Tibor bá’ online
Meghívtak egy lakodalomba, olyan békebeli, igazira, ahol voltak százan és senki se ismert a megjelentek közül többet, mint 10 százalék. Mivel a menyasszonnyal nem táncolok, nem iszom (már, mint alkoholt), otthagyni őket nem volt pofám, mi mást tehettem, mint ismerkedtem, szóba elegyedtem ezzel-azzal. Amint egy fiatal hölggyel (úgy értem, hozzám képest fiatal, mondjuk 40) belemelegedtem a témába, akaratlanul is megfogtam a karját és úgy folytattam (volna) a mondatot, de a hölgy közbevágott és kellő határozottsággal kijelentette, hogy „leszbikus vagyok”. Már éppen készült kicsúszni a számon, hogy „mi köze ennek ahhoz, amiről szó volt?” De még idejében kapcsoltam. – Nem, kedvesem ezt én nem szexuális közelítésnek szántam, megfontolatlan automatizmus volt a beszéd hevében. Beszélgető társam ezt elfogadta, de a levegő mintha tíz fokkal hidegebbé vált volna az egyik pillanatról a másikra. Na, jó, ez nem maradhat így, tehát javasoltam, hogy váltsunk témát. Valóban – egyezett bele partnerem, és várta, hogy kezdeményezzek valamit. – Mit szólna, ha szexre terelném a szót? – kezdtem el a pofátlankodást – végül is a felállás szerint abszolút semlegesek vagyunk. – Ezt a mondatomat természetesen meg kellett magyaráznom. – Úgy értem én férfi vagyok és öreg, ön pedig fiatal és nem nő, legalább is saját bevallása szerint. Következésképpen semlegesek vagyunk. Miután ebben megegyeztünk, kerestünk egy csendesebb zugot, és beindult a kölcsönös felvilágosítás, aminek első lépése az én esetemben egy spontán előadás volt.
Induljunk ki abból, hogy az ember életében a szexnek két funkciója van. Egyik a szaporodás (bár ez kihalófélben van), a másik az örömszerzés (hogy egy szabvány kifejezést használjak). Leszbikusok esetében szaporodásról természetesen szó se lehet, marad az örömszerzés. Gondolom, eddig egyetértünk. Igen! Az örömszerzés eszköze a genitáliák, hogy úgy mondjam, erre vannak kitalálva. Igen! A genitáliák használatának van egy jól bevezetett ősi formája, amihez a két genitáliának egymástól különbözni kell. Nem feltétlenül – vetette közbe. Rendben van, mert éppen erre szerettem volna rámutatni. Az egyén az örömökhöz a saját nemi szervén keresztül jut, de az izgalmi állapot, majd a kielégülés eléréséhez nincs feltétlenül szüksége egy ellentétes nemi szerv – hogy úgy mondjam – szolgáltatásának az igénybevételére. Eddig egyetértettünk, és akkor felkészültem a végső támadásra. Konkretizáljunk! Vegyük például a cunnilingust, jó ezt nem ismeri mindenki, mert nálunk az „orális szex” kifejezést terjedt el, ami viszont nem pontos. A cunnilingus az, amikor orális szexben a nő a fogadó fél (cseszd meg! nyalnak neki, így már érted?). A fellácio pedig, amikor a férfi a fogadó fél (ezt is kiírjam magyarul?) Tehát a cunnilingusnál tartottunk, amit a te esetedben (időközben összetegeződtünk) egy másik nő végez mert, hogy nem rendelkezik férfi nemi szervvel. – Te mindent ilyen tudományos módon közelítesz meg? – szakította félbe partnerem a még alig elkezdett előadásomat. – OK, beszéljünk magyarul. Mi a fene a különbség abban, ha egy nő nyal neked vagy, ha egy férfi? Mind a kettőnek nyelve van. Te hanyatt fekszel az ágyon és „valaki” nyal. Aki nyal (és persze nem látod, csak érzed) lehet egy nő, lehet egy férfi, de akár egy beidomított kutya is. Sőt, állítom, ezt a műveletet a kutyák sokkal jobban el tudják végezni. – Vitapartnerem feje vörös lett, mint a rák, és azt mondta, nem vagyok normális. Öt percbe telt, mire újra kibékültünk.
Nézd, én se megbántani, se cukkolni nem akartalak, de tényleg nem értem mi a különbség a felsorolt nyelvek között. – Hát az, hogy tudom, kinek a nyelve. – Most már értem – vallottam be – tehát nem az számít, hogy mit csinálnak, hanem, hogy ki csinálja. – Igen, miért? Ez nálatok nem így van? – Hát nem egészen. Én egy női vaginával közösülök (már, amikor még szokásom volt 😀 ) és ha az érzelmi részektől elhatárolódok, ami nem alapvető követelmény, akkor tök mindegy hogy ki a vagina tulajdonosa, csak ne férfi legyen, de ugye ez biológiai lehetetlenség.
Még vagy fél órát elvesződtünk egymással, de nem jutottunk zöld ágra. Én nem tudtam magyarázatot találni arra, hogy heteroszexuális férfiak miért találják izgatónak a leszbikus jeleneteket. Miközben a heteroszexuális nők kifejezetten undorodnak a meleg férfiak szexualitásától. Ennél a megállapításnál néhány percig megakadtunk, míg elő nem jöttem a helyszínen kitalált elméletemmel: Talán a behatolásban van elásva a kutya. – Hogy-hogy? – Érdeklődött vitatársam. Nézd a „behatolás” azt jelenti, hogy egy másik személy bejut a te tulajdon testedbe. Egy időre a szuverénitásodból elvesztesz egy darabot. Két leszbikus nő esetében ez nem fordulhat elő, mert nincs ”behatolás”. Ami lehetséges, de nem feltétel, az egy élettelen tárggyal imitálni a behatolást, de ez nem az „igazi”, mert nem jelenti azt, hogy a szuverénitásból átengedsz egy darabot egy másik élő személynek. Két meleg férfi esetében a behatolás viszont pont olyan szuverénitás feladást jelent, mint heteroszexuális kapcsolatnál. Partnerem rázta a fejét, de jobb ötlettel nem tudott előállni. Egyszer majd talán egy másik „nő” felvilágosít. – Szóval fel van dobva a labda.
________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________
node Tiborba! neked se mindegy hogy a luk kore egy nő vagy egy kecske nőtt, pedig luk-luk…
Ahogy a hetero kapcsolato sem kizárólag a szexről szólnak, úgy az egyneműek kapcsolata sem a szex körül definiálódik, hanem tudati szinten dől el, ki a szimpatikus tartós társ fajta. A szex a kapcsolat fontos része, de a vonzalom kialakulását követően kerül rá sor, aztán a párok szexelnek is, de az életükben több időt töltenek egyéb szintereken együtt, szerintem nem jó irányból közelítettél, ha meg akartad tudni, mi az azonos nemhez vonzódás háttere.
2 – Szabolcs:
Szex nélkül lehet barátkozni is. Rengeteg nőnek van szex nélkül barátnője. A barátnősködéshez nem kell szex.
Ismerek nőt is, férfit is, kik oly mértékben őrzik szuverenitásukat,
ha valaki belép az intim szférájukba (aurájukba ?) hátrább lépnek.
Valószínűleg ez esetben szerepe lehet az unszimpátiának is, de
mivel ez a hátralépés nem mindenkivel szemben történik meg,
akár az ösztönös szimpátia is közrejátszhat. De nem kizárt, hogy
létezhet tudat alatti kommunikáció a két ember (a két agy ????)
között.
Tibor ba
én azt gondolom, hogy a férfiak közti szex alapvetöen a társadalom nyomására válik gusztustalanná nem a behatolás miatt. Ha két férfi csak csokolozik az is gusztustalannak számit. Ez egy férfiak uralta társadalmi rendszer hagyatéka, mint ahogy az is, hogy a leszbikusság erotikus és vonzo. Persze a hetero többségi (véleményformálo) férfi társadalomnak az, de egyébként hetero nöknek nem feltétlen.
Most, hogy a nök ugyan ugy teret nyernek véleményformálo eröként, a meleg szex és egyáltalán a homoszexualitás veszit „bünös” voltábol.
Amugy nem egy nöi véleményt hallottam már, hogy a meleg szex ugyan ugy felizgatja öket, mint a pasikat a leszbikus….
Érdekes, amit a behatolásrol és a szuverénitásrol irsz. Ezen én igy még sosem gondolkodtam illetve nem merült fel bennem.
Bár én nem tudom a nök ezt hogy élik meg, de szerintem a férfiak ezt másképpen. Férfiként ugyanis van választásod. Két percen belül passziv félböl aktiv féllé válhatsz és kvázi „visszaveheted” a szuverénitást és ez oda vissza változtathato. Így nincs ez a fajta kiszolgáltatottság mint a nöknél.
Persze vannak meleg férfiak akik csak egyik szerepet vagy csak másik szerepet gyakorolják. De olyan is van, hogy az anál szex tabu. Végtelen variácioval találkoztam, a többiröl inkább nem beszélnék 😀
Az emberiség úgy szaporodik, tartja fenn a faját, hogy az ellenkező nemű egyedek vonzódnak egymáshoz stb. Egyébként kihalnánk. El se szaporodhattunk volna: maradt volna Ádám és Éva – és slussz! De nehogy túlszaporodjunk, ezért olyan egyedek is születnek, akik nem az ellenkező nem iránt vonzódnak, s nem lesznek gyerekeik. Az ilyeneknek minek a gyerek mégis? Miért várják el mástól, hogy szüljön nekik? És milyen szellemben nevelik azt a gyereket, akit megkapnak? Hogy kövessék a nevelőszülők példáját? S majdcsak szül valaki nekik is egy gyereket, ha majd megkívánják?
6 – Tibor:
A leglátványosabb hibát ott követed el férfi soviniszta felfogásodban, hogy feltételezed a homoszexualitás benevelhető egy gyerekbe. Különben én nem vagyok híve annak, hogy két férfi neveljen egy gyereket, de ez még mindig jobb, mint az állami gondozás.
Túl jól élnek az emberek, unatkoznak is, így aztán minden hülyeség előkerül.
A barlangba bizonyára 2 nő mellé kellett volna egy férfi is, aki vadászik.
Két vadász barát mellett meg ki őrízte volna a tüzet?
Amíg régen ismerték egymást az emberek, mindnekinek volt egy kis félnivalója a nép nyelve ellen. Amióta ez megváltozott, azóta ez a tartás is kiveszőben van. Sőt minél különcebb valaki, annál menőbb.
18 évesen barátnőmel feküdtünk az ágyban, hajnalban bejött a szobatársa, akkora nyelvest smároltak, csak néztem.
21 évesen 2. randim volt eg yszép lánnyal, amatőr divatbemutató mellet sétáltunk el, beálltunk nézni.
Elkezdte mondani, hogy milyen szép az a lány, annak a másiknek milyen szexi combja van, annak a mellei milyen kemények, és úgy belelovalta magát, hogy a végén már azt mondta, mit csinálna annak a csajnak a combjai között. Elmentem kólért neki. Azóta is viszem 🙂
29-31 éves koromig volt egy barátnőm, imádta a lányos videókat nézni, úgy be tudott gerjedni tőlük, hogy néha elég volt csak a melléhez érni, és máris elment.
Volt egy baráti házapár ismerős, ott meg mind a ketten biszexek voltak, és rendszeresen éltek az ilyen féle párcserés dolgokkal is. Tán ez volt a legkeményebb, amit tapasztaltam magam körül.
8 – Titok:
Egyes felmérések szerint a nők 15 százaléka leszbikus, de további 30 százaléknak van rá hajlama. Van olyan amerikai celeb, aki több év házasság után összeáll egy nővel, majd néhány évvel később otthagyja és egy férfivel áll össze. Az is érdekes, hogy két férfi barát ha találkozik akkor kezet fog, két nő viszont összecsókolózik. Ilyen a világ, tudomásul kell venni.
Egyik szomszédomnak a felesége megszülte a 3. gyereket is, rá 3 évvel meg lelépett Pestre egy nővel, mert rájött, hogy ő a nőket szereti. Szegény M. meg egyedül nevelte a 3 kölyköt. Ez 8 éve volt.
„Leszbikusok esetében szaporodásról természetesen szó se lehet”
Attól, hogy valaki leszbikus, még lehet gyereke, ha a szerveivel nincs különösebb probléma. Ma már mesterséges úton is megtermékenyíttetheti magát, de az is elég ha a gyermekáldás kedvéért bevállal egy menetet egy férfival. A nemzés szempontjából mindegy, hogy a nő szexuálisan vonzódik-e pénisz másik végén lévőhöz (mint ahogy nemi erőszak esetén is foganhat gyerek). A kérdés inkább az, hogy a leszbikus nő társa elfogadja-e ezt a lehetőséget a gyermek érdekében, de számos férfi is hajlandó felnevelni olyan gyermekeket, akiket nem ők nemzettek… (pl Szent József 😉 de ez egy másik eset…)
És hogy milyen a mai világ:
Transznemű férfi hozott világra egy újszülöttet (és nem is ő az első!)
https://index.hu/kulfold/2019/03/07/transznemu_ferfi_szules_terhesseg/
5: „én azt gondolom, hogy a férfiak közti szex alapvetöen a társadalom nyomására válik gusztustalanná nem a behatolás miatt.”
Viszonylag közismert, hogy az antik görög és római kultúrkörben a homoszexualitás egyáltalán nem számított gusztustalannak a kereszténység elterjedése előtt. Számos mitológiai szereplő mutat homo/biszexuális viselkedést. Vagy pl a Thébai Szent Sereg alapelve épp az volt, hogy homoszexuális kapcsolatban lévő férfipárokból épült fel.
6: „El se szaporodhattunk volna: maradt volna Ádám és Éva – és slussz! ”
Ugye tudod, hogy Ádám és Éva történet csak mese?
„Miért várják el mástól, hogy szüljön nekik?”
Egy leszbikus nem kell mástól várja, hogy megszüljön neki egy gyereket. Elég ha talál jelentkezőt, aki „megcsinálja”, és a szabadon használható puncira általában megvan a kereslet a férfiak körében.
De számos olyan gyerek is születik, akit meg a szülei nem akarnak/nem tudnak vállalni, vagy épp kisgyerek korukban elárvulnak…
9: „Az is érdekes, hogy két férfi barát ha találkozik akkor kezet fog, két nő viszont összecsókolózik.”
Hát pl Kádár és Brezsnyev messzebb ment a kézfogásnál pedig nem voltak melegek… 😉
11 – Avatar:
Kádárt és Brezsnyevet az internacionálé kötelezett tettükre. 😀 Én is mindig megcsókoltam a nagybátyámat, mert tőle kaptam a zsebpénz kiegészítőt. 😀
11.
Köszönöm a felvilágosítást. Én csak arra gondoltam, hogy két férfi vagy két nő aligha csinálhat gyereket, a többi kombinációról én is hallottam. Ádámot meg Évát pedig csak a móka kedvéért említettem.
Aki ,akik, ami, amik ,szembe mennek alapvető biológiai alaptörvényekkel, a természet kiveti , kilöki magából,akár tetszik ,akár nem, és ez alól emberiség sem kivétel ,bármennyire próbál kibújni alóla.
14 – Kovács Gábor:
Szóhasználatodból ítélve elég bigott a felfogásod. Nincs biológiai alaptörvény, evolúció van. A természet nem lök ki magából semmit. Illetve, mit jelent az, hogy kilök? Ami sikeres, az fennmarad. Ami nem, az kihal. Egy leszbikusnak lehet utóda, ha akar egyet. Egy meleg férfi is tud megtermékenyíteni, ha van hozzá kedve. Egy heterót se akadályoz meg az utód nemzésben, ha időnként orális vagy anális szexet gyakorol.