(2371) Lajter Jakab

Tibor bá’ online

 

Ha kíváncsi lennél rá, én is ennek a birodalomnak vagyok az egyik polgára. Ez a birodalom pedig nem más, mint a fordítok vadászterülete. De, miért Lajter Jakab, ki volt ez a pasi? Rögtön megtudod, de előbb időzzünk el egy kicsit a fordításnál. A dübörgő globalizáció miatt soha az életben nem volt akkora szükség fordítókra, mint napjainkban. A szükség hiányt okoz, a hiány pedig slampos munkát eredményez. Ki ne olvasott volna már kínai termékismertetőt elképesztő rossz fordításban? Az ok? Tévedni roppant könnyű, mert a fordító munkához hatalmas általános műveltségre van szükség, ugyanis a kisördög ott ül a sarokban és arra vár, hogy átverjen. Persze abszolút műveltség nem létezik, de nem is fontos. Egy idő után az ember ráérez, hogy itt valami nagyon büdös, és utánanéz a dolognak. Egyik „ősünk” sok-sok évvel ezelőtt németből fordított magyarra. A szövegben hivatkoztak egy bibliai történetre, ami nem volt más, mint Jákob álma, aminek tartalma szerint az égbe nyúlt egy lajtorja (létra), amin angyalok sétáltak le és fel. A németben ez „Jákob létrája” volt a fordító pedig nem tudott a bibliai Jákobról, azt hittel, hogy a „létra” (Lajter) a pasi vezetékneve, és így lett belőle „Lajter Jakab”. Azóta is a szakma a hatalmas ökörségeket Lajter Jakabnak nevezi, de inkább csúfolja. Ez persze nem ritka, és egészen menőkkel is megesik.

Az Olimpia idején megállás nélkül lehetett hallani Vangelis Tűzszekerét. Az eredeti cím. Chariot of Fire, amit az első magyar fordításban tűzszekérre kereszteltek. Tök rossz. A „Chariot” az a kétkerekű kordély, amit az Ókorban egy vagy több ló húzott, nem igazán szekér, de nincs rá jobb szó. Viszont a „Chariot of Fire” az angol nyelvű bibliában az a „tüzes szekér” amelyikkel isten elrabolta Illés prófétát. Tehát nem „tűzszekér”, hanem „tüzes szekér”. Szabály az, ha valami már egyszer le lett fordítva, akkor azt úgy kell hagyni. Ezért háborodtam fel, amikor mostanában újra kiadtál May Károly könyveit, Karl May név alatt. Szerencsétlen kókler Magyarországon sose volt Karl May, ahogy Verne Gyula se Jules Verne. Viszont Jack London az Jack London. Azon is fel voltam háborodva, amikor a „folyékony kristályomat” mások folyadék kristállyá” változtatták, és az ragadt meg a magyarban. Ugyanis, én voltam az első az országban, aki ezzel a kifejezéssel találkozott egy amerikai szabadalom fordításakor, és kellett csinálnom egy magyar szót a „liquid crystal”-ra. Álláspontom szerint az a kristály folyékony, nem pedig folyadék, de ez ma már késő bánat. Maradjunk annyiban, hogy félrefordítani könnyű, sose hibázni nagyon nehéz. Ez persze a fordítás csúcsa. A mezei fordítások rendszerint nem ilyen látványos hibát követnek el, csak simán rosszak, mert a fordító alig képes szabadulni az eredeti szövegtől, pedig kell. Az általános meghatározás szerint az a jó fordítás, amiről nem veszed észre, hogy fordították, az én definícióm szerint az a jó fordítás, amikor a szöveg olvasásakor a művelt (minimum érettségi) olvasóban pont olyan érzések keletkeznek, mint az eredeti szöveg olvasásakor az azonos „minőségű” olvasóban. Mert ugye a folyékony hablacsolás nem fog fordításnak tűnni, de mérföldekre lehet a valóságtól. Ez a tükörfordítást kizárja, ami a legganébb fordítások egyike, mert a nyelvekben vannak szóképek, amik egy másik nyelvben nem jelentenek semmit. Alapszabály, mindenki csak az anyanyelvére fordítson, sose az idegenre. Könnyelmű és tisztességtelen, aki nem így jár el. A csábítás pedig nagy, mert az idegen nyelvre fordítás duplán fizet.

Emlékeim szerint egy fontos kereskedelmi tárgyalásnál be kellett ugranom tolmácsnak, amit sose szerettem. Az egyik magas rangú magyar elvtárs biztosítani akarta az angol ellen oldalt, hogy ő „nem rosszmájú”. Ez egy tipikus tükörfordítási csapda. Nyilván a pasi májával nem volt semmi baj (bár a sok alkohol miatt ez az állapot nem volt garantált élete végéig), itt inkább a rosszindulat hiányáról lehetett szó. Persze a felületes tudással bírók kénytelenek a tükörfordításra támaszkodni, ami néha katasztrofális is lehet. Egy fiatal bölcsészhölgy tolmácsolásnál voltam jelen, ahol az angol műszerésznek javasolták, hogy cserélje ki a szénkeféket. Mi se egyszerűbb, a szén = coal, a kefe = brush, tehát a szénkefe = coal-brush. A műszerésznek fogalma se volt mit akarnak tőle, kétségbeesetten nézett rám, ugyanis angolban a coal fenn van tartva a fekete kőszén részére. Más esetekben a „carbon” kifejezést használják. Nagy kérdés, ha a kollegina a „szénkefe” szót hallja, vajon milyen kép jelenik meg a fejében. Ha egyáltalán megjelenik valami.

Vannak, akik fordításhoz gyakran használják a szótárt, ami végzetes. Szótárt én is használok nagy ritkán, de kizárólag abból a célból, hogy kiválogassam magamnak a legalkalmasabb szinonimát, nem pedig azért, mert a szó értelmét nem ismerem. Egy-egy szellemes angol szövegben egy jelzőnek lehet 30-40 magyar megfelelője, az adott helyre nem biztos, hogy a legalkalmasabb fog beugrani az ember fejében. Ha fontos a poén, akkor érdemes megtekinteni a lehetséges győzteseket.

A fogyasztói társadalomban nem csak elcsavarják a fogyasztók fejét, de ki is szolgálják őket. Ebből következik, hogy az égvilágon minden szinkronizálnak, sok esetben elképesztő rossz szöveggel. Néha felkiáltok, hogy a szinkron színész érti-e, amit mond, mert kirívó marhaság. Már nem emlékszem a film címére, de egy érdekes amerikai sportfilm volt. Az egyik pasinak eltört a lába, begipszelték, a lábát felhúzták az ágy fölé, és így kellett eltöltenie hat hetet. Közbe kell szúrnom, hogy Amerikában szokás, hogy a látogatók a fehér gipszre (amit „cast”-nak neveznek aláírják. Hat hét után meg lehet számolni, hányan jártak látogatóban. Szóval az egyik haver bement látogatni. Távozás előtt a beteg megkérdezte „aláírod a gipszemet?” Abban az időben vettünk át egy csomó amerikai szót, mint például „second hand”, „casting”, mert a használt ruha, meg a szereposztás olyan ciki szóvá vált. Szóval a kedves kebelbéli fordító: „aláírod a kasztingot?” (nyilván fellépési szerződésre gondolt). Csak az a probléma, hogy a történésben sehol nem volt semmiféle szereplés, vagy fellépés. Szóval semmi. A mondat botrányosan kilógott a sorból, de ez senkinek se tűnt fel.

Szóval Lajter Jakabok mindig voltak, és mindig lesznek, csak újabban valahogy  egyre gyakoribb az előfordulásuk. Néhány évtizeddel ezelőtt egy vén róka arra hívta fel a figyelmem, hogy a harmincas években rengeteg angol-amerikai bestsellert fordítottak igen jó fordítok magyarra (pl. Réztábla a kapu alatt), érdemes belenézni egyikbe – másikba. Belenéztem, le a kalappal, pedig nem is volt még akkor fogyasztói a társadalom, egyszerűen csak igényes.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2371) Lajter Jakab” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mély tisztelet a jó műfordítóknak, aki csak magyarul olvassa a könyveket nem is érzékelheti, hogy micsoda hihetetlen munka, utánajárás kell egy jó műfordításhoz.
    Én úgy szembesültem ezzel, hogy elég rögös útját választottam annakidején az autodidakta nyelvtanulásnak, beszereztem egy-egy jónak tűnő könyvet eredeti nyelven, és nekiláttam szótárazva kiolvasni, a felmerülő nyelvtani problémákat meg nyelvtankönyvek segítségével megfejteni. Először ifjúsági regényekkel kezdtem, mivel azoknak még nem túl cizellált a nyelvezete, aztán tértem át a klasszikusokra.
    Aztán a számítógépes, internetes világ beköszönte után ez a módszer meg lett fejelve azzal, hogy a gépen az idegennyelvű e-book mellett megnyitottam a magyar műfordítást is, úgy választottam regényt, hogy meglegyen e-book formában mindkét nyelven.
    Ez természetesen nagyon megkönnyítette a nehezen értelmezhető fordulatok megértését, és jól megértette az ember, micsoda különbségek vannak két nyelv szóképei között, milyen csapdákat rejt a fordítás.
    A fordítónak nem csak a nyelvet kell jól ismerni, hanem az illető ország kultúráját is, különben sok mindennel nem tud mit kezdeni, és fel van adva a lecke, mikor olyan dologról kell magyarul írni, ami nálunk ismeretlen.
    Sőt, az az érzésem, hogy jó, színvonalas irodalmi műfordítás csak úgy születhet, ha a nyers fordítást valaki olyan végzi, akinek anyanyelve az illető idegen nyelv, és segít a magyar anyanyelvű fordítónak, ha annak értelmezési problémái vannak.
    Erre jó példát láttam most. Jelenleg az orosszal birkózom, a Mester és Margarita segítségével, de a magyar fordítás mellett néha az angol fordításába is belepillantok, és igen látványos, hogy a két műfordítás mennyire más módon oldja meg ugyanannak az eredeti tartalomnak a visszaadását.
    Közben feltűnt, hogy az angol fordítást egy házaspár fordította, az asszony orosz származású, a férj meg amerikai, így szinte garantált a leiterjakabok kiszűrése.
    Aki szeretne mai aktuális leiterjakabokkal találkozni korlátlan mennyiségben, annak ajánlom az index fórumból az alábbi topikot, én jót szórakoztam rajta, és mindig van friss termés.
    Nem mindegyik látványos, de vannak benne gyöngyszemek…
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005617

  2. Tejes mértékben egyetértek.

    Kiegészíteném még azzal, hogy néhány évtizede teljesen eltüntek a natív ( direct vagy egyenes ? ) fordítások. Azelött ha kínairól kellett fordítani magyarra, akkor azt egy kínaiul és magyarul is tudónak illett lefordítania. Ma mindent angolon keresztül fordítanak oda és vissza. Így duplán érvényesül az értelem torzulása, de ami sokkal rosszabb, elvesztettük a kapcsolatot az elsödleges forrással. Ezért kiszolgáltatottak lettünk, és ellenörizni sem tudjuk. Gyakran annyi is elég, ha máshova kerül a hangsúly, máris gyökeresen megváltozik a szöveg értelme. Óriási teret nyit ez a manipulációnak, különösen hírek esetében.

  3. Apró emlék. Az NDK-ban dolgoztam,az egyik szobatársam Lajos megismerkedett egy német lánnyal.A kislány írt egy levelet neki amit Lajos szemérmesen rejtegetett.Majd ő lefordítja, mondta és elővett egy szótárt no meg papírt ceruzát.Már a megszólításnál elakadt szegény. A Lieber Lajos !-t =Kedves Lajos!-t így fordította: Inkább Lajos!

  4. 03 – Attila:
    Egy magyar csaj azért nem lett egy ausztrál felesége, mert a levélben így szólította meg: “My dear pet” gyorsan megnézte a szótárban mint jelent a pet? Ezt találta: “díszállat”. 😀

  5. 4: “csajnak … felesége”

    Érdekes történetnek tűnik. 😀

    Túl magas labda volt… 😉

  6. Egyébként leforditotta neki a levelet az egyik szobatársam,pontosabban leferdítette.Elküldte Lajost Berlin egyik külvárosába (Pankow)hogy ott várja a csaj hétvégén este 6-kor. Lajos szépen kiöltözött a kölcsönkért
    ruhákba és elment. Éjfélkor tért haza agyonfázva:-Nem jött a csaj….nem értem…..pedig megírta….nem jött.motyogta.Mi meg együttérzően sajnáltuk közben majd szétdurrantunk a röhögéstől….a mai mobilos világban már az ilyen beugratás lehetetlen.

  7. Egy sváb kollégám mesélte valakiről, aki nekirugaszkodott a német tanulásnak, és túl korán merészkedett fogalmazni a néhány szóval, amit már ismert:
    Mi újság? – Was ist die Zeitung?
    Jó napot! – Gute Sonne!

  8. 05 – Oberver:
    Nekem panaszolta el a csaj, majd 2 órával később befeküdt az ágyamba, ahol kiderült, hogy szűz. – Csak azért, hogy irigykedj. 😀

    07 – hubab:
    Én se voltam immunis. Egy ausztrál csajnak javasoltam, hogy menjünk moziba, de csak az első szóig jutottam (javasolni), mert a csaj a röhögéstől bepisilt. U.i. én a szótárból a propose szót vettem át, ami feleség kérésnél szokás használni. Hetekig mutogattak rám az Egyetemen. 😀

  9. Na igen, a szénkefe.
    Csúszóérintkezésnél – anno – rézből készült, valóban egyfajta fogkefe-szerűség biztosította a kontaktot, ami elég gyorsan kopott. Később ezt helyettesítették az elektromos áramot kiválóan vezető műgyantásított grafitkeverékkel.
    Valóban elcseszett egy tükörfordítás – amennyiben az ember nem ismeri a műszaki haladásnak lépcseit, (technischer leiter?) de itt példáddal ellentétben nem az a kérdés, hogy coal avagy carbon, hanem hogy mitől kefe? Ha a műszerész kollégának megvolt a „brush” és egy villanymotort toltak az orra alá, nyilván nem a kefe viszonylatban kezdett el problémázni…-)

    És egy laza kötéssel egy vizuális Leiter Jakab A Magyar Televízió nyolcvanas évekbeli Jókai Fekete vár adoptációjából: Deák uram a parkban sétálgatva latin klasszikust olvas, nyilván korhű kiadásban – a rendező jóvoltából jól láthatóan Times New Roman-ból (Stanley Morrison, 1930) szedve…

  10. Jó pár évvel ezelőtt néztem a “Két férfi és egy kicsi” c. vígjáték sorozatot magyar felirattal. Az egyik részben a fiúk (felnőtt férfiak) az anyjukat köszöntötték egy pikáns verssel. Pár hónap múlva ugyanez a rész ment a TV-ben szinkronizálva. A vers ugyanolyan pikáns volt mint a feliratosnál, de teljesen más szavakkal megfogalmazva. Akkor figyeltem fel – anyanyelvünk gazdagsága mellett – a fordítások lehetséges sokszínűségére.

  11. Nagyon örülök a témának, sokszor megnevettet és egyben bosszant a “nyelvtanárok” (bocsi attól, akire nem vonatkozik) szuper kis, szakmainak csúfolt fordítása.
    Ilyenekkel leginkább magyar városok önkormányzatainak hivatalos, külföldi-vendégnek-ajándékba-adós, szép városképekkel teli, több nyelven “fordított” kiadványaiban szoktam találkozni.
    Mert ugye, a város menő és ismert nyelvtanárnénije/bácsija (mer’ám’ő volt kint, külföldön is, egy ééévet, és eredetiben tudja, ahh, hogy ez mennyire kevés…) beleadva mindent, lead egy nyelvtanilag helyes, pontos tükörfordítást.
    Mert ő nyelvtanár. Tehát tudja.
    Diplomája van róla, tehát nem lehet nála senki jobb.
    Szótárhasználat visszakövethető, pl: “a járókelők sétálnak a Főutcán” németül szerintük így néz ki: “die Gehenden ziehen sich durch die Haupt Straße” ami szó szerint “a menők/járók vonszolják magukat a fő utcán”…(helyesen Passanten spazieren és Hauptstraße vagy Hochweg domborzattól függőn).
    No comment.

    A filmes abszurd ultimát “kedvenc” pedig a Rosemary gyermeke című filmből a “Csokiegér” fordítás…angol eredetiben Chocolate Mousse! 😀 😀
    (Ráadásul rögtön két nyelven is elhangzik a filmben, mousse au chocolat is ott van franciául.) 😀
    De hát ők tudják, hát kérem a mouse, az egér, biztos elírás a két s, és hogy a csokiegérnek nincs értelme, amikor láthatóan csokikrém van a szereplők kezében, az nem zavarta őket.
    Még csak nem is egér formájú csokikrém volt. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.