(2930) 150 évnyi figyelmeztetés

Tibor bá’ online

 

A kihalás bekövetkezésére előre felhívták a figyelmet, erről legalább 150 éven át nem vettek tudomást.

Guy McPherson 2007-ben nyomta meg először a vészcsengőt. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy én pedig 2004-ben adtam ki a „Van-e jövőnket?”, amiben felhívom a figyelmet a globális felmelegedés potenciális veszélyére.) Természetesen egyikünk se volt az első. Ez a megtisztelő helyet George Perkins Marsh érdemelte ki 1847-ben. (az ezernyolcszáz nem tévedés). Az újabb időkben Al Gore, Carl Sagan, and James Hansen az 1980-as években, kongresszusi meghallgatáson hívták fel a figyelmet. Mire is? Az emlősök klímaváltozáshoz való adaptációs készségénél a melegedés 10.000-szer gyorsabban következik be. És ugye, mi emberek is emlősök vagyunk. Abban hinni, hogy mi elkerülhetjük a kihalást tipikus felsőrendűségi érzetből fakad. Nem, nem kerülhetjük el. Erre hívják fel a figyelmet 2018. November 13-án itt. Létünk függ (többek között) gerinctelen állatoktól. Miközben a Biological Conservation című folyóiratban 2019 áprilisában megjelent cikk szerint a „rovar apokalipszis” folyamatban van.

A légi közlekedés, a repülés hihetetlen mértékben gyorsítja a klímaváltozást. A kondenzcsíkok nagyon rövid ideig élnek, de a légi közlekedés annyira elterjedt, hogy a kondenzcsíkok melegítő hatása nagyobb, mint a gépek által kibocsátott összes széndioxidé Wright testvérektől napjainkig. Az Atmospheric Chemistry and Physics folyóirat 2019.június 27.-i számában megjelent: a légi közlekedésből származó cirrus (vagy pehely) felhők irgalmatlan nagymértékű melegedést okoznak.

És mi a válasz ezekre a figyelmeztetésekre? A bázis vonal megemelése, a tudományos eredmények figyelmen kívül hagyása. Ami pedig az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC) illeti, hallatlan konzervatív módon áll hozzá kérdéshez. A MSM, a kormányok, és a klímatudósok nagy része ragaszkodik az 1977-ben kitűzött + 2°C célértékhez. Nos, a Föld átlag hőmérséklete legalább 1,70 °C-al magasabb, mint az 1750-es alapvonal. A homo sapiens létezése alatt a Föld átlag hőmérséklet sose volt ennél magasabb.

European Strategy and Policy Analysis System által kiadott „áttekintés”(2019. Április) szerint a Föld maximum 1,5 °C hőmérséklet emelkedést képes tolerálni. Amennyiben ezt átlépi sokkal több szárazságot, áradást, hőhullámot kell elszenvedni, legrosszabb esetben rámehet az emberiség. Más szavakkal, véleményük szerint már átléptük azt a pontot, ami után a kihalás lehetségessé vált. Erre a gyors (abrupt) klímaváltozásra a konzervatív reakció a bázis vonal megemelésével válaszol. Nem ismerik el, hogy 1750-hez képes már majdnem 2°C a hőmérséklet emelkedés, helyette a tudósok nagy része a bázis vonalat 1980-2010 átlagánál szabja meg.

1989. Júniusában  Noel Brown az IPCC New Yorki irodájának igazgatója figyelmeztetett, hogy ha el akarjuk kerülni a katasztrofális következményeket, akkor 2000-ig cselekedni kell. Brown figyelmeztetés után 16 hónappal az ENSZ Tanácsadó Csoportja üvegházhatású gázokkal kapcsolatban az abszolút felső határt 1990-ben 1°C-ba állapította meg. 2014-ben klímaszakember David Spratt a felső határt 0,5 °C-ban szabta meg. Ez a figyelmeztetés akkor már túl késő volt. 2018 októberében az IPCC jelezte, hogy 2030-ra a globális átlaghőmérsékletet 1,5 °C alatt kell tartani az állandóan változtatott bázis vonal felett. Igen, jól olvastátok, az IPCC jóvaslat a ma már bekövetkezett hőmérséklet alatti értéket jelölte ki célértéknek.

A kelet szibériai metánhidrát szerepének fontosságát hangsúlyozó szakcikket 2019. Június 5.-én Shakhova és munkatársai publikálták a Geoscience-ben. A megállapításaik egyike az atmoszférába jutó CH4 forrásának azonosítása. Geophysical Research Lettersben 2019. Június 20.-án megjelent cikk szerint a kibocsátás 3-5 nagyságrenddel megugorhat, ami az emberi élettér azonnali megszűnésével járna. Ezzel párhuzamosan egy jégmentes Arktisz egyenértékű lenne 25 év CO2 kibocsátással. A Scienceben 2019. Június 7.-én megjelent cikk szerint, az atmoszférában lévő metán koncentrációja 2007-ben kezdett emelkedni 7 év nulla növekedés után. A legújabb kutatások szerint 2014-ben újabb változás következett be. A mentán koncentráció dupla mértékkel növekedett a megelőző periódushoz képest. A helyzet természetesen rosszabbodik.

 Az ENSZ főtitkára António Guterres szerint 2020-ig van időnk, hogy tegyünk valamit. 2018. Október elején a  Guardian szerint a következő 3 hónap a Föld szempontjából kritikus. Természetesen semmi se történt, mert semmi jelentős dolog nem történhet. 2019 Július közepén a Walesi herceg kijelentette 18 hónapunk van arra, hogy valamit tegyünk a klímaváltozással.

Végeredményben minden ismertebb nyilatkozó lehetségesnek tartotta az elhárítást, igaz csak igen rövid határidőkön belül, de mégis. Azt csak nagyon kevesen ismerték be, hogy nincs kiút. A többség tenni akart valamit.

De az emberiség csak egyetlen egy dolgot tud tenni a következő (Walesi herceg szerit) 18 hónap alatt az ipari tevékenység csökkentését, ami viszont megszünteti a szállópor (aeroszol) árnyékoló hatását, és így a globális átlaghőmérsékletet igen gyorsan még feljebb hajtja. Tény az, hogy a szállópor árnyékoló hatása széleskörűen alá van becsülve, amire rámutattak a Science-ben. „A globális erőfeszítéssel a tisztább üzemanyag alkalmazásával, és kevesebb szén égetésével a CO2 kibocsátás csökkenése mellett azt lehet elérni, hogy az atmoszférában kevesebb szállópor legyen, ami kevesebb hűtőhatást jelent. Ez a hűtőhatás majdnem kétszer akkora, mint amit korábban gondoltak. Számítások szerint az ipari tevékenység mindössze 35 százalékos csökkentése a globális átlaghőmérsékletet 1°C-al emelné.” Ez a 22-es csapdája, amit McPherson Paradoxonnak nevezünk. Ezt nem tudva, mozgalmak jöttek létre, követelve az ipari tevékenység csökkentését.

Tudomásul kell vennünk, hogy a homo sapiens sorsa meg van pecsételve. Az igen közeli jövőben meg fogunk érkezni a kihaláshoz annak ellenére, hogy több mint 150 éve hangzott el az első figyelmeztetés. Ez egy tragikus történet, ami ellen jószerével nem tettünk semmit.

De valamit egészen biztos ki lehet még találni, valami geoengineering eljárást, sopánkodnak sokan. Nem, sajnos nem, bármit kitalálhatnánk semmit se változtatna, mert azt elsöpörnék a sokkal nagyobb volumenű folyamatok gyorsulása.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

47 gondolat erről: „(2930) 150 évnyi figyelmeztetés

  1. 😀 nem mondom, hogy „jó” megoldás…

    Egy full scale atomháború 3-6 nap alatt takarja be az északi féltekét, és a látási viszonyok szürkületi vagy akár teliholdas (Hold és csillagok nélküli) sötétség lesz. Hőmérséklet zuhanás nyáron 10-30C fok, télen 5-10. Globális csökkenés 2-8 fok; sok mindentől függ.
    Később a déli félteke is kap, kb. Patagónia ússza meg és persze a cirkumpoláris lég- és vízmozgás miatt az Antarktisz.

    Természeti példa: Pinatubo, Tambora, Toba. Már írtam róla.

    A cikk viszont nagyon jó és nem ütközik a konklúziónk tulajdonképpen… semmi esély.

    A fentiekben írt forgatókönyvnél az emberiség maroknyi töredéke élne túl; elitet leszámítva. A Toba vulkánnál ez a szám maximum 25000 fő volt.

    P.S. A káosz, összeomlás stb. miatt az atomháború így is úgy is bekövetkezik. És soha nem mondtam, hogy nemzetállami szinten gondolkodnának az „irányított” atomháborún. 😉

    Jöhet a megkövezés. (Szakmai körökben nem dobják ám azokat a köveket… 😀 )

  2. „Ez a 22-es csapdája, amit McPherson Paradoxonnak nevezünk.”

    Lássuk másképp a 22-es csapdáját.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/A_22-es_csapd%C3%A1ja_(reg%C3%A9ny)
    „Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

    Eszerint nincs kiút, de az író nem hagyott minket remény nélkül:

    https : //hu . wikipedia . org/wiki/A_22-es_csapd%C3%A1ja_(film)
    „Miután felépült, Yossarian megtudja, hogy Orr százados a tengeren egy tutajon Svédországig evickélt, ahol svéd lányok mentették ki. Ahogy a Lelkész meg Danby őrnagy gondolta, és a most már megmenekült Orr tette is bizonyítja, az ismételt kényszerleszállások csak ürügyként szolgáltak a szökés gyakorlására, akárcsak az ő saját menekülésének tervezgetése – az őrületbe.”

    Tehát mégis van kiút.

    McPherson reménytelenek tekinti a felmelegedés elleni harcot és a 22-es csapdájával példálózik.
    McPherson nem érti a regényt, vagy érti és szándékosan félremagyaráz.
    A „22-es csapdája” egy irodalmi mű, MESE, nem tudományos értekezés.
    McPherson tudós embernek tartja magát, de mesével érvel.
    A fentiek szerint ez ellentmondás, vagyis ez a McPherson paradoxon.

    Vajon a többi „tudós” jól beszél?

  3. A klímaváltozás újfajta társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásához vezet, a hőhullámok hatásaival szemben ugyanis nem egyformán ellenálló vagy sérülékeny a lakosság. Magyarország területének 43 százaléka – ahol a jelenlegi lakosság 40 százaléka él – számít erősen vagy nagyon erősen sérülékenynek. Jelentősek a járási szintű különbségek, elsősorban a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl déli, összefüggő területein, valamint az Alföld szigetszerű foltjain vezethetnek súlyos népegészségügyi helyzethez az éghajlatváltozással mind gyakoribbá váló hőhullámok – derül ki egy friss kutatásból.
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/klimavaltozas-hohullam-betegseg-fenyegetes-halal.689693.html

  4. 4. n/a
    Ki tudja, hogy ki beszél jól?

    5. Jövőnk

    Itt senki nem mondja, -legalábbis én nem-, hogy teóriádért „megkövezés” lenne jussod.
    Nagyon is realisztikus. És ahogy halad előre az idő, egyre inkább az.

    Úgy néz ki fontolgatják, hogy kontrollált árvízzel próbálják eloltani az égő házat.
    Ahogy idáig számolgattak nem biztos, hogy annyira bízhatnak saját értékítéletükben.
    A rabszolgák is a fejükre nőttek.

  5. Az idei nyáron a klímaváltozás egyre egyértelműbb jeleivel ismerkedhetünk Grönlandtól Indiáig. A jelenség összetettségét mutatja, hogy nemcsak az első vízparti városokat ostromolja a klímaváltozás, hanem már olyan helyeken is alapvetően megváltoztatta az emberek életterét, amelyekre elsőre kevésbé gondolnánk.
    Szibéria sokak fejében úgy élhet, mint amely nyertese lehet a melegedő időjárásnak, a New York Times helyszíni riportja azonban dermesztő képet fest a már végbement változásokról. Az elszigetelt régió különösen ki van téve a klímaváltozásnak, és az elmúlt években sokan kényszerültek elhagyni lakhatatlanná vált élőhelyüket.
    Az Északi-sarkvidék környéke – beleértve Szibériát – kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld többi része. A Szibéria keleti felén elhelyezkedő Jakutföld fővárosában, Jakutszkban az éves középhőmérséklet 2,5 Celsius-fokkal nőtt az elmúlt évtizedekben, -10-ről -7,5-re.
    Egy ilyen mértékű emelkedés is jelentős változásokat indított el, ami leginkább abból látszik, hogy a permafroszt, vagyis az örökfagy elkezdett olvadni. A permafroszt olyan talaj, amely legalább két éven keresztül fagyott állapotban van. Oroszország területének nagyjából kétharmada ilyen, a talaj akár 1,5 kilométer mélyen lehet befagyva.

    Még Szibériát is élhetetlenné teszi a klímaváltozás
    https://g7.hu/vilag/20190820/meg-sziberiat-is-elhetetlenne-teszi-a-klimavaltozas/


  6. 3 – Jövőnk:
    Az atomháború valóban megoldaná egy időre a globális melegedést, de sajnos „limited” kiadásban nem árulják a piacon, csak „totális” kivitelben, ami nem hiszem,hogy segítene.

    4 – n/a:
    Ez egy film volt (könyv után), amit annak idején sokan láttak. Azóta a 22-es csapdája szállóigévé vált. Azt jelenti, hogy se így – se úgy nincs kiút. McPherson tehát jól használta. Az eredeti kifejezés „catch 22”-nek a magyar fordítás nem pontos mása. A „catch” itt trükkös paragrafust jelent. Tehát a jó fordítás ez lenne. „A 22. trükkös paragrafus”. — Nem szerencsés, ha állandóan bele akarsz kötni valamibe.

  7. Még Trumpnak is kedve támadt hirtelen Grönlandhoz. Ennél egyértelműbb bizonyíték nem kell a klímaváltozásra.

  8. A jelenlegi helyzetből nekem az jön le, hogy nincs kizárva, miszerint az ember, lletve a fejlettebbb életformák befejezték evilági, földi pályafutásukat, nincs helyük többé az egyre melegedő bolygón.
    Az is lehet, hogy nem csak az ember a hibás, a folyamat talán mindemképpen bekövetkezett volna, gondoljunk az őshüllők korára, akik szintén egy gyökeres kilimaváltozásnak estek áldozatul.
    Ember nélkül!
    Nem mosdatom az Embert, még véletlenül sem, nagy lapáttal tett a jelenlegi helyzet kialakulására, azon szent pillanatban, mikor az első ősember kőbaltáját ráemelte az első fára, kivágván azt, anélkül, hogy másikat ültetett volna.
    A késübbiekben is rájárt az erdőkre, mintha nem volna holnap, házak, bútorok, hajók készültek azon anyagból, ami kis előrelátással -újbóli erdősitéssel – pótólható lett volna, de az ember szart az egészre, majd a 18.századbeli vasútfejlesztés véglegesen beteszi a kaput, rámegy az európai erdőségek nagyrésze.
    Megsinyli az éghajlat az erdők pusztulását? Meghiszem azt.
    Ha mindez nem lett volna elég, valami egy évszázada megjelenik a másik istencsapása: a robbanómotorok!
    Légszennyező mivoltukról egy szót sem kell vesztegetni, az egyre fejlődő iparról sem.
    És manapság itt tartunk, ahol.

  9. 8 Tibor bá’

    „Azóta a 22-es csapdája szállóigévé vált.”
    Vagyis mondja mindenki, mert olyan jól hangzik, pedig halvány sejtelme sincs, hogy miről beszél.
    Volt erről itt szócsata.
    https://www.antalffy-tibor.hu/?p=35689 (9)
    „A “huszonkettes csapdája” már néhány évtizede a magyar nyelvben is polgárjogot szerzett magának. Elhangzásakor senki se gondol a könyvre vagy a filmre.”

    „Azt jelenti, hogy se így – se úgy nincs kiút. ”
    Igen, és McPherson is ebben az értelemben használja.
    Levezettem, hogy ez miért hibás, a regényben miért nincs így.

    „Nem szerencsés, ha állandóan bele akarsz kötni valamibe.”
    Te pedig állandóan megmagyarázod, úgy hogy mindenképp neked legyen igazad.
    Magyarázd, és legyen igazad. Nem bánom.

    Azt akartam mondani, hogy McPherson szavait (is) fenntartással olvasom.
    Elmondja ezerszer, hogy meghalunk. Egyszer miért nem elegendő elmondani?
    Ő egy megélhetési ijesztgető.

  10. 11 – n/a:
    „Feri otthagyott csapot-papot meg se állt Pestig.” Ezt a csapot-papot is sokan használják, pedig fogamuk sincs honnan van. De miért lenne ez baj? Nem baj. Az a lényeg, hogy mindenkik érti, aki hallja. Ez van a 22-es csapdájával is. Mindenki érti, aki hallja.

  11. Talán megbocsátod, off. de talán valakinek új (neked biztosan nem), és igen jópofa kis történet:

    Petőfi: Csokonai c. verséből ered a csapot-papot:

    Csokonai egyszer Hajdúböszörményben vendégeskedett barátjánál, Nagy István református lelkésznél. Este lementek a pincébe borért, de a csap beletört a hordóba, és a lelkész a tenyerével dugaszolta el a lyukat. Csokonait átszalasztotta a szomszédba, hogy hozzon új csapot. A szomszédban éppen akkor nagy mulatság volt, és a költő teljesen megfeledkezett a csapról és a papról is. Csatlakozott a mulatsághoz, és csak később jutott eszébe a feladat, amiért küldték tulajdonképpen…

    A versben így szerepel:

    „És ím az étel és a bor mellett
    És a zenének hanginál
    Csapot, papot mindent felejtett
    Csokonai Vitéz Mihály.”

  12. 13 – Ir01:
    Megbocsátom-e? Megköszönöm. Örülök a magyar nyelvi kultúra minden apró gyöngyszemének, ha olvashatom őket.

    ami pedig a „hanginál”-t jelenti, hadd folytassam. Arany Jánost roppant bosszantotta a fűzfa poéták elterjedése. Ezek kigúnyolására írta:
    Filoméla hangicsál a birsalmafán,
    Meghalok, ha nem szeretsz, oh Butter Flórián.

  13. Lauka Gusztáv, az első magyar vicclap elindítójának álneve, valamint egyik versének címe volt Butter Flórián.
    Ím a teljes vers, amit Te leírtál az szerintem ennek valami zanzásodott változata lehet, nem pedig Arany János műve…

    Lauka Gusztáv:
    Butter Flórián
    (Makula nélkül való románc)
    Új-német modorban

    Bazsarózsa-lugasban
    ült a jó leány,
    oldalánál a vitéz
    Butter Flórián.

    Philoméla hangozott
    a birsalmafán,
    és szólt olvadékonyan
    a sápadt leány:

    „Gyenge szívem szétreped
    még ez éjszakán –
    hogyha rászed, angyalom,
    Butter Flórián!”

    Érzékeny hangon felelt
    Butter Flórián:
    „Holtomig imádlak én,
    Sápadt jó leány!”

  14. Mindemellett rájön az hogy idén pár millió hektár erdő kigyulladt.
    A légiközlekedés pedig tovább fog bővülni 2020-2025-ig, új fapados járatok ezrei indulnak majd.Ha pár évig nem lesz gebasz arra leszek kíváncsi hogy amikor majd fogyogat az olaj és nem kerül annyi kipufogógáz a légkörbe az majd hogyan viselkedik? Hozzádob e hirtelen 1-2 fokot a melegedéshez?
    Az ember már csak ilyen a figyelmeztetés ellenére mindenki utazni akar, világot látni, nyaralgatni, kocsikázni, városiasodni, fogyasztani, szép lakásban lakni.
    Kevés az olyan ember aki a falusi életet választja(Kínától amerikáig) , pedig nem rossz amikor majdnem önellátó kertészetben vannak pl. a 90 éves japánok,akik átmennek egymáshoz délután beszélgetni. Ez már kihalt a fiatalok körében.Mindenki a pénzt hajszolja az utólsó Indiaitól a Kínaiig a világon.Hirtelen ennyi jutott eszembe.

  15. Emberek, tudtátok, hogy immár 3 hete égnek a braziliai esőerdők, a világ oxigénutánpótlásáanak a 30% -ot kitevő őserdők.?
    Én ezt csak ma este tudtam meg, az esti hirekből-

  16. 17 – bálint:
    A brazil őserdők nem véletlenül égnek. A brazil farmerek gyújtják fel, mert a helyében kukoricát és szóját akarnak termelni a humuszos földön. Pár évig műtrágyázni se kell.

  17. Az esoerdok O2 kibocsatasa alig magasabb, mint az O2 felhasznalasuk.
    Az esoerdok a nepszeru tevhittel ellentetben nem a „Fold tudeje”.
    A tengeri algak es bacik termelnek O2-t, kisebb mertekben a borealis fenyoerdok.

    Az esoerdoben annyira gyors az anyagcsere, hogy a megkotott szen nem tud felhalmozodni, azonnal lebomlik.

    A sekely termoreteg ezert csak rovid ideig alkalmas mezogazdasagi muvelesre, ugyhogy mar csak ezert sem okos dolog felegetni az erdot.

    http://www.greenlineprint.com/blog/where-are-the-lungs-of-the-earth

  18. A NASA szerint az amazonasi erdőtüzek mértéke a 15 éves megfigyelések átlagát hozza.

    „As of August 16, 2019, an analysis of NASA satellite data indicated that total fire activity across the Amazon basin this year has been close to the average in comparison to the past 15 years. (The Amazon spreads across Brazil, Peru, Colombia, and parts of other countries.) Though activity appears to be above average in the states of Amazonas and Rondônia, it has so far appeared below average in Mato Grosso and Pará, according to estimates from the Global Fire Emissions Database, a research project that compiles and analyzes NASA data.”

    https://earthobservatory.nasa.gov/images/145464/fires-in-brazil

  19. Azt írják a repülőgépek kondenzcsíkja melegedést okoz. A gyakorlati tapasztalat meg az, hogy a felhő, beleértve a kondenzcsíkokat, veri vissza leghatékonyabb a napsugarakat. Az élőlények képesek nagyon gyors alkalmazkodásra is. Ennek alapja a végtelen változatosság fajokon belül. Pl. Mikor a finom pékáruk, és az egyéb, finomított élelmiszerek robbanás szerűen elterjedtek, következményeképpen, a szívbetegségek, emésztő rendszeri betegségek rengeteg áldozatot szedtek. Azok akiknek a génkészlete eltudta ezt viselni túlélték. Akiknek nem, belehaltak. Ez a változatokat épített szelekció.

  20. Egy franciaországnyi területen ég az amazonas, azért már nem semmi terület, de lehet hogy itt is nagyítonak akkor. Lehet 10 év múlva már az amazonasnak a fele sem lesz meg . Úgy néz ki hogy eddig mindent kibír a föld,több illió hektár erdőtözet stb….

  21. 19 gmarko
    „Az esoerdok O2 kibocsatasa alig magasabb, mint az O2 felhasznalasuk.
    Az esoerdok a nepszeru tevhittel ellentetben nem a “Fold tudeje”.
    A tengeri algak es bacik termelnek O2-t, kisebb mertekben a borealis fenyoerdok.”
    Ez esetben fel kell tételezni, hogy az oxigéntermelő tengeri szervezetek jelentős része nem bomlik le, hanem valamilyen fosszilizálódási folyamattal a tengerfenéken kivonódik a bioszférából.
    Ha nem így van, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, nincs effektív oxigéntermelés…

  22. Nem kell nekunk effektiv oxigentermeles, a cianobakteriumok 2 milliard ev alatt gyartottak eleget.
    A legkor 21 %-a O2. Az jo sok, nem fogy el.
    A Foldon a fotoszintezis es a transzspiracio nagyjabol egyensulyban van.
    A tengeri algak es cianobakteriumok tudnak felhalmozni O2-t, mert a tenger aljara leszallo es konzervalodo szen ki tud vonodni a korforgasbol.
    De ez nagyon lassu folyamat.

    Kedvenc politikusaink pofatlanul hazudnak, amikor azzal riogatnak, h eg az erdo, ami a legkori oxigen 20%-at termeli.
    Az van, hogy nyilt tamadast inditottak Bolsonaro ellen, talan mert megsem akarjak a szabadkereskedelmi egyezmenyt Del-Amerikaval.

  23. Az erdotuz termeszetes jelenseg.
    Utana szepen ujra kino az erdo.
    Persze az Amazonasnal farmerek is egetnek fel uj teruleteket, amin lehet sajnalkozni, de ez nem uj jelenseg.

    Itt meg lehet nezni az erdotuzeket a Foldon.
    Erdemes vetni egy pillantast Afrikara.
    Erdekes, h a media csak Amazonia miatt aggodik.

    http://bit.ly/320fXKZ

  24. 25: Tévedsz. Természetes jelenség lenne, ha utána úgy maradna, de nem így van, utána mezőgazdasági tevékenységet kezdenek, pár év alatt kimerítik, közben az erózió is elrendezi, és legtöbbször ott már soha nem lesz őserdő.

  25. Azt azért vegyétek figyelembe, hogy Európa 90%-át erdő borította valamikor.

    Hogyhogy most élünk, hogyha ekkora pusztítás után drasztikusan lecsökkent az O2 termelő bioszféra?

    Az esőerdő is eltűnik, és az óceán is elsavasodik, de o2 az lesz.
    Ha igaz amit várunk akkor nem is nagyon lesz ami elfogyassza.

  26. Az őserdő talaja alapvetően nem termőtalaj. Hiába írják tehát az őserdőket, az pár év múlva kimerül. A fenyvesek talaja sem termőtalaj. Nálunk meg BMW gyár lesz tényleges termőtalajon. Tényleg ez az intelligens emberi viselkedés?

  27. 26. Dan
    Nyugalom a BMW gyár építése elnapolva 5 évre. Néhány héttel ezelőtti Auto Technika kiállításon Münchenben mondta a barátomnak a BMW beruházási igazgatója. 2024-25ben fogják elővenni a kérdést. A Fityisznek volt politikailag fontos a bejelentés. Kormányzati pénzből elkezdték a földmunkákat, teljesen feleslegesen…..

  28. 24 gmarko
    „A Foldon a fotoszintezis es a transzspiracio nagyjabol egyensulyban van.”
    Igen, ez valószínűleg nagyjából így is van, a folyamat az egyensúly környékén billegett hosszabb távon.
    De az ember ebbe beleköpött alaposan, mióta a fossziliseket használja.
    Gyakori érv a szkeptikusok részéről, hogy ne gondoljuk azt, hogy az emberiség olyan sokat számít, mert az éves szén körforgásban az ember által kibocsátott szén-dioxid elenyésző töredéke a természetes folyamatokénak.
    De arra nem gondolnak, hogy ez a jelentéktelen töredék évi többlet már az egyensúlyi állapot felett van, és lassan, de biztosan halmozódik, még ha ennek a többletnek is lekötődik valamennyi része.

  29. hubab,

    A CO2 legkori felhalmozodasa egyertelmuen emberi tevekenyseg miatt tortenik.

    De ennek semmi koze az O2 szinthez.

  30. Egy érdekes adat az O2 témához.

    Azt tanultam nemrég, hogy ha a légköri O2 szint lecsökken 15%-ra, attól még simán tudnánk lélegezni.
    Ha a jelenlegi 21-ről felemelkedne 22-re, akkor a spontán tüzek kialakulásának esélye megduplázódna. Ha 25-re emelkedne, akkor gyakorlatilag nem lennének erdők.

    Persze igazából egyik forgatókönyvre sincs esély, legfeljebb százmillió éves távlatban.

  31. 31 gmarko
    Ezzel teljesen egyetértek, valószínű, hogy ha képesek lennénk a földkéregbe felhalmozott teljes fosszilis készletet elégetni (ami nyilván képtelenség), még akkor sem merülne ki a légkör oxigénkészlete, hiszen a légkörből kivont szén egy jelentős része nem fosszilis, hanem mészkő formában konzerválódott a bioszféra tevékenysége nyomán, amit legfeljebb a vulkáni tevékenység képes visszajuttatni a légkörbe, de annak igen lassú az üteme…

  32. 1972 óta, a Római Klub már foglalkozott a „Növekedés határaival”. A világ vezetői azóta érdemben, csak elégséges színvonalon kezelték a probélmákat, például környezetszennyezés. A túlnépesedés vonatkozásában pedig elégtelen a bizonyítvány.
    De mit lehetne tenni ma?
    – Radikális fogyasztás csökkentést. Életszínvonal beszakítást, főleg a fejlett tőkés országokban. Az 1 gyermekes modell idealizálása. etc.

  33. 34 D7
    De azt tudod, hogy ez végrehajthatatlan demokratikus társadalomban, ütközik a gazdasági és politikai szempontokkal.
    Egy életszínvonal beszakítás csak kőkemény diktatúra feltételei mellett lenne megvalósítható.
    Lehet, hogy egyszer eljutunk ide, de az megjósolható, hogy az maga a pokol lesz a korábbi jóléti világban élő emberek számára.
    És a szomorú az, hogy ez feladása lesz mindannak, amit szépnek, jónak, követendőnek, elérendőnek tartottunk a jövőt illetően, tehát egy nagyon frusztrált, reménytelen élet vár azokra, akik részesei lennének ennek.
    És ahogy ez itt már többször elhangzott, valószínűleg ez sem segítene, mert már túl vagyunk a billenőponton…

  34. 34 – D7:
    Most már be kellene rekeszteni a megoldás keresést.El kellene kezdeni a belenyugvás megteremtését.

  35. Belenyugvás? – Lesznek népek, akik nem akarnak visszamenni az öskorba.
    Lesznek népek akik, belátják, hogy ha kevesebb a felhasználó, tovább elég a nafta.
    A célpont maga a nép, hogy túlélje az ember.
    Bibliai értelemben, kvázi maga az ember lesz a megváltó. Önmegaváltó. Akár.
    Nem iszom többet!

  36. 37 – D7:
    A kevesebb felhasználó nem oldja meg a 50°C körüli nappali hőmérséklet okozta problémát. Már pedig ez jön.

  37. Az előre jelzettnél gyorsabban melegszik Európa, ahol a klímaváltozás növeli a szélsőségesen meleg és csökkenti a szélsőségesen hideg napok számát – írták a Zürichi Műszaki Egyetem kutatói az amerikai geofizikai társság folyóiratában, a Geophysical Research Lettersben megjelent tanulmányukban.

    Gyorsabban melegszik Európa, mint várták
    https://24.hu/tudomany/2019/08/29/europa-globalis-felmelegedes-klimavaltozas/

  38. https://ujvilagtudat.blogspot.com/2019/09/nasa-az-eghajlatvaltozast-es-globalis.html#more

    Minden, amit elmondtak az „éghajlatváltozásról” és az ember által létrehozott „globális felmelegedésről,” szándékos hazugság volt, amelyet azok az emberek követtek el, akik milliárdokat kerestek azon, hogy rászedték a nyilvánosságot, és a NASA erről már 1958 óta tud, de hagyja, hogy a hazugság ennek ellenére tovább terjedjen.

    Hát akkor merre az előre?????

  39. 42 – Sz.J.:
    Én arra lennék kíváncsi, hogy lehet milliárdokat keresni azzal, hogy elhitettem a nem létező klímaváltozást?

  40. Milankovic’ : „Ha az évszakosság e két meghatározója (a tengelyferdeség és pályaexcentricitás) az egyik félgömbön szinkronban van egymással, akkor az ellentétes félgömbön aszinkronban kell lennie. Tehát a két pólus térségére vetítve az eljegesedési ciklusok ellentétesek.” Wikiből. Eszerint a föld átlag hőmérséklete változatlan.
    ” legutóbbi glaciális /eljegesedés/110 000 évvel ezelőtt kezdődött..”

    Szj,
    Nincs ellentmondás.
    100000-50000-10000 évente ismétlődő ciklusokról szól az elmélet.
    Az miért semmisítené meg az üvegházhatású gázok mennyiségi változásakor bekövetkező hőmérséklet változás tényét?

  41. 42 SZ.J.
    Miből gondolod, hogy a mai kutatók nem ismerik a Milankovic’ ciklusokat?
    Ez ma már általánosan ismert azok körében, akik a klíma témában kicsit is olvasottak.
    De ez nem magyaráz meg olyan gyors változást, mint ami az ipari forradalom óta megfigyelhető, mióta a légkör CO2 tartalma jól követhetően folyamatosan növekszik, egyre gyorsuló tempóban.
    Hiszen még a leggyorsabb Milankovic’ ciklus is tízezer éves nagyságrendű, ehhez képest az a 200-250 év elenyésző, mióta növeljük a CO2 szintet…

  42. 43. Tibor bá,

    ennyire önzően nézni a világot … 🙂
    Természetesen nem te lettél milliárdos. Úgy kell érteni, hogy rajtad (és most már 7milliárd+ társadon) kerestek milliárdokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük