(1914) Szép volt fiúk?

Tibor bá’ online

 

~p001Amint az várható volt a profi belgák ellen összeszedtünk egy 0:4-es vereséget, ami az eddigi alacsony gólokkal nyert vagy vesztett mérkőzések közül kiemelkedik. Ahogy ez várható volt a magyar média szerint úgy veszítettünk, hogy tulajdonképpen nyertünk. Semmi baj (de tényleg, hiszen ez csak játék, nem vérre megy) csak a média furcsa irányba viszi el a dolgot. Szerintem (de persze én hazaáruló vagyok) kellene egy-két reális kiértékelés, majd napirendre kellene térni a dolog felett. Helyette fűt-fát meginterjúvolnak, alkalmat adva nekik, hogy tovább etessék a foci őrületet. Persze lehet vitatni, hogy ez jó-e vagy sem, tényleg összekovácsolta a nemzetet, meg ilyesmi, de nekem valami feltűnt.

Teljesen véletlenül volt Moszkvában egy kajak-kenu Európa bajnokság (hallottál róla?), amin belül vasárnap lett két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmünk. Nem a nyolcad döntőbe jutásért küzdöttek, hanem a dobogókért, és nem is eredménytelenül. A kutya nem beszél róluk, az újságok hatodik oldalán jelent meg rólunk egy szűkszavú beszámoló. Senkit nem kérdeztek meg, hogy mit szólnak hozzá. A versenyzők se nyilatkoznak megállás nélkül, ők „csak” versenyeztek, méghozzá úgy, hogy a kutya se drukkolt nekik. Ebben az országban valami nagyon nem stimmel!

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

64 gondolat erről: „(1914) Szép volt fiúk?

  1. A kajak-kenu ügyre borított média csend számomra is feltűnt. Alig egy helyen láttam a netes médiában. Hogy ez miért van így? Mindenki szűrje le belőle a maga konzekvenciáját.

  2. Nem a média alakította ezt a hangulatot, a tömegek már a vereség pillanatában is ünnepeltek, ünnepelték az előtte elért eredményt, szóval a nép saját reakciója ez.
    Azt gondoltam eleget beszéltünk arról, hogy miért ennyire kiemelkedő sport a foci, talán fölösleges is újra leírni, de azért szerintem aki nem érti, gondolkodjon el azon, hogy miért ez a legnézettebb sport akkor is, amikor nincsenek ott a magyarok.
    Az meg nevetséges, hogy ezt a jelenséget erre az országra korlátozod, gondolod más európai országban nem ugyanez a helyzet?
    Egyébként én rádióban hallottam a kajak-kenu eredményekről és örültem azoknak is.

  3. 3:

    Egyfelől mindennel egyetértek. Szerintem túlzott jelentőséget tulajdonít ez a poszt a médiának, mert az, hogy több tízezren vonulnak végig a Nagykörúton az sehol (de tényleg sehol) nem volt a médiában beharangozva. Ráadásul spontán, mindenfajta szerveződés nélkül.

    Az igaz, hogy dolgokat, üzeneteket a média fel tud erősíteni. Évtizedeken keresztül felerősítette, hogy mennyire nem tud focizni a válogatott, hogy mennyire sz..ok vagyunk. Most meg pont az ellenkezőjét sulykolja.

    DE… ha félretesszük a média szerepét, akkor tényleg rájöhetünk arra, hogy végre a legnépszerűbb sportágban is van egy olyan csapatunk, akik oroszlánként küzdenek, összetartanak, és akik persze hibáznak, de utána emelt fővel veszítenek. A lényeg, hogy van tartásuk. És szerintem aki magyar ember, annak igenis győzelem volt ez a vasárnapi nap, mert nem jött ki a lépés, de látta küzdeni a csapatát, úgy ahogy a hokisok tették tavasszal, és ez mindennél többet ér.

    A hazaáruló szöveget nem erőltetném, de azt, hogy mit okoztak a srácok az országban, a lelkekben, tényleg csak az érzi és látja át, aki képes nemzetben gondolkodni, és fontos is neki. Mert ehhez meg nem kell érteni a focihoz.

    A blogbejegyzés kajak-kenus megjegyzéséhez pedig annyit, hogy nagyon örülök neki, de:
    1. mindig is furcsálltam, amikor valaki egy sportág sikere láttán rögtön elkezd a focival párhuzamot vonni, mert egyfelől komplexusra vall, másfelől meg ezzel is bizonyítja, hogy valóban a foci a legismertebb, legkedveltebb, legnézettebb sportág — ha egyszer egy úszó / atléta / kajakos sikeréről rögtön ez jut eszébe…

    2. a bejegyzés értékét csorbítja továbbá, hogy nem a kajakosok valóban nagyszerű sikere miatt került megírásra ez a poszt, hanem hogy a focit szerető társadalomba, meg úgy az elmúlt két hétben eggyé érő nemzetbe még egyet jól bele lehessen rúgni.

    De majd ha az olimpiai aranyérmek után is születnek elismerő írások, akkor talán hamut szórok a fejemre.

  4. Na, ebben nagyon igazat adok, Tibor bá! Több elismerést a kajak-kenunak, kevesebb hisztit a focinak!

    (Ezzel együtt azért én örülök annak is, hogy több évtized után végre összejött egy versenyképes, futni, focizni tudó válogatott.)

  5. 4:

    Itt valamelyest magyarázzák a különbséget:
    http://index.hu/tech/2016/06/28/foci_vizilabda_olvasottsag_magyar_sikerek/

    TV műsorokban is láttam már keresni annak az okát, hogy a foci miért mozgatja meg ennyire a világot, de bármi is a magyarázat ez van. Emögött nem politika és nem médiabefolyás áll, a média egyszerűen azt közvetíti, ami érdekli az embereket. Sulykolhatná a média mondjuk a vívást, az nem hozná így össze az embereket. Az angoloknak is vannak nagy sportsikereik idén is, mégis most a focit fogják ízekre szedni. Ott fordított az előjel, de érdekes módon ez is ugyanúgy érdekli az embereket.

  6. Voltak olyan hangok, amik az Aranycsapathoz hasonlították a mostani válogatottat… Az Aranycsapat fű alatt bujkálva jött haza a VB “csak”
    ezüst éremmel! Nagyon igaz Tibor bá, ebben az országban valami (hú, de sok minden)nagyon nem stimmel!

  7. Azt szerencsére megszoktuk, hogy a vizes sportokban jók vagyunk.
    Szinte már természetes.
    De hogy a fociban megint bejutottunk a “nagyok közé” az azért nagyobb durranás és szélesebb tömegeket vonz.

    Egyébként az igaz, hogy nagyobb felületet kaphatott volna a moszkvai verseny is… De érzem, hogy abban is talátak volna kivetnivalót a fanyalgók, hogy nem is igazán nagy verseny, meg hogy fújj Oroszország meg minden…

    De az éremtáblázat nem rossz !

    Hely ………. Ar. Ez. Br. Össz

    1. Magyarország 6 5 6 17
    2. Oroszország 4 2 2 8
    3. Németország 2 5 1 8
    4. Csehország 2 1 1 4
    5. Új-Zéland 2 1 0 3
    6. Dánia 2 0 1 3
    7. Kanada 2 0 0 2
    8. Szlovákia 2 0 0 2
    9. Lengyelország 1 2 1 4
    10. Szerbia 1 1 3 5
    11. Ausztrália 1 1 0 2
    12. Románia 1 1 0 2
    13. Ukrajna 1 1 0 2
    14. Brazília 1 0 2 3
    15. Nagy-Britannia 1 0 2 3
    16. Fehéroroszország 0 4 4 8
    17. Bulgária 0 2 0 2
    18. Franciaország 0 1 2 3
    19. Portugália 0 1 0 1
    20. Svédország 0 1 0 1
    21. Spanyolország 0 0 2 2
    22. Kuba 0 0 1 1
    23. Litvánia 0 0 1 1
    24. Dél-afrikai Köztársaság 0 0 1 1
    Összesen 29 29 30 88

  8. A foci sokkal könnyebben vizualizálható és mediatizálható, mint a vizisportok; több és nagyobb hirdetési felület értékesíthető. Nem csak a pályán, hanem egyfajta szimbolikus térben is zajlik; minden meccsnek van előzménye és utóélete. A játék egyben erős üzenethordozó közeg.
    Igaz, hogy csak a labdát kell rúgni, de azért a játék alapja a test–test elleni kűzdelem, mint a gladiátoroknál. A játékidő nem túl rövid, kb. olyan hosszú, mint egy film; a végeredmény pedig nehezen megjósolható; maga a játék tele van meglepetéssel.
    Nem utolsó sorban pedig mindenki ért hozzá.

  9. A média szerepe? Nos, mindenki lebecsüli. Ezért profi, úgy befolyásol, hogy nem is tudsz róla. — Hülyéskedésből egyszer valaki megkérdezte a Young & Rubicam igazgatóját, lehetséges-e, hogy egy csimpánzt válasszanak meg az USA elnökének. Mr Young így válaszolt: természetesen lehetséges, de nagyon sokba kerülne. Szóval okos tojás Keltafan, vond le ebből a tanulságot.

    8:
    Köszi, hogy összeszedted az éremtáblázatot. Ennek fényében még sokkal “furcsább” ez a csend. Ennyi országot magunk mögé kényszerítve napokon át dicshimnuszokat zengenek egy győzelem, két döntetlen és egy vereség után. –
    9:
    Valamint a foci + borsodi = összehozott nemzet.

  10. 7:

    Szerintem inkább az a gáz, hogy ezüstéremmel bujkálniuk kellett…

    10:

    Ha úgy lenne ahogy írod, akkor az egész focit a média építette fel az elmúlt 150 évben. Én azért ezt kétlem. Vajon miért érdeke a médiának vagy épp a hatalomnak épp a focit felemelni? Ha ezen múlna, akkor nekik bármit jó lenne felemelni, és ugyanúgy befolyásolhatnák azon keresztül a tömegeket, és akkor abban akarna mindenki jó lenni.

    A magyar válogatott dicshimnuszához az is hozzájárul, hogy olyanokat előztek meg (13-ok lettünk), akik sokszorosát keresik, sokszorosába kerülnek klubjaiknak, tehát ez egy kicsit a legkisebb herceg győzelme.

  11. 10: Média.

    Én levontam. És örülök annak, hogy végre nem “Lelőtte”; “Elvágta a torkát”; “Felgyulladt” típusú rendkívül demotiváló híreket közöl a média, amik levisznek az életről, hanem olyanokat, amik inspirálnak, jókedvre derítenek, erőt és hitet adnak. Szerintem ez jó.

    A média egyébként 90%-ban katasztrófákról tudósít, és hogy mi nem működik, azt meg szinte sose nagyítja fel, ami jól megy. Mert ez nem eladható. Ez nem jó.

    Nemrégen olvastam, hogy volt, aki pozitív hírekből akart egy sajtóterméket csinálni, de abba kellett hagynia, mert nem volt rá kereslet.

    Szóval szerintem is van baj az emberekkel, amikről nagyrészt a média tehet, de ellentétben veled azt gondolom, hogy nem azokkal van probléma, akik képesek mosolyogni és lelkesedni, hanem azokkal, akik – amikor lehetne örülni – inkább hisztiznek és zúgolódnak.

  12. 13:

    Miért vesz a kezébe az ilyen tollat?
    Nem tudom hogyan lehet megállapítani egy csapatról, hogy a leggyengébb volt-e, de Ausztria a selejtezőcsoportját megnyerve (veretlenül egy döntetlennel) jutott az EB-re a második kalapból.
    Az Izland elleni öngól ha nem rúgja be a hátvéd, akkor berúgja Böde, szerencsétlen védő megoldhatatlan helyzet elé került. Ráadásul ez az amatőr Izland kiütötte a végső győzelemre is esélyes 55 milliós Angliát.
    Portugáliát hasonlóan lehúzza, vagyis az összes csoportellenfelünket leminősíti azért, hogy kisebbítse a magyar érdemeket, holott a C csoport mellett a miénkből jutott két csapat is a legjobb 8 közé.

    Ilyen szakértelem után próbálja a Belgium elleni meccset elemezni, amivel így már természetes, hogy bakot lő.

    Ilyen az, amikor mindenáron politizálni akar valaki, olyasmi kapcsán, amihez lövése sincs…

  13. Engem az a médiacsend szomorít el nagyon, ami a parasportolók esetében látszik. Ők aztán igazán méltóak a tiszteletre, de sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapnak megbecsülést.

  14. 14. Vasgerinc

    Bartussal nem kell foglalkozni.
    Ő nem csak Orbánt utálja, hanem mindent ami magyar.
    Díjakat kap a Soros Alapítványtól, tehát megrendelésre is gyűlöl.
    Az ő újságja hozta le a “magyar genetikusan alattvaló…” cikket is.

  15. 15. Ivett,
    A parasport a legújabb kor kitalációja, és valljuk be; a hősökre áhitozó tömegnek nehéz egy rokkant emberre, mint példaképre tekinteni. Nem valószínű, hogy a mai kor embere erkölcsileg azon a szinten áll, hogy őszintén tisztelhessen egy mozgássérültet – még médiasztárként sem.
    A dolog pont annyira megcsinált, mint pl. a Gay Pride meleg méltóság menet.

  16. 17: Tiltakozom!

    A parasport arról szól, hogy sérült emberek kihozzák magukból a maximumot, és ép testűek számára is elismerésre méltó teljesítményt nyújtanak. Méltán lehetnek példaképei bárkinek azzal, hogy tökéletlenségükkel együtt tesznek valami nagyot.

    A gay pride viszont arról szól, hogy beteg vágyakkal megvert emberek engednek a rossz késztetéseiknek, és ezt még büszkén világgá is kürtölik. Undorító az egész. Semmi köze a kettőnek egymáshoz.

  17. Csak ismételni tudom a korábbi hozzászólásom:

    1. A foci a legkönyebben elérhető, megérthető, játszható, közösségépítő játék.
    2. A foci a legnagyobb számú sportoló által űzött sport, szerintem csak Magyarországon több futballcsapat játszik versenyszerűen, mint ahány kajak – kenus van az országban.
    Nem ugyanaz 0,5 mrd ember kedvenc világvetélkedőjében meccset nyerni,mint 50.000 bennfentes sportoló között elsőnek lenni.
    3. A fociban a legnagyobb az előfordulása a papírformától eltérő végkimenetelű játéknak, így mindig van esély mindenkinek. Az hogy a magyar kajak-kenusok elsők az éremtáblázaton már tudott volt előtte is, 20 éve is, 40 éve is, az volna a váratlan ha nem így lenne.

    4. A magyar belga tanulságait számos kiváló elemző írás levonja, köztük azt is, hogy miért is mit rontottunk el (a játékosok és az edző is). A közönség részben annak volt hálás amit előtte átélt, részben annak, hogy a csapat nem adta fel az utolsó percig sem. Úgy buktunk el mint Zrínyi, Szondi stb. ami a magyar népléleknek különösen felemelő (noha értelme nem sok van), igaz a biztos vereség tudatában legalább jól hangzik.

  18. Igen, és több elismerést a gombfoci, testépítő, és fitness világbajnokainknak is!!

    A fentieket nem viccből írom, vannak ilyenjeink, de nem hiszem, hogy név szerint sokan meg tudnak közülünk egyet is nevezni, és ezt nem gondolnám bajnak. A kajak-kenu, akárcsak a fentiek nem köt le saját jogon senkit, szórakoztató értéke a nullához közelít, ha nem lenne olimpiai sportág, senkinek eszébe nem jutna nézni, betehettem volna példának a gombfoci mellé. Ezért nem is értem a felvetést, hogy miért is baj az, ha a kutya se foglalkozik egy unalmas sporttal békeidőben?

  19. Szívesen állítanám, hogy innentől minden másként lesz nálunk, ám legyünk realisták: egy győzelem, két döntetlen és egy vereség egy kontinenstornán akkor sem lehet sorsfordító egy nemzet életében, ha történetesen közel fél évszázadig vártunk arra, hogy egyáltalán eljusson a csapat egy ilyen nívós sporteseményre. Az első mérkőzés után azt nyilatkozta a miniszterelnök, hogy focilázban ég az ország, ám ennél többről volt szó. Az osztrákok legyőzése után gyakorlatilag őrületté fokozódott az a hihetetlen várakozás, ami a kontinenstorna előtt alakult ki. Ezt követően lényegében Gera Zoltán kisujja vagy Szalai Ádám haja jobban érdekelte a magyarokat, mint Portik Tamás vallomása, a liget projekt és a britek kiválása az EU-ból együttvéve.
    http://szeka.blog.hu/2016/06/28/mi_valtozik_az_eletunkben_miutan_szamunkra_veget_ert_a_foci_eb

  20. 17. Mvm9
    “15. Ivett,
    A parasport a legújabb kor kitalációja, és valljuk be; a hősökre áhitozó tömegnek nehéz egy rokkant emberre, mint példaképre tekinteni. Nem valószínű, hogy a mai kor embere erkölcsileg azon a szinten áll, hogy őszintén tisztelhessen egy mozgássérültet – még médiasztárként sem.
    A dolog pont annyira megcsinált, mint pl. a Gay Pride meleg méltóság menet.”
    Bizony hősök. Én nem nyilatkoznék így a mai ember erkölcsiségéről, amellett a média épphogy sokat tehetne érte, hogy aki nem érzi át, az is tudjon róla, mekkora teljesítmény sérülten nemcsak karbantartani magát, de teljesítményt is kihozni. Nyilván nem komplett sportközvetítésekre gondolok, de a hírek közt kellene szerepelni ezeknek az eredményeknek is, ill. anyagilag is hasonlóan kellene támogatni őket, mint más sportolókat. A focisták meg kifejezetten túlárazottak, sajnos nemcsak nálunk, de nálunk még vérlázítóbb az alacsony bérek miatt.
    Ami a melegeket illeti: privát ügy, nem kell reklámozni, tehát a menet egy marhaság, amit viszont Ábel ír, hogy “beteg vágyakkal megvert emberek engednek a rossz késztetéseiknek” ez nyilván egy bigott hozzáállás, nem tehetnek arról, hogy azonos nemű emberhez vonzódnak, és miért ne találhatnának párra a hozzájuk hasonlók közt, miért kellene, hogy elnyomják a szexuális vágyaikat, ha van hozzá hasonló érdeklődésű ember? Csak maradjon a dolog a négy fal közt, a szexualitás magánügy. De nagyon nem szeretem, ha valaki gyűlöli a melegeket, amikor nem tehet róla, hogy az, és nem is árt vele senkinek. Értem én, hogy túltolja a média mostanában, de erről nem ők tehetnek, a legtöbb melegnek ez szerintem kontraproduktív.

  21. 19-23.
    Egy kisportolt kosaras, focista, vagy autóversenyző lehet példakép, egy végtagok nélküli parasportoló pedig az akaratereje miatt csak nagyon áttételes értelemben – vagy sehogy. A görögök sem rendeztek paralimpiát.

    23.
    “miért kellene, hogy elnyomják a szexuális vágyaikat, ha van hozzá hasonló érdeklődésű ember?”

    Ezek szerint a pedofilia is elfogadható számodra, ha közös az érdeklődés vagy meg van a motiváció – és nem lenne büntetőjogi kategória?

  22. 15:

    Óriási sportértékkel bír, ami véghezvisznek, de az embereket természetszerűleg a csúcsteljesítmény érdekli. Amikor Zlatan Ibrahimovics azt mondta, hogy a női focit azért nem nézik, és azé rt keresnek kevesebbet, mert az embereket a csúcs érdekli, meghurcolták (Svédországban ez nem meglepő), de igaza volt.
    Alex Zanardi Indycar bajnok súlyos balesetet szenvedett, amputálni kellett két lábát, majd néhány év múlva olimpiai aranyat szerzett kerekesszékes versenyben. Valami van az ilyen emberekben, ami méltóvá teszi őket az elismerésre.

  23. 24: Nekem egy parasportoló legalább olyan jó példakép, mint egy olimpikon. Hagyományos élsportoló már biztosan nem leszek, de mozgássérült még lehetek. És a tökéletlenségemből meg kell tanulnom kihozni a maximumot, amiben jó példát mutatnak.

    De a homoszexuális-pedofil párhuzam telitalálat.

  24. 13. – Imy66!
    Köszi, hogy belinkelted Bartuseket. Ilyen alapos és cáfolhatatlan elemzést csak külföldön élő magyar írhat. Én nem külföldön élek. 🙁 — Különben nem vagyok Bartus hívő, mert meglátásainak 80 százalékával nem értek egyet, de-de-de ez nem jelenti azt, hogy csípőből mindent el kell utasítani, amit ő ír. — Tisztelt Faszok, akik most készültök neki esni a torkomnak, mert az első bekezdés után már nem láttatok, nem hallottatok. Olvassátok el még egyszer: Nem vagyok Bartus hívő, mert meglátásainak 80 százalékával nem értek egyet, de ez nem jelenti azt, hogy csípőből mindent el kell utasítani, amit ő ír.

  25. 15:

    Óriási sportértékkel bír, ami véghezvisznek, de az embereket természetszerűleg a csúcsteljesítmény érdekli. Amikor Zlatan Ibrahimovics azt mondta, hogy a női focit azért nem nézik, és azé rt keresnek kevesebbet, mert az embereket a csúcs érdekli, meghurcolták (Svédországban ez nem meglepő), de igaza volt.
    Alex Zanardi Indycar bajnok súlyos balesetet szenvedett, amputálni kellett két lábát, majd néhány év múlva olimpiai aranyat szerzett kerekesszékes versenyben. Valami van az ilyen emberekben, ami méltóvá teszi őket az elismerésre.

  26. 27: Nem érdekel a TV foci, de a magyar meccsekbe belenéztem, és ritka jó játékot láttam tőlük. Portugáliával egy nagyon szép, élvezetes meccset játszottak. Az is igaz, hogy nagy szerencséjük volt az ellenfelekkel, de amit ez a Bartus írt, az gyomorforgató, ilyen emberektől megvonnám az állampolgárságot, és be sem engedném az országba – hintse máshol a mérgeit. Mondom ezt annak ellenére, hogy ezt az ész nélküli foci mámort majomkodásnak tartom.

  27. 27. Tibor bá’

    “…de ez nem jelenti azt, hogy csípőből mindent el kell utasítani, amit ő ír.”

    Igaz… A kötőszavak és a pontosvesszők valóban megállják a helyüket időnként.
    Tudom, kevesen tudnak olyan jó szaftosan patásorbánozni, mint ő, ezért egyeseknek nehéz könnyű szívvel lehúzni a WC-n, ahová való, de szerintem, ha valakiről meg lehetne mintázni a hazaáruló szobrát, akkor bajosan lehetne jobb modellt találni Bartusnál.

    Egyébként a “cáfolhatatlanságra” olvasd el a 14-es hozzászólást Vagerinctől… Bizonnyára elkerülte a figyelmedet, különben nem írtad volna hogy “cáfolhatalan”…

    Bartus a dolgát végzi, és őt meg olvasóit nem érdekli a foci.
    A lényeg, hogy minden alkalmat megragadjon egy kis magyarfikázáshoz.

  28. 28:
    Megtennéd az én kedvemért, hogy beidézel egy “gyomorforgató” mondatot?

    29:
    Bartus most magyarfikázást nem írt. Különben ez alkalommal minden egyes megállapítása abszolút megállja a helyét. Persze kritikát elfogadni sose volt könnyű és kell hozzá némi intelligencia is. 🙁

  29. 30: “Különben ez alkalommal minden egyes megállapítása abszolút megállja a helyét.”

    A focicsapatokról szóló elemzéshez nem tudok mit mondani, de ehhez az “Orbán, foci, hajrá magyarok” háromszöghöz hasonló dilemmákat fogalmaztunk meg korábban néhányan, amit most Bartus.
    Erre megkaptuk, hogy nem is vagyunk magyarok.
    Tény, hogy Orbán nagyon ügyesen zongorázik a magyarok érzelmi húrjain, a focit nem csak azért tolja, mert személy szerint kedveli, hanem mert egy lehetőség a “nemzeti egység” megteremtésére, ahogy most ezt tapasztalhattuk is. Aki nem drukkolt a magyar csapatnak, az a nép ellensége.
    Máris hasznosultak a “focimilliárdok”.

  30. 30, Tibor bá”

    “Különben ez alkalommal minden egyes megállapítása abszolút megállja a helyét. ”

    Kivéve hogy az “amatőr” Izland elég szépen teljesít, most ütötte ki az angolokat, meg “gyenge teljesítményű” Portugália, aki szintén nyolcaddöntős, miután legyőzte a horvátokat… Egyedül az osztrákok estek ki előttünk… (Bár ők is csoportelsők voltak a selejtezőben.)
    Bezzeg, ha az a kapufa bemegy az első fél percben…

    Ez viszont tényleg egy higgadt, objektív, visszafogott, és érzelmi töltésektől mentes tényszerű megállapítás:

    “Amiről beszélni érdemes, az a “futballöröm” jelensége, ami magával ragadta az Orbán-rendszer ellenzékét is, amely ezzel a tiszavirág életű boldogsággal el is adta magát lelkileg a rendszernek.”

    Ez is egy totálisan helytálló megjegyzés… Nem csak az rendszer támogatói hülyék, hanem az ellenzék is:
    “A rendszerrel nem szimpatizálók ehhez csatlakoztak ostobaságukban, miután nem vettek észre semmit abból, ami itt zajlik.”
    Tipikus mindenki hülye, csak én vagyok helikopter…

    Nem is értem, hogy miért nem tudott összekalapálni egy tömegpártot…

    Meg azt se, hogy annak mi köze van az országhoz, aki az elitet is hülyének tartja, tömeget is, a kormányt is meg az ellenzéket is…
    Ja, hogy minden oldalon kiszorult? Akkor meg olyan savanyúaszőllős ez az egész…

    Lényeg, hogy Gyuri bácsi időnként értékeli egy-egy díjjal.

  31. Moderátor kerestetik… 🙂
    Köszönöm.

    32: Bartus valóban utál mindent, ami magyar, de néha nem csak hülyeséget ír. Csak az a baj vele, hogy az ember megcsömörlik a sok ocsútól, mire végre találna egy gyöngyszemet.

  32. 33:
    Én nem promótáltam Bartust, és már évek óta nem olvastam tőle semmit, de Imy66 belinkelése telitalálat.

  33. Úgy tűnik hogy Orbán eltalálta hol kell tökön ragadni a választók jelentős részét. A stadion építések tömkelege, és a foci istensége látszólag összeforrasztotta a nép jelentős részét. Ezt sajnos nem egy kiemelkedő eredményekkel rendelkező, erős gazdasággal, kiváló mezőgazdasággal működő országban éltük meg, mely sebezhetetlenül halad előre az egyre viharosabb világgazdaság tengerén. Persze legyünk büszkék az eredményeinkre, a cirkusz láza (ideig-óráig) feledteti a bajokat. Cirkuszt és kenyeret a népnek.

  34. Az a baj Bartussal, meg Dániel Péterrel, meg Szanyi Tiborral (csak hogy néhányat soroljak, akiket a hét elején szerencsém volt olvasni), hogy azzal, hogy ilyen fikahadjáratot indítanak – egyébként teljesen vállalhatatlan módon – olyan emberek ellen, akik igazából csak teszik a dolgukat (fociválogatott), hogy amikor Orbánnal szemben fontos kérdésben tényleg szükség lenne erős ellenvéleményre, amikor tényleg lenne valóságalapja a vádjaiknak, akkor szimplán ki fog állni a Fidesz egyik senkije, beidézi ezt a néhány sort, és már rohadtul nem arról lesz szó, hogy mit lopott a kormány, hanem arról, hogy aki mondta, az hivatásos hőzöngő, aki még a nemzet egységét megteremtő labdarúgó-válogatott sikerének sem tud örülni.

    Summa summarum:
    Bartus vagy egy Orbánék által fizetett provokátor, vagy egy hülye, aki a saját erkölcsi tőkéjét éli fel, mert senki nem fog figyelni rá, akkor amikor tényleg igaza lesz.

    És Szanyi meg dettó. Egy kormányra készülő ellenzéki párt (ráadásul bukott elnökjelöltje) saját közösségével szemben nem engedheti meg ezt magának.

    Szóval kéne egy picit gondolkodni a gyűlölködés helyett; és ha majd 2018-ban Bartus, Szanyi vagy Dániel Péter bárkit is nyíltan támogatni fog, jajj, lesz annak a jelöltnek.

  35. 36: “amikor Orbánnal szemben fontos kérdésben tényleg szükség lenne erős ellenvéleményre” … “amikor tényleg igaza lesz”

    Dániel egy óriási seggfej, Bartus (aki szintén seggfej az állandó fikázása miatt, egyszerűen olvashatatlan annak, akibe egy kis magyarságtudat szorult) viszont sok mindenben kifejtette az ellenvéleményét, és sok mindent előre megmondott – csak senki nem figyelt rá, ezért megutálta még Orbán (fizetett) ellenzékét is. Bartus nem hülye, csak teljesen elvakítja a gyűlölet…
    Bartus az okos zsidó, a másik kettő meg hülye zsidó a viccből. 😉

  36. 38. Attila (PV)
    Én is rendszeresen beragadok. Tibor bá’ kap erről értesítést, felesleges ideírni.

  37. 40: Valójában ezek a bejegyzések nem Tibor bá’-nak szólnak, hanem a többi kommentelőnek – “hozzászóltam, csak nem látod…” 😉

  38. Jogos a poszt, az olimpia okán is. A sok évtizedes kudarc után csak lábujjhegyen írom: most kezdődik. Szeretnék hinni benne (igen, a hit, menjek templomba), a csak-a-széthúzás-minden-nap után, egy kis szeglete az összefogásnak, vagy csak végre valami pozitív üzenet a naponta minket elárasztó negatív hatások után. Szokatlan is volt, a megint-negatív hozzáállás szerint megrendezett. Talán. Bízom a gyerekekben, nem becsülném le az utánpótlást, szerintem kaptak motivációt. Belgium 15 éve kezdte, mi az elején járunk (bízom benne, hogy így van). Örülök, hogy ellenük játszottunk, nagyon fontos tanuló-meccs volt: nagyon fontos!

  39. 34. Én meg még soha semmit sem olvastam Bartustól-biztos szart se ér az életem!-de egyetértek, a cikk minden megállapítása “abszolút megállja a helyét”! Megjegyzem, nem is olyan rég, ha autómra nemzetiszínű zászlót raktam volna, kiröhögnek, leköpnek és “mély, turbo, kodó”,hungarista nacionalistának szidtak volna az arcfestéses riások!
    De ha ez kell a népnek,akkor építsünk stadionokat még, a Csapat tagjairól elnevezve…. Hajrá magyarok! 🙂
    11. De az még szagosabb, hogy kiesőket az égbe emelnek, a győztesek meg le se vannak… Lásd a többi sportág érmeseit az EB ideje alatt!

  40. Azért tartom érdekesnek ezt az egész focizós felvetést mert már gyakorlatilag azt elérte Orbán (nagyon ügyesen) hogy ha egy ember fejében meg is fordul ez és le is meri írni, akárcsak egy kommentet vhová, hogy “hé emberek, ébredjetek, azért az EB szereplés hátterében nagyon sok minden ott van” ha ezt pedzegeti vki akkor gyakorlatilag már egy nem fideszes is szétszedi. Egyébként azt nem is értem, h a Török Gábor mit keres az MLSZben, amikor szinte állandó vendég az ATVben, de nem mint kormánypárti vendég.

  41. 34. Tibor bá’

    “de Imy66 belinkelése telitalálat.”

    Amennyiben az öntökölövést annak lehet nevezni, akkor legyen.

    Azt kellene észrevenni, hogy ha ilyen alakok szidják Orbánt, akkor még az ingadozókból is Fidesz-törzstag lesz. ( A Jobbik már túl cuki…)
    Még egy tisztességes ballib is elhatárolódik az ilyenektől… Azért kellett “emigrálnia”…

    Kanadából okádja ide a gyűlölködést, miközben az ország minden szegmensét és rétegét lesajnálja és leostobázza.
    Ha valóban gyengíteni akarná a politikai elitet, akkor azt kellene mondania, hogy Orbán a barátja…

    Egy héten belül megbukna a kormány !

  42. Nem mellékesen: Ez az “európai” bajnokság nem nevezhető európainak, belgának, franciának, stb., mivel a csapatok egy része válogatott színesbőrű. Lassan a teljes francia csapat néger-berber, akik sokkal ügyesebbek, szívósabbak pl. futásban. A saját nemzeti etnikum, mint a magyar ezekkel szemben egyre tehetetlenebb lesz, mivel nyers erőben gyengébbek vagyunk, ráadásul ők még jobb felkészítést is kapnak. Többek között ezért sem tud érdekelni a profi foci. A tendencia az, hogy a világ minden részéről begyűjtik a legjobbakat, egy-két hazait csak mutatóba hagynak, ha hagynak.

  43. Valaki a focit szarja le van aki a kajak kenut, nincs jelentősége. Mindenki azt néz és annak szurkol akinek akar. Kár ezen vitázni.

  44. Tibor bá:

    Nem veszed észre, hogy érvek ellen, érvek nélkül tolod Bartus írásával való egyetértést? Szerinted cáfolhatatlan, holott cáfoltuk, sajnos te csak azért értesz vele egyet, mert a politikát belekeveri és épp azt a részét, amivel te is egyetértesz.

    42:

    Én az olimpián hasonló izgalommal szokta drukkolni akár a vívóknak, úszóknak, bárkinek, de az a helyzet, hogy valószínűleg bármely nemzet elcserélne 5 olimpiai és 5 világbajnoki aranyat ezekből a sportágakból egy labdarúgó EB aranyért (de még az USA is egy Copa Americáért).
    Hogy miért van így, arra nincs 100%-os magyarázat, de azért sok oldalról megközelítették már, és az elvitathatatlan, hogy a labdarúgásban elért eredmény mindig fontosabb a többinél.

  45. 48:
    Basszus, tényleg nem vettem észre. De jó, hogy szóltál. 😀

  46. 24. Mvm9
    23.“miért kellene, hogy elnyomják a szexuális vágyaikat, ha van hozzá hasonló érdeklődésű ember?”

    Ezek szerint a pedofilia is elfogadható számodra, ha közös az érdeklődés vagy meg van a motiváció – és nem lenne büntetőjogi kategória?

    26. Ábel De a homoszexuális-pedofil párhuzam telitalálat.

    Bocs, Tibor bá, ez off topic, de nem én kevertem ide a homoszexualtást, hanem ők.
    A pedofília nyilvánvalóan büntetőjogi kategória, semmi köze az egészhez. Ott van a megrontás is, ami meg korfüggő, mert feltételezhető, hogy a kiskorú nincs tisztában a dolgokkal, nem érett még meg rá. Itt viszont felnőtt emberekről van szó, akik bizonyos szexuális érdeklődéssel rendelkeznek, kölcsönösen. Nem értem, mi ezzel a bajotok. De azt gondolom, veletek felesleges erről beszélni, mert a gyűlöletetek zsigeri, a logikával semmire sem lehet menni.

  47. 45: A 36-osban én is ezt írtam.

    Szerintem ez a megközelítés cáfolhatatlan és kikezdhetetlen, és ezért nem vitázik vele senki.

    De a helyzet az, hogy szerintem itt sokaknak lételeme, hogy maradjon Orbán, mert olyan jó nyafogni és tépni a szánkat. Ha nem Orbán lenne a miniszterelnök, akkor szerinted bárki is linkelné ide Bartust? Aki amúgy szintén ebből él…

  48. 50. Ivett
    A gay pride-osokat én sem tartom normálisnak. A melegek megítélése nézőpont kérdése. Szerintem legitim a vélemény, hogy betegség (bár én nem így értelmezem), még ha ideológiai alapon nem is szabadna ennek nevezni. Azok, akik genetikai okokkal magyarázzák, és szerintük nem döntés kérdése, azok tulajdonképpen a betegség mellett érvelnek. Ez nem jelenti, hogy feltétlenül meg kéne gyógyítani őket, de érthető az ellenállás, hogy ne reklámozzák túlzottan ezt az életformát. Egyébként itt nem volt gyűlölködés, inkább a hetero férfiak jellemzően zsigerből undorodnak ettől. Ha betegségnek tekintjük a homoszexualitást, abból nem következik, hogy jogoktól kéne megfosztani a melegeket. Egy depresszióstól sem vonják meg a jogokat automatikusan.

    A mentális betegekre rá lehet mondani, hogy nem normálisak, tehát eltérnek a normától. Én sem vagyok normális, érzelmi fogyatékosnak tartom magam, és sok szempontból máshogy működik az agyam, mint a többségnek. Sokat kellett változtatnom a mentalitásomon, hogy valamennyire normálisnak tűnjek. Gyerekként nem mindig tudtam, miért bántanak, de hamar változtattam azon a hozzáálláson, hogy a többieket hibáztassam ezért, inkább megpróbáltam beilleszkedni, és nem reklámoztam a torzulásaimat. Hasonló mentalitású közegben inkább elengedtem magam, kevésbé válogattam meg a szavaimat. Nagyon kevés olyan ember van, akit az zavar, hogy a melegek mit művelnek egymással otthon, viszont ennek mutogatása, reklámozása már sokaknál kiveri a biztosítékot. A fojtogatós szex büszkeség menetét is sokan elutasítanák, pedig vannak, akik csak úgy tudnak elmenni.

    „Ezek szerint a pedofilia is elfogadható számodra, ha közös az érdeklődés vagy meg van a motiváció – és nem lenne büntetőjogi kategória?”
    Itt egyszerűen felhívta a figyelmed egy érvelési hiányosságra, amit egy későbbi hozzászólásban ki is egészítettél, bár a telitalálat talán túlzás. Vannak vidékek, ahol a pedofília elfogadott, és a homoszexualitás büntetendő. Nálunk is változik, hogy hány éves kortól szabad szexelni.

  49. 54. Tibor bá’
    Én igazából már megbántam, hogy ebbe a fejtegetésbe kezdtem. Az empátia elsajátításában még kicsit gyerekcipőben járok, és nem gondoltam át rendesen. (a látszat ellenére 8-10 órája írtam, nem háromnegyed órája)

  50. 55:

    Szerintem se gondoltad át, mert töled szokatlan ez a “kegyetlenkedés”, és fura hogy pont a te “tolladbol” olvasok ilyen sületlenségeket…. Ábel, Kalotaszegi és tsai más dio….

    Egyébként tök birom, mikor egy rakás hetero jol kitárgyalja a tutit a melegekröl….. :)))


    Amugy a poszt jo. Hasonloan gondolom én is.

  51. 55:
    Tegnap el voltam foglalva a gépkocsimmal. Nem ültem itt a seggemen. A beragadt hozzászólásodat nem tudtam kiengedni előbb. Ha az időt nem korrigálom akkor hátul csatlakozik, felborítja a számozást, stb.

  52. 57. Tibor bá’
    Nem szemrehányás akart lenni, csak jeleztem, hogy nem háromnegyed órába telt, mire leesett, hogy ez bántó. Az is eszembe jutott, hogy írok neked, nehogy átengedd, és kicsit reménykedtem, hogy nem a sor végére teszed, hátha észrevétlenül megbújik a korábbi hozzászólások között.

  53. 52: “De a helyzet az, hogy szerintem itt sokaknak lételeme, hogy maradjon Orbán, mert olyan jó nyafogni és tépni a szánkat.”
    Ez mekkora egy baromság. Neked lehet hogy szükséged van Orbánra, mert hozzászólásaid rendre azt tükrözik hogy igenis zsigerből fidesz szimpatizáns vagy. Sokan mások nem így vagyunk vele. Szomorú ezt tapasztalni hogy léteznek ilyen szélsőségesen elvakult emberek, akiknek a rideg valóság ennyire nem jön le és a tények (NEM a TV2) ismerete sem győzi meg arról hogy mi zajlik. Már említettem Berlint a II.VH. vége felé, ezért nem ismétlem. Egyszerűen te is olyannak tűnsz, aki akkor világosodik meg amikor már késő, a sistergő istennyila előtti tizedmásodpercekben.

  54. 59: Aki nem hajlandó olyan szélsőséges, irracionális elfogultsággal gyűlölni a Fideszt, ahogy Te, hanem kiegyensúlyozottan, a visszafogott érzelmei által nem elvakítva szemléli a helyzetet, az szerinted “zsigerből fidesz szimpatizáns” és “lsőségesen elvakult”.

    Elárulom, én 2006-ban még Fidesz szavazó voltam. De azóta sokminden nem tetszik, amit csinálnak. De néhány dolog tetszik. Ha elvakult lennék, mindent utálnék vagy szeretnék, amit csinálnak, csak azért, mert ők a fidesz. Akkor lehet más a politika, ha képesek vagyunk az egyes ügyeket elfogulatlanul értékelni, és nem haragból vagy elvakult rajongásból támadni vagy támogatni mindent.

  55. 60:
    Azért nincs igazad, mert Orbán ezer tette közül 999 ellenünk irányul. Egyes egyedül a “menekültválság” az, amit úgy kezel, ahogy kell, de ezt se az országért teszi, csak véletlenül a saját érdek egybeesik az ország érdekével. Különben, ha te még 2006-ban Fidesz szavazó voltál, akkor Imy megállapítása tökéletes.

  56. 60: “De néhány dolog tetszik.”

    Néhány dolog helyett praktikusabb az összképet nézni.

    Pl. Az utóbbi időben a lakóhelyemen szó szerint megugrott a drága (BMW, Mercedes, Lexus stb) kocsik száma, városi terepjárókból Dunát lehet rekeszteni. Ha csak ezt nézem, akkor a gazdaságunk tökéletesen szuperál, hiszen a’ zemberek egyre szebb és drágább autókat tudnak venni… Ha viszont megnézzük a valós gazdasági adatokat, a helyzet valójában tragikus, abszolút sereghajtók vagyunk az EU-ban, az ide ömlesztett pénz ellenére…

  57. 62: Az összképet akkor kell nézni, amikor az ember négyévente a fülkében leadja a szavazatát. Időközben pedig egyedi ügyek vannak, amiket a saját helyükön kell értékelni, és hangosan tiltakozni vagy támogatni meggyőződésünk szerint. Volt már pár ügy, ahol az elég hangos tiltakozás visszafordulásra késztette a kormányt, de ha ez összefonódik azzal, hogy “mocskos fidesz, mondjon le”, az hatástalanná teszi az egészet. Nem fog lemondani, ő a legitim kormány még két évig, de egyes ügyekben el lehet érni változást érveléssel és nyomással.

    Nekem a menekültpolitikán túl tetszik az is, hogy nem fekszik le a buzilobbinak és következetesen fenntartja a családvédő politikát.

    Sokminden nem tetszik, de ami végképp kiveri nálam a biztosítékot, és lehetetlenné teszi, hogy újra rájukszavazzak, az a földmutyi.

    Szerintem ez kiegyensúlyozott szemlélet. Régen valóban elvakítottak az érzelmek a magyar politikát illetően, de ma már nem tudnak, mert nem olyan erősek. Már az MSZP-t, SZDSZ-t sem gyűlölöm, mint régen. Azért nem szavaznék rájuk, de nem ez határozza meg a hozzáállásomat minden politikai témához.

    De vagytok itt néhányan, akiknél láthatóan beragadt, hogy fúj fidesz, és mindent ehhez mértek. Nevetséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük