2019-07-21 napi bejegyzések

(2902) Folytatjuk az angol nyelvet

 Tibor bá’ online

 

Könyv címlap 1904-ből
Könyv címlap 1904-ből

A tegnapi angollal nem nagyon foglalkoztatok. Tudom, a korai halállal foglalkoztok. Na jó, és akkor már nem érdemes kikapcsolódni, mondjuk úgy, hogy kulturálisan? Rajtam nem múlik, folytassuk!

Az angol újságokban, magazinokban, de még tudományos folyóiratokban is a megjelenő cikkek szerzői imádnak visszanyúlni az angolszász kultúrába humorizálás végett. Ennek lényege egy-egy cím, vagy idézett híres mondat kis méretű kiforgatása. Na és miket idézhetnek? Gyakorlatilag bármit, ami benne van az „általános műveltségben”, azaz minden angol anyanyelvű tudja, de az angol nyelvet megtanuló idegenek általában nem. Nagyon kedveltek a gyermekmondókák, az úgynevezett nursery rhymes. Ebből millió van. Mi pedig meg vagyunk lőve, ha történetesen nem közöttük nőttünk fel. Néhány példa: All the PM’s horses, and all the PM’s men… (a miniszterelnök összes lova, és az összes katonája…) Ha ezzel találkozunk egy közel keleti politikai analízisben, egyszerűen fogalmunk sincs, hogyan kerül oda. Miféle lovakról van szó a III. világháború árnyékában. Ha viszont ismerjük Tojás Tóbiást (mert, hogy le is van fordítva) akkor be fog ugrani, hogy a Miniszterelnök helyzete reménytelen, mert az eltört tojást (legyen az egy elcseszett tárgyalás), vagyis Humpty Dumpty (tehát Tojás Tóbiást) már nem lehet visszaállítani eredeti állapotába. De találkozhatunk idézetekkel a Micimackóból, az Alice Csodaországban című könyvekben, vagy akár híres emberek híres szólásaiból, de az eredeti szöveg egy kicsit meg van másítva, az alkalomnak megfelelően ki legyen forgatva. És ha mára híres emberekről van szó, van itt valami aktuális O1G számára. Abraham Lincoln: You can fool all the people some of the time, and some of the people all the time, but you cannot fool all the people all the time. magyarul: néha-néha bárkit becsaphatsz, vagy folyamatosan becsaphatsz néhány embert, de állandóan mindenkit becsapni lehetetlen. (a nyelvi poén persze elveszett, de az értelme a mondatnak megmaradt).
Ami a korábbikat illeti, közlök két cikk címét. Találjátok ki az eredetit, és hogy mire utalnak!

A Tale of Two Robots.

Survival of the Smartest.

Az eheti vicc találós kérdés, illetve bölcs mondás:

What is the difference between a new wife and a new dog? – After a year, the dog is still excited to see you.

Love may be blind, but marriage is a real eye-opener.

Gone are the days when girls used to cook like their mothers. Now they drink like their fathers.

You know that tingly little feeling you get when you really like someone? That’s common sense leaving your body.

E heti feladat nem valamelyik mondat lefordítása, hanem hasonló angol nyelvű utalás közzé tétele, ha ilyennel már találkoztatok.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!