(585) És most a franciák (ránk mikor kerül a sor?

Tibor bá’ online

 

ttNicolas Sárközy és Angéla Merkel holnap találkoznak egy kis megbeszélés végett, és bizony jó okuk van rá. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a „spekulánsok” legújabb célpontja Franciaország, ezen belül pedig Société Générale francia bank, ami az angol Daily Mail  múlt heti jelentése szerint az összeomlás szélén áll. A hirtelen beszart befektetők iparkodtak megszabadulni a részvényeiktől, aminek következtében a CAC-40 francia részvényindex aznap 4,68 százalékkal csökkent, a következő napon pedig egy további 5,45 százalékkal. Ezen belül a Société Générale részvényei 21 százalékot estek. A háttérben az a tény lapul, hogy az olasz adósságból 440 milliárd Eurót a francia bankok állnak. Ehhez még vegyük hozzá, hogy a francia államháztartási tartozás 1.165 milliárd Euró, ami a francia GDP 84 százaléka. Ennél az a röhej, hogy a Maastrichti konvergencia ide vonatkozó kritériuma (amit éveken át a pofánkba csaptak) 60 százalékot enged meg. Rosszhírek szerint Franciaország is az AAA minősítés elvesztésének a közelében jár.

És most jön a poén. Francia kormánykörökben követelik, hogy az Európai Központi Bank (ECB) Kezdjen Eurót nyomtatni, helyezze ki az olasz és a spanyol kormányokhoz privát bankokon keresztül. Ez olyasmi lenne, mint az amerikai Quantitative Easing (QE). Ezt azonban Berlin hevesen ellenzi most, mert ilyen már volt, aztán beadta a derekátg a émet társadalom felháborodása ellenére, mertg a német márka első világháborús csúnya inflációja óta a németek rettegnek pénzük elértéktelenedésétől. A két államfőnek lesz tehát miről győzködni egymás a holnapi nap folyamán. A befektetők megnyugtatására a franciák már kiszivárogtatták, hogy a nyár végén az EU két óriása elő fog állni javaslatokkal az Euró zónához tartozó országok kormánymunkáinak reformálására. Hogy ez pontosan mit jelent, azt csak az isten tudja, vagy még ő sem. Minden esetre érdekes dolgok előtt állunk (már megint) főleg azért mert a látszat ellenére Sárközy és Merkel – bennfentes értesülés szerint – kurva keményen tárgyalnak. 2010-ben, amikor Merkel nem volt hajlandó fizetni a görögök megmentéséért, Sárközi azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll az Euró övezetből.

Ez lehet időzített rémhír is, de az minden esetre tény, hogy az európai gazdaság folyamatos lefelé ívelésének jelei miatt, befektetési körökben financiális pánik érezhető. A francia statisztikai hivatal adatai szerint 2011 második negyedévében a francia gazdasági növekedés 0 százalék volt, vagyis egyhelyben topogott, ami a még érvényben lévő gazdasági szemlélet értelmében nem elfogadható. Az Eurostat szerint az euró zóna 17 tagjának ipari termelése ezen időszak alatt 0,7 százalékot visszaesett.

Vissza a franciákhoz! A Sárközy vezette francia kormány brutálisan készül megcsapolni a munkásosztályt, ami kifejezetten hülyeségnek tűnik, mert ezzel kereslet csökkenés jár együtt, amire éppen hogy nincs szüksége a francia iparnak. Persze, hogy mi jár a fejükben az csak ők tudják. Minden esetre minden pénzben lemerem fogadni, hogy amerikai mintára a franciáknál is nekimennek a nyugdíjaknak, az egészségügyi ellátásnak, és ami még eszükbe jut. Ez pedig számunkra nem jó hí, mert lesz mire hivatkozni a magyar kormánynak, amikor bejelentik a további megszorításokat.    

59 gondolat erről: „(585) És most a franciák (ránk mikor kerül a sor?

  1. sziasztok

    Lényegében most ez a tét az eurónál, amiről a cikk is szól. Az ecb a német bundesbanki hagyományokat követte és nem folytatta azt az utat, amit a fed szemrebbenés nélkül tesz, azaz nem ontotta a fedezetlen pénzt. Most viszont valószínűleg kénytelen megtenni, mert nincs jobb ötletük, hogy az irgalmatlan adósságokkal mit csináljanak.
    Szerintem nincs nagy jelentősége, hogy a societe generale esett, illetve mennyit esett, mert az utóbbi néhány napban esett minden, de van is hová…
    2009 márciusa óta a legtöbb értékpapírtőzsdei instrumentum-részvény- minimum duplázott, de inkább triplázott, esetleg hatszorozott, mint a „mi” otp-nk, ami 1232ft-ról felment 7400-ig. Mindeközben fundamentálisan nem sok javulás mutatható ki 2009 és 2011 közt, sőt… Tehát ha vmi esik 20 százalékot, az még csak korrekció sem, ha ilyen szemszögből nézzük.
    Franciáknál a grandieu és a gloire mindig is szempont volt a történelmükben, szeretnék megmutatni, hogy az eu jövője tőlük is függ, de szvsz leginkább Németországon múlik, már írtam korábbi hozzászólásomban, hogy míg a németek érdeke eurót kíván, addig lesz euró. Ha kilépnének fundamentálisan összeomlana.
    Ebből a sok tanácskozásból meg általában vmi semmitmondó nyilatkozattétel lesz, ami vagy 2 hétig hoz megnyugvást, aztán vmelyik hitelminősítő előkaparja valamelyik piigset, aztán kezdődik elölről…

  2. még egy gondolat

    Általában a politikusoknak nem sok közük van a pénzpiacokhoz és tudnak butaságokat mondani/csinálni.
    Egyik ilyesmi gondolatuk a shortolás megtiltása, azaz az árfolyamesésre játszó pozíciók megnyitásának tilalma. Ez azért is butaság, mert aki esésre játszik, az kénytelen venni előbb-utóbb, azaz a vételi oldalt fogja erősíteni… ráadásul az esést nem a shortosok kezdik, hanem akik vettek korábban részvényt, de vmiért eladják- leminősítés pánik pl-.
    MDevizakereszteknél is most épp hasonló figyelhető meg. Eur-chf -et éppen tépik fel, rengetegen menekültek be bármi áron a „biztonságos” chf-be az euróból, aki meg túl későn tette meg, az meg most zárhatja a pozícióját bukóban.

  3. Üdv Tiborbá és Mindenki!
    Ez a hír az én olvasatomban, NEKEM, azt jelenti, hogyha elszaródik az euro, akkor elszaródik a forint is – ergo: minden egyre drágább lesz.
    És a repülőgép-anyahajós Kína is kezd öntudatra ébredni.
    A rissz-rossz pénzen majd olcsó kínai termékeket sem kapok. Ja! A kínai piacon már MOST emelkednek a kisker árak.
    Ezért kedves geddon-társak, ajánlom iparcikkek bespálzolását is. Nem csak a kínait!
    Ezek nem rohadnak ránk, és megnyugtató dolog őket pakolgatni, nézegetni. 🙂
    No akkor hajrá! Egyszer élünk! Szórjuk a pénzt!

  4. 3.
    Pepperjohny

    Te milyen iparcikkekre gondoltál?
    Miket spájzolsz be? Tényleg ti miket gondoltok igazán hasznosnak a gépi,kézi, kiváló minőségű asztalosszerszámok, szerszámok, szögek, csavarok stb. mellett?
    Ötletre vadászom!

  5. 5-re:
    Azér egy strapabíró számítógép jó sok lementett irodalmommal, oktató, és tudományos filmmel (na jó némi gondosan válogatott szórakozató anyaggal is) igen hasznos lehet, különösen ha elmegy akkumulátorról is.

  6. index pont hu/velemeny/jegyzet/2009/04/08/jovo_ido_i._ndash_a_tornado_sziveben/
    Érdemes elolvasni, mert éppen megtörténik az előrejelzése, csak a dátummal tévedett.

  7. azért ha franciaországban bármi megszorítás lesz akkor ott lesznek giga tüntetések. A franciák úgyis mindig tüntetnek, tehát a londonihoz hasonló csak még nagyobb zavargások lennének.

  8. Pont ezt tippeltem tavasszal.

    Egy-két embernek/vállalatnak/imf-nek/SorosGyurinak/satöbbi új tulajdon kell. Miután Dél-Amerikát és Afrikát bespájzolták, jöhettek a közép-kelet európaiaik, azaz például mi is.

    Megvan hát az összes kis hal, rá lehet menni a nagyvadra, hisz folyamatos növekedés kell, vegyük meg hát európát, bagóért! Mi sem könnyebb ennél, csak be kell dönteni az eurót.

    A portugálok+görögök hazavágásával ez nem jött össze, így el kell kezdeni puhatolózni, hogy az olaszok, a spanyolok vagy a franciák legyenek a következők, hiszen kis ország taccsra vágásával nem lehet megrendíteni rendesen a közös valutát.

    Ez persze nem jön rosszul az USÁ-nak sem, hátha sikerül elkenni a romló USD-ről a figyelmet: a csődbe menetelő euróra.

    Háború van kérem szépen, robbannak a független befektetők és pénzpiaci szakértők kezében a gyilkos instrumentumok, shortok és befektetési alapok.

  9. -Tibibá:)-„Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a „spekulánsok” legújabb célpontja Franciaország, ezen belül pedig Société Générale francia bank, ami az angol Daily Mail múlt heti jelentése szerint az összeomlás szélén áll. A hirtelen beszart befektetők iparkodtak megszabadulni a részvényeiktől,”

    Pontosan az történik,amire még a múlt év februárjában a Société Générale” figyelmeztetett egy tanulmányban:
    -Azaz elszállnak a az állami költségvetési hiányok.
    -Értékálló befektetést kell keresni !
    Ezt már egyébként egy korábbi hozzászólásomban említettem volt.

    -„A Sárközy vezette francia kormány brutálisan készül megcsapolni a munkásosztályt, ami kifejezetten hülyeségnek tűnik, mert ezzel kereslet csökkenés jár együtt, amire éppen hogy nincs szüksége a francia iparnak.”

    Csak az emberektől lehet értéket elvenni,mivel új profit már egyre nehezebben termelődik,nagy tömegben.
    A világgazdaság lassulása ezt pontosan jelzi.
    A pénz,inkább beszéljünk vagyonról, újra átcsoportosításának a módjai:
    A:)-A felhalmozásokat(„hörcsögraktárakat”) kell megcsapolni:
    -ingatlanpiaci spekulációkkal
    -hitelek visszahívásával
    -értékpapírbefektetések elinflálásával
    B:)-Szociális vívmányok fokozatos megszüntetésével
    -egészségügyi ellátás szintjének csökkentése
    -egésszégnevelés leépítése (sport,prevenciós programok)
    -oktatás szinvonalának csökkentése
    C:)-Nyugdíjak „értékállóságának” további rontása

    A keresletcsökkenésre az iparnak valóban nincs szüksége,de ezen keresztül lehet a boom idején magas áron megszerzett javakat „WC papírért” megvásárolni.
    Az értékteremtő ipar ellehetetlenítése,iszonyatos sebességű elértéktelenedéshez,társadalmi krízisekhez vezet.

    Most menjünk vissza pár száz évet a történelemben!
    A megbukott, ókori termelő-kereskedő civilizáció után,jött ugyan visszaesés,de az európai ember már a középkor derekán számos technikai,kultúrális újítás bírtokában újólag megnövelte érdekérvényesítő képességét,s ezt más (jobb sorsra érdemes) népeken ki is élte.
    Megkezdődött a világ népeinek természeti kincsekben történő kifosztása,majd az újkorban ez hatványozottan kiegészült a humán erőforrások kizsigerelésével is.
    Itt a kizsákmányolási út végére értünk.A javak átvándorolták a Föld egyik régiójából a másikba.Már ezt a folyamatot nem lehet tovább folytatni,mert a kifosztott népek ellenállása, a további kifosztásuk megakadályozására, megerősödött.
    Mit lehet ilyen helyzetben tenni?
    Elkezdjük megnézni,hogy magunkon,hogyan tudnánk spórolni.
    A kifosztó elitnek,viszont esze ágában sincs aszkézist gyakorolni,amig vannak hízott,hosszúszőrű juhai,akik eddig a társtettesei voltak a világ leigázásában.
    Kézenfekvő,hogy a hízott juhokból kell pénz csinálni,azaz elvenni amilyük van.
    Itt tartunk most.

  10. Mi inkább ott tartunk, hogy abban a bizonyos nyájban mi a satnya, rühes, fekete bárányok vagyunk. Vajon a pásztor kíméletes lesz velünk, minket nem nyír meg annyira, nehogy megfázzunk a télen? Vajon a többi birka ez tolerálni fogja?

  11. -11:szilvas:)-„Mi inkább ott tartunk, hogy abban a bizonyos nyájban mi a satnya, rühes, fekete bárányok vagyunk. Vajon a pásztor kíméletes lesz velünk, minket nem nyír meg annyira, nehogy megfázzunk a télen? Vajon a többi birka ez tolerálni fogja?”

    Még tejünk,s aklunk is van.Ha már tej sem lesz,már csak a husunk marad,s majd a juhász a levágottak helyébe fogad új bérlőket,akiket nyírhat.
    Az egészséged meg csak annyiban lesz fontos,hogy nehogy megkergülj,mert az totál veszteséget jelent.

  12. 11-12

    nagyon jó hasonlatok.
    még van egy pici profit bennünk.

  13. 4: Nézz körül magad körül. Mi az, amit használsz és „nem élhetnél” nélküle. Mi az ezek közül, amit elő tudsz állítani? Mi az, amit egy egyszerű géppel elő tudnál állítani?

    Én a konyhában vagyok otthon. Kézi malom, házi olajütő, aszalógép stb. De persze ezek egy férfi számára nem biztos, hogy fontosak. 🙂

  14. 15 Ha árammal mennek, egy időután neked sem lesznek fontosak… 😉

  15. ezeken a híreken én már csak mosolygok. európa és az usa olyan erős, hogy ezt az erőt se kína, se az oroszok nem tudják megrengetni. soros györgy? egy viccfigura, egy paraszt a sakktáblán. addig tud ficánkolni, amíg egy komolyabb bábú le nem üti. nem kell aggódni.

  16. 4:
    Elsősorban konyhai és háztartási eszközök azok amik nagyon jól jöhetnek majd. És a szerszámok. Mechanikusak és nem a villannyal működőek. Kalapácsok, fejsze, balta, fűrész. Satu, üllő, Gondoljátok át mire van szükség egy disznóvágáskor és csináljatok listát. A villannyal működő dolgokat helyettesítsétek be olyanokkal amihez nem kell elektromosság. Ugyanez vonatkozik a kerti szerszámokra is. Fűnyíró persze nemigen játszik. De ami még fontosabb, hogy ezeknek az eszközöknek a karbantartására is szükség lesz. Illetve olyan eszközök amikkel később a hiányzó vagy végleg tönkrement darabokat újra le lehet gyártani. Kézi köszörű, fenőkövek, hát… rengeteg bizbasz. A legjobb ha ezt a listát egy vidéki tanyán állítja össze valaki. De oda kell figyelni, mert már ott is rengeteg minden hiányzik mert bizonyos dolgok pótlására a legközelebbi város, község szolgál. Illetve a gépesítésnek, az elektromosságnak, a gáznak köszönhetően bizonyos eszközökre már nincs, vagy legalábbis a mai formájában használatosak.

  17. Na és persze nem árt megtanulni, kaszálni, ásni, veteményezni, disznót vágni, füstölőt építeni és füstölni. (ez utóbbit nagyon komolyan kell venni, mert ha nem építed megfelelően, nem tudod hogyan mikor és mivel füstölj, az egész cucc tönkremegy) érdemes kitanulni a gombászást, ojtást. Azt, hogy hogyan kell Veremben zöldséget tárolni. Beszerezni mindenféle irodalmat gyógynövényekről, növény és állattenyésztésről. Megtanulni lovagolni, Kutat fúrni, Szárítót építeni, vályogot vetni, pincét ásni. Tudni hogyan kell a szalmát kötni, a kukoricát szecskázni, hogyan kell élesztőt készíteteni és miből. Zsákkal nagy bajban volnék én is, mert a szövésről lövésem sincs. Hajjaj… még falusi gyerekként is vakarnám azért a fejem azt hiszem.

  18. huh.. a legfontosabbat elfelejtettem: Borkészítés és pálinkafőzés… Mindenek felett 😀 😀 😀

  19. 19. De egyre gondoltunk! Pest környéki falvakban is füstölnek, mi is szoktunk füstöltetni marhanyelvtől pulykáig mindent. Pont azt beszéltük megnézzük hogy van összerakva, és megkérdezgetjük a nénit. Annyit már mondott, hogy régebben sokkal intenzívebben füstölték a húsokat,tovább hagyták füstön, de ma már nem az a „divat”.

  20. 21: Marhától pulykáig mindent! Minusz sertés? 😉 —–
    Tudsz ennél finomabban zsidózni? 😀

  21. 17:”Európa és az USA olyan erős,hogy ezt az erőt se Kina,se az oroszok nem tudják megrengetni.”Ebben nem vagyok olyan biztos.Nyugat-Európa orosz olaj és gáz nélkül halálra van itélve,függősége e tekintetben vitathatatlan.Észre kell venni,hogy Oroszország talpra állt a Szovjetunió bukása következtében kapott K.O.-ból.Úgy is mondhatnám,a kapitalista tank gellert kapott az orosz határnál.Az Oroszországot Törökországon,Bulgárián,Románián és Kis Hazánkon keresztül elkerülő Nabucco pipeline megépitése ugyan megvalósitható,de nem biztos,hogy lesz mit tölteni a csőbe a kitermelési oldalon.A hadászati erőfölény pedig nem érvényesithető pl.a nukleáris töltetek számát tekintve,mert ugye több,mint 5000-szeresen elpusztithatjuk a bolygó élővilágát.Igy tök mindegy,hogy ki, mennyi atomtöltettel rendelkezik.Az USA és Európa felett múlik a napfény.Keleten kél a nap újra.

  22. 17 & 23: Sose hittem volna, hogy egyszer azért fogok drukkolni, hogy az oroszok talpraálljanak. Megtörtén. Az USA és as NATO elmehet a búzsba (szerencsénkre).

  23. 22.Nincs ebben semmi különös, sertést nem.Konkrétan néhány marhaszegy, 4 nyelv, baromfiak amit E. kertesre viszünk. Szalámikat parizert meg olyasmit amiben csőrke bőrke adalékanyag liszt laktóz meg minden habosító szilárdító van egy kis rózsaszín festékkel nitrites pácsóval,már jóideje nem adok a gyerekeknek. Egy füstölt marhanyelv babérral megfőzve, bőrét lehúzva, hajszálvékonyra szeletelve zúzott fokhagymával erőspaprikával beszórva viszont közel ugyanannyi költségből minőség.
    Ami még a konyhai egyéb felszereléses beszélgetésetekről beugrott, hogy szerintem életképes lenne ismét az olyan szakma, mint drótostót, vagy köszörűs. a késeket kapákat fenni kell, a kilukadt edényeket befoltozni…
    ————————————————————
    Poszthoz:Szerintem a hivatkozási alap szempontjából tök mindegy mit fognak csinálni megszorításként a franciáknál mit nem. Viktor túl van már azon hogy keresgéljen bármiféle hivatkozási alapot ha akar valamit.

  24. 25: Hosszú évek óta nem vagyok hajlandó venni és enni semmi olyan húskészítményt, ami nem felismerhető, vagyis semmit. Pedig valamikor éltem-haltam a virsliért. Füstölt csülök, tarja, nyelv, szalonna. Téliszalámi kivétel lenne, mert abba azért szart nem pépesítenek bele, de az meg 4000 forint. Kedvencem a töltött borjú szegy és a töltött sertés dagadó hidegen is. Valamint az előttem darált lapockából készült fasírt. Egybesült sertés dió hidegen. Régebben lesütöttem csirke májat, de az egy koleszterin bomba, ma már nem fogyasztom. Különben a füstölt akármi karcinogén, csak úgy, hátha nem tudod.

  25. 17 Günther.

    „ezeken a híreken én már csak mosolygok. európa és az usa olyan erős, hogy ezt az erőt se kína, se az oroszok nem tudják megrengetni.”

    Katonailag.
    De Kína és az oroszok vigyáznak, hogy olyan területre tereljék a harcot ahol fölényben vannak, és ez energia meg termelőkapacitás.

    De katonailag se olyan egyértelmű már.
    Amikor az USA behajózott a Fekete Tengerre a flottájával, hogy kisegítse a grúzokat, az orosz puskalövés nélkül úgy vágta ki az US Navyt mint macskát szarni.

  26. Tudom,azért nem is kell túlzásba vinni..de van kaja amibe kell az a kis füstös, ha kicsit rákkeltő akkor is. Mi nem az..
    csirkemáj.. kedvencem az a baj, hogy imádom a a koleszterinbombákat.Bár három alatt van a koleszterinem, szűrnek minket évente, de gondolom nem lehet végtelenségig büntetlenül .
    De most a kajafelsorolásod miatt lehet hogy kimegyek és hozzányúlok a hűtőhöz.. benne lapul egy kicsi darab vajpuha orosz füstölt tokhal, nyersen , az Arbatból.. icipici darab, mert aranyárban mérik, de egy évben kétszer elcsábulok..

  27. Üdv Tiborbá és Mindenki!
    4. Balázs.
    Én afféle GEDDON-KONZUMIDIÓTA vagyok. Ráadásul panelszökevény. Igazából nagyon kevés kétkezi dologhoz értek.
    Vettem mindenféle kéziszerszámot, a láncfűrésztől a menetmetszőig, kerti anyagokat: fölfúró, csövek, csapok, fóliák, épitőanyagokat: kátránypapir, drótok, pár mázsa betonvas, csövek stb.
    Ez akkor volt, mikor 5 éve kiköltöztem a panelból. Vezérelv: ha a boltban árulják „akkor biztos jó valamire”: Tehát: VALAMIKOR majd csak jó lesz VALAMIRE.
    Sok tárgyam van. Ennek MOSTANI, haszna az, hogy nem kell hívnom drága iparost. Elég nekem egy alkoholista, aki az én szerszámaimmal dolgozik, miközben inaskodom neki.
    ÍGY tanulok.
    Jó minőségű ruhát hálózsákokat stb. és főleg CIPŐKET, a hegymászó boltokban vettem, és a munkaruházatiban.
    Van még íjam, nyilpuskám, légpuskák-pisztolyok, gázpisztolyok, mindenféle LEGÁLIS eszköz – a fegyverboltból, származási papírral. Vigyázat! Hátha valami gyökér szomszéd feljelent.
    És a többi mindenféle vicik-vacak, de telán EGYSZER MAJD kincset érő dologra ott van az aldi meg a tecsó.

  28. „És a többi mindenféle vicik-vacak, de telán EGYSZER MAJD kincset érő dologra ott van az aldi meg a tecsó.”

    Tanuljunk meg visszatérni a közösséghez, és az iparosokhoz, azaz felejtsük el a kínából importált egyszer működő dolgokat.

    Legyen szó akár armageddon előttről vagy utánról. Vásárolj már most hazait.

  29. Elképzelhető, hogy az jár legjobban, aki a minimalista életmódot próbálja elsajátítani, a minimumra redukálni a tárgyakat maga körül.

    A keleti filozófia szerint minden tulajdonuk, a legkisebb tárgyak is energiát szívnak el tőlünk…

    Lehet hogy a kínaiak EZÉRT árasztanak el minket, miközben ők igyekeznek megtartani a sokkal szerényebb materialista stílusukat?

  30. 31-nek:
    Nem, azért árasztanak el keleti filozófiával, hogy szabaduljunk meg a cuccainktól, amikre ők pályáznak…

  31. 19.:Annyiszor olvasom ezt a lovaglós dolgot. Meg kell tanulni lovagolni, de minek? Szerinted mennyi ló marad meg a jelenlegi gyógyszeripar nélkül? Ha nem lesznek oltások, féreghajtók, Buscopan, NBF vasak, SBC, vetflex, a jelenlegi lóállomány min. 80%-a csak húsnak jó. Arról nem is beszélve, hogy a ló nem bicaj, a belovaglása nem ugyanaz, minthogy tudok lovagolni. Ha nincs elég, nagyon jó minőségű takarmány – márpedig azt kézzel előállítani esélytelen nagy mennyiségben – szintén nem működnek, ez van. Akinek nem huculja vagy szamara van, megszívja…

  32. 35-re:
    Hmmm… a lovaglóiskolás mondja ezt. Elgondolkodtató. Az armageddonista lista néhány elemét eddig is fenntartásokkal fogadtam (Pl. hátizsák bekészítve). A végén még geddonszkeptikus leszek.

  33. 35. Réka 🙂 Semmilyen állatnak nem lesz vakcina, nem csak paciknak. Ökröknek, tyúknak, kutyáknak, disznóknak sem. (Embernek sem.) A kérdés ugyan az, mint a lovak esetében: mekkora állatállomány fog maradni és mennyi lesz ehető belőle?
    A maradék 20%-ból sem érdemes tenyészteni? Esetleg már most, ha van szemed kiválogatni a nem túltenyésztett, beteges egyedeket? Jelentős előnnyel indulhatsz. XIX. sz-ban (és előtte is) megoldották a tenyésztést, noha volt miből válogatni. Valóban romolhatott a génállomány azóta.
    Bicaj és paci összehasonlítása is érdekes. Ekét, szekeret biztos nem lehet bringával húzni. Talán a falvak közötti mozgás, mocsaras, sáros részen átgázolás is gyorsabb lóval. Takarmány legeltetéssel kiegészíthető?

  34. 35-36 Minden állattal ez van, de erre is fel lehet készülni. Már most olyan fajtákat kell keresni és olyan körülmények között kell tartani őket, hogy bírják a váltást. Ehhez persze elsősorban terület kell, némi ismeret, mivel pl. hajtották a férget régen és tudomásul kell venni, ha egy ló elpusztul. Vannak akik így oldják meg a dolgot. (Mi még nem. A geddon után nem lesz választás.)

  35. 35: Réka

    A középkorban is voltak „oltások, féreghajtók, Buscopan, NBF vasak, SBC, vetflex” ?? 😆
    De lovak igen szép számmal voltak, azzal közlekedtek, azon mentek, azok húzták a kocsikat, stb. Ha beüt a geddon és nem lesznek a fent említett csodaszerek, sok nemesített fajta ki fog szelektálódni, ami marad, az ellenálló lesz, és a sok mai modern szer nélkül is létezni, szaporodni fognak. Ugyanez érvényes a többi mai haszonállatra is (disznó, tehén, birka, szárnyasok, stb.) 🙂

  36. 35.: A ló jó egyébként, csak nem a mostani állomány. Ők már nem a „parlagi” változat, igényesek, kényesek, a modern kor termékei. A hucul jó választás lehet, alacsonyabb, de rém erős, alig kell kaja neki, háton-kocsi előtt működik, beéri a legeléssel, nem is sokkal. Ue. vonatkozik a hasonló típusú kislovakra: fjord, haflingi, dale, stb. De a szamár is alternatíva, igénytelen, szinte mindent kibír, és a hírekkel ellentétben okos is. Én errefelé kacsingatok, a biotermelésnek álcázott fűszer- és gyógynövényeimmel, extenzív gabonáimmal, őshonos tyúkjaimmal együtt. Ami még szerintem nagyon jó: a nyúl. Nagyon kis helyen, nagyon gyorsan, rendkívül jó minőségű húst termel. Könnyebb tartani, szaporítani mint a csirkét.
    (Persze azért van a hűtőben 100 ml Buscopan, Shotaphen a biztonság kedvéért, pluszban ezek szükség esetén emberi hátsóba is injektálhatók 🙂 )

  37. Bocs, lemaradt:
    40.: Azóta eltelt pár év, és az állattenyésztők szelektáltak. Új, modern szempontok szerint, amikor nem számít a tűrőképesség, de az igen, mekkorát ugrik. Ezért mondom, hogy sok elmegy, ha baj van. És nem egyszerűen fognak alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Mint ahogy a futószalag-malac és csirke se fog kapirgálni meg legelni, hisz járni se tud csak rácson, két lépést. Parlagi fajták a nyerők ilyen szempontból, növényből, állatból egyaránt. De ezekből nem sok van.

  38. Üdv Tiborbá és Mindenki!
    30. Szurkoló.
    „Legyen szó akár armageddon előttről vagy utánról. Vásárolj már most hazait.”
    Írásommal azt próbáltam elmondani, hogy Én hogyan válaszolok a – szerintem – folyamatos pénz elértéktelenedésre. Mégpedig, hogy keresményemet MÁR MOST, a JÖVŐBEN megveendő arucikkekre költöm és nem virtualizálom.
    Nem reklámozok semmiféle hipermarketet, de pl. mutass már nekem egy Magyar márkájú furógépet vagy áramfejlesztőt.
    Élelmiszerből tudatosan vásárolok Magyar terméket, kistermelőktől, piacról, de ezen kívül milyen magyar terméket vehetek? Talán ruhát.
    Ja.. és 97′ óta nem voltam külföldön nyaralni. Hévíznél nincs jobb hely széles e világon!

  39. 42:
    Örülök neki, ha a hazait választod, és elsősorban nem magad miatt, hanem a termelő miatt. Ha beüt a krach, akkor persze neked is meg nekem is jó, ha a termelő nem felejtett még el termelni.
    A teszkós listád magas ladba volt, kötelező lecsapással. 🙂

    „de pl. mutass már nekem egy Magyar márkájú furógépet vagy áramfejlesztőt.”
    Mutass bármilyet (ami nem kínai)! 🙁

    Amikor ilyen cuccokat kell beszerznem, úgy kezdem az eladónál az érdeklődést, hogy: „no és melyik az, amelyik nem kínai?”. Általában egy sincs. Ha van áramod, akkor szerezz be orosz szivattyút. Az mindent kibír, és egy kalapáccsal javítható 🙂

  40. 42.Szurkoló.
    Már sok mindent magamnak termelek, de olyan irigy vagyok, hogy tojáson kívül semmit nem adok el, hanem inkább megeszem.
    Ami nem kínai, az hamisítvány! 🙂
    ALKO cuccaim vannak, arra 3 év a garancia. Akkorra úgyis bedöglik, és kicserélik újra.

  41. no, OV ma sem mondott semmit a naaagy beszédében.
    Pedig már azt hittem, hogy megmondja a tutit.

  42. Egy turista sétál a tengerparton. Egyszer csak meglát egy táblát: Sirályok eladók! A turista odalép az árushoz: – Mennyibe kerül egy sirály? – Tíz euró. A turista átnyújt egy tízest, az árus elteszi, majd felmutat az égre: – Az ott a magáé.

    Na ennyit ér OV beszéde is 😀

  43. Hm.. tök kíváncsi lennék hogy nektek van e olyan álmotok vágyatok. aminek a teljesítése birtoklása kipróbálása nélkül nem akartok meghalni vagy belekezdeni a *keményvilágba*. Még mielőtt stb.

  44. No és ha megvan rá a fedezet, (már ha olyan az álom hogy dellácskába kerül, akkor megvalósítjátok e, vagy a ráfordítható összeget komolyan beforgatjátok a Geddon-befektetési fkészletetekbe.

  45. 47: Nekem van. Claudia Schiffer. Kicsit már öreg, de nekem még megfelel. 😀
    Don’t ask stupid question, will get no stupid reply.

  46. Van álmom, de nem fog teljesülni. És nem kerül pénzbe.

  47. Én csak látni akarom a mammutfenyőket- közelről.Mammutfenyő erdőben.Sanszos, hogy az sem fog teljesülni.

  48. Élnek Mo-on mammutfenyők, némelyik kezd nagy lenni. Libanoni cédrusok is vannak mifelénk.
    Én láttam a mammutokat a helyszínen, jó, de semmi olyan, ami nélkül nem lett volna érdemes élni…

  49. 54: Nem tudtam, el merjek-e menni nyaralni, hátha lekésem a Világvégét, de látom, jól saccoltam, hogy most még mehetünk! 😀

  50. 55: Ha le is késnéd, nem vesztesz semmit, mert másnap reggel 06:00-kor itt a honlapon megismételjük. 😀

  51. off: Az nem Schengeni egyezmény, hanem a Maastrichti konvergencia kritériumok egyike. Már a 60 % -os GDP-hez viszonyított államadósság.

  52. 57: Így igaz. Köszönöm a figyelem felkeltést. Kijavítom.

  53. Apró gondolatok tőlem, nem tudom hova rakjam, ezért kerülnek ide.

    1. hmm. Nagyon kezdjük látványosan nyalni a szaudiak seggét. Csak nehogy megorroljanak ránk a nagyok.

    2. Külföldi magyarok problémája, mindenkinek magyarigazolványt cécó régebben. Románoknál és még pár helyen körülöttünk látványos jelzések a szoc juttatások megszorítása terén. Jobbikos, fideszes pöckölgetés a románoknál. Fico-éknál. hmm. Nem lehet, hogy le lett zsírozva már a dolog, hogy valahogy eltávolítsák onnan a magyarokat, többek között a rengeteg inkát, akik kapva kapnak majd az alkalmon, hogy nálunk csak a munkást nyúzzák a segélyest nem?

    3. A devizahitelesek ócsai megoldása. 3 milla helyett 30 milla egy olyan 40-80 m2-es kecóra, ahol még gáz sem lesz. Mi a francot fognak kezdeni a megüresedő lakásokkal? Esetlegesen van e összefüggés azzal, hogy izrael komoly szárazföldi hadgyakorlatozásba kezdett?

    4. A fűtési támogatást nem tudom figyeli e valaki, hogy hogy is gondolták. most már fára, olajra is lehet igényelni. érdekes módon a feltételek olyan szinteken lettek meghatározva, hogy én, mint dolgozó rendes ember még véletlenül se tudjak egy fillérnyi könnyítést sem igénybe venni. Megint az inkák fognak jól járni. hmm.

    5. Új munkatörvénykönyv. ettől eldobtam a cipőmet. az új mtk lehetőséget ad a milla új munkahely megvalósítására. Beszarok. Ezek ott vezetik meg az embereket, ahol lehet. Már kezdő pénzügyes koromban megtanultam, hogy olyan, hogy lehetetlen, a statisztikában nincs. itt is az lesz. Semmi nem fog változni, de papíron meglesz az a milla munkahely. mint régen a tsz malaca, mikor lefialt.

    6. hmm. sárgacsekk mizéria. mindenhol szorítják a dolgot. virtualizáljunk. érdekes. miért is?

    hmm. most ennyi hirtelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük