánok rám erőltetik a normál sugárzás tízszeresét mindenfajta előnyben részesítés nélkül, akkor tulajdonképpen rászednek, mert úgy kockáztatják az egészségemet, hogy nem adnak érte semmit. De ez a „valamit valamiért” elv máshol is jelentkezik. Tüdőszűrésnél is kap mindenki egy bizonyos radioaktív dózist (sőt a színes TV – nem plazma, csöves – nézése közben is; egy repülőút alkalmával is). Ezekben az esetekben az ember felvállal egy bizonyos dózist a rák kiszűrése, szórakozás vagy a lassú és költséges tengeri utazás elkerüléséért.

Ezek után tisztázzuk mi is ez a radioaktív sugárzás? A középiskolai tanulmányokban szerepel a periodikus rendszer, ezzel kapcsolatban pedig a világegyetemben mindenütt megtalálható 92 stabil elem. Stabil, mert ha nem bántják őket, akkor azok maradnak, amik, azaz adott elemek. Az elemekre az jellemző, hogy az atomjának magjában egy adott számú proton (pozitív töltésű részecske) helyezkedik el. Ez egytől egészen kilencvenkettőig terjed. Az atommagban azonban nem csak protonok vannak, hanem neutronok is (töltés nélküli részecskék) amiknek a száma egy adott elemen belül nincs feltétlenül megszabva. Az azonos számú protonnal, de nem azonos számú neutronnal rendelkező atomokat izotópoknak nevezzük. Egy-egy elemnek tehát adott esetben több izotópja is lehet. A jódnak például három van: Jód-127 (ez a természetben előforduló, stabil izotóp), jód-129 (mesterségesen keletkezett, radioaktív izotóp, másfél év felezési idővel), jód-131 (mesterségesen keletkezett, radioaktív izotóp, 8 nap felezési idővel. Mind a két radioaktív izotóp béta sugarat bocsát ki felbomlásakor.

Igen, egy radioaktív atom spontán felbomolhat, helyébe egy másik elem vagy elemek lépnek, miközben 3 különböző fajta sugárzás hagyhatja el az atomot. Minden radioaktív atomnak van egy adott felezési ideje, ami azt jelzi, hogy mennyi idő szükséges az egy tömegben lévő anyagmennyiség felének az elsugárzásához. És akkor most összefoglalva a sugárzásról.

Mint már írtam három különböző sugárfajtával találkozhatunk, amelyeket alfa részecskének, béta-sugárnak, és gamma-sugárnak neveztek el. Ezek a sugarak teszik veszedelmessé az atombombát, és az atomreaktort, mert kis dózisban „csak” károsak az emberre, nagyobb dózisban pedig halálosak. Ismerkedjünk meg velük!

1) alfa részecske: lényegében az elektronjaitól megfosztott hélium atom. Viszonylag lassú, anyagon keresztül az áthatoló képessége csekély, már egy papírlapon se képes átjutni, ezért megakad az emberi bőrön is. Ha azonban egy radioizotóp bekerül a szervezetbe, és ott bomlik fel, akkor az alfa részecske is veszélyes lehet. Mivel az alfa részecskében a két neutronon kívül két proton is van, elektromos töltéssel rendelkezik, amelyek ionizálnak, azaz ragyogóan szétdúlják az emberi sejtet.

2) Béta-sugárzás: tulajdonképpen egy nagy sebességgel száguldó elektron (normál körülmények között az atommag körül „keringő”, negatív töltéssel bíró részecske), aminek áthatoló képessége valamivel meghaladja az alfa-részecskéjét, de már egy egészen vékony fémlemez is megállítja. Mivel az elektron negatív töltéshordozó, ezért a béta-sugárzás is ionizáló.

3) Gamma-sugár: lényegében egy igen kemény elektromágneses hullám (mint például a fény, röntgensugár vagy rádióhullám), aminek áthatoló képessége igen nagy, mivel se tömege, se pedig töltése nincs. Több méter vastag föld, néhány deciméternyi beton vagy pár centiméter vastag ólomlemez nyújt ellenük bizonyos védelmet.

Most tehát már tudjuk, mit várhatunk egy radioizotóptól, de még nem tudjuk, hogy mikor. Mikor esik szét (dezintegrál) egy radioizotóp? A helyzet az, hogy fogalmunk sincs. Nem tudjuk, hogy egy atom miért, és mikor esik szét, és ezért nem tudjuk se megakadályozni, se előidézni. Egy rádióizotóp atommal csinálhatunk, amit csak akarunk, kitehetjük hatalmas nyomásnak, magas hőnek, erős mágneses vagy elektromos térnek, az eredmény ugyanaz, vagyis semmi. Bármit is teszünk vele az istennek se bomlik fel. Ugyanakkor, ha szét akar esni, semmi se tudja ettől visszatartani (a „Mi volt előbb isten vagy ősrobbanás” című könyvemben ezzel kapcsolatban filózok, és majdnem megérkezek az isten létéhez). Egyetlen egy dolgot tudunk csak, azt, hogy statisztikailag egy nagy halom azonos radioaktív atomból hány fog felbomlani adott idő alatt. Ugyanis azt tapasztalták, hogy minden fajta radioaktív anyagra jellemző egy úgynevezett felezési idő (amit fentebb már jeleztem). Ebből az következik, hogy ha van nekünk valahol egy nem kívánt radioaktív anyagunk, azzal semmi mást nem tudunk tenni, mint várni, hogy önmagától szép csendben elsugározza magát. Ez adott esetben jelenthet néhány órát, egy-két napot, vagy akár sok-sok évet is.

g-mÉs akkor most jön a LÉNYEG. A sugárzás érzékelése, mérése. A helyzet az, hogy az embernek nincs olyan érzékszerve, amivel a radioaktív sugárzást érzékelni tudná. Ugyanis a radioaktív sugár nem látható, nincs szaga vagy íze, ami csak fokozza veszedelmességét. Adott esetben zsebre tehetek egy apró (de erősen radioaktív) tárgyat, és anélkül, hogy észrevenném, néhány óra leforgása alatt akkora dózist szedhetek tőle össze, hogy másnap már halott vagyok. Mit lehet tehát tenni? (Csernobili túlélők állítása szerint nagy dózisú sugárzás alatt savanyú ízt éreztek a szájukban) A radioaktív sugárzást csak közvetett úton lehet érzékelni. Erre a célra szolgál például a GM-cső (teljes nevén Geiger-Müller csúcsszámláló, újabban részecskeszámláló), aminek a két vége le van zárva elektromos szigetelő anyaggal, többnyire argon gázzal van megtöltve. A cső hosszában keresztül van fűzve egy, a cső falával fémesen nem érintkező fémszál. A középső fémszál és a cső fala közé potenciál különbséget kötnek, vagyis egyenáramú feszültséget, tipikusan 400 Voltot. A méretezésből adódóan az áram nem tud áthúzni a két „pólus” között. Viszont, ha egy ionizáló, mondjuk alfa-részecske betéved a csőbe, az ionizálni fog egy argon atomot, azaz leszakít r óla egy elektront. Ez az elektron megindul a középső vezeték felé. Útközben az elektron további argon atomokkal ütközik, amikről további elektronok szakadnak le (lavina hatás) és a végén megérkeznek a fémhuzalhoz. Lényegében egyetlen „betévedt” részecske konkrét impulzust fog eredményezni, amit számba lehet venni. Gyakorlatilag a GM részecskeszámláló mindenegyes áthaladó részecske hatására ad egy klik-hangot, ami nagyobb radioaktivitás esetében géppuska sorozatnak tűnik, illetve még több áthaladó részecske hatására egy műszer mutatója kileng a megfelelő értékre.

A radioaktivitás mérésének másik módja egy sugárzás érzékeny, tokba zárt lemez, mint például egy fotókémiai film, amit naponta elő lehet hívni (hasonlóan egy fekete-fehér fényképhez), és kalibrálás alapján a sötétedés mértékéből meg lehet állapítani, hogy az eszköz viselőjét mekkora sugárdózis érte. Ezt elsősorban radioaktív anyagokkal dolgozóknál alkalmazzák, például atomreaktorok környékén. Vannak más lehetőségek is, de azokba most nem érdemes belemenni.

Ha tehát a radioaktivitást érzékelni tudjuk, akkor mérni is lehet. Nem kell mást tenni, mint összegezni az impulzusokat. Csakhogy a méréshez szükség van mértékegységekre is. Hogyan állunk a mértékegységekkel?

Kezdetben mindent az akkor már jól ismert rádiumhoz hasonlítottak. Ezzel azért érdemes foglalkozni, mert lehet még találkozni régi mértékegységekkel is. Megalkották a kisugárzás, vagyis a radioaktivitás mértékegységét, az 1 curiet (Ci), ami másodpercenként 37 milliárd dezintegrációt jelentett, mert egy gramm rádiumban névlegesen ennyi atom bomlik fel egy másodperc alatt. Ez azonban durva egységnek bizonyul, ezért a gyakorlatban a milli-Curie terjedt el. Azután a múlt század derekán kitalálták az „SI” (Systéme Internationale d’Unités) rendszert, ami 1976 óta Magyarországon is kötelező. Így az új megfogalmazás szerint a radioaktivitás egysége az 1 Becquerel (Bq), ami egy másodperc alatt egyetlen dezintegrációt jelent. Ez most meg túl kicsinek bizonyult, ezért a gyakorlatban az ezerszeresét, vagyis az 1 kBq-t használják. A Curie és a Bequerel között az átszámítás 1:37.000.000.000.

Most már meg tudjuk mondani, ki tudjuk fejezni, hogy egy sugárforrás milyen mértékben sugároz. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a sugárzásból egy adott élőlény (mondjuk az ember) mennyit nyel el. Erre is kellett találni mértékegységet. Régebben a „RAD”-ot használták (Radiation Absorbed Dose). Újabban a „Gray” (Gy) a megfelelő mértékegység. 1 Gy = 1 Joul energia/1 kg anyag. Arról van szó, hogy a radioaktív sugárzás is energia, és a Gray azt adja meg, hogy mi az arány az anyag és az anyagnak átadott energia között. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem ionizálná azokat az atomokat, amikbe becsapódik és, ha ez az anyag néha nem lenne biológiailag élő. Mert, amennyiben egy ilyen kilónyi anyag történetesen bennünk található, akkor bizony biológiai hatással kell számolni. A fizikusok ezért kitaláltak egy újabb egységet, a „Sievert” (Sv), ami megegyezik a Gray-jel, de figyelembe veszi az embert, mint a sugárzás biológiai elszenvedőjét. Mit jelent ez? Nos, a három különböző sugarat biológiai hatásuknak megfelelően, figyelembe veszi, hogy mennyire érzékenyek az egyes emberi szervek, valamint súlyozza azt, hogy a hatás kívülről vagy belülről éri-e az emberi testet. Nem akarom komplikálni a dolgot, ezt úgy kell érteni, hogy elnyelt sugárzásnál a Sievert mértékegységet alkalmazzuk emberek esetében, minden más esetben a Gray mértékegységet. A két mértékegység értéke különben azonos. Aztán persze kiderült, hogy az egységek kényelmetlenül nagyok, ezért a gyakorlatban a „mili-Sv” és a „mikró-Sv” egységeket használják.

Nézzük mi történik az emberrel radioaktív besugárzás esetében? A radioaktív vagy ionizáló sugárzás hatására az érintett sejtek rendszerint elhalnak, vagy oly módon deformálódnak, hogy évekkel később rákosodáshoz vezetnek.  A tapasztalat szerint minél inkább szaporodik egy sejtcsoport, annál érzékenyebb a sugárzásra. Éppen ezért a legkönnyebben elhalóktól haladva az érzékenységi sorrend a következő: őssejtek, vérképzők (lép, csontvelő, limfocita ganglion), ivarmirigy, bőrszövet, bélhártya, kötőszövet, izom- és végül az idegsejtek. Most jött el az ideje, hogy bevezessük a LD50 fogalmat, ami egy angol kifejezés (lethal dose for 50%) rövidítése. Ez akkora dózist jelent, aminek hatására az egy fajhoz tartozók 50 százaléka meghal (50 százaléka viszont életben marad). Az LD50-t nem szokták kitenni, de természetszerűen minden adatnál ezt kell érteni. Tehát, az ember számára 3000 mSv a halálos dózis, abban az esetben, ha ezt egy adagban kapja. Egészen más a helyzet, ha egy ilyen dózist nem egyszerre, hanem mondjuk három év alatt kap meg, napi egy ezrelék formájában. Ilyen esetben a halálos adag az előzőnek a kétszerese.

{Ha elveszünk a mértékegységek között, akkor gondoljunk a következő analógiára. Kint vagyunk a szabadban és esik az eső. A lezúduló eső mennyi­ségét Becquerellel. Hogy mennyi eső esik ránk, azt Gray-jel, hogy mennyire leszünk nedvesek, azt pedig Sievert-tel mérjük. A bőrig ázás jelenti a halált 😀 } A 3000 mSv, mint halálos dózis vonatkozási alapot ad ahhoz, hogy mit jelent például óránkét 1000 mSv sugárzást kapni. Azonban a dolog ennél egy kicsit komplikáltabb. A halálos dózis természetszerűen megöli az embert, csakhogy ilyenre szert tenni nem lehet, legalább is háború vagy hatalmas katasztrófa nélkül nem (hozzátehetném, hogy a „hatalmas katasztrófához” közel is kell lenni). A nem halálos dózis pedig egy teljes külön történet, mert ilyen esetben nem a sugárzás öl, hanem a hatása.  A radioaktív sugárzás ugyanis a sejtekben olyan elváltozást hoz létre, ami évek múltán (mondjuk 3…30 év között) rák kialakulását okozza. De a történetnek még mindig nincs vége, mert nem mondhatjuk, hogy a kis dózis 30 év múltán, a nagy dózis már 3 múlva is okozhat rákot, mert ez csak körülbelül igaz. A rák kifejlődéséhez hajlam is kell, tehát az egyik emberben viszonylag alacsonyabb radioaktív besugárzás után is kifejlődik, míg a másiknál nem. Ezenkívül a rák kialakulását több, egymástól független hatás is előidézheti, amelyek összeadódnak.

Az atomreaktorok védelmezői szeretnek hivatkozni a hát­­térsugárzásra, aminek minden ember ki van téve, és ami (szerintük) azt jelenti, hogy kis dózis megengedhető. Az igaz­­ság az, hogy az ember, és minden élőlény – úgy tűnik – hozzászokhatott a háttérsugárzáshoz, de valójában kiépít­ett magában bizonyos védekező mechanizmust, aminek segítségével – úgy ahogy – regenerálni tudja azt, amit a ra­dioaktív sugárzás elrombol. Most nézzük az ada­tokat! Tipi­kusan egy embert évente 0,3 mSv sugár­dózis ér (ez is kalkulálási alap). Ez a ha­lá­los dózis tízezred része. Ha ezt 100 %-­nak vesszük, akkor ehhez 50 %-ban járul hozzá a talaj­ból feltörő, és a lakóépületbe bejutó radioaktív radon gáz. 14-14 % a lakóház falaiból, illetve gyógyá­szat­ból (pl. röntgen, izotópvizsgálat, stb.) származik. A kozmi­kus sugár­zás 10 %-ért felelős, míg az élelmiszerekből egy további 11,5 százalék érkezik. A hiányzó 0,5 százalékért a közöttünk megbújó atomreaktorok, és tevékenységük felel. Ez a szám kedvezőnek tűnik, végül is a minket ért háttérsugárzásnak mindössze kétszázad része köszönhető az atom-korszaknak, de ez csak egy átlag. Ha majd a Fukushimai katasztrófa elül, és minden lecsendesedik, akkor kiderülhet, hogy 0,5 helyett, már 5 % az ember okozta sugárzási hányad, ami még mindig nem túl sok, de egyes emberek, bizonyos helyeken, bizonyos körülmények között halálos vagy közel halálos dózist szedhetnek fel. Miért?

1) A baleseteknél tipikusan keletkező jód-131 beépülhet a pajzsmirigybe, ahol elképesztő pusztítást tud okozni, de csak akkor ha megesszük. Ha viszont vész esetén Jód-127 vegyületet veszünk be, akkor a rengeteg jód atom között a Jód-131 viszonylag kis százalékban lesz jelen, azaz kevés tud beépülni a pajzsmirigybe.

2) A másik szemét izotóp a cézium, amit a szervezet összetéveszt a káliummal és egyenletesen eloszlik a testben, ahova a fertőzött élelmiszerrel kerül be. A példa kedvéért megjegyzem, ha egy 70 kilós emberbe 270 mCi-t sugárzó cézium mennyiség kerül, akkor 3 héten belül biztos halott.

3) Folytathatnám azzal, hogy a stroncium-90 izotópot a 29 éves felezési idővel, ami szintén reaktor katasztrófa esetén kerül ki a levegőbe, az emberi szervezet a kalciummal téveszti össze, de nem csak az ember, hanem a tehén is, ezért bekerül a tejbe, onnan pedig az emberbe.

A fentiekből ki lehet következtetni, hogy nagy baj esetén, ha az ember nem megy ki a szabadba, és nem eszik friss ételt, vagy kerüli a tejtermékeket (mondjuk évekig 😀 ), akkor jelentős mértékben el tudja kerülni a sugárfertőzést.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

25 gondolat erről: „(2245) Radioaktivitás

  1. Tibor bá’ annyit megjegyeznék, hogy a felezési idő nem egy konstans állandó.
    Mesterségesen le lehet csökkenteni egy adott izotóp felezési idejét drasztikusan(nem spallációval), kell hozzá némi trükk, de megoldható. Tudom hogy a mai tudományos álláspont mást mond, de az élet felülírta már réges régen ezt a dogmát…

    Fukushimai szutyok eltakarítható, csak akarni kell, és nyitni kell a szokatlan megoldások felé a japánoknak, ennyit tanácsolnék nekik…

  2. 1 – dajtás:
    Azért egy-két szokatlan megoldás(i kísérlet) volt, pl. a jégfal. Különleges robotokat kellet kifejleszteniük, amelyek legalább órákig képesek ellenállni a sugárzásnak. Különben lassan ott tartunk, hogy a háziasszonyoknak a fakanál mellé meg kell tanulniuk használni a GM csöveket is.

  3. dajtás
    Azért én kíváncsi lennék arra a módszerre, amivel a felezési idő drasztikusan csökkenhető. ha nem titkos.

  4. 1.
    Dajtas neked az nem volt eleg szokatlan, ahogy a japänok ezt “megoldottäk”? 😀

  5. Ne feledkezzünk meg a neutron sugárzásról sem, ami a gammánál is nehezebben árnyékolható, de az emberi test a nagy víztartalma miatt remekül elnyeli. Szerencsére általában nem találkozunk vele, viszont reaktor balesetek és atomvillanások környékén gyakori, valamint “olcsó” műszerrel kimutathatatlan.

  6. Re:3
    Nem írom le a pontos effektust, de annyit elmondhatok, hogy nagy energiájú fotonok a részmegoldás, természetesen némi trükkel kiegészítve. Izotópok, főleg a rövid felezési idejű izotópok fényérzékenyek.

  7. dajtás

    egy mozaikszó:

    EROEI

    Nagy energiájú fotont miből nyered?
    Mekkora az energia- bevitel- nyereség az egész folyamatnál….

  8. – Ouse M.D.:
    Például urán hasadásból (gamma-sugár). Nem ez a probléma, hanem hogy rövidíti le a felezési időt?

  9. “Elöregíti az izotópot” ez talán természetes jelenség is lehetne. Viszont szerintem az adott időszakban az izotóp nagyobb sugárzást produkál, mint ami természetesen lehetséges. Mivel a maghasadásból származó energia sem vész el. De nem értek hozzá.

  10. 11 – Dan:

    Engem az érdekel, ha tudod, hogy nem értesz hozzá, akkor miért erőlködsz? 😀 Dajtás témájában lehet hasalni, ott lehet ráérzésed, ami semmivel se rosszabb, mint bárki más ráérése. Ott lehet hantázni, össze-vissza szövegelni. Itt kő kemény tények vannak, amit vagy ismersz, vagy nem.

    Tehát egy adott izotóp vagy felbomlik vagy nem (vár még egy kicsit) Amikor felbomlik mindig ugyanaz történik. Lesz belőle valami más és közben kiad magából (a tömeg rovására) alfa, béta vagy gamma sugarakat.

  11. Re:9
    Kit érdekel Fukusimánál az EROEI, annak örülnének legjobban, ha a szemetük eltűnne a minél hamarabb, mindegy hogy milyen áron.

    Maximálisan igaza van Tibor bá’nak abban, hogy itt nincs mellérizsázás holmi csoportlelkekkel, itt kő kemény fizika van. Erre állítom azt, hogy az izotópok felezési ideje a besugárzott fénykvantumok energiájától/számától függ, és ez a hatás legjobban a rövidebb felezési idejű izotópoknál jön elő. Hozzáteszem ez a a fajta”transzmutáció” erősen pozitív energia mérlegű, mert a várható egységnyi időre eső bomlások száma többszöröse lesz a várhatónak.

  12. 14 – Solouse:
    Akkor most 12. vagy dajtás? Mert ebből nem derül ki.

  13. Jogos. Legyen 12. Sajnos tabletről művel érdekességeket a szövegbevitel néha.

  14. 16 – solouse:
    Akkor most már csak azt kellene közölnöd, hogy a két rész (és topik) közül melyik?

  15. Mélyen tisztelt Tibor bá. A Dankháziak között van atomfizikus. Nyilván ő érdemben hozzá tudna szólni a témához. Én nem vagyok atomfizikus, Te sem, és a többiek sem. Tehát az ilyen posztok hozzászólói mind laikusok. Más kérdés hogy az én atomfizikus rokonom hajlandó lenne e rabolni a saját idejét, hogy elmagyarázzon valamit.

  16. 18 – Dan:
    A Bohr-féle atom modell-től a pauli-elvig középiskolás anyag.

  17. Lehet hogy középiskolai anyag. De az iskolai oktatás egyáltalán nem követi az aktuális tudományt. A relativitás elmélet is gyenge lábakon áll jelenleg, sőt a vákuumban állandó fénysebesség is.

  18. Én csak józan paraszti következtetés alapján, arra kívántam kitérni, hogy ha valaminek meggyorsítjuk a bomlását és az radioaktív, akkor számomra az lenne a kézenfekvő, hogy a rádioaktivitás a meggyorsított folyamat révén megnő. Hiszen az adott izotóp természetes felezési idejét csökkentjük, viszont a sugárzását nem tudjuk.

  19. Szerintem dajtás “radioaktív bomlás gyorsítása fotonnal” elmélete rizsa.

  20. A fotonnal való felezési idő csökkentés számomra érthetetlen.Mi ad le minek energiát, és mi vesz fel mitől?? Ez egy óriási baromság.

  21. Biztos vagyok benne, hogy Dajtás maga sem hiszi el az egészet, és jól szórakozik rajta, hogy mennyien bedőltek a meséjének, nagy követ dobott a vízbe, ami nagy hullámokat ver.
    Elméletileg már mindent megoldott, amit eddig az emberiség nem volt képes, szép teljesítmény… 🙂

  22. Tiszteletem minden olvasónak és írónak, de nem blöffölök, komolyan gondolom amit írok. Maga az elv viszonylag egyszerű, mert a nagy energiájú fotonokkal szoktak hasadó anyagot szeparálni, ezt hívják lézeres dúsításnak.
    http://www.physics.ttk.pte.hu/pages/munkatarsak/nemetb/IT-13-Nuklearis-hasado-anyagok-kezelese-NB.pdf
    Ennek az elvnek részbeni alkalmazása lehetővé teszi a bomlási idő felgyorsítását, ami valóban megnövekedett aktivitást jelent, de sokkal hamarabbi lecsengést is. Mondhatni az izotópban rejlő magerők nem a várt időablakban(felezési idő) adódnak le, hanem egy rövidebb csomagban, ami megnövekedett aktivitást is jelent.

    Úgy blöffölök, hogy ezt a jelenséget maga a Szovjetunió is alkalmazta 86-os csernobili katasztrófa után a szántóföldek szennyezettségének csökkentésére…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük