(1958) Rape

Tibor bá’ online

 

~k001Ez a neve angolul az erőszakos nemik közösülésnek. És akkor a hír:

Robin Camp kanadai szövetségi bíró a 19 éves, megerőszakolt nőtől azt kérdezte, miért nem szorította össze a térdeit. Majd később oktatóan közölte vele, hogy néha a szex fájdalommal jár együtt. Mielőtt felmentették volna állásából, gyorsan bocsánatot kért a sértettől. Arra hivatkozott, hogy 20 évig Dél Afrikában praktizált, ahol a nemi erőszakkal foglalkozó törvény eltér a kanadaitól. Az eset további érdekessége, hogy korábban saját lányát is megerőszakolták (feltételezem, hogy Dél Afrikában).

Ez a hír rengeteg dolgot implikál, ezért érdemes foglalkozni a témával.

Talán azzal kezdhetném, hogy erőszak és erőszak között rettenetesen nagy különbség lehet. Mellesleg egy bírónak éppen ezt kell felderíteni. Egészen más, ha a feleségnek ma éppen nincs kedve az erőszakoskodó férjhez, aki 1120 közösülés után szeretné nyélbe ütni az 1121. is, és más, ha három ápolatlan, visszataszító pasi lefog egy nőt, kést szegez a torkához, a negyedik pedig letépi róla a bugyit. Aztán vannak mellékkörülmények is. Régen ismerik egymást, a nő elfogad egy 3 napos meghívást a hosszú hétvégére, de a balatoni nyaralóban az istennek se áll kötélnek. Úgy tesz, mintha nem lett volna nyilvánvaló, mire szól a meghívás, és csodálkozik, amikor tetemre hívják.

És persze az is van, amikor erőszakoskodásról szó sincs, de a volt barátnő ezzel a váddal akar bosszút állni, amiben a szintén nő bíróban partnerre talál.

Az esetünk pedig rávilágít arra, hogy a jogalkotók egységesek. A történet szerint Dél Afrikában a megtörténtekért a nőt teszi felelőssé, a férfinek pedig szinte joga van letépni a megkívánt gyümölcsöt a fáról, ha már ott kínálgatja magát. Szóval van mit megfontolni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

14 gondolat erről: „(1958) Rape

  1. De jó lenne, ha Tibor bá olvasói között a valóság arányaiban lennének nők.A vélemények sokszínűsége igen érdekes lenne… Csak nem az „Értelmes emberek vitafóruma” alcím riasztja el többségüket?

  2. „Csak nem az “Értelmes emberek vitafóruma” alcím riasztja el többségüket?” Folytatom a gondolatot: Jelentsen az, bármit is! 🙂

  3. 1,2 Réd
    Van rálátásod az olvasók nemére, hiszen meg sem nyilatkoztak?
    Erre csak a szerveri oldalon van lehetőség. Erre is csak akkor ha adatgyüjtést végeznek és összekapcsolják azokat.
    Csak rosszul fogalmaztál, vagy elszóltad magad?

  4. A felháborodás mértékéből lehet következtetni a kommentelő nemére 🙂

  5. 1. Nem gondolom, hogy releváns lenne a véleményük. Jelen esetben inkább megerőszakolt nőket kéne megkérdezni.
    Lábösszeszorítással kapcsolatban pedig azt sejtem, hogy a legtöbb áldozat meg sem próbálja. Nincs bennük küzdeni akarás (nem arra vannak szocializálva, nem úgy mint a férfiak), egyszerűen felveszik az áldozati szerepet. Pedig sok esetben lehet, hogy elvenné a támadó kedvét, ha egyáltalán látná, hogy még sem olyan könnyű a préda (ehhez azért nem árt minimális önvédelmi tudás sem, de van egy olyan sejtésem, hogy a megerőszakolt nők többsége nem az a fajta, aki valaha is lement volna önvédelmi órára).
    Nem gondolom, hogy valaha is tisztán fogunk látni a témában, legalábbis addig nem, amíg szóbeli beszámolókra kell hagyatkoznunk (legtöbb áldozat eleve nem is akar/tud beszélni a körülményekről).

  6. 5:
    Azért így „íróasztal” mellől véleményezni más mint élesben. A valóságban igen brutális dolgok történnek. Teljesen életszerű, ha az áldozat „önvédelem” helyett arra gondol, hogy egyszerűbb, ha átesünk rajta.

  7. 5.
    Lehetséges, ha a „könnyű préda” nyakát megcsiklandozzák egy éles késsel, felötlik benne a sok agyonszurkált női holttest, akik összeszorított lábbal nem akartak nemi erőszak áldozatává válni.

  8. 7: Hát igen. A férfiaknak könnyű tanácsokat osztogatni.

  9. A jog , a bíróság jogi tényállásokkal dolgozik.
    A tényállásnak vannak egyértelmű (?) ismérveik.
    Az vagy fennállt bizonyíthatóan vagy nem.
    Fegyveres rablás, orgazdaság, nemi erőszak, okirat hamisítás, emberrablás kerítés, csoportosan elkövetett garázdaság.
    Ha mondjuk a nemi erőszak büntethetőségi tétele 3-10 év jogerős szabadságvesztés, akkor teljesen magától értetődő, hogy a bizonyított nemi erőszak esetében a minimum 3 év dukál.
    Teljesen mindegy a többi körülmény, amivel a poszt írója felpuhítani kívánja az olvasó és a tisztelt bíróság ítéletét.
    A férj 4614 szeretkezése után is joga van a feleségének nemet mondania.
    Mert minden autonóm személy jogosult erről dönteni és a feleség döntési joga nem korlátozottabb mint a többi nőé, pont.
    Belátható, hogy az idegen férfi erőszakos nemi közösülése és a férjé, nos ezek összehasonlításakor nem tudható még ezen körülményből, hogy a nőt melyik rázza meg lelkileg jobban.
    Sok mindentől mástól is függ ez, a részletek elképzelését, a soraimat olvasó 150 intelligens személyre bízom.

  10. A férfiak se egyformán reagálnak arra, ha megtámadják őket, van aki inkább kitér a verekedés elől, van aki beleveti magát.
    A nőknél ugyan ez a helyzet, max. arányaiban más.
    És az se mindegy, hogy járt-e esetleg önvédelmi tanfolyamra.

    A férjem unkatestvére és a felesége is orvos. A feleség egyik évfolyamtársa ment haza este egy park mellett, amikor hátulról rávetette magát egy alak, aki kést szorított a nyakának, majd bevonszolta a bokrok közé és ott megerőszakolta. A lány teljesen ledermedt és hagyta magát, csak miután elszabadult, utána rohant haza kétségbe esve, és jelentették a rendőrségen is.
    Na most el lehet ítélni, de megvallom őszintén, egy késes támadásnál én se tudom, hogy mit reagálnék,

  11. 6,7

    Az teljesen egyértelmű szituáció számomra, hogy mit cselekednék, ha kést szorítanának a nyakamhoz, ez nem is kérdéses. De mi a helyzet amikor nincs kés?
    Mennyire könnyű úgy megerőszakolni valakit, ha közben kalimpál? Gondolom az a jellemzőbb, hogy az áldozat egyszerűen önként belemegy a dologba, és „szétteszi a lábát”, lévén egy valós veszély (pl. kés, verés) vagy berögződés (pl. filmeken szocializálódott és látta, hogy ilyenkor áldozatnak „kell” lennie).

    És milyen lehet férfiként megerőszakolva lenni? Erről nem sok szó esik, pedig legalább olyan kegyetlen lehet, mint nőként, pszichésen valószínűleg még sokkal inkább… Nagy részt itt börtönökről van szó. Nem hiszem, hogy bármiféle statisztikát is vezetnének róla, hiszen senki nem „sajnálja meg” az elítélteket (így valószínűleg ki sem vizsgálják az eseteket).

  12. 11:
    A börtönök erőszakát nem vizsgáljuk, mert nem valószínű, hogy bármelyikünk is börtönbe fogja végezni. A heteroszexuális erőszakot nevezzük „normálisnak”. Nos egy férfit nem lehet megerőszakolni, mert ha nincs hozzá kedve, nincs erekció. Kés ide, kés oda, erekció nélkül nem megy. Sokkal érdekesebb a dolog a nők esetében. Hogy lehet erőszakkal behatolni, ha a nő hüvelye nem nedves? Szerintem nem túl életszerű, hogy az erőszakoló a leteperés mellett még a nemi szervét is végigkeni síkosítóval. Tovább megyek bizonyos esetekbe, például harctéri megszállás, teljesen kizárható a síkosító használata. Hogy van ez? A megerőszakolt nő hüvelye nedves lesz? Feltételes reflex? Lehet szó (bizonyos esetekben) orgazmusról is? — Szerintem ez a terület nincs kellően feltárva. Pedig nem ártana, mert bárkiből lehet áldozat.

  13. Ugyan hál istennek nem történt velem ilyesmi DE!

    Na fiuk feküdjetek hanyatt szoritsátok jól össze a térdeteket félig felhúzott állapotban és valakit kérjetek meg húzza szét!

    Nem lesz nehéz dolga mert még az edzettebbeknél is a láb izmai nem az összezárásra hanem a futásra ugrásra alkalmasak és nem a szoritásra! Csak úgy gondolom az izmok elhelyezkedése okán.

    Aztán mi az hogy egy férfi a másik embert vágyának kielégitésére úgy használ mint egy porszivót…bekapcs vége kikapcs?

    És! amikor többen vannak ez eleve a állatalatti ösztönlét, ilyent az állat se csinál.

    Gyermekeket erőszakolók, még attól is aljasabbak.

    Ez a horda külön fegyvere az usának…valamikor kelet nem erről volt hires mára a vallási vezetők a hatalmuk megtartása érdekében totál lehülyitették az embereket.

  14. Nemrég tudtam meg, hogy Bicskén, muzulmán menekültek csoportosan megerőszakoltak egy 12 éves, nevelőintézeti kislányt. Egy cigányfiú adta el nekik – szintén a nevelőotthonból – egy aranyláncért. A nevelőotthon lapít, mint szar a fűben, nehogy őket vegyék elő, de azt gondolom, ezekről a történetekről tudni kell.

    Én a nemi erőszakot általánosságban is elítélem. De hogy ezek a férgek idejönnek hozzánk erőszakolni, arról azt gondolom, hogy nagyon rövid úton kéne leküldeni őket az allahukhoz. Nem elég a nem okt. 2-án.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük