(2931) Angéla Merkel jött, látott, és beszélt

Tibor bá’ online

 

Merkel asszony idejött megünnepelni a 30 éves évfordulóját a kelet németek átengedésének Ausztriába. Számára bizonyára nagy élmény lehetett anno, mert ő maga is kelet német volt. Nekem az első számú problémám, hogy Orbánnal ünnepelt, akinek semmi köze nem volt a határnyitáshoz. Jó, Horn Gyula már nem él, de külügyi államtitkára, Kovács László még igen. O1G viszont nem egy akkora úriember, hogy átengedje a terepet annak, aki ténylegesen tett valamit akkoriban a határnyitásért. Ez azonban a kisebbik bajom. Ennél sokkal maradandóbb Angéla Merkel szövegének az a része, amiben megemlíti, hogy a magyarok (értsd alatta Orbán Viktort) az uniós pénzeket jól használták fel. Amikor először olvastam, nem akartam hinni a szememnek. Merkel ne tudná, hogy Orbán az uniós pénzek javát ellopta? Persze, hogy tudja. Most legitimálni akarta Orbán lopását? O1G-nek csak ez kellett. Tehát az Unió megbocsátotta a lopásait.

Nem én voltam az egyetlen, akiben megállt az ütő. Ezért az INDEX leközölte a pontos fordítást, ami szerintük nem értelmezhető úgy, ahogy korában megjelent. Na nézzük! A Merkel beszéd részletének pontos fordítása a következő: „A kohéziós alapok, a strukturális alapok azzal a céllal jöttek létre, hogy elősegítsék a konvergenciát az EU-n belül – és ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az emberek javát szolgálja – és Németország örül, hogy magyarországi munkahelyeivel részt tud venni ebben a növekedésben.”

Hát ez blabla. Az ország a kohéziós alapokat nem fektette be, hanem presztízs beruházásokra fordította, ami mellett hatalmasakat lehetett lopni. Valóban jutott belőle a stratégiai partnereknek is néhány milliárdócska, mert ugye munkahelyeket teremtenek. Így esett, hogy egy-egy munkahely az államnak 10 milliókba kerül, ami szerény véleményem szerint nem egy szerencsés befektetés. Sokkal inkább a magyar kis és középvállalkozásokat kellene segíteni. De ez így jó Mekelnek, és így jó O1G-nek is. Csak nekünk nem jó.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

39 thoughts on “(2931) Angéla Merkel jött, látott, és beszélt

  1. Szerintem Merkel már készül a visszavonulásra és nem fog belemenni olyan vitákba vagy véleménynyilvánításba, amikbe mondjuk még 2-3 éve simán belement volna. A másik, hogy egy ilyen ünnepségen nyilván csak jót fognak mondani Magyarországról mivel Merkel azért nem egy tapintatlan tapló mint mondjuk a mi kövér lacink.

  2. 1 – Thunder:
    Igen, ebben az esetben a diplomáciai megoldás, hogy Merkel nem megy el az ünnepségre, hanem elküldi valamelyik helyettes államtitkárát, amikből mindenki ért.

  3. Angela Merkelnek itt Magyarországon nem lett volna veszteni
    valója, ha látogatását eleve úgy vezeti be, szeretne találkozni,
    ünnepelni, kezet szorítani azokkal az emberekkel, akik anno
    lehetővé tették és végrehajtották a határ megnyitását !!! Így
    azonban a gondolkodó emberek ( a nép ) szemében, illetve
    saját szememben elvesztette nimbuszát, ha még volt neki !!!
    Mert az évek során engedékenységével, szemhunyásával
    szisztematikusan amortizálta eredeti elképzeléseit !!!

  4. Volt annak a bizonyos Merkel mondatnak egy második fele is. Szó szerint nem fogom idézni, de a igen finom, a sorok közé rejtett utalások lényege: Mivel jól fektettük be az EU -s pénzeket, értsd ebből a német nagytőke kiválóan profitált, és egyes régióink igen szépen felzárkóztak az EU -s átlag közelébe (más régióink meg lecsúsztak a balkáni szintre vagy az alá…), így a jövőben már nem kell annyi felzárkóztatási-, és fejlesztési EU -s pénzt adni Magyarországnak.

  5. 2.
    Ez a határnyitás dolog egy nagy dolog a németek szemében és szerintem Merkel – csak azért mert Orbán egy farok – nem akart kimaradni a tiszteletadásból. Nekem inkább az fájt jobban, hogy nem kérdezte meg Orbánt, hogy azok az emberek hol vannak az ünnepségről, akik anno személyesen is részt vettek a határnyitás lehetővé tételében, Kovács László és társai.

  6. Kovács László érdeme micsoda? Kovács László kicsoda? Egy letűnt alapvetően gyenge képességű politikus.
    Milyen tiszteletadásról beszéltek?

    Semmiféle őszinte érzelmet ne várjatok ezektől az emberektől, max. annyit amennyi egy gyenge színész szerepbe való beleélő képessége.

    Bár Orbán idegrángásai és Merkel asszonyság újabb szintén idegrángásai már nem tartoznak a kezelhető kategóriába.
    “Kilóg a lóláb”, egyre jobban. A testbeszédük (is)komoly dilemmákról és háttérerőkről árulkodik.

    A hsz-k és (maga a poszt is)tartalma és hangulata nagyfokú hiszékenységről árulkodik.
    A cirkuszt kinek játszák? -szoktam elmélkedni ezen.
    Hát a nagy többségnek. Azoknak akik lelkesen mennek szavazni a fülkékbe a változás reményével szívükben. Ha-ha!🤣

    Az előadást nem nézi senki értelmes, és azt is látja, hogy a cirkuszigazgató színtiszta őrült.
    Nem tapsol a cukorka reményében .

  7. 6.Balázs észrevételei helyesek, teljesen egyetértek vele.
    Mindig csodálkozva bámulom a nagy demokráciákban vezető poziciókhoz jutott személyeket EMBERI szemüvegen át! És nem vagyok képes felfogni, megérteni, rájönni, hogy hogyan-,miképpen, milyen alapon, milyen emberi-intelektuális-tehetség-kvalifikáció-hozzáértés-rátermettség, kiválóság, és már nem birom sorolni, hogy ezek mi szerint , milyen mérce szeint lettek megválasztva?????
    Kik voltak Amerika volt elnőkei , kevés kivétellel? Az egyetlen, aki igazán ért valamit, gyorsan meg lett merényelve, fura módon családja sem volt szerncsésebb.
    És most, hadd lám, ugyan ki ez a Merkel???
    De komolyan! Ki ez a némber Németország egén, ki ő, miben jeleskedik, hogy másodszorra is megválasztják, mikor sokak-a Balázs féle normálisak – szemében ő tulajdonképpen Németország sirásója??!!

  8. Ami jó az Audinak, a Mercedesnek és a BMW-nek, az jó Frau Merkelnek is.

  9. Szóval a határnyítás …
    A téma rágcsálódik 30 éve alsó-felső szinten. Az elkövetők nyilatkoztak, s azóta is, de mindenki, aki éri, ragaszkodik a saját kis színtjéhez, és ott magyarázgatja.
    Sehol nem látom, hogy bárki is említené a szergejek szerepét, pedig akkor még kihagyhatatlan volt. A Canadából nemrég visszatért Jakovlev elvtárs már kb elvégezte a durváját, s addigra Gorbacsov elvtárs mazonitnak számított. Ugyebár Németh Miklós volt bekötve Gorbacsovhoz, nem Horn, s a megemlékezések szerint is ő kapta a bólintást. Horn és csapata frankón kivitelezte, leginkább azzal, hogy nem csináltak csunyát a puskákkal, hagyták a helyzetet kifutni.
    A gengszterváltás kultikus elhazudása óta minden létező oldal megpróbált előnyt kovácsolni az eseményből. Namost bátran csapódjunk át a jelenbe. Itt érdekes módon két olyan főszereplő is belép, akinek a politikai felmenői valószínüleg az egészet kavarták. A múltjukból látható, hogy kizárt még kis részletekben is, hogy bármikor önállóan dönthettek volna.

    Na akkor Merkel kancellár.
    Senki nem merné a nyakát tenni, hogy valóban ez a neve. Mamája lengyel zsidó neve egy biztos támpont lehetne a származására, de a politikaira … háború után áttelepülni a DDR-be, de folyamatosan utazgatni nyugatra, DDR politikus, s késöbb egy ugrással Kohl stábjába, ahol a köz-szeretett öreget helyettesíti, az se semmi … Amin a plebsz csak röhög, a jellegzetes kéztartás, millióknak jelenthet valami konkrét üzenetet.

    Tehát be lehet kötve a globális vezetésbe, annak a zsidó formációjába, a szabadkőmüves vonulatokba, (amik 1780 óta ugyancsak zsidó vezetésüek) s a volt kommunistákba. Semmi oka nem volt, hogy ne ünnepeljen. (Meg talán megakadályozott ezzel másokat is, hogy beugorjanak a tortaevésbe…)

    Orbán miniszterelnök úr.
    Szabadszáju egyetemistaként pályakezdő, aki világpolitikai jelentőségü durranással nyit. Aki azt szeretné elhitetni, hogy minden, a fölöttünk elterülő valóság érdekében hozott határozata nem ugyanazoknak a köröknek az érdekszféjában csapódott/ik le, mint Merkelé, az a naívitás boldog állapotában ücsörög.

    Vegyünk egy példát; stadionok. A visszautalt pénzek 7-8%-a, az ellopott összegekkel együtt. De a stadion Európában egy globális parancs, Mint az USA-ban a FEMA … amióta Pinochet elvtárs sikeresen zárta a próbafutamokat.
    Az izraeli vezetések már nem is titkolják, hogy van B-terv arra, ha nem jönne össze a tervezett jövőkép az arab szomszéd tömegekkel, akkor sajnos hurci vissza
    Európába. Szerencsére a fáziskéséses tervek könnyes-nevetségesen idejétmúltak … De amig reménykednek, ebben a vonatkozásban a náci rasszista Orbán eccerüen pótolhatatlan …

  10. 6. Balázs.
    Nem tisztem, hogy helyretegyem a dolgokat, nem is próbálkozom,
    csupán a véleményemet mondom,írom !!! Nem tudom honnan a
    bátorságod, hogy le “cirkuszolod” azt, ami német nép egy részének
    ugyanolyan emocionális öröm, mint a magyar nép egy részének
    érzelmi bánat Erdély “elvesztése.”

    7. Bálint. Valószínűnek tartom, hogy Németország bármely fertályán
    csak válogatott közönség előtt mernéd ( ahogy orbán is így tesz, )
    némbernek nevezni Angela Merkelt. “Bátorságod, emberséged”
    megérdemel egy föhajtást.

    8. barba.
    Antiszemita érzelmeidet kár lenne tagadni, nem is teszed. DE !!!
    Angela Merkellel kapcsolatos feltételezésedet, ( még ha igaz is, )
    volt kitől ellesni, példa rá = “Donát tiszteletes úrnak AKÁR
    HÁZASSÁGON KÍVÜL IS SZÜLETHETETT gyermeke”.
    Végül 6.-7.-8.
    NEM ÜLNÉK LE VELETEK EGY SÖRRE !!! Uff !!!

  11. 6 – Balázs:
    Sok mindenbe bele tudnék kötni, de csak egy dolgot jegyzek meg. Kovács László magyaraországon kimagaslóan jó diplomata. Hogy MSZMP tag és MSZP főtitkár volt, annak ehhez semmi köze.

  12. 9 – barba:
    Semmi kétség az Internetről sok szemét információt össze lehet gyűjteni. Ahhoz se fér kétség, hogy vannak, akik képtelenek szétválasztani az ocsút a búzától. A kérdés csak az, hogy ezt miért kívánják tovább terjeszteni, ahogy te teszed?
    Semmi kétségem afelől, hogy Pinochet az összeszedett baloldaliakat stadionba zárta a kivégzésig, de hogy Orbán ezért építene stadionokat, az oltári nagy marhaságnak tűnik. Ennél már csak az nagyobb marhaság, hogy mindezt uniós biztatásra követi el.
    Nem szívesen élnék Izraelbe, mert néhány milliónyi zsidó egy több száz milliós muszlim tengerben nem érfezheti jól magát, de ez a B terv egy kimagasló hülyeség. Előszőr is Golda Meir óta tudjuk, hogy létezik egy Sámson terv, másodszor nekem személy szerint semmi kétségem, hogy Izrael nem fog megriadni 2-300 atomtöltetének a felhasználásától.

  13. “….. és ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az emberek javát szolgálja – és Németország örül, hogy magyarországi munkahelyeivel részt tud venni ebben a növekedésben.”

    egyszerű ez , mint a pofon. Az összes német (és minden más is) befektető komoly kedvezményeket kapott és kap ma is, ha munkahelyet teremt MO-on.
    Ingyen telek, adókedvezmény, munkásszálló, stb
    Csak egy kiragadott példa: Kecskeméten a Mercedes-Benz még azt is „kiharcolta”, hogy legyen lakópark, iskola, külön orvosi ellátás. No nagy harc nem volt azért 😉
    Ezek a dolgok, mind EU-s pénzekből lettek átcsoportosítva így lényegében a pénzek egy része visszavándorolt oda, ahonnan jött. Arról nem beszélve, hogy az itt előállított termékek pont úgy vannak beárazva, hogy fedezzék a Magyar leányvállalat költségeit, de az igazi haszon kint keletkezik, amikor az árút eladják. Így a Mutti nem mondott semmi hülyeséget. Németországnak még mindig aranytojást tojó tyúk vagyunk. És ha majd már nem éri meg, akkor a tyúk megy a levesbe….

  14. 6. Balázs.
    Én senkit nem ismerek a magyar politikusok között aki csak egy szinten lenne Kovács Lászlóval. 100 % ig felkészült mindig, és bármely témában bárkit leradíroz ha vitába száll vele. lásd Pokornit. Orbán akkor ki sem állt ellene. Szellemes, és rettentően gyorsan vág az agya. Nem is értem , hogy miért nem került felsőbb szintre. Hallgass meg egyszer egy Szijjártó vitát vagy beszédet utána meg Kovács Lászlót. Rögtön rá fogsz jönni a képességeire.

  15. 14. Alex

    Szijjártó? Ti kikről beszéltek? Ezek létező személyek egyáltalán?

    Ja értem politikusok. Csak a hülye foglalkozik politikával, már ne haragudj.

    Bálint leírta miért, aki értéket képvisel az onnan eltűnik vagy eltűntetik.
    Így marad a ……
    Namármost ki kíváncsi hazugságdömpingre?

    Felkészült? tényleg?
    Hű de előrelátó ez a mai politika, azt a betyárját.
    Kovács László felkészült minden témában úgy mint egészségügy, oktatás, adózás stb.
    És arra nem jött rá, hogy ha a képességeit egy alapvetően szar konstrukció szolgálatába állítja azzal a szart kissé javítja, így élettartamát hosszabbítja? De ahhoz -természetesen-kevés, hogy megváltoztassa.
    Kovács László nem rossz politikus és nem buta ember, megkövetem magam, helytelenül szóltam.
    Azonban a szokásos klisékben gondolkodik és beszél. Ez a klisékben gondolkodóknak imponálhat azonban ez valójában kevés.

    Személyesen min. 20 embert ismerek akik képességeik révén tudnának jó, élhető társadalmat létrehozni.
    Tudják, hogy mi kéne a valódi változáshoz.
    Egyik sem politizál.

    Nem mennek be egy éhes farkasokkal megtömött szobába mert értelmetlen.
    Amíg a nép bohócokat emel piedesztalra és nem látja a valódi értéket, csak szűklátókörűen félti a kis boldogulását, addig teljesen felesleges. Úgyis a hasonló a hasonlóhoz elv mentén, belőlük kerül ki az “ész”, ami sajnos kevés(z).
    A kis hülyék meg boldogok, hogy szemétkupac tetején valakik és kiemelkedhetnek, vagyonra és befolyásra tehetnek szert.
    Majd rádől a szarkupac a gazdáira és mindenki rájön hoppá.
    Akkor lehet majd újat, ha lehet még egyáltalan.
    Kovács? Egy a sok közül. Csomagoljon!

  16. 15.Balázs
    Mibden szavaddal egyetértek. Egy normális ember tisztánlátó, világos nézőpontját hozod, mimnden fölösleges sallang nélkül.
    Egy dolog legyen világos:
    Szerintem ezek a senkik-igenis senkik az én szememben – VALAKIK által lettek vezetőszerepre lökdösve, mert maguktól még a küszöbig sem.
    VALAKIKNEK pontosan ilyen senki alakok kellettek, ők, és csakis ŐK lettek a nép elé tárva, ez van, ezt kell szeretni/választani alapon, és igy múködik a ‘DEMOKRÁCIA”.

  17. 15 – Balázs:
    Nézetednek egyetlen apró hibája van csak. Amióta világ a világ politikusoké volt a hatalom. Lehet ábrándozni egy jobb világról. Lehet kitűnő elméleteket gyártani. Játszadozni ezzel meg azzal. Szidhatod őket, ami belefér. Gyűlölheted őket tiszta szívedből. De a végén úgy fogsz élni, ahogy azt a politikusok elrendezik itt nálunk és bárhol máshol a világban.

  18. 17.
    Tibor bátyám

    Mióta világ a világ? A nép az istenadta nép legitimálja őket mióta világ a világ.
    Az ilyen sztereotipíák tartják őket ott ahol vannak.
    Ha a nép arébb fordítaná a fejét és másra tekintene ezek mint a kámfor tűnének el.
    Megy itt a nagy habverés a nagy, duplanullás semmire.

    Ezek nem vágyálmok kérlek szépen! Ez teljesen logikus.
    Egyéni szempontból igazad van, nem segít az árral szemben úszás, de hadd ne álljak már be a hülyék sorrába és tegyem a kötelet a saját magam nyakába.
    De már nemsoká összeroppan ez a tákolmány.

    Egyébkent csak annyi kéne, hogy számban sokan mondanak nemet a rosszra, nem pedig azon vitatkoznának, hogy hülye Jóska vagy hülye Pista, meg Kovács úr rendkívül felkészült a handabandában.

    Az írányítás fontos, mert támpontok kellenek egy struktúrálisan komplex dolog(hívjuk társadalomnak) működőképessé tételéhez. ez a politika valójában. Társadalmat szolgáló egyén lenne a politikus, nahát ezek nem azok.

  19. 18 – Balázs:
    Ez van mindenütt a világban. Megváltoztak az idők. Érzéseim szerint örökre. Nem érdemes reménykedni.

  20. Alex. Kovács László, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Torgyán József, stb. nagy dumások, mit tettek az országért? Mivel vitték előre? Mekkorát jobbítottak az életünkön? Mindannyian lopós hazugok.

  21. Bögözy. Melyik politikus NEM ilyen? Soroljak párat? Baross Gábor, Széchenyi István és még néhány. Tudjátok ez a nemzet nem Trianon óta haldoklik, hanem már korábbról rothad. A kedves állampolgárnak elég egyszeri kilencezer forint rezsitámogatás, hogy megvegyék kilóra.

  22. Tulajdonképpen az általános emberi természet determinálja a politikusnak nevezett emberek negatív tulajdonságait.
    Ha a hétköznapi ember szintjén nézzük a dolgokat, akkor is megállapíthatjuk, hogy bármilyen pályán, területen az előrejutás feltételrendszere kettős, egyszer mérettetik az ember szakmai tudása szerint, másrészről méretik stratégiai készsége alapján, hogy a hierarchiában mennyire képes magát menedzselni, felhívni magára a figyelmet, konkurenseit semlegesíteni, a közösséget megtéveszteni, saját képességeit a valóságosnál jobbnak láttatni, embereket előnyökkel megvesztegetni, vagy éppen megfélemlíteni azzal, hogy hátráltatja az előrejutásban, ha ellene dolgozik.
    És nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a két szempont közül a második van sokkal nagyobb hatással az előrejutásra.
    Magyarul a céltudatosan törekvő, építkező személyek hamar rátalálnak a machiavellista útra, vagyis pályájuk során nagyságrendekkel nagyobb energiát fordítanak az önmenedzselésre, mint az objektíven szakmai fejlődésükre.
    És ez már alacsony szinten is így működik, nem csoda, hogy egy ilyen rendszerből önző, képmutató, saját politikai hasznát néző személyek nőnek ki, akiket egyszerűen politikusoknak hívunk.
    És aki nem ilyen stratégia mentén mozog, annak esélye sem lesz labdába rúgni a farkasok között, pillanatok alatt szétszaggatják, ellehetetlenítik, megsemmisítik, mert nem képes ellenük a saját fegyverükkel, a gátlástalan becstelenséggel harcolni.
    A hatalom ugyanis mindig a támogatók hadán alapul, akik maguk is könnyen megvehetők, lekenyerezhetők, és mindig az erősebb és többet ígérő oldalára állnak.
    Ez már a csimpánz hierarchiában is megfigyelhető, úgy látszik, minél intelligensebb egy lény, annál inkább felismeri ezt a törvényszerűséget.
    De tegyük fel, valami csoda folytán egy elkötelezett, becsületes embert ültetnének be a hatalom csúcsára, akinek nem elsődleges szempontja lenne a hatalom megtartása bármi áron. Garantáltan semmi idő alatt megbuktatnák, mert a hatalmi gépezet alsóbb szintjén lévők elégedetlenek lennének, ha nem kapnák meg a maguk kis júdáspénzét, és szívesebben szolgálnának egy olyan hatalomnak, amely függ az ő elvtelen szolgálataiktól…

  23. Orbánék nem loptak el semmit, amit más ne lopott volna el, ha nem ők teszik. Azok a pályázati pénzek, amelyeket ők nyertek el, más esetben más nyerte volna el, és nem a néphez került volna. Annyi a különbség, hogy míg korábban közel 100%-ban külföldi cégekhez került, addig most már 10-15%-ban magyarokhoz, a magyar nép szemét pedig sajnos ez utóbbi szúrja.
    Orbán magyar tőkésosztályt épít (hogy jó módszerrel-e, az erősen kétséges), ez pedig a nyugatiak szemét szórja.

  24. Merkelnek nem volt választása.

    A magyar gazdaság az egyik legjobban teljesítő az EU-ban, miközben Németország a recesszió felé halad.
    Ha meggyengíti Orbánt akkor nagy valószínűséggel Gyurcsány vagy valamelyik klónja kerül a helyébe. És ha megnézi a Gyurcsány éra gazdasági teljesítményét akkor valószínűleg beleborzong.
    Hát még ha végignézi a listát, akik átvennék az országot Bangónétől Kunhalmin keresztül Fekete-Győrig meg most már Nagy Blankáig…

    Szóval ha Magyarországot megint trükkök százaival kormányoznák valós gazdaság helyett, az a németeknek is kellemetlen lenne…

  25. 24 – Attila:
    Nagy Blankával mi a bajod? Pont azt teszi, amit O1G. Földet rengetőt mond fiatalon, híres lesz, majd 20 év múlva diktátorként teli tőmi a zsebeit.

  26. 25. Tibor bá’

    “Nagy Blankával mi a bajod?”

    Nekem? Semmi.
    Az ellenzék ölelte a keblére, amivel csak azt mutatja, hogy a “baloldaliság” náluk már tényleg nem mutat túl a legrosszabb értelemben vett “proli” szinten.

    “Földet rengetőt mond fiatalon, ”

    Blanka nem mondott földet rengetőt. Egyszerűen olyan szinten ordenáré, amilyen szintre eddig a politikusok nem süllyedtek.

    Tamás Gáspár Miklós már feladta, hogy a magyar ellenzék még labdába rúg, Heller Ágnes meghalt, Merkel Orbánt választotta, szóval jobb híjján az ellenzék Nagy Blankát követi.

    Végülis, úgy tűnik, Neked is megfelel.
    Tulajdonképpen nekem is, mert pont ő a garancia arra, hogy az ellenzék képtelen kitörni ebből a lefelé tartó spirálból.

    “majd 20 év múlva diktátorként teli tőmi a zsebeit. ”

    Háát ezt kétlem.
    Blanka a politikai pedofília alanya, és csak az “imidzsét” használják… Nyaktól felfelé valóban fotogén, és a vörös haja is illik a baloldalhoz. Lehet, hogy pár jobboldali újság pert vesztett Blanka tanulmányi eredményeit illetően, de hát biztos nem ő a legélesebb kés a fiókban…

  27. 26 – Attila:
    Abban egyetértek veled, hogy a magyar ellenzék a koncát keresgélő balfasz társaság. Nekik köszönhetjük, hogy rászabadították az országra O1G-t és bandáját.

    Abban is egyetértek veled, hogy ha már kapitalizmus van, akkor Magyarországnak égetően szüksége van egy tőkés osztályra. De ennek a tőkés osztálynak képességeik szerint kellene létrejönni, ahogy annak idején Ganzok, Goldbergerek, Weiss Manfrédek, stb. keletkeztek. Az nem csak felháborító, de egyenesen nemzetellenes, hogy az ország leggazdagabb embere egy balfasz gázszerelő, azon az alapon, hogy O1G osztálytársa volt. Nagyon rossz ötletnek tartom az adópénzekből, adományozási alapon történő tőkés kijelölést.

  28. 27. Tibor bá’

    “Abban is egyetértek veled, hogy ha már kapitalizmus van, akkor Magyarországnak égetően szüksége van egy tőkés osztályra.”

    A helyzet az, hogy a kommunisták kiirtották vagy elüldözték a hozzáéerő réteget.
    A rendszerváltás után meg “zsigerből” a totálisan alkalmatlan elvtársak vitték tovább az országot egészen a csődig.

    2010 óta meg abból gazdálkodik az ország, ami VAN… ki kell nevelni a tőkésosztályt, és nagyon úgy néz ki, hogy a gázszerelőből kell kiindulni, mert nincs jobb.
    Ha lenne, akkor valamennyire látszana.
    A baloldal ideológiailag alkalmatlan tőkésnek, a libsik meg csak globalizmusban tudnak gondolkodni, ahol meg nincs helye nemzeti burzsoáziának.

    Orbán mogött felsorakozott az a 3 millió ember, aki polgári módon gondolkodik és megpróbálja kialakítani a tőkés rendszert. Ebből kell gazdálkodni… Nagyon lentről indulnak, azt elismerem, de NINCS más. Ha szerinted van, akkor mutasd meg…
    Jó… lehet, hogy lennének képzettebbek, de ők nem biztos, hogy nem a “rossz” oldalnak dolgoznának, ha tehetnék.

    Van még 2 millió, aki epét hány, mert azt hiszi, ha szétosztanák Mészáros Lőrinc pénzét, akkor ők is gazdagok lennének… Ők nem akarják elhinni, hogy a szocializmus MINDIG más pénzének elosztásából élt, és MINDIG padlót fogott, amikor elfogyott a pénz.

    A kapitalizmus valóban nem igazságos, de nagyobb tömegnek tud magasabb életszínvonalat biztosítani, mint a szocializmus.
    És ezt a jelenlegi kormány nem egészen 10 év alatt bebizonyította.

  29. 27. Tibor bá’

    “Nagyon rossz ötletnek tartom az adópénzekből, adományozási alapon történő tőkés kijelölést.”

    Van jobb ötleted?

    Mert már ugye volt olyan, hogy a közvagyon “elprivatizálódott” aztán hogy-hogy-nem külföldi kezekbe került…
    Szóval valami garancia kell, hogy a felépített tőke az országban maradjon.
    Ez a garancia egyelőre a lojalitás.
    Mert nem az a cél, hogy hozzáértő szakemberek felépítsenek egy sikeres élelmiszer feldolgozót, aztán eladják valamelyik nyugati cégnek.

  30. 29:
    Van. Nem nyugati cégekkel kellene stratégiai partnerséget erőltetni (hatalmas költségek árán), hanem a magyar középvállalatokat kellett volna segíteni, tisztességes pályáztatások után.
    Szerinted abból lesz énekes halott, ha valaki azért nyer mert O1G veje, és ha tök szart produkál akkor is ő lesz a befutó. Ez olyan mint a foci. Hatalmas fizetéseket tesznek zsebre a játékosok. Akkor minek strapálják magukat? persze, hogy szar a magyar foci. Ugyan ilyen szar lesz a magyar vállalkozó réteg is. Versenyben nem állja meg a helyét. Ez nem kapitalizmus, ez uram-bátyám rendszer, ami már volt és az ország csúnyán lemaradt miatta Európában.

  31. 22.hubab
    Állva tapsoltam a remek, telibetaláló, tömör összefoglalásodnak.
    Dióhájban megmagyaráztad azt, amit mások vastag kötetnyi tanulmányokban irnak körül:
    A hatalomratörés, a hatalomrajutás, a hatalommegtartás müvészetét.
    Mert ez is egy müvészet, és nagy tehetség kell hozzá.
    Valamint megfelelő lelkialkat, vagy ez utóbbi szerinted amugy ” menetközben ” alakul ki náluk?

  32. 30. Tibor bá’

    “Nem nyugati cégekkel kellene stratégiai partnerséget erőltetni (hatalmas költségek árán), hanem a magyar középvállalatokat kellett volna segíteni, tisztességes pályáztatások után.”

    Elvben igazad van…
    De 2010-ben a GDP túlnyomó részét még külföldi cégek adták (talán még ma is) , és közel nem volt annyi középvállalat, (ma sincs)ami eleget tudott volna termelni.

    Tehát valóban az a leglogikusabb, ha a sikeres külföldi cégekkel való partnerségben egyre nagyobb arányt vállalunk. És eközben kell kiépíteni azokat a középvállalatokat, amelyek át tudnák venni a csökkenő nyugati cégek szerepét. De nagyon nehéz, mert nem csak pénz kérdése.
    Először is nyugatnak NAGYON nem érdeke, hogy az osztrák meg német cégek helyett magyar cégek végezzenek beruházásokat… Szóval igyekszenek lassítani a tempót. Másrészt VALÓBAN szűk (bár már bővül) a hozzáéető és rutinos réteg, akire ezt fel lehet építeni.
    Az meg érthető, hogy Orbán a hátországából válogatja a tőkéseit, mert amint az ellenzék pozícióba kerül, egyből visszaáll az a helyzet, ami 2010 előtt volt, hogy a GDP megint nyugati cégek által lesz termelve… Ebből a szempontból jobb egy lojális, és talán kevésbé hatékony társaság, mint egy szuper profi tőkés csapat, ami aztán az ország érdekei ellen dolgozik.

    Én úgy látom, hogy a magyar vállalkozó réteg olyan mint a koraszülött csecsemő. Egy darabig inkubátorban kell nevelni, hogy annyira megerősödjön, hogy a saját immunrendszere meg tudja védeni.

    VALÓDI versenyben a magyar gazdaság nem tudna kialakulni, mert normálisan semmi esélye a német cégekkel szemben. Kormányzati hátszéllel és védelemmel (korrupcióval ?) viszont helyzetbe lehet hozni őket. Szóval aki itt jogállamiságot követel, az a gyarmati státuszt követeli vissza.

    Tehát ha Orbán bukik, akkor automatikusan Gyurcsány fogja váltani (akiről azt mondtad, hogy politikai hulla) aki jó európaiként az EU minden követelését teljesítené a határnyitástól a bankok, vállaltok visszaadásáig a nyugati cégeknek…
    Lenne két év vállonveregetés meg demokrácia meg jogállam, de amint a pénz elfogy, jön az IMF, a trükkök százai meg többi ismerős szocialista “termék”.

  33. 31 balint
    Ehhez nyilván tehetség kell, mert ha az alapmotiváció benne is volna sok emberben, ők a válogatók első fordulóiban kiesnek, ha nem párosul mellé az átlagon felüli intelligencia.
    A csúcsra kerülők nyilván az átlagosnál sokkal jobb pszichológiai érzékkel képesek letapogatni a továbbjutás szempontjából fontos személyek és csoportok elvárásait, a számukra veszélyes személyeket, megtalálni semlegesítésük módszereit, érezni a támogatók elvárásait, és mesterien tudják meghúzni lépéseiket.
    Bridzsezni sem képes mindenki jól, ha egyáltalán, a politika meg jóval bonyolultabb, összetettebb pálya.
    Ja, és a mimikri nagyon fontos, hiszen az erkölcsi érzék, a lelkiismeret kifejezetten kontraproduktív, viszont feltétlenül szükséges ezek ismerete, hogy mások, a tömegek esetében hogyan lehet ezt eszközként felhasználni…
    És köszönöm dicsérő szavaidat, törekszem az esszenciális megfogalmazásokra, még ha nem is mindig sikerül…

  34. 32.

    “…VALÓDI versenyben a magyar gazdaság nem tudna kialakulni, mert normálisan semmi esélye a német cégekkel szemben. Kormányzati hátszéllel és védelemmel (korrupcióval ?) viszont helyzetbe lehet hozni őket….”

    azt se felejtsük el, hogy 89 óta mindez pontosan így működött, csak ellenkező előjellel. A hatalomban lévőket egyszerű volt korrumpálni, hiszen azon töredékek, akik a helyi nagymenőknek jutottak, is mesés vagyont jelentettek.

    Nagyon érdekes, hogy az IMF és Világbankkal foglalkozó legutóbbi VIP posztra mindez idáig egyetlen reakció sem érkezett ( igaz, maga a cikk viszonylag egyszerű tényeket tartalmaz, nincs benne igazából olyan felütés, ami magas labdát adna egy kommentáradatnak ), de a többi hasonló cikkre sem érkezik sok komment, ha egyáltalán, pedig hatásában sokkal nagyobb jelentőségű, mint bármelyik gázszerelős cikk, mivel ránk is nagy hatással van, csak éppen nem közvetlenül, ezért mindenki alábecsüli.
    Sokkal egyszerűbb szidni mindent ami épp aktuális téma, pedig ha valaki továbbgondolja, többek között pontosan az ilyen, IMF és a Világbank által megkövetelt feltételek miatt alakult ki az a helyzet, hogy aki szép szóval akarna rendet csinálni, azt simán letarolják, simán lefizetik mellőle az embereket. Az egyetlen esély, ha saját “hátteret” építesz ki, mint stratégia, ez teljesen nyilvánvaló.

    Aki képes érzelmeit kikapcsolva analizálni a helyzetet, annak el kell ismernie, hogy ez az egyetlen stratégia ami célravezető és lehetséges. Hogy pontosan milyen egyéb célok vannak még a tarsolyban, az más kérdés, de a másik alternatíva nyilvánvaló, és igazából abból senki sem kér.

  35. 33.

    ehhez szeretném hozzátenni azt, amit már párszor leírtam. A gazdaság és politika szabályai, törvényei nem természeti törvények. Ember által , és okkal lettek úgy megalkotva, ahogy ma léteznek. Számomra egyértelmű, hogy többek között azért is, mert így nagyszerűen lehet olyan közismert emberi tulajdonságokra építeni, mint a kapzsiság, stb.
    Ez egy rendszerszintű probléma, aki ellene fordul, azt a rendszer előbb-utóbb bedarálja. Egy rendszerszintű problémát nem tudsz megoldani a létező keretrendszerben, mert a szabályok szerint a bank mindig nyer. Ugyanezért nem érdemes az igazságot keresni, mert nincs értelme azon lamentálni, hogy ez most igazságos, vagy nem.

    Nem szabad elfelejteni: ma jogállamban élünk, nem pedig igazságos államban. A kettő nagyon nem ugyanaz.

    Rendszerszintű problémákat csak úgy lehet sikeresen megoldani, ha felrúgod a rendszer szabályait, és esetlegesen olyan alapvető tételeket vizsgálsz felül, amik hiánya első ránézésre összeomlasztja a világot – de aztán kiderülhet, hogy a látszat csal.

  36. 34 – Sleeper:
    Azért nem érkezik több hozzászólás, mert viszonylag kevesen fizetik elő a V IP fordításokat. Az eredeti cikket hiába közlöm, csak kevesen értenek angolul jól. Ezen cikkek nyelvezete nem könnyű. Maradna, hogy fontos cikkeket ingyen fordítsak le, arra pedig nem vagyok hajlandó. Nem kellene VIPeznem, ha lenne adakozás, de 2-3 személy kivételével nem létezik. Marad a VIP intézmény.

  37. 33.hubab
    Kiérdemelted elismerésemet, nagyon jól irtál.
    A témához szólva, megérne egy misét kideriteni, hogy a politikában indulók eleve olyan aljalények, mint később kiderül róluk, avagy a politika olyan , mint a régi , pennás irótollak: a végén mindenképpen tintás lett az ujjad.

  38. 37 – bálint:
    Ha tisztességes ember létedre belépsz a politikába, akkor vagy alkalmazkodsz a többi, tisztességtelenhez, vagy otthagyod a politikát.

  39. 38.Tibor bá
    Akkor ezek szerint elérkeztünk egy szomorú igazsághoz:
    Korrupt, aljas, hazug emberek ülnek a világ népei nyakán, ők irányitják az emberek mindenapi életét-ROSSZUL -, a nép, az istenáldotta hülye nép pedig hallgat, és rendszeres időközönként újraválasztja őket. Lásd Nemetországban Merkelt.
    Igen, ott tartunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..