(2035) Régi (havas) telek

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

k001Visszaemlékezéseimben csak olyan adatokat fogok közölni, amikre (valamilyen okból kifolyólag) pontosan emlékezem.

1939 szeptember elején, amikor az anyai nagyanyámnál laktam, mentem első elemibe. Nagyszüleim háza a XIII. Jász utca végén, az iskola pedig a (mai) Reitter Ferenc utcában volt. A kettő között ma minden be van építve, de akkor csak egy hatalmas üres grund terült el. Iskolába menet és jövet ezen a grundon kellett átgyalogolnom kb. 300 métert. Karácsonyra a szüleim magukhoz vettek, tehát legkésőbb decemberben mehettem onnan át az iskolába. Emlékeim szerint akkora hóban tapostam, ami felért a magas szárú cipőm széléig úgy, hogy bement a hó a cipőmbe, vagyis legalább 20 cm volt, jóval karácsony előtt. Megérkezésem után nagyanyám levette a cipőmet és a vaskályha elé ültetett, hogy szárítsam meg, és melegítsem fel a csupasz lábaimat. A vaskályha alsó ajtaja tárva nyitva volt, belül egy függőleges rács akadályozta meg, hogy kipotyogjon az izzó szén. A rácsa maga is vörösen izzott, amihez hozzányomtam a nagyujjamat. Egy kicsit sistergett, de én nem éreztem semmit, azonban beláttam, hogy ezzel fel kell hagyni. A nagyujjam hamar begyógyult, de hosszú évekig a gömbölyded vége lapos volt, emlékeztetve az akkori télre.

1945. januárjában szánkón húztam megfagyott hullákat az Ó-utca és a Bajcsy Zs. út környékén. Visszaemlékezve az eseményre büszkén húzom ki magam, mert velem oldott meg a ház egy ronda problémát. Egyik reggel ugyanis azt találták ki, hogy a 19/c előtt van egy lóval húzható faszán, rajta négy kékre fagyott hulla, ami nem maradhat ott. Csakhogy akkoriban volt a málinki robot, vagyis a férfiak nem mertek kimenni a házból, a nők pedig irtóztak a hulláktól. Maradtam én, mint megoldás. Velem csak az volt a probléma, hogy 12 éves lévén a hatalmas szánkót a négy hullával nem bírtam megmozdítani. Ekkor a házmester kirohant, megtolta, majd vissza rohant a házba. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy a szánkót mozgásban tartottam, miközben az erőlködéstől majd beszartam.

1946/47 telén a Gellért-hegy nyugati nyúlványaira jártam fel síelni, ahol a hatalmas hóban többen szánkóztak és síeltek. Sífelszerelésem és bakancsom volt, de iskola után már nem sok idő volt a sötétedésig. A Gellért-hegy közel volt, és volt rajta közvilágítás. Vacsorára hazaértem.

1949 karácsonyára vonattal utaztam le Félegyházára, mert a szüleim a kitelepítések elől odamenekültek, ahol volt egy paraszt házunk. Az esti vonattal mentem, ami szépen elaludtam, két megállót túlutaztam, a magas hóban gyalogoltam vissza a sínek mentén, hajnalban érkeztem meg teljesen átázottan. Nappal -28°C volt. Ráadásul éppen disznóölést tartottak, és nagyon rossz néven vették volna, ha segítés helyett lefeküdtem volna.

1954. január elején részt vettem a hadsereg síbajnokságon a Mátrában, ahol 30-40 centis hó volt. A bajnokság előtt az ezred kiválasztott síelői a János-hegy alatt edzéseket tartottunk már december végén, amihez volt megfelelő hó a Budai-hegyekben. A bajnokság előtt a Mátrában is edzettünk, ami csuda jó bulinak számított. Ismereteim szerint Hadsereg bajnokság csak 1951-ben és 54-ben volt. Az 51-es bajnokságra szóló plakát még ma is látható a Normafai Étterem falán kifüggesztve. Aki arra jár, nézze meg.

1955 karácsonyán az egész család elment az éjféli misére bokáig érő hóban. Nem voltunk egy vallásos család. Anyámnak jutott eszébe, hogy milyen érdekes és hangulatos hulló hóban lemenni a Karthauzi úton a Városkútig. A templomban piszok hideg volt, ami cseppet se volt romantikus, de aztán otthon felmásztunk a cserépkályhára, ami helyre billentette a hőérzetünket.

1956 decemberében Bécsből hazamentem karácsonyozni. Vittem magammal egy nagy rakás csemegét: banánt, narancsot, csokoládét, szardíniát, amiket Pesten évek óta nem lehetett kapni. Anyám roppant boldog volt. Aztán régi lepedőből varrtam magamnak egy overallt , amit Hegyeshalom előtt felhúztam, hogy a határőrök ne vegyenek észre a sötétben. Különben 4 kilométert kúsztam, fejem felett világító rakéták húztak el, volt néhány lövés, de aztán megérkeztem Nickelsdorfba, és folytattam a menekültek életét a hajóra szállásig.

1962 november 23-án Budapesten 20-25 centis hó esett, ami meg is maradt tavaszig. Az Üllői úton csak az én kocsimnak volt nyoma a hóban, mert kietlen volt a város.

1971-ben kezdtem el építkezni. Október végével, minden évben be kellett fejezni a betonozást a fagyok miatt. Megjegyzés: mínusz 5 fokig adalékkal lehet betonozni.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

7 gondolat erről: „(2035) Régi (havas) telek

  1. Ez nagyon érdekes volt Tibor bá. Elképesztően kemény telek lehettek anno. A saját észrevételeim alapján igazán nagyjából 2000 óta vannak ezek a semmilyen telek. Még a 90-es években is volt egy-két jó tél, de az elmúlt 16 év vmi siralmas. Gyerekkoromban sokat utaztunk é-olaszországba a 80-90es években. Akkor voltak ott olyan telek mint itt mostanában. (5-15 fok és eső)
    Más. Engem az is érdekelne, hogy honnan tanult meg Tibor bá házat épiteni mert rendben van, hogy sok mindenhez érthet az ember, de azért egy ház felhúzása igencsak összetett feladat, majd egyszer erről is meséljen.

  2. Nagyon jó írás.

    De nem is az a lényeg mennyi hó és mekkora mínuszok voltak- hanem hogy volt tavasz- nyár- ősz- tél- és szépen fokozatosan váltották egymást.
    Ma van sarki hideg leármalés meg trópusi melegbetörés- és a kettő határzónájéban óriási viharok, tornádók, esőzések, jégeső, orkán, stb..

    Ez a legszembetűnőbb különbség.
    Nem volt +30 fokos szeptember után egyből -5 fok és utána +20 fok megint novemberben…

  3. 2:
    Valóban eltűntek a kiszámítható (és megszokott) évszakok, ami erősen hozzájárul az ember bizonytalanság érzetéhez.

  4. Izgalmas történet izgalmas előadással, köszönöm Tibor bá!

    Az a 4 hulla meglepett. Megfagytak-e? Vagy másvalami tizedelte az embereket a háborúk környékén?

    Az utóbbi időben nemcsak itt, hanem USÁban is és egyre több helyen egyre hidegebb a tél. Ezt csak én látom így meglepőnek az előbbi évekhez képest? Újságban hírekben nem láttam még ezt leírva (ezért tartom eredeti gondolatomnak, bár nyilvánvaló ha így lenne).

  5. 4:
    Budapest ostroma (ahol mi laktunk) 24 napig tartott. 24 napig mindenki a pincékben volt, ott éltünk. Az utcák teljesen néptelenek voltak, de néha-néha, egy-egy ember kimerészkedett, néha hosszabb időre is. Például átment egy rokonához, mert azt biztonságosabbnak tartotta. Vagy elesett lovakból hatalmas darabokat vágtak ki étkezési céllal. Én például az út másik oldalán lévő könyvesboltot látogattam, ahol könyveket válogattam és vitte vissza magammal. Mind eközben aknák, bombák csapódhattak be teljesen szabálytalanul. Aki kiment a pincéből az csak remélhette, hogy élve fog visszajutni. Ez nem mindig sikerült. Időnként egy-egy ember meghalt az utcán, miközben az oroszok még el se foglalták azt a területet. Ezek a hullák ott hevertek, ahol a találat érte őket. A legközelebbi lakóház pedig iparkodott megszabadulni tőlük. Mi mást lehet tenni egy ismeretlen hullával? Persze ezek általában teljesen meztelenek voltak, mert a ruhákat leszedték róluk, akik elsőnek bukkantak rájuk. Különben mínuszok voltak, tehát a hullák keményre voltak fagyva. Miután az oroszok elfoglalták a várost, és tovább már nem lőttek. A halottakat eltemették a köztereken. Az én édesanyámat például a Bazilika előtt látható apró füves részen temették el. 45 nyarán ezeket exhumálták és véglegesen temetőkben helyezték el.

  6. 4: “Az a 4 hulla meglepett.”

    Akkoriban ostromolták Budapestet, aknaszilánktól kezdve bármit “bekaphattak”.

    PS. Közben Tibor bá’ már szintén megválaszolta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük