Tibor bá blogja (25) Obama nyert

önarcképHallgatva a legfrissebb nyilatkozatokat rá kellett döbbennem, hogy ez a McCain egy politikai analfabéta, egy született lúzer. Micsoda marhaság, hogy gratulál a nyertes Obamának és azt állítja, hogy holnaptól kezdve mindent megtesz vezetésének sikerességéért. Ennek a pasinak elment az esze! Először is ki kellett volna jelentenie, hogy a demokraták csaltak (annak ellenére, hogy a republikánusok voltak hatalmon) és követelnie kellett volna a választások újraszámlálását. Ez lett volna az elvárható minimum. Aztán ki kellett volna jelentenie, hogy Obama egy hazug disznó, és különben se legitim, mert nem azt fogja tenni, mint amit megígért. Egyébként a republikánusok nem lehetnek ellenzékben, mert a haza, vagyis a tényleges amerikaiak nem lehetnek ellenzékben. Végül nem is értem, miért nem szólította fel Obamát, hogy 72 órán belül takarodjon el? Na, mindegy. Szerencsére még nincs minden veszve. Most a republikánusoknak mindent meg kell tenni, hogy Obamának semmi se sikerüljön (az ne rettentse el, hogy beledöglik az ország) és akkor 4 év múlva kijelentheti, hogy Obamának fogalma sincs egy ország vezetéséről, amit viszont ő szívesen megmutatna. McCain azonban minden bizonnyal  nyugdíjba fog vonulni, mert az amerikai nép jelentős többsége – ellentétben velünk – erre a szövegre nem vevő. Ezért nevezik Amerikát a korlátlan lehetőségek országának, minket pedig a korlátolt hülyék országának. — Ja, akinek nem inge…..

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük