(1956) Oláhhon hej!

Tibor bá’ online

 

~k001Trianon évében az egyik nagyapám Szatmárnémetiben, a másik a felvidéki Füleken él. Egy éven belül mindkettő áttelepült Budapestre. A füleki a tótokat emlegette, a másik az oláhokat túlfűtött gyűlölettel. Ifjú koromban sokat hallottam a balkáni oláhokról, ritkán kitérve arra, hogy tulajdonképpen románokról van szó. Aztán a 80-as években többször is meglátogattam Erdélyt, egyszer pedig elmentem egészen a Fekete-tengerig. Személyesen sikerült meggyőződnöm a regáti primitívségről, például a fejét fel-felütő kolerajárványról, és egyebek. Románia egyenlő Balkán, és kész.

Hogy lehet az, hogy a mai Romániában a rajtakapott politikus nyugati mintára lemond, a bizonyítottan korrupt politikust bíróság elé állítják, és elítélik.

Úgy, hogy az Orbán vezette banda megváltoztatta a térképet, Magyarország lekerült a Balkánra, Románia és Törökország közé, vagy talán még ennél is messzebb. Legszebb a dologban, hogy elsősorban a székely (azaz romániai) magyarok voksaival.

A melldöngető „igazi” magyarok, akik kifogásolják az idegenszívűséget, maguk a legidegenebb szívűek, mert véget nem érő kapzsiságukban a népet hülyére adóztatják, hogy legyen mit ellopni a fejlesztési pénzek 90 százalékával együtt, akár az ország elbalkánosítása árán is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

45 gondolat erről: „(1956) Oláhhon hej!

  1. Ehhez még azt tenném hozzá, hogy én is azzal a tudattal éltem, hogy Románia egy elmaradott, primitív ország, amelynek csak hozzárabolt részei adnak némi európai jelleget, de a Kárpátokon túl már csak a tömény cigányputris Balkán van.
    Idén végre részt vettem egy kis körúton Romániában, én is körülnézhettem Erdélyben, és a legkeletibb részeken is.
    Az eredmény meglepett. Lehet, hogy valamikor valóban az volt a helyzet, ami a köztudatban szerepelt, de úgy látszik, a románok nem vesztegették az időt, és jól használják ki az EU tagság potenciálját is.
    A keletebbi területeken is nagyon szép, kulturált városokon haladtunk át, habár kétségtelenül látszott sok helyen az épület karbantartások hiányos volta, de messze nem a sötét Balkán képét mutatták.
    Néhány napig Tulcea egy szállodájában volt a szállásunk a dunaparton, és volt némi időnk a városban is körülnézni.
    Mindenütt a szokásos európai nagyvárosi élet képeit láttuk, az emberek jólöltözöttek, a közlekedés fegyelmezett, az emberek segítőkészek.
    És ugyanazt tapasztaltam, mint korábban más országokban, ha eltévedtem, vagy kerestem valamit, nyugodtan megszólíthattam az utcán a fiatal korosztályt angolul, igen készségesen adtak felvilágosítást.
    Szóval nem azt találtam, amitől tartottam. Úgy látszik, az EU átvette a néhai Monarchia módszerét, és egyfajta egységes kulturális masszává gyúrja a benne lévőket.
    Azt azért hozzáteszem, hogy Székelyföldön viszont szívmelengető volt a fogadtatásunk a szálláshelyünkön, szinte az egész falu vendégeinek éreztük magunkat, családias vendéglátásban volt részünk…

  2. 1: Ezen ne csodlálkozz! Magyar magyar voltál a számukra, azaz óhazai magyar, és az náluk még mindig olyan reakciókat vált ki, mint anno amikor a magyar nemes megérkezett a külhoni (erdékyi) birtokra. Egyfajta szolgalelkűség és csodálat keveréke ez az anyaországi magyarokkal szemben. Én is tapasztaltam már ezt erdélyi kalandozásaim során. Nincs ezzel baj, az ottani néplélek része! Viszon nagyon sok magyarabb magyar (nagymagyar v. turbó magyar) kihasználja ezt, és tud egyes esetekben gyomorforgató is lenni.

    A mai bejegyzés nagyon jó lett Tibor bátyám. Azzal egészíteném ki, hogy a NER előtt az EU-s pénzek 20-40% -át nyúlták le, ugye a magyar “csodás” közbeszerzési rendszerünkben bármi lehetséges…, míg manapság a fejlesztési pénzek kb. 50-80% közötti hányada vándorol a magánzsebekbe, az adott projekt jellegétől függően.

  3. Hihetetlenül GYOMORFORGATÓ az ami ma Magyarországon folyik. Teljesen kiépült a klientúra, megtalálható itt minden szereplő: van a legfőbb hadúr (aki mindig háborúban áll mindenkivel) és csendesen mosolyogva figyeli (az ország legnagyobb vagyonának birtokában) ahogy hűbérurai összefossák magukat alatta abbéli igyekezetükben hogy minél nagyobbat nyaljanak felfelé, és minél többet lophassanak odalent. A nép ugyanakkor megosztott mert nem tudja ki mellé állhatna ezek helyett, hiszen az orbánizmus ördögi alakjai már bevásároltak a potenciális ellenzék egyes szereplőiből is és őket a zsebükben tudva kajánul vigyorognak a következő választások előtt. Mára már mindenkit szívató pályára tettek,(KÉREM JELENTKEZZEN AKIT NEM!)ha nem vagy a jegybankár unokatestvére vagy jóga oktató ágyasa akkor szart sem kapsz. Viszont megtudhattuk: ha a gázszerelők királya milliárdos hajón csónakázik az sem érdekli a felcsúti stadion urát. MERT amit a nép gondol az LE VAN SZARVA. Hiszen a nap mint nap felbukkanó újabb mutyik, melyek mára teljesen a rendszer részét képezik, hiába kerülnek terítékre, immunissá váltunk a lopásra. Kakaós csigát lophatsz és lecsuknak érte de ha milliárdokat fújsz meg és minden szükséges zsebbe osztasz belőle akkor semmi gondod nem lesz. De TUDTA? hogy a gyűlölködés leple kiváló módszer arra hogy minden mást elfedjünk vele? Ugyanakkor a NER ezer sebből vérzik, lassan mindenki be lesz drótozva az adóhivatalhoz, azt is tudni fogják ha valaki titokban elfingta magát. Belemásznak a magánszféra legmélyébe is, (TELE kocsis kémek/spiclik jelentkezését várják)és lehet tiltakozni de egyre jobban haladunk az orwelli világ irányába. A hatalom jelenlegi birtokosai felépítették egy kelet európai banánköztársaság rendszerét. Voldemort nagyurak országa lettünk és ez SZÉGYEN. Szégyen hogy a politikusok egy hihetetlen történelmi lehetőséget kártyáznak el, amikor az EU 35MRD Eurójának nagy része nem az ország építésére ment el hanem a megrészegült szerencsejátékosok feneketlen zsebeibe. Ezek azt szeretnék ha leszármazottaik hatalmas jólétben élnének a jövőben, felmenőik hírnevében és fényében megrészegülten fürödve. Néhány hete láttam Sztálin lányát a tévében. Szánalmas volt hogy mennyire tönkrement az élete apja árnyékának a súlya alatt. A történelem ismétli önmagát. Mint mindig.

  4. Tibor bá’ és Éva asszony!
    Ejsze most kéne idegyertek cseppet! 😀 A nyolcvanas évekhez képest ez-az megváltozott ám… 😉

    2. @Piton: azért tegyük hozzá – a nagy, magyarországiak iránti lelkesedésre utalok -, hogy Udvarhelyszékről elterjedt egész
    Székelyföldön a “táposak, táposozás” is… 😉 😛
    (A magyarországi [ember] tápos… mint a csirke, aminek vizes a húsa és törik a csontja… :V ) Mondjuk, innen nézvést, érthető is – mármint a táposozás -, hogy valóban, “tápos” hezzaállással maradhat hatalmon egy olyan “diktatúra” (vagy mi) ami most Magyarországon van… :-/
    Példa: itt mindenkinek teli lett a töke az előző – szintén smittelő – pionyírka – miniszterelnökkel…
    “Véletlenül” kigyúlt egy szórakozóhely… kiderült, hogy az egészségügy itt alkalmatlan az égési sérülteket ellátni (szepszis mentesen)… a jónép kiment az utcára anyázni… az elnök meg balra el… 😛 (Lemondott, na.)

    Személy szerint én rengeteg mindent tanultam az oláhok kulturális szokásaiból… 😉 jót es, rosszat es… 😀

    U.i.: Szándékosan írtam székelyes fonetikával. 😉

  5. 4:
    A történelmi hűség kedvéért azért azt tegyük hozzá, hogy kétharmad nélkül nem ment volna ilyen vidáman a dolog, a kétharmadot pedig a székely szavazatok tették lehetővé. Na, csak úgy mondom.

  6. Így van! Nem is tudom, milyen mosolypofát tegyek most ide…

    Benne van a pakliban az is, hogy Viktor király itteni csápolói – az az “idős” generáció, akinek könnybe lábad a szeme a “trianon” szót meghallva – valóban tervszerűen lettek beetetve s bevetve politikai érdekekből… :-/ Az eredmény látható, köztudott. 😐

    Jó hír: ők, cirka 10 éven belül kihalnak… 😀
    (Tudom, fekete humor, de mit lehet tegyek… 😀 )

  7. 5. @Tibor bá: S még valami… most jut eszembe. Ami a “2/3”-ot illeti. 🙁
    Nem tuti forrásból… de úgy sejtem, hogy kb. 200 000 itteni szavazat ment a mostani klientúrára… nem több. 🙁
    Ha az billentett bele ennyit a mérlegbe – mennyi, hány fő a magyarországi szavazó képes rabszolgatábor…?
    Az inaktívakra gondolok. De ezt most abba hagyom.
    Részemről, ha politikárol van szó, mindig magamra szavazok. 😀 A lábammal is… 😉

  8. 5: “a kétharmadot pedig a székely szavazatok tették lehetővé”

    2010-ben megvolt az a székelyek nélkül is, ne kenjük rájuk. 2014-re viszont igaz lehet, de akkorra már teljes mértékben megtörtént a “gengszterváltás”, sok mindenen már nem változtatott.

  9. S ezt már csak a “jegyzőkönyv” kedvéért fűzöm hezza:
    Azért kapott rá itt sok “jómunkásember” a magyar állampolgárságra – mint a pulyka a friss takonyra a tavaszi betonjárdán -, mert magyar ÚTLEVELET jelent. 😀
    Az az igazán kendermagos oláh is folyamodott érte, akinek vlmelyik déd-üköregapja volt magyar, mert rohadt snassz elővirítani egy londoni, stockholmi reptéren – akárhol – román útlevelet… 🙁 Ugyanis az ekvivalens a “román kolduscigánnyal.” 😀 Annak meg jól tudjuk, milyen a renoméja… 😛 😀
    A hungry hungarian passport, ID card meg – még – elég semleges… 😀
    S ők qrvára nem mentek el szavazni… le se szarták. :-/ 😀

    De most mér télleg dugulok. 🙂

  10. “a népet hülyére adóztatják” – én modjuk speciel kevesebbet adózom, mint amikor harmad ennyi volt a fizetésem, de én csak egy vagyok.

  11. 2: “Egyfajta szolgalelkűség és csodálat keveréke ez az anyaországi magyarokkal szemben. ” – nagyot tévedsz, ha a kifinomult székely udvariasságot és vendégszeretetet szolgalelkűségnek véled. És ha akként kezeled, nagy pofára esésben lehet részed. A székely sem szereti, ha lábtörlőnek nézik, és a finomkodó magyarországiakkal ellentétben verekedni is tud. A székely sosem volt szolganép.

  12. Elkelne nálunk is egynéhány tökös székely politikus hogy végre borítsák a bilit ha mi itteniek már ennyire puha pöcsűek vagyunk.
    Amúgy miért nem indítunk egy polgári kezdeményezést? Feltehetnénk például Brüsszelbe címezve néhány érdekes kérdést: pl. tudnak-e arról az intézményesített lopásról mely Magyarországon folyik? Mi erről a véleményük? Mit tesznek meg végre annak érdekében hogy ez véget érjen? De lehetne még jó néhány dolgot kérdezni. Ötletek?

  13. Mi van akkor, ha ez az egész egy tudatos előrelátás része Magyarországon? Nem azért csinálják mert hülyék hozzá, hanem mert fel kellene számolni a nemzet államokat úgy, hogy a nép elfordul vezetőitől, és kiabál a birodalmi vezetőkhöz, csináljatok má végre valamit. S ők kegyesen létrehozzák a BIRODALMAT. Merkel is, Orbán is, meg a többiek is hülyék? Vagy csak nem mondják el nekünk mi a cél! Mi pedig érzelem vezérelt, holazolcsóbbakenyér átlagemberek, teli tüdőből harsogjuk az aranymondást! Légyszi cáfoljatok!

  14. 11. Ábel
    Nagyon “bírtam” a székely katonatársam káromkodási stílusát. “Polkorrekt” volt 😀 , szelíd, nem akart megsérteni vele, még a román kollégákat sem, pedig ők nem is értették a szövegét, de határozott volt.

  15. 13.
    “Ötletek?”
    Abban biztos vagyok, ha egy ötleted megvalósítása veszélyeztetné a széküket, pénztárcájukat, azt azonnal észrevennéd. Juhász, aki éjszaka a létráját kereste az országúton és halálra gázolták, Wels, aki öngyilkos lett a rendőrautóban, olajszőkítésről csicsergő Boros, Karancsi, Sándor “Papa” kálváriája.
    A lista felülről nyitott.

  16. 5: a közvélekedéssel ellentétben a külhoni magyar szavazatok 2 (kettő) parlamenti helyet határoznak meg. Nekem nincs azzal bajom, ha Tibor nem szereti a székelyeket, de a Fidesz 2/3 a nem tudott a szavazatukon múlni.

  17. 17:
    Kurvára érdekelne miből következtetsz arra, hogy nem szeretem a székelyeket?

  18. 14: Milyen világ jövőképét vetíti előre az, amikor “Voldemort nagyúr” már egy-két évvel ezelőtt az éttermi pincérekkel “nagyságos főispán uram”-nak szólíttatta magát?

    16: Ezek szerint korrektül kijelenthetjük : ez egy MAFFIAÁLLAM.
    Brüsszel jelképe talán lehetne a 3 majom? NEM lát,NEM hall, NEM beszél. Tápos struccok országa vagyunk, fejünk a homokban seggünk az ég felé. Ezek meg jót röhögnek rajtunk: “nézzétek a barmokat, ezt is lenyomtuk a torkukon.” Azért ezt a brüsszeli levelezést érdemes lenne megpróbálni. Lassú folyamat lenne de 2018-ra akár be is érhetne.

  19. Na jó, nekem senki ne meséljen a román kultúráltságról, amikor én naponta az M1-esen járok be melózni

  20. 20. Azért ne dühöngj, nem állítom, hogy amit tapasztaltam, az nem csupán egy külső máz, főleg, hogy nem tudták, hogy magyar vagyok, mondhatnám inkognitóban voltam ott, angolul kommunikálva.
    Meglehet, ha tudják, hogy magyar vagyok, akkor egész mást kaptam volna.
    Habár ott a Duna-delta környékén is vannak nemzetiségiek, a szárnyashajó személyzete pl. oroszul beszélt egymással…

  21. Most nem állok neki röhögni azon, hogy a látszat néha csal, mindenesetre van egy érdekes eset (és ebből mindenki levonhatja következtetést): Nagybánya (éppen Európa Kulturális Fővárosa címet próbálja elnyerni) polgármesterét letartóztatták korrupció miatt. A népek a helyhatósági választáson az éppen börtönbencsücsülő jelöltet visszaválasztják utána mivel még mindig hűvösön csücsül facebookról irányítja a várost (állítólag) fontos megjegyezni, hogy a város egy Debrecen méretű település. Ezek után a hatóságok kiengedik egy napra, hogy letegye az esküt majd újra bekaszlizzák.
    http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/leteheti-az-eskut-cherechea
    Más részletekről kár beszélni. Azonban mindenki gondolkozzon el azon is,hogy a mostani szállitásügyi miniszter arról elmélkedik, hogy 2O18ban az autópályahálózat (mármint a román) eléri majd az 1OOO kmt illetve azon a csodán, hogy Románia az egyetlen ország ahol békedidőben az év végén kevesebb km autópálya van mint az év elején…

  22. Úgy tűnik hogy az angol és svéd városok no-go zónáiról szóló propaganda elvetette a sulykot. Orbán rendszere nekiállt a két uniós tagállamot pocskondiázni, a náluk található migránshelyzetet torz tükör elé állítva. Ezen (természetesen) ők joggal kiakadtak. Mit tenne vajon az orbánista gépezet ha nyugaton fizetett hirdetésekben “építenék” Magyarország országimázsát az egyes településeken (pl. Miskolc, Ózd stb.) található (nemzetiségiekkel sűrűn belakott) nevezzük így: no-go zónákról?

  23. A kormány politikájának üzenete: http://hvg.hu/itthon/201639__betelepites__osszefonodas__lenyulas__belul_tagasabb
    Tehát értsük úgy hogy csak a szegény muszlim a veszélyes. A gazdag muszlim ember és családja nem lehet radikális, szalafista és egyéb módon szélsőséges, őket ha tejelnek tárt karokkal fogadjuk. Lassan hánynom kell ettől a módszertől, mely a minden áron megszerzendő profitot teszi meg a legfőbb istenséggé ebben a kifacsart országban.NEM keresztény hit vezérli a politikusainkat, hanem a középkori rablólovagok mentalitása, akik a saját anyjukat is eladták némi bevétel reményében. Meddig mehet ez így?

  24. Teljesen széttépik mentálisan (is) az országot, ahol az emberek idegei már a pattanásig feszültek. Jó példa erre a szentendrei taxis reakciója aki a kétfarkú kutya párt plakátjainak tépkedése után még le is ütötte az aktivistát.
    http://index.hu/belfold/2016/09/23/feljelentettek_a_szentendrei_kkp_aktivistat_meguto_taxist/ Terjed az erőszak és a brutalitás az országban. Én azt látom hogy mindenki egyre idegesebb, hiszen a milliárdokkal telenyomott propaganda gépezet folyamatosan uszítja az embereket. Én nyíltan vállalom: NEM megyek el szavazni. Szerintetek hazaáruló vagyok?? Egyre szavaznék: elegem van a FIDESZ bűneiből.

  25. 23. Meszkiaggaser
    Szerinted nincsenek nyugaton no-go zónák?

    „Mit tenne vajon az orbánista gépezet ha nyugaton fizetett hirdetésekben “építenék” Magyarország országimázsát az egyes településeken (pl. Miskolc, Ózd stb.) található (nemzetiségiekkel sűrűn belakott) nevezzük így: no-go zónákról?”
    Lehet, hogy ők is tagadnának, de attól még vannak durva részei Magyarországnak.

  26. 27: Nem tudom hogy vannak-e és ha igen hol no-go zónák Nyugat-Európában. Sokat járok arra a munkám miatt (autóval) és még nem volt “szerencsém” ilyenhez. De megkérdezem a kint élő barátaimat hogy ők mit tudnak erről. Azt viszont látom hogy magyar földön mi a helyzet. Idén tavasszal elvittünk egy külföldi partnert egy üzemhez. Helyszín: Kelet-Magyarország. Amíg a kollégák besétáltak a helyszínre a vendéggel,én az autóval kint maradtam. A környék, nos az valóban no-go zóna. Ráadásul csak ezen keresztül vezet az út a tárgyalás helyszínére. Drámai környezet, külföldi kérdésére hogy miért ilyen itt minden,( lerobbant, részben nyílászáró nélküli házak, durva kátyúk végig az úton, meztelen purdék rohangálnak az árokban, stb.)erre azt a választ adtuk hogy ezek itt árvízkárosultak, akiknek mindenét elvitte a víz és ezért kerültek ide. Most épülnek az új házaik és hamarosan odaköltöznek, ezt pedig itt ledózerolják mert ipari park épül a helyszínen. Csak remélem hogy még egyszer nem kell odamenni velük. Mert akkor bukó.
    És még valami: én az autóban vártam másfél órát, járó motorral. Ezalatt számtalan helyi megnézett magának, majd odajött egy “gardróbszekrény” megkérdezni hogy miért vagyok itt. A válaszom az volt hogy már itt sem vagyok. Elhajtottam több kilométernyire. Kollégát hívtam, ha készülődnek kifelé, hívjon mert el kellett hagynom a helyszínt és ha szól visszamegyek. Így történt. Külföldit szinte be kellett rángatni a kocsiba mert a nyitott ajtó mellett állva még nézelődni akart. Aztán söprés. Mi ez, ha nem no-go zóna?

  27. 28. Meszkiaggaser
    http://www.independent.co.uk/news/world/europe/hungary-no-go-zone-government-anti-migrant-pamphlet-london-orban-jobbik-european-union-migrant-quota-a7319856.html
    Itt egy cikk a mostani botrányról. Érdemes beleolvasni a hozzászólásokba, és hogy melyik kapott több pozitív, vagy negatív értékelést. Nekem úgy tűnik, hogy a britek szerint vannak náluk no-go zónák.

    Szerintem is vannak no-go zónák Magyarországon, de nem hiányzik nekem még néhány muszlim kötődésű, inkább a már meglévőket kéne felszámolni.

  28. 29: Én sem mondom hogy jöjjenek a muszlimok. De talán érdemesebb lenne kifinomultabb diplomáciai eszközökkel kommunikálni ez ügyben az EU képviselőivel, akiknek egyik kézzel folyamatosan durván beintünk míg amúgy a politikai rendszer feneketlen zsebébe várjuk az EU pénzeket.

  29. 30. Meszkiaggaser
    Ez már közvetlen kampányolás az egyszerű emberek felé EU-szinten. Szerintem ugyanolyan tehetetlenek ezzel szemben az EU bürokraták, mint nálunk a baloldali pártok. Tiltakoznak, hogy náluk nincsenek is no-go zónák (álprobléma), miközben a hozzászólásokból kiderül, hogy a népesség szerint vannak. Orbán ott is szalonképtelen elefántként bement a porcelánboltba, és az arcukba vágta, hogy pont az eddigi nyugati sikertelen muszlimintegráció miatt nem akarja befogadni az ellenőrizetlen migránstömegeket. Hiába próbálják eladni nekünk, hogy ezzel tulajdonképpen még jól is járnánk, mert pótolnák a hiányzó munkaerőt.

  30. No Go Britain című BBC dokumentumfilm. Fura, hogy a BBC riporterének ez nem jutott eszébe, amikor Szíjjártót kérdezte. 🙂

    A dokumentumfilm elején egy srác rejtett kamerával mozogva beköltözik London Tower Hamlets nevű részére. Éjszaka útbaigazítást kér néhány sráctól, azok jóindulatúan megpróbálnak drogot eladni neki, majd az egyik közli vele, hogy:
    „Where you are now is Bengali man’s country. It’s no white man’s country. This is Bangladesh, this country – not British. Bangladesh”

  31. Meszkiaggaser!
    Az a mázlid, hogy ma szabadnapot vettem ki. Különben kibasztam volna a judoliberális propagandádat. Muszlim menekültek kellenek neked? OK. Tedd át székhelyed mondjuk a Gáza övezetbe. Majd ott megtudod mi a helyzet. Nem mész el szavazni? Ez a te magán ügyed, de itt ne nyomd a propagandát. Két farkú kutyapárt? CIA által pénzelt vicc kampány, ami nevetség tárgyává degradál egy életbevágó fontos kérdést. Szóval, nem mindenkit lehet meghülyíteni.

  32. 34. Nohát Tibor ‘bá rendesen leszedted a keresztvizet rólam. Csak tudnám miből gondolod hogy “Muszlim menekültek kellenek neked?”.
    Ez nevetséges kérdés, én is viccnek veszem tőled. Talán nem vetted észre ezt a sort: “Én sem mondom, hogy jöjjenek a muszlimok.” Érdekes hogy itt minden ami rendszer ellenes propaganda, azt vagy a Soros vagy a CIA pénzeli. Ja hamarosan megalakul a KGB utódja, akkor majd ők is beszállnak. Kedves Tibor ‘bá örülök hogy te mindig mindent jobban látsz másoknál. Nehéz lehet a tévedhetetlen elme szerepében élni. NEM tartom magam hülyének, csak próbálok gondolkodni.OFF

  33. 35:
    Abszolút Orbán és Fidesz ellenes vagyok. Ez az első (valószínűleg az utolsó) téma, amiben egyetértek velük. Nem kell tévedhetetlennek lenni ahhoz, hogy valaki felfogja ésszel, hogy a muszlim veszedelem valós és halálos.

    Amióta Nuland (véletlenül) beismerte, hogy az ukrán rezsimváltás 5 milliárd dollárjukba került, senki előtt se kétséges, hogy minden aljas politikai húzás mögött a CIA pénze áll. Mindenki és mindent megvesznek. Az összes mainstream média a zsebükben van.


    Ha nem vagy hülye, és gondolkodol, akkor más következtetésre nem tudsz jutni.

    Magán leveledre válaszolva
    “Normál körülmények között” nem cenzúrázok. hatalmas hülyeségeket is átengedek, és természetesen olyat is, ami élesen ütközik az én álláspontommal. De van annyi életösztönöm, hogy ebből ne csináljak tűzön-vízen át követendő mániát. A nemzet létét Orbán nem veszélyezteti, mert szegényen és zaklatottan is él a nemzet, ahogy élt 153 év török kizsigerezés után is. De ha a muszlim tömegek ide beözönlenek, azt nem éli túl a nemzet. Ezért IGEN, kibaszom azt a propagandát, ami a muszlim beözönlést segíti.
    Ami pedig a te helyzetértékelésedet illet. Csapnivaló. Az a muszlim, aki leperkál 100 milliókat egy állampolgárságért, az nem muszlim, az tőkés. Ahogy az a cigány se cigány, aki milliókat mar fel egy-egy fellépésért. Aki ezt nem tudja, az ne háborodjon fel az én ügyvezetésemen. Akit az Orbán iránti gyűlölet ilyen mértékben elvakít, az ne oktasson ki engem, mert én minden körülmények között józan tudok maradni.

  34. 36: „A nemzet létét Orbán nem veszélyezteti,” a jövő majd megadja – erre is – a választ. „Az a muszlim, aki leperkál 100 milliókat egy állampolgárságért, az nem muszlim, az tőkés.” Tévedsz. Az ugyanúgy magával hozza a vallását, mint a másik. Tehát a pénzt fizető muszlimot sem kellene beengedni. De hát az üzlet az üzlet…„az ne oktasson ki engem, mert én minden körülmények között józan tudok maradni.” büszke lehetsz az erődre. Ámen

  35. 29: “Szerintem is vannak no-go zónák Magyarországon, de nem hiányzik nekem még néhány muszlim kötődésű, inkább a már meglévőket kéne felszámolni.” Én sem azt mondom hogy jöjjenek a muszlimok. Erről szó sincs. CSAK látható hogy a politika mennyire takarónak használja ezt az egészet. Elfedni, ködösíteni, terelni az egyéb problémákról, egységes támogatottságot sugallni a magyarság részéről, stb. Ezek a vezérelvek. Ugyan akkor számtalan más probléma szőnyeg alá söpörhető ilyen módszerekkel. Hosszú távon nemigen értem, milyen diplomácia az, mikor diszkrét sebészi pontosságú jelzések helyett látványosan beintünk az EU irányába az egyik kezünkkel, míg a másikkal remegünk az EU pénzekért? Olyan borjú vagyunk mely mohón lefetyeli anyja csecséből a tejet, miközben véresre harapdálja azt. Kérdés hogy a tehén mikor rúgja le magáról páros lábbal véresszájú borját.

  36. 38.
    Természetesen azt mindenki látja, hogy a FIDESZ belpolitikai propagandacélokra is felhasználja a népszavazást.
    De értelmes emberről ez ugyanúgy le fog peregni, mint ahogy lepergett az erőltetett sportpropaganda, sőt, most már inkább ellentétes hatást vált ki.
    De ebben a kivételes helyzetben mégis az a véleményem, hogy erősíteni kell az ország befolyási potenciálját az európai politika alakulására.
    Brüsszelben azért Orbán sem olyan durva elefánt a porcelánboltban, mint amilyen képet itthon sugároz felénk, ez csak belföldi használatra szól…
    Ha legalább az Unió fel tudna mutatni valami halvány kis elképzelést is, ami eredménnyel kecsegtet, de a védekezés helyett inkább bontják a védekezni szándékozó országok lehetőségeit.
    A schengeni zóna külső védelme helyett vakon olyan helyzetbe hozzák Európát, hogy a végén Schengen teljesen megsemmisül, mert különben a migráns tömegek követhetetlenül fognak áramlani a határokon át, elszabotálva a kontroll lehetőségét.
    A jelenlegi európai megmondóemberekről sem peregnek le nyom nélkül az események, még ha a törvények szerint nem is kötelesek figyelembe venni a népszavazást, ők is érzik, hogy repedezik alattuk a talaj.
    Meg kell nézni Merkel óvatos irányváltását, szerintem Európa vezető hatalmainál mindenhol így vagy úgy be fog következni a váltás, ha érzik a nyomást.
    Igazából a másik oldalból a hiteles filozófiát és gyakorlati tervet, és az új helyzet vízióját hiányolom. Mintha abszolút vakok lennének a helyzet veszélyeire, és nincs egy hitelesen megrajzolt jövőképük, hogy milyennek látják az új Európát, hogyan húzzák ki a kialakuló helyzet méregfogát.
    Ehelyett elvek mentén repülnek az abszolút bizonytalanságba és sötétségbe, és ez rémisztő…

  37. 38. Meszkiaggaser
    „Ugyan akkor számtalan más probléma szőnyeg alá söpörhető ilyen módszerekkel.”
    Valóban, Orbán felhasználja az esetet a saját politikai hasznára. Ettől eltekintve ebben a kérdésben egyetértek vele, és melléállok. Választáskor lehet véleményt nyilvánítani, de addig Orbán a miniszterelnök. Soha nem szavaztam rá, de elfogadom a többség akaratát.

    „Olyan borjú vagyunk mely mohón lefetyeli anyja csecséből a tejet, miközben véresre harapdálja azt.”
    Szerintem a nyugati országoknak nagyon is jó üzlet, hogy kaptak egy lerabolható vámmentes piacot a támogatásokért cserébe. Amint Németországnak ráfizetéses lesz a dolog, vége lesz az EU-nak.

  38. 36: “Ami pedig a te helyzetértékelésedet illet. Csapnivaló. Az a muszlim, aki leperkál 100 milliókat egy állampolgárságért, az nem muszlim, az tőkés. Ahogy az a cigány se cigány, aki milliókat mar fel egy-egy fellépésért.”
    Még mindig fenntartod ezt az állításodat Tibor ‘bá? Hogy a letelepedési kötvény vásárló arabok NEM muszlimok CSAK tőkések?
    http://index.hu/gazdasag/2016/10/01/magyar_nemzet_mar_felaron_is_aruljak_a_letelepedesi_kotvenyt/
    Idézem a cikk utolsó sorait:
    “Az eset egyébként azért is érdekes, mert a kormányzati kommunikáció fő érve a letelepedési kötvények mellett eddig az volt, hogy az azt megvásárlók vagyonos emberek, – szemben azzal az 1294 migránssal, akit be kellene az országnak fogadni. Ha azonban az amúgy is jutányos árú kötvény hitelre is megvásárolható, már igen nehéz ezzel érvelni. Hazánkban eddig 3917 kötvényt adtak el, családtagokkal együtt pedig 16 ezren szereztek letelepedési engedélyt. A kötvényhez szükséges erkölcsi bizonyítványt könnyen ki lehet játszani, egy olcsóbb kötvény esetében pedig mé szélesebb körben terjedhet el a magyar letelepedési kötvény, mint menekülő útvonal.”
    Már sejtem a lehetséges válaszodat: ez “judoliberális propaganda”
    Várom a válaszod.

  39. 41:
    Várod a válaszom? Minek. Válaszoltál te helyettem. Jól megvagy te nélkülem is 😀

  40. 42: Ügyesen kitértél. Látszik a rutin, ami kényelmetlen azt megkerüljük, a politika is ezt az elvet követi.

  41. 43:
    Kényelmetlen? Bekötött szemmel, backhandből visszacsapom a labdát. 300.000 €-t kell letenni a letelepedésért. Most a te szenzációd az, hogy elég 150.000 €, mert a másik 150.000 €-t ügyes vállalkozók meghitelezik a letelepedni akarónak (amihez a magyar államnak semmi köze). Én azt állítottam, hogy akinek van 300.000 €-ja az nem muszlim, az tőkés. Akkor most módosítok. Újabban, akinek van 150.000 €-ja, az nem muszlim, hanem tőkés. 150.000 € az kb. 50.000.000 Ft. Neked van 50 milliód? Mert nekem nincs és csak “néhány” magyarnak van. Nyugodtan lehet tőkésnek nevezni azt, akinek van szabadon leköthető 50 milliója. Az általad belinkelt INDEX cikk az igazi rutin. Úgy befolyásolja az olvasókat, hogy semmit se hamisít meg, amit persze te is beszoptál.

  42. 43: “a másik 150.000 €-t ügyes vállalkozók meghitelezik a letelepedni akarónak” látszik Tibor ‘bá hogy nem vagy jelen időben vállalkozó ebben a szétnyúzott, kirabolt országban. Tudod te melyik vállalkozónak megy ma jól? Amelyik FIDESZ holdudvar tagja, na ezeknél dől a lé és van mindenre megoldás. Mert ha van mutyi pénz mindenre van megoldás. Ezt ne tagadd, ez tény.
    “amihez a magyar államnak semmi köze” VICC. Ezek szerint se Rogán se Habony nem köthető a magyar államhoz?
    Szerintem te is be…(korod iránt érzett tiszteletem nem engedi a szó leírását ide) már néhány dolgot a mostani kampány ügyében/is.

    Hogyan is szól Noam Chomsky Tízparancsolatának 3. pontja:

    “3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .