Tibor bá’ online
Mint már korábban kifejtettem, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének politikai állásfoglalása előtt fejet kell hajtani. Mondom ezt én, aki 5 év alatt egyetlen egy jó szót nem ejtettem ki a számon vele kapcsolatban. Hogy ennek mi lesz a következménye az ma még nem mondható meg (már a Foreign Affair-ban jelent meg olyan cikk – magyar származású ember tollából – amelyben Orbán „elsöprését” javasolják), de egy biztos, úgy írja le a világ külpolitikáját, ahogy az a mi megfogalmazásunk szerint fennáll. Politikus ilyen őszintén és lényegre törően még nem foglalt állást. Orbán Viktor most vált cezaromániás politikusból államférfivé.
__________________________________________________
__________________________________________________
____________________
„cezaromániás politikusból államférfivé”
Na, azért nem kellene túlozni. 🙂
Orbán okos ember, képes arra, hogy reálisan felmérjen problémákat. Zseniális abban, hogy ráérezzen arra, hogy mit kíván a magyar ‘néplélek’. Kellően fafejű ahhoz, hogy a vélt érdeke megvalósulásáért konfrontálódjon, és kellően agresszív ahhoz, hogy átgázoljon azokon, akik nálánál gyengébbek.
Ettől még nem „igazi” államférfi, és soha nem is lesz. Egy pillanat dicsősége nem írja felül egy egész élet szemetét – legalábbis az én szememben.
Annyi törtét, hogy ebben a pillanatban Orbán együtt menetel azokkal, akik szintén úgy vélik, hogy a menekültek nagyobb veszélyt jelentenek, mint hasznot és ezért az emberiességi elveket félre kell tenni.
Abban teljesen egyet lehet érteni Orbánnal (is), hogy saját hazájából, a magyar néppel szemben, az emberek jelentős többségének akarata ellenére ne lehessen átjáróházat csinálni – csak azért, mert Brüsszelben vagy Németországban pár hájfejű így gondolja.
Ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy Orbán valójában szarik a magyar nép ‘érdekére’, egyszerűen meglátta a lehetőséget abban, hogy politikai tőkét kovácsoljon a menekült-kérdésből, és megállítsa a fidesz zuhanását. És ez sikerült is neki. A pillanatnyi érdeke egybeesik a mienkkel. Viszont ha az EU pénzek függenek majd tőle /amiből a legtöbbet lehet lopni/ , egy szó nélkül végrehajtja majd a brüsszeli utasításokat, bármik is legyenek azok.
1:
Remélem nem akarsz kikiáltani Orbánfan-nek. 😀
Most egy évszázadonként egyszer előforduló témában kimagaslóan helytállt. Ezt azért el kell ismerni.
2: „Remélem nem akarsz kikiáltani Orbánfan-nek”
Tisztában vagyok vele, hogy van az a pénz… 🙂 🙂
Az egyértelmű, hogy számunkra most úgy tűnik, hogy jobban kezelte a problémát, mint mondjuk Gyurcsány tette volna.
De az csak a jövőben derül ki, hogy kinek volt igaza – Orbánnak a kerítéssel, vagy annak ellenzőivel.
Abban a magam részéről viszont biztos vagyok, hogy nem szeretném, ha az a kerítés a nyugati határon is elkészülne… Nem vennék rá mérget, hogy Orbán nem él-e vissza a helyzettel és csinál egy zárt barakkot az országból, ahol aztán haláláig uralkodhat. 2020-tól már nem lesznek EU pénzek „ingyen”, onnantól kezdve mi a haszna a számára az EU tagságnak, a demokráciának (látszatának?) stb.?
Hűha… Tibor bá’, ekkora baj van?
Ha már téged, egy világlátott embert is megvezetett Orbán háborús retorikával épített félelempolitikája, akkor bizony nagy szarban vagyunk.
Éppen tegnap jött ki a hír, hogy 20%-ról 24%-ra növelte a fidesz nevű rablóbanda a népszerűségét.
Az embereknek tényleg nem számít a quaestor botrány, az újabb földmutyi, a mindenkinek csak problémát okozó vasárnapi boltbezárás, az állami mobilszolgáltató 12.3 milliárd forintból történő felépítése közbeszerzés nélkül.
Csak az számít, hogy legyen valami külső csoport, amit lehet gyűlölni és félni tőle. Magyarország megérett a pusztulásra. Ha holnap lennének választások, én is a fideszre szavaznék. Legyen meg nekik a 66 (75? 80?) százalék, hamarabb végezzék el a pusztítást. Esélyt nem látok a felemelkedésre, legalább első sorból követhetem a hajó süllyedését. Már pattog a popcorn a serpenyőben.
Az államférfit azt azért idézőjelbe tenném, de végre elkezdte kimondani azt, amit korábban is tudott!
Viszont sütögeti ő a saját pecsenyéjét, és szerintem egyenlőre a ’18 -as választásokra gyúr, így „csak” egy rafinált politikus, nem államférfi. Szerintem.
Azt meg továbbra is fenntartom, hogy a Fidesz most fogja véghezvinni a saját „neokon ámokfutását” minden következményével, ala „9/11” utáni életérzéssel, miközben direkt hagyták a dolgokat feszülté válni, belső káoszt teremtve, tudatosan ráépülve az előttünk zajló folyamatokra. De majd meglátjuk…!
A „kerítés” viszont kell, de szerintem az is úgy indult, hogy jó biznisz lesz ez pár havernak, aztán szépen jöttek az információk, a megvilágosodás, hogy jó buli, jó buli de itt komolyabb dolgokra is fel kell készülnünk! Mert augusztusban indult Csongrád-, Bács-Kiskun -megye területén zajló GYODA telepítés nyögvenyelősen ment, most meg Baranyában azért eléggé tempós a dolog. Persze belejöttek, stb., de én úgy látom, hogy volt egy „üzemmódváltás” ami kapcsolatban állhat a rádöbbentek dolgokra folyamattal. Na ezeket a dolgokat nem fogjuk megtudni.
4:
Dehogy vezetett meg. Egyszerűen csak örülök annak, hogy véletlenül (?) Orbán érdeke és a nép érdeke egyebe esik (ebben a témában). Ami ezen kívül rendhagyó, hogy meglepő módon Amerika szerepét se fél megemlíteni, és igen, a hülye európai vezetőktől is elhatárolja magát. Hogy ebbe beletörik-e a bicskája, az még nem tudható. Azt viszont el tudom képzelni, hogy Merkelék elgondolkoznak rajta. Végül is elég világosan rámutat Orbán, hogy a Merkel banda és a német nép nem gondolkodik ugyanúgy. Persze majd az is el fog dőlni, hogy megint Románia jár jól a köpönyeg forgatással, vagy inkább mi.
Minden esetre azzal egészen biztos jól járunk, ha Európa felébredéséig a következő 1 milliós sáskahad elkerül minket.
5:
Az egybeeséseket én se zárom ki, de kit érdekel, ha a népnek sötött pecsenyéből a haverjai is esznek.
Jobbiktól senki nem ment el. „Nem baj.” Tibor bá, így hogyan fog érvényt szeretni a militarista siseherad a rendcsinálás legitimációjában?
„Orbán Viktor most vált cezaromániás politikusból államférfivé.”
Tibor bá, Te már előrelátóan a szükségállapot utáni időkre készülsz …. 🙂
1. Observer
„Viszont ha az EU pénzek függenek majd tőle /amiből a legtöbbet lehet lopni/ , egy szó nélkül végrehajtja majd a brüsszeli utasításokat, bármik is legyenek azok.”
Ha az EU-s pénzek érdekelnék, akkor már régen behódolt volna Brüsszelnek. Ő és környezete sokkal jobban élhetne Brüsszel kritika nélküli kiszolgálásából, mint a folyamatos konfrontálódással. Mintaállm lehetnénk IMF-es kölcsönökből, és a végén még meg is koronáztathatná magát…
Elképzelhető, hogy végülis van egy ezen túlmutató koncepciója.
Nyilván ehhez fel kellett építeni egy megbízható hátországot, „mutyizást”, mert nyilván nem Gyurcsányékra kellene bízni a stratégiai ágazatokat, akik viszont valóban Brüsszel kritika nélküli szolgálatában tudnak csak gondolkodni.
Nekem azért Orbánról összességében olyan kép alakult ki, hogy az EU-val szembemenetelés nem csupán belpolitikai hatalmi fogás.
Én kinézem belőle, hogy vannak belső meggyőződései, és ezek mentén gyakran felveszi a csatabárdot, ha lát reményt a jó kimenetelre, kockázatot is bevállalva.
És persze megkeresve azt az utat, hogy ez egyúttal a belpolitikai tőkéjét is növeli, ez kétségtelen.
És gyakran játszik rá arra a szerepre, hogy válsághelyzetekben, fordulópontok körül éllovas legyen, vállalva annak kockázatát, hogy az elején óriási kritikákat kap a konformista többségtől. Hiszen így is indult a pályája…
Egyébként az idő fogja megmutatni, hogy igaza volt, vagy nem. Végül is a népvándorlást megakasztani sehogy nem tudja, amíg az a bizonyos európai közös megoldás meg nem születik, hiszen egyszerűen kikerülnek bennünket, és a verkli megy tovább.
Az ő makacs konoksága lehet, hogy Magyarországot megvédi az elárasztástól, de Európát nem.
De a helyzet ki fogja forrni magát. Vagy a befogadáspártiaknak lesz igaza, és a migránshullám magától lecsillapodik és elfogadható szintre süllyed, vagy olyan problémák és feszültségek alakulnak ki, hogy a liberális nyugati kormányok is megijednek, és belátják, hogy ez így nem mehet tovább, bizony le kell zárni a külső határokat, mert így bezúdul Európába a világ minden nyomorultja, és elsüllyedünk a népek tengerében és a káoszban.
Orbán nyilván az utóbbi forgatókönyvre játszik, és ha ez fog bekövetkezni, akkor az EU is kénytelen lesz rehabilitálni…
Azt becsülöm mostani szereplésében, hogy nem áll be a sorba. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a nyugati politikusok olyan vakok lennének, hogy ne látnák a veszélyt, de túl gyávák ahhoz, hogy szembeforduljanak az eddigi elvekkel, elvárásokkal.
Azt is látniuk kellene pedig, hogy ha bekövetkezik egy káosz, összeomlás, akkor reményük sem lesz a hatalom megtartására, hiszen nyilvánvalóvá válik vétkességük, el fogják söpörni őket… Miben bíznak?
Én őszintén szólva még a válságövezetek segítésében sem bízok igazában, annyi pénz nincs a világon, amivel minden nyomorövezet stabilizálható lenne, az egyszer átszakadt gát meg kitaposott út a világ minden nyomorultjának, akár háborús menekült, akár nem. Szerintem a fizikai határ kiépítése és védelme nem lesz megkerülhető.
9.Attila (PV)
„Ha az EU-s pénzek érdekelnék, akkor már régen behódolt volna Brüsszelnek. Ő és környezete sokkal jobban élhetne Brüsszel kritika nélküli kiszolgálásából, mint a folyamatos konfrontálódással.”
Kicsit vissza kéne idézned a múltat, mert korábban is az EU-s pénzelvonás belengetésekor fejezte be a „szabadságharcát”.
Gondolod, hogy a holdudvar nem érdekelt az EU-s pénzek elköltésében?
A konfrontálódás meg főleg belföldre szól.Hogy még egy ciklus legyen a „tűz” közelében.
Meg kéne nézned, hogy mennyire más volt a külföldi és a belföldi kommunikáció, tipikus kettős beszéd.
9: „már régen behódolt volna”
Talán nem titok, de már régen behódolt…
Figyeld meg – megy a csinnadratta a hazai közönségnek (fujj EU stb.), emellett kifelé nyilatkozza, hogy persze, csakis ez EU-n belül van jövőnk, ha meg az orrára koppintanak, azonnal meglépi, amit követelnek tőle.
Eddig kivétel nélkül minden ügyben visszakozott!!! Nem igaz, hogy nem látod. /Az más kérdés, hogy úgy lavírozik, hogy csak a mindenképpen szükséges minimumot kelljen hátrálnia – de attól még meghátrál./
Tibor bá, 120 évig kell élned, hogy bölcs légy… A menekültek kiokosító utikönyvét Soros adja ki. A menekültek ellen Európa Végvárát épító Orbánt Soros indította el pályáján…
A Rócsildok óta emlegetik a módszert, hogy egy általuk mesterségesen keltett konfliktus mindkét harcoló felét ők finanszírozzák. Bárki győz, nekik győz.
HA jobban megnézzük, a harci retorika és a tények nem fedik egymást. OV látványosan kerítést épít és emlegeti, hogy ő betartja a schengeni egyezményt, de nem tartja be. Továbbra sem regisztrálunk minden menekültet, ugyanúgy átnyomjuk őket az osztrákokhoz, mint a szerbek és a horvátok hozzánk, de szóban keménykedünk. Elértük a világsajtóban a menekültekkel kegyetlenül bánó szörrnyetegek képét, ami még terrortámadásokat szülhet, pedig nem is bántjuk őket igazán. A keménykedéshez a röszkei csatához akár OV szolgálatai is küldhettek provokátorokat, mert neki kellet tbefelé és kifelé a hős végvári vitéz imázsát felmutatni. Hogy még Orbángyűlölő Konrád Györgyök és Tibor bák is lelkesen felesküdjenek a diktátorra…
A szerbek konzekvensen azt mondják, amit csinálnak, átengedik a menekülteket, mi is átengedjük, de közben azt álljtjuk, hogy nem.
Brezsnyev meghívja Zsivkovot, Csauseszkut és Kádárt magához. A székeikre láthatóan rajzszögeket tesz, aztán hellyel kínálja őket. Zsivkov úgy tesz, mintha nem látná, beleül és felszisszen. Csau látványosen lesepri a szögeket és leül. (ki is végezték…) Kádár, amikor senki nem látja, lesepri a szögeket, gyorsan leül, aztán felszisszen… 🙂
https://www.facebook.com/mars.hungaricus/posts/1698018837136916
Ferenchegyi Endre kommentárja: „Vagyunk néhányan magyarok, akik 20 (vagy inkább 10-12-16) éve szeretnénk szimpatizálni a Fidesszel, de 27 éve nem igazán megy, minden részleges eredménynek tűnő fordulat ellenére. Van, hogy tapsolunk, elismerően bólintunk, és általában véve elégedettebbek vagyunk, mint a hasonlíthatatlanul groteszk Gyurcsány, Medgyessy vagy Horn idején.
Azonban a politikában a két szembenálló oldalt megint (még mindig és újra és folyton) két barátságtalan erő mozgatja. Az álmokat belénk szuggeráló média célja, hogy a viszonyításnak e két, felszínen nagyon más erő között kelljen lezajlania. Az egyiket (Fidesz) azért támogatjuk inkább, mert jobbnak, „nemzetibbnek” tűnik, mint a másik (balliberálisok) – és ez így is van, a kommunikációjuk erről szól, és ők azok, akik egy relatív stabilitást kölcsönöznek a térségnek, akik nem szólják le minden nap a magyarokat, akik nekünk tetsző dolgokról beszélnek, és valamivel inkább tesznek is. Azt, hogy őket nagyszerűnek érezzük, az is biztosítja, hogy válságos helyzetek idején megmutatják nekünk a Gyurcsány Ferenc nevű hivatásos bohóc fejét, aki éppen mindig a legabszurdabb dolgot cselekszi, amit csak ember el tud képzelni.
Más oldalról viszont a képernyőn olyan narancssárga-párti véleményformálók, stratégák és politikusok jelennek meg, akikre a dzsúz hasonlat más szempontból is illik (a narancssárga nem túl hagyományos nemzeti szín Magyarországon, szimbolikusan csupán a „magyar narancsra” utaló irónia kapcsán tudjuk a kommunizmus-ellenességhez kötni). Szokták mondani, hogy a Fidesz kampányát, imázsát és kommunikációját Norman Finkelstein irányítja, hogy a Likud, amelynek az elnöke Netanjahu, a Fidesz izraeli testvérpártja.
Mindezt csupán bevezetőképpen írom egy olyan cikkhez, amelyben a téma érzékeny volta ellenére van igazság. Ebben a cikkben van néhány újabb figyelmeztető jel arra nézve, hogy ami most – az egyébként a közel-keleti térsében létrehozandó Nagy-Izraelt célzó népátköltöztetés kapcsán – Magyarország és Európa címén a médiában folyik, az a közvéleményben egy Izraellel való szolidaritást célzó kommunikációs bomba is egyben.
Nem hiszik? Én sem szeretném, de nem tudok nem gyanakodni. És miközben a Migration Aid hordáival szemben a kormánynak tapsol, hogy végre magyarpárti és tökös, azért közben mindenki szárazon tarthat az elméjében egy helyet a jogos gyanakvásnak, mert bármennyit is tesz „értünk”, azért ez nem egészen a mi kormányunk. Sajnos.”
6.
A demográfiai bombát hogyan lehetne szerinted hatástalanítani?
Gondolok a kivándorlás és az elöregedő társadalom által okozott problémára, azaz egyre kevesebb adófizetőnek kell egyre több emberről gondoskodnia.
A sáskahad ugyan általam nem pontosan ismert arányokban, de tartalmaz művelt, képzett szakembereket is. Például orvosokat, mérnököket, informatikusokat is. Olyan szakembereket, akik munkájára égető szükségünk lenne, hogy a mi korosztályunk is kapjon nyugdíjat, egészségügyi ellátást, a gyerekeink pedig oktatást.
Az a baj, hogy fogalmunk sincs, hogy milyen erőtérben, és milyen kanyargós úton lehet eljutni ‘A’ pontból ‘B’-be… például Orbánnak, ha lenne ilyen stratégiai célja.
Jelen pillanatban csak az tűnik egyre valószinűbbnek, hogy az európai elit kontrollálatlanul, a schengeni-szabályok hallgatólagos feladásával szeretné beönteni fiatal iszlamisták millióit Európába; Orbán pedig semmi mást nem tesz, mint hogy komolyan veszi ezeket a határvédelmi szabályokat, és megpróbálja betartatni azokat.
Jól látszik ez az európai szándék, a Horvátország irányába elhangzó ejnye-bejnye, és ugyanakkor a magyar schengenihatár-védelemre zúdított össztűz miatt.
Orbán Viktor nem kispályás játékos; de az, hogy mekkora államférfi, és miben egyezik a stratégiai célja Magyarország érdekeivel, csak utólag, történelmi távlatból állapítható meg. Egy biztos; az áruló Gyurcsányi meg Schiffer-félékkel ellentétben ezt a feladatot komolyan veszi.
17: „tartalmaz művelt, képzett szakembereket is. Például orvosokat, mérnököket, informatikusokat is” 🙂 🙂
Akik azért annyira nem műveltek az internet világában, hogy az életrajzukat elküldjék az ilyen szakmában embert kereső cégeknek, és úri módon, meghívólevéllel, repülőn érjék el a célországot.
De ha úgy is lenne, ahogy gondolod – mi a szarért jönnének hozzánk, amikor a MI informatikusaink, mérnökeink, orvosaink is húznak el nyugatra a jobb fizetésért??? Majd ha versenyképes bérek lesznek itt is /vagyis soha/, na akkor lenne realitása szakképzett embereket befogadni. De ha azokat elkezded kiválogatni, az bizony diszkrimináció a javából – mert ugye a kecskepásztornak is „jár” a jobb élet, nem csak az informatikusnak.
17: Nekem három gyerekem van. A demográfiai problémára ez az egyetlen megoldás, kombinálva azzal, hogy lejjebb adjuk az anyagi igényeinket, és hajlandóak vagyunk dolgozni idősebb korban is, ha kell.
A muszlim bevándorlók gyerekei engem nem fognak eltartani, ha mégoly képzettek is. Örülhetek, ha a gyaur adó beszedésével megelégszenek, és meghagyják az életem.
19.
Az amúgy megvan, hogy Szíriában háború zajlik?
Megnézném, amint önéletrajzot küldözgetsz a romokban álló házadból, a rég nem működő infrastruktúrát (áram, internet, posta, úthálózat) használva.
Ők nem akartak eljönni. A földönfutók nagy része ún. belső menekült, azaz Szíriát nem hagyta el, hanem vidékre/rokonokhoz/barátokhoz menekült, országhatáron belül.
Akik nem tudtak, azok mentek a szomszéd országokba, de 2-3 év dekkolás után az ellátás hiányaival (például törökországi túlzsúfolt táborok) mindennap küzdve türelmüket vesztették és elindultak jobb életkörülményeket keresni. Ha már elindultak, oda mennek, ahol van valakijük, legyen az egy távoli nagybácsi vagy régi barát és ahol van lehetőség a jobb életfeltételekre.
20.
Németországban, Angliában, Franciaországban elég sok bevándorló él. Nem is hallottam, hogy ott bevezették a gyauradót. Komolytalannak tűnik a hozzáállásod. Ja, vágom: amikor kitör a geddon, majd bevezetik a gyauradót. 🙂
21: „Az amúgy megvan, hogy Szíriában háború zajlik”
Polgárháború…
Az orvosok, mérnökök és az informatikusok felkelést szítottak Asszad elnök ellen. Aztán, mivel nem jött be nekik, most idejönnek Európa nyakára ‘menekült’-ként – Törökországból, Jordániából, stb. Meg csapódott hozzájuk koszovói albán, iraki, afgán, pakisztáni, bangladesi, nigériai, meg talán még marslakók is.
Szóval igen, megvan. 🙂
Azzal amúgy semmi gondom, ha valaki megélhetési okból más országba szeretne költözni, csak hát annak van legális módja is. Pl. vegyen magyar letelepedési államkötvényt… 😉
Ezeknek a szíriai embereknek a nagy része már nem a háború elől menekül, hanem a menekült-táborokból menekül. Iphone-nal a kezében… , ami mondjuk nekem pl. anyagi okok miatt nincs…
A többi náció meg egyértelműen a nyugati szociális ellátásért jön.
23: A minimalista terv, hogy maradjunk ki ebből. Ha másfelé mennek, az már nekünk jó – még ha csak ideiglenesen is.
De mi történik most? Továbbra is özönlenek az országba (európába), csak most egy másik határ felől. A jobboldali média pedig mintha visszavett volna ez ügyben. Vagy a kerítés teljes kiépítéséig még szabad az út?
Az is érdekelne mit gondoltok mi történik a határ teljes lezárásával. Újra értékelik a dolgot és hazamennek? Nem hinném.
Itt próbálnak a belinkelt videón lévő beszéd néhány ellentmondására rámutatni.
http://gepnarancs.hu/2015/09/orban-elete-legzagyvabb-beszedevel-oruletbe-kergette-a-nagykoveteit/#disqus_thread
3.Observer
„2020-tól már nem lesznek EU pénzek “ingyen”, onnantól kezdve mi a haszna a számára az EU tagságnak, a demokráciának (látszatának?) stb.?”
Valós veszély, szeretném, ha nem lenne igazad.
Egyébként lesznek EU-s támogatások, csak sokkal kisebb mértékben.
Tudomásom szerint a mezőgazdasági támogatások (pl. területalapú) megmaradnak.
Persze ez az EU meglétét is feltételezi.
Lehet EU ellenes lenni, de ha az EU megszűnik azt nagyon meg fogjuk szívni (mi is)!
23. Csaba
„Az is érdekelne mit gondoltok mi történik a határ teljes lezárásával. Újra értékelik a dolgot és hazamennek? Nem hinném.”
Nem fognak hazamenni, hanem próbálkozni fognak áttörni a kerítést.
A kibővített kerítést csak emelt szintű élőerő bevonásával lehet kontrollálni, vagy plusz technikai tuninggal.
A teljes déli magyar határ lezárásával Szlovénia, mint egyedüli út Ausztria felé, rákényszerül, hasonló kerítés felhúzására.
Ez után a horvátoknak és a szerbeknek is hasonlóan kell tennie.
Mondjuk sokkal egyszerűbb lenne (és olcsóbb) ezt egy határon megtenni és ezt reklámozni.
Ha a görög határon nem megy (ott pár Törökországhoz közeli szigetet görög szigetet pl.Leszbosz kéne védeni), akkor a görög-albán, görög-macedón és a görög-bolgár határon EU támogatással.
A cirkuszi előadás része egy kmmunikációs stratégiának. Persze, hogy nem ér semmit a kerítés, amely mellett két irányba nincs kerítés, de fel kellett mutatni a röszkei ostromot, a rendpárti közönség EU-szerte fellelkesült és Orbánt éljenez, a kormányok pedig rákényszerülnek a bevámndorlás elleni fellépésre, ha nem akarnak bukni. Vagy buknak és utódaik szigorítanak. És akkor majd leállítják a beömlést kijjebb.
22: Observer:
„Iphone-nal a kezében… , ami mondjuk nekem pl. anyagi okok miatt nincs…”
Okos telefonnal a kezükben.
Ez tényleg szükséges, ha egy szál batyuval a kezében valaki világnak megy.
Egy elfogadható androidos telefon már 40-50000Ft-ból kijön.
De anyagi okokból gondolom lakásod azért van?
Nekik lehet, hogy nincs.
17. Pepó
Elképesztően naiv vagy. Ezek nem a mi nyugdíjunkat kitermelni jönnek ide, hanem azért, hogy minket kiirtsanak, az országunkat pedig átvegyék. Ők nem moralizálnak, csak elpusztítanak és még büszkék is lesznek rá, mert a menyben majd jutalmat kapnak érte. Aki ezt nem látja az veszélyesen hülye. Ennyi.
http://444.hu/2015/09/22/a-finnorszagba-menekult-irakiak-a-facebookon-probaljak-lebeszelni-honfitarsaikat-hogy-oda-menjenek/
Nocsak, ez vajon valós, vagy valami kormány reklám?
26
” Ne gyertek Magyarország felé! A határ zárva, rendőrök mindenhol. Verekedés van
– ezt az üzenetet egy nagyjából 90 ezer tagú csoportba írta be egy szír fiú szerdán, mindössze 10 perccel azután, hogy menekültek egy csoportja megpróbált áttörni Horgosnál Magyarországra.
Az ilyen bejegyzéseknek köszönhető, hogy a magyar határzár után lényegesen kevesebben érkeztek Röszkéhez, mint az ezt megelőző hetekben. Sokan Macedóniából, vagy belső Szerbiából eleve a horvát határ felé indultak tovább. A még újabb tippek már Romániát és Ukrajnát javasolják.”
http://index.hu/kulfold/2015/09/20/ami_kirobbantotta_az_arab_tavaszt_az_segiti_most_a_menekulteket/
Lehet, hogy itt kéne megvívni a harcot.
Itt kéne felvilágosítást folytatni a libanoni lapokban megjelentetett reklámok mellett a kormánynak.
„A BÁH szerint szerda és vasárnap között 1599 menedékkérelmet regisztráltak. Ugyanebben az időszakban a rendőrség szerint 20 748 migráns érkezett Magyarországra. Vagyis csaknem 19 ezer olyan menekült lépett be, majd a hatóságok segítségével ki Ausztria felé, aki nem regisztrált.”
Ez elég jól jellemzi a helyzet tragikomikusságát. Én is azt mondom, hogy legyünk óvatosak, várjunk még azzal a mennybe menesztéssel.
27.solouse
„Ezek nem a mi nyugdíjunkat kitermelni jönnek ide, hanem azért, hogy minket kiirtsanak, az országunkat pedig átvegyék. Ők nem moralizálnak, csak elpusztítanak és még büszkék is lesznek rá, mert a menyben majd jutalmat kapnak érte. Aki ezt nem látja az veszélyesen hülye. Ennyi.”
Igen,igen egytől-egyig gyilkos terrorista mind…
Le kell őket lőni halomba, ja, ja.
Így kell látni a veszélyesen nem hülyéknek.
25. Arma
Értem, hogy mindenféle köröket meg kell futni itt Európában, és majd a nagy huzavonából alakul ki valamiféle megoldás. De attól tartok ez esetben sok szempontból késő lesz.
30.
„19 ezer olyan menekült lépett be, majd a hatóságok segítségével ki Ausztria felé, aki nem regisztrált.”
A déli határszakaszról véletlenül nem a szentgotthárdi regisztrációs állomásra szállították a migránsokat?
31.
„Igen,igen egytől-egyig gyilkos terrorista mind…
Le kell őket lőni halomba, ja, ja.
Így kell látni a veszélyesen nem hülyéknek.”
PZuj, te elképesztően hülye vagy, ha nem látod, hogy háború zajlik. (Tibor bá’ kiemelése)
29: „kirobbantotta az arab tavaszt”. Tényleg, akik ott tüntettek az ADDIG elég békés államokban, Szíriában, stb, hogy legyen felfordulás, most önhibájukból menekültek.
Sajnos Orbán ténykedése csak kapálózás. Röszkén határzár, másnap meg a Horvát határtól szervezetten folyik az illegális migránsok fuvarozása.
Vagyis volt egy országvédő kampány, de másnap már lefeküdt az illegális migránsoknak és a nyugatnak.
A távlati veszélyt nem tudja kivédeni, a migránsok szelektálása után a nyugat könnyedén visszadobja Magyarországra a selejtet, és a határait Ausztria magasságában hermetikusan lezárja.
Az izraeli okosok jóslata valósul meg, Magyarország lesz a tömeges migráns táboroztató hely. Mint Bálint megírta.
Viszont ezek a migránsok a sok engedékenységtől már annyira fel vannak bátorodva, kinyílt a csipájuk, hogy iszonyú kemény problémákat fognak okozni.
Mi vagyunk katonailag a leggyengébb láncszem, és az itt megtelepült nyugati cégek által létesített bérrabszolga munkahelyek révén.
Setét jövő……
34. Arma Gedeon
Gondolom a neten magad is megtalálod, a szíriai események kapcsán azokat a tanulmányokat, amik a társadalmi elégedetlenséget a Szíriát sújtó több évi szárazsággal (klímaváltozás), a falusi lakosság városba költözésével és nyomorával magyarázzák.
Mert gondolom a CIA áll a háttérben meg a Soros, azt már megtaláltad.
35.
„Sajnos Orbán ténykedése csak kapálózás. Röszkén határzár, másnap meg a Horvát határtól szervezetten folyik az illegális migránsok fuvarozása.
Vagyis volt egy országvédő kampány, de másnap már lefeküdt az illegális migránsoknak és a nyugatnak.”
A kerítés (határzár) megléte azt jelenti, hogy a migránsokat kontrolláltan tudják beengedni a szerb határon.
Horvátország felé viszont még nincs kerítés, csak a botlódrót; ezért a zöldhatáron bárhol át tudnak jönni, amennyiben a határátkelőket kontroll alatt tartjuk. Tehát logikus, hogy a rendőrök nem rohangásznak a zöld határon egyenként összeszedni a migránsokat, hanem elfuvarozzuk öket egy központba, például Szentgotthárdra, és ott regisztrálják őket.
30. Pugacsov elvtárs
Egyelőre nem tudni, hogy a regisztráció egyben menedékkérelem benyújtását is jelenti-e (szerintem nem), vagy csak simán nyilvántartásba vételt.
37. http://valasz.hu/itthon/durva-valtozas-migransugyben-115167
Csak minimális regisztráció van nálunk is, nem is lenne rá idő és kapacitás. Már ezrek érkezésekor is döglődött a rendszer, hát még tízezreknél. Egyszerűen csak küldik tovább őket, hogy ne csináljanak balhét. Ugyanakkor a kommunikáció az, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik még tartják a frontot.
Meddig fog ez így menni? Amíg eléri a számuk a kritikus tömeget és már fegyvert is fognak ellenünk? Mert akkor Georg Spöttle szerint „az isten irgalmazzon nekünk”.
38. Szerintem a „regisztráció” csak megszámolást jelent. 😀
39.
Elég a minimális regisztráció, mert a későbbi biometrikus azonosításhoz fotó és ujjlenyomat bőven elég (bár az írisz- és dns-minta levétele lenne a legjobb). Más információra nincs szükség, úgyis csak össze-vissza hazudoznának.
A regisztrációnak óriási jelentősége van, mert csak a beazonosítható egyedek menedékkérelmét lehet elbírálni és azután megtagadni.
36.PZuj
A 8. századi hódítás után évszázadokig mór megszállás alatt volt Spanyolország, míg a katolikus uralkodók a reconquista után 1492-ben kötelezték az ott maradókat a kereszténység felvételére. Több mint száz év után a névleg kikeresztelkedettek de beilleszkedni valójában soha nem hajlandók kiűzéséről határoztak és százezreket szállítottak át erőszakkal Afrika északi partjaira.
2004. április 3-án a spanyol rendőrség körülzárt egy négyemeletes épületet a külvárosi Legannes-ben, amelynek egyik lakásában a márciusi madridi terrortámadás tunéziai és marokkói állampolgárságú kitervelői rejtőztek. A Marokkói Muzulmán Harcosok Szervezetének vezetői – akik egy évvel korábban Casablancában szerveztek merényletet – előbb megpróbálták kézigránátokkal és fegyverekkel felvenni a harcot a rendőrökkel. A szemtanúk beszámolói alapján egyszer csak Korán-idézeteket kezdtek el kántálni, majd a következő másodpercben magukkal együtt felrobbantották a lakást. A terroristák utolsó percekben tanúsított fanatizmusa legalább annyira megdöbbentette a spanyol közvéleményt, mint a március 11-ei, százkilencvenegy áldozatot követelő vasúti robbantássorozat. A nyomozás során kiderült, hogy a terroristák éppen arra készültek, hogy a húsvéti ünnepek alatt újabb tömeggyilkosságot kövessenek el Madridban. A „muzulmán harcosok” a márciusi merénylet után kiadott közleményeikben egyebek mellett hangsúlyozták, hogy Spanyolországot, több mint ötszáz évvel a mórok kiűzése után, még mindig az „iszlám földjének” tartják, amelyet vissza akarnak hódítani.
Nem olvasnál el néhány történelemkönyvet? Kezdetnek legalább néhány általános iskolait?
40. A minimálisat úgy értettem, hogy csak egy kis százalékuknál van adatvétel. A többinél lóf.sz sincs, hiszen már pár hete lázadoztak a táborokban, hogy nem hajlandók még ujjlenyomatot sem adni, többször kitörtek pont emiatt. Pár órára sem voltak hajlandók táborokba vonulni, no camp, no fingerprint. Mostanában nem hallunk ilyenekről és balhék sincsenek. Ez csak azt jelentheti, hogy számolás után mennek tovább akadálytalanul. Nálunk csomagátvizsgálás sincs. Az jön be, aki akar és azt hoz magával, amit nem restell. Persze addig nincs baj, míg mennek tovább.
41: Melampo
„Nem olvasnál el néhány történelemkönyvet? Kezdetnek legalább néhány általános iskolait?”
Hogy a témánál maradjunk, az általad beírtakból szerinted az következik, hogy MINDEN menekült így gondolkozik és terrorista?
Tudtommal a menekültek nem Spanyolországba akarnak menni, hanem Németországba meg a skandínáv államokban.
Azok mióta „iszlám földek”?
Szíria a polgárháború előtt köztudottan világi állam volt, ahol az eltérő vallások békésen megfértek egymás mellett.
Szerinted most MINDEN szíriai mind ilyen fanatikus muzulmán lett?
Olvas utána, a Koránban, úgy a Talmudba, mind a Bibliában lehet kiemelni olyan részeket, ami a mai korral nem összeegyeztethető (az idő előrehaladtával egyre több ilyen rész van), és a vallás agresszív részét hangsúlyozzák.
Pont ez a „jó” ezekben a szent könyvekben, hogy minden és annak az ellenkezője is megtalálható bennünk.
Mindenki „a la carte” azt emeli ki belőle, ami neki tetszik.
Szerinted minden hívő legfanatikusabb értelmezés szerint értelmezi a saját szent könyvét?
Minden iszlám vallású ember gyilkos szándékú terrorista?
Az baj, mint már annyiszor a könnyebb ellenségkép legyártásához túlzottan nagy az általánosításra törekvés, mindent egy kalap alá vevési kényszer.
Erre szép példákat lehet találni a cigányokkal, a zsidókkal és most a menekültekkel kapcsolatban is.
Nem ártana néha differenciálni is.
Én csak ezt akartam szóvá tenni,
de ha valakinek ez az értelmezés teszi könnyebben megérthetővé a világot, akkor hajrá, lelke rajta…
43-ra
Nem kell itt mindenkinek terroristának lennie, a 8.1-es szaporodási ráta bőven elég.
Azért olvasom Tibor bá blogját mert értelmes témáiból és a hozzászólók bejegyzéseiből sokat tanulok, de:
Orbán fején sapka van-puff egy pofon!
Orbán fején nincs sapka-puff egy pofon!
Ha jön az árvíz nem érdekel, hogy levonulása után termékenyebb lesz-e a föld (migráns értelmiség,öregedő társadalom stb.),hanem az, hogy gátat építsek mielőtt teljesen elsodorja korábbi életem…
43: Átlag a muzulmánok 10%-a szélsőséges. Ha a beözönlők közt is csak ez az arány, az már bőven sok. De könnyen lehet, hogy rosszabb, mert az jön, aki meg akarja változtatni Európát.
A muszlimok nagyrésze kedves, joviális, barátságos ember. Főleg amíg nem érzi erőfölényben magát. De folyamatosan fennáll a veszély minden muszlimnál, hogy elolvassa a Koránt, komolyan veszi, és terroristává válik.
És ne gyere azzal, hogy a Bibliában is vannak ilyen részek, mert nincsenek. A teljes Újszövetségben egyetlen mondat sincs, ami arra buzdítana, hogy a hitetleneket gyilkoljuk, bántsuk, kizsákmányoljuk.
Az Ószövetségben van néhány rész, ami egyes sátánimádó ellenségek felszámolására szólítja fel a zsidókat, de azok a népek már nem léteznek, azok a parancsok elavultak, senkinek nem jut eszébe követni őket.
http://www.dzsihadfigyelo.com/2015/09/22/video-meg-fogjuk-hoditani-az-orszagaikat/
„A sötét éj hamarosan véget ér, mi pedig eltapossuk Európát Allah akarata szerint” – jósolta az imám. „Németország nem egy könyörületes ország, melynek az a célja, hogy befogadja a szíriai, iraki és palesztin menekülteket, őket csak a munkaerő érdekli” – mondta a prédikátor. „Európa szíve gyűlölettel van átitatva a muszlimok iránt. Azt szeretnék, ha halottak lennénk” – mondta az imám. Majd figyelmeztette az európai államokat, hogy a muszlimok össze fognak gyűlni az „eljövendő kalifátus” nevében, s ha az európai országok nem fogadják be őket, akkor hadseregeikkel fognak visszatérni hozzájuk. … Ezt követően felszólította társait, hogy szaporodjanak, hogy így foglalják el a kontinenst.”
45: Ha az én és családom rothadó holttestétől lesz termékenyebb az a föld az iszlám kalifátus számára, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy gátat kell vetni ennek az áradatnak. Minden erővel.
13 – Arma:
Ezt már napokkal ezelőtt megírtam. De semmi baj, ennyi hozzászólást nem könnyű követni.
15:
Esküdött az apád fasza. Azt írtam, ezt nagyon jól csinálja.
16:
Egy pillanatig bennem is ágaskodott a kis-ördög, de az objektivitás megkövetelik, hogy azt is megdícsérjem, aki messze nem szimpatikus a belpolitikai húzásai miatt, amennyiben intézkedéseivel (ez Ügyben) egyetértek.
17:
Szóval beszoptad? Semmi gond, ezért találták ki. 😉
21:
Engem nem tudsz megdumálni. 56-ban 200.000 ember vallotta, hogy otthon a távollétében halálra ítélték. Valójában szerettünk volna egy VW-t a seggünk alá, amivel csajokat lehet fogni.
22:
Én mást nem tudok tenni, mint kiírom, hogy az értelmes emberek vitafóruma. 🙁
26:
Na ez az, amit utálok nálad. Két milliárd ember él napi 1 dollárból, a többit tedd hozzá. Observernek valóban van lakása, de 70-80.000 magyarnak nincs, és nem menekül Németországba.
31:
Ez szerintem nem érv, hanem agitálás.
35:
Rendkívül rossz, felületes értékelés.
31. PZuj
„Le kell őket lőni halomba, ja, ja.
Így kell látni a veszélyesen nem hülyéknek.”
Hát nagyeszű komám én ilyet nem mondtam, (tudom, hogy neked tökmindegy mit írtam, ha propaganda szempontból így volt jó a válaszod) bár ezek az általad és a megrendelőid által dédelgetett kis menekültek jelentős része otthon pont ezt csinálta, lőtte a népet. És továbbra is fenntartom, mindenki aki illegálisan ide jön potenciális fenyegetés, míg az ellenkezője nem bizonyosodik. Ez teljesen világos logika. A járványügy és minden biztonsági szervezet ugyan ezt a protokollt követi. Ergo mindenki potenciális veszély míg az ellenkezője nem bizonyosodik. Ez a véleményem és ezen semmi nem fog változtatni. A propagandád másnak címzed úgyis.
50:
Egyetértek.
Ha továbbmegyünk minden ember, aki nem ÉN vagyok potenciális veszélyforrás az én túlélésemre a maradék erőforrásokért vívott korban.
Bocs- de pont Az önző gén- t olvasom 😀
Nem olyan egyszerü ám ilyen helyzetben miniszter elnöknek lenni. Na és hol van ilyenkor a köztársasági elnök, aki elvileg magasabb döntéshozó, a köztársaság védelmezője, sőt igazábol vezérkari főnök. Nyilatkozott egyszer is, hozott a köztársaság védelmében döntést, vagy javasolt valamit?
Tibor bá
Orbán Viktor egyszerűen nem érdemli meg, hogy piedesztálra emeld. Semmi más nem történik, mint az, amit egyébként te is jól látsz és le is írtad, hogy egybe esik Orbán és a nép érdeke. Ennyi.
Ettől ő azonban még nem államférfi és nem is lesz az. Az, hogy Magyarország menekültek nélkül is élhetetlen lett, az nagyban az ő „érdeme”.
54:
Piedesztáról szó sincs, de mégiscsak olyan a hozzáállása, amire a többi európai vezető nem képes. Ezzel mindenkinek tisztában kell lenni.
Dan!
A közt.elnök nem a vezérkar főnöke, ő a hadseregparancsnok! A vezérkar főnöke Dr. Benkő Tibor vezérezredes!
54.
„egybe esik Orbán és a nép érdeke. Ennyi.
Ettől ő azonban még nem államférfi”
Nem jól látod. Például Sztálin is államférfi volt a javából, aki ‘Faekével vette át a Szovjetuniót, és atombombával adta tovább’… de hol esett egybe az ő érdeke a népével?
Ez Orbán pragmatizmusa: ha a kerítés blokkolja a határsértőket, akkor neki lesz igaza, és ezt Brüsszelnek is el kell fogadnia. Nem kvótákat kell a tagországokra eröltetni, hanem teljesíteni a schengeni határ védelmét.
Hogyan osztanak el 120.000 migránst, ha ennek a többszöröse áramlik be, mert nem tudják megvédeni a határokat? Ezen kívül hogyan lehet a kvótákat érvényesíteni, amikor mindenki Németországban, meg Svédországban akar letelepedni a magas szociális juttatások miatt?
55:
Ez igaz.
57:
Igen ezt mondjuk lehet ragozni, hogy ki mit ért államférfi kifejezés alatt.
A menekültügy remek alkalom arra (is), hogy ne a saját problémáinkkal legyünk elfoglalva, hanem valami rajtunk kivülállóval.
Remekül összekovácsolja a népet, mert szó se róla, itt egyetért fideszes jobbikos mszpés.
Aztán megint más kérdés, hogy ha egyszer lecseng a menekültügy, akkor megint szomorúan kell szembesülni vele, hogy a seggünk csupasz és egy barom ül a miniszterelnöki székben, aki amúgy stadionokat épül és milliárdokat költ valami olyan halott dologra mint a foci.
58.
A stadionokra fordított éves keret például a magyar katonák Afganisztáni szerepvállalásának költségével összevethető. Aztán lehet azon vitatkozni, hogy melyikre van jobban szükségünk. 🙂
58:
Ne idegeskedj! A menekült ügy nem fog egyhamar lecsengeni. Ebbe még beletörhet az EU foga, mert ilyen hülye picsák szavára, mint Merkel, 4 millió szíriai fog felkerekedni. Nézd meg, mi lesz itt tavasszal.
46: „Az Ószövetségben van néhány rész, ami egyes sátánimádó ellenségek felszámolására szólítja fel a zsidókat, de azok a népek már nem léteznek, azok a parancsok elavultak, senkinek nem jut eszébe követni őket.” Tökéletesen tudod, hogy hazudsz. A véresszájú rabbik mindig azt tekintik amálekitának, akivel épp bajuk van.
A zorbánnal kapcsolatban, egy emlékezésre valamennyire képes ember, már nem hisz el semmit sem.
Szöveg az van.
Sőt, néha magyar szöveg, magyarok fülének.
Cselekedet, pont az ellenkezője.
Remélem megérjük élve ennek a ránkerőszakolt afroparazita áradatnak a végét.
Akkor majd beszéljünk zorbánról és a főhajtásról.
Igen, megint beszélt zorbán, és megint NEM A LÉNYEGRŐL !
A beszéd végén megint nem tudtam meg SEMMIT, ami fontos lenne. Majdnem megmondja amit várna tőle a normálisak serege, de erőt vesz rajta a PC. Figyeljük meg, sok minden szépet mond (elsőre úgy tűnik milyen bátran !), de amikor a megvalósításról beszél(ne), akkor minden addig elmondott handabanda, a jövő homályába vész. Megint csak a TOTOJÁZÁS.
Mióta szarakodik is sáskajárás ügyben? A legóvatosabbak szerint is február óta.
Már akkor MEG KELLETT VOLNA VÉDENI A HAZÁT, nemhogy most (is) óvatosan kerülgetni a kását, ha szóba kerül, hogy az ország helyzete tarthatatlan.
Szerintem zorbán, az eredményeket tekintve ugyanaz, mint a gyurcsótány. A különbség kettejük között, csupán stílus dolga.
Az egyik, tipikus tanácsköztársasági vérkomcsi, a másik, nemzeti zászlóba burkolózó soros-fióka. Ugyanazon szekér elé befogva. Egyirányba tartva.
Jóra ne számítson a magyar tőlük.
62:
Ha már februárban el kezdett volna kerítést építeni, még te is nekiestél volna, hogy a stadionok után most erre pazarolja a pénzt. Persze taktikázik, de még mnindig ő a legbátrabb európai vezető.
59:
A hasonlatod itt most nem áll és te is tudod, hogy Orbán agymenése csak a fociban csúcsosodik ki, alapból is beteg és mániás.
60:
Már túl vagyok azon a ponton, hogy idegeskednék. A dolog már most visszafordíthatatlan, teljesen mindegy mennyi menekültet enged még be Merkel.
A legrosszabb, amit tehetünk, hogy elfogultan kezdünk látni mindent, amit Orbán az elmúlt 5 évben tett.
A németek egyébként talán még jobban szeretik most Viktorunkat, mint mi magyarok. Ami egyébként érhető is, hiszen a menekültek, akiket feltartottunk nem hozzánk jöttek, hanem Németországba. Orbán a magyar rendőrség farkával veri a csalánt.
Ahhoz sem kell különösebben sok diploma, hogy az ember kitalálja Szerbia zárása után melyik országok felé fog terelődni a menekültáradat.
Orbán ugyan is a nagy kerítésépítés hevében elfelejtett tárgyalni erről Szerbiával és a többi szomszédos országgal.
Orbánnak azt is sikerült elérnie, hogy a magyar külügy soha nem látott mélységekben van. Ausztria, Szerbia, Horvátország, Románia. Ezek az országok a legelső adandó alkalommal elkaszálnak minket és ott tesznek keresztbe majd ahol tudnak.
Nem jó ám ennyi haragos ilyen közel…. ehhez még hozzá lehet adni a muszlimok radikálisabb részét is.
Elekkel itt a 62-esben egyetértek. Sokan hanyatt esnek most Viktortól, pedig igazából nincs miért. Az ilyen „szembemegyünk egész Európával” politikát az elmúlt 1000 évben mindig beszoptuk. Miért lenne ez most másként?
64. Sajnos nem érted a lényeget.
Orbán csak azt vágja az EU pofájába, amit egyébként is meg kellett volna tenniük: védeni a schengeni KÜLSŐ határokat.
Magyarország is külső határ, mert a szomszédos Szerbia meg nem az. Ezért kell kerítést építeni, mert máshogyan nem tudnánk megvédeni.
Ha Olaszország, Spanyolország, de elsősorban Görögország tenné a dolgát; és a nem frontvonalba tartozó, de gazdag országok pénzzel és technikai eszközökkel támogatnák őket, akkor most nem tartanánk itt.
Lehet Orbánt szidni, de most nem tudjátok azt mondani, hogy nem teszi a dolgát, még más helyett is.
Mégis, miről kellett volna Szerbiával tárgyalni, amikor a szerb hatóságok szervezetten szállították a magyar határhoz a migránsokat?
A hazánkba érkező migránshullám kapcsán, talán az egyik legfontosabb kérdés hosszútávon, hogyan tudunk együttélni, mi Európaiak a Közel-Keletről érkező, más vallással és kultúrával rendelkező társadalom tagjaival. Bele tudnak-e kellőképpen olvadni a mi „világunkba”, tudnak-e majd dolgozni és együtt élni velünk. A másik fontos kérdése pedig, hogy az Iszlám Állam fenyegetései mennyiben gátolják majd ezt a folyamatot, ugyanis több fórumon is hírt adott arról a terrorszervezet, hogy iszlamista merénylőket, terroristákat szivárogtatnak Európába a bevándorlók között. Kell-e tartanunk terroristáktól, miért nehezíti meg az Iszlám Állam ily’ módon a menekültek befogadását és mi lesz azzal a több ezer emberrel, aki egy jobb élet reményében jön Európába? Vendégünk Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő volt.
http://rtl.hu/rtlklub/808/az-iszlam-allam-beveszi-europat
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása a K11 Művészeti és Kulturális Központban (2015. szeptember 21.)
Pont ez az: más helyett. Szóval szívjon az ország, mert valakik az összeomlott mezőgazdaságra még egy bombázással meg ISIS- szel rásegített Szíriában?
Aztán tartsa Németország az arcát meg mi.
Viszont az, hogy az ENSZ- főtitkártól kezdve minden imperialista beszólogat nekünk, jelzi, hogy mégiscsak jó úton járunk.
65:
„Mégis, miről kellett volna Szerbiával tárgyalni, amikor a szerb hatóságok szervezetten szállították a magyar határhoz a migránsokat?”
A kérdésedben bent van a válasz. Pont erről a szállítószalag leállításáról. Hiába állítja meg Magyarország, ha Szerbia tovább engedi őket. Ez egy közös probléma, nem tudjuk egyedül megoldani.
„Sajnos nem érted a lényeget.”
Mert mi lenne az?
Biztos, hogy te érted? A lényeg az, hogy Németországba megérkezett 1 millió menekült. Teljesen függetlenül attól, hogy Orbán kerítést épül vagy sem.
Ezek a menekültek Magyarországon csak átmentek. A végeredmény szempontjából abszolut nem releváns, hogy Orbán mennyit tép a száját és hány méter kerítést húz.
Mit csinál Orbán, ha a németek is betartják a törvényeket és visszatoloncolnak 100 ezer embert Magyarországra?
Be kellett volna fogni a pofánkat és szállítani a menekülteket tovább. Orbán és Magyarország lepkefing a történetben és nem is tudjuk megoldani ezt.
Úgyis csak akkor fog kézzelfogható dolog történni, ha Németországnak elege lesz.
Mi azért elértük, hogy diplomácia szinten lassan szóba se áll velünk senki, vagy a szomszéd miniszterelnöknek ugatunk, hogy milyen szánalmas ő.
69: gondolkodásra is használod a fejed néha?
A politikus egy színész- nemcsak Magyarországon. A médiában üvöltő cirkusz nem feltétlenül a hivatalos álláspont.
69. Curix,
„Be kellett volna fogni a pofánkat és szállítani a menekülteket tovább.”
Na, pont erről beszélek, amikor azt mondom, hogy nem érted a lényeget.
Mert mostanra a következők derültek ki:
– Migránsok százezrei – javarészt fiatal, kisportolt férfiak – legtöbbjük háborús vagy az ISIS által megszállt területről, azonosíthatatlan háttérrel, papírok nélkül hömpölyögnek Európa szivébe;
– Kiderült, hogy Európa bürokratái a különböző szolgálatokon keresztül már régóta tudnak a folyamatról, és semmit nem tettek ellene;
– De ez még nem elég, mert azokat, akik komolyan veszik a határvédelmet, azokat megpróbálják a földbe döngölni.
– Egyre több neves elemző és közéleti személyiség már teljesen nyíltan beszél arról, hogy háború folyik Európa ellen;
És te ezek után azt mondod, hogy fogjuk be a pofánkat, és szó nélkül szállítsuk tovább a menekülteket? Teljesen elment az eszed?
Már rég nem Orbánról van szó, hanem a saját keresztény kultúránk és identitásunk elvesztéséről; a hódító iszlám és a befogadó, meg toleráns (értsd: teljesen elhülyített) Európa halálos konfliktusáról.
69:
Curix!
Próbálj meg gondolkozni (még ha nehezedre is esik 😀 ) Németország ideküld 100.000 arabot. ÉS szerinted hány marad belőle 48 óránál tovább nálunk? Segítek neked válaszolni – nulla.
69. Curix
„A végeredmény szempontjából abszolut nem releváns, hogy Orbán mennyit tép a száját és hány méter kerítést húz.”
Nem egészen…
Mert ha fogcsikorgatva is, de a szerbek, horvátok, németek rájönnek, hogy a kerítés ha nem is állítja meg, de eltéríti a migránsokat.
Szóval előbb utóbb ők is elkezdik építeni… És rövidesen a görögök is tanácsot kérnek az ausztráloktól, hogy hogyn lehet a tengeri határokat védeni…
Németország meg csak úgy tud megszabadulni a fölöds arabjaitól, ha repülővel viszi őket vissza Törökországba…
Európán belül nem lehet szétkenni a jogosulatlan migránsokat, mert azok seperc alatt visszaáramlanak a gazdag országokba.
És még ha igazad is lenne, hogy a kerítés haszontalan, arra mindenesetre jó, hogy kiborította a bilit, és már mindenki érzi a szarszagot, és a mainstream hírek kommentjei 80%-ban Orbánnak adnak igazat.
És ezt a kedves PC demokratikus humanitárius nyugati politikusok sem ignorálhatják… Mert ugye vlasztások jönnek-mennek, és aki szvazót akar gyűjteni, az manapság nem lehet nagyon menekültbarát.
„Mi azért elértük, hogy diplomácia szinten lassan szóba se áll velünk senki…”
Ez azért egyre markánsabban árnyalódik.
Mert a diplomaták sem hagyhatják figyelmen kívül saját országaik elemi érdekeit…
A másik… hogy ezek Magyarországon csak átmennek…
De ha seperc alatt tönkrevágják Németországot, az a magyar gazdaságnak alaposan betesz…
Nem tudom, figyeled-e a Volkswagen hisztit…
Szerinted véletlen, hogy pünkt most kapott egy gyomrost a német autóipar óriása? Ilen hülye csalással?
Ez ugyanolyan figyelmeztetés, mint a German Wings lezuhanása… És most majd meglátjuk, hogy a Mutti hogyan fog muzsikálni ezután…
72. Tibor bá!
Szerinted ha Németország visszaküld Magyarországra 100.000 arabot 48 órán belül nulla létszámban maradnak.
A németek nagyon precíz népek. Ha beindítják a visszatoloncolást, 100% hogy a határt lezárják, leszarva Schengent nagy ívben. Nem lesz pin-pongozás az arabokkal. A környező, nálunk katonailag erősebb országok szintén határt zárnak, hiszen bolondok lennének arabusokkal kínlódni. Bálint által közreadott izraeli okosok meglátása és az itteni 35. hozzászólásom a jövő forgatókönyve.
Ráadásul minden 10 menekült mellett, 3-4 ballibsi médea tudósító fogja figyelni, hogyan dajkáljuk a kedves menekülteket.
Szóval szopás lesz, bár adná Isten a lehetetlent, minden muzulmán beilleszkedik Németországba, és boldogságban élnek, amíg meg nem halnak. 🙂 🙂 🙂
74:
Hogy mit fog a 100.000 arab csinálni azt senki se tudja (se azt, hogy Németország mit fog) de egy biztos, nem fognak itt maradni. Innen az is megszökik, aki itt született. Úgy mellesleg, ha N.o. lezárja a határait, és persze mindenki más sis, akkor lőttek az EU-nak.
74: „100% hogy a határt lezárják”
Attól függ. A németek tudnak számolni – lehet, hogy olcsóbban jönnek ki a schengeni határzárással, még akkor is, ha ők fizetik azt, hogy ha a 100 ezer Ft-ot kereső magyar rendőr zárja a magyar határt, és nem 1 milliót kereső német a német határt. Ebbe már belefér a repülőjegy is Törökországig, egy útra…
69: „a szállítószalag leállításáról”
Nincs igazad. Gondolj bele, ahhoz, hogy a szerbek ne ide hordják a menekülteket, az kellett volna – annak minden költségével – hogy ők zárják le a déli határaikat. Ebben hogy egyezel meg velük? Csak úgy, hogy azt mondod, hogy majd te finanszírozod…
De jó eséllyel még ez sem lett volna elég az üdvösséghez, mert Szerbiának az is hasznos, ha a koszovói albánok is nyugatra mennek – mert így nagyobb az esélyük a terület majdani visszaszerzésére. Ezen kívül, pénzt szedtek a szállításért…., pörgött a biznisz ezerrel. Ha ezek után meg tudtál volna velük egyezni, megemelem a kalapom.
Emellett – mivel Mo. ezer szállal kapcsolódik a német gazdasághoz, ami nekik rossz, az nekünk is…
63 Tibor bá’:
„Ha már februárban el kezdett volna kerítést építeni, még te is nekiestél volna, hogy a stadionok után most erre pazarolja a pénzt. Persze taktikázik, de még mnindig ő a legbátrabb európai vezető.”
Nem azért „estem volna neki”, mert kerítést épít, hanem ha visszaemlékszel: embert, és fegyvert nem adott a kerítés mellé. Az elején. Csupán monitorokat.
Késöbb, jóval késöbb, már szükségből, tett melléje embereket is.
Itt lenne az ideje a fegyverekhez töltényt is adni…
Igen, igazad van. A „legbátrabb” európai vezető. Mint vakok között a félszemű.
Ha alaposan kielemzed, azonban rájöhetsz, hogy – ami a lényeg – csupán szöveg szintjén. Cselekedeteiben, azonnal visszakozik. Lásd az u.n. „kvóta” kérdés. Elöbb kijelenti, hogy szó sem lehet róla, majd rá két hétre nyilatkozatban elismeri, hogy ha törvényt hoznak rá az eu-s bohocók, akkor azt be kell tartanunk. Tényleg, bátor az ilyen figura ?
Olyan kutya ő, amelyik ugat, ám az első jelre lekushad.
Rendben van az, hogy politikus, és össze-vissza beszél ennek következtében. Azonban, mint az ország legnagyobb hatalmú vezetője (elméletileg) a hazája érdekében lenne KÖTELES (milyen felelősségteljes szó ez, a kötél is benne van) cselekedni. Ilyen tekintetben még a mostanában sokat pocskondiázott szerb, és horvát hasonlók is, jóval elötte járnak. Hogy a szlovákot ne is említsem.
Mostanra már el kellene neki is azon mélázni, hogy állandóan vesztes csapatban (eu) focizni, érdemes-e? Sőt, ebben a csapatban mi vagyunk azok, akit saját csapattársaink a meccs során többször, ismételten tökön rúgnak. Előlröl, hátulról. Akkor is, ha a bíró éppen arrafelé néz. A bíró persze sosem fütyül. Mert a tökön rúgás ezen a porondon, főleg a mi esetünkben, nem szabálytalan.
Lehet-e ennél mélyebbre jutni ? Vagy vállaljuk a töketlen kutya szerepét örökkön-örökké ?
Más : Tudja-e valaki, mi az a „kvóta”, a migráns ügyben tulajdonképpen ?
Miről is hadoválnak ezek a tudatosan eszement, eu-s, hazaáruló vezetők ?
Vagy, csupán ezen „kvóta” varázsszó ismételt emlegetése jelenti a kisbetűs részt a „szerződésben” ?
77.A kerités ügyében méltatható csak orbán. Európát semmiképp sem fogja megvédeni és dicsőiteni sem fogják őt ezért. Én is megfigyeltem ezt a -,,szabadságharc Brüsszel ellenében ,majd visszakushadó ,, -magatartását.
Pofázni,keménykedni azt tud.Más egyebet nem.
Jelen pillanatban minden magyar adófizetőnek kb évi 15 000 forintjába kerülnek a menekültek, de hol van a téli szállás,integrálás. képzés fedezete? Sehol.Ebbe bukunk.Vagy adóemelés jön.Ettől fél orbán.
Az eu egyre tisztábban látszik, hogy csak egy álom marad.Majd valamelyik nagyhatalom megmondja, hogy mi lesz és kész, tudomásul kell venni.
Az előző rendszerben volt egy mondás: széllel szemben nem szabad (érdemes) pisálni. Ez ma is igaz, csak a szél máshonnét fúj.
Egy teljesen más hír, járjatok nyitott szemmel!!!
Tegnap vásároltunk.
Az országos diszkontlánc tagjában nem lehetett kapni ezeket:
konzerv (se készétel, se húsáru), üveges konzerváru, krumpli, hagyma, zsiradékfélékből (vaj, túrók) mutatóban volt 1 féle.
Ami volt, de csak drágább:
tészta, rizs, liszt ezekből az olcsóbb tömegáru ami máskor raklap számra áll egyszerűen nincs.
Az egy kategóriával drágább az kapható de abból sincs sok.
Cukorból is csak egy raklapon valamennyi a szokásos több raklap helyett.
Mindez egy vidéki városban nem a menekültzónában.
80: Ahol én jártam tegnap, ott volt minden bőven… csak a lóvé hiányzott… , mert vásárló se nagyon volt. 🙂
Bár olyan persze lehet, hogy a készletek időlegesen kifogytak, a menekültek szállítása is okozhat logisztikai problémát. Olyan vonatok, amik pl. 3-4 személykocsival mentek, most 1-el, emiatt gondolom mozdonyhiány is lehet a teherszállításban. Bár a kamionok ettől még mehetnek.
Ezen kívül, most kezdik gyártani az új termékeket – most volt az aratás, gyümölcs-, zöldség betakarítás folyamatban, a tavalyi készletek már kezdhetnek kifogyni. Az importot meg akadályozza /késlelteti/ a határzár. (Ilyen az, ha nem működik Schengen… 😉 )
81:
Körbenézek én is még egy helyen, egy minta nem minta.
Ami miatt én elgondolkodtam, az az hogy van mostanában kb 50e fő menekült az országban aki áramlik keresztül meg van 10e katona+rendőr a határon akit etetni kell.
Ha ez a 60e fő ekkora ellátási zavart okozna akkor kissé gond van. Örülök ha nem így van.
Kamionokat is fogta Röszke egy jó pár napig valóban.
Az ellátási vonalon ha megjelenik az a néhány millió plusz itt az eu-ban az drágulást hozhat az olcsóbb élelmiszerek szintjén.
„…hogy mit fog a 100.000 arab csinálni…”
Most mesélte német ismerősöm, hogy a bevásárló központokban tele kocsikkal beállnak a balga németek mögé, majd megkérik fizessék ki az övékét is. Azok meg fizetnek, nehogy smucignak nézzék őket 🙂
@83: ???
Én meg jártam a Holdon és láttam a titkos náci bázist 😉
Itt egy páran őrültek vagytok, akik elvárnátok, hogy Viktor minden politikai realitást félretéve fejjel nekirontson a falnak, teljesen ellehetetlenítve az ország és saját maga jövőjét.
Orbán jelenleg messze túlmegy minden európai vezető gyakorlatán.
Egy rendszert belülről nem lehet drasztikus fordulattal megváltoztatni, csak apró lépésekkel, és azok sikeres utóhatásaival fellazítani, és új útra terelni, amit itt egyesek javasolnak, azzal csak azonnal megbukni lehetne. Aztán az utókor majd egyszer lehet szép szavakkal rehabilitálná, mint Nagy Imrét…
A sikeres reformerek általában renegátok voltak a régi rendszerben, de nem veszett hülyék!
85. hubab
Ugy látszik, hogy egyelőre egyedül Tibor bának sikerült félretennie az Orbán-kritikus hozzáállását a menekült ügy kapcsán, és sokan lendületből kritizálják.
Pedig halkan már a fősodrat is elismeri, hogy ő halad a jó irányba, de nyíltan nem mernek szembemenni gazdáikkal és az eddig hangoztatott rögeszmékkel.
A legjobb bizonyíték a fősodratú hírek alatti kommentek…
A Valódi európai vélemények, a kincstári hülyítés ellenére !
85. „Itt egy páran őrültek vagytok”
Nincsenek még választások, 2018-ig meg úgyis eldől minden, úgyhogy ez egy meddő vita. Azt látni kell, hogy a gyoda és az új törvények ellenére tízezrek áramolnak be a határon, ellenállás nincs, csak továbbszállítják ezt az iszonyatos tömeget. Kérdés, hogy meddig lehet még transzportálni nyugatra a szemetet. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen tömegek esetén a drótkerítés is jelenthet bármiféle védvonalat még bohóchadsereggel kiegészülve sem. Az utóbbi napokban a média is elkezdte bagatellizálni a dolgot, már nem is igazán számolnak be az eseményekről, teljesen természetessé vált a tízezerszámra beözönlő söpredék. Szerintem ebből sok jóra nem lehet következtetni.
De még tovább mehetünk. Ez jelenleg egy alibikerítés. A nyugodt beáramoltatást biztosítja, hiszen még az ellenhangok is elhalkulnak.
87. Pugacsov elvtárs
„Ez jelenleg egy alibikerítés.”
Végülis működik.
Szerbia felől alaposan lecsökkent a beáramlás.
Ha megépül a horvát szakasz a Dráváig, akkor ott is le fog csökkenni…
Aztán a román szakasz…
És már mások is építik.
Már Merkel is felébredt, és az európai határok védelméről beszél…
Mert igaz, hogy NEM csak a magyar fizikai drótkerítés állítja meg a migránsokat, hanem azok a hullámok is, amiket a drótkerítés építése és vizuális hatása okoz a világ médiájában. Homok a fogaskerekek között, zavar a renszerben, ami kényszeríti a rendszer üzemeltetőit a dolgok újragondolására.
És egyre többen fedezik fel a régi igazságot:
A jó szomszédság alapja a jó kerítés.
87 Pugacsov elvtárs
Engem is zavart, hogy nem nagyon hallani az építkezésről, de mint kiderült azért folyik a munka tempósan. Az első 41 km meglepően gyorsan meglett.
https://www.youtube.com/watch?v=2HBz-hi2k_0
Azért el tudom képzelni, hogy a másik oldalon milyen frusztráltan nézhetik az építkezést, Magyarország ezzel tart be leginkább. Ha kész lesz, újra összeomlik Horvátország így is rogyadozó pótmegoldása, hogy átömleszti őket hozzánk. De most legalább készülhetnek erre, láthatták a szerbeknél mi történik, ha lezárják a határt. Szerintem nálunk már nem tépik a szájukat, csak gőzerővel építik a kerítést.
Szerintem most az a politika, hogy amíg a zöldhatár nem lezárható, addig fogadjuk a horvát oldalról a migránsokat a hivatalos határátkelő helyeken, buszokkal gördülékenyen átvisszük őket az osztrák határ közelében lévő gyűjtőtáborokba regisztrálni, aki meg kiszökik a táborokból regisztrálás nélkül, az nem kóricál sokat az országban az autópályákon, hanem átmegy gyorsan Ausztriába, ezzel lezárva az ügye… És minket sem érhet az a vád, hogy regisztrálás nélkül átengedjük őket, hiszen mi mindent megtettünk, csak nem volt mindenki együttműködő, erőszakkal meg nem lehetett visszatartani őket.
Kérdés, hogy ha kész lesz a kerítés, akkor vajon meg merik-e lépni a röszkei mintát, bevállalva az össztüzet, amit mindenkitől kapni fogunk, vagy nem. De be kell vállalni, mert különben teljesen felesleges volt a kerítés építése.
Ha regisztrálás nélkül visszük át őket a nyugati oldalra a hivatalos határátlépőktől, ahogy most történik, akkor csak annyit nyerünk, hogy nem a zöldhatáron kell őket összefogdosni, mert akkor ők sem kerülik ki az átkelőket, és nem rontják a levegőt az ország belsejében. De ehhez nem kell kerítés, ez anélkül is működőképes, ha csak szabadulni akarunk tőlük.
De hát nekünk magasabb céljaink vannak, mi Európát is meg akarjuk menteni…
A Horvátországon át érkezőket regisztráció nélkül Ausztria felé továbbítani a legegyszerűbb logisztikával (direkt buszok, vonatok) a lehető leglogikusabb, és egyben legális lépés.
Az a nagy különbség e között és a Szerbia felől érkezők között, hogy ezeket már Horvátországnak regisztrálnia kellett. Hogy valóban megtették-e a horvátok, az persze több mint kétséges, de ezzel a magyar rendőrségnek már nem kell foglalkozni, ez nem a mi hatáskörünk.
Ha ezeket visszatoloncolják Dublin értelmében, már nem hozzánk fogják, hanem Horvátországba.
89. hubab
” Ha kész lesz, újra összeomlik Horvátország így is rogyadozó pótmegoldása…”
Esetleg kényszeríti Horvátországot, hogy támogassa a mi elképzeléseinket…
Nyilván nem az a megoldás, hogy a migránsokat össze vissza tologatjuk egymás között.
És utána a románok már megértik kerítés nélkül is.
91. Ábel
„Ha ezeket visszatoloncolják Dublin értelmében, már nem hozzánk fogják, hanem Horvátországba.”
Tízezrével Dublin értelmében SEM lehet migránsokat toloncolni. Dublin nem erre a volumenre lett kitalálva.
Ez az EU azonnali széteséséhez vezetne…
Ezt értik már Brüsszelben is, és szerintem ebben a szellemben fognak dönteni.
És közben az USA 20 taktikai atomfegyvert akar Németországba telepíteni.
Aki hagyja, meg is érdemli az ezzel járó következményeket
94: Az hagyján, de ezeket a Német Légierő Tornádóira tervezik telepíteni az amerikaiak. Egyébként az új B61-12 atombombákról van szó.
http://www.zdf.de/frontal-21/stationierung-neuer-us-atomwaffen-in-deutschland-russland-beklagt-verletzung-des-atomwaffensperrvertrages-40197860.html
Amúgy meg a Pentagon új haditervet készít az Orosz Föderáció ellenében.
http://foreignpolicy.com/2015/09/18/exclusive-the-pentagon-is-preparing-new-war-plans-for-a-baltic-battle-against-russia/
Hogy a siserahadról is legyen szó, íme a Stratfor elemzése az EU -ra vonatkoztatva a migrációs kérdésben, kivonatolva Erdély országból:
„Egy szeptember 15-én nyilvánosságra hozott elemzésében az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb privát hírszerző szolgálata, a Stratfor azt vetíti előre, hogy a Nyugat-Európába özönlő menekültek olyan feszültségeket és megoldhatatlan konfliktusokat okoznak, amelyek a nemzetállamok kiszakadásához és végül az Európai Unió széteséséhez vezetnek.”
http://itthon.ma/nagyvilag.php?cikk_id=9756
94: Én csak google translate -al olvastam, de így is érdekes eszmefuttatás, már csak a bombák telepítés miatti következmények okán a The National Interest -től egy kicsit komplexebb szcenárióban.
How America and Russia Could Start a Nuclear War
http://nationalinterest.org/feature/how-america-russia-could-start-nuclear-war-12826
94 & 95
Ezek eddig is ott voltak Büchelben, csupán most cserélik le a felújított változatúra (50kt, nagyobb találati pontosság). Rammsteinben már nincsenek, de a hollandoknál, belgáknál, olaszoknál és törököknél vannak. Összesen 120-200db Európában. Sok értelme nincs, mert a büdös életben nem érnék el az orosz légteret. Arra viszont jók, hogy a bázisok miatt a városok majd biztosan hamuvá égjenek.
(Gyorsan felejtődnek a régi jövőnk.com-os cikkek, tanulmányok. 😀 )
99: Jövőnk, tudom, hogy tárolnak ott B61 -es atombombákat, és folyik a csere is B61-12 -re, de én úgy értelmeztem, hogy az ott tárolt eddigi bombák mellé hoznak még pluszban 20 db -ot, a cserefolyamaton túl.
98- 99:
Ez az orosz aggresszió és erre épülő elemzések a tapasztalatokra és tényekre biztos nem alapszanak. Putyin nemhogy nem mért csapást NATO-tagországokra a sorozatos, illegális bővítések és terjeszkedés után, de még olajjal és földgázzal is gyakorlatilag ő tankolja tele az Oroszország határain parádézó NATO- hadigépezetet.
Kérdés mikor mondja azt, hogy „nyet, nincs több energia nektek, ha itt b@szakodtok velem- ráadásul az én üzemanyagomból, hülyegyerekek.”
Én már a helyében elzártam volna a csapokat
Megjött a válasz:
Oroszország nukleáris töltet célba juttatására képes rakétarendszereket telepíthet a Lengyelországgal határos Kalinyingrádi területre, ha az Egyesült Államok új típusú atombombákat szállít a nyugat-németországi Büchel település melletti légi támaszpontra – közölte az Interfax orosz hírügynökség szerdán egy katonai forrásra hivatkozva.
http://karpathir.com/2015/09/23/raketakat-telepithetnek-az-oroszok-kalinyingradba/
Tiszta Hidegháború, csak itt most taktikai fegyvereken van a hangsúly…, és ez azért rizikós dolog itt Európában.
99.
„Sok értelme nincs, mert a büdös életben nem érnék el az orosz légteret.”
Biztos, hogy az oroszoknak szánják őket?
Egy false flag operation részeként Kelet-Európában felrobbantva akár a casus belli-t, és azonnali NATO ellencsapást is jelenthet Oroszország ellen. Lengyelország vagy Ukrajna ideális hely lenne.
Lehet az is dezinformáció, hogy Tornadokra telepítik a bombákat, mert például egy Black Jet-en sokkal nehezebben lennének felderíthetők(?)
103:
Szerintem Új- Zélandon tojnak rá ki, hogyan nyomja meg a piros gombot;
a lényeg, hogy nyomja meg azt lesz, ami lesz.
Mindeközben a németek minden józan eszüket elvesztve, kaszárnyákban, légi támaszpontokon és iskolákban helyezik el a menekülteket ezrével:
http://info.kopp-verlag.de/hintergruende/deutschland/gerhard-wisnewski/politik-hat-komplett-den-verstand-verloren-deutschland-uebergibt-kasernen-und-fliegerhorste-an-flu.html;jsessionid=BC58C1B0DA338B9F2F9EB9739D2DFE7B
Lehet kurvázni Merkelt, meg isteníteni Orbánt de semmit nem változtat a tényen, hogy Németország továbbra is egy élhető hely, míg Magyarország már alig van a mocsár felett.
Szó se róla Orbán viselkedése baromi jót tesz a magyar nemzeti identitásnak amit szinte szomjazik már a magyar nép. Mi jól megmutatjuk az egész világnak, hogy kibaszunk a menekültekkel.
A büszkeségtől híztunk 5 kilót, míg a másik oldalon tovább züllik az ország.
A valóság az, hogy a nagy csinadrattával és média nyilvánossággal levízágyúzott menekültek odébb meneteltek 100 km-t aztán szép nyugiban újra hazánkban landoltak.
Szlovákiától eltekintve rég nem látott mélypontokon van a szomszédos országokkal ápolt viszonyunk, amik történelmi okokból rohadt törékenyek, mi meg vasbetétes bakanccsal ugrálunk most ezeken…
Bocsánat, nem mi hanem Orbán, meg a csicska kis külügyminisztere.
Egyébként szándékosan ilyen kis fiatal hülyegyerekek mostanában a külügyminiszeterek? Az osztrák sem semmi, a kis takony még 30 éves sincs…. na mindegy ez csak úgy eszembe jutott.
Akik azt hiszik, hogy a kerítés bármit is ért…. nem ért semmit.
Csak a felvonult rendőrséggel és katonasággal együtt volt képes erőt demonstrálni.
Ilyen személyzetet nem vagyunk képesek hosszú távon a határon tartani.
Ami Merkelt illeti lépéskényszerbe került. Ha választást akar nyerni, és miért is ne akarna, akkor ezt a politikai vonalat nem viheti tovább. A liberális német bevándorláspolitika szorulni fog, ebben biztos vagyok.
Várjuk ki a végét.
105.
Ne csodálkozz rajta. Gyakran járok Németországba, és mindenhol azt tapasztalom, hogy az átlagnémet agyát egészen elképesztő módon átmossa a média. Pont, mint nálunk az 50-es években; csak az a különbség, hogy a németek nagyrésze be is veszi a maszlagot.
104. Szerintem meg Új-Zéland is be van már célozva 🙂
106. Curix, te melyik országban élsz?
106-ra
Baj van a fejedben Curix, de erre majd csak akkor jössz rá, mikor harmadára csökken a fizetésed, vagy épp kirúgnak.
107: be lehet már fogva minden, szinte.
A kérdés, hol, milyen rakétavédelmi rendszert állítottak fel/ terveznek még. Bár az is lehet, hogy a teljes megsemmisítés a Fermi- paradoxonból és az emberi önzésből adódóan
-elkerülhetetlen.
107:
Bajorországban. Maguk a bajorok sem szeretik, hogy Németországnak hívják. 🙂
108:
Miért is van baj? Tegyünk tisztába két dolgot. A bevándorlás szerintem is végzetes lehet, sőt lesz is Európának. Ezt a részt most hagyjuk, mert nem ez a téma és különben is az elmúlt pár hétben ezt legalább 1000 kommentben ki is veséztük már.
Az meg megint egy másik tészta, hogy kinek mennyit nőt Orbán a szemében.
106: ” odébb meneteltek 100 km-t ”
Ha komolyan vesszük az EU szabályait, piszokul nem mindegy, hogy Szerbiából jön, vagy Horvátországból ugyan az a migráns.
A kerítés élőerő nélkül szart se ér, aki egy picit is gondolkodik, annak ez az első pillanattól kezdve világos volt – viszont teremthet 1 millió új munkahelyet… 🙂
„Németország továbbra is egy élhető hely”
Erre nem lennék büszke, mert ennek az ára a periférián levő országok lerablása. Pl. agyelszívással /most nem rád gondoltam 🙂 /, termelés kihelyezéssel alacsony bérekért stb. – hosszú lenne a lista.
111:
„Erre nem lennék büszke…..”
neked nem is kell, elég ha a németek azok rá. És joggal.
Observer barátom te is jössz a hülye dumáddal, hogy a periféria lerablása… Ugyan meséld már el nekem egész pontosan, hogy mit rabolt le nálunk Németország? Mindenki nyomja ezt a süket dumát, hogy Németország gyarmati sorba hajtja Magyarországot, ami akkora baromság, hogy a fal adja a másikat, csak nekünk magyaroknak jó, hogy ne kelljen szembesülnünk a saját balfaszságunkkal, inkább toljuk másra a hibát… abban mi magyarok kurva jók vagyunk.
Ha Németország nem helyezi oda a termelését, akkor a képzetlen vagy alacsony képzettségű lakosság körében sokkal durvább munkanélküliség lenne, mert a magyar ilyen munkahelyeket sem képes létrehozni.
112:
Ne erőlködj, sose leszel német, bocsánat bajor, és sose fognak befogadni. 😀 Életed végéig szarházi magyar maradsz, jobb ha megszokod. 😀
112: Talán nem vetted észre, de nem csak Magyarország van szar helyzetben, hanem a periférián levő összes ország.
Ezt nem magyarázza sem Orbán, sem a ‘magyarok’ ilyen-olyan tulajdonságai.
A gazdagok a gyengébbek rovására gazdagodnak – akár országokról, akár emberekről beszélünk.
A szabadversenyes kapitalizmus egy nagy átbaszás, amit a gazdag országok találtak ki, és ami nagymértékben szolgálja a versenyelőnyük további fenntartását. – De nem akarok neked itt szemináriumot tartani. 🙂
Megsérteni sem állt szándékomban az előző hozzászólásommal, de azt a poént az agyelszívásról képtelen voltam kihagyni. Most bocsánatot kérek érte, teljesen normális, értelmes embernek tartalak valójában.
112. Curix
„Ugyan meséld már el nekem egész pontosan, hogy mit rabolt le nálunk Németország?”
Fizetést.
Ugyanazért a nyavajás Audiért meg Merciért harmadannyi fizetést kap a magyar melós, mint német kollégája, de úgyanannyiért árulják, mint azt, amit a németek raktak össze.
Akárhonnan nézzük, a németek kihasználják a helyzeti előnyüket velünk szemben. Meg mindenkivel szemben akivel tudják.
És ebből verik magukat…
114:
Továbbra is csak általánosítasz és mondasz valami szlogent, de semmi konkrétumot nem tudsz.
Mond el nekem mennyivel lenne jobb nekünk magyaroknak a német gazdaság nélkül?
113:
Pontosan tudom Tibor bá 🙂 egyébként bajor még egy német sem lehet, annak csak születni lehet.
Ettől függetlenül tisztelem ezt az országot azért, amit elért. Teljesen mindegy, hogy aztán hogy végzik.
115:
Ezzel azt akarod mondani, hogy azért alacsonyak nálunk a fizetések, mert itt az Audi?
Mert akkor súlyosan kevered az ok-okozat összefüggést.. Ha holnap kivonul az Audi nekünk az olyan jó lesz? Fel fognak menni a fizetések?
110.
„Mi jól megmutatjuk az egész világnak, hogy kibaszunk a menekültekkel.”
Curix, ezért kérdeztem, hogy merre élsz, mert a Orbán ill a magyarok viszonya a ‘menekültekhez’ (illegális határsértőkhöz) eléggé médiafüggő… mármint attól függ, hogy mit mutatnak belőle. Ha az 16.-ai lázadást pl. az M1-en látod élőben, azt, hogy hogyan rontott a csürhe a rendőrökre 5-10 kilós köveket dobálva és a kaput szétverve, akkor biztosan nem az fog ebből lejönni, hogy kibaszunk velük. Szerintem a rendőrök nagyon türelmesen hagyták, hogy néhányuknak betörjék a fejét; én a helyükben már az elején elengedtem volna néhány sorozat gumilövedéket. Szerencsére nem ezt tették, mert a helyszínen dolgozó sajtómunkások érezhetően valamilyen brutális rendőrattakra vártak, ami aztán nem következett be.
Szóval, az a kérdésem, hogy: Miért baszunk ki a menekültekkel?
1. Nem engedjük be őket a határon? De! Bejöhetnek, akár papírok nélkül is, csupán azt kértük, hogy regisztráljanak.
2. Nem kapnak enni-inni? De! Teljes ellátást (egészségügyit is) kapnak. Ezen kívül, amennyiben igénylik, szállást kapnak.
3. Bezárják a ‘menekülteket’? Nem zárják be őket, nyílt táborban élhetnek.
4. Nem engedjük tovább őket Germoney-ba? De igen, vonaton, buszon utazhatnak, valamint autópályán is gyalogolhatnak.
Szóval, miért baszunk ki velük?
116: „súlyosan kevered az ok-okozat összefüggést”
Inkább te kevered. A rendszerváltás után a nyugati tőke a magyar gyárak legalább 80%-át zárta be a mai napig. Másfél millió ember került az utcára, ezzel a béka segge alá nyomva a béreket. A multik rengeteg kisboltot tettek tönkre és még lehetne sorolni…
Ha nem érted, ami velünk történt, akkor nézd le továbbra is a magyarokat, mert biztosan minden a mi hibánk. Legyél csak jó német… , bár úgyse lehetsz elég jó 😉
116 Curix
„Ezzel azt akarod mondani, hogy azért alacsonyak nálunk a fizetések, mert itt az Audi?”
Nem.
Hanem azért van itt az Audi, mert alacsonyak a fizetések.
És a fizetések azért alacsonyak, mert az EU csatlakozáshoz a földbe kellett dongölni a még működő gazdasági ágazatokat.
Ki kellett vágni a szőlőket és gyü,ölcsösöket, hogy az olasz meg a francia gazdák ne aggódjanak a magyar bor és gyümölcs miatt, el kellett lehetetleníteni a kiskerteket, hogy a spanyol meg a holland pradicsomnak legyen felvevő piaca, le kellett vágni a sertés és marhaállományt, hogy ne legyen konkurrencia a meglevő piacokra, fel kellett robbantani 16 cukorgyárat, hogy aztán háromszoros áron lehessen cukrot importálni…
Szóval így gyarmatosított az EU, aminek a „motorja” Németország. Megtehette és meg is tette, hogy úgy rendezte be a keleti blokkot, hogy csak ő járjon jól…
És a végén még hálásak is lehetünk, hogy legalább az Audi ad munkát harmad bérért…
És most is erőszakkal nyomja le mások torkán azokat a szabályokat, amiket valóban csak otromba erőszakkal lehet rákényszeríteni azokra, akik másképp gondolják.
Ilyenkor van az, hogy az „egységes Európa” a legerősebbek muzsikájára táncol… és még vigyorognunk is kellene hozzá.
Erősen gyanítom, hogy megint megpróbálnak kikényszeríteni egy megoldást ma éjszaka, ami csak a centrumnak lesz elfogadható, a többiek, meg úgy jártak, kellett nekik belépni az Unióba…
119.
Bizony, a magyar cukoripart kinyírták. Manipulálták a cukor piacot, hogy ilyen-olyan túltermelés van. A cukor gyáraink bezárása során a külföldi tulajok jól kerestek.
A bezárás után meg felverték a cukor árát.
Tették ezt úgy, hogy a mai időben a cukor a legelterjedtebb élelmiszeripari alapanyag.
Sajnos a bal libsi médea erről nem ír.
119 Tökéletesen igazad van! Az étolajról nem is beszélve és sorolhatnánk… Kéne egy lista készítése és bemutatása a fiatal korosztálynak milyen gyárak munkahelyek voltak itt…
Jó néhányban jártam a 70-es években és láttam olyan termékeket amiről itthon nem is hallottunk de Nyugatra szállítottunk…
A mezőgazdaságról nem is szólva!
Lista:Busz, hajó, turbina, rádió,televízió,kerékpár, motorkerékpár, vasúti-szerelvények, telefon,gumiabroncs,textil, üveggyártás, és a többi….lehet folytatni a sort!
Elnézést, de ez lemaradt:
“Nem a szervezés és nem az üzemek termelése a legfontosabb dolog valamely ország vagy nép életében. Hanem az erkölcs. Mert ahol ez nincs, ott semmi sincs.”
Wass Albert (1908-1998) – író, költő
120. Bogozi.
Kik tették tönkre a cukoripart? Azért tegyük már helyre a dolgokat!
Antalék tették tönkre, nem a külföld. Mivel az egész könyvtáros, történész bagázs úgy értett az iparhoz, mezőgazdasághoz, hogy csuda!
Az első lépésük volt szétverni a TSZ-eket!
A cukorgyár csak cukorrépából tud cukrot csinálni, a levegőből nem!
Évekig álltak alapanyag nélkül, majd tönkrementek, eladták, szétverték!
Ennyi.
119 Attila.
Senki nem mondta, tegyük tönkre a mezőgazdaságot, ipart. Megtettük saját magunk.
Dilettantizmusból, hülyeségből, aljasságból, a saját népünkel szemben!
Curix +++! 🙂
123: Ciki, „Antalék tették tönkre”
Antallék hülyeségét nem megkérdőjelezve, de a privatizációt előkészítő törvények már a Kádár éra utolsó éveiben megjelentek, erre jött a Németh kormány, stb. Mindenki hozzá tette a magáét.
És lehet, hogy névlegesen a magyar politika cseszte szét az országot , de az ok jó eséllyel az volt, hogy megvették őket kilóra, ráadásul üveggyöngyért.
Magam is ismerek olyan konkrét esetet, amikor – csak! – annyi történt, hogy olyan jogszabályt hoztak, ami az adott területen a nyugati cégeket helyzetbe hozta, a magyarokat meg hátrányosan érintette. A törvényt előkészítő hivatal embereit nyugaton etették, itatták stb. előtte, amitől egyből elfelejtették, hogy mit is kellene képviselniük.
Szóval nem csak az a bűnös, aki hagyja magát korrumpálni, hanem az is, aki korrumpál (tipikusan a nyugati tőke, mert nekik volt rá pénzük).
…
Teljesen más terület a Volkswagen csalása a károsanyag kibocsátással – hát ennyire gáncstalan lovagok a nyugati (német) tőkések. Csak épp az egész világot baszták át vele.
A témához: Háború a nemzet ellen – Jelenczki István dokumentumfilmje – https://www.youtube.com/watch?v=c7ecIrGCsU8
118:
A legelső dolog, amit egyből tisztázni szeretnék, hogy nem nézem le a magyarokat. Itt Németországban messze a legjobb nációk közé tartozik, bármikor képes annyit és úgy dolgozni, mint egy német, sőt esetenként jobban is.
Ehhez azonban szüksége van a magyarnak a német környezetre. Nagyon érdekes egyébként a jelenség, pszichológiai tanulmányt lehetne írni, miért tud a magyar mentalitás ilyen gyorsan megváltozni 2 határvonallal odébb.
Szumma: itt kinn talán még jobban szeretem a magyarokat, mint otthon. Még akkor is hogy tudom, nagyon sok hibával élünk.
De! Szeretem a németeket is. Soha nem vágytam és nem is fogok rá vágyni, hogy német legyek, de őket mindig tisztelni fogom azért, amiért egy ilyen országot felépítettek.
119:
Attila ezek mind jól hangzó közhelyek, amiket elsütöttél, azonban egyik sem igaz.
Nem igaz, hogy KELLETT, sajnos itt a legnagyobb probléma a magyar emberrel, hogy ha pénzszagot érez, akkor borzasztó hamar korrupttá válik. Elhagytuk valahol az idők során az erkölcsi tartásunkat, és borzasztóan érdekvezéreltek lettünk.
A 125-ösben belinkelt videó csak a jéghegy csúcsa, de mégis tökéletesen jól szemlélteti mindazt, hogy nem Németország miatt vagyunk ilyen szar helyzetben. Sőt. Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy Németország az egyik legkorrektebb tárgyalófél a hazai külföldi tőkét illetően. A kapitalizmus nem ismer erkölcsöt, ha a magyar kormány erkölcsileg kifogásolható törvényeket hoz, amivel Németország él, akkor ezért nem Németország a hibás.
Itt egy cikk, ami szintén megcáfolja az EU mindent elpusztító gonosz viselkedését.
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/nott-a-magyar-termekek-aranya-a-hazai-piacon
Tudom, hogy borzasztó rossz és torz az EU-s támogatási rendszer, de mindig hagy az országnak egy bizonyos játékteret. Ha ezzel egy ország jól játszik, akkor fejlődni fog, ha mindenki leszar mindent és egyébként csak ellopják a pénzt, akkor hanyatlás lesz a vége.
Az Orbán kormány érdeme, hogy a hazai élelmiszer újra kezd utat törni magának. Érdekes ilyenkor nem mondjuk, hogy a csúnya EU. Ugye, hogy megy ez EU-n belül is? Csak magyarnak kell lenni hozzá, nem pedig valami szennyes Gyurcsány félének, akinek minden jó csak magyar ne legyen Magyarországon.
Ezzel nem Orbánt fényezem, csak demonstrálom, hogy milyen sok múlik a belső nemzeti kormányon még az EU-n belül is.
Nehéz gondolom elfogadni a tényt 119,120,121 nektek, hogy a hazai politikusok mindig kilóra eladták a magyar népet 90 óta és ennek a következménye az, ahol vagyunk és nem a gonosz Németeké.
124: roppant gyenge érvelés az, hogy nem csak a korrumpált bűnös, hanem a korrupcióra felbiztató is. Kedves Observer, ha én azt mondom neked hogy gyilkold le a családodat, akkor én is bűnös leszek miután ezt megtetted?
Nem, a jelenlegi jogrend szerint nem. Ennyi, aztán lehet ezen rugózni órákat, meg napokat, meg éveket, akkor is a korrupt, pénzszagot érző, erkölcsileg hulla emberek és politikusok miatt tart itt az ország ahol. Mert itt senkit nem érdekel a másik, csak nekem legyen drága kocsim, meg villám. Minden tiszteletem és becsületem ellenére sajnos ez is a magyar ember védjegye.
126: „Soha nem vágytam és nem is fogok rá vágyni, hogy német legyek, de őket mindig tisztelni fogom azért, amiért egy ilyen országot felépítettek.” De most épp lebontják!!! 🙂
123. Ciki
„Antalék tették tönkre, nem a külföld.”
Tévedés.
Az EU-s kvótarendszer keretében kellett beszüntetni gyakorlatilag a teljes cukortermelést.
Ez a kvótarendszer szabályozza az egész termelést minden ágazatban. Tulajdonképpen ez az a keret, ami nem engedi, hogy akisebb országok a nagyok számára konkurrenciává váljanak. A kvótarendszer bevezetése után, Lengyelország 15x, Németország 28x, Franciaország 30x több cukrot termelhetett mint mi…
Persze, akkoriban elhallgattatták a népet a felrobbantott cukorgyárak meg kivágott gyümölcsösök miatt adott pár millió euróval, de a kiszolgáltatottság megmaradt, és export helyett importálni kellett a kieső termelést.
126.
Nekem nem kimondottan ez jött le belőle:
„A 125-ösben belinkelt videó csak a jéghegy csúcsa, de mégis tökéletesen jól szemlélteti mindazt, hogy nem Németország miatt vagyunk ilyen szar helyzetben.” Mit értesz németország alatt? Ha magát a földterületet vagy a polgárokat, akkor igazad van, ha a német nagytőkét (politikai hátszéllel), akkor nincs (igaz, nem kizárólag miattuk).
126. Curix
„Nem igaz, hogy KELLETT, sajnos itt a legnagyobb probléma a magyar emberrel, hogy ha pénzszagot érez, akkor borzasztó hamar korrupttá válik. ”
Sajnos ez a liberális gerinctelen hazugság, amivel igyekeznek úgy beállítani, hogy a magyar nem érdemel jobbat…
Persze tudjuk… a pozsonyi csata óta szúrjuk a szemét egy véleményformáló csapatnak, (ugros eliminados esse) akik elég sikeresen keltik rosz hírünket.
De az igazság az, a magyarok sokáig elég naívan próbálták teljesíteni a gazemberek EU-s elvárásait, cserébe azt várva, hogy majd hagynak élni… de azok, és itteni kiszolgálóik csak a pénzszivattyúkat pergették egyre gyorsabban.
Csirkefogók mindenütt vannak, de általánosítani belőlük szerintem nagyon övönaluli.
Azt elismerem, hogy a választékból talán Németország a legkevésbé aljas, de csupán abból a megfontolásból, hogy ha nyírni akarja a birkát, akkor azt etetni is kell, és mivel nincsennek nagy tengerentúli gyarmataik, hát ebből a pár kelet európai országból kell kihozni a maximumot.
125 malleusorbis
Itt van még.
A rendszerváltás mocskos üzelmei részletekkel, számokkal, tényekkel:
http://igazhirek.blog.hu/2009/07/04/tagra_zart_szemek_avagy_arculcsaptak_a_jovonket
126. Curix
„Kedves Observer, ha én azt mondom neked hogy gyilkold le a családodat, akkor én is bűnös leszek miután ezt megtetted?”
Igen.
Úgy hívják, hogy többrendbeli gyilkosságra való felbujtás.
És ez is büntethető.
Ez egyszerűen észbontó már, rohadjon meg az összes aljas elmebeteg liberális:
„Októberben bíróság elé kell álljon Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője. A vád szerint “vallásuk alapján diszkriminálja” a muszlimokat, amikor azt mondja, hogy épp megszállják Európát.”
http://hidfo.ru/2015/09/birosag-ele-allitjak-a-francia-nemzeti-front-vezetojet/
http://www.kitartas.net/2015/07/15/a-liberalizmus-segiti-az-isis-utjat-europaba
130,131:
Attila csak néhány mondatot ragadok ki a belinkeltből:
„Magyarország 92 %-a privatizált, a világon egyedülálló módon. A közüzemi és energia ellátó rendszereket nem szokták magánosítani.”
„Önként feladtuk meglévő volt KGST piacainkat.”
„A pártrendszer egytövű. Kárpótlási jegy-, pénzügyi-, olajmaffia elleni lépések elmaradtak.”
Ezek közül pl. melyik róható fel Németországnak?
A sor a végtelenségig folytatható, az elmúlt 25 év bűneinek a felébe is képes egy ország beleroppanni, én azt csodálom, hogy Magyarország még létezik.
Attila felesleges ezen vitázni, mert nem a németek bűne az, ahol most van az ország.
127:
Igen Arma ez már egy más kérdés. Az átlag német sajnos nem látja elég reálisan a bevándorlás súlyát. A média ellenére tudják, hogy ez nekik nem jó már, de azt nem tudják, hogy most rakják le Németország sírköveinek alapját.
133, Camelia
A terrorizmust úgy jelenítik meg, hogy gonoszok bombát robbantanak, lövöldöznek.
Van liberalista, szocialista, fajgyűlölő, terrorizmus.
Balról és jobbról egyaránt előfordul a szabad vélemény nyilvánítás elnyomása, illetve a terrorista törvényhozó által meghatározott határvonalon átlépő nyilatkozat pénz, vagy akár szabadságvesztéssel történő büntetése, illetve olyan társadalmi viselkedési kódex kierőszakolása, amely teljesen ellehetetleníti a szabad véleménynyilvánítót.
Pl. Svédországban azon személy aki a saját és környezete tömeges rossz tapasztalatai alapján, a bűnözőt nemzetisége, vallása szerint is megnevezi, automatikusan megkapja a rasszista fajgyűlölő megnevezést, és az ehhez kapcsolódó eljárást. Munkahelyről kirúgás szinte biztos.
Ez persze teljesen egyoldalú, hiszen amikor a muszlimok gyalázzák a befogadó ország állampolgárait, a hatóság, semmit sem tesz, az állampolgárok is kussolnak, hiszen ha szót emelnének azonnal rasszistákká lennének kikiáltva.
Ez olyan manapság, mint a középkorban az eretnekség. Ha ráfogták valakire, nagyon-nagyon rosszul járt.
135. Curix
„Ezek közül pl. melyik róható fel Németországnak?”
Mind.
Ugyanis Németország aktív módon hozta létre azokat a körülményeket és szabályozókat, amivel az EU működik, és amilyen módszerekkel „bevették” az újabban csatlakozó országokat.
Az EU-s centrum országoknak közeli gyarmatok kellettek, és ezt nevezzük most EU-nak.
Ebben a németek csendesen profitálnak, de ott köt ki az a profit, ami a keleti blokkból lett kiszippantva (pölö autógyári fizetéskülönbség, vagy a cukorkvóta)
Hid el, Németországot én is ismerem, a családom egy része ott él, és én is tisztelem a rendezettséget és pontosságot, de ezt a szintet csak brutális rablással lehet elérni…
Németország a fasorban sem lenne ha nem lennének a kitelepített gyárai, ahol harmad-negyedannyiért dolgoznk az emberek.
Az EU fenntarthahatlan lenne ha mindenütt német színvonal lenne.
Tehát a magyarok, meg a többiek nem azért élnek rosszul, mert bénák, hanem mert „nem fér bele”…
És ezt akkor is tudták, amikor bécsi cukrászdát igértek.
Ezt akkor is tartom amikor tudomásul veszem, hogy most a „nagypolitikában” esetleg az érdekeink megegyeznek bizonyos pontokon.
137:
Te mondod a magadét én a magamét és tökéletesen elbeszélünk egymás mellett. Ennek sok értelmét nem látom, én ezt meghagyom a politikusoknak.
Az elméleted egyébként ott bukik meg tökéletesen, ha visszapörgetjük az időt mondjuk 1980-ig. Az NSZK a fénykorát élte folyamatosan fejlődött és már megvolt az a belső jólét, amit te most a perifériák lerablásának tulajdonítasz. Akkoriban a német magyar kapcsolatok gazdasági szempontból messze jelentéktelenebbek voltak, mint ma.
Magyarország pedig 1980-ban már rég rálépett egy fenntarthatatlan pályára.
Szóval miről beszélsz most Attila? Megakadtál az Audinál és a cukorgyárnál.
Csak hogy eláruljak neked még valamit. Dánia egy cége számára Európán belül „billiglohn Land”-ot keresett. Tudod melyik lett ez? Németország.
Még egy tény. A németek a cseheknél is jelen vannak. Az, hogy a szoci autómárkák közül a Skoda az egyetlen, ami életben maradhatott komolyabb piaci részesedéssel, az egy jó döntés eredménye. A csehek tudtak élni a a rendszerváltás és az EU lehetőségeivel, mert messze nemzetibb kormányaik voltak, mint nekünk.
Ha nekünk magyaroknak lett volna egy „Skodánk” akkor az már rég alulról szagolná az ibolyát. (mondjuk Ikarusz)
138: a Skoda egy régi német cég volt…
138 Curix
Messzemenően egyetértek.
A német életszínvonal alapja a szorgalom, a szabálykövetés, a jó iskolák. Kevés gyarmatuk volt, azt is hamar lenyúlták tőlük.
A második világháború hatalmas ember és anyagi vesztesége után is talpra tudtak állni.
Sok német szétszóródott a világban, és mindenütt elsőre fel lehetett ismerni a településeiket. A magyar sváb falvaktól kezdve az Erdélyi szász városokig.
140. A német gazdasági csoda alapja akkoriban a török vendégmunkások behozatala volt – nem elsődlegesen a német szorgalom, – amit akkor ők ideiglenesnek gondoltak, csak a törökök már nem akartak hazamenni. Részben ez magyarázza a mai bevándorlókhoz való viszonyukat is. Azt gondolják, hogy egy újabb gazdasági csoda alapja lehet a migránsáradat. Nem értik, hogy az akkor volt, most meg most van, a nagyságrendek egészen mások, és a következményeket sem látják. A török bevándorlás által okozott problémákból sem tanultak. Ez a tragikus. Levesbe mehet velük egész EU a hagymázas gazdasági álmok miatt. Plusz az a gondolat, amit ismét tapasztalhatunk tőlük, hogy Németország a vezető, ők irányítanak, mindenkinek megmondják, mit tegyen, sőt mit akarjon. Tudjuk, hova vezet ez.
Ezt lehet, hogy érdemes nézegetni:
napimigrans.com – gyűjtögeti a híreket a témában.
Amúgy van értelme annak, hogy a németek jogosan büszkék-e, vagy sem, mi meg jogosan bűnhődünk, vagy nem? A mi felelősségünk is, hogy idáig jutottunk. (Ez persze senkit nem ment fel a bűnei alól, értem alatta a kormányainkat, az EU-t, és még nagyobb játékosokat!) Az értelmiség egyre csekélyebb számban képviselteti magát nálunk, azaz az ellenállás egyre kisebb.
Eltántorítottuk-e a mindenkori kormányt bármelyik nagy horderejű, minket ostorozó döntésétől, akár a cukorgyártás, akár számtalan más, szorongató-tiltó-kizsákmányoló törvény? Mióta én élek, nem tudok róla. Azonban most nem is ezek aggasztanak, mert valamilyen szinten lehet még most is boldogulni, a családok, a kis közösségek és a régi értékrend tönkretétele ellenére – de ha itt tényleg lesz Ruanda II, vagy feláll a front, vagy esetleg mindez és még a magyarországi kisebbséget is ránk uszítják gyűlöletbeszéddel meg a segélyek megvonásával, akkor már bajos lesz megmenteni valamit a mostani világ érdemeiből is…
139: A Skoda 2000 előtt sosem volt német cég.
138. Curix
„…ha visszapörgetjük az időt mondjuk 1980-ig.”
Pörgesd vissza még egy kicsit és meg fogod találni a német gazdasági csoda okát.
Spanyol, portugál, olasz, görög, jugoszláv, török vendégmunkás, 1969-71 között a dollár összeomlás elől német márkába menekülő befektetésre váró tőke stb. stb.
Lesz ott minden csak német szorgalom, és fegyelem meg precizitás nem.
138 & 144:
A német gazdasági csodáért a következő tényezők voltak „felelősek”:
1) Marshall-segély (amit mi is kaphattunk volna, de Sztálin nem engedte)
2) Békeszerződés szerint a hadsereg, fegyverkezés letiltása. Ezzel óriási pénzeket át lehetett irányítani a gazdaságba.
3) Az ország iparának a totális megsemmisülése a bombázások alatt. Ezért teljesen új és a legmodernebb gépeket kellett beszerezni (a Marshall segélyből). Vagyis megszabadultak az elavult termelőeszközöktől.
4) Ehhez természetesen hozzájárult a német szakembergárda és szorgalom, de ez egymagában az első 3 pont nélkül kevés lett volna. — Nem a vendégmunkásoknak köszönhető a fellendülés. A fellendülés tette szükségessé a vendégmunkások beengedését.
7. Tamás: Azon gondolkodom napok óta vajon milyen szerepe van Orbánnak ebben az egészben a háttérhatalom szemszögéből.
Putyinnak egyértelműen rendezői szerepet adtak, Merkelnek és Obamának – Bernankének, Draghinak pedig inkább csak színészi: csak azt csinálhatják, amit a „tartóik” parancsoltak nekik.
BTW A stadionokban nem lehet menekülteket elhelyezni lefedés után?
63-as után: a stadionok építése ilyen felhasználása mellett nem is lenne pénzpazarlás.
(Igaz csak elképzelésem van arról milyen is egy stadion belülről és azt tudom, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.)
Hamburg elkezdte „ideiglenesen kisajátítani” – kibérelni menekültek számára az üresen álló (ipari céllal épített) házakat.
(Akciójuk alapja a 2011-es népszámlálás lakáskérdőívének eredménye vagy mikor is volt az.)
145:
Köszönöm Tibor bá, hogy helyreraktad a német gazdaság körüli tévhiteket, neked talán elhiszik.
A négy pont közül természetesen az első a legfontosabb, szóval még a prioritás is jó a pontok sorrendjét illetően.
139:
A privatizálás időpontja érdekes, akkor pedig Csehszlovák tulajdon volt.
Becslések szerint 4 millióan vannak úton. A szakértő véleménye szerint télen sokan ott rekednek a mediterrán térségben, de tavasszal majd hirtelen itt teremnek.
A szakértő felhívta a figyelmet a német szövetségi munkaügyi hivatal igazgatójának nyilatkozatára is. Az igazgató közölte, hogy a Németországban lévő migránsoknak, csak a 10 százaléka lesz integrálható. Ennyiüknek van olyan foglalkozásuk, ami használható, a többieknek nincs, vagyis ők életük végéig segélyből fognak élni.
Más szakértők meg azt mondják, hogy a tél miatt nem fog megállni a migránsok menete.
Én is inkább úgy gondolom hogy menetelni fognak, főleg mert határról határra szállítják őket buszokkal vonatokkal.
Ha meg hideg van akkor majd fűt nekik a hülye európai, mert meg kell szolgálni azt a kést ami a nyakat nyiszálja majd.
143:1945-ben a csehszlovák kormány kitelepítette a német kisebbséget, ennek keretében a Skoda teljes fejlesztőmérnök-gárdája is Németországba távozott. Természetesen mindig is német szakmai elit irányította egészen addig és a német megszállás alatt formálisan is német cég volt.
Kiszámolta-e már valaki, hogy Merkel „mindenkit befogadunk” kijelentése mennyi pénzt hozott az ISIS-nek?
Ugyanis Szíriában ők a leghatékonyabb embercsempészek.
Egy városrész szétbombázása után az ott lakóknak felajánlják, hogy maradék megtakarított pénzükért átjuttatják őket Európába…
Ők profitálnak a kiürülő országból, mert ugye a potenciális elenségek mennek el, mert a szimpatizánsok már az ő oldalukon vannak.
Szóval Merkelnek tiszába kell lennie azzal, hogy menekültenként saccperkábé 10 000 euróval támogatja a terrorizmust és a bűnözést Szíriától Európa szivéig.
Az egy millió menekültre 10 ezer millió euró…
Má nemazé, de ekkorát kevés bűnszövetkezet tud kaszálni EU-s támogatással.
Egy kis csemege:
Svédország lakosságát a bal liberális elveket követő uralkodó osztály azzal riogatja, hogy bevándorlás nélkül Svédország népessége lecsökken, a gazdaság megrogyik, nem tudják fizetni a nyugdíjakat stb. (sztem. még a tehenek teje is elapad)
Utánanéztem, 30 másodperc alatt megtudtam:
Svédország népessége
1570, évben 900 ezer fő
1815, 2,46 millió
1900, 5,14
1970, 8,08
2015, 9,78
A vak is láthatja a bal libsik aggodalma mennyire jogos.
A technológia annyit fejlődött az utóbbi időkben, hogy abszolút nem gond az öregek számára megtermelni a betevőt.
Az uralkodó osztály mind nagyobb kapzsi mohósága az igazi veszély. A bevándorló olcsó munkaerő nekik hajt még nagyobb hasznot.
152: félreérted, ha azt hiszed, hogy az elit felső részét a még több haszon vágya hajtja. VAlójában szndékos rombolásvágy a motivációjuk.
153:
Ezt irreálisnak tartom. Az elit vagyona és jövedelme is a jól működő gazdaságból származik, ha megroggyan, akkor neki is annyi, ő is visszamehet egy kaotikus bizonytalan, alacsonyabb szintű világba. Miért lenne ez jó neki?
154. hubab
A „jól működő gazdaság” egy hatékony eszköz volt a hatalmas vagyonok létrehozásához, de közben kitermelt egy versenyképes középosztályt is, amelyik érthető módon konkurrenciát jelent a hipergazdagok számára.
Mivel a globális elit mát megteremtette magának azokat a feltételeket és jóformán korlátlan hatalmat, amivel a világot irányítani tudja, most már a pazarló gazdaság felszámolására koncentrál.
Megszünteti a felelslegesen fogyasztó középosztályt, majd az alsó osztályokatt olyan létszámúra csökkenti, ami az elitet még kényelmesen el tudja tartani, de már nem használ fel túl sok erőforrást és számában nem nyújt veszélyt az elit létére.
Az elit szempontjából a 7 milliárd ember teljesen felelsleges… És nem csak felelsleges, hanem káros, mert veszélyt jelent a Föld egyre zsugorodó erőforrásaira.
154: Te nem olvasol elég Petőfit… 🙂
http://www.echotv.hu/video/107747/20150924_Ne_legyen_aldozat
Interjú Földi Lászlóval „A hazánkat és Európát érintő illegális bevándorlás kapcsán bebizonyosodott, hogy sokkal többről van szó, mit a menekülő tömegekről. Aki a békét keresi, az nem támadja meg az országa határát védő egységeket, nem erőszakolnak meg védtelen nőket, és nem csinálnak káoszt az őket befogadó országokban.”
152: Svédország az előrejelzések szerint 15 éven belül Bulgária színvonala alá esik…
Orbán Viktor nemzeti konzultáció, és 2 millió tiltakozó aláírás után aláírta az ET menekültelosztásról szóló zárónyilatkozatát.
Hajrá Viktor, hajrá Fidesz!
159: Kell a pénz… 😉
159:
Szerintem csak ügyesen taktikázott. Az rizikós, ha csak ő áll ellen, és a másik három V4 tag nem. Majd amikor csak ez lesz a téma és konkrétumok jönnek, elég ha akkor áll ellen a másik három V4 taggal együtt. Mondjuk, én is így csináltam volna. Persze arra is kellett volna gondolnia, hogy ezzel a Jobbik lőhet egy gólt. Ja kérem, nem könnyű PM-nek lenni. 😀
161.
Orbán, mint ügyesen taktikázó ellenálló… 🙂 Sokkal inkább lehetne őt a magyar Ciprasz-nak nevezni, mert már a látszat szintjén is arconköpi a rajongóit. A Jobbik most lőhet egy gólt, de a Jobbik háttere miben különbözik Orbánétól? Semmiben; ugyanabban a csapatban játszanak, csak más mezben.
Egy mentsége van.Belátták hogy az áradatot csak ugy lehet megállitani,ha a migráns azzal a tudattal indul majd utnak hogy egyáltalán nem biztos hogy a németeknél verheti a lompost segélybol élete végéig,hanem kis szegény diktatorikus államocskában lesz a kényszer lakhelye.
Svájci újságok már arról cikkeztek, hogy az ottani menekültellátásnak fedeznie kell a menekült időnkénti pár hetes hazautazásának költségeit is hazájába, ahonnan elmenekülni kényszerült.
164: Nem is hülyeség, ha tényleg ezt csinálják. Nagyobb eséllyel maradnak meg a gyökerei, így ha normalizálódik a helyzet, valószínűbb, hogy hazatakarodik. Sőt, ha minden menekült hazalátogattt már egy párszor, akkor meg lehet nekik mondani, hogy ezek szerint most már nem üldöznek titeket: fel is út, le is út.
Vegyétek már észre, hogy nincs mód az Európába áramló migránsok leállítására. Sem szép szóval, sem erőszakkal. A szögesdrót kicsit lassíthatja a folyamatot, de ez minden.
Megállítani ezeket csak totális háborúval lehetne; halott nők és gyerekek százait mutogatnák, amit az európai gyomor sohasem venne be. (Már ha létezne egyáltalán nemzeti érdek alá rendelt független honvédségünk.)
Az őslakosokon kívül pedig az ügy minden egyes szereplője érdekelt abban, hogy minél többen jöjjenek. Szépen ki lehet számolni, hogy Európa mikor válik fekete kontinenssé.
166:
Az én gyomrom nem európai. És egy idő után másoknak se lesz európai gyomra, csak akkor már késő lesz.
167.
Hát milyen gyomrod van, ha nem európai? A mai generáció egy csirke nyakát sem tudná elvágni, nemhogy emberekre vadásszon… pláne gyerekekre. Azonkívül pedig minden migránsokat ért atrocitás agyon lenne mediatizálva; gondolj a vízbefulladt kisgyerek utólag megrendezett képére, vagy a gyerekes migránst ‘felrúgó’ László Petra körüli cirkuszra.
Abban egyetértünk, hogy már most késő van.
166 Nem olyan finnyás az az európai gyomor. Nem emlékszel a jugoszláv háborúra? Nem volt az olyan régen. Amúgy meg -egyelőre- még az őslakosok vannak többen, és ők döntenek arról, ki irányítsa őket (legalábbis elvileg így van) Most is mutogatnak halott gyerekeket, akik vízbe fulladtak, az se kavar túl sok vizet. Ha a reguláris alakulatok nem teszik (nem tehetik) meg, amit kell, akkor majd lesznek szabadcsapatok, akik „valahogy” fegyverhez jutottak, és elvégzik a piszkos munkát (lásd csetnikek, usztasák, stb.)
166.
A múltkor Nógrádi úgy nyilatkozott, hogy akkor állíthatnák meg az áradatot, amikor csak akarnák. Egyszerűen el kellene kobozni a csempészhajókat, a migránsokat meg visszaszállítani. Semmi idő múlva leállna a gépezet.
A szárazföldön meg azért lehet ennél komolyabb kerítés is, az amerikaiak megoldották, pedig egy kicsit hosszabbat kellett építeni.
Valóban, Európa már túl európai, nem tud szembenézni, azzal, hogy fel kell adnia humánus imázsát, és ezzel nyíltan tükörbe nézni és ledegradálni magát a világ egyéb önző, agresszív, embertelen térségeihez. És akkor még nem is szóltunk a folyamatokban betöltött szerepére, aminek a következményeire most kell ráébredni.
„A szárazföldön meg azért lehet ennél komolyabb kerítés is”
Lehetne. HA valaki felépítene többezer km hosszúságban egy brutális kerítést, őrtornyokkal, aknazárral; HA létezne KOMOLY határőrség, legitim tűzparanccsal; HA az Európát eláruló vakolóknak ez érdekében állna stb., stb. Nevetséges.
Ha nem állítják meg, akkor ki fog esni a kezükből az irányítás, pogromok, lincselések szabadcsapatok lesznek. Németországban a hivatalos álláspont még mindig a wilkommenkultur, de közben sorra leégnek a menekültszállások. Még egy-két erőszakolás, vagy egyéb közfelháborodást okozó brutális akció, és elszabadulnak az indulatok
Azt hiszem, ez egy authentikus vélemény Orbán hozzállásáról :
Nem számít a továbbiakban Magyarországra a migránskrízis megoldásában Martin Schulz. Az Európai Parlament elnöke a ZDF-nek azt nyilatkozta, hogy Magyarország biztosan nem fogad be menekülteket. Az EP-elnök mondatai a magyar kormány kijelentéseit támasztják alá, amely szerint a Jobbik és a DK hamisan vádolja Orbánt azzal, hogy elfogadta a betelepítési kvótákat.
173. Attila(PV)
Ennek ellenére Orbán mégis úgy döntött, hogy kiírják a népszavazást a befogadás a kötelező befogadás ügyében, pedig ennek fényében ennek már nincs különösebb értelme.
Habár az ördög nem alszik, lehet, hogy arra számítanak, még változhat a brüsszeli hozzáállás is.
Vagy egyszerűen csak ki akarják fogni a szelet a Jobbik vitorlájából, még ha az a szél virtuális is, mert a nép riogatható olyan veszélyekkel is, amelyek nem is léteznek, és a a FIDESZ ki akarja csavarni még ezt az eszközt a Jobbik kezéből.
Egyébként az igazán elegáns megoldás az lenne, ha Magyarország, miután teljesen kizárná a kötelező betelepítési kvótát, önként befogadna egy korlátos számú, és jól megválogatott menekültet, amelyek nem jelentenének ránk veszélyt, és az embertelenség vádját is elhárítaná rólunk. Legtöbbje úgyis elhúzna nyugatra az első adandó alkalommal, amit sajnálattal konstatálnánk…
174. hubab
„Ennek ellenére Orbán mégis úgy döntött, hogy kiírják a népszavazást a befogadás a kötelező befogadás ügyében…”
De igen…
Ugyanis Brüsszelt csak saját retorikájával lehet leszerelni.
Ha „demokratikusan” a nép nem akarja a migránsokat, akkor Brüsszel csak erőszakkal tudja ránk kényszeríteni…
És ezt Brüsszel nem akarja megkockáztatni. Főleg most, hogy az EU csúszik szétfelé…
Orbánnak, az „erős kezű diktátornak” időnként szüksége van arra, hogy bizonyítsa, hogy bizonyos kérdésekben a többség támogatja.
Pillanatnyi helyzetünkben számunkra a legjobb megoldás az elzárkózás a kötelező betelepítések ellen. Viszont az óra nálunk is ketyeg, ami a nyugati országokban már jóval előrébb jár, már ami a népességcsökkenést és elöregedést illeti.
Kíváncsi leszek, erre mennyire fog tudni Viktor felmutatni valami ígéretes stratégiát, mert most Európa ezért van zsákutcában.
Pont ma hallottam az egyik belinkelt anyagban Bogár Lászlót, ahogy azt fejtegette, hogy milyen reménytelen helyzetben van a népességösszeomlás határán tántorgó Európa, és hogy mennyire életveszélyes ez a migrációra alapított „megoldás”.
Elemezte, hogy milyen gigantikus költségekbe fog kerülni ennek a migráns tömegnek a beillesztése, és hogy nem lenne-e célszerű ezt a gigantikus összeget inkább a helybeli népesség gyermekszámának növelésére fordítani?
Viktor végülis ebben az irányban próbál haladni, de ennek kétséges az eredménye.
Lehet, hogy nyugaton már rég levonták azt a következtetést, hogy az európai népesség már olyan módon hedonista, hogy képtelenség annyi ösztönzőt nyújtani nekik, amely rávenné a több gyerekre. Annyi többletet nem lehet a sokgyerekes családoknak nyújtani, hogy szabad életstílusban és életszínvonalban ne az járjon még mindig jobban, aki nem vállal gyereket, tehát ők lesznek az irigylésre méltó minták a többség részére.
El vagyunk már rontva…
Egy biztos, az összeomló népességű Európa, és az egyre élhetetlenebb, és túlnépesedő környező térségek között olyan feszültség nő, hogy nehéz elképzelni, hogy ez ne keressen valamiféle kiegyenlítődést, bárhogy is küzdünk ellene.
176:
Megfelelő dotálással elérhető lenne, hogy a nők úgy szülnének, mint a kisisten. Adjak tippeket?
A gyerek 10 éves koráig otthon maradt nőnek beszámít a nyugdíjba.
Minden iskolába bevezetik az ingyen reggelit és ebédet.
Progresszív családi pótlék. Egy gyerek után nulla, 2 gyerek után 10 %, 3 gyerek után 20 %, 4 gyerek után 40 %, 5 gyerek után 80 %…..
Stadionok helyett ONCSA házak építése.
Gyermeknevelés elhanyagolásáért büntetés kirovása.
–
Csak azt kellene még megoldani, hogy a fiatalok itthon is maradjanak.
176. „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező telepítését?”
Ettől a kérdéstől nem kell mindjárt elájulni, hiszen csak arra vonatkozik, hogy a migránsok az Országgyűlés beleegyezésével jöjjenek-e vagy anélkül. Vagyis ha az Országgyűlés hozzájárulásával jönnek, akkor semmi probléma.
Mintha nem lehetne ezt egyszerűbben is feltenni. Kedves nép, akarod-e, hogy nagyszámú muszlim és néger migráns jöjjön Magyarországra? Neeeeeeem! Csak akkor ott lenne a felelősség, így mindenki mossa kezeit.
177. Tibor’bá
Jó ötlet a pénz és otthon maradás, de csak akkor vállalná a mai nő, ha két gyerek mellé már járna egy segítő is,aki a gyerekekkel foglalkozik, meg a háztartással, hogy ő nyugodtan tudja élni önmegvalósító életét. 🙂
174.hubab
🙂 nem akarsz te tanácsadó lenni? Lehet, még pár ötlet itt, s megkeresnek. 🙂
174.
A kopasz szakaszos balhé után csodálkozol? Nagyon nagyon kellett ez most orbánnak. (Tudom kisbetű, de nem tudtam naggyal írni).
Habonyárpi kisegítette ezzel a tanáccsal, ugyanis most a NVI-nél történt elképesztő botrányról, az KLIK-kes, oktatáspolitikai balhéról és ennek kapcsán készülődő sztrájkokról, a kerítésen átjövő egyre nagyobb számú migráncstömegről(százával másznak át rajta naponta, már nem is mondják a számokat) lenne szó. Így viszont van miről dumálni, van mivel kitölteni a sajtót, a közbeszédet.
Csődöt mondott az oktatáspolitikájuk, csődött mondani látszik a kerítés és az NVI-nél kimutatta a diktatúra a foga fehérjét, amit nem lehet megmagyarázni.
Az orbán kormány egy csődtömeg és ez egyre nehezebben leplezhető már. Ezért most a felhajtás.
Igen, a Jobbik vitorlájából is kifogják vele a szelet. Figyelemeltereléses támogatás és hatalommegőrzési taktika az egész és nem a kvótáról szól a dolog. Ez jól látszik az idióta kérdésből is, amit bedobtak.
Merthogy micsoda kérdés ez?
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Mert az EU a magyar országgyűlés engedélye nélkül akarja elfogadtatni a kvótát az országgal? Ugyanmá…
Mocskos, hazug, sunyi kérdés, ami teljesen felesleges. A lényeg a figyelem elterelése és egyéb népszavazási kezdeményezések ellehetetlenítése. Jó nagy idióta, aki elmegy erre népszavazásnak csúfolt orbánfideszcirkuszra.
152. 158.
A svédek kezdenek felébredni. Több kis településen, ahol az óvodák, iskolák mellé akartak menekülteknek szállást kijelölni, falugyűlésen mondtak nemet. Az átlag beszélgetésekben megjelent a nem akarunk több bevándorlót. Ott hibáztak, hogy azt hitték, a mostani bevándorlók ugyan olyanok, mint akik a jugoszláv háború után érkeztek, s ugyanolyan könnyen integrálni lehet őket. A bosnyák,szerb muszlimok, egész másképpen élnek, mint akár egy libanoni, iráni, iraki. A szülők azonnal elhelyezkedtek, a gyerekeiket taníttatták, s ma diplomás, szakmát bíró generáció nőtt fel belőlük, akik szintén 2-3 gyermeket vállalnak. Nekik még vissza kellett fizetni a segélyt,vagy egy részét, nem vagyok ebben biztos,hogy mennyit, mert a bosnyák ismerősöm mesélte, mikor a Svédországba meneküléséről, s letelepedéséről mesélt.
A politika is belátta nem bírnak többet. A svédeknek mindig kellő időben „megjön az eszük”, nem féltem a gazdaságukat sem, nagyon jól szerveznek, szabályt betartanak, kitartóak, szívósak.
Valószínűleg orbánnak zárt ajtók mögött megmondták, hogy ide figyelj kisfiam: Ha nem fogadod el a kvótát és akadékoskodsz, akkor nem lesz lóvé és vége a harácsoló, milliárdokat gyűjtő, stadionépítő, kisvasút meg felcsútfejlesztő és egyéb hobbijaidnak. Még az is lehet, hogy nagyon csúnyán végzed.
– Oké, de ha elfogadom a kvótátokat, akkor nekem vége és a Jobbik kerül hatalomra, akik aztán végképp nem fognak szarozni veletek és nem lesz semmiféle betelepítés, lesz viszont hivatásos határőrség és azt a pár ezret is áttolja hozzátok. Elég csendben, naponta mondjuk százat elengedni, tudják merre menjenek.
– Jól van Viktor, értjük a problémát. Folytasd csak ezt a kommunikációt, még Schulcz is nyilatkozik majd, ami téged fog erősíteni, hogy nem fogadtál el semmit. Közben a délről bemászókat megtartod és tőlünk is titokban szépen átveszed a rátok eső mennyiséget. Teljes titokban megy az akció, Felcsúttól jó messzire telepítsd le őket, így nem fognak zavarni, te pedig tovább játszhatod a politikai maffiásat és űzheted a kis hobbijaidat.
Ki tudom nézni az únióból és orbánból is. Mert ha tényleg az a veszély fenyeget, hogy nem jön a pénz majd(vagy csak fele jön) a júnióból, nem lehet majd zabrálni, akkor vajon nem fogja elfogadni – legalább titokban – a betelepítést? Lemond a milliárdokról?, a hiányzó pénz miatt kockáztatja a bukását? Feládozza magát és terveit az únió kvóta elleni harcban? Ugye, hogy nem!
180 buza
Nem adtam én semmiféle tanácsot, éppen az a bajom, hogy látom, hogy hosszabb távon nem old meg semmit a bezárkózás sem, mert összeomlik a népesség. Ha meg nem zárkózunk be, akkor meg elnyel a migráns tenger, és megszűnik az európai kultúra.
Tibor bá’ javaslatai meg lehet, hogy működnének, csak kérdés, hogy nem növelné-e meg az állam terheit olyan mértékben, amit már nem tudna állni?
182.
Ez nagyon érdekes! Úgy látszik a délszláv muzulmánok elsősorban európaiak, és csak másodsorban muzulmánok, nagy affinitásuk van a beilleszkedésre nyugaton.
A migránsok számára mintha nem lenne csábító perspektíva a nyugati jólét, ha annak ára a saját életstílus elhagyása, inkább élnek a szociális rendszer kegyelemkenyén, még ha az alacsonyabb életszínvonalat is biztosít. Persze ez egyenes út az állandó frusztrált állapothoz…
3 Observer
Azt én sem szeretném, ha az a kerítés a nyugati határon is megépülne, viszont az jó lenne, ha az az unió határán épülne, hiszen akkor az összes többi kerítés okafogyottá válna. Szerintem Viktor is boldogan bontatná le a saját kerítését, ha ez bekövetkezne.
Persze az is látszik, hogy az alternatív útvonalak száma igen nagy, a csempészek meg igen rugalmasak, tehát a folyamat nem állna meg akkor sem, ha a görögök megvédenék a határokat. Az oroszok biztos, hogy képtelenek lennének a teljes határukat átjárhatatlanná tenni, tehát keleten is végig kellene építeni a kerítést a Balti-tengerig, meg Skandináviában is.
Nehéz ügy…
177 Tiborbá
A gyermekszám növelésére látszólag a legjobb megoldás a mély-szegénység terjesztése/növelése. Statisztikailag ezzel korrelál a nagy gyerekszám. Itthon és globálisan.
A kormányzati tevékenység is ezt támasztja alá itthon. Nem lesz itt baj. 😉
187.
Európában az a probléma, hogy a középosztálybeli azért nem akar sok gyereket, mert korlátozná világi életmódját, nem mehetne nyaralni évente többször Balira meg a Karibi szigetekre, aki meg szegényebb, az meg biztosítani szeretné, hogy kisszámú gyermeke többre vigye mint ő, végezzen egyetemet, legyen értelmiségi. Az meg sokba van a családnak.
Olcsó szak- segéd- és betanított munkást senki sem akar a gyerekéből, akikre viszont a multiknak égető szüksége lenne.
Csodálom, hogy Habony még nem jött rá a népességfogyás megállításának csodafegyverére.
Áramszünet. 🙂
189: Eljön majd az is…
Ezt látnotok kell!
Nagyon elegáns és tanulságos kísérlet:
http://agostonlaszlo.hu/hu/blog/82-hogyan-alljon-egy-fidesz-szavazo-az-iszlamhoz
191:
Ezt láttuk. Az RTL Klub a 18 órás hírekben lehozta. Ahogy igazat adtam Gyurcsánynak az öszödi beszéd kapcsán, úgy most Orbánnak adok igazt. Ha jó üzletet akar kötni arabokkal, akkor pontosan ezt kell nekik mondani, de ezt a széles tömegek nem értik meg, ezért egy jó ütőkártya az ellenzék (a CIA által pénzelt neoliberálisok) kezében.
Elnézést Tibor bá’… én nem nézek televíziót. Azt hittem találtam valami érdekeset. 🙂
192: „Ha jó üzletet akar kötni arabokkal”
Tibor bá’, eddig még az ég világon senki olyannal nem kötöttek jó üzletet, akinek éppen seggét nyalták valamilyen apropóból.
A faszi egy kétszínű alamuszi – ez a sztori. 😉
194:
Szomorú szívvel kell megállapítanom, hogy akkor te nem ismered az igen sikeres zsidó üzletvitelt. – Különben igazad van, ezek kétszínű alamuszik, ezzel szemben mi egyenes gerincűek vagyunk. Nem is tudunk érvényesülni már vagy 1100 éve.